Szociológia | Településszociológia » Nógrádi Géza - Falutörténet

Nógrádi Géza: Falutörténet I. Bejcgyertyános a Dunántúl nyugati részén, Vas megye; sárvári járásában, a Kemenesháton fekszik. Mint a Kemeneshát is, része a nagytájnak, szükségesnek tartanám az utóbbi ismertetésével kezdeni a leírást. A Rába mindkét partján, a pannon táblából kivájt dombok tetején kavicstakarót találunk. „Ezek a kavicshalmok a pannon tenger után a leventai korban keletkeztek s az ősfolyók deltamaradványai. A Sárvár feletti dombok ilyen durva folyami kavicsból épültek fel „ 1 E réteg kormeghatározását a leletek is alátámasztották. „az Elephás primigenius, a hires Mamuth csontmaradékai, melyek néhány évvel ezelőtt Bejcz falunál oly helyzetben találtattak, hogy az említett kavicsos folyólerakódásból való származásuk kétséget nem szenvedhet, bizonyítják, hogy ezen képlet legalább nagyrészben, a diluvium-korszak szülötte.” 2 A Rába jobb partján elterülő kavicshát a Vasi - Hegyhát,

Kemeneshát, vagy a nép nyelvében „Hátság”./Hátsági falu, háti községek összetételben fordul elő/ E felszíni alakzat legmagasabb pontja a Hercsegtető/ 230 m/.A Rábára néző oldal meredek, míg a Marcal felé enyhén lejtősödik. Vasmegyére jellemző, hogy három flótatag találkozó pontja. ”Nagyobb része a nórikumi hegyvidék flórájához tartozik, ez északkeletről meg a Rába déli folyása mentén a magyarföldi pusztai vegetáció környezi, végre a megye déli része az illi flórataggal olvad össze.” 3 A három flóravidék azonban átjátszik egymásba, elegyedik egymással. A hegyhát fennsíkját ma is nagy részben, azonban az elmúlt századokban majdnem teljesen egy összefüggő erdő borította. „Az erdő Farkas erdőnek mondatik, mert régenten is, úgy most is még nagy teleken sok farkasok találtatnak benne. A vadászat benne szabad és találtatnak ott foglyok, snepfek, örvös galambok, nyulak, rókák, farkasok, őzek és néha

szarvasok is.” 4 A nép szerint az erdő nevét a farkasoktól kapta, azonban az okleveles anyag mást mond. „ A Farkas - erdő neve már 1252 évi okmányban mint Farkas erdeje van említve.” 5 / Urad Levt I f/ „A Farkas – erdő a VII. században még szinte magszakítatlan takaróként borította a vidéket a sárvári szőlőhegyektől Gérce, Káld, Pereszteg, Mindszent, Csehi, Újlak, Kám között és több helyen volt természetes kapcsolata a Rába ártéri erdeivel. A peremen végig erdő kapaszkodott, csak a sárvári, sótonyi, és nyőgéri szántók szakították meg az összefüggést. Fenn a háton a sátváriak írtása, Tótok mezeje, a falvak: Sótony, Nyőgér, Bejc, Kám művelés alatt tartott területe jelentett csak eltérő szint a tájban. E foltokon túl már szakadás nélkül vezetett át az erdő keletre, a gércei szőlőhegyig, a káldi földekhez, a peresztegi Tacskánd felé s a Sötét – hegy mellett le az endrédi rétekre.Délen a

Mindszenti gyepüknél, a csehi mezőszélen, az oszkói határmentén, az újlaki szőlők gyepén, és a kámi mezőkben végződött a Farkas erdő” 6 A Farkaserdő fő fanemei a tölgy, bükk, és a cser! „A csertölgy /Quercus 1 Notován M.: Sárvár települése / Kzt / 11p Borovszky : Magyarország vármegyéi és városai Vas megye k.483 p 3 Borovszky: I. m 498 p 4 Brnetz 1: Sárvár városnak története 1664 5 Scherg K: Sárvár 17. p 6 Juhász L: Vasmegyei Farkas-erdő. Századok 1937 2 austrrica/ a megye északi részében is felhat, de inkább a délkeleti részen alkot erdőket pl.: a Cseren.” 7 A Cser elnevezést nem csak tudományos; földrajzi, botanikai irodalomban találjuk meg, hanem a népdalban is. „Sárvár alatt sűrű berek a csere: Leselkedő labancokkal van tele. Sűrű berek még sincs annyi levele, Mint amennyi lompos labanc bújt bele.” 8 A nyírfa is megtalálható ezen a vidéken. Akár az erek mellékén, akár összefüggöen is /

Jelihálás / Az erdő széleiben, vagy az újabban telepített területeken az akác és a gyertyán tenyészik. Itt már jóval kevesebb a hárs, szil és a fenyőfélék A Rába és a Hegyhát – pontosabban: Cser – között egy, két – négy kilométer szélességű ártéri erdősáv húzódott. Valamikor evvel az erdővel függött össze a Farkaserdő helyenkint Ez a hosszu összefüggőerdőrész ma már csak ligetes formában található meg. Fő faneme, az éger, kőris valamint a füzek különböző fajtái. „Vasmegye vegetációjának középpontja tehát a Nóri havasokban van, nem a más hegyrendszerhez tartozó Kárpátokon, éghajlatát is javarészben az osztrák és stájer havasok határozzák meg.” 9 Szubalpin vidékre jellemző csapadékgazdagság csak kis mértékben érvényesül. Vasmegye csapadékmennyisége évenkint 600 – 800 mm. Esőt általában az Alpok felől kap a vidék. A Vasi –Hegyhát északi részén a Rába felé eső erősen meredek

oldal tetejéről három község néz le a völgyre. Sótony, Nyőgér és Bejcgyertyános A harmadik, Bejcgyertyános – vagy röviden Bejc – van legközelebb az erdőhöz, valamint a Berekhez is. a község talajának vizsgálatánál megtalálhatjuk az első osztályu berki feketeföldtő az erdei közepes kilúgozott változatai mellett a kavicsos terméketlen talajokig. Tehát Bejcgyertyános határában a következő fokozatait találtam meg a talajféleségeknek. Megjegyezni kívánom, az alábbi adatok nem hivatalosan elfogadottak, csupán a paraszti gazdálkodás tapasztalataibóll kiindulva, adatközlők véleménye alapján mondhatom. I. osztály: II. osztály: III. osztály: IV. osztály : V. osztály: Berek, Csalitosi dülő, Szilvaszegi dülő, Ilonkai dülő, Hegyaljai dülő. Káldiuti dülő, Miseuti dülő, Hosszu dülő Császló,,.Poletár, Bejci csapás, Bánomjel dülő, Gyertyánosi csapás, Bükkfölö dülő, Vadalmafa dülő. Százhód dülő,

Kiskáldiuti dülő, Házkuti dülő Tilos, Kutlapi dülő. Az első osztályu, vagy ahogyan Bejcen nevezik „berkifüödek” talaja, homokos-feketeföld. Ahogy magasabbra megyünk rögtön szemünkbe tünik a talaj kavicsosodása és romlása. Fényes Elek nagytáji viszonylatban így osztályoz: „A termőföld második osztálya Kemenesalja, hol a föld már agyagosabb, keményebb, de azért jó termő. A harmadik osztályhoz tartozik a Hegyhát, azaz a körmendi járásnak déli és a tótságinak északkeleti része, 7 Borbás V : Vasvármegye növényföldrajza és flórája. 1887 64 p 8 Ákos-Lakos: Erdészélet Kemenesalján 1955. 5 p Borbás V: 1. m 50 p 9 valamint csaknem az egész németújvári járás. Erre a föld még agyagosabb, szinte sárga /mint fekete/ vagy vörös, néhol homokkal vegyített kavicsos.” 10 Ez az osztályozás ugyan nem terjed ki a bejci területre, de bátran állíthatjuk, hogy a Hegyhátra vonatkozó ismérvek teljes egészében

