Biológia | Tanulmányok, esszék » Lengyel Fráter Gábor - Preparálás, preparátum készítés

Preparálás, Preparátum készítés Lengyel Fráter Gábor 2010, Kaposvár 1 Előszó gyanánt Hogy mi is a preparátum tulajdonképpen? Erre sok válasz adható! Tudományos szempontból egy lexikon a következőképpen határozná meg nekünk: 1. Tudományos értelemben növényi, állati, emberi szerveknek, szervezeteknek vizsgálat, bemutatás céljára előkészített része. 2. Biológiában valamilyen oktatási, szemléltetési célra tartósított, élő eredetű objektum (kitömött állat, kiszárított növény, gomba). Ez azonban nagyon nyers és rideg megközelítése a dolgoknak és meglehetősen korlátolt szemléletű is! Sokan ugyanis szeretik gyűjteményekkel színesíteni otthonaikat, hobbiból készítenek ilyesmiket, s ezen gyűjtemények mindegyikének az alapja preparátum. Korunk emberei közül egyre többen vannak olyanok, akik egy-egy preparátumot, mint lakberendezési tárgyat kezelnek, díszítés céljából használják fel őket, míg megint

mások emlékekként őrzik meg , például, nagyobb fogásaik eredményeit, trófeáit. Tehát egy kikészített szarvasagancs avagy őzkoponya ugyanolyan preparátum, akárcsak egy kitömött madár vagy egy kandalló fölé aggatott kapitális ponty vagy tátott szájú csukafej. Előilletve elkészítésük azonban más, gyakran igen bonyolult, finom módszerek egész sora, melyeknek az összességét preparálásnak, azaz el- avagy kikészítésnek nevezzük. A preparálás első lépése mindig a preparálandó egyed begyűjtése. Ez az a pont, ahol már nagyon észnél kell lenni, hiszen nem lehet akármit akárhogyan. Egy általunk fogott ponty esetén nem sok gondunk akadhat, hiszen maga az élőlény nem nagyon esik speciális törvényi elbírálások alá, azonban akadnak olyan élőlények (állatok, növények egyaránt) melyekre bizony engedély kell, melyben megszabják mindazt, hogy mennyit, mikor és honnan, és ezt általában elég komolyan is veszik! Ha azonban

megvan az alap, és elég ügyességet érzünk magunkban, nekiállhatunk a preparálásnak! Fontos, hogy először gyakoroljuk a dolgot eleget, ne rögtön életünk legfőbb trófeájának essünk neki, mert biztos, hogy tönkretesszük azt, akkor pedig késő bánat! Ha úgy érezzük, nem vagyunk elég ügyesek a dologhoz, még mindig fordulhatunk preparátorhoz, aki ugyan olykor elég drágán dolgozik, de tapasztalatának köszönhetően egy valószínűleg jó minőségű preparátummal gazdagít minket, nem beszélve arról, hogy akár kész preparátumot is vehetünk, amihez nem kell nekünk beszerezni az „alapanyagokat”. A későbbiekben rendszertani sorrendben lesz szó a preparálásról, melyben megemlítésre kerül majd a begyűjtés és a tárolás is a különböző preparálási módszerek mellett. Ahol lehet, ott a gyűjtemény szervezés, készítés is szóba kerül majd. 2 Gombák A gombák alatt most értsük a mindenki számára ismert kalapos

gombákat, hiszen az átlagember ezekre gondol a gomba szó hallatán, nem pedig a penészre vagy a fuzáriumra, melyek szintén gombák. A kalapos gombák jól láthatóak, ezért gyűjtésük során fellelésük nem jelenthet igazán nagy problémát. A gombákat gyűjtéskor kosárba vagy papírzacskóba szedjük, sosem használunk nejlonzacskót! A gombák víztartalma igen nagy, ezért fontos, hogy jól szellőző anyagban tároljuk őket, mert ha bepárásodnak, könnyen tönkremennek. A gombák fagyaszthatóak, ekkor viszonylag sokáig eltarthatóak, vegyük azonban figyelembe, hogy ez csak száraz, nem nedves felületű gombákra igaz! Egyes gombák, mint amilyenek a taplógombák is, nem feltétlenül szorulnak preparálásra, hiszen kiszárítva is gyönyörűen megmaradnak, csak kicsit besötétednek. A taplókat sem árt azonban pár napra fagyasztóba tenni, mivel termőtestükben rengeteg gerinctelen élhet, melyeknek nem feltétlenül örülnénk, ha széjjelmásznának

otthonunkban, s fagyasztóban ezek mind elpusztulnak. A gombapreparátumok készítésének legelterjedtebb és legáltalánosabb módszere a Herpellféle preparálási módszer. Ennek a módszernek nagy előnye, hogy nem szükséges a gomba azonnali és pontos meghatározása, elég csupán a családi bélyegeket megnézni és azok alapján besorolni, hiszen a jó minőségű, kész preparátum alapján könnyen azonosítható a gombánk utólag is. A Herpell-módszerrel készített preparátumokból álló gyűjtemény másik hatalmas előnye, hogy igen kis helyet foglal csupán. A közepes vagy nagyobb termetű kalapos gombáink termőtestéből először egy legfeljebb 2-3 milliméter vastag keresztmetszetet készítünk (ehhez elengedhetetlen egy éles kés, de legjobb erre valamilyen szike, csak figyeljünk oda nagyon saját testi épségünkre közben!) a lemezeikkel párhuzamosan. Ez azért fontos, mert így látható marad a gomba habitusa Ezután a szétválasztott kalapból

és tönkből kikaparjuk a spóralemezeket és a húst, míg el nem érjük a néhány milliméteres vastagságot. Ennek eredményeként lesz egy mintánk a gomba kalapbőréből és a tönk kültakarójából, melyek elengedhetetlen határozóbélyegeket tartalmaznak. Ha mindezzel megvagyunk, akkor az így nyert mintákat celofánra rakjuk, hogy a szárítás során ne ráncosodjanak meg. A celofánt a gombadarabokkal egyetemben kettéhajtott papírba tesszük, minek segítségével később meg tudjuk fogni a preparátumot, megkönnyítve így annak 3 kezelését. Ha mikroszkópos anyagot is akarunk magunknak, érdemes egy lemezdarabot elkülönítenünk erre a célra, mert később ezt a preparátum sérülése nélkül nem tudjuk majd megtenni. A préselés során használjunk rovarriasztó anyagokat, erre régen globolt használtak, ezt mérgező volta miatt azonban nem ajánlanám. A préselés során a papírokat naponta cserélnünk kell, különben a nedves papírral

együtt a preparátumunk is bepenészesedik. Egy hét alatt gombapreparátumaink készre is száradnak! A préselés során ne használjunk nehéz tárgyakat (könyvek, prés, stb.), mert ezek tönkreteszik a preparátumot, ugyanis a gomba kiálló részeire erőteljesebb nyomást fejtenek ki! Kisebb gombáink esetén más eljárást alkalmazunk. Ilyen esetekben nem készítünk metszetet, hanem a kalapot és a tönköt külön celofánra fektetjük, esetleg félbevágjuk a gombát és a kapott feleket tesszük celofánra. Ezután a már ismertetett papírtömeges nyomás következik Végül következik az utolsó, legkényesebb művelet, az igen törékeny preparátum felragasztása. Először leszedjük a celofánról a dolgokat, majd a kalap alakját ollóval óvatosan a keresztmetszethez szabjuk. Ezen módosításokra főleg a tölcsérformájú gombák esetében van szükség. Ezután elhelyezzük preparátumunkat egy fehér lapon úgy, hogy a keresztmetszetet külön, míg a

