Történelem | Tanulmányok, esszék » Ünnepi megemlékezések március 15-e alkalmából

Alapadatok

Év, oldalszám:2015, 16 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:8

Feltöltve:2018. október 19.

Méret:1 MB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

Ünnepi megemlékezések március 15-e alkalmából 2015. március 16 Biró Zsolt: a magyar-magyar versenyre és a közösség összezárására is szükség van 2015. március 14 – Erdély Ma, MTI, maszolro, Nyugati Jelen, Krónika, szekelyhonro Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint az erdélyi magyarságnak egyaránt szüksége van a magyar pártok versenye által megvalósuló szelekcióra, és a közösség összezárására. A pártelnök a nemzeti ünnep alkalmából szervezett szombat esti marosvásárhelyi gálaműsor előtt tartott beszédében szólt az erdélyi magyarság rendszerváltás óta eltelt 25 évéről, és a közösség előtt álló kihívásokról. Biró Zsolt szerint az eltelt negyed évszázad legfájóbb adata, hogy mára elfogyott a közösség csaknem harmadrésze, félmillióval kevesebb magyar él Erdélyben, mint 25 évvel ezelőtt. Erdély Orbán: a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki 2015. március 15 –

MTI, Kormányhu, nolhu, hiradohu, hireksk Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ünnepén levélben köszöntötte a határon túl élő magyarokat Orbán Viktor miniszterelnök. A levélben - melyet számos Kárpátmedencei ünnepségen felolvasnak vasárnap - Orbán Viktor azt írja: hosszú évszázadok elnyomása után 48. március 15-e mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyar szabadság üzenete Pestről, a Nemzeti Múzeum lépcsőiről indult el, de az egész hazában visszhangra talált. Ma is úgy gondoljuk, hogy a magyarok szabadságát csak a magyarok vívhatják ki: összefogással, munkával és egyetértéssel - fogalmazott levelében a miniszterelnök. Magyarország Még tart a szabadságharc 2015. március 15 – Krónika, Erdély Ma, MTI, maszolro, szekelyhonro Az erdélyi magyarság – nem karddal és lándzsával, de – tovább vívja szabadságharcát, mert ma is vannak olyanok, akik meg akarják

fosztani nemzeti identitása alapjaitól – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke a sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepségen kifejtette: a szólásszabadság korlátozásával kezdődik minden elnyomás; ezt Petőfiék is tudták, és ezért a cenzúra eltörlésével kezdték forradalmukat. Rámutatott: az elnyomók úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a szabadságból nem kevesebb marad, hanem több lesz, ha másokkal is megosztják. Március 15. – Victor Ponta: együtt erősebbek vagyunk 2015. március 15 – Erdély Ma, MTI, maszolro, Krónika A magyar nemzeti ünnep alkalmából kiadott üzenetében Victor Ponta román miniszterelnök arra hivta fel a figyelmet, hogy a románok és a magyarok együtt erősebbek. A román kormányfő üzenetét a nemzeti ünnep alkalmából Kolozsváron rendezett megemlékezésen olvasták fel. A résztvevőknek a megye prefektusa tolmácsolta a 2 miniszterelnök gondolatait. Victor Ponta március 15-ét a magyar nép egyik

legnagyobb ünnepeként jellemezte, és úgy vélte, az 1848-1849-es események ma arra késztetnek, hogy a szabadság, az igazságosság és a béke egyetemes értékeire tekintsünk. Kijelentette, a mai társadalom nem létezhetne azok áldozata nélkül akik a 19 század közepén Európa államaiban a szabadságért és az önrendelkezésért szálltak harcba. Erdély Tőkés László: ki kell mondani az igazságot! 2015. március 15 – Krónika, Erdély Ma, MTI, maszolro, Magyar Hírlap „Fel a küzdelemre, haladjunk tovább az elkezdett úton” – üzente Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Az 1848as forradalom emléknapján tartott ünnepi beszédében az igazságharc folytatására szólította fel az erdélyi magyarságot, meggyőződése ugyanis, hogy „ki kell mondani az igazságot ahhoz, hogy a láncokat leszakítsuk”. Úgy véli, nem érdemes szembeállítani a jelképeket a

reálpolitikával, hiszen minden egyes szimbólumnak valós tartalma és „súlyos” üzenete van. „Nem véletlenül rejtegették egyesek éveken keresztül a magyar zászlót A székely lobogó kitűzése sem pusztán hőbörgés” – vallja az EP-képviselő. Kitért ugyanakkor arra is, hogy miközben Brüsszelben szabadon beszélhet magyarul, addig Romániában botrányt okozna, ha ugyanígy tenne a bukaresti parlamentben. Seszták Szatmárnémetiben: az építkezéshez is önállóság kell 2015. március 15 – Krónika, Erdély Ma, MTI, maszolro A magyar nemzet 1848-ban felemelte fejét, és egy emberként indult harcba egy valóban fontos, szent ügyért – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap a szatmárnémeti ünnepségen. Az István téri Petőfi-szobornál tartott rendezvényen a tárcavezető több mint 600 ember előtt arról beszélt, hogy 167 évvel ezelőtt a magyar emberek önállóságot, az életüket meghatározó dolgokban

