Szociológia | Felsőoktatás » Szociálpszichológia tételek, 2003

Adatlap

Év, oldalszám:2003, 35 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:743
Feltöltve:2006. szeptember 13
Méret:432 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Szociálpszichológia 0 TSF GFK Személyügyi szervező szak 2002/2003. II félévi Szociálpszichológia Tételek I. A szociálpszichológia tárgya, története, helye a tudományok rendszerében II. A szociális megismerés alapjelenségei 2.1 A személyi percepció folyamata és elméletei 2.11 Központi vonás hipotézis; Holdudvarhatás 2.12 Burkolt személyiségelméletek 2.13 Sztereotípia és előítélet 2.2 Az attribúció és jellemzői, a társas viselkedés magyarázatai 2.3 Az attitűd jellemzői, szerkezete, funkciói és megváltoztatásának lehetőségei III. Személyes kapcsolatok 3.1 Az emberi szociábilitás: kötődés és vonzalom 3.2 A személyes kapcsolatok fejlődése IV. A csoport 4.1 A csoport lélektani irányzatok történeti kialakulása (Mayo; Moreno; Lewin) 4.2 A csoport fogalma, jellemzői, típusai 4.3 A csoport fejlődésének és működésének alapmechanizmusai 4.4 Szerepelmélet; szereptípusok 4.5 Interakció a csoportban 4.6 A csoport norma

és értékteremtő funkciója; konformizmus és deviancia 4.7 A csoportvizsgáló módszerek V. Társas befolyásolás 5.1 A meggyőző közlés 5.2 A csoport döntéstényezői 5.3 Az együttműködés 5.4 Versengés és konfliktus - a konfliktus fogalma, okai - az egyéni konfliktus megoldási stratégiák - a csoportközi konfliktus keletkezése, súlyosbodása, feloldása. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 1 1. A szociálpszichológia tárgya, története, helye a tudományok rendszerében A „szociálpszichológia” szó magyarul társadalomlélektant jelent. Ez egy határtudomány, a szociológia és a pszichológia közös mezsgyéjén kialakult önálló diszciplína. Társtudományai: ϖ Szociológia: a társadalmi rendszerek működésével foglalkozik ϖ Szociál-antropológia: kisebb társadalmak szakásaival, struktúrájával, kultúrájával foglalkozik. Különbségek: ϖ Módszertana sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a mennyiségileg is

kifejezett leírásokra és az ellenőrzött feltételek között végzett kísérletekre. ϖ Az emberi érintkezés kutatása pszichológiai irányultságú, nem pedig társadalmi vagy kulturális irányú. A szociálpszichológia a társadalmi élet és a lélektani jelenségek különféle viszonyaival, a kollektív tényezők által determinált pszichikus jelenségekkel foglalkozó tudomány. A mindennapok gyakorlatában fellelhető „hétköznapi” kérdésekkel foglalkozik, éppen ezért jellegét tekintve alapvetően tapasztalati (empirikus) tudománynak minősül. Konkrétan azt vizsgálja, hogy a különböző társadalmi formációk (önálló és szociális egységek) és az ezekben végbemenő folyamatok, történések, milyen hatást gyakorolnak az e formációkat alkotó egyének pszichikumára; milyen befolyással vannak viselkedésére, egyéb individuális megnyilvánulásaira; milyen változásokat idéznek elő lelki életében, személyiségének alakulásában,

egész életvitelében. És fordítva: az egyén milyen befolyásoló hatást fejt ki a szóban forgó formációkra, azok belső életére, működésére, fejlődésére. A szociálpszichológiai kutatások a társadalom négy területére összpontosulnak, azaz négy önálló szociális egységgel:  Az egyénnel,  A társas kapcsolatokkal,  A kisebb-nagyobb emberi együttesekkel (csoportokkal)  Tömegméreteket öltő alakzatokkal (tömegekkel). A pszichológia azon ága, amely a személyek egymásra gyakorolt hatásának elemzését helyezi a figyelem középpontjába. Az ember társasági természetéből kiindulva a ~ ezt a hatást igen széleskörűen elemzi, számolva azzal, hogy a befolyásolás az élet csaknem minden területén szinte állandóan hat. G. Allport általánosan elfogadott definíciója ezt a sokrétű hatást a következőképen ragadja meg: a szociálpszichológia azt vizsgálja, hogy az emberek gondolkodását, viselkedését és érzéseit

hogyan befolyásolja mások tényleges, elképzelt vagy mögöttes jelenléte. Más szerzők (Cartwright és Zander, Kelley és Thibault, Forgács J.) a ~ tárgyát inkább a személyközi kölcsönhatás, az interakciók és a csoportviselkedés tanulmányozásában ragadják meg. Az érzések és a viselkedés nemcsak mások jelenlétében, pl. csoporthelyzetben módosulhatnak (tényleges jelenlét), de akkor is, amikor egy másik személy reagálásának elképzelése befolyásolja a cselekvést (mögöttes jelenlét), amikor egy szabály irányítja a tetteket, vagy amikor a műélvező kulturális ismereteit felhasználva értékeli a műalkotást (implikált jelenlét). A szociálpszichológia nem határolódik el élesen a pszich. Más területeitől, az ált, a fejlődés- és a személyiségpszic.-tól, de érdeklődésének középpontjában mindig a társas lény áll, a társakra és a társadalmilag fontosnak tartott tárgyakra vonatkozó megismerés és motiváció, a

szabályok és normák tanulásának szabályszerűségei, a társ.-ba való beilleszkedés folyamata és nehézségei, a társas készségek és jártasságok. A szociálpszichológia történeti fejlődése. „A lélektannak hosszú múltja, de csupán rövid története van.” (Eddinghaus 1908 I o) Az első két olyan nagyobb lélegzetű mű, amely címében is a ~ megnevezést használja egy időben, 1908-ban jelent meg , szemléletükben azonban lényegesen különböznek. W McDougal nézete szerint Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 2 (Introduction to Social Psychology. London, 1908) a társas viselkedés különböző ösztönök működésének az eredménye. E A Ross viszont a társasági környezetet tekinti a szociális viselkedés fő irányítójának. az inetrakciók okát és a természetét arra vezeti vissza, hogy az egyén mások által befolyásolható, hajlamos mások utánzására és a konformitásra. Az első pszichológiai kísérletek

(Triplett, 1987), arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen változások mennek végbe az egyén teljesítményében más emberek jelenlétének hatására. Megállapították, hogy a társak jelenléte növeli a teljesítményt, és a csoportmunka sokszor eredményesebb az egyéninél. A ~ tematikus és szemléleti gyökereit már korábbi filozófiai és szociológiai elképzelésekben is meglelhetjük. A ~ i kérdésekkel az ókori filozófusok is foglalkoztak, de a tudományág megszületését Auguste Comte (1798-1857) munkásságából eredeztetik, aki szükségesnek tartotta egy olyan tudomány megalapítását, amely az ember lényegét (az individuális „morált”) annak közösségben való fejlődésében képes megragadni. A XIXszvégén-XXszelején a filozófusok még többnyire egydimenziós magyarázatokat kínáltak az ember társas természetének leírására. A társ.lélektan úttörői: Charles COOLEY, aki az emberi természetről és a társadalom

rendjéről, George MEAD, a pszichikum, az én és a társadalom kölcsönhatásairól, Luis THURSTONE – skálák (1928) aki az attitűdök mérési módszereiről írt könyvet,, Floyd H. ALLPORT összefoglaló művek megjelenése. Figyelemre méltó eredményt ért el Gordon ALLPORT az előítéletek, Leon FESTINGER a kognitív disszonancia problémakörének tanulmányozásában. LEWIN: alaklélektan (alakészlelés), vezetési minták vizsgálata. A második világháború után a szerepelmélettel, a játékelmélettel, a konfliktusok problematikájával kapcsolatos kutatások kerültek előtérbe. Leonard HULL a viselkedés alapelvei, Donald HEBB a viselkedés szerveződése c. művei Edward HALL Rejtett dimenziók, Elliot ARONSON A társas lény c. művei Az 1950-es években TAJFEL és MOSCOVICI kezdeményezésére megalakult az Európai Kísérleti Szociálpszichológiai Társaság, amely a „társadalmibb” szociálpszichológia irányába való haladást tűzte ki célul.

(Azt szorgalmazta, hogy a tudomány behatóbban foglalkozzon azokkal a társadalmi folyamatokkal és eseményekkel, amelyek az egyén lelki működésére alakítólag hatnak. A volt Szovjetunióban és a közép-kelet-európai országokban csak az 1960-as évek elején indultak be a rendszeresebb társadalomlélektani kutatások, miután valamelyest enyhült a korábbi dogmatikus ellenállás a „polgári” társadalomtudományokkal szemben. (életmódot, lakásviszonyt, termelés és munkaszervezést vizsgáltak) Hazánkban a társadalomlélektan művelése ugyancsak rövid múltra tekint vissza. A második világháborút megelőzően az önálló kutatások kibontakozását ERDEI Ferenc, MÉREI Ferenc, BIBÓ István munkássága ösztönözte. A háborút követő években a kutatómunka jó időre megszakadt A tudományág jelentősebb reprezentánsa MÉREI Ferenc volt. Az ő nevéhez fűződik az „együttes élmény” jelenségkörének a vizsgálata és sajátosságainak a

feltárása. A legutóbbi időben a társadalomlélektani kutatások a társadalom valóságira orientálódtak, a társadalom valós szükségleteinek a kielégítését célozzák. A tudomány jelentősebb művelői és képviselői: PATAKI Ferenc az identitásvizsgálatokban, HUNYADI György és LÁSZLÓ János az attitűdkutatásban, SIKLAKI István és TERESTYÉNI Tamás a kommunikációelméletben, VÁRINÉ SZILÁGYI Ibolya és HANKISS Elemér az értékorientáció kutatásában ért el jelentősebb eredményt. A nemzetközi eredmények terjesztésében BUDA Béla vállalt fontos szerepet. Elvek, elméletek - Hedonizmus: az örömelv képviselői szerint az emberek összes cselekedetét egyedül saját örömük biztosítása motiválja, együttérzés és szimpátia nem létezik (J. Bentham) - A hatalom megszerzésének az ellenőrzés és tekintély iránti igény szintén alapként szolgálhat a társas interakció valamely egyszerű és egyeduralkodó magyarázatához. Ennek

a filozófiának Nietzsche volt az egyik jól ismert képviselője. Szerintük a hatalom megszerzése azért fontos az egyén számára, mert a többi egyén is hatalomra tör, s ez ellen csak a nagyobb hatalom birtoklásával lehet védekezni. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 3 (A.Adler) Ebben a rendszerben is mindenki a maximális jót kívánja a maga számára, altruizmus tehát nem létezik. - Altruizmus: önzetlen, áldozatkész, másokra tekintettel lévő személyek. Szerintük a mások érzelmi állapába való belehelyezkedés képessége, az érzelmek és a cselekvések átvételének hajlama egy alapvető szociális ösztön jelenlétére utal, amely megmagyarázza az utánzás és a befolyásolás ált. tendenciáját is. ((P Kropotkin) Az együttérző viselkedésnek vannak alacsonyabb rendű (pl a komikus filmen együtt nevető moziközönség) és magasabb rendű (altruizmus és filantrópia) formái is. - A racionalizmus egyre népszerűbbé