kalapból készített mintát a tönkmintához illesztjük. Ezután néhány napra súlyt helyezünk rá, hogy a gombapreparátum a kartonlaphoz simuljon és egyik se hullámosodjon meg a ragasztástól. Ezután az egészet zsírpapírba csomagoljuk és egy megjelölt, adatokkal ellátott „kapszulába” (ez egyszerűen lehet egy megfelelő méretű boríték is) tesszük. De ha valakinek erre van igénye, akkor albumszerűen össze is fűzheti a gombapreparátumos kartonlapjait, azonban fontos, hogy hosszabb ideig ne tárolja fedetlenül, mert tönkretehetik a kártevők. Más módszer is létezik a Herpell-módszeren kívül. Egyes helyeken a gombaanyagot egyszerűen megszárítják, hogy aztán alkalmanként nedves térben felpuhítsák. Ezt követően lenyomják és papírvattában tárolják. Ennek eredménye szebb, de helyigényesebb és nehezebben kezelhető gyűjtemény lesz. A múzeumokban, kiállításokon, diorámákban látható gombákat liofizálás segítségével

preparálták. Erre külön eszköz szolgál, mely egy burával rendelkezik, melyben a gomba olyan hőmérsékleten és nyomáson van, hogy a benne lévő víz vagy szilárd vagy gáznemű lesz. Mivel azonban a szilárd állapotból gázzá való átalakulás hőelvonással jár, ezért a folyamat végbemegy magától, mert az atomok egyszerűen hőt vesznek magukhoz (termodinamika). Így végül minden víz gázzá alakul, majd speciális kondenzátorokon kicsapódik. Az eljárás folyamán ügyelni kell a gomba hőmérsékletére, mely nem egyezhet meg a kondenzátorok hőmérsékletével. Ha ez láthatóan be fog következni, a gombával hőt közölnek, 4 melyet áramlással oldanak meg. Ennek az eljárásnak az eredményeképpen a gomba térbeli alakja közel teljes mértékben megmarad, így kiállíthatóvá, bemutathatóvá válik, s mivel vizet már csak nagyon minimális mértékben tartalmaz (semmit nem lehet hosszabb időre teljesen „vízteleníteni”) nem rohad meg,

penészedik meg, megy tönkre. 5 Növények Ezen kontextusban itt most az edényes flóra tagjairól van szó, a különböző moszatok és egyéb egysejtű növényi szervezetek más lapra tartoznak, mikroszkópi preparátumaik más eljárással készülnek, mint a mindenki által szabad szemmel is jól látható edényesekéi. A lágyszárú növényeket, páfrányokat, zsurlókat és egyebeket gyökerestől, gyöktörzsestől szedjük, hiszen a gyökérzet és annak egyes elemei később fontos határozóbélyegeket jelenthetnek. Fásszárú növények vagy lágyszárú, de bokros növények esetén általában egy ágat szedünk, melyen lehetőleg megtalálható a növény levele és ha van akkor a virágja. Sok esetben a rügyek is fontosak a határozás szempontjából, ezért nem árt, ha a gyűjtött mintákon ezekből is található. Amennyiben ez fontos vagy csak pontosak akarunk lenni, úgy később a növény terméséből is gyűjthetünk mintákat (ez egyes

egyszikűek esetében a növény magjait jelenti, bár ezek pontos meghatározása és elkülönítése szabad szemmel gyakran elég bajos). A begyűjtött minták lepréselésre kerülnek, melyet nedvszívó rétegek között hajtunk végre, ami általában valamilyen papír. Mivel a legkönnyebben hozzáférhető és nagyon nagy felületű, a legtöbben erre a célra a régi újságpapírt választják, a csillogó felületű modern papírok azonban teljesen alkalmatlanok! Mint a gombák esetében, itt is cseréljük az elhasználódott papírt, különben a preparálási mintáink bepenészednek, megrohadnak és dobhatjuk ki őket. Nem árt, ha a mintáinkat mentesítjük a kártevőktől és esetleg valamilyen rovarriasztóval kezeljük őket. A gyűjtött növények lepréselése során figyeljünk arra, hogy helyezzük el őket! Legyenek jól látható leveleink, melyek közül egyeseknek a színe, míg másoknak a fonákja látható jól! Igyekezzünk úgy elhelyezni a

növényt, hogy a levelei ne lógjanak egymásra vagy más növényi részekre. Ha van virágja a növénynek, akkor a virágot „arccal lefordítva” kell lepréselni, hogy később az egész szembe legyen velünk. Ez a virágképlet meghatározása miatt fontos! Ha több virág is van, akkor az egyiket célszerű úgy elhelyezni, hogy a virágzat „hátát” láthassuk, azaz a csészeleveleket tudjuk majd behatóbban tanulmányozni. Amennyiben sikeresen végeztünk a jó 4-6 hetes préseléssel (ezt a növényeink állapotából könnyen megállapíthatjuk), nekiláthatunk a preparátumok gyűjteménnyé történő összeállításának. Ehhez legalább A3-as vagy B3-as méretű kartonlapokat használunk, melyre papír ragasztószalaggal ragasztjuk fel a lepréselt növényeket. Bár a cellux átlátszó, mégsem jó igazán erre a célra, ennek oka a hőmérséklet-változásra való reagálásában keresendő. A kartonlap egyik sarkába egy úgynevezett „pecsét” kerül.

Ezen a címkén kerül feltüntetésre a növény összes fontos adata Mivel sok bonyolult és nehezen érthető adat is jön ide, ezért, ha csak nem tudományos céllal készítjük a herbáriumunkat, elég az alapvető adatokat megadnunk (a növény neve, tudományos neve, rendszertani besorolása, gyűjtésének helye és ideje). 6 Miután felragasztottuk a növényeinket, ellenőrizzük, hogy van-e hozzájuk termés-mintánk. Amennyiben van, úgy ezeket egy kis nejlonzacskóba csomagolva felragasztjuk a növény mellé. Mivel ez néha (például tobozok esetében) bajos lehet, olykor lehetséges ezekről készült jó minőségű makró (jobb a szuper makró) felvétel mellékelése is, bár ez nem feltétlenül tartalmazza az esetleges határozóbélyegeket. Amennyiben a termés valamilyen húsos termés, úgy a magok láthatóság végett az egyiket félbe kell vágni és úgy kiszárítani. Erre azért lehet szükség, mert egyes esetekben a magállás is bélyeg. Ha valaki

nagyon szükségét érzi (mondjuk apró magok esetében), az egy pontos rajzot is mellékelhet a növény mellé. Ezután már csak az elhelyezés kérdése marad. Ha önálló lapokként tartjuk meg a herbáriumot, úgy ajánlatos megfelelő méretű mappában tárolni. Lehetőség van azonban albummá való összefűzésre is, ekkor azonban két keményebb, formatartó fedőlapra is szükségünk lehet. Album készítése esetén a legelterjedtebb módszer az összefűzés, kis terjedelem esetén azonban spirálozás is lehetséges. 7 Gerinctelenek A gerinctelenek kifejezés minden olyan élőlényt lefed, mely bármily meglepő is, nem rendelkezik gerinchúrral vagy gerinccel. Így a csigáktól elkezdve a pókokon és a darazsakon át a gilisztáig minden ebbe a fogalomkörbe esik. Mivel igen sokféle élőlény tartozik ide, ezért itt található legtöbb preparálási módszer, ahogy a gyűjtésükre is rengeteg különféle módszer létezik. Gyűjtésüket elsősorban az