nagyobb mozgásteret akartak, és azt kívánták, maguk dönthessenek sorsukról. „Ez adott akkor erőt a nemzetnek és olyan erkölcsi alapot a szabadságharcnak, amelyet külső segítséggel és óriási katonai túlerővel is alig lehetett eltiporni” – fogalmazott Seszták Miklós. Szilágyi Zsolt: ma is harcolni kell a szabadságért 2015. március 15 – Krónika, Erdély Ma, MTI, maszolro, szekelyhonro Az erdélyi magyaroknak ma is harcolniuk kell szabadságukért, és azt kell megértetniük a többségi nemzettel, hogy a magyar szabadság nem a románok ellen van – hangoztatta vasárnapi ünnepi beszédében Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. A politikus a Kovászna megyei Maksán mondott beszédet a március 15-ei ünnepség több száz résztvevője előtt. Rámutatott: a magyarok szabadsága, a székely autonómia nem akar elvenni senkitől semmit, Marosvásárhelyen a hatóságok mégis betiltották a székely vértanúk napjára

szervezett megmozdulást. „Van-e külön román szabadság a magyarok ellenében, van-e külön magyar szabadság a románok ellenében? Jól tudjuk a választ: 3 nincs. Románia csakis akkor lehet szabad, ha nem fél a mi szabadságunktól” – hangoztatta a szónok. Az összefogás fontosságát hangsúlyozták Kolozsváron 2015. március 15 – Krónika, maszolro Több mint háromezer kolozsvári magyar emlékezett vasárnap az 1848–49-es forradalomra. Az ünneplő tömeg a Protestáns Teológiai Intézet elől vonult a Főtérre, majd az ökumenikus istentisztelet után a Petőfi utcába. „Győzelmet ünnepelni jöttem, nem vereséget siratni” – hangsúlyozta az egykori Biasini Szálloda előtt az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének nevében Lőrinczi Zoltán. Mint kifejtette: március 15-ének többek között az az üzenete, hogy a politikai nézeteltérésektől megcsömörlött emberek össze tudnak fogni. „Itt az idő, hogy mi, magyarok együtt dolgozzunk”

– szögezte le Erdély Noua Dreaptă: legyen Sepsiszentgyörgy Románia fővárosa! 2015. március 15 – transindexro, maszolro Incidensek nélkül járt le az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) Kolozsváron megszervezett felvonulása, amely a Széchenyi téren kezdődött és a Bocskai téren levő Avram Iancuszobornál ért véget. Noha a magyarok nemzeti ünnepnapjára szervezték az Avram Iancu Emlékmenet nevű rendezvényt, és a felszólalók többször hangsúlyozták, hogy nem a magyarok ellen vannak itt, hanem Avram Iancut ünneplik, több ízben is sovinizmussal, irredentizmussal vádolták a magyar közösséget. A rendezvény zárómozzanataként a Noua Dreaptă egyik tagja a szerinte egyre erősödő transzilvanista mozgalomra válaszként fogalmazta meg, hogy nem az elszakadásban, hanem a nemzeti egységben kell a jövőt keresni. Ennek jegyében azzal a javaslattal jött, hogy Románia fővárosát helyezzék Erdélybe. Elmondta, azt kérik a kormánytól és

parlamenttől, hogy módosítsák az alkotmányt, hogy Sepsiszentgyörgy lehessen Románia fővárosa. Így ünnepeltek a csíkszeredaiak március 15-én 2015. március 15 – maszolro, szekelyhonro, Krónika A csíkszeredai március 15-i megemlékezés 11 órakor kezdődött a Petőfi Sándor Általános Iskolánál, majd délután folytatódott a Gál Sándor szobor megkoszorúzásával. A köztéri ünnepség záróakkordja a Petőfi és Balcescu szobrok előtt zajlott. Ünnepi beszédet mondott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Soltész Miklós magyar egyházügyi államtitkár és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium és a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum kórusa énekelt, valamint Antal Tibor népdalénekes és a Heveder zenekar is fellépett. 4 Összefogásra buzdítottak Marosvásárhelyen 2015. március 15 – maszolro, szekelyhonro Az RMDSZ a Petőfi-téren a Bem-emlékplakettet koszorúzta meg, az eseményen

