Egészségügy | Gyógynövények, gombák » Barcsa-Dr.Csupor - Levendula

FITOTERÁPIA HALADÓKNAK A EGY KLASSZIKUS GYÓGYNÖVÉNY ÚJRAFELFEDEZÉSE Aligha akad olyan ember, akinek ne lenne valamilyen asszociációja a levendulával, annak jellegzetes illatával kapcsolatban. Van, aki a nagymama ruhásszekrényének illataként idézi emlékeibe; van, akinek kedvenc illatszerei alapját adja, és olyan is akad, aki elpárologtatott illóolaját, esetleg belôle is készített gyógyteákat használ a mindennapos stressz elûzésére. Napjainkban a levendula már nem csupán egy hasznos illóolajforrás, hanem olyan növényi gyógyszer, amely a modern kor minôségi követelményei szerinti értékeléseknek is megfelel. Újrafelfedezését indokolja, hogy bár az I. Magyar Gyógyszerkönyv kiadása óta megszakítás nélkül része a magyar gyógyászati tradíciónak, ám jelentôsebb figyelem csak az utóbbi másfél-két évtizedben fordult felé. S bár ez a jelenség az illóolaj-tartalmú növények nagy részére igaz, kevés bizonyult ezek

közül olyan sokoldalúnak, mint a levendula. Fotók: Getty Images/Europress LEVENDULA A XXI. század polgárát korábban soha nem tapasztalt mértékû stresszterhelés éri. Ezt a tényezôt már a klinikumban is fontos kóroki tényezônek ismerik el különbözô, a központi idegrendszert és a hangulati életet befolyásoló kórképeknél (pl. depresszió, inszomnia stb.) A depresszió elôfordulását rangos közlések 40-50%-ra teszik a felnôtt lakosság körében, a különbözô eredetû alvászavarok pedig a társadalomnak még ennél is nagyobb hányadát érintik. Bár e problémák kezelésére a farmakoterápia fegyvetrára az utóbbi évtizedekben igen jelentôsen gazdagodott (a korábbi barbiturátokat a benzodiazepin-származékok jószerével kiszorították, sôt ma már a hasonló hatású, de nem benzodiazepin vegyületek – pl. zopiclon – számítanak igazán korszerûnek). Ugyanakkor ezen gyógyszerek erôteljes hatásaik és mellékhatásaik miatt a

racionális farmakoterápia keretén belül orvosi felügyelet mellett alkalmazandók a súlyosabb pszichoaffektív kórképek kezelésére. Az enyhébb esetek, fôként a stressz indukálta alvászavarok kezelésére a különbözô növényi szerek alkalmazása ma már jó úton halad a szakorvosok általi elismerés felé is, a népgyógyászati tradíciók évszázados pozitív tapasztalatairól nem beszélve. E növényi szerek – a macskagyökér (Valeriana officinalis), a golgotavirág (Passiflora sp.), a komló (Humulus lupulus) és a citromfû (Melissa officinalis) – sorában viszonylag marginális helyet foglal el a levendula, pedig sokrétû alkalmazhatósága miatt nagyobb megbecsülést érdemelne. Fajainak, alfajainak, fajtáinak és változatainak megkülönböztetése gyakorlott szakemberek számára is kihívást jelent, mivel rendkívül kis megjelenési eltérések szolgáltatják az elkülönítési alapot. Az egyes változatok igen különbözô összetételû

illóolajat szolgáltatnak, s az olaj összetételét a termôhelyi és termesztéstechnológiai eltérések is befolyásolják Mindezt tovább bonyolítja a fajok és fajták egymás közti könnyû hibridizációja, továbbá az egyes területek taxonómiai iskolái által használt és ismert szinonimnevek jelentôs száma. A levendulák a Földközi-tenger nyugati partvidékérôl származnak, de vadon megtalálhatók az Alpok lejtôin is, egészen 1500 méteres magasságig felhatolva. A közönséges, orvosi vagy keskenylevelû levendula (Lavandula angustifo- lia, szinonim nevei: L. officinalis, L vera), amelyet francia vagy valódi levendulának is hívnak, többéves, néha akár a méteres magasságot is elérô, fásodó szárú félcserje, a világoskéktôl a sötét liláskékig terjedô színû virágzatokkal. Ezt a fajt a széleslevelû levendulától (L latifolia) még viszonylag könnyû elkülöníteni, mivel az utóbbi fôvirágzata alatt még két, szintén

