Történelem | Könyvek » Trianon - Gyászkeretes béke

Gyászkeretes béke Valóban kissé túl messzire mentünk. (Gondrecourt tábornok) „Trianon”, azaz az I. világháborút Magyarország számára hivatalosan is lezáró békeszerzodés 1920. június 4-i, a versailles-i Trianon-kastélybeli aláírása egyike a legmeghatározóbb eseményeknek a magyar állam és nemzet történetében. Ezzel jutott érvényre a háborúban gyoztes Szövetséges és Társult Hatalmak (azaz az „antant” és középeurópai szövetségesei) döntése, amivel a történelmi Magyarországot feldarabolták, nemzetállamok létrehozása címén megteremtették E U R Ó P A E G Y I K LEGNAGYOBB NEMZETI KISEBBSÉGÉT. Ez a Magyarország érveinek meghallgatása nélkül hozott döntés okozta, hogy 3,2 M I L L I Ó M A G Y A R N E M Z E T I S É G U E M B E R (néhány évnyi ideiglenes visszacsatolástól eltekintve) azóta is más nemzetek országában, azok lenézésétol körülvéve, nemritkán kirekesztettségben kénytelen élni. Történt ez

annak ellenére, hogy megoldható lett volna majdnem minden magyarlakta területnek a határokon belül hagyása. A kívül rekedt magyar többségu területek ugyanis jobbára a jelenlegi határok mellett, egy tömbben helyezkednek el. Ez alól egyedül a nemzettesttol távolabb eso Kelet-Erdély kivétel, de az összefüggo, színmagyar lakosságú terület ott is megvan. A szerzodésben megállapított új határoknak a magyar nemzet szétdarabolásánál közvetettebb „eredménye” is volt: részben ez a döntés vetette el a II. világháború kitörésének magját. A végsokig fokozta a feszültséget Magyarország és három szomszédja: Csehszlovákia, Románia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság között. Ez pedig kiváló alkalmat teremtett a (kisebb területvesztése ellenére egy idore ugyancsak tönkretett) Németország hitleri vezetésének, hogy ezeket az országokat az érdekellentéteiket kihasználva késobb a saját céljaira használja fel. Azt, hogy

mindezt a romboló hatást elore lehetett látni, Huszár Károly miniszterelnök 1920. januári beszéde bizonyítja: „Az, ami miránk vár, nemcsak a magyarság sorsát fogja eldönteni, hanem az európai békének a tartósságát is fogja jelenteni. Egy igazságos béke az európai civilizációnak nyugalmát, békéjét, biztonságát fogja jelenteni, egy igazságtalan béke egy újabb öngyilkossági kísérlete lesz Európa békéjének.” Ezek a szempontok azonban „természetesen” nem számítottak a döntés meghozásakor. A fo cél az említett három szomszédos állam túlzott területi igényeinek kielégítése, ezáltal az o antantbarát politikájuk hosszú távú (késobb sikertelennek bizonyult) biztosítása valamint Magyarország gazdasági talpra állásának nehezítése volt. * A mi célunk egyáltalán nem valamiféle uszítás a környezo országok vagy nemzetek ellen és nem is az évszázados, máig tartó problémák megoldása. Az elobbit, csakúgy,

mint az igazságtalanság teljes megfordításának a vágyát, a „mindent vissza” jelszavát mi is elítéljük. Az utóbbit, a kiútkeresést hozzáértobbekre, illetékesebbekre hagyjuk. Mindössze azt szeretnénk, hogy sokan megismerjék azokat a történelmi tényeket, amelyeket ugyan Magyarországon elhallgatni már nem kell, de kello hangsúlyt szerintünk 1 mégsem kapnak. Itt az ideje (nyolc évtizede itt az ideje), hogy minél többen tisztán lássák, mit és miért követtek el (többek között) a magyarok ellen. Az itt leírtakkal kapcsolatban természetesen mindenki véleményét vagy építo bírálatát köszönettel fogadjuk. Keresünk olyan, vállalkozó szellemu embereket is, akik segíteni tudnak a honlap angol, francia, német, román, szerb, szlovák nyelvre fordításában. Az üzeneteket a trianon@norma.hu címre várjuk R o s t á s A t tila és Semperger Zsolt, a hódmezovásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai 2 A Z

EROSZAK ÉRVEI Kis szövetségeseink és saját magunk magatartása is azt mutatja, hogy egyetlen tekintély érvényesül: az erosebb joga. (Vix alezredes) 1918 oszén a központi hatalmak világháborús veresége végképp nyilvánvalóvá vált, aminek a hatására, részben saját elavultságának a következményeként az Osztrák–Magyar Monarchia pillanatok alatt széthullott. Október 17-én Ausztria népeit Károly osztrák császár és magyar király kiáltványban szólította fel, hogy a nemzetek önrendelkezési jogának értelmében hozzák létre nemzeti tanácsaikat, és Ausztriát alakítsák szövetségi állammá. A magyar kormányfo, Wekerle Sándor bejelentette, hogy a Habsburg Birodalom felbomlásával az 1723. évi I, II és III törvénycikk (a Pragmatica Sanctio) alapján Magyarország automatikusan visszanyerte a függetlenségét. A király továbbra is IV Károly maradt. A háború elso négy éve alatti magyar miniszterelnök, gr Tisza István október

