Szociológia | Felsőoktatás » Biczó Gabriella - Nőnek maradni

BICZÓ GABRIELLA Nőnek maradni Magyarországon a hajléktalanok egynegyede nő. Találkozhatunk velük aluljárókban, nappali melegedőkön, női szállón, családok átmeneti otthonában. Egyedül és párban Gyerekkel vagy anélkül Hogyan élnek, hogy tudnak fennmaradni ebben a kemény, farkastörvények szabta utcai létben? Mit jelent nőnek maradni: szeretni, gondoskodni, szervezni, túlélni? Dankó utca, délelőtt. Hűvös ősz, jól illik a hely hangulatához Megyek a fapadosra A szociális munkások már várnak, kedvesen, mosolyogva. Alanyra vadászunk Nem könnyű, rossz az időzítés: a többség alszik vagy elment dolgozni. Várok türelmesen, hátha kedvet kap valaki, addig is rágyújtok Odalép hozzám egy középkorúnak látszó, szőkített hajú nő, mackóban. Ő lesz az én emberem M még csak 36 éves. Az ágyához kísér, arra kér, diktafont inkább ne használjak Jegyzetelek Börtönben született, intézetben nevelkedett. Nyolcévesen

nevelőszülőkhöz került, akiktől elszökött Megjárta a javító-nevelőt, később Kalocsát. Három gyereke van, kétszer volt férjnél Nincsenek vele a gyerekei, egy már felnőtt, a két kicsit pedig volt férje neveli. Amikor az utcára került, megpróbált visszamenni a szüleihez, de nem fogadták be. Azt mondja, nőként nem szabad egyedül lenni Veszélyes. Jobb, ha akad egy társ, akire számíthatsz, aki megvéd Szeret itt a Dankóban, bár néha úgy érzi magát, mintha Kalocsán lenne. Nőnek maradni? A legfontosabb a tisztálkodás Itt mindenben segítenek. „Ha normálisan viselkedsz, segítenek Lehet zuhanyozni, mosni, kapsz orvosi segítséget, ha az kell. Még kesztyűt is adnak a hajfestéshez” Azt mondja, fontos, hogy nőnek érezd magad „Adnod kell magadra. Ránézésre ne mondják meg, hogy hajléktalan vagy Azért is szeretek itt lenni, a Dankóban, mert itt lehet ismerkedni. Együtt lehetsz a pároddal este tizenegyig Nőként a család hiányzik a

legjobban. Van egy párom, szeretjük egymást Azt tervezzük, hogy albérletbe költözünk Nyolchónapos terhes vagyok.” A nappali melegedőből egy női szállóra megyek tovább. Ahogy a neve is jelzi, ez nem koedukált intézmény. A belváros szívében van, közel a Duna-korzó, a Vörösmarty tér A szociális munkás kedvesen kalauzol végig, az irodában kötünk ki. A szálló leginkább egy lánykollégiumra emlékeztet Nagy a fegyelem, hangos szónak itt nincs helye. A társalgóban dohányzás és traccsparti Egy kimonós nő az orvosával beszél telefonon. Azonnal akad riportalanyom, mindjárt kettő is Elvonulunk egy kisebb irodába. Megkönnyítik a dolgomat: nyugodtan használhatom a diktafont Első alanyomat nevezzük P-nek. 57 éves, én nem nézném többnek negyvenötnél, ami több mint dicséret, ha számításba vesszük a körülményeit. Magas, csinos nő; vörös haj, erős smink, rekedt hang Az orrán napszemüveg, a kezében torta. Születésnapot

fognak ünnepelni, de előtte még ad egy interjút nekem. Azt mondja, megszokta, az RTL Klub is mindig őt akarja Rutinos nyilatkozó Lubickol ebben a szerepben. Annyira energikus és életvidám, hogy zavarban vagyok, jó helyen járok-e „Hosszú lenne elmondani, hogy miként kerültem ide, hogyan lettem hajléktalan. Nem szeretnék erről beszélni, mert fájdalmas, inkább arról, hogy én már 2001 óta hajléktalan vagyok. A Dózsa György úti szállón laktam két és fél évig, és nagyon jól éreztem magam abban a közösségben. 31 évesen özvegy maradtam, soha többé nem mentem férjhez. Természetesen voltak kapcsolataim, van egy fiam, aki 37 éves, és három unokám. Most is van párkapcsolatom, de ez a párkapcsolat nálam már csak azért van, hogy társ legyen, ez nem szerelem. Ha magam dönthetnék, akkor legszívesebben egyedül élnék. Azért egyedül, mert úgy sokkal szabadabb egy nő, nem rossz értelemben, persze Érzelmek? Az érzelmek kihaltak. Olyanok

