Gazdasági Ismeretek | Gazdaságpolitika » Gazdaságpolitika feladatsor

Gazdaságpolitika feladatsor 1. Eladódodott országok politikája A legtöbb eladósodott ország számára az egyetlen - az úgynevezett „kiigazítási politika" bevezetése. Egy olyan gazdaságpolitikát kell tehát bevezetniük, mely javítja az ország fizetőképességét. A fizetőképességi mutató segítségével könnyen elemezhetők a tennivalók. A likviditási mutató értékének növelése a cél, ugyanis a számláló a rendelkezésre álló és a megszerzett devizabevételeket tartalmazza. A nevező a szükséges kifizetéseket. Konkrét gazdasági célokra lefordítva az eladósodott országoknak a következőket kell tenniük. Folyamatosan növelniük kell áru és szolgáltatásexportjuk mennyiségét és a cserearány-romlás elkerülése érdekében a minőségét is. / X / Elő kell segíteniük, hogy gazdaságukba minél több tőke áramoljon. Természetesen az újonnan felvett hiteleknek lehetőleg kedvezőbb feltételekkel kell rendelkeznie. A

nemzetközi pénzpiacokon egyre kedvezőbb lejáratú és kamatozású hiteleket kell felvenni és ebből visszafiz. a rövidebb lejáratú, magasabbkamatúkorábbanfelvetthitelt. Ezt adósságmenedzselésnek hívjuk/ CM/ A tőkeáramlás másik formájának - a működőtőke - szorgalmazásánál a következőket kell szem előtt tartani. Áru- és szolgáltatásimport csökkentése. / M / Az import csökkentésénél a következőket kell szem előtt tartaniuk. A fogyasztási célú importot kell csökkenteni, nem pedig a beáramló korszerű technikát és technológiát, mert ez utóbbi a válságból való kilábalásuk, fejlődésük egyetlen biztosítéka. Fejlett technika nélkül romlik exportképes- ségük, és javulás helyett romlik likviditásuk is. Természetesen nagyon erős ezen országok lakossága részéről a politikai nyomás a fogyasztási célú ter- mékek import növeléséért! A rosszabb körülmények között élő lakosság a tömegkommunikáció csator-

nákon keresztül találkozik a fejlett országok fogyasztási színvonalával és szerkezetével és óriási erőfeszítéseket tesz az importáruk megszerzéséért. A külföldi vállalatok számára pedig fontos a piac. 2. A külkereskedelem állami szabályozása, elemezze a külkereskedelem eszköztárát! A kereskedelem okait és hatásait modellező elméletek jelentős része azon a feltevésen alapul, hogy az országok közötti kereskedelmet semmi nem korlátozza. Köztudott azonban, hogy mióta kereskedelem és államok léteznek, azóta a legkülönbözőbb vámokat, illetékeket vetették ki a más országból, városból érkező árukra. A középkori szabad királyi városok legfőbb bevételi forrása éppen ez volt. A 19 század óta az állami szabályozás története nem más, mint a protekcionizmus és a szabad kereskedelem váltakozása, mondhatni küzdelme. A szabadkereskedelmi elvek azonban egy rövid időszakot leszámítva, soha nem válhattak

meghatározóvá, legfeljebb kevésbé szorultak háttérbe. Protekcionizmusnak nevezzük a kereskedelempolitika azon cél- és eszközrendszerét, amellyel az állam biztosítani és javítani kívánja az ország világpiaci versenyképességét, előnyben részesítve a hazai termelőket a külföldiekkel szemben. Nagyon gyakran tartják szükségesnek a fejlődésben lemaradt országok vagy iparágak felzárkóztatása érdekében a hazai termelők védelmét. Ettől várják a világpiaci versenyben elfoglalt pozíció megerősödését. Az esetek nagy részében ilyenkor átmeneti intézkedésről beszélnek, de bizony az átmenet soha nem bizonyul rövidnek. A differenciált fejlődés következtében, az „életgörbéjük" hanyatló szakaszában lévő termékeket gyártó, a versenyben alulmaradó ágazatok szintén igényelhetik az átmeneti vagy akár tartós védelmet. Meg is kapják, amennyiben ez a kormányzat gazdaságpolitikai céljaival összhangban van.