17-én az országgyulés elott elismerte, hogy „ezt a háborút elvesztettük”. A kormány lemondásával egy idoben, október 24-én a mindvégig háborúellenes gr. Károlyi Mihály elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. A programját tizenkét pontban foglalta össze: 1. a jelenlegi parlamenti és kormányrendszer cseréje; 2. a független Magyarország megteremtése; 3. a háború befejezése és a német szövetség megszakítása; 4. általános, egyenlo és titkos választójog; 5. nemzetiségi önkormányzatok létrehozása; 6. egyesülési, gyülekezési és sajtószabadság; 7. általános amnesztia; 8. a tömeges éhínséget megelozo gyors gazdasági reformok; 9. földosztás; az újonnan létrejött ukrán, lengyel, cseh, délszláv és osztrák-német nemzeti 10. államok elismerése; 11. a magyar demokrácia békés céljait megvilágításba helyezo külpolitika; 12. leszerelés-barát képviselok kiküldése a békekongresszusra IV. Károly tétova és

kétszínu mind a dualizmus és a „régi rend”, mind a Károlyi Mihály képviselte reformpolitika híveinek ígérgeto magatartásával tovább izzította a háborús veszteségek és a nélkülözés eloidézte népharagot. Ezáltal az irányítás fokozatosan a Nemzeti Tanács kezébe került. Ezalatt gr Andrássy Gyula, a már lemondott Wekerlekormány külügyminisztere az antanthoz intézett különbéke-ajánlatában elismerte Szlovákia függetlenségét, amivel elsoként mondott le Magyarország területi egységérol. Október 30-án, Budapesten kitört az „oszirózsás forradalom”: a Nemzeti Tanács oldalára állt, frontról hazatért katonák és a munkások együttes ereje másnap hajnalra kikényszerítette Károlyi Mihály kinevezését miniszterelnökké. November 3-án Viktor Weber császári és királyi vezérkari fonök Padovában fegyverszünetet írt alá az ekkorra gyakorlatilag már nem is létezo Osztrák–Magyar Monarchia 3 nevében. Azonban

ezt az antanthatalmak csak az olaszországi frontra nézve tekintették érvényesnek, a szövetségesek balkáni hadereje (a magyar katonák hazarendelése után immár akadály nélkül) továbbra is közeledett Magyarország déli határa felé. Ezért 7-én Károlyi vezetésével Belgrádba utazott egy magyar küldöttség, hogy tárgyaljon a francia Louis Franchet d’Esperey tábornokkal, a balkáni antant-erok foparancsnokával. November 13-án kénytelenek voltak aláírni a tábornok diktálta megállapodást, ami az ideiglenes, fegyverszüneti határt a Dráva folyó Szigetvár Pécs Baja Szabadka Maros folyó Marosvásárhely Beszterce Szamos folyó vonaltól északra húzta meg. November 13-án IV. Károly „felfüggesztette uralkodói jogainak gyakorlását”, ami egy ideiglenes lemondásként volt értékelheto. Miután az országgyulés feloszlatta magát, az így törvényhozó hatalomhoz jutott Nemzeti Tanács 1918. november 16-án kimondta, hogy

„Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság”. (A ‘népköztársaság’ ekkor még polgári köztársaságot jelentett.) 1919 januárjában a megerosödött szociáldemokraták Károlyit a szukebb hatáskört jelento köztársasági elnöki székbe tolták, miniszterelnöknek pedig a saját emberüket nevezték ki. * 1919. március 20-án az antant magyarországi küldöttségének vezetoje, a francia Fernand Vix alezredes egy jegyzéket adott át Károlyinak mint államfonek. Ebben a szövetségesek párizsi konferenciája a magyar haderot keleten a Szeged Hódmezovásárhely Debrecen Vásárosnamény vonal mögé utasítva egy 50–100 km széles semleges sáv létrehozását követelte. Nyilvánvaló volt, hogy ebbe az övezetbe így elobb-utóbb be fog vonulni az egyúttal Arad, Nagyvárad, Nagykároly és Szatmárnémeti városokig engedett román hadsereg, amely a novemberben meghatározott fegyverszüneti vonalat már egyébként

