Agrártudomány | Állattartás » Kozák János - A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével

ZÖLD BELÉPŐ Magyarország az ezredfordulón MTA Stratégiai Kutatások EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Kozák János A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével 72. szám Témavezető: Buday-Sántha Attila Sorozatszerkesztő: Kerekes Sándor és Kiss Károly Budapest, 1999. március 72. számú füzet A tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia és a Környezetvédelmi Minisztérium anyagi támogatásával készült Kiadja: BKE Környezetgazdaságtani és technológiai tanszék 1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7 tel/fax: 217-95-88 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS 5 1.1 A TANULMÁNY TÉMÁJA 5 1.2 A BAROMFITARTÁS JELENTŐSÉGE 6 2. MAGYARORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ BAROMFISZEKTORA 8 3. A BAROMFITERMÉKEK KÖZÖS-PIACI SZABÁLYOZÁSA 13 4. A

BAROMFIFAJOK VÉDELMÉT ÉRINTŐ EURÓPAI KÖZÖSSÉGI JOGSZABÁLYOK ÉS A HAZAI BAROMFITARTÁS VISZONYA.14 4.1 A TYÚKFAJ VÉDELME 14 4.2 A PULYKA VÉDELME17 4.3 A GYÖNGYTYÚK VÉDELME 18 4.4 A JAPÁN FÜRJ VÉDELME 19 4.5 A PÁVA VÉDELME 19 4.6 A LÚD VÉDELME 20 4.7 A KACSA VÉDELME28 4.8 A GALAMB VÉDELME 31 4.9 A FUTÓMADARAK VÉDELME 32 5. ÖSSZEFOGLALÁS, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK 35 6. IRODALOMJEGYZÉK 41 A ZÖLD BELÉPŐ SOROZAT EDDIG MEGJELENT KIADVÁNYAI .47 3 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások 4 ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. 1. BEVEZETÉS 1.1 A TANULMÁNY TÉMÁJA Magyarország számára az Európai Unióhoz való csatlakozás kinyilvánításával – az 1991. decemberében megkötött

Társulási Megállapodás parlamenti jóváhagyásával – a nemzetgazdaság sok más területéhez hasonlóan a baromfitartásban is számos megoldandó feladat keletkezett. Ezek közül ez a tanulmány csupán egyetlen kérdéskörrel, a baromfitartás környezeti feltételeivel foglalkozik. Az állatoknak a környezettel szembeni követelményeit sokrétűen meg lehet közelíteni. Hiszen az állatok egészségi állapota, tartástechnológiája nemcsak az állatok termelését befolyásolja, hanem kihat az állat közérzetére is. Ebből adódóan az állatitermék-előállításban a gazdasági haszonállatok nem csupán termelőeszközök, vagyontárgyak, hanem érezni tudó élőlények is, ezért jó közérzetük biztosítása, azok tisztelete és védelme emberi kötelességünk is. Az állatokról való gondoskodásunk mértéke egyfelől visszatükröződik azok tenyésztésének színvonalában, másfelől kifejezésre jut az állatok közérzetében. A jó közérzetet

"az állati jóllét", angol kifejezéssel az "animal welfare" szókapcsolat fedi le. Az állatokról való gondoskodás, az állatvédelem az Európai Unióhoz való csatlakozásunk kapcsán ma már nem csupán etikai kötelezettséget jelent, hanem a termékelőállítás folyamatában jogilag szabályozott kötelezettségünk is. Az Európai Unió állatvédelmi szabályaival való jogharmonizációt a M agyar Köztársaság Kormánya kormányhatározattal kötelezővé tette. Ebből adódóan az utóbbi években fokozott érdeklődés mutatkozik az Európai Unió állatvédelmi szabályainak a megismerésére. Így az Európai Közösségi jogszabályok állatvédelmi előírásainak követelményrendszeréről az utóbbi években több tanulmány is készült. Ezek között több átfogó munka is található Ide sorolható az állatvédelem általános irányelveivel, a mezőgazdasági haszonállattartás egyes állatfajainak védelmével, a vágóállatok

kezelésének szabályozásával foglalkozó (Gáspár, 1996), valamint – az állat jóllét és az állatitermék-előállítás kölcsönhatásából kiinduló (Gáspár, 1996, 6.p) – az állati termékek minőségi követelményeit, a minőséget meghatározó tényezőkre vonatkozó előírásokat tartalmazó dokumentáció (Vitainé, 1995). A háziállatok állatvédelmi előírásait vizsgáló tanulmányok közül külön kiemelést érdemel a tyúkfajjal (Sütő et al., 1992, 1995, 1996; Bak et al., 1996), valamint a gazdaságilag jelentősebbnek tekinthető baromfifajokkal (pulyka, lúd, kacsa) (Mészáros et al., 1996) foglalkozó elemzések Hazánk baromfitartásáról köztudott, hogy igen széles skálájú, hiszen valamennyi baromfifaj megtalálható Magyarországon. Mindezeket figyelembe véve ezen tanulmány azzal a cél lal készült, hogy a korábbi értékes dokumentációktól és elemző munkáktól eltérően, de azok megállapításait felhasználva – a

környezetvédelmi, állatvédelmi szempontokat szem előtt tartva – átfogó elemzését adja a hazai baromfitartás valamennyi állatfajának. A jövőben a baromfifajok és termékeik egyre fontosabbakká válnak számunkra. A széles áruskálát kínáló baromfifélék a jövő nélkülözhetetlen állatfajai lesznek. Mindezeket tekintetbe véve a tanulmány a hazai baromfitartás történetének bemutatásával arra is rá kíván világítani, hogy Magyarországon valamennyi baromfifajnak évszázados tradíciója van, és a baromfitartási kultúránknak is ősi hagyományai vannak. Emellett azonban a világ kultúrfajainak átvételével a hazai baromfitartásunk is tovább gyarapodott. A genetikai alapok bővülésével egyidejűleg a világ fejlett államainak tartástechnológiái is átvételre kerültek. Így az iparszerű baromfitartási technológiák a hazai baromfitenyésztésben is tartalmaznak olyan elemeket, amelyeket környezetvédelmi, állatvédelmi

szempontból ma már felül kell vizsgálni 5 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ahhoz, hogy azok követelményeinek. ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület megfeleljenek az Európai Közösségi szabályozás ez irányú Annak okáért, hogy a szabályozás tennivalói egyértelműek legyenek, a tanulmány minden egyes baromfifajnál részletesen ismerteti azokat a tartástechnológiai folyamatokat, termékelőállítási tevékenységeket, amelyek bizonyos mértékű beavatkozást jelentenek az állatok biológiai, élettani folyamataiba, s befolyást gyakorolnak az állati jólétre. E technológiai leírások tükrében a t anulmány ismerteti a h azai baromfitartáshoz kapcsolódó – intézményi úton hozott – környezetvédelmi, állatvédelmi irányelveket, szabályokat, szabványokat, rendeleteket, törvényeket, összevetve azokat

az Európai Közösségi állatvédelmi szabályozással. Ezzel együtt a t anulmány feltárja a s zóban forgó témakörben a hazai gyakorlat és a h azai szabályozás, továbbá az EU-konformitás hiányosságaiból adódó tennivalókat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezen a területen mindenütt gyökeres változásokat kell tenni, és azt sem, hogy az állatok kímélete céljából a hazai szabályozást csak most kezdenénk meg, hiszen Magyarországon már 1898-ban törvénykönyv rendelkezett az állatok védelméről. Ezért a tanulmány célja, hogy a teljességre törekedve – minden bizonnyal azonban a teljesség elérése nélkül –, segítséget adjon a h azai és az Európai Közösségi jogharmonizációs jogszabálytervezetek előkészítőinek a magyarországi baromfitartás technológiai folyamatainak a megismeréséhez, illetve bemutassa az ágazatot érintő szabályozók módosításra szoruló elemeit, s ezzel irányt mutasson a baromfitartási

kultúránk környezetvédelmi, állatvédelmi aspektusainak a továbbfejlesztéséhez. 1.2 A BAROMFITARTÁS JELENTŐSÉGE A világon napjainkban fellelhető mintegy 8600 madárfaj közül csupán egy tucatra tehető azoknak a szárnyasoknak a száma, amelyet háziasított szárnyasoknak, baromfiaknak nevezünk. Mégis ezek a háziszárnyasok a v ilág háziállat-állományának a l egnépesebb csoportját adják, ugyanis az Egyesült Nemzetek Élelmezési Mezőgazdasági Szervezetének, a FAO felmérése szerint 1972-ben az összes háziállat 62 %-át a baromfiak tették ki, s ebből a tyúkfaj 59,6 %-kal részesedett. A világ baromfitartásában évek óta óriási mértékű fellendülés van, így a baromfiak egyedszáma rohamosan nő. Ebből adódóan a baromfifajok termékei egyre fontosabb szerepet töltenek be a Föld lakóinak élelmezésében. A világ összes hústermelésében a sertéshús és a marhahús után nagyságrendben a baromfihús következik. Az 1991-es

évben az összhústermelés 22,93 % -a, azaz 41,1 m illió tonna hús a baromfiaktól származott. Ennek 86,65 %-át a tyúk-, 9,48 %-át a pulyka-, 3,15 %-át a kacsa- és 0,72 %-át a lúdfaj adta. A baromfihús mellett 1991-ben a baromfiak 651,948 milliárd darab, vagyis 35,2 millió tonna tojást is termeltek. Így a Föld valamennyi lakójára számítva az évi átlagos baromfihús-fogyasztás 7788 grammot, a tojásfogyasztás 6025 grammot tett ki. A szóban forgó évben a legtöbb baromfihúst az amerikai földrészen (31,03 kg/fő), ezen belül is az Amerikai Egyesült Államokban (42,07 kg/fő), a legtöbb tojást pedig Magyarországon (20,09 kg/fő) fogyasztották. A baromfitenyésztés gyors ütemű fejlődését a baromfifajok kedvező biológiai sajátosságai nagymértékben elősegítették. Hiszen a baromfihús és a tojás teljes értékű állati eredetű fehérjeforrás az ember számára. A baromfihúsok zsírtartalma alacsony, s ezen belül is a libazsír

koleszterin-tartalma is igen csekély, ezért igen értékes táplálék. A víziszárnyasok hízlalásával előállított liba- és kacsamáj a baromfitermékek között a legmagasabb áruértéket képviselő delikátesz élelmiszer, mással nem helyettesíthető élelmiszer. Ugyanakkor a víziszárnyasoktól származó nyers (kézi tépésű) illetve a vágóhídi kopasztás útján nyert liba- és kacsatoll értékes alapanyagot szolgáltat a könnyűipari termékek gyártásához. 6 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. A baromfitermék-előállítás gazdasági hatékonysága is kiemelkedő, mivel más állatfajokhoz képest jobb a takarmányhasznosításuk, a befektetett erőforrások (élőmunka, tőke) gyors megtérülése rugalmas piaci alkalmazkodást biztosít a termelőknek. 7 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások 2. ZÖLD BELÉPŐ –

EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület MAGYARORSZÁG ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ BAROMFISZEKTORA Hazánk területén a baromfitartás már a honfoglalás előtti időszakban is közismert állattenyésztési tevékenység volt. Őseink azonban csak az Etelközben való letelepedés után tartottak szárnyasokat. Magyarország területén a honfoglaló őseink a Pannónia területén fellelhető helyi tyúkfajjal és a rómaiak által széles körben elterjesztett ludak tartásával foglalkoztak. A házkörüli baromfitartást a XI. és XII századi úrbéri rendeletekkel és az egyházi tizedekkel az uralkodó osztály jelentősen elősegítette. A földesúri és az egyházi uradalmak új baromfifajok (pulyka, páva) és baromfifajták behozatalával a h azai baromfitenyésztés korszerűsítésében meghatározó szerepet vállaltak. Hazánk területén a pulyka és a gyöngytyúk először a XVI

században jelent meg, míg a páva behozatala a XVIII. századra tehető A kacsatartás Európában – más földrészektől eltérően – és így hazánkban is csak igen későn, a középkorban bontakozott ki. A baromfiállomány genetikai összetételének javulásában a népvándorlás és a török hódoltság is fontos szerepet játszott. A pézsmakacsák európai meghonosodása ugyancsak a középkorra esik, de azoknak kiterjedtebb felhasználása Magyarországon csak az 1950-es években indult meg. A pézsmakacsatartás erőteljes fellendülése csak a mulárdkacsák előállításával az 1980-as években kezdődött el. A japán fürj tartása ugyancsak későn, 1958ban indult el Európában majd valamivel később hazánkban is megkezdődött a japán fürj tenyésztése. Viszont a galambtartás elterjedése Közép- és Észak-Európában egészen a Római Birodalom idejére nyúlik vissza. A baromfitartás új keletű ága, a futómadarak tartása hazánkban az

1990-es évek elején a strucc- és az emutenyésztéssel vette kezdetét. Magyarország baromfiállományában minőségi változást a XVIII-XIX. századtól rendszeressé váló tenyészbaromfi import hozott. Az intenzív baromfitenyésztési kultúra azonban hazánkban csak a X X. század második felében honosodott meg Az iparszerű baromfitartási technológiák hazai adaptálásával egyidejűleg új genotípusok kerültek be az országba, s ezzel párhuzamosan több baromfifajnál megindult a hazai nemesítésű fajták és hibridek kialakítása. Magyarország a n emzetközi tenyészállat-kereskedelembe való bekapcsolódásával – több évszázados hazai állattenyésztési kultúrára építve – korszerű, integrált baromfigazdaságot fejlesztett ki. Mindezek következtében a magyar baromfiszektor az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig dinamikusan fejlődött. Ezt a dinamikus ágazati felfutást jelentősen elősegítette az 1960-as évtizedben külföldről

behozott korszerű genotípusok gyors elterjedése, a 70-es évek nagyarányú, világszínvonalú feldolgozóipari kapacitásának kifejlesztése és a t ermelési integrációk országos szintű kiteljesedése. Így a magyar baromfigazdaság a vertikális integráció magas fokát érte el. Az 1981-1990 évek időszakában a hazai baromfi-hústermelés évente 390-440 ezer tonnát tett ki, s ezáltal a baromfiszektor a magyar állattenyésztés egyik sikerágazata lett. A nyolcvanas évek második felében a baromfihús exportja időnként a 200 ezer tonnát is elérte, s ebből adódóan Magyarország a világ legnagyobb baromfitermék exportáló országai közé sorakozott fel. Ugyanis a hazai szükségletet mintegy kétszeresen túlszárnyaló termelés számottevő baromfihús kivitelt tett lehetővé. A maximális exportot a hazai baromfiipar 1977-ben 225 tonnás kivitellel érte el. Az étkezési tojástermelés legdinamikusabb időszaka szintén az 1986-1990-es években volt,

s ekkor az évi tojáshozam csaknem 4,5 milliárd db-ot tett ki. A hazai szükségletet meghaladó baromfihústöbblet nagyobb hányadát a KGST piacokon helyezték el. Az export több mint 60 % -a kelet-európai országokba irányult A tojástermelésünk azonban ebben az időszakban is csaknem a belső piaci igények kielégítésére szorítkozott. 8 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. A Szovjetunió felbomlásával, a KGST piacok 1991. évi összeomlásával jelentős piacvesztés érte a magyar baromfigazdaságot. Ez alól talán csak a t ojásvertikum volt a kivétel, mivel ekkor már a tojástermelés 98-99 %-ban a hazai piacot szolgálta, így a tojástermelés csak kis mértékben csökkent, de a vágóállat-termelés élősúlyban több mint egyharmaddal esett vissza. Az 1993. é vi mélyponttól azonban a hazai baromfiágazatban – a világ baromfitermeléséhez hasonlóan

– növekedés tapasztalható. A baromfiágazat 1997-re már 90 milliárd forint bruttó termelési értéket ért el, ami a mezőgazdaság teljesítményének 11,8 %-át, az állattenyésztésnek pedig 28,2 %-át tette ki. Az 1997 évi élő testtömegben kifejezett vágóállat termelésből pedig a baromfi 37 %-kal részesedett. A magyar baromfiszektor termékstruktúrája igen széles, hiszen valamennyi baromfifaj (tyúk, pulyka, gyöngytyúk, lúd, kacsa, pézsmakacsa, galamb, japán fürj) illetve fajhibrid (mulárdkacsa) megtalálható hazánkban. Ilyen széles termékskálát Európában csupán a franciák és a lengyelek nyújtanak. A világ élvonalába tartozó baromfitartó országok (USA, Brazília) leginkább csak a tyúkfajjal és a pulykával foglalkoznak. A magyar baromfiágazat a tyúkalkatúak és a kacsafélék tekintetében leginkább a n emzetközileg elismert tenyészetek genotípusaira épül. A hazai nemesítésű TETRA-SL tyúkhibridünk azonban

világszínvonalú A lúdtenyésztésben viszont a hazai származású tenyészállomány a meghatározó. A baromfitermékek közül a brojlercsirke és a pulyka előállítása intenzív körülmények között az év folyamán folyamatosan történik, míg a v íziszárnyasok termelésére inkább az extenzív viszonyok, a szezonalitás a jellemző. A baromfitartásra szolgáló épületek mennyisége férőhely tekintetében elegendőnek ítélhető, azonban azok felszereltsége nem kielégítő, mivel a 3 millió m2-es férőhelyből félmillió cserére szorul. Magyarországon ugyanis becslések szerint mintegy 500 db 1000 m 2-es baromfiistállót le kell cserélni, melynek épületenkénti beruházási igénye 25 milliós forintra tehető. Vagyis a baromfiólak egyhatodát újakkal kell pótolni A hazai baromfifeldolgozó üzemek viszont jelentős mértékű többletkapacitással rendelkeznek, ugyanis a Szovjetunió piacainak elvesztésével egy időben is még új vágóüzemek

létesültek. Ebből adódóan a baromfiipar kapacitáskihasználása 65-70 %-os A baromfifeldolgozók tulajdonosi koncentrációja viszont 1993-tól erőteljesen felgyorsult. Így 1997-es év végére a H ajdú-Bét vállalatcsoport a C on-Avis és a HUNGAVIS Rt. felvásárlásával az 1998. évi hazai baromfifeldolgozásnak mintegy 35 % -át teszi ki A baromfiszektor másik meghatározó résztvevője a Bábolna vállalatcsoport, amely a hazai termékfeldolgozásnak az egyötödét adja. E két vállalatcsoport export részesedése 60 %-át is eléri. A Baromfi Termék Tanács keretébe 55 f eldolgozó üzem tartozik, melynek összkapacitása az árutermelés jelenlegi igényeit jóval meghaladja. A kapacitás-felesleg 20-30 %-os lehet. Magyarországon 27 vá góhíd rendelkezik az Európai Unióba irányuló export engedéllyel, és ezenkívül 7 kisebb vágóhídnak egyéb piacra szóló engedélye van. Mindezek ellenére az értékesítésre kerülő baromfihús 25-30 %-a, a

tojásnak 50 % -a nem hivatalos csatornán jut el a fogyasztókhoz. A hazai baromfifeldolgozásnak 55-60 %-át adják a nagyobb kapacitású vágóüzemek, a többi rész a kisüzemi baromfitartásból származó önfogyasztásból és a csak belpiacra termelő kisebb kapacitású üzemek, valamint az engedéllyel nem rendelkező baromfivágóktól kerül ki. Ez higiéniai szempontból is kifogásolható, s ebből adódóan veszélyezteti a nemzetközi piacainkat, az EU csatlakozásunkat is. A magyar baromfitermékek külpiaci értékesítésében már a KGST-kereskedelem időszakában is fontos szerepet kapott az európai Közös Piac. A baromfigazdaság kiemelkedő évében, 1988-ban Magyarország baromfiexportjának 28 % -a, 65 ezer tonna baromfihús az Európai Gazdasági Közösség országaiba irányult. Az 1980-as évekre a magyar baromfiexport jelentős piaci pozíciót ért el ebben a régióban. A beszállított magyar baromfihús bevezetett s elfogadott terméket képvisel a

fogyasztók körében. 9 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület A magyar baromfiexport döntő hányada 1991-től az Európai Unióba irányult. Így az 1991-97 évek átlagában az összes kivitel 70 %-át az EU vette fel. Magyarország 1997-ben a csirke- és a pulykatermékeknek valamivel több mint a felét az Európai Unióban helyezte el, s ez volumenében is az unióba irányuló kivitelnek az 55 %-át tette ki (1. táblázat) 1. táblázat: A magyar baromfigazdaság 1991-97 évi exportja Megnevezés 1991-97.évek átl Az EU részesedése az összes exportból %-ban Csirke Tyúk és kakas Pulyka Hízott liba Hús, zabos és Pecsenyeliba Hízott kacsa Pecsenyekacsa Baromfi összesen 1997 FÁK EU Egyéb országok Összesen 60,89 84,79 59,90 91,44 t 31144,5 685,7 13224,1 7747,4 % 53,66 100,00 55,90 90,75 t

