Gazdasági Ismeretek | Globalizáció » Nagy Antalné - A nemzetközi tőkeáramlásban bekövetkezett változások a XX. században

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA GAZDÁLKODÁSI SZAK A NEMZETKÖZI TŐKEÁRAMLÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK A XX. SZÁZADBAN Újfehértó, 2003. november 06 Készítette: Nagy Antalné II. évfolyam 2002/2003. tanév I. félév levelező tagozat C csoport 2 TARTALOMJEGYZÉK Nemzetközi tőkeáramlás 3. oldal Fejlett tőkés országok 13. oldal Fejlődő országok 18. oldal Nemzetközi Gazdasági Integráció 21. oldal 3 Nemzetközi tőkeáramlás A tőke nemzetközi áramlásának, a tőke exportjának a kormányhitelek, a nemzetközi szervezetek által nyújtott kölcsönök és a k edvezményes kölcsönfeltételekkel nyújtott pénzügyi segélyek mellett (más, kevésbé jelentős változatoktól, illetve formákból eltekintve) a fő formáit, csatornáit, a külföldön közvetlen tőkeberuházások és a portfólióberuházások képezik. A külföldi közvetlen beruházások fogalma elvileg a tőkének külföldön, egy másik ország gazdaságában való

befektetését jelenti olyan vállalkozás formájában, amelyet a tőke tulajdonosa(i), illetve ez utóbbi(ak) megbízottja közvetlenül irányít vagy ellenőriz. Ez különbözteti meg nemcsak a tőkekivitel másik jelentős formájától, a kölcsöntőke exportjától, vagyis hitelek, kölcsönök nyújtásától, melyek határidőhöz kötöttek és felhasználásuk felett a felvevő ország rendelkezik, hanem a portfólió-beruházások exportjától is, vagyis külföldi értékpapírok (kötvények, részvények stb.) vásárlásától, melyek vagy ugyancsak kölcsöntőkejellegűek, vagy pedig a közvetlen irányítás lehetőségét nélkülözik A külföldi közvetlen tőkeberuházások, valamint külföldi vállalatfelvásárlások és összeolvadások, illetve összevonások gyakorlatának rohamos fejlődése, terjedése és nagyságrendi növekedése nemcsak a nemzetgazdaságok fokozott világgazdasági nyitottságával, számos korábban zárt vagy csak

bizonyos területen és irányban nyitott gazdaságnak (mint pl. korábban a volt gyarmatbirodalmi területek, illetve a volt szocialista országok gazdaságának) a megnyitásával, illetve a tényezőáramlást megkönnyítő regionális szervezetek, közös piacok létrejöttével és hatásával függ össze. Ezen felül általában összefügg a kommunikáció, a távközlés, adatszolgáltatás, szállítás és közlekedés terén végbement technikai fejlődéssel is, amely megkönnyíti a külföldön lévő üzemek, leányvállalatok irányítását, ellenőrzését és nemzetközi termékforgalmának megszervezését. De legfőképpen és különösen összekapcsolódik a transznacionális társaságok, vállalatbirodalmak keletkezésével és terjedésével. A tőkeexport különböző formáinak legáltalánosabb indítékai a következők: 1./ A külföldi értékpapírok (részvények, kötvények stb) vásárlását jelentő portfólióberuházások

legáltalánosabb indítéka a magasabb tőkehozadék szerzése, illetve reménye, vagyis pl. a külföldi részvénytársaság árfolyamváltozása. kibocsátású részvényének kötvény magasabb magasabb osztaléka, kamatrátája, illetve ezek egy külföldi kedvezőbb 4 Minthogy azonban az értékpapírok piaci értékének, illetve hozadékának tényleges alakulása bizonytalan, a várakozásoknak és a kockázatnak nagy szerepe van a portfólió-beruházások gyakorlatában. Csőd esetén nemcsak a hozadék vész el, de a megvásárolt értékpapír is elveszíti értékét. 2./ A külföldi közvetlen beruházások legáltalánosabb indítékai között is elsősorban a magasabb hozadék reményét és a k ockázat diverzifikálását szokták emlegetni. Nyilvánvaló azonban, hogy a közvetlen beruházási tőkék exportjának még más indítékai is vannak. Minthogy a közvetlen beruházási tőkék exportjának zömét nagyvállalatok,

részvénytársaságok, sőt többnyire multinacionális cégek végzik, amelyek össztőkéjüknek csak egy részét ruházzák be tőkeexportjuk egy vagy másik „célországába”, ezért a tőkeexportnak csupán egyik lehetséges és nem is a legfontosabb indítéka a külföldön befektetett résztőke magasabb hozama. Emellett, sőt akár ehelyett és enélkül is, a közvetlen beruházások formájában történő tőkeexport legfőbb és meghatározó indítéka az exportált résztőke külföldi beruházása és működése révén az „anyavállalat” össztőkéje hozadékának, össztőkéje „megtérülési rátájának” a lehetséges növelése. Ezenkívül, de ezzel összefüggésben szerepet játszhat a külföldi beruházásra vonatkozó elhatározásokban a vállalati összvagyon növelésének piacok szerzésének vagy megtartásának, valamint a kockázat csökkentésének, illetve megosztásának szempontja is. Tekintettel azonban arra, hogy a tőke

exportja és külföldi beruházás a multi-, illetve transznacionális társaságok esetében – amelyek a nemzetközi gazdasági kapcsoltok, így a tőkeáramlás terén is már jó ideje meghatározó szerepet játszanak – azok világgazdasági szintű üzletpolitikájának, globális vállalatstratégiájának a része, egyik eszköze, ezért a külföldi közvetlen beruházások indítékainak, köztük még egyéb lehetséges motivációknak a kérdését is indokoltnak látszik e társaságok üzleti stratégiájának összefüggései között tárgyalni. Előnyök szerzésének indítékai és lehetőségei: A külföldi tőkeberuházások és transznacionális vállalati tevékenység révén megszerezhető, illetve megteremthető előnyök természetesen összefüggnek - az egyes országok különböző természeti és környezeti, illetve földrajzi adottságaival, - a tényezőellátottságban meglévő különbségeivel, - eltérő fejlettségi szintjével,

kultúrájával és hagyományaival, 5 - a piaci struktúrák és mechanizmusok - meglétével, - tökéletlenségeivel és - elégtelenségeivel. A külföldi tőkeberuházásnak egyáltalán nem szükséges és általános feltétele, és nem is mindig célja a külföldön elérhető, vagyis a kihelyezett, exportált tőkerész által realizálható magasabb profitráta. A külföldi beruházás ugyanis sok más módon is javíthatja az össztőke értékesülését, vagyis profitrátáját. Lehetséges pl, hogy az anyavállalat, illetve annak más országokban lévő leányvállalatai termékei számára teremt piacot és kedvezőbb áron való értékesítési lehetőséget. Vagy pl olcsóbb input-elemek külföldi gyártásával és szállításával csökkenti azok termelési költségeit, illetve egyéb költségcsökkentéseket tesz lehetővé (pl. külföldön olcsóbb hitelek megszerzése, adókedvezmények és állami támogatások stb. révén), vagy javítja azokban

