Jogi ismeretek | Jogbölcselet » Lukácsi Tamás - Hermész szobra a fában, Arisztotelész és álmaink állama

Alapadatok

Év, oldalszám:2006, 32 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:20

Feltöltve:2014. július 25.

Méret:182 KB

Intézmény:
[ELTE] Eötvös Loránd Tudományegyetem

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Szerző: Lukácsi Tamás Témavezető: Takács Péter Cím: Hermész szobra a fában Arisztotelész és álmaink állama Tanszék: ELTE ÁJK Állam- és Jogelmélet Tanszék Benyújtás éve: 2006 I. Kitűzött kutatási feladatok A disszertáció az ideális állam kérdését kívánja megvizsgálni elsősorban Arisztotelész Politika című művében, egy szélesebb problémakörrel, az utópizmussal összefüggésben. A dolgozat gerincét az arisztotelészi ideális állam és filozófiai hátterének rekonstrukciója alkotja. Az ideális politikai közösség keresése magában hordja az individuum és a fennálló struktúrák, értékek feláldozásának lehetőségét és veszélyét, ennek ellenére ez a törekvés minden korban a politikai filozófia része volt, és minden bizonnyal az is marad. Arisztotelész részletesen foglalkozott az ideális állam kérdésével, ám az utókor általános megítélése szerint nem volt utópista

gondolkodó. Az ideális állam csupán a Politika egyik témája a sok közül. A kutatás célja az arisztotelészi politikai filozófia ideális államra vonatkozó tanának és hátterének rekonstrukciója, jellegzetes vonásainak megismerése, illetve az esetleges következtetések levonása. A klasszikus szövegek haszna A kutatásnak szem előtt kell tartania, hogy közel két és fél évezredes, kommentátori iskolák sokasága által magyarázott szövegek képezik tárgyát. Ennek megfelelően a téma előkérdését képezi, miként lehet és érdemes ezekkel a szövegekkel foglalkozni, milyen mondanivalója és üzenete lehet számunkra e teljesen más társadalmi és szellemi környezetben született klasszikus írásoknak. Mindenek előtt azt kell tisztázni, hogy a nagy klasszikus szövegek mai aktualitását valló modern szerzőknek mik a fő motivációi; mi az, ami miatt megtermékenyítő hatásúnak tartják az ókori elméletek tanulmányozását. 1

Elkerülhetetlen előtanulmányok Természetesen általános történeti művek segítségével bizonyos mértékig el kell mélyedni a klasszikus antikvitás társadalmi, gazdasági, politikai és szellemi életében. Ezek után meg kell válaszolni, milyen okokból tartották érdemesnek különböző korokban Arisztotelész politikai munkáinak tanulmányozását. Ezt nagyban befolyásolja e művek keletkezésének története, ezért meg kell ismerni Arisztotelész életét, munkáinak keletkezési körülményeit, a szerző filozófiai iskolájának jellegzetességeit, a befogadó közeg elvárásait, ismereteit; összefoglalva: a Kr. e IV század hellén világát és ezen belül Arisztotelész szerepét Elkerülhetetlen bizonyos filológiai és nyelvtudományi előtanulmányok végzése. Természetesen a kommentátorok körében dúló filológiai kérdések eldöntése nem lehet feladata egy állam- és jogelméleti értekezésnek, ám a főbb nézetek megértésére és az

azokban való állásfoglalásra fel kell készülni. Nélkülözhetetlen az ógörög nyelv ismerete is, hiszen az arisztotelészi politikai filozófia fennmaradt corpusa (Politika, Athenaion Politeia, Ethica Eudemia, Ethica Nikomacheia, Magna Moralia, Protrepticus, Rhetorica) hozzáférhető a források eredeti nyelvén. A kutatási feladatok meghatározásánál arra kell tekintettel lenni, hogy az arisztotelészi politikai filozófia megértéséhez bizonyos szinten szükséges a filozófus természettudományos, metafizikai és etikai nézeteinek ismerete. Az ideális állam kérdése csak a peripatetikus filozófia rendszerében elhelyezett politikai filozófia egészét szem előtt tartva, annak részeként vizsgálható. A kutatásnak tehát ki kell terjednie a 2 politikai filozófiai corpus elsődleges szövegeinek feldolgozására, és a nem politikai tárgyú írások (pl. Metaphysica, De Caelo, De Generatione et Corruptione stb.) releváns részeinek ismeretére Ezen

belül is a politikai filozófia szempontjából jelentős két legfőbb tan: a teleológia és az aktualitáspotencialitás elsődleges forrásait kell ismerni, és tanulmányozni kell az erre vonatkozó másodlagos irodalmat. Fel kell dolgozni legalább egy, a filozófus életével és munkásságának egészével foglalkozó klasszikus monográfiát. A Politika feldolgozása A kutatás gerincét a Politika szövegének beható ismerete képezi régi és új magyar fordításban, az eredeti (attikai) ógörög nyelven, valamint a legismertebb angol és francia fordításokban. Ehhez elengedhetetlen a szöveg keletkezési körülményeinek, természetének és fennmaradása történetének tanulmányozása. El kell mélyedni a Politika egységéről a szakirodalomban folyó vitában, és állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a szöveg mennyire koherens formailag és tartalmilag. Ennek az első látásra pusztán filológiai kérdésnek a szöveg értelmezése

szempontjából van óriási jelentősége. A legjobb állam vizsgálatának előkérdését képezi az arisztotelészi politikai filozófia egészének tanulmányozása. Ezen belül is különösen két témát kell részletesen kifejteni: mit tanított az filozófus az államról (keletkezés, végcél) és a legjobb életről (etika). Megfelelő képet kell kilakítani arról, hogy mit tartott a filozófus állam és természet kapcsolatáról; a politikai közösség keletkezéséről, végcéljáról és alkotmányáról vallott nézetei milyen helyet foglaltak el a korabeli szellemi életben. Ki kell fejteni, mi az értelme az emberi természetről 3 adott híres meghatározásának, mely szerint az ember politikai létre hivatott élőlény. (Az arisztotelészi igazságosság koncepció önmagában is külön monográfia tárgya lehetne, ezért ezzel csak a téma szempontjából szükséges mértékben van mód foglalkozni.) Meg kell vizsgálni etika és politika

