Irodalom | Középiskola » Bagoly Andrea - Petőfi Sándor szerelmi költészete

Petőfi Sándor szerelmi költészete Petőfi Sándor a szabadság, szerelem és az életöröm költője. Költészetére a romantika jellemző, de annak szélsőségei nélkül. Közvetlenségével megteremtette a lírai realizmust. Az így létrehozott költészet teljesen megváltoztatta az irodalom arculatát, szemléletét, témáját, hangnemét és stílusát is. Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség, de ez tudatos művészi munka eredménye. Stílusának forrása a mindennapi beszélt nyelv és a népköltészet. Ilyen eszközök a verset indító természeti kép, a sorismétlés, a szerkezet egyszerűsége. Gyakran használ egymáshoz közel álló asszociációkat, kedvelte az ellentéteket is. Mondat fűzése egyszerű, a mindennapi beszélt nyelvet követi. Elvetette a klasszicizmus elvontságát és választékosságát, kerülte a romantika bonyolultságát és nyelvi pompáját is. Stílusa a forradalom után gazdagodott, de annak kiteljesülése már nem

történhetett meg. Petőfi megmutatta, hogy lehet egyszerűen, közérthetően, természetesen, de mégis költőien írni. Kiskőrösön született 1823. január elsején Apja Petrovics István, mészáros, édesanyja Hrúz Mária, mosónő. Alig volt két éves, amikor Kiskunfélegyházára költözött a család, itt tanult meg magyarul, ezt a várost emlegette szülőföldjeként verseiben. A család jó körülmények között élt, anyagi felemelkedésük is Félegyházához volt köthető. A jómód lehetővé tette a gyermekek gondos taníttatását. Petőfi összesen kilenc iskolában tanult, így már igen fiatalon gazdag élettapasztalattal rendelkezett. Tanulmányait Félegyházán kezdete, majd Kecskeméten három évig tanult, ezt egy félévi szabadszállási tanulás követte. A következő három tanévet Sárszentlőrincen végezte. Apja azonban német szóra kívánta fogni fiát, ezért két évig Pesten taníttatta Ezután három évet Aszódon töltött, s itt a

legelső tanulók egyike volt. A záróünnepségen ő mondta el a búcsúbeszédet, ez a hexameterekből álló költemény első ránk maradt verse. Fontos szerepet kapott ez a város az ifjú Petőfi életében, itt lette először szerelmes, itt kezdett el verset írni és itt lette elsőként színész is. Aszódról Selmecbányára került, ahol a Nemes Magyar Társaság tagja lett. Itt ismerkedett meg az újabb magyar költészettel, Csokonaival és Vörösmartyval. Édesapja 1838-ban anyagilag tönkrement, levette róla kezét, ekkor kezdődött életének az az 5 éve, amelyet nyomorban, szenvedéssel telt. Gyalog ment Pestre, ahol beállt a Nemzeti Színházhoz kisegítő munkásnak, majd szülei elküldték rokonához Ostffyasszonyfára, hogy tanulmányit folytathassa. Ez a terv meghiúsult, Sopronba ment, s beállt katonának a császári hadseregbe. Gyenge fizikumának köszönhetően Zágrábban korházba került, s elbocsátották katonai kötelékéből. Sopronból

Pápára ment, ahol Orlay Petrich Sománál vendégeskedett, a helyi gimnázium tanulója lett egy rövid időre. Ozorán felcsapott színésznek, majd visszatért 1 Pápára tanulni, ahol szoros barátságot kötött Jókai Mórral. Az 1842-es év írói sikereket is hozott számára. Megjelent első verse, A borozó, majd a Hazámban is Ebben az évben örökre felhagyott a tanulással. Ismét színész lett Székesfehérváron, majd Kecskeméten, a társulatot otthagyva Pozsonyba ment, ahol más munka híján az Országgyűlési Tudósításokat másolta. A szegénységből Pestre menekült, ahol szoros kapcsolatba került a fővárosi értelmiségi ifjúsággal, s gyakran megfordult a Pilvax-kávéházban. 1843-ban Debrecenben ismét felcsapott színésznek, ezen a télen döntötte el, hogy végleg felhagy a színészi ábrándokkal, felmegy Pestre és kiadja verseit. Pesten Felkereste Vörösmarty Mihályt, aki segítette anyagiakkal, s ajánlatára a Nemzeti Kör vállalta