a termelés hatékonyságát, a termelékenységet (pl. hatékonyabb külföldi technikához, termelési eljárásokhoz, technológiai konow-how-khoz, kutatási eredményekhez való hozzájutását biztosítva) stb. Tekintettel arra, hogy a külföldi beruházásnak a tőkehozadék növelésén, vagy profitráta növelésén kívül más indítékai, illetve előnyei is vannak, mint a már említett vagyonnövelés és kockázatmegoszlás stb., a maximális profit helyett egyfajta kielégítő profit elérése is megfelelő feltétel lehet. A meglévő előnyök kihasználásának és megőrzésének módjai A külföldi tőkeruházások és transznacionális vállalatszerveződés alapvető indítékainak másik nagy csoportjába sorolható, vagyis a már meglévő előnyök kihasználásának és a versenytársakkal szemben való megőrzésének törekvését jelző motivációk ugyancsak sokfélék, minthogy különféle eredetű és különböző módszerekkel illetve eszközökkel

fenntartható előnyökkel kapcsolatosak – beleértve részben azokat a már tárgyalt előnyöket is, amelyeknek eredetileg a megszerzése is transznacionális tevékenységgel és külföldi közvetlen tőkeberuházással történt. 6 Külföldi, közvetlen, tőkeberuházások és a transznacionális vállalatok hatásai A közvetlen beruházási tőkék nemzetközi áramlásának – éppúgy, mint a portfólió-beruházási, illetve kölcsöntőkék áramlásának is – általában az elméletekben bizonyos kiegyenlítő hatást tulajdonítanak. Ez a hatás megnyilvánulhat – egy szűkebb értelmezés szerint – annak a különbségnek a csökkenésében, illetve megszűnésében, amely a tőke hozadékának színvonalában a beruházási tőkét exportáló és az azt befogadó, importáló országok között fennállt, és amely a tőkeáramlás meghatározó indítéka volt. Megnyilvánulhat azonban – egy tágabb értelmezés szerint – ezen túlmenően még abban

is, legalábbis ha a külföldi tőke valóban és általában a viszonylag tőkegazdag országok felől a tőkeszegény országok felé áramlik, hogy a két ország relatív tényezőellátottságában mutatkozó különbségek, melyek a tényezőjövedelmek nemzetközi eltérését okozták, ugyancsak eltűnnek, illetve csökkennek. Sőt, ha a külföldi közvetlen beruházások egyszersmind modern technikák, technológiai ismeretek, menedzseri és szervezési tapasztalatok és nem utolsó sorban munkaalkalmak átvitelével járnak együtt, úgy a technológiai színvonalban, a termelékenységben, a működési hatékonyságban és esetleg a foglalkoztatottság mértékében tapasztalható nemzetközi különbségek csökkenése is feltételezhető. A kiegyenlítő hatásnak ez a feltételezése azonban egyrészt csak az országok közötti kiegyenlítődésre vonatkozik, és így nemcsak megengedi, de logikailag magában is foglalja az országokon belüli egyenlőtlenségek

keletkezésének, illetve növekedésének, a jövedelemelosztási viszonyokban bekövetkező eltolódásoknak is a tételezését. Másrészt pedig túlságosan is általánosított és irreálisan leegyszerűsített összefüggésekre épül , nem is szólva a tőke homogén jellegének, akadálytalan nemzetközi áramlásának és a szabad versenyes körülményeknek, illetve a n emzetgazdaságok egyébként „tökéletes egyensúlyának” a tételezéséről. Még ha valóban feltételezhető lenne is, hogy az országok között kiegyenlítődés megy végbe, és a tőkeáramlásból mind a tőkét exportáló, mid a tőkét befogadó ország nyer, vagyis érdekeik közösek, az országok belül a jövedelemelosztási viszonyoknak a nemzetközi tőkeáramlásból fakadó megváltozása mindenképpen belső érdekellentétek forrása lehet. A külföldön tőkét beruházó országban ugyanis a tényezőellátottsági arányok módosulása miatt a tőke hozadéka nő: míg a

munkáé, vagyis a munkások jövedelemszínvonala csökken. 7 (Ezzel a hatással szokták egyébként magyarázni az olyan tőkeexportőr fejlett országokban, mint pl. az USA, a munkás szervezeteknek az amerikai tőke kiáramlását, külföldi beruházásait ellenőrző álláspontját.) A tőkét befogadó országokban viszont a jövedelmek megoszlása – elvileg a munka javára és a tőke rovására tolódik el. Potenciális előnyök a külföldi tőkét befogadó ország számára A külföldi beruházási tőke beáramlásának és működésének a befogadó ország szempontjából vett általános előnyei többfélék lehetnek. 1./ Elsősorban a gazdaságfejlesztés finanszírozási forrásainak bővülése, külföldről kiegészítő pénzforrásokhoz való hozzájutás jelent ilyen előnyt. Ez különösen az olyan tőkeszegény országok számára fontos, amelyek nem kívánják vagy már nem tudják a nyilvántartott adósságállományukat és évi

adósságszolgálatukat tovább növelő újabb külföldi kölcsönök felvételével kiegészíteni a szűkös hazai tőkeforrásokat. A külföldi vállalatok, transznacionális társaságok közvetlen beruházásainak ez a finanszírozási források bővülésére gyakorolt hatása úgy is megfogalmazható és egyszersmind differenciálható, mint amely segíthet áthidalni, illetve csökkenteni - az erőforrást, vagyis az erőforrások terén meglévő „szakadékot” a szándékolt beruházás és a helyileg mobilizálható megtakarítások között, - a „devizarést” vagyis devizaállomány, illetve általában a külkereskedelem terén mutatkozó „szakadékot” a s zükséges devizamennyiség és a t ényleges devizabevételek, valamint az azokat kiegészítő hivatalos segélyösszegek között, továbbá - a „költségvetési rést”, „szakadék” áthidalását segítő hatás voltaképp a fizetési mérleg alakulására és a központi költségvetésre

gyakorolt hatás indokolt megkülönböztetése. 2./ A járulékos tőkeforrások bevonásával kapcsolatos a külföldi tőkeberuházásoknak az a sokat emlegetett előnye, hogy bővíthetik a foglalkoztatási lehetőségeket. Igaz, a foglalkoztatásra makroszinten gyakorolt összhatásuk nemcsak a közvetlenül alkalmazottak számának alakulásától függ, hanem elsősorban a strukturális hatásoktól, melyek adott esetben ronthatják a szóban forgó előnyt, illetve pozitív hatást. 8 3./ Nem kevésbé fontos előny, sőt gyakran meghatározó szempont lehet a külföldi tőkeberuházás révén a korszerű fejlett technikához, technológiai ismeretekhez (know how) való hozzájutás, a modern technika közvetlen, magának a külföldi beruházónak a vállalkozásában történő átvétele. 4./ A vállalatszervezés, - irányítás külföldi tapasztalatainak, a korszerű szervezési, menedzselési, piackutató, információs és elszámolási ismereteknek a m

