Gazdasági Ismeretek | Világgazdaságtan » Rádi Anasztázia - Indiáról általában

Rádi Anasztázia - Indiáról általában Indiáról általában, előrejelzés 1976-ban A világon minden hét emberből egy indus. India a világ szárazföldjének 2,2 %-át foglalja el. Ezen a földdarabon él az emberiségnek több mint 15 %-a Indiában pandzsábiak élnek és maráthák, gudzsarátiak és keralaiak, bengáliak meg mások. „Indusok” nincsenek Az elnevezés nem egy meghatározott népcsoportot jelöl; gyűjtőfogalom. Az első nagy törés ezen a földrajzi, gazdasági és történeti egységet alkotó dé1-ázsiai félszigeten a függetlenséggel egy időben következett be, s kettészakította Indiát. A két független állam már az új, természetellenes határok között alakult meg. De nemcsak a határok, a jelenség is különös volt; a nemzeti függetlenségi frontok természetes logikája az, hogy legalább addig legyenek egységesek, amíg hatalomra jutnak. Indiában a szakadás még a győzelem előtt következett be, és ezért a győzelem

keserű volt. A független India megszületése után viszont még az addig háttérbe szorult belső ellentétek is felszabadultak, és megindultak a saját belső dinamikájuk által meghatározott úton. Márpedig rengeteg az ellentét, társadalmiak, vallásiak, az egyenlőtlen fejlődésből következőek. Pakisztán kettészakadása, a független Banglades megalakulása már csak az első nagy robbanásnak egy késleltetett reakciója. India megindult az iparosodás útján. Ennek megvalósítója az indiai burzsoázia, amelynek az állam jelentős segítséget adott s ad ma is. A fejlődés lényegében tőkés típusú, amelynek az a sajátossága, hogy az állam, ahol teheti, a monopóliumokkal szemben a kis-, közép- és nagy tőkések oldalán áll. Természetesen fejlődési folyamatban a különböző tőkésérdekek, a monopólium nagyságú, egész Indiát átfogó nagyvállalatok és a helyi burzsoázia törekvései egymással és egymás közt összeütköztek. Ez

alapot teremtett arra, hogy néhány évvel a függetlenség után egy másfajta, új nacionalista mozgalom hulláma vonult és vonul végig napjainkban is Indián. Ennek olyan megnyilvánulásai vannak, mint például a tamil burzsoázia egy csoportjának elszakadási törekvése, az egyes indiai államok igénye arra, hogy az alkotmányban biztosítottnál több joguk legyen saját ipari fejlődésük meghatározására, a szükséges eszközök biztosítására, külkereskedelemre. Voltaképpen ezt tükrözik az államok közti területi és határviták, ez bukkan fel a reakciós jellegű bombayi megmozdulásokban. Ott -1- sincs másról szó, mint hogy a helybeli burzsoázia ki akarja üldözni a nagyváros gazdag lehetőségeire oda sereglő más államokbeli konkurens tőkét, s ezt könnyebben el tudja érni, ha a munkásokat is felbőszíti az ugyanolyan oknál fogva oda vonzódó más államokbeli munkások ellen. Mindennek következtében egyre gyűlik a nemzeti

érdekekbe, a külön igényekbe csomagolt robbanóanyag, s tetézi azt, amit a vallási és különösen a társadalmi ellentétek halmoztak fel. A mindennapi politikai élet felszínén ezek egyformán zavargásként, összeütközésként jelentkeznek. Időnként a több lehetőségért való marakodás - mint a nyelvi vitákban vagy az államok összetűzéseiben - osztályellentétnek tűnik fel, vagy keveredik is azzal, máskor az osztályellentétek látszanak, mint pl. az érinthetetlen mezőgazdasági munkások és a falusi gazdagok összeütközései - kasztbeli vagy vallási különbségeknek. Valójában azonban nem ugyanarról van szó. Igaz, van bennük közös vonás, mindenekelőtt az, hogy az adott politikai és gazdasági rendszert támadják, joggal vagy jogtalanul, egyik vagy másik oldalról. Közös bennük továbbá az, hogy valamennyiük alapja az indiai szegénység. Bármilyen kormány lesz is Indiában hatalmon, zavargásokkal, kommunális ellentétekkel

mindaddig, míg ezek alól ki nem húzzák a talajt, számolni kell. Nem arról van szó, hogy India gazdasági fellendülése önmagában minden problémát megoldhat. Gazdasági fellendülés nélkül azonban a szegénység okozta problémákkal birkózva egyetlen osztály, a nemzeti burzsoázia és - ha hatalomra jut - a munkásosztály sem teljesítheti küldetését. A nemzeti egység fontosságának hangoztatásával, buzdításokkal a súlyos problémákat nem lehet megoldani India a szegénysége miatt van kiszolgáltatva azoknak az erőknek, amelyek egységére törnek. A mai India fennmaradásának egyetlen biztosítéka: gazdasági felemelkedése, a tömeges szegénység leküzdése vagy legalábbis ennek kezdete. Ha az indiai gazdasági fejlődés üteme megelőzi a szegénység növekedésének ütemét, India jövője nem kilátástalan. Először azért nem, mert India nem szegény ország. Potenciális lehetőségeit tekintve sem az, de azért sem, mert - bár a

fejlődő országok nagy többsége krónikus tőkehiányban szenved, és ezért tud nehezen kimozdulni a holtpontról – Indiában jelentős koncentrált tőke van. A fantasztikus szegénységgel fantasztikus gazdagság áll szemben. A kérdés csak az, hogyan lehet ezt a tőkében, vagyonban, kincsekben materializált gazdaságot India gazdasági fellendülésének, a néptömegek anyagi helyzete megjavításának a szolgálatába állítani. -2- India gazdasági fejlődésének a mai körülmények között két útja van. Az egyik lehetőség a felhalmozott tőkét a monopolkapitalizmus törvényeinek, az általuk uralt gazdasági élet gyakorlatának megfelelően felhasználni. Ez olyan gazdasági fellendülést hozhat, amelyből a városi lakosság bizonyosan többkevesebb hasznot húz, és növekszik a munkalehetőség. Ugyanakkor részben a városi, de különösen a falusi lakosság tömegeinek a nyomora legalábbis változatlan marad. Nagytőkés mezőgazdasági üzemek