Tamási Zsolt történész tartott történelmi összefoglalót. A Petőfi Sándor szobránál a Néppárt szervezésében emlékezett a marosvásárhelyi magyar közösség. A rendezvényen az RMDSZ is képviseltette magát Brassai Zsombor és Soós Zoltán személyében, akik koszorút is elhelyeztek a nagy költő lábánál. Portik Vilmos, a Néppárt megyei elnöke az összefogást sürgette, elmondta, hogy pártja részéről erős az akarat, hogy a közös jelölt minden marosvásárhelyi magyart képviseljen a jövő évben esedékes polgármesteri választásokon. Erdély Közel ezren ünnepeltek a Nyerges-tetőn 2015. március 15 – szekelyhonro, Krónika A magyarság egyetlen boldog ünnepén − március 15-én − Nyerges-tetőn Korodi Attila parlamenti képviselő Kossuth Lajos szavaival arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a múlt a jövendő tükre. Ennek fényében pedig a számos nehézség ellenére is próbáljanak meg itthon boldogulni. Ezrek

ünnepeltek a Postaréten 2015. március 15 – szekelyhonro, Krónika Közel háromezren gyűltek össze vasárnap délután a marosvásárhelyi Postaréten levő Székely Vértanúk emlékművénél a magyar forradalom kitörésének 167. évfordulójára emlékezni. Victor Ponta román kormányfő üzenetét, amelyben kiemelte: a pesti forradalmi ifjúság által összeállított 12 pontból 11 fellelhető a balázsfalvi kiáltványban is, ami bizonyítja, hogy a két nép ugyanazokért az ideálokért szállt síkra. „Az én üzenetem a tisztelet, a párbeszéd, a szolidaritás üzenete is” – fogalmazott a román miniszterelnök. Ezután a Lukács Bence Ákos csíkszeredai konzul Orbán Viktor magyar kormányfőnek az elszakított országrészek magyarjaihoz intézett üzenetét olvasta fel. Magyarország volt az egyetlen az európai államok közül, ahol nem hunyt ki a forradalom lángja az 1848-as év elején. A nemzeti múzeum lépcsőjéről indult forradalmi lendület

átfogta az akkori egész magyar hazát – üzente a magyar miniszterelnök, utalva arra is, hogy a mai határon túli magyarok elődei ugyanúgy vették ki részüket a szabadságért való küzdelemben, mint a mai anyaország lakosságának elődei. „Jogunk van a jelenhez és az eljövendőhöz is” 2015. március 15 – szekelyhonro, Krónika Harangszóra és ünnepre gyűltek az udvarhelyiek vasárnap délben a Patkóban: március 15én a hős elődökre, az 1848–49-es forradalom és szabadságharca emlékeztek. Tavalyhoz hasonlóan az EMNP, az MPP és az SZNT helyi szervezetei a délutáni fáklyás felvonulást megelőzően, az udvarhelyi bevett szokás szerint 12 órakor tartották a megemlékezést. 5 Óriászászlók töltötték meg Kézdivásárhely főterét 2015. március 15 – szekelyhonro, Krónika Rég nem látott tömeg gyűlt össze Kézdivásárhely főterén megünnepelni az 1848-as szabadságharc és forradalom kitörésének évfordulóját. Tapsvihart

arattak azok a lovasok, akik óriászászlókkal vonultak fel. Az ünnepi műsorra délben került sor, elsőként Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere mondott beszédet. „Talán a legnagyobb szépsége ennek az ünnepnek, a magyar szabadság napjának, hogy ha csak egy napra is, vagy egy órára, de egységes a magyar nemzet. Egységes is, erős is Ha valaki ilyenkor fentről néz minket, azt látja, hogy Soprontól Kézdivásárhelyig, különböző helyszíneken ugyan, de együtt van a magyar nemzet. Az együttérzés, az együtt gondolkodás és az együtt cselekvés napja ez” – mondta a céhes város elöljárója. Erdély Megdicsérték a székelyeket Keresztúron 2015. március 15 – szekelyhonro Többezres tömeg gyűlt össze Székelykeresztúr központjában az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségen. A részvevők kihozták a református templomból az országzászlót, majd megkoszorúzták Petőfi Sándor Szabadság

téri szobrát, ezután az ünnepi beszédek és tematikus műsorok következtek. Az eseményt a székely himnusz eléneklésével zárták. Ünnepi megemlékezés Nagyszalontán Berényi: a felvidéki magyarságnak is megvan a maga 12 pontja 2015. március 14 – bummsk, hireksk A felvidéki magyarságnak is megvan a maga 12 pontja, a márciusi ifjak követelései a jelenre is átültethetőek - fejtette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke Rimaszombatban, a párt által nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett megemlékezésen. Berényi József a márciusi 12 pont aktuális felvidéki üzeneteit sorolva azt mondta: a sajtószabadság kívánalmának üzenete ma az, hogy a szabad sajtó a magyarság megmaradását is felvállalja. A politikus a második pont - a törvény előtti egyenlőség összefüggésében arra utalt, hogy annak megvalósulása ma azt jelentené, hogy Malina Felvidék 2015. március 15 – MTI, kormanyhu, origohu Ünnepi megemlékezést