Bejcgyertyánosra is érvényesek. A talaj kötöttségét a legszembetűnőbben az utcákon, udvarokon és kertekben ásott ugynevezett „tuokák” mutatják. A Berek felől felfelé haladva a kavicsos rész után nehéz, kötött talajt találjuk, amiben holl több, hol kevesebb a homok. Azonban a kavicsos – homokos keverék speciális változata is megtalálható, az agyagos – kavicsos - kvarckavics ugynevezett „vöröskavics”. Ennek s az agyagnak szerepe van a házépítésnél is. A talajfélék a falu közvetlen határán belül is elég gyakran változnak Mélyedésekben teljesen homokos, a magasabb helyeken viszont tiszta kavicsra bukkanhatunk. A világossárga néhol szinte fehér színben játszó – budaföldszerü – agyag a völgyre néző,meredek oldal felső harmadán, egyhelyen s a szőlőpincék után; közvetlenül a bevágott talajut mentén található, amit „sárzofüed”-nek hívnak. A második, harmadik, de még a negyedi osztályu földek is

egymás mellett vannak, irtványok voltak. Minél rosszabb, annál több benne a kavics és az agyag Az ötödik osztály az már kies, gyér növényzetü legelő! Bejcgyertyános klimájára már nagyon keveset hat a szubalpin éghajlat tetemes csapadékkal bíró jellege. „A Tél enyhe , a nyár forró, a tavasz és az ősz esős A szelek gyakoriak. Az uralkodó szél az északi, amely a kiszáradt talajból egészporfelhőket ragad magával. a levegő páratartalma csekély, mer a nyugatról jövő nedves szeleket az Alpok elzárja.” 11 Erősen szelesek a tavaszi és őszi hónapok. Azonban abszolut szélcsendes időről soha nem beszélhetünk, mert itt már a Rába illetőleg a Rába völgye észak-déli irányu s az északi,mely itt uralkodó széljárás- akadálytalanul fújhat. Bejcen az igazi szelet: „füö” a déli szelet: „uo” szélnekmondják. Kukszél: az amelyik az olvadást elősegíti „ a zuó szíl fuókkodtat” /A déli szél szárít./ Esőt a

délnyugati, vagy a nyugati szél hoz legtöbbször „Kataluktyábu fujó szíl esüöt hoz”. Község neve: Csénye Nagysitke 1933 752,4 743.- „A csapadék mennyisége.” 12 1934 1935 583,3 553,8 572,563,- 1936 586,554,- átlag 618,7608,- A statisztikánál szereplő két község – egyik az igaz, hogy a Rábán túl van /Csénye/”- a másik a Kemenes alján, de mégis képet alkot a vidék csapadékmennyiségéről. Bejc, Nagysitke és Csénye egy háromszög sarkai, a két község egyenlő távolságban van légvonalban Bejctől, s nem valószínű, hogy néhány kilóméternyi eltérés csapadékbeli eltérést is von maga után. Természetesen a klimára vonatkozó megállapítások- az általánosak- az átlagos csapadékmennyiségü s hőmérsékletü évekre vonatkoznak, nem pedig az elmúlt két év rendellenes időjárására. A vidék vízrajza nagyon sajátos. A völgyre néző domboldalakról egészen Bejctől a Sárvár Hegyközségig számos apró

forrásból eredő ér szalad le a rétekre. Ezeket „csörgetinek” „csurgónak”, „folyásnak” hívják. Nyőgérben és Sótonyban a rétek öntözésére használják Már kora tavasztól kezdve rávezetik a rétekre, ekével vagy kézikapával vont árkok segítségével a vizet. Mindig annak a rétjére folyik, aki éppen ráeresztette Igy néha egész rövid időnként más és más felé folyatják a vizet. Idősebb parasztok vasárnapi szórakozás vagy időtöltésként 10 Fényes E: Magyarország mostani állapotja II. kiad 327 p Scherg K: Sárvár. 12 p 12 Babos L: A sárvárvidéki körjegyzőség története. 20 p 11 kiskapával felszerelve öntözik a rétjüket. Fűcsomókkal, gyeptéglákkal képeznek a víznek gátat. Hol több víz összegyűlve kiszélesedik, marhaitatásra használják Az öntözéssel a rendes kaszálásokon kívül még egyet el tudnak érni. Bejcen azonban ez nem folytatható, mert a dombról lefele siető néhány eret, a Komló,

égerfákkal borított ősingovány, gyűjti magába. Közvetlenül A domb lábánál körülbelül 100200 méter szélességű lapos területet hagyva meg, kezdődik az ingovány 48-50 katasztrális hold terjedelemben. A meredekről leszivárgó víz nem tör a felszínre marhaitatásra, valamint korábban emberi használatra szolgáló vizet úgynevezett „ásott” kútból nyertek. Ma már csak állatitatásra használják a komlói kutat; ennek ellenére a vize nagyon tiszta és jó. Tudok még két ilyen helyről a „Bükkalja” dülőben, de ezek már használhatatlanok, homokkal tellettek be. Bejctől a Rába felé haladva, a Komló után a völgyben találjuk a Rába egyik jobbparti mellékfolyóját, mely vagy ötven kilóméteren keresztül kíséri. Forrásától Vasvárig Csörnöc a neve, mely számos lapickás-malmot meg táskás-malmot 13 hajt. Rumnál két ágra szakad, innen a Nagy-és Kis-Herpenyő nevet kapja.A XIX Század ötvenes éveiben – a sárvári

berekben a Keresztárkot létesítették – s most ebbe ömlik Sótony alatt Azelőtt jóval Sárvár felett, Bajt község mellett szakadt a Rábába. Nyőgér alatt egyesül a két Herpenyő valamint a Csecsér, – melyet még Bejcnél – Tetves érnek hívnak. Innen a Rába medre négy-öt kilóméterre van! Ezeken kívüll még sok holtágat, „önkénteseket” /vizállta helyek/ valamint az év nagy részénugyan száraz, de a tavaszi árvíz alkalmával vizzel kitöltött mélyedéseket találunk szerte a lapájon. A Rába szabályozása előtt sokszor pusztított az árvíz, sokszor állott az egész sikság szinte egy tenger a latt. „1815-ben egy osztályos pörben elrendelt végrehajtást a vármegye küldöttjei Bejcen azért nem tudták véghezvinni, mert árviz lévén egyes birtokrészek a Berekben víz alatt voltak. 1816-ban ismét ki kellett szállniok” 14 Azonban nem kell olyan messze visszanyúlnunk, az 1955 évi nyárii nagyobb esőzésekkor, az alacsonyabban

fekvő berki tagokról, sietve éjjel is hordták a búzakereszteket magasabb helyre, mert egyre fenyegetőbben emelkedett a víz. A folyó, valamint a patak halgazdasága nagy volt, ma azonban egyre kevesebb a halállomány a kis vizekben, ami a gondatlanság következménye. A halállomány összetételét, a falu vizjogais az ide vágó kérdéseket a halászat c. fejezetben bőven fogom ismertetni Bejcgyertyános és közvetlen környéke a keleti vagy pusztai vegetáció övébe tartozik. „Ez az alacsony és mélyebb vidék a havasalji növényeknek már nem kedvez, megalakul a határ s a Kemenes sikja és Vasvármegye keleti részének egyéb alacsony vidéke kitárul a magyar növények befogadására A pusztai flóra tehát Vötöm és a Bakony között mélyen benyújtja karját Nórikum flórájának területére s itt kiváltképpen a Kemennesalja volt egykori tanyája.” 15 Azonban Bejcen és környékén – mint ahogy említettem: nem lehet éles határvonalat húzni a

flóraformációk közé, – megtalálhatók a Nóri tipus példányai is. „Vasvármegye hegyein és dombjain, mint a flóra-subalpina darabján, vannak idevaló jellegzetes növények.” 16 A növényzet szorosabb ismertetésére a gyüjtögetés c. fejezetben kerül majd sor, itt csupán a fő fanemeket-melyek még ma is zömmell képviseltetnek az erdőkben-sorolnám fel. Bejc erdeinek fő fanemei-ide számítva a Farkaserdőt és a Berek faállományát ugyszintén-tölgy /Quercus robur ssp. Tradissi ma és Quercus boreális/, cser /Quercus austrica/ valamint a bükk /Fagus sibeática/ voltak. „Bejctől a Kámi-Káldi utig az erdő fája „arbor 13 Lapickás-malom: alulcsapós vizikerékkel, Táskásmalom.Felülcsapós vizikerékkel működ malom népi elnevezése. 14 Polány I.: ld m 148 p 15 Borovszki: Id. m 508 p 16 Borevszki. Id m 504 p roborea” volt.” 17 Hogy Bejc környéke erdő az elmúlt századokban nagyrészt, ezt a ténnyt a dülőnévanyag is

bizonyítja Bejci dülők: Tölösdomb, Bükkös /ma is erdő/, Bükkfölö, Vadalmafa. Gyertyánosi dülök: Fenyvesalja, Gyertyános /ma is erdő/, Lukasfa. Van még egy bizonyíték: A Bükk-, Bükkfölö dülőktől északi irányban körülbelül három kilométer hosszúságban fekszik a Nyőgéri-Vadkert – ennek a folytatása lehetett az említett dülők helyén levő erdő – fanemei ma is bükk, gyertyán. Itt virágzik tudomásom szerint a legalacsonyabb részén a Dunántúlnak az erdei ciklámen. /140-160m magasan/ A Farkaserdő, közepétől a szélei felé egyre ritkul, szélén cserjés övezet van. Vannak részek melyek hosszu éveken át való legeltetéstől teljesen tönkrementek. Valamint irtott részeket is találunk. Ma már egyre több a telepítés. A Sárvári Állami Erdőgazdaság Bejcgyertyánosi erdészeti Üzemegységénél is állandó brigádok-melyeknek tagjai a környező falvakból kerülnek ki-foglalkoznak tavasszal az erdősítéssel. A