befolyásolja, hogy hol is élnek. A vízben élőket vízmintából, hálózással, közvetlen megkereséssel (kagylók, vízicsigák) lehet gyűjteni. A földben élőket kémiai anyagokkal, fénnyel lehet talajmintából kifuttatni, vagy egyeléssel kereshetjük meg őket (ez a minta alapos átvizsgálását jelenti, amikor a lényeinket vizuálisan keressük meg). A többieket pedig főleg hálózással szokás befogni, de a feromon- és fénycsapdák is elterjedt eszközök ebből a célból. Amennyiben élő állatokat fogunk be, úgy azok elpusztításáról is gondoskodnunk kell, ami azért is fontos, mert sok csoport esetében ez egyben a preparálásuk módja is! Általában elmondhatjuk, hogy a puhatestűeket (a kagylóknak elég a háza is, így élő kagylók begyűjtése felesleges, nem mellesleg sokuk védett is!), férgeket alkoholban (70-80 % körüli) vagy formaldehidben öljük el és benne is hagyjuk őket az anyagban. Csigáknál néha elég a ház is, bár

elképzelhetőek olyan fajok (hazánkban nem nagyon fordul ilyen elő), ahol a ház mellett a test bizonyos jellegzetességei is fontosak, nem is beszélve a meztelen csigákról! A férgek jól tarthatóak, ám vannak fajok, melyek egyszerűen szétmennek a tartósító oldatokban, ezekkel nincs mit csinálni. A soklábúak, rákok és pókok elölése alkoholban történik, amint preparálásuk is. Egyes nagyobb pókok vagy keményebb vázú rákok esetében elképzelhető száraz preparátum is, ám ekkor előfordulhat, hogy színük drasztikusan megváltozik. A nagyon kis testű gerinctelenek, a legtöbb lárva szintén alkoholban végzi. A nagyobbak azonban száraz preparátumokként kerülnek megőrzésre. Egyes lárvatípusok, mint a kabócák, szitakötők és egyes bogarak lárvái, szintén eltarthatóak száraz preparátumként, ezeknél azonban elképzelhető, hogy ki kell zsigerelni őket! A következő csoportok példányait szokás zsigerelni (bár nem feltétlenül

szükséges mindig!): Egyenesszárnyúak, szitakötők, egyes rovarrendek bizonyos tagjai (például ilyen a nünükék mindegyike is). A zsigerelés menete az, hogy a rovar potrohának hasoldalát egy éles tárggyal felnyitjuk, majd egy megfelelő, vékony csipesszel a beleket eltávolítjuk. A belek eltávolítása olykor igen nehéz lehet, ha nem akar kijönni, ne erőltessük, mert lehet, hogy egy erősebb rántás következtében összeugrik az így lefejezett rovarunk! Amikor nagyjából kipucoltuk a test belsejét, alkoholos vattával alaposan átmossuk, átkenjük, majd a belek helyére alkoholba merített vattát tömünk. A vatta idővel megszárad, beleragadva a testüregbe, az alkohol pedig fertőtleníti és tartósítja az állatot. Nem kell zsigerelnünk az egyforma szárnyú szitakötőket (olyan vékonyak, hogy ez képtelenség lenne), azokat az egyenesszárnyúakat, melyeknek színe nem fontos (tarló- és rétisáska fajok ilyenek) sem azokat a példányokat,

melyeket holtan találtunk (ezeket elég egy ideig alkoholban áztatni). Amennyiben nincs lehetőségünk a begyűjtött példányok azonnali kipreparálására, akkor tiszta műanyag- vagy fémdobozban a fagyasztóban akár évekig is eltárolhatjuk őket anélkül, hogy kárt szenvednének. Ez igaz arra is, amikor egyes rovarok a tárolás során a színüket elvesztik 8 A példányok rendezése a preparálásuk módja szerint zajlik le. Azokat a gerincteleneket, amelyeket alkoholban vagy formaldehidben tárolunk, az említett anyagokkal töltött kis üvegcsékbe rakjuk. Csak annyi tartósítószert öntsünk rájuk, ami jól elfedi őket, de ne töltsük tele az egész üvegcsét, mert felesleges! Nem kötelező egy példányt egy üvegcsébe rakni, ha egy üvegcsébe több példány is elfér egy adott fajból, akkor tegyünk annyit bele, amennyit jónak látunk és el bírunk fedni tartósítószerrel. Különböző fajokat azonban sose keverjünk össze egy üvegcsébe! Ha

elhelyeztük a csigáinkat, férgeinket, százlábúinkat, ezerlábúinkat, rákféléinket, pókszabásúinkat és apróbb termetű egyéb gerinctelenjeinket, akkor az üvegcse lezárása előtt már csak egy dolog vár ránk: A jelölés. Ehhez egy papírcetlit használunk, amire ceruzával (ez fontos, ne használjunk mást erre a célra!) felírjuk az állat nevét, tudományos nevét (ha akarjuk magasabb rendszertani csoportját) és azt, ki, hol és mikor gyűjtötte. Ha ezzel megvagyunk, a cetlit beletesszük az üvegcsébe úgy, hogy jól olvasható legyen (ezért nem szabad teletömni az üvegcsét), s lezárjuk az üvegcsénket. Az üvegcséket ezután tartalmuk szerint rendszerezzük és akár polcon, akár dobozban is tárolhatjuk őket. Nem árt, ha ellenőrizzük, hogy alaposan lezártuk-e az üvegcsét, mert mind az alkohol (metilalkohol!), mind a formaldehid párolog. És ha rosszul zártuk le a dolgot, akkor a tartósítószer elpárolog, a preparátumaink pedig szépen

tönkremennek. A száraz preparátumok másként épülnek fel. Ezek esetében a preparátumi példányokat vagy feltűzzük vagy felragasztjuk, attól függ, mekkora állatról van szó (és hogy mi áll a rendelkezésünkre). Egyes állatok esetén esetleg szükség lehet további előkészítésre, mint a lepkék és egyes szitakötők szárnyainak a kifeszítése. Egyes egyenesszárnyúaknak is szokás az egyik oldali szárnyait kifeszíteni, hiszen a szárnyaikon rengeteg határozóbélyeg található. A kifeszítés úgy történik, hogy az alkoholgőzben felpuhított állatot felszúrjuk, majd szárnyait óvatosan a megfelelő pozícióba igazgatjuk és tűkkel rögzítjük (a tűket köré és soha nem bele szúrjuk a szárnyakba). Ezután így állni hagyjuk pár napig, míg ismét megmerevedik az állat. Lepkékhez kifejezetten erre a célra kialakított feszítő-padok is vannak, ezek nagyban megkönnyítik ezt az előkészítési formát! Ha már az előbb szóba került,

lássuk mi is az az alkoholos puhító. Az egész nem egyéb, mint egy műanyag doboz, benne alkohollal, melybe egy szivacsdarab van. Ebbe a szivacsba szúrják bele a feltűzött példányt, majd a lezárt dobozban állni hagyják pár napig. Mivel az alkohol a lezárt dobozban is párolog (de kiszökni nem tud, ha jól zártuk le), a gőzök lassan felpuhítják, „felnedvesítik” az állat kiszáradt, megkeményedett testét. Megjegyzésként még annyit, hogy a tudományos célú gyűjteményekben az a szokás, hogy minden lepke, szitakötő, kétszárnyú, hártyásszárnyú és egyenesszárnyú szárnyait kifeszítik. Ez a szárnyak erezetének megfigyelhetősége miatt, azok mintázatának megtekintéséhez fontos, hiszen mindkettő könnyen lehet határozóbélyeg. 9 Ha nem alkoholban tartósítunk, hanem rovartűvel szúrunk, úgy jobb tudni, hogy annak is megvan a maga módja. Nem szurkálhatunk csak úgy mindenhova, hanem adott, hogy hová kell döfnünk a rovartűt