tartott Nagyszalonta magyarsága, melynek fővédnöke Grezsa István, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának miniszteri biztosa volt. A város Kossuth-szobránál tartott rendezvényt megnyitó beszédében Grezsa István hangsúlyozta: azt a harcot, akkor és ott, nem csak magukért, nem csak saját szabadságukért és nemzeti önrendelkezésükért vívták március ifjai, hanem az őket követő generációk elidegeníthetetlen jogaiért. A miniszteri biztos kiemelte: a magyarság ma sem akar mást, mint 1848-ban. 6 Hedvig helyett valós bűnözőket állítanak bíróság elé. „Aktuális (üzenet) ma a kétnyelvűség is, igényeljük, akarjuk, hogy a szlovák mellett a magyar (nyelv) is megjelenjen az államigazgatás szintjén, az önkormányzatok szintjén, hogy otthon tudjuk magunkat érezni ott, ahol nagyobb számban élünk” - szögezte le Berényi, rámutatva: a kettős állampolgárság lehetővé tétele ugyancsak az aktuális elvárások

közé tartozik. Magyarnak lenni büszke gyönyörűség Felvidék 2015. március 14 – hireksk Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség” címmel, helyi alap- és középiskolások, valamint egyetemisták közreműködésével tartottak ünnepi műsort pénteken este a városi művelődési központ színháztermében. Vasárnap délután szabadtéri ünnepi megemlékezésen vehetnek részt a révkomáromiak, továbbá megtekinthetik a délkomáromi Monostori erődben a hajdani események felidézését. Kassán is köszöntötték március 15-ét 2015. március 14 – bummsk, hireksk, Magyar Hírlap A jólétről, a jogbiztonságról, a szolidaritásról, 1848 jelentőségéről, Magyarország és Szlovákia sikereiről beszélt egyebek mellett Németh Zsolt Kassán szombaton, a Thália Színházban megtartott március 15-i ünnepségen, amelyet a Csemadok Kassai Városi Választmánya

szervezett. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke úgy fogalmazott: nem beszélhetünk közép-európai jólétről a kelet-szlovákiai magyarlakta területek jóléte nélkül, nem beszélhetünk közép-európai jogbiztonságról a kelet-szlovákiai magyarlakta területek jogbiztonsága nélkül, és nem beszélhetünk közép-európai szolidaritásról a kelet-szlovákiai magyarlakta területekkel való szolidaritás nélkül. A szabadság napja 2015. március 15 – hireksk, Felvidék Ma, Új Szó Felvidék-szerte megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulójáról. A civil szervezeteket tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala ünnepi közleményt adott ki a nemzeti ünnep alkalmából. „A XIX században a modern magyar nemzet születése általános felemelkedést hozott magával. A jogegyenlőség megjelenése a kiváltságok helyett, az anyanyelvi művelődés elterjedése az idegen nyelvű oktatás helyett, a

népakaratból eredő hatalom mások uralma helyett mind előrelépést jelentett a korábbi állapotokhoz képest” – mutat rá ünnepi közleményében a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, hozzátéve: nekünk, kisebbségi magyaroknak ma is kihívást jelent ezen célok elérése. 7 Babity János főkonzul fogadást adott nemzeti ünnepünk tiszteletére 2015. március 13 – Vajdaság Ma Ünnepi fogadást adott Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja a palicsi Vigadó konferenciatermében. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa hagyományosan vendégül látja a vajdasági magyarság politikusait, szerbiai partnereit, valamint az egyházi és civil szféra képviselőit az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának ünnepén. A március 13-ai rendezvényen Babity János főkonzul felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét. Vajdaság Pozsony: csak a szülőföldjén lehet igazán szabad az ember 2015. március 15 – Felvidék Ma