bejcgyertyánosi erdők legelterjedtebb fafajtái a következők:Akác /Robinia pseudacácia/ eper /Morus nigra/ eger /alnus viridis/ fennyők /Pinus nigra és Picea exelsa/ gesztenye /Kastanea saliva/ gledicsia /Gleditschia tracanthos/ gyertyán / Carpinus betulus/ füz /Salix fragilis/ hárs /Tilia tomentosa/ juhar /Acer platonides/ nyár /Populus alba/ nyír /Betula pendula/ szerecsendió /Juglans nigra/ szil /Ulmus scabra/ allma / Malus pumila/ vadcseresznye /Prunus avim/ vadkörte /Pirus piraster/. A gombák valamint virágnevek felsorolását szintén a gyüjtögetés c. fejezetnél fogom elvégezni. A nagy összefüggő erdőség és az ártéri erdőfoltok vadállománya a multban és most is gazdag. Babos Lajos idézett művének 21 oldalán a szarvast csak átvonulónak tartja a Farkaserdőben, a vaddisznóról és borzról nem is szól. Ezeken kívűl ismert erdei vadak:Őz nyúl /mezei-,üregi-/ siketfajd, császármadár, fácán, fogoly, fürj, vadlud, vadmacska,

szalonka, vidra vadkacsa, róka, nyest, görény, menyét, sólyom, kánya, vércse, bagoly, varju, szarka. II. „A Szala és a Rába közötti fensíkon, a Hegyhát erdős vidékein nem találunk olyan nagy terjedelmű, utcás falvakat, mint a területen Kemenesalján vagy a Vasi- Völgységben.” 18 A domborzat és a vízrajz település befolyásoló szerepe, a Hegyhát falvainál, különösen jól látható. Bejc körűlvéve a XVII században telepített jobbágyfalvakkal, /Sótony, Egervölgy/ élesen elüt települési vonatkozásban tőlük. Míg ezek a községek szalagtelkes, csürös, utcásfalvak, addig Bejcen még ma is megfogható a szeres település, mint az egyes településrészek megnevezésében, mint-a település feltehetőleg legrégibb részén-a telkek elhelyezkedésében. A szeres települést kialakító tényezők közül legkisebb mértékben játszhatott szerepet a védelmi jelleg, pedig a bejciek településük sajátos voltát éppen ezzel a

ténnyel támasztják alá. „Régen a falu fön vót a postaut mellett, de a törökök sokszor támatták, asztán inkább legyüttek ide laknyi, mert itt nem igen háborgatták.” /Bolla Lajos 48 éves/ Természetesen az első Bécs ellen inditott hadjárattól kezdve, már Bejcet is zaklatta a török. „Az egyes török csapatok csak hamar meghódolásra kényszerítették az ugy is Zápolya párti kisebb vasmegyei városokat, ugymint: Rumot, Ikervárt, Rábahidvéget” 19 Ettől kezdve nem volt nyugta ennek a vidéknek. Egy- egy településforma kialakulásánál fontos szerepet játszhatott a védelem, de sohasem szabad egyetlen tényt kisérnünk figyelemmel csupán, a településkutatásnál. Ha a támadások történetesen áttelepülést is eredményeztek volna, mint ahogyan ezt a hagyomány 17 Juhász L: A vasmegyei Farkaserdő története /Sopron Vm. lt 12-a: 5 9 fasc/ lábjegyzet Dömötör S: A vasi falu épitészete. Vasmegye 1956 III 4 19 Borovszky: ld. m 192 p 18

őrzi, ugy legalább a dülöneveknek kellene őrizniök az első település helyét. Azonban erre utaló dülőnév nincsen. A település kialakulását befolyásoló tényezők tehát. Védelem, irtás, vizrajz, felszini alakulatok, ivóvíz. A Hegyhát elborította egykor egészen a Farkaserdő – jól látszik a II. József – kori felmérés II: V sectió 15 lapján .- a Kemenesaljai – Cser három falujánál, a kiirtott rész Akár a legelső felméréseket, akár a kataszteri térképeket vizsgáljuk, vagy a faluban járunk, szemünkbe tünik a település /itt kifejezetten Bejről van szó/ kettősége. Felsőbejc és maga Bejc között éles a különbség. A falu egy hosszabb utcából – ez erősen lejtősödik, illetőleg két domb között huzodó völgy melynek mind két oldalán telkek vannak – valamint egy dombból, amit egy vizmosás erősen bemetszett – ezt a vizmosást veszik körül a telkek – áll. A vizmosás mely az utat is képezi, szintén

erősen meredek A két meredek utca, egy szélesebb vizmosta árkokkal szabdalt térségben találkozik. Innen lentről már ki lehet szabadon látni a Berekre, valamint a közel eső házak homlokzata is erre néz. Az utak által bezárt háromszögben van – a volt – kocsmaépület. Ez a rész egyik elnevezését innen kapta: Kocsmaszer, a közvetlen környék egyetlen itt található kutja miatt a: Kutszeg elnevezést is viseli, a harmadik neve a lejtősen menő utak találkozásából ered: Katlanvölgy. Ezen a részen még nem látszik a szeres település természetesen, mert itt a települési lehetőségek nagyon mostohák. A vizmosás két oldalára települt telkeket a vizmosás folytatásaként huzódó utca elválasztja két részre, északi déli oldalra. Az északi rész – Jánosszer – tipikus szeres település. Több telek van egymás mellett oly módon, hogy a legbelső telket csak az előzőkön áthaladva érhetjük el. Mindez csupán a Jánosszer /Jancsiszer/

temető felöli oldalára érvényes ma már. Ez a rész 14 telket foglal magába, de az elnevezés az egész északi oldalra vonatkozik. A déli rész – Főszeg – már nem szeres, hanem utcás, csürös település. A többi utcaelnevezések: Temetősarok, Főutca, Hegyutca, valamint a település további képe nem mutat semmi figyelemreméltót. Bejc településének idejét sem lehet pontosan meghatározni, de egy XIV. századi oklevélben már van adat a faluról, valamint XV századi oklevelekben bejci emberek cselekedeteiről. 20 Azonban Gyertyános község kialakulásáról megoszlanak a vélemények.”a telep Bejcnek része volt, azt Gyertyános mai fekvése is bizonyitja; házsorai ugyanis a bejci házsorok közvetlen folytatásai Először Tarfalu lett a neve; az oklevelekben legelőször 1786-ban, a nyőgéri plébánia anyakönyvében 1785-benn, 1787-ben olvassuk ezen a néven.” 21 „Szluha György az erdőt foglalókkal szemben az erdőőrzés addigi keretein

belül, nem tudva sikeresen védekezni kénytelen volt más megoldáshoz folyamodni és Bejc s Kám közé Egervölgy és Farkasszentgyörgy néven 1756-ban két új telepet ültetett” 22. A Farkaserdő akkor a körülötte elterülő nemesi földekhez tartozott, a jobbágyok a fennálló jogok értelmében használhatták a Nádasdyak idejében, valamint addig, míg Draskovich Lipót 1736-ban el nem zálogosítja, - mindennnemü visszaélést megtoroltak, s használták az erdőt a kor felfogásának, technikájának megfelelően. Az elzálogosítás után bérlők kezébe kerül egészen a XIX. század elejéig Ezen rövid idő alatt az erdő elvesztette hozzávetőlegesen, faállományának egyharmadát. A rendszertelen – bitangolásszámba menőlegeltetés és különösen a hamuzsiégetés volt a pusztulás gyorsítója Természetesen a környező falvak – irtásos – területfoglalást sem szabad figyelmen kívűl hagyni. Ezért volt szükség tehát a két új község

telepítésére. A nyőgéri plébánia anyakönyvében utánanézve megtaláltam Tarfalu emlitését 1785. Január 11-i esküvő, valamint a halotti nyilvántartásban 1785. március 29-i temetés 20 Dr Lennarsits I. nyőgéri plébános szóbeli közlése Polány I: ld. m 189 p 22 Juhász L: ld. m 571 p 21 alkalmával. Tehát ebben az időben már egy falunak kellett lennie Az az állítás azonban nem helyes, hogy „Bejcnek része volt”! Természetesen a bejci határnak dél felé is volt kiterjedése, igy biztos hogy az új telep a bejci határban is volt. A Juhász Gyula által emlitett két község közül, Egervölgy ma is meglevő helység, de Farkasszentgyörgy ilyen néven nem ismert település. Tarfalu neve is megmutatja, hogy irtványközség, viszont Kám, Egervölgy és Bejc között településre alkalmas irtás csupán a mai Gyertyános helyén lehetett. A József-kori felmérést megfigyelve – mely ugyanabban az évben készült, mint mikor először