kapcsolatát és a legjobb életről vallott etikai nézeteket. Mindehhez az elsődleges szövegeken túl az alapvető kommentárok és az arisztotelészi politikai filozófiát összefoglaló másodlagos szakirodalom ismerete is szükséges. Fókusz A kutatás fókuszában a Politika VII. és VIII könyveiben leírt ideális állam, illetve a mű többi könyveiben különösen a III. könyvben az erre a témára vonatkozó utalások állnak. Az elsődleges forrás feldolgozása mellett minél több, a kérdéskörre koncentráló magyar és külföldi szakirodalmi munka felkutatása és feldolgozása szükséges. A vizsgálódás logikai vezérfonalául SOMLÓ Bódog felosztása szolgál, aki abszolút, relatív és konkrét ideált különböztetett meg Arisztotelész politikai filozófiájához írott jegyzeteiben. Foglalkozzunk-e a továbbéléssel? A peripatetikus politikai filozófia továbbélése önmagában jóval terjedelmesebb és szerteágazóbb, mint maga az

arisztotelészi politikai filozófia, ezért erre külön nem kell a kutatásnak kiterjednie. A doktori értekezésnek nem képezi részét Arisztotelész szinte felmérhetetlen hatása az eltelt huszonhárom évszázad során. Ez nem jelenti azt, hogy a disszertációnak ne kellene foglalkoznia a filozófus gondolatainak aktualitásával és a kortárs szakmai közéletben betöltött helyével. Ennek érdekében át kell tekinteni az arisztotelészi politikai filozófiával 4 foglalkozó vagy az annak alapján álló legfrissebb (főleg külföldi) szakirodalmat. 5 II. Elvégzett vizsgálatok, elemzések és a feldolgozás módszerei A kutatás az ugyanebben a témában született egyetemi szakdolgozaton alapul,* ám azt jelentősen elmélyíti: jóval kiterjedtebb szakirodalmi anyagot dolgoz fel, számos előkérdést is tisztáz stb. A munka részben a doktori képzés, részben az A. S Onassis Public Benefit Foundation által biztosított féléves athéni kutatói

ösztöndíj ideje alatt került elvégzésre. Bővülő irodalomjegyzék Az ösztöndíjas időszak során a vizsgálódás első lépése az irodalomjegyzék kibővítése volt. Az egyetemi szakdolgozat főként a Politika szövegét, az elérhető magyar szakirodalmat és általános elmélettörténeti kézikönyvek megfelelő fejezeteit dolgozta fel. A doktori értekezés elkészítéséhez használt bibliográfia a British School at Athens, az American Institute of Classical Studies, a Gennadius Library, a National and Kapodistrian University of Athens filozófiai intézete és a École Française d’Athènes könyvtári katalógusainak és polcainak végigböngészése alapján került összeállításra. Átolvastam a fellelhető folyóiratok (pl. tartalomjegyzékét The Classical Review, a hivatkozásjegyzék Classical Quarterly) összeállításához. A téma szempontjából releváns művek felkutatásához igénybe vettem az internetes keresést is. *

Cím: Az ideális állam Arisztotelész Politika című művében; megjelent: Themis elektronikus állam- és jogelméleti folyóirat (http://caesar.eltehu/ajk/html/tudo/kiadvanyok/themis/lt arhtm) 6 Olvasmányok A bibliográfia összeállítását a művek feldolgozása követte. Elsőként az arisztotelészi politikai filozófiával foglalkozó átfogó művek és kommentárok, az ideális állam témáját elemző könyvek és cikkek, illetve Arisztotelész életéről és munkásságáról szóló általános munkák kerültek sorra. Ezt követően a Kr e VIV század görög történelmével, társadalmával, politikájával (különösen az athéni demokráciával, a makedón birodalommal és Alexandrosz szerepével) kapcsolatos könyveket tanulmányoztam. Ezek után következtek az antikvitás világát tematikusan (pl. demokrácia, oligarchia, arisztokrácia, fejlődés, természet, világkép, élet és halál, utópia stb.) feldolgozó művek releváns részei.

Bizonyos mértékig elkerülhetetlen volt a Platónról szóló szakirodalom tanulmányozása is. A másodlagos irodalom ismeretében olvastam el és jegyzeteltem ki (bizonyos esetekben nem először) az arisztotelészi politikai filozófia elsődleges forrásait (Athenaion Politeia, Ethica Eudemia, Protrepticus) angol nyelven, illetve Ethica Nikomacheia-t magyarul. Sort kerítettem a politikai filozófia megértése szempontjából fontos egyéb művek (Metaphysica, De Caelo, De Generatione et Corruptione, Physica, Rhetorica) megfelelő részeinek tanulmányozására. A szükséges fenntartásokkal olvastam el jegyzeteltem a kétes szerzőségű műveket (Magna Moralia, Levél Alexandrosznak a világállamról, Rhetorica ad Alexandrum). Minden esetben a fordítást a releváns részeknél a görög szöveggel kiegészítve tanulmányoztam. Ezek után jegyzeteltem ki újra a Politika szövegét, ezúttal Szabó Miklós fordításában. (Az egyetemi szakdolgozathoz még Haberern

Jonathán XIX. századi fordítását 7 használtam.) A Politika görög szövegét a Loeb Classical Library kiadásában (H. RACKHAM változata) tanulmányoztam Az elsődleges források feldolgozása után került sor a legújabb, Arisztotelészt a modern politikai filozófiai diskurzusba bevonó konferenciák, tanulmánykötetek megismerésére. Utópizmus: csak mint háttér! A disszertáció témája nem az utópizmus, hanem Arisztotelész politikai filozófiája, mégis, a téma hátteréhez hozzátartozik az utópista gondolkodás elméleti struktúrájának ismerete. A klasszikus világ utópiáit feldolgozó művek, illetve Platón Állama mellett Molnár Tamás: Utópia örök eretnekség című könyvét tanulmányozva igyekeztem az utópista világlátást szerkezetét megérteni. A disszertáció következtetései levonhatók az arisztotelészi rekonstrukció alapján is, ám a mondanivaló sokkal plasztikusabban kiemelkedik, ha háttérként az utópisztikus

gondolkodás szerkezetének egyik értelmezését állítjuk mögé. Terminológiai nehézségek A Politikával foglalkozó írások megoldhatatlan nehézsége melyről elkerülhetetlenül számot kell adni , hogy a görög terminológia lefordíthatatlan. Az állítás első kézenfekvő példája maga a polisz szó Ennek azért van jelentősége, mert Arisztotelész mindvégig a poliszrendszer keretei között gondolkodott, még akkor is, amikor a makedón hódítás és a születőben levő hellén birodalom a poliszok világát már az ő életében történelmi maradvánnyá tette. 8 A polisz mibenléte pontosan nem adható vissza sem a „város”, sem a „városállam”, sem az „állam” szóval. A fenti három magyar szó közül mindegyik ugyanarra utal, bár egyik megoldás sem tökéletes. Azt kell szem előtt tartani, hogy az ideális államról szóló fejtegetések nagy része elvont értelmű, a filozófiai absztrakciók szintjén mozog, ezért mindaz, ami

