Történelem | Középiskola » Az oszmán hódítás irányai, legfontosabb állomásai a XIV-XVI. században

Az oszmán hódítás irányai, legfontosabb állomásai a XIV-XVI. században Vázlat: I. 1 Szeldzsukok II. 1 Az Oszmán Állam kialakulása a) Ertogrul b) Oszmán (1281-1326) 2. A hódítás I szakasza a) Orhán (1326-1360): - 1354 Gallipoli b) I. Murád (1360-1384): - 1361 Drinápoly - 1389 Rigómező c) I. Bajezid (1389-1402): - 1396 Nikápoly - 1402 Ankara 3. Egyesítés és az oszmán világbirodalom kialakulása a) I. Mehmed (1413-21) b) II. Murád (1421-51): - 1428 Galambóc - 1439 Szendrő - 1444 Várna - 1448 Rigómező (II.) c) II. Hódító Mehmed (1451-81): - 1453 Konstantinápoly - 1456 Nándorfehérvár 1532 Bécs d) II. Bajezid (1481-1512) – konszolidáció időszaka e) I. „Rettenetes” Szelim (1512-1520) f) I. „Nagy” vagy „Törvényhozó” Szulejmán (1520-66): - 1526. aug 29 Mohács - 1529, - 1522 Rhodosz - 1566 Bécs, Szigetvár III. 1 A török hadsereg A Bagdad központú Abbaszida Kalifátus a XI. század elejére teljesen szétesett, több kisebb

központ alakult ki. Az egyik ilyen központ a Szir-Darja folyó alsó folyásánál élő szeldzsuk szállásterülete lett. A XI század második felére az arabokat is leigázva Kis-Ázsia felé törtek előre, kiterjesztve hatalmukat Mezopotámiára, Szíriára és Palesztinára. Bizánc számára is veszélyt jelentettek, 1071-ben szultánjuk, Alp Arszlán Manzikertnél legyőzte a seregeiket. A szeldzsukokat, ugyanúgy, ahogy Kelet-Közép-Európát, a mongol támadás (XIII század közepe) rendítette meg. A korszakban azonban folyamatos volt a török népek beáramlása, s a XIV. század során Oszmán vezetésével, a Szeldzsuk Birodalom széthullásával egy kis emirátusként kezdődött az oszmán állam története. Az oszmánok Ertogrul nevű törzsfőnökük vezetésével érkeztek Anatólia területére, és a bizánci határ közelében telepedtek le. Ertogrul fia Oszmán (1281-1326) a későbbi birodalom névadója egyesítette a Sakarya folyó vidékén

letelepedett törzseket. Az addigi törzsszövetségeket katonai állammá formálta és meghirdette az iszlám fegyveres terjesztését. Csapatai 1326-ban elfoglalták Bizánctól Brusszát, amely az első főváros lett. A hódítás első szakasza Oszmán fia, Orhán (1326-1360) idején kezdődött. Orhán a tengerig szerezte meg Kis-Ázsia észak-keleti részét Nikaiaval, illetve Belső-Anatóliában Ankarát. Kihasználva Bizánc és a szerbek hadakozását, illetve a b izánci belháborúkat, az ősi császárság szövetségeseként elfoglalta a M árvány-tenger északi, azaz európai partvidékén Gallipolit (1354). Ezután a birodalom kis-ázsiai (Anatólia) és balkáni (Rumélia) részre oszlott Orhán felvette a szultáni címet, és önálló pénzt veretett. Orhán fia, I. Murád szultán (1360-1384), kihasználva a délszláv népek egymás elleni harcait, megkétszerezte birodalmát. 1361-ben elfoglalta a második legfontosabb bizánci várost, Drinápolyt (Edirne),

