Szociológia | Felsőoktatás » Szociológiatörténet tételek, 2003

Szociológiatörténeti tételek 1.) Közösség és társadalom Tönnies elmélete Ferdinand Tönnies (1855-1936) 1877-ben szerzi meg doktori fokozatát. Előtte filozófiát és történelmet tanul 1878-89-ben a Statisztikai Hivatal munkatársaként dolgozik. 1881-ben habilitál Nem sokkal utána a kor nagy szociológus személyiségeivel együtt megalakítja a Német Szociológiai társaságot. 1887-ben jelenik meg tőle a főműveként számon tartott Közösség és Társadalom. 1913-tól kinevezett professzorként elsősorban gazdasági államtudományt, és szociológiát oktat ill. kutat 1. A premodern és a modern társadalom képe, a közösség és a társadalom elmélete Tönnies szociológiája élesen megrajzolja a határt a közösség és a társadalom között. Nála a közösség egy emberléptékűbb életformát, ezzel szemben a modern kor társadalma egy elidegenedettebb közeget jelent a mindenkori egyén számára. Romantikus antikapitalizmusa elég jól

kimutathatóan végigvonul, és végig jelen van a korabeli német társadalom egész gondolkodásában is, hogy végül egy teljes kultúrpesszimizmusban csúcsosodjon ki később pl. Spenglernél vagy heves modernség kritikában Heideggernél A korabeli etnológia, néplélektan, és a történettudomány által is feltárt közösségmegtartó mechanizmusok, a szokás, az erkölcs, és a vallás megegyezéses, (v.ö Hobbes, és a szerződéselméletek) voltát kiemelve, hangsúlyozza hogy ezzel szemben a modern társadalmakat már ezeknél embertelenebb, távolságtartóbb, jóval racionalizáltabb, a konvención, a törvényhozáson és a közvéleményem alapuló, elsősorban felülről indukált akaratlagos mechanizmusok működtetik. "a békét és az érintkezést a megegyezés és a benne kifejeződő kölcsönös félelem tartja fenn, amelyet az állam megvédelmez s a törvényhozás a politika által kialakít.a tudomány és a közvélemény részint mint

szükségszerűt és örökkévalót igyekszik felfogni, a tökéletesség felé haladást magasztalja. De sokkal inkább a közösségi életmódok és életrendek azok, amelyekben fenntartja magát a népiség és kultúrája." Elméleti kategóriáinak két alapfogalma, a „lényeg akarat” (Wesenswille) jelenti azokat a csoportviszonyokat, melyek a közösségben alapvetőek - a rokonszenv, a rokonság, és a társulások spontaneitása emelendő itt ki. A másik a „választó”, avagy „önkényes akarat” (Kürwille), mely már a társadalom sajátja - ezen akaratok, formációk célcsoportokat hoznak létre, amelyeket a szükségletek kielégítésére irányuló racionális törekvés fog össze, ahol pl. a személyes szimpátiák háttérbe szorulnak az érdekekkel szemben. A közösségben a rend, egyetértés gyanánt jelenik meg, a társadalomban a jognak való alávetettség gyanánt. A közösség és társadalom felosztása Tönniesnél: Közösség 1.

Családi élet = egyetértés 2. Falusi élet = szokás 3. Városi élet = vallás Ember érzület, gondolkodásmód ide tartozik egész kedélyével ide tartozik egész lelkiismeretével nép közösség egyház Társadalom 1. Nagyvárosi élet = konvenció átfogja az ember törekvését társadalom 2. Nemzeti élet = politika átfogja minden számításával 3. Nemzetközi élet = közvélemény átfogja teljes tudatával együtt állam tanultak köztársasága A közvéleményt végül is a liberális ideológiával azonosította, mely nem önmagában lévő jónak, vagy rossznak tűnt a szemében, hanem egy olyan nézetrendszernek, melynek humanizálásáért, kultúrájáért tenni kell. Nem kétséges, miért fosztotta meg a Harmadik Birodalom Tönniest katedrájától. "Ez a rendszerezés, éppannyira tükrözi a korabeli tőkés társadalom negatív vonásait, mint a szocializmus falanszteri vízióját." (Kulcsár Kálmán) Felosztásában továbbá a