16179,0 0,0 175,0 57,3 t 10715,4 0,0 1026,4 73,2 t 58680,9 685,7 23673,1 8536,7 90,76 89,55 80,40 69,58 12212,4 2749,0 12756,2 80529,4 87,07 88,24 80,26 64,96 886,6 100,1 1894,7 19292,7 925,9 266,2 1240,8 24144,3 14024,9 3115,3 15891,7 123966,4 Forrás: FAL et al., 1998, Baromfi Termék Tanács adatai és számított értékek Ezen a piacon értékes, de félig nyersanyagnak tekinthető kicsontozott csirke- és pulykahús volumen még a továbbiakban is növelhető lesz, mivel az unióban a termelőkapacitások lassúbb ütemű növelése miatt a továbbfeldolgozási alapanyagokra bővülő kereslet lesz. Rövid távon (5-8 év) ezért az EU-ban 2-3 %-os keresletbővülés prognosztizálható. A víziszárnyas termékek közül a libahús leginkább a német piacra irányul. Hasonlóképpen a libatoll és a pehely döntő hányada is Németországban talál vevőre. 1980-1995 között a nyerstoll-forgalom 55,5 %-át Németország, 11,60 %-át Franciaország, 7,8 %-a pedig

Ausztria vette át, vagyis a legfőbb vásárlók a jelenlegi EU tagországok. 1997-ben Németország a magyarországi nyerstoll-forgalom 70,4 % -át vásárolta meg. Ugyanebben az évben a m agyar hízott májexport 92,5 %-át Franciaországba szállították. Magyarország 1992-től társult tagja lett az Európai Uniónak, ezért a korábbi beszállításokra való tekintettel kedvező, ún. "levy-reduced" kvótát kapott Az EU-ba irányuló export elősegítésére 1997-től a baromfitermékek kedvezményes kvótái – a 80 %-os vámkedvezmény mellett – 5 %-kal bővültek. Az 1996 évi 66 ezer tonnás kvóta, melynek egyharmadát a libahús adta, 1997-re 70 ezer tonnára növekedett. A kvótakihasználás a kezdeti időszakban igen kedvezőtlenül alakult, de az 1990-es évek közepétől néhány termékcsoporttól eltekintve (csontos csirke, csontos pulykamell, liba) 100 %-os (2. táblázat) lett 2. táblázat: A baromfitermékek kvótakihasználása az Európai

Egyezményben kapott kedvezmény alapján (Orbánné Nagy M., 1998 nyomán) Megnevezés Csontos csirke Kicsontozott csirkemell Csontos pulykamell Kicsontozott pulykamell Liba (egész, darabolt) Kacsa (egész, darabolt) Összesen 10 Kvóta kihasználás 1992 53 100 5 29 94 100 1993 54 100 51 54 97 100 1994 46 100 92 100 100 100 1995 83 100 93 100 100 1996 90 100 100 100 100 1997 66 100 100 100 94 100 Kvóta, ezer tonna 1996 1997 21,360 23,7 8,40 2,2 2,05 2,3 2,05 5,3 21,60 22,0 10,50 11,9 65,9 74,4 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. Forrás: Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, Baromfi Termék Tanács, Külgazdasági Értesítő. A kvóta alapján kiszállított baromfitermékek az EU tagországok piacain a termék jellegétől függően differenciáltan egy-egy piaci kereslet kielégítő fogyasztói szegmensre irányultak. Az EU összefüggő gazdasági térségében viszont a

t agállamok piaci részesedése korlátozott jelentőségű, mivel az EU tagok igényeit többségében uniós szinten elégítik ki. Az EU baromfihústermelése 1996-ban 8285 ezer tonnát tett ki, ezáltal az USA után a második helyet foglalja el A tojástermelésben viszont Kína után ugyancsak az EU a második a világon. Tojástermelése 1996ban 5,2 millió tonnát tett ki Az EU-ban a baromfihústermelés 69 %-át a csirke, 20 %-át pedig a pulyka adta 1996-ban. A baromfihús fogyasztása az elmúlt években jelentősen bővült, s ezt elősegítette az a tény is, hogy a fogyasztók a marha- és sertéshúst részben baromfihússal helyettesítették. Így az egy főre jutó fogyasztás 20,3 kg-ot ért el (3 táblázat) 3. táblázat: Az Európai Unió baromfihús-mérlege(v) 1996-ban (1000 t vágott súlyban) (Marton A., 1998 nyomán) Ország Belgium-Luxemburg Dánia Németország Görögország Spanyolország Franciaország Írország Olaszország Hollandia Ausztria

Portugália Finnország Svédország Egyesült Királyság EU-15 EU-15 külkereskedelme Saját Készlet termelés változás 297 182 689 160 962 2196 117 1125 650 95 235 49 82 1446 8285 0 -1 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 5 Import1 182 22 637 28 73 121 25 35 223 30 10 3 3 273 1665 260 Export1 246 126 170 5 40 940 26 85 534 2 5 0 3 178 2360 955 Fogyasztás összesen kg/fő 233 22,1 79 15,0 1156 14,1 183 17,5 995 25,3 1375 23,6 116 32,0 1075 18,7 337 21,7 123 15,3 240 24,2 52 10,1 82 9,3 1539 26,4 7585 20,3 Önellátottsá gi fok % 127 230 60 87 97 160 101 105 193 77 98 94 100 94 109 Megjegyzés: v = előzetes adat; 1 = beleértve az élőállat kereskedelmet is. * = Az adatok Görögország, Spanyolország, Írország, Olaszország, Ausztria és Portugália esetében becsültek. Forrás: BML; ZMP; SAEG; saját becslés. Mindezek ellenére az EU önellátottsági foka baromfihúsból összességében 109 %-os. Ennek következtében a külső (nem EU-tagállamok) országokkal folytatott

baromfitermék kereskedelemnek nagyon kicsi a szerepe, s a bevitel is inkább csak a régión belüli egyensúlyhiány kiküszöbölésére irányul. Bár egyes országokban (Németország, Ausztria, Görögország stb.) a hazai termelés nem fedezi a szükségleteket, így ezeknek a tagállamoknak jelentős importjuk van, más országok (Dánia, Hollandia, Franciaország stb.) viszont igen jelentős többletet termelnek. Emellett azonban mintegy 1,7 millió tonna baromfihúst importál az unió (3. táblázat) Ebből adódóan a magyarországi baromfihús bevitel az EU termeléséhez, illetve az EU összes fogyasztásához viszonyítva csupán 1 % körüli. Az unió 1996 é vi baromfihús importjában a 82 ezer tonnás magyar baromfihús alig tesz ki 5 %-ot, de az EU harmadik országból származó 185 e zer tonnás bevitelének azonban már 44,3 % -át adja 11 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú

vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Magyarország. Vagyis a magyar baromfitermékek az Európai Unió piacain is versenyképesek Ebből adódóan a magyar baromfiexport a továbbiakban is EU irányultságú lesz. Az EU tojáspiacára jellemző, hogy az önellátottsági szint ennél a terméknél is 100 % fölött van (4. táblázat) Az unió tojásfogyasztása azonban még növekedhet, s főleg a tojástermékek arányának a bővülésével. Az EU átlagában ez 20 %-ot tesz ki leginkább a tésztafélék, fagylalt és sütemények formájában. Az egy főre eső fogyasztás az unió átlagában 1997-ben 13 kg-ot ért el. A régión belül jelentős tojásfogyasztó Spanyolország, Franciaország, Dánia és Ausztria (4. táblázat) 4. táblázat: Étkezési tojástermelés és forgalmazás az Európai Unió országaiban 1996-ban Ország Termelés Export 13805 16255 11385 9750 3930 10880 1410 630 2440 10820 1855 1635 1130 1910 87835

millió darab 1021 541 35 5350 1030 63 147 6 11 352 29 3 237 47 8872 Németország Franciaország Olaszország Hollandia Belgium/Luxemburg Egyesült Királyság Dánia Írország Görögország Spanyolország Portugália Ausztria Finnország Svédország EU-15 összesen Import Önellátottsági szint % 4185 857 150 839 522 306 84 14 11 58 23 130 1 110 7290 72 99 100 322 144 96 105 95 96 100 100 85 127 99 . Fogyasztás db/fő 226 260 221 175 230 175 248 163 220 264 157 242 175 220 . Megjegyzés: az EU tagországaiban (EU-15) az étkezési tojás önellátottsági szintje 1991ben 102, 1993-ban 103, 1995-ben 103 %-os volt. Forrás: Koning, 1997. 12 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. 3. A BAROMFITERMÉKEK KÖZÖS-PIACI SZABÁLYOZÁSA Az Európai Unió élelmiszergazdaságának jogi szabályozása jobbára az áruk szabad mozgását, a fogyasztói védelmet, a közegészségügyet, a

k örnyezet- és az állatvédelmet szolgálja. Általában csak olyan intézkedéseket, piacszabályozási eszközöket alkalmaznak, amelyek a termelés és a feldolgozás összhangját, a minőség javítását, a minőségbiztosítást támogatják. A baromfitermékekre vonatkozó piaci rendtartást megalapozó jogszabályokat a T anács 277/75. és a 2777/75 számú rendelete, illetve a módosítást tartalmazó 2916/95 számú rendelete tartalmazza. Ezek a r endeletek a k özösségen belül a baromfihúsra és a tojásra egységes belső piacot kívánnak létrehozni. Egyben a harmadik országokkal folytatott kereskedelemre is egységes szabályozást adnak. A rendtartásban export-visszatérítéseket, export-licenszeket és egyéb piacszervezésre vonatkozó elemeket alkalmaznak. Ezáltal a régión belül a p iaci árakat a kereslet-kínálat viszonya, illetve az előállítási költségek kialakításában meghatározó jelentőségű gabona vételára alakítja ki. Az

Európai Unió Közös Agrárpolitikája (Common Agricultural Policy) a baromfihúst és a tojást az ún. könnyű piacszabályozású (Light Central Market Organization) termékek közé sorolja, ezért nem alkalmaz garantált árakat és intervenciós beavatkozásokat (termelési kvótákat, prémium-fizetéseket). A közösség a harmadik országokkal folytatott kereskedelem szabályozására exportlicensz-rendszert alkalmaz, melynek része az előre megállapított exportvisszatérítés is. A támogatható export nagyságát és az arra fordítható költségvetési összeget azonban limitálják. Ez 1997-re a baromfihúsnál 375,1 e zer tonnában, 118 m illió ECU összegben, az étkezési tojásnál 115,2 ezer tonnában és 53,9 millió ECU pénzösszegben került meghatározásra. Az importdömping és a túlzottan alacsony importár esetében az EU speciális védintézkedéseket is alkalmazhat. Így további import-terheket vetnek ki, ha a t agállamok komoly piaci zavarok

kialakulására számítanak. Az Európai Unióban nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre is. A baromfitenyésztéssel kapcsolatosan különösen fontos a környezetvédelmi szabályozás azokban az országokban, ahol az állatsűrűség sokkal nagyobb, mint Magyarországon. Ilyen pl Hollandia is, ahol az egy négyzetkilométerre eső baromfiállomány ötszöröse a magyarországi baromfisűrűségnek, így a trágya befogadására alkalmas terület ilyen irányú terheltsége Hollandiában nagyobb mint hazánkban. Ez EU baromfigazdaságnak azonban egyre kiemeltebb feladata lesz a k örnyezetvédelem mellett az állatbarát és környezetkímélő tartástechnológiák megteremtése. Az állattartás etikai kérdéseit, az állati jóllét (animal welfare) politikát a fogyasztók egyre erőteljesebben vetik fel. Ez a kérdés először tojótyúkok ketreces tartása kapcsán vetődött fel. Így várható, hogy a jövőben egyre nagyobb teret nyernek majd az alternatív

baromfitartási formák, s ebből adódóan a speciális tartástechnológiákra vonatkozó szabályozások is egyre gyarapodnak és részletesebbek is lesznek. A víziszárnyasok területén a tolltépésre és a hízott máj előállítására vonatkozó szabályok is a kidolgozás folyamatában vannak és elfogadás előtt állnak. A liba- és a k acsamáj-előállítás állatvédelmi szabályozása az Európai Unión belül is Franciaország révén komoly ellenállást válthat ki. Ebben a témában azonban Franciaországon kívül szinte csak Magyarországnak van érdekeltsége a májelőállítás megtartására, a kíméletes tolltépési és tömési technológiák kialakítására. A tartási technológiák mellett fontos területe az állati jóllétnek az állatok szállítás alatti védelme is. Vagyis a jövő baromfigazdaságában csak olyan tartástechnológiai, termék-előállítási folyamatokat szabad alkalmazni, amelyek az Európai Közösségi szabályozásnak is

eleget tesznek, s egyben az állatok jólléte miatt aggódó közvélemény elvárásait is kielégítik. 13 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások 4. ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület A BAROMFIFAJOK VÉDELMÉT ÉRINTŐ EURÓPAI JOGSZABÁLYOK ÉS A HAZAI BAROMFITARTÁS VISZONYA KÖZÖSSÉGI 4.1 A TYÚKFAJ VÉDELME Az Európai Közösségen belül mezőgazdasági állattartásra vonatkozóan az 1976. március 10én elfogadott Európai Egyezmény a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről, valamint az 1992. f ebruár 6-án hatályba lépett Módosító jegyzőkönyv az Európai Egyezményhez a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről című jogszabályok vannak érvényben. Ehhez a tyúktartásban a Házityúkra (Gallus gallus) vonatkozó ajánlás csatlakozik, amelyet az Állandó Bizottság 1995. november 28-án fogadott

el Az Európai Közösségek Tanácsa ezt megelőzően, 1988. m árcius 7-én a 88/166 (EGK) számú irányelvben rendelkezett a battériában tartott tojótyúkok védelmével kapcsolatos minimális követelmények megállapításáról. A házityúkra vonatkozó ajánlás többségében olyan követelményeket rögzít, amelyet a hazai baromfitartásban már ma is érvényesítenek. Viszont a k erítések, épületek és berendezések tárgyában megfogalmazottak közül néhány cikkely a hazai gyakorlattól eltérő, esetenként új követelményeket állít a baromfitartók elé. A 8. c ikkely 2 pont ja szerint "Az új tartási módszereket, baromfitartási eszközöket vagy létesítményeket állategészségügyi és állatvédelmi szempontból minden részletre kiterjedően meg kell vizsgálni. A vizsgálatot követően csak akkor lehet gyakorlati alkalmazásba venni, amennyiben azokat ha megfelelőnek találták." (Counsil of Europe 1995, 5p, Bak et al, 1996, 41.p)

Az előírás értelmében tehát az új tartási módszereket, technológiai felszereléseket a gyakorlatba történő bevezetésük (importjuk, sorozatgyártásuk) előtt állategészségügyi, állatvédelmi szempontból "meg kell vizsgálni", vagyis minősítési eljárás alá kell vetni. Ilyen jellegű vizsgálatok természetesen nem új keletűek, hiszen a mezőgazdasági gépek, berendezések vizsgálatát korábban a gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet látta el. A 10. cikkely 2 pont ja szerint "A baromfiak zárt tartására szolgáló épületet úgy kell megépíteni és karbantartani, hogy a tűzveszély a lehető legkisebbre csökkenjen., hogy az állatok megóvása érdekében azonnali cselekvésre legyen lehetőség, pl. vészjelző rendszer felszerelése,." (Counsil of Europe 1995, 6p) A hazai baromfitartó épületekre vonatkozóan ilyen irányú felmérés nincs, de bizonyos, hogy ezt a legtöbb helyen pótolni szükséges. A

tartástechnológia területét tárgyaló rész 14. cikkelyének 1 pontja szerint "Ajánlott, hogy az állatok szemmagasságában a megvilágítás erőssége legalább 20 l ux legyen,." (Counsil of Europe 1995, 8.p) A tyúkfélék tartásánál azonban a tyúkszülőpárokat és az étkezési tojástermelő tojóhibrideket a felneveléskor a tojóházi tartás kezdetéig, valamint a húscsirkéket a hizlalás 3. hetétől kezdődően egészen a vágóüzembe történő elszállításig, ennél lényegesen alacsonyabb fényintenzitásban részesítik. A szóban forgó cikkely is csak az ajánlott kifejezést használja, és kötelező előírást erre a Házityúkra (Gallus gallus) vonatkozó ajánlás függelékei (I. Függelék Kiegészítő rendelkezések tojótyúkokra; II Függelék Kiegészítő rendelkezések hústermelés céljából tartott baromfiakra) sem tartalmaznak. Mindezek ellenére az ajánlások hazai adaptálásánál ezeket a kritikus, bizonytalanságot

jelenthető értékhatárokat egyértelművé kell tenni. A megvilágítás időtartamára vonatkozó rész (14. cikkely 2 pont) követelményének ("a sötét periódus időtartama kb. a nap egyharmada legyen") (Counsil of Europe 1995, 8p) a hazai tartástechnológiák és annak gyakorlati megvalósításai is eleget tesznek. 14 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. A 15. c ikkely 1 pont ja rögzíti, hogy "Az összes állat, minden nap jusson hozzá elegendő mennyiségű, tápláló, kiegyenlített minőségű és higiénikus takarmányhoz, valamint bármikor elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű ivóvízhez". (Counsil of Europe 1995, 8p, Bak et al., 1996, 39p) Itt a takarmány- és az ivóvízfogyasztás mennyiségét minősítő elegendő kifejezés használatának az értelmezése vitatható, illetve annak jelentése eltérő módon magyarázható. A

tyúkszülőpárok és a középnehéz testű tojóhibridek nevelésekor takarmánykorlátozást, továbbá vízmegvonást is alkalmaznak, valamint a tojástermeléskor, illetve annak csak egy bizonyos időszakában − az elhízás elkerülése érdekében − korlátozzák a takarmányfelvételt. Ez történhet a s kip-a-day, vagyis a napkihagyásos módszer szerint, amikor is a hét napjai közül egy, vagy − megfelelő időközzel beosztva − két nap nem etetnek az állatokkal tápot. Természetesen ezeken a n apokon is adnak takarmányt, de csak csekély mennyiségű szemes eleséget (gabonafélét). A takarmánykorlátozás másik megoldási módja a napi adagok korlátozása. Szakmai szempontból indokolt a takarmánykorlátozás, hiszen megfelelő táplálóanyag-ellátást nyújt az állatoknak, s hosszan tartó, magas szintű termelésre teszi alkalmassá azokat. Mindezek ellenére a napkihagyásos takarmánykorlátozási módszer nem teszi lehetővé, hogy az állat

mindennap elegendő mennyiségű takarmányhoz jusson. A vízkorlátozás is szakmai szempontból ugyancsak elfogadható, mivel annak időtartama is viszonylag igen rövid − hiszen a t akarmányozást megelőzően fél órával és a takarmány elfogyasztása után még további másfél óráig az ivóvíznek elegendő mennyiségben még rendelkezésre kell állnia −, a vízelvonásos technológia azonban mégsem tesz eleget a közösségi ajánlásnak, mert elegendő mennyiségű és minőségű ivóvízhez bármikor nem jut hozzá az állat. A takarmánykorlátozást érinti az ajánlás II. függelékének 6 pontja is, amely a hústermelő tenyészállatokra vonatkozóan előírja, hogy "A takarmányszint ne legyen olyan alacsony, hogy az állatoknak gyötrődést okozzon (lásd 15. cikkely) A tenyésztési programoknak arra kell irányulniuk, hogy elkerüljék az állatok visszatartott takarmányozásának szükségességét ". (Counsil of Europe 1995, 14.p) Az

intenzív tartástechnológiai rendszerben termelő étkezési tojást előállító tyúkokra vonatkozóan pedig az ajánlás I. függelékének B 4 pontja szerint "Amennyiben az etetés nem ad libitum történik, elegendő etetőhelynek kell rendelkezésre állnia, hogy az összes tojótyúk egy időben tudjon enni". (Counsil of Europe 1995, 13p) Vagyis az ajánlás a függelékeivel együtt úgy is értelmezhető, hogy a hústermelés céljára tartott növendékeknél, szülőpároknál, valamint az intenzív tartási rendszerben nevelkedő és termelő tojóhibrideknél megengedhető a tetszés szerinti fogyasztástól való eltérés, de a takarmány mennyiségének olyannak kell lennie, hogy "az állatoknak gyötrődést ne okozzon". Ennek a követelménynek meg is felel a mai technológia és annak gyakorlata is. Az ajánlás 17. cikkely 1 pontja előírja, hogy "Szállítás előtt nem vonható meg az állatoktól a takarmány vagy az ivóvíz, kivéve

ha a vágóhíd közel van a termelői helyhez". (Counsil of Europe 1995, 8.p) Az előző fejezetben ismertetettek szerint ettől a takarmányozás vonatkozásában a hazai gyakorlat és a technológiai előírások is eltérést mutatnak. Az ajánlás hazai adaptálásakor figyelembe véve a felvásárló érdekeit és a telt emésztőcsatornával rendelkező baromfiak berakodásakor, illetve szállításakor előadódó problémákat is, egyértelműen meg kell állapítani azt az időintervallumot, ami az etetés beszüntetése és a vágás időpontja között eltelhet. A tyúktenyésztésben még esetenként hazánkban is alkalmazott vedletési program viszont drasztikus beavatkozást jelent az állat életébe, hiszen az tartós takarmány és ivóvízmegvonással jár. A vedletést kiváltó tényezők az állatoknak gyötrődést okoznak, hiszen a tojótyúkok nemhogy nem jutnak elegendő mennyiségű és minőségű ivóvízhez, hanem mindkettőnek a fogyasztását

teljesen kizárja. A vedletési programtól függően az első két napban egyáltalán nem kapnak ivóvizet és takarmányt sem, illetve a k aliforniai vedletési 15 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület program alkalmazásakor 10 na pig nem jutnak egyáltalán takarmányhoz, csak ivóvízhez. Éppen ezért ezeket a v edletési programokat csak nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberekre bízzák. Az Európai Közösségi jogszabályok azonban ilyen drasztikus beavatkozásokat egyáltalán nem engedélyeznek, ezért állatvédelmi okok miatt Magyarországon a még helyenként alkalmazott kényszervedletési programokat mindenképpen be kell szűntetni. Az ajánlás 17. cikkely 4 pontjában előírtak részben felelnek meg a hazai gyakorlatnak, mert az állatokat legtöbbször lábuknál fogva, fejjel

lefelé lógatva viszik, vagy adogatják a szállító gépjárműhöz. Pedig az előírás szerint "Az állatokat elsősorban nem lefelé lógó fejjel kell hordani." (Counsil of Europe 1995, 9p, Bak et al, 1996, 41p) A 21. cikkely 2 pont ja rögzíti, hogy "a baromfiak csonkítását általában be kell tiltani," (Counsil of Europe 1995, 10.p) és olyan megoldásokat kell megválasztani a környezeti és a tartástechnológia alkalmazásakor, ami a műveletek elhagyását lehetővé teszi. Ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy "az illetékes hatóság eseti felmentést adhat ez alól a tiltás alól, de csak a következő műveletek elvégzésére: • csőrkurtítás; • tenyészkakasok esetén a hátrafelé és a befelé álló ujjak első percének eltávolítása a kikeléstől számított 72 órán belül; • a taréj egy részének eltávolítása a kikeléstől számított 72 órán belül". (Counsil of Europe 1995, 10.p) E kettősség (tiltás