válik a francia forradalom óta. Az elmélet azt feltételezi, hogy az emberek lényegében intelligens és józan döntéshozók, akik az előttük álló választási lehetőségek tekintetbe vételével és mérlegelésével ésszerűen szabályozzák társas viselkedésüket. Az interakciós folyamatokra vonatkozó befolyásos elméletek egész sora alapul ezen a rejtett feltételezésen. Az attribúcióelmélet feltételezi, hogy az emberek „naív tudósokként” viselkednek, azaz megpróbálnak a másik ember viselkedése mögött meghúzódó okokra következtetni, és ezáltal igyekeznek rendet és jogharmonizációt teremteni társas életükben. - A szociális behaviorizmust (G.H Mead, FAllport) a viselkedés szabályozásában meghatározónak tartja a jutalom és büntetés szerepét (az egyént az örömelv mozgatja).A személyiség kialakulását a külső hatások eredményének tekinti, és úgy véli, hogy az egyén befolyásolásának sikere csak a jól

megválasztott módszereken múlik. Az alaklélektan ~ i vonulata azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy a társas kapcsolatban élő ember hogyan próbálja az őt körülvevő világot megérteni és megmagyarázni. A világ értelmezéséhez és az ésszerű cselekvések kiválasztásához hozzájárul a társak viselkedése mögött álló okok megfejtése is. Az alaklélektani irányzatot fejlesztette tovább K Lewin is, mezőelmélete szerint a viselkedés valamilyen szükségállapot nyomán keletkezett feszültség feloldására irányul és a megfelelő cselekvés kiválasztását alapvetően meghatározza, hogy a személyiség milyen feszültségcsökkentési lehetőségeket észlel a környezetében. - A kognitív megközelítés. E modell alapvető feltevése szerint a társas viselkedés megértéséhez képessé kell válnunk arra, hogy pontosan tudjuk elemezni az embernek mint társas cselekvőnek az észleléseit, ismereteit és információfeldolgozási stratégiáit. E

nézet szerint a másik észlelése nem más, mint az információk integrációja, amelyet aritmetikai elvek segítségével modellezni is lehet. Az emberi interakciók működése. Allport: a szoc.p azt vizsgája, hogy hogyan befolyásolja a társak tényleges vagy implikált jelenléte az emberek gondolatait, érzéseit, viselkedését vagy szándékait vagyis hogyan zajlanak le az emberi interakciók. Interakció: Az emberek közötti szociális érintkezés vagy kölcsönhatás alapformája. Legalább 2 ember kell hozzá. Az emberek értelmezik kölcsönösen egymás viselkedését és ebből a tudásból kiindulva reagálnak egymásra. Nem más, mint akciók és reakciók kapcsolata Befolyásoló tényezők: - önmagunkról kialakított kép (énkép) - mit gondolok másokról - kölcsönös elvárások (mire számíthatok a másikkal kapcsolatban) Mit várunk el egymástól attól függ, hogy milyen a kapcsolat jellege: - szimmetrikus (azonos) - aszimmetrikus vagy függő

helyzet ( az elvárások egészen eltérőek lehetnek). Az interakciók néha „megmerevednek” sémákká válnak. A partnerek előre tudják, vagy legalábbis sejtik saját várható viselkedésüket bizonyos helyzetekben és tudják vagy sejtik a partner várható viszont reakcióját erre, majd a sajátjukat az övére. Az interakciók síkjai:  percepciós sík (észlelés): az első szakasz ∏ észlelem a másik embert; az észlelés szűkebb: a jelenlévőt észreveszem, jelenlévőnek tudni a másokat.  Cselekvési sík: a kölcsönös egymásra hatás; cselekvően viszonyulok a másikhoz  Kommunikációs szint: ∏ közlés; nélkülözhetetlen az ember számára Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 4 2. A szociális megismerés alapjelenségei 2.1 A személyi percepció folyamata és elméletei A társas interakcióba való sikeres bekapcsolódás érdekében először is képesnek kell lennünk arra, hogy helyesen észleljük az embereket,

akikkel dolgunk van. A mások észlelését tekinthetjük úgy is, mint bármely interakció első, döntő fontosságú szakaszát. Először is észlelnünk és értelmeznünk kell embertársainkat, mielőtt értelmes kapcsolatba lépnénk velük. Az interakció folyamán állandóan figyelemmel kísérjük partnerünket Ezt monitorozásnak (szemmel tartásnak) nevezett állandó figyelem mások észlelésének fontos oldala. A személyészlelés legnehezebb értelmi tevékenységeink egyike. Az észlelés a közvetlenül megragadható tulajdonságok felfogásával indul, és ezek tudati tükrözése során is ugyanazok a torzító tényezők fordulnak elő, mint a tárgyi észlelésnél. Az észlelés bonyolult, mert nincs olyan helyzet, amit a másik ember ugyanúgy látna a világon. Nagyon fontos, mert ha nem tudunk helyesen értékelni, akkor nem tudunk pontosan értékelni, ítéleteink tévesek lesznek. az elvárásainkba hiba csúszik  a kommunikációnk meghiúsul

elszigetelődünk a társainktól  nem fogunk tudni értelmes emberi kapcsolatokat kialakítani. A személyi percepciós kutatások azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehet jól megoldani az észlelést. A sz percepcióra állandóan szükségünk van A személyi percepció fontos az interakció kezdeményezésében, annak fenntartásában és befejezésében is. Az ember, mint szociális tárgy. A különbség a fizikai és a szoc tárgyak észlelésében két dolgon múlik.:  Ingerkonstancia, ingerállandóság hiánya: a személy vagy szituáció időben változó, egyik alkalomról a másikra másképpen jelenhet meg. Még az észlelés folyamán is változik (beszélgetés közben). A fizikai tárgyak ilyen nagy változáson nem mennek keresztül  Az ingerek mérőszámának függetlensége: a fizikai tárgyaknak vannak olyan jellemzői, amelyet különböző eszközök segítségével meg tudunk mérni. ∗ Az emberek jellemzői nem tudjuk objektív eszközökkel

megnézni, erre következtetni szoktunk.: - megnyilvánulások - kommunikációs jellemzők - viselkedés - fizikai tulajdonságok Ezeket az adott pillanatban látjuk. - következtetések alapján döntünk. Véleményalkotásnál a már meglévő tapasztalatainkat is föl kell használni, valamint a más emberekkel kapcsolatos élményeinket, és a társadalomban uralkodó nézeteket. Miután, ha tévedünk, sokkal nehezebb megváltoztatni, mint ha a fizikai világ valamely dolgában tévedtünk. Nehezebben vesszük észre, hogy tévedtünk és ha észrevettük, akkor borzasztó nehéz ezt korrigálni. Az elméleti modellek segítenek a személyi percepcióban, de gátolhatja vagy torzíthatja is azt. 2.11 Központi vonás hipotézis; Holdudvarhatás Solomon Asch a legfontosabb képviselője a szociális észlelés kutatásában. Az érdekelte, hogyan alakul ki egészséges, teljes benyomás az emberekről az észlelő számára rendelkezésre álló soksok információ

részleteiből, vagyis egy olyan kérdés, amely napjaink személypercepciós kutatásainak is a középpontjában áll. ∗ Úgy gondolta, hogy léteznek olyan emberi tulajdonságok, melyek centrális helyet foglalnak el a többi vonáshoz képest, és pontosan ezért, meghatározó szerepet töltenek be a többi tulajdonság értelmezésében. α A kísérlet alapkísérlet volt. Asch tulajdonságlistát adott kísérleti alanyainak, amely egy célszemélyt írt le. A kísérleti alanyokat arra kérte, hogy a célszemélyről kialakított benyomásaikat egy Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 5 másik tulajdonlistán jelezzék. Néhány kísérleti alany számára a célszemélyt az „intelligens, szorgalmas, melegszívű, határozott, gyakorlatias és óvatos” jelzőkkel jellemezte. A másik kísérleti személyek ugyanezt a leírást olvasták, de a „melegszívű” jelzőt a „hideg” váltotta fel. A benyomásalakulás aritmetikai elméletei szerint

hétből egy jelző felcserélésének csak kismértékben szabadna befolyásolnia a végső benyomás minőségét. Asch azt találta, hogy egyetlen, középponti vonás felváltása, vagyis a melegszívű felcserélése hidegre, valójában jelentős hatást gyakorolt a benyomásokra. Amikor a „melegszívű” tulajdonság volt a jellemzés része, a személyt gyakrabban ítélték nagyvonalúnak, bölcsnek, boldognak, szerencsés természetűnek, népszerűnek, szociábilisnak és humorosnak, mint a „hideg” feltételben. ♦ Egy perifériás tulajdonság felcserélése, pl. az udvarias felcserélése udvariatlanra, nem jár ilyen hatással. Asch feltételezése szerint egy tulajdonság egyebek között attól függően lesz „centrális” vagy „periferiális”, hogy milyen egyéb információ áll rendelkezésünkre. Módosították a hipotézist: A tulajdonságok összefüggenek egymással, egy hálózatot alkotnak. Egy adott pillanatban melyik válik központivá, azt

sok tényező befolyásolja. Ezeket a tényezőket: tulajdonság súlyozó tényezők befolyásolják: ezek növelik vagy csökkentik egy adott információegység súlyát valakiről. A legfontosabb kérdés: mi határozza meg azt a súlyt, amit egy észlelt személyre vonatkozó információegységnek tulajdonítunk? a, - b., : az információt az észlelést melyik fázisában kaptuk:  elsődlegességi tényezők (elsődlegességi hatás): Az elsőbbségi hatás legegyszerűbb magyarázata, hogy az emberek a kévőbbi információnak kevesebb figyelmet szentelnek, mint a korábbiaknak. Ha az észlelés elején kapjuk a lényeges információkat, akkor az lesz a meghatározó. Ez lesz az elsődlegességi tényhatás Megjelenési forma: „beskatulyázás”  Újdonsági tényezők, (újdonsági hatás): az az egy, amit utoljára csinált, s az megváltoztatta a róla kialakult döntést. Amit a végén kapunk, azt hívják újdonsági hatásnak. Az újdonsági hatás

legnyilvánvalóbb magyarázata az emlékezettel áll kapcsolatban. Ha egy észlelő nem döntött még a személyről a korábbi információk alapján, akkor az utolsó néhány információ egyszerűen azért fogja a legnagyobb hatást gyakorolni, mert ezekre emlékezik az észlelő a legnagyobb valószínűséggel vissza. Újdonsági hatás jelentkezik akkor is, ha az alanyokat figyelmeztetjük vagy utasítjuk arra, hogy az információ minden részletének egyforma figyelmet szenteljenek. c., : szociális kívánatosság tényezője: a másik személyről szóló negatív, szociálisan kevésbé kívánatos információk nagyobb súllyal számítódnak be az illető megítélésekor, mint a vele kapcsolatos pozitív tulajdonságok. A személyes biztonságunkat védjük, ami azt jelenti, hogy ha a negatívokat vesszük észre, akkor túl nagyot nem csalódhatunk. (felkészülünk a kellemetlenségre) Holdudvarhatások: a benyomásalakítási torzítások speciális esetei. Az

