Irodalom | Tanulmányok, esszék » A fantasztikum jellege és szerepe néhány szabadon választott magyar, vagy világirodalmi alkotásban

A fantasztikum jellege és szerepe néhány szabadon választott magyar vagy világirodalmi alkotásban A fantasztikum a képzeletbeli, csodás, elképesztô és hihetetlen jelenségek összefoglaló elnevezése. Az irodalomban és mûvészetekben meghatározó minôség is lehet Azon mûalkotások jellemzôje, amelyek reális lényegi mondanivalójukat irreális jelenségvilág formái burkában fejezik ki. Nagy szerepe van már a mítoszokban is, majd a naiv és mûeposzokban, a mesékben, a népmesékben, a drámákban, a sci-fiben. Megjelenítése mesés vagy abszurd, legendás vagy tündéries, groteszk vagy álomszerû eszközként mindennapos. A fantasztikum már az ókorban is jelentôs szerepet kapott. A mítoszok az emberek számára érthetetlen, félelmetes kérdésekre válaszoltak mûvészi formában. Természetfeletti erôkkel szemben, szellemekkel, istenvilággal magyarázták naivan a különbözô természeti jelenségeket (villámlás, földrengés, mennydörgés),

így alakult ki a mitológia. Az egész szimbólumrendszer a társadalom képzeletbeli szüleménye. A romantika korában nôtt meg újra a fantasztikum szerepe. Talán azért, mert ebben az idôszakban az alkotói munka legfôbb ihletforrása a képzelôerô, a béklyóit levetô szárnyaló fantázia volt. A romantikus mûvészek csalódtak a felvilágosodás eszméiben, kiábrándultak a francia forradalom jelszavaiból. Az illúzióvesztés oly nagy mértékben jelentkezett, hogy a legtöbb mûvész elmenekült a valós világtól és egy fantáziavilágban talált otthonra. A romantika egyetlen követelményt ismert el: a mûvész zsenijét. A teremtô képzelet korlátlan jogainak kinyilvánítása nagymértékben kitágította az irodalom határait, s a klasszicizmus józan racionalizmusával szemben a romantikus alkotásokban lényeges szerephez jutott az irrealitás, a fantasztikum. A fel- és elszabadult fantázia elröpítette a mûvészeket egy megszépített,

illúziókkal teli világba, a fantasztikus mesék birodalmába. Az álomszerû tündérországban megvalósulhattak a hétköznapi lét kicsinyességében meghiúsult vágyak. Jelentôs szerephez jut a fantasztikum E.TA Hoffmann legtöbb írásában Hoffmann megkísérli hitelesíteni az irracionalitást, mûveinek egyik sajátos vonása a folytonosan egymásba játszó többsíkúság: a fantáziaelemek keverednek a valóságos leírásokkal. A csodás mesevilág és a sivár valóság ellentétében a mûvész és polgárlét közötti különbséget tükrözi vissza az író. A "mûvészet és valóság", a "fantasztikum és realitás" feloldhatatlan ellentéte foglalkoztatja az önéletrajzi ihletésû Az arany virágcserép c. kisregényében is A fantasztikus történet hétköznapi, városi környezetben, Drezda mindenki által jól ismert utcáin és terein játszódik. Hoffmann a kisregény elején pontosan megjelöli a cselekmény idôpontját és

helyszínét: "Urunk mennybemenetele napján délután három órakor Drezdában egy ifjú kirohant a Fekete-kapun." A pontos, szinte részletezô leírás azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy egy valóságos történetet fog olvasni. Ám egyik pillanatról a másikra a hibákkal teli, prózai valóság helyett egy csodálatos, mesés világban találjuk magunkat, és onnan ugyanolyan észrevétlenül kerülünk vissza a sivár, hétköznapi környezetbe. Hoffmann romantikus meséje két világot állít egymás mellé, s ezek között ôrlôdik a kisregény fôhôse: Anselmus diák. Anselmus a valós világban egy csetlô-botló, ügyetlen teremtés, aki közönséges nyárspolgárként éli szürke hétköznapjait. Életének új távlatai akkor nyílnak meg, amikor kapcsolatba lép egy valóságon túli transzcendens világgal, Atlantisszal. A szerelem nyitja meg számára az utat a magasabb rendû értékek világa felé, s vágyai csak ebben a képzelet teremtette

