Filozófia | Tanulmányok, esszék » Platón - Lakhész

Platón: Lakhész A Lakhész című dialógus Platón első alkotói korszakában, a szókratikus korszakban íródott. Ezt a korszakot a szókratészi problémák motiválták: az erény taníthatósága, különböző fogalmak meghatározása. Szókratész a filozófiában kutatta az egyetemest, szerinte az egyetemes nem más, mint a dolgok osztálya. Az egyetemes jó az az osztály, amelyben valamennyi jó benne foglaltatik, az egyetemes bátorság az, amelyben a bátorság valamennyi megjelenési formája helyet kap. Ebben a dialógusban megfigyelhetjük, amint Platón bemutatja Szókratész egyetemesre irányuló kutatási módszerét. A műben szereplő alakok (Lüszimakhosz, Nikiasz, Lakhész és Szókratész) megpróbálják meghatározni, hogy mi a bátorság. Az alaphelyzetben Lüszimakhosz és Melésziasz tanácskozásra hívja Nikiaszt és Lakhészt, hogy hasznos-e a teljes fegyverzetben való vívás tudománya, esetleg van-e olyan tanulmány vagy gyakorlat, amelytől

ifjú fiaik kiváló férfiakká válhatnak. A két férfi (Nikiasz és Lakhész) elfogadja a felkérést, Lakhész javasolja, hogy Szókratész véleményét is kérjék ki ebben a kérdésben. Elsőként Nikiasz mondja el a véleményét. Szerinte hasznos a teljes fegyverzetben való vívás tudományát az ifjaknak ismerniük, hiszen ettől testük is jobban erősödik; ez a tudomány illik a szabad emberhez; hasznos a harcban, amikor ember emberrel küzd; felkelti más dolgok tanulása iránt a vágyukat; törekedni fognak valamennyi stratégiai tudományra és magabiztosabbak, bátrabbak lesznek, amelytől testtartásuk délcegebb lesz, így félelmetesebbnek tűnnek az ellenség számára. Lakhész szerint: ’bármely tudományról bajos azt állítani, hogy nem kell megtanulni, mindegyiket jó tudni.’ 1 Ha tudomány, akkor tanulni kell De vajon a vívás tudomány-e? Úgy véli, hogy csekély hasznú tudomány, túlzás is annak nevezni és nem érdemes rá vállalkozni,

hiszen ha valaki vívás közben kicsit is hibázik, könnyen nevetség tárgyává válhat. Mivel Nikiasz és Lakhész véleménye nem egyezik, ezért Lüszimakhosz Szókratészhoz fordul, hogy döntsön az ő szava. Szókratész kérdőre vonja Lüszimakhoszt, amiért azt a véleményt akarja elfogadni, amit többen dicsérnek. Szerinte: ’amit helyesen akarunk megítélni, arról tudás alapján, nem pedig mennyiség alapján kell dönteni.’ 2 Megkérdezi, hogy kire hallgatnának jobban, a többségre vagy arra, aki nagy tudásra és gyakorlatra tett szert. A férfiak az utóbbira szavaznak, így Szókratész érdeklődik, hogy a kérdésben, amiről tanácskoznak, 1 2 Platón 13. 182 D Platón 16. 184 E [Ide írhat] szakértő e valamelyikük. Ha igen, akkor őrá kell hallgatni, ha pedig egyikük sem, akkor valaki mást kell keresni. Miről is tanácskoznak pontosan? Mi az, amivel kapcsolatban azt vizsgálják, hogy melyikük jártas benne? A fegyveres vívást, az

ifjaknak a lelkük érdekében elsajátítandó jártasságot tanulmányozzák. Szókratész szerint: ’ha a vizsgálódás olyasmire irányul, ahol valamely eszköz egy cél érdekében adott, akkor a célt, nem pedig az eszközt tesszük vizsgálat tárgyává.’ 3 Emellett a tanácsadót is meg kell vizsgálni, hogy vajon szakértő-e az adott eljárásban. Tehát, azt kell áttekinteni, hogy melyikük az, aki jártas a lélek nevelésében, helyesen tudja végezni és jó mesterei voltak, vagy ha nem voltak mesterei, akkor nevezze meg a tevékenységének eredményeit e tárgykörben, tudjon mutatni olyanokat, akik általa váltak elismerten derék emberekké. Szókratész elmondja, hogy neki ebben nem volt mestere, nem ért a dologhoz, így Lüszimakhosz forduljon Lakhészhoz és Nikiaszhoz, s kérdezze ki őket. Mondják meg kitől tanulták az ifjak nevelésére vonatkozó tudnivalókat, ha egyáltalán tanulták, és kik a társaik, akik ugyanezzel a témával foglalkoznak.

Ha pedig ők maguk ennek feltalálói, akkor mutassák meg, hogy kik azok, akiket gondoskodásukkal hitványból nemes és derék emberekké formáltak. Lüszimakhosz arra kéri a két férfit, hogy beszélgessenek, vizsgálódjanak Szókratésszal közösen, intézzenek egymáshoz kérdéseket és válaszoljanak rájuk. Tanácskozni kezdenek, Szókratész javasolja, hogy vizsgálják meg önmagukat is. Ha megtudják mi az, aminek a megjelenése tökéletesebbé teszi azt, amiben megjelenik, továbbá ha képesek előidézni ennek a megjelenését a másikban, akkor értelemszerű, hogy arról is tudnának, hogy amiről éppen tanácskoznak, arra hogyan tehetnek szert a legkönnyeben és leghelyesebben. Tehát, ha arra akarnak válaszolni, hogy az ifjakban megjelenő erény hogyan tehetné tökéletesebbé azok lelkét, akkor azt is szükséges tudniuk, hogy mi az erény. Ugyanis, ha nem tudnák, hogy mi az erény, hogyan tudnának bárkinek tanácsot adni, hogy hogyan szerezheti meg

