Gazdasági Ismeretek | Európai Unió » Kun Erzsébet - Az USA és az Európai országok növekedési tényezőinek összehasonlítása az elmúlt 10-15 évben

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodási Szak Az USA és az Európai országok növekedési tényezőinek összehasonlítása az elmúlt 10-15 évben Debrecen, 2003. november 28 Készítette: Kun Erzsébet 2003/2004 tanév II. évfol yam Levelező tagozat B. csoport 1 Tartalomjegyzék 1. Növekedési mechanizmus, növekedési tényezők 3 1.1 Növekedési mechanizmus 3 1.2 Növekedési tényezők 3 2. Termelékenység, foglalkoztatottság 5 2.1 Az Amerikai Egyesült Államok 5 2.11 A "hosszú fellendülés" 5 2.12 Bizon ytalanság 6 2.13 Mil yen lesz a fellendülés? 9 2.14 Termeléken ys égi verseny 11 2.2 Európa és az Európai Uniós régió 12 2.21 Európaizálódás 12 2.22 Munkaerő piaci körkép 13 2.23 Jövedelem, fogyasztás 17 2.24 A GDP rejtelmei 21 3. Utószó 25 Irodalomjegyzék 26 2 1. Növekedési mechanizmus, növekedési tényezők 1.1 Növekedési mechanizmus A

növekedést meghatározó összefüggések, törvényszerűségek rendszerét a gazdasági növekedés mechanizmusának, röviden növekedési mechanizmusnak nevezzük. Az alapvető növekedéselméleti kérdések közül az egyik legfontosabb, hogy mi okozza a világ országai közötti óriási jövedelmi különbségeket. A problémakör egyi k legfontosabb aspektusa a humán tőke, a képzettség szerepe a gazdasági növekedésben. Sokszor csak nagyon gyenge kapcsolatot tárhatunk fel a jövedelmek nagysága és a humán tőke között. A gazdasági növekedés nagyon fontos feltétele a megfelelő gazdaságpolitika és intézmén yi rendszer. A szociális infrastruktúra, nevezetesen az intézmén yi rendszer és a gazdaságpolitika országok közötti eltéréseinek alapvető szerepe van a tőkefelhalmozás és a termelékenység, foglalkoztatottság, következésképpen a gazdasági növekedés alakulásában. A növekedési mechanizmus kapcsán arra a

kérdésre kell választ találni, hogy mil yen tén yezők és kölcsönhatások határozzák meg a gazdaság fejlettségi szintjét és annak változását. 1.2 Az Növekedési tényezők alábbi alapvető növekedési tényezők körét és kölcsönhatásaikat különböztethetjük meg: • A fizikai és a humán tőke, a munka és a gazdaság szűkös természeti feltételei (termőföld, ásván ykincsek). • A fizikai tőke az állótőke, lényegében a munkaeszközök. • A humán tőke három komponensből tevődik össze: - munkaképes ember képzettség nélkül; - a dolgozók általános és szakmai képzettsége; - a kutató-fejlesztő tevékenységet képzettség. 3 lehetővé tevő képességek és • A munka menn yisége közelítően a munkaórák számával jellemezhető. A képzettség hasznosítása kapcsán lényeges a munkaidő hossza is. • A szűkös természeti feltételek hatása a fizikai tőkéhez hasonló, azonban

specifikus jellegű. • A humán tén yezőnek a termelés és növekedés fol yamatában centrális szerepe van, determinálja az egész növekedési fol yamatot. • A növekedési mechanizmus evolúciós jellegű, mivel az ember kreatív tevékenysége kutatói és vállalkozói-gazdaságfejlődési fol yamatot generál, amel ynek keretében változnak a termelési, illetve növekedési tényezők közötti kölcsönhatások, vagyis változik, fejlődik maga a növekedési mechanizmus. A humán tén yező centrális, meghatározó szerepe fol ytán a változások ol yan törvén yszerűségek szerint mennek végbe, amel yek a többi növekedési tén yezőnek a dolgozó emberhez viszonyított nagyságától függnek. A fejlődés abban az irán yban halad, hogy a gépesítés és automatizálás mind teljesebbé válik, az ember fokozatosan kiszorul a közvetlen termelőfol yamatból. Az automatizált termelésre való áttérés fol yamatában a termelés volumene és

a g azdasági növekedés végső soron a fizikai tőke függvényévé válik. Az áttéréshez azonban magas képzettségű dolgozók kellenek, s a teljes automatizálás állapotát a gazdaság aszimptotikusan közelíti, százszázalékosan feltehetőleg soha nem éri el, bár egyes ágazatok már ma sincsenek nagyon messze az il y fejlettségi szinttől. 4 2. 2.1 Termelékenység, foglalkoztatottság Az Amerikai Egyesült Államok Valamikor a k ilencvenes évtized elején kezdett kibontakozni az USA-ban az a jelenség, ami az Új Gazdaság nevet kapta. 1995-ben jelent meg a tőzsdén a Netscape, ami az új világ szimbólumává vált: nincs szükség nagy tömegű fizikai eszközre, telkekre, gépsorokra, épületekre; a jövő a tudásé; a kreatív embereket foglalkoztató internetes cégek meghódítják a gazdaság bást yáit, átveszik az uralmat a "hagyományos" iparágaktól, a tőkepiac bennük bízik, amit gyorsan növekvő üzleti értékük is

bizonyít. Gyorsan növekedett a GDP, alacson y volt a munkanélküliség és az infláció. 2.11 A "hosszú fellendülés" A kilencvenes éveket a h osszú fellendülés korszakának nevezhetjük. Egy ol yan ciklus bontakozott ki, amit a csúcstechnológiai iparágak vezéreltek, mindenekelőtt az informatika és a távközlés. Ennek a ciklusnak a kilencvenes években átéltük a fellendülési időszakát a 2000. évtől kezdve viszont a trend megfordult, az új évszázad recessziós jelenségekkel köszöntött be. Az információs-távközlési szektorban látványosan felgyorsult a t echnikai fejlődés. Rengeteg új termék és technológia jelent meg, amel yek terjesztéséhez, értékesítéséhez új üzleti modellek születtek. Az új, innovációs üzletek könn yen tőkéhez jutottak, heves versenybe kezdtek egymással, az új belépők szorongatni kezdték a régieket. Az USA érvényesíteni tudta a korai deregulációból, a rugalmas tőke- és

munkaerőpiacból, a lakosság vállalkozó szelleméből, a könn yű cégalapításból származó előnyeit. A technikai innovációk bevezetésének hatására növekedni kezdett a termelékenység. A vállalatok megnövelték az információtechnológiai beruházásaikat annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani a technikai fejlődéssel. Az inflációt féken tartotta a termeléken ység növekedése, a verseny éleződése, az új technológiák árának gyors csökkenése. Az új vállalkozások közül sokan megjelentek a tőzsdén, az árfol yamok emelkedtek, a részvényvásárlási opciók a gyors meggazdagodás reményével motiválták a vállalatok vezetőit és 5 alkalmazottait. Részvén yeik értékének fol yamatos gyors növekedését látván az emberek gazdagnak hitték magukat és bátran vásároltak, egyre nagyobb mértékben hitelből. E rendszerben kiemelt szerepet játszott a kockázati tőke. A kockázati befektetőket csak a