szervezése kétségtelen magasabb termésátlagokat biztosít. Az ültetvényes munkásokká lett parasztok számára állandó munkalehetőséget és a jelenleginél magasabb életszínvonalat. De azokat, akik a nagyüzemekben nem kapnak munkát, s megmaradnak kicsiny földjeiken, az ültetvény tönkreteszi, s a jelenleginél is nagyobb nyomorba kerülnek. Ez az indiai monopoltőke ajánlatának alapvető hibája: gazdasági fellendülést kínál - a mainál is nagyobb nyomor árán. Valamiféle „amerikai típusú” fejlődést ígérnek, óriási befektetéseket - a következmények azután már nem rájuk tartoznak. A másik lehetőség: tényleges társadalmi reformok, földosztás - amelynek során a föld azé lesz, aki a két kezével megműveli -, a nagyipar államosítása, az ország gazdasági erőforrásainak felhasználása tömegek javára. A külföldi monopoltőke visszaszorítása az indiai gazdasági életben. A korlátlan gazdagodás megakadályozása, a

rejtett vagyonok felhasználása az ország fejlődése érdekében, a nagykereskedelem legfontosabb szektorainak állami ellenőrzése, illetve állami tulajdonba vétele. A mezőgazdaságnak nyújtott olyan segítség, amelyből nemcsak a gazdag paraszt húz hasznot. A nyugtalan, forrongó India társadalmi ellentétei, amelyek az egész fennálló rendszert, sőt bizonyos értelemben az egész mai Indiát veszélyeztetik, részben osztályellentétek, részben kommunális, tehát csoportok, rétegek, vallási közösségek közötti összeütközések. Egy vonatkozásban közös gyökerük van: a szegénység, az elmaradottság. Indiát senki és semmi nem fenyegeti úgy, mint saját, elmaradottsága. India megmozdult. A kasztrendszer megmozdult, a kisebbségek megmozdultak, az államok politikai erői megmozdultak - még az indiai társadalom legkonzervatívabb eleme, a falusi gazdaságok élete is azt mutatja, hogy ha nem is gyors átalakulás, de valami változás várható az

újfajta vetőmagok elterjedése, a több műtrágya, a kis beruházások révén. India két évezreden át változatlan maradt - mozdulatlanságába minden hódító bicskája beletört Indiát meg -3- lehetett erőszakolni, ki lehetett rabolni, - csak éppen átalakítani nem tudta senki. Most először tűnik úgy, hogy azok a változások, amelyek részben már az angolok idején elkezdődtek, s a függetlenséget megvalósító polgári demokratikus mozgalom győzelmével meggyorsultak, nagyrészt pedig csak a függetlenség kikiáltása után indultak meg, most már az egész társadalmat megmozdítják. India többé nem a változásra képtelen, dermedt Kelet Még nem lendült mozgásba, de már megindult. Gazdasági életének kialakulása: Az Indiáért vetélkedő európai hatalmak (Portugália, Hollandia, Franciaország, NagyBritannia) közül az angolok, pontosabban a Brit Kelet-Indiai Társaság került ki győztesen. Fokozatosan kiszorították konkurenseiket és

kihasználva a társadalmi, vallási és nyelvi egyenetlenségeket, sőt azt magasra szítva az "oszd meg és uralkodj" elv alapján hamarosan kezükbe kaparintották egész Indiát. A gyarmati kizsákmányolás első korszaka a merkantil kapitalizmus jegyében zajlott le. Az áruk értékét maga a Társaság szabta meg (Marx: "Az árukat értéken alul vásárolták és értéken felül adták el az indusoknak"). A XVIII század közepén kezükbe vették a polgári közigazgatást és az adószedést. Az adók negyede fedezte a kiadásokat, negyede a helyi feudalisoknak jutott, a fele pedig tiszta haszon volt. Az így szerzett nagy profit jelentékenyen hozzájárult az angol ipari kapitalizmus kifejlődéséhez. Ennek virágkorában (a XIX. század első felében) megváltozott India gyarmati kizsákmányolásának módszere: megindult az ipari kivitel és a nyersanyagok behozatala Indiából. Ez idő tájt (1858-ban) felosztották a Társaságot és a brit

korona vette át India felett a közvetlen fennhatóságot. Az angol uralkodó Erzsébet óta egyben India császára is volt, akit Indiában az alkirály, az angol kormányban pedig az indiai államtitkár képviselt. India helyzete ekkor gyakorlatilag a gyarmati és a dominiumi státus között volt. Az angol pamutáruk exportja néhány évtized alatt ötvenszeresére növekedett, ezzel tönkretette a fejlett indiai kézműipart. India agrár-ipari országból agrárországgá degradálódott. Az angol főkormányzó egyik jelentése hűen tükrözi az akkori helyzetet: „India síkságai a pamutszövők csontjaitól fehérlenek.” A nagy kézműipari gócok lakossága rohamosan csökkent. Indiának földje termékeivel kellett az angol iparcikkekért fizetnie A nyersgyapot kivitele pl. 1813-1914 között ezerszeresére emelkedett Ismét megváltozott a kizsákmányolás módja az imperializmus korában, amikor a -4- szabadkereskedelmen alapuló ipari kapitalista

kizsákmányolást felváltotta a finánctőke általi kizsarolás, a maximális profit, az extraprofit útján. A XX század elejétől az angolok vasutakat, gyárakat, ültetvényeket, bankokat stb. létesítettek A helyi nyersanyagok és az olcsó munkaerő következtében nyert profit lényegesen felülmúlta a kereskedelemből és a hajózásbó1 származó bevételeket. India gazdasági életében tehát mélyreható, negatív nyomokat hagyott a két évszázados angol gyarmati uralom. A kézműipart tönkretették, a bányászatot alig, a feldolgozóipart - a textilipar kivételével - nem fejlesztették. Megbontották a növénytermesztés hagyományos szerkezetét a gabonafélék visszaszorításával, az ipari növények és élvezeti cikkek termelésének előtérbe helyezése idézte elő a gyakori éhínségeket. A függetlenné válás utáni ötéves fejlesztési tervek (jelenleg már az ötödik ötéves terv van folyamatban) a mezőgazdaság és az öntözés, a