következő társadalmi lényegiségeket, alakzatokat különbözteti meg: 1. Viszonyok 2 Községek 3 Testületek Melynek iránya az egyre növekvő racionalitás felé mutat a személyes kapcsolatokban, mondhatni elszemélyteleníti. 2. A racionális, és nem-racionális cselekvés és interakció: A közösségben a szubjektivitás feloldódik, egyúttal az egyén teljes egyéniségével részt vesz a kapcsolatokban. Kevés számú viszony, de intenzív Totális viszony, statikus, mert lassúak a változások. Egy emberöltő alatt a változások nemigen tűnnek fel pl a normákban A társadalmi cselekvés lehet racionális, és nem -racionális. Nem -racionális, ha szimpátia és antipátia, a bizalom és a bizalmatlanság , tehát ha alapvetően érzelmi motívumok döntenek egy kapcsolat hogyanjáról, miértjéről, és mikéntjéről. Racionális, ha az érdekek megtestesülnek valamilyen intézményi formában is. 3. A hanyatlás és az elidegenedés elmélete: A modern

társadalomban újabb, és újabb „szerződéseket” kötünk. Az egyént nem köti a hagyomány, de nem is támogatja. Szabad, de védtelen Bár felszabadul a közösség bírói szerepétől, de magára marad. 2.) George Simmel formális szociológiája Georg Simmel (1858-1918) Képzettségére nézve filozófus volt, de tevékenysége kiterjedt a művészet- és kultúraelmélet, valamint a szociológia problémáira. Szociológiáját formális szociológiának, egyes elemzők kontemplatív, impresszionisztikus szociológiának nevezik. Professzori állást, mivel bár kikeresztelkedett zsidó családból származott, származása miatt nem kapott. Módszertanának, ha lehet így mondani egy esszéisztikus, impresszionisztikus szociológia esetében, a formai és tartalmi jegyek megkülönböztetése az alapja. Főbb témái a nagyvárosi élet, a tömegkulturális jelenségek. A formális szociológia irányzatához soroljuk mindazokat a koncepciókat, melyek feltételezik

a társadalmi jelenségek homogenitását, és ebből következőleg lehetségesnek tartják e jelenségek lényegi formáinak kutatását valamennyi fejlődési korszakban. A formális szociológia művelői előtt a geometria példája lebegett, azé a tudományé, mely a mértani alakzatok formáit az egyes konkrét egyedi esetektől függetlenül vizsgálja. Így pl adva van a társadalmi együttélés formája pl a barátság, mely a különböző korokban eltérő pszichikus tartalmú lehet. Lásd a görögöknél pl a homoszexualitást Az ember lényegét, és minden viselkedését az kondicionálja, hogy más emberekkel kölcsönhatás-viszonyban áll. Ontológiai szempontból a társadalom nem sajátos szubsztancia, hanem levésfolyamat, a kölcsönhatás-viszonyok folytonosan változó, mégis állandó komplexusa. A társadalmat konstituáló tény nála a kölcsönhatás (Weschelwirkung). A társadalom fogalma, számára két jelentéssel bír: 1. A társult individuumok

együttese, történetileg adott, társadalmilag formálódott emberanyag 2. Azon viszonyformák rendszere, amelyeket az emberek kölcsönhatásai felvesznek A szociológia tehát a társulás formáinak tudománya. E viszonyok cselekvések és társulások tartalmát más tudományok vizsgálják pl. pszichológia, közgazdaságtan, jogtudomány, vagy az esztétika Mindenütt találunk konkrét elemeket: emberi individuumokat a maguk törekvéseivel és érzelmeivel, ösztöneivel és céljaival, valamint konkrét tárgyakat és gazdasági, technikai jogi, esztétikai értékeket. Ezek a konkrét elemek képezik az egyes szituációk tartalmát, a kölcsönhatás tipikus egyöntetűségei pedig a formájukat. A szociológia feladata Simmel szerint tehát, a tartalmaktól elkülönített tiszta formák kutatása. „ Sem az éhség vagy a szerelem, sem a vallás vagy a munka, sem a technika vagy az értelem funkciói és eredményei, közvetlenül, ahogyan tiszta értelmük szerint

megjelennek, még nem jelentenek társadalmasodást. A társadalmasodás tehát az a számtalan különböző módon megvalósult forma, amelyben az egyének ezen - érzéki vagy eszmei, pillanatnyi vagy tartós, tudatos vagy tudattalan, kauzálisan meghatározó vagy teleologikusan vonzó érdekeknek az alapján egységet alkotnak, s ezen belül valósítják meg érdekeiket.” (Simmel: A szociológia problémája) A mai szociológia, a pszichikus interakciós folyamatok formális mikrovizsgálatának úttörőjeként tartja sokra Simmelt. 7.) A Weberi megértő szociológia alapelemei Max Weber (1864-1920) Porosz hivatalnok-családban született.1882-ben Heidelbergben kezdte meg tanulmányait, ahol jogbölcseletet, történelmet, teológiát, filozófiát, közgazdaságtant és filológiát tanult. 1889-ben szerez diplomát történelemből, majd jogtudományból. 1908-1911 között írta meg főművét a Gazdaság és Társadalmat (Wirtschaft und Gesellschaft) Öccse Alfred

