Szociológia | Szociálpolitika » A magyar szociálpolitika története az I. világháborútól a rendszerváltásig

A magyar szociálpolitika története az I. világháborútól a rendszerváltásig Az I. világháború hatása a magyar szociális állapotra Az I. világháború után egyetlen európai ország sem került olyan súlyos gazdasági és szociális helyzetbe, mint Magyarország. Okai: 1. Az első világháborút követő békeszerződések következményei -Az ország területének 2/3 -át, lakosságának jelentős részét elveszítette -Gazdasági fejlődését meghatározta, hogy az első világháborút lezáró békeszerződések alapján népességben, területben, gazdasági és természeti erőforrásokban az ország egyoldalú hátrányokat szenvedett, és a gazdaság addig is számottevő strukturális problémai újakkal párosultak. Az elcsatolások -melyek többnyire gazdasági körzetközpontokat is érintettek -lehetetlenné tettek az itt maradt határmenti települések életet is, hisz úgy közlekedésük, mint gazdasági életük ezer szállal az elcsatolt

központokhoz kapcsolódott. -Alapvető hátrányt jelentett, hogy az ország korábbi nyersanyag és energia- forrásainak túlnyomó része az új határokon kívülre került. Magyarország az I világháború előtt gazdasági egységet alkotó az iparosodás útján lévő agrárállam volt. Trianon után az iparosodott területek elvesztésével kizárólag agrár jellege erősödött úgy, hogy a korábbi piacait is elveszítette a monarchia felbomlásának következtében. A világpiaci alacsony árak és az elavult feudális nagybirtokrendszer miatt a mezőgazdaság megújulni nem tudott, így az agrártermékek nem voltak piacképesek. Magyarország és a szomszédos országok egyrészt a területi igények, másfelől a magyar revíziós törekvések miatt, majd minden esetben elzárkóztak a történeti és természeti feltételekből adódó együttműködés elől. Következmények: -A elcsatolt területekről jelentős bevándorlás indult meg, mindez fokozódó és

állandósult munkanélküliséghez, súlyos egzisztenciális és katasztrofális lakáshiányhoz vezetett. -A növekvő infláció következtében tömegessé vált a nyomor. 2. 1919-es Tanácsköztársaság, a fehér- terror és a vesztett háború Magyarország tekintélyét rendkívül megtépázta. Az országot irányító hatalmi struktúra a Tanácsköztársaság miatt elzárkózott mindenféle érdemi reformtól és újító törekvéstől. Megakadályozta a birtokrendszer szerkezetének jelentős m6dositasat felvállaló Nagyatádi- földreform végrehajtását, és ezzel a birtokos parasztságnak, mint gazdasági és mint politikai tényezőnek a megerősödését. Elfojtott minden alulról jövő kezdeményezést és minden érdemi változtatástól tartózkodott. Állami megoldási kísérletek, az Egri Norma Pater Oslay Oswald egri ferences rendi házfőnök 18 éven átfoglalkozott szegénypolitikával. Ő a szegénység elleni küzdelem kulcskérdésének a segítség

megszervezését, a bürokrácia és az adminisztráció csökkentését tekintette. Ennek szellemében dolgozta ki 1927-ben először Eger városára az egyház, a hatóság és az állam összefogására épült szegény- segélyezési programját, az Egri normát. Célja: -Ne kényszerüljenek koldulásra létfenntartásuk érdekében a szegények. A koldulás megalázó volta mellett csak az "élelmes" szegények számára jelent némi segítséget. A rászoruló "szemérmes" szegények meg az alamizsna ily módon való megszerzéséből is kiszorulnak. -A szemérmes -minden ellátásból kimaradtak felkutatása -A létminimum szintjén való élést koldulás nélkül biztosítani a város lakossága számára -A szegénnyé válás előzményeinek felkutatása -A rendszeres támogatások pénzügyi hátterének megteremtése -A szegénysegélyezés szegénygondozással való kiegészítése, ennek érdekében hivatásos szociális munkát végzők

alkalmazása Az Egri Norma szervezeti felépítése 1. Szegényügyi Bizottság Feladata: a szegényügyben érintettek összefogása, a szegénygondozás irányelveinek egységesítése, programjának kidolgozása, ezáltal az erőket szétforgácsoló párhuzamos akciók megszüntetése Tagjai: elnöke a város polgármestere -a településen szegénygondozást végző hivatal vezetője -egyházi és társadalmi szervezetek, egyesületek küldöttei -a város közegészségügyéért felelős tisztiorvosa -képviselőtestületből választott a szegényügy iránt érdeklődő általában női képviselő -a rendőrkapitányság vezetője 2. Szegénygondozói Hivatal: Hatósági feladatokat ellátó városi hivatal, mely a szegénygondozás adminisztrációs ügyeit intézi. Tisztviselői a város költségvetéséből fizetett alkalmazottak voltak, akik minden segélyre szorulót nyilvántartásba vettek, törzskönyvet állítottak ki róluk személyi, családi, lakásra vonatkozó

adatajkat feltüntetve. Az adatfelvétel után környezettanulmányt készítettek, ahol megpróbálták az elszegényedés okait is kikutatni Minden felkutatott szegényről törzskönyvet vezettek, amelyben folyamatosan figyelemmel kisérték a támogatott ellátásait, a kapott segítséget. 3.Adománygyüjtő Hölgyek Az Egri Norma alapfilozófiája szerint az adakozókat nem elég adakozásra felszólítani, lakásukon kell őket felkeresni és meggyőzni a nemes célró1, amelyhez támogatást kérek. Ebben játszottak kiemelkedő szerepet az adományozó hölgyek, akik a város vezetésében szerepet betöltő tisztségviselők feleségei voltak. Önkéntes társadalmi munkában vállalták, hogy a polgárokat otthonukban keressek fel, és adakozásra kérjek őket. A szegények támogatására összegyűjtött összegről pontos nyilvántartást vezettek, ugyanakkor szigorúan megtiltottak a koldulást. "A koldusoknak ne adakozzék senki, inkább ezt az összeget az

adománygyűjtő hölgyeknek adjak oda" jelszóval és azzal az érveléssel igyekeztek több támogatáshoz jutni, hogy az így befolyt összegből a város nemcsak a kolduló, "élelmes", hanem a "szemérmes" szegényeket is ellátáshoz juttatja. Mivel a hölgyek munkájukat fizetség nélkül végezték, ezért az összegyűjtött pénzt kizárólag csak a szegények javára lehetett felhasználni, ebből ügyintézésre, adminisztrációra nem kellett költeni. 4.Szegénygondozó Nővérek Feladatuk a szegények felkutatása, egész életére kiterjedő gondozása esetleges ápolása volt. Munkájukat önként vállaltak, fizetség nélkül dolgoztak, mélyen vallásos meggyőződésükből fakadóan életüket a szegényeken való segítésnek szentelték. Folyamatosan nyomon követték az egyének életét, az általuk készített környezettanulmányokat a szegénygondozói hivatalok alapnak tekintették a segélyek elosztásánál. A

szegénységet nem tekintettek bűnnek, az önhibán kívüli nehéz helyzetet nem tartottak szégyennek. Az Egri Norma ellátási formái: Az Egri Norma az állandó, otthoni karitatív, nyílt szegénygondozást valósította meg. Pénzbeli ellátást nyújtott az arra rászorultaknak, az életben maradáshoz szükséges minimum biztosítása erejéig. Teljes segélyezésben csak a hozzátartozó nélküli egyedülállók részesülhettek, ez a támogatottak 35 -40 %-át jelentette. Kizáró oknak tekintettek a munkára való képességet Akik dolgozni tudtak, nem voltak segélyezhetőek. A segélyek egyediek, személyre szólóak voltak, ezért különleges szükségleteket is figyelembe tudtak venni. (pl lakbérhátralék kifizetése stb.) Természetbeni ellátásként kéthetenkénti nyers élelmiszerek kiadásával -liszt, zsír, burgonya, cukor stb. -valamint ruha és tüzelősegéllyel próbáltak a nehéz körülmények között élők helyzetén enyhíteni. Az ellátást