észlelőnek azt a hajlamát jelentik, hogy feltételezzék, ha valaki valamilyen jó (vagy rossz) tulajdonsággal rendelkezik, az illető egyéb tulajdonságai is valószínűleg összhangban lesznek ezzel, vagyis jók vagy rosszak lesznek. Hajlamosak vagyunk egy pozitív vagy negatív információ alapján feltételezni, hogy a személy többi tulajdonsága is ezzel összhangban áll. 2.12 Burkolt személyiségelméletek Az emberekről felhalmozott tudásunk eredményeként valamennyien rendelkezünk „burkolt személyiségelmélettel”, amit úgy határozhatunk meg, mint felhalmozott hipotéziseink és elvárásaink összegét arról, hogyan szerveződnek az emberi tulajdonságok és jellemvonások. A burkolt személyiségelmélet kialakulása a korábbi tapasztalatainkból alkotjuk meg. Sokszor ez fontosabb számunkra, mint a ténylegesen kapott információ. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 6 George Kelly (1955), az első pszichológus, aki az emberekről

alkotott burkolt elméleteket vizsgálta. Feltételezte, hogy mindannyian „naiv tudósokként” viselkedünk, amikor megpróbáljuk megérteni és előre jelezni környezetünkben az eseményeket és embereket. Kelly szerint tapasztalatainkat úgy rendszerezzük, hogy megismerési „konstruktumokat” hozunk létre, amelyeken keresztül észleljük a világot. (Olyanok, mint a „rózsaszín” szemüvegek) Konstruktumok: A konstruktumok nagyon személyesek. Egyes emberek olyan konstruktumok szerint szemlélik társaikat, mint „szeret engem – nem szerez engem”, mások olyan tulajdonságokra támaszkodnak, mint „hasznos a karrierem szempontjából – ártalmas a karrierem szempontjából”. A használt konstruktumok száma jelezheti egy ember megismerő tevékenységének komplexitását vagy annak finomságát, hogy mennyire képes az illető különbséget tenni az emberek között. (jobban képes a világ megismerésére, differenciáltabban látni az embereket) Kelly

egy empirikus eljárást, a szerep-repertoár tesztet is kifejlesztett az emberek konstruktumrendszerének feltárására és mérésére. A tesztben arra kéri az alanyokat, hogy írják le, miben hasonlít egymásra két általuk jól ismert személy, és azt is, hogy ők miben különböznek egy harmadik személytől. Egy sor ilyen kérdés alkalmazható a „konstruktumok” vagy tulajdonságok feltárására, amelyeket az illető számára jelentős más emberek megkülönböztetésére használ. Egy nemzetnek konstruktumai vannak. A kínai kultúra a közösségi szellemet és a konformitást sokkal magasabbra értékeli, mint a mi versengő individualisztikus kultúránk. Ausztráliai és kínai (Hongkongban élő) kísérleti személyek személyiségészlelési ítéleteit hasonlították össze. A lelkiismeretesség sokkal fontosabb volt a kínai csoportban, míg az ausztráliaiaknál az extroverzió tűnt a személyészlelés fontosabb determinánsának. A burkolt

személyiségelméletek a személyészlelést befolyásoló legfontosabb tényezők közé tartoznak. Egyetemes emberi konstruktumok:  Mennyire extraverzált (mennyire nyitott az illető)  Milyen a szeretetreméltósága  Mennyire lelkiismeretes  Mennyire stabil érzelmileg. (ez a mai világban különösen nagyon fontos) 2.13 Sztereotípia és előítélet Kategorizáció: A kategória az egy tulajdonság készlet, melyet jellemzőnek tartunk tárgyak, személyek egy csoportjára. (Amelyben egy vagy több jellegzetesség közös) E jellegzetességek nem feltétlenül a kérdéses tárgy belső minőségeinek vagy objektív tulajdonságainak felelnek meg. A tárgyak egyűvé sorolásához a legkülönbözőbb szempontok alapul szolgálhatnak. A közös jellegzetesség gondolatát igen széles értelemben kell felfogni: minden olyan ok, ami miatt a pszichikus rendszer a tárgyakat együvé sorolja: ezen tárgyak közös jellegzetessége. A kategóriák elmosódottak, lazán

kapcsolódó tulajdonságokból állnak. Annak eldöntése, hogy valaki milyen mértékben illik bele a kategóriába, az az alapján történik, hogy menyire találjuk őt vagy azt a kategória prototípusához hasonlónak. Mennyire prototípus ő Azt nevezzük prototípusnak, amely a feltevés szerint a legjobban definiálja avagy képviseli a kategóriát. Az emberekről alkotott ítéleteket befolyásoló személykategóriákat gyakran személyprototípusoknak nevezik. A személy-prototípusok ismeretsémák (mentális sémák) a társas környezetünkben megismert embertípusokról. A prototípus a tulajdonságok ideális kombinációja, a kérdéses embercsoport „tökéletes” példája. A prototípusosságnak különböző mértékei vannak Egyes személyek „jó” példái az olyan ismerős prototípusoknak, mint „munkamániás” vagy extrovertált, vagy „gyakorlatias ember”, míg mások a megkívánt tulajdonságok közül csak néhánnyal rendelkeznek. Ezek az

emberek kevésbé „jó” példányai a prototípusnak: kevésbé prototipikusak. Sztereotípia A kategorizáció az emberekkel kapcsolatos véleményalkotásban a sztereotípiának az alapja. Walter Lippmann (1922) volt az első, aki a „sztereotípia” kifejezést használta az emberek kategorizálásával összefüggésben. A „fejünkben lévő képekről” beszélt Ezek leegyszerűsített, sematikus képek, melyek segítségével képesek vagyunk rendet teremteni a világban, megérteni a Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 7 környezetünket. Lippmann azt mondja, hogy takarékoskodunk a megismerési funkcióinkkal, illetve a megismerési energiáinkkal, de ezeknek a képeknek a segítségével rendet teremthetünk a világban. A sztereotípia : egy embercsoport bizonyos jellemvonásainak vagy motívumainak általánosítása, ami azt jelenti, hogy az adott csoportba tartozó bármely egyénnek hasonló jellemvonásokat tulajdonítunk attól

függetlenül, hogy a csoportba tartozó bármely egyén rendelkezik-e vele vagy nem. A leggyakoribb és legjobban meggyökeresedett sztereotípiák az etnikai, faji és nemzeti jellemzőkkel vannak összefüggésben, és különösen elterjedtek a többnemzetiségű társadalmakban (pl.:USA) (Skótok∏ fukarok; Németek∏ rendszeretők; Olasz ∏ hangos; négerek ∏ ritmusérzők; Magyarok ∏ vendégszeretők) A sztereotipizálás befolyásolhatja azt a képességünket is, hogy a sztereotipizált csoport tagjai között különbséget tegyünk. A sztereotípia lehet pozitív és lehet negatív. A kutatások azt mutatták ki, hogy a negatív információnak általában aránytalanul nagyobb szerepe van a benyomások meghatározásában, és a negatív első benyomások sokkal ellenállóbbak a változással szemben, mint a pozitívak. Ezt a torzítást legjobban a pozitív és negatív jelzések viszonylagos információértékével lehet magyarázni.  pozitív akkor, ha

tapasztalatokon alapul. Nagyjából pontos és a világban való eligazodásunkat vagy alkalmazkodásunkat szolgálja. A pozitív cselekedetek és jellemvonások általában összhangban vannak a társadalmi elvárásokkal, és így viszonylag keveset mondanak az egyénről: az illető egyszerűen olyan, amilyennek lennie kell. Valamennyiünktől általában azt várják el, hogy pozitív cselekedeteket hajtsunk végre és pozitív dolgokat mondjunk egymásnak.  negatív, ha elleplezi előlünk az egyéni különbségeket, és ezáltal az alkalmazkodásunkat nehezíti vagy gátolja. A negatív cselekedetek általában nem felelnek meg a társadalmilag elfogadott mércéknek, így valószínű, hogy valódi és informatív egyéni jellemzőket tárnak fel. Egy negatív információt egy személyről gyakran kezeljük az „igazi” jellem különösen megbízható jelzéseként, és aránytalanul nagy szerepet juttatunk neki a benyomás kialakításában. A sztereotípiák nem saját

tapasztalatokon vagy nem érvényes tapasztalaton nyugszik, hanem szóbeszéden, tömegkommunikációból jövő információ alapján illetve a saját fejünkben születik saját magunk igazolására. A sztereotípia képződése:  Egy kismértékű különbséget – az adott csoportok között – nagyon felnagyítunk.  Ha egy ténylegesen meglévő különbséget (pl.: bőrszín) túlzottan hangsúlyozunk  Egy tényleges különbséget önkényesen társítunk valamilyen feltételezett, de nem ellenőrzött tulajdonsággal, és ezért hamis ok-okozati kapcsolatot vélünk feltételezni.  Ha túlzott élességgel megjelenő, de egyébként a csoportra nem jellemző tulajdonságot - vagy éppen egy személyt – előtérbe állítunk, és az egész csoportra kiterjesztjük az adott tulajdonságot. A sztereotípia formái:  Auto - sztereotípia: képletszerűen magába sűríti mind azt a jót, amit egy csoport önmagáról hisz vagy gondol.  Hetero - sztereotípia:

tömöríti azokat a tulajdonságokat, amiket egy másik csoportnak tulajdonítunk  Durva sztereotipizálás: (nagy bajokat tud okozni) pl. az előítélet Az előítélet: (technikai értelemben nem csak negatív lehet) Ellenséges vagy negatív attitűd vagy viszonyulás bármivel szemben. Méghozzá olyan, amely téves vagy nem teljes információkból származó általánosításokon alapul. Nincs olyan jelenség a társadalomban, amellyel szemben ne alakulna ki előítélet (pl.: gasztronómiai; politikai; egészségügyi) Csoportközi előítélet. Van egy nagyon nagy különbség a csoportközi előítélet és a többi előítélet között. Míg az összes többinél az előítélet következménye vagy ártalmai elsősorban az előítéletes személyre hullnak vissza, (hiszen rövidre zárják a tudását, tévútra vezetik, stb;) én magam károsodok vele. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 8 A csoportközi előítélet azokra száll, akikre

előítéletes vagyok. Azokra vonatkozik a rossz vagy a következmény, akikkel szemben előítéletesek vagyunk, nem pedig az előítéletesre magára. Magára a csoport tagjaira. A csop.közi előítéletek típusai:  Veleszületett vagy tulajdonított státuszú előítélet: A csoporttagság megállapítására szolgáló kategória adott (vele született). Nem tud változtatni rajta (bőrsín, nem, etnikai hovatartozás)  Elért vagy megszerzett státuszú előítélet. Amikor a csoport tagjai az értékeik, nézeteik, véleményeik alapján tartoznak a csoportba. (vallási közösség) Az előítélet okai: (ezek általában összetett okok, de mindig fontos megnézni, hogy melyik az amelyik a leginkább szerepet játszik az előítélet alkotásában.) 1. Gazdasági és politikai konkurencia vagy konfliktus 2. Az áthelyezett agresszió vagy az előítélet bűnbakelmélete 3. A személyiség szükségletei vagy az előítéletes személyiség 4. A fennálló társadalmi

normákhoz való igazodás vagy konformitás Részletesebben: 1. Gazdasági és politikai konkurencia vagy konfliktus Ez a felfogás abból indul ki, hogy amikor a rendelkezésre álló anyagi források egy társadalomban szűkösek, vagy nem jut mindenkinek belőle, akkor az „uralkodó” réteg (felső tízezer) azért próbálja kizsákmányolni a kisebbségi csoportot, hogy ezeket a forrásokat meg tudja szerezni, előnyre tegyen szert. Konfliktus van a gazdaságban az egymást kölcsönösen kizáró célok körül Nem tudja mindegyik csoport elérni ugyan azt a célt. Verseny van a gazdaságban és a társadalomban Az a jelenség, ami felerősíti az előítéletet (nálunk is van) a munkanélküliség. Szűkösek a források, nem mindenki számára elérhetőek a források (nincs elegendő munkahely). Vagy más országokból bevándoroltak elleni előítéletek. 2. Az áthelyezett agresszió vagy az előítélet bűnbakelmélete Régi Héber szokás: Az engesztelés napján