az állatba. Ez a pont a bogarak kivételével minden rovarnál a tor középvonalán helyezkedik el, általában ezeknél pont a tor közepébe szoktak szúrni. Ennél jobb megoldás, ha úgy választjuk meg a középvonalon a szúráspontot, hogy a felszúrt rovarnak a súlypontját próbáljuk eltalálni, hogy elkerüljük azt, hogy a felszúrt rovar hátsó fele idővel engedelmeskedik a gravitációnak és lekonyul. Bogarak esetében a tűt a jobb szárnyfedőbe szúrjuk, oda, ahol a szárny belső és felső csücskétől számított első negyedelővonalak metszik egymást. Ez akkor is így van, ha olyan bogárral van dolgunk (holyvák, nünükék), amiknek nagyon csökevényes szárnyaik vannak. A szárnyatlan bogarakat (ilyen nálunk legfeljebb pár bogárfaj nősténye, mint a szentjánosbogarak) nem szúrjuk fel, hanem alkoholos üvegcsébe tartósítjuk őket. 10 Ha olyan kicsi rovarjaink is vannak száraz preparátumnak melyek túl kicsik a tűvel való szúráshoz (a

közönséges tűméreteken – 0, 1, 2 és 3 – kívül létezik 00-ás tű is, amely olyan vékony, hogy muslicát is lehet vele felszúrni, de ez speciális, nehezen beszerezhető és méregdrága), azokat egy lapocskára ragasztjuk fel. A lapocskára ivaronként két példányt kell felragasztani (szabályszerűen, de ha nincs ennyink, akkor azzal dolgozunk, ami van, ez minimum kettő példány) úgy, hogy az egyiknek a hasoldala, másiknak a hátoldala látható. Mikor a ragasztással végeztünk, a papírlapot magát szúrjuk fel tűvel. A tűre tűzött, kész preparátumok ezután rovardobozba tesszük, rendszer szerint, „pásztákba” rendezve. Minden állatnak kell szokás szerint legalább a neve és a tudományos neve, valamint gyűjtésének helye és ideje (ha ez már nem ismert valami miatt, úgy ettől is el lehet tekinteni). Fontos, hogy a rovardobozban az állatok semmiképpen se érjenek egymáshoz, sem a doboz bármelyik belső oldalához! Amikor elkészültünk

a doboz tartalmával, akkor rovarriasztó anyagot teszünk a dobozba (ha nem figyeltünk oda és belekerült valamilyen gyűjteménykártevő, ez kihajtja, hosszú távon elöli), majd lehetőleg légmentesen lezárjuk a dobozunkat. Ha jól csináltunk mindent, akkor a doboztető üvegének tisztításán kívül semmit nem kell csinálnunk a gyűjteményünkkel, mely akár tucatnyi évtizedig is ép maradhat. 11 Halak A halak vizes élőhelyeken találhatóak meg, értelemszerűen gyűjtésük is a vizekből történik. Ennek eszközei a horgászfelszerelés, hálók, varsák, dobóhálók, halradarok, kannák, és edények. Apró halak esetén csalihálót használunk. A halak gyűjtésekor figyeljünk nagyon oda az engedélyekre és a tilalmi időkre! A begyűjtött halakat megfelelő tároló edényekbe rakjuk és felcímkézzük, érdemes nem megfeledkezzünk a levegőztetésről sem, ha élve akarjuk szállítani őket. Megölésükre és konzerválásra legegyszerűbb és

olcsó konzerválószer a 3 – 4%-os formalin, minek hátránya, hogy keményít és megtámadja a csontokat. Ismert konzerváló folyadék a cukorszirup (hátránya, hogy, drága, és ragad) és a Tömény sóoldat. A 70%-os alkohol is jó, ebben azonban összezsugorodik a halunk. Mielőtt tartósítjuk, a begyűjtött halakat meg kell takarítani a szennyeződésektől, majd meg kell határozni, ezután a test belsejébe is konzerváló folyadékot kell juttatni. Minden konzerváló folyadékban a hal előbb vagy utóbb színét veszti, ezt jobb ha már a preparálás elején tudjuk! Van azonban egy színtartó eljárás ami kis testű halaknál bevált, olcsó módszer: A halat megölése után üveglapra helyezve és gondosan elrendezve 100–120 oC-on tartjuk 15 percig (erre a sütő alkalmas), majd 37–40 °C-os termosztátban szárítjuk. A száraz preparátum készítésnek két megelőző fázisa van, a tisztítás és a nyúzás. Tisztítás során a testre tapadt vért, a

bélsarat vagy egyéb szennyeződéseket mossuk le alaposan. A tisztítás végeztével kezdhetjük a nyúzást, amit érdemes még a gyűjtés napján, de legkésőbb másnap mindenképpen elvégezni (lefejteni a bőrt). El kell továbbá zárni a testnyílásokat és a sérülések helyeit vattával, vagy nedvszívó rongyokkal, a szemet, a sérülések helyét és a végbélnyílás környékét szalicillal beszórjuk. Csontvázkészítés két eljárással történhet. Az egyik a rothasztásos eljárás, melynek során a nagyjából lehúsozott halat langyos vízzel telt edénybe helyezzük melyben megindul a rothadás. A vizet cserélgetjük, míg a csontokról teljesen el nem tűnik az izom minden maradványa, ezek után lemossuk a csontokat, majd megszárítjuk, utána benzinben vagy valamilyen zsíroldó vegyszerben zsírtalanítjuk. Ezután ismét szárítjuk, majd 1-2%-os hidrogénperoxidba mártogatva fehérítjük a csontokat, aztán alaposan lemossuk és megszárítjuk,

majd dobozokba téve tároljuk őket, vagy összefűzzük egész csontvázzá (damillal vagy vékony dróttal, kinek hogy tetszik). A másik módszer a meleg vizes eljárás, ahol először szintén lehúsoljuk az állatot nagyjából, majd a fő testrészeket elválasztjuk és egyenként forró vizet öntünk rájuk. Néhány perc múlva megkezdjük a csontok szétválasztását, és a csontokról az izmok eltávolítását (lekaparjuk). Mikor készen vagyunk ezzel, az összeillesztési vagy tárolási eljárás megegyezik a már előbb leírtakkal. A halak kitömésének szintén több módja van. Félkészítmények formájában az eljárás az, hogy a halról a bőrt úgy kell lefejteni, hogy a leválasztott részen maradjanak rajta mind az összes páratlan úszók és a páros úszók fele, a fejet pedig fűrésszel középen kettévágjuk. A megtisztított bőrt bekenjük a preparálószerrel (konyhasó, formalin) és külső oldalával lefelé üveglapra helyezzük és a test

vastagságának megfelelő mennyiségű csontenyves gipszmasszát rakunk rá. Ezután megfordítjuk és kialakítjuk a haltest formáját, eligazítjuk az uszonyokat, majd pár napig szárítjuk, mielőtt levesszük az üveglapról nedves ruhával letakarítjuk. A szemüregbe belehelyezzük a megfelelően színezett szemet, végezetül a bőrt, ha szükséges, kifestjük és az élethűségre törekedve esetleg lakkozzuk (ettől csillogó lesz a felszíne, mintha nedves lenne, ráadásul a lakkréteg valamennyire védi is a preparátumunkat!). Egész hal kitömése sokkal bonyolultabb és hosszadalmasabb. A megölt hal bőrét lenyúzzuk, a testet a fejnél levágjuk. A koponyából a lágy részeket eltávolítjuk, a megtisztított bőrt bekenjük a megfelelő preparálószerrel. Ezután a test valóságos nagyságánál kisebb vázat készítünk, fából kivágunk egy a testhez illő formát és erre különböző anyagokat kötözünk. Erre kb 1 cm vastagon csontenyves