mértékéről és folyamatosságáról -a szegénygondozó nővérek környezettanulmányát figyelembe véve a városi szegénygondozó hivatalban döntöttek. SZEGÉNYPOLTIKA JELLEMZŐI A szegénypolitika a már bekövetkezett szegénységet igyekszik enyhíteni. Alapvető eszközének a segélyeket, pénzbeli és /vagy természetbeni támogatásokat tekinti. Ebben számít a polgárok jóindulatató1 függő egyéni adakozásra is. A közjótékonykodás szervezetlen, rendszertelen, a befolyt összegek bizonytalanok, mindezért tervezhetetlenek. Elosztásuk a rászorultságot, ebben is alapvetően az egyéni felelőség kérdését hangsúlyozza, mennyire tehet a kialakult helyzetéért az egyén, és mennyire hibáztatható mindezért a környezet, a társadalom. A rászorultság és az érdemtelenség -a forrásoktól függően -bármikor és bárkit kizárhat az ellatasbó1. A juttatások alacsony színvonaluk miatt legfeljebb enyhíteni tudják a szegénységet, megszüntetni

képtelenek. Az Egri norma a szegénypolitika gyakorlatával igyekezett problémát kezelni. Kétségtelen előnye szervezettségében fogalmazható meg, továbbá, hogy a korábbi "zárt" szegénygondozást felváltotta a "nyílt" otthoni körülmények között folyó szociális munka. Negatívumai a szegénypolitika hátrányaiból adódtak. Ennek ellenére a belügyminisztérium 1936ban rendeletben kötelezte a magyar városokat, hogy az Egri norma gyakorlata alapján folytassák szegénygondozói tevékenységüket. Így lett az Egri norma -Magyar normává Ennek megvalósulása sok nehézséggel járt. Az életfeltételek nehezedésével jelentős mértékben csökkent az adakozás, a polgárok gyakran, mint fizikai kényszert élték meg az adománygyűjtő hölgyek látogatását. A helyi anyagi erő fordított arányban állt a helyi szükségletekkel, azaz mivel szegényebb volt a település, annál kevesebb adomány gyűlt össze, annál alacsonyabb

szintű ellátást nyújtott a nagy létszámú rászorulónak. A ZÖLD KERESZT- prevenció a népbetegségek elterjedése területén. A mezőgazdaságban dolgozó népesség nyomora jelentős konfliktust okozott a húszas években. Radikális megoldást a földreform jelenthetett volna. A szegénység "leglátványosabb" problémaként az egészségügy területén jelentkezett. Az igen magas csecsemőhalandósági értékek, a fertőző, ezen belül a TBC népbetegséggé válása sürgette az egészségügyi ellátás megreformálását. Az 1930. évi népszámlálás szerint Magyarország lakossága 8,5 millió fő volt Az össznépesség 75 %-a falun lakott, ennek közel fele 5 ezer lakosnál kisebb közegekben élt. Az orvosok száma alig haladta meg a 10 ezret, ám 45 %-uk a fővárosban dolgozott, ahol a népesség alig 10 %-a élt csupán. Minden száz megszületett gyermek közül három halva született és 100 élve született közül 13 nem érte meg az egy

éves életkort. Az európai csecsemőhalandósági értékek 1000 újszülöttre vetítve mutattak 13 halálozást. A probléma megoldása alapvetően a tűrhetetlenül alacsony színvonalú falusi egészségügyi ellátás javítását indokolta. 1925-ben az amerikai Rockefeller Alapítvány segítségével megalapították az Országos Közegészségügyi Intézetet, mely feladatául a járványügy és a gyógyszerellenőrzés fejlesztését kapta. Kifejezetten a falu egészségvédelmének szervezésére is tett kísérletet Az itt szerzett kedvező tapasztalatokat felhasználva az akkori belügyminiszter -Keresztes -Fischer -Ferenc 1933-ban rendeletet adott ki "Zöldkeresztes Egészségügyi Szolgálat " egész országra kiterjedő megszervezésére. A zöldkeresztes munka az alábbi feladatokat vállalta fel: 1. A falusi lakosság általános higiénéjének javítása Ennek érdekében folyamatosan ellenőrizte a fúrott kutak ivóvizét. Innen az elnevezés is, hisz

az általa megvizsgált és ihatónak tartott kutak "zöld kereszt" jelzést kaptak. A falvakat egészségügyi körzetekre osztotta és minden körzetközpontban egészségházat épített, amely mellé orvoslakás is került. Az egészségházban -az ekkor meginduló képzés jóvoltából szakképzett védőnők dolgoztak, akik óriási szerepet vállaltak az anya és csecsemővédelem, az anyák gyermekgondozás és ápolás területén történő felvilágosítása, -ezzel a prevenció területén. A védőnők kötelesek voltak a megszületett gyermekeket és családjaikat rendszeresen látogatni", ezáltal szociális gondoz6i feladatot is elláttak. Külön foglalkoztak az óvodás és iskolás gyermekek egészségvédelmével. 2. A falusi szegénység enyhítése A Zöldkeresztes Szolgálatban dolgozok hamar felismerték, hogy a betegségekkel szembeni küzdelem jelentős szociális segítség nélkül elképzelhetetlen. A rossz, hiányos táplálkozás

kedvez a betegségek kialakulásának és a születendő gyermek életesélyei is csökkennek. A megelőzés népszerűsítése érdekében a tüdőszűrő-vizsgálatokon, terhesgondozáson való részvételt ingyen tej és cukorjegyekkel honorálták. A Zöldkereszt felvilágosító és prevenciós vizsgálatokon való részvételt ösztönző munkájának eredményeképpen a járványok betegségek és a csecsemőhalandóság területén látványos javulást következett be már a harmincas, évek végére. A születéskor varható élettartam az 1920-as évi 49 évről a harmincas évek végére 62 évre nőtt. A Zöldkereszt munkájában kimagasló érdemeket szerzett Johan Béla így jellemezte az alapfilozófiáját. "A Zöldkereszt nem tűz ki maga elé megvalósíthatatlan célokat, nem hajszol elérhetetlen ábrándokat, reálpolitikát folytat. Nem az ideális, de széles körben megvalósíthatatlan, hanem a posszibilis, a mindenütt megvalósítható megoldásokat

keresi. Örülünk mindennek, ami a falu eletében történik, örülünk az új falusi iskolának, villamosításnak, útépítésnek, a mezőgazdasági lakosság kulturális-szociális és gazdasági helyzetet javító minden intézkedésnek, mert tudjuk, hogy mindaz, ami a falu gazdasági helyzetet javítja, mindaz, ami kultúráját emeli, az egyszersmind emeli a falu egészségi kultúráját is." A produktív szociálpolitika jellemzői. Esztergár kísérlete, az ONCSA tevékenysége és juttatásai. A produktív szociálpolitika lényege, hogy az improduktív, vissza nem térülő és a segélyezettet nem segítő ínségenyhítés helyett produktív módon kell a családokat a nyomorból kiemelni. Arra kell törekedni, hogy a támogatásra szorulók gazdasági és szociális helyzete annyira javuljon, hogy azok a továbbiakban ne a köztámogatására szoruljanak, hanem a nyújtott támogatás érteket mielőbb visszateríthessek. Esztergár Lajos pécsi polgármester