pénzügyi haszon érdekli: nem próbálnak meglévő termékeket és piacokat védeni, nem izgatja őket a nemzetgazdaság biztonsága vagy az állami gazdaságpolitika. A kockázati alapok sokféle vállalkozással kísérleteznek, és mivel ezt különösebb érzelmi kötődés nélkül teszik, kön yörtelenül kigyo mlálják közülük a gyengébbeket, hervadtabbakat. Ha jó az ötlet, az induló vállalkozás a befektetőktől vállalatirányítási tanácsokat kap, bevonják azok kapcsolatrendszerébe. Ha jól megy az üzlet, a vállalkozó szinte azt tehet, amit akar, de ha meginog, gyors beavatkozásra számíthat. A kockázati tőkével termékenn yé tett amerikai gazdasági talajon fantasztikus sebességre kapcsolt a technikai innováció: az ötletekből pillanatok alatt lett valóság, bejegyzett vállalat, tőzsdei bevezetés. Az internetes, e-gazdaságos vállalkozói szektor a régi nagyvállalatoknál is felforrósította a levegőt: egyrészt állandó fen

yegetést jentett, másrészt gazdag ötletforrásnak bizon yult. Az éleződő, globalizálódó verseny mindenkit nagyobb tempóra kén yszerített. A tartós növekedés, az állandóan emelkedő részvényárfol yamok hatására a befektetők kockázatvállalási hajlandósága sohasem látott méreteket öltött: az induló csúcstechnológiai vállalkozások értékelése elszakadt a r ealitások talajától, a konzervatív módszereket sutba dobták, a n yereséget növekedési mutatókkal hel yettesítették, a tőzsdén gyakorlatilag rulettezek, fogadásokat kötöttek. 2.12 Bizon ytalanság 2002. első felében általános a bizonytalanság 1994 óta 456 internetes cég vált n yilvános részvén ytársasággá. Ezek 11%-a nyereséges 2002 tavaszáig 208 cég maradt talpon; 25%-uk működik nyereségesen. Az amerikai tőzsdén bejegyzett internetes cégek fele ma már nem létezik (csődbe ment, megszűnt, felvásárolták). A csúcstechnológiai ipar legstabilabbnak

hitt vezérhajói a közelmúltban egymás után adtak ki forgalom- és nyereségcsökkenésre utaló 6 vészjeleket. A liberalizált távközlési szektor számos nagyvállalata túlköltekezett, a felvett hiteleket nem tudja visszafizetni, a korábban beígért nagy nyereségek sorra elmaradnak. A lendületüket vesztett cégek tömeges elbocsátásokba kezdtek, az amerikai munkanélküliségi-ráta növekedésnek indult. A tőzsde már nem olyan vonzó, a tőkeforrások már nem buzognak gazdagon, a kockázati tőke mennyisége látványosan csökkent. Kevesebb csúcstechnológiai vállalkozás tud nekilendülni, ami negatívan hat az innovációra és a foglalkoztatásra, csökkenti az új belépők részéről érkező fenyegetést. A vállalatok visszafogták a beruházásaikat, kevesebbet költenek információs technológiára, a befektetések értékelésénél visszatérnek a k onzervatív módszerekhez. Hatalmas új távközlési kapacitások

hevernek kihasználatlanul, sok vállalat pedig a 2000. év problémájától megijedve előrehozta információtechnológiai beruházásait, és most köszöni, egy darabig kevesebbet kér. Igaz, hogy a kereslet ingadozása, csökkenése miatt eladatlan készletek halmozódtak fel egyes információtechnológiai ellátási láncokban. Az információs technológia fol yamatosan javítja a gazdaság szereplőinek hatékon yságát, növeli a munka termelékenységét, és e tekintetben még igen nagyok a tartalékok, hiszen a modern informatikai alkalmazásokat még csak a vállalatok egy része állította hadrendbe. Az amerikai gazdaság a 2002 év elején a m unkanélküliség emelkedése ellenére is látványos növekedésnek indult, azaz kevesebb emberrel növekvő eredményeket tud produkálni. A megnövekedett készletek hatására esnek a technológiai cikkek árai, de ez csak azt jelenti, hogy a vállalatok olcsóbban jutnak hatékonyságjavító eszközökhöz. Ez

tíz év az informatikáé, a t ávközlésé és az Interneté volt: ezekben az ágazatokban született a legtöbb innováció, ezek növekedése volt a leggyorsabb, ők szívták fel a rendelkezésre álló munkaerőt. Ha egy kicsit közelebb megyünk a képhez, láthatjuk a részleteket is: e p eriódusban három "technológiai boom" követte egymást, illetve rakódott egymásra. Az első a távközlés deregulációjához kapcsolódott, a hatása hosszú távú. A második a 2000. év ismert problémája volt, ami 1998-99-ben időleges keresleti csúcsot idézett elő az informatikai piacon. A harmadik "internetes lufi" néven került 7 be a gazdaságtörténetbe. A három "boom" alatt fol yamatosan működtek az elektronikus világ közismert törvényei: azok például, amel yek a chipek és a tárolók kapacitásának gyors ütemű növekedését jósolják, vagy a hálózati gazdaság exponenciális növekedési jelenségeit

igyekeznek magyarázni. A fejlett országok távközlési piacán általánossá vált a túlkínálat, a fellendülés idején kiépített kapacitások kihasználatlanok maradtak, az óriási, gyakran hitelből finanszírozott technikai és koncessziószerzési befektetések nem térültek meg. A visszaesett, ami közvetítőit, akik telefontársaságok persze a rosszul korábbi beruházási érintette szép időkre a kereslete berendezések alapozva látványosan gyártóit alakították ki és a kapacitásaikat, és akiknél most eladatlan árukészletek halmozódtak fel. A számítógépek gyártói megtapasztalták, mil yen az, amikor egy korábbi piacvezető termék tömegcikké válik. Az asztali gépek nyereséghányada napról napra kisebb lett, állandó költségcsökkentési kényszert idézve elő, a piac növekedése pedig megállt, sőt, az Egyesült Államokban az eladások visszaestek. Ugyanez történt a mobiltelefonokkal is, ráadásul a

harmadik generációs rendszerek terjedése lassúbb a vártnál. A recesszió közeledtével elsőként a vállalatok fogták vissza beruházási kiadásaikat. Informatikai vonalon először a hardverbeszerzéseket csökkentették. Kétségtelen tén y, hogy 2001-ben a nyereségesség és növekedés tekintetében néhán y hagyomán yos iparág - például olajipar, gyógyszeripar, üdítőitalok - vezető képviselői sokkal jobban állnak, mint az "új gazdaság" számos csatahajója A hel yzet értékelésénél nem szabad megfeledkeznünk a s zeptember 11-i New York-i terrortámadásról sem. Ha valaki ránéz az amerikai GDP alakulását mutató statisztikákra, jól láthatja, hogy az amerikai recessziót nem a felhőkarcolókba becsapódó repülőgépek idézték elő: a 2001. év második negyedévében már csak néhán y tizedszázalékos volt a növekedés, ami aztán a harmadik negyedévben csökkenésbe csapott át. A politikai feszültségek azonban

károsan hatnak a gazdasági együttműködésre, a növekvő katonai és más biztonsági kiadások erőforrásokat vonhatnak el más területekről. Időközben azt is meg kellett tanulnunk, hogy a gazdaság valóban globalizálódott. A századforduló recessziója a világ három nagy gazdasági központjában, az Egyesült Államokban, Japánban és Nyugat-Európában 8 egyszerre következett be. Egyszerre, de nem azonos okból: Amerikában az individualista, ambiciózus vállalkozói kultúra alapjain túlfűtött várakozások vezettek a tőzsde kipukkanásához, Japánban és Nyugat-Európában viszont az alkalmazkodás lassúsága okoz nehézségeket, a biztonság vágya áll szemben a változás kén yszerével. Nyugat-Európában a sűrű szövésű szociális háló akadál yozza a hanyatló szektorok leépítését és új munkahel yek teremtését. A béreket terhelő magas adók drágává teszik a toborzást, a bőkezű ellátásban részesülő