egy közösség papja fölsorolta a közösségnek a bűneit illetve a rossz cselekedeteit úgy, hogy közben a kezét egy kecskebak fején tartotta. Ráolvasta a kecskebakra a közösség bűneit, utána a kecskebakot kikergették a pusztaságba. Napjainkban a „bűnbak” kifejezés innen származik. Valamire ráolvastam, tehát áthelyeztem a bűnöket Egy viszonylag gyenge és ártalmatlan személyt vagy csoportot okolunk olyasmiért, ami nem az ő hibájukból történt. Az agresszió mindig a legkisebb ellenállás irányába fut ki 3. A személyiség szükségletei; az előítéletes személyiség  Önigazolási szükséglete a személynek: ha valamilyen módon kárt okozunk egy másik embernek vagy embercsoportnak, akkor a viselkedésünk igazolása céljából tettünk elszenvedőjét lekicsinyeljük.  Státusz vagy hatalom szükséglete: ha a társadalmi vagy gazdasági hierarchia alján helyezkedünk el akár mi vagy a mi csoportunk (amibe beletartozunk), akkor

igényünk támad arra, és mag is valósítjuk, hogy legyen még egy nálunk is alacsonyabb rendű csoport, akik fölé helyezhetjük magunkat. Létezik előítéletes személyiség. Benne van a személyiségében, hogy másokkal szemben előítéletes legyen. Nem a gazdasági helyzet vagy a bűnbak keresése okozza, nem önmagát akarja igazolni, hanem a személyiségéből fakad. A gyűlölködésre való hajlam benne van Theodor Adorno és munkatársai vizsgálták őket, és úgy hívják ezeket az embereket, hogy autoritáriánusos személyiségek. Skálán bemérés F-skála. (Fasisztoid-skála) Főbb jellemvonásaik: - gondolkodásmódjukban merevek - értékrendszerük konvencionális (beszűkült) - nem tűrik a gyengeséget sem magukban sem másokban - nagymértékben gyanakvóak, már-már paranoidnak mondható - szokatlanul erős tiszteletet táplálnak mindenféle tekintély vagy hatalom iránt. Hogyan alakul ki az ilyen személyiség: - ha a szüleik is ilyenek - ha a

szülők az engedelmességre a szeretet megvonásával kényszerítik a gyermeket. (a szülők ellen felhalmozott agressziót a kisebbségekre borítják ki) Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 9 4. A fennálló társadalmi normákhoz való igazodás vagy konformitás A fennálló értékekhez, normákhoz igazodunk. Az előítélet formái:  szóbeli előítéletesség: a beszédben jut kifejezésre  elkerülés: elkerüljük, kikerüljük azokat a csoportokat, embereket, akikkel szemben előítéletesek vagyunk  hátrányos megkülönböztetés vagy elkülönítés: amikor már intézményes formát ölt az előítéletesség (pl. szabad letelepedés megtagadása)  fizikai agresszió: ez maga a megvalósult erőszak (bántalmazás stb.)  kiirtás, üldözés: a csoport tagjait megfosztják az emberi jelenlét jogától Megoldásmódok, szabályozások:  jogi úton: tiltják az uszítást  tömegkommunikációs eszközökön keresztül: filmek

 társas viselkedések demokratizálása:  kölcsönös függés állapotának létrehozása(szükség van a másik emberre, mert nélküle nem működik) 2.2 Az attribúció és jellemzői a társas viselkedés magyarázatai Attribúció: olyan elképzelések, szabályok, feltevések halmaza, amelyek arra vonatkoznak, hogy miképp következtethetnek az emberek saját illetve a mások viselkedésének okaira. A szokatlan illetve váratlan, meglepő viselkedés az, aminél biztosan elkezdünk gondolkozni azon, hogy mi volt a viselkedés oka. Az attribúciókutatók úgy vélik, hogy az emberek viselkedésének okáról ítélve olyan kérdésekkel foglalkozunk, mint (a) egy cselekvés oki előzményeinek meghatározása, és (b) a cselekedet szándékosságának meghatározása. Viselkedésünknek lehet belső oka: dizpozícionális okok; és külső vagy kívülről jövő: szituációs attribúció. Heider a logikára támaszkodott, amikor leírta a mindennapi attribúcióban

alkalmazott okozati elveket. Tehát valamiféle logika van abban, ahogyan az okokra következtetünk az ember viselkedéséből, és ez egyetemes emberi jellemző, ahogyan ezt mi tesszük. Az első lépés szerinte, hogy az emberek viselkedésének bejóslásakor először a külső, környezetei befolyásokat próbáljuk meg lekülöníteni a belső, egyéni befolyásoktól. BELSŐ OKOZÁSRA csak akkor következtetünk, ha nincs jelen nyilvánvaló külső nyomás, ami megmagyarázná egy ember cselekvését. Tehát, ha egy személy valami olyasmit tesz, ami nyilvánvalóan ellentmond a helyzeti követelményeknek (másképpen kellene viselkednie az egyénnek). A második lépés: A személyben rejlő okozó tényező ismét csak két összetevőre osztható: az egyik a képesség, mellyel az emberek egy cselekvés kivitelezésére rendelkeznek, a másik az erőfeszítés, amivel kivitelezik. Heider feltételezte, hogy a belső (diszpozíciós) erők összeadási vagy kivonási

viszonyban állnak egymással: képesek növelni, csökkenteni vagy éppen kiküszöbölni egymást. A személyes okozás két belső összetevője, a képesség és az erőfeszítés, szorozzák egymást, ami azt jelenti, hogy ha bármelyikük is hiányzik, az együttes hatás 0 lesz. Képesség erőfeszítés nélkül vagy erőfeszítés képesség nélkül nem vezet eredményre semmilyen akcióban. KÜLSŐ OKOZÁS: Azt a viszonyt, amelyet a képesség belső tényezője és a környezet által okozott nehézség külső tényezője között észlelünk, Heider szerint úgy észleljük, hogy valaki valamire képes. Ha a külső nehézség nagyobb, mint a képesség, a cselekedet lehetetlenné válik, ha viszont csekély a nehézség, nem kell nagyfokú képesség a cselekvéshez. Egy cselekvő képességéről legvalószínűbben a közepesen nehéz helyzetekben tudunk hasznos információt szerezni. A cselekvés naiv értelmezésének másik alapja a próbálkozás észlelése,

melyet két dolog határoz meg: a cselekvő szándéka és erőfeszítése egy cselekedet végrehajtására. Heider elgondolásai mögött a két alapvető attribúciós kérdés húzódik meg: (a) a cselekedetet belső diszpozició vagy külső nyomás okozta? (b) ha a belső okoktól van szó, szándékos volt-e a cselekedet vagy szándékolatlan? A mindennapi életben folyamatosan kell ilyen döntéseket hoznunk nagyon rövid idő alatt. Valahányszor egy cselekedet összhangban van a külső nyomással és elvárásokkal, kevés okunk van arra, hogy belső tulajdonságokat tulajdonítsunk neki. Ha külső korlátozás nem éri a viselkedést, gondolkodnunk kell arról, hogy szándékos volt-e az akció vagy sem. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 10 Jones és Davis elmélete az egymásnak megfelelő (korrespondáló, hozzáillő) következtetésekről. Jones és Davis (1965) feltételezik, hogy az eredménytől visszafelé haladva elemezzük ki, hogy a sok

hatás közül, amelyet minden egyes akció maga után von, az adott esetben melyik volt a szándékolt. Ezt úgy dönthetjük el, ha megállapítjuk, hogy a cselekvőnek volt-e előzetes tudása ilyen hatásról, és abban a hiszemben volt-e, hogy képes ilyen hatás előidézésére. Tehát a viselkedés szándékos-e vagy sem. - Nem szándékos: nem foglakozunk az okokkal. Véletlen volt az, ami történt - Szándékos: megnézzük, hogy külső vagy belső okok miatt volt-e az. Minél kevesebb jellemző oka van egy viselkedésnek, és minél kevésbé elfogadott társadalmilag a viselkedés, feltételezzük, hogy belülről jött. Ezt hozzáillő vagy korrespondáló következtetés elméletének nevezik. Ez az elmélet együtt jár az okok „leszámítolásának” mechanizmusával: Ha találunk egy nyilvánvaló okot, ami szerintünk magyarázatot ad a viselkedésre, akkor nem foglalkozunk a további okokkal. Ami miatt nagyon fontos, hogy megtaláljuk a szándékosságot, vagy

hogy ez külső ok vagy belső, az pedig az, hogy ehhez igazítjuk a viselkedésünket. Harold Kelley többdimenziós modellje az attribúcióról. Harold Kelley (1967, 1971) egy bonyolultabb elméletet fejlesztett ki, amely egyszerre három változó csoportot kezel: innen a „háromdimenziós elmélet” elnevezés. Szerinte a legtöbb szituáció nem egyszeri dolog, az emberi kapcsolatoknak története van. (Ezzel Jones és Davis nem számolt szerinte) A három dimenzió a következő: (1) a helyzet vagy kontextus, amelyben a viselkedés megjelenik (2) az akció célja vagy tárgya (3) a cselekvők, akik az akciót végrehajtják. Egy adott akciót a fenti három kategória bármelyikének tulajdoníthatunk: a cselekvőnek, a céltárgynak vagy a helyzetnek. Az együttváltozás (kovarancia) Kelley rendszerének a középpontjában áll: akkor tulajdonítunk okságot, ha az okok és a következmények időről időre egyszerre (szimultán) jelennek meg vagy tűnnek el. Az

attribúciót úgy végezzük, hogy-e három dimenzió együttváltozását vizsgáljuk. (1). (órai anyag): A megkülönböztethetőség mértéke: megnézzük, hogy vajon a személy hasonló helyzetben hogyan reagál. Ha hasonló a reakciója más helyzetekben is, akkor a megkülönböztethetőség kismértékű  belső okokra következtetünk. (könyv): Egy megfigyelő először is arra lehet kíváncsi, hogy a megfigyelt akció időben állandó marad-e, és különböző helyzetekben ugyanúgy jelentkezik-e. Ugyanúgy reagál-e egy személy egy hasonló helyzetre különböző időpontokban és a helyzet különböző „modalitásaiban”? Ha az állandóság alacsony szintű, mind belső, mind külső attribúcióval nehéz élni – a cselekvő viselkedését legjobb esetben is a véletlennel vagy a változó körülményekkel magyarázhatjuk. Akár külső, akár a belső attribúcióhoz nagy állandóság szükséges. (2). (órai anyag): konszenzus (egyetértés,

egybehangzás): A konszenzus mértéke attól függ, hogy a személy viselkedése mennyire hasonlít mások viselkedéséhez hasonló helyzetben. Ha a személy az adott helyzetben ugyanúgy viselkedik mint a többi ember, akkor erős konszenzus van, és ilyenkor a viselkedést külső okokkal magyarázzuk. (könyv): Egy megfigyelő információt gyűjt arról, hogy más emberek vajon ugyanezt a reakciót adják-e ugyanerre az ingerre, más szavakkal, a megfigyelt viselkedés konszenzusának a mértékére kíváncsi. Ha más emberek is ugyanúgy reagálnak egy hasonló helyzetre, erős konszenzusról beszélhetünk.; ha csak az általunk megfigyelt cselekvő viselkedik az adott módon, akkor a konszenzus gyenge. (3). (órai anyag): konzisztencia vagy állandóság: ennek mértéke attól függ, hogy a személy ugyanilyen helyzetbe, de más időpontokban hogyan viselkedik. • Ha más időpontokban másképpen viselkedik, akkor azt mondjuk, hogy alacsony a konzisztencia, és külső