találjuk Tarfalu említését – láthatjuk, hogy Bejc nem függ össze a mellette levő településsel – aminek akkor még külön neve sincsen – hanem még jókora a távolság közöttük, tehát a házsorok nem voltak a bejcinek folytatásai. Bejcből nem továbbépült Tarfalu, hanem hozzáépült; mivel a település akkori egyetlen fejlődési lehetősége a falu felé volt. A Tarfalu elnevezés csak rövid ideig maradt fenn 1786 Február 13-án az anyakönyvben feltűnik a Gyertyános elnevezés, s ez után csak ezzel a névvel szerepel a település. A kataszteri felmérés alkalmával készült térkép, már összeépültnek mutatja a két települést. Gyertyános a fejlődése folyamán az út mellé épül ki két oldalt, az 1800-as évek elején az uradalmi majort meg egyenesen az út mellé építik. Ebben az időben a védelmi szempont már elhanyagolható. 1920-tól kezdődően húzódik át a település az utkanyar másik oldalára is. Ma már itt három utca

van Gyertyános települése annyiban különbözik Bejctől, hogy a vonulat tetején, tehát egy viszonnylag sima részen helyezkedik el. A telkek itt rendszeresebbek, különösen a legújabban települt részek mutatják a – végükkel egymásnak forduló szalagtelkeken – a csürös – utcás formát. Itt kell megemlítenem a hegynek nevezett rész – noha ugyanolyan szintü mint a falu – egyre közelebb kerül a faluhoz, helyesebben a falu növekedésének, terjedésének iránya a hegy felé mutat. A pincékkel szegélyezett út, ma mindinkább s egyre házakkal szegélyezett utcákká válik. Itt azonban a telkek már nem a falusi telkeknek megfelelően épülnek be Cserszegtomajjal ellentétben ide nem a vagyontalan napszámos – szőlőkapás – réteg húzódik, hanem az öregek – kik a gazdaság vezetését átadták a fiataloknak, a faluban lévő házzal és gazdasági épületekkel együtt. A felszini alkat és a vízrajz kérdése egy helyen tárgyalható e

községnél. A lapályosabb részeken a tavaszi árvizek veszélye miatt nem alkalmas a terület az állandó településre, viszont a magas dombtetőt éppen az ivóvíz nehéz beszerzése miatt alkalmatlanok Az első részben tárgyalt geológiai ismertetésből tudjuk, hogy ezek a dombok kavicshalmok, s ha nincs bennük vízátnemeresztő réteg, akkor csak nagyon mélyen találnak vízre, kivéve, ha egy forrást sikerült elfogni. A forrás eltalálása érdekes módon történik „Sitkén van egy ember, akinek varázsvesszője van, azzal megtalálja a vizet. Ahol megáll, ott mát lehet is bátran ásnyi.” /Bolla Lajos 48 éves/ Erről nem tudok bővebbet, mert magam nem láttam! Tehát sem a sikra, sem a dombtetőre nem telepedhettek, ezért a domboldalt választották, ahonnan elérhető még könnyen a kút is. Itt azonban az a hátrány, hogy a telkek éppen a meredek domboldal és az utca között vannak s mindig formájukat, nagyságukat kénytelenek a természet adta

lehetőségekhez igazítani. Erre a telekalakulatra példa Bejc ma álló legrégibb házának telke, néhai Zsoldos Jánosé. Szinte a domboldallal együtt zárt udvart alkotnak a ház és a gazdasági épületek. Az ivóíz kérdése jelentős probléma volt a bejciek életében, azonban 1954-ben megváltozott a helyzet. Ekkor kapott vízvezetéket a falu De ez a megoldás sem szüntetett meg egycsapásra minden nehézséget, mert csupán a gyertyánosi részt látták el vízvezetékkel, másrászt ez sem működik rendszeresen.”Vízvezeték van, de víz, az soha nincs,” mondják a parasztok. Régebbi időben a vizet lajttal, csöbörrel és vödörrel a Komló ásott kutjaiból szerezték be. Csöbör vagy dézsa, melyet két ember egy vastag rúdon vitt a vállán, melyről erős láncon lógott a „csöbör tisafa”. Ez valóban szekér kisefához hasonló faragott akácfa rúd tartotta a csöbröt az erre szolgáló fülekbe beakasztva. A szállító szerkezetet

„csöbördurungnak” hívják A vödröket „a vállfán” viszik. Ez lehet hajlított vagy egyenes s minden esetben két vödör lóg le róla. Ha nagyon kell a víz, még egy „bugyigás korsót” kézben el lehet vinni e mellett Ahogy a falu fejlődött egyre több vízre lett szükség. Mivel egy ember anyagilag nem bírta volna a kútépítési költségeket, ezért többen összeállottak s mindenkihez közel eső területeken – többnyire az utcán – csináltatták a kutat. A kutak fontosságát az is mutatja, hogy róla neveznnek el egy területet, például Kutszeg, vagy hogy nevet is adnak neki, pl. Hajnali kut /A felsőbejci vízmosásban van. Sokan használták s azoknak jutott csak víz, akik korán mentek./ A következőkben ismertetek egy Bejcgyertyánosi kútközséget. A Bánomhegyi uton van ez a kút /mai József Attila utca/ hét család készíttette 1947-ben. Azelőtt 1 kilóméterről hordták a vizet. Megfogadták a kútásót, vállalta az ásást a

vízmedencéig méterenként: 20 forintért, azonban a vízmedencét csak méterenként 350 forintért ásta volna. Bolla Lajos /adatközlő/ 30 forintért a vízmedence méterét kiásta és be is öntötte. Közösen vették az anyagot, fizették a kútásót, ellátást és lakást naponként más és más család adott. A kút 24 méter mély és betonból készült. Befejezésekor a megállapodás szerint a házak sorrendjében két évig egy-egy gazda a kút gondnoka. Neki a kötelessége nyitni és zárni a kutat, a tatarozásokhoz a pénzt összeszedni s a munkálatokat elvégezni. A múlt évben ez a gyakorlat megváltozott Megszűnt a gondnokság, szerepét a „kujcsos” tölti be. Naponta változik, szintén a házak sorrendjében Az ő kötelessége minden reggel kinyitni a kutat, minden házba beszólni, s az utolsó ember után bezárni. Azután este a következő szomszédnak átadni a kulcsot A zárás-nyitás jelentősége a szárazabb időben nagyobb, s nem sok

gondot fordítanak rá pl. ősszel és télen III. Bejcen a telkek – a szeres részen – szabálytalanok s így nem lehet általános képet adni a ház valamint a gazdasági – és melléképületek viszonyáról. Azonban ez a tény csupán a falu szeres részére érvényes, ami a település legkisebb része. Ezen kívül még egy telekről kell itt szólanuk – a Katlanvölgyben – hol az utca és a meredek domboldal közé ékelt, szinte kerített udvart képez elhatároltságával. Az említetteken kívűl azonban a telkek számottevőbb része téglány alaku s rajta a gazdasági épületek elrendezősége a következő: az utca felőli vége a telek egyik oldalán áll a ház, vele összeépítve az istálló és a pajta, melynek a végéhez támaszkodik a féltetős favágó szin. Mögöttük van a trágyadomb, a kiskert s mellette a tóka A házzal szemben a telek másik oldalán, általában néhány gyümölcsfa /többnyire szilva/ áll, azok alatt a favágásra

váró, vagy a már felvágott rönkök vannak. A szemben disznóólak „hidasok”, farakások, valamint a kazal – benne elhelyezett” pelva kutyóval” – áll. Ezek mögött a kert van. Jellemző a bejcgyertyánosi kertekre, hogy nagyon sürün beültetettek gyümölcsfákkal. Úgy indokolják meg: „Amellik fa jól terem, az így is hoz, amellik nem, azt meg nem érdemes tartanyi.” Bejcen néhány helyen, a pajta nem közvetlenül a ház mögött, vele összeépítve van, hanem a telek végén keresztben, mint egy lezárja a telket. Atelkek mindig be vannak kerítve, ez a kerítés, a szőlőt „a gyepü keríti be”. A kerítés lehet fonás, hasíték, deszka, léc, legújabban a front átvonulásakor visszamaradt szögesdrót. A gyepü ültetett élősövény, melyet erősen visszavágnak, s a levágott ágakat is benne hagyják. Ha a telek nem a szomszéd telekre „dül”, hanem a szántóföldre vagy rétre, akkor „hácsku” helyettesíti a kerti kisajtót. A

fonáskerítés úgy készül, hogy egymás mellé 10-15 cm. átmérőjü dorongokat 1,5-1 méter távolságra levernek s a közeit mindenféle vesszővel vizszintesen befonják. a kerítés magassága 180160 cm Ezt ezután bevágják „pelvás sárra2 jól, vastagon a tetejére meg szennyes zsuppot tesznek. Egy idő után a zsupp szépen letömődik a tetején „megül”, tavasszal és nyáron a fű is kinő rajta és sok fülfüvet lehet rajta találni. A hasítékból készült kerítés anyaga a szőlőkaró Akác „ducokat” /faragott általában: 15 × 15 cm./ leásnak, jól ledöngölve, hogy tartson egymástól 4- 3 méter távolságra. Ezeken alul, középen és fölül, a föld fölött 35- 70 és 120 cm Magasságban keresztben „hevedereket” helyeznek el és felszegezik. Azután a három heveder közé állítva fonják be a szőlőkarókat, melyek szintén akácból vannak. Az első szőlőkarót fenn a felső heveder jobb oldalára teszik s úgy viszik a