egszerzése a külföldi tőkeberuházók révén ugyancsak jelentős előnye lehet a tőkeimport szóban forgó formájának, különösen a modern üzleti élet és vállalkozások terén járatlan, illetve kevésbé fejlett országok számára. A külföldi beruházások, illetve transznacionális vállalati tevékenység ily módon segíthet a menedzsment és szakismeret terén fennálló „szakadék” áthidalásában, illetve csökkentésében is. 5./ A külpiaci kapcsolatok fejlesztése, a külföldi piacokra való bejutás, illetve az ott szerzett pozíció megtartása szempontjából is nagy előnyt biztosíthat a kiterjedt nemzetközi gyakorlattal és klientúrával bíró külföldi beruházók jelenléte, különösen a transznacionális társaságok leányvállalatainak helyi működése és exporttevékenysége, valamint általában a helyi gazdaságban tulajdonjogilag is érdekelt külföldi cégekkel való szervezett kooperáció és áruforgalom. A protekcionizmus, a

különféle vám- és egyéb, nem vámjellegű akadályok elhárítására, illetve megkerülésére is eredményes eszköz a leányvállalatok közötti nemzetközi kooperáció és a partnerország gazdaságpolitikájára is befolyással bíró transznacionális társaságokkal való együttműködés. 6./ A külföldi beruházók tulajdonosi érdekeltsége az új vállalkozások kockázatának viselése, illetve megosztása tekintetében is olyan előnye a külföldi beruházási tőke importjának, amellyel különösen a gyengén fejlett tőkeszegény és labilis egyensúlyú, illetve egyensúlytalan gazdasággal bíró országokban számolnak. 7./ A külföldi közvetlen beruházásokkal, illetve a transznacionális társaságok helyi tevékenységével együttjáró potenciális előnyök sorában kiemelt jelentősége van az alábbi hatásoknak. 9 - a technikai hatékonyság, amely a termelékenység nemzetgazdasági szintű növekedésében nyilvánul meg, és - a

strukturális hatékonyság, amely az erőforrások, a tőke és a munkaerő hatékonyabb ágazatokba való átcsoportosulásában fejeződik ki, valamint - a méretgazdaságosság és a termékváltozatok gazdaságossága vonatkozásában megnyilvánuló hatékonyság, amely a költségeknek a nagyobb volumen vagy a termékdiverzifikáció révén elért csökkenésében mutatkozik meg. A világgazdasági alkalmazkodóképességre gyakorolt hatás: A világgazdasági alkalmazkodóképesség, az adaptációs hatékonyság a nemzetgazdaságnak azt a képességét jelenti, hogy a külső körülmények módosulására, a világpiaci változásokra milyen gyorsan és hatékonyan tud változtatni a termelés és a külgazdasági kapcsolatok terén. Potenciális hátrányok a külföldi tőkét befogadó országok számára 1./ A beruházási tőkeáramlás erősen aszimmetrikus szerkezete esetén, mint amilyen jellegzetesen a fejlett és az elmaradott, fejlődő országok

viszonylatában tapasztalható, az idegen tőke által végzett közvetlen beruházások, illetve részvényvásárlások révén szerzett tulajdonosi pozíciók és a gazdaság fontos szektorai, ilyekor az ún. „parancsnoki magaslatok” feletti ellenőrzés lehetősége kétségkívül igen súlyos hátrány, illetve veszély vagy kockázat lehet az adott ország számára a gazdasága feletti viszonylagos „nemzeti szuverenitás” szempontjából. Ezek, a befogadó országok „nemzeti szuverenitását” veszélyeztető, illetve csökkentő hatások azonban egyrészt a szóban forgó országok belső körülményeitől, gazdasági fejlettségétől, társadalmi és politikai viszonyaitól függően erősebek vagy gyengébbek, másrészt a világgazdasági interdependenciák kibontakozásával együttjáró jelenségek. Éppen ezért a probléma lényege nem az ilyen hatások veszélye, hanem az interdepedenciák aszimmetrikus jellege. 2./ Külön is indokolt kiemelni a

nemzetközi tőkeáramlás és a külföldi tulajdonosi, illetve ellenőrzési pozíciók aszimmetriájával összefüggésben azt a potenciális hátrányt, illetve veszélyt, amely abban áll, hogy a külföldi tőke leányvállalatai, illetve a transznacionális társaságok beruházásaik, üzletpolitikájuk és a helyi partnerekkel kiépített kapcsolataik folytán 10 meghatározó szerepre tehetnek szert a befogadó ország gazdasági szerkezetének, termelési és exportstruktúrájának alakításában, vagyis ha strukturális döntések vonatkozásában is korlátozzák, csökkentik az ország „gazdasági autonómiáját”. 3./ Viszonylagos pénzügyi, illetve finanszírozási veszteséget és hátrányt jelenthet a már említett profitrepatriálás, vagyis a beruházott külföldi tőke jövedelme egy részének kivonása az országból, amely a folyó fizetési mérleget is terheli. Viszonylagosnak annyiban tekinthető, amennyiben egy olyan jövedelemből

származik, amely nélkül, illetve a profitrepatriálást feltételező tőkebeáramlás nélkül létre sem jött volna. A lehetséges pénzügyi veszteségek között említendő természetesen az is, ha legálisan nyert vám- és adókedvezmények, valamint a hatályban lévő vám- és adótörvények kijátszása, megkerülése következtében az állami költségvetés bevételei relatíve csökkennek. 4./ A külföldi tőkeberuházásokkal együtt beáramló technika és technológiai ismeretek kapcsán már említettük azt a problémát, az irodalomban nem ritkán általánosított hátrányt, hogy a helyitől eltérő tényezőellátottsági viszonyokat és műszaki kultúrát tükröző technika esetleg nem felel meg vagy nehezen adaptálható az adott országban, illetve azt az esetet, amikor másodrendű, idejétmúlt technika átvitelére kerül sor. 5./ A szervezési, vállalkozási és vállalatirányítási, marketing- és egyéb tapasztalatok, ismeretek átvitelével

együttjáró előnyök kapcsán ugyancsak szó esett már azokról az esetleges problémákról, amelyek adott esetben hátrányaiként értelmezhetők bizonyos külföldi beruházások. 6./ A külpiaci kapcsolatok fejlesztése terén a transznacionális együttműködésből származó előnyből akkor válik hátrány, ha pl. a külföldi beruházók, illetve a transznacionális társaságok helyi leányvállalatai a külgazdasági orientációt egyoldalúvá torzítják és gátolják a kapcsolatos diverzifikálására irányuló törekvéseket. 7./ A kockázatvállalásba való bevonás, illetve a kockázatnak a külföldi beruházókkal való megosztása hátránnyal csak akkor jár, ha annak ellenében a befogadó állam olyan támogatást, illetve kedvezményeket nyújt a külföldi vállalkozóknak, amilyenekkel diszkriminálja a helyieket és túlkompenzálja a kockázatvállalás előnyét. 11 8./ A beruházási tőkék aszimmetrikus nemzetközi áramlásának, illetve