Összefüggés mutatható ki a gazdasági fejlődés ciklikus jellege és az állami beavatkozás mindenkori formája, intenzitása között is. A recesszió éveiben erősödik annak igénye, hogy az állam különböző protekcionista eszközökkel lépjen fel a nemzeti érdekek védelmében. Az sem ritka, hogy politikai, nemzetbiztonsági, ellátási okok késztetik a kormányzatokat a protekcionista lépésekre. Az elmúlt évtizedekben egyre több ország kényszerült arra, hogy fizetési gondjainak enyhítése érdekében korlátozza az importot, ezzel átmenetileg felszabadítva eszközöket az adósság törlesztésére. Az utóbbi néhány évtizedben egyre inkább erősödnek azok a törekvések, amelyek a protekcionista eszközök visszaszorítását szorgalmazzák. A szaporodó szabadkereskedelmi övezetek és társulások is azt jelzik, hogy egyre több országban ismerik fel a szabadkereskedelem előnyeit. Mindezek ellenére napjainkban még mindig bonyolult

protekcionista eszközrendszer védi az egyes országok belső piacát Ezen eszközökről és hatásaikról adunk áttekintést ebben a fejezetben. A protekcionista kereskedelempolitika sokoldalúan hat az ország gazdaságára, a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra, a fejlődési lehetőségekre. Gyakran előfordul, hogy a hatások az eredetileg kitűzött célokkal ellentétes eredménnyel járnak, mert a rövid távú előnyök hosszú távon nem egyszer hátránnyá változnak. A protekcionizmus alkalmazásakor ezért minden kormánynak körültekintően kell eljárnia. A protekcionista kereskedelempolitika legfontosabb eszközei:  vámok  kontingensek (mennyiségi korlátozások)  szubvenciók  devizapolitikai eszközök  egyéb eszközök ( bürokratikus ügyintézés stb.) 3. Az EU gazdasági okai és előtörténete Sikeres gazdasági integráció csak nagyjából azonos vagy hasonló társadalmipolitikai rendszerű országok között jöhet létre.

Demokráciában élő, magántulajdonon alapuló piacgazdaság csak hasonlókkal integrálódhat sikeresen Még ekkor is akadályozhatják az együttműködést a hagyományok, a szokások, a mentalitás és korántsem közömbösek a nemzeti történelemből eredő szimpátiák, vagy éppenséggel ellenszenvek. A gazdasági okok tengelyében a társadalmi munkamegosztás - specializáció és kooperáció - nemzetközivé válása áll. Amint azt már hangsúlyoztuk, a társa- dalmi munkamegosztás nem áll meg az országhatároknál. A XX század második felében már nemcsak az a jelenség nyilvánvaló, hogy egy luxemburgi polgár olasz öltönyt, spanyol cipőt, angol gyapjúneműt hord, háztartási gépei németek, telefonja svéd, autója francia, holland sajtot eszik, sőt mindezeket tetszés szerint fel is cserélhetnénk. Más oldalról a mai technika által diktált hatalmas szériák megfelelően nagy értékesítési piacot igényelnek, ami sokszor messze meghaladja egy

fejlett, de nem óriási nemzetgazdaság belső piacát. Szükség van tehát a külső piacokra is Másrészt a mai technika olyan hatalmas beruházási ráfordításokat követel, ami nem volna gazdaságos egy országban. Ugyanakkor nincs is szükség arra, hogy a hatalmas, egy nemzetgazdaság igényeit olykor messze meghaladó szérianagyságot produkáló beruházást párhuzamosan több, vagy minden országban megvalósítsák. Ez a nemzetközi munkamegosztás közgazdasági alapja. A termelési-forgalmi és következésképpen pénzügyi folyamatok tehát nem állnak meg az országhatároknál, ráadásul a nemzetköziesedés folyamata egyre intenzívebbé válik. Ez az objektív alapja a gazdasági integrációnak, amely fokozatosan egyre kiterjedtebbé, mélyebbé válik. Feladata tehát, hogy megtisztítsa a nemzetgazdaságok által felépített akadá- lyoktól a terepet, egységesítse a piacot. Különösen igaz ez Nyugat-Európára, ahol az ötvenmilliós francia, de még

a nyolcvanmilliós német piac sem veheti fel a versenyt az USA vagy Japán belső piacával, nem beszélve az igen fejlett, de kicsi belga, holland, dán vagy svéd piacról. AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ ELŐTÖRTÉNETE A II. világháború utáni időszakban Európa sorsát nagyban befolyásolta nyu- gatról az Egyesült Államok, keletről pedig a Szovjetunió. A fejlett nyugat-európai országok egyfajta szoros együttműködés kialakításában látták önállósodásuk, világgazdasági súlyuk növelésének esélyét, továbbá az USA-val és még inkább a Szovjetunióval szembeni sikeres fellépés nagyobb lehetőségét Az európai egység gondolatáért harcolt például Saint-Pierre abbé, Immánuel Kant filozófus vagy a nagy író, Victor Hugó, akinek a nevéhez fűződik az Európai Egyesült Államok kifejezés. Az 1920-as években egy, az Osztrák- Magyar Monarchiában született, amerikaivá lett személyiség, Richárd Couden- hove-Kalergi indította útjára a