is átlépte. Magyarország vezetése lehetetlen választás elott állt: az ultimátum elfogadhatatlan volt, az elutasítása viszont újabb fegyveres harcok közvetlen veszélyét jelentette. A kormány azonnal lemondott, Károlyi pedig egy kizárólag szociáldemokratákból álló kabinet kinevezését tervezte, úgy gondolva, hogy egy nagy tömegbázissal rendelkezo kormányzat képes lehet a helyzet megoldására. A szociáldemokrata vezetok azonban megállapodtak a ’18. november végén alakult Kommunisták Magyarországi Pártjával, és kikiáltották a kommunista Magyar Tanácsköztársaságot. A hatalom Kun Béla „külügyi népbiztos”, a KMP vezetoje kezébe került. Károlyi falragaszokból értesült a saját „lemondásáról”. Azonnal betiltották a többi politikai pártot, így az áprilisi választásokat megnyerték. Beindult az államosítás és a kegyetlen vörösterror Március 24-én Kun Béla tudatta a párizsi konferenciával, hogy a novemberi

belgrádi fegyverszüneti egyezményben kijelölt határokat hajlandó elfogadni, de a Vix-jegyzékben foglaltakat semmiképp. A mindenféleképpen békét kereso Károlyi után a kommunisták szembeszegülése meglepte a Párizsban tanácskozókat. Egyesek (foleg a francia tábornokok) katonai beavatkozást sürgettek; mások (elsosorban a brit diplomaták) viszont úgy gondolták, hogy többet érhetnek el kevésbé szigorú politikával. Április 4-én az utóbbiak kezdeményezésére a brit Jan Christian Smuts tábornok Budapestre érkezett, enyhébb feltételeket hozva. A magyar tanácskormány azonban szintén feltételeket támasztott, amivel el is szalasztotta a lehetoséget a fegyverszünet fenntartására. Kezdodött hát a készülodés az újbóli fegyveres harcra: megindult az önkéntes Vörös Hadsereg toborzása. Közben a románok beléptek a Vix-jegyzékben kijelölt semleges övezetbe is, majd április 30-ára elérték a Tiszát; a csehszlovák erok Salgótarjánig

jutottak de Párizs utasítására egy idore mind a két sereg megállt. 4 Ezután északon fordult a helyzet: június 10-ére az ún. északi hadjárattal a magyar katonák elérték a lengyel határt, visszafoglalva Salgótarjánt, Miskolcot, Kassát és a Felvidék keleti részét. Ezzel elvágták egymástól a csehszlovák és a román haderot Június 13-án érkezett ultimátumában George Clemenceau francia miniszterelnök a párizsi konferencia nevében annyi „engedményt” tett, hogy a magyar hadsereg Felvidékrol való önkéntes kivonulása esetére kilátásba helyezte a románok kivonását a Tiszántúlról és Magyarország meghívását a békekonferenciára. A június 24-i magyar–csehszlovák fegyverszünet megkötésével a Vörös Hadsereg el is hagyta az északi területeket. A konferenciára való meghívásról azonban szó sem volt, és a románok sem mozdultak el a Tisza partjáról. Ezért a magyar sereg július 20-án támadást indított ellenük,

ami csakhamar összeomlott. A román katonák 1919 augusztus 3-án bevonultak Budapestre * A Tanácsköztársaság vezetoi Bécsbe menekültek, a hadsereg szétszéledt. Új, szociáldemokrata kormány alakult, amit Friedrich István román segítséggel végrehajtott puccsa mindjárt meg is buktatott. A románok a Tiszán túli területeken a saját katonai közigazgatásukat vezették be, azt remélve, hogy így kieroszakolhatják a tiszai államhatárt. Más helyeken meghagyták a magyar hivatalokat. A Dunántúl nyugati és déli részét a még a kommunisták ellen Szegeden alakult ellenkormány fegyveres ereje, a Nemzeti Hadsereg tartotta ellenorzés alatt, Horthy Miklós volt ellentengernagy vezérletével. A románok hamar kirabolták az országot: vagonszámra szállítottak Romániába állatokat, gabonát, élelmiszert, gyári berendezéseket és általában mindent, ami mozdíthatónak bizonyult. Ahol ezt a lakosság megpróbálta megakadályozni, kegyetlen népirtásba

fogtak Ahol viszont nem találtak ürügyet, ott a nélkül öltek. „A román tisztek állandóan rablott bort ittak, duhajkodtak, és a katonák által a város utcáin lányokat fogattak össze, akiket aztán megbecstelenítettek” mint ahogy azt egy erdélyi szemtanú feljegyezte. A fovárosi levéltár anyagának egy részét is elvitték. Ha a Szövetséges Katonai Bizottság soros elnöke, az amerikai Harry Hill Bandholtz tábornok közbe nem lép, a Nemzeti Múzeumot is kifosztották volna. Horthyt az antanthatalmak idoközben alkalmasnak találták az egész ország vezetésére. A román katonákat novemberben kiparancsolták Budapestrol (a Tiszántúlt csak a következo év márciusában voltak hajlandók a késobbi határig elhagyni). 1919 november 16-án Horthy a Nemzeti Hadsereg élén bevonult a fovárosba. Az antant akaratának megfeleloen a Friedrichkabinetet leváltotta Huszár Károly koalíciós kormánya Magyarország élén végre olyan vezetés állt, amit a