és ide helyezte át a szultáni székhelyet, jelezve, hogy államának központja átkerült Európába. Előretörő csapatai megkezdték Szerbia és Bulgária hódoltatását Először 1371-ben a Marica-folyónál legyőzte a szerbeket és megszerezte Makedóniát és a s zerb tartományok behódoltak Murádnak. Majd az 1380-as évek elején sorra foglalta el a bolgár területeket. 1389-ben Rigómezőn (Koszovó polje) legyőzte a szövetkezett délszláv seregeket, ezután Szerbia vazallus állammá vált (bár maga a szultán is meghalt a csatában). I. Murád fia, I Bajezid (1389-1402) Murád halálakor jelentős államot örökölt A „villám” melléknevet gyors hadjáratai miatt kapta. 1393-ban Bulgáriát beolvasztotta a birodalomba, Havasföld pedig csatlós állammá vált, saját emberét ültette trónjára. Bajezid már Magyarországot is fenyegette. 1396-ban Nikápolynál legyőzte a Zsigmond magyar király által vezetett európai lovagsereget. Ez megmutatta, hogy

Magyarország a szövetségesekkel együtt is kevés a török sereghez képest. 1402-ben azonban szembe került a nagy turkesztáni hódítóval, Timur Lenkkel, aki még nála is nagyobb hadsereggel rendelkezett (Timur: 160 ezres, Bajezid: 70 ezres sereg). Timur 1402 július végén az ankarai csatában legyőzte Bajezidot, aki fogságba került, majd meghalt. Az Oszmán Birodalom részeire esett szét Timur visszaállította a korábbi emírségeket és ezeket Bajezid három fia között osztotta fel. A lerombolt, pestis sújtotta Oszmán Birodalomban 11 éves véres testvérharc indult meg az újraegyesítésért. A 11 évnyi harc után I. Mehmed (1413-21) lett a szultán Az apja örökségéből megmaradt birodalmat újra egyesítette, s ezért az oszmán állam második megalapítója. Fél évszázadra volt szükségük a szultánoknak, hogy visszaszerezzék korábbi területeiket. I. Mehmed fia, II Murád (1421-51) semmilyen felkelés, vagy akadály nem állíthatta meg a

birodalom terjeszkedését. Miután Zsigmond magyar király több várat, így Nándorfehérvárat is átvett Lazarovics István szerb fejedelmtől, hadat indított: 1428-ban Galambócnál legyőzte Zsigmondot, de a várak átadásán nem tudott változtatni. 1439-ben elfoglalta a szerb fejedelmi székhelyet, Szendrőt. Hunyadi János és az albán Szkander bég (Kasztrióta György) sikerei (1442-44) csak időlegesen állították meg előrenyomulását. 1444ben Várnánál legyőzte I Ulászló magyar királyt, majd 1448-ban a II rigómezei csatában Hunyadi Jánost. Ezekkel a győzelmekkel állandósult a török berendezkedés a Balkánon II. Murád fia, II Hódító Mehmed (1451-81) tette az Oszmán Birodalmat nagyhatalommá, ezért kapta meg a Hódító (Fátih) előnevet. II Mehmed 30 év uralkodásából 28 év háborúskodás volt. Trónralépésekor 1451-ben meggyilkoltatta csecsemő testvérét A hódításokra épülő oszmán katonaállam nem engedhette meg magának, hogy

minden uralkodóváltás után az alapoktól kezdje a birodalomépítést. II Mehmed fő terve Konstantinápoly elfoglalása volt. 1453-ban indult a döntő csata és elesett egy főváros, de született egy új: II. Mehmed áthelyeztette székhelyét Drinápolyból Konstantinápolyba, amelyet később Isztanbulnak neveztek el. Az elszegényedett város új életre kelt Építkezések kezdődtek, a római városépítészet helyett oszmán-török stílusban. A kisszámú görög és itáliai lakosság mellé Anatóliából telepítettek be népcsoportokat, de jöttek örmények, zsidók, makedóniaiak és arabok is. A Nyugat nem mozdult, hogy válaszoljon a nyilvánvaló török terjeszkedésre. Velence gyorsan szerződést kötött a törökökkel a szabad kereskedelemről, és a vámmentes átmenő forgalomról. A szultán az iszlám terjesztését tekintette fő céljának, így a fő célpontok a keresztény államok voltak. Először Szerbiát akarta meghódítani, majd

