Művészet | Művészettörténet » Az ókori kelet művészete, Egyiptom, Mezopotámia, Asszíria és Perzsia

Az ókori Kelet művészete: Egyiptom, Mezopotámia, Asszíria és Perzsia Egyiptom: Az ókori Egyiptom öt fő korszakra tagolódik (hatalmi helyzet változása és a dinasztiák szerint). A dinasztiákat megelőző korban, az i.e 4 évezred végéig a területszerző törzsi háborúkból két királyság emelkedett ki, a Nílus deltavidékén fekvő Alsó-Egyiptom s attól délre, a folyó mentén hosszan elnyúló Felső-Egyiptom. 1. Archaikus kor Az i. e 4 évezred vége és az első harmada, az I-II dinasztia uralkodásának ideje Az I dinasztiát alapító legendás fáraó, Ménész egyesítette a két királyságot. 2. 3. Óbirodalom kora Az i. e 3 évezred következő öt évszázada (2700-2200) a III-IV dinasztia uralkodásának időszaka. Ezen belül a IVdinasztia időszaka a legjelentősebb Az akkor uralkodó nagy fáraók, Kheopsz, Kheprén és Mükeriosz alatt élte át Egyiptom a hatalom kiteljesedésének, s ezzel együtt az építészet és a művészetek

fellendülésének első fénykorát. A kormányzás és a kultúra központja ekkor Memphisz, a főváros. Az V dinasztia idején megindult a hanyatlás lassú folyamata, mely az évezred végén a bomláshoz vezetett. Az átmeneti kor súlyos válsága után következett a középbirodalom kora. Fontosabb építészeti emlékek: a szakkari és a gizehi piramis együttesek. Középbirodalom kora Az újraegyesítéssel kezdődik, s az i. e 2 évezred első negyedét átkarolva a XI dinasztia trónra lépésétől a XII. dinasztia bukásáig tartott Ekkor az ország déli részén Théba a Főváros A középbirodalmat egy Kisázsia felől lehúzódó lovas nomád nép, a hikszoszok döntik meg, akik több mint két évszázadon át az uralmuk alatt tartják Egyiptomot. Fontosabb építészeti emlékek: a beni-hasszáni sziklasírok s Kahun városának maradványai. 4. Újbirodalom kora Az idegen hódítók kiűzése után az i. e 2 évezred második fele, a XVIII-XX dinasztia

uralkodása. Egyiptom ekkor éri el legnagyobb területi kiterjedését, s a hatalma csúcsán álló birodalomban a művészet is újból felvirágzik. A XX dinasztia utolsó fáraói azonban a társadalmi ellentétek kiéleződése, a felkelésekben kirobbanó feszültség azonban erősen gyengíti a birodalmat. Fontosabb építészeti emlékek: terasztemplom Deir el-Bahariban, a luxori Amon templom, a karnaki Amon templom, a thébai Ramasszeum s Abu Szimbelben II. Ramszesz sziklatemploma. 5. Késői birodalom kora Az i.e 1 évezred a szétbomláshoz vezető belső harcok s a részleges egyesítésért vívott küzdelmek szűnni nem akaró sorozata. Ez az idegen hódítások kora, mely a núbiai kormányzattal kezdődött Az erejét vesztett birodalom a hódítók martaléka lett. Az i e VII század közepén az asszírok foglalták el, majd száz évvel később a perzsák, i. e 332-ben pedig Nagy Sándor hellenisztikus birodalmába olvad bele. Ekkor következik a Ptolemaiosz-kor,

(mely az uralkodó családról kapta nevét, egészen pontosan Nagy Sándor egyik hadvezéréről, Ptolemaiosz Lagoszról), ami lezárja Egyiptom önálló történelmi évezredeit, majd i.e 30-tól római provincia lesz. Fontosabb építészeti emlékek: edfui Hórusz templom A szobrászat változásának egyik kifejező példája a "Pap portréja". Építészet, művészet, kultúra Egyiptom a Nílus völgyében fekszik, Afrika északkeleti részén, a líbiai és az arab sivatag között. Sivatagi éghajlatú, földjét a Nílus évenkénti áradásakor a kiömlő iszap teszi termékennyé. Területe rendkívül gazdag jól megmunkálható, kemény kőfajtákban, ezért monumentális építkezéseknél a kezdetben használt fa és agyag helyét átveszi a kő. Az egyiptomi kultúra ideológiai alapja lényegében a vallás, melynek sajátos jellemzője a lélek hallhatatlanságába vetett hit, s egyik legfontosabb tartozéka a halálon túli élet magyarázatára