nevéhez fűződik az új elveken alapuló szociálpolitika kidolgozása, melynek országos elterjesztését két kísérlet előzte meg. 1. Szatmári kísérlet: Szatmár- vármegye igen súlyos szociális problémákkal küzdő területe volt akkor is az országnak. A többségében sokgyerekes, bizonytalan egzisztenciájú szegény családok jelentős gondot okoztak az őket támogatni képtelen önkormányzatok számára is. Esztergár Lajos a segítségadás olyan formáját dolgozta ki és vezette be, amely nem karitatív segélyekkel, hanem fokozatos támogatással teszi a korábban ellátásra szorulókat adófizető állampolgárokká. Ám -ahogy ezt Esztergár leírta -"Ott ahol az elesettség a legnagyobb, nem lehet a juttatásoknak a legnagyobb fokával kezdeni az elesettségből való kiemelést, ezért ha az elesett nem rendelkezik a szükséges erkölcsi és ismeretbeli kellékekkel, a segítésnek az ismeretek nyújtásával és a helyes gazdálkodásra való

tanítással együtt kell haladnia." Alapvetően a család anyagi helyzetétől függött, hogy ki milyen juttatásra jogosult. E juttatások kamatmentes kölcsönöknek voltak tekinthetőek hisz valamennyit vissza kellett fizetni, meghatározott feltételek mellett. Lényeges volt, hogy a nyújtott támogatás értékét -épp a támogatások megszerzése réven, valamilyen szolgáltatás útján, terménnyel, munkával, élő állattal stb. -mielőbb visszatéríthessek A. Juttatások 1. A legszegényebb, mezőgazdasági ismeretek híján levők, kis állat- juttatásokban részesültek, így kecskét, libát illetve csirkét kaptak. Kis állat- juttatásban csak az évi 200 pengő alatti jövedelemmel rendelkező családok részesülhettek. 2. Sertés illetve szarvasmarha juttatás: Sertést csak az kaphatott, aki a takarmányt, szarvasmarhát aki a takarmányt és az istállót biztosítani tudta. 3 évi jövedelemből kellett az állatok árát visszafizetni vagy havi

részletekben szintén max 3 év alatt -törleszteni 3. Vetőmag akciók Azok kaphattak vetőmagvakat, akik saját földdel rendelkeztek. 4. Házépítési akciók Olyan családok részesülhettek e támogatásban, akiknél a visszafizetésre és a törlesztésre a garanciát biztosítva látták. Hitelként egy lakáshoz legfeljebb 1500 pengő volt felvehető Mindebből a fa, cserép, kő és betonanyagot (a vályogot a családnak magának kellett elkészíteni) valamint az iparosok munkadíját lehetett fedezni. Feltétele volt: -önálló házhely -a család a lakásépítkezésben maga is részt vegyen -12 év alatt kifizesse a 2 %-os kezelési költséggel megemelt hitelt -ha a havi törlesztés a család hibájábó1 elmaradt, a törlesztés mellé váltókamat megfizetésére is köteleztek őket, végső esetben a ház elárverezésére is sor kerülhetett. Ennek megelőzése érdekében a házépítési akcióban résztvevők általában állat-juttatást is kaptak. B. A

munkavégzés hatékonyságának emelése 1.Szatmár megyére a külterjes mezőgazdasági termelés volt jellemző, a helyi ipar teljes hiányával kellett számolni. A mezőgazdasági munkák a teli hónapokban szüneteltek, ekkor a földdel nem rendelkezők szinte semmilyen munkalehetőséget nem találtak. Mindezek miatt olyan akciók szervezése vált elengedhetetlenné, amely a téli időszakban is lehetőséget adott bérmunkára, jövedelemhez juttatta e családokat. így került sor a házépítési akciók építőanyaggal való ellátásának biztosítása érdekében a helyi ipari termelés megindításának ösztönzésére, többek között cserép előállításra, sodronykészítésre, kosárfonó, bútorkészítő és kenderfeldolgozó termelés megindítására. 2. Mindazok a családok, akik saját földdel nem rendelkeztek, lehetőséget kaptak földterületek bérlésére is. 3. Az öntözéses földművelés és gyümölcstermesztés meghonosítása érdekében az

öntözőberendezésekre hitel felvételére is mód nyílt. A Szatmári kísérlet eredményei: A kísérlet során 6000 család támogatására került sor, akiket segélyezettekből adófizetőkké emeltek. Mindez 30000 pengő adó többlet- bevételt is jelentett, és évi 150000 pengő segély kiadását tette feleslegessé. A kísérlet erkölcsi nevelő hatása számokban nem volt mérhető, hanem abban, hogy a családok önellátásra képessé váltak. A lebonyolítására közjóléti szövetkezeteket hoztak létre, melyek elsősorban gazdasági szervezetek voltak. Feladatuk a kölcsönök odaítélése, számontartása, a törlesztések nyomon követése mellett a munkák megszervezésére és összehangolására valamint termékfelvásárlásra és értékesítésre is kiterjedt. 2.Baranyai kísérlet: Amíg Szatmár Vármegyének a sok gyerek ellátása, addig Baranya megyében az egyke probléma miatti elnéptelenedés jelentett komoly gondot. Esztergár Lajos a

szatmári tapasztalatokat felhasználva Baranyában is közjóléti szövetkezeteket hozott létre, akik feladatul kaptak, hogy az elnéptelenedett területek elhagyott házait megvásárolják és a sűrűn lakott Szatmár vármegye lakóinak egy részét a -házépítési akció keretében- itt juttassak lakáshoz. Hasonló feltételek mellett hitelt kaptak e házak megvásárlásához, a törlesztő részlet kifizetése érdekében földbérleti lehetőséget és állat-juttatást is igénybe vehettek. 3. Pécsi kísérlet A Pécsi kísérlet -a Szatmár vármegyében alkalmazottól eltérően a nincstelen városiak támogatásara szolgált. A gazdasági világválság is elsősorban a bérből és fizetésből élőket sújtotta Egyenes következménye a munkanélküliség és az ezzel együtt járó létbizonytalanság lett. A városi lakosság nyomora és kilátása a magánvagyon szerzésére ugyanúgy illúziónak tűnt, mint a falusi szegények esetében. A lakáshoz- jutás

városban még talán nehezebb feladat elé állította a családokat, mint vidéken. E probléma megoldása érdekében a város 4200 pengő értékű 1 szoba konyhás lakást építetett, amihez 250 négyszögöles telek is tartozott E telken a családok a saját zöldség szükségletüket is képesek voltak megtermelni. Az így felépített lakások 25 évig adómentesség és eladási tilalom alatt álltak. Évi 220 pengő részlettel 25 év alatt kifizethetővé és saját tulajdonná váltak. Esztergár Lajos azt is kiszámította, ha a város ezt az összeget hosszú lejáratú betétben helyezné el, ez ugyan plusz jövedelmet jelenthetne számára, de ha a segélyekre, munkanélküliek foglakoztatására -közmunkára, ínségmunkára- kiadott összegeket is figyelembe veszi, anyagi veszteség nem éri, nem is számolva arról az erkölcsi nyereségrő1, amit a családok önállóvá válása eredményez. A lakáshoz- jutási akcióban résztvevők ügyeit a közjóléti

szövetkezetek intézték. A feltételek rendkívül szigorúak voltak. -Lakásonként és a család létszámától függően- meghatározták kapcsolódó kertben mit kell termelni -Szintén a család létszámától függően állattartására -sertés, baromfi -kötelezték a támogatottakat -Előírták, hogy a megtermelt javakból a családok a téli eltevésről is gondoskodni kötelesek -Rendszeresen ellenőrizték a lakások tisztaságát és a kertek ápoltságát -Házi ipari tevékenységre tanították meg a támogatott családokat -Az önhibából lakbért nem fizetők büntető kamatot fizettek, végső esetben a lakásból kitehették őket 1939-ben Pécsett rendezett értekezleten vettek szamba és elemeztek a Szatmár, a Baranya megyei és a Pécsi Kísérlet tapasztalatait. Ennek kapcsán a magyar szociálpolitika alapelveiről is megállapodás született. -A szociális problémák megoldása, az ínségmunkák és az insegakcióktó1 nem várható. -Egységes