azt a leghelyesebben? Azaz, ha azt állítják, hogy tudják mi az erény, akkor arról meg is tudják mondani, hogy mi az. Szókratész szerint az erényt magát megvizsgálni túl nagy munka volna, így azt kéri a férfiaktól, hogy vizsgálják meg előbb az erény egy részét, azt, amelyik a teljes fegyverzetben való vívás mesterségére vonatkozik, a bátorságot. Azután, vizsgálják meg azt, hogy milyen módon jelenik meg az ifjakban: gyakorlás vagy tanulás révén. 3 Platón 18. 185 D [Ide írhat] Elsőként Lakhész próbálja megfogalmazni, hogy mi a bátorság. Szerinte: ’az bátor, aki a csatasorban helytállva harcol az ellenséggel.’ 4 Ezt a választ Szókratész nem tartja helyesnek, úgy gondolja ennek ő az oka, mert nem jól tette fel a kérdését. Ő ugyanis nemcsak azok után érdeklődik, akik a háborúban bátrak, hanem azokra is kíváncsi, akik a tengeri veszedelmek közepette ilyenek, akik a betegséggel, a nyomorral szemben, vagy a

politikai ügyekben viselkednek bátran. Nemcsak azok érdeklik, akik a fájdalommal és félelemmel szemben bátrak, hanem azok az emberek is, akik a vágyakozással vagy a gyönyörrel harcolnak. A kérdése arra irányul, hogy ezek mindegyike micsoda. Mi az a képesség, amely a gyönyörben, a fájdalomban és valamennyi imént említettben ugyanaz, és amelyet bátorságnak nevezünk? Lakhész szerint: ’a lélek valamiféle állhatatossága az, ami mindegyiknek attribútuma.’ 5 Szókratész ezt is kétségbe vonja, hiszen az állhatatosság lehet jó is, ha belátással párosul, és rossz is, ha esztelenséggel. Azonban vannak olyan helyzetek, amikor a belátóan állhatatos embert kevésbé bátornak kell tartanunk, mint azt, aki érzelmeire hallgatva cselekszik. Lakhész dühös, mert nem tudja szavakba önteni és kimondani, hogy mi a bátorság. Szókratész segítségül hívja Nikiaszt, hogy mondja el, szerinte mi a bátorság. Nikiasz szerint: ’mindegyikük abban

kiváló, amiben bölcs, amiben viszont tanulatlan, abban hitvány.’ 6 Ha tehát a bátor ember kiváló, akkor értelemszerűen bölcs is Azt állítja, hogy a bátorság valamiféle bölcsesség. A veszedelmes és biztonságos dolgok tudományának a bölcsessége. Ezzel a tudással nem rendelkezik minden ember, hacsak el nem sajátítja ezt a tudományt. Úgy véli, hogy a félelem nélküli és a bátor nem ugyanaz Bátorságban és előrelátásban keveseknek van részük, ellenben a vakmerőség, a merészség és az előrelátás hiányából fakadóan félelemnélküliség sokaknak jutott. Szókratész felidézi a kiindulási pontot, miszerint a bátorság az erény egy része. Egyike ama részeknek, amelyek összességét erénynek nevezzük. A bátorság mellett megnevezi a mértékletességet, az igazságosságot és más efféléket is, mint az erény részei. Elkezdi megvizsgálni a veszedelmes és a biztonságos dolgokat. Lakhésszal úgy vélik, hogy veszedelmesek azok

a dolgok, amelyek félelmet keltenek, míg azok, amelyek nem keltenek félelemet biztonságosak. Szerinte és Lakhész szerint, az olyan dolgok esetében, amelyekkel foglalkozik tudomány, nem más-más tudomány feladata tudni, hogy az elmúlt, a jelenvaló és az eljövendő dolgok hogyan voltak, vannak és mennek majd végbe a leghelyesebb módon, Platón 27. 190 E Platón 31. 192 C 6 Platón 37. 194 D 4 5 [Ide írhat] hanem mindez ugyanarra a tudományra tartozik. Ha a bátorság, mint azt Nikiasz mondja, a veszedelmes és biztonságos dolgokra vonatkozó tudomány, és a veszedelmes és a biztonságos dolgokról megegyeztek, hogy azok a jövőbeli jók és rosszak, akkor a bátorság nem csupán a veszedelmes és a biztonságos dolgok tudománya, hiszen a jó és a rossz dolgok közül nemcsak az eljövendőkre vonatkozik, hanem a jelenlegire, az elmúltra és valamennyi módon fennállóra, mint a többi tudomány is. Következésképp, Nikiasz a bátorságnak tehát alig

harmadrészét adta meg válaszában, mivel a bátorság nemcsak a veszedelmes és a biztonságos dolgok tudománya, hanem valamennyi fennálló jóra és rosszra vonatkozik. De vajon hiányos volna-e az olyan ember erénye, aki valamennyi jónak valamennyi előfordulását ismerné, s a rosszat ugyanígy? Egyetértenek, hogy nem, így amiről Nikiasz beszélt, az nem része az erénynek, a maga az erény. S mivel azt állították, hogy a bátorság az erény egy része, most pedig azt, hogy amiket a bátorságról állítottak, az maga az erény, nem találták meg, hogy mi a bátorság. Kiderült, hogy valamennyien egyformán tanácstalanok, így Szókratész azt javasolta, hogy sem költséget, sem egybet nem kímélve, közösen keressék meg maguknak a legjobb mestert, önmaguk és az ifjak érdekében. [Ide írhat] Bibliográfia Platón: Lakhész. Platón összes művei I 5-53 Ford Steiger K Budapest: Európa, 1984 [Ide írhat]