virágzatban végzôdô oldalágat visel. Ezt ’spike’ levendulaként, vagy ’grande lavande’-ként is ismerik. Az elkülönítés nehézségeit a két faj lavandinnek nevezett hibridjei jelentik igazán. A lavandinok olaját angol levendulaolajnak is nevezik, s megkülönböztetik a kontinensen, fôleg Franciaországban termesztett valódi levendula olajától, amelyet a legfinomabb illatúnak tartanak. A növények 1-3%-ban tartalmaznak illóolajat, amelyet elsôsorban a teljes virágzás kezdetén begyûjtött és frissen vízgôzdesztillálásnak alávetett virágzatokból nyernek. 21 Ha a levendulafajokkal kapcsolatos történeti vonatkozásokat kívánjuk összegezni, igen nagy távolságra kell visszanyúlnunk az idôben. Jelenlegi ismereteink szerint a mediterráneumban élô ókori népek által ismert levendula még nem volt azonos a manapság termesztett fajokkal, bár mint azt a növény nemzetségneve is mutatja, már ezek a civilizációk is ismerték és

használták. (A latin lavare ige jelentése: mosni. Ez utalhat arra is, hogy a növényt mosáskor, fürdéskor használták.) A L. officinalis termesztésérôl elôször 1568-ból Angliából van feljegyzés Ezt követôen terjedt el széles körben. A biedermeier korban szinte mindent levendulaillat lengett be, s a növény azóta is ismert ruhaillatosító, mivel molyriasztó, repellens hatása is van. Termesztését Magyarországon Bittera Miklós honosította meg az 1910-es években, s azóta jelentôs ültetvényeken termesztik a Tihanyi-félszigeten. Franciaországon kívül Anglia és Németország számít nagybani termesztônek. Bizonyos országokban a konyhamûvészetben is elôkerül, bár intenzív aromája miatt igen kis mennyiségben lehet csak alkalmazni. Az orvosi levendula mindig tagja volt és ma is tagja a magyar gyógynövényes gyógyítási hagyomány hivatalos részének. Illóolaja az 1888-ban kiadott II. Magyar Gyógyszerkönyvtôl gyakorlatilag folyamatosan

a hivatalos gyógyszerkönyvi cikkelyek között szerepel A levendulavirág az 1871-ben megjelent I. Magyar Gyógyszerkönyvben is szerepelt már, de a III. és az V kiadásban tették csak hivatalossá: a köztes kiadásokból viszont hiányzott Az 1954es V Magyar Gyógyszerkönyvtôl vi22 szont külön gyógyszerkönyvi cikkelyben tárgyalva, folyamatosan a hivatalos drogok közé tartozik. A levendulaolaj igen korán számos galenusi készítménynek is összetevôje volt. Így az I Magyar Gyógyszerkönyv Kámforos szappankenôcsének (Linimentum saponato-camphoratum, Opodeldok), a Levendula-szesznek (Spiritus lavandulae), sôt a Szappanos lél (Spiritus saponatus) nevû készítménynek is. Ugyanebben a kiadásban található az Illatos thea-elegy (Species aromaticae) is, amely levendulavirágot is tartalmazott. E készítmények nagy része, ha nem is teljesen változatlanul, de egészen a Gyógyszerkönyv VII. kiadásáig hivatalos volt A Szabványos Vényminták VII.