következő heveder bal oldalára fektetve helyezik be. Mikor egy „ducközt” beraktak, a karók tetejét baltával vagy súlyokkal megveregetik, hogy a földbe is bele menjenek, majd kevés földhányást tesznek a tövére. Ez a kerítés nagyon tartós, jó, ha a karók végei elrothadnak, újra lejjebb lehet ütni. Csak nagyon „kőccsiges”. Ma már a két eljárást nem alkalmazzák A léc és deszkakerítés általánosabb, vagy az előbb említett technikával készített, de nem hasított fából, készült kerítés. Az utca ajtó a ház mellett van. Deszkából készült, a forgói a „kapu ducokban” vannak Kilincse sok helyütt már vasból készült, de a fa-forditót is megtaláljuk. A vaskilincs tökéletes mása a faforditónak. A kiskapukat biztonsági zárként használt un „fürgetőkkel” látják el Néhol egy kapun 3-4 is található. A kapudúcokon a kétszárnyu nagykapu fordul Általában olyan széles, hogy egy rakott szalmásszekér is befér

rajta. A kapuducokon egyszerü geometrikus díszítéseket találunk. A kert gyepüjében lévő hácskó nem sokkal különbözik az általánostól. A kerités alacsonyabb ezen a helyen olyannyira, hogy egy ember átléphet rajta, azért a baromfik ellen ágakkal szokták „elrakni”. A Bejcgyertyánosi ház anyaga a multban még többféle volt. „Bejc az erdő nélkül meg nem élhet.” 23 Itt nemcsak a tüzifára, szerszámfára kell gondolnunk, hanem a fa, a ház legfontosabb építőanyaga volt egykor. Később az erdő fogytával az alap, illetve a fal kerete lett csak fa. „AXVIII és XIX Században azonban – a szegényebb rétegben is –midőn a lakosság szaporodott a fa pedig erősen fogyott, már csak az alap volt fagerenda /tölgyfa/; ebbe lyukakat fúrtak, azokba karókat erősítettek és vesszővel fonták meg a falát. Ezt sárral betapasztották. Ez volt a sövényfal” 24 Ilyen falu házakat még most is találni, de már csak Felsőbejcen – a szeres

részben – ! Ilyen épitési technikával készült pincéket szintén lehet találni a hegyen. Azonban a sövényfal másik formáját inkább alkalmazzák ma, mikor a nagy talpgerendákat nagyon nehéz, vagy lehetetlen beszerezni. 8-10 cm Átmérőjű földbe ásott karók közé fonják be a vesszőt s ezáltal kiküszöbölik a drága talpgerendákat. Ilyen technikával csupán a melléképületeket, vagy a provizórikus építményeket készítik. Polány István ugyan emliti a fecskerakásos épitkezés meglétét Bejcen, de én ennek nem találtam nyomát. Bejcgyertyános házainak zömét – öt ház és major nagyobb épületeinek kivételével – tömés technikával építették. Ha a házépítéshez szükséges faanyag megvan – akkor a gazda, mert az az illendő – elindul a faluba „megkérni”. Minden házépítési munkát „segiccsígbe” /kaláka/ végeznek Pénteki nap kivételével minden napon lehet kezdeni munkát, úgy reggel hét óra tájban.

Legelőször is az alap megásása után ezt tömik be. Ma már vagy kő – amit a Gérce – Tacskándi paraszt – kőfejtőktől vesznek s hoznak ide – tégla vagy ritkább esetben beton. A „fundamentumot” úgy deréknyi magasan rakják /Fundamentumnak nevezzük az alapot, ha tömés, ha kő, ha tégla./ Egy „három derekas” ház alapozásához 8 – 10 öl kő szükséges. 23 24 Juhász L: Id. m 565 p Polány I: Id. m 242 p A tömés anyagát közvetlenül a ház mellett termelik ki, ami később vizzel megtelik s itt lesz a tóka. A falat a kalodák között tömik a legények, az öregek a gödörben a földet ássák a lányok kosarakban, melencékbe hordják a földet. Egy egy sor után a ház sarkainál szalmafonást alkalmaznak, a töméssorok közé pedig szennyeszsupot tesznek, amit később leégetnek. Sarkokon a falak érintkezésén „jó bokros guzsfenyőt2 alkalmaznak átkötés és erősítés képpen. Mikor az egyik házsarok elkészült – teljes

magasságban – akkor a munkában lévő leányok és legények között nemes versengés folyik, mindenik fél a maga jelvényét akarja kitűzni először a falra. A lányok apró májusfát „mesterkednek”, a legények pedig szennyeszsupból zászlót. Szégyen az egyikre, ha a másik jelvénye kerül fel előbb De amelyik fent van az ott is marad végig. Az ablakhoz és az ajtóhoz – illetve ahova tervezik – régebben gömbölyű fát tettek alulra és föl is. Ma már modern „háromszárnyas” ablakokat úgy építik be, hogy földig kivágják a helyét, betonból bolthajtást húznak bele s az alul üres részt rendesen „fölfalazzák” téglával. Különösen a legújabb házaknál a tömés csupán a falak sikján maradt meg; sarkokon, ajtók és ablakok mentén vagy ahogy már leírtam, az alap szintén kő vagy tégla. A tömés mintegy keretbe van foglalva. A tömés technikáját mindenki ismeri, de mégis van egy ember, aki „pallérkodik”. Ő kezeli a

„vizmértéket meg a függősúlyt”. Legtöbbször övé a kaloda is Bejcgyertyánoson Bejci Lászlóé /vadács/. A tömés 2,5 – 3 nap alatt készen van, ha közben zavartalanul folyhat a munka. Ezután jöhet a „pasziti” Egy alkalommal 40 –50 liter bor szokott elfogyni, azon kívül a segítséget még lekváros és túrós buktával is megvendégelik. „Este aztán harangoz a falu” Kőházat csak a tehetős ember csináltatott, mint az „amerikás Lázár”. A nagyalaku termésköveket egyszerűen sározással kötik meg. A bejciek véleménye: „ollan mint a beton Legjobban csipkereki kőmívesek értik.” Ha készek a falak, akkor lerakják körbe szennyeszsuppal, nehogy beázzék, mert „az eső ott kezdi ki legelőbb”. A tetőszerkezet kiszabását, felrakását szintén segítségbe végzik. Ezt már ács, vagy legalább is ácsszakmához jól értő ember vezetésével készítik. Egy ács mellé 6- 8 segítség /ember, leginkább felnőtt, komoly

emberek, mert ide pontos munka kell „kivált ha cserepes lesz a tető”/ kell. A gerenda faragást már előzőleg a gazda maga – esetleg ha a szomszéd vagy ehhez a munkához jobban értő sógor „találkozik” akkor az ő segítségével – elkészíti. A gerenda faragást, szabást egy nap alatt el is végzik. Egy fél nap alatt felrakják s a nap második felében még a „sindő” cserép is felkerül a tetőre. Miután leszedték a fal tetejéről a szennyeszsupot a fal tetejére, tesznek három téglát és erre teszik a koszorufákat, melyek végeit félig befűrészelik s a két véget faszeggel egymáshoz szögelik. Mestergerendákat csak a „sövin házaknál” csináltak, most csak régi istállóban van még néhány helyen. A koszorufákra feküsznek az „átkötők” s ahány az átkötő, annyi az ollóláb is. Az ollólábak faszeggel erősíttetnek meg. Ezek az átkötőkbe végükkel vannak beeresztve Az ollólábakat mint egy megerősitik,