és lehetőségadás) feloldására a hazai állatvédelem részletes szabályozásnál meg kell határozni azokat a szempontokat, amelyek a hatósági elbírálás alapjai lehetnek (pl. mikor, ki, milyen szakvégzettséggel rendelkező személy végezheti el a műveletet). Ugyanis Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény 9. é s 10§-a az állatokon történő beavatkozásokat általános módon szabályozza. Rögzíti, hogy "Az állaton fájdalommal vagy károsodással járó beavatkozást – az állattartók körében szokásos, vagy az állat érdekében szükséges azonnali beavatkozások kivételével – kizárólag szakirányú végzettséggel vagy gyakorlattal rendelkező személy végezhet." [1998: XXVIIItv9§ (1)] Ugyanakkor a törvény nem határozza meg, hogy melyek azok a b eavatkozások, amelyek az állattartóknál szokásosak. A tyúktartási technológiákban viszont széles körben megszokott gyakorlat a csőrkurtítás, az ujjpercek

egy részének, valamint a t aréj részbeni eltávolítása. Ezeket a műveleteket általában érzéstelenítés nélkül végzik el. A törvény szerint "A gazdasági haszon célból tartott állaton érzéstelenítés nélkül végezhető beavatkozásokról külön jogszabály rendelkezik". [1998: XXVIIItv9§ (1)] Ebből adódóan a törvény végrehajtását szabályozó rendeletekben az említett műveletek elvégzésének körülményeit, s azok feltételeit rögzíteni szükséges. A ketrecben tartott tojótyúkok védelmére kiadott 88/166 (EGK) számú irányelv 3. c ikkelye több olyan konkrét technikai paramétert írt elő, amelynek a hazánkban üzemelő ketrecek egy része nem felel meg. A szabályozás szerint ugyanis "minden tojótyúkra legalább 450 cm2-es ketrec-alapterülettel kell számolni,.a ketrecnek − a ketrecfelület 65 %-a fölött − legalább 40 cm magasnak kell lenniük, sehol sem lehetnek 35 c m-nél alacsonyabbak, . A padló lejtése

nem lehet 14 %-nál vagy 8°-nál nagyobb". (A TANÁCS 1988, 378p) A tatabányai Delta Ipari Szövetkezet által gyártott ketrecek az alapterület nagysága, annak lejtése, valamint a k etrec belmagassága miatt nem felelnek meg a 88/166 (EK). számú irányelvnek. Ugyanis a ketrecben egy tyúkra csak 411,5 c m2 alapterület jut és a f enékrács lejtése is nagyobb, mint az irányelvben megadott érték, 11,2°. A ketrec kialakítása miatt csak 16 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. az alapterület 23 %-a haladja meg a 40 cm-t, mivel annak magassága elől 42, hátul 33,2 cm-t. Etető- és itatótér tekintetében viszont megfelel az említett követelményeknek. A mosonmagyaróvári gyár által forgalmazott ketrecekben viszont egy tojótyúkra 450 cm2, 10 cm etetővályúhossz jut, és ketrecenként 2 db itató van. A ketrec legkisebb belmagassága 41,0 cm, vagyis a teljes

alapterületen a magassági méret meghaladja a 40 cm-t. A padozat lejtése pedig 14 %. Jelenleg ezekből a tojóketrecekből megközelítőleg 1,8 millió tojótyúk számára elegendő férőhely-kapacitás van. Tekintettel arra, hogy a Delta Ipari Szövetkezet által gyártott ketrectípusból is jelentős, mintegy 1,9-2,0 milliónyi férőhely-kapacitás áll rendelkezésre, és ezek többsége az 1974-1987 közötti években került legyártásra, így ezekben a ketrecekben várhatóan még hosszabb ideig fognak termelni. Ebből adódóan a tojótyúkok tartására vonatkozó rendelet hazai adaptálásakor − a közösségi szabályozástól eltérő − de még termelésben lévő kapacitások kiváltására meghatározott időszakot kell biztosítani. Hasonlóképpen türelmi időt célszerű megszabni annak a követelménynek az érvényesítésére is, amelyet a 88/166 (EGK). számú irányelv mellékletének 11 pontja előír Ennek értelmében "Valamely fontos,

automatikus szellőztető-berendezés meghibásodása esetére a bar omfiólat riasztóberendezéssel kell óvni." (A TANÁCS 1988, 379p) A hazai baromfiistállók többségében ugyanis még hiányzik a riasztóberendezés. A közösségi szabályok láthatóan nagy figyelmet fordítanak az állatok igényeinek folyamatos kielégítésére, a "szabadságjogok" érvényesítésére, az állati jóllétre, de az esetleges üzemzavarok (szellőztető berendezéseknél, meghibásodás, tűz) keletkezésének gyors elhárítására a baromfiistállóknál a riasztórendszerek kiépítését is előírják. A jövőben azonban azzal is számolni lehet, hogy az Európai Bizottságának szándékában áll a ketreces tyúktartásban az új battériák beállításakor a tojótyúkonkénti alapterületet 800 cm2-re megemelni. A tíz évnél nem régebbi ketrecek kiváltását pedig 2004-től tervezik Terveik szerint az egyedenkénti 800 c m2-nél kisebb alapterületet adó, a

tíz évnél öregebb ketrecek üzemeltetéséhez jóváhagyást kell szerezni. Az átalakításokat támogatással kívánják elősegíteni. A készülő javaslat szerint a forgalomba hozott terméken a ketrec méretét is fel kell tüntetni. Ezek a javaslatok azonban még az Unión belül is komoly vitákat fognak kiváltani, ezért Magyarországon a vonatkozó törvények módosítását meg kell várni. Amennyiben az Európai Unió szigorítani fogja a ketreces tojótyúkok tartására irányuló előírásokat, akkor Magyarországnak célszerű lenne a csatlakozást megelőzően ezekre az átalakításokra segélyért folyamodnia. A tyúktartó épületek korszerűsítése, a technológiai berendezések cseréje nagy összegű többletkiadásokat ró az ágazatra. A szükségszerű átalakítások költségvonzata 15 mrd Ft-ra tehető. 4.2 A PULYKA VÉDELME Az Európai Unióban speciálisan a pulykatartásra vonatkozóan elfogadott szabályozás még nincs. Azonban az

"Európai Egyezmény a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről" és a "Módosító jegyzőkönyv az Európai Egyezményhez a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről" című szabályok általános rendelkezései a pulykára is vonatkoznak. Hiszen az előbbi jogszabály 1. cikkelye rögzíti, hogy "Ez az Egyezmény az állatok tartására, gondozására és elhelyezésére vonatkozik, különösen a korszerű intenzív állattartó rendszerekben" (Counsil of Europe 1978, 323/15). Ez a megfogalmazás a módosító 17 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület jegyzőkönyvben annyiban bővült, hogy a tenyésztés kifejezés is belekerült a tevékenységi körökbe. Az Egyezmény Állandó Bizottsága ajánlást készített elő a pulykára, amelyet 1996. augusztus

27-29-én a hivatal megtárgyalt, de még nem fogadott el. Pulykára vonatkozó ajánlástervezet (Meleagris gallopavo ssp.) előírásait az intenzív pulykatartási rendszerek kielégítik. Ennek hazai adaptálásakor azonban néhány cikkelyében megfogalmazott követelménynek a pontosítását el kell végezni. Ilyen a 9. cikkely 2 pontja, miszerint a pulykatartás teljes tartási módszerét, eszközeit, vagy a létesítményeit állategészségügyi és állatvédelmi szempontból független hatóságnak kell tesztelnie. Új létesítmények üzembe helyezése előtt eddig is ki kellett kérni az állatorvosi hatóság engedélyét, de új eszközök, módszerek ellenőrző vizsgálata, illetve azoknál az állatvédelmi szempontok érvényesítése nem volt előírva, illetve ezekre eddig nem irányult elég figyelem. Erre az ágazatért felelős szaktárcának, a szakigazgatásnak irányítottabban kell felkészülniük. A 20. cikkely a szállítás előtti takarmányelvonást

tiltja meg, ami a telephelyek és a vágóüzemek viszonylagosan rövid távolsága miatt a hazai gyakorlatban pontosítást igényel. Helyesebb lenne a r endelkezés adaptálásakor − a tyúkfajnál is említettek miatt − az utolsó etetés és a vágás közötti maximális időtartamot megszabni. A hazai vágóüzemi gyakorlat szerint ugyanis általános követelmény, hogy a vágóbaromfinak üres begyűnek kell lennie. Természetesen ez nem jelentheti az állatok hosszan tartó éheztetését, de a vágás előtti időszakban a takarmány megvonásának egy kompromisszumos időpontját meg lehetne határozni. Itt az állati "szabadságjogokat" (mentesség az éhségtől) nem sértő, a szállítási veszteségeket csökkentő, valamint a pulykatartók és a vágóüzemek érdekeltségét érintő szempontokat összhangba kell hozni. A pulykák csonkításánál is általános tilalmat rögzít az ajánlás 24. cikkelye és olyan módszerek bevezetését ajánlja ami

szükségtelenné teszi a csőrkurtítást és a befelé álló ujjperc eltávolítását. Azonban az állatok által egymásnak okozható szenvedések megelőzése céljából hatósági intézkedésre ezek alól felmentési lehetőséget ad. A hazai és a n emzetközi gyakorlatban ezeket a műveleteket egyaránt alkalmazzák, s elsősorban az állatok nyugalma, egészségének megőrzése, a csipkedés, a kannibalizmus kialakulásának megelőzése céljából. A keltetőben elvégzett befelé álló első ujjpercek eltávolítása, a csőrözés, valamint a fiatal korban (az első héten) alkalmazott csőrkurtítás megfelelő eszközzel végezve gyors, s szinte alig okoz fájdalmat az állatoknak. Az állatok védelme érdekében ezek a műveletek szükségszerűek az intenzív tartásban, mivel csőrkurtítás nélkül a későbbiekben az állatok egymásnak jóval jelentősebb sérüléseket, szenvedéseket okoznának. Mindazonáltal az állatvédelmi törvény részletes

rendeleti szabályozásakor a csőrkurtításra a tyúktartásnál említett szempontokat itt is célszerű egyértelműen körülhatárolni. 4.3 A GYÖNGYTYÚK VÉDELME A gyöngytyúktartásra az Európai Unióban − a fajra vonatkozó speciális szabályozás hiányában − csak az "Európai Egyezmény a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről" (Counsil of Europe 1978) és a "Módosított jegyzőkönyv az Európai Egyezményhez a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről" című szabályok (Counsil of Europe 1992) általános rendelkezései vonatkoznak. A fajra vonatkozó speciális szabály előkészítése folyamatban van. 18 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. Az érvényben lévő általános rendelkezéseknek a h azai gyakorlat szinte teljes mértékben megfelel. A gyöngytyúktenyésztésben ugyanis az extenzív tartásmódot

alkalmazzák, s ez általában kielégíti az állati szabadságjogok biztosításának követelményét. Itt nagy lehetőség van a faji sajátosságból adódó viselkedésformák gyakorlására és nem alkalmaznak fájdalmat okozó (pl.csőrkurtitási stb) beavatkozásokat Az alapszabályozás módosításában azonban a 4. c ikkely olyan kitételt fogalmaz meg, ami ellentétes a h azai gyakorlattal. A szabályozás előírja, hogy "Egyetlen állatot sem szabad oly módon ellátni takarmánnyal vagy folyadékkal, és a takarmány vagy a folyadék nem tartalmazhat olyan anyagot, ami az állatnak fölöslegesen szenvedést, vagy sérülést okozhat." (Counsil of Europe 1992, 4.p) A szállítás előtti takarmánymegvonás hazai gyakorlata és a magyar vágott baromfi szabvány (Magyar Szabványügyi Hivatal, 1986) az előbbi értelmezésnek ellent mond. Ugyanis a vágásra kerülő baromfinál az üres begy és a kiürült emésztőrendszer csak úgy valósítható meg, ha

szállítás előtt bizonyos idővel (4-6 órával) az állatokat már nem etetik. Az Európai Közösségi szabályozás viszont úgy is értelmezhető, hogy a takarmánymegvonás az állat ellátásában a t akarmányozás területén oly módon való beavatkozást jelent, ami az állatnak szükségtelen szenvedést okoz. Ebből adódóan − más baromfifajokhoz hasonlóan − a gyöngytyúkok szállítás előtti takarmányellátásának szabályozását az említett Európai Közösségi egyezmény 4. cikkelyével összhangba kell hozni 4.4 A JAPÁN FÜRJ VÉDELME A japán fürj tartásának ugyan Nyugat-Európa néhány országában jóval nagyobb szerepe van mint hazánkban, mindazonáltal e baromfifajra sem alkottak még fajspecifikus szabályozást az Európai Unióban. Tekintettel arra, hogy a fejlett japánfürjtartással rendelkező országokban az intenzív ketreces tartásmód terjed el, így várható, hogyha fajspecifikus szabályt alkotnak az Európai Unióban, akkor

az a tojótyúkok ketreces tartását szabályozó előírások analógiájára fog megtörténni. Addig azonban a japán fürjre is a mezőgazdasági haszonállatok védelmére vonatkozó általános előírásokat kell érvényesíteni. A hazai japánfürjtartás gyakorlata eleget tesz az említett szabályozásnak. A ketreces tartásmód elegendő életteret, megfelelő takarmány- és ivóvízellátást nyújt a fürjeknek, s hazánkban nem alkalmaznak olyan beavatkozást, ami az állatoknak szükségtelenül szenvedést okozna. Bár van olyan külföldi szakirodalom, amely a növendék- és termelő állományoknál a tollcsipkedés és a kannibalizmus megelőzése érdekében a csőrkurtítást ajánlja, hazánkban ezt az eljárást nem vezették be, s még napjainkban sem alkalmazzák. 4.5 A PÁVA VÉDELME A pávatartásra vonatkozóan − csekély létszámuk miatt − az Európai Unióban fajspecifikus szabályozás nincs, s várhatóan nem is lesz. Ezért e szórványosan

előforduló, esztétikai élményt nyújtó díszbaromfira hazánkban sem szükséges külön szabályozást készíteni. A mezőgazdasági haszonállatok védelmére vonatkozó állatvédelmi szabályoknak a hazai pávatartás gyakorlata eleget tesz. Hazánkban ugyanis nem alkalmaznak az állat számára szenvedést okozó beavatkozásokat. Viszont egyes külföldi szakkönyvek leírják, hogy a pávák tömeges tartásakor szükség lehet a kannibalizmus megelőzése érdekében a pávák csőrkurtítására is. A pávák fülsértő hangjukkal zavarhatják a környezet lakóit, ezért a külföldi szakirodalomban a pávák sebészeti úton való hangtalanítását is javasolják. 19 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 4.6 A LÚD VÉDELME Az Európai Unióban a lúdtartás általános állatvédelmi

követelményeit az Európai Egyezmény a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről és a Módosított jegyzőkönyv az Európai Egyezményhez a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről című szabályok rögzítik. A lúdfajra irányuló speciális szabályozás tervezete második változatban, "A házilúd tartására vonatkozó ajánlástervezet (Anser anser f. domesticus, Anser cygnoides f domesticus és azok keresztezései)" címmel még 1996-ban elkészült (Counsil of Europe 1996b,), s annak megtárgyalását 1997-re tervezték. Az ajánlás 8. cikkelye rögzíti, hogy új létesítmény tervezése, illetve a meglévő létesítmények módosítása során állategészségügyi és állatvédelmi szempontból szakvéleményt kell kérni. A baromfitartási eszközöket is meg kell vizsgáltatni az előbbi szempontok szerint, s csak akkor szabad azokat alkalmazni, ha azt a független vizsgáló hatóság megfelelőnek találta. Ez némileg új

követelményt jelent a hazai lúdtartási beruházások megvalósításához képest. Ugyanis más baromfifajokhoz hasonlóan a lúdtartási létesítményeknél sem fordítottak kellő figyelmet az állatvédelmi szempontok érvényesítésére. Az ajánlás 10. cikkelyének 2 pontja előírja, hogy "Kifutó és vízfelület biztosítása szükséges a libáknak, mint viziszárnyasoknak a bi ológiai szükségleteik kielégítése céljából." (Counsil of Europe 1996a, 7.p, t ovábbá vö M észáros et al, 1996, 67p) Továbbiakban részletesen körvonalazza, hogy ahol erre nincs lehetőség, ott a libák számára olyan mélységű víztárolót kell kialakítani, hogy a liba testfelületét akadálytalanul be tudja nedvesíteni, fejét a víz alá tudja meríteni. Vagyis olyan fürdési lehetőség megteremtését írja elő, amely lehetővé teszi a lúd faji sajátosságaiból adódó viselkedésformák gyakorlását. Hazánkban több lúdtartónál nincs meg a

lehetőség a ludak fürdetésére. A 15. cikkely az istálló megvilágosításánál előírja, hogy a 24 órás napi időtartamból az állatok pihenésének biztosítása céljából kb. a nap egyharmada sötét időszak legyen Olyan világítási szintet, és napszak ritmust javasol, ami nem vezet az ellenállóképesség csökkenéséhez, sem rendellenességek kialakulásához. A törzsludak sötéttermes kezelése ugyan nem teszi lehetővé a napfényes és a sötét periódusok egymást követő változását, de kielégíti a szóban forgó cikkely azon követelményeit, hogy a világítás elegendő arra, hogy "minden állat jól láthassa egymást, szemrevételezhesse a környezetét és normális szintű mozgási tevékenységet végezhessen." Továbbá a s ötéttermes világítási program, elegendő arra, hogy "elhárítsa az egészségügyi és viselkedési problémákat." (Counsil of Europe, 1996b, 9p, Mészáros et al, 1996, 69p) Jól bizonyítja

ezt az a t ény, hogy a k ezelés folyamán a l udak testsúlya 10-15 %-kal gyarapodik, és a reprodukciós szervek, a hormonális rendszer teljesen felkészül a t ojástermelésre, mivel a sötéttermes kezelés után 2-3 hétre a tojástermelés újra megindul. A 16. c ikkely 1 pont ja rögzíti, hogy "Az összes állat mindennap jusson hozzá elegendő mennyiségű, tápláló, kiegyenlített minőségű és higiénikus takarmányhoz, valamint bármikor elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű ivóvízhez." (Counsil of Europe 1996b, 9p, továbbá v.ö M észáros et al, 1996, 69p) A tenyészludak nevelésekor, 6 he tes kor után alkalmaznak takarmánykorlátozást az abraktakarmányok adagolásában, de ugyanakkor az állat tápanyagigényének kielégítésére, jóllakottsági állapotának megteremtése céljából korlátlanul fogyaszthat legelőfüvet, illetve zöldtakarmányt. Ebből adódóan a tenyészludak nevelésénél az ajánlás ezen előírása és

az abrakadag korlátozása között nincs ellentmondás. A lúdtartás körülményeit szabályozó ajánlások közül a legtöbb figyelmet talán a 16. cikkely további előírásainak kell szentelni. Ezek szerint: 20 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. 1. "Olyan takarmányozási módszerek és adalékok, amelyek fájdalmat, sérülést, vagy betegséget okozhatnak, a ludak fizikai vagy fiziológiai állapotát károsítják, nem alkalmazhatók. 2. A kényszeretetés a ludak rossz közérzetét eredményezheti A kényszeretetés kóros májzsírosodáshoz vezethet, ami az állatok egészségére is káros. A tömés gyakorlását 15 éves időszak alatt be kell fejezni. Olyan országokban, ahol a t ömés alkalmazása megengedett, vizsgálatokat kell végezni olyan módszerek fejlesztésére, amelyek nem igénylik erőszak alkalmazását, és nem vezetnek kóros fokú

májzsírosodáshoz. Az átmeneti időszakban hízott máj töméssel történő előállítását csak azokban a régiókban és országokban lehet alkalmazni, amelyekben hosszú tradíciója van, és ott is csak a helyi jogszabályokban lefektetett előírások betartásával. A tömőberendezés bevezetése a nyelőcsőbe kézzel történhet. Az ilyen berendezéseket úgy kell kialakítani és használni, hogy megelőzzék a ludak sérülését, illetve elpusztulását. A tömőberendezést naponta ellenőrizni és tisztítani kell. Ezenkívül a tömésben lévő libákat nem szabad ketrecben tartani, részükre kifutó használatát kell biztosítani. A libatömést a nemzeti hatóságok által elismert testület által szervezett elméleti és gyakorlati képzésben részt vett gyakorlott kezelő személyzet végezheti. Minden szerződő félnek informálnia kell az Állandó Bizottságot, amennyiben országában a töméses technológiát alkalmazzák, megadva az abban érintett

régiókat. A működő tömőüzemeket regisztrálni kell, és jogosító irattal kell ellátni. Új termelők belépése nem engedélyezhető. Az Állandó Bizottságnak öt évenként vizsgálni kell, hogy alternatív megoldások megjelentek-e, amelyek a hízott máj előállítására alkalmaznak." (Counsil of Europe 1996b, 9-10.p, továbbá Mészáros et al, 1996, 69-70p) 3. A takarmány típusának, mennyiségének vagy a takarmányozási módszereknek a hirtelen megváltoztatását el kell kerülni, kivéve a vészhelyzet esetét." (Counsil of Europe 1996b, 910p) Látható, hogy a l údfajra vonatkozó ajánlástervezet – az utóbbi években egyre felerősödő állatvédelmi mozgalmak miatt – szigorú és igen részletes tiltásokat, illetve korlátozásokat ír elő a hízott libamájtermelés fokozatos beszűntetésére. Ezért egyet lehet érteni Szécsivel (1997), hogy "Jó lenne tehát valamilyen tisztességes és humánus módszert találni erre a