kidolgozott elképzelések rendszere. Többnyire ember testtel és állatfejjel ábrázolt isteneik a természeti erőket személyesítik meg. Az éppen uralmon lévő fáraót istenként tisztelik. A tudományban, különösen a gyakorlati feladatok megoldásában az egyiptomiak élen jártak. Kidolgozták már az i. e 3 évezred kezdetén az ókor legtökéletesebb naptárrendszerét, amely a 365 napos éven alapult. Csillagászati ismereteik a Nílus áradásának kiszámításaihoz nélkülözhetetlenek voltak. Matematikai módszereik, geometriai szerkesztő-eljárásaik, a tízes számrendszer használatuk az épületeik megtervezésénél fontosak voltak. Magas színvonalon ismerték az orvostudományt, a görögök írásaiból kiderül, hogy külön szakorvosaik voltak. Ismereteik rögzítésének eszköze az írás, náluk ennek egy ünnepélyes formája alakult ki a hieroglif írás alakjában. Ez kőbe vésve az épületet is díszítette. A mindennapi életben , a

feljegyzéseknél a kép-jeleket erősen leegyszerűsítették, s az így létre jött írást nevezzük hieratikus írásnak. Ebből fejlődik ki a késői korban a még tovább egyszerűsített démotikus írás. Az irodalomra vonatkozó emlékek részben vallásos témájúak (pl. Halottak könyve), esetleg nevelő vagy szórakoztató történetek (pl. A paraszt panaszai; Hajótörött története) A képzőművészet alkotásai a műfajtól és a témától függetlenül, bárhol jelennek meg, rendeltetésük szerint elsősorban a túlvilági életet szolgálják. A templomokban a domborművek s a szobrok az uralkodót és az isteneket magasztalva az e világban szerzett érdemeket örökítik át a túlvilágba. a sírkamrákban a festet vagy domborművű képek az elhunytnak adják meg mindazt, amire a halál utáni élet teljességéhez szüksége lehet. Az egyiptomi művészet sajátos stílusát az életnek és a halálnak egymásba átfonódó kettőssége adja meg. Az élet

mindennapi eseményeit ábrázolják, de időtlenné általánosított, elvont formákkal. Az emberi alak, pl a festményeken vagy a domborműveken mindig úgy jelenik meg, hogy fej profilban, a törzs felső része előlnézetben, csípőtől lefelé pedig a két láb ismét oldalnézetben látszik. A legjellemzőbb nézeteket egyesítő, síkszerű ábrázolásban a nagy felületek törvénye érvényesül. A szobrászat ugyanilyen elvont, szabályokhoz kötődő beállításban, de élethű arcvonásokkal számos fáraó s tisztségviselő képmását örökítette meg. Egyiptomban a képzőművészet szorosan kapcsolódott az építészethez. Ezt nagymértékben elősegítette a sajátos ábrázolás mód. A nagy felületek törvénye szerint síkban kiterülő formák, az egy főnézetre beállított szobrok már önmagukban is annyira tektonikus felépítésűek, hogy létezésük természetes közegeként szinte megkövetelték maguk körül az épületet. A kisplasztikára és

az iparművészetre a magas színvonal a jellemző. A sírokból nagy mennyiségben kerültek elő ékszerek, edények, bútorok, különféle használati tárgyak, modellek, és a hétköznapi élet, a munka eseményeit sokszor realisztikus hűséggel megjelenítő kis szoborcsoportok. Ezeket a túlvilági életre szánva helyezték el a halott mellett a sírkamrákban. Az egyiptomi építészet legfontosabb építészeti emlékei a templomok, sírépítmények ezen kívül a paloták, a lakóházak, az emlékművek, a pülonok, a dromoszok, a barlang-templomok, a halottitemplomok, a masztabák és természetesen a piramisok. A piramisokat eleinte csak fáraóknak építették, de hamarosan kiterjedt ez a szokás a királyi család többi tagjaira is, s a monumentális gúlák mellé így kisebbek is sorakoztak. Idővel mind többen követték a példát A gizai piramisok mellett egy hatalmas szfinx emelkedik. Oroszlánteste és emberfeje van, 57 méter hosszú és 20 méter

magas. A fennsíkon álló mészkősziklából faragták, a sivatagi szél időről időre homokkal borítja be alsó részét és eltakarja a belsejébe vájt római kori sziklatemplomot. Valódi jelentése hosszú ideig rejtély volt. Ma már tudjuk, hogy Kelet felé tekintő alakjában Khephrén fáraót, a közelben álló piramis építtetőjét kell látnunk. Egy itt talált felirat szerint elkészülte után 1000 évvel még úgy tudták, hogy a szfinx ennek a fáraónak a képmása. • A templomok jellegzetes alaprajzi rendszere a szertartások követelményeinek megfelelően az Óbirodalom korában alakult ki, de végleges formáját csak évezrednyi fejlődés után, az Újbirodalomban érte el. Legfontosabb része, a szentély nem nagy tömeg befogadására szolgál Az isten-szobrot helyezték el benne, s oda csak a szertartást végző papok s előkelők szűkkörű esoporija léphetett be. Maga a templom lényegében a szentélyhez vezető, udvarok és csarnokok