összefogják középen „az ollóátkötések”. /Kakasülő/ Ezek túlnyúlnak az óllólábak szárain. A szellemen az „ollura” – az ollóláb felső részére – kerül, az átkötők meghosszabított végein nyugszanak két oldalt a vendég szelemenek. Az ollólábakat az „elcsederedistü” a „széltartók, szélközők” védik jobbról és balról. Fészkeléses eljárással rögzitik a szelemenhez és a vendégszelemenekhez valamint a koszorufákhoz a „födőfákat, ragokat, szalufákat, szarufákat”. Itt is mint a léceknél faszeggel biztosítanak, kötnek A legalsó léc az erősebb, mert ez fogja tartani a szélét a tetőnek s itt képezik ki a „segges zsupokkal” az „esztergyát” 25. Ha a ház tüzfalas, akkor már kész is – csak a tüzfalat kell innen onnan felhuzni, bedeszkázni – ha farazatos, vagy ha félkontyos „kalabukkos – ami itt a 25 Kniezsa I: A magyar nyelv szláv jövevényszavai I/1 k. 170 p legáltalánosabb – akkor a

szelemen marad a szokásos hosszuságban, de a vendégszelemenek hosszabban nyulnak ki. A két vendégszelemen végeit és szelemnt a „groszfák” kötik össze. A két szelemen végén egy léc van átvetve /nincs külön neve/ ezen középen s a szelemen végén fekszik a „közip szalu”. A vértelek szó nem ismert, a tűzfal, első fal elnevezést használják először. Azelőtt félkontyos és farazatos házak voltak. A házak fedőanyaga a múltban zsupp volt s nagyrészt még ma is az, de az 1945-ös front átvonuláskor leégett házakat már cseréppel fedték be, amit Sárvárról vagy Jánosházáról s esetleg Rumból hoztak. A cserepes munkát a faluban a zsupkötéssel együtt Bolla Lajos érti a legjobban, de a jogtalan iparűzés büntetésétől félve csupán a rokonságnak rakja fel a cserepet. Zsupot mindenkinek elvállal felkötni. Nagy József tanulmányában 26 ismertet néhány mondatban zsupkészítési eljárást, valamint a felkötés gyakorlatát, de

ez a leírás nem teljes. Szerinte a falba vagy kapufélfába vert faék segítségével kettőzik a zsuppot. Mikor kérdeztem Bolla Lajostól, hogy ismeri e a kettőzés ilyen módját, igy felelt: „Nem vagyok én még ollan tehetetlen.” A zsupot csak elsőrendű hosszúszálú, magas rozsból készítenek, amit előzőleg kézicséppel vernek ki. A gazda már aratás előtt megfigyeli a gabonatáblát s kiválasztja a zsupnak való rozsot, ha egy helyen nincs elegendő, akkor esetleg több különböző részből a legjobbat erre a célra használják. Ennek a vágásánál fokozott gonddal ügyelnek a tarló magasságára Cséplés után elteszik száraz helyre a kicsépelt szalmát és csak egy nappal a zsuppolás előtt rakják ki oda, hol majd a kettőzés történik. A zsup készítésének első fázisa a kettőzés. Ettől a művelettől függ nagyrészt a tető élettartama, mert a jól kettőzött zsup kétszer annyi ideig is eltart, mint az, aminek nagy fejet

csinálnak. „Mert nem mindenki tud jó zsupot kötni, csak az akinek jó erős a keze aztán meg sokat is kell gyakorolni. „A zsup kettőzést többen is szokták végezni a zsuppoló vezetésével A zsupkettőzés pontos leírása. /Filmfelvétel, gyüjtés és saját megfigyelés alapján/ A zsupoló maga elé veszi az elkészített kévét, s abból felvesz egy zsupra valót. A bal lába mellé vagy elé készített padló darabhoz a tövét leütögeti, hogy egyenletes legyen, azután a lába közé fogja a tövével előre. Ezt követi; jobb kézzel a kévéből egy kötélnek valót kimarkol. Megfelezi s az egyik kezében lévő csomónak a kalászos részéhez a másik részéhez a másik csomó tövét hozzá sodorja jó erősen. 6Ezt az eljárást nevezik: „guzsolásnak, guzscsinyálásnak, guzsnak” azon kívűl „kötélcsinyálásnak” is. Én a kötél megnevezést használom, mert így említették legtöbbször. /A két kézben fogott kötelet a lába között

lévő zsup tövétől vagy 12-15 cm-re átveti, szorosan meghúzza, megcsavarja néhányszor s a vissza maradt – összesodort – véget az ujjaival betolja a kötél alá. Most következik a tulajdonképpeni kettőzés. Megint leütögeti a földre a zsup tövét s azután maga mellé fekteti jobbról. Vagy a földön vagy a csizmaszár mellett lévő „kettőző késsel”/ akácfa, 25-30 cm késalakra kifaragott fa /a kötés alatt közvetlenül középen belé szúr. A kést benne hagyja, felveszi és a kiálló két végét megfogva feldobja a zsupot úgy, hogy a dobás időtartama alatt elfordítja a kést s a visszaeső zsup kötését már nem éllel, hanem lappal éri. Ez egy egészen gyors mozdulat; s ennek segítségével különül el a két rész! Ezután a zsupot hóna alatt tartva kézzel végig vágja a kalász felé. Mikor megtörtént, a késre nincs szükség többé. A kettévágott kéve jobbik felét a lába közé fogva a bal felét pedig két kézzel úgy

forgatja el, hogy a kötés összecsavarodva képez forgópontot. E művelettel elérhető, hogy a kötél erősen tartson; ez is a cél. Utolsó mozzanat a hulló szálak kiszedése, még egy leütögetés és kész a fejes zsup. A házfedéshez kétféle zsup kell, a fejes – a fent leírt módon készült – a tetőre kerül, míg a „segges zsup” – mely abban különbözik a fejestől, hogy a kötés nem a tövéhez közel van, 26 Nagy J.: A Hegyhátvidék építkezése Népr Ért 1 sz hanem kb. 35-40 cm-re, ennek következtében mindkét vége legyezőszerűen szétáll és az elkészítés után a padló darabon szekercével „lenyirik” egyenesre a tövét – az „esztergyára”, a „kalabukkos ház farazatára”, a „lefarazott ház farazatára” kerül. Ezt a müveletet mindaddig folytatják míg a szalma el nem fogy. Következik a felrakás /Filmfelvétel, gyüjtés és saját megfigyelés alapján./ Mindig alulról felfelé kell kezdeni a kötést s az

első sort – az esztergyát a segges zs alkotja. Az első kévét mindig egy külön készített kötéllel úgy kötik fel, hogy a lécre kerül a zsup kötése. A kötelet átveszi a léc alatt a zsupot erősen körülcsavarja, meghúzva az összecsavart részt a kötés alá dugja. A második kévét az első mellé szorosan mellévágja s az első kévéből vett kötéllel, melyet először jól összesodor s átvesz a második zsup felett és a léc alatt, a maradékot a kötés alá bujtatva leköti. Igy megy ez a sor végéig Azután jönnek a fejes sorok összeértével a garincen két féle lekötés, illetve befejezést ismernek. A „fonyásost” és a „tetűzést”. A fonásos a szebb, ezzel több munka és nagyobb szakismeretet igényel. A tetőzés az egyszerű, különösen akkor alkalmazzák, ha kevés a zsup vagy ha csak a ház egy „derekát” ujitják fel, A fonásos befejezésnél az oromba egy „papot” dugnak, ami legtöbbször faragással diszitett

karó ez szalmafonással körülcsavart s a fonást kötélvastagságnyi csomókkal – melyet mindig a gerincen végigfutó zsupsor következő tagjából vesznek – addig folytatják végig a ház gerincén, míg a tulsó véghez nem érnek. Itt a fonást lekötik. A tetőzésnél a két összeérő zsupsor szennyeszsuppal letakarják, erre 30-40 cmszalmaréteget tesznek s ezt fából készitett X-alaku „kalodákkal lekalodázzák.”A házak Bejcen és Gyertyánoson is három „derekasak” – szoba, konyha kamra. A Pitvar szót elvétve használják, valamint a ház kifejezést a szobára. A konyhában ma is megvan a nagy szögletes kemence, patkával s a patka végén a katlan helyével. A patkán régen tüzeltek s az ételt a három-lábra állított edényekben főzték, ma már a patkán különböző kéznél szükséges dolgokat tartanak s mellette áll a „porhelt” minek a füstelvezető csöve vagy a kéménybe vezet, vagy ha „mászós kimin” van, akkor

egyenesen felfelé állítják a csövet. Ma már füstös konyha Bejcen sincs. A szobákban régebben – a konyhából tüzelhető – cserépkályha volt, ma azonban a kis 6-os vaskályha az elterjedt. A háznak a tetőzete, padlása és kemencéje elkészültével kezdődtek a belső munkák. Legfontosabb a sározás, ez asszonyi munka. Törekkel, pelyvával kevert speciális un „sárzó füödet” kentek a falra jó vastagon, valamint a szoba padozatát is ezzel tapasztották ki. Ha ez jól megszáradt bemeszelték, s leginkább a konyhát az asszonyok ki is festették. Két eljárását ismertetem a festésnek /Megfigyelés alapján./ 1/ A festékbe / legtöbbször rozsdabarna szinü, de lehet budai föld szerü gyüjtögetéssel beszerzett festék anyag is /belemártanak egy zsákdarabot, hurkára összecsavarva a falon felülről lefelé sodorják. 2/ A festékbe meszelővel vagy nagy ecsettel bemártanak, azt erősen a festékes edény oldalához veregetik, midőn jól