”hagyományos” gyakorlatra. Egy gazdasági hasznot hajtó tevékenység esetében sohasem az a kérdés, szabad-e csinálni, vagy sem, hanem mindig az: hogyan?" (Kiemelés tőlem: K.J) (Szécsi 1997, 30.p) Ebből adódóan e kérdéskör objektív megítélése, és a libatömés állatvédelmi szempontból valóban indokolt szabályozása azonban többoldalú megközelítést igényel. Ezért, mielőtt ezen ajánlástervezetet az Európai Tanácsban megvitatnák, az alábbi tényeket mérlegelve célszerű lenne a tárgyaláson részt vevő magyar félnek – talán egyeztetve a franciákkal, hiszen ők is nagyon érdekeltek ebben a témakörben – felvetnie a libatömés szabályozott keretek között történő folytatásának lehetőségét és szükségességét. 1. A ludak kézi tömése nagyon hosszú történeti múltra tekint vissza, annak technológiája rendkívül sokat változott, s állatvédelmi szempontból is egyre inkább megfelelőbb lett. Már az ókori

egyiptomiaknál és a rómaiaknál is a libatömés ismert volt. Marcus Porcius Cato (i.e 234-149) (Citálja: Szép, 1991) kb i e 200 é vvel a "De agricultura " (A földművelésről) c. könyvében leírja, hogyan kell a libákat tömni A hízott libamáj előállításának módját már kétezer évvel ezelőtt is abban látták, hogy a libák takarmányszükségleténél nagyobb mennyiségű táplálékot vittek be a ludak szervezetébe 21 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület kényszeretetés útján, mozgásukat korlátozták és vizet is adagoltak. Alapjában véve az elmúlt évezredekben csak a takarmány félesége és a kényszeretetés kivitelezésének módja változott meg. 2. A mai gyakorlatban a tömést végző szakember a begy túltelítődését – amely fájdalmat válthat ki a lúdban

– a tömőcsőnek a nyelőcsőbe való bevezetése után, a begy tömés közbeni folyamatos tapintásával a begy feltöltődését érzékelve előzi meg. A liba nyelőcsöve (amit helytelenül begynek is neveznek) vékony, rugalmas, falú szerv. Kifejlettségét 7-8 hetes korra éri el. A nyelőcső rendkívül tágulékonyságát az is mutatja, hogy 1-1,5 kg zöldtakarmányt is képes naponta felvenni. A terhelhetőség mértékének megállapítása nagy szakértelmet kíván. Így a libatömést is tanulni, gyakorolni szükséges, de nem mindenki képes a "mesterfokozatig" eljutni. (Bögre 1989, 82p) A lúd biológiai adottsága is elősegíti az egyre fokozódó takarmánybevitelt. Ugyanis ha a ludakat mozgásukban korlátozzák, s egyidejűleg étvágy szerint adagolnak nekik kukoricát és folyamatosan biztosítanak ivóvizet, akkor rövid időszak alatt hyperphagia, kóros falánkság alakul ki. Ezért ez lehet a m agyarázata annak, hogy a tömésbe fogott ludak

egy idő után valóságban felsorakoznak a tömésre. A víziszárnyasok élettani sajátosságai közé tartozik, hogy rendkívül jó étvágyúak, falánkak. S ez a f alánkság teszi alkalmassá a kíméletes módon megvalósított töméses hizlalásra. 3. A lúd faji sajátossága, a máj nagyfokú lipophiliája , m elynek eredményeként a májban fiziológiásan intracellurális mikrovakuolás zsírlerakodás jön létre, amely megfordítható folyamat, tehát nem veszélyezteti a lúd életét hacsak nem tömik az állatot "halálra" (Szép 1991, 749.p) A feleslegesen felvett tápanyagot, energiát a lúd a zsírdepókban elraktározza 4. A lúd tömését állatvédelmi indokok alapján törvényileg eredményesen beszűntetni talán rövid távon, de még az ajánlásban meghatározott 15 é ven belül sem lehet. A libamájtermelés megtartását több tényező is szükségessé teszi. Egyrészt a hízott máj nagyfokú gasztronómiai értékénél, kiváló

tulajdonságainál fogva olyan élelmiszerkülönlegesség, amely egyedi jellegű, mással nem helyettesíthető terméket jelent. Másrészt a libamájtermelés, a hízott máj előállítása a tömést végző országokban (Franciaország, Magyarország, Izrael, Bulgária stb.) a lúdtömésre, a májhizlalásra specializálódott családok munkanélkülivé válását, tönkremenetelét jelentené. Magyarországon a l ibatöméssel közvetlenül és közvetetten megközelítőleg 25-30 ezer család foglalkozik. 5-8 ezer családra tehető a pézsmakacsa, mulárdkacsa hizlalók száma. 5. A hízott máj termelésének beszüntetése a baromfiipar egyik legjelentősebb iparágának a felszámolását is jelentené. Magyarországon ugyanis évente mintegy 40-50 millió dollár árbevétel származik a hízott libamáj értékesítéséből. A baromfiágat 1991-94 évi exportjából a libamáj értéke 12,7 % - kal (42,8 millió dollár) részesedett. Emellett a kacsamáj árbevételi

részaránya is 3,4 %-os (11,6 millió dollár) volt. A hízott libamáj az egyik legjövedelmezőbb áruterméke a mezőgazdaságnak, hiszen annak deviza-kitermelési mutatója 1994-ben 103,00 F t/USD, 1995-ben 100,33 Ft/USD volt. Ebből adódóan a libamájtermelés beszűntetésével olyan mértékű ágazati áremelésre lenne szükség – a libamáj árbevételének kiesése miatt –, ami az egyéb libatermékek fogyasztói árát irreálisan úgy megemelné, hogy annak keresletét teljesen visszavetné. Vagy olyan forráskiegészítést igényelne, amit a hazai költségvetés nem tud megteremteni. 6. A szóban forgó cikkely 1 bekezdésében megfogalmazódik az az igény, hogy – azokban az országokban ahol tömést folytatnak – olyan módszert fejlesszenek ki amely nem okoz stresszt a libáknak, s szükségtelenné teszi az erőszakos beavatkozást a tömés során. Hazánkban is az állatvédő mozgalmak erősödése kapcsán Fésüs és Orosz (1996, 1442.p) is úgy

fogalmaz, hogy "A tömési technológia változtatása átmenetileg megoldhatja a 22 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. helyzetet, de a k utatóknak olyan máj-előállítási technológiát kell kidolgozniuk, amely élettani beavatkozáson alapszik." Fésüs (1995, 35p) hangsúlyozza, hogy "Elsősorban takarmányozás-élettani megoldás jöhet szóba, de lehetséges más megközelítés is." Szép (1991, 749.p) szerint a k ényszeretetés, a t ömés helyettesítésére alkalmas megoldás lenne egy "aránylag egyszerű műtét, ill. kémiai eljárás" melynek "révén blokkolható a l úd agyvelejében lévő étvágyközpontok tevékenysége, és az állat ”önhizlalóvá” válik, mert nem képes táplálékfelvételét szabályozni." Ez a megoldás azonban úgy tűnik, hogy annak tömeges kivitelezése egyrészt szinte megvalósíthatatlan

feladatot jelentene, másrészt pedig a műtéti beavatkozás ugyancsak fájdalmas megoldás lenne, sértené az állati "szabadságjogokat", hiszen ebben az esetben a lúd a "biológiai gép" szerepét töltené be. Természetesen a humánusabb tömési eljárásokat továbbra is keresni, kutatni kell. A közeljövőben azonban talán biztatóbb eredményt ígérhet az a kutatási-kísérleti rendszer, amelyen a franciák dolgoznak. Kutatásukban azt kívánják feltárni, hogy a szakszerűen végrehajtott tömés nem okoz plusz stresszt, többletterhelést az állatnak. 7. A libatömés során kétségtelen, hogy a kevésbé gyakorlott tömő fölösleges sérülést, szenvedést is okozhat a hízóba fogott lúdnak. A szemes kukoricával dolgozó gépek tömőcsöve ugyanis mintegy 25 cm hosszú merev cső, amelyet ha szakértelem nélkül vezetnek be a lúd nyelőcsövébe, annak belsejében sérülést, bevérzést okozhat, súlyosabb esetben annak az

átszakítását is előidézheti. A lágydarás tömőgépek viszont jóval kíméletesebbek, mivel ezeknél hajlékony, PVC-ből készült csövön keresztül, pneumatikus úton történik a kukoricapép bejuttatása a liba nyelőcsövébe. A napjainkban korszerűnek mondható pneumatikus tömőgépek gyártása Izraelben kezdődött el, majd Franciaországon keresztül 1990-ben eljutott hazánkba is. Ez a rendszer Magyarországon kevésbé terjedt el, pedig könnyen kezelhető, működtetése igen rövid időszak alatt elsajátítható. Franciaországban egyre inkább terjedt az 1990 óta bevezetett kombinált tömőberendezés, ami a korábbi géptípusokhoz képest kevesebb vizet használ fel a töméshez, ami ugyanannyi szárazanyag mellett csökkentett mennyiségű keverékbevitelt jelent s ez az állat számára kisebb megterhelést okoz. E rendszer rendkívül költséges volta miatt magyarországi elterjesztésére − a lúdágazat jelenlegi jövedelmezőségi viszonyai

miatt − a közeljövőben nem lehet számítani. 8. Az ajánlás szerint a ludak ketreces tartása tilos Jelenlegi hazai gyakorlat az, hogy a tömés idején a libákat kifutó nélküli épületekben vagy mélyalmos, vagy ketreces tartásban hizlalják. Amennyiben a kifutós tartást előírják a lúdhizlaláshoz, akkor a nagyobb mozgási lehetőség miatt megnövekszik a takarmányszükséglet és meghosszabbodik a hizlalási idő is, s ez együttesen a hatékonyság romlásához vezet. 9. A libatömést szabályozó cikkely előírja, hogy az Állandó Bizottságnak meg kell adni a libatömésben érintett régiókat. Ezek a t erületek könnyen, pontosan meghatározhatóak, hiszen a libatömést folytató kistermelők integrált rendszerekben szorosan együttműködnek a hízott lúd felvásárlását végző baromfifeldolgozókkal. A fenti szempontok alapján, megállapítható hogy a libatömés évezredes hagyományainak, tapasztalatainak felhasználásával kifejlesztett

libamáj-előállítást mind a tartástechnológia oldaláról (kíméletesebb tömőeszközök, megfelelőbb, speciális genotípusok alkalmazásával, s a genotípusok tömésre való szakszerű előkészítésével), mind pedig a humán erőforrások oldaláról (képzett, vizsgázott tömő személyzet), még tovább lehet fejleszteni. Ugyanakkor az állatvédelmi szempontok betartásának érvényesítése végett a l ibatömés technológiáját, a technológiai elemekkel szemben támasztott követelményeket tudományos szempontok alapján 23 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület összeállítva, rendszerbe kellene foglalni, és azok maradéktalan betartatását független szervezet felügyeletével lehetne megoldani. Az egész folyamatnak egy szervezett, ellenőrzött mederbe való terelése garanciát

jelentene – korlátozott keretek között – az állati szabadságjogok érvényesítésére, s ezáltal a l ibamájtermelés további folytatásának engedélyezésére. Hiszen a libamáj előállításakor az ember a házilúd faji sajátosságait (falánk természetét, nyelőcsövének tágulási képességét) kihasználva – kényszeretetést alkalmazva – állítja a ludakat a májtermelés szolgálatába. E technológiai megoldásnak, a tömés útján történő májhizlalásnak, a mai ismeretek szintjén még nincs más alternatívája. Ebből következően "Az állatok védelméről és kíméletéről" szóló törvény megtiltja az állatok kényszertakarmányozását, de "a házilagos vagy engedélyezett technológia szerinti liba- és kacsatömésre" a tiltó rendelkezést nem terjeszti ki [1998: XXVIII.tv6§ (2)] Ugyanis a törvényjavaslat részletes indoklása szerint is ezt a kivételt "gazdasági-szociális megfontolások teszik

indokolttá". (A Magyar Köztársaság Kormánya 1997, 9p) Az ajánlás 22. cikkelyének 1, 2 be kezdése a ludak csonkítását tárgyalja Magyarországon a ludaknál csonkítást nem alkalmaznak. Csupán jelölés, céljából még a keltetőben a naposlibák lábain esetleg az úszóhártyák közül a bal vagy a jobb láb úszóhártyáját, hidegen manikűrollóval vértelenül átvágják. Mindez fájdalmat szinte nem is okoz, s erre az ajánlás is lehetőséget ad. Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény az állatokon történő beavatkozást úgy szabályozza, hogy "Az állat megjelölésénél az állat számára legkisebb fájdalommal járó – külön jogszabályban meghatározott – megoldást kell alkalmazni". [1998: XXVIIItv10§ (2)] Ebből adódóan a törvény végrehajtását szabályozó rendeletben az úszóhártya átvágását, s az esetlegesen még felmerülő karomvágás feltételeit is meg kell határozni. Gazdasági

szempontból viszont az ajánlás 22. c ikkelyének 3 pontjában megfogalmazott mondat ugyancsak érzékenyen érinti a hazai lúdágazatot. Az ajánlás ugyanis egyértelműen rögzíti, hogy "Toll, beleértve a pelyhet is, élő baromfiról nem téphető." (Counsil of Europe 1996b, 11.p, továbbá vö Mészáros et al, 1996, 71p) E tiltó rendelkezés sajnálatos módon nem veszi figyelembe a tollhasznosítás többezeréves történeti hagyományát, sem a hatezer éves domesztikációs múlt során a házilúdban kialakult azon sajátosságokat, amely a háziludak tollhasznosítását lehetővé teszi. A libatépés – amely hosszú történeti múltra tekint vissza, és a földrajzi elterjedtsége is jelentős – a lúd egyik termékének haszonvételi módja, ami nem más, mint a természetes tollváltáskor egyébként is elhullatásra kerülő érett tollak eltávolítása a ludak testéről. Ezt a folyamatot az teszi lehetővé, hogy a madarak tollazata a toll

kifejlődése után, bizonyos időszak elteltével holt képződménnyé válik, szabályos időközönként kihullik és új toll nő a helyére. Ezt a tollváltást vedlésnek nevezik. A vedlés az állat élete során többször megismétlődik A vedlés a baromfiaknál is természetes, évente visszatérő élettani folyamat, melynek következtében a tollazat megújul. A ludak vedlési folyamatát az emberiség immár kétezer éve, évenkénti rendszeres (két-, háromszori) tépéssel, irányított neveléssel, megfelelő tartástechnológiával, szelekcióval alakítja, melynek eredményeként a házilúd és a v adliba vedlése, tolltermelése ma már lényeges különbséget mutat, s ebben a tekintetben a vadlibától eltérően a házilúdnál új háziállat-tulajdonság, a fokozott tolltermelő képesség alakult ki. A háziludak rendszeres tépése azonban nincs káros hatással a ludak fejlődésére, sem termelésükre. Ezt hazai és nemzetközi kutatási eredmények is

alátámasztják 24 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. Németországban Karl-Heinz Schneider (1983) professzor egyik lúdtenyésztési szakkönyvében kifejti, hogy megfelelő tartási és takarmányozási viszonyok között a ludakat minden károsodás nélkül évente háromszor is meg lehet tépni. Magyarországi tapasztalatok is igazolják Schneider német professzor állítását, hiszen a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Lúdtenyésztési Kutató Állomásán immár több mint két évtizede folyó nemesítő munka eredményeként a genotípusok naposliba-termelése évről-évre látványosan emelkedett, miközben minden esztendőben a termelést megelőző tenyésztési évben a ludakat növendékkorában is, és felnőtt állatként is háromszor megtépték. Így az elit állományú nemesített magyar ludak tojónkénti naposliba-termelése az 1969. é vi 8,66-ról

1990-re 33,94-re, ugyanezen időszakban a landi ludak naposliba-termelése 14,82-ről 24,38-ra emelkedett. A tolltermelésre szelektált magyar ludak pedig az 1990 évben tojóludanként 34,16 naposlibát termeltek, holott a megelőző évben, 1989-ben 4 a lkalommal kerültek megtépésre és így egy-egy tojólúd 515,60 gramm tépett tollat is termelt. Ezek a tények azt bizonyítják, hogy a baromfifajok közül legkorábban, az időszámításunk előtti 4-5. évezred folyamán domesztikálódott házilúd többirányú haszonvételével úgy szolgálja az emberiséget, hogy közben a lúdfaj – a céltudatos tenyésztői munka hatására, és a faji tulajdonságokból (vedlés) adódó lehetőségek kihasználásával – termelése is egyre növekszik. A hosszú történeti múltra (2000 év) visszatekintő libatépés, amely számos országban meghonosodott, megfelelő tartási feltételek mellett, a tépés idejének kellő megválasztása esetén nem károsítja a ludakat,

nincs hátrányos kihatással azok egészségi állapotára. Ellenkező esetben legkézenfekvőbben jelentkezne az állatok generációkon keresztül történő konstitúciós leromlása, a s zaporasági, termelési mutatók jelentős visszaesése. A ludak törzsfejlődése azonban nem ezt a tényt, hanem az előbbiekben kifejtetteket igazolja. A tépés alkalmával ugyanis a lúdnak csak bizonyos testtájairól távolítják el a tollazatot - , de azt sem teljes mértékben! Mindezen tényeket a N yugat-Európában egyre erősödő állatvédő mozgalmak nem vették és nem veszik figyelembe. Sőt erőteljes kampányt indítottak a libatépés beszüntetésére Így került sor arra, hogy az Európai Ágytoll- és Ágyneműipari Szövetség javaslatára "Feltételrendszer a lúdtépéshez és a tépőludak tartásához" címmel egy olyan tartástechnológiai leírás készült, amely figyelembe veszi az Európa Tanács állatvédelmi ajánlásait, valamint a

Nyugat-Európában érvényben levő állatvédelmi előírásokat. A ludak tartásának, élve tépésének szabályozásánál a rendszer kidolgozói tekintetbe vették a német szakértők ajánlásait is – amelyeket az Európai Unió direktíváinak figyelembevételével állítottak össze – valamint a hazai állattenyésztéssel kapcsolatos törvényeket, rendeleteket, az érvényben lévő tollszabványt és a baromfitartásra vonatkozó szakminisztériumi irányelveket, továbbá a lúdfaj biológiai sajátosságait. E feltételrendszer alapján, önkéntes alapon történik a lúdtelepek minősítése, auditálása. Ez két részből tevődik össze, egyrészt a lúdtartástechnológia, vagyis a telep és a ludak tartási, takarmányozási viszonyainak minősítéséből, másrészt a lúdtépés technológiájának, a ludakkal való bánásmódnak az értékeléséből. Ebből adódóan a minősítőrendszer egyfelől rögzíti a ludak elhelyezésére, tartására és a

tolltépésre vonatkozó optimális előírásokat, másfelől ehhez egy pontozásos útmutatóval ellátott kérdőívet ad, ami lehetővé teszi az említett szempontok figyelembevételével az objektív, számszerű értékelést. Az értékelendő szempontok között vannak többfokozatú pontozással minősíthető technológiai elemek (férőhely, etetőtérszükséglet), folyamatok (tépés során az állatokkal való bánásmód) és kizárást előidéző tartástechnológiai feltételek (2500 lúdnál nagyobb csoportlétszám), állapotbeli tények (beteg állatok tépése). 25 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület A minősítési rendszerben az Európai Tollszövetség felkérésére részt vesz a TÜV (Technischer Überwachungs-Verein) Hannover/Sachsen Anhalt e.V és ennek magyarországi vegyes vállalata,

