Történelem | Tanulmányok, esszék » Csepeli György - Történetírás és etika

www.csepelihu Csepeli György Történetírás és etika Magyarország második világháborús története szakmailag talán a leginkább feltárt területek közé tartozik. Szinte napról napra nyomon követhetjük ma már az eseményeket a végkifejletig Juhász Gyula új műve ismertnek tételezi ezt a gyászos történetet A mű ereje nem abban van, hogy új tényekhez jutunk általa, hanem abban, hogy új szempontokra bukkanunk, melyek segítségével újramondhatjuk a már ismert történetet, miközben rájövünk, hogy nem is annyira ismertük. A mű érdeklődésének középpontjában Magyarország második világháborús szituációjának Európában páratlan paradoxona áll. Miként volt lehetséges békebeli tapasztalás háborús körülmények között? Hogyan gondolhattak a magyar politikusok, írástudók a háborút követő korszakról anélkül, hogy számot vetettek volna a háborúból való kikerülés küszöbön álló feladataival? Miként

elmélkedhettek egyesek profétikus pózba meredve a zsidóság várható bosszújáról, amikor még a zsidóság előtt volt a Holocaust iszonya? Miért hittek a hihetetlenben, s miért nem hittek a hihetőben? Ezeket a kérdéseket feszegetve Juhász Gyula hazánk második világháborús történelmének megíratlan tájékaira vezet. Szempontja sosem a későbbi kor mindent tudó krónikásáé, aki a maga racionalitásában a kor szereplőinek irracionalitásai között csemegéz. Az egykorú társadalomlélektani közeg szerkezetét higgadtan és elfogulatlanul boncolgatva azt akarja megérteni, hogy mit és miként értettek meg a korból annak részesei. A mű indítása az angol külpolitika mostanában hozzáférhetővé vált dokumentumainak elemzése révén azt sugallja, hogy a magyar nézőpontból áthatolhatatlan látszatok kiépülésének folyamata már a második világháború előestéjén elkezdődött. Drámai adalék, hogy az angol külügyminiszter 1938-ban

nem lát más lehetőséget Magyarország Németországtól való függetlenedési törekvéseinek serkentésére, mint a magyar pulyka behozatali vámjának mérséklését. Menynyit nyomhatott ez a segítség latban, amikor a német nyomás ellentételezéséről gondolkodott mondjuk, Teleki Pál? A mű pontos látleletet nyújt a megzavart magyar valóságérzékelés tünetcsoportjáról, ugyanakkor kerüli azt a beállítást, mintha csak a magyar uralkodó osztály önzését, szűklátókörűségét, ellenforradalmi beidegzettségét lehetne felelőssé tenni a történtekért. A külpolitikai helyzet eleve nem kedvezett a tisztánlátási viszonyoknak, s a könyvből kiderül, hogy a magyar társadalom egésze is osztotta az uralkodó rétegek illuzionizmusát, félelmi komplexusát, „hamis realizmusát”, mely együttvéve lehetetlenné tette a német megszállásra való felkészülést, a szélsőjobb felől fenyegető veszély igazi méreteinek számontartását.

Mindebben jelentős belpolitikai tényezők is közrejátszottak: Az Osztrák–Magyar Mo- 1 www.csepelihu narchiából traumatikus körülmények között kivált független Magyarország képtelen volt demokratikus reflexekkel reagálni új helyzetére. Miközben nemzeti jogai érvényesítésén munkálkodott, jóvátehetetlenül megsértett és semmibe vett más, ugyancsak egyetemes érvényű jogokat. Ez az egyoldalúság a magyar társadalom széles rétegeit kiszolgáltatottá tette a „barbár korhullám” verésével szemben. Az antiszemitizmus, a nacionalizmus és a tekintélyelvű politikai berendezkedés addig erodálta a maradék ép cselekvési pályákat is, míg a sorsdöntő órában, 1944. március 19-én a német megszállás Hitler számára is meglepő módon akadálytalanul végbement. A történetnek ezzel nincs vége. Nyilván lesz könyv, remélhetően Juhász Gyula tollából, mely a megzavart magyar valóságérzékelés tragédiáját e dátumon túl

is, 1944. október 16-ig fogja majd nyomon követni. Egészében véve azonban e könyv messze több annál, hogy pusztán szakmai teljesítményként, a történettudományt megújító eszmetörténeti, tudásszociológiai szempontok magas színvonalú alkalmazásaként méltassuk. Juhász Gyula könyve az etikai dimenzióban nyeri el igazi jelentőségét. Magyarország világháborús szituációja a maga önáltatásos, elvtelen kompromisszumokkal terhelt, patologikus mivoltában azt példázza, hogy mire vezet, amikor egy nemzet rövid távú érdekei a hosszú távon érvényes egyetemes értékek rovására érvényesülnek. Nehéz persze eldönteni, hogy egy, kockázatvállalásra hajlamosabb, ha úgy tetszik etikusabb politika esetén a hamis békeélményt, az azonnali szenvedést elodázó taktikázást felváltó megpróbáltatás-sorozat „kifizetődőbb” lett volna-e, kevésbé véres lett volna-e magyar földön a történelem aratása? Nincs más alternatíva ma

már, mint a szembenézés. Ez a könyv alkalmas példa annak szemléltetésére, hogy a szembenézés termékeny igazságot szülhet, melynek birtokában minden nemzetnek nagyobb esélye lehet a meghasonlásmentes jelen életre. (Juhász Gyula: A háború és Magyarország 1938-1945. Akadémiai Kb 150 oldal, fűzve) 2