nehézipar és a szállítás fejlesztését, az energiatermelés fokozását tűzték ki célul. Ezeket a célokat azonban csak részben sikerült megvalósítani. A mezőgazdasági termelést nem tudták a szükségleteknek megfelelően fokozni. A termelés emelkedése (1963= 100, 1973= 125) elmaradt a népesség és az igények növekedésétől. Az ipar fejlődése (1963=100, 1973=157) jóval intenzívebb volt, de a tervezett szintet még így sem érte el. India gazdaságában még ma is a mezőgazdaságé a vezető szerep, a nemzeti jövedelem értékének majdnem a felét szolgáltatja, s mintegy másfélszeresen múlja felül az ipar által termelt értéket. Az elmaradott gazdaság fejlesztését a korai kapitalista maradványok, a vallási kötöttségek, valamint a tőke- és szakemberhiány is hátráltatta. Az indiai szubkontinens felosztása: Az indiai szubkontinenst északon a Himalája határolja. A lánchegység déli előterében a Gangesz és mellékfolyói által

feltöltött, a nyári monszunesők idején árvíz járta Hindusztánialföld terül el ("Zöld-India"). Ezt nyugaton alacsony küszöb választja el az Indus alföldjétől, amely jóval szárazabb, helyenként sivatagi éghajlatú ("Sárga-In-dia"). Délen a Dekkán ősmasszívuma enyhén tagolt fennsík, amelyet kevéssé termékeny trópusi talajok borítanak ("Vörös-India"). Kivétel a Dekkán északnyugati része, amelyet terjedelmes bazalttakaró fed; -5- ennek málladékán kitűnő fekete színű talaj képződött. Nagy-Britannia legértékesebb gyarmata, a "brit korona ékköve" két évszázadon át az indiai szubkontinens volt. Az angolok a mohamedánok és a hinduk vallási ellen-tétének szításával igyekeztek meghosszabbítani uralmukat. Amikor mégis kénytelenek voltak függetlenséget adni gyarmatuknak, vallási alapon felosztották a területet (1947). A főleg hinduk által lakott vidékeken jött létre India

(hivatalos nevén: Indiai Köztársaság). A tea- és kaucsukfaültetvényeiről híres Ceylon sziget külön állammá alakult (Srí Lanka) A mohamedánok lakta tartományokból alakult meg Pakisztán. Ez két, egymástól 1800 km távolságban levő országrészb61 állt, amelyeket csak ideig-óráig lehetett egy állam keretei közé összefogni: 1971-ben a sűrűn lakott, rendkívül szegény Kelet-Pakisztán Banglades néven önállósult. Az indiai szubkontinens felosztása súlyos gazdasági és politikai következményekkel járt, amelyek erősen visszavetették a térség fejlődését. A felosztás nyomán magasra csaptak a vallási szenvedélyek, véres polgárháború tört ki, és 14 millió ember volt kénytelen elhagyni szülőföldjét: a mohamedánok Pakisztánba menekültek, a hinduk Indiába özönlöttek. A területi munkamegosztás korábban kialakult szálai megszakadtak. A nagy bengáli jutatermő vidék és a gyapotföldek tekintélyes része Pakisztánnak

jutott, a feldolgozóüzemek viszont Indiához kerültek. Miközben India textilgyárai nyersanyaghiánnyal küszködtek, Pakisztánnak úgyszólván a semmiből kellett ipart teremtenie. A nagy búzatermő vidékek elcsatolását India élelmezése sínylette meg A pakisztáni Indus-völgy csatornarendszerei a határ indiai oldaláról kapják vizüket. A vízmennyiség elosztásáról csak hosszú idő múltán sikerült megegyezni. India és Pakisztán határának megvonásakor vitás maradt Kasmír tartomány helyzete. A határviták több ízben háborúhoz vezettek a két ország között. A katonai kiadások mindkét államban sok pénzt emésztenek fel, ami hátráltatja a gazdasági fejlődést. A szubkontinens legnagyobb országa India: 3,3 millió km2-es területén 900 millió ember él. A lakosságot nyelvi szempontból mozaikszem tarkaság jellemzi Az indiai nyelvek száma több százra tehető. A legelterjedtebb a hindi, kb 300 millióan beszélik Az angol, - mint

közvetítő nyelv - még mindig fontos szerepet tölt be az államigazgatásban. Indiában a társadalom a hindu vallásban gyökerező évezredes kasztrendszer szerint is tagolódik. A hindu kasztok száma 3-4 ezerre tehető. Külön kasztja van például a bengáli olajütőknek -6- vagy a tamil asztalosoknak és taxisofőröknek. A kasztok egymás közötti kapcsolatát szigorú vallási előírások szabályozzák. A kaszthoz való tartozás örökletes: minden hindu ugyanazon kaszt tagjaként éli le életét, s követnie kell kasztjának házassági és étkezési szabályait. A kasztokhoz nem tartozó hinduk, az ún. érinthetetlenek a társadalom legelnyomottabb rétegét alkotják. A városokban már felbomlóban van a kasztrendszer, a falvakban azonban még mindig gyakori az érinthetetlenek megalázása, megkülönböztetése: nem használhatják a közös kutat, nem léphetnek be az üzletekbe, nem étkezhetnek együtt a kaszthindukkal, s nem is házasodhatnak

közéjük. India szövetségi állam, amelynek 25 tagállama széles körű belső önkormányzatot élvez. A tagállamok határai a legnagyobb nyelvek elterjedési területéhez igazodnak. A vallási és nemzetiségi-nyelvi ellentétek miatt a közigazgatási beosztás kérdése nem-egyszer súlyos összetűzésekhez, zavargásokhoz vezetett. Elmaradott mezőgazdaság: India lakóinak száma évente kb. 18 millióval növekszik A kormány egészségügyi felvilágosítással, a születésszabályozási módszerek terjesztésével igyekszik csökkenteni a természetes szaporodást. A lakosság életszínvonala igen alacsony: állandóan kísért az éhínség réme, s a katasztrófát olykor csak nagy élelmiszer-behozatallal sikerült elkerülni. India agrárország: lakóinak 2/3-a a mezőgazdaságban dolgozik, területének több mint a fele művelés alatt áll. A kiszipolyozott bérlők és az apró parcellákon gazdálkodó szegényparasztok a betevő falatot is alig keresik

meg; nincs pénzük gépekre, műtrágyára, nem ismerik a korszerű földművelési módszereket. Ezért az indiai agrotechnika hihetetlenül elmaradott. A földek túlnyomó részén faekével szántanak, sarlóval aratnak A tehéntrágyát eltüzelik, műtrágyát alig használnak, így a termésátlagok nagyon alacsonyak. Az indiai falvak felének nincs kapcsolata az országos úthálózattal, így az árutermelésben se vehetnek részt. A villany csak minden harmadik faluba jutott el. Az utóbbi időkben a kormány sokat tett a bőven termő fajták elterjesztése, a mű-trágyák és növényvédő szerek alkalmazása érdekében. Nagy beruházásokkal bővítették az öntözhető területet. A "zöld forradalom" eredményeképp nőttek a termésátlagok, egyelőre csillapodtak -7- az élelmezési gondok. Ebből főleg a nagybirtokosok és a gazdag parasztok húztak hasznot A legfontosabb élelmiszernövény a rizs. A legcsapadékosabb országrészeken még