Páneurópai Unió mozgalmát, az első világháborúban meggyengült Európa megerősítésére. Európa „megszokta", hogy évszáza- dokon át kulturális, gazdasági, technikai és katonai fölényben van a világgaz- daságban. Az első világháború után azonban elvesztette vezető szerepét. Gyarmatain megindultak a függetlenedés! törekvések, belső erőforrásai kezdtek kimerülni. A Szovjetunió megjelenése sem volt megnyugtató, miközben az európai nagyhatalmak képtelenek voltak a megbékélésre. Franciaország nem volt hajlandó lemondani hegemón szerepéről, amit viszont az iparilag egyre erősebb - s gyarmatokkal nem rendelkező Németország nem fogadott el. A világ korábbi első számú hatalmaként, az ipari fejlődés élharcosaként, a világ műhelyeként, a kapitalizmus bölcsőjeként ismert Anglia egyre inkább pozíciót vesztett, a technikai haladás helyett továbbra is gyarmataival vesződött és nem tudatosodtak benne az új

erőviszonyok. Európa nemzeti-nacionalista ellentétekkel küszködött, amelyeknek számát az első világháború után önkényesen megváltoztatott határok csak növelték, így lettek Európa országai a fasizmus áldozataivá és került sor a második világháborúra, amely új külső - nem európai - döntési központokat hozott létre, az USA-t és a Szovjetuniót. Nyugat-Európa vezető országai 1948-ban aláírtak egy regionális együttmű- ködési szerződést, miközben tisztán látták: az USA nélkül nem elégséges védelmi erejük, így jött létre 1949. április 4-én a NATO (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) A NATO ugyanakkor a gazdasági integráció háttérbe szorulását is jelentette, hiszen a transzatlanti tömb az USA és Kanada részvételével, nem utolsósorban a szovjet fenyegetéssel szemben jött létre. 1949 május 9-én megalakult az Európa Tanács (Council of Europe). A második világháborút követően az integrációs gondolat

hívei alapvetően két táborra szakadtak. Késhegyig menő viták dúltak közöttük arról, hogy az egységesülés kontinentális méretű legyen, vagy kisebb körre terjedjen ki Ugyancsak eltértek a vélemények a nemzeti önállóság, a szuverenitás egy ré- széről való lemondás tekintetében. Az Anglia vezette többség, a skandináv államok és Portugália nem akart lemondani függetlenségéről és szuverenitásáról (ők a hagyományos nemzetközi együttműködés hívei voltak), míg Franciaország, Olaszország és a Benelux Államok hajlandónak mutatkoztak a komolyabb integrációra, a nemzeti szuvere- nitás egy részének feladására A történelmi jelentőségű és ma is sokat emlegetett, híres és példaértékű fran- cianémet megbékélés gondolata, majd megvalósítása az európai integráció atyjának számító Róbert Schuman nevéhez fűződik. Az 1948 nyarán francia külügyminiszterré kinevezett Schuman személyesen példázta a

megbékélés szükségességét, s rámutatott a nacionalista, önmagát gerjesztő gyűlölködés abszurditására. Schuman így az európai integráció rendíthetetlen híve lett, s ő javasolta a Montánunió (Európai Szén- és Acélközösség) létrehozását. Javaslatát egy másik híres személyiség, Jean Monnet francia gazdaságpolitikus dolgozta ki. Ennek szellemében Németország, iparfejlesztési érdekei mentén, lényegében önkéntes alapon és egyenrangúan csatlakozna a francia iparfejlesztéshez, azaz egyesítenék a lotaringiai acélipart a német szénrégióval. Az együttműködés szupranacionális, azaz nemzetek feletti intézmény formájában valósulna meg, kihagyva ezzel a briteket, akik ezt a megoldást elvetik. Az európai integráció előzménye, a Montánunió 1952-ben kezdte meg működését, Jean Monnet elnökségével. Ugyanekkor írták alá a szerződést az Európai Védelmi Közösség tervezetéről. Különböző belpolitikai