TÜV Hannover /Sachsen Anhalt KTI Kft., amely jogosult a nemzetközi ISO 9000 szabványcsaládnak megfelelő minősítő bizonyítványok kiadásáról intézkedni. Ez a szervezet nemzetközileg elismert, több mint 100 éves múlttal rendelkező, független ellenőrző szervezet. Így a lúdtartás és a tépés minősítését a lúdtartás, illetve a tolltépés helyszínén az említett egyetemi lúdtenyésztési specialisták, oktatók, kutatók, valamint a TÜV szakembere közösen végzi. A minősítéskori állapotot rögzítő jegyzőkönyv alapján egy vegyes bizottság (német és magyar tagok) dönt a lúdtartó telep auditálásáról, a minősítő bizonyítvány kiadásáról. Ez a tanúsítvány, ugyan még nem felel meg a ISO 9000-nek, de azt közelítve egy olyan minősítést jelent, amely Magyarországon és külföldön is (Németország, Ausztria, Svájc) elismert, illetve elismertethető minőségbiztosítást jelent. A sikeres minősítés eredményeként a

minősítési eljárásban részt vevő gazdaság, vállalkozó 3 éves időtartamra érvényes bizonyítványt kap. Ebben az időszakban váratlan, szúrópróbaszerű ellenőrzéssel biztosítják a rendszer működtetői a lúd biológiai sajátosságaihoz igazodó, az állatvédelmi követelményeknek eleget tevő tartási rendszer és tolltépési technológia fenntartását. Ezen követelmények megszegőitől a tanúsítványt visszavonják. A feltételrendszer kidolgozása után és a hazai szakmai szervezetekkel (Magyar Lúdszövetség, Magyar Tollszövetség Egyesülés) történő egyeztetést követően a lúdtelepek auditálása 1996 nyarán elkezdődött, majd 1997-ben folytatódott. Az auditálás költségeit az Európai Tollszövetség fedezte. Így 1996-ban egy, 1997-ben két alkalommal került sor minősítő tanúsítványok kiadására. Mintegy 190 gazdaság kapott tanúsítványt, gazdaságonként 2-3 ezer lúdállománnyal. Ezáltal ezekből a gazdaságokból

már igen jelentős mennyiségű olyan tépett libatoll kerül ki az európai tollkereskedelembe, amit a nyugati vevők is állatkínzás nélkül termelt terméknek ismernek el. A lúdtelepek auditálását megelőzően, a ludak kíméletes tépéséről már közel fél évszázada Magyarországon országos szabvány rendelkezett. Ugyanis "A tépett, fehér libatoll osztályozása és minőségi követelményei" (MNOSZ 6892-52) (Citálja: Tóth-Baranyi 1957, 208-209.p) című tollszabvány előírta, hogy az IaIa (kiváló) minőségű, második és harmadik tépésű libatoll 2 %-nál több véresvégű vagy tokos tollat nem tartalmazhat. Az Ia minősítésű, második és harmadik tépésből származó libatoll pedig legfeljebb 7 % véresvégű vagy tokos és szennyezett (sáros, trágyás stb.) tollat tartalmazhatott A kislibatollnál, az első tépésű növendék ludak tollánál pedig csak 3 %-ban engedélyezte a véresvégű, tokos tollak arányát, a

kotlóstollnál, vagyis a tojástermelést befejező állatok tépéséből származó tollazatnál viszont az éretlen tollak előfordulását a szabvány teljesen kizárta. Az érvényben lévő MSZ 6986-1989 "Nyers, tépett libatoll Országos Szabvány" ugyancsak 2-3 %-ban rögzíti a különböző tépésű tollféleségekben maximálisan engedélyezhető éretlen tollak arányát. Ugyanakkor az állami szabvány "A tépéssel kapcsolatos általános előírások" című függelékkel is kiegészült. A függelék egyértelműen előírja, hogy "Az állatokat csak meghatározott időpontban szabad tépni, amikor a toll teljesen érett. A növendék libák első tépése 10-12 hetes korban végezhető el. A második tépés ezt követően legkorábban 7 hét múlva, míg a harmadik újabb 7 hét múlva következhet. Megfelelő időjárás negyedik tépést is lehetővé tesz Évesnél idősebb tenyészállomány esetén az első tépést a tenyésztési

szempontok határozzák meg. A további tépésig legalább 7 hétnek kell eltelnie, hogy a toll megfelelő érettségű és fejlettségű legyen. A tépést meleg, napos időben kell végezni, hogy utána az állat ne fázzon meg. Ha az időjárás hűvösre fordul, akkor a libát tépés után védett, meleg helyen kell tartani 26 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. A tépés előtti napon az állatokat lehetőség szerint meg kell füröszteni, úsztatni, majd a tépés időpontjáig frissen almozott, tiszta ólban kell tartani. Nem szabad akkor tépni, amikor az állatok tolla még nedves. Az állatokat a t épés előtt 1 héttel bővebben kell takarmányozni, egészen a tépést követő második hét végéig. Általános irányelvként elfogadható, hogy a tépés előtt 1 hétig és utána 2 hétig 20 %-kal növeljük a takarmányadagot. Tépéskor a tollat fekvése irányába

húzzuk ki a bőrből, mert ellenkező esetben a bőrön sebet ejtünk és a toll csévéje véres lesz. Az állatokról kemény gerincű (szárny- és farok) tollat tépni káros. A testtollak tépésekor ügyelni kell arra, hogy annyi toll maradjon az állat testén, amennyi a szárnyakat megtartja. A minőségi előírásoknak megfelelően a fehér és a szürke liba tollát külön kell gyűjteni." (Magyar Szabványügyi Hivatal 1989a, 4.p) Az első tollszabvány megjelenését követő szabványmódosítások egyre szigorúbb és pontosabb útmutatást adtak a tolltépésre vonatkozóan, egyrészt az állatvédelmi szempontok érvényesítését, másrészt a tépett libatoll minőségének javítását szolgálták. Az egészséges állattartás feltételeinek megteremtéséhez, az állatok biológiai igényeinek kielégítéséhez, az állategészségügyi teendők eredményes ellátásához a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1975-ben útmutatót adott ki

"A nagyüzemi baromfitartás állategészségügyi irányelvei" címmel. Az irányelv a lúdtartás feltételeinek részletes szabályozása mellett kitér a ludak tépésére is. A libatépésre és a tépett libák tartásánál előírja, hogy: "A külterjesen tartott ludakat 12-13 hetes koruk előtt - amikor még a toll éretlen, tokos vagy ha az állomány egészségi állapota nem kielégítő, valamint kedvezőtlen időjárás esetén, tépni nem szabad. A tépést 6 hét múlva szabad csak megismételni A nyakat csak közepéig szabad tépni, a t örzsön, a has alján kevés pihetoll, a s zárny alatt pedig párnatollak maradjanak. A tépés előtt és után 3-3 napig stressgátló takarmányt, utána fehérjében gazdag takarmányt (lúdnevelőtápot) célszerű etetni, s a ludakat szálláson tartani. A 12-13 hetes korban végzett tépés után 1 hé tig természetes vízfelületre, valamint távoli legelőre az állatokat nem szabad hajtani, bőségesen kell

almozni, és állati eredetű fehérjében gazdag takarmányt adni. A növendékeket nem helyes olyan távol legeltetni, hogy este ne térhessenek haza." (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1975, 53.p) Mindezek az irányelvek és a tollszabvány előírásai azt tükrözik, hogy a magyar hatóságok már jóval az állatvédő mozgalmak felerősödését, valamint az Európai Közösségi szabályozást megelőzően nagy hangsúlyt fektettek az állatok igényeinek a kielégítésére, az állatvédelmi szempontok érvényesítésére. A ludak tépésére irányuló Európai Közösségi szabályozás érvényesítése, vagyis a t épés beszüntetése hasonló problémákat vetne fel hazánkban, mint a libatömés beszüntetése. Magyarország ugyanis Kína után a második legnagyobb libatolltermelő és exportáló ország. Az International Down and Feather Bureau Incorporeted 1996. évi adatai szerint 1994-ben a világ nyerstoll-forgalmazásából Magyarország

4294 tonna nyers pehely és toll értékesítésével 6,89 %-kal, a forgalmazott értékből pedig 10,44 %-kal részesedett. Így az említett évben Magyarország a libatoll exportjából több mint 50 millió dollár árbevételt ért el. A libatolltermelés és a hízott májtermelés beszüntetésével 1994-ben az ágazat igen jelentős összegű 116 millió dollárt kitevő (toll, hízott libamáj) árbevétellel lett volna szegényebb. Vagyis a lúdágazat 168 millió dollár árbevételéből a szóban forgó két termék 69 %-kal 27 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület részesedett. A baromfivertikum 1994 évi 378 millió dolláros összárbevételének 44,4 %-át a lúdágazat adta. Ebből adódóan a két termék (libatoll, hízott máj) kiesését a lúdtermékcsoport (libahús, libazsír és belsőségek)

igen jelentős áremelésével lehetne kompenzálni. Ezt a nagyfokú áremelést azonban a fogyasztói piac sem hazánkban, sem külföldön nem viselné el, de a kiesések kompenzálását támogatással (exportösztönzés, fogyasztói ártámogatás) sem lehetne megoldani. E problémakört az – állatvédelem sok területét érintő – állatvédelmi törvénytervezet a hazai viszonyoknak megfelelően oldja fel. Ugyanis az érett libatollnak a vedlési időszakban történő kézi tépését, a "gyűjtéskor könnyen kihúzható, így semekkora vagy minimális mértékű fájdalmat okozó" (A Magyar Köztársaság Kormánya 1997, 21.p) tollak eltávolításával az állatvédelmi törvényjavaslat is egyet értett. Ebből adódóan az állatvédelmi törvény "az érett libatoll házilagos vagy az engedélyezett technológia szerint végzett tépésre" a tilalmat nem terjesztette ki [1998: XXVIII.6§ (2)], ezért a törvény szerint végzett tépés nem

minősül állatkínzásnak. Ennek deklarálását egyrészt a l úd biológiai sajátosságai, az élettanilag is bekövetkező tollváltások teszik lehetővé, másrészt "gazdasági-szociális megfontolások teszik indokolttá." (A Magyar Köztársaság Kormánya 1997, 9p) A tépésre vonatkozó részletes követelményeket a szaktárca rendeleteiben – a szakmai szervezetekkel egyeztetett módon – kell előírni. 4.7 A KACSA VÉDELME Az Európai Unióban a kacsatartásra vonatkozóan az általános állatvédelmi követelmények betartását az Európai Egyezmény a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről és a Módosított jegyzőkönyv az Európai Egyezményhez a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről című jogszabályi rendelkezések teszik kötelezővé. A házikacsára, a pézsmakacsára valamint a mulárdkacsára irányuló speciális szabályokat a következő ajánlástervezetekben foglalták össze: A házikacsára vonatkozó

ajánlástervezet (Anas platyrhynchos), A pézsmakacsákra, valamint a p ézsmakacsák és a h ázikacsák hibridjeire vonatkozó ajánlástervezet. Ezek közül a tervezetek közül a házikacsára vonatkozó ajánlás végső változatban, a pézsmakacsák és a házikacsák hibridjeire valamint a p ézsmakacsára vonatkozó ajánlás pedig a 4. változatban készült el, amelyeknek a megtárgyalását a Gazdasági célból tartott állatok védelméről szóló Európai Egyezmény Állandó Bizottsága az 1997-es évre ütemezte be. Mindkét ajánlástervezet – a két baromfifaj és azok fajhibridjének hasonló biológiai sajátosságai miatt – sok tekintetben azonos, vagy nagyon hasonlatos megfogalmazásokat tartalmaz. Az épületeket és berendezéseiket tárgyaló rész 8. cikkelye – hasonlóan mint az m ár a lúdfajtánál is ismertetésre került – előírja, hogy a szóban forgó létesítményeket, eszközöket állategészségügyi és állatvédelmi szempontból

független hatósággal meg kell vizsgáltatni, s csak annak jóváhagyásával szabad a kacsatartásban alkalmazni. Az ajánlástervezetek 10. cikkelyeinek 2 bekezdései egybehangzóan előírják, hogy "Kifutó és vízfelületet biztosítása elengedhetetlen a kacsák számára, mint víziszárnyasoknak a biológiai szükségleteik kielégítésére. Ahol erre nincs lehetőség a kacsáknak megfelelő mennyiségű és mélységű víztározót kell biztosítani, hogy akadálytalanul nedvesíthessék a testfelületüket." (Counsil of Europe 1996c, 6.p, Counsil of Europe 1996d, 7p, továbbá vö Mészáros et al, 1996, 66.p) Magyarországon a kacsatartók többségénél biztosított ez a lehetőség Csupán a pecsenyekacsák szárazföldi utónevelésénél nincs mód arra, hogy az állatok a t eljes testfelületüket benedvesíthessék. Ez az időszak azonban megközelítőleg csak 3-4 hétre korlátozódik. 28 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek

vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. Az ajánlástervezetben az épületekre és a b erendezésekre vonatkozó előírásoknak a hazai kacsatartási gyakorlat eleget tesz. A 16. cikkely 1 pontja kötelezően előírja, hogy "Az összes kacsa mindennap jusson hozzá elegendő mennyiségű, minőségű tápláló, kiegyenlített minőségű és higiénikus takarmányhoz, valamint bármikor elegendő mennyiségű és megfelelő ivóvízhez." (Counsil of Europe 1996c, 9.p, Counsil of Europe 1996d, 10p, t ovábbá vö M észáros et al, 1996, 69p) A kacsaszülőpárok utónevelésének időszakában ugyan korlátozott abraktakarmányon tartják az állatokat, de mellette a kifutóban, a legelőterületen, illetve a szabad vízfelületen még további táplálékhoz (legelőfű, vízinövények stb.) jutnak a növendékek, így a szóban forgó cikkely előírásaival a takarmányadagolásnak ez a formája nem ütközik. A pézsmakacsa

szülőpároknál viszont a második ciklusú tojástermelésre való felkészítésnél már takarmány- és vízkorlátozást is alkalmaznak. Ez azonban csak egy rövid, időszakos, azaz 48 órás takarmányés másfél napi vízmegvonást jelent, ami ugyan ütközik az említett cikkely előírásaival, de a pézsmakacsatartás nemzetközi gyakorlatában általánosan alkalmazott módszert jelent. A pézsmakacsák tojástermelésének leállításához, és a második tojóciklusra való gyors, s eredményes felkészítéséhez, az ivari működés nyugalmi állapotának előidézéséhez, valamint az ivarszervek regenerálódásához viszont elengedhetetlenül szükséges. A pézsmakacsáknál és a mulárdkacsáknál is – hasonlóan mint a ludaknál – az ajánlástervezet 16. cikkelyének 1, valamint a 2 bekezdése az említett fajra, illetve a fajhibridre vonatkozóan megtiltja az olyan takarmányozási módszerek alkalmazását, amelyek az állatoknak fájdalmat okozhatnak.

Így az ajánlás szerint a kényszeretetést, vagyis a kacsatömést is 15 éven belül be kell szüntetni. Ezenkívül a tervezet megtiltja az állatoknak a k etrecben való tartását is A ketreces elhelyezés pedig a m ájhasznosítású kacsáknál (pézsmakacsa, mulardkacsa) Magyarországon is kezd elterjedni, de ezt a tartásmódot széles körben alkalmazzák a francia termelők is. A hazai törvényalkotás szerint is az állatok védelméről és kíméletéről elkészült törvény 6. §-a is tiltja az állatok kényszeretetését, de a törvény hatályát nem terjeszti ki "a házilagos és engedélyezett technológia szerinti liba- és kacsatömésre" [1998: XXVIII.tv6§ (2)] Ebből adódóan hazánkban a hízott libamáj- és kacsamájtermelés, vagyis a libatömés és kacsatömés (pézsmakacsa, mulárdkacsa) továbbra is megengedett tevékenység lesz, de csak az engedélyezett technológia szerint. A kacsatömés hazánkban a l ibatöméshez hasonlóan

kizárólag házilagosan történik. Így a törvény ezen előírásának eleget tesz a hazai gyakorlat. Az alkalmazott technológiákat az eddigiekben is ellenőrzésük alatt tartották, illetve a technológiai utasítások betartását ellenőrizték a hízott máj előállítását integráló szervezetek. Az állatvédelmi törvény elfogadásával azonban szükségessé válik, hogy egységes szempontok alapján kidolgozott technológiai irányelvek kerüljenek alkalmazásra. Az irányelveket a szakmai szervezeteknek – az integrátorokkal egyetértésben –, az ágazat felügyeletét ellátó főhatóság szakigazgatási szerveivel közösen kell kidolgozni. Azok betartásának ellenőrzését ugyancsak intézményesült formában kell megvalósítani. A kacsatartásban az olyan csonkítást, amelyet nem gyógyító célzattal végeznek, s amely a testrész károsodásával vagy elvesztésével jár, azt az ajánlástervezet 22. cikkelye ugyancsak megtiltja. Ehelyett

intézkedések alkalmazását ajánlja, amelyek szükségtelenné teszik a beavatkozásokat. Viszont a 22 c ikkely 2 bekezdése szerint, "ha ezek az intézkedések nem elégségesek a baromfiak egymásnak okozott szenvedéseinek megelőzésére, az illetékes hatóság eseti felmentést adhat ez alól a tiltás alól, de csak a következő műveletek elvégzésére: • az alsó csőrön a csőrköröm levágása, 29 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület • a karmok levágása." (Counsil of Europe 1996d, 12p) Ezeket a műveleteket azonban csak szakértelemmel rendelkezők végezhetik el, s ezek nem lehetnek rutinszerűek. A pézsmakacsa szülőpárok nevelésekor és a pézsmakacsák húshasznosításánál, a pecsenyepézsmakacsa nevelésekor, valamint a mulárdkacsa előállítására tartott

szülőpárok pézsmakacsa gácsérjainál csőrkurtítást alkalmaznak. A csőrkurtítás azonban a víziszárnyasok felső csőrének végén lévő, színben egyértelműen elkülönülő résznek, a csőrkörömnek a kurtítását jelenti. Ilyenkor a csőrköröm felét, esetenként (hétnapos korban) a háromnegyed részét vágják le. A csőr hegyének levágása csak a felső csőrkáván lévő – a pézsmakacsáknál különösen erős – horgas, kampószerű csőrkörömnek a részbeni eltávolítását jelenti. Ebből adódóan minden bizonnyal az ajánlástervezetben megjelölt "removal of the hook on the lower beak" (Counsil of Europe 1996d, 12.p) megfogalmazás téves lehet Így valószínű, hogy – az előírás szerint is – a csőrkörömnek az eltávolítása csak a felső csőrkáva hegyének egy részére vonatkozhat. Ezt azonban a tervek elfogadása előtt, illetve annak adaptálásakor helyesbíteni szükséges. A pézsmakacsatartáskor alkalmazott

csőrkurtításra és karomvágásra vonatkozó előfeltételeket (tárgyi, személyi követelményeket) az állattenyésztési, állategészségügyi hatóságoknak a szakmai szervezetekkel egyetértésben kell meghatározniuk, s azokat az állatvédelmi törvény értelmében külön jogszabályban kell rendezni. A házikacsákra vonatkozó ajánlástervezet 22. c ikkelyének 3 be kezdése, valamint a pézsmakacsákra és mulárdkacsákra készült ajánlástervezet 22. cikkelyének 4 bekezdése szerint "Toll, beleértve a pelyhet is, élő baromfiról nem téphető." (Counsil of Europe 1996c, 11.p, Counsil of Europe 1996d, 12p, továbbá vö Mészáros et al, 1996, 71p) Hazánkban a kacsák tépésével kapcsolatos követelményeket az MSZ 6997-1989 Nyers, tépett kacsatoll szabvány rögzíti. Az országos szabvány függelékében részletesen ismerteti a tépéssel kapcsolatos általános előírásokat. "Az állatokat csak meghatározott időpontban szabad tépni,

amikor a toll teljesen érett. A növendék kacsák első tépése 9-11 hetes korban végezhető el. A második tépés ezt követően legkorábban 7 hét múlva végezhető el. A kacsát harmadszor ritkán lehet tépni, mert a többszöri tépés károsan befolyásolja mind az állat szervezetét, mind a toll minőségét. Évesnél idősebb tenyészállomány esetén az első tépést tenyésztési szempontok határozzák meg. A további tépésig legalább 7 hé tnek kell eltelni, hogy a t oll megfelelő érettségű és fejlettségű legyen. A tépést meleg, napos időben kell végezni, hogy utána az állat ne fázzon meg Ha az időjárás hűvösre fordul, akkor a kacsát tépés után védett, meleg helyen kell tartani. A tépés előtti napon az állatokat lehetőség szerint meg kell füröszteni, úsztatni, majd a t épés időpontjáig frissen almozott, tiszta ólban kell tartani. Nem szabad akkor tépni, amikor az állatok tolla még nedves. Az állatokat a tépés előtt

1 héttel bővebben kell takarmányozni, egészen a tépést követő második hét végéig. Általános irányelvként elfogadható, hogy a tépés előtt 1 hétig és utána 2 hétig 20 %-kal növeljük a takarmányadagot. Tépéskor a tollat fekvése irányába húzzuk ki a bőrből, mert ellenkező esetben a bőrön sebet ejtünk és a toll csévéje véres lesz. Az állatokról kemény gerincű (szárny- és farok) tollat tépni káros. A testtollak tépésekor ügyelni kell arra, hogy annyi toll maradjon az állat testén, amennyi a szárnyakat megtartja. A minőségi előírásoknak megfelelően a fehér és a tarka kacsa tollát külön kell gyűjteni. Erre főleg azoknál az állatoknál kell ügyelni, amelyek fehér alapszínűek és csak egyes testtájaikon 30 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. található tarka toll. Ezek tollát a t arka kacsatoll közé kell tenni"