öntözésre sincs szükség a rizsföldek elárasztásához. A szárazabb vidékeken az eső-vizet tározókba gyűjtik, vagy kutakból, csatornákból öntöznek. A vizet emberi vagy ál-lati erővel emelik ki és juttatják a földekre. Ahol télen is hull némi eső és van öntözővíz, ott évente két termést is betakaríthatnak. De a legtöbb helyen a száraz évszakban ugaron maradnak a földek A népélelmezésben a szárazabb vidékeken termő búza, a köles, az étolajat szolgáltató szezám és földimogyoró, valamint a cukornád is fontos szerepet játszik. A Dekkán termékeny északnyugati részén sok rövid szálú gyapotot termelnek Kalkutta (Calcutta) környéke, a Gangesz-delta a világ vezető jutatermő körzete. India egyik legfontosabb exportcikke, a tea nagy árutermelő gazdaságokból - ültetvényekről - kerül a világpiacra. A félsziget partján termő fűszereket (bors, szegfűszeg, szerecsendió) sok évszázados hírnév övezi. India a világ

legnagyobb szarvasmarha-állományát mondhatja magáénak. A hindu vallás azonban tiltja a hús fogyasztását, sőt a kivénhedt állatok levágását is. A tehenek takarmányozás híján alig adnak tejet. A sok elkóborolt, gazdátlan állat nagy károkat okoz a vetésben. Az ipar főleg a hazai piacra termel: A 17-18. században az indiai szövetek Európában is nagy keresletnek örvendtek A gyarmatosítók azonban elsorvasztották India kézműiparát, hogy a brit termékek nagyobb piachoz jussanak. India gyáripara csak a századforduló után bontakozhatott ki A függetlenné válás után a kulcsiparágakat - elsősorban a nehézipart - főleg állami erőből, tervszerűen fejlesztették. De a belföldi magánvállalatok - köztük nagy monopóliumok - szintén tág teret kapnak tevékenységükhöz. A nehézipar fő körzete a Damodar folyó környékén alakult ki, ahol hatalmas kő-szén-, vasérc- és mangán érctelepek vannak egymás közelében. A vaskohászat és a

gép-gyártás legrégibb központja Jamshedpur (Dzsamsedpur). Az "indiai Ruhr-vidéken" az utóbbi pár évtizedben korszerű nagyüzemek egész sora létesült. Különösen gyors volt a gépgyártás -8- (szerszámgépek, vontatók, gépkocsik) és a vegyipar fejlődése (műtrágyák, növényvédő szerek, gyógyszerek előállítása). India tetemes kőolaj-behozatalra szorul, ezért is kezdték korán az atomerőművek építését. Az ország iparosításához a Szovjetunió, az USA és az európai államok is nyújtottak kölcsönöket és műszaki segítséget. India vezető iparága a gyapot- és jutafeldolgozás. A pamutszövetek, zsákvásznak az ország legfontosabb kiviteli cikkei. A textilipar gócai Bombay és Kalkutta Ezek a nagy kikötővárosok bonyolítják le az ország csekély külkereskedelmi forgalmát, itt összpontosul a fogyasztási cikkek gyártása is. A főváros, Delhi ipara újabban szintén gyors fejlődésnek indult. India gazdasági

fejlődését a kasztrendszer maradványai és a vallási-nemzeti ellentétek hátráltatják. Az elmaradott agrotechnika és birtokszerkezet, valamint a demográfiai robbanás miatt az élelmezési helyzet ingatag. A hinduk fő tápláléka a rizs, a húsfogyasztást vallásuk tiltja. Az iparfejlesztés irányát a belföldi igények szabták meg Az indiai gazdaság kevéssé nyitott, a külső áruforgalom csekély. Kalkutta, a nyomor metropolisa: Nem sok olyan város van a földkerekségen, ahol a lakáshelyzet annyira reménytelen lenne, mint éppen Kalkuttában. A lakások, szolgáltatások és közművek fejlődése képtelen lépést tartani a növekvő népességgel. A belső területek lakásai is elavultak és túlzsúfoltak, de legalább vízzel és csatornával el vannak látva. Elképesztő állapotok uralkodnak viszont a külvárosok területén, ahol tízezrével nőnek ki a földből a vályogból és alkalmi anyagokból tákolt, pálmalevéllel vagy bádoggal fedett

kunyhók. Villany, víz és csatorna nincs, a szennylé az utcákon folyik. Hogy mi történik olyankor, amikor a monszun beköszönt, és az árvíz elönti az alacsonyan fekvő területeket, magával ragadva a hónapok alatt felgyülemlő mocskot és szennyet?! A hajléktalanok állataikkal együtt az utcákon laknak. Akármerre járunk a városban, az utca szélén tengődő emberekbe botlunk, akik a szárított tehéntrágya tüzénél főzik vacsorájukat, és a csupasz kövezeten vagy a földre terített rongyokon alszanak. Kalkuttát rendszeresen látogatják a járványok. Vérhas, kolera tizedeli a nyomornegyedek, a -9- slumok lakóit, de nem sokkal jobb a helyzet a város más területein sem, hiszen a vezetékes ivó-víz a Hugliból jön szűrés nélkül, és a Gangesz vize a torkolatvidéktől távolabb sem nevezhető kristály tisztának, itt a deltavidéken pedig már koncentráltan tartalmazza az egészségre ártalmas szennyező anyagokat. Kalkutta elhanyagolt,

rendezetlen város, eséllyel pályázhatna a »föld-kerekség legcsúnyább helye« címre. India gazdasága India a kultúra, a földrajz, az éghajlat, a nyersanyagok és az ásványkincsek olyan gazdagságával és sokszínűségével rendelkezik, amely a világon kevés országban található meg. Indiának, mint a világ legnagyobb demokráciájának, olyan alapvető előnyei vannak, amelyek megteremtik a jó üzleti élet feltételeit: - az angol nyelv használata az üzleti életben és a közigazgatásban - független bírói testület - erős jogi és számviteli rendszer - szabad és élettel teli sajtó - nagyszámú képesített és szakképzett munkaerő. India gazdasága a világon az ötödik legnagyobb, a fejlődő gazdaságok között pedig a második legnagyobb, 360 bmillió US dolláros GDP-vel 1996-97-ben (a vásárlóerőt, mint viszonyítási alapot számolva). India gazdaságának további pozitív jellemzői például: - önellátás a