háborúban gyoztes hatalmak is egy az egyben elismertek. * December 1-jén, több mint egy évvel a világháború vége után Magyarország meghívást kapott a párizsi konferenciára. Ez nagy reményeket ébresztett, de, mint kiderült, alaptalanul 1920. január 7-én érkezett meg a francia fovárosba a magyar békeküldöttség: gr Apponyi Albert, gr. Bethlen István és gr Teleki Pál Január 16-án Apponyi eloadást tartott angol, francia és olasz nyelven, védelmezve a magyar nemzet egyben tartásának a szükségességét. A beszédben kifejtett álláspont ellen a cseh, a román és a szerb kormány egy közös jegyzékben tiltakozott, amirol a magyar küldötteket nem tájékoztatták. Február 12-én Magyarország hivatalosan is válaszolt a békefeltételekre. A határok kialakításánál a Teleki mint földrajztudós készítette nemzetiségi térkép adataira hivatkozva jó 5 néhány területen népszavazást javasoltak. A magyar álláspontot az

antant-országok és az általuk pártfogolt államok vezetoi közül senki nem vette komolyan. 6 K IRAKATPER VERSAILLES-BAN Az ellenséges munkával szemben teljes séggel védt elen és tehetetlen vagyok. (Apponyi Albert) A trianoni békeszerzodés érvénybe lépésével Magyarország területe (az 1868-ban társországi jogállást szerzett Horvátországot nem számítva) 282 ezer km2 -rol 93 ezerre, azaz pontosan 1/3-ára csökkent. Az addigi 18 millió lakosból csak 7,6 millió élt az új határok között 1,6 millió magát magyarnak valló ember Románia, egymillió Csehszlovákia, félmillió a Szerb– Horvát–Szlovén Királyság állampolgára lett. MAGYARORSZÁG NÉPRAJZI TÉRKÉPE A NÉPSURUSÉG ALAPJÁN (Horvátország nélkül), Teleki Pál, 1920. magyar német szlovák román szerb horvát ruszin A területek elcsatolásának hivatalos indoka az volt, hogy így a nemzetiségi eloszlás szempontjából igazságos határok keletkeznek. Viszont már az

elobbi adatokból kimutatható, hogy a nemzetállamok létrehozásának célja csak ürügy volt. Valójában az Európában egyeduralomra törekedo francia vezetoknek fontos volt az Osztrák–Magyar Monarchia mint vetélytárs szétdarabolása; csakúgy, mint a román, a csehszlovák és a délszláv állam bokezu tehát lekötelezo megjutalmazása. További bizonyíték a nemzetiségi elven való átlépésre, hogy a gyoztesek párizsi konferenciáján a magyar érveket érdemben meg sem hallgatták. Pedig a küldöttség csupán azt kérte, hogy a vitás országrészekben írjanak ki népszavazást, és az ott élok véleményét is vegyék figyelembe a területek sorsának meghatározásakor. Az ilyen jellegu javaslatok (mikor egyáltalán valaki meghallgatta oket) újra és újra vad ellenállásba ütköztek: vagy az antant 7 politikusai vagy a területeket kapó államok vezetoi részérol. Gr Apponyi Albert, a magyar delegáció vezetoje késobb így nyilatkozott a

párizsi kiküldetésrol: „Roppant nehéz napokat éltünk át; minden érintkezéstol, érveink felhozásának minden lehetoségétol, minden, még magántermészetu olyan beszélgetéstol is, amelyben igazainkat érvényesíthettük volna, gondosan és áttörhetetlen kordonnal el voltunk zárva.” A békeszerzodések pontos tartalmáról, a határmódosításokról és egyéb, jórészt bünteto rendelkezésekrol a végso döntéseket a négy gyoztes antant-nagyhatalom vezetoje, az ún. „négy nagy” hozta meg: Georges Clemenceau francia, David Lloyd George brit, Vittorio Orlando olasz miniszterelnök és Woodrow Wilson, az USA elnöke. Magyarország ügyébe beleszólása volt még Romániának és a két új államalakulatnak: Csehszlovákiának és a Szerb– Horvát–Szlovén Királyságnak (azaz a késobbi Jugoszláviának). A szerzodést magyar részrol Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter valamint Drasche Lázár Alfréd rendkívüli követ és

meghatalmazott miniszter írta alá. A Pesti Napló így tudósított 1920. június 4-én: „A budapesti templomokban ma délelott megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, és a borzongós oszies levegoben tovahömpölygo szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették: ma délután 4 óra 30 perckor írták alá a Trianonban a magyar meghatalmazottak a békeokmányt. Ma tehát elszakították tolünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, iparkodó Temesvárt, vértanúk városát, Aradot és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hu és becsületes embert, és béklyókat raktak dolgos két kezükre. És a világ urai ma azt hiszik, hogy befejezték muvüket, hogy kifosztva, kirabolva, elvérezve és megcsonkítva már csak egy papírlapot kell ránk borítaniuk