Pozsonyban hagyományosan a Medikus-kertben lévő Petőfi-szobornál emlékeztek a pozsonyi és környékbeli magyarok az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról. Pánczél Károly, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, a magyar szabadság és függetlenség eszménye az építés, az alkotás és az értékteremtés eszménye, sohasem a rombolás. „Mi sohasem más nemzetek ellen, hanem mindig a mi nemzetünk felemelkedése érdekében harcoltunk. Ezért fontos megjegyeznünk, hogy egymással szövetségben és nem egymás ellenére és kárára tehetjük erőssé a nemzeteinket, mert Európát csak nemzetei tehetik erőssé.” Felvidék Zenta: Ünnepi műsor március idusának jegyében 2015. március 13 – Vajdaság Ma, Pannon RTV, Vajdaság RTV Hol vagy Március? címmel tartottak ünnepi műsort március idusának jegyében ma este a zentai Művelődési Házban a Zentai Magyar Kamaraszínház, a

törökszentmiklósi Miklós néptáncegyüttes és az Ezerjó Szentmiklós Néptáncegyüttes kéttoppantós csoportja fellépésével. Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere ünnepi köszöntőt mondott, amelyben hangsúlyozta, nemzeti ünnepünk alkalmából a lélek is ünneplőbe öltözik, a magyar emberek szívdobbanása pedig egymáshoz igazodik. Móra István tiszteletére avattak emléktáblát Keviben 2015. március 13 – Pannon RTV, Vajdaság RTV Ünnepélyes keretek között leplezték le csütörtök este a kevi Móra István Művelődési Egyesület névadójának tiszteletére állított emléktáblát a Zenta községbeli faluban, ahol Segíts harang dörögni, nyelved is megmarad címmel tartottak megemlékezést az 1848–49es forradalom és szabadságharc tiszteletére. Lovas Ildikó író, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja és Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere leplezte le a Móra István tanító, költő, író

tiszteletére állított emléktáblát. Lovas Ildikó ünnepi beszédében a nemzeti ünnep jelentőségét és összetartó erejét hangsúlyozta. 8 Koszorúzás Magyarcsernyén 2015. március 14 – Magyar Szó Magyarcsernyén pénteken Petőfi Sándor mellszobrának a megkoszorúzásával kezdődött a március 15-ei megemlékezések sorozata Bánátban. Az ezerkétszáz lakosú falu magyarsága az idén tarthatott először köztéri megemlékezést. A tavaly felavatott Petőfi-szobornál megtartott ünnepi műsorban a költő nevét viselő általános iskola tanulói léptek fel. Az egybegyűlteket Rúzsa Róbert tanácselnök köszöntötte, ünnepi beszédet mondott Pál Károly, a VMSZ ügyvezető alelnöke. Vajdaság A szabadságharc Szabadkán eltemetett résztvevőire emlékeztek a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói 2015. március 14 – Magyar Szó, A tanítóképző többéves hagyománya, hogy március 15-ére nem csak a kar ünnepi műsorában

emlékeznek meg, hanem a szabadkai temetőkben is. Így volt ez az idén is Egyegy szál trikolorral átkötött szegfűt helyeztek el a Zentai úti temetőben nyugvó Paganini József százados sírjára és a zsidó temetőben lévő zsidó áldozatok tiszteletére emelt emlékműre. város legnagyobb temetőjében, a Bajai útiban „hivatalosan” nem tartanak nyilván 48/49-es honvédeket. A síremlékek aprólékos elemzése kiderítette, hogy van hét olyan sír, amelyben biztos, hogy egykori honvédek nyugszanak. Az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek Csókán 2015. március 14 – Pannon RTV Az 1848/49-es forradalomnak és szabadságharcnak állít emléket a tiszaszentmiklósi katolikus temető haranglába. Balázs Ferenc, Csóka polgármestere és Törtei János, a községi tanács tagja koszorúzták meg ma az emlékhelyet a szabadságharcra emlékezve. A szabadságharc üzenete minden korban a jelenről és a jövőről szól, amelynek össznemzeti

mivolta a mai napig éltető erő – ezekkel a sorokkal nyitotta meg a megemlékezést, Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke. Megemlékezés Nagybecskereken 2015. március 14 – Magyar Szó, Vajdaság Ma, Vajdasági RTV A nagybecskereki katolikus temetőben pénteken megkoszorúzták Szemere Pál honvédőrnagynak a kápolna homlokzatán lévő emléktábláját. Szemere Pál Kiss Ernő parancsnoksága alatt 1848. szeptember 2-án részt vett a győztes perlaszi csatában, halálos sebet kapott, majd 1848. szeptember 8-án Nagybecskereken elhunyt Életútjáról Puskás János, a VMSZ körzeti szervezetének elnöke beszélt. 9 A Hegyesi csata emlékművénél tartottak megemlékezést 2015. március 14 – Vajdaság Ma Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója tiszteletére tartottak megemlékezést a Hegyesi csata emlékművénél a kishegyesi Nyugati temetőben. Harasztia László, a belgrádi magyar