szemleletű, produktív szociálpolitikát kel1 kidolgozni, ennek érdekében 5 éves szociálpolitikai terv elkészítése indokolt. 1939-ben be1iigyminiszteri rendeletet adtak ki, amely a szegénypolitikával szakító, egységes, több évtizedre szóló organikus produktív szociálpolitika szükségességet mondta ki. Indokok az új szemléletű szociálpolitika mellett: -a megélhetésében veszélyeztetett népesség gazdasági felemelkedése jelentős mértékben hozzájárul az erkölcsi és kulturális szintjenek növekedéséhez is. -az életviszonyok javulása a társadalmi ellentétek csökkenéséhez is, vezet -a nép, a nemzet fennmaradása a természetes szaporodás ösztönzésével képzelhető el, mindehhez a nagycsaládosok támogatása elengedhetetlenül fontos Esztergár Lajos azt is felismerte, hogy az egységes szemléletű szociálpolitika hosszú távra csak abban az esetben tervezhető, ha pénzügyi fedezete biztosított, nem esetleges. Ezért 1940-ben

létrehozták a szociális feladatok ellátásához elkülönített pénzügyi alapot, az Országos Nép és Családvédelmi Alapot (ONCSA). Forrásai: I. Állami befolyó illetékek 27 %-a 1. Az államra törvényes öröklés címen háruló vagyonok 2. Közszolgáltatásoknak a családvédelmi pótlékra jutó része 3. Bíróságokon fizetendő pénzbírságok 4. Önkéntes adományok II. Nép és családvédelmi pótadó 1. Az országos és helyi ínségadók helyébe lépő kereset függvényében megállapított adó Az Országos Nép és Családvédelmi Alap feladata: 1.Az elaprózott akciók helyett állandó életlehetőséget, megélhetést biztosító támogatást nyújtson alapvetően a sok gyerekes, mezőgazdaságban dolgozó családoknak, akik a társadalombiztosítási ellátasokbó1 kimaradtak 2. Más szempontú gyermekvédelmi gyakorlatot kövessen A családokat kell képessé tenni a gyermekek felnevelésére, anyagi és etikai szempontokat is figyelembe véve. Csak

végső esetben, elsősorban erkölcsi veszélyezettség esetén kerülhet el a gyermek a családjától. 3. A megélhetésükben veszélyeztettek -főként mezőgazdaságban dolgozó - nagycsaládosok házhoz vagy / és kedvezőbb gazdasági viszonyok közé juttatása, önállóvá válásuk elősegítése. Az ONCSA szervezete. 1. A pénzügyi alapot a belügyminiszter kezelte Kormányrendeleteket hozott adó kivetésére (1940-ben 28 millió, 1941-ben 41 millió, 1942-ben 46 millió pengő volt szociális célra felhasználható összeg) 2. Országos Szociális Felügyelőség a belügyminiszter közvetlen irányítása alatt állt, országos jelentőségű ügyek intézésével foglalkozott. A szociális munka alapelveinek kidolgozását és a végrehajtás ellenőrzését végezte. 3. A szociális ügyek intézéséért a vármegyékben az alispán volt a felelős A vármegye közjóléti előadója e feladatok gyakorlati megvalósítása érdekében helyi munkatervet és

költségvetést készített. 4. A településeken a szociális munkáért a polgármester tartozott felelősséggel A konkrét gyakorlati munkát a szociális előadók végezték. Feladatuk volt az adatfelvétel mellett a napi konkrét szociális munka elvégzése és ellenőrzése. 5. A gazdasági ügyintézés, a támogatások kiutalása, a felhasználás ellenőrzése, a visszafizetések nyomon követése a közjóléti szövetkezetek feladatát képezte. Az ONCSA akciói: 1. Házépítési akció: Célja a lakásínség enyhítése volt Ebben az akcióban a legalább négy gyermeket nevelő, keresztény, magyar családok részesedhettek, akik szorgalmukkal, munkaképességükkel, erkölcsös magánéletükkel, vallásosságukkal rászolgáltak erre. Segítséget a ház megtervezésére, az építőanyag beszerzésében és felépítésében lehetett kérni. Kamatmentes kölcsönt kaptak az e támogatásban részesült családok. Minden negyedik utáni gyermek a kölcsönvett

tőke 10 %-nak elengedésével is járt, az összköltség legfeljebb 70 %-a volt így leírható. Házépítésre az ONCSA a befolyt pénzösszeg maximum 50 %-át használhatta fel, házakként maximálisan 1500 pengő értékben. 2. Állatokhoz juttatás: Az egzisztenciális felemelkedés érdekében lovat, szarvasmarhát juttatott a családok számára, melyet 1 -3 év alatt kellett visszafizetniük. Az összbevétel 25 %-a volt e támogatás folyósítására felhasználható. 3. Termelési hatékonyságot növelő, értékesítési és ipartelepítési akciók A törpebirtokosok által termelt mezőgazdasági termékek felvásárlásával és értékesítésével jelentős segítséget nyújtott a támogatott családok számára a megélhetéshez, a juttatások visszafizetéshez. Ipartelepítő tevékenysége elsősorban a munkanélküliség csökkentésében, a házépítéshez szükséges háttéripar meghonosításában volt jelentős. TaIajjavit6 és mezőgazdasági

gépakciói a termelés hatékonyságának növelésében játszottak fontos szerepet, az így kapott támogatásokat maximum 5 -10 év alatt kellett visszafizetni. Ezen akci6kra az összbevétel 15,%-a volt felhasználható. Az ONCSA bevételek 10 %-át lehetett adminisztrációs költségekre fordítani, amely magába foglalta a tervezéshez alapvetően szükséges adatgyűjtés, a gondozás és a szigorú ellenőrzés kiadásait. Az ONCSA eredményei: Az ONCSA a legjelentősebb eredményeit 1940- 1943 között érte el. A háború miatt 1944 -1945os terveket nem lehetett megvalósítani Ez idő alatt több mint 10 ezer lakóház épült fel, egész ONCSA- telepek jöttek létre az így felépített típustervek szerinti házakból. Juttatásból 84 ezer család összesen 314 ezer személy részesült. Pozitívumai: -Szervezett egységes szemléletű szociálpolitikai gyakorlatot valósított meg, de ugyanakkor lehetőség nyílt a helyi problémák figyelembevételével a

települések sajátosságaira is tekintettel lévő gyakorlati szociális munka megvalósítására. Ehhez kidolgoztak és megindították a szociális szakemberképzést. A legsúlyosabb gondokkal küzdő sokgyermekes családok támogatása és a házépítések terén jelentős eredményeket tudott felmutatni. Alapvetően problémáik végleges megoldására, mint kezelésére törekedett. -A támogatások nem az egyén, hanem a családok érdekeit vették figyelembe. Sokrétű juttatási rendszerével jól alkalmazkodott a családok eltérő szükségleteiből adódó problémákhoz. Hiányosságai: -Nem állampolgári jogon járó ellátást jelentett, az érdemesség, önhiba, mint erkölcsi kategória továbbra is fontos mérlegelési szempont volt a támogatások odaítélésénél -Az akkori politikai helyzetből adódóan kizáródtak a juttatásokból a zsidó családok és sok gyermekes cigány háztartások is. Sok esetben házhelyként épp az elkobzott zsidó