Weber is szociológus. A megértő szociológia alapelemei: társadalmi cselekvés, megértés, kauzális magyarázat, ideáltípus Weber szociológiáját éppen cselekvéselmélete miatt hívják cselekvésszociológiának, ill. megértő szociológiának. A társadalom emberi cselekvésekből épül fel A szociológia szerint a racionális elem ezekben a cselekvésekben kisebbségben van. A nem racionálist pedig nehéz interpretálni Weber megkülönböztet viselkedést, és cselekvést. A cselekvésnek mindig következménye van Két ember összeütközése a sarkon még nem cselevés társadalmi értelemben. Csupán csak egy természeti esemény. Társadalmi cselekvéssé csak azáltal lesz, hogy lekommunikálják egymás között, vagy éppen nem kommunikálják le, és összeverekednek. A társadalmi cselekvés, akkor áll fenn tehát, ha a viselkedésemben figyelembe veszem, hogy hogyan cselekszenek mások ill. figyelembe veszem cselekvésem következményeit. Ezt a

szubjektív, és szándékolt értelmet kell a cselekvésben megértenie a szociológiának. A megértő szociológia ezért hipotetikus és utólagos Weber cselekvéselmélete, a cselektéstipusok: Cél Célracionális Értékracionális Emocionális Afekktív vagy Tradicionális + + + + Eszköz + + + - Érték + + - Következmény + - Az ideáltípus fogalma: Az ok-okozatiság rendszerében visszakövetkeztetve meg kell találnunk a még értelmes okot, az adekvát kauzalitást. Szerinte a legvégső okot, okokat a társadalomtudományokban megállapítani nem lehet, csak megközelítőleg, mivel a kultúrtudományokban általános törvények nincsenek, csak általános megállapítások. De valamilyen elméletnek mégis lennie kell Ennek az elméletnek a kidolgozásához nyújt segítséget a Weber által megalkotott ideáltípus fogalma. Van egy adott jelenség, arra a jelenségre megnézi az összes (?) konkrét esetet. A konkrét esetekből konstruál egy modellt, egy

ideáltípust. (pl a marxi társadalmi formák is ilyen ideáltípusok, de pl a közgazdaságtan is ilyen ideáltípusokkal dolgozik) Az ideáltípusok konstrukciója azt mutatja meg, hogyan játszódna le valamely cselekvés, ha kizárólag a célracionalitás irányítaná, és nem zavarnák meg szenvedélyek, és tévedések. A felállított ideáltípusos modell tehát a valóságban tisztán nem található meg, ám a konkrét történelmi valóságot összehasonlítva az ideáltípussal az ettől való eltérések lesznek a lényegesek, és a jellemzőek. Bizonyos esetekben egy adott jelenségről, akár többféle ideáltípus is alkotható lesz, így valamennyire belekeveredik a dologba, hogy szellemtudományos tudásunk mindig relatív lesz, mert mindig csak egyfajta individuális olvasatát tudjuk interpretálni a történelemnek. Az értelmet utólagosan visszük bele, és csak a saját korunk, és azon belül is csak saját kutatói értékvonatkoztatásunk szerint

tudjuk interpretálni. A megértő szociológia előzménye. A hermeneutika a társadalomtudományokban, a megértés problémája. Dilthey és Rickert Wilhelm Dilthey (1834-1911) Bevezetés a szellemtudományokba (1874?) című műve alapvető fontosságú Weber szociológiájának a kialakulásában. A szociológia kései emancipálódása miatt egy kierőszakolt természettudományos gondolkodás hatása alá került a pozitivizmussal, és az empirizmussal. Kiderült, hogy vegytiszta formállogikával nem lehet a szellemtudományi objektivitást létrehozni. Dilthey éppen azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy megteremtse a történelemmel, politikával, gazdasággal, vallással, irodalommal és a művészettel foglalkozó tudományok módszertani alapjait. Tárgyuk: „ a társadalom keretében történetileg kifejlődött szellemi természetű tények.”, „Tények, teorémák, értékítéletek és magatartási szabályok - ezek alkotják a kijelentéseknek azt a három

osztályát, amelyekből a szellemtudományok állnak.” A társadalmi tények szerinte pszichikaiak és egyediek, tehát szubjektívek, így a természettudományokra jellemző megismerés itt nem alkalmazható. Az egyedi történeti megismerés pedig elsősorban átélést jelent, egyfajta megértő pszichológiát, melynek majdhogynem intuitív fundamentuma maga az élmény, mely nem könnyen csak egyfajta, a létező kontextusokba belehelyezkedő hermeneutikus olvasattal mutatja meg törvényszerűségeit. A Dilthey által felvázolt pszichologizmust, és irracionalizmust bírálják aztán a neokantiánusok, köztük Heinrich Rickert (1863-1936) , aki a Kultúrtudomány és természettudomány c. főművében (1899) szintén különbséget tesz , természettudományos és szellemtudományos megismerés között, de Diltheynél az álláspontja keményebb, abból a szempontból, hogy teljes egészében elutasítja a társadalomtudomány, és azon belül a történettudományok