változások miatt ezt a franciák nem ratifikálták, míg végül brit részvétellel 1954 őszén létrehozták a Nyugat-Európái Uniót (WEU). Az együttműködés ezek után egyre inkább gazdasági jelleget öltött, így az 1955 nyarán, az olaszországi Messinában tartott konferenciát követően 1957. március 25-én aláírták az Európai Gazdasági Közösség és az Euratom létrehozásáról szóló Római Szerződést. Tagállamai: Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg, vagyis a Hatok. 4. A vámunió megvalósítása az EU-ban A vámunió egyrészt az övezeten belül a mennyiségi korlátozások meg- szüntetését és a vámok leépítését, másrészt a külső országokkal szemben kö- zös vámtarifarendszer működtetését, valamint közös kereskedelempolitika alkalmazását jelenti. Az egykori „Hatok" (EGK), amikor 1958. január 1-én megkezdték a blokkszintű együttműködést,

azonnal a vámunió kiépítését célozták meg. Az eredeti elképzelések szerint e munka 12 évet vett volna igénybe. A kedvező belső és külső körülményeknek köszönhetően (a 60-as évtizedet gyors növe- kedés jellemezte, el is nevezték „aranykornak") a vámuniót gyorsítva 10 év alatt, 1968. július 15-ére megvalósították. Mivel közgazdaságilag a vámok mesterséges (nem természetes) költségek és a termékek árába beépülve drágítják azokat, nyilvánvaló, hogy legkézenfekvőbb eszközei az ár (költség) deformálásának, a versenyfeltételek torzításának. A magasabb vámszintű ország a vámok segítségével védi a hazai termelőt a hasonló külföldi terméktől és termelőtől Amikor nagyjából azonosan fejlett országok a belső vámokat leépítik, azt a fenti hátrányok kiküszöbölése és az előnyök realizálása érdekében teszik. Az egyes országokat azonban nem egyformán érinti a vámleépítés. A

történelmileg magasabb vámtarifájú országok vámjainak megszűnése két fontos - rövidtávon az adott ország érdekeibe ütköző - dolgot jelent. • a fejletlenebb ország nagyobb versenynek teszi ki magát (bizonyos iparágait), így egy sor drágábban termelő hazai cég tönkremegy, és • a vámmal azonos költségvetési bevétel kiesik. A fejlettebb integrációs országoknál a helyzet annyiban más, hogy alacsonyabb vámokról kell lemondaniuk, tehát • hazai cégek tönkremenetelével nem kell számolni, és • kevesebb költségvetési bevétel esik ki. Előbbi ország csoportba tartozott Franciaország, Olaszország, míg az utóbbiba az NSZK és Hollandia. A közös külső vámfal kiépítésénél elvileg több megoldás jöhet szóba. Választhatják a legalacsonyabb, a legmagasabb vagy valamilyen közbülső vá- mot közös vámnak. Az EGK döntése az átlagvámok választása volt. Itt részben hasonló a hatás, mint a belső vámlebontásnál. A

magasabb vámtarifájú „latin országok" alacsonyabb vámokat voltak kényte- lenek alkalmazni (vámkiesés, kisebb hatású védekezés), míg a történelmileg alacsonyabb vámszintü német, holland gazdaság a korábbiaknál magasabb vámokat számíthatott fel a külső országokból érkező termékek után (jobban védhette magát), és ráadásul költségvetési bevételei is nőttek. Látható, hogy a vámuniónak - a dolog belső természetéből adódóan spon- tán diszkriminatív hatása van a külső, nem tagállamokkal szemben. Ez a külsőknek hátrányos, ámde közgazdaságilag érthető és nem áll szemben nemzetközi kereskedelmi normákkal, nem mesterséges, nem direkt hátrányos megkülönböztetés. Ha ugyanis egymás között eltörlik a vámokat, akkor magától értetődő, hogy a tagok inkább belső terméket vásárolnak, egymás felé fordul- nak, míg a külsők hoppon maradnak. Ha elméletileg nézzük a vámuniót, akkor a fentiekből

látható, hogy két hatás vetekszik egymással: • a kereskedelemteremtés (trade creation) és • a kereskedelemeltérítés (trade diversion). A vámunió létrejötte előnyökkel és hátrányokkal jár. Nagy kérdés, hogy végeredményben melyik a nagyobb Ennek kiszámítása nem egyszerű feladat Nézzük közelebbről! Azáltal, hogy a vámokat az övezeten belül eltörlik, az ex- port olyan termelők számára is lehetővé válik, akiknek termékei után a vámunió előtt az importőrnek vámot kellett fizetnie, ezért inkább a drágább, hazai termelőtől vásárolt. A Hatok esetében például egy francia cég korábban otthon vásárolt egy alkat- részt, pedig a hazai termelő drágábban termelte meg azt, mint - mondjuk - egy holland. De a hazai gyártó nem azért „győzött" a hollanddal szemben, mert hatékonyabban, azaz olcsóbban termelt, hanem azért, mert a terméket a vásár- ló cég saját országában nem terhelte vám. Ha azonban