tényezőkkel magyarázzuk a viselkedést. (a szituáció ugyan az, csak az időpont változik) Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia • 11 Ha egy ugyanilyen helyzetben más időpontokban is ugyanígy viselkedik, akkor magas a konzisztencia, és ilyenkor belső tulajdonságoknak tulajdonítjuk a viselkedést. Az attribúciós folyamat jellegzetes hibái:  Az alapvető attribúciós hiba: ez a kifejezés arra a hajlamunkra vonatkozik, hogy a magatartás okaiként túlhangsúlyozzuk a belső okok (diszpozíciós) hatásokat és nem hangsúlyozzuk elégé a szituációs hatásokat (Ross, 1977). (órai): Az emberek hajlamosak túlhangsúlyozni a belső tényezők szerepét a viselkedésben még akkor is, ha halottuk, hogy esetleg külső.  Cselekvő-megfigyelő torzítás: (könyv): hajlamunk van arra, hogy azt gondoljuk, mi azért teszünk meg dolgokat, mert a helyzet megköveteli tőlünk, azonban mások azért cselekednek úgy, ahogy teszik, mert így

akarják. Az emberek kevésbé szélsőséges helyzetekben saját viselkedésüket belső okokhoz kötni. Kevesen mondjuk azt, hogy „elnézést a késésért, de fegyelmezetlen ember vagyok”. Inkább külső tényezőkre hivatkozunk Ha valakire hosszasan várnunk kell, szinte kivétel nélkül mindig az illetőt hibáztatjuk: udvariatlan, fegyelmezetlen vagy feledékeny ember. Az ilyen attribúciós torzítások különösen fontosak lehetnek az olyan kapcsolatokban, ahol a partnerek közötti erőviszonyok nem egyenlők. Az alárendeltek több belső erőt és cselekvési szabadságot tulajdoníthatnak feljebbvalóiknak, mint az utóbbiak gondolják magukról  A konszenzus információ elhanyagolása: amikor ítéletet alkotunk egy viselkedésről, gyakran egyetlen esetből vonunk le általános következtetést. A konszenzus információt csak akkor hagyjuk figyelmen kívül, ha élénkebb specifikus információ áll rendelkezésre. Elragadnak bennünket az előttünk lévő

személy viselkedésének konkrét részletei, és elfelejtkezünk az alapinformációkról.  Önkiszolgáló torzítás: A kognitív torzítások mellett van egy másik fontos, motivációs jellegű forrása is az attribúciós torzításoknak: az, hogy jutalmat szerezzünk, illetve elkerüljük a megszégyenülést. Az ilyen (önkiszolgáló” torzítások különösen gyakoriak a siker és a kudarc magyarázatában. Saját sikereinket „felvállaljuk” (belső okoknak tulajdonítjuk), de ugyancsak belső okokat tulajdonítunk a társaknak is, amikor kudarc éri őket. Az önkiszolgáló torzítások befolyásolhatják másokhoz fűződő kapcsolatainkat is.  Hamis konszenzuson alapuló torzítás: Eszerint az emberek szívesen feltételezik, hogy attitűdjeik, véleményeik, értékeik vagy viselkedésmódjuk valójában egybeesik az emberek többségének attitűdjeivel, értékeivel, nézeteivel és viselkedésével. Valamennyien szeretjük azt gondolni magunkról, hogy

„normális” emberek vagyunk, ami magában foglalja azt a viselkedést is, hogy fontos vonatkozásokban hasonlóak vagyunk a körülöttünk lévő „legtöbb emberhez.” Az alapelv a következő: bármit teszek, azt a legtöbb ember szintén megtenné, következtetésképpen „normális” vagyok! (órai): A torzításnak az az alapja, hogy a köztudatban elterjedt az, hogy akkor vagyunk normálisak, vagy akkor viselkedünk normális módon, ha úgy viselkedünk, mint a legtöbb ember. Ezzel a nézettel védjük a személyiségünket, mert azt mondjuk bizonyos helyzetekben, hogy más is így csinálta volna. (önattribúcióval kapcsolatos, mert saját viselkedésünkről van szó.)  Igazságos világba vetett hit, mint attribúciós torzítás: (könyv): Azt a hajlamot, hogy mások kudarcait és balszerencséjét nagymértékben az illető saját hibájának tulajdonítsuk, egy önkiszolgáló, énvédő torzítással is magyarázhatjuk. Lerner (1965) feltételezte, hogy az

ilyen attribúciók legalábbis részben tükrözik azt a vágyunkat, hogy fenntartsuk az igazságos világba vetett hitünket, ahol az emberek azt kapják, amit megérdemelnek. A vizsgálatok azt is megmutatták, hogy az ítélők még az olyan teljesen ártatlan áldozatokat is hibáztatták, akiket véletlenszerűen választottak ki, hogy elektrosokkot kapjanak. A hétköznapi életben is számos példája van annak, hogy az erőszak, a balesetek vagy más ellenőrizhetetlen események áldozatait legalábbis részben felelősnek tartjuk balszerencséjükért. (órai): Mások kudarcait, szerencsétlenségét, szenvedését látva inkább belső okokra következtetünk. (Ennek ő az oka, nem mi tehetünk róla) Énvédő funkciója van Ha Ő az oka, akkor velünk nem történhet ez meg. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 12 Az attribúciós kutatások talán legérdekesebb területe az énnattribució kérdése. A magyarázatok, melyeket másoknak (és

önmagunknak) adunk saját cselekedeteinkről, érzelmeinkről és gondolatainkról, a pszichológia központi kérdései. Én attribúció okai: Szubjeltív és objektív éntudatosság. Duval és Wicklund (1972) az objektív, illetve szubjektív éntudatosság fogalmával foglalkoztak. Tipikus esetben általában a környezetre koncentrálunk, és csak szubjektíve vagyunk tudatában saját magunknak. Egyes helyzetekben azonban arra kényszerülünk, hogy úgy tekintsünk önmagunkra, ahogyan mások látnak bennünket. Ilyen helyzetekben az objektív éntudatosság állapotában találjuk magunkat Általában, amire a figyelmünket irányítjuk azt találjuk oknak.  Szubjektív: azt nézzük, hogy a körülményeink milyenek. Nem önmagunkra figyelünk, hanem a környezetünkre és a viselkedésünk megítélésekor a szituációt nézzük, ezért a körülményt fogjuk hibáztatni a viselkedésünkért. Hova irányul a figyelmünk? – Ha kifelé, ez a szubjektív éntudatosság

a környezetünkre, a szituációra, akkor valóban azt fogjuk találni, hogy a viselkedésünk oka külső szituáció.  Objektív: ha befele irányul a figyelmünk, saját magunkra, ez az objektív éntudatosság. Azt jelenti, hogy úgy próbáljuk meg magiunkat látni, mint egy külső szemlélő. Figyelmünk központjában nem a szituáció van, hanem mi magunk, akkor esetleg képesek leszünk arra, hogy viselkedésünk okának saját magunkat tekintsük. (Ilyen objektív éntudatosságra nem mindig vagyunk képesek A videofelvétel szokott segíteni.) (könyv): Több vizsgálat is kimutatta, hogy az objektív éntudatosság állapotában az emberek hajlanak arra, hogy saját viselkedésüket a külső megfigyelőkhöz hasonlóan magyarázzák, vagyis az okokat ne a környezetben, hanem önmagukban keressék. 2.3 Az attitűd jellemzői, szerkezete, funkciói és megváltoztatásának lehetőségei Az attitűd valamivel kapcsolatos vélemények, nézetre utaló megnyilvánulást

jelent. Egy értékelő viszonyulás. Mi a véleményünk és hogyan viszonyulunk bizonyos dolgokhoz (és ezt általában érzelmi síkon tesszük meg.) (könyv): A pszichológia célja a viselkedés tanulmányozása, és az attitűdök az elképzelés szerint a viselkedést befolyásolják. Következésképp a szociális attitűdök a viselkedés indikátoraiként vagy előjelzőiként szolgálnak. Továbbá az attitűdök megváltoztatása kiindulópontnak látszik a viselkedés megváltoztatásához, s nem csupán a szoc.p-i kutatásban, hanem a mindennapi életben is Kifejezésre érzelmi szinten jut. A „szociális attitűd” kifejezést Thomas és Znaniecki (1918) vezette be a szociálpszichológiába. Minden attitűd három komponensből áll:  Érzelmi (affektív) (szeretem, nem szeretem a narancsot),  Értelmi, tudásbeli (kognitív komponens), (sok C vitamint tartalmaz)  Cselekvéses konponens (konatív) (megeszem a narancsot.) Készítette: Kanyó Tünde

Szociálpszichológia 13 Háromemeletes attitűdmodell: Mérhető független változók Közbülső változók Mérhető függő változók Szimpatikus idegrendszeri válaszok Érzelmek szóbeli megnyilatkozásai Érzelmek Ingerek, (egyének, helyzetek, szociális problémák szoc.csoportok és más „attitűd tárgyak” Attitűdök Perceptuláris válaszok Kogníció Hiedelmek Szóbeli megnyilatkozási Viselkedés Nyílt cselekedetek Viselkedés szóbeli Megnyilatkozásai Forrás: Hewstone,Stroebe,Codo, Stephenson: Szociálpszichológia (1995.) 164oldal Az attitűd funkciói:  Instrumentális: A praktikus vagy hasznossági indokból fenntartott attitűdökről azt mondjuk, hogy instrumentális funkciót látnak el. Ezek annak az általános vágynak a sajátos megnyilvánulásai, hogy előnyöket szerezzünk, jutalmakat kapjunk és elkerüljük a büntetéseket. Az ilyen attitűdök megváltoztatásához csak arról kell meggyőzni a személyt, hogy valamilyen

alternatíva több hasznot hozna.  Ismereti funkció: Azok az attitűdök, amelyek abban segítenek, hogy értelmet adjunk a világnak, hogy be tudjuk fogadni a mindennapi élet sokféle információit, ismereti funkciót látnak el. Ezek az attitűdök lényegében sémák, amelyek lehetővé teszik, hogy a sokféle információt hatékonyan szervezzük meg és dolgozzuk fel, anélkül, hogy a részletekre is figyelnünk kellene.  Értékkifejező funkció: Az értékeinket kifejező és énképünket tükröző attitűdök értékkifejező funkciót látnak el. Az értékkifejező attitűdök a személy mögöttes értékeiből és énképéből származnak, általában konzisztensek egymással. Ezek az attitűdök nem könnyen változnak; az egyént arról kellene meggyőzni, hogy egy alternatív attitűd jobban megfelelne mögöttes alapvető értékeinek.  Énvédő funkció: Azok az attitűdök, amelyek a szorongástól és az önértékelésünket fenyegető

veszélyektől védenek, énvédő funkciót szolgálnak. Az egyik a SFeud által leírt a projekció (kivetítés), amelyben az egyén elfolytja elfogadhatatlan impulzusait, majd ellenséges attitűdöt fejez ki azokkal szemben, akiknél ugyanezen impulzusokat észleli. Azt a gondolatot, hogy a kisebbségi csoportok elleni negatív attitűdök is énvédő funkciót szolgálhatnak, az előítélet bűnbakelméletének nevezik, ugyanis az ellenség gyakran olyan formában jelentkezik, hogy az egyén a társadalmi és személyes problémáiért is a kisebbséget hibáztatja.  Szociális igazodás funkció: azok az attitűdök, melyek abban segítenek, hogy egy társadalmi közösség részének érezhessük magunkat, a szociális igazodás funkcióját látják el. Amennyiben egy attitűd elsősorban a szociális igazodás funkcióját látja el, úgy valószínű, hogy megváltozik, ha a szociális normák változnak. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 14