sorából összeálló ünnepélyes felvonulási út. A hosszan elnyúló épület kőkváderekből rakott, tömör külső falait csak a bejáratnál töri át a kapu nyílása. Jellemző eleme a kapu kétoldalán emelkedő, döntött falsíkú, toronyszerű tömeg, melyet görög szóval pülónnak neveznek. A pülón-homlokzathoz gyakran díszes felvonulási út vezet, az emberfejű fekvő állatalakok szoborsorával szegélyezett dromosz. Kialakításuk módja, ill rendeltetésük szerint a templomok külön típusait képviselik a sziklába faragott barlang-templomok és a síregyüttesekhez tartozó halotti templomok. • A sírépítmények mérete és alakja koronként, s azon belül is az elhunyt rangjától függően változik. Lényegében mindegyik a bebalzsamozott holttestet, a múmiát befogadó sírkamrából és a túlvilági élethez szükséges tárgyak, áldozati ajándékok tárolására szolgáló helyiségekből áll. Az elhalt nyugalmának biztosítására és

a sírba rejtett értékek megőrzésére az aránylag kis méretű, többnyire a talajszint alá süllyesztett sírkamrák fölé erőteljes építményt emeltek, a védelmen túl azzal a céllal is, hogy az elhunyt nagyságát és hatalmát hirdesse. A behatolást az építmény tömegén és az igazi bejárat tökéletes elrejtésén kívül megtévesztő álajtók akadályozták. • Az uralkodók temetkezési helye körül az előkelők sírépítményeiből egész sírváros - nekropolisz alakult ki. Ezek rendszerint a Nílus partján terülnek el, mert a túlvilágba elhajózó halott temetési szertartásának fontos része volt a tényleges hajóút. A folyó partjáról a sírvárosba dromosz vezetett. Amellett még külön - folyosóként kiépített - utak vittek a fáraó-sírok halotti templomaihoz. Az Óbirodalom korának jellemző sírtípusai a masztaba és az ebből kifejlődő monumentális fáraó-sír, a piramis. A Középbirodalom idején ezeket a sziklába

mélyített barlangsír váltotta fel Az egyiptomi festészet története Még ma is elég nehéz kimerítően értekezni az egyiptomi festészet történetének minden részletéről. Inkább a rajz nagy korszakairól és a kompozíciós rend alakulásáról lehet beszámolni. Bár az Újbirodalom előkelőinek temetőjében, Théba nyugati oldalán százával tártak fel sírokat a XVIII. dinasztia elejétől a XIX. dinasztia végéig tartó korszakból, s ezek jól illusztrálják a festészetben végbement változásokat - az Óbirodalom és a Középbirodalom korában ugyanez már nem követhető nyomon ilyen tüzetesen, mert sokkal kevesebb emlék maradt fenn, s ezek állapota távolról sem kielégítő.A thébai nyugati parton az előkelők temetőjének sírjai a festészet felvirágzását tanúsítják az Újbirodalom kezdetétől. Elsőként a mellékszereplőket - a mozgásban lévő szolgákat vagy kézműveseket és az állatokat - ábrázolták szabadabban. Ettől

kezdve az emberi test - a szép hölgyek és az előkelő nagyurak - ábrázolása mind kecsesebbé és szebbé vált. I Thotmesztől III. Amenhotepig lépésről lépésre nyomon követhető ennek az új ábrázolásmódnak a kibontakozása, amely szinte észrevétlenül tűnt fel a sírok urainak képmásain. A formák egyre törékenyebbek, a színek kevésbé nyersek, a sziluettek nem olyan súlyosak, és a kontúrok mind hajlékonyabbak. Az áttetszőséget a színek intenzitásának csökkentésével érték el A testek körvonalai kevésbé szigorúak, a kontúr megtörik, felszabadítva a benne foglalt, most már mozgásba lendülő festett tömeget. A ruházat és a paróka eleganciája olyan hangsúlyozottá vált, hogy olykor elfedte azokat az elemeket, amelyeknek hajdan, a nem esztétikai eredetű szabályok értelmében igen nagy jelentőséget tulajdonítottak. Gyakran azt állítják, hogy Egyiptomban a festészet önállósulásának első igazi jelei csak a XIX.