szemfedonek. Pedig a mi sorsunk még nem teljesedett be. A csapások súlya alatt összeroskadtunk, s a fájdalomtól felzokogott a lelkünk. De mint istenítéletes vihar a levegot, úgy tisztítanak meg minket is a szenvedések és edzenek keményebbre a csapások. A lemondás borzasztó órájában fogamzik meg bennünk a nagy elhatározás, hogy azért is élni fogunk és hogy becsületes iparkodással, dacos törekvéssel, szent akarattal és megszentelt munkával szerezzük vissza mindazt, amitol ma megfosztottak.” * Azóta már sokszorosan bizonyítást nyert, hogy a párizsi tanácskozás Magyarországra vonatkozó döntése rengeteg hazugságon alapul. A figyelembe vett nemzetiség-földrajzi adatok egyszeru hamisítványok. Annyiban megfeleltek a valóságnak, hogy az elso világháború elotti Magyarországon nagy volt a nem magyar többségu vidékek aránya de ezeknek a nagysága meg sem közelítette az ország területvesztését! Az elcsatolt területek jelentos

részén a magyarság volt többségben. Ahol valóban a magyarok voltak kevesebben, ott sem mindig szlovák, román, szerb, horvát vagy szlovén többség érvényesült. Például Kárpátalja ruszinok (kárpátukránok) lakta részére a megalakuló Csehszlovákiának a (hivatkozási alapul szolgáló) nemzetiségi elv alapján semmiképp sem volt több joga, mint Magyarországnak. Erdélyben sem csak magyarok (székelyek) és románok éltek, hanem sok helyen a németek száma volt a legnagyobb, csakúgy, mint a Bánságban. Ez utóbbi országrészben egy különösen „érdekes” helyzet alakult ki. A terület ugyanis Magyarország legkitunobb búzatermo vidéke volt, ezért mind Románia, mind Szerbia igényt tartott rá. A helyzet egyre feszültebbé vált, és a két ország közti fegyveres összeütközést csak a francia hadsereg közbelépése akadályozta meg. Ezek után Clemenceau francia kormányfo a viták beszüntetése végett maga javasolta, hogy a terület

hovatartozásáról népszavazás döntsön. Ez valóban elsimította az ellentéteket: a román és a szerb vezetés hamarosan megegyezett, és egymás között felosztották a Bánságot. Tudták, hogy a 75%-ban magyar- és németlakta vidéken tartott népszavazás egyiküknek sem hozna kedvezo eredményt. 8 A szerb, román, szlovák és cseh diplomaták sokszor még a nyugati nagyhatalmak vezetoi elé is hamis adatokat tettek, amire foleg a britek esetében volt szükség. (Nagy-Britannia ugyanis Európa békéjében volt érdekelt, ezért a Magyarország és szomszédai közötti feszültséget csökkento, tehát nemzetiségi szempontból minél kevésbé kifogásolható határokat akart.) Lloyd George brit miniszterelnök késobb, 1928-ban ezt nyilatkozta: „Mindazok az okmányok, amelyeket a béketárgyalások alatt bizonyos szövetségeseink elénk terjesztettek, hazugok és megtévesztok voltak. Mi hamisítványok alapján határoztunk” A magyar állam végül abban a

hitben fogadta el az új határokat, hogy lehetoség lesz azok késobbi, békés úton való módosítására. Ugyanis a francia Alexandre Millerand, a nagykövetek tanácsának elnöke 1920. május 6-án a konferencia nevében ígéretet tett a magyar küldöttségnek: „Ha a helyszíni vizsgálat alkalmával felmerülne annak a szükségessége, hogy a szerzodésben megjelölt határvonalak megváltoztassanak, és ha a határkijelölo bizottságok úgy találnák, hogy a szerzodés megállapításai bármely ponton valami igazságtalanságot tartalmaznak, Magyarország emiatt a Népszövetségez fellebbezhet. A Szövetséges és Társult Hatalmak egyetértenek abban, hogy a Népszövetség az érdekelt felek rendelkezésére áll abban az irányban, hogy barátságos szabályozással elérhetok legyenek a helyreigazítások.” Ezt a kitételt az egy hónappal késobb aláírt szerzodés is tartalmazza. Egy 1922-ben nyilvánosságra került levél viszont arról tanúskodik, hogy a

