Történelem | Középiskola » Erdély sajátos etnikai, vallási helyzete a XVI-XVIII. században

Erdély sajátos etnikai, vallási helyzete a XVI-XVIII. században „Három nép, három nemzet, négy vallás” – Erdély földrajzi és regionális helyzete, – Változó mozgástér a nagyhatalmak között – Erdély virágkorának és hanyatlásának főbb szereplői és állomásai. Erdély Mohács előtt Élén a királyt képviselő vajda állt, s teljes mértékig Magyarország részét képezte. Sajátos rendi szerkezetét az 1437-es kápolnai unió rögzítette. A három rendi nemzet: magyar, székely, szász területi alapon különült el. Magyar megyék: szervezete a magyarországi megyékével azonos: földesurak, jobbágyok, a városokban polgárok laktak. Székelyföldön: kollektív nemesség, közigazgatási egységei: székek Szászföld: szabad szász polgárok lakták, székeiket önállóan irányították Előzmények: 1526. mohácsi csata – a török nyer, majd elvonul II. Lajos halála (Csele patak) után, Magyarországon két királyt választanak

->Szapolyai János (magyar urak), I. Habsburg Ferdinánd (habsburgpárti urak) 1541. Buda elfogalálsa (törökök) Ferdinánd Buda ellen indul, hogy a váradi békének megfelelően átvegyék az országot. Fráter György, János Zsigmond gyámja a töröktől kért támogatást, aki a németeket le is győzte. Ezután a t örök szultán szívélyesen meginvitálta sátrába a magyar urakat miközben a janicsárok „városnézésre” mentek Budára, amit így egyetlen kardcsapás nélkül sikerült elfoglalniuk. A szultán a Duna menti területeket birodalma részévé tette, Izabella királynét, fiát, és annak gyámját Lippára költöztette, és évi 1000 ft adó fejében a Tiszántúl és Erdély tartozott uralmuk alá. (A Felvidék, a Dunántúl nyugati része, Horvátország és Szlavónia pedig Habsburg kézen maradt) A birodalom három részre szakadt. ->Magyar Királyság, Török Hódoltság, Erdélyi Fejedelemség Az erdélyi államiság jellemzői Az önálló

Erdélyi Fejedelemség a XVI. század második felében alakult ki Megszervezése Fráter György (János Zsigmond gyámja) nevéhez fűződik. 1541. előtt Erdély soha nem volt önálló ország 1570. Speyer-i egyezmény: Habsburg Miksa (Ferdinánd utódja) - János Zsigmond Ebben Jánis Zsigmond lemondott a királyi címről, ezért megkapta Erdély fejedelmi címét. S ha fiú utód nélkül hal meg, akkor az országrész a Habsburgokra száll + rögzítették az országhatárokat! Élén: Fejedelmi hatalom túlsúlya a rendekkel szemben, Fejedelem mellett a Fejedelmi Tanács Központja: Gyulafehérvár (ma Alba Julia) volt, ahol évi 2-8-szor tartottak rendi országgyűléseket ->egykamarás, szűk jogkörű résztvevők: magyarok, székelyek, szászok követei Területéhez: a török által Magyarországról leválasztott részek (Partium) és Erdély tartozott ->Magyar vármegyék, Székely székek, Szász székek alkották Lakossága: magyar, székely, német, román

–politikailag „három nemzet” Vallás: katolikus, evangélikus, református, unitárius, ortodox Rendi szervezetük: élesen elkülönült egymástól Vezetője névlegesen: János Zsigmond (II. János), gyakorlatilag: Fráter György Erdély, mint török vazallusfejedelemség, kényes politikai helyzetben van: Külpolitikailag: nem független: Hűbérura a szultán, akinek adót fizet + a választott fejedelmet is ő erősítette meg ceremóniával, oklevéllel. (A fejedelemség az Oszmán Birodalom vazallusa volt ugyan, de ez nem jelentette a törökök közvetlen uralmát az ország fölött. Ez inkább két uralkodó kölcsönös szerződése volt, amelyet az erdélyi fejedelmek önként vállaltak.) Az ország uralkodóit az erdélyi országgyűlés szabadon választotta. A megválasztott fejedelem ugyanakkor hatalmi jelvényeit a szultántól kapta, uralkodásához annak jóváhagyására volt szükség. Kül- és hadügyeiben általában nem cselekedett a szultán