tündérbirodalomban valósulhatnak meg. Hoffmann külön mitológiát teremt: a diák szerelme, Serpentina, egy zöld kicsi kígyócska; Lindhorst levéltáros valójában nem emberi lény, hanem szalamandra; az almaárus boszorkány. ôk Atlantisz világához tartoznak, ahol a természet és a szellem összhangja megvalósul, Phosphorust, a szellemfejedelmet plátói szerelem fûzi tûzliljomjához. Lindhorst levéltáros segít Anselmusnak a gonosz legyôzésében, hiszen ha lánya elnyeri egy ifjú emberi lény szerelmét, úgy ô maga is felszabadul büntetése alól és visszatérhet a szellemvilágba. A diákot visszahúzza a prózai sivárságba Veronika, aki a földi, konvencionális szerelmet jelentené számára. Veronikának elvárásai vannak (udvari tanácsosné szeretne lenni, piactéri házra vágyik), ô is a bebörtönzött nyárspolgári világhoz tartozik - vele szemben Serpentina az ideális, plátói szerelmet jelképezi. A fôhôsnek a hit, szeretet és remény

erejével végül sikerül legyôznie a prózai valóságot és Serpentinával együtt felhôtlen boldogságban élhet Atlantiszban. Övék lesz az arany virágcserép, mely az örök és igaz szerelem szimbóluma. A fantasztikumot felhasználva azt sugallja Hoffmann, hogy a léleknek fel kell emelkednie a hétköznapok szürkeségébôl, a sivár kicsinyességbôl, s egy tartalmasabb, értelmesebb emberi életet kell élnie. Az író saját sorsáról is kettôs képet ad: nappal, munkahelyén ô egy szürke kishivatalnok volt, ugyanolyan nyárspolgár, mint a kristálypalackba zárt Anselmus; éjszaka azonban gazdag fantáziájának színes álomvilágába merült s ekkor megfeledkezhetett polgár létének szûkösségérôl. (Nem véletlen, hogy az éjszakai író mûvét vigíliákra = virrasztásokra tagolta.) Hoffmann a valóság pontos lefestése közben kemény társadalomkritikát gyakorol, a szürke, szellemtelen polgárokat mindvégig iróniával szemléli. Hoffmann

fantasztikuma már önmagán túlmutató jelentést hordoz magában, így elôfutára lesz Gogol, majd Kafka szürreális világának. A realizmus korában az orosz Gogol mûveiben válik újra meghatározóvá a fantasztikum. Gogol szemléletmódjára, módszerére valószínûleg hatottak Hoffmann orosz fordításban is megjelent írásai. Nála is keveredik a realitás a fantasztikummal Tanyai esték c elbeszélésgyûjteményében a kozákok mindennapi életét áthatják a furcsa ördög- és boszorkányhistóriák. A groteszkbe áthajló humorhoz és fantasztikumhoz való vonzódás késôbbi alkotásaiban is szerepet játszik. Fontos különbség azonban Hoffmann írásaihoz képest, hogy Gogolnál megváltozik a fantasztikum szerepe és jellege. A romantikus írónál a fantáziavilághoz való fordulás egy menekülési lehetôség, a jelenkori társadalomtól való elmenekülés egyik útja. A mesés környezetben a vágyak, törekvések megvalósulnak, az álomszerû

tündérország a boldogság színterévé válik. Gogolnál a fantasztikum már nem a romantikus elvágyódás kifejezôeszköze, hanem a torz orosz világ groteszk szemléletmóddal való visszatükrözése, egy újfajta kísérlet a valóság mûvészi kifejezésére. Az abszurditást felhasználva az író ferde tükröt mutat fel olvasóinak s önfelismerésre készteti ôket. Az orr c elbeszélés Gogol azon mûvei közé tartozik, ahol a fôhôs egy nap arra ébred, hogy valamiféle fordulat állt be életében. Ez általában olyan valószerûtlen mozzanat, mely kibillenti a novellát a valós világ rendjébôl: ekkor lép be a fantasztikum. Egy nap Kovaljov törvényszéki ülnök arra ébred, hogy orra helyén egy lapos folt éktelenkedik. Bosszúságában az utcán sétálva egyszer csak megpillant egy kocsit, melybôl tulajdon orra száll ki, s pompás öltözetébôl arra lehet következtetni, hogy államtanácsosi rangban éli világát. Az egész elbeszélés a

