Vallás | Tanulmányok, esszék » Teremtéstörténetek

TEREMTÉSTÖRTÉNETEK A görög mitológiában a világ keletkezésével, az Istenek születésével a görög Hésziodosz (i.e 7sz) Theologia című műve foglalkozik Minden kiseposz és minden mitologikus elbeszélés megegyezik abban, hogy a világ az istenek nászából jött létre, s további fejlődése az istenek harca árán valósult meg. Egy főisten győzelme rendet, harmóniát teremtett a világban. Hésziodosz szerint elsőnek Khaosz "Üresség", majd Gaia, a Föld és Erosz a "szerelem" jött létre. Ég és Föld gyermekei az első istenek: 7 t itán, 8 t itaniszt, 3 kükl opsz végül a százkarú óriás. Akiket és a küklopszokat Tartaroszba (Alvilág) taszította apjuk Uranosz Erre megharagudott Gaia és a titánokat fellázította apjuk ellen. A legfiatalabb Kronosz meg is döntötte apja hatalmát, s ő lett az istenek ura. Testvérét Rheiát vette feleségül, de gyermekeit lenyelte - nem akart apja sorsára jutni -. Utolsó gyermeke

születésekor, Zeuszt kicserélte Rheia egy kőre s azt adta férjének. Zeusz Krétán nevelkedett, mikor felnőtt megmérgezte apját, aki kihányta testvéreit. Ezután Zeusz hadat indított Kronosz és a titánok hatalma ellen. 10 évig tartott a háború Gaia azt jósolta, hogy az fog győzni, aki Tartarosz foglyait hívja segítségül. Zeusz így is tett s legyőzte apját. Titánokat Tartaroszba űzte Így lett Zeusz az istenek királya, az emberek atyja. Ő lett az ég ura A tenger Poszeidóné, míg az alvilág Hádászé Zeusznak (testvére) Héra lett a felesége. (Előző neje Uranosz és Gaia lánya Themisz volt a törvényesség istennője). Zeusz nem volt hűséges, Héra üldözte vetélytársait s azok gyermekeit. Héra maga szülte Hephaisztoszt, akit csúfsága miatt anyja lehajított az Olümposzról, a tűz és a kovácsmesterség istene lett. Zeusz és Héra közös gyermeke Árész a h áború istene. Pallasz Athéné aki Zeusz fejéből pattant ki, a

tudományok istennője, míg Aphrodité a szerelemé, ő a tenger habjain született. Phoibosz Apollón a jóslás és költészet istene, a szűzi Artemisz a vadászat istennője, ők ketten testvérek, apjuk Zeusz, anyjuk viszont Létó. Zeusz fia Hermész is a furfangos tolvajisten A görög istenek emberszabásúak, de halhatatlanok, az Olümposzon laknak, ambrosziát esznek és nektárt isznak. A görög mitológia több formában képzeli el az ember létrejöttét. Az egyik elképzelés szerint egy törzsből származnak az istenek és az emberek. A halandók első nemzedéke az aranykorban élt, Kronosz uralma alatt. Ezután egyre silányabb nemzedékeket teremtettek: következett az ezüstkor és a rézkor. A negyedik nemzedék már igazságosabb, derekabb és különb az előzőnél: félistenek voltak, akiket a háborúk irtottak ki a világból. Ezután következett az ötödik korszak, a vaskor, a jelenkor, a nyomor. Ez a mítosz minden kor emberének nosztalgiáját

foglalja magába, az elveszett aranykor után. Megszólal a vágy a remény is, hogy a mindenkori jelen igazságtalanságai megszűnnek az új aranykorban. A van a görög mitológiának egy olyan mondája is, mely a gigászoknak az istenek elleni lázadásával (gigantomakhia) hozza összefüggésbe az ember megjelenését. Gaia bosszúra szomjazva - titánok miatt- világra hozta a gigászokat, a kigyólábú óriásokat. Szétfeszítették a természet határait. Zeusz és az Olümposzi halhatatlanok végül győztek, de a Föld a gigászok véréből sarjasztotta az embereket. Az emberek fejlődését a Prométheusz-mítosz meséli el. A tűz alkalmazása előfeltétele volt az emberi fejlődésnek. Az első embereket maga Prométheusz, a bölcs titán gyúrta sárból Pallasz Athéné segítségével. - Jahve Elohim Ádámot - Az első emberek még öntudatlanok voltak, s így élték életüket. Prométheusz - pusztulás fenyegette az emberiséget -lehozta az égből a tüzet. S