családok földjeit osztottak ki és kezdték meg az építkezéseket. Végeredményben Magyarország a második világháborút megelőző időszak Európájában a közepesen fejlett országok közé tartozott. Nagyobb távolság választotta el a legfejlettebb országok kis csoportjától mint- az európai térség kevésbe fejlett országaitól. Ez a közepes fejlettségi szint a világ túlnyomó részéhez képest már igen előkelő pozíciót jelentett. A II. világháború előtti utolsó békeévben, 1938-ban a nemzeti jövedelem 37 %-a, mezőgazdaságbó1, 36 %-a az iparbó1 származott. Az aktív népesség 51 %-a dolgozott a mezőgazdaságban és 22 %-a az iparban. A háború éveiben a mezőgazdasági termelés számottevően csökkent, az ipari termelés jelentősen emelkedett. A lakosság számát tekintve a két világháború közötti időszakban 17%-os volt a gyarapodás. (Ebben az időszakban Európában a népesség mintegy 20 %-kal szaporodott. ) Nem a

természetes szaporodás, hanem az átlagéletkor emelkedésével indokolható, hogy az átlagos életkor az 1910-es 40-ró1 1941-re 57 évre emelkedett. Megszűnt az első világháború előtti jelentős tömeges kivándorlás. Jövedelmek megoszlása a II. világháborút megelőző években: -A fizikai munkát végzők -közel 3 milliós tábor -átlagos jövedelmének mintegy 62- szeresével rendelkeztek a legnagyobb jövedelemmel bírók. A jövedelmek megoszlását már nem kizárólag a tulajdon, hanem a politikai hatalmi befolyás is meghatározta. A legnagyobb jövedelműek -az összes földterület egyharmadával rendelkező 500-600 család az ipari, bank és a kereskedelmi nagytőkét képviselő 50 család -változatlanul gazdasági súlyuknak megfelelő befolyással rendelkeztek. Megnőtt az apparátusnak a hadseregnek az állam és közigazgatási vezetésnek a hatalmi szerepe. Iskolai végzettség alakulása: Megfelelt a gazdasági fejlettségnek. Megszűnt az

analfabetizmus (1941-ben az írni- olvasni tudók aranya elérte az össznépesség 94%-at). Az államapparátus tisztségviselőinek az anyaországba való áttelepülése következményeként nőtt a közép és felsőfokú végzettségűek aránya. Egészségügyi ellátás: 1921-1938 között 120 kórház épült, az orvosok száma megduplázódott. A szociális biztonság javulását jelezte a társadalombiztosításba bevontak körének bővítése. 1920hoz viszonyítottan 1942-re háromszorosra nőtt a biztosítottak aránya IA nagy gondot tartósan a mezőgazdasági népesség döntő többségének e kedvező valtozásokbó1 való kimaradása jelentette. A háborús vereség és következményei I -A II. világháború emberáldozata a mai Magyarország területére vetítve 420-450 ezer főre tehető. Közülük kb 220 ezren a zsidóság soraiból kelültek ki, mintegy150-180 ezren katonaként estek el. A legfiatalabb korosztályok vesztesége volt a legnagyobb, ami a

természetes szaporulatot, a munkaképesek számának csökkenését is jelentette. Az aktív korúak arányát csökkentette az e korosztályból való hadifoglyok jelentős száma. Kb850-950 ezer magyar katona volt hadifogságban, ebből közel fél millióan, Szovjetunió területére kerültek. A hadifoglyok jó része csak 1948-1949-ben jöhetett haza, többségük súlyos betegen, rokkantan. -Gazdasági veszteségek: Az 1938-as nemzeti jövedelem ötszörösére becsülhető a háború okozta gazdasági kár, a nemzeti vagyon közel hatvan százaléka elpusztult, nagyobb része nem a bombatámadás során, hanem a "felszabadító" csapatok szükségleteinek kielégítésekor, a harci cselekmények elmúltával. A gazdaság helyreállítását nehezítette a közlekedés teljes összeomlása. A hagyományos korábbi külkereskedelmi kapcsolatok teljesen megszakadtak. 1946-ban a külkereskedelmi forgalom a két évvel azelőtti egy tizedet sem érte el. Magyarország

a békeszerződés aláírásáig 1947. februárjáig megszállt ország maradt A fegyverszüneti előírások ellenőrzésére a győztes nagyhatalmak képviselőiből, a Szovjetunió megbízottjának elnökletével Szövetségi Ellenőrző Bizottságot hoztak létre. Magyarország -a békeszerződésben meghatározottak alapján -Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának 6 év alatt összesen 300 millió dollár értékű jóvátételt tartozott fizetni. Ebből 200 millió a Szovjetuniót illette meg, 70 milliót Jugoszláviának, 30 milliót Csehszlovákiának kellett fizetnie az 1938-as világpiaci árakon, megemelve az összeget 15 %-kal. A gazdasági és közigazgatási- dezorganizáltság miatt fizetni nem tudó országot meg további késedelmi kamatterhekkel is büntettek. A magyarországi német vagyon szovjet kézbe került. Így több mint 400 vállalat, telep, több száz ingatlan került a "felszabadítók" tulajdonába. A háború alatt a

magyar-német kereskedelemből 280 millió dollár magyar követelés halmozódott fel, a háború után Magyarország nem igényelhette ezeknek az adósságoknak a megtérítését, ám a potsdami határozatok alapján a Szovjetunió megkapta a németek Magyarországgal szembeni követeléseit, ezeknek a kifizetése is az új kormányzatra hárult. A két világháború között az ország jelentős összegben hiteleket vett fel, amit a háború miatt nem tudott fizetni ill. a háborúig meg nem járt le a fizetés határideje A tartozások jelentős része a nyugati szövetséges hatalmakat -amerikaiakat, angolokat és franciákat -illette meg, akik követeltek a tartozást, bár ennek jelentős része nem került kifizetésre, hatalmas erkölcsi kar okozva ezzel az országnak. Magyarországgal évtizedekig nem kötöttek semmilyen üzletet ezek az országok, hivatkozva az akkor elmaradt kölcsöntörlesztésekre. A békeszerződésekben rögzítettek, hogy az elmaradt kölcsönök

fejében a nyugatra hurcolt magyar vagyon is lefoglalható és visszatartható. A csehszlovák-magyar lakosságcsere és a hazai német ajkú népesség kitelepítése - számuk mintegy félmillió volt ekkor -költöztetése, letelepítése majd munkába állítása nem kis terhet rótt a gazdaságra. Az 1947 -és békeszerződés nem tett eleget a magyar kormány egyetlen kérésének sem. Nem fogadta el a területi igényeket és a Németországgal szembeni követeléseket sem. Az ország területe a trianoni határokhoz viszonyítottan meg három községgel csökkent. A békeszerződes Magyarországra hárította az ENSZ -országok állampolgárainak kártalanítását is. Kimondta, hogy a szövetségeseknek jogában áll lefoglalni, visszatartani, felszámolni mindazon javakat, amelyek a saját országa területén találhatóak és Magyarország vagy magyar állampolgárok tulajdonát képezik. A nagybirtokrendszer felszámolása: 1945. márciusában megkezdődött a

földosztás Néhány hónap alatt az igénylők részvételével felosztják az összes nagy és középbirtokot. Elkobozzák -nyilas és fasiszta vezetők -háborús és népellenes bűnösök földjét Kisajátítják: . -1000 kh-t meghaladó, vállalati és intézményi tulajdonban lévő birtokokat -1000 kh. alatti föld esetében a 100 hold fölötti részt kártalanítással elvettek Az ország földterületének 35 %-át osztottak ki, ennek 60 %-át magánszemélyek kaptak. A 730 ezer földigénylő közül 660 ezret minősítettek igényjogosultnak, házhelyet 150 ezren kaptak. A földosztás során az összes felmerült igényt nem tudtak kielégíteni. Az 1944-es adatok alapján a mezőgazdasági munkások 48 %-a, a cselédek 53 %-a, a törpebirtokosok 56 %-a, a kisbirtokosok 25 %-a kapott földet. A földosztás során földhöz jutottak 90 %-a korábban cseléd, mezőgazdasági munkás és törpebirtokos volt, ők kapták a felosztott földterület 90 %-át. Az új