Heider egyensúlyelmélete: A Heider-féle egyensúlyelmélet (1958) szerint léteznek az attitűdjeink között kiegyensúlyozott és kiegyensúlyozatlan helyzetek:  Kiegyensúlyozatlan helyzet: P (én) P + + + P - - P + - + + O (párom) X O X O X (rom.film) Kellemetlen helyzetek, nem jók, tenni kell valamit.  Kiegyensúlyozott helyzet: P + O + + X O O X P - + ( 3-; 2+; 1-) - P - - X - O P + - X + O - - X Osqood: Hogyan változtassuk meg a kiegyensúlyozatlanságot? - átértékelés történik: valamelyikről megváltoztatjuk a véleményünket - védelmezés: mentségeket keresünk - kétségbevonás: nem igaz, hogy nem szereti. Festinger (1957): Kognitív disszonancia redukció elmélete: Olyan helyzet, amelyben valakinek a hiedelmei vagy attitűdjei ellentmondanak egymásnak vagy a viselkedéses késztetéseknek. Amikor kognitív disszonancia keletkezik, a személy arra motivált, hogy viselkedésének vagy hiedelmeinek és attitűdjeinek

megváltoztatásával csökkentse a disszonanciát. (könyv):A legprovokatívabb az a feltételezése volt, hogy az attitűdökkel ellentétes viselkedés miatti disszonancia az attitűdök olyan megváltoztatása irányába gyakorol nyomást, hogy azok a viselkedéssel konzisztensek legyenek. Az elmélet azt állítja továbbá, hogy az attitűddel ellentétes viselkedés akkor hozza létre a legnagyobb disszonanciát, következésképpen a legnagyobb attitűdváltozást, ha nincsenek más „konszonáns” indokai a viselkedésnek. Szerinte az emberek ellentmondásmentes világképre törekednek. Ez általában nem az attitűdök között van, hanem egy attitűdön belül, a három komponens nincs összefüggésben egymással. Pl.: dohányzás: - szeretek dohányozni - meghalunk tőle - rágyújtunk NINCS összhang!! Ennek a redukciójára törekszünk. Átértékeljük a dolgokat Két olyan helyzet van, amikor a disszonanciát átérezzük. Választani kell két alternatíva

között: - vonzó - nem vonzó Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 15  Ha 2 vonzó közül választunk egyet, akkor annak nagyobb lesz (annál rosszabbul érezzük magunkat minél vonzóbb a másik, minél nagyobb a tett, minél több lehetőség közül választhatunk, minél kisebb a választás). Megnyugvás: - van amikor nem választunk - elkezdjük felértékelni azt mait választottunk, és leértékeljük azt, amit nem választottunk - a választott ellen szóló érveket nem hallgatjuk meg.  Nem vonzóak az alternatívák, akkor úgy oldjuk fel a rossz érzést, hogy lebecsüljük a saját választási szabadságunkat, kényszerítenek bennünket.(fel- és leértékelés) Másképpen viselkedünk, mint ahogyan kellene. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 16 3. Személyes kapcsolatok 3.1 Az emberi szociábilitás: kötődés és vonzalom Életünk nagyobb részét mások társaságban töltjük. Latane és Bidwelt megfigyelték az

embereket egy egyetemi faluban, és azt tapasztalták, hogy a látott emberek kb. 60%-a mások társaságában volt. A nők gyakrabban voltak társaságban mint a férfiak A nők több kötődési tanúsítanak, mint a férfiak. Megkérték az embereket, (Deaux), hogy vezessenek naplót, jegyezzék fel interakcióikat. Kiderült, hogy az emberek éber óráiknak 25%-át töltik egyedül Az emberek között szociábilitás szempontjából nagy különbséggel vannak. A személyek közötti irányultság személyiségvonáshoz hasonlítható, mely standard pszichológiai skálával mérhető. Az elszigeteltség következményei. Az emberi lények hiánya hamar okoz szenvedést és depressziót, valamint hallucinációra és hajlomosságra, hogy az emberek önmagukban vagy az állatokhoz beszéljenek. Hatalmas emberi különbségek vannak abban, hogy az emberek mennyire tűrik az elszigeteltséget. Hebb és Eysenck szerint az emberek különböznek alapvető izgalmi szintjükben, és

ennek következményeként abban is, hogy milyen az optimális stimuláció, amire szükségük van. Az elméletek szerint a szociábilitás összefügg a személyiség alapvető mintázatával, , csakúgy, mint egy személy genetikai és fiziológiai felépítésével. Az időleges társas elszigeteltségnek más következményei is vannak. Abban az időszakban, amikor megvonják tőlük a társas érintkezést, az emberek általában igen nyitottá válnak az új élményekre és benyomásokra, élénk álmokat és képzeleti képeket látnak, néha hallucinációkat élnek át. A „látomásoknak” és „jelenéseknek” egy részét vallásos emberek mondták (remeték, szerzetesek). Valamennyiünknek szüksége van társas érintkezésre más emberi lényekkel, ha fenn akarjuk tartani a normális pszichológiai alkalmazkodást, noha nagy egyéni különbségek vannak a tekintetben, hogy pontosan mennyi érintkezés is az „optimális” számunkra. A társas érintkezés

megvonása idegesítő, a legtöbb embert elbizonytalanítja és befolyásolhatóvá teszi. Magányosság. A magányosság típusai: (1) reménytelenség; (2) türelmetlen unalom; (3) depresszió; (4) önbecsmérlés; A szociábilitás okai: Egyes gondolkodók szerint a társak jelenléte önmagában jutalmazó, megerősítő jellegű. Meglehet, hogy a törzsfejlődés következményeként alakult ki, hogy embertársainkban inkább a pozitív, mint negatív élmények forrását látjuk. Lehet, hogy azt a „tanulási tapasztalatot” terjesztették ki valamennyi lehetséges társas érintkezésünkre. Más elméletek szerint az emberek társasága azért szükséges számunkra, hogy képesek legyünk önmagunk értékelésére. E nézet szerint más objektív mérték hiányában az emberek a társas összehasonlítás (Festinger) folyamata révén másokhoz viszonyítva értékelik önmagukat. Ha nem volnának más emberek, nehézséget okozna önmagunk értékelése és az, hogy

következetes énképet alakítsunk ki önmagunkról. Az énkép alapvetően társas képződmény, amely a társakkal folytatott interakciókban, a tőlük kapott visszajelentések alapján jön létre. Kötődés és vonzalom. A legmeglepőbb az a tény, hogy a kapcsolat korai szakaszában nem mi döntjük el, hogy kivel töltsük az időnket, nem tudatosan választjuk ki partnereinket. Azok a változók, amelyek a felületes ismerősök potenciális körét meghatározzák, általában nem tőlünk függenek, és még gondolni se nagyon szoktunk rájuk. Az ismeretség legnyilvánvalóbb, de szinte teljesen elhanyagolt tényezői a tér és az idő. Ahhoz, hogy egy lehetséges partnerrel találkozzunk, meghatározott időben, meghatározott helyen kell lennünk. A vonzalmat gyakran táplálhatják teljességgel előre láthatatlan tényezők. Jobban fogunk vonzódni egy személyhez, ha kellemes, nyugodt helyen találkozunk vele, amikor boldognak sé elégedettnek érezzük magunkat,

mint akkor, ha ugyanezzel a személlyel egy kellemetlen, zajos helyen találkozunk. A szeretet meghatározása felé: a vonzalom, mint attitűd. Mit is jelent pontosan az, hogy szeretni, vagy szeretve lenni? A köznapi életben az olyan szavakat, mint „szeretet” vagy „vonzalom” nagyon változatos helyzetekben használjuk. A legtöbb szocpsz szerint a különbségek ellenére a személyközi vonzalom legtöbb formája alapvetően hasonló szabályokat követ. A személyek közötti vonzalom legáltalánosabban elfogadott meghatározása szerint a vonzalom egyszerűen egy másik személy iránti pozitív attitűd. Az attitűd a sz.p egyik központi fogalma Az attitűd összetett fogalma arra a tényre vonatkozik, hogy minden embernek vannak bizonyos tartós hajlamai, beállítódásai, érzései, hiedelmei és ismeretei az útjába kerülő személyekkel és tárgyakkal szemben. τ Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 17 Az attitűd összetevői: - megismerési

összetevő, az attitűd tárggyal kapcsolatos tudásra és hiedelmekre; - affektív komponensre, az a tárggyal szembeni érzésekre és érzelmekre - viselkedési összetevő, a tárggyal kapcsolatos viselkedési szándékok vagy tervek. A vonzalom is három, egymással összefüggő komponensből áll: - a másik személyre vonatkozó hiedelmekből - az iránta érzett érzelmekből - a vele szemben tanúsított viselkedésből. Ha a vonzalmat a másik ember iránti pozitív attitűdként határozzuk meg, kielégítően általános fogalmunk van ahhoz, hogy mindazokban a helyzetekben alkalmazni lehessen, ahol csak vonzalom fellép. A vonzalom mérése. Szociometriai módszerek A téma kutatói: Moreno (1934) és a magyar Mérei Ferenc – a módszer kidolgozása Moreno nevéhez fűződik, Magyarországon Mérei Ferenc foglalkozott a témával és fejlesztette tovább az eljárást. Mit vizsgál a szociometriai módszer? A csoporton belüli szimpátiát, ellenszenvet, rokonszenvet,

kölcsönös választásokat, bizalmi kritériumokat, aktivitás funkciókat, szakmai hozzáértést, igazságossági kritériumokat A válaszokat gyakorisági táblázatokban rögzítjük Szociogram készítés A szociogram a személyes kapcsolatok hálózatának grafikus ábrázolása Van: egyéni és csoport-szociogram Az egyéni szociogram az egyén kapcsolatrendszerét mutatja, a csoport-szociogram pedig a csoport kapcsolatrendszerének a térképe A csoport-szociogram legáttekinthetőbb formája a céltábla szociogram, amely a csoport kapcsolatrendszerén túl az egyes személyek szocimetriai helyzetét is mutatja Rajz: A csoport-szociogram készítésének technikája Kiindulásul koncentrikus köröket kell rajzolni, annyit, ahány csoportra oszthatók a csoport tagjai a szociometriai helyzetük szerint A csoport tagjait számmal vagy nevük kezdőbetűjével jelöljük meg Jelölhetjük külön a nemek szerinti csoportokat is, ez is gazdagítja az elemzés szempontjait A

számokat, illetve a nevek kezdőbetűjét vonalakkal kötjük össze a megadott válaszok alapján A választás irányát, illetve kölcsönösségét nyilakkal jelezzük A szociogram elkészítésénél mindig a sok kapcsolatú személyből indulunk ki, ő az, aki a középső körbe kerül, a szociometriai helyzetének megfelelően A csoport szociogram tartalmazza a rokonszenv válaszokat, a kölcsönösségi választásokat, de a negatív választások is rákerülnek a szociogramra A csoport-szociogram elemzése a csoport szerkezetének minőségét mutatja, arra ad választ, milyen minőségű a csoportkohézió Az alakzatok sokfélék lehetnek a rokonszenv, ellenszenv indexek, illetve a egyirányú vagy kölcsönös választások alapján Férfi pár vagy különnemű pár; vagy háromszög alagzat Az alakzat lehet: négyzet, csillag vagy lánc Az alakzatot a kérdőívre adott válaszok alapján rajzolhatjuk meg – a kérdések vonatkozhatnak egyéni képességekre,