gipszmasszát rétegzünk, amit a teljes száradása után simára csiszolunk. A fejet is 12 kitöltjük a gipszes masszával és egy erős drótot helyezünk bele, úgy hogy félig kiálljon a fejből, mert a kiálló felét a testbe fúrt nyílásba dugjuk majd, aztán a fejet a törzzsel összedolgozzuk. A vágások helyét erős cérnával összevarrjuk, a szemeket behelyezzük, a kész preparátumot kiszárítjuk és megfestjük, valamint szintén lakkozzuk, ha akarjuk. Halból készülhet trófea is, ekkor csak a hal feje és a mellúszók kerülnek a preparátumra. Ilyen esetben a megfelelő helyen elvágjuk a hal testét, a trófeának kellő részt megnyúzzuk, a fejet levágjuk. Fából műtestet készítünk a lenyúzott bőr számára a feljebb már ismertetett módon A fejet besózzuk, majd hagyjuk, hogy a só hatására a nedvesség kiszivárogjon a fejből (ez hetekig tarthat). Mikor kikristályosodott valamennyi nedvesség a só hatására, a fejet benzinnel

letöröljük és kezdjük a sózástól. Addig ismételjük a dolgot, amíg már nem kristályosodik ki semmi a fej felületén Még egyszer áttöröljük benzinnel majd kettévágjuk, hogy könnyebben beállíthassuk a száj állását. Ehhez fa peckeket és drótokat használunk, miután alkohollal mozgathatóvá puhítottuk a fejet. Ha megvan a kívánt beállítás, hagyjuk kiszáradni ismét, majd a peckeket eltávolítva a fejet hozzádrótozzuk, hozzádolgozzuk a fatesthez. Ezt követően jöhetnek a műszemek, a festés és ezúttal kötelező a lakkozás (elveszi a szagokat és ezáltal megvédi a preparátumot a szag alapján keresgélő kártevőktől). 13 Kétéltűek Mivel hazánkban minden ebbe a rendbe tartozó állat védett vagy fokozottan védett, ezért gyakori eset a másolatok készítése. Ezek tulajdonképpen nagyon részletes kidolgozású szobrok, faragványok, amiket a lehető legélethűbben igyekeznek kifesteni. Az ilyeneken azonban könnyen

észrevehető, hogy mesterkéltek. Merítőhálók, csapdák, hurkok, leszorítók, csipeszek, ollók, zsákok, zacskók, tároló edények használatosak a gyűjtésükre, melyre főleg vizes, nedves területeken kerül sor. Kétéltűeket kora tavasztól a nyár végéig gyűjthetünk. A begyűjtött állatokat a legritkább esetben öljük meg a terepen, élve szállítjuk (könnyen tönkremennek). Ügyelnünk kell továbbá a kiszáradásra és arra, hogy milyen állatokat rakhatunk egy gyűjtőedénybe. A petéket és lárvákat üvegfiolákba rakjuk, 3%-os formalin oldatba A kétéltűek elölésére 50%-os alkoholt használunk. Az elölt állatokat injektáljuk a konzerváló folyadékkal, majd belehelyezzük a 70%-os alkoholba őket. Az így konzervált állatok évtizedekig használhatók bármilyen tudományos célra. Száraz preparátumhoz a következő módon juthatunk: A has felvágása után eltávolítjuk a zsigereket, majd a koponyát az első nyakcsigolya előtt

levágjuk. Megtakarítjuk az agyvelőtől és a lágy részektől, a szemeket és a nyelvet a szájon keresztül vesszük ki. Kifejtjük a végtagokat, levágjuk a kéz- és lábtőcsontokat, a farokcsigolyákat csak farkos kétéltűeknél hagyjuk meg, a bőrt teljesen letakarítjuk. A bőrt bekenjük a preparálószerrel, majd híg fűrészporos, csontenyves gipszkeverékkel megtöltjük. Ha száradni kezd megformáljuk, kitűzzük a végtagokat, a szemet behelyezzük és szárítjuk. Száradás után kifestjük és lakkozzuk Egyes kétéltűek esetében a szájon keresztül is elvégezhető a preparálás. Átlátszó preparátumok is készíthetőek kétéltűekből. A bőr óvatos lenyúzása után a vizsgálandó testrészt nagyon jól kimossuk, majd kálilúgba helyezzük. Néhány nap alatt átlátszó lesz. Ismét jól átmossuk, majd glicerinbe helyezzük Bőrpreparátumok készítésénél a megölt állatról a bőrt lenyúzzuk, sima üveglapra terítjük, majd bekenjük a

preparálószerrel. Ezek után falapra gombostűkkel kifeszítjük, és hagyjuk kiszáradni. Kétéltűekből kétféleképpen készíthetünk csonttani preparátumot. Csontváz preparátumot legkönnyebben rothasztással készíthetünk. A lenyúzott állatokat nagyjából lehúsoljuk, majd vízben rothasztjuk. Mikor teljesen megtisztultak a csontok, alaposan lemossuk, megszárítjuk, zsírtalanítjuk, szárítjuk és fehérítjük őket. Még egyszer kimossuk őket és aztán véglegesen megszárítjuk Egész csontváz készítésénél az eljárás hasonló, annyi különbséggel, hogy nagyon óvatosan kell bánni az apró csontokkal, hogy a helyükre kerüljenek, és a gerincoszlop nagyon ne hulljon szét. 14 Hüllők Szintén védettek hazánkban, ezért itt is jelentős a másolatkészítés, mint a kétéltűek esetében. Gyűjtőeszközök tekintetében elmondható, hogy a kétéltűeknél felsorolt eszközökkel a hüllőket is el lehet fogni. Mivel vannak közöttük

mérgesek is (viperáink), ezért óvatosan bánjunk velük! Kora tavasztól egészen nyár végéig, olykor (ha megmarad a meleg időjárás) ősz közepéig, végéig gyűjthetjük őket. A begyűjtött példányokat élve szállítjuk, így figyeljünk oda arra, milyen fajokat teszünk a gyűjtőedényekbe (siklók és viperák mellé ne tegyünk gyíkokat, ha csak nem érdekel minket a táplálékvizsgálat). A hüllőknél ölőanyagként 96%-os alkohol szükséges. A megölt állatokat injektáljuk a konzerváló folyadékkal, majd belehelyezzük (ez szintén 96%-os alkoholt jelent) őket. Kapott preparátumaink évtizedekig használhatóak lesznek ily módon. Száraz preparálás módja a hüllőknél a következő (kígyóknál a szájon át is preparálhatunk!): A has felvágása után eltávolítjuk a zsigereket, majd a koponyát az első nyakcsigolya előtt levágjuk. A levágott fejet megtakarítjuk az agyvelőtől és a lágy részektől, a szemeket és a nyelvet a szájon

keresztül eltávolítjuk. Kifejtjük a végtagokat, levágjuk a kéz- és lábtőcsontokat (mint ahogy ezt a kétéltűek esetében is láthattuk), farokcsigolyákat. A bőrt teljesen letakarítjuk, majd bekenjük a preparálószerrel, és híg fűrészporos csontenyves gipszkeverékkel megtöltjük. Mikor az egész száradni kezd megformáljuk, kitűzzük a végtagokat, a szemeket behelyezzük, majd az egészet kiszárítjuk. Miután rendesen megszáradt kifestjük és lakkozzuk Átlátszó preparátumot és bőrpreparátumot ugyanazzal az eljárással nyerhetünk, melyet a kétéltűeknél használnak erre a célra. A csonttani preparátumokra ugyanez igaz, sőt, általában minden gerincesre vonatkoztathatóak a már említett csonttisztítási módszerek. Hüllők esetében könnyen juthatunk hozzá levedlett bőrhöz, mint kész preparátumhoz. Ugyanígy a teknősök páncélja is könnyen elkészíthető, csupán fertőtlenítést igénylő preparátum alapanyag. Míg az utóbbi