kiadásának hivatalos vényelôiratai között is található két levendulavirág-tartalmú teakeverék, a Species crataegi composita és a Species sedativa. A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben a L. angustifolia drogjai Lavandulae aetheroleum (Levendulaolaj) és Lavandulae flos (Valódi levendula virág) néven hivatalosak. A L. angustifolia illóolaja fô komponensként linaloolt (20-40%) és linalilacetátot (25-46%) tartalmaz, míg a ’spike’ levendulaolaj 30-40% cineolt és akár 15% kámfort is tartalmazhat, a lavandinolajokban pedig az elôbbi komponensek köztes mennyiségi értékekben fordulnak elô (linalool: 25-35%, linalil-acetát: 28-38%, cineol: 4-7%, kámfor: 6-8%). Az arányokból láthatók a botanikai részben említett jelentôs minôségbeli eltérések, amelyek a felhasználás szempontjából bírnak jelentôséggel. Az orvosi levendula nem illó tartalomanyagai között meg kell említeni fahéjsav-származék, kumarin- és flavonoid-tartalmát is, bár a

nemzetközi szakirodalom hatóanyagként elsôsorban az illóolaj komponenseit hangsúlyozza. A levendulát hagyományosan görcsoldásra, az emésztés javítására, de fôként az elalvás segítésére alkalmazták. E célból használatos egyes területeken még ma is az úgynevezett „levendulapárna”, vagy a levendulával végzett fürdôkúra. A népi gyógyászatban vizelethajtó hatását, valamint szeszes oldatát reumatikus panaszok enyhítésére bedörzsölôszerként is alkalmazzák. A tudományos kutatásokat az illóolaj hatásainak vizsgálatai uralják. In vitro jó hatású antiszeptikumnak találták a legtöbb mikroorganizmussal (köztük a dermatofita gombák számos fajával) szemben. A népgyógyászatban ismert simaizomgörcs-oldó hatást is sikerült bizonyítani állatkísérletes in vivo vizsgálatokkal, amelyben cAMP-mediálta simaizom-relaxációs mechanizmust feltételeznek a kutatók. Az állatkísérletek során mind a hatásosság, mind a

biztonságosság tekintetében pozitív eredmények születtek, több állatfajon közvetlenül (kivonatát vagy illóolaját) alkalmazva sem találták toxikusnak. Egereken végzett teratogenitási vizsgálata negatívnak bizonyult Központi idegrendszeri, elsôsorban nyugtató és elalvást segítô hatásai igazán jelentôsek. Ezt mind az olaj, mind annak fôkomponenseinek közvetlen (per os) és légköri, azaz aromaterápiás inhalációs alkalmazásával is vizsgálták. Patkányagyból nyert GABA-A receptorokkal végzett kísérletekbôl kiderült, hogy a levendula illóolaja alacsony koncentrációban a benzodiaze- Lavandula angustifolia 23 pinekhez és a barbiturátokhoz hasonló módon fokozza a GABA receptoraffinitását. Állatkísérletben az alvás jelentôs megnyújtását, valamint az alvási folyamat gyorsabb kialakulását figyelték meg levendulaatmoszférás sötétkamrában. A linalool és a linalil-acetát önmagában is képes hasonló hatások

kiváltására A levendula illóolajának belégzése dózisfüggô módon gátolta egerekben a különbözô görcskeltôkkel kiváltott konvulziókat A néhány klinikai-farmakológiai vizsgálatban aromaterápiás alkalmazását is vizsgálták. Általában hatásosnak találták nyugtatóként, altatóként, hangulatjavítóként, bár azt is meg kell jegyezni, hogy ezekben a vizsgálatokban általában kevés számú, egészséges önkéntes vett csak részt. Emellett az agy elôörsének tekintett szaglóidegen keresztüli hatásait is vizsgálták, s különbözô képalkotó-eljárásos vizsgálatokkal bizonyították, hogy az illóolaj-komponensek e pályákon keresztül képesek hatni az agyi limbikus kéregre, ezáltal befolyásolva a hangulatot és a közérzetet. Az illóolaj központi idegrendszeri hatásait EEG-eredményekkel is igazolták. Egy 1992-es vizsgálatban az alanyokkal altatási maszkon keresztül lélegeztették be az elpárologtatott levendulaolajat. Ez