mezőgazdaság területén - lendületes ipari növekedés (8,5% 1996-97 –ben az 1990-91-es O,6%-hoz képest) - széleskörű és sokszínű infrastruktúra és ipari létesítmények szerte az országban - erős és érett magánszektor (India GDP-jének 75%-a ebből származik) - növekvő export tevékenység - megfelelő fizetési mérleg - teljes valuta konvertibilitás - fejlett bankrendszer és pénzpiacok - magas hazai megtakarítások és beruházási ráta - stabil inflációsráta. A közelmúltban Indiában olyan kezdeményezések születtek, amelyek a szabályrendszerek - 10 - folyamatos átalakításával leegyszerűsítik és ésszerűsítik az eljárásokat és a munkafolyamatokat a gazdaság minden egyes szektorában – a kereskedelemben, az iparban, a külföldi befektetéseknél, a pénzügyekben, az adózásban és az ál1ami szektorban. Ezeknek a reformoknak köszönhetően sikerült elérni egy nagyfokú stabilizációt a

makro-gazdaság szintjén, egy elviselhető méretű államháztartási hiányon alapuló gazdasági növekedést, egy stabil inflációsrátát, egyre növekvő hazai megtakarításokat és kisebb mértékű költségvetési hiányt. Ez a reform folyamat a gazdaságon belül működő megszorító szabályozások megszüntetésével elősegíti a hazai és külföldi befektetéseket, különös hangsúlyt fektetve az infrastruktúra fejlesztésére. India kereskedelmi politikája: - A legtöbb termék szabadon behozható a meghatározott vámtarifa kifizetésével - A beruházási javak és a félkész termékek importjánál nincs mennyiségi megszorítás - Engedményes vámtarifa a beruházási javak importja esetében - Vámvisszatérítés a beruházási javak importja esetében, és hozzájárulási díj az export fizetési kötelezettség esetében - Import és export termékek korlátozott „negatív listája”, elsősorban a biztonság, az egészségügy és a

környezetvédelem területén - Export támogató csomag, ezen belül jövedelem adó alól való mentesség, a beruházási javak és a nyersanyagok vámmentes importja - A rúpia teljes konvertibilitása - A vámtarifa szintek ésszerűsítése – a legmagasabb kivetett tarifa 40%. Legfőbb export termékek – az 1996-97-es 33 milliárd US dollár export 80%-a olyan készárukból állt, mint például drágakövek és ékszerek, ruházati cikkek, pamut fonal és textíliák, bőr termékek, mezőgazdasági termékek, műszaki cikkek, vegyi anyagok, elektronikai termékek, közlekedési eszközök és számítástechnikai szoftver. Legfőbb import termékek – Az 1996-97-es 38 milliárd US dollár import egy-egy negyedét a beruházási javak, illetve az üzemanyag jelentették. Jelentős import termékek még a vegyi anyagok, drágakövek és féldrágakövek, a műtrágya, a vas és acél, a színesfémek és a szakmai eszközök. - 11 - Láthatatlan jövedelmek –

Az idegenforgalomból és a magán tevékenységekből származó jövedelmeknek köszönhetően a láthatatlan jövedelmek az 1990-91-es 1,6 milliárd US dollárról 8,7 milliárd US dollárra növekedtek 1996-97 –ben. India befektetési politikája: - Az engedélyhez kötött iparágak száma 14-re csökkent - Számos esetben, különösen az infrastruktúra területén egészen 100%-ig is elmehet a direkt külföldi beruházás (FDI) aránya - Az infrastrukturális szektorban liberális elvek a külföldi kereskedelmi segítség igénybevételére - Adóengedmények az infrastruktúra területén történő beruházásoknál, különösen az olajiparban, az energiaiparban, az úthálózatnál és a telekommunikációban - A Reserve Bank of India automatikus hozzájárulása olyan szektoroknál, amelyekben a direkt külföldi beruházás megengedett 50,51 vagy 74%-ig, az egyes esetektől függően - Egyre több terület kerülhet be a magán szektorba - Az állami

szektor támogatásának megvonásáról szóló módozatok véglegesítése - Pénzintézetek l0%-ig lehetnek részvényesek listán nem szereplő vállalatokban. A külföldi beruházások szabályainak és megvalósításának reformját és liberalizációját követően az egész világról nagyszámú befektető jelent meg az indiai piacon, nagyvállalatoktól kezdve egészen a közép- és kisvállalatokig. Az 1991 és 1996 közötti direkt külföldi beruházás 25%-a az Egyesült Államokból származik, további jelentős beruházók pedig Nagy-Britannia, Dél-Korea, Németország, Japán, Izrael, Malaysia és Mauritius. India gazdasága az ezredfordulón: Az elmúlt évek világgazdasági fejleményei senkit sem tölthetnek el túlzott optimizmussal. 1997-98-ban tört ki a délkelet-ázsiai pénzügyi válság, melynek tovagyűrűző hullámai más kontinenseken is éreztették hatásukat, ráadásul sokak számára világossá vált, hogy a nemzetközi pénzügyi

rendszer számos gyengeséggel küzd, a piac mindenhatóságába vetett hit pedig – úgy tűnik – egyre inkább illúzióvá válik. Az új évezred recesszióval köszöntött be az Egyesült Államokban, véget vetve a második világháború utáni időszak leghosszabb - 12 - fellendülésének. Az információs-technológiai forradalom kezdeti lendülete alábbhagyott, erősen megcsappantak a beruházások, a NASDAQ-részvényindex harmadára esett vissza. Jóllehet az úgynevezett új gazdaság nem tűnt el teljesen, sőt, hozadéka igen jelentősnek mondható, új eszközök beszerzése helyett a vállalatok más módon reagáltak a recesszióra. A gazdasági nehézségeket csak tetézték a szeptember 11-i események, melyek közvetlen hatásai ugyan nem voltak jelentősek, pszichológiai következményei azonban még ma is komoly veszélyforrást jelentenek. Sokan várták, hogy a lassuló amerikai „okomotív” helyére más lép majd, elsősorban az Európai Unió,

de ez nem következett be, ráadásul a harmadik erő központ – Japán esetében sem várhatunk mostanában újabb csodát. Vannak azonban olyan régiók is a világgazdaságban, melyek a kedvezőtlen környezet ellenére jól teljesítettek az elmúlt években. Nagy örömünkre ezek között említhetjük – több kelet-közép-európai országgal egyetemben – hazánkat, de ide tartozik a világ két legnépesebb országa, Kína és India is. Viszonylagos zártságuk következtében mindketten sikeresen védekeztek a 98-as válság kedvezőtlen hatásai ellen, és úgy fest, hogy a világméretű recesszió sem törte meg lendületüket. Itt azt szeretnénk bemutatni, hogy India miképp reagált az elmúlt évek világgazdasági változásaira, ezek milyen hatással voltak teljesítményére, végül az ITforradalom megtorpanás a hogyan érintette az ország legdinamikusabban fejlődő szektorát, a számítógépes szolgáltatásokat és a szoftveripart. A változások