dinasztia idején mutatkoztak meg, akkor, amikor az Amarna-reformnak köszönhetően a művész szabadabban alkothatott, jóllehet már megkezdődött a hagyományhoz való visszatérés. Az egyiptomi építészet feladatai Az egyiptomi építészet legjelentősebb emlékei az istenek tiszteletére emelt templomok és a halottkultusz szolgálatában álló monumentális sírépítmények. A világi építészetről aránylag keveset tudunk. Az egyszerű vagy gazdag lakóházak, az uralkodók és az előkelők palotái többnyire fából s agyagból épültek, ezért csak elvétve maradt fenn nyomuk. A masztaba nyújtott négyszögű, lefelé enyhén szélesedő, döntött oldalsíkú építmény, tulajdonképpen az egyszerű sírhalom nagyra növelt mása. Óriási padra emlékeztető formájáról kapta a nevét: a masztaba arab szó, padot jelent. Az anyaga tégla vagy kő A talaj fölötti rész majdnem teljesen tömör. A belső terek az ajándékok elhelyezésére, az áldozatok

bemutatására az épület egész tömegéhez képest elenyészően kis méretűek. A sírkamra mélyen ezek alatt van, a hozzá vezető függőleges akna bejáratát az építmény rejti. A piramis négyzet alaprajzú, nem egyszer a száz méteres magasságot is jóval meghaladó, gúla alakú, tömör kőépítmény. Korai formája, a lépcsős piramis úgy keletkezett, hogy a fáraó sírhelyét lépcsőzetesen egymásra épülő masztabák sorával emelték ki a többi közül. Az építés menete a későbbiekben is hasonló maradt, de a lépcsők visszaugrásait kiegyenlítették s az így kapott gúla oldalait simára csiszolt és pontosan illesztett kőtömbökkel burkolták. A gúla térfogatához képest a sírkamrák mérete elenyészően kicsi. A hozzájuk vezető folyosó nyílását gondosan elfalazták. A piramishoz az istenfáraó kultuszának szentelt halotti templom csatlakozott. A barlangsírokat nehezen megközelíthető, meredek sziklafalba vésték Legszebb

emlékei a Középbirodalom korából maradtak fenn. • A lakóházak mérete és elrendezése a tulajdonos vagyoni helyzetétől, társadalmi rangjától függően változó. Általában agyagtéglából és fából épültek, a száraz éghajlatnak megfelelő lapos tetővel. A könnyen pusztuló anyag miatt alig maradt nyomuk, formájukat alapfalakból és töredékekből lehet rekonstruálni. A gazdag lakóház központja az előtérből nyíló fogadóterem, azt vették körül a lakóhelyiségek. • A palota feltehetően csak nagyobb kiterjedésével s gazdagabb díszítésével különbözött a lakóházaktól, az anyaga azokhoz hasonlóan agyagtégla és fa. Kőből épült uralkodói palotákat az újbirodalom korából ismerünk, de azok rendszerint templom együtteshez kapcsolódnak, s valószínűleg nem állandó lakóhelyek voltak, hanem szertartásos ünnepi események színterei. • Az emlékművek legjellemzőbb típusa az egyetlen tömbből kifaragott

karcsú kőpillér, az obeliszk. Az alakja fölfelé enyhén keskenyedő, gúlaformában záródó négyszöghasáb Uralkodók állíttattak fel jelentős tetteik megörökítésére ilyen emlékpillért a templomok pülónja előtt. Az egyiptomi építészet emlékei Az egyiptomi történelem egyes korszakainak fontosabb építészeti emlékei: • • • • az Óbirodalom korából a szakkarai és a gizehi piramisegyüttesek; a Középbirodalom korából a beni-hasszáni sziklasírok s Kahun városának maradványai; az Újbirodalom korából a terasztemplom Deir el-Bahariban, a luxori Amon templom, a karnaki Amon templom, a thébai Ramesszeum s Abu Szimbelben 11. Ramszesz sziklatemploma. A késői birodalom korából az edfui Hórusz templom. Piramisok - Az egyiptomi vallásos művészet remekei Az egyiptomiak az Ó- és Középbirodalomban királyaikat piramisokba temetik, először Dzsószert (i.e 2600 körül). Az Újbirodalomban (ie 155-1070) nem emelnek több piramist A

piramisok eleinte sziklatömbökbol, később vályogtéglából készült monumentális építmények. Az építéshez rendelkezésre álló segédeszközök rendkívül primitívek: dioritkalapácsok,, rézfűrészek és -balták, kvarcból készült csiszoló kövek. A faragott köveket áradásos hónapokban vízi úton vitték a kőfejtőből az építkezés helyére, az utolsó szakaszon pedig faszánokon szállították. Gurítólejtőkön és faállványokon keresztül jutnak az átlagban 50 mázsa súlyú tömbök rendeltetési helyükre. Ezeket a tömböket olyan pontosan munkálták meg, hogy a köztük lévő hézagok nem haladják meg a 0,5 mm-t. A piramis közelében halotti templomot emelnek, ahol a fáraó kultuszát ápolják További templomokat a fáraó által különösen tisztelt isteneknek szenteltek. A szarkofágot, benne a király földi maradványaival a Níluson a városból a piramis közelébe, majd onnan egy külön erre a célra kialakított úton át a