egyetértése nélkül A külpolitikában óvatos hintapolitika, mert ellen kellett állni a Habsburg hódítási kísérleteknek (ez csak török szövetségben megvalósítható), illetve meg kellett szabadulni a török fennhatóságtól is (ami pedig csak Habsburg szövetségben volt lehetséges). Belpolitikailag: független, Erdélyben nem állomásozott török hadsereg 1568. Tordai országgyűlés, János Zsigmond -> a világon elsőként törvényben rögzítette a lelkiismereti és vallásszabadságot (ez a szabadság „csak” négy keresztény vallásra: a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius vallásra vonatkozott) (János Zsigmond halála után: Báthori István a fejedelem) ETNIKAI HELYZET Erdély: négy nép és három nemzet Erdélynek három alapvető etnikuma volt: a magyar, a román és a német (szász). A korabeli fogalmak szerinti, jogállást is jelentő három „nemzet” a magyar etnikum két eltérő jogállású csoportjából

(székelyek és magyarok), valamint a szászokból állt. A román nép fiai ezekbe a natiókba tagolódtak, jogállásuk szerint. „Három nemzet” Csak részben azonos a három „nemzet” (natio)– a három etnikummal. A magyar etnikum két nemzetet alkot: a Mohács előtti korból külön jogállást öröklő székelyeket és a magyarországi rendekkel azonos jogállású magyarokat. Külön jogállással bír az erdélyi szászság (németek). Az erdélyi románoknak nincs külön jogállása. A három natio rendjei 1437-ben, a felkelt parasztok elleni védekezés során unióra léptek egymással; az unió ettől kezdve egészen 1848-ig az erdélyi rendiség egyik alapja. Erdély sajátos etnikai helyzete abból adódott, hogy az Árpád-kortól kezdve fontos határvidék volt, ennek megfelelően különböző etnikumokat telepítettek ide, és kiváltságokat (autonómiát kaptak, és csak a királynak kellett adót fizetniük, cserébe katonai határőr szolgálatot

teljesítettek) adtak nekik autonómiát biztosítva ezzel saját ügyeikben. Így volt ez a határvédő székelyekkel is, akik megőrizték személyes szabadságukat, és hadkötelezettségüket, és adómentességüket. Rájuk nem terjedt ki a vajda közigazgatása, saját székekre tagolódtak, melyek élén királybírák álltak, és saját igazságszolgáltatási fórummal rendelkeztek. A székelyek lesüllyesztése a török korban indult meg. A fejedelmeknek szükségük volt az adók növelésére, ezért a székelyeket is adóztatni kezdték. Emiatt 1562-ben lázadás tört ki, minek következtében további jogfosztó intézkedéseket róttak rájuk. A szászok betelepítése a XIII. századtól tudatos királyi politika volt II Andrástól kaptak kiváltságlevelet, mely önkormányzatot adott nekik. A szászok székei saját gyűlést tarthattak, saját törvényeket hozhattak, külön adóztak és katonát kellett adniuk a védelemhez. Területi irányításban a

patrícius családoknak volt döntő szerepe. A török kiűzése és a Rákóczi szabadságharc után az erdélyi szászok a Habsburgok fontos támaszai voltak és emiatt kiváltságaik megmaradtak. A románok betelepülése több hullámban történt az Árpád-kortól kezdve. Saját vajdáik vezetése alatt érkeztek, csoportosan telepedtek le. Jórészt állattartó parasztok voltak, de idővel mind többen tértek át a földművelésre. A XVI. században a havasalföldi és moldvai helyzet romlása a románok tömeges betelepülését vonta magával. A románok nem kaptak politikai státuszt, és országgyűlési képviselettel sem bírtak. A felemelkedő román családok igyekeztek etnikai gyökerüktől elszakadni, és a magyarságba beolvadni. VALLÁSI HELYZET Erdély vallási sokszínűsége, a négy „bevett”, tehát törvényesen elismert vallás rendszere a XVI. század közepére alakult ki, sajátos etnikai és politikai sokszínűségének következtében A

