A cselekmény Párizsban, Gorgibus házában játszódik.
Szereplők:
- La Grange és Du Croisy – a kikosarazott kérők
- Mascarille márki – La Grange inasa
- Jodelet vikomt – Du Croisy inasa
- Gorgibus – becsületes polgár
- Magdi és Kati – Gorgibus leánya és unokahuga
- Almanzor – kisinasuk
- Mari – szolgájuk
- Céliméne és Lucile – szomszéd leányok
- Két gyaloghintós
- Hegedűsök
Történet:
A történet két kényeskedő leányról szól, akiknek más elképzeléseik vannak az udvarlásról, mint abban a korban ez szokás volt, ezért a két kikosarazott udvarló elhatározza, hogy megleckézteti őket. A két inasukat fogják a leányzókhoz küldeni, akik eljátsszák majd a nyájas kérők szerepét.
Gorgibus úr nem érti, hogy mi baja van a két leánynak a kérőkkel, akik felháborodottan távoztak a házból. A két leány elmondja Gorgibusnak, hogy szerintük miként kéne udvarolni nekik. Legyenek az urak nyájasak, gyengédek, foglalják szép szavakba érzelmeiket, küzdjenek a lányokért, s ne térjenek rá rögtön a házasságra. Szinte az egész leánykérést előre megtervezik a lányok – mikor, hol, kik előtt s hogyan kéne bejelenteni a leánykérést, szálljanak-e szembe az édesapjukkal, a többi kérővel, stb. Új nevet is adnak maguknak, hiszen egy kifinomult ízlésű hölgyhöz nem illik egy polgári név.
Ezután következik a leckéztetés. A két inas szép ruhában felöltözve, kifinomult udvariassággal kezd el udvarolni a két hölgynek. Minden úgy zajlik, ahogyan a két leány elképzelte. Rímes versekkel, szerenáddal veszik le a lábukról a két kényeskedő leányzót, ami nagyon tetszik Magdinak és Katinak.
Aztán egyszer csak megjelenik a két kikosarazott kérő, akik leleplezik a két inast, s hogy teljes legyen a megszégyenítésük, az inasok ruháját is letépik. A két leány természetesen fel van háborodva azon, hogy mit képzelnek magukról a kikosarazott kérők, hogy merik az elképzeléseiknek végre megfelelő két urat ennyire megszégyeníteni.
Miután a két hölgyet La Grange és Du Croisy így megleckéztette, távoznak. A hazatérő Grogibus igazat ad a két kikosarazott kérőnek, hiszen a lányok a kényeskedő magatartásukkal megérdemelték ezt a megszégyenítést. Átkot szór mindarra a sok haszontalan hiúságra, mely így megzavarta a lányok fejét.
„...Ami pedig így meghőbörítette őket, ez a sok ostoba agykoholmány, tunya fejek gyártotta, csak időfecsérlésre jó, veszedelmes regények, versek, szonettek, balladák, balgaság – ti pedig menjetek a poklok mélységes fenekére!”