az adott ország tőkeimportja és tőkeexportja közötti aszimmetriának további következménye lehet az is, amit „rejtett” , i lletve „implicit eladósodásnak” nevezhetünk. Megkülönböztetésül a hivatalosan adósságállományként nyilvántartott összes kölcsön- és hitelfelvételtől mint „nyílt”, „explicit” nemzetközi eladósodástól, a külföldi tőkeberuházások révén az adott országban létrejött idegen tulajdonú működő tőkevagyon olyan gyarapodása ez, amely az azt ellensúlyozó, az ország által külföldön hasonló módon szerzett tőkevagyon hiányában és az ország gazdasági vagy politikai helyzetének ingatag, illetve romló volta miatt egyoldalúan visszavonható, illetve a visszavonás, kimenekítés tárgyává válhat. A külföldi tőkét előbb tiltják, majd tűrik, ma támogatják Az intézményi és távközlési változások nem adnak teljes magyarázatot arra a robbanásszerű fejlődésre, amely a nemzeti

határokat átlépő tőke méretében nyilvánul meg. Még kellett valami a tőkeáramlás felgyorsulásához, s ez minden bizonnyal a nemzetközi befektetés jogi, politikai környezetének megváltozása. Az aranystandard évtizedeit követően országonként eltérő formában devizaellenőrzési rendszerek épültek ki, és különféle pénzügyi és jogi korlátok születtek. A nemzeti monetáris hatóságok elvileg korlátozhatják a tőke ki- és beáramlását: megtilthatják, hogy nemzeti valutáját bárki külföldön tartsa, vagy hogy a hazai bank külföldinek hazai valutában hitelt nyújtson: elő lehet írni a külföldön megszerzett valuta kötelező repatriálását. A közvetlen befektetések („működőtőke”) eseteire külön szabályrendszerek alakultak ki. Ezeknek a tőkemozgásoknak a nemzetközi hitelnyújtással vagy kötvényműveletekkel szemben az a sajátossága, hogy a külföldi tőkés egyben irányító szerepet is ellát a működési ország

területén. Ha például egy dél-koreai beruházó Nagy Britanniát választja új elektronikai üzeme telephelyéül, akkor nem csupán pénztőkét exportál: a létesítmény működtetése is része az ügyletnek. A II világháború után szinte kizárólag az Egyesült Államok volt abban a helyzetben, hogy dollárral jól ellátott vállalatokat hozhattak létre külföldön. Ezért a tőkeáramlás jó ideig egyirányú utca volt, a folyamatot sok helyen bizalmatlanság és az amerikai gazdaság behatolástól való félelem kísérte. Később bebizonyosodott, hogy a közvetlen befektetés révén modern technológiához és hatékony vezetési tudáshoz is juthat a befogadó ország. Továbbá a nyugat-európai és a távol-keleti gazdaságok talpra állását követően a tőkemozgások többirányúvá váltak. 12 Sőt sokakat meglepő módon a közvetlen tőkemozgások zöme nem a fejlett országoktól a fejletlenebbek irányába mutatott, hanem a nagy triász: az

Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán alkotta háromszögben zajlott le. Fokozatosan megváltozott az ilyen tőkemozgások megítélése, és ma már sokkal inkább jellemző az, hogy a kormányok különböző ösztönzőkkel inkább serkenteni szeretnék a gazdaságuk felé irányuló tőkemozgást. Jogi és szabályozási téren különösen fontosak az OECD keretein belül meghozott megállapodások. Ezek az új vállalatok külföldön történő létesítését, meglevők külföldi által felvásárlását szabályozzák, alapvetően azzal a szándékkal, hogy a megállapodást aláíró államok fokozatosan felszámolják a nemzetközi tőkemozgás jogszabályi és intézményi korlátjait. A legtöbb OECD-országban például az 1990-es évek első felétől már nem írnak elő előzetes engedélyeztetési kötelezettséget a külföldről érkező beruházásokra, és elegendő az ügylet bejelentése. Máshol megadott értékhatár felett és nemzetgazdaságilag

érzékeny szektor esetén fennmaradt az engedélyeztetés előírása. A második világháború óta soha nem látott mértékű és kihatású változások következtek be a 70-es években a fejlett tőkés országok gazdaságában és társadalmában. Az 1973 évi ún kőolaj-robbanás, az 1974-75-ös, majd 1979 óta mindmáig tartó tőkés világgazdasági válás, bár előző évtizedek alatt kibontakozott gazdasági-politikai folyamatokra épültek, mégis számtalan új problémával állították szembe nemcsak a fejlett tőkés országok kormányait, hanem a világ más térségeinek országait is. Nyilvánvalóvá lett az említett időszakban az emberiség közös, ún. globális problémáinak súlyossága, veszélyessége. Ugyanakkor ebben az időszakban lényeges változások következtek be az egyes fejlett tőkés országok erőviszonyaiba. Az USA két legutóbbi adminisztrációja megkísérli akaratát ráerőszakolni a világ többi részére mind gazdasági, mind

politikai, mind katonai szempontból. De ez igaz az ún harmadik világ országaira is, amelyek közül jelenleg több tucat, főleg az ún. negyedik világhoz tartozó legszegényebb országok a csődhelyzet szélén állnak. 13 FEJLETT TŐKÉS ORSZÁGOK A nemzetközi gazdasági kapcsolatok fontosságának növekedése az Egyesült Államok gazdasági fejlődésében Az elmúlt két-három évtized során a világ valamennyi országának gazdasági fejlődését növekvő mértékben befolyásolták a külső feltételek, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok. Az Egyesült Államok külgazdasági érzékenységének erősödése összefügg a transznacionális társaságok szerepének növekedésével is a t ermelésben és a p énzügyek terén. Az amerikai közvetlen külföldi tőkebefektetések könyv szerinti értéke 1950-ben 11,8 milliárd dollár, 1980 végén 213 milliárd dollárt tett ki. E tőkebefektetések piaci értéke több, mint 300 milliárd dollár. (A

közvetlen külföldi tőkebefektetések, vagyis a vállalatok tulajdonában levő és közvetlenül ellenőrzés alatt álló „működőtőke-beruházások” 1979-ben a könyv szerinti értéket alapul véve az 513 m illiárd dolláros amerikai külföldi követelésállománynak 37 %-át, a magánkövetelések 44 %-át tették ki. Ezen túlmenően 56,7 milliárd dollár értékű részvény, értékpapír volt amerikai tulajdonban. Ezek névértéke 29,5 %-a volt a közvetlen tőkeberuházások könyv szerinti értékének.) A közvetlen külföldi tőkebefektetések 1950 és 1979 közötti évi átlagban 9,4 % -kal nőttek, több, mint kétszer gyorsabban, mint az amerikai gazdaságban. A 70-es évek közepe óta bizonyos lassulás történt ugyan e téren, de a 80-as évek elején még mindig gyorsabban nőnek a külföldön eszközölt beruházások a belföldinél. A világon eszközölt összes közvetlen külföldi tőkebefektetésekből az Egyesült Államok aránya az