Indiában sohasem varázsütésre következtek be: hosszú évtizedek, gyakran évszázadok kellettek egy-egy jelentősebb átalakuláshoz. A tradicionális szektor még ma is igen fontos szerepet játszik az ország gazdaságában, az úgynevezett nem szervezett (unorganized) szféra a nemzeti jövedelem 60%-át adja. A háziipar és a mezőgazdaság (ami a GDP egynegyedét teszi ki) a hagyományos indiai életmód szerves része, a falu és a vidék változása igen lassú. Mivel a munkaerő jó része nem a szervezett szektorokban dolgozik, mind a foglalkoztatottság, mind a munkanélküliség mérése igen nehéz. A 2002/2003-as felmérések szerint az ezredfordulón a munkaerő létszáma 363 millió főt tett ki, amelyből 337 millió volt a foglalkoztatott, azaz több mint 26 millió a munkanélküli. Ez valamivel több, mint 7%-os munkanélküliséget jelent, szemben az 1993-as 6%kal (igaz ugyanakkor, hogy a 80-as évek közepén 8% felett volt a munkanélküliek aránya). A

foglalkoztatottak 57%-a a mezőgazdaságban, negyede a szolgáltatások terén dolgozik, és csupán 18%-uk talál munkát az iparban. Az állami alkalmazottak száma 2000-ben 19 millió fő volt Jó eredményeket ért el India az éhezés visszaszorítása terén: a krónikusan éhezők aránya vidéken az elmúlt években 12 ezrelékről 6 ezrelékre, míg a városokban 7 ezrelékről 2 ezrelékre csökkent. Ugyanezek az - 13 - adatok a szezonális jellegű éhezés tekintetében 26-ról 19, illetve 6-ról 4 ezrelékre való visszaesést mutatnak. Számos kormányprogram indult a szegénység ellen is, mint például a Vízkínálati Program vagy a Vidéki Infrastruktúra-fejlesztési Alap. A szegénység mellett sok évszázadon át a mérhetetlen gazdagság is megtalálható volt az elitek körében. A függetlenség után a helyzet annyiban módosult, hogy a maharadzsák mesés kincsei az állam tulajdonába kerültek, a felbecsülhetetlen vagyonok pedig elapadtak. A jólét

ugyanakkor egyre nagyobb rétegeknek vált elérhetővé, olyannyira, hogy mára már mintegy kétszáz millióan élnek nyugat-európai normák szerint is viszonylagos jólétben. Az 1991-ben kezdődő reformfolyamat keretében fokozatosan liberalizálni kezdték a külgazdasági szférát, megindult – ha lassan is – a külföldi tőke beáramlása, megélénkült a külkereskedelem. A középosztály számára a liberalizáció új lehetőségeket nyitott mind a pénzügyi befektetési lehetőségek, mind pedig a fogyasztás területén. Az indiai felsőoktatás – a brit elitképzés nyomdokain haladva – évről évre több tízezer igen jól képzett szakembert bocsát ki, különösen a műszaki- és a természettudományok területén. Emellett igen nagy azon diákok száma is, akik – minthogy családjuk megengedheti magának – külföldön folytatják tanulmányaikat, elsősorban neves brit és amerikai egyetemeken. Bár sokan visszatérnek hazájukba,

többségük mégis Amerikában jut jól fizetett állásokhoz. Akárhogy is, az indiai mérnökök, matematikusok, fizikusok, csillagászok és természetesen a számítástechnikai szakemberek a világ élvonalába tartoznak, értékes humán erőforrás-tartalékot jelentve az országnak. E lehetőségek kihasználására, valamint az egyre gyorsuló globalizációs folyamatok kényszerei közepette, az utóbbi évtizedben kifejlődött és megerősödött India leggyorsabban növekvő iparága, a számítástechnikai és szoftverszolgáltatások ágazata. A 90-es évek első felében az indiai gazdaság növekedése átlagosan 7% körül mozgott, ami óriási lelkesedéssel töltötte el a szakembereket. Úgy érezték, a gyors növekedés hatására végleg sikerülhet leszámolni a szegénységgel, és a modernizációs folyamat is megélénkülhet. Sokan azonban úgy gondolták, hogy a változások üteme csupán átmeneti, az átalakulás (tudniillik a piacgazdaság

kiterjesztése) sebességének lecsökkenése után a növekedés üteme is visszaesik majd. Attól is féltek, hogy az amerikai (és ezen keresztül a világgazdasági) konjunktúra megszűnésével a növekedési kilátások a világon mindenhol jelentősen romlani fognak. A 90-es évek második felében 5-6% körüli szintre csökkent a bővülés üteme A délkelet-ázsiai pénzügyi válság – jóllehet nem érintette mélyen a szubkontinenst – hatása jól tetten érhető volt a mutatók változásában. Azóta a helyzet – úgy tűnik – stabilizálódott: az 1999/00-es gazdasági évben Indiában a reálnövekedés 6,1%, a következő évben pedig 4,4% - 14 - volt, a recesszió első évében 2001/02-ben – 5,6%-ot, a legutóbbi időszakban pedig (ugyan még csak előzetes becslés alapján) 4,4%-ot mértek. Az évtized elején még komoly aggodalmakra adott okot a magas infláció, volt olyan időszak, amikor az árszínvonal egyetlen év alatt 14%-kal emelkedett.