lehetséges törvénytudományokká nemesítését, éppen a Dilthey által is ismertetett egyediség, és sajátszerűség okán, de elveti Dilthey intuitív szemléletét és egy új rendszerezést kínál ezen tudományok számára. 1 generalizáló termtudományok, tárgya a természet 2 individualizáló történettudományok, tárgya a természet 3. generalizáló termtudományokat, amelynek tárgya a kultúra 4 individualizáló történettudományokat, amelynek tárgya a kultúra. A valóság természet, ha arra vonatkozólag vizsgáljuk, ami benne általános, de történelemmé válik, ha arra vonatkozólag vizsgáljuk, ami benne egyedi. Innen már csak egy lépés a weberi ideáltípushoz Létezhet-e tudományos értelemben objektivitás a szellemtudományokban? Erre a kérdésre kereste a választ, mind a pozitivizmus, mind az empirizmus is, de meggyőzően egyik irányzat sem tudta kidolgozni ennek mikéntjét. Ez maga után vonta az episztemológiai kérdések újbóli

felvetését a szellemtudományokra vonatkozólag, köztük a fiatal szociológiában is, amelynél ráadásul kiemelten módszertani problémaként jelentkezett ez a kérdés. 9.) A protestantizmus és a kaptilaizmus összefüggései Max Weber (1864-1920) Porosz hivatalnok-családban született.1882-ben Heidelbergben kezdte meg tanulmányait, ahol jogbölcseletet, történelmet, teológiát, filozófiát, közgazdaságtant és filológiát tanult. 1889-ben szerez diplomát történelemből, majd jogtudományból. 1908-1911 között írta meg főművét a Gazdaság és Társadalmat (Wirtschaft und Gesellschaft) Öccse Alfred Weber is szociológus. A kapitalista vállalkozás és a protestáns etika szelleme Weber főműveként számon tartott „A protestáns etika, és a kapitalizmus szelleme” c. mű életművének a legtöbbet emlegetett tanulmánya. A többi, inkább rendszerező művével ellentétben itt egyetlen ideáltípusra felfűzve próbálja meg megmagyarázni

korának sokat firtatott jelenségét - a kapitalizmust. A kapitalizmust, annyiban, hogy milyen vallási, tudati jellemzők, milyen ethosz tette vajon szükségszerűvé kialakulásának körülményeit. Az általa itt megalkotott ideáltípus első látásra participiálisnak tűnhet, ha a tudományos fejlődés, a bürokrácia kialakulása, a technológia, a városiasodás, vagy az eredeti tőkefelhalmozás marxi tézise felől pusztán materiálisan szemléljük a kapitalizmus kialakulását. Weber tehát a marxi egydimenziós kapitalizmus-elméletet többdimenzionálta(Előtte is voltak hasonló elméletek, mint Weberé pl. Zornbach a zsidó vallásból vezette le a kapitalizmust) Ideáltípusának vázát a vallási racionalizmus, vallásszociológiájában is tárgyalt elemei adják. Már eleve a vallási rendszerek megalkotásakor is működött a racionalitás. Először is: Mi az élet értelme? A vallás segített mindenkor az életnek értelmet adni. Általában az

üdvjavakhoz való hozzájuttatás által A keresztény kultúrkörben ezt a racionalizációt segíti magának a jónak, és a rossznak a szembeállítása, mely a protestáns etikában tovább racionalizálódik, evilágosiasodik. Weber az evilági aszkézis fogalmát konstruálja meg ezzel kapcsolatban, megkülönböztetve a vallási aszkézis szerzetesi formáitól. Az, a korábbi dualista vallásokban is megvolt, hogy a vallásos embernek kötelessége a jó oldalán állni, ehhez kapcsolódott a protestáns vallásban az evilági aszkézis, mint az életvitel racionalizálásának eszköze, mert a predesztináció tanával tulajdonképpen az isten már az evilágon jelt ad annak, aki kiválasztott. A jel pedig maga a hit, bár az eleve elrendelés tanához fatalista módon is lehetne viszonyulni, de akkor már képtelenség lenne vallásnak nevezni. Az embernek minden helyzetben, és mindenkor úgy kell tennie, hogy hisz. Ezáltal megintcsak az evilág vallásosodik, és maga a