munkanélküliek nem igyekeznek minél előbb álláshoz jutni. Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Ausztriában a 15 és 64 életév közöttiek mintegy fele kap különböző címeken valamil yen kormányzati támogatást. 2.13 Mil yen lesz a f ellendülés? A 2002. év elején már nem az volt a kérdés, hogy lesz-e recesszió, hanem hogy mikor lesz vége, és mil yen lesz a fellendülés. Ha Schumpeternek igaza van, és valóban lefutott egy technológiai ciklus fellendülési és tetőzési szakasza, akkor most ismét a kreatív rombolásnak kell következnie: fel kell bukkanniuk azoknak az innovációknak, amel yek élvonalba repítenek egyes iparágakat, és ezek majd meghúzzák a gazdaságot, miközben leszorítanak másokat a porondról. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az a s zektor, amel y a fellendülés motorja volt az egyik ciklusban, általában gyengébb teljesítményt mutat a következőben. Leginkább a biotechnológiát és az

egészségügyi szektort jósolhatjuk befutónak: a szektor vezető szervezetei, innovátorai a mostani recesszió idején is szép eredményeket tudnak felmutatni. A genetika fejlődése új alapokra hel yezheti a diagnosztikát és a gyógyszergyártást, Amerikában a menedzselt egészségügyi szolgáltatások környékén igencsak pezseg az élet. Az előző két recesszió idején az egészségügyi kiadások növekedése határozottan lelassult, most viszont egészen más hel yzetet mutatnak a statisztikák. Az egészségügyi szektor által vezérelt fellendülésnek Az információs ipar közvetlen hatást gyakorol a termelékenységre, ezzel szemben az egészségügy fejlődése a várható élettartamot hosszabbítja meg, és az élet 9 minőségének javulásához járul hozzá, ráadásul a kapcsolódó kiadások nagy része felett a kormányzat rendelkezik. Vannak ol yan vélemén yek, amel yek szerint a k ilencvenes évtized az infokommunikációs

szektoré volt - és a következő is azé lesz. Vezető szerepe megmarad, legfeljebb átalakul egy kissé. Az információs technológiában még rengeteg fejlődési potenciál van, a "kreatív rombolás" e szektoron belül fog lezajlani. A chipek kapacitása még hosszú évekig növekedni fog, ahogy azt Gordon Moore megjósolta, és a merevlemezes tárolók kapacitása is nagyjából évente megduplázódik. A mobil korszaknak még csak a küszöbénél tartunk, a nagy újítások még csak most következnek. A mobilitás rengeteg új szolgáltatást hoz majd magával, és az Internet használatát tekintve is még csak az elemi iskolában járunk. Bizon yos értelemben szektornak a g azdasági dolgozik. Recesszió visszaesés idején a is az vállalatok infokommunikációs legtermészetesebb reakciója a takarékoskodás. A legutóbbi (1990-91-es) visszaesés idején a cégek nagyarán yú elbocsátásokba kezdtek, és az infláció alatt

tartották a bérek növekedését. A bérköltségek tekintetében még a nehéz idők elmúltával is szorosan fogták a gyeplőt mindaddig, amíg egészséges nyereség nem mutatkozott a kön yvekben. A recesszió 1991 márciusában véget ért, de Amerikában a munkanélküliség még 15 hónapig emelkedett, a reálbérek pedig egészen 1995-ig csökkentek. Nem csoda, hogy a kilencvenes évek első felének nagy menedzsment-slágere az üzleti fol yamatok radikális újraszervezése, a Business Process Reengineering volt. Valószínű, hogy a minden bizonnyal előttünk álló fellendülés idején hasonló jelenségnek lehetünk tanúi. A profitjuk után futó vállalatok óvatosan bánnak majd a toborzással és a bérekkel, és mindent elkövetnek a termelékenység további növelése érdekében. Eközben egyre kreatívabb módon hasznosítják majd az infokommunikációs eszközöket. Az "új gazdaság" erőre kap, de nem a "régi gazdaság"

mellett, hanem abba beágyazva. A gazdasági növekedés és a tőzsde hullámzásai az információs technológia iránti keresletet hosszabb távon ugyanúgy nem zavarják, mint a 19. század közepén bekövetkezett vasúti krach a korszerű közlekedés iránti igény fol yamatos növekedését. 10 2.14 Termeléken ységi versen y Lehetséges tehát, hogy az infokommunikációs szektor az elkövetkező fellendülésben nem fog ol yan vezető szerepet játszani, mint a mögöttünk álló "long boom" idején, de fontos tényező lesz a vezériparágak fejlődésében, a termeléken ység általános növelésében. Ne feledjük például, hogy a modern biológia, a genetika, a menedzselt egészségügyi ellátás semmire sem menne fejlett informatikai megoldások nélkül. Legjobb esél yeik azoknak a t echnikai eszközöknek és alkalmazásoknak hatékon yságnövelő hatása vannak, gyorsan és amel yek közvetlenül költségcsökkentő,

érzékelhető, vagy legalábbis az alkalmazók bíznak e képességeikben. Beigazolódhat az a tétel, hogy ami technikailag lehetséges, és van hozzá gazdasági kén yszer, annak előbb-utóbb meg kell valósulnia. Ettől az impulzustól kaphat újabb lendületet például az outsourcing-hullám: a vezető piaci elemzők mind azt jósolják, hogy a kiszervezési akciókból származó jövedelmek határozottan növekedni fognak az informatikai szektorban. Erre várnak azok az országok, amel yek úgy gondolják, hogy a recesszió nekik dolgozik, hiszen a fejlett országok költségcsökkentésre kényszerített cégei a képzett, de olcsó munkaerővel rendelkező vidékekre fogják kiszervezni távolról is végezhető tevéken ységeik egész sorát. Mindezek következmén yeképpen sajátos termelékenységi verseny bontakozhat ki a három nagy gazdasági centrum között is. A legjobb esélyei Amerikának vannak: a vállalati racionalizálásnak nincs akadál ya, a

munkaerő mobil, a munkanélküliek ellátása nem túlságosan bőkezű, és a szabadalmi statisztikák szerint az újítási kedv egyáltalán nem mérséklődött. Nyugat-Európa és Japán fölött viszont egyre többen kongatják a vészharangot. Recesszió idején mindig gondot okoznak a felhalmozódó készletek, amel yek miatt vissza kell fogni a termelést, el kell bocsátani embereket, üzemeket kell bezárni. A fellendülés megindulásának fontos feltétele, hogy az eladatlan áruhalmok eltűnjenek. Ez egyfajta öntisztulási mechanizmusként is felfogható. A mostani visszaesés idején a k észletek csökkenése gyorsabban beindult, mint ahogy a megelőző négy recesszió idején történt. Nyugodtan feltételezhetjük, hogy ez a gyorsaság már a gazdaság nagyfokú elektronizáltságának köszönhető: a vészjelek villámgyorsan végigfutottak az 11 integrált rendszereken, megfelelő információ birtokában a döntéshozók a szükséges