birtokosok átlagosan 5.1 hold földhöz jutottak Ezzel a korábbi birtokmegosztás súlyos belső aranytalanságai megszűntek. Ugyanakkor a közgazdasági szempontbó1 legkevésbé értékes 5 hold alatti birtokok száma növekedett meg, e kategóriába tartozott az összes birtoknövekedés közel fele. Mindebből következik, hogy a földreform elsősorban szociális szempontokat figyelembe vevő politikai döntés volt és nem gazdasági. Eredménye: -a földnélküliek aránya az 1941.évi 46 %- r61 17 %- ra esett vissza Kimaradtak: -azokon a településeken élők, ahol az adott területen nem volt elég kiosztható földterület -akik igénylésüket be sem nyújtottak, idetartoztak a cigányok. Korábban oly mértékben marginalizálódott és jogfosztott réteg volt a cigányság, hogy fel sem fogták, meg sem értettek, esetleg nekik is járhatna föld. Az ONCSA juttatásaibó1 sem részesedhettek, mivel nem voltak magyarok. Ebben feltehetően szerepet játszott az a tény,

mely szerint korábban alig volt közülük valakinek is a földhöz vagy az állatokhoz köze, jelentős volt a vándorcigányok száma. E földosztással az ONCSA létjogosultsága megszűnt a megélhetést biztosító létalap a föld révén megteremtődött. A közjóléti szövetkezetek a fordulat évéig megmaradtak A hitelnyújtás, termékek értékesítése, anyagbiztosítás területén fontos szerepet vállalhattak volna, ám a többszöri átszervezés, az ország gazdaságának gondjai igazán csak névlegessé tették működésüket. 1945 -48-es átalakulás következményei az életkörülményekre A terméseredmények a háború utáni első években nem fedezték az ország igényeit. A közellátást akadályozta, hogy a fegyverszüneti szerződés értelmében a Vörös Hadsereg és a Szövetségi Ellenőrző Bizottság élelmezését is az országnak kellett biztosítania és a jóvátételi kötelezettség egy részét mezőgazdasági termékekben kellett

szállítania. A legnehezebb év az 1945-46-os volt, az 1938-as fogyasztáshoz viszonyítottan 45 %-os készlethiány jelentkezett. Legrosszabb helyzetbe a városi lakosság került, hisz önellátásra semmilyen lehetősége nem nyílt. A kormányzat csak a fejadagok megállapítását tudta megoldani, az ellátás megszervezése az önkormányzatok feladata maradt, akik jegyrendszer bevezetésével próbáltak segíteni. Pesten 1945-46-ban 20 népkonyhát állítottak fel, számuk 1946-ra már 300-ra nőtt. 1946-ban Budapesten a felnőtt lakosság átlagos élelmiszer fejadagja nem érte el a napi, 480 kalóriát. A pénz elértéktelenedése megindította a cserekereskedelmet,árúért-árut és a fekete-piac burjánzását. Külföldi segítséget, segélyeket nem is várhatott az ország. Egyedül a zsidókat segítő amerikai segélyek érkeztek, amelyek töredéket sem tudtak pótolni az élelmiszerhiánynak. Az élelmiszer ellátás javítása érdekében megkezdődtek a

begyűjtések, előszór kenyérgabonából, majd tejből, húsból, zöldségből és gyümölcsből. A kormány a földadót is természetben vetette ki, ami meg tovább rontotta a mezőgazdasággal foglalkozók életszínvonalat. A termelés megindításának pénzügyi támogatására, a jóvátétel fizetésére egyetlen eszköze maradt a kormányzatnak, a bankjegy kibocsátás. Fedezetlen bankjegyek kiadásával próbálták a gazdaságot helyreállítani, aminek következménye soha nem látott infláció és a bérből és fizetésből élők katasztrofális helyzete lett. A háború után a magas fizetések megszűntek, a bérskála összeszűkült. Az 1947. évi fizetések alakulása az 1938. évihez viszonyítottan 80 % segédmunkások 60 % szakmunkások közalkalmazottak 40 % 37 % köztisztviselők (Az 1938-as fizetéseket tekintettük 100 %-nak) Amíg az 1938-as legmagasabb és legalacsonyabb fizetési kategóriája között 10 -12 szeres volt a különbség, addig

1947-re mindez 5 -6 szorosra csökkent. A nivellálási törekvések folyamatosan érvényesültek, 1952-re mindez 4-szeresre módosult. Az átlagkereset a munkások több mint felénél rendkívül alacsony volt. A családok legnagyobb részben egy jövedelemből éltek, ekkor még a női foglalkoztatás jelentéktelen mértékűnek számított. 1930-ban az összkeresők 26 %-át, 1949-ben is meg csak 29 %-at tettek ki a nők. A dolgozó nők többsége egyedül álló volt A kétkeresős családok aránya alig haladta meg a 25 %-ot. A teljes foglalkoztatottság kialakulása 1947-ben kb. 200 ezerre volt tehető a városi munkanélküliek aránya az értéktelen inflációs keresetek miatt munkát nem vállalók, a gyarapodó számban visszatérő hadifoglyok és a környező országokbó1 kitelepített magyarok Magyarországra költözése miatt. 1949 után létrejött szocialista gazdaság alapfilozófiájává a teljes foglalkoztatottság, a munkanélküliség végleges

felszámolása vált. Minderről, mint szociális intézkedésről beszéltek A teljes foglalkoztatásnak kezdetben megvoltak a reális gyakorlati előfeltételei is. Ekkor a gazdaságban bőven adódott lehetőség az extenzív fejlődésre, az ipar nagy tömegben igényelte a többnyire képzetlen, tanulatlan munkaerőt. Az ötvenes években egyszerre folyt harc a teljes foglalkoztatás biztosításáért, munkanélküliség felszámolásáért és ugyanakkor az egyes területeken jelentkező munkaerőhiány megszüntetéséért. Míg a három éves terv idején működő állami munkaügyi hivatal elsősorban a munkanélküliség megszüntetését az ipari tanulók képzését tekintette feladatának, az 1950-ben megszervezett Munkaerő Tartalékok Hivatala a központosított és irányított munkaerő-gazdálkodás hatóságává vált. Tevékenysége három fő területre koncentrálódott: egyrészt gondoskodni kívánt a felnövekvő nemzedékek célszerű kiképzéséről,

másrészt feladatának tekintette a munkaerő -tartalékként kezelt felnőtt lakosság munkába állítását, és végül, a foglalkoztatottakkal történő tervszerű gazdálkodást. Szigorú rendelkezések születtek a munkahely -változtatás, a munkaerő csábítás megakadályozására, a kötelező munkaközvetítésre, a kényszert sem mellőző munkaerőgazdálkodási rendszer kialakítására. Kiegészítette a helyhez kötést és a munkára kényszerítő intézkedéseket az, hogy a kiemelt állami gazdasági feladatok ellátására központilag toborozták a munkaerőt és az itt dolgozóknak különleges preferenciákat biztosítottak. (lakás, magasabb jövedelem stb.) Az életszínvonal csökkenését a foglalkoztatás lassú növekedése, a nők munkába állása ellensú1yozta. 1948-ban a szociálpolitika feladatkörének megfogalmazása során kiemelték: Az elméletben a munkásság érdekeit képviselő szociálpolitika azt a szemléletet is közvetítette,

hogy a párt és a jóságos állam a dolgozó ember minden problémáját megoldja. Az ajándékszemlélet hangsúlyozásával fokozatosan elfelejtődött, hogy a szociálpolitikára felhasznált pénz nem a párt, az állam sajátja, hanem a dolgozók által megtermelt és nélkülük elosztott javak tömege. Az ajándékszemlélet jelentette továbbá, hogy az így kapott jövedelmek, ellátások, szolgáltatások nem jogok, hanem ajándékok, ki kell érdemelni. Ez magyarázza, hogy a szociálpolitika hagyományos eszközeit, a táppénzt, a szabadságot, s még inkább az üdülést a "rossz" és a "jó" munkaerő közötti differenciálásra használták fel, éreztetve ezek jutalomjellegét. Az ötvenes évek életszínvonalának jellemzői: Az életszínvonalat három, egymást kiegészítő, egymással összefonódó tényező határozta meg. 1. Az élet minden szférájának, így a magánéletnek is az átpolitizálása 2. A gazdasági célok