vallás pedig átesik egy deszakralizáción Érdekes kettősség. A protestáns számára, mivel a vallásuk evilágosodott, az igazi bizonyság az erényes, az Istennek igazán tetsző élet, amiben az ember akkor sáfárkodik jól kiválasztottságával, ha a rá bízott isteni kiválasztottságot is megtestesítő talentumával is jól sáfárkodik, és persze emellé társul az evilági aszkézis részeként tárgyalt puritán életfelfogás, ami eleve elveti a javak pazarlását, sőt a gyarapítását irányozza elő minden arra kedvezőnek és lehetségesnek tűnő szituációban. Így tehát az isteni elhivatottságra két dolog lehet bizonyító erejű: 1. a javakkal való ellátottság, egyszóval az életkörülmények és a megélt istennek is bizonnyal tetsző hívő életsors. 8.) A Weberi politika szociológia alapkategóriái Max Weber (1864-1920) Porosz hivatalnok-családban született.1882-ben Heidelbergben kezdte meg tanulmányait, ahol jogbölcseletet,

történelmet, teológiát, filozófiát, közgazdaságtant és filológiát tanult. 1889-ben szerez diplomát történelemből, majd jogtudományból. 1908-1911 között írta meg főművét a Gazdaság és Társadalmat (Wirtschaft und Gesellschaft) Öccse Alfred Weber is szociológus. Weberi politikai szociológia alapkategóriái: hatalom, uralom, legitimitás A két legfontosabb fogalom a weberi politikai szociológiában a hatalom, és az uralom. Webert idézve: " Az uralom, mint majd később kifejtjük különleges esete a hatalomnak" (Max Weber: Állam, politika, tudomány) Tehát a hatalomtól való eltérések az uralom esetei, vagy alesetei. A különbözőségük, és sajátosságaik számbavétele során az uralom típusai differenciálódnak bizonyos tipikus jellemzők alapján. Mégpedig úgy, hogy nyilvánvalóvá válik: minden uralomban benne foglaltatik a hatalmi tényező, de kevés hatalom, vagy egy sem éri el tisztán azt a legitimitási fokot, jobban

mondva "szélességet" (ma úgy mondanánk: társadalmi konszenzust), amit egyébként minden uralom akár részlegesen, vagy megközelítőleg egészében véve birtokolhat. A hatalom, a weberi fogalmazás szerint erősen felülről egyirányú. Így tehát a hatalom önkényszerűségével szemben, az uralom fokmérője annak legitimitása. A kifejlett bürokratikus-racionális uralom esetében pedig már legalitásról beszél Weber Legális így tehát az az uralom melyet a jog mindenre kiterjedően bürokratikusan bebiztosít, és átracionalizál. Átláthatóvá, kiszámíthatóvá, és hatékonnyá téve az állam működését "Az állam erőszakszervezet" - mondja Lenin, és politikai szociológiájában Weber sem mond mást. Csakhogy nem mindegy, hogy hogyan.Az uralom típusai, amilyen módon az uralmon lévők uralkodhatnak Weber felosztása szerint a következő típusokba sorolható: 1. tradicionális 2 karizmatikus 3 bürokratikus-racionális 10.)

A társadalmi megismerés objektivitása és az értékmentesség értelme Max Weber (1864-1920) Porosz hivatalnok-családban született.1882-ben Heidelbergben kezdte meg tanulmányait, ahol jogbölcseletet, történelmet, teológiát, filozófiát, közgazdaságtant és filológiát tanult. 1889-ben szerez diplomát történelemből, majd jogtudományból. 1908-1911 között írta meg főművét a Gazdaság és Társadalmat (Wirtschaft und Gesellschaft) Öccse Alfred Weber is szociológus. Az univerzális igazságoknak, kell hogy legyen egy nyelve. Ahogyan a matematikának is van De a szellemtudományok nem absztrahálhatóak a végsőkig. Lehet-e objektív tudomány valami, ha nem matematikailag van leírva? Lehet.Weber is így tartja, de bizonyos elveknek való megfeleléshez köti ennek megvalósulást, melyeket szerinte nem árt tudatosítanunk mielőtt szellemtudományokkal kezdünk foglalkozni. Ez az értékmentesség problémája, mely egyszerűen a kultúrtudományok