ötvenes évek első felére jellemző, mintegy kétharmadról, a 70-es évek második felére azonban kb. 50 %-ra csökkent A közvetlen külföldi tőkebefektetések 44 %-a a feldolgozóiparban, s további 21 % -a az olajkitermelésben, illetve az olajiparban összpontosul. Az 1950-ben a gyáripar súlya 34 %-ot tett ki. Az új feldolgozóipari beruházásokat jórészt a fejlett nyugati ipari országokban, s kereteik között is a technikailag legperspektivikusabb iparágakban eszközölték. A világ többi részén uralkodó bizonytalanság, a fejlett tőkés országokban uralkodó kedvező gazdasági helyzet, gyors műszaki és gazdasági fejlődés, s gyors piacnövekedés ösztönözte e térségben az amerikai tőkebefektetések bővítését. Az amerikai társaságok összes külföldi közvetlen befektetéseinek 72 %-a összpontosult fejlett ipari tőkés országokban 1980-ban. (1950-ben arányuk 45 %-os volt) Az Egyesült Államok közvetlen külföldi tőkebefektetéseinek

növekedése jelentős mértékben és sokoldalúan hat az amerikai gazdaságra (és politikára). 14 Miután az összes profitokból a külföldi eredetűek a 70-es évek végére elérték a 3 0 %-ot, rendkívül fontossá vált az Egyesült Államok érintett vállalatai, s ezen keresztül az am erikai gazdaság szempontjából a külföldi tőkebefektetéseik gazdasági és politikai biztonsága. Az Egyesült Államok gazdasága sokan nagyobb mértékben vált érdekeltté ennek nyomán a tőkés világ más térségeinek gazdasági fejlődésben, politikai helyzetében, nemzeti gazdasági szervezetének, törvényhozásának alakulásában, mint korábban. Ugyanakkor a nyugati világ számos országának függősége növekedett az USA nagyvállalatainak műszaki fejlesztési és technika-export politikájától, az amerikai törvényhozás ezzel kapcsolatos döntéseitől, korlátozó rendelkezéseitől. A külföldi tőkebefektetésekből származó haszon igen kedvezően

hatott az USA fizetési mérlegére. A Wall Street Journal a 7 0-es évek elején azt írta, hogy „a külföldön működő amerikai társaságok valóságos pénzgyárat létesítettek” az Egyesül Államok gazdasága számára. Különösen kedvező volt a fizetési mérleg helyzete szempontjából, hogy a külföldön eszközölt tőkebefektetések döntő része nem az újonnan kivitt tőkéből, hanem a profitok újrabefektetéséből származott. Számottevően megnőttek az Egyesült Államokban eszközölt külföldi tőkebefektetések is. A közvetlen külföldi tőkebefektetések 1950-1980 között 3,4 m illiárd dollárról 65,5 m illiárd dollárra emelkedtek (az összes beruházások, beleértve a külföldi tulajdonban levő amerikai részvényeket is, ennél lényegesen jelentősebb összeget képviselnek.) A külföldiek az USAból 1979-ben 33,4 milliárdnyi jövedelmet repatriáltak Az USA gazdaságának nettó nyeresége tehát mintegy 32 milliárd dollár volt.

Egyetlen évben, 1979-ben a kereskedelmi mérleg hiánya 29,5 milliárd dollárt tett ki. A külföldi tőkebefektetésekből beáramló tiszta jövedelem bőven fedezte ezt az összeget. Az 1973-as olajválság és 1979 közt az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegének 140 milliárd dollárnyi kumulált hiányából csaknem 120 milliárd dollárt ellensúlyoztak a fizetési mérlegben a külföldi tőkebefektetésekből eredő tiszta jövedelmek. A beáramlott licencdíjakkal együtt pedig a külföldi tőkebefektetésekből, illetve technikaexportból származó bevételek, amelyek szorosan kapcsolódnak az USA külföldi vállalatainak tevékenységéhez, messze meghaladták a kereskedelmi mérleg kumulált hiányát. Az Egyesült Államok és a fejlődő országok viszonyai A XX. század végére stratégiai és gazdasági okokból ismét megnőtt az Egyesült Államok politikájában és nemzetközi gazdaságpolitikájában a fejlődő országok fontossága. 15

Számottevőek az amerikai tőkebefektetések is a fejlődő országokban Igaz, hogy az amerikai magántőke-befektetések és különösen a működőtőke-befektetések nagyobb hányada irányult a második világháború óta az iparilag fejlett tőkés országokba, s 1980-ban már csak az összes működőtőke-befektetések 30 %-a összpontosul a fejlődő országokba, szemben az 1950-es 50 %-kal. A haszon források szerinti megoszlásában azonban kisebb a különbség 1980-ban az amerikai társaságok összes külföldi profitjának 40 %-a származott a fejlődő országokból. Ez azt jelenti, hogy a fejlődő országokban levő amerikai tőkebefektetések haszna magasabb. A licencekből és más műszaki szolgáltatásexportból származó összes amerikai bevételek 20 %-a származott fejlődő országokból. Nagy-Britannia gazdaságtörténeti fejlődésének néhány sajátos vonása A brit gazdaság fokozatos lemaradása A múlt század utolsó évtizedeitől jelentős

változások kezdődtek Nagy-Britannia világgazdasági helyzetén. A folyamatok szorosan összefüggtek a monopolkapitalizmus kifejlődésével, amely a szigetországban több sajátosságot mutatott. A britt tőke ezekben az évtizedekben általában nagyobb érdeklődést tanúsított a magasabb profitot ígérő, vagy stratégiai fontosságú befolyást jelentő külföldi tőkebefektetések, mint a hazai ipar korszerűsítése és felújítása iránt. Az első világháborút megelőző évtizedek egyes éveiben a külföldi tőkeelhelyezések volumene meghaladta azokat az összegeket, amelyeket a szigetország gazdaságába az adott évben beruháztak. A magasabb profitok hajszolásának elve alapján működő gazdaságban tehát olyan csatornák keletkeztek, amelyek a meglevő hatalmas anyagi erőforrásokat nem az angol gazdaság korszerűsítésének az irányába terelték, hanem az országon kívülre. Ez sokszor éppen a riválisok fejlődését segítette, mint ahogy az