nagykövetség főtanácsosa Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét olvasta fel, alkalmi beszédet mondott Józsa László, a VMSZ elnökségi tagja. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 167 évfordulója alkalmából Kishegyesen a Nyugati temetőben tartottak megemlékezést. A Hegyesi-csata emlékművénél a megjelentek egy perces néma csenddel adóztak a Belgrád mellett történt helikopterszerencsétlenségben elhunyt áldozatok emléke előtt. Vajdaság Megemlékezés Topolyán 2015. március 14 – Vajdaság Ma, Vajdasági RTV Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére a Vajdasági Magyar Szövetség koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott Topolyán a nyugati temetőben. Mirić Námesztovszki Kornélia, a topolyai helyi szervezet alelnöke üdvözölte a jelenlévőket, Ágoston Emília és Bodor Sára, az Aurora Stúdió szavalói Petőfi Sándor Magyar vagyok című költeményét adták elő. Magyarország

miniszterelnökének, Orbán Viktornak a levelét Gara Katalin, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus képviselője olvasta fel. Emlékezés a magyarittabéi Kossuth-szobornál 2015. március 15 – Vajdaság Ma, Pannon RTV, Vajdasági RTV Az emlékezés Magyarittabén az 1848/49-es forradalomra istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban, ahol Marton Károly lelkész köszöntötte a gyülekezet tagjait, majd az Igét Marton Ilona tiszteletes asszony hirdette. Az emlékezés keretében szavalatok, dalok is hangzottak. Elsőként Petes Béla, Magyarittabé tanácselnöke köszöntötte az egybegyűlteket, mint hangsúlyozta, örömmel tölti el, hogy a rendezvényen az iskolás diákok és az óvodások es jelen vannak, hiszen fontos, hogy kicsiny korukban tudatosodjon bennük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc jelentősége. A köszöntő után Varga Haszonits Zoltán, Magyarország Belgrádi nagykövetségének első beosztott tanácsosa olvasta fel Orbán

Viktor, Magyarország miniszterelnökének levelét a határon túl élő magyarokhoz. A forradalomra és a szabadságharcra emlékeztek Adán 2015. március 15 – Vajdaság Ma, Pannon RTV Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulójára emlékeztek ma délután Adán, a helyi római katolikus temetőben, ahol a Cseh Károly Általános Iskola és a Bartók Béla Zeneiskola diákjai adtak alkalmi műsort. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levelét Varga-Haszonits Zoltán, a belgrádi magyar nagykövetség első tanácsosa olvasta fel, kiemelve, március idusán szerte a világon sokféle eseményre 10 emlékeznek, nekünk, magyaroknak azonban mindenkinél több okunk van arra, hogy kivételesnek érezzük ezt a napot, hiszen hosszú évszázadok elnyomása után 1848. március 15. mutatta meg, milyen életerős és bátor nemzet a miénk Az oromhegyesiek a Faluházban emlékeztek 2015. március 15 – Vajdaság Ma Hagyományaikhoz híven az

1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeiről az oromhegyesiek ezúttal is a helyi Bohemia színtársulat tagjai által készített alkalmi összeállítással köszöntötték a nemzeti ünnepet, amelyen megjelentek a magyarországi Jászladány képviselői is. A műsorba bekapcsolódtak a helyi általános iskola diákjai és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület népdalkórusa is. A színtársulat a 167 évvel ezelőtti budapesti március 15-i eseményeket elevenítették fel, nem feledkezve el a Nemzeti dalról, a 12 pontról és más, az eseményhez szigorúan kötődő történésekről sem, amelyeket – mint minden évben – új elemekkel, új motívumokkal gazdagítottak. Vajdaság Megkoszorúzták Kossuth Lajos mellszobrát Szabadkán 2015. március 15 – Pannon RTV, Vajdaság RTV, Vajdaság Ma A szerbiai gyásznap miatt egyperces néma csend előzte meg az emlékezés virágainak elhelyezését Szabadkán. A Népkör Magyar Művelődési Központ

épületénél főhajtással tisztelegtek az egybegyűltek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Kossuth Lajos mellszobránál a Művelődési Központ, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség képviselői, valamint Magyarország szabadkai konzulja és Maglai Jenő, Szabadka polgármestere is koszorúzott. Az eseményen beszédet mondott Bunford Tivadar, a VMSZ szabadkai elnöke Megemlékezés a bácskossuthfalvi Kossuth-szobornál 2015. március 15 – Pannon RTV A példamutatás a legfontosabb párhuzam a 48-as események és a jelen között – hangsúlyozta Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja ma délután Bácskossuthfalván. Vajdaság egyik központi megemlékezésén a vajdasági magyar politikai élet szereplői és a magyar külképviseletek delegációi mellett a hagyományos egyházak és a civil szféra képviselői is jelen voltak. A világ hetedik