sajátszerűségéből fakad. Az igaz, vagy hamis dichotómiát eldobva a helyes, vagy helytelen dichotómiának kell érvényesülnie a társadalomtudományi gondolkodásban, mert tudnunk kell, hogy minden értékítélet mögött etikai rendszerek vannak. Az értékek eleve belopóznak, eleve ott vannak minden szellemtudományos gondolkodásban. Egy festmény pl. első megközelítésben tetszik/nem tetszikként interpretálja magát akaratunktól függetlenül isMilyen eszközeink lehetnek ebben az esetben az értékmentesség elérésére, ill. az értékvonatkoztatások kiküszöbölésére? Mert logikailag, ha a premisszában megjelenik az értékítélet a konkluzió sem lesz értékmentes, és nem értékmentes magának a tudósnak a választása sem (értékvonatkoztatás). Weber szerint a tudomány az eszközök feltérképezését is jelenti. A tudomány leíró jellege mellett, a bizonyos célok elérésének hatásmechanizmusát, utólagos hatásrendszerét is előre

tudnia kell feltérképezni. Tudnunk kell tehát, hogy a társadalomban meglévő cselekvések, választások mind-mind értéktelítettek, értékrendeket, világnézetet tartalmaznak. Az értelem ily módon már önmagában értéktelített jelenség. Az eltérő értékítéleteket ráadásul nem lehet egymással könnyen kommunikáltathatni A társadalomtudománynak ezzel együtt, és ennek ellenére meg kell értenie a cselekvőket. Ehhez segíthet eszközként Weber szerint az ideáltípus fogalma, és használata a szellemtudományokban, mely képes generalizálni az egyedi individuális jegyeket tartalmazó jelenségeket. 3.) A mechanikus és organikus szolidaritás problémája, mint a társadalmi modernizáció Durkheimi interperetációja Emil Durkheim (1858-1917) A francia szociológiai iskola megalapítója. Végzettségére nézve filozófus 1896-1913 között a „L’Année Sociologique” szakfolyóirat vezető publikusa, és szerkesztője. Életében megjelent

művei: A társadalmi munkamegosztásról 1893, A szociológiai módszertani szabályai 1894, Az öngyilkosság 1897, A kollektív képzetek 1898, A vallási élet elemi formái 1912 A társadalmi modernizáció durkheimi interpretációja. A mechanikus és az organikus szolidaritás problémája A társadalmi modernizáció azáltal, hogy rohamosan kikezdte a hagyományos közösségi formákat, kérdéssé tette a társadalmat összetartó elemek mikéntjét és hogyanját. Mi az ami a modern társadalmat összefogja, összefoghatja? Hol van a modern társadalom közös erkölcse? Ezekre a kérdésekre válaszolva találta meg Durkheim a társadalmi szolidaritás fogalmát, melyet attól függően, hogy tradicionális, vagy modern társadalomról van-e szó mechanikusként ill. organikusként aposztrofált. A mechanikus szolidaritás: Az egyének tudata hasonlóbb egymáshoz, minden individuális tudatnak van egy közös része, a kollektív tudat, és minél nagyobb ez a közös

rész annál integráltabb a társadalom. Ez a kollektív tudat tartalmazza azokat a meggyőződéseket, érzéseket, és azt az erkölcsöt mely mindenkiben közös. Ez a kollektív tudat ontológiai státuszú, tehát: 1. egyszerűen van/létezik 2 hisznek benne 3 mindenki hiszi azt, hogy mindenki azt hiszi. Jellemzői: Közvetlenül kapcsolja az egyént a társadalomhoz. A társadalom közös hiedelmek, eszmék, érzések rendszere, a szolidaritás itt egyenesen arányos a közös eszmék erősségével és fordítottan arányos az egyéniség fejlettségével. Ezek a társadalmak szegmentális társadalomként irhatók le - elkülönült részek, faluközösségek. Represszív büntetés A bűn a közösséggel szemben követtetik el, sőt a szokásjog okán a közösség elleni bűn, magával az Istennel szembeni bűnként realizálódik. Az organikus szolidaritás: A modern társadalmakra jellemző szolidaritás, melyben a kollektív tudat visszaszorul, de nem szűnik meg annak

jelentősége. Jellemzői: Az egyént csak közvetve kapcsolja a társadalomhoz. A társadalom nem a közös hiedelmek, érzések, hanem speciális funkciók rendszere. A büntetés súlyozása történik, a büntetés feladata teleologikusan a kiinduló bűn előtti állapot visszacsinálása. Az állampolgárok szerződéses viszonyban vannak egymással, a kollektív tudatnak így nincs nagy szerepe, bár mindenkiben megmaradt azért a közös tudat magva. Fontos megemlíteni még, hogy a modern társadalmak organikus szolidaritásának mibenlétét Durkheim a munkamegosztásban látta megvalósulni. Ezen elméletével nem igazán sikerült meghaladnia az őáltala sokat vitatott evolucionista szemléletet sem. 4.) A kollektív tudat és a társadalmi tény A társadalmi tények értelmezési szabályai. Emil Durkheim (1858-1917) A francia szociológiai iskola megalapítója. Végzettségére nézve filozófus 1896-1913 között a „L’Année Sociologique” szakfolyóirat