Az évtized végére enyhült az inflációs nyomás, olyannyira, hogy 2000 eleje óta sem a termelői, sem a fogyasztói árindex növekedése nem haladja meg az 5%ot. 2002/03-ban az előző 4,4%-on, utóbbi pedig 3,2%-on állt Magasak viszont a kamatlábak: jelenleg a központi bank irányadó rátája 6,25%, ami nemzetközi viszonylatban meglehetősen soknak számít. Látható, hogy a reálkamatok is kedvezőek, így nem meglepő, hogy a rúpia dollárhoz viszonyított árfolyama stabilan a 46-48 rúpia/dolláros sávban mozog. A megtakarítások továbbra is igen magasak: a háztartások jövedelmük 22%-át nem költik el, ráadásul ennek felét pénzügyi eszközökbe fektetik. Érdekességképpen említsük még meg, hogy a fogyasztási szokások mennyire mások itt, mint egy fejlett nyugati országban: a háztartások jövedelmüknek még mindig közel felét alapvető szükségleti cikkek – étel, ital, dohány – beszerzésére fordítják. A kedvező kilátások és a

relatíve magas kamatlábak egyaránt vonzó feltételeket biztosítottak a külföldi tőke számára. Bár az 1998-as események után a beáramlás India irányában is visszaesett, már 2000-re elérte a válság előtti szintet, azaz meghaladta a 10 milliárd dollárt. Nagyjából azóta is ennyi külföldi tőke jön be évente (2001/02-ben például 10,4 milliárd dollár érkezett). Ebből közel 4 milliárd dollárt tettek ki a külföldi közvetlen befektetések, de a portfolió-beruházások összege is 2 milliárd dollár volt. Érdekes tendencia figyelhető meg a két típus egymáshoz viszonyított arányának eltolódásában. Korábban a portfoliótőke mennyisége meghaladta a közvetlen befektetésekét az évtized elején – a liberalizációs folyamat kezdetén – gyakorlatilag még nem beszélhettünk működőtőkebeáramlásról (1991/92-ben például mindössze 129 millió dollár érkezett Indiába), miközben a portfolió-befektetések összege meghaladta a

4 milliárd dollárt. Azóta a trend megfordult, és 2002 volt az első olyan év, mikor több működőtőke jött be, mint portfolió. Az ország nemzetközi tőkernérlege azonban még egy fontos sajátosságot mutat: igen jelentős a külföldről érkező transzferek aránya. Az Indiába beáramló külföldi tőke sem abszolút értékében, sem pedig az ország nagyságához mérve nem túl jelentős, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy a folyamat csak mintegy tíz éve indult meg, és azóta – főleg a közvetlen beruházások esetében – töretlenül javul a helyzet. Összehasonlításképpen: 2001-ben a térség országai közül (Japánt leszámítva) Kína vonzotta a legtöbb működőtőkét, 46,8 milliárd dollár - 15 - értékben, és mind Szingapúr, mind Thaiföld megelőzte Indiát, 8,6 milliárd, illetve 3,8 milliárd dollárral. Indiába viszont ebben az évben már több tőke érkezett, mint akár Indonéziába vagy Koreába. Természetesen az ország

vezetése is tisztában van azzal, hogy mennyire fontos a beáramló külföldi tőke, ezért minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a kedvező folyamatokat fenntartsa, sőt, tovább erősítse. A Vajpayee-kormány tehát további könnyítéseket vezetett be a külföldi tőke becsalogatásának előmozdítására. Többek között engedélyezték a 100%-os külföldi tulajdont az infrastruktúra területén, a többségi tulajdont a bankszektorban és megtették a kezdeti lépéseket a teaszektor liberalizációja irányában is. Fontos ösztönzőt alkalmaznak azon a külföldi vállalatok esetében, melyek új technológiát hoznak be az országba (azaz előmozdítják a technológiatranszfert): lényegesen jobb jogdíjfeltételek vonatkoznak rájuk ezentúl. Mindez persze csökkenti a költségvetési bevételeket, és akadályozza az évek óta halmozódó deficit lefaragását. Sokan úgy vélik, hogy a korábban beígért szigor csupán a választásoknak szólt,

és így próbált a mérsékelten nacionalista, jobbközép koalíció még több szavazatot nyerni. A másik oldal viszont azt hangsúlyozza, hogy a költségvetés hosszú távú kötelezettségei nem is nagyon tennék lehetővé a kiadások nagyarányú visszafogását. A hiány mindenesetre elég ijesztő méreteket öltött: 2002/03-ra elérte a GDP 10%-át, miközben a kamatterhek immár a kiadások negyedére rúgnak. Ha összeadjuk a kamatkiadásokat, a védelmi kiadásokat és a kormányzati támogatásokat, szubvenciókat, az összes költségvetési kiadás 60%-át kapjuk. Itt érdemes megjegyezni, hogy India hadserege az egyik legnagyobb a világon: létszáma több mint 1 millió fő, és atomfegyverek is rendelkezésére állnak. Bár a Pakisztánnal szembeni ellentétek hol felerősödnek, hol alábbhagynak, a katonai készültség egyáltalán nem hagy alább. A kiadások igen jelentősek, sőt, az elmúlt években folyamatos növekedést mutattak: 2001-re már

megközelítették a 12 milliárd dollárt, azaz a GDP 3%-át. Ebből is látszik, hogy a kormányok mozgástere a költségvetés alakításában meglehetősen korlátozott. Végül említsük meg, hogy India esetében számottevő a tőkekiáramlás is (a múlt évben elérte az 1 milliárd dollárt). 2001/02 nem csak a közvetlen külföldi befektetések terén hozott kedvező eredményeket, de 23 év elteltével ismét többletett mutatott a folyó fizetési mérleg is. A sorozatos deficiteket sikerült lefaragni, és a 2002-es gazdasági év végére a bevételek 1,4 milliárd dollárral meghaladták a kiadásokat. India a második világháború után importhelyettesítő iparpolitikát folytatott, nagy hangsúlyt helyezve a lehető legnagyobb önállóságra. Az 1991-es reformok - 16 - azonban megváltoztatták a helyzetet, (legalábbis részlegesen) felszabadult az import, ami új lehetőségeket nyitott a már említett tehetős középosztály számára. Nem csoda, hogy