megvalósításához igénybe vett kényszerítő eszközök kiterjedése 3. A gazdaságpolitika, amely a lakossági fogyasztást, felhasználást a gazdasági növekedés egyik fő forrásaként kezelte. Ezt segítette az árpolitika A fogyasztói árakon keresztül a lakosság kénytelen volt finanszírozni a gazdaságpolitikai elképzelések megvalósítását. Az ipari termelés gazdaságosságát az árrendszer nem segítette elő, sőt fékezte, hiszen a termelői árak alapján számított érték sem üzemi, sem iparági, sem országos szinten nem fejezte ki a tényleges termelési költséget, az állami támogatás pazarlásra ösztönzött. A fogyasztási cikkek közül a ruházati termékek ára - az évtized közepére - a háború előtti 17-18 szorosára nőtt, az élelmiszerek áremelkedése 12-szeres volt. A szolgáltatások díjai, ezen belül a lakbérek, a stabilizációtól kezdve változatlanok maradtak, alacsonyabbak voltak, mint a háború előtti években.

Legnehezebb helyzetben a parasztság volt. Az alacsony felvásárlási árak mellett hatalmas terhet jelentett a beszolgáltatással és a természetbeni adóval végrehajtott közvetlen elvonás. Ennek következtében a mezőgazdasággal foglalkozók iparcikk vásárlása felére csökkent a negyvenes évekhez viszonyítottan. Korábban a parasztság jelentős összegeket fordított földvásárlásra, míg erre ekkor nem kerülhetett sor. A természetben kirótt terhek miatt a hiányzó élelmiszert is pénzért kellett beszereznie. Az ötvenes években az átlagos falusi család pénzbevételei egyre inkább - 1951-ben 40 %kal, 1952-ben 50 %-kal - elmaradtak a városiakétól. A kisparasztság és a középparasztság még nehezebb körülmények között élt, az őt érő politikai, gyakran testi megpróbáltatások következtében. Jövedelme az 1945 előttinek egyharmadát sem érte el. A bérből és fizetésből élők helyzetét a rendkívül alacsony bérek és a nagy

állami elvonások nehezítették. A nők nagyarányú munkába állása következtében a családon belüli dolgozók száma ugyan megnőtt, ám az egy keresőre eső reálbér folyamatosan csökkent 1954-ben 20 %-kal volt alacsonyabb, mint 1949-ben. Az egy keresőre jutó éves átlagbér 1949-ben 7280 Ft 1953-ban 11.280 Ft ugyan, de a fogyasztói árak időközben 78 %-kal növekedtek Az életszínvonalat rontotta az áruhiány. 1951-ben ennek érdekében a cukor és lisztjegy, februárban a zsír és szappanjegy, márciusban a hús, áprilisban a kenyérjegy bevezetésére került sor. Mindez szükségszerűen felgyorsította a feketepiaci áremelkedés folyamatát 1952-ben törölték el a jegyrendszert, ám egyidejűleg 40 %-os áremelkedést is végrehajtottak. Ugyanakkor növelték a beszolgáltatások arányát, ami a paraszti terhek további súlyosbodásához vezetett. A jövedelem-elvonás újabb eszköze volt a kölcsönjegyeztetés. 1949-ben a kormány tervkölcsönt,

ezt követően minden évben 1954-ig békekölcsönt bocsátott ki. A jegyzésük elvben önkéntes volt, gyakorlatilag a tervlebontás módszerének megfelelően területre meghatározva munkahelyekre illetve személyekre vetették ki. Az évtized közepére a munkás és alkalmazotti családok közel egynegyede annak ellenére, fogy jövedelmének több mint 65 %-át élelmiszerre fordította - nem táplálkozott a létminimumnak megfelelően. A családok mintegy fele a ruházkodás elemi költségeit sem volt képes biztosítani, a legalacsonyabb jövedelmű családoknak a szükséges ruházkodás felére sem tellett. A nagycsaládosok helyzetét nehezítette, hogy annak ellenére, hogy a gyermekruházati cikkek árát az állam nagymértékben dotálta, egy gyermek ruházkodására csak 20 %-kal költöttek kevesebbet, mint a felnőttekére. 1957 - 1968 Az 1957 utáni időszakban az életkörülmények egyértelmű javítása vált a legfontosabb feladattá. Ennek érdekében

rendkívüli béremelések történtek mind a piacon nyereséges, mind a veszteséges ágazatokban. Központilag meghatározott bérminimumokkal, a teljes foglalkoztatottság fenntartásával -,.ennek érdekében munkahelyteremtéssel- igyekeztek megakadályozni a bérolló túlságos szétnyitását és ezzel a szocializmus legfontosabb deklarált értékének az egyenlőségnek a megvalósítását segítették. A szociális szándékú lépések gyakran fékezték a gazdaság fejlődését, mint pl. a túlzott bérszabályozás vagy az indokolatlan mértékű termelési támogatások. Ezen időszakra esik a nők munkába á Másának következményeként a gyermekintézmények tömeges létrehozása. A vállalatok - elsősorban a kiemelt ágazatokban, nehézipar, bányászat, főlég nőket foglalkoztató könnyűipari munkahelyeken - maguk is hoztak létre, tartottak fent bölcsődéket, óvodákat, hogy a munkavállalók gyermekeit el tudják helyezni. Az iparba áramló

nagytömegű munkaerő és a jelentős lakáshiány kikényszerítette a munkásszállások létrehozását és működtetését. A vállalatok ezen időszakban hozták létre a szabadidő eltöltését szolgáló tömegsport bázisaikat, - különböző kulturális intézményeiket. tikközben az életszínvonal-politika az 1956 előttihez képest alapvetően módosult, a pénzbeli jövedelmekről, a bérekről és a társadalmi juttatásokról alkotott felfogás változatlan maradt. A hatvanas évek közepére nagyobb mértékben nőttek a társadalmi juttatások, mint a munkaviszonyból származó jövedelmek. Az egyes személyek illetve családok jövedelmi viszonyait jelentős mértékben befolyásolta a társadalmi juttatásokból való tényleges részesedésük, melyek döntően nem szociális indokok, hanem a munkamegosztásban elfoglalt hely szerint differenciálódtak. A mezőgazdaságban dolgozók jövedelme és társadalmi juttatásokból való részesedése igen elmaradt

az ipari munkásokéhoz viszonyítottan. A keresetek általánosan alacsony szintje miatt e juttatásokat kereset - kiegészítő differenciálási eszköznek tekintették. A családok jövedelmét alapvetően a családnagyság határozta meg. Az átlagos két gyermekes bérből és fizetésből élő háztartások jövedelme közel 30 %-kal elmaradt a gyermektelenekétől. A gyermekszám növekedésével az egy főre jutó családi bevételek egyre inkább csökkentek. Míg a két gyereket nevelők jövedelme 3 %-kal, a három gyermekeseké 15 %-kal maradt el az országos átlagjövedelemtől. A legkedvezőtlenebb helyzetben a mezőgazdaságban dolgozó fizikai dolgozók és a nagycsaládosok voltak, 60 %-uk létminimum alatti jövedelemből élt. A népesség legdinamikusabban növekvő rétegét a nyugdíjasok alkották. Mivel a nyugdíjak átlaga a keresetek egyharmadát sem tette ki, a nyugdíjasok számának gyors növekedése - 1960 és 1970 közötti időszakban