jól használható határozási célokra, addig a levedlett bőrök erre nem vagy csak igen kivételesen alkalmasak (ritka a teljes bőr). 15 Madarak Gyűjtésük igen változatos módokon történhet a hálózástól kezdve a csalizáson keresztül a kalitkázásig. Nem lehet azonban csak úgy összefogdosni őket, jó tudni, mit is akarunk elkapni és ehhez beszerezni a szükséges engedélyeket (a legtöbb madarunk védett és sok a fokozottan védett faj is köztük!). E rend esetében lehetséges a tojások gyűjtése is, ám ekkor tudnunk kell megállapítani a tojás milyen kotlási szakaszban van! Az elejtett vagy begyűjtött madarakat gondosan át kell vizsgálni, az esetleges sérüléseket le kell kezelni, vattával vagy papír zsebkendővel be kell tömni. Hagyni kell a testet kihűlni, utána elcsomagolni. Praktikus egy rossz zoknit vagy harisnyát ráhúzni a fejétől kezdve a madárra, utána papírba csomagolva szállíthatjuk. 16 A madarak preparálása

kétféleképpen történik. Az egyik a tudományos vizsgálatra az egyszerű bőrbetömés, a másik az oktató és szemléltető célra felállított avagy montírozott madár. A bőrbetömés a gyakoribb módszer, mely nyúzásból, a lenyúzott konzerválásából és a tömésből áll. A nyúzás folyamata a következő: A hasi oldalon metszést ejtünk majdnem a kloákáig, így szabaddá tesszük a lábakat, majd átvágjuk a térd ízületet. Ezután kifordítjuk és eltávolítjuk róla a még megmaradt izmokat. A test hátsó részét is kiszabadítjuk és átvágjuk az utolsó farokcsigolya után. Ezután a testbőrt fejtjük tovább egészen a hónaljig, ahol a szárnyakat a tövüknél átvágjuk A nyakat tesszük ezután szabaddá és hozzákezdünk a koponya nyúzásához, egészen a csőrtőig, utána átvágjuk az atlasznál a csigolyát és a testet eltávolítjuk. Ezzel be is fejeződött a nyúzás, ami közben vattával és rongyokkal a bőr széleit állandóan

törölgetjük a vér szennyezés miatt. A bőr konzerválása előtt a bőrt megtakarítjuk az izmoktól és a zsírmaradványoktól, majd megtakarítjuk ugyanígy a koponyát, az alsó lábszárat, valamint az al- és felkarcsontokat is. Használjunk apró szemű fűrészport a különböző nedvek és szennyeződések felitatásához. A tollakra rakódott vér- és egyéb szennyeződéseket mossuk le vizes ruhával. A lenyúzott és megtisztított bőrt kétféleképpen kezelhetjük: Ha hosszabb ideig tárolni akarjuk, finom konyhasóval dörzsöljük be, majd fordítsuk vissza és tamponokkal támogassuk ki. Aztán kenjük be a bőrt a preparálószerrel (ez ilyenkor általában a mitim FF). A bőrbe tömésnél az első teendőnk, hogy a testnagyságnak megfelelő vastagságú és hosszúságú lágyvas drótot vágunk, melynek végeit kihegyezzük. Majd ezt követően a nyaknak megfelelő hosszúságú és vastagságú vattaréteget tekerünk rá, ezután a szemüreget vattával

kitömjük és a drót végét az öreglyukon át a csőr felső kávájába szúrjuk, hogy megszoruljon, míg a másik végét a farok tövén keresztül a tollak közé engedjük. Ez lesz a gerinc Ezek után vattacsomókat helyezünk a bőrbe és kialakítjuk a madár alakját, a szárnyakat nyugalmi helyzetben a test mellé hajlítjuk, a nyakat ha kell meghajlítjuk és a bőrt összevarrjuk. A lábakat gyengén meghajlítva hátul összekötjük, akárcsak a csőrkávákat, majd eligazítjuk a tollakat és papírhengerbe csomagoljuk ahol kiszáradhat. 17 A montírozott preparátumnál a bőrből kifejtett test mintájára műtestet készítünk. Ez lehet fagyapotból, vattából, műanyagból és nikecellből. A testhez hozzáerősítjük a nyakdrótot, majd vattát kötözünk rá. A láb és szárnydrótokat a bőrbe fűzzük és a megfelelő végtagcsontokhoz erősítjük. Ezután behelyezzük a bőrbe, és a nyakdrót szabad végét az öreglyukon át a homlokrészbe vagy

a fejtetőbe vezetjük és átszúrjuk. A műtestet a bőrben megfelelően rögzítjük, a végtagok drótvégeit a műtesthez illesztjük és rögzítjük, majd összevarrjuk a bőrt, beillesztjük a faroktartó drótot. Ezt követően a festett üvegszemet is helyére tesszük Az így elkészült testet a drótok hajlítgatásával a kívánt pozícióba állítjuk, eligazítjuk a tollakat és a szárnytollakat, valamint a farok tollakat kartonlapok közé rögzítjük és hagyjuk kiszáradni. Száradás után a csőrt és a lábakat, valamint a csupasz részeket kifestjük és ha szükséges, lakkozzuk. A preparálásra alkalmas, összegyűjtött tojásokat kifújással szokás kezelni. Ekkor a tojásokat az egyik végükön óvatosan kifúrjuk, majd derékszögben hajlított üveg vagy fémcsővel kifújjuk a tartalmukat és 2-3-szor langyos vízzel kiöblítjük, átmossuk őket. Ezután már csak a feldolgozás és raktározás van hátra. Meghatározás és megfelelő

felcímkézés után szekrényekben, diorámákban (ügyelve a molyokra, melyeket rendszeres karbantartással írtunk illetve távol tartjuk a készítményektől) rendezzük tojásainkat és rendszeres időközönként leporoljuk eme preparátumokat. A madarak preparálása egy viszonylag gyors folyamat. A fontosabb fázisok és azok időbeni hossza egy rutinosabb preparálónál az alábbiak szerint alakulhat: 1. A fagyasztott egyed kiolvadásához szobahőmérsékletem 8-10 óra kell (egy fácán nagyságú madárnál). 2. Nyúzás 60 perc 3. Tisztítás 90 perc 4. Mosás, konzerválás 5 fázison keresztül, fázisonként 30 perc 5. Szárítás 15-20 perc 6. Műtest készítés 20 perc 7. Műtest ,merevítő drótok behelyezése ,varrás 30 perc 8. Tartó készítés,beállítás 60 perc 18 Emlősök Emlőseink zömét egész éven át gyűjthetjük, csak kevesen alszanak téli álmot, ugyanakkor emlőseink zöme védett is, szóval nem árt ésszel nekiveselkedni itt sem a

dolgoknak. Annak ellenére, hogy mindenütt jelen vannak, mégis ritkán láthatók, többségük csak a szürkület beálltával az esti, éjszakai és a hajnali órákban mozog. Elfogásukra sok módszer van, legeredményesebb azonban a csapdázás. A csapdázás hosszabb ideig tart, így tökéletes képet kaphatunk egy terület élővilágáról (a kihelyezett csapdáinkat rendszeresen ellenőrizni kell, és szükség szerint üríteni). A begyűjtött állatokat zacskókba rakjuk, ügyelve a sérülésekre (ezeket a már előbbiekben ismertetett módokon a helyszínen kezelhetjük) és meggyőződve pusztulásukról. Eztán, ha nem azonnal készítjük ki őket, fagyasztóban tárolandóak. Kisemlősök esetén (ezeket bőrbetöméssel szokás preparálni vagy egyszerűen tartósítószerbe dugják őket, ami formalin vagy alkohol) a begyűjtött állatokat hamar fel kell dolgoznunk, nehogy megromoljanak, ha erre nincs időnk akkor konzerváló folyadékba rakjuk (96%-os alkohol)