ezek során elhangzik, nem csak a poliszra helytálló, hanem az emberi lények által alkotott minden olyan politikai közösségre, amelyet manapság a latin gyökerű állam (status) kifejezéssel illetünk. Metodológia A feldolgozás módszereinél elsőként David ROSS tanácsát fogadtam meg, aki szerint Arisztotelész pusztán kritikai megközelítése nem sok eredménnyel kecsegtet. „Ami Arisztotelész tanításában igaz, az részévé mégpedig jelentékeny részévé vált a művelt ember szellemi örökségének; ami pedig hamis, azt az idők során fokozatosan elvetették így aztán manapság a kifejezetten kritikai hozzáállás szükségessége bajosan volna igazolható.” Nem szorítkozhat az ellemzés arra sem, hogy Arisztotelészben kizárólag Platón bírálóját lássuk, és minden kijelentésében burkolt kritikát és elhatárolódást keressünk a platóni tanoktól. Ez kétségbe vonná, hogy önálló gondolatok megfogalmazására képes

filozófusról van szó. A szakirodalomban alapvetően és leegyszerűsítve három módszert találtam Arisztotelész munkáinak elemzésére, amely szóba jöhetett munkám során. Az első hozzáállás a szigorú kommentátoré, aki a filozófus gondolatait egyéb műveiben kifejtett fogalmai és a szövegek kontextusa szerint igyekszik a lehető legpontosabban magyarázni. Ügyel arra, hogy úgy vesse fel a problémákat, ahogy a szerző tette, ugyanolyan 9 koncepcióval és technikákkal fejtse ki azokat, úgy, ahogy az Arisztotelész számára is érthető és elfogadható lenne. A második módszer a doxográfia, vagyis a filozófus gondolatmeneteinek rekonstrukciója (az angol szakirodalom fogalmai szerint: philosophical scholarship). Ez a szöveget nem csak saját terminológiája és kontextusa alapján szeretné megérteni, hanem külső fogalmakat, elméleteket és technikákat is alkalmaz, nem idegen tőle a komparatív metodológia, azaz a filozófus elméletének

más gondolatrendszerekkel pl. modernnel való összhasonlítása. A doxográfia számára megengedett a szöveg felvetéseinek olyan továbbgondolása, ami Arisztotelész számára már szükségtelen vagy lehetetlen lett volna. A harmadik megközelítést a neo-arisztoteliánus, vagyis a filozófus többé-kevésbé széles értelemben vett hagyományán belüli gondolkodás, amely bizonyos elveket és módszereket elfogad ugyan, és igazodási pontként kezeli őket, de nem kötik meg az exegézis szabályai, és nem riad vissza az anakronizmustól sem. Az Arisztotelésszel foglalkozó modern szakirodalom javarészt a második és a harmadik módszert alkalmazza. A rendelkezésre álló kommentárok (pl. W L NEWMAN négy kötetes magnum opusa) túlszárnyalására lehetetetlen és felesleges is vállalkozni. A disszertáció zömét a doxográfia alkotja, de a konklúziók levonása során a harmadik módszert is felhasználtam. 10 Szelekció Eközben szem előtt tartottam az

Arisztotelészi politikai filozófia és a Politika korlátait is. Arisztotelész munkásságából nem a rabszolgaság igazolásáról vagy a születésszabályozás korabeli brutális módjairól kifejtettek tarthatnak számot érdeklődésre, hanem az időtálló és egyetemes érvényű gondolatok. Annak meghatározására viszont, hogy mi a görög szellemben és jelen esetben Arisztotelész politikai elméletében maradandó és értékes, nem lehet rideg elveket alkalmazni. Nem is kell merev szabályt keresnünk. Maga a filozófus is tisztában van vele, ahogy „mindenki másképp és más eszközökkel törekszik a boldogságra”, úgy az okosságra is, ezért „az elméleti előadásban nem követelhetjük azt a szabatosságot, mint az érzékeink által felfogható valóságos jelenségeknél”. A Politika természete megszabja a disszertáció szellemiségét is A Politika elemzésénél tekintettel kellett lenni annak természetére. A másodlagos szakirodalom szinte

egyértelmű állásfoglalása szerint a mű nem filozófusok vagy a filozófia tanulói számára született, hanem a művelt és szabadidővel rendelkező férfiak részére, akik a politikai hatalom aktuális vagy potenciális gyakorlói lehettek, és akik Arisztotelész előadásainak hallgatói voltak a Lükeionban. Nem a mai értelemben részletesen megtervezett tudományos munkáról van szó, nem befejezett, hézagmentesen lezárt gondolatmenetről. Arisztotelész tanításának célja nem az volt, hogy informálja hallgatóit, hanem hogy formálja őket. Nem kész tudással kívánta őket megtölteni, hanem fel akarta kelteni bennük a vitatkozás, a reakció, az ítélet és a kritika készségét. Stílusa és gondolatmenete erősen didaktikus és dialektikus, sok helyen aporetikus; mindez felhívás a hallgatónak (és az olvasónak), 11 hogy mérlegelje az elhangzottakat, keresse a válaszokat, melyek megtalálásában éppen az van segítségére, hogy a mű

egyes érvelései (logoi) zsákutcába vezetnek. Ennek megfelelően tanácsolja E. BARKER: a Politika olvasójának el kell fogadnia, hogy nem konzisztens gondolatmeneteket és még kevésbé bizonyosságot fog kapni, hanem meg kell elégednie azzal, hogy az olvasottak gondolkodásra késztetik. A Politika a szerző feltehető szándékai szerint továbbgondolásra, aktív részvételre szólítja fel befogadóit; emiatt rendelkezhet minden korban mondanivalóval, és ezért alkalmas arra, hogy formálja a mai olvasó nézeteit is. Nem idegen tőle, hogy bizonyos fejtegetéseit, meglátásait a mai társadalom és állam ügyeiről folyó diskurzusban kedvünk szerint, de bizonyos megszorításokkal felhasználjuk sőt, akkor járunk el helyesen, ha így teszünk. Szükségszerűen szubjektív döntések Az elemzésnek tekintettel kellett lennie arra, hogy bár sokat tudunk a klasszikus világról, ismereteink töredékesek. Bizonyos becslések szerint csak egy százaléka