nagykövetek tanácsa még Millerand ígéretének napján utasította a Népszövetséget, hogy az ne bolygassa Magyarország új határait. * A békeszerzodésben a nagyhatalmak elismerték az ország évszázadok óta hiányzó függetlenségét, de egyúttal meg is tiltották, hogy errol lemondjon. Ezzel elsosorban az Osztrák–Magyar Monarchiához hasonló szövetség létrejöttét akarták megakadályozni. Így nemcsak a Kárpát-medence gazdasági egysége semmisült meg, de Magyarország és Ausztria további együttmuködése is lehetetlenné vált. Ez teljesen megfelelt az egyedüli európai nagyhatalom szerepére törekedo Franciaország érdekeinek. (Hozzá kell tenni, hogy az akkori osztrák vezetés nem Magyarországgal, hanem Németországgal akarta az országát egyesíteni, a nyugati nagyhatalmak azonban ezt is megtiltották.) A terület- és lakosságvesztésen valamint a pénzbeli kártérítési kötelezettségen kívül Magyarországnak egyéb, az új határokkal

együtt járó károkkal is számolnia kellett. Az ország számára a területekkel együtt elveszett az addigi magyar vas- és szénbányák 4/5-e; az összes só- és rézbánya; a szántóföldek és a haszonállatok 2/3-a; minden vasúti fovonal (elofordult, hogy a magyar vasúthálózat még hiányosabbá tétele végett módosítottak az országhatáron), és az összes jó karban levo vasúti kocsit is át kellett adni a környezo országoknak. Ezenkívül Magyarország nem tarthatott 35 ezer fonél nagyobb haderot (szemben a 280 ezer román, 185 ezer szerb–horvát–szlovén és 162 ezer csehszlovák katonával), a dunai haderot ki kellett szolgáltatni, légierot tilos volt kiépíteni. A békeszerzodések mellett a nemzeti kisebbségek védelmérol szóló szerzodéseket is aláírtak mind a gyoztes, mind a vesztes államok. A környezo országoknak viszont sikerült ezeket a rendelkezéseket kijátszaniuk, vagy figyelmen kívül hagyniuk. A magyar nemzetiségu lakosoktól

elvették a gyárakat, az üzleteket, a földeket, szinte teljesen elérhetetlenné tették számukra a hivatalvállalást és a választójogot, megtiltották a kisebbségi nyelvek bárminemu használatát, bezárták a magyar iskolákat, államosították a magyar egyházi birtokokat. Ez a helyzet a mai napig is alig enyhült. A hivatalos tilalmakon kívül még mindig napirenden vannak a „Rohadt magyar!” és ehhez hasonló felkiáltások, az „Ebben az üzletben magyarokat nem szolgálunk ki” kijelentések is, csakúgy, mint a magyar nemzeti ünnepek megzavarása. 9 A Párizsból az elso tárgyalási kísérletek után 1920. január 20-án visszatéro Apponyi Albert többek között ezt nyilatkozta: „Most is azt állítom, hogy mindazok az új állami alakulatok, amelyeket Magyarország romjaiból akarnak építeni, életképtelenek, mert sem eszmén, sem vezérlo állameszmén nem nyugosznak. Hogy tanácsos dolog-e ilyen életképtelen alakulatokkal kísérletezni,

amelyek óriási kulturális visszaesést jelentenek, azt kétlem. Talán hatása lesz ennek a megfontolásnak a mi ellenségeinkre. Pozitív támpontom azonban erre nincs Ha ellenségeinkkel hasonló tárgyalási feltételek mellett közvetlenül tárgyalnánk, könnyebb volna ez. Ha egyszer van alkalmam álláspontomat másfél óra alatt elmondani, rögtön utána azonban ismét csakis és kizárólag az ellenséges álláspont érvényesül, akkor vakmeroség volna azt hinni, hogy az én fejtegetéseim hatása megmarad az ellenséges munkával szemben, amely újból megkezdodik, és amellyel szemben teljességgel védtelen és tehetetlen vagyok.” A francia Gondrecourt tábornok egy titkos levelében ezt írta: „A békekongresszuson rossz irányba tévedtünk. Vaknak kellett lennünk, és semmiféle adattal nem rendelkeztünk errol az országról, ha azt hittük, ilyen csonkításokat kényszeríthetünk Magyarországra anélkül, hogy kétségbeesésbe ne taszítanánk.

Románia és Szerbia sem érdemelte meg, hogy kielégítsük a túlzott ambícióit. Bizonyos, hogy nehéz egy országnak élnie, amikor nem hagytak neki sem szenet, sem bányákat, sem erdoket, sem ipart. Valóban kissé túl messzire mentünk .” 10 H A MÁSSAL TÖRTÉNNE. A félreértések elkerülésére ! Természetesen annak sem örülnénk, ha más országgal történt volna ugyanez. A képek kizárólag arra szolgálnak, hogy Magyarország veszteségét érzékeltessék. Így néz ki ma Magyarország az elso világháború elotti (Horvátországgal együtt értelmezett) állapothoz képest: Hasonló helyzetben ilyen lenne Franciaország . : 11 . Olaszország: 12 A PPONYI ALBERT SZÓNOKLATA A BÉKEKONFERENCIÁN (az angol, francia és olasz nyelvu szöveg fordítása) I. 1. Engedjék még egyszer megköszönnöm, hogy alkalmat adtak álláspontunk kifejtésére Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz,