megduplázódása - az alacsony jövedelmű rétegek számának emelkedését is jelentette. Az 1952-ben megállapított nyugdíjkorhatár - férfiaknál 60, nőknél 55 év - nagy jelentőségű és látványos társadalompolitikai intézkedés volt, mindezt fokozta, hogy a hatvanas évek: közepére a mezőgazdaságban dolgozókra is kiterjesztették a társadalombiztosítási ellátásokat. Ám a nyugdíjasok 87 - 88 %-ban 1966-ban az akkori 1000 Ft létminimum érték alatti jövedelemből éltek. Különös hátrányban voltak a mezőgazdaságból nyugállományba vonultak, akik egységesen - kezdetben 260 Ft - majd 500 Ft-os ellátást kaptak. 1967- ben bevezetésre került a gyermekgondozási segély, melyet alapvetően népesedéspolitikai okokkal indokoltak. 1967-ben valóban szülésre ösztönző tényező volt, hisz ekkor a kereső szülő nők 75 %-a élt e lehetőséggel. Mivel a gyes összege jövedelemtől függően egységes volt, azért alapvetően az alacsony

jövedelműek számára volt kedvező. 1968 -1978. Ez a szakasz egybeesik az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével. Az új rendszer a szociálpolitikából alapvetően elismerte a vállalati jóléti ellátást, de a " korábbi időszakhoz képest az ellátás pénzügyi rendszerébe korlátokat épített be. Ha a vállalat az 1967 évi jóléti ellátást fejleszteni kívánta, csak akkor tehette meg, ha az 1967. évi ráfordítás tényleges összege feletti hányadot a nyereségéből finanszírozta. Ezen szabály szerint a fejlesztésre csak azok a vállalatok voltak képesek, akik nyereségesen termeltek. De a vállalatok saját döntésük alapján azt is megtehették, hogy a nyereségüket nem a szociális ellátás fejlesztésére fordították, hanem jövedelemként kiosztották. Ennek következményeként erős differenciálódás jött létre az egyes munkahelyek jóléti ellátásának szintje között és ez a jóléti politika a jobb helyzetű,

vállalaton belüli erősebb pozícióban lévő csoportoknak kedvezett. A munkahelyek az ellátások igénybevételénél, megítélésénél a dolgozók által ellátott munkakör fontosságát, a dolgozók munkahelyi magatartását, a vállalat hatékony működésében játszott szerepét mérlegelték elsősorban. A korszak szociálpolitikáját elemző könyvében Rózsa József a következőkkel jellemzi e korszakot. " Az a tény, hogy nemcsak a szociális rászorultság a mérce, hanem az adott dolgozónak a vállalat működésében betöltött szerepé, mutatja a vállalati érdek érvényre jutását. A munkahelyek a pénzeszközök felhasználásában a termeléshez szükséges munkaerő-struktúra biztosítást juttatják érvényre. Az üzemi szociálpolitikához a következő területek tartoznak: Munkavédelem, üzemegészségügy, közművelődés, környezetvédelem, pályaválasztás, szakoktatás és a munkaerő-gazdálkodás, kifejezetten szociális

létesítmények létrehozása és fenntartása valamint a különböző társadalmi rétegekkel (nők, az ifjúság stb.) történő foglalkozás és az ebből adódó feladatok. A szociális munka szűkebb szférájába a következők sorolhatók: - üzemi étkeztetés, munkásszállás, munkásszállítás, vállalati gyermekintézmények, vállalati üdültetés, vállalati lakásépítési támogatás, szociális segélyezés, tanulmányi pénzbeli segélyek - vállalati kulturális és sportráfordítások, általános szociális szolgáltatások. " (Rózsa József 1978) Jelentős szociálpolitikai lépés volt e korszakban az ingyenes egészségügyi ellátás állampolgári joggá tétele. 1978 -1990 A magyar gazdaság lendülete és a jövedelmek ennek megfelelő emelkedése kb. 1978-ig tartott A nemzeti jövedelem növekedése lelassult, a külföldi eladósodás terhei fokozódtak. A hetvenes évek végétől elkerülhetetlenné váltak a lakosságot érintő

szigorítások, jelentős áremelkedések. Mindez hamar érzékelhetővé vált az életszínvonal romlásában is. Az egyre gyakoribbá váló áremelkedéseket kezdetben ellentételezések követték - húspénz stb. - ám összegük nem tartott lépést az árak növekedésével és a későbbiekben lassan el is maradtak. 1982-től a nyugdíjjárulék fizetése progresszívvá vált, az áremelkedések a legjelentősebben az energia és a lakáshoz kapcsolódó kiadásoknál jelentkeztek. Csökkent a nyugdíjak reálértéke és a nyolcvanas évek közepére már egyre inkább csak elvétve nyílt lehetőség az inaktív korban lévők tovább foglalkoztatására, jövedelmeik munkával való kiegészítésére is. Az áremelkedések a legsúlyosabban az alacsony jövedelmű bérből, fizetésből és nyugellátásból élőket sújtották. A nyolcvanas évek közepére a létminimum alatti jövedelemből élők számára a lakáshoz kapcsolódó rezsik kifizetése vált

aggasztóvá, megjelent a díjhátralék, a közüzemi és lakásbérleti költségeket nem fizetők rétege egyre szélesedett és megoldhatatlan problémákat okozott. A nyolcvanas évek közepétől a foglalkoztatási lehetőségek jelentős csökkenésével is számolni kellett, a munkaerő - kínálat meghaladta a keresletet. Legrosszabb helyzetbe a szakképzetlen segéd és betanított munkások, ezenbelül elsősorban a cigányok valamint az ingázó vagy munkásszállón - lakók kerültek. Megjelent a munkanélküliség, melynek okát a rendszer az egyén felelősségével, az önhiba hangsúlyozásával próbálta magyarázni, elhitetvén az állampolgárral, hogy a munkanélküliségre épp a munka hatékonyságának növelése érdekében minden társadalomnak szüksége van. A kezdeti szórványos, majd az egyre tömegesebbé váló elbocsátások alapvetően fegyelmezetlenséggel, a szabályok megszegésére való hivatkozással történtek, melynek hatását

súlyosbította- hogy az 1990- től bevezetésre kerülő munkanélkülieknek járó ellátásokból az ekkor állás nélkül maradók kiszorultak. 1990-ben a rendszerváltás évében a GDP, a reáljövedelmek csökkenése és mintegy 30 %-os infláció következett be. A lakosság helyzetének romlása 1991-től gyorsult fel A munkanélküliség növekedése 1991 második félévétől rohamossá vált. Jelentősen növekedtek a jövedelmi egyenlőtlenségek. Tíz év alatt 1982 - és 1992 között közel háromszorosára duzzadt a létminimum alatt élők aránya. A szegénnyé válás kockázata a legerősebb az aktív korú munkanélküli nagycsaládos háztartások esetében lett. 1992-es vizsgálatok tanúsága szerint a munkanélküliek több, mint fele, 52-%-a, a gyermekes családok harmada 34 %-a él létminimum alatti jövedelemből (a lakosság 30-a é1 ekkor a szegénységi küszöb alatt.) A cigány családok 70 %-a él létminimum alatti jövedelemből, minthogy az

átlagoshoz képest négyszerese köztük a munkanélküli és jellegzetesen magas a nagycsaládosok száma. A szegényedés folyamata és a biztonsági háló gyengesége és kiszámíthatatlansága megrendítette az alapvető biztonságot, az átlagember kiszolgáltatottnak és kilátástalannak ítéli meg helyzetét, igazolják ezt a vizsgálatok, melyek szerint jelentősen nőtt a félelem az emberekben a munkanélküliségtől, elszegényedéstől, az eddig szerzettekről való lemondásától. A szociálpolitikában a következő változások történtek: - A korábban univerzális ellátások helyettesítése un. célzott ellátásokkal p1 a korábban állampolgári jogon járó temetési segély valódi segéllyé