jelentôsen megnyújtotta a döntési idôt, de a mozgatási parancsokhoz szükséges idôt nem befolyásolta. Ebbôl azt a következtetést vonták le, hogy a levendulaolaj nem befolyásolja a motoros pályák mûködését. Éberségi tesztek esetén ugyanez a kutatócsoport arra az eredményre jutott, hogy a levendulaolaj növeli a reakcióidôt, azaz valóban relaxáló, szedatív hatású. Az inhaláció 24 idôtartama és a vérplazma linaloolszintje között szoros összefüggés van, ami alátámasztja azt a feltevést, hogy az illóolaj-komponensei aromaterápiás alkalmazás esetén is eljutnak a megfelelô központi idegrendszeri receptorokhoz. Igen jó lipoidoldékonyságú vegyületei a bôrön keresztül (masszázs) alkalmazva is bejutnak a véráramba. Ezt is egészséges önkénteseken igazolták Egy 2002-es, 45 depresszióban szenvedô önkéntes közremûködésével lefolytatott kettôs vak, randomizált vizsgálatban a levendula tinktúrája imipraminnal együtt

alkalmazva jelentôsen fokozta az imipramin hatását az önmagában alkalmazott imipramin vagy levendulatinktúra hatásával összevetve. A levendula a klasszikus és modern parfüm-, ill. kozmetikai iparnak is fontos alapanyaga Ezek ma a legnagyobb felvevôi a különbözô levendula-illóolajoknak A levendula illatát a klasszikus, ún. angol férfiillatok közé sorolják, s fôként aromás és fougère (fr., ejtsd: fuzser – páfrányra, vagy nedves mohára emlékeztetô), férfiillatok alkotójaként formulálják. Nincs olyan parfümház vagy rangosabb divatház, amelynek kínálatában ne szerepelne legalább egy, a levendulára épülô kompozíció. A német E Bizottság levendulavirágról szóló monográfiája alkalmazását belsôleg nyugtalanság, álmatlanság, funkcionális hasi panaszok (idegi eredetû gyomorirritáció, meteorizmus, a bélcsatornába lokalizálódó, idegi eredetû diszkomfortérzés); fürdôkúrában pedig funkcionális keringési

rendellenességek esetén javallja. Egyéb szedatív vagy karminatív ha- tású drogokkal való kombinációja is elônyös – ezért is alkotóeleme a legtöbb nyugtató hatású teakeveréknek. A levendulaolaj komponensei nem számítanak az erôteljesebben allergizáló vegyületek közé, de a tartós, nagymérvû érintkezés az arra hajlamos egyéneknél értelemszerûen növeli az allergiás reakciók kialakulásának valószínûségét. Ezen kívül komolyabb ellenjavallata nem ismert. Adagolására belsôleges indikáció esetén, teaként fogyasztva 1-2 teáskanálnyi drog egy csésze vízhez. Illóolaját alkalmazva 1-4 cseppet (kb. 20-80 mg-ot) kell pl. kockacukorra cseppentve bevenni Külsôleges – elsôsorban reumatikus – panaszok esetén 20-100 gramm drogot szükséges 20 liter fürdôvízre számolni. Gyógyászati alkalmazásra csak a megfelelô (gyógyszerkönyvi) minôségi elôírásokat igazolni tudó forgalmazótól szabad beszerezni az illóolajat. Ezt

szem elôtt tartva nagyanyáink klasszikus molyirtójában egy sokoldalúan hasznosítható és igen kellemes feszültségoldó növényi szerre lelhetünk, amelynek létjogosultságát elsôsorban az évszázados tradíció és nem a klinikai vizsgálatok igazolják. Aki nem hiszi, az egy nehéz nap után fogyasszon el egy csésze levendulavirágtól is illatos, szertartásosan elkészített gyógyteát, vagy illatosítsa hálószobája levegôjét pár csepp levendula-illóolajjal és gyôzôdjön meg maga a fentiek igazáról. Borcsa Botond Lajos és Dr. Csupor Dezsô, Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar, Farmakognóziai Intézet