(Magyar Szabványügyi Hivatal 1989, 4.p) A kacsák tépése nem olyan elterjedt, mint a libák tépése, ezért annak intézményes rendszerben való ellenőrzése nem is indokolt. Azonban itt is szigorúan be kell tartani a tépési idő megválasztásával és a tolltépéssel kapcsolatos azon előírásokat, amelyeket a tollszabvány, az állattenyésztési törvény valamint az állatok védelméről és kíméletéről elfogadott törvény ide vonatkozó rendelkezései előírtak (Magyar Szabványügyi Hivatal 1989b, 1993. évi CXIV törvény, 1995. évi XCI törvény) 4.8 A GALAMB VÉDELME Az Európai Uniónak a galambfajra vonatkozóan nincs speciális állatvédelmi szabálya. Azonban az Európai Egyezmény a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről és a Módosított jegyzőkönyv az Európai Egyezményhez a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről című szabályok általános rendelkezései a galambtartásra is vonatkoznak. Ezeknek az Európai

Közösségi jogszabályoknak a hazai galambtartási gyakorlat szinte teljes mértékben eleget tesz. Csupán – más baromfifajokhoz hasonlóan a galambnál is – a szállítás előtti takarmánymegvonásnál lehetnek értelmezési problémák. Ugyanis a g alamboknál a s zállítási időpont előtt 8-10 órával a takarmányozást beszüntetik. Az említett módosított jegyzőkönyv 4 cikkelye szerint "Egyetlen állatot sem szabad olyan módon ellátni takarmánnyal vagy folyadékkal. ami az állatnak fölöslegesen szenvedést vagy sérülést okozhat" (Counsil of Europe 1992, 4.p) A 8-10 órán át történő takarmányelvonás a fejlődésben lévő állat biológiai igényével ellenkezik, ezért azt "szükségtelen szenvedésnek" is lehet tekinteni. Ebből adódóan a hazai szabályozásnál – a takarmánymegvonás tekintetében – ezt a f ajta értelmezést is mérlegelni kell! A tenyésztésre szánt növendék galamboknál alkalmazott

takarmánykorlátozás az állatok táplálkozási igényének folyamatos kielégítésében ugyancsak törést okoz. Hiszen a napkihagyásos korlátozás nem teszi lehetővé, hogy az állat mindennap elegendő táplálékhoz jusson, azonban mégis megfelelő tápanyagellátást nyújt ahhoz, hogy a tenyészállatok megfelelően fejlődjenek, majd a tojástermelés időszakában elegendő tenyésztojást termeljenek. Ebből adódóan – s figyelembe véve a t yúkfajra vonatkozó ajánlás e témakört érintő előírásait is – a megfelelő módon kivitelezett takarmánykorlátozás a szóban forgó kérdés tekintetében nem ütközik az Európai Közösségi rendelkezésekkel. Az Európai Unió néhány tagállamában (pl. Németország) az állatvédelmi törvény alkalmazásakor az állatvédők bizonyos köre erőteljesebb fellépést sürget az ún. "kínzó tenyésztés"-sel szemben. "Kínzó tenyésztésnek minősül és súlyosan büntetendő a

hobbitenyésztés minden jellegzetes, de szélsősége ellenére is a minőséget meghatározó küllemi jegy, például: a szabad látást gátló paróka és orr-rózsa, a szemgyűrű és orrdudor, a takarmány felvételét csak speciális etetőkből lehetővé tevő túl rövid vagy ívben hajló csőr, a stabil állást is hátráltató felfújt begy, parádézó állásban a hátára fektetett, rezgő vagy ütő nyak, a lábujjakon állás, a kopasz nyak stb." ([Szűcs] 1997, 2p) A szemgyűrű és az orrdudor nagysága különösen élesen vetődik fel a karrier fajtánál. Fontos, hogy a dudorképződés ne legyen túl nagy. A karrier fajtánál ezek a képződmények fajtaspecifikus ismertetőjegyek, azonban mégis arra kell a tenyésztőknek törekedni, hogy az orrdudor és a szemgyűrűk a kívánatos forma mellett, mérsékelt nagyságúak legyenek. Ahol valóban túlzottak a fajtabélyegek, ott jogos a visszatenyésztés igénye. Azonban az évszázadok óta

örökletesen kialakult bélyegeken rövid időszak alatt módosítást eszközölni szinte lehetetlen. Más fajtabélyegek, illetve küllemi sajátosságok ellen is vannak ellenvetések. Így pl az állatvédők egy része a házigalambok lábtollazatát is erősen ellenzi. A kifogás tárgyát képező 31 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület felvetések többségét torz, megtévesztő magyarázatokkal támasztják alá. E nézetek terjesztői nem veszik figyelembe azt, hogy "minden fajtát igényeinek megfelelően kell tartani és gondozni," (Meckenstock 1997, 8.p), s akkor az említett – szélsőségektől mentes – küllemi jegyek sem a t enyésztésben, sem a t artásban nem jelentenek problémát. Azonban az ilyen irányú állatvédelmi megnyilvánulásokat sem szabad figyelmen kívül hagyni,

mivel "az állatvédelmi szempontból fontos fajtabélyegekkel szemben támasztott" követelmények "az országhatárokon kívül is hatnak" (Meckenstock 1997, 8.p) 4.9 A FUTÓMADARAK VÉDELME Az Európai Közösségben a futómadarak tartásával kapcsolatos kötelezettségekről az általános szabályokat adó – 1976. márciusában elfogadott Európai Egyezmény a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről, valamint az 1992. február 6-án elfogadott Módosító jegyzőkönyv az Európai Egyezményhez a mezőgazdasági céllal tartott állatok védelméről című – keretrendelkezéseken túl speciális jogszabályi előírások is intézkednek. A Gazdasági célból tartott állatok védelméről szóló Európai Egyezmény Állandó Bizottsága ugyanis 1997. április 22-én elfogadta, és 1997. október hó 22 napjától életbe léptette "A futómadarakra vonatkozó megállapodás (strucc, emu és nandu)" című T-AP (94) 1 v áltozat

ajánlását. (Counsil of Europe 1997). Az ajánlás bevezető része, a preambulum részletesen kifejti, hogy a "gazdasági állatok egészségi állapotának és jó közérzetének alapkövetelményei a j ó gondozás, az állatok biológiai igényeit kielégítő tartási rendszer és a megfelelő környezeti tényezők, az ilyen körülmények között tartott futómadarak táplálóanyag-igényének és a megfelelő takarmányozási módszerek biztosítsa, az állatok mozgásszabadsága, és fizikai komfortérzete, a normális viselkedési szükségleteinek és a kedvezőtlen klimatikus viszonyoktól történő védelem, a ragadozóktól, a s érüléstől, a megbetegedéstől, a fertőző betegségektől és a viselkedési rendellenességüktől való megóvás, valamint más alapvető szükségletek" (Counsil of Europe 1997, 1.p) biztosítása A továbbiakban egyértelműen előírja, hogy "a környezet és a tartástechnológia feleljen meg az állat biológiai

szükségleteinek, mintsem a termelők próbálkozzanak az állatoknak a környezethez való adaptálásával". (Counsil of Europe 1997, 1.p) Az ajánlás 2. cikkelyének 3 pontja értelmében, hogyha az ajánlásban előírt feltételeknek nem felelnek meg, akkor futómadarakat gazdasági célból nem lehet tartani. A futómadarak biológiai sajátosságait bemutató fejezet (3. cikkely) részletesen ismerteti a futómadaraknak azokat a küllemi jegyeit (testsúly, méret, futáshoz alkalmazkodó lábak), viselkedési szokásait (futási sebesség, párkapcsolat, ivadékgondozás, magatartási formák /agresszivitás/), életmódbeli sajátosságait, amelyeket a tartástechnológia kialakításakor feltétlenül figyelembe kell venni. A 4. c ikkely 1 be kezdése a futómadarak tartásához megköveteli a gondozóktól a megfelelő szakképesítést. Egyben azt is előírja, hogy "A szakképzettségről szóló igazolást a nemzeti törvényhozással felhatalmazott testület

adományozhatja." (Counsil of Europe 1997, 3p) Hazánkban – más baromfifajok tartásához hasonlóan –, a f utómadarak tartásához sem kell szakképesítettséget tanúsító igazolást beszerezni a vállalkozóknak. Magyarországon ugyanis a baromfitartás területén az 1993. évi CXIV törvény értelmében csupán a tenyésztő szervezetkénti elismeréshez ([1993: CXIV. tv 20§ ( 2)d]) és az engedélyköteles tevékenységhez sorolt baromfikeltető állomás üzemeltetéséhez (1993: CXIV. 39§) szükséges a megfelelő szakképzettség tanúsítása. 32 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. Az állattenyésztési törvényhez kapcsolódóan a földművelésügyi miniszter 30/1994.(VI28) FM rendelet 10.§ (1) bekezdése szerint "A tenyésztő egyesületben, illetve szövetségben a szakmai munkáért felelős – a Tv. 25§-a alapján alkalmazott – személynek (a

továbbiakban: tenyésztésvezető) állattenyésztési szakterületen szerzett felsőfokú képesítéssel kell rendelkeznie." [30/1994 (VI28) FM r] A baromfikeltető állomás üzemeltetésének engedélyezéséről és működésének szabályozásáról a földművelésügyi miniszter 40/1994. (VI.28) FM rendeletének 2§ (2)-es bekezdése előírja, hogy "A baromfikeltető állomás keltetési tevékenységét irányító személynek legalább mezőgazdasági szakközépiskolai végzettséggel vagy baromfikeltető szaktanfolyamon szerzett bizonyítvánnyal kell rendelkeznie." [40/1994 (VI28) FM r] Ebből adódóan ma már a keltetőállomásokon a futómadártojások keltetésénél biztosított a dokumentált szakképesítés. Mivel a futómadártenyésztők még nem hoztak létre tenyésztő szervezetet, így a szóban forgó fajoknál a szakmai felügyeletet a s zövetség látja el, de a s zövetségre nem vonatkozik a szakképzettséget előíró rendelet. A

futómadártartók szakképzettségéről sincs objektív adat, hiszen eddig őket sem érintette az említett rendelet. Az 5. cikkely az állatokkal kialakítandó szoros kapcsolat szükségességét írja le A 3 bekezdés a kelés utáni imprintingnek, a " szülői bevésődés"-nek a fontosságát hangsúlyozva előírja, hogy biztosítani kell "a keltetés utáni két napig a ”szülői alakzat” megjelenését, ezért a kelés utáni napokban mindig a csibék gondozója legyen az állatokkal, " mert a ”szülői alakzat” -tól történő elválasztás számottevő distresszt okoz a csibék között" (Counsil of Europe 1997, 4.p) Ennek a követelménynek a betartása a családi jellegű gazdaságokban nem okoz különösebb problémát. A 7. cikkely megtiltja a gazdasági célra tartott futómadarak más célok (pl nyilvános fellépések, bemutatók, üldözés, versenyeztetés) érdekében történő igénybevételét. Magyarországon a f

utómadarakat az említett célokra még nem használták fel. Ennek gondolata azonban már szakmai lapban is felvetődött, miszerint "A struccfutam megszervezése mégsem lehetetlen, ha majd ennek minden feltétele adott lesz. Természetesen" a madarakat "csupán egymás között szeretnék versenyeztetni. Esetleg nagy fogadásokkal, netán tétrebefutóra, mint a lóversenypályán Maga a gondozó is elábrándozik ezen a lehetőségen Milyen érdekes lenne egy . stuccfutam, főként jelesebb napokon" Ilyen jellegű elgondolások megvalósításának megelőzése érdekében – az Európai Közösségi szabályzással összhangban – a hazai szabályokban is meg kell tiltani a futómadarak ilyen irányú hasznosítását. A 9. cikkely a farm létesítésére vonatkozóan előírja, hogy olyan területet kell választani, "ahol a kedvező vízgazdálkodású nagy területen elegendő hely biztosított a mozgásra és legelésre" (Counsil of Europe

1997, 5.p) Az ajánlás nem szabja meg a földterület nagyságát, csupán a strucc, az emu és a nandu férőhelyigényét adja meg a 3., 4, és az 5 függelékben Ausztráliában, az emu őshazájában viszont előírják, hogy az emufarm létesítéséhez a farmerek 12 hektár földterülettel kell rendelkeznie. Hazánkban a futómadártartók földterületéről nincsenek statisztikai adataink. A 12. cikkely 2 bekezdése szerint elegendő hosszúságú etető és itatóberendezést kell alkalmazni, hogy az állatok egy időben hozzá tudjanak férni "a takarmányhoz és elkerülhető legyen a t úlzott versengés, különösen a t akarmányok adagolt etetése esetén" (Counsil of Europe 1997, 5.p) E szabályzásból adódóan a futómadaraknál a technológia szerinti takarmány-adagolását az Európai Közösségi rendelkezések is lehetővé teszik. A hazai gyakorlatban is alkalmaznak adagolt etetést a tenyészállatok nevelésének, tartásának időszakában (l.

101 fejezet) A 13. cikkely 2 bekezdése értelmében a kifutóknak egy hosszú és egy rövidebb oldallal kell rendelkezniük, de a rövid oldal is elegendő méretű legyen, hogy a nagy sebességgel futó 33 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület állatok sérülését elkerüljék. Ebből adódóan az ajánlás függelékében a struccok karámjához előírják, hogy a karám egyik oldala legalább 50 méter, a másik oldala pedig legalább 100 m legyen. A karám legkisebb szélessége sem lehet 10 m alatt Három állatra a k ifutóban minimálisan 2000 m 2 férőhelyet írnak elő. A karámot határoló kerítések magassága a kifejlett struccok számára 2 m, a növendék struccoknál (4-5 hónapos korig) 1,6 m legyen. Az emunál a karámban biztosítandó férőhely állatonként 250 m2. A kerítések magassága

növendék emunál (4-5 hónapos korig) 1,6 m, a felnőtt állatnál 1,8 m. A karám kisebbik mérete 50 m, a nagyobbik mérete pedig 70 m alatti nem lehet. A karám legkeskenyebb része 7 m fölött legyen. A karámokra vonatkozó irányszámoktól a hazai gyakorlat esetenként még eltér, hiszen néhol kisebb területigénnyel és alacsonyabb kerítésmérettel számolnak. A 13. cikkely 4 bekezdése értelmében az emuk számára (kivéve a fiatal csirkéket) vízfürdési alkalmat lehet biztosítani. A 14 cikkely 5 bekezdése pedig az állattartóknak kötelezővé teszi a futómadarak számára a homokfürdési lehetőség és a megfelelő fészkelési terület megteremtését. A 14. c ikkely 4 és 6 bekezdése szerint a kedvezőtlen időjárási viszonyok elleni védelemül istállót kell építeni, és azok használatára a futómadarakat meg kell tanítani. A 15 cikkely 1 pontja előírja, hogy "elegendő helyet kell biztosítani minden állatnak és

állatcsoportnak" (Counsil of Europe 1997, 7.p) Az ajánlás 3 é s 4 f üggeléke a struccok, valamint az emuk számára szükséges férőhelyigényt korcsoportonként részletezi. Így a minimális férőhelyet a kifejlett állatoknál a strucc esetében épületen belül 10 m2-ben, fészerben 30 m 2-ben határozza meg. Az emunál a férőhelyszükséglet – az előbbiek sorrendjében – 5, illetve 30 m2 Az ajánlásban az istállók és a fészerek mennyezetmagassága a s truccnál és az emunál legalább 2,5 m-ben lett meghatározva. Ennek a p araméternek a h azai futómadártartó épületek is megfelelnek. A 17. c ikkely a futómadarak takarmányozását szabályozza A 2 cikkely értelmében "Valamennyi állat mindennap jusson hozzá a megfelelő takarmányhoz, mely balanszírozott és higiénikus, valamint állandóan legyen az állatok előtt megfelelő minőségű ivóvíz." (Counsil of Europe 1997, 8.p) A továbbiakban a fiatal állatoknál a túlzott

növekedési erély elkerülése érdekében az ajánlás a takarmányadagok megfelelő összeállítására hívja fel a figyelmet. Hangsúlyozza a t akarmányváltással kapcsolatos előírásokat, a mészkő gritt és a kavics adagolásának fontosságát. Mindezen ajánlásokat a h azai futómadártartók is figyelembe veszik. A 21. é s a 22 c ikkely a genotípus és a fenotípus megváltoztatásával foglalkozik Így a 21 cikkely 3. pontja előírja, hogy "Élő állatról toll nem téphető" A 4 pont azonban lehetővé teszi a tollak hasznosítását, azzal a megkötéssel, hogy "A tollakat csak nyírni szabad a véres sáv felett. (Counsil of Europe 1997, 9p) Vagyis a nyírást a toll főrencének szarusejtekből álló, levegő tartalmú részénél megengedi. Magyarországon a strucctartók körében a tollhasznosításnál a tollak levágását alkalmazzák, a tollak kitépését tilosnak és károsnak tartják. A 23. c ikkely az állatok levágásának

körülményeit szabályozva, előírja hogy az túlságos fájdalomokozás nélkül történjen. A vágás csak az állat öntudatvesztésével, érzéstelenítés esetén, vagy hatékonyan kábított állatnál végezhető el. A hazai gyakorlatban a futómadarakat a vágóhídon történő vágás előtt elektromos áram segítségével elkábítják, majd a l ábainál fogva felkötött állatnál a nyaki aorta átvágásával a m adarat kivéreztetik. Tehát az állatok levágása az Európai Közösségi szabályokkal összhangban történik. 34 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. 5. ÖSSZEFOGLALÁS, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A baromfifélék kedvező faji sajátosságai (nagyfokú reprodukciós képesség, nagy faj- és formagazdagság), termékeinek sokszínűsége (hús, tojás, zsír, máj, toll, bőr) miatt, továbbá a baromfitermékek jótékony biológiai (teljes

értékű állati fehérjeforrás, alacsony zsírtartalmú húsféleség), fizikai tulajdonságai (kiváló nedvszívó képességű és töltőerejű libatoll) és előnyös piaci értékítélete (a baromfihúsok viszonylagosan alacsony fogyasztói ára, a nagy értéket képviselő hízott máj- és libatoll termékek) folytán, valamint a termék-előállításban megmutatkozó előnyei (a befektetések, gyors és hatékony megtérülése) következtében a baromfitartás mindig is fontos szerepet játszott az emberiség történetében, s így annak jelentősége hazánk állattenyésztési kultúrájában is egyre fontosabb lett. A magyarság baromfitartási kultúrája az etelközi nomád gazdálkodásig nyúlik vissza. Hiszen a magyarok már a honfoglalás előtt is tartottak házityúkot. A letelepedést követően azonban – mivel a K árpát-medencében már a h onfoglalást megelőzően is a baromfitartás közismert gazdálkodási tevékenység volt – a magyarok

baromfitartási kultúrája tovább gazdagodott. A ház körüli baromfifajok száma is gyarapodott. A XI és XII századi úrbéri rendeletek, az egyházi tizedeket szabályozó kötelezettségek is szükségszerűen hozzájárultak a baromfitartás fejlesztéséhez. A földesúri gazdaságok és az egyházi uradalmak, a kolostorok lakói is elősegítették a hazai baromfitenyésztés korszerűsítését. Segítségükkel új baromfifajok (pulyka, páva) kerültek be Magyarország területére. Ehhez azonban a népvándorlás, a török hódoltság is hozzájárult. A baromfiállományban minőségi javulást a XVIII-XIX századtól elindított különböző baromfifajták importja hozott. Jelentékeny változást azonban csak a XX század második felétől kibontakozó intenzív baromfitartási kultúra eredményezett. Így az új baromfifajok, fajták, hibridek behozatalával, valamint a h azai – kutatási és nemesítő bázisra alapozott – új genotípusok

előállításával és elterjesztésével egyidejűleg, korszerű tartástechnológiai eljárások adaptálására, alkalmazására is sor került. A magyar baromfiszektor az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig dinamikusan fejlődött. Az 1981-1990. évek időszakában a hazai baromfihús-termelés évente 390-440 ezer tonnát tett ki, ezáltal a baromfitenyésztés a magyar állattenyésztés sikerágazata lett. A hazai szükségletet jelentősen meghaladó baromfihús kivitelével Magyarország a világ legnagyobb baromfitermék exportáló országai közé sorakozott fel. A kivitel az 1990-es évekig főként a KGST piacai felé irányult. A gazdasági rendszerváltás következtében jelentős piacvesztés érte a baromfigazdaságot. A 90-es évek közepétől azonban az ágazat ismét fejlődésnek indult A baromfiágazat 1997-re már 90 millió Ft bruttó termelési értéket ért el, ami a mezőgazdaság teljesítményének 11,8 %-át, az állattenyésztésnek pedig