Egyesül Államok esetében történt. Nagy-Britannia külkereskedelmi mérlege már a múlt század elejétől kezdve mindig deficittel zárult (1822 és 1956 köz ött az export egyetlen évben sem haladta meg az importot). A külkereskedelmi mérleg hiányát azonban az ún l áthatatlan exportból (nem külkereskedelemmel kapcsolatos jövedelmekből), elsősorban a tőkeexportból származó jövedelmekből a szigetország fedezni tudta. Az exportnehézségek következtében a két világháború közötti időszakban a brit kereskedelmi mérleg deficitje tovább növekedett. Az importtöblet egyre többet emésztett fel a külföldi jövedelmekből, mindenekelőtt a folyamatos tőkeexport rovására. 1931 után Nagy-Britannia láthatatlan exportbevételei már nem fedezték az importtöbletet, és a fizetési mérleg deficitessé vált. 16 A második világháború után a külföldi tőke beáramlása Nagy-Britanniába mindvégig gyors ütemű volt. 1973 végén az Egyesült

Királyság 19,7 milliárd font külföldi tőkeállományával szemben a szigetországban több, mint 10,4 milliárd magántőke működött. Ebből 4,7 milliárd volt a működő közvetlen termelő tőkeállomány, 1,9 milliárd jutott a külföldi olajtársaságokra, s a fennmaradó 3,9 milliárd font pedig részvénytőke, vagy közvetlen külföldi kölcsöntartozás volt. 1978 végére az Egyesült Királyságban levő külföldi közvetlen beruházások könyv szerinti értéke elérte a 18 milliárd fontot. A külföldi tőke jelentős súlyt képvisel a brit gazdaságban. Az 1979-es ipari összeírás szerint a feldolgozóiparban a külföldi tulajdonú és ellenőrzésű vállalatok a nettó termelési értéknek 20 %-át, a nettó tőkeállománynak 21,5 %-át és a foglalkoztatottaknak 14 % -át adták. A külföldi monopóliumok elsősorban a brit ipar kulcságazataiba való behatolásra törekedtek. A külföldi társaságok 1970-ben az összes nettó tőkeállománynak

a közlekedési eszközöket gyártó iparágakban 36 %-át, a n em elektromos gépgyártásban 29 %-át, a n agykereskedelemben 28 %-át, a vegyiparban 25 % -át, a fémfeldolgozásban 22 % -át, az elektromos gépgyártásban 19 %-át ellenőrizték. Az 1974-re vonatkozó számítások szerint az Egyesült Királyságban levő külföldi tőkeállomány 64 %-a a technológiaintenzív szektorokra (vegyipar, elektromos gépgyártás, műszeripar, autóipar, gumiipar) koncentrálódott. Ugyanezeknek az ágazatoknak az aránya a külföldön levő brit tőkebefektetésekben csak 43 % volt. A „kétirányú” nemzetközi vállalati összefonódás főként az amerikai társaságokkal valósult meg. A második világháborút követően a szigetország volt az amerikai tőkebeáramlás fő nyugat-európai területe. A második világháború után szinte valamennyi fontosabb amerikai transznacionális társaság behatolt a brit gazdaságba. Nagy-Britanniába mintegy 3000 külföldi

tulajdonú és ellenőrzésű társaság működik, amelyekből az amerikaiakra több, mint 2000 társaság jut. 1978-ban a 18 milliárd font külföldi tőkebefektetés 60 %-a az amerikai társaságok kezében volt. 1973-74-ben az amerikai leányvállalatok forgalma a brit feldolgozó iparban közel 8 milliárd font volt, ami az iparág forgalmának 12 %-át tette ki, s az amerikai vállalatok az iparág dolgozóinak 9 %-át foglalkoztatták. Ezekben az években az összes bankbetétek több, mint 15 %-a volt az amerikaiak tulajdonában. Az amerikai tőke különösen a kutatásigényes és technológiailag élenjáró ágazatokra koncentrált, 1968-ban az amerikai befektetéseknek mintegy 80 %-a jutott ezekre az ágazatokra. A tőkebehatolással párhuzamosan a fogyasztás is jelentős mértékben amerikanizálódott. 17 A transznacionális társaságok átfogják Nagy-Britannia külgazdasági kapcsolatainak valamennyi szféráját. A Department of Trade adatai szerint a brit

exportnak az 1970 és 1980 közötti időszakában 81-83 %-a jutott a transznacionális monopóliumokra. 1980-ban az exportnak 48 % -át a külföldi leányvállalatokkal rendelkező brit transznacionálisok, 18 %-át az amerikai társaságok, 15 %-át pedig egyéb országok vállalatai adták. A fennmaradó 19 %on az egyéb brit társaságok osztozkodtak Az export ezen belül a legnagyobb társaságokra koncentrálódott. 1980-ban a brit export felét 101, és 2/3-át pedig mindössze 345 nagy társaság produkálta. Franciaország , külföldi tőkebehatolás Miután az iparban a külföldi vállalatok francia cégekben levő érdekeltségeinek pontosan meglevő tőkerészesedéseit összegszerűen nem lehet felmérni, az évi tőkebeáramlás pedig csak a fizetésimérleg szempontjából vétetik hivatalosan számba, a b ehatolás mértékét pontosan meghatározni igen nehéz. Az adózás utáni nettó forgalomra vetített behatolás mértéke a következő iparágakban érte el az

átlagnál (20,2 %) jóval magasabb szintet: kőolaj-földgázipar (54,9 %), információ feldolgozó-tároló-továbbító eszközöket gyártó ipar (72,6 %), mezőgazdasági gépgyártás (52,4 %), elektromos háztartási gép és egyéb elektromos gépgyártás (37,4 %), finomvegyipar (47,5 %), nehéz vegyipar (27,1 %). A beáramlott tőke származási ország szerinti megoszlása alapvetően nem változott meg az elmúlt évtizedben: az évtized elején is (1971) az EGK-országok exportálták a legtöbb tőkét, az összes tőkebehozatal 48 %-át, ezt követte az USA 26 %, egyéb OECD-országok 21 %, s ez a megoszlás az évtized végére (1979) is fennmaradt, a megfelelő adatok az előbbi sorrendben 52 %, 18 %, 21 %, azzal a különbséggel, hogy az Egyesül Államok visszaszorult a harmadik helyre. Az eszközölt beruházások értékét tekintve 1977 végén az első számú külföldi befektető az Egyesült Államok volt 7,7 Mrd dollárral, ez a francia gazdaság

méreteihez képest tekintélyes összeg az összes amerikai tőkekihelyezés mindössze 4 %-át jelentette csak, illetve azt, hogy Franciaország az amerikai tőke hatodik legnagyobb felvevője volt. A francia területre irányuló tőkeexportban ugyanezen évben az USA-t az NSZK követte 4,9 Mrd márkával, ez az akkor összes nyugatnémet tőkekihelyezés 9,5 %-át reprezentálta. Franciaország keleti szomszédjának csak harmada legfontosabb tőkefelvevője. 18 FEJLŐDŐ ORSZÁGOK Latin-Amerika társadalmi gazdasági viszonyai A külföldi monopoltőke uralmának néhány jellegzetessége A külföldi tőke beáramlása a múlt század során vált jelentős tényezővé a latin-amerikai gazdasági életben. Ekkor Latin-Amerika már bekapcsolódott a tőkés világkereskedelembe A nemzetközi munkamegosztásban a kolonialista nemzetközi munkamegosztásra jellemző módon vett részt: késztermékeket importált, és nyersanyagokat, mezőgazdasági terményeket exportált.