vezető publikusa, és szerkesztője. Életében megjelent művei: A társadalmi munkamegosztásról 1893, A szociológiai módszertani szabályai 1894, Az öngyilkosság 1897, A kollektív képzetek 1898, A vallási élet elemi formái 1912 A társadalmi tények értelmezési szabályai. A társadalomtudomány ismeretelmélete és módszertana Az operacionalizálás logikája, a szociológiai bizonyítás logikája A durkheimi szociológia, de egyáltalán a szociológia illetékességi köre nem igazán volt nyilvánvaló Durkheim idejében. Az intézményesülés még gyermekcipőben járt, a magukat szociológusnak valló tudósok, mivel szociológus képzés még nemigen volt más tudományok területéről érkeztek el a szociológiához. Voltak közöttük bölcsészek, jogot végzettek, tanárok, írók és egyéb hobbiszociológusok Számunkra, és Durkheim számára itt fontosabb megemlítenünk, hogy ezt a fajta intézményesülést hátráltatta, hogy a szociológiának a

legitimitását más tudományok felől, legfőképpen a pszichológia és filozófia felől is sokan megkérdőjelezték. Ismeretelméleti alapvetéseiben Durkheimnek éppen ezért ki kellett munkálnia a szociológia illetékességi körét, sok esetben akár a pszichológiától és a filozófiától elorzott tudományterületek bekebelezésével is. A világ, és a társadalom jelenségei önmaguk már mintegy csoportosítva voltak, és ekkor jött a szociológia. Durkheim három tényre hivatkozva próbálta meg pl a pszichológia és a szociológia határait megvonni 1. a társadalmi tény képes kényszerítő erővel hatni az egyénre 2. létezik a társadalomra jellemzőnek ítélt tények köre 3 az egyéni megnyilatkozásoktól független önálló ontológiai státusza van a társadalmi ténynek. Az első pontban említett kényszernek négy típusát különbözteti meg Durkheim: 1. szankcionált szabályok (jog, illem, erkölcs) 2. játékszabályok (nyelv, pénz) 3

társadalmi áramlatok (tömeglelkesedés, felháborodás, tömeghipnózis, divat stb. 4 morfológiai intézményes tények A legfontosabb szabály, hogy a társadalmi tényeket dolgoknak kell tekintenünk. A dolog az, ami adva van, és adatolni tudunk. (adat-adottság) A tudománynak minden körülmények között az adat kell, hogy a kiinduló pontja legyen. „Minden társadalmi tény egyenlő eséllyel pályázik, hogy tudományos vizsgálat tárgyai legyenek” Webernél a tudós választja ki a dolgot, Durkheimnél a dolgok követelik ki maguknak a figyelmet. A konkrét elméletnek tehát Durkheim szerint függetlennek kell lennie a tényektől, a megfigyelésektől. A társadalomtudománynak így, akárcsak a fizikában objektívnek kell lennie a durkheimi felfogás szerint (pozitivista program a szociológiában). A dolog meghatározásának folyamata a tények besorolásával zajlik. Ám előfordulhat, hogy bizonyos tényeket kizárunk, kifelejtünk, másodsorban a tények

összeállításánál mégiscsak tettünk bizonyos előfeltevéseket, és harmadsorban már magukban a tényekben benne rejlik a skatulyázás lehetősége. Mivel magának a tudománynak a tárgyát a kezdeti meghatározás alakítja ki, ettől függően lesz a tárgyi dolog, dolog vagy nem dolog. 5.) A társadalmi integráció értelmezése egy konkrét társadalmi tény vizsgálatán keresztül: Az öngyilkosság című monogfráfia elemzése Emil Durkheim (1858-1917) A francia szociológiai iskola megalapítója. Végzettségére nézve filozófus 1896-1913 között a „L’Année Sociologique” szakfolyóirat vezető publikusa, és szerkesztője. Életében megjelent művei: A társadalmi munkamegosztásról 1893, A szociológiai módszertani szabályai 1894, Az öngyilkosság 1897, A kollektív képzetek 1898, A vallási élet elemi formái 1912 A társadalmi integráció értelmezése. Az öngyikosság Módszertanának állatorvosi lova az Öngyilkosság című műve. A