1456-ban ostrom alá vette Nándorfehérvárt, hogy megnyissa az utat Európa szívébe. Itt Hunyadi Jánostól súlyos vereséget szenvedett, de ettől függetlenül Szerbia nagy részét elfoglalta. 1456 kudarca, majd Mátyás „fekete serege” a „törökverő” Kinizsi Pál vezetésével hosszú időre elvette a szultán kedvét Magyarország megtámadásától. A Balkánon szilárdan állt a török hatalom Szkander bég halála (1467) után összeomlott az albán ellenállás és a b osnyákok után másodikként felvették a muszlim hitet. Egész Görögországot megszállták a törökök II. Mehmed fia, II Bajezid (1481-1512) idején leállta a hódítás 31 éves uralkodása alatt csak akkor harcolt, ha az elkerülhetetlen volt. A konszolidáció időszaka volt ez, nem hódított területeket, de nem is engedett elszakadni egyet sem. 1501-től a radikális iráni siíták vezetője Iszmail sah két évszázadon át fenyegette az Oszmán Birodalmat. A jámbor szultánt

saját fia, Szelim mondatta le méltóságáról. I. „Rettenetes” Szelim (1512-1520) rövid uralkodása alatt hatalmas területeket hódított meg. Megszerezte Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot és az Arab-félsziget vörös-tengeri partvidékét is. Ezzel kezébe jutott az iszlám világ két szent városa: Mekka és Medina Felvette a kalifa címet, amivel a birodalom és az iszlám világ vallási vezetőjévé vált. Fia I. „Nagy” vagy „Törvényhozó” Szulejmán (1520-66) uralkodási idejére esett az Oszmán Birodalom fénykora. Kedvező feltételek (Habsburg-francia vetélkedés, reformáció) mellett indulhatott Európa előretolt védelmi vonala, Magyarország ellen. 1526 augusztus 29én, a mohácsi síkon megtörte a magyar ellenállást Két ízben is, 1529-ben és 1532-ben is sikertelen kísérletet tett Bécs elfoglalására. Ezután felváltva kellett hadakoznia az európai és a keleti területeken. 1522-ben bevette Rhodosz szigetét, kiűzve a johannitákat

Ennél nagyobb feladatot jelentett a perzsa területen (Irán) 1502-ben megalakult Szefevida állam elleni háború. Ez egyben vallásháború is volt, mert a Szefevidák a síitizmust tették meg államvallássá. Szulejmán nem tudott döntő jelentőségű győzelmet aratni sem itt, sem az európai hadszíntéren. 1566-ban indult élete utolsó hadjáratára, célja megint Bécs volt. Az idős (72 éves) szultán már az út során, a Zrínyi Miklós védte Szigetvár ostroma közben meghalt. I Szulejmán egy hatalmas, jól szervezett birodalmat hagyott maga után. A török sikerek hátterében sajátságos államberendezkedésük és társadalmi felépítésük állt. A birodalmat a szultán despotikus hatalommal vezette, minden elfoglalt terület az ő kezében összpontosult, ennek egy részét saját kezelésében tartotta (hász-birtokok), míg a többit szolgálati birtokokként kiosztotta a szpáhi katonák számára. Ezeket a birtokokat örökíteni nem lehetett, s a

szultán bármikor visszavehette, használatukért cserébe a szpáhinak meghatározott számú lovaskatonával mindig hadba kellett vonulnia. A szultán emellett fenntartott egy 10-12 ezer főnyi állandó zsoldos haderőt, ez volt a híres janicsár sereg, melynek személyi állománya nagyrészt a balkáni népek „gyermekadóiból” származott. Ezt ütőképes, azonnal bevethető alakulattá képezték ki, és a csaták során a szultán legmegbízhatóbb seregrészévé vált. A török hadkiegészítés tehát a gyors mozgósításon és bevethetőségen alapult, mellyel a korabeli feudális típusú hadszervezés nem tudta felvenni a versenyt