Ilyen körülmények között a külföldi tőke elsősorban arra törekedett, hogy megerősítse és intézményesítse a már korábban megszerzett kereskedelmi pozícióit. Ezért a század első felében kereskedelmi ügynökségeket létesítve intézményesítette Latin-Amerika kereskedelmi függőségét az angol ipari tőke. De már ebben az időszakban is fontos szerepet játszott a külföldi tőke a latin-amerikai országok infrasturktúrájának és bankhálózatának, pénzügyi függőségének megteremtésében. A működőtőke behatolása a múlt század második felében, különösen utolsó harmadában – az imperializmus fejlődésével kölcsönhatásban – vált jelentős és döntő mozzanattá LatinAmerikában. A kapitalizmus európai és észak-amerikai fejlődése megsokszorozta iparának nyersanyagigényét, szükségessé tette késztermékeik elhelyezési lehetőségeinek bővítését. Latin-Amerika gazdasági adottsága lehetővé tették ezen igények

kielégítését. A működőtőke politikájára eben az időszakban az volt a jellemző, hogy beruházásaik – exportenklávékat létrehozva – elsősorban a kitermelőiparba, másodsorban a mezőgazdaságba irányultak. Ide sorolhatók tulajdonképpen a nyersanyagok elsődleges feldolgozására kiépített üzemek is. Ezek az üzemek is exportra termeltek, tehát beilleszkedtek az exportklávéba. A külföldi tőke latin-amerikai beruházási politikájának megváltozása abban is megnyilvánult, hogy – egy-két országtól eltekintve – a mezőgazdasági beruházások helyett a mezőgazdasági termékek feldolgozását és e t ermékek kereskedelmét vonják hatalmukba a m ultinacionális társaságok. A külföldi finánctőke uralma sokkal mélyrehatóbb, mint amennyire ez a külföldi tőkének a latin-amerikai állótőke-beruházásokbeli részesedése alapján várható lenne. Itt csak megközelítő adatok állnak rendelkezésünkre. A bruttó tőkeállománynak kb

10-15 %-a a külföldi eredetű (pontosabban külföldi monopóliumok általi közvetlen beruházás). Ez az átlag azt is eltakarja, hogy a fejlett tőkés országok beruházási politikájának megváltozása következtében jelentős koncentrációt tapasztalhatunk a beruházások területi és ágazati szerkezetében egyaránt. 19 Így pl. a latin-amerikai befektetésekből a nyugatnémet és francia tőkekivitel kb 75 %-a Argentínába és Brazíliába irányul. A japán tőke 75 %-a Brazíliába, Argentínába és Mexikóba hatolt be. A brazil gazdaságba fektetett nyugatnémet tőkének 85 %-át a feldolgozó iparban (ebből 70 %-ot az autóiparban) találjuk. A többi ország tőkekivitelének az ágazati megoszlása hasonlóan koncentrált. India, külföldi segítség Az indiai gazdaság ún. vegyes jellegéből fakadóan azonban igen nagy szerepe van a külföldi magántőke-befektetéseknek is. Az állam a magántőke befektetések számára is igyekezett kedvező

légkört teremteni, elsősorban olyan engedmények segítségével, hogy engedélyezte a tőkék repatriálását, teljes kártalanítást helyezett kilátásba államosítás esetére, és általában ugyanazokat az előnyöket és kedvezményeket biztosította számukra, mint a hazai vállalatok számára. 1957 és 1976 között 4864 pénzügyi és technikai együttműködési megállapodást kötöttek indiai és külföldi vállalatok. A külföldi együttműködés elsősorban kisebbségi alapon történik a külföldi vállalkozó részéről. A leányvállalati forma az összes megállapodásoknak csak kb 14 %-át alkotja, és zömmel az 1947 előtti időkből származik. 1947 óta a megállapodások döntő formája kisebbségi tőkerészesedés és technikai együttműködés. Bár a kormányzat fontos szempontnak tekinti, hogy a külföldi vállalkozók csak kisebbségi alapon vehetnek részt indiai vállalatokban, ez alól az utóbbi években több engedményt is tettek

nagy fontosságúnak tekintett létesítmények esetében, ezek száma azonban kicsi. Az 1976-ban módosított szabályzat értelmében ide azok a k ülföldi tőkeérdekeltségek tartoznak, amelyek tevékenységüknek legalább 75 % -át olyan alapágazatokban, illetve bonyolult technikai felkészültséget igénylő területen fejtik ki, mint pl. a petrolkémia, műtrágyatermelés A hazai ipar fejlődésével csökkent azoknak az i parágaknak a k öre, amelyekben feltétlenül szükség van külföldi tőkére. Ma már számos területen elegendő hazai termelési tapasztalat és tőke is rendelkezésre áll a hazai és az exportigények kielégítésére. Arab-Kelet A külföldi tőke szerepe és pozíciói Az Arab-Kelet országai esetében is (mint a fejlődő országoknál általában) a külföldi tőke döntő szerepet játszott a torz gazdasági és társadalmi szerkezet létrejöttében. 20 Eközben a térséget saját érdekei szerint az anyaországbeli gazdaságot

kiegészítő, annak alárendelt, járulékos gazdasággá változtatta. A tőkebehatolás eredményeként az országok is bekapcsolódtak a tőkés nemzetközi munkamegosztás rendszerébe. Ez a bekapcsolódás azonban számukra kedvezőtlenül, egyoldalúan ment végbe, a gazdasági (és sok esetben politikai és katonai) függőség különféle szálaival kötődtek az anyaországokhoz. A függés nagyon sokféle, országonként különböző intenzitású formát öltött, amelyek emellett időben is állandóan változtak. Az arab országok egy nagy csoportjában a függetlenség elnyerése után a külföldi tőke szerepét korlátozó intézkedéseket hoztak. Egyes országokban (Egyiptom, Irak, Szíria) sor került a gazdaság kulcságazatainak államosítására (ami eleinte a bankok, a n agyvállalatok jelentős része, az infrastruktúra nagyobb létesítményei, a n agykereskedelem egy része államosítását jelentette). Más államokban (Marokkó, Tunézia, Jordánia,