őket, míg nem tudunk preparálásukra időt szentelni. Bőrbetömés esetén az első lépés az állat megnyúzása. Nyúzáskor a hasbőrt felvágjuk, és hozzálátunk a bőr lefejtéséhez. Kiszabadítjuk a hátsó végtagokat, átvágva a térdízületet, majd a medencét és a test hátsó részét szabadítjuk ki. Ezután a farok következik, majd a test és az első végtagok, melyeket a könyökízületnél átvágunk. Ezután következik a fej nyúzása A szőrével befelé levő bőrről még fejtsük le a maradék zsírt és a még megmaradt izmokat. A végtagokat is húsoljuk le a kéztőig illetve lábtőig. A bőrt ezután konzerváló folyadékkal (a végtagcsontokat is) alaposan bekenjük (ez általában mitimFF), a csontokra vattát csavarunk és a farokba egy megfelelő vastagságú madártoll szárat dugunk, amelyet először a konzerváló oldatba mártottunk. Ezek után elkészítjük a vatta testet, a bőrt visszafordítjuk és a műtestet belehelyezzük. Ha

szükséges még vattát tömködünk bele, eligazítjuk a testet és bevarrjuk a száját és a hasát. Ha a bőrt alkoholból vettük ki, akkor a teljes megszáradásig benzines fűrészporral dörzsöljük. A kitömött bőrt deszkalapra helyezzük, az állatot eligazítjuk, kartonlappal és gombostűkkel rögzítjük, majd hagyjuk néhány napig száradni, és felcédulázzuk. Tudományos jellegű gyűjtemény 19 esetén az állat koponyáját is mellé kell tennünk! Sün esetében a preparálás kissé eltérő, a sün esetében egy lécdarabot építünk be, mely túlnyúlik a testen. Kisebb testű emlősök kikészítése, montírozása szintén lehetséges, bár nem egyszerű dolog. A legtöbb lépés megegyezik az előbb leírtakkal (nyúzás, vattatest készítés, stb.), azonban már az elején el kell döntenünk, hogy preparátumunkhoz eredeti vagy mű koponyát akarunk használni? Műkoponya készítése a következő: A lenyúzott és ép, sértetlen koponyát

eligazítva a nyelvet bezsírozzuk vagy paraffinozzuk, majd papírmasszával összekevert gipszpéppel bevonjuk a koponyát. Az öreglyukon keresztül egy szál drótot helyezünk bele Ha megkötött, középen akár hossz- akár harántirányban körbevágjuk és óvatosan levesszük. A negatív belső felét ismét bekenjük zsírral, majd összeragasztjuk és kitöltjük gipszmasszával. Az öreglyukon keresztül egy kettősen meghajlított drótot helyezünk bele. Amikor jól megkötött a negatívot levéssük, majd benzines vagy acetonos vattával lemossuk, lecsiszoljuk és a kívánt alakra faragjuk. Ha nincs szükségünk az eredeti koponyára akkor a bőrben hagyjuk azt (azaz az eredeti koponyát használjuk fel a preparáláshoz, nem műkoponyát). Ezután a főleg vattából álló műtest beállítása következik, mint a végtagok drótvázának elkészítése, a farok kialakítása. Ezt követi a lényegi munka, azaz a fej és a test illesztése majd a bőrbe helyezése (

ügyelve a tapintószőrökre és bajuszszőrökre, fülekre, elülső majd hátsó végtagok rögzítése), majd a test elrendezése, szemek behelyezése, beállítás (póz felvétele). A nagy testű emlősök elkészítése más módokon történik, mint kisebb társaiké. Először is el kell döntenünk, hogy az állatunk alkalmas-e a kikészítésre (avagy nagyjából egyben van-e szerencsétlen). Ha alkalmas, akkor kezdetét veheti a nyúzás Ha nem akarjuk kitömni, akkor az állcsúcstól a farok végéig vágjuk fel, majd a lábak hátsó élein haladva, a belsőfelületre érve közelítjük meg a középső hosszanti vágást. A hátsó végtagokkal kezdjük, egészen az ujjpercekig, majd a combok, a farok és a hát után az első végtagok következnek. Az elülső végtagokkal folytatjuk és a fej következik, ügyelve a fül és szem körüli részekre, így megkapjuk a nyers bőrt, ami további kezelést igényel. Mindenek előtt alaposan besózzuk egyszerű

konyhasóval. Ezt, a gereznát, szárítjuk, tartósítjuk és készítjük ki Gereznának a nyers, kikészítetlen bőrt nevezzük. Először is megszabadítjuk a bőrt a fölösleges zsírtól, vagyis lekaparjuk. Ezután rámára (keretre, vagyis feszítő keretre) húzzuk vagy fafeszítőre tesszük és szellős hűvös helyen kiszárítjuk. Az ezt követő tartósítás a sózást takarja, 20 melyhez konyhasót, salétromsót, szódát vagy káli timsót használhatunk. Ezután a sózott bőrt 6–8 órán át langyos vízben áztatjuk, a só nélkül szárított bőrt (erre csak a tökéletesen sérülésmentes és jól letisztított bőr alkalmas) puhító masszával bekenjük és 1 napig rajta hagyjuk. Aztán megszabadítjuk a bőrt a még megmaradt fölösleges kötőszövetektől, majd ultrás vízben fél óráig áztatjuk, ezt követően langyos vízben kimossuk. Ezt még egyszer megismételjük, utána bő vízben leöblítjük. Végül cserzés előtt kinyomkodjuk a

felesleges vizet, és rongyokat terítünk rá, hogy felszívja a vizet. Cserzéshez általában a timsós cserzést használják. A timsót használhatjuk oldatként, vagy cserzőpép alapanyagként, melyre itt van négy eltérő péprecept: 1.: búzaliszt, tojássárgája, káli timsó, konyhasó, lágyvíz (finom, lágy bőrhöz) 2.: konyhasó, káli timsó, búzakorpa, esővíz (nagyobb gereznákhoz) 3.: konyhasó, káli timsó, korpa (főleg kis állatok gereznájához) 4.: csiriz, sör, zsír, konyhasó (németek használják) Cserzőoldatok: 1.: lágy víz, konyhasó, káli timsó, búzakorpa vagy árpadara (a korpát erjeszteni kell), 3–5 nap után 2–3 napig szárítjuk a bőrt 2.: konyhasó, timsó, hangyasav, 3.: konyhasó, timsó, esővíz, kevés tömény kénsav (kénsav helyett jó a szalmiákszesz és sósav is), ezzel nagy állatok bőrét kb. 3 hétig cserezzük A kifeszített bőröket 3–6 mm vastagon bekenjük a péppel, majd száraz, hűvös helyen (kis