lépéseket gyorsan megtették. Talán emiatt volt a m ostani recesszió viszon ylag en yhe. 2.2 Európa és az Európai Uniós régió 2.21 Európaizálódás Az európai országok kontinensen kívüli nemzetekkel fol ytatott kereskedelmének arán ya nem növekedett, hanem csökkent. Az EU létrehozása és fejlődése ahhoz vezetett, hogy az EU-Európa mindinkább csak Európával kereskedik. Európa gazdasági értelemben újjáéledt, és a kereskedelem Európán belüli kereskedelem lett. Európa számára a globalizáció csupán „európaizálódást” jelent. Ugyanez a hel yzet a nemzetközi működőtőkebefektetéssel is: ez is jórészt az EU-ból származik, és nem hagyja el az EU határait. De hasonlót mondhatunk a kutatásról és fejlesztésről is: e tevékenységek is megdöbbentően kis mértékben globalizálódnak, és főleg nemzeti keretek között maradnak. Miközben a műszaki innovációk nemzetközi terjedése igen gyors és

viszon ylag akadálymentes, addig az adminisztratív és szervezési innovációk terjedéséhez 2-5-ször annyi idő kell, mint a műszakiakéhoz. Az első számú és legfontosabb feladat minden kormány számára az, hogy megteremtse az eurózónához való csatlakozás előfeltételeit, és teljesítse az eurótagság szigorú teltételeit. Az eurózónán való kívülmaradás rendkívül költséges: ennek árát a nemzeti valuta árfol yamának ingatagságával és a jelentősen magasabb reálkamatlábakkal kell megfizetni. Az alacsony inflációs ráták és a legstabilabb országokéhoz hasonló kamatlábak nem előfeltételei, hanem következmén yei átlagosan zéró az körüli euróhoz való költségvetési csatlakozásnak. deficit, Az valamint alacsony, az állam eladósodottságának csekél y volta, bizonyos határok között, sosem volt lén yeges feltétele annak, hogy a valuta árfol yama stabil maradjon a nemzetközi valutapiacon. Ami

igazán számít, az a pénzkibocsátás alacsony szintje. Az euró azt jelenti, hogy minden részt vevő ország elveszíti monetáris politikai jogosítványait, és a költségvetési 12 lehetőségei is rendkívül korlátozottak. Az euróövezethez való mielőbbi csatlakozás nem kerülhető meg. 2.22 Munkaerő piaci körkép Az 1990-es évek elején mind az átalakuló országok, mind az Európai Unió munkaerőpiacán jelentkeztek nehézségek. 1995 és 2001 között az EU-ban már nőtt a foglalkoztatottsági szint a 15-64 évesek korcsoportjában 60%-ról 64%ra. A legnagyobb, 10-11 százalékpontos növekedés Spanyolországban, Írországban és Hollandiában következett be. A legtöbb csatlakozó országban viszont a kilencvenes évek közepétől tovább csökkent a foglalkoztatás; ez alól csak Magyarország és Szlovénia kivétel. A foglalkoztatottsági ráta az EU-ban jóval magasabb, mint Magyarországon és a többi csatlakozó

országban (EU: 64,1%, Magyarország: 56,5%, csatlakozó országok: 56,7%). A mediterrán országokban - Portugália kivételével - ugyanakkor alatta marad az uniós átlagnak, és inkább a magyarhoz hasonló a foglalkoztatottsági ráta. Kiemelkedő a dán (76,2%), holland (74,1%), svéd (74,1%) és brit (71,8%) ráta. A csatlakozók közül Cipruson (65,9%), Szlovéniában (65,1%) és Csehországban (63,8%) a Magyarországon (56,5%) és legmagasabb, Szlovákiában Lengyelországban (56,8%) a (55%), legalacsonyabb a foglalkoztatottság szintje. Az EU-ban jóval nagyobb arán yban foglalkoztatnak férfiakat (73,1%), mint nőket (55%). Az eltérés különösen a mediterrán országokban (Portugália kivételével), valamint Luxemburgban és Írországban nagy (22-30 százalékpont). A csatlakozók körében a két nem foglalkoztatottsági arányai közt nincsen enn yire jelentős eltérés; az átlag 12 százalékpont csupán. A legalacson yabb a balti

országoknál (3,4-8,2 százalékpont), a l egmagasabb Máltán (44 százalékpont) és Cipruson (26 százalékpont). Magyarországon az átlag feletti a különbség, 13,6 százalékpont. 1995-höz képest az EU-ban mindkét nemnél emelkedett a foglalkoztatási szint (a tagországok közül Németországban, Görögországban és Ausztriában csökkent a férfiak foglalkoztatási rátája), a csatlakozók körében azonban Szlovénia, Lettország és Magyarország kivételével mindkét nemnél csökkenő tendencia érvényesült. 13 Az EU-ban a foglalkoztatottak 68%-a a szolgáltatási szektorban dolgozik. Az ipar, építőipar 28%-ot foglalkoztat, a mezőgazdaság csupán 4%-ot. 1995 óta nem ment végbe jelentős változás sem az EU-tagállamok, sem Magyarország foglalkoztatási szerkezetében. A mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya az EU-ban és Magyarországon is csökkent. Ezzel párhuzamosan az EU-ban az iparban csökkent, a szolgáltatási szektorban nőtt

a foglalkoztatás, nálunk viszont az ipar növelte a részesedését. A csatlakozó országokban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya mindenütt meghaladja az EUátlagot; a ciprusi és cseh ráta a legalacsonyabb (5% körüli), a lett, litván, lengyel a legmagasabb (15,4-19,3% közötti). A szolgáltatás szektorban foglalkoztatottak arán ya csak Cipruson éri el az EU szintjét (71%), Lengyelországban és Szlovéniában viszont a foglalkoztatottaknak csak alig több mint a fele dolgozik ebben a szektorban. A mezőgazdaság az átlagnál jelentősebb foglalkoztatási szerepet tölt be Görögországban és Portugáliában: a foglalkoztatottak több mint 10%-a dolgozik ebben a szektorban. A szolgáltatások jelentősége ezekben az országokban csekél yebb, 60% körüli. Az átlagosnál lén yegesen kisebb arányú a mezőgazdasági foglalkoztatás Lux emburgban és az Egyesült Királ yságban (1,6 és 1,4%). Magyarországon az EU szintjénél magasabb

a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya (6,2%), az iparban és építőiparban is nagyobb arányban (34,3%) dolgoznak, mint az EU legtöbb országában, a span yol és az ír foglalkoztatási szerkezet hasonlít legjobban a magyarhoz. A részmunkaidős foglalkoztatás szerepe megnőtt az utóbbi években az Európai Unióban. A férfiak közt közel 7%-os a részidőben foglalkoztatottak aránya, míg a nők egyharmada ilyen konstrukcióban dolgozik. A részmunkaidőben dolgozók aránya Hollandiában a legmagasabb, 44%, a mediterrán országokban (Portugália itt is kivétel) a legalacsonyabb (5-9%). A csatlakozó országokban egyelőre kevésbé terjedt el ez a forma, egyedül Lengyelországban haladja meg a 10%-ot a részidőben foglalkoztatottak arán ya. Magyarországon alacsony ez az arány, 3,3% Egy másik atipikus foglalkoztatási forma, amel y elterjedésétől Magyarországon is a munkanélküliség csökkenését remélik, a t ávmunka. A kilencvenes