sírhely belsejébe szállítják. E munkákat nem rabszolgák végzik, hanem szabad egyiptomiak, akik a Nílus áradása és aszály idején nem tudnak dolgozni a földeken. A piramisépítés vallási tevékenység. A nép a királyért teszi, aki mint a mindenség urának megtestesítője, a túlvilágról is jótékonyan befolyásolja a földi létet. A piramis az ég mása, szigorú geometriai szempontok alapján épül. Az "aranymetszés", a "bűvös négyzet", "szent háromszög" technikáját alkalmazzák. A méreteknél olyan mágikus számok játszanak szerepet, mint a három és a négy, mert mindkettő a tökéletességet szimbolizálja. Az egyiptomiak hisznek túlvilági öröklétben: a fáraó nappal a napcsónakon, éjszaka a holdcsónakon megy az égbe. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy teste és mindaz, amire az élethez szüksége van, megmaradjon. Élelmet és italt, eszközöket, ékszereket és szolgákat adnak mellé a sírba,

később ezeket csak ábrázolják. A sírépítmények alakja és mérete koronként és azon is belül az elhunyt rangjától függően változik. Mindegyik a bebalzsamozott holttestet, a múmiát befogadó sírkamrából, és a túlvilági élethez szükséges tárgyak, áldozati ajándékok tárolására szolgáló helyiségekből áll. Az elhunyt nyugalmának biztosítására és a sírba rejtett értékek megőrzésére az aránylag kisméretű, többnyire a talajszint alá süllyesztett sírkamra fölé erőteljes építményt emeltek, a védelmen túl azzal a céllal is, hogy az elhunyt hatalmát és nagyságát hirdesse. A behatolást az építmény tömegén és az igazi bejárat tökéletes elrejtésén kívül megtévesztő álajtók is akadályozták. Mezopotámia: Az egyiptomi építészet hatása és feltárása Egyiptom építészete az i. e 2 évezred közepe után, az Újbirodalom korától kezdve az ókor nagy kultúrterületeire majdnem mindenütt hatott. Az

újbabilóni és a perzsa építészetben egyiptomi részletformákkal is találkozunk. A római birodalom bukása után az egyiptomi ókor nagy alkotásai feledésbe merültek. Feltárásuk a XIX. század elején indult meg Napóleon 1798-ban az egyiptomi hadjáratra tudósokat is vitt magával, akik a többezeréves kultúra emlékeit kutatták. Így találtak rá 1799-ben egy fekete bazaltból faragott feliratos kőlapra, az ún. rosette-i kőre, amelyen ugyanaz a szöveg szerepelt hieroglif jelekkel, demotikus írással és görögül. Ennek alapján fejtette meg 1822-ben egy francia nyelvész, Francois Champollion a hieroglif írás képjeleit, ami új távlatokat nyitott a kutatás előtt. Kiváló tudósok - többek között Lepsius és Marictte - vezetésével megkezdődtek a feltárások. Építészet, művészet, kultúra Az Egyiptominál is régebbi, a Tigris és Eufrátesz folyók öntözte Mezopotámia kultúrája. Kb 3500 év leforgása alatt a két folyó közének

országa rendkívül önálló és viszonylag olyan kultúrát és művészetet teremtett, mely oly sok területen gyakorolt hatást az utókorra. Földrajzi és természeti viszonyok: Az ókori Mezopotámia (Folyamköz) Elő-Ázsiának a Tigris és Eufrátesz folyók között elterülő síkságán, a mai Irak és részben Irán területén feküdt. Természeti és gazdasági viszonyai Egyiptoméhoz igen hasonlóak. Éghajlata szélsőséges A téli évszakban a csapadék bőséges, márciusban a folyók kiáradnak s a földeket mocsarassá teszik. Ezután majdnem félévig tartó szárazság következik. A mocsarak lecsapolása, ill a száraz évszakban az öntözés nagyarányú csatornarendszer kiépítését követelte meg. A csatornázással termékennyé változtatott Mezopotámia az ókor egyik leggazdagabb mezőgazdasági területe volt. Történeti áttekintés: Az ókorban Mezopotámia területén az egymást váltó népek sora alapított hosszabb-rövidebb ideig

fennálló birodalmat. Az első szervezett államalakulatot a sumerok hozták létre az i. e 4 évezred utolsó harmadában Hatalmukat az i e 3 évezred közepén az akkádok döntötték meg. Az akkád birodalom néhány évszázad után egy keletről behúzódó barbár nép, a gutik nyomása alatt hullott szét. A pusztító guti uralmat rövid ideig tartó sumer felvirágzás követte Az új-sumer korban Dél-Mezopotámia Ur város fennhatósága alatt egyesült. Az Ur-i dinasztiát az uralma ellen felkelt városok szövetsége döntötte meg. A hatalomért vívott versenyből ekkor, az i e XVIII. század első felében Babilon került ki győztesen Az óbabiloni birodalom déli felét az i e XVII XVI század fordulóján a kassziták hegyi törzse foglalta el, s alapított a helyén jól szervezett, erős államot. Az északi rész még egy ideig megtartotta az önállóságát Az i e XIII században bukott el véglegesen, a feltörekvő asszírokkal szemben. Ettől kezdve