Libanon) bár erősödtek az állam pozíciói a bankok, vasutak, egyes bányák állami kézbevétele nyomán, olyan mértékű államosításokra, mint az előbb említett országokban, nem került sor. A hetvenes évek eleje sok szempontból új szakaszként értékelhető, az arab világ és a tőkés országok kapcsolatainak alakulása, a függőség kérdése szempontjából. A külföldi tőke szerepét illetően látszólag ellentétes, kettős tendencia jelentkezik. Általános törekvésnek tekinthető az arab államok részéről a külföldi tőke visszaszorítása a kitermelő iparban (főként az olajiparban), ugyanakkor a külföldi tőke becsalogatása a beruházásokat előmozdító különféle kedvezmények révén a feldolgozó iparba. Az arab országok jelentős lépést előre a tényleges gazdasági függetlenség felé vezető úton a természeti kincsek feletti önrendelkezés megvalósításával. Egyiptomi Arab Köztársaság A „nyitott kapuk” és a

külföldi tőke Az „el-infatah” politika 1974-től kezdve olyan szélesre nyitotta a külföldi tőke előtti kapukat, amelynél szélesebbre már nem is lehetett. A külföldi beruházó bankok és ügynökséges garanciákat kaptak az államosítással szemben, alapításuk esetén több évre szóló adómentességet kaptak. Bevezették az egyiptomi font párhuzamos – hivatalos és kedvezményezett – átváltási árfolyamát, amely a külföldi valutatulajdonosok szempontjából az egyiptomi fontot dolláregységben kifejezve – 40 piaszterről 70 piaszterre értékelte le. A külkereskedelemben áttértek a szabad-devizás elszámolási rendszerre. Biztosították a külföldi vállalatok nyereségeinek hazautalását. 21 A külföldi kölcsönök, hitelek különösképpen pedig a beruházási tevékenység azonban messze elmaradt az elvárásoktól. 1975-ben az arab államok, Irán és a nyugati országok együttvéve 3 milliárd dollár kölcsönt

folyósítottak. Szadat elnök ezt az összeget „az év átvészeléséhez szükséges összeg”-nek nevezte. 1976 elejéig a tervezett 1,1 milliárd font külföldi beruházási hitelből mindössze 468 milliót kötöttek le. Az 1974 júniusi Szadat-Nixon találkozó alkalmából felajánlott 2 milliárd dollár összegű hitelajánlat folyósítása rendkívül lassú. 1975 második feléig ebből csak 114 millió dollárt kötöttek le gabonasilók építésére, áruvásárlási hitelekre. Jelentős beruházásokban 69,9 millió volt az egyiptomi állami kőolajvállalattal közös vállalkozásban tevékenykedő külföldi olajtársaságok részesedése. Közülük legfontosabba Szuezi-öböl körzetében és a Sínai-félszigeten Abu Rudeis-tól északre tevékenykedő AMOCO, a Standard Oil of Indiana leányvállalata. A legkülönbözőbb elemzések eléggé egybehangzóan egyetértenek azzal, hogy a nyugati tőke reagálása az „open door” politikára –

néhány prvilegizált területet kivéve, mint például a kőolajipar, szuezi-csatorna és az idegenforgalom – meglehetősen lanyha volt az 1974 utáni években. Az egyiptomi kormány kezdeményezésére létrehozott nemzetközi konzultatív csoport, amely Egyiptom fő hitelezőinek képviselőiből áll (Anglia, Japán, Franciaország, NSZK, USA, Szaúd-Arábia, Kuvait és más arab államok), 1977. évi első ülésük alkalmával 5 milliárd dollár összegű hitelnyújtás lehetőségét vélték indokoltnak. Maga az Egyesült Államok 1978-ban 1 milliárd dolláros hozzájárulást irányzott elő annak előrebocsátásával, hogy ez az összeg nem oldhatja meg Egyiptom problémáit, hanem inkább olyan funkciója lehet, hogy ösztönözzön a hatékonyabb felhasználásra, és a kölcsönös egyetértéssel elfogadott fejlesztési prioritásokat szolgálja. Nemzetközi Gazdasági Integráció Az Európai Gazdasági Közösségtől (EGK) az Európai Unióig (EU) A tőke és a

munkaerő nemzetközi áramlásának liberalizálása A létrejött vámunió természetesen nem funkcionálhat maradéktalanul a tőke és a munkaerő közösségen belüli szabad áramlása nélkül. A fizetési mérlegek kiegyensúlyozása, a kereskedelmi műveletek, a szükségessé váló strukturális változások stb. szükségessé teszik ezt, hiszen gyakran nagyobb tőkét igényelnek, mint amekkorát az egy-egy országban felhalmozott és mobilizálható tőke képes biztosítani. 22 A tőkemozgás – Római Szerződésben előírt – liberalizálása és a munkaerőmozgás szabaddá tétele formálisan az 1960-as évek végére szintén befejeződött. A tőkeáramlás azonban az EGK-n belül lényegében mindmáig mérsékeltebb, mint az EK és a kívülállók, különösen az EK és az Egyesült Államok között. Az Egyesült Államok – többékevésbé rendszeres vámtárgyalások és vámháborúk mellett- kezdettől fogva igyekszik a tőkekivitel révén is

behatolni a közösségi piacra (ez ugyanis lehetővé teszi az amerikai áruk vámmentes értékesítését, az EGK vámfalainak megkerülését). Az amerikai tőke beáramlása különösen 1963 után gyorsult fel, 1973 (az olajárrobbanás után viszont mérséklődött az amerikai tőkebefektetések üteme) ezzel szemben felgyorsult a közösségi tőkeexport. Az 1980as évektől a japán tőke is fokozottan áramlik az EK-ba A világgazdasági válság és az új technikai forradalom hatására az 1970-es évek közepétől tovább erősödött a közösségen belüli tőkeösszefonódás folyamata, elsősorban azokban az ágazatokban, amelyekben gyors szerkezeti átalakításokra került sor. A már korábban említett közös fejlesztésekben így valósulhatott meg a fejlesztési költségek megosztása, a közös alkatrészbeszerzés stb. Elvileg korlátlanul áramolhat az EGK-n belül a munkaerő. A munkavállalókat elvileg minden országban megilletik az adott ország

állampolgáraira vonatkozó gazdasági, szociális és jogi kötelezettségek és kedvezmények. Az EGK fő munkaerő-ellátója egyébként Olaszország volt, az NSZK és Franciaország viszont jelentős számú „vendégmunkást” foglalkoztatott. Ezekben az országokban azonban inkább a közösségen kívüli országokból származó külföldi munkaerőt alkalmaztak (az akkor még nem tag Spanyolországból, Portugáliából, Görögországból, továbbá Törökországból, Jugoszláviából és az észak-afrikai, főleg arab országokból). Az 1970-es évektől ugyancsak a világgazdasági válság és a technikai fejlődés következtében fokozódó munkanélküliség elsősorban ezeket a vendégmunkásokat sújtotta. FELHASZNÁLT IRODALOM: EötvösLóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar: A közgazdaságtan alapjai Bod Péter Ákos: A pénz világa – a világ pénze Szentes Tamás: Világgazdaságtan Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó: Korunk

világgazdasága – A fejlett tőkés országok II. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó: Korunk világgazdasága – A fejlődő országok III