években az Európai Unióban egyre nagyobb arányban dolgoztak otthonról a foglalkoztatottak, felhasználva a személ yi számítógépet, a telefont 14 és a faxot. A leginkább Finnországban, Svédországban és Hollandiában jellemző ez a megoldás, a foglalkoztatottak több mint 15%-a dolgozik távmunkában. Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban viszont a 3%-ot alig haladja meg a távmunkások aránya. Magyarországon egyelőre gyerekcipőben jár ez a forma, alig 1-2%-os a távmunkában dolgozók aránya. 1995 óta a m unkanélküliségi ráta az EU-ban átlagosan 10,7%-ról 7,6%-ra csökkent, bár egyes években Németországban és Görögországban mérsékelt növekedés is Finnországban előfordult. és A munkanélküliségi Görögországban a ráta legmagasabb Spanyolországban, (több mint 10%), Lux emburgban, Hollandiában és Dániában (1,6-4,2%) a legalacsonyabb. A csatlakozók között kiugróan magas a lengyel (19,9%) és

szlovák (18,7%) ráta, és a balti országokban is kedvezőtlen a hel yzet. Lengyelországban 1994-ig nőtt a munkanélküliség, majd az 1998-ig tartó csökkenést újabb növekedés váltotta fel. Szlovákiában, Lettországban és Litvániában hasonló pál ya mentén mozgott a ráta. 1995 óta fol yamatos csökkenés a csatlakozó országok közül egyedül nálunk következett be, 2002-ben Magyarországon az egyik legalacson yabb a ráta, 5,6%, ez 7 EU-tagállaménál és 8 csatlakozó országénál kedvezőbb. 1993-ban, amikor 11,9 %-kal tetőzött a magyarországi munkanélküliségi ráta, csak 3 EU-tagállamnál és 2 csatlakozó országnál voltunk kedvezőbb hel yzetben. A munkanélküliség szintjének megítéléséhez tudnunk kell azt is, hogy az EU-ban jóval magasabb a gazdaságilag aktív népesség (vagyis a foglalkoztatottak és a munkanélküliek együtt) aránya. Míg nálunk ez 50% alatt van, az EU-ban 56%. A finnországi magas

munkanélküliség a 63%-os aktivitási ráta fényében másként fest, mint a spanyol vagy a görög, ahol a magyarhoz hasonló a gazdaságilag aktívak arán ya. De még az EU-ban is rontja a képet, hogy miközben a munkanélküliek száma 1995 óta 4,45 millióval csökkent, az inaktívaké 2,73 millióval nőtt. A fiatalok (15-24 évesek) munkanélküliségi rátája az EU-ban 14,6%, a legmagasabb az egyébként is legrosszabb munkanélküliségi rátával rendelkező tagországokban. Hollandiában a legalacsonyabb, csupán 7% A leendő tagok között a lengyel és szlovák adatok kiugróan magasak, Lengyelországban majdnem minden második, Szlovákiában majdnem minden harmadik fiatal munkanélküli. A magyar ráta Ciprus után a legalacsonyabb (11,2%). 15 9 EU-tagországban a nők körében magasabb a munkanélküliség, míg Németországban, Írországban, Ausztriában, Finnországban, Svédországban és Nagy-Britanniában a férfiak

esetében. A csatlakozók többségében is a nők vannak kedvezőtlenebb hel yzetben, a női munkanélküliségi ráta csak a balti államokban és Magyarországon alacsonyabb a férfiakénál. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében a legalacsonyabb a munkanélküliek arán ya, az egyedüli kivétel Luxemburg, ahol a középfokú végzettséggel rendelkezők munkanélküliségi rátája 2 százalékponttal alacson yabb, Dániában pedig megegyezik a két csoporté. A középfokú végzettségűek munkanélkülisége csak Görögországban és Portugáliában haladja meg az alapfokú végzettségűekét. A férfiak munkanélkülisége az EUban a leggyakrabban a középfokú, míg a csatlakozók körében az alapfokú végzettségűeknél haladja meg a nőkét. Az EU-ban a tartós munkanélküliség csökkent a kilencvenes évek közepéhez viszon yítva. Míg 1995-ben az összes munkanélkülinek közel a f ele 1 évnél régebben nem talált munkát,

ez az arány 2002-ben már csak 40% volt. 1995ben az olasz, a belga és az ír ráta volt a legmagasabb, 60% fölötti, ezek közül csak az írországit sikerült lén yegesen mérsékelni (30%-ra). Ma a skandináv országokban, Nagy-Britanniában és Ausztriában a legalacsonyabb a tartósan munkanélküliek arán ya, 20% körüli. A csatlakozók körében Cipruson, Litvániában, Lettországban és nálunk csökkent ez a ráta: a magyarországi tartósan munkanélküliek arán ya 54,8%-ról 44,8%-ra mérséklődött. 2000-ben az EU-tagállamok a GDP-jük átlagosan 2%-át költötték munkaerőpiaci (ösztönző, támogató) programokra. Kiemelkedő volt a dán (4%) arán y, a belga (3,2) is magas volt, a görögök voltak a rangsor végén 1% alatti aránn yal. A transzferek legnagyobb részét, közel háromnegyedét az egyéni támogatások tették ki, 15%-ot a munkáltatók kaptak meg. A csatlakozás után a magyarok nem vállalhatnak minden tagállamban azonnal

munkát. Ausztria és Németország előreláthatóan két évig korlátozni fogja a magyar munkaerő beáramlását. Svédország, Dánia, Hollandia és Írország viszont nem tervezi, hogy korlátozásokat vezessen be. Az olaszok, spanyolok és görögök az első két évben még nem a közösségi vívmányok szerinti elbánást alkalmazzák majd, hanem saját nemzeti jogszabályaikat, de ezek várhatóan nem állítanak majd jelentős korlátokat a magyarok elé. A két év 16 letelte után biztosítani kell a szabad munkaerő-áramlást, kivéve, ha az adott tagállam előre bejelenti azt a szándékát, hogy korlátozni kívánja a munkavállalók beáramlását. Újabb három év elteltével a korlátozás csak akkor tartható fenn, ha az adott tagállam súl yos munkaerő piaci zavarokkal küzd. 2.23 Jövedelem, fogyasztás A legtöbb európai országban a háztartások jövedelmének több mint 70%-a munkavégzésből származik, a következő nagy részt,

körülbelül 25%-ot a pénzbeli társadalmi jövedelmek teszik ki. A tulajdonosi jövedelmek - például a kamat, osztalék - arán ya mindössze 5%-ot ér el. Nálunk ez a struktúra kissé eltérő: kisebb a munkavégzésből származó jövedelmek (64,3%) és a p énzbeni társadalmi juttatások (18,8%) szerepe. A bérek részesedése a munkavégzésből származó jövedelmekből Magyarországon csak 48,4%. Az iparban és a szolgáltatásokban dolgozók havi bruttó bére Luxemburgban a legmagasabb, 3170 euró (vásárlóerő paritáson számolva), de magasak a dán, belga, német, ír bérek is (2804-2603 euró közötti sávban találhatók). A spanyol és portugál bérek a legalacsonyabbak az EU-tagállamok között, 1361, illetve 930 eurót tesznek ki csupán. 4 olyan ország van a csatlakozók között, ahol a havi bruttó keresetek összege megelőzi Portugáliát: Ciprus, Szlovénia, Csehország és Lengyelország. Közülük a ciprusi bérek a spanyoloknál is magasabbak.