már nincsenek Érzelem már csak a gyerekem és az unokáim felé megy. Van nekem egy párom, mondhatjuk, hogy párom, nyolc éve tart ez a kapcsolat, meg is vagyunk, megbecsüljük egymást. Nem tudunk egy fedél alatt élni, mert nem jön össze, de talán jobb is.” A családjáról faggatom, miért nem segítik a fiáék, hogyan engedhetik, hogy szállón lakjon „Nekik is megvan a maguk élete, nem akarok rájuk akaszkodni. Tartjuk a kapcsolatot persze, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretek itt lakni. Persze, én is az utcán kezdtem Egy hónapig voltam az utcán. Este végiggondoltam, holnap nincs mit enni, de enni viszont kell Egy szál ruhában kezdtem a pályafutásomat. Elmentem utcát söpörni, végigsöpörtem az egész Andrássy utat Megkaptam az 1800 forintot hét órakor, akkor gyorsan vettem egy fogkefét, egy fésűt meg egy szappant, most már nézzünk előre. Utána munkát kerestem, szép környezetben, jó fizetésért És lehet

hajléktalanként ugyanúgy élni, mint egy saját lakásban: főzni lehet, fürödni lehet, tisztán lehet járni, kapcsolatot lehet fenntartani. Nekem megy ez a hajléktalanság, nem érzem benne magam rosszul, egyáltalán nem. Amikor kimegyek az utcára, senki nem mondja meg, hogy ez a nő, ez hajléktalan De ezért tenni is kell. A tisztaság, a munka és a normális viselkedés alap” Látom, hogy már nagyon szeretné azt a tortát odaadni valakinek, próbálom rövidre fogni a faggatózást. Ha már itt van ez a torta, rákérdezek az ünnepekre. Gondolom, nőként, család nélkül itt a szállón az ünnepek lehetnek a legnehezebb pillanatok. „Én egy főszervező voltam világéletemben A karácsonyt, születésnapokat, farsangot irtózatosan megünnepeljük, és ehhez a vezetés is hozzájárul. Vannak sokan, akik intézetben nőttek fel, nekik sose voltak igazán ünnepeik. Amikor visszük végig a folyosón a tortát, a tűzijátékkal, és énekeljük a

hepibörzdéjt, csakúgy potyognak a könnyeik. Amire az ember azért vágyik valahol, hogy lenne egy kis saját otthona. De erre azt tudom mondani, hogy abban, hogy mi itt vagyunk, mi sem vagyunk ártatlan báránykák. Valamit elrontottunk, amit nem lett volna szabad.” Nem túl nagy ár ez? – vetem közbe „Túl nagy ár? Kinek? Valami óriási nagy dolgot rontottunk el. Mi is hibásak vagyunk, és ezt kell jóvátenni Idővel minden változik, mert a kerék forog, és ha lent van, már csak felfelé mehet. Édesanyám azt mondta, lányom ne sírj, mer’ soha nem volt olyan, hogy valahogy ne legyen. És nem szabad feladni, pláne nem a fiataloknak Azt tudom mondani az egész világnak, hogy nem föladni, hanem előre nézni.” Nevet egy nagyot, feláll Elnyomja a cigit, felkapja a tortát, és kiviharzik. Én meg csak kapkodom a fejem Végre szóhoz jut G is, aki szótlanul végighallgatta P-t, bár, mint kiderül, nem mindenben értett vele egyet. „Hat hónapig éltem úgy