létrehozzák a vámuniót, a beszerző az olcsóbb külföldi áru felé for- dul, hiszen immár megszűnt a vám a vámövezeten belül. Ezt nevezik kereskedelemteremtésnek, amely a blokkon belül egyértelműen hasznos, elő- nyökkel járó folyamat. Csakis előnyös lehet ugyanis az a folyamat, amelynek során a ténylegesen olcsóbban termelő jut eladási lehetőségekhez. A vámmentesség miatt ugyanis az olcsóbbá válik, így tehát a régi kereskedelem átterelődik a kevésbé hatékony, ámde vámmentességet élvező drágább termelő felé. Ezt hívják kereskedelemeltérítésnek. A kereskedelemeltérítés nyilvánvalóan negatív hatása a vámuniónak. Ez utóbbi jelenség egyébként felveti a vámok általános csökkentését, illetve eltörlését egy minél nagyobb kiterjedésű zónában. Ezért ma már szinte magától értetődő a nagy szabadkereskedelmi övezetek létrehozása (lásd például az Európai Gazdasági Térséget). A vámunió

megvalósítása jó példa arra is, hogy a tagországok egy csoportjának érdekei - legalábbis rövidtávon - sérülhetnek. A fentiekből következik, hogy Franciaország és Olaszország áldozatokat hozott, amikor a más tagállamoknál magasabb vámokat megszüntette, illetve a közös külső vámfalnál a vámszintet csökkentette. FOGALMAK:      folyó fizetési mérleg A nemzetközi, azaz az országok közötti áru- és szolgáltatáskereskedelem - pontosabban annak pénzügyi vetülete - az országok központi bankjai által készített folyó fizetési mérlegekben jelenik meg. Tartalmazza a teljes áru és szolgáltatás kereskedelmi ügyletet, a nemzetközi, jövedelem transzfert, valamint az egyoldalú átutalásokat. Regionalizálódás belső kompatibilitás devizapolitika A devizapolitika egyik kiemelt - elsőszámú - feladata, hogy meghatározza a hazai valuta nemzetközi forgalomképességét, döntsön arról, hogy a hazai törvényes

fizetési eszköz milyen feltételek mellett kerülhet be a nemzetközi forgalomba. multinacionális vállalat  mesterséges régió   derogáció kereskedelem eltérítés  Lényege, hogy olyan több telephelyes nagyvállalat, amelynek telephelyei különböző országokban vannak. A telephelyeket, helyi részlegeket általában leányvállalatoknak hívják, és ezek az anyavállalat 100%-os tulajdonában vannak. Működhetnek azonban közös vállalkozás formájában is, amikor a hel yi tulajdonostárs vagy az állam, vagy egy másik magánszervezet, pl. egy helyi vállalat Az adott térség államai céltudatos, szervezett együttműködésének eredménye valamilyen gazdasági, kulturális, politikai vagy katonai területen. Az ebben részt vevő államok az együttműködés előmozdítására és fenntartására rendszerint állandó szervezetet hoznak létre A vámmentesség miatt ugyanis az olcsóbbá válik, így tehát a régi kereskedelem átterelődik

a kevésbé hatékony, ámde vámmentességet élvező drágább termelő felé. Ezt hívják kereskedelemeltérítésnek. A kereskedelemeltérítés nyilvánvalóan negatív hatása a vámuniónak. dependencia küszöb Az összefonódottságot az egymástól való függéssel (dependencia) mérik. Eszerint, ha egy ország külkereskedelmének a GDP-jéhez viszonyított legalább 10%-át a blokk országaival bonyolítja, akkor átlépte az un. Dependencia küszöböt, azaz integráltnak tekinthető. (Mára az Európai Unió tagállamai esetében ez a szám a 15%-ot is meg- haladta.) A dependenciaküszöb, mint szám, azzal mutat rá az egymásrautaltságra, a gazdasági függőségre, hogy az ország teljes bruttó hazai termékének érté- kéhez viszonyítja a blokkban tömörülő országokkal folytatott külkereskedelmi hányadát