Asszíria vált a Közel-Kelet legnagyobb hatalmává. Uralmát az i e VII század végén a médekkel szövetkezett Babilon döntötte meg A függetlenséget ismét visszaszerző újbabiloni birodalom nem volt hosszú életű. Alig egykét emberöltő múltán beleolvadt a perzsa világbirodalomba, amelyet két évszázaddal később Nagy Sándor hódított meg. Kultúra, művészet Mezopotámia kultúrája sumér eredetű, s régebbi az egyiptominál. A sumér ékírás az i e 4 évezred végén alakult ki. Jeleit nyers agyagtáblákra vagy pecsételésre használt hengerek felületére nyomták, ezeket aztán kiégették. Sumérban és Babilóniában kimagasló eredményeket értek el a természet jelenségeit értelmező tudományok különböző területein, főként a csillagászatban, a matematikában és a geometriában. A művészet a mezopotámiai történelem minden korszakában magas színvonalú. Különösen jelentősek a vadászjeleneteket bemutató asszír domborművek.

Az újbabiloni művészet Időszámításunk előtt 612-ben a szövetséges babiloni és méd seregek elpusztították Ninivét. Ez az esemény volt a régészek által "újbabiloni"-nak nevezett kor nyitánya, mert az ekkor megszülető új nagyhatalom fővárosa az a Babilon lett, amelyet Szín-ahhé-eriba (Szanherib) egykor leromboltatott. Nyolcvannyolc év alatt hat király követte egymást Babilon trónján, mielőtt Kürosz perzsái elfoglalták volna a várost. Az első két uralkodó, Nabú-apla-uszur (Nabupolaszár) és Nabú-kudurriuszur (Nebukadnezár) az ősi Babilon helyén hatalmas és ragyogó metropoliszt teremtett. A német Koldewey 17 éven át folyó feltárásainak az érdeme, hogy ma már jól ismerjük az i. e VII-VI századi Babilont. A sumér és az óbabiloni építészet: Építészeti feladatok: A monumentális építészet két legfontosabb, egymással egyenrangú feladata a templom és az uralkodói palota. A palota védelmi jellegű, a tömör

falakkal határolt kormányzati központ. Külön belső udvarok köré csoportosulnak benne a fogadótermek, a lakosztályok, a kultuszterek, a hivatali és a gazdasági helyiségek. A lakóház központja az udvar, arra nyílnak az oldalak hosszában elnyúló, keskeny lakóterek. Városokban a beépítés zártsorú, az utcai homlokfalat csak a bejárat bontja meg. Az épületek sokszor emeletesek A kultikus épületek legjellemzőbb típusa az egyiptomi lépcsős piramisokra emlékeztető templomhegy, a zikkurát. A tömör téglaépítmény legfelső szintjén állt a kisméretű templom, hozzá lépcsős feljáró vezetett. Építőanyagok: Mezopotámia - főként a déli részén - kőben igen szegény. Az építészet alapvető anyaga ezért a tégla lett. A lakóházak s többnyire a monumentális alkotások is napon szárított agyagtéglából épültek, de ismerték s alkalmazták az égetett téglát is. Fát elsősorban a lefedésnél, a síkfödémekhez használtak.

Ezek mellett jelentős anyag volt a bitumen Használták szigeteléshez, nagyobb szilárdságot igénylő falazatoknál, abba rakták a téglát, s azzal ragasztották fel a burkolatok díszítőelemeit. Szerkezetek: Az alátámasztó szerkezet majdnem minden esetben végigfutó, tömör falazat. Oszlopot vagy pillért alig használnak. Az agyag kis szilárdsága miatt a falazat rendkívül vastag, nagyobb méretű épületeknél általában 3-4 m. A térlefedés rendszerint síkfödém A vastag falakra támaszkodó, sűrűn rakott fagerendákra gyékény- vagy nádfonatot fektettek, s azt vastag agyagréteggel borították. Ismerték, s alárendelt helyeken alkalmazták a téglából falazott álboltozatot Tér-, tömeg- és homlokzatképzés: Az építőanyag valamint a támasztó- és a lefedő szerkezetek nem tették lehetővé nagyméretű terek kialakítását. Monumentális alkotásoknál (templomoknál, palotáknál) a beépített alapterületnek néha több mint a felét a

