Történelem | Középiskola » A középkori kereskedelem sajátosságai

A középkori kereskedelem sajátosságai Vázlat: I. 1 Vásár és piac II. 1 Tengeri kereskedelem a) Levantei kereskedelem (Földközi-tenger keleti partvidéke) ~árui ~urai b) Az Északi-tenger és a Balti-tenger kereskedelme ~árui ~urai ~Hanza III. 1 Szárazföldi kereskedelem A vásár és a piactartás a városok joga volt, ehhez kapcsolódott helyenként az árumegállatási jog (az áthaladó kereskedőket kényszerítették a városba való betérésre, árujuk meghatározott ideig való árusítására). Bizonyos dolgokkal csak az uralkodó és megbízottjai kereskedhettek (monopólium), számos árucikknek szabott ára volt, és előírták, hogy mikor és mit szabad árusítani. Kétféle vásár volt: országos vásár és heti piac. A vásárok menetrendje: Első héten még csak felsorakoztatták az árut, de eladni és venni nem lehetett. A piaci felügyelő adta meg az engedélyt az árusítás megkezdésére, később ő felügyelte a rendet. A vitás kérdéseket

a piaci bíróság döntötte el. A „vásár békéje” alapján a piacon nem lehetett senkit sem elfogni A közlekedés kezdetlegessége (utak hiánya, szekér) miatt a t ávolsági kereskedelem főleg nagy értékű luxuscikkek szállítását bonyolította, s azt is elsősorban vízi úton. A távoli Kelet fűszereit és iparcikkeit a Földközi-tengeren szállították Nyugat-Európába. Kínából, Iránból selyem, Indiából gyapot, Indonéz szigetvilágból fűszerek érkeztek NyugatEurópába, s onnan továbbra is elsősorban nemesfémet és más nyersanyagokat szállítottak cserébe Ázsiába, de megjelentek a versenyképes nyugati iparcikkek is. A szárazföldi karavánutak végpontjaiba (Bizánc, Antiochia, Alexandria) érkeztek a termékek, és innen vitték tovább tengeren. A VII. századtól az arab hajók uralták a levantei térséget, majd a IX századtól Bizánc törte meg az arabok tengeri fölényét. A tengeri szállítás a XI századtól, főleg a

keresztes hadjáratok idejétől, az itáliai kereskedőállamok, Velence, Genova, Pisa kezébe került át. Jelentős kereskedelmi útvonal alakult ki a Balti- és az Északi-tenger térségében. Keletről heringet, prémeket, gabonát, viaszt, borostyánt és egyéb nyersanyagokat, nyugatról, Flandriából iparcikkeket (posztó, fegyverek, szerszámok), bort és délről beszerzett keleti árukat szállítottak. A forgalmat a skandináv népek, a vikingek bonyolították, majd később e kereskedelmi útvonalat az észak-német (Rostock, Lübeck, Hamburg, Bréma) és flandriai (Brügge, Gent) városok uralták. A beszerzett árukat nagy teherbírású hajóikon, a koggokon szállították A távolsági kereskedelem nagy befektetést igényelt, és nagyon veszélyes volt, ezért a kereskedők összefogtak egy-egy vállalkozás erejéig: ezek a kereskedő-társulások voltak a hanzák. 1161-ben az Északi-tenger és a Balti-tenger kereskedői érdekeik védelmében szövetkeztek,

létrejött a nagy kereskedői hanza, amiből a XIV. században alakult nagy északi kereskedelmi városszövetség, a Hanza fejlődött. Az északi és a d éli kereskedelem közötti szárazföldi összeköttetés kialakulására az arab, normann és magyar támadások lecsengésével nyílott lehetőség. A szárazföldi kereskedelmi utak létrejöttében jelentős szerepet játszottak a zarándokutak, melyek mentén szálláshelyek, vásárhelyek láncolata jött létre. A szárazföldi kereskedelem kezdeményezői az észak-itáliai kereskedővárosok, amelyeknek húsra, borra, gabonára volt szükségük, és a flandriai posztóvárosok, amelyeknek pedig piacra volt szükségük Európa szerte. A szárazföldi kereskedelem első útvonalai a folyamok voltak. Később a folyamvölgyekben húzódó szárazföldi utak is kedveltté váltak, a dél-német városok fejlődésnek indultak, s kereskedelmi központtá váltak (Nürnberg, Augsburg). Közép-Európa felé Lipcse és Bécs

vásárain keresztül bonyolódott le a forgalom. Az észak-déli kereskedelem központja Franciaországban Champagne grófság volt. Itt igen hosszan tartó vásárokat tartottak (48 nap) Ezek a vásárok viszonylag biztonságosak voltak és jelentős volt a pénzváltási intézménye is, később hitelszervezetet is működtettek