ennek köszönhetően az emberek kiemelkedtek az állatok közül Hésziodosz szerint Prométheusuz tette bűn volt, Zeusz méltán büntette azzal, hogy Hephaisztosszal egy sziklához láncoltatta és "rászabadított" egy sas ki, újra és újra marcangolja a kinövő máját. De a költő szerint, az emberek is megérdemelték a büntetést Zeusz leküldött közéjük egy szépséggel, bájjal, kedvességgel , ravaszsággal és asszonyi bájjal megáldott aszzonyt Pandórát. Ő az istenek összedolgozásának eredménye Ez a nő hozott minden bajt a földre. Pandora kiváncsiságból leemelte egy hombár fedelét, a baj csak az volt, hogy ezzel kiszabadult a hombárból a nyomorúság, baj, betegség és a halál, Prométheusz cselekedete ebben mondai vátozatban az emberiség boldog aranykort szüntette meg. A babiloni teremtéstörténet az egyik legkorábbi kompozíció, a folyamközi teremtésmítoszokat foglalja egybe. Az újasszír korból maradt fenn hét

ékírásos 150-150 soros agyagtáblán. Kezdőszavai "Enuma elis", magyarul "Midőn fönn", címül is szolgálnak. A mítoszkompozíció az istenek születésének leírásával kezdődik. Az istenek újabb nemzedékei a két ősisten, Apszu és Mummu-Tiámat nászából születnek. Az őskáosz korában a világ elemei nem léteztek, csak ősvizek ( a mezopotámiai kultúrában a víz az élet feltétele). Az istenek születéséhez kozmogónia társul: szétválik az ég és a föld, elkülönül a föld, az és és a levegő a világteljességet szimbolizáló három összetevő. Az istenek fiatalabb nemzedékei fellépnek a főistenek ellen a hatalomért. Marduk (Babilon istene) az istenek gyűlésén, teljhatalomért cserébe vállalja a küzdelme az ősistenekkel, az alvilág erőivel szemben. Legyőzi őket, és a megölt Tiámat testéből megformálja az eget és a földet ( 2. kozmogónia) Az isteneknek - szerepüket kijelölve lakhelyeket épít, égi

képmásukat csillagzattá teszi Az időt és a csillagképeket létrehozza Az ember megalkotását is elrendeli, egy viszályt keltő rossz isten (Kingu) vérét agyaggal elegyítve megteremti az embert, akinek "tiszte s kötelessége légyen az istenek szolgálata". Marduk legutolsó alkotása Babilon, " az istenek kapuja". A költemény Marduk dicsőítésével végződik. Az "Enuma elis" a babiloni vallás fontos része volt, szövege minden újévkor elhangzott. Mitikus ráolvasásként a világrendet biztosította, egyben Babilon hatalmát erősítette. A szöveg hatását ismétlések, a próza helyenkénti ritmusossága erősítette. Vízözöntörténete volt már az ősi sumér hagyománynak is: A mítoszt az akkádok vették át a sumérektől, s elterjesztették a Földközi-tenger partvidékén. A Gilgames és a Biblia vízözöntörténetében teológiai különbségek vannak: mezopotámiai politeista. Viszont több az azonosság, mint az

eltérés. Egyes motívumok feltűnően megegyeznek, s a két mű rokonsága vitathatatlan. A madarak kibocsátásának jelentet például csak az akkád és a héber vízözöntörténetekben szerepel. A Bibliában közölt szöveg a mezopotámiai mítoszon alapszik, a fordított átvétel lehetetlen. A mezopotámiai Vízözön-mítosz az ókor más népeihez is utat talált. Föllelhető például az ind Mahábhárata című eposzban is ( i.e 1 évezred vége) A görög mitológiában is a gonosz emberek büntetése özönvíz volt és csak Prométheusz fia Deukalión és annak felesége Pürrha élte túl. Ők ketten a hátuk mögé dobált kövekből újították meg az emberi fajt. ( vízözöntörténet csak ott alakult, ahol volt víz, ahol nem volt ott más büntető elem volt) A történeteknek a lényege a pusztulás, az istenek haragja, amely a bűnös emberiséget elveszejti. Biblia - Bábel tornya ( Gen 1-9): az emberek ég elleni lázadásának a megbüntetése vagy

Sodoma és Gomora kénköves tüzes esővel való megsemmisítése ( Gen 19). A pusztulásmondák a hajdankor megszűnésének mítoszai