modernizáció folyamatával az erkölcs hirtelen kikopik a társadalomból. Eltűnik, de rögtön helyette nincsenek új integrációs sémák, elvek. Anómiás állapot lép fel Ami a három öngyilkossági típus egyik fajtája lesz Durkheimnél A típusok a következőek: 1. egoista - idegesíteni a többieket, az élőket 2. altruista - magamra veszem a másik bűnét, vagy éppen feláldozom magam a nemzetért, közösségért 3. anómiás - a hirtelen nagy társadalmi változások során lép fel 6.) Durkheim vallásszociológiája Erkölcsi és vallási jelenségek magyarázata Emil Durkheim (1858-1917) A francia szociológiai iskola megalapítója. Végzettségére nézve filozófus 1896-1913 között a „L’Année Sociologique” szakfolyóirat vezető publikusa, és szerkesztője. Életében megjelent művei: A társadalmi munkamegosztásról 1893, A szociológiai módszertani szabályai 1894, Az öngyilkosság 1897, A kollektív képzetek 1898, A vallási élet elemi

formái 1912 A vallás társadalmi eredete és szerepe, funkciói. A szent és a profán, a dogma és a rítus szerepe Durkheim vallásszociológiájának, mely jelentős etnológiai anyagot hozott fel másodkézből, elsődleges célja az volt, hogy kimutathatóvá válljon a vallás integratív, normatív szerepe a társadalmiasulás kezdeteitől. Durkheim szándéka szerint, amennyiben mindezek kimutathatóak lennének világossá válhatna, hogy az eredendően a vallásból később elkülönült intézményesült társadalmi szférák világa pl. a jog, a politika,a kultúra bizonyos jelenségei formálisan visszavezethetők lennének az emberi létezés kezdeteitől fogva. Emellett bizonyítani szerette volna, hogy minden gondolkodás szociomorf, társadalmilag meghatározott és beágyazott., és hogy a legelemibb logikai elemek, és mellette a kollektív reprezentációk formai sajátosságai mind-mind a társadalmiasulás folyamatában ill. kezdetén morfológiailag már

adottak voltak A vallás kettősségének funkcióiból, a szentből és profánból, a dogmából és rítusból, nem csak formálisan a tiltás és engedélyezés proceduráit járja végig gondolkodásában, hanem kirejeszti a társadalmi, nem-társadalmi ellentettpárra is. A kollektív reprezántációk minden vallás, de tágabb értelemben mindenféle kultúra, avagy társadalmi élet sajátjai lesznek ezáltal. Az episztemológiai kényszerpályán tovább bonyolított elmélet aztán kitér a szent és a profán dichotómiára, melyben kimutatja, hogy a szent és a profán között nem annyira nagy a határ, ahogyan első látásra tűnhetne. A szentség nem csupán az istenivel azonos, hanem közvetítő az isteni szférához a profán világból. Az, hogy mi számít szentnek teljesen önkényes, a megkülönböztetés nem származhat a megfigyelésből, nincs modellje az érzékelhető valóságban. Ebből az következik, ha a végső értékek szakralizációja megkopik,

következtetésképpen nincs mire visszavezetni a normákat. Tehát a normák már megszületésük során önkényesek.Durkheim a szent/profán dichotómiát tartotta minden kategorizálás alapformájának. Első látásra ez szimpla dichotómiában szemlélve nem tűnik annyira izgalmasnak. A hangsúly a kettő közötti átjárásról szól Egyszóval egymást feltételezik A profánnak szüksége van a szentre. A szent ebből táplálkozik, és a profán meg felemeltetik Istenhez Ilyen pl az ima. az áldozat, a beavatás, a gyásszertartás Ezek a rítusok csak akkor képesek a határt helyreállítani, illetve fenntartani, ha egyúttal azt is biztosítják, hogy a profán lények valahogy kommunikáljanak a szenttel, de ugyanolyan fontos aztán, hogy az újra visszaálljon az elkülönültség, és újból működésbe jöjjön a dogma. A szenttel szembeállított profán a természettel azonosul; a szent pedig a természet ellentétét képező társadalommal. Ez még mindig

valamely hatalom legitimációjának a kérdésköréhez tartozik Hiszen a közösség ennek a dichotómiának a szentje, és az egyén a profán fele. Ebből a szempontból érdekesebb a kollektív forrongás fogalma Durkheimnél, ahol is ez a rend látszik felborulni a rítus során, mely által ez a rítus törvénymegtartó tényezőből átfordul törvényalkotó tényezővé, ahol is új prezentációk kerülhetnek be a szentség birodalmába, és ezzel együtt ki is hullhatnak a szentségek köréből. A szent/profán dichotómiát vélni megtalálni a mágia jelenségében is, bár ezt inkább egyfajta egyéni vallásnak tartja, hiszen a prezentációk ez esetben nem kollektívek ill. csak korlátozottan kollektívek A vallási jelenségek tanulmányozásában kitér még a totemizmusra is, melyben szintén kollektív, de végletekig sűrített szimbolikus erejű személytelen erő megnyilvánulását látja. Ezen műve a funkcionalista antropológiára volt a későbbiekben

nagy hatással. Itt a vége, fuss el véle