A balti országokban, különösen Lettországban (595 euró) alacson yak a havi bruttó keresetek, a magyar bérek a csatlakozó országok középmezőn yében találhatók 872 euróval. A reálbérek Magyarországon és a legtöbb csatlakozó országban a 90-es évek első felében estek. A csökkenő trend nálunk 1997-ben fordult meg, a reálbérek Magyarországon 2001-ben 20,3%-kal voltak magasabbak, mint 1996-ban. Eközben az EU-ban 2%-ot egyik évben sem haladta meg a növekedés, ott a reálbérek 6,6%-ot nőttek 1996 és 2001 között. A 15 tagállamból 9-ben van törvényben rögzített minimálbér (Dániában, Olaszországban, Németországban, Svédországban, Finnországban és Ausztriában nincsen), a csatlakozó országok közül csak Cipruson nincsen. A vásárlóerőparitáson számított minimálbérek nagysága Portugáliában, Spanyolországban és Görögországban a legkisebb, 543 és 725 euró között 17 van, a legmagasabb a minimálbér

Luxemburgban (1338 euró) és Hollandiában (1225 euró). A csatlakozó országokban általában jóval az uniós szint alatt maradnak a minimálbérek, de Szlovénia megelőzi Portugáliát és Spanyolországot, Málta pedig még Görögországot is. A legalacsonyabb a színvonal (239-264 euró) a balti országokban, a magyar minimálbér 384 eurós összegével a cs atlakozó országok rangsorának elején hel yezkedik el. A férfiakat az EU-ban és nálunk is jobban fizetik, mint a nőket. De míg az EU-ban a különbség csak 4,4% volt 2000-ben, Magyarországon 19,3%. A társadalmi jövedelmek legnagyobb hányadát, közel felét a n yugdíjakra fordítják az EU-ban. Az átlagosnál sokkal magasabb ez az arány Olaszországban (63,4%), ami a 60 éves és idősebb népesség magas arányával magyarázható. Az alacson y írországi arányszám (25,4%) szintén a kormegoszlással függ össze: az ír népesség a legfiatalabb az Unióban. Egészségügyi

célokra a társadalmi jövedelmek valamivel több, mint negyedrészét fordítják az EU-ban. Írországban kimagasló ez az arány, 41,2%, magasabb, mint a n yugdíjakra fordított összeg. A rokkantnyugdíjak az EU-ban átlagosan 8,2%-át teszik ki a társadalmi jövedelmeknek, Finnországban, Lux emburgban, Portugáliában ez az arány eléri, illetve meghaladja a 13%-ot, miközben Görögországban és Írországban alig haladja meg az 5%-ot. A munkanélkülieknek járó juttatások aránya átlagosan 6,3% az EU-ban, de igen nagyok a különbségek a tagországok között. Spanyolországban, Belgiumban, Dániában és Finnországban ez az arány meghaladja a 10%-ot, míg Olaszországban csupán 1,7%, Nagy-Britanniában és Luxemburgban pedig 3,2%, illetve 3,3%. A munkanélküliség és a munkanélkülieknek járó juttatások arán ya nem függ össze szorosan az egyes országokban, mivel különböző a kedvezmén yezettek köre, a juttatások szintje

és az időtartam, amel yre járnak. A társadalmi jövedelmek szerkezete a különböző jogcímek szerint 1995 óta kissé megváltozott: nőtt az öregségi, illetve rokkantnyugdíjak, valamint a családi juttatások arán ya, a munkanélkülieknek járó juttatásoké viszont csökkent. Magyarországon az EU-ban megszokottnál jóval magasabb a természetbeni társadalmi juttatások köre, ami részben abból adódik, hogy nálunk ideszámítják az oktatással kapcsolatos juttatásokat is. Ha ezzel a tényezővel 18 korrigálunk, Magyarországon a társadalmi jövedelmek kb. 40%-át fordítják a n yugdíjakra. A csatlakozó országok közül a jövedelmi ötödök részesedése alapján Észtországban a legnagyobb az egyenlőtlenség: itt a leggazdagabb ötöd a jövedelem 6,3-szor akkora részével rendelkezik, mint a legszegényebb. A másik két balti országban is 5 fölött van ez a mutató, és nem jellemző rá a csökkenés. A legkisebb

egyenlőtlenség Szlovéniában és Csehországban tapasztalható, körülbelül 3-szor akkora a részesedése a leggazdagabb, mint a legszegényebb ötödnek. Az EU-ban ez a szorzó 2000-ben 4,4-szeres volt, 1995-höz képest csökkent (akkor 5,1 volt). A legnagyobb a jövedelemkoncentráció Portugáliában (6,4), Görögországban (5,8) és Span yolországban (5,4), a legkisebb Dániában, ahol a leggazdagabb kvintilis 3,1-szer akkora részt birtokol a jövedelemből, mint a legszegényebb. Magyarországon ez a mutató magasabb az EU-átlagnál, 4,7 volt 1995-ben. A csatlakozó országokban a fogyasztás legnagyobb hányadát az élelmiszerek és alkoholt nem tartalmazó italok jelentik, de elég széles a s kála: míg Szlovéniában, Máltán és Csehországban egyötöd, Magyarországon valamivel több, mint egyharmad, Litvániában 44% ez az arány. A következő legnagyobb hányadot, 15-16%-ot a lakásszolgáltatás, képviseli, de Máltán csupán 5,5%, nálunk pedig 20% a

részarán ya a fogyasztásból. A közlekedés a f ogyasztás 810%-át teszi ki, Máltán és Szlovéniában viszont jóval magasabb ez az arány, 15, illetve 20%. A szabadidő és kultúra súl ya szintén jelentős, bár az országonkénti különbségek meglehetősen nagyok: míg Csehországban közel egytized, Litvániában nem éri el a 4%-ot, és nálunk is csak 4,6%. Ruházkodásra a jövedelmek nagyjából 6-7%-át költik ezekben az országokban, Szlovéniában 8,9%-ot, Lengyelországban viszont csak 5,5%-ot. Az EU-ban a fogyasztás legnagyobb tételét, kb. egynegyedét a lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyag képviseli. Az élelmiszer és a közlekedés részesedése közel egyenlő, 10-15%. Az élelmiszerfogyasztás az olaszok és a spanyolok fogyasztási kiadásainak majdnem egyötödét tette ki 2000-ben, a magasabb jövedelmű Luxemburgban, Hollandiában, Németországban, Nagy-Britanniában viszont csak

egytizedét. A szabadidő, kultúra részesedése a következő legjelentősebb: 8 tagállamban 19 meghaladja a 10%-ot, Svédországban kiemelkedően nagy, 14,6%. Görögországban, Span yolországban és Olaszországban viszont a magyar szinthez közeliek ezek az arán yok (4,6%, 6,2%, 6,3%). A tartós fogyasztási cikkek közül a mobiltelefonok állományában igen dinamikus növekedés következett be a 9 0-es években mind Magyarországon, mind az EU-ban. Ennek eredményeként míg 1995-ben 1000 lakosra mindössze 26, 2001-ben már 488 m obil jutott nálunk. Még így is nagy azonban a lemaradásunk: az EU-ban átlagosan másfélszernyi, 721 mobiltelefon jut 1000 főre. Ott is nagyok a különbségek: Luxemburgban 983 mobil jut 1000 lakosra, tehát majdnem mindenkinek van mobilja, Ausztriában, Svédországban és Olaszországban is legalacson yabb, csupán kivételével 800 f ölött 607. elmaradnak Lettországban (267) mobiltelefonok az és arán ya van