maradt ránk mindannak, amit ógörög nyelven írtak. Ez a tökéletes megértést és a tökéletes rekonstrukciót illuzórikussá teszi. Számos kérdés eldöntetlen a szövegek értelmével kapcsolatban, és a több lehetséges álláspont mindegyikét alá lehet támasztani tudományos érvekkel. Ennek megfelelően a rekonstrukció során, illetőleg a konklúziók levonásánál elkerülhetetlen bizonyos személyes döntések meghozatala. Mindig ügyeltem azonban arra, hogy azokon a kereteken belül maradjak, melyeket a filológusok és kommentátorok megszabtak, és ne új értelmezést találjak ki, hanem a több lehetséges értelmezés közül 12 kiválasszam a számomra leginkább megfelelőt. Ez a választás szükségképpen személyes véleményt tükröz, de ez a szöveg természete miatt nem is lehet másként. Az interpretáció során igyekeztem, hogy a fenti szubjektív döntések egységesek legyenek és azonos logikán alapuljanak. Ennek vezérfonala az a

feltevésem volt amely a kutatás során egyre inkább megerősödött , hogy Arisztotelész műve és élete egységes egész, tehát nem szabdalható szét egymással teljesen ellentétes („platonista” és „önálló”) szakaszokra. A döntésben kétségkívül szerepet játszott egyfajta beleérzés is, amit segített, hogy a munka jelentős részét Arisztotelész egykori iskolájától, a Lükeiontól néhány sarokra végeztem; minden adott volt tehát, hogy nap mint nap törekedhessem a filozófus szemével látni a világot. 13 III. Tudományos eredmények összefoglalása Az állam mibenléte, a legjobb élet és az ideális állam kérdésköre röviden az alábbiak szerint rekonstruálható Arisztotelész politikai filozófiájában. Állam és természet Arisztotelész szerint az állam létrejöttében a tudatos emberi tevékenységnek is szerepe van, miként a szofisták állították, de ez önmagában nem elégséges magyarázat: az állam

természettől fogva létezik. Ez azt jelenti, hogy a politikai közösség kialakulása az emberi természetből ered, amely erre alkalmas képességekkel (értelmes beszéd, igazságosság és jó felismerése), továbbá erre irányuló indíttatásokkal rendelkezik, és kiteljesedését csak ilyen közösségben érheti el. Az állam a közösség egy neme. A kezdetleges közösségek, pl család, falu, magasabb szinten képesek az emberi természetből eredő igényeket kielégíteni, mint a magányos, közösségen kívüli ember, de a legmagasabb értelemben vett jó élet igényeinek betöltésére csak az állam képes. Ezért az állam specifikus különbsége, hogy a jó élet végett létezik. Teleológikus meghatározás Az ember végcélja (telosz) a boldogság, amely önmagában elegendő, tehát autarkeiával rendelkezik; ez a végcél, mint betöltésre váró forma akkor valósulhat meg, ha egy külső mozgató ok a szervezett és intézményesített közösség

segíti ebben. Az állam mibenlétének leírásához a filozófus természettudományos írásaiban kifejtett teleológia 14 elve szolgál alapjául. Az élő szervezetek (állatok, ember) igazi természete és lényege a végcél, ami egyben számukra jó is. Ugyanez igaz az államra is, amely az eleven organizmusok mintájára írható le. Az állam elsőbbsége Arisztotelész szerint az emberi társadalom alapja az autarkeia hiánya: az ember az államon (közösségen) kívül fizikailag létezhet, de emberi természete nem lesz teljes. Az állam ezért előrébb való mint az ember Ez viszont nem individualitásától jelenti és azt, hogy szabadságától; megfosztaná ellenkezőleg, az embert az emberi individualitás kifejlődésének és a szabadság gyakorlásának feltétele az állam közösségében való lét. Etikai összefüggések Arisztotelész elméletében az állam etikai vonásai dominálnak, szinte teljesen elfedik politikai és jogi

természetét. Ez az egyik lehetséges oka a mű aktualitásának is, hiszen az emberi létezés erkölcsi kérdései nem változnak. A Kr. e IV század szellemi és közéleti viszonyai ösztönözték az etikai és politikai kérdések egységes tárgyalását, amely Platón nyomán és saját pedagógiai céljainak megfelelően Arisztotelész politikai filozófiájának is jellemző vonása. Etika és politika nála együtt alkotják az emberi élet filozófiáját. Elméletének teleológiai látásmódja is szükségessé tette, hogy az állam végcéljáról mondottak metafizikailag és spirituálisan megalapozottak legyenek. Elégtelennek ítélte azokat a nézeteket, amelyek a politikai 15 közösségek teloszaként a külső, anyagi javak megszerzését és felhalmozását tűzték ki. Szerinte az igazi cél a boldogság, amely önmagában elégséges, önmagáért választandó állapot. Az állam célja nem kevesebb, mint a boldog élet; ezért kell figyelmet

fordítani a nevelésre, a barátságra, az erényes tettekre, ám a külső javakat sem szabad elhanyagolni. A legkívánatosabb élet valójában a lélek élete: a bennünk levő isteni résznek megfelelően az örökkévaló dolgokon való tevékeny elmélkedés, amely a körülményekhez igazodóan harmóniában van az erényes tettek végrehajtásával. Az állam végcélját az alkotmány határozza meg, amely a polisz élete, rendje és az élő szervezetekkel analógiában lelke. A legjobb alkotmánynak a legjobb életre kell irányulnia, és ezért a politikai tudomány gyakorlati feladata a legjobb alkotmány keresése. Az ideális állam nyomában Az ideális állam kutatása első látásra ráérő utópisták foglalatoskodása, Arisztotelész számára azonban hiszen elméletét leendő és gyakorló politikusok számára adta elő kifejezetten az államférfiak praktikus feladata. Az államférfi alkotja és alkalmazza azokat a törvényeket, melyek