lefolyt, sürün egymás mellé foltokat nyomnak a falra. Az eljárásnak külön nevük nincsen, azt mondják: „ki van fözstve”. A háznak a bejárata a konyhán keresztül van Ahol nincsen előtér, ott két ajtó készitése szokásos. Az üveges ajtó, ahogy a konyhaajtót hivják vagy a kisajtót, mely lécből készül és arra való, hogy a nyári nagy melegben a nyitott vagy leakasztott ajtón ne mehessen a konyhába a baromfi. A házzal egymásmellé épül az istálló és sok esetben a pajta. Megfigyelhető nagyon sokszor, míg a ház tömésfalu és zsuppos addig az istálló kőböl rakott és cserepes, valamint az alja – ha nem betonból – de téglából kirakott. Azzal magyarázzák, hogy nagyobb a pára itt, s omolna a fal, ha tömésből lenne. A jászlak mindenütt fából vagy betonból készülnek Fonott, vagy másféle kezdetleges jászlat sehol sem láttam. A pajta, „lábas pajta”, „”ducos pajta” ami körül van szegezve deszkával, és

nagyon, és nagy kapuja van. Az 1888-as kataszteri térképen X-el jelölt házak – illetve pajták – fapajták, de nem boronából készülteket kell a megnevezés alatt értenünk, hanem apatics épületeket. Ezeken is a kapuk deszkából készültek. A „favágíttó” féltetős szin, melynek egyik oldalát a pajta képezi, két oldalról vagy deszkával, de leginkább zsuppal, kukoricaszárral készitik a falát. Az előre néző oldala nyitott Egy telken – Zsoldos János házánál – találtam az épületeken kívűl egy kétosztatu épitményt, melyet kamrának neveznek. Paticsfalu farazatos tetejü épitmény Az egyik helységben gabona hombár valamint háztartáshoz szükséges eszközök vannak, a másikban hordók s ezt pincének hivják. A padlásán tartják a töreket A z épületek közül a pincék leirását a szőlészettel kapcsolatban fogom ismertetni. IV. Elöljáróban le szeretném szögezni, hogy ebben a fejezetben részben a történeti adatok

ismertetése nem célom, hanem inkább a recens gazdaság képét szeretném megrajzolni, hogy ennek, valamint a következő fejezetnek /a falu és a környék kapcsolata/ segítségével láthassuk mennyiben egésziti ki a zsákmányolás a falu gazdálkodását. Az emberek emlékezete óta a falu a gabonaneműek közül a rozsot termelik a legnagyobb mennyiségben. Sorrendben utána a búza következik, majd az árpa s végül a zab, melyből a legkevesebb a termelés. A rozs termelése több szempontból fontos A klíma a rozstermelésnek felel meg a legjobban; takarmányszűkös időben állatok etetésére felhasználható, alom végül, de nem utolsósorban, a zsupkészítés anyaga. /A dülők felsorolása a paraszti gyakorlat alapján történik./ Rozstermő helyek: Százhód, Tilos, Kutlapi, Kiskáldiuti, Gyelimező, Hegyalla, Bükkfölö, Diósálé, Császló, Fenyvesallai dülő. Ebben a felsorolásban szerepel a paraszti osztályozás szerinti V kategóriából mindegyik.

Tehát ez is a rozstermelés általánosságát mutatja „Rozsot minden paraszt vet, de csak ott, ahun a föggyö van.” A búzának már inkább kell a jó fekete föld, de az előbbi mondás ide is érvényes. Búzatermő helyek: Berek Miseuti, Káldiuti, Császló, Kiskáldiuti, Bejcicsapás dülö. Árpát ott lehet vetni, ahol a megelőző két gabonafélét. Zab kíván a bejciek szerint a legjobb földet s ezért is meg a lóállomány kicsisége miatt is termelik olyan kicsi helyen. Zabtermő helyek: Berek Káldiuti dülő. A gabona kézi vetése csak a dombos területen marad fenn, még néhány év előtt is így vetettek. A sarlóval való aratás csak emlékanyagban található az öregeknél, az I Világháborúban arattak sarlóval az asszonyok legutóbb. E kivételes állapot A kaszára aratás előtt „kajmókat”, „kaszavellát” erősítenek. Az aratók párba szoktak dolgozni, tehát a marokszedő egyben „veri”, „rakja” a kötelet is. Hordani már

„segítségbe” mennek, hogy amit elkezdenek az azon a napon be is fejeződjék. Kézzel csak zsupnak valót csépelnek, a többit a gép végzi el. A lakosság nagy részének – akár földmüves akár nem – a legfontosabb termelvénye a kukorica és a burgonya. Mindkét növény térhódítása nagyon is indokolt Bejcgyertyános erdeje, mégpedig jó makkos erdeje lévén nagy sertéstartó volt A makkoltatás megszűnésével, a kukorica termelésére kellett fokozatosan rátérni különben a sertésnevelésről mondhattak volna le. A kukorica kedveli a bejci földek nagy részét s a paraszti tapasztalat azt mutatja: „mindenhun jó csak ganaj kő neki”. A Berekben mégis a legszebb A kukorica amellett, hogy takarmány, szemes és darált formájában, szára a törés után szintén levágásra kerül – törött hegyü éles kapával – kévébe kötik, majd szecskázva, előkészítve, állatoknak adják. Télen méhest, disznóólat eltett sárgarépát és

burgonyát, istállóajtót, árnyékszéket „körültámogatnak” vele. A burgonya, mely magasabb, inkább száraz talajban nő, egyformán fontos a kukoricával, csupán felhasználása – az állati takarmányozáson kívül – kibővül az emberi nagymértékü fogyasztással is. A lakosság túlnyomó többségének mindennapos reggelijét képezi a krumpli sülve, sonkával, szalonnával – disznóölés után télen – nyáron azonban vajjal, túróval vagy paprikás tejföllel és sóval. A kukorica behordásakor néha két-három estére szóló vidámhangulatban folyik a fosztás A hitványabbja ömlesztve kerül „a híjba”, a szép csövek összekötve ágasra rakva száradnak az udvaron. Néhol fonni is szokták a kukorica „csuháját” s mikor 50-60 kiló együtt van függőlegesen felakasztják. Téli estéken folyik a „zúzás” egyesek zúzóval /fogakkal ellátott és ronggyal körülcsavart vas-szerszám/ mások csak a lemorzsolt

kukoricacsutkával zúzzák a szemet. A burgonya szedése után válogatás alá kerül „Ennivaló krumpli, ütetnyivaló, állatnak való.” Az étkezésre szánt részből egy-két zsákkal a kamrába hagynak, a takarmányburgonyát mindig meleg helyen tartják, többnyire kupacban a kamra egyik sarkában, míg az ennivaló és ültetésre szánt burgonyát teljes egészében elteszik. Vermek nincsenek a faluba a kötött talaj miatt. Eltevési eljárás: /Gyüjtés, megfigyelés alapján./ Ha kisebb a halom „kupuc” az eltenni való akkor gúla alakban, ha nagy a halom, akkor prizmaszerűen rakják el. Leöntik a burgonyát a kiválasztott helyen lehetőleg közel a tókához Köréje egy 25 cm széles és 20-25 cm mély árkot vonnak. A halmot jó vastagon lombbal leterítik /erre az alkalomra külön az erdőből hozzák szekérrel./ s az árokból kikerülő földet egyenletesen rárakják a lombra. Ez után megint levéllel terítik le s azt ágakkal, gallyakkal rakják

meg. Nagy hidegben trágyát is dobnak rá Ellenőrizni úgy szokás ; hogy fölbontják egy kis részen és körömmel megnyomkodják a burgonyát nem „pickül-e”. Ha fagyott, akkor azonnal fölszedik és megetetik. Burgonyát főve vagy nyersen, vágott állapotban, törekkel keverten etetik a marhákkal, disznókkal moslékban. Az állatok téli takarmányának egyik nagyon fontos alkotórésze a „keriék répa”. Általában a fenti kötöttebb részeket kedveli, a burgonya után a legjelentősebb szerepet tölti be sőt emberi élvezetre is alkalmas, sütve, valamint répafőzeléknek. Cukorrépát a Berekben termelnek, de ez nem számottevő. A napraforgót mindenhol termesztik, de ez sem nagy jelentőségű. Régebben a lent s a kendert termesztették nagyban, különösen a vizesebb u.n káposztáskertben vetették a lent. Sokkal hamarabb elveszíti a jelentőségét, mint a kender Még a két világháboru között is termesztették a kendert. Ellenben Nyőgérben ma is

termesztik a kendert szintén káposztás-kertnek nevezett földön. Kendertermő helyek: Berek, Káldiuti, Hegyallai dülö. A háziipar szükségletének kielégítésére termesztik a fűzvesszőt. Bejcen nagy jelentősége van a kosár, bútor s a különböző használati tárgyak vesszőből való készítésének. Termesztett fűzvessző korántsem elegendő, ezért a falu behozatalra szorul. Akik azonban nem foglalkoznak iparszerűen a kosárkötéssel, a kosaraik anyagát vagy saját tókáik partjainak vagy az erdőből patakpartról szedett fűzvesszőből szerzik be. Vesszőtermő helyek: Tölösdomb, Császló, Kiskáldiuti és Közös erdő dülő. Bejcgyertyánosról mindig úgy emlékeznek meg az idősebb emberek Sárváron, hogy ott régen igen sok „birka” volt. Az ilyen kijelentések nem különböztettek uradalom és paraszti gazdaság között. Tény az, hogy a jó legeltetési viszonyok nagyobb állattartási lehetőségeket teremtettek meg, mint más faluban,