székelyek katolikusok, a szászok reformátusok, a románok pedig görög keletiek (ortodox). A reformáció németországi „megalakulása” után nem sokkal Erdélyben is elterjed, ahol komoly támogatottság övezte. (a négy vallás: katolikus, evangélikus, református, unitárius) Fráter György lefoglalta a p üspöki birtokokat az állam részére, majd ezt követte a szerzetesrendek kiutasítása, végül az összes katolikus egyházi vagyon elkobzása (1556). Maga János Zsigmond is nyitott volt az új tanok iránt. A katolicizmust azért sem pártfogolhatta, mert ellenfelei a Habsburgok is katolikusok voltak. János Zsigmond fejedelmi védelem alá vette a protestáns felekezeteket (1557). Ő maga hívta össze a zsinatokat 1564 után sorra szervezte meg a lutheránus püspökségeket. A király hitbéli nyitottsága megerősítette erdélyi vallási toleranciáját. 1568-ban az országgyűlés határozta a gyülekezetek szabad vallásválasztásáról, ami megvonta a

birtokosok beleszólását a kérdésbe. Bevett vallásként azonban csak az evangélikust és a reformátust ismerték el, a katolicizmust, az antitrinitárius (unitárius) felekezetet és a szombatosokat csak megtűrték. A vallási sokszínűség részben az etnikai kevertség következménye, részben a fejedelmi politika eredményeképpen alakulhatott ki. A katolikus vallás Báthori István alatt erősödik meg annyira, hogy 1573-ban, Erdély történetében először, a négy vallás szabadságát lehessen törvénybe iktatni. Báthori ugyanis visszaadta a katolikusok vagyonát, de toleráns volt a protestánsokkal is. Erdélyben Bocskaitól (1604-1606) kezdve 1690-ig református fejedelmek uralkodnak. A katolikus vallással szemben bizonyos korlátozások voltak érvényben. A katolikus egyház híveit azonban nem háborgatta a vallásukban senki. Erdély református fejedelmei józanul kezelték a katolicizmus ügyét, de azért a református felekezeté volt a hegemón

szerep. --- Az erdélyi evangélikusságot majdnem kizárólag a szászok teszik ki. Így felekezetüket kettős védelem védi: a vallás szabad gyakorlását biztosító törvények és a s zász nemzeti privilégiumok. Helyzetük a X VI-XVII. század Erdélyében: a k ét nemesi natióval (magyar, székely) nem egyenrangúnak tekintett, de egyenjogú natio és felekezet; vallási jogaikban nem háborgatja őket senki. Szabad polgárok, szabad vallásgyakorlattal A szászok voltak azok akik az evangélikus vallást terjesztették. 1550-es években a s zászoknak már lett evangélikus egyházszervezete. Az unitáriusok helyzete rosszabb ennél. Hivatalosan mindvégig bevett felekezet maradnak, de lassan félreszorítják őket. Iskoláztatásuk zavartalan, kolozsvári szellemi központjuk megmarad (ezt csak az 1710-es évek második felében veri szét az ellenreformáció), de a református hegemónia árnyékában nem kaphatnak erőre. Ez a n égy vallás rendszere. Nem

zavartalan egyenrangúság, de mégis több, emberségesebb, mint a korabeli Európa reformációjának és ellenreformációjának legtöbbször türelmetlen világa. Egyedül csak Erdélyben honosodott meg a reformáció úgy, hogy nem lett belőle vallásháború. Erdélyben jelentős, de hivatalosan nem elfogadott vallások az ortodoxia, amelyet túlnyomó többségében az erdélyi románság képvisel, törvényesen létező, de nem bevett, csak megtűrt felekezet volt. Püspöke volt, papsága, egyházközségei működhettek, csak nem olyan biztos jogi alapon, mint a négy bevett felekezeté (nem élvezhetett állami támogatást). Kijut viszont az erőszakos eljárásból a reformáció unitarizmuson is túlmenő ágazatainak. Ezeket már 1573-tól tilalmazták. Ennek ellenére az antitrinitarizmusnak egyik irányzata, a szombatosság, évtizedeken át jelentős Erdélyben. Ezt a szombatosságot veri szét bírói úton I Rákóczi György 1638-ban. Különleges eset két

további vallási csoporté: az anabaptistáké és a zsidóké. Mindkettőt Bethlen Gábor telepítette be. Az anabaptisták csehországi németek, a német reformáció újrakeresztelő irányának hívei. Gyulafehérvár közelében, kapnak kiváltságos telepet Privilégiumuk védelme alatt gyakorolják vallásukat és űzik sokoldalú, fejlett ipari tevékenységüket. A zsidók Gyulafehérváron kaptak letelepedési jogot és más kiváltságokat. Számuk mindig csekély marad. Ez volt a három nép, három nemzet és négy vallás Erdélye. Erősen különböző jogállású népcsoportok rendezett, törvények szabályozta együttélése, bizonyos nyitottsággal