adottságokra, rokonszenv, ellenszenv mutatókra, népszerűségre, érvényesülésre, elfogadásra, közösségi pozíciókra. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 18 A kérdések változatosak lehetnek, az egyes kritériumok más és más szempontból tárják fel a közösség, a csoport struktúráját A kérdésekre adott válaszok alapján elemezhetjük a csoport, a közösség összetartó erejét, megtudhatjuk, kik a központi szereplői az adott csoportnak, közösségnek, kik szorulnak perifériára A szociometriaia adatok összesítése Az összesítés szociometriai matrixon történik. Beszélhetünk: kölcsönösségi és gyakorisági táblázatokról, matrixokról A kölcsönösségi táblázat a kölcsönös válaszokat, illetve a rokonszenv-nyilvánítások gyakoriságát és elosztását tünteti fel Újabban a szociometriai eljárást bonyolult statisztikai technikák, többdimenziós skálázás alkalmazása révén tovább fejlesztették úgy,

hogy a rokonszenvi értékeléseket a csoport többdimenziós geometriai térképévé alakították át. A vonzalom két változata: szeretet és csodálat. Vizsgálat kétpólusú Likert-skálán, amelyeken a célszemélyt meg kellett ítélni. Skálatípusok: a/ az illető szeretetreméltóságát b/ az illető kompetenciáját vagy munkatársként való kívánatosságát méri. A vonzalmi értékelések eredménye általában azt mutatja, hogy a két dolog független egymástól. Szerethetünk valakit szeretetre méltó társas tulajdonságai (barátság) okán, vagy csodálhatjuk és tisztelhetjük őt, mert kompetens és feladatát jól teljesíti. Szerethetünk valakit anélkül, hogy csodálnánk őt. A vonzalom elméletei: A legrégebbi gondolat, hogy az emberek azért keresik egymás társaságát, mert velük született ösztön, a kötődési (affiliációs) motívum készteti őket erre. E nézet szerint a társakkal való együttlét önmagában jutalmazó. A jutalom,

csere és vonzalom. Byrne és Clore (1970) megerősítés-érzelem elmélete szerint azokhoz az emberekhez vonzódunk, akiktől a múltban pozitív megerősítést vagy jutalmat kaptunk. Amikor valaki tesz vagy mond valamit nekünk, ami jó érzést kelt bennünk, az öröm érzését „hozzátanuljuk „ahhoz a személyhez, aki az örömöt okozta. A jövőben vonzódni fogunk ehhez a személyhez A vonzalomnak ez az elmélete egy még régebbi elven alapul, a jutalom elvén, vagyis a hedonizmus elméletén. A tanuláselmélet megerősítés fogalma ezen a hedonisztikus elven alapul, és így a személyközi vonzalom tanuláselméleti magyarázata alig több, mint a hedonizmus elméletének alkalmazása. A csereelmélet a tanuláselméleti modell továbbfejlesztett változata. Ez az elmélet figyelembe veszi a partnerek sajátos költségét és hasznát, melyre egy kapcsolatban szert tesznek. A csereelmélet az emberi kapcsolatok nyíltan gazdaságtani szemlélete. Feltételezi, hogy

minden személy nyereségre akar szert tenni kapcsolataiban, vagyis több jutalmat akar, mint költséget. A működő kapcsolatokban mindkét partnernek értelemszerűen nyereségre kell szert tenni, máskülönben az egyik partner költségei meghaladják a hasznot, a kapcsolat befejeződik. Kognitív egyensúlyelméletek. E nézet szerint olyan embereket választunk partnernek, akik segítenek bennünket a világról alkotott következetes és kiegyensúlyozott képünk fenntartásában. Barátválasztáskor azokat részesítjük előnyben, akikről úgy véljük, hogy hasonlítanak hozzánk, hasonló attitűdökkel rendelkeznek és hasonlóan viselkednek, mivel ezek az emberek megerősítik a világról alkotott nézeteinket. A kognitív egyensúlyelv legfőbb képviselői: Fritz Heider és Newcomb voltak Elképzelésük szerint a három alapvető elem, a személy (P), a társ (O), és az attitűd tárgy (X) közötti kapcsolat együttesen elemezhető néhány háromszögviszonynak

megfelelően. Kiegyensúlyozott kapcsolatok: A P személy (én) szeretem O-t és mindketten egyetértünk egy dologban, + + (az attitűd tárgyával), a kapcsolat kiegyensúlyozott Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia P 19 O + + P O - - X X + + Egyensúlyhiányos kapcsolatok: P O P O + + X X Ha én (P) szeretem O-t, de ő ellenzi az attitűd tárgyát, míg én azt támogatom, akkor egyensúlyhiány lép fel. Ez csak akkor oldódhat, ha O, vagy én megváltoztatom a véleményemet X-ről Vagy én változtatom meg a véleményemet O-ról. Kiegyensúlyozatlan kapcsolat: (P – O) P O P O + + X P O + X X P - O + X O-val nem nagyon törődöm, nem érdekel, hogy mit gondol: a kapcsolat megmaradhat, de kiegyensúlyozatlan lesz. Theodore Newcomb a „megismerkedési folyamatot” tanulmányozta. Arra volt kíváncsi, hogy vajon a személyes attitűdök, értékek és vélemények hasonlósága valóban összefügg-e barátválasztással, miként azt

az egyensúlyelmélet feltételezi. A személyes kapcsolatok fejlődése. Levingerés Snoek (1972) szerint a bevonódás az egyetlen legfontosabb jellemzője egy kapcsolatnak. A kutatók erre a jellemzőre építették fel kapcsolatfejlődési modelljüket. A modell arra a feltevésre épül, hogy minden kapcsolat két ember közötti viszony két elméleti szélsősége között helyezkedik el, ahol a szélsőségeket egyfelől a kapcsolat hiánya, másfelől a partnerek közötti teljes és kölcsönös azonosulást jelenti. SZINT SZEMÉLY TÁRS VÁLTOZÓK Nincs kontaktus P O Egyoldalú észrevétel Felszínes kapcsolat Kölcsönösség Közepes kapcsolódás Erős kapcsolódás Kapcsolatok az 1. szinten: az egyoldalú észrevétel szakasza Csak minimális érintkezés van a partnerek között. Az egyik személy észreveszi a másikat anélkül, hogy tényleges interakció folyna. Társas kapcsolataink döntő többsége ilyen A legtöbb embert csak távolról „ismerjük”.

Észlelünk egy személyt, valahogyan reagálunk rá és elhaladunk mellette anélkül, hogy Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 20 egyetlen szót is váltanánk. Egyes esetekben az ilyen egyoldalú, elsőszintű kapcsolatok is mély és nagy bevonódásra utaló élményeket hívhatnak elő. 2. szint: a felszínes érintkezés szakasza A tényleges interakcióinkat ebben a szakaszban folytatjuk. A felszínes érintkezést olyan kapcsolatként határozzák meg, amelyben minimális a személyes bevonódás, és az emberek főként szigorúan előírt szerepeiknek megfelelően viselkednek. (pl eladókkal, postásokkal) Ezeket az embereket nem önmagukért, hanem bizonyos szerepek végrehajtóiként látjuk, és viszonyunk hozzájuk szintén személytelen. A betöltött szerep jellemzői, a ruházat, a testi vonzerő nagymértékben befolyásolják, hogy hogyan reagálunk az ilyen felszíni kapcsolatokra. A jó megjelenés vagy a testi vonzerő különösen fontos s

felszínes érintkezés kapcsolataiban. 3.szint: a kölcsönösség szakasza Csak ezen a szinten van már bizonyos mértékű valódi személyes bevonódás, és a partnerek között bizonyos intimitás alakul ki. A partnerünket már valóban egyénnek látjuk, megértjük, méltányoljuk, egyéni, szubjektív nézetét a világról. Érzelmi, kognitív és viselkedési kölcsönösség alakul ki: a partnerek többé-kevésbé ugyanazt érzik, gondolják és cselekszenek. A kapcsolat olyan tényezők következményeként fejlődik erre a szintre, mint az önfeltárás, az attitűdök és értékek hasonlósága, a személyes szükségletek kiegészítő jellege és a kölcsönösen értékelt személyes jellemvonások. A kölcsönösség kialakulásának különösen érdekes szempontja a partnerek közti érzelmi kötődés. A szerelmi kapcsolatok e szint sajátos osztályát alkotják. A kapcsolatlétesítés fontossága: térbeli közelség. Ez az a változó, ami nagyjából

meghatározza, hogy a körülöttünk lévő emberek közül kiket fogunk észrevenni, ki fogja átlépni a O.szintet (nincs kapcsolt) vagy az 1.es szintet az egyoldalú észrevétel határát Segal 1974-es vizsgálata a katonákkal A társadalmi helyzet és a demográfiai jellemzők hasonlósága. Inkább akadunk össze olyan emberekkel és vesszük észre őket, akik családi háttere, vallása, foglalkozása, státusza vagy anyagi helyzete hasonló a miénkhez. Ha pedig már észrevettük, akkor valószínűbb, hogy a vele való kapcsolatunk legalább felszínes érintkezés szintjéig fejlődik majd. Statisztikai tény, hogy a legtöbb barátságban vagy szerelmi kapcsolatban olyan emberek vesznek részt, akik rendkívül hasonló háttérrel rendelkeznek. Attitűdhasonlóság és vonzalom. A legfontosabb hatás egy kapcsolat korai szakaszában, az attitűdök hasonlósága. Egymást kiegészítő szükségletek. A kölcsönös kiegészítés hipotézisét Winch vetette fel

Szerinte a házastárs kiválasztásában az emberek hajlamosak olyan partnert választani, akiről feltételezik, hogy kielégíti szükségleteiket és kiegészíti saját hajlamaikat. Az extrovertált és introvertált, alárendelő és domináns függő és gondolkodó emberek azért vonzódnak egymáshoz, mert a másikban saját szükségleteik kiegészítésének eszközét látják. Az is lehetséges, hogy a kölcsönös kiegészítés csak akkor fejlődik ki, amikor egy kapcsolat már kialakult. „Szűrő hipotézis” Kerchoff és Davis. A legelső szakaszokban a felszínes jellemzők, pl hasonló szociális és demográfiai háttér, a térbeli közelség és a testi megjelenés fontosak egy kapcsolat fejlődése szempontjából. Később a hasonló attitűdök játszák a főszerepet a partnerek közötti kapcsolat elmélyülésében. A kölcsönösen kiegészítő személyes szükségletek később veszik át a főszerepet, amikor az érzelmi bevonódás már megnőtt.