meghatározzák a közösség végcélját. Ha ezt a közösséget többnek tartjuk, mint puszta területi egységet, akkor a végcél valamiféle erkölcsi tartalmat nyer, melynek minősége attól függ, hogy mit tartunk kívánatosnak, elérhetőnek és legjobbnak az emberi lények számára. Az ideális politikai közösség keresése a Politika megírása idején már hagyományos elfoglaltságnak minősült a görög szellemi életben, de némileg meglepő módon nem a filozófusok, hanem az államférfiak 16 gyakorolták. A Politika is tulajdonképpen az államférfiak számára készült elméleti igényességű gyakorlati kézikönyv. A filozófus az ideális állam felvázolásában egyrészt Platón nyomdokaiban jár, akinek állama csak „istenségek vagy istenség fiai” számára alkalmas, másrészt komoly és részletes empírikus és analítikus vizsgálódást végez és tisztában van azzal, hogy jó alkotmány csak ritkán, a külső körülmények kedvező

alakulása esetén jöhet létre. E két pólus idealista és realista, rendszerező és empírikus végigvonul Arisztotelész politikai filozófiáján, és többek között ez különíti el az ókori utópiák fő áramlatától. A kettő között nyilvánvaló feszültség van, melynek feloldására elméleti szinten az aktualitás és potencialitás metafizikai tana vehető igénybe, vagyis az ideális állam léte potenciális, az államférfi feladata pedig az, hogy minél nagyobb mértékű aktuális létet adjon neki. Ebből az a következtetés vonható le, hogy az ideális állam tanulmányozása a fennálló alkotmányok r e f o r m j a céljából lehet szükséges. Arisztotelész a Politikában számos utat mutat, hogyan alkotható meg és tartható fenn álmaink politikai közössége, de tisztában van vele, milyen csekély a valószínűsége, hogy ezek közül bármelyik is aktuálisan megvalósul. A VIIVIII könyvben leírt ideális polisz teljes egészében bölcs

és igazságos polgárokból áll. Ez a kép nem arra szolgál, hogy egy valaha létezett ideális közösséget bemutasson, vagy bármely konkrét államot (pl. Spártát) magasztaljon, hanem arra mutat rá, hogy elméletileg semmi olyan tényező nincsen az emberi természetben és körülményekben, amely azt követelné meg, hogy az emberi államok az ellenségeskedés és az erkölcsi romlás színterei legyenek. Az ideál a 17 jelenvalóhoz képest analógiával szólva olyan, mint az ember magasabb rendű gondolatai a puszta szokásokhoz vagy divatokhoz képest. Semper reformari Az ideális állam tükröt tart a konkrét, létező állam vezetői és polgárai elé, ám célja nem az, hogy a közélettől való visszavonulásra csábítsa, hanem hogy önmaguk és környezetük folyamatos tökéletesítésére, reformjára hívja fel őket. Arisztotelész egyik legegyszerűbb, de legfontosabb meglátása az, hogy a rossz városállamok egyáltalán nem egyformák.

Minden konkrét közösségben több-kevesebb elem megvalósult az ideálból, tehát az egyes államok között fontos erkölcsi és értékbeli különbségek vannak. Hacsak valaki nem választja a kizárólag elmélkedő életet, nem lehet közömbös a köz ügyei iránt, és nem hagyhatja elveszni a fennálló értékeket. Nem mondhat le azok megőrzéséről és továbbfejlesztéséről. A politika művészete beleértve annak elméleti és gyakorlati oldalát eszköz arra, hogy az egyén az államhoz fűződő kötelékét áldássá tegye átok helyett. Nem írhatja felül a természeti adottságokat, nem fordíthatja meg a szerencsét, nem változtathatja mindenhol olyanná a társadalmat, amilyennek lennie kell, de megmutathatja, milyen a legjobb állam, milyen a lehetséges legjobb, és ez minden tökéletlen társadalom számára üzenetet hordoz magában. Mindenféle államban megállja a helyét a tétel, hogy az ideál egyfajta mércéje lehet a fennálló

állapotok reformjának, ám ez nem jelenti azt, hogy a Politika szerzője uniformitásra törekedne és ne lenne tisztában az 18 egyes államok és népek eltérő természeti, lelki adottságaival, az emberi körülmények sokféleségével. Platón ideáljával szemben éppen az volt a legfőbb kifogása, hogy az nem kívánatos egységet tűz ki célul, holott az emberek világa sokszínű. Ennek megfelelően az ideális állam kérdésének a VIIVIII. könyv csak egyik vonulata; a másik az államformák és alkotmányok különböző típusainak rendszerezésével és értékelésével foglalkozik. Három különböző ideál Arisztotelész felismerte, hogy minden politikai berendezkedésnek társadalmi alapja van, és miként a társadalmak nem egyformák, az alkotmány is amely a Politikában nem az alaptörvényt, hanem a polisz életformáját, célját és éthoszát jelenti mindenütt más és más. A sokféleség nem az alkotmányok különböző elnevezésének

köszönhető, hanem a vezérlő elvek, a végcélok eltérő voltának. Adott földrajzi helyen élő, adott egyénekből álló népességek különféle mértékben és módokon képesek elérni azt, ami számukra ideálisnak mondható. Ennek megfelelően az ideális vagy legjobb állam fogalma többféleképpen érthető. Ez az alábbi analógiával világítható meg A „legigazságosabb ember” kifejezés három dologra is utalhat: az első a szó abszolút értelme, vagyis egy elképzelt végletesen igazságos ember „akit az igazságosságán kívül mindenből kivetkőztetünk”, akinek vonásai „ki vannak tisztítva, mint a szobroké”. A második jelentésben a nyelvtani felsőfok egy bizonyos korban élő valós egyének halmazához viszonyított relatív ideál, vagyis az emberi természet tökéletességének az a foka, amely ritkán, de elérhető az adott viszonyok között. A harmadik értelmezés a felsőfokot a hibákkal, fogyatékosságokkal és

különféle 19 lehetőségekkel rendelkező konkrét egyénre vonatkoztatja: ebben az esetben a „legigazságosabb” az egyénnek azt az állapotát jelöli, amelyet konkrét adottságai és körülményei között elérhet. Arisztotelész Politikájában ehhez hasonlóan SOMLÓ Bódog terminológiája szerint az alkotmányok abszolút, relatív és konkrét ideálját különíthetjük el. Abszolút ideál A Politikában az abszolút értelemben vett ideális államforma a kiemelkedő és tökéletes erénnyel rendelkező személy(ek) által uralt királyság vagy arisztokrácia. Bizonyos történelmi érvek és a szövegösszefüggés valószínűtlenné teszi bár teljes bizonyossággal nem zárható ki , hogy ezzel a leírással a makedónellenes Athénban tanító filozófus Alexandroszt és a makedón monarchiát illette volna. Több helyen is kifejti, hogy a sokaság hatalma magasabb szintű döntési képessége miatt jobb a kevesekénél, akárcsak az