Petőfi verseinek kiadatását. Barátja támogatásával Vachot Imre segédszerkesztőnek vette maga mellé a Pesti Divatlaphoz. 1844-ben megjelent A helység kalapácsa és első verses kötete is Pesten megismerkedett Csapó Etelkével, aki még abban az évben váratlanul meghalt. Emlékét a Cipruslombok Etelke sírjáról című versciklus őrzi. Kilépett a Pesti Divatlaptól, és elindult Felvidéki körútjára, ahol ünnepelt költőként fogadták. Egy újabb sikertelen szerelem következett Petőfi életében, megismerte Mednyánszkí Bertát, akinek még a kezét is megkérte, ám a lány apja hallani sem akart a házasságról. A Berta-verseket a Szerelem gyöngyei ciklus fogja össze. Magánéleti csalódásait követően egyfajta kedélybetegség gyötörte, csak egy év múlva Várady Antalhoz írt leveléből értesülünk róla, hogy kigyógyult és új politikai szemléletéről ad tanúbizonyságot. 1846 márciusában visszatért Pestre és a zsarnokság ellen

kezdett szervezkedni a Tízek Társaságában, azonban terveit nem tudta megvalósítani. Szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerte Szendrey Júliát, akibe első látásra beleszeretett, ám a lány visszautasította egészen egy évig, amikor is Petőfi a Reszket a bokor, mert. című versében lemondani látszott Júliáról Ettől a lány megrettent, s levelében szerelméről biztosította a költőt. Pontosan megismerkedésük évfordulóján Erdődön megtartották az esküvőt. Nászútjukat Koltón töltötték gróf Teleki Sándor kastélyában. 1847-ben olvasta a Toldit, s azonnal költői levélben üdvözölte Arany Jánost, akivel hamarosan igen szoros barátságba került. ’48-tól forradalmi láztól égett, a március 15-ei események vezetője, kihirdették a 12 pontot, elszavalta több helyen a Nemzeti dalt, mely a nap szimbólumává is vált. Azonban az elért politikai eseményeket kevesellte, s ettől kezdve király ellenes verseket írt, támadta

a vezető politikusokat, ennek köszönhetően kezdte elveszíteni korábbi népszerűségét. A szabadszállási-képviselő választáson nem jutott be a nemzetgyűlésbe, s menekülnie is kellett, ennek az eseménynek a csalódottságából született meg Az apostol. A szabadságharc idején századosi rangot kapott, de a harctéren nem próbálta ki magát. Sokan szemére hányták, hogy még nem esett el a harcmezőn, ám Petőfinek gondoskodnia kellett családjáról. Debrecenben született meg Zoltán nevű fia Ezt követően 2 már kötelességének érezte, hogy harcba szálljon, s csatlakozott Bem seregéhez, aki fiaként szerette. Többször is összetűzésbe került magas rangú katonákkal, emiatt el is hagyta a hadsereget. Súlyos anyagi gondok gyötörték, anyja is apja is meghaltak. Az oroszok elől menekült családjával. Júliát és fiát Aradon hagyta, ő maga pedig a harcmezőre ment küzdeni. A segesvári csatában tűnt el örökre 1849 július 31-én

1845-ben jelentek meg első szerelmes versei. Pesten ismerkedett meg Vachot Sándor sógornőjével, a 15 éves Csapó Etelké vel, aki váratlanul meghalt. A gyász költeményeit ciklusba gyűjtötte össze, amit Cipruslombok Etelke sírjáról címmel jelentetett meg. Ezek főként szentimentális, elégikus hangú művek, melyben a költő búcsúzik a lánytól. Újabb sikertelen szerelme, Mednyánszky Berta , akinek a kezét is megkérte, de a lány apja hallani sem akart a házasságról. A Berta-szerelem szép verseit a Szerelem gyöngyei versgyűjteményben adta ki, mely 39 darab művet tartalmaz. „Fa leszek, ha” című verse kiemelkedő, népdalszerű egyszerűség jellemzi. Metaforikus szerkezetre épül a nyolc soros dal. Az összetartozás érzését fejezi ki a kéttagú metaforákkal Sas István húgához, Erzsikéhez írta „A négy ökrös szekér” című művet. A vers egy jelentéktelen epizódot e költészet magaslatára. Az élmény születésének

folyamatát láthatjuk, vele együtt átérezzük a pillanat varázsát. Nem egy nagy szenvedély, hanem egy idilli kép jelenik meg a műben. A központban egy ellentét van: a szekéren magasztos gondolatok, érzelmek, ezzel szemben lenn az ökrök ballagnak. A szekéren romantikus, szentimentális képek jelennek meg, ilyen például a „miként a bús hölgy, aki férjinek Sírhalmát keresi a temetőben.” A refrénnél a realitás talajára visszatérünk, melyben szintén szentimentális elemek is megjelennek. Szerkezetében fokozatosan leszűkíti a verset a két emberre, a megfigyelés és az érzelmek kifejezésével. Az idővel játszik a versben, mely az utolsó versszakban tágul. A zárás tömör, egyszerű Feleségéhez írt versei igazán egyedülállók. Ebben a korban megváltozott a szerelmi költészet, mert már nem a szerelem vágya, hanem maga a szerelem volt a költészet tárgya. Hiányzik Petőfi verseiből az udvarlási formula Amit kimond, azt a szerelmi