Kompetencia és vonzalom. Az intelligenciának és a kompetenciának ugyanolyan holdudvar hatása van, mint a testi vonzalomnak. A különösen kompotens emberek nem feltétlenül kellemesek, és képességeiket fenyegetőnek is láthatjuk, ami az irántuk érzett ellenszenvet táplálja. Az ilyen szuper kompetens személy iránti rokonszenvünket növelheti, ha az illető valamilyen hibát követ el, mivel ez emberibbé teszi őt (pl. Kennedy kudarca a disznó-öbölben) Önbecsülés és vonzalom. Önbecsülésünk szintje szerepet játszik abban, hogy milyen embereket választunk partnernek. Ha önbecsülésünk alacsony szintű és bizonytalan, különösen lehangoló az elutasítás, ezért bölcs stratégia a biztonságra játszani és olyan partnert keresni, akiről feltételezhető, hogy pozitívan reagál ránk. Kiesler és Baral eredményei szerint azok a ffiak, akiknek nagy az önbecsülésük a csinos nőkkel kezdtek ki. Mások szeretetét akkor értékeljük és

viszonozzuk leginkább, amikor önbecsülésünk alacsony szint, és ezt feltehetőleg nagyon is szem előtt tartjuk, amikor partnert választunk magunknak. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 21 A nyereségek és veszteségek hatása a kapcsolatra. Ha egy kapcsolat már valamennyire megállapodott, a partnerünktől kapott értékelések és az iránta érzett vonzalmunk már nemcsak a viszonosságtól függ, és sokszor rövid időn belül is jelentősen változik. A vonzalom szintjének változását egy kapcsolaton belül Aronosn a nyereség-veszteség hatásoknak nevezte. A kísérleti személyeknek különböző sorrendben adnak személyes értékeléseket Aronson lehetővé tette, hogy egy tanulási feladaton dolgozó kísérleti személyeknek, hogy „kihallgassák”, milyen értékeléseket ad róluk a partnerük. Az értékelések vagy mindig pozitívak, vagy mindig negatívak voltak, ill felváltva. Ezután a kísérleti személyeknek meg kellett

mondaniuk, hogy mennyire szeretik a partnerüket. Az eredmények szerint a személyek a következetesen pozitívan értékelő partnernél jobban vonzódtak az olyan partnerhez, aki csak később adott pozitív értékeléseket. Önfeltárás. Önmagunk „kiadása” és partnerünk kiismerése hatékony módszere egy kapcsolat elmélyítésének. Azt, hogy ki mit, kinek és a kapcsolat mely szintjén tárhat fel, finoman hangolt szabályok és elvárások irányítják. Az önfeltárás kutatásának úttörője: Jourard volt Összeállított egy Önfeltárási kérdőívet Ez a kérdőív hatvan személyes beszélgetés témáját tartalmazza. Ezzel a módszerrel kimutatta, hogy a legtöbb ember fejében a „feltárhatóságnak” világos hierarchiája van. Egyes témák könnyen feltárhatók, míg mások csak akkor, ha kapcsolatunk elégé intim. A nők a legtöbb dolgot édesanyjuknak tárják fel, majd a barátnőnek, a férfi barátnak és csak azután az apának. A férfiak

az édesanyjuk után a ffi barát, apa, és barátnő. A feltárt dolog mennyisége attól is függ, hogy mennyire szerei egymást a két ember Önmagunk feltárásának a képessége nagyon fontos a normális alkalmazkodáshoz. Az önfeltárás révén jutunk el a támogató, intim, társas érintkezéshez, ami nélkül az élet elviselhetetlen volna. Tapasztalati tény, hogy a férfiak kevésbé hajlamosak önfeltárásra. Jourard azt is feltételezte, hogy az önfeltárás fontos szerepet játszik a kapcsolat fejlődésében. „Amikor két személy érintkezésbe lép, kölcsönösen szabályozott tempóban <<leplezik le>> önmagukat a másik előtt. Általánosságban igaz, hogy az intim önfeltárás intim önfeltárást szül, míg a személytelenség személytelenséget”. A normális kapcsolatokban a szabályozott, fokozatos önfeltárás révén kialakuló intimitás nagyon fontos, felvetődik a kérdés, hogyan egyeztetjük önfeltárási stratégiáinkat

partnereinkkel? Davis feltételezte, hogy három alternatív lehetőség van: (a) a partnerek versenghetnek az önfeltárás folyamatának ellenőrzéséért, mely elsősorban olyankor lép fel, amikor a partnerek „sokat ruháznak be” a kapcsolatba.; (b) nyílt megbeszélés révén együttműködhetnek az intimitás szintjének meghatározásában; (c) az egyik partner felveheti a kapcsolat „irányítójának” szerepét és kezdeményezheti a önfeltárás szintjének fokozatos emelését. Az önfeltárás a kapcsolatfejlődés egyik legfontosabb meghatározója, különösen a kölcsönösség mélyebb szintjeinek elérése szempontjából. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 22 IV. A csoport 4.1 A csoport lélektani irányzatok történeti kialakulása (Mayo; Moreno; Lewin) A csop.lélektan történetét szűkebb keresztmetszetben tekintve, három, fontosabb összetevőről szólhatunk, amelynek eredményeként a 30-as évek végére műár lényegében

egységes csoportlélektani törzsanyagról beszélhetünk. Mayo: HAWTHRONI-effektus. Üzemlélektani vizsgálat eredetileg az egyedi munkás és a munkaszituáció egyes fizikai sajátosságai között kereste az összefüggést. A termelékenység problémája mint fáradásprobléma merült fel, s az volt a kérdés, hogy melyek a munkavégzés ideális fizikai feltételei. A vállalatnál, ahol a vizsgálatot végezték, finom, jó látást igénylő szerelési munkák voltak többségében. Miután kiválasztották a vizsgálatokban észtvevő munkacsoportot, elkülönített helyreültették őket, és részletesen kikérdezték őket minden egyes kísérleti változat bevezetése után. Ezer és ezer más módon az értésükre adták, hogy a hatalmas üzem dolgozói közül velük kísérleteket végeznek. A kísérletek éveken át folytak Az egyik kísérlet azt a kérdést célozta meg, hogy milyen összefüggés van a munkaterem megvilágításának erőssége és a

munkateljesítmény között. Magától érthetődőnek tűnt az a hipotézis, hogy ilyen precíz, a látást alaposan igénybe vevő munka esetében a megvilágítás igen alaposan esik latba, hiszen sötétebb helyen nehezebb, világosabb helyen könnyebb dolgozni. A feltételezés annyiban igaznak bizonyult, hogy a kísérleti munkacsoport teljesítménye valóban nőtt a nagyobb megvilágítás hatására. Ekkor fokozatosan csökkenteni kezdték a megvilágítást, és az eredmények meglepetést hoztak. A teljesítmény most sem csökkent, hanem meredeken nőtt A nők az egyre tűrhetetlenebbé váló objektív munkafeltételek ellenére fokozták teljesítményüket, többet és pontosabban teljesítettek. Mayo „felfedezése” a személyes megközelítés, a személyesen átélt szűkebb körű csoporthovatartozás, és azon keresztül az egyéni becsvágy, az önérzet előtérbe helyezéséből állt. Jacob Moreno. Az Osztrák-Magyar Monarchia erdélyi szegletében

született Egy hadifogoly tábor lakójaként arra lett figyelmes, hogy a barakkok életét mennyi súrlódás, torzsalkodás, szerencsétlen agresszív megnyilvánulás keseríti meg. Mornonak az az ötlete támadt, hogy a tábor barakkjainak összetételét az érdekeltek saját kívánságainak megfelelően is össze lehetne állítani, és ezáltal csökkennének a negatív jelenek. Amerikában Hudson Leánynevelő Intézet vezetői keresték meg, hogy mit tehetnének a tűrhetetlenül megszaporodott intézeti szökések ellen. Rendezzék át az intézet lakószobáinak összetételét, ne önkényesen, hanem a lakók saját akarata alapján szervezzék meg az egyes szobákban lakó csoportokat. Az átszervezés eredményeként drasztikusan csökkent a szökések száma. A morénói gondolat a szociometriának nevezett csoportlélektani irányzatba torkollott, mely csoportot alkotó egyének egymáshoz fűződő kapcsolatainak érzelmi színezetét, a viszonzott vagy viszonzatlan

ellenszenvekből, rokonszenvekből szőtt spontán természetű hálót teszi meg emberi csoportok alapjának. Kurt Lewin. Kelet-Poroszországból érkezett a berlini egyetem lélektani tanszékére, ahol 1930-ig, máig érvényes és fontos lélektani vizsgálatokat folytatott. Amerikában alapította meg a csoportdinamikai iskoláját, mely elméletileg a legigényesebb, gyakorlatilag meg a legambiciózusabb volt. Ő tisztázta az emberi csoportok természetére vonatkozó „tyúk-tojás” problémát, nevezetesen azt, hogy mi az egyén és a csoport viszonya. Az „emberi kapcsolatok” irányzat megelégedett a személyesség tételének leszögezésével. A csoportdinamikában jelent meg először az a gondolat, hogy a csoport nem kevesebb, sem több, mint részeinek összessége, hanem más minőség, mint azok. Ami a csoportok társadalmi tényét illeti, két azonos rendű, de a maga minőségében különböző jelenséggel állunk szemben, a csoporttal és az egyénnel. A

kettő közötti összefüggés nem statikus, hanem dinamikus, az egyén létének tere a többi egyén, az egyén csoportjától függ. De a függése nem egyirányú, ő is hat a csoportra. Sem egyik, sem másik nem önálló, hanem viszony, amelyet adott esetben egyénnek, adott esetben csoportnak nevezünk. A fenti három irányzat az ötvenes évekre már nem vált el egymástól, virágkorát élte. A feltárt jelenségek és az azok természetét magyarázni kívánó elméletek szaporodtak. Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 23 4.2 A csoport fogalma, jellemzői, típusai Fogalma: Sherif M.: a csoportot az egymással meghatározott szerepviszonyban álló egyének olyan együtteseként értelmezte, ahol az egyes tagok viselkedését a kollektíva által kialakított és követett értékek és normák szabályozzák. Cattel R: Az egyének olyan együttléteként értelmezte a csoportot, amelyben minden tag léte szükséges az egyes individuális

szükségletek kielégítésére. Valamennyi megközelítésben közös, hogy a csoport nem azonos a tagok egyszerű összességével, hanem más minőség; hogy az egyén és a csoport viszonya kölcsönös egymásra hatásban vonható meg. A társadalmi célok, normák, szabályok magatartási mechanizmusai a csoporton keresztül jutnak el az egyénig. Az ember mindig milyen társadalmi csoport tagja, s e szempontok meghatározzák viselkedését. A csoport és egyén nem állíthatók szembe egymással, egyik sem képzelhető el a másik nélkül. ~ tágabb értelemben: egymással társadalmi kapcsolatban álló emberek együttese; egyéni interakciók összessége ~ szűkebb értelemben: a ~-t speciális jellemzői alapján lehet meghatározni • Viszonylagos tartósság az emberek egymás közötti kapcsolataiban • Viszonylagos folyamatosság a közösen végzett tevékenységben • Szervezettség, amely csoporton belül az emberek alá- és fölérendeltségi viszonyát, a

vezetés és a feladatok megosztását jelenti • A csoporttagok elképzelése a csoportról • Hagyományok és szokások kialakulása Csoport típusai: 1. elsődleges ( primer ) • kis létszámú • intim kapcsolat a tagok között • személyes érzelmeknek nagy szerepe van • személyiségformálás színterei • pl.: család 2. másodlagos ( szekunder ) • nagy létszámú • tagok között szervezeti kapcsolat van • a személyek között nincsen közvetlen kontaktus • pl.: iskola, üzem 3. intézményes ( formális ) • formailag meghatározott szerkezettel rendelkezik • meghatározza a tagok helyzetét, feladatait 4. spontán ( informális ) önkéntes szövetség • nem hivatalosan létrehozott, nem szabályos szerkezetű csoport • a tagok között közvetlen, személyes kapcsolat van 5. vonatkozási ( referencia) • normáival, értékeivel meghatározó az egyén számára • énkép formálódásának az eszköze • az ember több csoport tagja- több

elvárásnak kell megfelelnie- szerepkonfliktus is kialakulhat- vonatkozási csoport az, amely a szerep egyikét fontosabbá teszi Készítette: Kanyó Tünde Szociálpszichológia 24 4.3 A csoport fejlődésének és működésének alapmechanizmusai Lewin a csoportot dinamikus rendszerként kezelte, amelyben a centrifugális és a centripetális erők állandó harcban állnak egymással; a csoport tehát csak addig képes fennmaradni és működni, amíg e két ellentétes erő egyensúlyban van. Sheppard szerint 2 szint van. 1. A csoport tagjait a hatalmi viszonyok foglalkozta