amely bennünket a megértéshez és az elottünk fekvo szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsobb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez elott hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet, és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek. 2. A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelosség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részérol a békefeltételeket illetoleg az elso szót ejtem. Nem tétovázom azonban, és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy

választania kellene a béke elfogadása, vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék. 3. Szerencsére még nem tartunk ott Önök felszólítottak bennünket, hogy tegyünk meg észrevételeinket. Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat a békefeltételek átvétele elott átnyújtani. Meg vagyunk gyozodve, hogy Önök a már átnyújtott és a jövoben átnyújtandó megjegyzéseinket a viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelkiismeretességgel fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk gyozni Önöket. Reméljük ezt annál is inkább, mert nem áll szándékunkban sem ma, sem késobb érzelmeinkkel kérkedni, vagy kizárólag azoknak az érdekeknek a szempontjára helyezkedni, amelyeket feladatunk megvédelmezni. A legjobb akarattal iparkodunk keresni oly álláspontot, amely a kölcsönös megértést lehetové teszi. És, Uraim, ezt az

álláspontot már megtaláltuk. Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje, amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója biztosítékainak keresése. II. Ezen elvek és érdekek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott béke feltételeit. Nem titkolhatjuk el mindenekelott megütközésünket a békefeltételek mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható A többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szigorúak. De közülük egyik sem tartalmazott a nemzet életére olyan lényeges területi változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad és népességének majdnem kétharmad részét, 13 és hogy a megmaradt Magyarországtól a

gazdasági fejlodés majdnem összes feltétele megvonassék. Mert az ország e szerencsétlen középso része, elszakítva határaitól, meg lenne fosztva szén, érc és sóbányáinak legnagyobb részétol, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, alpesi legeloitol, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen középso rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlodés minden forrásától és eszközétol ugyanakkor, amikor azt kívánják tole, hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet elott állva kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben? 1. Talán az ítélkezés ténye lenne ez? a) Önök, Uraim, akiket a gyozelem bírói székhez juttatott, kimondták egykori ellenségeik, a Központi Hatalmak bunösségét és elhatározták, hogy a háború következményeit a felelosökre hárítják. Legyen így; de akkor, azt

hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bunösség fokával arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb és létét leginkább veszélyezteto feltételekkel, úgy azt lehetne hinni, hogy éppen o az, aki összes nemzetek közül a legbunösebb. Uraim! A nélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem lehet kimondani oly nemzet felett, amely abban a pillanatban, amidon a háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire, és amely nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják, fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek a háborút elo kellett idézniök. b) Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek

egyforma körülmények között hallgattatnak meg, és egyformán tudják érveiket érvényre juttatni. Magyarországot azonban mindeddig nem hallgatták meg; lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak. 2. Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van szó, amelynek célja a többnyelvu államalakulatok helyett (amelyek közé Magyarország is tartozik) oly új alakulatokat létrehozni, amelyek igazságosan oldják meg a területi kérdést a különbö zo nemzetiségek között, és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ez a törekvés eredményezte a kérdés ily módon való megoldását. a) Mindenekelott, a Magyarországtól elszakítandó 11 millió léleknek 35%-a magyar, amely három és fél milliót jelent akkor is, ha a mi érdekeinkre legkedvezotlenebb számítást vesszük alapul. Elszakítanak még a békefeltételek

körülbelül egy és egynegyed-millió németet, ami a magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazása nem elonyt, hanem szenvedések sorát jelentené. Feltesszük tehát amitol távol állok , hogy a nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve nem vonatkozhat, vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha elvekrol van szó, úgy azokat egyenlo módon kell alkalmazni mindazokra, akiket a szerzodés rendelkezései érintenek. b) Menjünk azonban tovább, és tekintsük a Magyarország romjain megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy nemzetiségi szempontból ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban részekre lesznek darabolva, mint Magyarország. Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket

megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek. 14 c) Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ez által a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó szándékom lenne. Csak egyszeruen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly népekre, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állnak. (Hogy ennek megvalósulása az emberiség nagy kulturális érdekei szempontjából mennyire káros lenne, azt a fegyverszünet óta tartó megszállás is bizonyítja, a kulturális értékeknek egész sora omlott máris össze: megszunt két egyetem, nagy területeken elnémult a népoktatás.) Uraim, azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem lehet sem közömbösen, sem

megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt, hogy a nemzeti hegemónia oly nemzetekre száll át, amelyek, ha a legjobb reménységgel kecsegtetnek is a jövore nézve, de ma még a kultúra alacsony fokán állnak. Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországot sújtják, nem eredhet az ítélkezés tényébol. Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ez által semmit. 3. Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek szabadságának eszméjét követi? a) Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés, amely szerint Magyarország idegen nyelvu lakosai szívesebben tartoznának oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják, mint Magyarországhoz, hol a magyar hegemónia érvényesül. b) Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára léptünk, úgy bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz

csatoltatnak és kikrol felteheto, hogy szívesebben maradnának a magyar állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, mint hogy az elonyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekbol, és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszeru, de egyetlen eszköz, amelynek alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És ez az eszköz a népszavazás c) Amidon ezt követeljük, hivatkozunk a Wilson elnök úr által oly kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, mely szerint az embereknek egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem helyezheto akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevében, amely különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag,

amelyeket tolünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy elore is alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az. Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények közt tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen. Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el, és ellenfeleink követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete alá bocsátani, úgy vajon kinek a javára szól a föltevés? d) Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát. Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint ahogyan Magyarországon voltak. e) Ez alkalommal nem akarok védobeszédet tartani azon eljárás fölött, amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása tekintetében követtek. Csak annak állítására szorítkozom, hogy nagyon örülnénk, ha a tolünk elszakított

területeken 15 magyar testvéreink ugyanazon jogoknak és elonyöknek birtokában lennének, amellyel Magyarország nem-magyarajkú polgárai bírtak. 4. Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek megállapításánál számba jöhetnek, és megállapíthatom, hogy nem tudtam a nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indító okait kelloleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója sugallták oket? Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része, mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne. a) Ez a terület, amely Magyarországot alkotja, és amely jogilag ma is Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság

fenntartása tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre való áttérését megelozo évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a biztonság. Közép-Európa legkülönbözobb barbár népek támadásainak volt kitéve A biztonság csak attól a pillanattól állt fenn, amikor a magyar védovonal kialakult. Az állandóság és a béke általános szempontjaiból rendkívül fontos, hogy a zavarok keleteurópai fofészke ne nyerjen tért, és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. b) A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy államot tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte Európát a Keletrol fenyegeto közvetlen veszedelmek elol. Ezt a hivatást tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége tette alkalmassá. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait, melyek szerint ez az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely Európában egyedül áll.

Folyói és völgyei rendszere, amelyek a határokról kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot, a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági fejlodés szempontjából szükség van. c) Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik, egyet kivéve, és ez a nemzeti egység. De azok az államok, amelyeket a békeszerzodés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén nem rendelkeznének a nemzeti egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott Magyarországon az egység feltételei közül, és hozzáteszem, hogy az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait, megakadályoznák a hasznos belso vándorlást, amely a munkást kedvezobb munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek

a századokon át együtt éloket közös mentalitásban egyesítették, akik ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsoséget, fejlodést és ugyanazokat a szenvedéseket élték át. Jogosult-e a félelmünk tehát, hogy itt az állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb formában, mint az Magyarországon egyesek fölfedezni vélték. Ez a mozgalom, ha létezett is Magyarországon a muveltebb osztály egy részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen hatalom uralmát éreznék, de az övéknél alacsonyabb kultúrájú nemzet hegemóniáját is. III. 16 1. Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják, mint dönto tényezot, a gyozelmet és a gyozok jogait. Elismerjük ezeket, Uraim

Elég reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezovel kelloképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a gyozelemmel szemben. Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni De ez lenne az újjáépítésnek egyedüli elve? Az eroszak lenne egyedüli alapja az építésnek? Az anyagi eroszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a konstrukciónak, mely összeomlóban van, mielott az építés befejezodött volna? Európa jövoje igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük, Uraim, hogy a gyoztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, melyekben Önök megállapították azokat az eszméket, amelyekben megjelölték a háború céljait. 2. Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a gyozelmes nagy nemzetek mentalitása Ne vegyék rossz néven, hogy a most gyozelmes Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl meglássam a körvonalait annak a másik Franciaországnak, amely

mindig a nagylelku törekvések eloorse és a nagy eszméknek szócsöve volt, annak a másik Angliának, a politikai szabadságok szüloanyjának és annak az Olaszországnak, amely a reneszánsznak, a muvészeteknek és a szellemi fejlodésnek bölcsoje volt. És ha duzzogás nélkül ismerem el a gyozo jogát, úgy azzal a másik Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp érzek: hálával hajlok meg elottük, és szívesen fogadom el oket mestereinkül és neveloinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam: ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, azt az erkölcsi fölényt, amelyre Önöknek joguk van, az eroszak fegyverének alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más ragadhat meg, míg amaz megmarad. 3. Bízva az eszmék erejében, a bennünket környezo minden nehézség, minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkon felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az

útra, amely végül megnyílt elottünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük ezt a legteljesebb jóhiszemuséggel. Bízunk azoknak az eszméknek az oszinteségében, amelyeket Önök kijelentettek. Jogtalanság lennek Önökkel szemben másképp gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezok erejében, amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és kívánom Önöknek, Uraim, hogy a gyoztes fegyverek dicsoségét szárnyalja túl a béke megteremtésének dicsosége, amellyel Önök az egész emberiséget megajándékozzák. 17