vastag falazat foglalja el. Az áthidalható fesztáv korlátozott nagysága miatt a tereket csak hosszában lehetett növelni, az alakjuk ezért többnyire egy irányban nyújtott. Aránylag keskeny helyiségek veszik körül egy vagy több sorban az udvart. Ha a rendeltetésből adódóan nagyobb térre volt szükség, az udvarok többszörözésével a helyiségek számát szaporították. Ebből következően az építészet egyik lényeges jellemzője a sokterűség. A belső udvarra szervezett, kifelé tömör falakkal határolt épület mindenekelőtt a tömegforma zártságával hat. Ezt erősítik a belsőben is az aránylag szűk terek s a vastag falazatok A külső falsíkot támpillérhez hasonló kiugratások tagozták. Ezeknek tényleges szerkezeti szerepük is volt, merevítették a faltestet, de egyúttal díszítették is. A tagozás plasztikájával, a váltakozó fényárnyékkal élénkítették a tömeget A homlokzatfelületet gyakran burkolták Már az ó-sumér

korban kialakult, jellegzetes megoldás volt az, hogy a falra felhordott, még képlékeny agyagrétegbe színes égetett agyag szögeket nyomtak sűrűn egymás mellé, s ezekkel geometrikus mintát raktak ki. Az egyik legrégibb példa rá az Uruk-i szent kerületben a vörös templom, annak udvarán a kerítésfalat így burkolták. Ez különösen az égetetlen agyagtéglából rakott falaknál volt fontos, mert nemcsak díszítette, hanem védte is a felületet. Emlékek: A sumér építészet legjelentősebb emléke az Ur-i fallal körülvett városközpont együttese; az óbabiloni birodalom idejéből a legfontosabb a Mári-i királyi palota. Asszíria építészete: A Mezopotámia északi részén fekvő asszír királyság az i. e XVIII században vált függetlenné s kezdte kiépíteni az i. e VII század végéig fennálló hatalmas birodalmat Természeti viszonyai kedvezőek. Jól öntözött földje termékeny volt s rendkívül gazdag erdőkben, valamint építésre

alkalmas kőfajtákban. Kultúrája - babiloni közvetítéssel - az ősi sumér kultúrán alapult Onnan vette át az ékírás rendszerét, az irodalmi alkotásokat s a hitvilág, a kultusz jellemző elemeit. Az asszír művészet értékes emlékei a paloták kőlábazatára faragott domborművek s a kapuk két oldalára helyezett emberfejű szárnyas bikák, az ún. lamasszuk Az építészet feladatai közül legjelentősebbek a paloták voltak. Majdnem valamennyi nagy asszír király új, méretben és pompában, a korábbiakat felülmúló székhelyet építtetett, s ezek a hatalmas vállalkozások szinte a birodalom teljes anyagi és szellemi erejét igénybe vették. Az építőanyagok és a szerkezetek lényegében a korábbi korszakokéval azonosak. Ismerték ugyan a kapunyílások áthidalására, néha kisebb fesztávú, terek lefedésére is alkalmas boltozatot, de általános a síkfödém maradt s a falakat többnyire napon szárított agyagtéglából építették.

Csak az alapokat készítették kőből, s a lábazatot burkolták kőlapokkal. A hagyományos építésmód a tömegformálásban és a téralakításban a sumérok óta továbbélő sajátosságokat rögzítette. Változás csak abban jelentkezik, hogy az alaprajz szervezettebbé vált, a tércsoportok rendje áttekinthetőbb. Az asszír építészet legjelentősebb emléke II. Szárgon király palotája Dur Sarrukiban, a mai Horszábádban. A kor építészete részletesebben Az asszír uralom alól az i. e VII század végén felszabadult Babilónia királyai újjáépítették s nagyszabású templomokkal, palotákkal gazdagították a birodalom ősi fővárosát. Babilon az Eufrátesz két oldalán fekvő, kissé szabálytalan négyszög-alaprajzú város volt. Védőtornyokkal tagolt kettős védőfal vette körül. Kilenc kapuja közül leghíresebb az északi oldal közepén nyíló Istár kapu A védőtornyokkal közrefogott, boltíves kapu homlokzatát mázas tégla-

burkolat díszíti: a szegélyminták között a felület alapszíne kék, s abból - váltakozva fehér és sárga színezéssel jelképes szent állatok domborművű alakjai emelkednek ki. Az Istár kapu mögött, a városfalhoz csatlakozva épült fel a legnevesebb babiloni király, Nabukodonozor palotája . A hagyományos megoldást követő, bonyolult alaprajzú együttes öt fő részre tagolódik. Az első nagy udvar valószínűleg az őrség helye volt A második a tisztségviselők - kis belső udvarok köré elrendezett - helyiségeihez tartozott. Ezt követte a tágas díszudvar, déli oldalán a hatalmas méretű (52 X 17 m-es) trónteremmel. Az utolsó két egységben helyezkedtek el a királyi család lakosztályai. A maradványokból megítélhetően nem volt olyan nyomasztóan fenséges, mint az asszír uralkodók palotái. A trónterem homlokzatát derűs színhatású mázas téglaburkolat fedte Lent oroszlánalakokkal képzett lábazati sáv húzódott, fölötte -