indulat nélküli tiszta észt képviselő tövények uralma a vágyai és érdekei által befolyásolt egyénénél. Az abszolút ideál tehát csak elméletileg a legjobb: nem zárható ki ugyanis a teleológikus logikán alapuló arisztotelészi politikaelméletből a túláradó, tökéletes erényre való igény és az annak elérésére való ösztönzés, és nem folytható el az ilyen erény megjelenése iránti való várakozás. Az abszolút ideál azonban antropológiai okokból elvetésre kerül, ugyanis az ember morális szempontból sérült lény. Nem zárható ki, hogy egy vagy több túláradó erényű ember valaha uralomra jut, ám nem is valószínű. Az abszolút ideál kérdése ezért akadémikus 20 Relatív ideál A gyakorlatban szükség van egy „második hajózásra”; kedvező szél hiánya esetén az evezőket kell használni. Ezért kerül meghatározásra a relatíve legjobb államforma, a demokratikus és oligarchikus igazságossági

elveket egyesítő, a középosztályra támaszkodó kevert alkotmány (politeia). Miként a középúton az erények teljes hiánya és eltúlzott formája között járó élet a legkívánatosabb az egyén számára, úgy a relatív ideálnak is a közepet kell megcéloznia. A közép két szélsőség közötti helyes út. A lelket (mivel ez a test formája) és a lelki javakat az emberi élet során előbbre kell tartanunk a testi és a külső javaknál, éppen ezért a lelki kiválóságra épülő alkotmány (királyság vagy arisztokrácia) is előrébb való annál, amely a vagyonosokra épül (oligarchia). Az abszolút ideál az uralkodó vagy az arisztokrácia tökéletességet megközelítő, szinte transzcendens erényén alapszik. A politeia csak a „második hajózás”. Természetesen ez is igényel bizonyos fokú erényt a polgárai részéről, de mivel sem a gazdag, sem a vagyontalan polgároktól nem várható el önmagukat meghaladó nagylelkűség és

erkölcsi tökéletesség, az is szükséges, hogy a vagyoni viszonyokban is a középmérték legyen az irányadó. Az erény követésére amely egy etikailag erősen meghatározott politikaelméletben a legjelentősebb kívánalom ugyanis az képes, akit nem tart megkötözve saját túláradó gazdagsága vagy nyomasztó szegénysége. Konkrét ideál Számos állam van azonban, amely még a relatív ideáltól is távol áll, illetve még maguk a politeiák is rászorulnak az állandó jobbításra és 21 fejlődésre. Az ideál harmadik megközelítési módja tehát arra van tekintettel, hogy mi az a legjobb állapot, amelybe egy tökéletestől távol álló állam az államférfi tudományos vizsgálaton alapuló bölcs és óvatos munkája segítségével eljuttatható. Végül, az igazságosság és a közös haszon azonosításával helyre került az ideális államról szóló gondolati építmény záróköve is. A legjobb állam kritériuma, hogy igazságos,

mert azt szolgálja, ami a közösségre hasznos. Elősegíti minden egyes tagja számára morális és lelki végcéljának elérését, mely által az egyén az lesz, amivé lennie kell: ember, a szó legteljesebb értelmében. Következtetések A disszertációban részletesen kifejtett fenti rekonstrukció alapján az alábbi következtetések vonhatók le azzal kapcsolatban, hogy mi különíti el Arisztotelész ideális államról értekező politikai filozófiáját az utópista gondolkodástól. Filozófiai háttér, metafizikai elhatárolás A Politika első kiemelendő jellegzetessége, hogy szerzője rendelkezik metafizikai és természettudományos nézetekkel, melyek közé harmónikusan illeszkedik mindaz, amit az emberi közösségről tart. Ez a szilárd tudományos rendszer láthatatlan korlátokat képez, és bizonyos szempontból megakadályozza, hogy a filozófus képtelenségekkel tűzdelje tele rendszerét. A természet és a metafizika törvényei nem

változtathatók meg önkényesen annak érdekében, hogy az ideális közösség elvárásaink szerint alakuljon. Különösen az aktualitás potencialitás metafizikai tétele méltó figyelmünkre. 22 Ennek értelmében egy finom, ám fontos megkülönböztetést kell tenni: az ideálnak potenciális, és nem aktuális léte van. Lehetőségként van jelen a világ szerkezetében. Ebből két dolog is következik az aktuálisan létezőre nézve. Ahhoz, hogy az ideálból bármi is megvalósuljon, nem lerombolni kell a létezőt, hanem megismerni, észrevenni benne a lehetőség szerint létező jót, és segíteni, hogy aktualizálódhasson. Másrészt ami aktuálisan létezik, az nem ideális, hanem értékét a benne potenciálisan meglevő ideál adja. A politika nyelvére lefordítva: a közösséget, amelyben élünk, annak intézményeit, törvényeit, hagyományait nem szabad sem alul-, sem túlértékelni. Nem szabad fogyatkozásaira hivatkozva lerombolni annak

reményében, hogy helyette felépíthetünk egy tökéletes világot, mert az aktuálisan létező fogyatékos szerkezet lerombolásával egyidejűleg elpusztítanánk a benne lehetőség szerint rejlő ideálisat is. Abszolutizálni sem szabad államunkat, nem állíthatjuk, hogy a tökéletes, történelem végét jelentő megoldáshoz jutottunk el, mert azzal vakká tennénk magunkat a további fejlődés lehetősége iránt. A potencialitás tana az ideált egy érzékeny egyensúlyi ponton található középső állapotba helyezi az „elképzelt” és a „ténylegesen létező” közé. Az sem állítható róla, hogy nincsen, és az sem, hogy van; nem is puszta képzelgés, de nem is aktuális valóság, hanem: lehetőség szerinti lét. Ez a látszólag jelentéktelen filozófiai megkülönböztetés életbevágó különbségként a minden régit végképp eltörölni akaró brutalitás és a józan reform különbségeként jelenik meg a politika területén. 23

A „zóon politikon” értelme Arisztotelész nem dolgozott ki mai értelemben vett részletes antropológiát, ám ismert meghatározása messzemenő következményekkel bír egész politikai filozófiájára. A zoón politikon több, mint szellemes fordulat: valójában az a filozófiai meggyőződés áll mögötte, hogy az ember politikai és társadalmi léte nem bukás, nem egy ártatlan ősállapotból való kirekesztettség. Aquinói Szt Tamás Arisztotelész nyomán vallotta, hogy az emberek akkor is politikai közösségben élnének, ha a bűneset nem történt volna meg. Az ember természettől fogva állami életre hivatott lény. Ez azt jelenti, hogy végcélját csak akkor érheti el, vagyis csak akkor válhat a szó legteljesebb értelmében emberré, ha politikai közösségben él. Ahogyan egy kicsiny mag igazi természete akkor mutatkozik meg, ha tölgyfává fejlődik, az ember igazi természete is csak testi és lelki kifejlettségében pillantható meg.