28,2 %-át tette ki. A magyar baromfiszektor széles termékskálát kínál, hiszen valamennyi baromfifaj megtalálható az országban. Ehhez hasonló termékstruktúrát csak a franciák és a l engyelek tudnak előállítani. A magyar baromfitermékek piaci bevezetése az Európai Közösség országaiba már a KGST kereskedelem idején megtörtént. Így az 1991-97 évek időszakában az összes kivitel 70 % -át az EU tagállamai vásárolták fel. A magyar baromfiipar némely termékének szinte kizárólagos felvevőpiaca az Európai Unió [pl. nyert toll (70 %-ban), hízott máj (90 %-ban)]. Magyarország 1992-től az Európai Unió társult tagjaként a baromfitermékek kivitelére kedvezményes kvótát kapott. A kvótakihasználás a kezdeti szakaszban igen kedvezőtlenül alakult, de a 90-es évek közepétől összességében megközelíti a 100 %-ot. Magyarország számára fontossá vált az EU piac. Bár az ország baromfihús-bevitele igen alacsony a r égió belső

termeléséhez, illetve fogyasztásához viszonyítva, mivel annak mértéke csupán 1 % körüli. Az Európai Unió baromfihúsból és az étkezési tojásból való önellátottsági szintje 100 35 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület % fölötti, így a bevitel inkább csak az unión belüli egyensúlyhiány kiküszöbölésére irányul. A magyar baromfitermék-csoport mégis 1996-ban az EU harmadik országokból származó bevitelének a 44,3 %-át adta. Az Európai Unióban a baromfitermékek piaci rendtartásában a baromfihús és a tojás az ún. könnyű piacszabályozású termékek közé tartozik. Ebből adódóan e termékekre nem alkalmaznak garantált árakat és intervenciós beavatkozásokat sem. A harmadik országgal folytatott kereskedelem szabályozására exportlicensz-rendszert vezettek be. Az

Európai Unióban viszont nagy hangsúlyt kap a környezetvédelem és az állatvédelem. Kiemelt feladat az állatbarát és a környezetkímélő technológiák megteremtése, az állati jóllét jogi szabályozása s annak érvényesítése. A nemzetközi tenyészállat-kereskedelembe való bekapcsolódással és a korszerű, iparszerű technológiák alkalmazásával a hazai baromfitartásban is egyre inkább fontossá vált az állat és a környezet kapcsolatának a vizsgálata, azok összhangjának megteremtése. A környezeti tényezők közül – az állati igények kielégítése céljából, és a termékelőállítás folyamatában elengedhetetlenül szükséges állatvédelmi szempontok, az állati jóllét biztosítása érdekében – az Európai Unióhoz való csatlakozásunk kapcsán felül kell vizsgálni a bar omfitartás épületeinek, technológiai berendezéseinek az alkalmasságát, a klimatikus tényezők (fény, légcsere, hőmérséklet), a technológiai

elemek, folyamatok (férőhelyigény, takarmányozás, itatás, gondozás), valamint a baromfitartás szabályozórendszerének EU-konformitását. A baromfitartás épületei általában megfelelnek az ott elhelyezett állatok igényeinek. Hiszen azok kellő védelmet nyújtanak az állatok számára a szélsőséges éghajlati elemek (hőmérséklet, napsütés, csapadék, szél) káros hatásaival szemben. Az épületek kialakításánál azonban eddig nem fordítottak kellő figyelmet arra – amit már az Európai Közösségi szabályozás is kötelezővé tesz –, hogy az állatok megóvása érdekében a tűzveszély, vagy az automata szellőztető-berendezés meghibásodásának esetére az istálló vészjelzővel legyen felszerelve. Az Európai Közösségi szabályozás azt is kötelezővé teszi, hogy egy független hatóságnak a baromfitartási létesítményeket, eszközöket és az új állattartási módszereket állategészségügyi és állatvédelmi szemszögből

is meg kell vizsgálni, s csak akkor szabad azokat a gyakorlati alkalmazásba bevezetni, ha a szóban forgó szempontoknak megfelelnek. Ebből adódóan a tárca irányítóinak – az érintett szakhatóságokkal együtt – ilyen irányú vizsgálatokra is fel kell készülniük. A hazánkban alkalmazott ketreces tyúktartási rendszerek egy részében a ketrec belmagassága és az egy tojótyúkra szükséges (450 cm2) alapterület nagysága nem éri el, a taposórács lejtése pedig meghaladja a 88/166 (EK) számú irányelvben megadott (8o-os) értéket. Ezért a tojótyúkok tartására vonatkozó rendelet hazai adaptálásakor – az Európai Közösségi szabályozástól eltérő – de még termelésben lévő kapacitások kiváltására, átmeneti szabályozásként meghatározott időszakot kell biztosítani. A tojótyúkok tartására vonatkozó Európai Közösségi szabályok betartása a baromfiólak jelentős hányadában nem valósítható meg. Ezért a

baromfiistállók korszerűsítéséhez, átalakításához az ágazatnak mintegy 15 mrd Ft-ra van szüksége. A víziszárnyasok (lúd, házikacsa, pézsmakacsa, mulárdkacsa) tartása esetén az Európai Közösségi szabályozás ajánlástervezete szerint kifutót és vízfelületet kell biztosítani az állatok számára, mint víziszárnyasoknak a biológiai szükségleteik kielégítése céljából. A tervezet olyan fürdési lehetőség megteremtését írja elő, amely a víziszárnyasok faji sajátosságaiból adódó viselkedési formák gyakorlását is lehetővé teszi. Ezzel kapcsolatosan minimális követelmény, hogy az állat a testfelületét akadálytalanul be tudja nedvesíteni, a fejét a víz alá 36 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. tudja meríteni. Sajnos, hazánkban a v íziszárnyasfajokat tartók egy részénél nincs meg a lehetőség az állatok

fürdetésére. Ezenkívül a víziszárnyasokra vonatkozó ajánlástervezet megtiltja az állatoknak a k etrecben történő tartását is. Amennyiben a hazai szabályok kidolgozásakor ennek a követelménynek is helyt kell adni, akkor az állatok számára biztosított nagyobb mozgási lehetőség következtében megnövekszik az állathízlalás fajlagos takarmányszükséglete, és meghosszabbodik a hízlalási időtartam is, s ez együttesen az állattartás hatékonyságának romlásához vezet. A házityúkra vonatkozó ajánlás, valamit a pulyka, a házikacsa, pézsmakacsa és mulárdkacsa tartására, továbbá a h ázilúdra vonatkozó ajánlástervezet, ezenkívül a futómadarak tartására vonatkozó ajánlás értelmében minden állatnak, mindennap elegendő mennyiségű és minőségű takarmányhoz, s ivóvízhez kell jutnia. Ezt a k övetelményt a t enyészállatok nevelésekor alkalmazott technológiák egyik érintett állatfajnál sem tudják biztosítani,

azonban az említett Európai Közösségi szabályozások ettől mégis eltekintenek, amennyiben korlátozott mennyiségű takarmányt etetnek. Ekkor ugyanis a fejlődéshez szükséges tápanyagok adagolásának az optimalizálására törekednek, abból a célból, hogy a tojástermelési időszakban magas szintű szaporasági eredményeket érjenek el. Viszont a tyúkszülőpárok és az étkezési tojást termelő állományok nevelésénél – a takarmánykorlátozás időszakában – alkalmazott vízelvonásos technológia nem tesz eleget a közösségi ajánlásnak, mert elegendő mennyiségű és minőségű ivóvízhez bármikor nem jut hozzá az állat. Annak okáért, hogy a takarmánykorlátozás időszakában a tyúkfajnál megakadályozzák a túlzott vízfogyasztással együtt járó kóros elváltozásokat (emésztési zavarok, lágy begy, hasmenés) indokolt lehet a körültekintő vízmegvonás. Fontos követelmény azonban, hogy az állatnak a takarmány- és

vízkorlátozás gyötrődést ne okozzon. A hazai szabályozás kialakításakor erre a vízmegvonási lehetőségre egyértelmű definiálást kell adni. A tojótyúktartásban még helyenként fellelhető mesterséges vedletési programot viszont a továbbiakban – az Európai Közösségi szabályozással összhangban – hazánkban is be kell szüntetni. Ugyanis az állatok kényszervedletési programja olyan drasztikus beavatkozást (takarmány-, ivóvízmegvonás, illetve azok korlátozása a megvilágítási viszonyok erőteljes megváltoztatása) jelent a tojótyúkok életébe ami számukra már gyötrődést is okoz. A hazai vágóbaromfi-előállítás gyakorlatában – az érvényben lévő vágóbaromfi szabványunkkal összhangban – az állatok elszállítása előtt több órával takarmánymegvonást alkalmaznak. Ugyanis a magyar szabvány előírja, hogy a vágóbaromfi a vágás időpontjában üres begyű és kiürült emésztőrendszerű legyen. Ugyanakkor az

Európai Közösségi szabályozás e tekintetben a korlátozást akkor engedélyezi, ha a vágóhíd közel van a termelői helyhez. Ezért az ajánlás hazai adaptálásakor – figyelembe véve a termelő és felvásárló érdekeit – egyértelműen meg kell állapítani azt az intervallumot, ami az etetés beszüntetése és a vágás időpontja között eltelhet. A baromfitartásban az Európai Közösségi szabályozás értelmében tilos a ba romfiak csonkítása. Helyette olyan környezeti és technológiai megoldásokat kell választani, amelyek lehetővé teszik e műveletek elhagyását. Ez alól a tiltás alól azonban a szabályozás szerint az illetékes hatóság felmentést adhat. Így lehetőség van arra, hogy a t yúktenyésztésben a csőrkurtítást, a tenyészkakasoknál a hátrafelé és befelé álló ujjak első percét, valamint a taréj egy részét a kikeléstől számított 72 órán belül eltávolítsák. Hasonlóképpen a pulykatartásban a

szülőpárok nevelésekor – az állatok által egymásnak okozható szenvedések megelőzése céljából – hatósági intézkedésre a csonkítási tilalom alól a csőrkurtításra és a befelé álló első ujjpercek eltávolítására felmentés adható. Az állatok nyugalma, egészségének megőrzése, a csipkedés, a kannibalizmus, a rossz szokások megelőzése érdekében azonban az Európai Közösségi szabályozás – bár általánosságban megtiltja a víziszárnyasoknál is a csonkítást – 37 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület lehetővé teszi a pézsmakacsáknál is az alsó csőrön a csőrköröm és a karmok levágását. A pézsmakacsatartás hazai és nemzetközi gyakorlatában az állat felső csőrkáváján lévő csőrköröm egy részét vágják le, s az alsó csőrkávát

érintetlenül hagyják. Ebből adódóan a víziszárnyasok tartásának hazai szabályozásakor, az Európai Közösségi szabályok adaptálásakor ezt az anatómiai félreértést tisztázni kell. A víziszárnyasokra vonatkozó Európai Közösségi szabályozás az állatok kényszeretetését károsnak tartja, mivel az – a szabályalkotók szerint – kóros májzsírosodást eredményez, ami káros az állatok egészségére. Ezért azokban az országokban ahol a hízott liba- és kacsamáj előállítása céljából még tömést alkalmaznak, ott a tömés gyakorlatát 15 éves időszak alatt be kívánják tiltani. Addig is azonban – az átmeneti időszakban – az ajánlástervezet szerint azokban az országokban, ahol a hízott máj előállítását töméssel végzik, ott a helyi jogszabályokban kell meghatározni az állatok védelmét szolgáló technológiát. A tömést végző személynek pedig – a nemzeti hatóságok által elismert testületi szervezésben

– elméleti és gyakorlati képzésben kell részesülnie. A tervezet szerint a tömőüzemeket regisztrálni kell, és új termelők belépését már nem szabad engedélyezni. Az átmeneti időszakban azonban továbbra is keresni kell a máj előállítására alkalmas alternatív megoldásokat. Hazánkban az állatvédelmi törvény lehetővé teszi a házilagos vagy az engedélyezett technológia szerinti liba- és kacsatömést, ugyanis a libatömésnek nálunk több évszázados hagyományai vannak. Az ókori egyiptomi és római kultúrákban pedig már kétezer évvel ezelőtt is ismert tevékenységnek számított a ludak kényszeretetése, tömése. Magyarországon a lúdtömés mellett – a korábban alkalmazott házikacsák hizlalása helyett – az utóbbi évtizedekben a pézsmakacsák és a mulárdkacsák töméses hizlalása is egyre inkább terjed. A hízott liba- és kacsamáj előállításakor az ember a víziszárnyasok faji sajátosságait (falánk

természetét, a nyelőcső tágulási képességét) kihasználva – kényszeretetést alkalmazva – állítja a ludakat és a k acsákat a m ájtermelés szolgálatába. Ennek fenntartása továbbra is indokolt lesz, ugyanis e technológiai megoldásnak, a tömés útján történő májhizlalásnak, a mai ismereteink szerint még nincs más alternatívája. A hízottmáj-termelés megtartását több tényező is szükségessé teszi. Egyrészt a hízott máj különleges gasztronómiai értéket képviselő és mással nem helyettesíthető terméket jelent. Másrészt Magyarországon a l iba- és kacsatömésnek a b eszüntetése 30-38 ezer májhizlalásra specializálódott család munkanélkülivé válását jelentené. Harmadrészt pedig évente mintegy 40-50 millió dollár árbevétel kiesést jelentene az országnak a májtermelés beszüntetése, ami egy jövedelmező baromfiipari tevékenység felszámolását is maga után vonná, s ez további gazdasági problémákat

jelentene. Ezért az egész májtermelési folyamatot egy ellenőrzött rendszerben kell megvalósítani, ami garanciát biztosít arra, hogy – korlátozott keretek között – az állati szabadságjogok érvényesüljenek, és az évezredes hagyományok felhasználása mellett az új, humánusabb tartástechnológiai megoldásokat is alkalmazzák. Az Európai Közösségi szabályozás víziszárnyasokra vonatkozó ajánlástervezete, valamint a futómadarakra (strucc, emu, nandu) vonatkozó ajánlása szerint toll és pehely a baromfiakról nem téphető. E tiltó rendelkezés sajnálatos módon nem veszi figyelembe a tollhasznosítás többezeréves történelmi hagyományát, sem a hatezer éves domesztikált múlt során a házilúdban, illetve a h ázikacsánál az elmúlt háromezer év folyamán kialakult azon sajátosságokat, amelyek a szóban forgó víziszárnyasok tollhasznosítását lehetővé teszik. Az élő állatokról való tolltépés ugyanis nem más, mint a

természetes tollváltáskor egyébként is elhullatásra kerülő érett tollaknak az eltávolítása az állatok testéről. A tollnyerést 38 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. tulajdonképpen a vedlés teszi lehetővé. A háziasítást követően a házilúd és a kacsa vedlési folyamatát az emberiség immár kétezer éve, évenkénti rendszeres (két-, háromszori) tépéssel, irányított neveléssel, megfelelő tartástechnológiával, szelekcióval átalakította, melynek eredményeként új háziállat-tulajdonság, a fokozott tolltermelő képesség alakult ki. A tolltépés és a libamájtermelés beszüntetése igen jelentős (pl. 1994-ben 116 m illió dollár) kiesést okozna a v íziszárnyas szektorban, amit a libahús és a kacsahús olyan mértékű áremelésével lehetne csak kompenzálni, amit sem a belföldi, sem pedig a külföldi fogyasztói piac nem tudna

elviselni. A kiesések kompenzálását azonban egyéb piacszabályozási eszközökkel sem lehetne megoldani. A ludak tolltépésének ellenőrzött rendszerben történő megvalósítására – a tolltermelésben valamint a tollkereskedelemben érintett hazai és külföldi szervezetek együttműködésével – egy minősítési eljárás, tartástechnológiai követelményrendszer került kidolgozásra. A rendszer tekintetbe veszi a lúd faji sajátosságait, az Európa Tanács állatvédelmi ajánlásait, a hazai szabályozás idevonatkozó előírásait. Ebből adódóan a követelményrendszer előírásainak betartásával a ludak tépésekor biztosítva van az állatvédelmi szempontok érvényesítése. E követelmény figyelembevételével hazánkban már számos (mintegy 190) lúdtartó telepet auditáltak. Az Európai Közösségi szabályozás szerint a futómadaraknál is tilos a tollak kitépése, viszont – a futómadarakra vonatkozó ajánlás – lehetővé teszi a

tollazat nyírás útján történő hasznosítását. Ezzel a lehetőséggel mind a hazai, mind pedig a külföldi futómadártartók élnek is. Az Európai Közösségi jogszabályok nagy figyelmet szentelnek az állatok gondozására, rendszeres felügyeletük ellátására. A tartástechnológiai követelmények mellett fontosnak tartják, hogy az állattartók vegyék figyelembe az állatfaj adott sajátosságait, a faji sajátosságokból adódó viselkedési szokások gyakorlásának lehetőségeit. Így pl lényegesnek tartják, hogy a pézsmakacsatartásban megfelelő almozással elejét vegyék annak, hogy a pézsmakacsa ürüléke a mellen égési sebet okozza. Mivel a s trucc igen hajlamos arra, hogy idegen tárgyakat felcsipegessen – ami az emésztőrendszer elzáródását okozhatja –, ezért a kifutókat rendszeresen meg kell tisztítani. A gondozással kapcsolatos rendelkezéseknek a hazai baromfitartási gyakorlatban eleget is tesznek. A futómadarakra vonatkozó

ajánlás kötelezően előírja, hogy az állattartók megfelelő szakképzettséggel rendelkezzenek. Mivel hazánkban is dinamikusan fejlődik a futómadártartás, ezért a szóban forgó ajánlás hazai adaptációjakor a s zakképzettségi követelmények betartása érdekében megfelelő képzési rendszerről kell gondoskodni. Mivel az ajánlás azt is előírja, hogy a szakképzettségről szóló igazolást a nemzeti törvényhozással felhatalmazott testület adományozhatja, így ennek az intézményi kereteit is meg kell teremteni. A környezeti tényezők közül az Európai Közösségi szabályozásnál a fényviszonyokra előírt általános követelményektől a hazai baromfitartás gyakorlata néhány esetben eltér. A tojótyúkok tartására vonatkozó ajánlás szerint a fényviszonyokat úgy kell szabályozni, hogy a sötét periódus időtartama kb. a nap egyharmada legyen Így a megvilágítás időtartamára vonatkozó követelményeknek a hazai tyúktartási

technológiák megfelelnek. A megvilágítás erősségére megadott (legalább 20 lux) értéktől a tyúkszülőpárok és az étkezési tojástermelő tojóhibridek felnevelésekor, valamint a húscsirke-hízlalásakor viszont eltérő, alacsonyabb fényintenzitású megvilágítást alkalmaznak. Bár a szóban forgó rendelkezés is csak az ajánlott kifejezést alkalmazza, mégis az ajánlás hazai adaptálásakor ezeket a kritikus, bizonytalanságot jelentő értékhatárokat egyértelművé kell tenni. 39 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület A lúdtartásra vonatkozó ajánlástervezet az istálló megvilágításánál előírja, hogy a 24 órás napi időtartamból az állatok pihenésének biztosítása céljából kb. a nap egyharmada sötét legyen A hazai gyakorlatban a törzsludak sötéttermes

kezelése viszont nem teszi lehetővé a napfényes és a sötét periódusok egymást követő változását, de kielégíti az ajánlástervezet azon követelményeit, hogy az állatok jól láthassák egymást, szemrevételezhessék a k örnyezetüket és normális mozgást tudjanak végezni. Ezen túlmenően a sötéttermes kezelés során az állatok testsúlya 10-15 %-kal gyarapodik, és a reprodukciós szervek pedig felkészülnek a következő tojástermelési ciklusra is. Tehát a ludak sötéttermes kezelése nincs káros hatással az állati jóllétre. Az állatok védelme érdekében, komfort érzetük biztosítása végett, az állati "szabadságjogok" megvalósítása céljából elsősorban a tyúktenyésztésben alternatív technológiai módszereket kezdtek kifejleszteni. Az alternatív tartástechnológiai rendszerek ma már rendkívül sokféle megoldásúak. Ezekben a r endszerekben a t ermelt étkezési tojások költsége – a nagyobb mozgási

lehetőség miatti kisebb tojáshozam, a nagyobb mortalitás, a fokozott megbetegedési lehetőségek következtében – magasabb, mint a ketreces tartásmódban. Ebből adódóan az így megtermelt tojások csak egy szűk fogyasztói réteg kielégítésére alkalmasak, tömegfogyasztási cikké a közeli jövőben nem válnak. A baromfitartás várhatóan a jövőben is az eddigiekben alkalmazott technológiai keretek, illetve azok fejlesztett változatai között fog folytatódni. Ezért – az Európai Unióhoz való csatlakozási szándékunkból adódó kötelezettségek teljesítése érdekében – az Európai Közösségi szabályozás állatvédelmi követelményeit a j elenlegi technológiai eljárások közé kell beépíteni. Technológiánk többsége ugyan megfelel az állati jóllét követelményeinek, egynéhány vonatkozásban azonban – az említett ajánlásoknak megfelelően – még továbbfejlesztést igényel. A jövő baromfigazdaságában ugyanis csak olyan

tartástechnológiai, termék-előállítási folyamatokat szabad alkalmazni, amelyek az Európai Közösségi szabályozásnak is eleget tesznek, s egyben az állatok jólléte miatt aggódó közvélemény elvárásait is kielégítik. 40 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. 6. IRODALOMJEGYZÉK A Magyar Köztársaság Kormánya (1997): T/4254. számú törvényjavaslat az állatok védelméről Budapest, 1997. április Kézirat 1-19p, + 1-27p A TANÁCS 1988. március 7-i, 88/166 (EGK) számú irányelve a Bíróságnak a 131/86 számú ügyben hozott ítéletéről [a Tanács 1986. március 25-i, 86/113 (EGK) számú, a battériában tartott tojótyúkok védelmével kapcsolatos minimális követelmények megállapításáról szóló irányelvének semmissé nyilvánításáról] (EK. HivLap: L /74 szám, 83 old) 377-379p In: Jakab A. (szerk) (én): Európai Közösségek

jogszabályainak gyűjteménye 9 Mezőgazdaság II. Pécs, Unió Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft 9/642 p Agrárrendtartási Hivatal (1997): A sertéshús, baromfihús és tojás rendtartása az Európai Unióban. Agrárrendtartási Hírlevél. 5 (19-20) 10-14p Bábolna Arbor Acres Kft. (én): Broiler szülőpár takarmányozás és tartástechnológia Bábolna, Bábolna-Arbor Acres Baromfitenyésztő Kft. 24 p Bak J. (témavezető), Kuli B, Mátyás L, Mezei A, Mészáros Gy (1996): Baromfitartás 25-42p In: Bak J. (témavezető): Jelentés a "Szarvasmarha-, sertés-, juh- és baromfitartási technológiák elemzése, fejlesztése, jogszabálytervezet előkészítése" c. témáról Gödöllő, FM Műszaki Intézet. 112 p Banon, H., Barboule, J, Carrere, J, Castet, M, Fierre, J-P, Labeille, Lesouple, J Nougaillon, J.-L, Villate, D, Vuillaume, A (1989): Manuel pratique des maladies des palmipedes Paris, Nouvelles Editions de Publications Agricoles, 177 p. Baromfi