de hogy juhokat nagyobb számban tenyésztettek volna azt nem állítjuk. A sertés tenyésztése sem lehetett olyan nagymérvű, mint ahogy azt várnánk éppen az uradalmi major jelenléte miatt. Azonban azt sem mondhatjuk, hogy nem volt sertéstenyésztés, mert ha a mai helyzetet vizsgáljuk, akkor is feltűnik a sertések számának növekedése. A sertés tenyésztés meglétét és a juh tenyésztés voltát bizonyítja, hogy a kijáró sertéseknek kanászuk, a birkáknak pedig „ihászuk” volt. Ma azonban a juhok száma alig számottevő. Csak a gyerekek játékául tartják a bárányt egy-két helyen A felszabadulás után a sertések makkoltatása teljesen megszünt most ezt a kiesést a makk összeszedésével pótolják. Egy gyors kezü asszony egy nap alatt meg tud szedni 60-80 kilót is. A falu állatállományának három év alatti alakulása a következő. Állatfajta Sertés Ló Szarvasmarha Juh Kecske 1953 344 47 623 16 29 1954 444 47 621 18 267 1955 607

47 697 15 269 Az állatfajták közül a sertés mutat e rövid idő alatt erős szaporodást, minek a jó kukorica és makktermés lehet a legfontosabb mozgatója. A kecske óriási szaporodását csupán egyetlen ténnyel magyarázhatjuk. Azelőtt szégyen volt kecskét tartani, de ma aki teheti tart, mert a tejét 1953-tól beveszik a tejbegyűjtőbe s ha azt adják le, akkor a tehéntej megmarad, „tié haszonnak”. A faluban majdnem mindenkinek van tehene Tejhaszna mellett igavonásra is használják. A tej, tejföl, turó az egyik legfontosabb táplálék minden időben, de még nagyobb jelentősége van a paraszti gazdaságoknál mint pénzforrás. Lovat csak a fuvarosok tartanak. Az állatok takarmánya – a szemes, valamint vetett takarmányok mellett – a széna A Berki kaszálók bővelkednek a csenkeszfélékben. Nyáron a zöld takarmány jelentős, amit vagy közvetlenül legeltetéssel, vagy lekaszálva adnak az állatoknak. A legeltetés gyakoribb, kéthárom

állatot kötélen tartva árkokban, ritkásokban és utakon legeltetnek Kisebb állatállománynál az erdőben és a szőlőben gyüjtögetett fű a nyári zöldtakarmány egy részét. A takarmány kiegészítéséül szolgál az árpaszalma mellett a gyümölcsfák levele is. Az állattenyésztésből származó pénzhaszon mellett jelentős szerep jut a gyümölcsnek és a szőlőnek, valamint a bornak. Mind a gyümölcsös, mind a szőlő a hegyen van. A szőlő közé ültetetik a fákat, de néhány a pince köré is jut. Szőlőfajták közül dominálnak a direkt termő alanyok: othelló és noah. Ezeken kívül ismert még az elvira és a rizling Más szőlőfajta jóformán nincs is A talaj a Ripária – 2, vagy Ripária – B alanyba oltott nemes fajtáknak felelne meg, de nemes szőlőt sehol sem találunk. A gyümölcsfák közül a korai cseresznye, szentiványi alma, búzaérő körte a legtöbb. Van még dió, szilva, nagyon kevés barack Gyümölcsök közé

számíthatjuk a szedret, ami a pálinkafőzés alapanyaga. Az egész Bejcgyertyánosi szőlőben nincs egyetlen egyosztatu pince sem. Azonban kétosztatu boronapincét farazatos tetővel még találhatunk. A fejlődés során tűzfalasra, majd „sindölösre” alakulnak a pincék. Ma már szép, mondhatnám kis nyaraló jellegűek a legújabbak, s van közöttük háromosztatu is. A tüzelőberendezések közül még emlékeznek a sárpatkára, de ma már egy-két helyen csak megtalálható a következő fejlődési fokozat a sárkatlan. Az újabb pincék vaskályhával felszeretek A kétosztatu pincék első dereka „a priés ház”, a második derék a „borospince”. A háromosztatuaknál mindkettő megvan, csak egy „fogadónak” nevezett szobával – ami a legnagyobb – bővül ki. A bejárat mindig a présházon van. A pincéket befelé nyíló vaskos, - néha egy darabból álló, néha szépen egymásba ékelt fából készült – ajtó és nehéz vagy u.n

„parancsolt” – lakatosok, kovácsok által készített zár van. A falunak számottevő erdője nincs, a Berekben levő egyes fák a földek tulajdonosaié, de ezek vágását is a tanács szabályozza. V. Ennek a fejezetrésznek lenne az a célja, hogy néhány szempont tárgyalásának segítségével utaljon arra a tényre, hogy mely momentumok teszik szükségszerűvé a zsákmányoló gazdálkodás űzését. A zsákmányolás intenzitása azonban a további fejezetekből tünik majd ki. A falu kezdettől fogva egy kisebb bocskoros-nemesi, egy nagyobb jobbágy valamint a közöttük lévő agilis /”árgyélus”/ rétegre tagozódik. Később az uradalom létesítésével a falu társadalma kibővült a cselédek rétegével is. Idők folyamán a nemes és a jobbágy közti különbség elmosódik, végeredményben a birtoknagyság nem nagyon különbözött. Így marad az agilisek csoportja, kik az idők folyamán történő birtokosztódás során lesüllyednek a

zsellérek egy szintjére. Még ma is, a földreform után a falu birtokmegosztása a következő: Holdak száma 0-0,0399 0,0400-0,0799 0,0800-0,1599 1-2,1599 3-4,1599 5-7,1599 8-9,1599 10-14,1599 15-19,1599 Családok száma 28 19 18 75 63 89 32 22 6 A 0-3 holdig, tehát a törpebirtokon gazdálkodók nagy száma megmutatja, hogy az egykor zsellérként élő ember kénytelen volt vagy cselédnek nagygazdákhoz, vagy uradalomba idénymunkásnak, vagy a városba alkalmi munkásnak menni, ha nem akart élni a falu egyetlen munkalehetőségével a háziiparral és az erdőmunkával. Mai megfigyelés alapján a faluban 60 család foglalkozik állandóan kosárkötéssel, tehát iparengedélyes vesszőmunkával – termelőszövetkezetben – 80 családból járnak ki most is rendszeresen erdei munkára. Itt említhető a másik tény is. A nyőgéri plébánia anyakönyvébe az 1776-tól 1800 közötti időt áttekintve láttam, hogy e 24 év alatt az egész Vas megyében nagyon sok

helyre vitték leányokat feleségnek, viszont lányt a faluba csupán Sótonyból és Nyőgérből hoztak. Ennek az az oka, hogy a faluban munkát nem találó férfiak, máshol dolgozván ott is házasodnak meg, s a falu lányai kénytelenek idegen helyre férjhez menni. Vizsgáltam továbbá egy család munkamigrációját három generáción keresztül, s ebből is kiderül, hogy a falu föld és munkaalkalom hiányában nem tudta eltartani a lakosságot. A kevés földü vagy teljesen nincstelen ember igyekszik magának bérmunkával biztosítani a szükséges javakat, s e mellett . ahogyan lehet Itt érünk el a zsákmányolás szerepéhez a gazdasági életben. Megfigyelhető, hogy mennyivel kevesebb ismerettel bírnak a parasztok pla gyűjtögetés területén azokkal szemben, akiknek kevés földjük van s kiket még ma is árgyélusoknak tartanak. A zsákmányoló gazdálkodás az utóbbi években egyre vesztett a jelentőségéből, mert mind több és több ember hagyja ott

a falut ipari munka, építkezés és bánya kedvéért, hol a keveset jóval nagyobb, mint másutt. A sárvári cukorgyár üzemeltetési idejében Bejcről többen járnak be dolgozni, mint Sótonyból és Nyőgérből együtt, pedig ez a 2 falu a fele uton van. Sokan járnak dolgozni Veszprémbe, Ajkára autóbusz járattal. Azonban a piacozás Sárvárra már nem olyan nagymérvű, mint gondolni lehetne. Bejci ember csak fát vagy esetleg tejet visz be, de tojást, gyümölcsöt, gombát, mint ahogyan a sótonyiak teszik, nem.A zsákmányolás termékeit is csupán önellátásra használják A további fejezetek célja, hogy a zsákmányolás egyes csoportjait külön-külön vizsgálva, lemérjük jelentőségét konkrétan egy paraszti gazdaságon, egy u.n árgyélus gazdaságán belül, valamint meghatározzuk a zsákmányolás helyét és mérvét a gazdasági élet egészében