állatoknál 1–2 nap, nagyobbaknál 4–6 nap) szárítjuk, majd lekaparjuk és az egészet még kétszer megismételjük. Utána leszedjük a feszítődeszkáról és folytatjuk a kikészítést Bő leves cserzés után ki kell mosnunk a bőrünket. Ekkor a bőrt kihúzogatjuk, így eltávozik a cserlé, majd folyó vízben alaposan kimossuk. Ezután szárítjuk, mikor is alapos húzogatással a vizet ismét eltávolítjuk és szellős helyen, csíptetővel kifüggesztve szárítjuk. Utána vizes ronggyal gyengén benedvesítjük a bőrt és összecsavarjuk, majd lesúlyozzuk, így érleljük. Ezt a zsírozás követi. A nyirkos bőrt zsírosító szerrel bekenjük (tojássárgája, török vörös olaj, búzaliszt, víz), majd ezt 1–2 napig hagyjuk a bőrön. A bőrt ezután meggyúrjuk, puhítjuk és ezzel a kikészítést befejeztük A szőrmés oldalt benzines fűrészporral jól átdörzsöljük, majd kiporoljuk Ezután jön a gerezna kikészítése sima bőrré. A szőrmés

bőröket meszezéssel szőrtelenítjük Lehúsolás után a szőrtelenítés következik melyet kétféleképpen, izzasztással vagy vegyi úton lehet végezni. Az izzasztás 6–12 napig tart, melyben a bőröket egymásra rakják egy tartályban, ahol bemelegszenek és a szőrtüszők meglazulnak, a szőr pedig kihull. A meszezéshez égetett mész, oltott mész kell, és 3–6 óra alatt megfelelő szőrlazító hatást érhetünk el. Meszezés után szükség esetén zsírtalanítunk. A meszet a bőrből degesztő fürdőben távolítjuk el (bórsav, fenol, szénsav, ammóniumsók). Ezt követi a pácolás húgysavas (igen, nem tévedés!) oldatban Ezek után következik a cserzés, majd utána kiáztatjuk és az előbb leírt módszer alapján folytatjuk a kikészítést. Ha ki akarjuk tömni a jószágunkat, akkor a nyak bőrét nem vágjuk át, mert montírozáskor a vágást nem tudnánk eltüntetni (ez, ugyebár nem volna valami tetszetős). A kitömésre szánt állat

bőrét a szegycsont testének elülső végétől vágjuk át, és folytatjuk hátrafelé a hason a farok csúcsáig. A végtagok metszési vonala megegyezik az előzőekkel, viszont a fej nyúzása eltér, ez esetben a felső nyakél vonalában is felvágjuk a bőrt, és szarv vagy agancs esetén a tarkótájéktól a két szarv tövéig V alakban is teszünk egy metszést. Ezt követi a bőr elkészítése. A tisztítás és vékonyítás azt a műveletet takarja, amikor a bőrről eltávolítjuk a fölösleges izomréteget, zsírréteget és addig vékonyítjuk mechanikai kaparással, 21 ameddig a szőrtüszők éppen látszanak, majd a véres szennyeződéstől hideg vízben kimossuk a bundát. A nagy állatok bundáját mosószappannal átdörzsöljük, habot képezve Ha még mindig piszkos marad, úgy megismételjük, majd 1–2 órán belül tovább folytatjuk az előkészítést. A bőr pácolása során egyszerű konyhasóval besózzuk, és kiterítjük, hogy a sós lé

lecsorogjon, majd ismét besózzuk. Timsós pácolást is alkalmazhatunk a rothadás megakadályozására. Esetleges formalinos előkezelésnél nagyon híg oldatot használjunk és csak különleges esetekben. Alkoholos kezelésnél a hátrány az hogy a szőr színe kifakul (jó, ideje szárítani). A szárítás pedig árnyékban kifeszítve, lassan történik. A bőr cserzése következik, minek célja a bőr megszabadítása a bomló fehérjéktől, valamint a zsírtartalomtól. A zsírosabb állatok bőrét hosszabb ideig cserezzük Róka nagyságú állat bőrét 3–4 hétig, ürge nagyságúét 1 hétig, nagyobb állatokét 4–6 hétig hagyjuk a cserző oldatban. Kis testű és vékony bőrű állatok bőrét nem szükséges cserezni, elegendő ha a preparálószerrel bekenjük alaposan (ezt értsd úgy, nagyon alaposan, többször átkenve!). Cserzés után a bőröket alaposan kimossuk, a vizet többször kicseréljük, majd szárítunk. Most már jöhet akár a

montírozás is! Kisebb testű állatokról (őz, muflon, dámvad, farkas, antilopfélék) teljes testrajzot készítünk, úgy, hogy csomagolópapírra fektetjük a lenyúzott testet, majd körberajzoljuk, ezt követően pedig levesszük az állat méreteit. A méretek, a rajzok és a fényképek elkészítése után beállítjuk az állatot a kikészítendő tervrajz szerint (fontos a nyak, a fej, a lapocka, a comb és a hátgerinc ívelése!). Ezután döntünk, hogy közvetlen vagy közvetett kasírozzásal akarjuk folytatni a preparálást. Közvetlen kasírozás esetén belső vázat építünk, és arra fagyapotból kötjük rá az egyes testtájékok idomait, majd erre az érdes felületű anyagra gipszes papírmasszával mintázzuk rá az izmok kontúrjait (bár bonyolultnak tűnhet, valójában ez a könnyebbik módszer a kezdők számára). A fejet elválasztjuk a nyaktól, avagy kifaragjuk a műfejet (mint a kisemlősöknél) Ezután az első és hátsó végtagokat

választjuk el a törzstől. Az eredeti rajzot leterítjük a földre, beillesztjük a fejet és a csontokat, majd belerajzoljuk ezeket is, és megtervezzük a törzs vázát egy deszkalappal. Az elülső végtagnak megfelelő hosszúságú, kb. 7–8 mm vastag vasrudat addig hajlítgatjuk, míg meg nem felel a végtag helyzetének. A nyak vázát alkotó vasrúd a végtagokéhoz hasonló vastagságú, de nagyobb állatoknál két rudat használjunk (nem szükségszerű, csak ajánlott). A rúd elülső végéhez a koponyát rögzítjük, másik végéhez a törzset alakító deszkát. Ugyanígy teszünk a végtagokkal is. Az állat vázának kialakítását a végtagok elkészítésével kezdjük A végtagrudat bekenjük viasszal, majd szénából és szalmából az izmok alakjának megfelelő csomókat készítünk, ezeket rákötözzük a megfelelő helyekre. Az Achilles-inat a sarokcsont végéhez erősített és kóccal körbetekert vastag dróttal illusztráljuk. Addig végezzük

ezeket a kötözéseket, míg hűen utánozzuk az állat végtagjait, ezek után a deszkához rögzítjük. A törzs formázását a deszka gerincvonalának párnázásával kezdjük. A nyakat hasonló módon alakítjuk ki mint a törzset, mikor az egész test készen van. A modellt először híg gipszes papírmasszával bekenjük, majd ennek szikkadása után sűrűbb masszával a test idomait, az izmok kontúrjait formázzuk meg. A gipsz kötése után késsel, vésővel alakítjuk a modellt Mielőtt a bőrt az elkészített modellre terítenénk, a fültő és az orr tájékát, továbbá a szemgödröket sűrű, kemény anyaggal kitöltjük. Megnedvesítjük a bőrt és ráterítjük a modellre, eligazítjuk a hátvonalon Majd az orr, a szem és a nyak bőrét csináljuk meg. Mikor mindenütt hozzásimul a bőr a testhez, csak az összevarrás van hátra. Varrás előtt összetűzzük a bőrszéleket, az esetleges ráncokat kiigazítjuk, és viasszal bevont erős cérnával

összevarrjuk. Ezek után a rajzok, fényképek alapján kialakítjuk a pofát, az orrot, a füleket, az ajkakat, majd beillesztjük a szemeket és ahol még kell, ott még tudunk igazítani. Elkészítjük a talapzatot, kifestjük az állat egyes részeit, és élethűvé varázsoljuk (ezt könnyebb így leírni meg mondani, mint megtenni). 22 Közvetett kasírozásnál az előre megépített belső vázra az állatot agyagból megmintázzuk (ehhez rengeteg gyakorlat kell, amit a közvetlen kasírozással tudunk elsajátítani!), majd erről az agyagszoborról gipszöntvényt (negatívot) készítünk. A negatív formadarabokat gipszes vászoncsíkokkal kasírozzuk ki, a kapott pozitív formadarabokat összerakva, a belsejében üreges állatszobrot készítünk. Erre a gipszszoborra dolgozzuk rá az állat bőrét (mint az előző módszernél) 23