legrégebbi Kossuth-szobránál tartják minden évben Vajdaság egyik központi megemlékezését. A tradíció szerint ökumenikus istentisztelettel kezdődött idén is a március 15-i ünnepség Bácskossuthfalván. Orbán Viktor magyar miniszterelnök levelét Pintér Attila belgrádi magyar nagykövet olvasta fel, majd Varga László tartotta meg beszédét. A VMSZ elnökségi tagja szerint intelemként kell tekintenünk március 15-e máig ható üzenetére. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az eseményen azt hangsúlyozta, az ünnep kapaszkodót is kell, hogy jelentsen a ma élők számára. 11 A Rákóczi-főiskolán járt Magyarország felsőoktatási államtitkára 2015. március 13 – Kárpátalja Ma, Kárpátinfo Beregszászba látogatott Magyarország felsőoktatásért felelős államtitkára március 13án. Palkovics Lászlót a II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán Orosz Ildikó, az intézmény elnök asszonya fogadta. Az

államtitkár megbeszélést folytatott a Rákóczifőiskola vezetőségével, majd a főiskola elnökasszonyával aláírták az intézmény további támogatásáról szóló szerződést is. Ezt követően Palkovics László részt vett a március 15-e alkalmából szervezett ünnepi műsoron, majd megkoszorúzta a Rákóczi-főiskola bejáratánál lévő Kossuth-emléktáblát, a színház falán látható Petőfi-emléktáblát, valamint Petőfi Sándor szobrát a Petőfi téren. Kárpátalja Állami kitüntetések Kárpátalja kiválóságainak 2015. március 14 – Kárpátalja Ma, Kárpáti Igaz Szó Nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a kárpátaljai magyar oktatási, tudományos és gazdasági élet több kiemelkedő teljesítményt nyújtó képviselőjének március 13-án Ungváron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. Nemzeti ünnepünket méltatták Magyarország Kijevi Nagykövetségén is, ahol dr. Keskeny Ernő nagykövet Áder

János köztársasági elnök megbízásából a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést nyújtotta át dr. Berta Eleonórának, a Kijevi Nemzeti Nyelvészeti Egyetem tanárának a magyar nyelv oktatásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. Liszt Ferenc-díjban részesült Pál István Szalonna 2015. március 14 – Kárpátalja Ma Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki Pál István „Szalonna” viski származású népzenészt, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarvezetőjét. A kárpátaljai származású prímás a díjat Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehette át március 13-án. Az elismerés a magyar állam által adományozható legmagasabb zenei kitüntetés, melyet évente nemzeti ünnepünkön adományoznak oda azoknak, akik kiemelkedő zenei és előadó-művészeti tevékenységet végeznek. Talpra Magyar! – Megemlékezés a Rákóczi-főiskolán 2015. március 14 – Kárpátalja Ma, Kárpátinfo Az 1848–49-es

forradalomra és szabadságharcra emlékeztek március 13-án a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán Az intézmény díszterme zsúfolásig megtelt diákokkal, tanárokkal és megemlékezőkkel. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével Palkovics László, Magyarország felsőoktatásért felelős államtitkára is, aki a 12 Kis Miklós Zsolt államtitkár látogatása a Rákóczi-főiskolán 2015. március 15 – Kárpátalja Ma A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára látogatott Kis Miklós Zsolt, a magyar Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A tisztviselő március 14-én érkezett, akit Orosz Ildikó fogadott. Az államtitkár és kísérete megtekintették a Rákóczifőiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének új épületét és a nemrég felavatott Fodó Sándor Kulturális Központot. Az épületben tett séta után az államtitkárt kötetlen beszélgetés keretében

tájékoztatták a főiskola vezetői a kárpátaljai helyzetről. Horvátországi magyarok körében emlékezett Potápi Árpád János 1848-ra 2015. március 14 – MTI, Kormanyhu A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából rendezett központi ünnepségén vett részt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Beszédében hangsúlyozta, hogy 1897-ben a csúzai magyarok közadakozásból felállították a Kossuth Lajos emlékét őrző obeliszket. A bécsi magyarság körében emlékezett Potápi Árpád János 2015. március 13 – MTI, Kormanyhu A bécsi magyarság körében emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulóján Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A nemzetpolitikai államtitkár ünnepi köszöntőjében felidézte, hogy „a mai napon amikor a magyar szabadság napját

ünnepeljük, nem szabad elfelejtenünk, hogy Pozsony és Pest-Buda mellett Bécs milyen szerepet játszott annak kivívásában. Kész volt már a gyújtózsinór, alaposan megsodorva, mégis Bécs gyújtotta meg a kanóc végét, amely lángra lobbant és elsöpörte a régi rendszert, hogy helyére a független, polgári Magyarországot állítsa. Hálásak vagyunk mindezért a bécsieknek!” Őrvidék Horvátország ünnepséget megelőzően Orosz Ildikóval, a főiskola elnök asszonyával aláírta az intézmény további támogatásáról szóló szerződést. Kárpátalja 1848-as megemlékezés az Umizban 2015. március 14 - Volksgruppen Az UMIZ Alsőri Média és Információsközpont egy nagyszabású műsorral emlékezik meg az 1848 -as forradalom és szabadságharc 167. évfordulójára az alsóőri öreg iskolába vasárnap, március 15-én,18 órakor. Ünnepi beszédet mond és a műsort összeállította Radics Éva. 13 2015. március 15 - Volksgruppen Az

Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala és annak tagegyesületei közösen emlékeztek az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc emlékére egy közös rendezvény keretében március 14-én, Bécsben a Bessenyei-szobornál valamint a Collegium-Hungaricumban. A rendezvény nagyon sikeres volt, hisz több magyar egyesület képviseltette magát, de nem csak idősebb tagok, hanem a fiatal generáció is szerepelt az ünnepen. A szabadságért való küzdelemnek új célokra kell összpontosítania 2015. március 15 – MTI, Kormanyhu A szabadságért való küzdelemnek folyamatosnak kell lennie, annak folyamatosan új célokra kell összpontosítania – ez Trócsányi László igazságügyi miniszter 2015. március 15-i torontói ünnepi beszédének üzenete. Magyar az, aki vállalja magyarságát 2015. március 14 – MTI, Kormanyhu A New York-i Magyar Házban mondott beszédet nemzeti ünnepünk alkalmából Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi

ügyekért felelős helyettes államtitkára. Dr Latorcai Csaba hangsúlyozta: az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország és Európa újkori történetének egyik legjelentősebb eseménye, ugyanakkor a magyar nemzeti identitás fontos alapköve. Szerves része volt az 1847–48-as európai (svájci, olasz, francia, osztrák, német, cseh), egymást erősítve kirobbanó forradalmaknak, amelyek közül egyedül jutott el a hosszan tartó, sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét és a magyar nemzet erejét mutatja, hogy csak a cári Oroszország hadseregének beavatkozásával lehetett legyőzni. Diaszpóra Sikeres 1848-as megemlékezés Bécsben Őrvidék Március 15. - Megemlékezések amerikai nagyvárosokban 2015. március 15 - MTI A keleti partvidéktől a Csendes-óceánig az Egyesült Államok számos nagyvárosában emlékeztek meg közösen a magyar szervezetek és képviseletek az 1848-as forradalom 167. évfordulójáról.Koszorús Ferenc,

az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) elnöke a washingtoni Wesley Teológiai Szeminárium kápolnájában összegyűlt mintegy másfél száz főnyi hallgatóság előtt idézett az emigráns Kossuth Lajosnak az Egyesült Államokban elmondott beszédeiből, amelyekben egyebek között kijelentette, hogy „van számunkra remény, mert van egy Isten az égben és egy Amerika a Földön”, és a megnövekedett politikai súlyának megfelelő, aktív nemzetközi szerepvállalásra biztatta az Egyesült Államokat. Koszorús Ferenc felemlegette Kossuthnak az Abraham Lincoln elnök gettysburgi beszédében is visszacsengő mondatait: „Mindent a népért, mindent a néppel 14 együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia, korunk szellemének uralkodó tendenciája.” Sanghajban is ünnepeltek a magyarok 2015. március 16 – MTI, Magyar Nemzet, MNO Kína gazdasági központjában, Sanghajban, immáron hagyomány, hogy az ott élő magyarok összegyűlnek és

hazájuktól távol együtt emlékeznek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Idén a Petőfi-szobor tövében zajlott koszorúzási ünnepséget Horváth Levente, az újonnan kinevezett főkonzul nyitotta meg ünnepi beszédével. Diaszpóra 15 A napi nemzetpolitikai sajtószemle a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársainak közreműködésével Magyarország www.atvhu www.blikkhu www.borsonlinehu www.dunatvhu www.hiradohu www.hirszerzohu www.hirtvhu www.hvghu www.indexhu www.kitekintohu www.magyarhirlaphu www.mnohu www.mtihu www.nepszavahu www.nolhu www.origohu Románia www.erdelyma www.transindexro www.kronikaro www.maszolro www.nyugatijelenro www.szekelyhonro www.hhrforg /erdelyinaplo Szlovákia www.ujszocom www.szabadujsagcom www.felvidekma www.bummsk hirek.sk Ukrajna www.hhrforg www.karpatinfonet www.karpataljalapnet www.karpataljahu www.karpataljama Ausztria www.volksgruppenat Szlovénia

www.nepujsagnet www.rtvslosi Szerbia www.magyarszocom www.pannonrtvcom www.vajdasagmainfo Horvátország www.hmdkhr www.huncrohr Figyelt weblapok jegyzéke készült. Hírvivő www.reggeliujsagro www.mannaro 16