Ez azonban lehetetlen politikai közösség nélkül. Az állam tehát nem átok, ami megrontotta a romlatlan embert, hanem szükségszerű, természetes lételeme, amely nélkül nem válhat igazán emberré. Ha az ember politikai létét alacsonyabb rendű formának tartanánk, mint az azt megelőző feltételezett „természeti” létet, ésszerű következtetés, hogy problémáink orvoslásának módja a korábbi állapotba való visszatérés lenne. El kellene tehát vetnünk az államot és végső soron minden intézményt (magántulajdon, házasság), amelyek a politikai közösség rendjével szükségszerűen együtt járnak. A gyakorlat azt bizonyította, hogy ezt csak a politikai hatalom koncentrációjával és erőszak segítségével lehet megkísérelni ám úgy is csak sikertelenül. 24 Ráadásul, az ősállapot akár békésnek, akár harcnak (bellum omnium contra omnes) képzeljük el minden esetben feltételezés, hiszen történelem előtti korra

vonatkozik, tehát történelmi bizonyítékokkal nem lehet mibenlétét alátámasztani (legfeljebb párhuzamokat lehet vonni ma élő „természeti” népekkel). Ennek a feltételezésnek a politikai elmélet minden területén el kell ismerni a következményeit. Azok az előfeltevések, melyek az ősállapot és az ember „igazi”, romlatlan természetének megfogalmazását befolyásolták, követelni fogják a maguk logikus konzekvenciáit akkor is, amikor a politikai közösségben élő emberről van szó. A politika józan elemzésének abból a tételből legcélszerűbb kiindulnia, hogy az ember politikai létre hivatott élőlény. Minden más feltételezés esetén az emberi közösség bármely állandó elemére (magántulajdon, család, alá-fölé rendeltség stb.) a gyanú árnyéka vetül, hogy esetleg éppen ez a külső körülmény az, amely az ember igazi természetét elhomályosította és ezért megszüntetésre méltó. Sőt, maga a politikai lét is

annak az állandó gyanúnak lesz kitéve, hogy felszámolása kívánatos és hasznos lenne. A zoón politikon tételéből nem következik, hogy Arisztotelész kritika nélküli optimizmussal tekintene az ember természetére. Paradox módon éppen a fordítottja történik. Számos helyen hangsúlyozza, hogy a törvények (indulat nélküli értelem) és a többség uralma az egyén uralmához képest előrébb való. Ez a meggyőződése antropológiai pesszimizmusból ered. Az ember természettől fogva közösségi létre hivatott, ám erkölcsi tökéletesedésre van szüksége ahhoz, hogy a hatalom gyakorlására méltó legyen. Arisztotelész emberképe alapján 25 nem igazolható semmiféle személyi kultusz, az etikai kiválóság marad az egyetlen alapja a politikai vezetők tiszteletének. Etikai alap A politika nem szakítható ki a létezés összefüggéseiből, pl. nem nem vonható ki a természeti törvények hatalma alól. Ez azt is jelenti, hogy az emberi

létezés kereteibe is be kell illeszkednie, vagyis nem választható el az erkölcs világától sem. Arisztotelész számára politika és etika egységes tan, az emberi dolgokra vonatkozó filozófia két ága. Politikai filozófiájában mind az ember, mind az állam morális végcéllal rendelkezik. Az ember boldogsága csak lelki kiválóság és erény útján érhető el. A külső javak, a gazdagság bizonyos tisztes mértékben szükségesek a lelki életet élő ember számára is, ám nem jelenthetnek célt, és túlzott mértékben lelki károkat okoznak. A lelki és szellemi javakban azonban nincsen szükség ilyen korlátra, és minél nagyobb mértékben állnak valaki rendelkezésére, annál nagyobb osztályrésze van a boldogságban. Az újkorban gyakran éppen az ellenkezőjét, a morál és a politika teljes szegregációját kezelik axiómaként. Míg azt szinte mindenki elismeri, miszerint a társadalom működéséhez szükséges, hogy a magánemberek

valamiféle erkölcsi rendhez igazodjanak, addig a politikai hatalom gyakorlói számára csak az erkölcstől független mércét sikerességet vagy hatékonyságot ismerünk. Arisztotelész pontosan a fordítottját tanította: egy magánember számára még lehetségesnek tartotta, hogy pusztán a jó polgár erényeivel rendelkezzék (ami pl. Spártában mindössze annyit jelentett, hogy jó katona), addig a politikai hatalom gyakorlóinak jó embereknek, tehát nagylelkűeknek, igazságosaknak, 26 bölcseknek is kell lenniük. Egy olyan államban, ahol a politikai hatalomban minden polgár részesül a mai demokráciák névleg ilyenek a jó ember és a jó polgár erényével minden egyes polgárnak rendelkeznie kellene. Ez a megközelítés ellentétes azzal a feltételezéssel, hogy az emberi boldogság egyetlen akadálya anyagi természetű (javak szűkössége, vagyonközösség hiánya). Valójában ellentmond a modernitás akár szocialista, akár kapitalista

homo oeconomicus-ra épülő teljes rendszerének. Korunkban a politikai diskurzus középpontjában a jóléti állam kérdése áll. A jólét fogalma azonban szinte kizárólag anyagi szempontból merül fel. Szó esik több állami támogatásról, szociális hálóról, néhány százalékos nyugdíjemelésekről, ám mindez mintha elfedné, hogy az emberi létezésnek csak ez egyik oldala az anyagi bőség. A jólét mércéje, annak ellenére, hogy a premodern korhoz képest a nyugati társadalmak soha nem látott mértékben vannak ellátva külső javakkal, túl alacsonyra került. Ez azért sajnálatos mert éppen az evilági megváltást ígérő utópisták azok, akik kizárólag az anyagi viszonyok átrendezésétől várják a társadalmi problémák megoldását. Az arisztotelészi etika és politika arra hívja fel a figyelmet, hogy a társadalmi konfliktusok eredete végső soron nem az áruhiányban vagy az árubőségben, nem a termelőeszközök és a javak