Termék Tanács (1997): A Baromfi Termék Tanács titkárságának tájékoztatója a készülő Állatvédelmi törvény által várhatóan érintett témák helyzetéről. Budapest, 1997 október 9 Kézirat, 1-4.p Bögre J. (1981): Lúdtenyésztés 559-625p In: Horn P (szerk): Baromfitenyésztők kézikönyve Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 697 p. Bögre J. (1989): Lúdtenyésztés 21-99p In: Miklósné Horváth E (szerk): Baromfi a kisgazdaságban 3. Lúd, kacsa és mulárdkacsa Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 167 p Bökönyi S. (1978): "Vadakat terelő juhász" Az állattartás története Budapest, Magvető Kiadó 159 p. Counsil of Europe (1978): European Convention for the Protection of Animals Kept for Farming Purposes. Strasbourg Official Journal of the European Communities No I 323/14323/17p In: Mészáros et al: Melléklet "A pulyka-, kacsa-, liba-, és n yúltartás technológiájának elemzése" c. témához A baromfitartással kapcsolatos

állatvédelmi jogszabályok anyaga. Gödöllő, FM Műszaki Intézet, [112 p] Counsil of Europe (1992): Protocol of amendment to the European Convention for the Protection of Animals Kept for Farming Purposes. European Treaty Series 145 [1-4p]In: Mészáros et al.: Melléklet "A pulyka-, kacsa-, liba-, és n yúltartás technológiájának elemzése" c témához. A baromfitartással kapcsolatos állatvédelmi jogszabályok anyaga Gödöllő, FM Műszaki Intézet, [112 p.] Counsil of Europe (1995): Recommendation concerning domestic fowl (Gallus gallus). sl, 28 November 1995. Standing Committe 16 p In: Mészáros Gy et al (1996): Melléklet "A pulyka-, kacsa-, liba-, és nyúltartás technológiájának elemzése, fejlesztése" c. témához A baromfitartással kapcsolatos állatvédelmi jogszabályok anyaga. Gödöllő, FM Műszaki Intézet, [112 p.] Counsil of Europe (1996a): Standing Committee of the European Convention for the Protection of Animals Kept for

Farming Purposes (T-AP). Draft Recommendation Concerning Turkeys (Meleagris gallopavo ssp.) Strasbourg, 30 A ugust 1996 13 p I n: Mészáros et al: Melléklet "A pulyka-, kacsa-, liba-, és nyúltartás technológiájának elemzése" c. témához A baromfitartással kapcsolatos állatvédelmi jogszabályok anyaga. Gödöllő, FM Műszaki Intézet, [112 p.] 41 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Counsil of Europe (1996b): Standing Committee of the European Convention for the Protection of Animals Kept for Farming Purposes (T-AP). Draft recommendation concerning domestic goose (Anser anser f. domesticus, Anser cygnoides f domesticus and their crossbreeds) Strasburg, 5 November 1996. 13 p I n: Mészáros Gy et al (1996): Melléklet "A pulyka-, kacsa-, liba- és nyúltartás technológiájának

elemzése, fejlesztése" c. témához A baromfitartással kapcsolatos állatvédelmi jogszabályok anyaga. Gödöllő, FM Műszaki Intézet, [112 p.] Counsil of Europe (1996c): Standing Comitte of the European Convention on t he Protection of Animals Kept for Forming Purposes (T-AP). Draft recommendation concerning domestic duck (Anas platyrhynchos). Strasburg, 31 O ctober 1996 12 p In: Mészáros Gy et al (1996): Melléklet "A pulyka-, kacsa-, liba- és nyúltartás technológiájának elemzése, fejlesztése" c. témához A baromfitartással kapcsolatos állatvédelmi jogszabályok anyaga Gödöllő, FM Műszaki Intézet, [112 p.] Counsil of Europe (1996d): Standing Comitte of the European Convention for the Protection of Animals Kept for Farming Purposes (T-AP). Draft recommandation concerning Muscovy ducks and hybrids of Muscovy and domestic ducks. Strasburg, 29 October 1996 14 p In: Mészáros Gy. et al (1996): Melléklet "A pulyka-, kacsa-, liba- és

nyúltartás technológiájának elemzése, fejleszétése" c. témához A baromfitartással kapcsolatos jogszabályok anyaga. Gödöllő, FM Műszaki Intézet, [112 p] Counsil of Europe (1997): Standing Committe of the European Convention for the Protection of Animals kept for Farming Purposes. T-AP (94) 1 Recommendation concerning ratites (Ostriches, Emus and Rheas). sl, 22 April 1997 15p Ensminger, M. E (1992): Poultry Science (Animal Agriculture Series) Danville, Illionis, Interstate Publishers, Inc., 469 p Erdősi Cs. (1993): Csőrözés Különböző baromfifajok csőrkurtítási gyakorlata Pécs Kézirat, 1-12p FAL., ZMP, FM Agrárrendtartási Hivatal (1998): A világ mezőgazdaság, agrárpiaci tendenciák 1997-98-ban. Agrarwirtschaft és a Magyar Mezőgazdaság 7 különszáma Magyar Mezőgazdaság melléklete. 1998 július 56 p Fésűs L. (1995): A biológiai alapok felújítása az állattenyésztésben "AGRO-21" Füzetek Az agrárgazdaság jövőképe, (5)

24-36.p Fésűs L., Orosz L (1996): Az állattenyésztés szebb világa Magyar Tudomány, 103 [41] (12) 14291444p Fodor V. (1997): Tojóhibridek értékmérőinek és jövedelmezőségének vizsgálata különböző tartásmódok esetén. [Diplomadolgozat] Gödöllő, Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzemtani Tanszék, 60 p. + 24 melléklet Food Industries Research and Engineering, Het Spelderholt (1991): Stategies for the Hungarian Poultry Sector. Stratégiák a magyar baromfiágazat számára Wageningen and Beekbergen, Food Industries Research and Engineering (Holland) B.V 150 p Frank L., Ásványi T (1996): Az újra felfedezett strucc tartástechnológiája és egészségtana Miskolc, MICROPRESS Kft., 128 p Gallyas Cs., Sárossy I-né (1989) (szerk): Mezőgazdasági kislexikon Budapest, Mezőgazdasági Kiadó. 642 p Gáspár M. (1996): Az állattartás állatvédelmi előírásai az Európai Unióban Mezőgazdaságunk útja az Európai

Unióba. 11 füzet Budapest, Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ, 64 p. Gillin, E. (1992): Trends in Production Trade Poultry International, 31 (8) 46-51p Guba M., Ráki Z (1995): Szárnyasexport Magyar Mezőgazdaság, 50 (21) 19p Guinness (1990): Különleges állatok. Sárvár Solaris Kft 238 p Gyetvai P., Herr J, Rimler K, Somogyi J, Vértes J (1971): A lúd domesztikációja és tartásának történelmi múltja. 1-40p In: Erdélyi P (témavezető): A lúdtenyésztés fejlesztésének 42 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. komplex kutatása. Helyzetfeltáró dokumentáció és közgazdasági prognózis 1 témacsoport beszámolója. Budapest, Konjunktúra és Piackutató Intézet; Gödöllő, Agrártudományi Egyetem, Állattenyésztéstani Tanszék, 132 p. Hankó B. (1954): A háziállatok története ősidőktől máig Budapest, Művelt Nép

Könyvkiadó, 130 p Hollis G. (1998): A magyar baromfi és tojás versenyképességének javítása Magyar Baromfi, 43 (10) 19-25.p Horn P. (1978): Tyúktenyésztés Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 207 p Horváth G. (1997): Állat- és környezetvédelem Állatvédelem a ser téstartásban I Történeti, forgalmi, erkölcsi és jogi alapok. A Sertés, 2 (3) 52-59p K. Nagy S (én) [1896]: Állatvédők Törvénykönyve Az állatvédelemre vonatkozó összes törvények és rendeletek gyűjteménye. Budapest, Franklin-Társulat Magyar Irod Intézet és Könyvnyomda, 169 p. Kállay B. (1997): A magyar baromfi és az Európai Unió 81-91p In: Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Kar (ed.): II Nemzetközi Baromfitenyésztési Szimpózium Proceeding. Kaposvár 1997 november 4 Kaposvár, Topint 91 p Kállay B., Búza Gy (1997): Tojó típusú tenyészállományok tartástechnológiája 339-358p In: Zoltán P. (szerk): Baromfihús- és tojástermelők kézikönyve Budapest,

Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó Kft., 496 p Koning, V. (1997): Country profiles Europe Focus Copyright 1997 35-69p Kozák J. (1996): A baromfi jelentősége és kultúrtörténete 4-22p In: Kozák J (szerk): Baromfitartás a kisüzemben. Szaktanács Gazdálkodási alapismeretek VII Gödöllő, Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági Szaktanácsadási és Kutatásszervezési Intézet, 99 p. Kozák, J. (1997): Changes in the production and exportation on fatty liver in Hungary from 1980 to 1995. 136-141p In: WPSA French Branch (ed): Proceedings 11th European Symposium on Waterfowl, Nantes (France) - September 8-10, 1997. Nantes, Association Groupe Francais de la WPSA, 660 p. Kozák, J. (1998a): Changes in feather production and trade in Hungary between 1980-1995 116p In: WPSA-Israel Branch (ed.): 10th European Poultry Conference "The Poultry Industry Towards the 21st Century." Abstracts Jerusalem, Israel, June 21-26, 1998 sl sn, 123 + VIII p. Kozák J. (1998b):

A víziszárnyas szektor szerepe Magyarországon 221-242p In: Illés B, Lehota J (szerk.): Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Tudományos Közlemények 4. " VISION-2000" A Mellon program keretében szervezett szimpózium kiadványa. Gödöllő, 1998 június 3 Gödöllő, GATE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, 242 p. Kozák, J., Bódi, L, Ács, I, Karsainé Kovács, M, Monostori, K (1997): The effect of sex on the feather production of geese. 199-202p In: The Worlds Poultry Science Association (Australian Branch) (ed.): Proceedings of 1997 A ustralian Poultry Science Symposium Volume 9. University of Sydney, Sydney, NSW February 1997 245 p Kozák J., Monostori I-né (1992a): Adalékok a ludak tépéséhez Baromfitenyésztés és Feldolgozás, 39 (1) 21-28.p Kozák J., Monostori J-né (1992b): A ludak megváltozása a háziasítás során Baromfitenyésztés és Feldolgozás, 39 (2) 82-88.p Központi Statisztikai Hivatal

(1994): Nemzetközi Statisztikai Zsebkönyv 1994. K omárom, Komáromi Nyomda és Kiadó Kft., 260 p Központi Statisztikai Hivatal (1998): Magyar Statisztika Évkönyv. Statistical Yearbook of Hungary 1997. Budapest, NOVAMARK reklám és nyomdaipari Kft, 673 p Kukola M. (1996): Tanulmány A hízott liba- és kacsamáj előállítás technológiájának bel- és külföldi gyakorlata, fejlesztési irányai. 1-24p In: Mészáros Gy (témavezető): Zárójelentés "A 43 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület pulyka-, kacsa-, liba-, és nyúltartás technológiai elemzése, fejlesztése" c. témáról Gödöllő, FM Műszaki Intézet, 75 p. + Mellékletek Lütwitz, R. und de Koster, R (1997): Állatvédelem vég nélkül (fordította: Szűcs L) Kisállataink, 39 (3) 1.p m.p (1995): Tarka tollpiac Magyar Nemzet,

58 (116) 9p Magyar Szabványügyi Hivatal (1986): MSZ 6918-86 Vágóbaromfi. Magyar Népköztársaság Országos Szabvány. Budapest, MSZH Nyomda, 7 p Magyar Szabványügyi Hivatal (1989a): MSZ 6986-1989 Nyers, tépett libatoll. Magyar Népköztársaság. Országos Szabvány Budapest, MSZH Nyomda, 4 p Magyar Szabványügyi Hivatal (1989b): MSZ 6997-1989 Nyers, tépett kacsatoll. Budapest, MSZH Nyomda, 4 p. Mártha Zs. (1975): A baromfitoll az 1920-1944 évek magyar gazdasági életében 251-280p In: Takács I. (szerk): Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 Budapest, Kutatóintézeteket Ellátó Álomás, 360 p. Marton A. (én)[1999]: A magyar mezőgazdaság EU integrációs folyamata Alapvető tudnivalók az EU agrárgazdaságáról. 1-23p A Magyar Mezőgazdaság melléklete [54 évf 1 szám] Matolcsi J. (1982): Állattartás őseink korában Budapest, Gondolat Kiadó, 332 p Meckenstock, E. (1997): Állatvédelmi szempontból fontos standardváltozatok a karrier

példáján Kisállattaink, 39 (6) 8-9.p Mészáros Gy. (témavezető), Bak J, Kuli B, Mezei A (1996): Zárójelentés a "A pulyka-, kacsa-, liba-, és nyúltartás technológiai elemzése, fejlesztése" c. témáról Gödöllő, FM Műszaki Intézet, 75 p. + Mellékletek Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (1975): A nagyüzemi baromfitartás állategészségügyi irányelvei. Budapest, Vas megyei Nyomdaipari Vállalat, 111 p Miklósné Horváth E. (1981): Az árubaromfi átvétele, minősítése 677-690p In: Horn P (szerk): Baromfitenyésztők kézikönyve. Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 697 p Mikó J., M irtse Á, Nagy S, Rodics K, Szalóki Gy (1997): Az állatok életkörülményei Magyarországon. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának jelentése Budapest, JETPRINT Kft., 28 p Olentine, C. (1992): New Section On Diesease Prevention And Industry Trends To The Year 2000 Poultry International, 31 (8) 4-20.p Olentine, C. (1995): New This Year:

Statistics On Broilermeat Production, Turkeymeat Output And Manufactured Poultryfeed. Poultry International, 34 (8) 3-63p Orbánné Nagy M. (1998): Az ágazat nemzetközi versenyképessége A Baromfi, 1 (3) 14-20p Palándi-Kovács A. (1993): A magyarországi állatartó kultúra korszakai Kapcsolatok, változások és történeti rétegek a 19. század elejéig Budapest, MTA Néprajzi Kutatóintézet, 452 p Peresztegi T.F (1995): Nem dugják homokba a fejüket "Üzleti struccfutam" indult Kisfaludon Számadás, 7 [(18) (37)] 12-13.p Pethes Gy. (1991): Libamájtermelés és -export – állatvédelem Magyar Állatorvosok Lapja, 46 [113] (12) 747-748.p Pingel, H. (1988): Enten Eine Anleitung über ihre Zucht, Haltung und Fütterung Berlin, VEB Deutscher Landwirtschafsverlag, 173 p. Puskásné Jancsovszka P. (1997): Fejlődési tendenciák a magyarországi és a franciaországi viziszárnyas termelésben. Gödöllő, Kandidátusi értekezés tézisei 24 p Rodics K. (1997): Az

állatvédelmi törvényről Társadalmi Szemle, 52 (8-9) 90-91p Sántha A. (1997): Az állattenyésztésünk helyzete, perspektívái és E U-konform fejlesztésének koncepciója. Pécs, Integrációs Stratégiai Munkacsoport, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Témacsoport, 52 p. 44 Kozák János: A baromfitartás környezeti feltételeinek vizsgálata az Európai Unió követelményeinek figyelembevételével. Sauveur, B., Carville, H (1990): Le canard Barbarie Paris, Institut National de la Recherche Agronimique,, 181 p. Schneider K.H (1983): Gänse Eine Anleitung über ihre Zucht, Haltung, Fütterung und N utzung Berlin, VEB Deutscher Landwietschaftsverlag, 182 p. Schneider K.H (1995): Gänse Eine Anleitung über ihre Zucht, Haltung, Fütterung und N utzung Berlin, VEB Deutscher Landwietschaftsverlag Berlin GmbH, 180 p. Sütő Z. (1997): A pulyka Szeged, Gazda Kiadó, Mezőgazda Kiadó, 180 p Sütő Z. (1998): Hozzászólás: Miről szól a Phare-program keretében

készített szakértői tanulmány? Magyar Baromfi, 43 (10) 25-28.p Sütő Z., Horn P, Ujvári L-né, Wareham R (1996): A típus és a tartásmód hatása a tojótyúkok értékmérő tulajdonságaira, különös tekintettel a tojás qualitatív jellemzőire. 83-96p In: Proceeding. I Nemzetközi Baromfitenyésztési Szimpózium Kaposvár, 1996 november 5 Kaposvár, Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Kar, 96 p. Sütő Z., Kenessey Á, Perényi M (1992): Új "alternatív" tartástechnológiai megoldások az árutojástermelésben. Állattenyésztés és Takarmányozás, 41 (6) 551-568p Sütő Z., Perényi M, Ujvári L-né (1995): A tartásmód hatása különböző állományok értékmérő tulajdonságaira. Magyar Baromfi, 40 (7) 14-24p Szabó József (1996): A gazdaságilag fontosabb baromfifajok tenyésztése és tartása. 23-85p In: Kozák J. (szerk): Baromfitartás a k isüzemben Szaktanács Gazdálkodási alapismeretek VII. Gödöllő, Gödöllői

Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdasági Szaktanácsadási és Kutatásszervezési Intézet, 99 p. Szalontai É. (1995): Ausztrália, az emu őshazája Kistermelők Lapja, 39(5) 36p Szécsi Á. (1997): Hogyan állunk a libamájjal? Környezetvédelem, 5 (1-2) 30p Szekeres I. (1995): Lábadozás vagy szárnyalás Magyar Mezőgazdaság, 50 (19) 16-17p Szekeres I. (1998): Mi volt előbb? A tojás (termelés piaci zavara) vagy a tyúk? A Baromfi, 1 (3) 2225p Szép I. (1991): Libamájtermelés és -export–állatvédelem Magyar Állatorvosok Lapja, 46 [113] (12) 747-748.p Szűcs A. (1997): Állattenyésztés – állatvédelem A BDRG (Német Fajbaromfi-Tenyésztők Szövetsége) 1/95. sz körlevele a kínzó tenyésztés témáról Kisállataink, 39 (1) 2p Tell I. (1994): A húsvertikum versenyképessége fokozásának lehetőségei Mosonmagyaróvár Kandidátusi értekezés. 144 p Tóth P. (1956): A baromfitenyésztés kézikönyve Budapest, Mezőgazdasági Kiadó, 378 p Tóth-Baranyi I.

(1957): Baromfiipari ismeretek Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 384 p Uzonyi Gy.-né (1995): Az EK állat- és növény-egészségügyi előírásai és igazgatási rendszere 229238p In: Halmai P (szerk): Az Európai Unió agrárrendszere Budapest, Mezőgazda Kiadó, 303 p. Vitainé Rotkó G. (1995): Állati termékek minőségi követelményei az Európai Unióban Mezőgazdaságunk útja az Európai Unióban. 7 füzet Budapest, Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ, 72 p. Zoltán P. (1998): A baromfiipar helyzete és fejlesztési lehetőségei A Baromfi, 1 (3) 4-12p Zoltán P., Horváth Á (1997): Brojler tenyészállományok tartástechnológiája 189-244p In: Zoltán P. (szerk): Baromfihús- és tojástermelők kézikönyve Budapest, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó Kft., 496 p 1993. évi CXIV tv Az állattenyésztésről Magyar Közlöny, 1993 december 29 190 szám, 1142611435p 1995. évi XCI tv Az állattegészségügyről Magyar Közlöny, 1995

november 4 95s zám, 55995612p 45 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 1998. évi XXVIIItv Az állatok védelméről és kíméletéről Magyar Közlöny, 1998 április 1 28 szám, 2407-2414.p 1998. évi XXVIIItv Az állatok védelméről és kíméletéről Magyar Közlöny, 28 szám, 2407-2414p 30/1994. (VI28) FM r A tenyésztő szervezetkénti elismerés, továbbá egyes tenyészállatokra vonatkozó törzskönyv, valamint tenyésztési főkönyv vezetésének és a származási igazolás kiállításának szabályairól. Magyar Közlöny, 1994 június 28 70 szám, 2556-2564p 40/1994. (VI28) FM r A baromfikeltető állomás üzemeltetésének engedélyezéséről és működésének szabályozásáról. Magyar Közlöny, 1994 június 28 70 szám, 2588-2591p 46