fantasztikumra épül, a világrend felborul, egy orr életre kel. Gogolnál is megôrzôdik a fantasztikumban a valószerûség, ugyanúgy mint Hoffmann-nál. A mû bevezetô része nagyon hasonló Az arany virágcserép elejéhez. Ivan Jakovlevics borbély felébred és reggel a cipóban egy levágott orrot talál. A borbély tudja: az orr nem másé, mint Kovaljov törvényszéki ülnöké. Rongyba göngyölve kiviszi a Névához s a hídról behajítja a folyóba Az elbeszélô tehát úgy tesz, mintha egy hiteles történetet mondana el. Egy orr valóban elszakadhat úgy a gazdájától, hogy azt egy borbély levágja. Az életre kelt orr maga is teljesen hétköznapi és normális módon viselkedik: sétál, templomba jár - nem rendelkezik mesebeli tulajdonságokkal. A valóságos elemek éppenhogy tovább növelik a történet abszurditását, ugyanis a fantasztikus elemek fölbukkanását teljes homály fedi. Például nem tudjuk, miként került az orr Ivan

Jakovlevics cipójába, hogyan kelt életre, hogy került vissza tulajdonosához. Az abszurd históriában a kisember tudatalatti vágya jelenik meg. A tekintélyelvû, korlátolt fôszereplô orra saját vágyálmainak megtestesítôje: egy elegáns, gazdag, nagy tekintélyû államtanácsos. Gogol szerint az orosz társadalom nem veti ki magából az ilyen egyéneket, hanem maga a társadalom szüli meg és hagyja élni ôket. Gogol erôteljesen hatott Kafkára. A XX sz-ban alapélménnyé vált az elidegenedés, magányérzet, szorongó bizonytalanság. Kafka mûveiben a világ mint egy szorongásos álomkép jelenik meg, hasonlóan orosz elôdjéhez. A fantasztikum Kafkánál mint metaforikus képnyelv jelentkezik, a korabeli monarchia rettentô államapparátusát, a bürokrácia torz világát, a kishivatalnok elnyomott egyéniségét mutatja be (akárcsak Gogol a csinovnyiknovelláiban). Kafka több írásában szintén föllelhetô a ráébredés motívuma, például az ún

álomnovellákban, A per c. regényben E mûvekben a köznapi létezés egy különös fordulat révén átugrik a képtelenbe, abszurdba. A szereplôk tudják ugyan, hogy egy másik világban vannak, mégis egy ideig elôzô életük szokásai szerint viselkednek. Az álomszerû víziókban megjelenô világ nemcsak a szereplôk tudatában létezik, a fantasztikumban a valóság, a társadalom meghatározó vonásai sûrûsödnek össze. Kafka nem másolja és nem magyarázza a világot, hanem újraalkotja, egy abszurdnak tetszô képben jeleníti meg. Míg Gogolnál minden visszarendezôdött az eredeti állapotba, ezzel szemben Kafkánál ez az abszurd fordulat végzetes és csak a szereplô halálával oldódik föl. Az átváltozás c novellában mindössze egy fantasztikus dolog történik: az utazó ügynök féreggé változása. Csak ezt kell elfogadnunk, ezután már minden úgy történik, mintha Gregor Samsa féreggé változott volna, az író valósághû pontossággal

írja le hôsének és környezetének sorsát. Az átváltozás közvetlen okáról nem tudunk meg semmit. Kafka kevés magyarázatot ad ahhoz, hogy a fantasztikum szerepét ebben a mûben egyértelmûen megfejtsük. Lehet, hogy az átváltozásban a fôhôs életének üres mechanizmusa, állattá alacsonyodása jutott kifejezésre. Vagy a fôhôs idegennek érzi magát a világgal, családjával, sôt önmagával szemben is annyira, hogy még a teste is más, idegen lénnyé változott. Lehetséges, hogy azért változott át, mert így akart megszabadulni a haszonelvû, üzleti világból. Többféle értelmezést adhatunk A fantasztikum a mûvészetek kialakulásának korától a mai napig jelen van az alkotásokban. Az írók eszközként sokféle szerep, mondanivaló kifejezésére használhatják, koronként változik szerepe és jellege. De nem tûnik el Ennek oka, hogy nagy hatással van az olvasóra Az emberek mindig kíváncsisággal, érdeklôdéssel vagy éppen

érthetetlenséggel fordulnak a csodák felé. De közömbösek nem maradnak