gazdag mintázatú keretbe foglalva stilizált pálmák sorakoztak. A palotától délre, a város központjában épült ki a szent kerület Annak udvarán állt az ókori Elő-Ázsia legmonumentálisabb templom-hegye, a Bibliából "Bábel tornya"ként ismert híres babiloni zikkurát. Mezopotámia építészeti emlékeinek feltárása Mezopotámiában a régészeti kutatások a múlt század közepén indultak meg. Az első ásatást a horszábádi palota romterületén az olasz Botta végezte. A későbbiek közül a legjentősebbek a XIXXX század fordulóján elkezdett babiloni ásatások (Koldewey vezetésével), majd századunk húszas éveiben Ur város feltárása (az angol-amerikai expedíciót Woolley vezette), s az 1933-tól a hetvenes évek közepéig végzett ásatássorozat Máriban (a francia Parrot vezetésével). Perzsa építészet: Az i.e VI század a dél-iráni perzsák szerezték meg az egész Irán feletti uralmat Ezután a perzsaméd haderő (ekkor

a perzsák még fennhatóság alatt álltak), Kürosz vezetésével megindult nyugat felé, s az ókori Közel-Kelet nagy kultúrait néhány évtized alatt hatalmuk alá vonták. Ilyen területek voltak: Elő-Ázsia, Kis-Ázsia, az Égei-tenger szigetei és Egyiptom is. A hatalmas zsarnok birodalmat Nagy Sándor döntötte meg, alig két évszázados fennállás után. A perzsa kultúra magába olvasztotta a behódolt területek ősi kultúráit, de keletről átvette az indiai, nyugatról pedig a görög kultúra számos elemét is. a perzsa ábrázoló művészet leginkább az asszírokéval áll rokonságban. Az építészet feladatai között is a legfontosabb a palota, ám jellegzetesek a sziklasírok is. Az építészet anyagaira itt is a napon szárított agyagtégla a legjellemzőbb, ám alkalmaznak fát, sőt követ is. Nemcsak díszítő részleteket faragnak ki belőle, hanem szerkezeti elemeket is: önhordó nyíláskereteket és oszlopokat. A szerkezetek támaszgerendás

rendszerűek, boltozatot nem alkalmaznak. A támaszok azonban - Mezopotámiától eltérően - elsősorban karcsú kőoszlopok, hozzájuk viszonyítva a tömör fal jelentősége másodrendű. A térlefedések faszerkezetű síkfödémek, de nem olyan súlyosak, mint amilyeneket Elő-Ázsiában azelőtt építettek. A fesztávot mestergerenda váltja ki, arra fekszenek fel a födém gerendái Az oszlop a perzsa építészet legjellemzőbb formaeleme. Arányaiban, a részletek alakításában a faépítészet hagyományait őrzi. A rendkívül karcsú, kannelurázott oszloptörzs gazdagon díszített, harang alakú lábazaton áll. Fölül az egykori nyeregfára emlékeztető fejezet zárja le: egymásnak háttal fordítva két bika mellső része nyúlik ki a gerenda alá. A konzolosan kiképzett fejezet szerkezetileg indokolt, az áthidalandó fesztávot csökkenti. A kapuvédő szárnyas bikákhoz hasonlóan sokszor az oszlopfőre is emberfejű bikákat faragtak. A fejezet alatt az

oszloptörzset gyakran kettős csigákba hajló alakzatok, kehelyként szétnyíló pálmalevelek koszorúja s harang alakban visszahajló levelek díszítik. A téralakítás és a tömegképzés jellemző sajátossága a könnyedség. A perzsa építészet legfontosabb tértípusa, az apadána, egy levegős felépítésű, a külső felé oszlopos tornácokkal megnyíló többhajós csarnok. Az alaprajza négyzetes Mennyezetét mind a két irányban azonos távközökkel kiosztott, nyúlánk oszlopok hordják. A négyszögű tömbhöz kívülről az oldalak teljes szélességében oszlopos tornácok csatlakoznak. A tornácok között a sarkokat tömören körbefalazott, négyzet alaprajzú épülettömbök töltik ki. Maga a csarnok a tornácok és a saroktömbök fölé emelkedik s a kimagasodó falszakasz ablakain át kap felső oldalvilágítást. Az apadána tömör pódiumon áll, tornácaihoz az oldalak mentén felhaladó díszlépcsők vezetnek. A perzsa építészet

legjelentősebb emléke a perszepoliszi palotaegyüttes, jellegzetes emlékei a Naks-i-Rusztám-i sziklasírok