A ez mutató, csatlakozó főre. Franciaországban országok EU-átlagtól, Litvániában 1000 a Szlovénia Lengyelországban (293) különösen Magyarországot (758) (249), alacsony Szlovénián a a kívül Észtország (543) és Csehország (677) is megelőzi. A személ ygépkocsi-állomán yt tekintve szintén jelentős a különbség az EUtagállamok és Magyarország között: Míg az EU-ban átlagosan 1000 emberből 495-nek van autója, nálunk csak 244-nek. Ezen a területen nem jelentős a növekedés, évi mérséklődni. néhán y százalék, Személ yautóból a k ülönbség csak tehát Szlovákiában nem van fog hamar kevesebb a lakosságszámhoz viszon yítva, mint nálunk. A kelet-közép-európai országok is megelőznek bennünket, de csak Szlovéniában van több autó (443), mint a legalacson yabb mutatóval rendelkező EU-tagállamokban (Görögország, Dánia, Portugália). Máltán kiugróan sok autó fut, 532 jut 1000

főre Egy ország gazdagsága és személ ygépkocsi-állománya közt természetesen nincs függvén yszerű kapcsolat; a legmagasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező Lux ermburgban 659 autó jut 1000 lakosra, a következő leggazdagabb 3 tagország, Hollandia, Írország és Dánia viszont az EU-átlagnál alacsonyabb, míg például Olaszország annál magasabb szinten motorizált. Az információs társadalom kiépülésének jele a személ yi számítógépek, illetve az internetezők számának megtöbbszöröződése volt a 90-es évek elejéhez képest. Míg 1995-ben 1000 magyarból 7, 1000 u niós polgárból pedig 17 használta a netet, 2001-ben a megfelelő adat már 145, illetve 315 volt. (Ezek 20 becsült számok.) A személ yi számítógépek számának növekedése lassulóban van, de 2001-ben még mindig 15%-kal több gép jutott 1000 lakosra nálunk, mint az előző évben. Az EU-t felülmúljuk a növekedési ütem tekintetében, de tekintél yes lemaradást

kell behoznunk: az EU-ban 3-szor annyi PC (310 db) jut 1000 főre, mint Magyarországon (98). Ennél csak Lengyelországban és Litvániában alacsonyabb ez a mutatószám (85, illetve 70), a legmagasabb Szlovéniában (276) és Máltán (230). 2.24 A GDP rejtelmei A nemzetgazdaságok általános hel yzetéről a bruttó hazai termék (GDP) statisztikái adnak képet. A gazdaság növekedési pál yáját a G DP volumenének változása mutatja meg. Az Európai Unió tagállamaiban az utolsó, 1995-ös bővítés óta fol yamatosan nő a bruttó hazai termék volumene, évente átlagosan 2,3%-kal, a 7 év alatt összességében 17%-kal. Az Unió történetében mindössze kétszer fordult elő, hogy az előző évhez képest csökkent a kibocsátás az országcsoport egészében: 1975-ben és 1993-ban. A fol yamatos növekedés viszont az új évezred elejére lelassult, 2002-ben már csak 1%-os volt. A tagállamok közül a legdinamikusabb fejlődésen Írország gazdasága ment

keresztül: 2002-ben a G DP 90%-kal haladta meg az 1995. évit A szintén gyorsan növekvő Lux emburgban 47%-os volt a növekedés mértéke. Figyelemreméltó volt a s pan yol és a görög növekedési ütem is: 28, illetve 26%. A csatlakozó országokban 2002-ben összességében 38%-kal nőtt a bruttó hazai termék 1995-höz képest. Az átlagot jóval meghaladta a vizsgált évek alatt Lettország, Lengyelország és Észtország gazdasági növekedése, amel yek GDP-jüket 48, 47, illetve 44%-kal növelték meg. A litván 39%-os növekedés is igen magas volt. A valamivel fejlettebb magyar, szlovák és szlovén gazdaság 30% körüli növekedést mutatott, a cseh növekedési ütem volt a legcsekél yebb, mindössze 12%. Néhány országban a gazdasági növekedés nem volt fol yamatos, egy-egy visszaesés szakította meg a fol yamatot. Csehországban 1996 és 1998 között 1,8%-kal csökkent a hazai termék volumene, Máltán 2001-ben 1%-al, Litvániában

1999-ben 2%-kal esett vissza a kibocsátás. 21 A gazdaság fejlettségi színvonalát leginkább a tényleges vásárlóerő alapján számított egy főre jutó GDP-vel jellemzik. 1995-ben a cs atlakozásra váró országok az EU-átlag kevesebb, mint felét érték el. Az EU átlagos szintjéhez ekkor Ciprus volt a legközelebb 82%-kal. Magyarországot megelőzte még Csehország (62,2%), Szlovénia (62,8%) és Málta (52,5%) is. Észtország, Lengyelország és Litvánia az EU-átlag egyharmadát érték el, Lettország hel yzete volt a l egrosszabb, az egy főre jutó GDP alig negyedrészét tette ki az EU-énak. 2002-ben az EU-átlaghoz legjobban Szlovénia zárkózott fel, Ciprus hel yzete relatíve romlott, már csak 72%-át éri el az átlagnak. Ezzel az eredménnyel mindketten megelőzik Portugáliát és Görögországot. 1995 óta a csehek pozíciója is romlott, de még mindig megelőznek bennünket (59,9%). Magyarország javított a hel yzetén a vizsgált évek

alatt: míg 1995-ben az EUátlag 45,6%-át érte el, 2002-ben 56,7%-on állt. A balti országok és a lengyelek is közelebb kerültek az uniós átlaghoz, miközben Szlovákiának nem sikerült érdemben felzárkóznia. 1995-ben az EU 15 tagállama között kisebb eltérés mutatkozott az egy főre jutó GDP alapján, mint a 10 csatlakozó ország esetében. Az uniós átlagtól való eltérés 2002-re némileg nőtt, Luxemburg kiemelkedően magas mutatójának köszönhetően. Ha a vendégmunkások nagy száma miatt különleges hel yzetű Luxemburg vizsgálatától eltekintünk, az EUtagországok közti különbség jóval kisebb. A csatlakozó országok gazdasági fejlettségbeli különbségei számottevően nagyobbak, köztük a kelet-középeurópai országok alkotnak homogénebb alcsoportot. Mind a csatlakozó országokban, mind az EU-tagállamokban a szolgáltatások jelentik a gazdaság legfontosabb szektorát. A szolgáltatások hozzájárulása a bruttó hozzáadott

értékhez 1995 és 2001 között növekedett a leendő és a jelenlegi tagállamokban egyaránt; egyedül a dánoknál nem változott a részarán ya. A növekedés az Egyesült Királ yságban és Luxemburgban volt a legintenzívebb. A szolgáltatások részaránya a bruttó hozzáadott értékből Lux emburgban a legnagyobb, meghaladja a 80%-ot, az íreknél pedig a legalacsonyabb, nem éri el az 55%-ot. Az EU-ban jellemző, átlagosan 70% körüli arányt csak a l ett és máltai szolgáltatási szektor részesedése éri el, míg a cseheké az EU-minimum közelében van. Az ipar, építőipar a második legjelentősebb gazdasági szektor. 1995 és 2001 között a b ruttó hozzáadott értéken 22 belül az ipar aránya Dánia és Magyarország kivételével mindenhol csökkent. Ugyanakkor az építőipar egyre nagyobb arán yú hozzáadott értéket termel Spanyolországban, Finnországban, Portugáliában és Görögországban, ahol a részesedés növekedése

meghaladta az 1 s zázalékpontot, illetve a csatlakozó országok között a letteknél, ahol megközelítette az 1 s zázalékpontot. Az ipar kimagasló arányban járul hozzá a bruttó hozzáadott értékhez Írországban (42%); részesedése a többi EUtagországban nem haladja meg a 32%-ot. A legcsekélyebb arányú a hozzájárulása Lux emburgban (17,3%); itt már 1995-ben is a legalacsonyabb volt, azóta pedig majdnem 4 százalékponttal csökkent. A csatlakozó országokban a cseh és szlovén ipar hozzájárulása a legmagasabb (39,5, illetve 36%), a ciprusi a legalacson yabb (20%). A magyar a litván, lengyel és szlovák részesedéssel egyezik meg, 31%. A mezőgazdaság részarán ya a bruttó hozzáadott értékben 1995-rol 2001-ig az uniós és a csatlakozó országokban is csökkent. Az EU-tagállamokban a csökkenés Görögországban, Írországban volt a legjelentősebb: a görög arán y 9,9%-ról 7%-ra, az ír 7,5%-ról 3,5%-ra esett.