vallomás forró hangján teszi. Nem hal meg a szerelem érzése a költő házassága után sem Házastársi lírája a világirodalom legnagyobbika, Szenvedély, játékosság és az újra és újra felfedezett boldogság uralkodik ezeken a verseken. Júlia iránt érzett szerelem minden mozzanata megtalálható verseiben. Az érzelem születése a Reszket a bokor, mert, a nászút alatt a Szeptember végén, 1848-ban írta Minek nevezzelek című versét. 3 Szeptember végén című versét Koltón írta, ahol nászútját töltötte feleségével. Ez a vers költészetének egyik legszebb elégiája. „Ezt a verset Júlia tette a nemzet legnépszerűbb elégiájává, nem azáltal, hogy megihlette rá a költőt, hanem azáltal, hogy a szörnyű jóslatot beteljesítette.” Illyés Gyula Ez a vers nemcsak gyönyörű vallomás a szerelemről, hanem egy fájdalmas vallomás is az emberi élet és boldogság mulandóságáról. Rejtélyessége éppen abban áll, hogy a

költőt a legnagyobb szerelem idején lepi meg az elmúlás gondolata. A természet közeli hervadása figyelmezteti saját fiatalságának, boldogságának mulandóságára. A verset szép természeti képpel indítja, az első és második sorra az ötödik és hatodik sorok válaszolnak, ezen belül is éles ellentétek találhatóak (bérci tető völgy). A harmadik sorban található közvetlen kérdéssel hitvesét is bevonja a versbe, ő is jelen van. Mind a négy évszak megtalálható a versszakban: tél – hó, tavasz – kikelet, nyár – lángsugarú nyár, ősz – sötét hajam őszbe vegyül. A megjelenő vizuális képek igen színesek, a vers lüktetése feszült hangulatot kelt, mely érzelmi ellentmondásban van. A második versszak első sora: „Elhull a virág, eliramlik az élet” a világirodalom legszebb sorának tartják. A parányi természeti kép egy életre vonatkozó általánosításává válik. Ebben a szakaszban saját korai halálát jósolja

meg, félelme jelenik meg attól, hogy hitvese elhagyja őt. Ezt a rettegést a zaklatott hangvételű három kérdése igazolja Itt már nemcsak beszél feleségéhez, hanem fizikailag is megjelenik: „Űlj, hitvesem”. A következő szakaszban felsorakoztatja a szentimentális költői eszközök egész kelléktárát, ilyen az özvegyi fátylát eldobó asszony és a sírból kilépő Petőfi. Reménykedik, hogy Júlia örökre megőrzi szívében, s a vers utolsó soraiban szerelmi vallomással búcsúzik. Petőfi hitvesi lírájának egyik legkülönb darabja a Minek nevezzelek?. A rapszódiába a cím is utal arra, hogy a költő nem talál szavakat Júlia szépségének és a tőle kapott boldogság kifejezésére. A vers éppen ezt hazudtolja meg, mert feleségét aligha ünnepeltek hasonló szavakkal. Minden versszak elején bizakodik abban, hogy megtalálja a megfelelő szavakat, ám a végére a kétségbeesés hangulata jelenik meg. A strófák nyitó és záró kérdése

között áramlanak a költői képek. A különböző hosszúságú sorok szabálytalansága és a rímelés hiánya a nem korlátozott érzelmi kitörésének külső jele. Az első négy strófa képei egy-egy találó metafora kibontásából származnak. Először a szemek ámulatából próbál erőt meríteni a megnevezési szándék. A szerelem patakja a lélek tengerébe folyik. Majd a tekintet, a tavaszt ébresztő hangok zengése, végül az ajkak rubintköve lesz az a forrás, melynek célja a kifejezőképesség fokozása. A negyedik strófában a csók tüzében fakadó boldogság nem ismer térbeli és időbeli korlátokat, ez a boldogság-érzet az örökkévalósággal azonosul. 4 A költő már elhangzottakat nem tartja elég méltónak és kifejezőnek. A hiábavaló erőfeszítések után megállapodna az egyszerű és igaz „édes, szép, ifjú hitvesem” megszólításban, de ezt is bizonytalanná teszi. A vers nyitott marad, a nyelv szegényes eszköz

Júlia szépségének kifejezésére. Szeptember végén Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világbol Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret! Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme, sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet. Minek nevezzelek? Elhull a virág, eliramlik az élet. Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd; ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Minek nevezzelek? Boldogságomnak édesanyja, Egy égbe-rontott képzelet Tündérleánya, Legvakmerőbb reményimet Megszégyenítő ragyogó valóság, Lelkemnek egyedűli, De egy világnál többet érő kincse, Édes szép ifju hitvesem, Minek nevezzelek? Bagoly Andrea 11/b 2002. október 13 5