az utcán, hogy több mint húszévi házasság után hagytam ott a férjem, valósággal megszöktem, egy szál ruhában. Vele nem lehetett megbeszélni, hogy ez így nem megy, váljunk el. Én az utcán éltem, igazi, utcai hajléktalanok között, és becsülöm azokat az embereket valahol, mert nem loptak meg, nem csaptak be, őszinték voltak. Abból éltünk, hogy elmentünk kukázni, csapatostul, így mindennap megvolt a betevő falatunk. Soha nem loptam, erre büszke vagyok, nem lettem utcanő, sem alkoholista. Volt barátom a hajléktalanok között Egyedülálló nőként, az utcán nem lehet elképzelni. Belédkötnek, megtámadnak, kirabolnak Nem szerettem azt az embert, szerelmet nem éreztem iránta. Tisztelni tiszteltem, mert kitartott mellettem Együtt kukáztunk, találtunk egy elhagyatott helyet, ott főztünk. Hajléktalanként nőnek maradni? Nagyon nagy emberi tartás kell hozzá. Nagy akarat, hogy nem lejjebb süllyedni, legalább a szintet megtartani Nem szabad

itt ezen a szinten leragadni, én is nagyon jól elvagyok, szeretek itt élni. Ötödik éve lakom itt, normális munkahelyem van, normális szobatársak, általában mindenkivel, a szocmunkásokkal is nagyon jó viszonyban vagyok. Nekem is van egy kilencéves kapcsolatom Szeretnénk együtt élni valahol, szeretnék még valahogy egy normális életet. Szeretne az ember a párjával lenni, együtt feküdni, együtt ébredni, főzni. Nem értek egyet P-vel Szerintem jobb egy társsal Én úgy érzem, hogy megtaláltam a lelki társamat, és szerintem ő is így gondolja.” A családjáról kérdezem „Három gyerekem van, nyolc unokám. Tartom velük a kapcsolatot, ünnepekkor is találkozunk” Hogy miért hagyják az anyjukat a szállón élni, ugyanazt a választ kapom, mint P-től. Mert megvan a saját életük A saját gondjaikkal B-vel már másnap, egy családi átmeneti szállón találkozom. Itt rengeteg a gyerek, van, aki a mamájával, van aki a papájával él itt, a

szerencsésebbek mindkét szülővel. B özvegy, kétszeresen Lányával és fiával laknak a szállón. A szobájukban ülünk, megy a tévé, a Balázs Show Ő a nagy kedvenc. Albumba rendezett képeket mutogat a rokkant-nyugdíjából élő, középkorú anya Korábban csomagolóként, raktárosként dolgozott, három műszakban. Azt mondja, szeret itt lenni, mindenben segítik a szociális munkások. Másfél éve laknak a szállón, korábban egy anyaotthonban voltak Nem szeretne sírni, így inkább nem meséli el, hogyan kerültek ebbe a helyzetbe. „Legyen annyi elég, hogy van egy rosszakaróm.” – mondja, majd ad egy palacsintát az ablakon bekíváncsiskodó fiának „Szabadabb ez a hely, mint a többi. Saját magam mosok, főzök, vásárolok” Női mivoltáról faggatom, nem hiányzik-e egy teljes család, szerelemmel, saját lakással. „Jobb így egyedül Mindenféle veszélyekkel járhatna egy újabb kapcsolat.” Tandari Éva, exhajléktalan költő így

összegzi a női hajléktalanságot: „Egyedül egy nőnek nagyon nehéz. Ki van téve mindenfajta veszélynek Kicsit férfivá kell, hogy váljon Fizikálisan és érzelmileg is. Mindig csapatban voltam, általában egyedüli nőként Egy kicsit mindenkinek én voltam az anyja, a gondoskodó. Nőként a tisztálkodás lenne nagyon fontos De ez sem annyira egyszerű Télen ez nagyon nehéz. Ha kint élsz a szabadban, akkor nem nagyon tudsz tisztálkodni, mert oda reggel mehetsz, de akkor kell átnézni a kukákat is. Elviszi a kukás, mire kijössz a fürdőből, és akkor meg vagy fürödve Mindkét értelemben. Mindenképpen fontos a párkapcsolat, mert az érzelmi élet, a szeretethiány még fokozottabb a hajléktalan emberben, mert annyi bántást kap az élettől, az embertársaktól és saját lelkiismeretétől. A bizonytalanság, a tanácstalanság mellett kell egy kis szikra, egy pici kis morzsa, amiben még meg tud fogódzni. Ha már nincs kit szeretni és nincs, ki

szeressen, akkor elveszíti az emberségét.” A beszélgetés végeztével Éva kikísér. Azt mondja, soha nem gondolta volna, hogy egyszer a saját lakásában fog velem beszélgetni. Ahova, miután engem kikísért, visszamehet, megfésülködhet és megfőzheti az ebédjét