Németországban annyira alacson y volt a mezőgazdaság hozzájárulása a bruttó hozzáadott értékhez, hogy a csökkenés gyakorlatilag elhanyagolható (1,3%-ról 1,2%). A mezőgazdasági támogatások jelentős részét a francia termelők kapják, de a mezőgazdaság szerepe ott is csökkenőben van, már nem éri el a 3%-ot sem. 1995-ben a görögöknél, íreknél, portugáloknál, spanyoloknál és a finneknél volt meglehetősen magas a mezőgazdaság részesedése, Luxemburgé és Németországé pedig a legkisebb. 2001-ben már az Egyesült Királ yság és Svédország is azok közé tartozott, ahol a mezőgazdaság részaránya nem éri el a 2%-ot. A csatlakozó országok közül Máltán és Szlovéniábana legkisebb (3% körüli), a balti országokban a legnagyobb (57%) a mezőgazdaság jelentősége a nemzetgazdaságban. A GDP felhasználásának szerkezete megmutatja, a m egtermelt javak mekkora részét fogyasztja el, illetve halmozza fel egy társadalom. A

végső fogyasztási kiadások az EU-ban átlagosan a GDP 79%-át teszik ki. Ezt a brit (86%), görög (83,7%) és portugál (81,6%) arány haladja meg jelentősebben, míg az ír (59,9%) és luxemburgi (61,3%) ráta jóval alatta marad. A csatlakozó országok közül Ciprus, Litvánia, Málta, Lettország és Lengyelország meghaladja a 23 80%-os arán yt, míg a legalacsonyabb cseh arány (74,2%) az EU-átlagot sem éri el, a magyar pedig megegyezik azzal (78,2%). A háztartások végső fogyasztási kiadásai az EU-ban általában az összes fogyasztásnak közel háromnegyedét, a GDP-nek pedig 58%-át képviselik. A tagállamok közül a görög (67,1%) és a brit (63,4%) ráta jóval magasabb ennél, Lux emburgé (41,4%) és Írországé (44,8%) pedig kifejezetten alacson yabb. A tagjelöltek között is vannak jelentős eltérések: Cipruson, Lengyelországban, Lettországban és Litvániában költekezőbbek, Csehországban, Magyarországon és Szlovéniában

takarékosabbak voltak a háztartások 2002-ben. A bruttó állóeszköz-felhalmozás aránya a legtöbb csatlakozó országban és az EU-tagállamokban is nőtt 1995 óta. A csatlakozók között Csehország, Litvánia és Málta a kivétel, a tagállamok közt Németország és Ausztria. A GDP 16-25%-át fordították beruházásokra az EU-ban, az arány a briteknél és a svédeknél a legalacson yabb, Portugáliában, Spanyolországban a legmagasabb. A csatlakozó országok körében szélesebb a skála, 19 és 30% közé esnek az arán yo k; Magyarország a középmezőnybe tartozik 22,3%-kal. A legmagasabb a felhalmozás aránya a Szlovákiában, a legalacsonyabb pedig Cipruson. 1995-ben még a lettek voltak a sereghajtók e tekintetben, ám náluk, illetve Szlovákiában rendkívül dinamikusan nőtt ez az arány. Az áruk és szolgáltatások kivitelének és behozatalának különbsége, a külkereskedelmi egyenleg 11 tagállamban volt pozitív 2002-ben; a leendő

tagállamok közül viszont csak kettőben (Litvánia, Szlovénia). 1995-ben még a lengyelek és a szlovákok, valamint Magyarország is pozitív egyenleggel zárta az évet. A legnagyobb a pozitívum a GDP-hez viszonyítva Luxemburgban (18,2%) és Írországban (17,9%). A legnagyobb negatívumot Görögország (6,3%) és Portugália (-7,5%) halmozta fel A csatlakozó országok közt Lettország (-10,6%) és Észtország (-9,4%) a negatív rekorder, Magyarország hel yzete nem volt kirívóan rossz, a mi negatívumunk a GDP -2,2%-a volt 2002-ben. Nemcsak az uniós tagállamok közt, hanem azokon belül is előfordulnak jelentős különbségek, amel yeket a regionális egy főre jutó GDP nagyságával mérhetünk. 1995-ben az EU átlagát az egy főre jutó GDP tekintetében 74 uniós régió haladta meg, amel yek együtt az EU népességének 44%-át, 165 008 24 100 főt, az összterület 32%-át, vagyis 1 014 20 0 km2-t foglalták magukban. 2000-ben az EU-átlagot valamivel

kevesebb, 69 régió teljesítette túl; ezekben a fejlett régiókban élt ekkor 160 209 300 fő, a lakosság 42%-a, s a terület 21%-án hel yezkedtek el. Az uniós átlagot meghaladó régió a csatlakozó országok között 1995-ben és 2000-ben is csak egy akadt, Prága, ahol 21%-kal magasabb az egy főre jutó GDP. Az EU strukturális alapjainak támogatására azok a régiók jogosultak, amel yekben ez a mutató nem haladja meg az EUátlag 75%-át. A támogatásra szoruló régiók köre nagyjából állandó volt 1995 és 2000 között. Mindössze 5 ke rült ki az 1995-ös 50 régió közül, és bekerült újabb három. A támogatott régiókban élő lakosság aránya csökkent az EU össznépességéhez viszon yítva, míg 1995-ben a lakosság 20%-a ezekben a térségekben élt, 5 évvel később már csak 18%. A csatlakozók körében KözépMagyarország került ki a támogatandó kategóriából Viszonylag fejlettnek tekinthetők még Málta, a cseh Jihozápad (52,4%),

Nyugat-Dunántúl (56,6%), a lengyel Mazowieckie (58,9%) és Szlovénia (67,2%), amely egyetlen régiót alkot. A legkevésbé fejlettek 10 l engyel régió, köztük a legelmaradottabb, Lubelskie (26,6%), Lettország (30,9), Észak-Alföld (31,5%) és ÉszakMagyarország (32,1%). 3. Utószó A globalizáció új kihívásai elsősorban az informatikának, a mobilitásnak, a tőkekoncentrációnak felgyorsulásának elsősorban és –áramlásnak, hatására „európaizáció” jöttek létre. formájában valamint A a műszaki globalizáció jelentkezik. fejlődés földrészünkön Éppen ezért kulcsfontosságú a kontinens csaknem valamennyi országának az Európai Unióhoz való hel yes viszon y kialakítása, az EU jogszabál yainak, működési mechanizmusainak a lehető legalaposabb ismerete. 25 Irodalomjegyzék Európa Füzetek Sorozat Halmai: Az Európai Unió agrárrendszere Mezőgazda Kiadó, 1995 Hitiris: Az Európai Unió gazdaságtana Hoványi

Gábor: Globális kihívások – menedzsmentválaszok. Közgazdasági és Jogi Kön yvkiadó, Budapest, 2001 Közgazdasági Szemle, XLIX. és L évfolyam Lapid, K.: A K+F stratégia és foglalkoztatáspolitika és Egyesült Államokban, kézirat Schumpeter, J.: A gazdasági fejlődés Kön yvkiadó, 1980 26 elmélete. Közgazdasági és Jogi