elosztásában rejlik, hanem a jellembeli fogyatékosságokban. Mint azt Arisztotelész oly világosan látta, a szerződésszegések, hamis tanúzások, gazdagoknak való hízelkedés nem a vagyonközösség hiányából, hanem gonoszságból fakadnak. Ebből a szempontból az erkölcstan és a politika egységben látása megakadályozza, hogy bárki is 27 az anyagi viszonyokban beálló változásokkal kívánja elérni a társadalom erkölcsi problémáinak megoldását. A II. világháború után hatalmas lendületet kapott az emberi jogok ügye, melyek elsőrendű feladata, hogy gátat szabjanak a totalitarizmus újbóli kialakulásának. Az emberi jogok azonban a nyugati világ etikai hagyományaiban gyökereznek, és mára már egyértelművé vált, hogy olyasféle szerepet töltenek be, mint valaha a morál. Az emberi jogokra támasztott igény bizonyos szerzők szerint erkölcsi igény. Talán éppen az emberi jogi gondolkodás által nyert újra polgárjogot a morális

alapú megközelítés a politikában, hallgatólagosan beismerve, hogy politika és etika éles elválasztása csak szabadságunk feladása árán lehetséges. Individualisztikus perfekcionizmus Az arisztotelészi politikai elmélet túlnyomó erkölcsi jellegének további következménye, hogy eleve kizárja az egyén erőszakos feláldozásának jogosságát a közösség kollektív tökéletessége érdekében. Az állam léte az ember természetében gyökerezik, és éppen az a feladata, hogy e természet megvalósulását segítse, tehát hozzájáruljon ahhoz, hogy tagjai a legmagasabb testi és lelki jólétre eljussanak. Az utópiák kollektív tökéletességet keresnek, ezért is törekszenek minél nagyobb egységességre és uniformitásra. Az arisztotelészi perfekcionizmus erősen individualisztikus jellegű. Az egyének nem egy elképzelt tökéletes közösségben elfoglalt helyüknek köszönhetik értéküket, hanem fordítva: közösség minősége ered az

egyének kiválóságából. 28 Átfogó nézőpont A Politika az emberi közösség szinte minden területét felöleli és igyekszik gondolati rendszerbe foglalni. Ugyanazon a művön belül esik szó a házi gazdálkodásról, a pénz szerepéről, a férj és a feleség viszonyáról, az ideális állam történelmi példáiról és terveiről, a barátságról, a lelki kiválóságról, az alkotmányvédelemről, a nevelésről, a szabadidőről, a zsarnokságról, a törvényekről, az államformákról, a különböző népek jellemvonásairól, a meggazdagodás módjairól, a monopóliumokról, az összhangzattanról stb. Arisztotelész minden problémát látott, de mindegyiket a maga helyén, egy nagyobb egész részeként. Ez éles ellentétben áll az utópiákkal, melyek egy adott problémát nagyítanak fel, és annak megoldásától várják az egész világ megváltozását. Az emberi társadalom kérdéseit ma is azzal az óvatossággal tanácsos megközelíteni,

hogy bármilyen beavatkozás vagy hangsúlyeltolódás más területeken következményekkel jár. A végső kérdés: jó-e a létezés önmagában? A filozófus a megtapasztalható világot és a létezést önmagában jónak és csodálatra méltónak tartja. Ez rányomja bélyegét teljes politikai filozófiájára, és nem teszi lehetővé, hogy az ideál elérésnek eszközévé a fennálló világ pusztítását vegye igénybe. Az arisztotelészi szintézis a disszertáció következtetése szerint ma is irányadó támpontokat adhat abban, hogy miként lehet a politikában ideálról gondolkodni, utópizmus nélkül. 29 IV. Publikációk jegyzéke „Állam és lélek Arisztotelész politikai filozófiájában”, Kommentár, 2006: 1. (közlésre elfogadva) „Arisztotelész és a liberális demokrácia megmentése”, Politikatudományi Szemle, 2005: 2, 189201. „Mit vigyünk magunkkal egy lakatlan szigetre?” (Könyvbemutató az ELTE Állam- és Jogtudományi

Karán), Magyar Jog, 2005: 1, 5860. „Politikai szabadság és a «pihenéshez való jog» Arisztotelész Politikájában”, Valóság, 2004 (XLVII): 10, 9299. „Könyvbemutató az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán”, Magyar Jog, 2002: 9, 571574. „Jogelmélet és joggyakorlat”, Valóság, 2001: 12, 111113. „A Nap és árnyéka (A fejedelmi és a zsarnoki hatalom John of Salisbury Policraticus című művében)”, Valóság, 2000: 5, 71-79. Közzétételre került még: Themis, (elektronikus folyóirat) http://caesar.eltehu/ajk/html/tudo/kiadvanyok/themis/lt pohtm „Iustitia igitur”, Valóság, 1997: 5, 106108. Az ideális állam Arisztotelész Politika című művében, [egyetemi szakdolgozat], Themis (elektronikus folyóirat), http://caesar.eltehu/ajk/html/tudo/kiadvanyok/themis/lt arhtm 30 Tartalomjegyzék I. KITŰZÖTT KUTATÁSI FELADATOK 1 A klasszikus szövegek haszna . 1 Elkerülhetetlen előtanulmányok . 2 A Politika feldolgozása . 3

Fókusz . 4 Foglalkozzunk-e a továbbéléssel? . 4 II. ELVÉGZETT VIZSGÁLATOK, ELEMZÉSEK ÉS A FELDOLGOZÁS MÓDSZEREI . 6 Bővülő irodalomjegyzék . 6 Olvasmányok . 7 Utópizmus: csak mint háttér! . 8 Terminológiai nehézségek . 8 Metodológia . 9 Szelekció . 11 A Politika természete megszabja a disszertáció szellemiségét is . 11 Szükségszerűen szubjektív döntések. 12 III. TUDOMÁNYOS EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÁSA 14 Állam és természet . 14 Teleológikus meghatározás . 14 Az állam elsőbbsége. 15 Etikai összefüggések . 15 Az ideális állam nyomában . 16 Semper reformari. 18 Három különböző ideál . 19 Abszolút ideál . 20 Konkrét ideál . 21 IV. PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE 30 TARTALOMJEGYZÉK . 31 31