1991-ben a behozatal mintegy 10 milliárd dollárral haladta meg a kivitelt. A külkereskedelmi mérleg a 90-es évek folyamán tovább romlott, és 1999/2000-re elérte a 17 milliárd dollárt. A következő két évben aztán némileg javult, de tavaly még így is 13 milliárd dolláros hiány mutatkozott. Mindez az export és az import dinamikus bővülése mellett ment végbe: az évtized elejéhez képest a kivitel két és félszeresére, a behozatal kétszeresére nőtt. Először 2000/01-ről 2001/02-re fordult elő, hogy az export stagnáljon, az import pedig 1 milliárd dollárral – abszolút értékben is – csökkenjen. Ebben valószínűleg a világgazdasági recesszió hatását fedezhetjük fel. A folyó fizetési mérleg a külkereskedelmi mérleggel szemben pozitív szaldóval zárt, tehát a szolgáltatások és jövedelmek terén a szufficit több mint 13 milliárd dollár kellett, hogy legyen. Egy olyan országban, ahol a bruttó hazai termék kevesebb, mint 500

milliárd dollár, ez az összeg igen jelentősnek mondható. Miből tevődött mindez össze? Egyrészt több millió indiai munkavállaló tartózkodik tartósan vagy átmenetileg külföldön (elsősorban a gazdag arab olajországokban és az USA-ban), ahonnan rendszeresen utalják haza (indiai viszonylatban magas) fizetésüknek egy részét. E transzferek évről évre nőnek, de a 90-es évek második fele óta stabil értéket mutatnak, 2001/02-ben meghaladták a 12 milliárd dollárt. A magánátutalások tehát jelentősen javítják a szolgáltatások mérlegét, de majdnem ugyanilyen fontos az egyéb szolgáltatások kategóriája is, melynek nettó többlete 3,8 milliárd dollár volt, 14,7 milliárdnyi bevétellel és 10,9 milliárdos kiadással. Ebbe a csoportba tartoznak többek között a már korábban említett szoftver- és számítógépes szolgáltatások, melyek exportbevétele 2001/02-ben 10 milliárd dollárt tett ki. A legfontosabb indiai exportcikkek

csoportját – csakúgy, mint az elmúlt évszázadokban – textil- és bőripari termékek alkotják. Ruhák, cipők, textilanyagok jelentik a legfőbb bevételi forrást, a 45 milliárd dolláros export 22,1 %-át. Igen jelentős a drágakő- és gyémántkivitel is, az összes exportbevétel 16,7%-a származik innen. Ezenkívül említésre méltó még a gépipari és a vegyipari termékek kivitele is, melyek összesen közel 30%-ot tesznek ki. Az exporttal szemben az import jóval diverzifikáltabb, a legtöbbet energiahordozókra, főként olajra költenek. Az 58 milliárd dollárból több mint 15 milliárdot fordítanak erre a célra Fontos tételt jelentenek az ékszergyártás nyers anyagai is, a gyémánt, az arany és az ezüst. Erre összesen a kiadások 17,8%-a megy el. Tőkejavakra 6,4 milliárd, elektronikai cikkekre 4,3 milliárd, vegyipari termékekre pedig közel 3 milliárd dollárt költenek. Jól látható, hogy az indiai gazdaság erősen függ az olaj

importtól, éppen ezért minden közel-keleti krízis veszélyeket rejt - 17 - a külkereskedelem egyensúlya tekintetében. India legfontosabb partnerei az Egyesült Államok, az Európai Unió (ezen belül is Nagy-Britannia), valamint Japán. Ezen kívül természetesen az olaj exportáló országok is fontosak a behozatalban (továbbá a már említett jövedelemtranszferek vonatkozásában is kitüntetett szerepet játszanak). India exportteljesítménye ázsiai összehasonlításban azonban továbbra is szerénynek mondható, főleg Kína 267 milliárd, Korea 150 milliárd, Szingapúr 122 milliárd és Malajzia 88 milliárd dolláros kiviteléhez képest. De még Thaiföld is megelőzi Indiát, 65 milliárd dolláros teljesítményével. A növekedési lehetőségek azonban Indiában elég jók ebben a tekintetben is, főleg, ha meggondoljuk, hogy 1990/91-ben az export mindössze 18 milliárd dollárt tett ki. A jelek szerint sem a délkelet-ázsiai pénzügyi

válság, sem pedig a világgazdasági visszaesés nem érintette túlságosan mélyen India külgazdaságát. Egy alig észrevehető visszaeséstől eltekintve mind a külkereskedelem, mind a tőkebeáramlások stabilak maradtak az ezredfordulón, ami részben a még mindig meglehetősen nagyfokú zártságnak, részben pedig a külkereskedelem specifikus vonásainak köszönhető. Még ennél is érdekesebb azonban a szolgáltatásexport alakulása, ezen belül pedig a szoftver- és számítógépes szolgáltatások nyújtása külföldiek számára, ami a folyó fizetési mérleg egyik legfontosabb bevételi forrásává vált az elmúlt években. India komparatív előnyei olyan területeken mutatkoztak meg az elmúlt évtizedben, melyek általában nem megszokottak egy fejlődő ország esetében. A kelet-ázsiai kis tigrisek esetében már tapasztalhattuk, hogy a legfejlettebb technológia előállítása (és ehhez persze felhasználása is) kiváló kitörési pontot jelenthet

olyan országok számára, melyek viszonylag jól képzett, ugyanakkor alacsony költségű munkaerővel rendelkeznek, miközben az ország vezetése az ipar- és kereskedelempolitikát ennek megfelelően képes alakítani, ráadásul a vállalati szerkezet is megfelel a kitűzött céloknak. India esetében azonban az ipari fejlettség szintje nem igazán teszi lehetővé a fent említett stratégia követését, ami – mint láthattuk – meg is mutatkozik a külkereskedelem szerkezetében. Ugyanakkor számos olyan előnnyel találkozhatunk itt, mely más ázsiai országokban nem mutatható ki. Ezek közül talán a legfontosabb a kvalifikált, angolul kiválóan beszélő munkaerő, mely még ázsiai viszonylatban is olcsónak számít. Ehhez jön még a műszaki és természettudományi oktatás magas színvonala, folyamatos utánpótlást biztosítva a munkaerőpiacon. Ilyen jellegzetességekkel nem meglepő, hogy India olyan területeken tudott sikeresen bekapcsolódni a

nemzetközi munkamegosztásba, ahol a fent említett sajátosságok fontosak. A legkézenfekvőbb ilyen ágazat a számítástechnika. A kis tigrisekkel ellentétben azonban nem a hardvergyártás, hanem - 18 - a szoftveripar vált a húzóerővé, mivel itt viszonylag csekély tőkebefektetéssel kiépíthető az a háttér, mely lehetővé teszi magas szintű szolgáltatások nyújtását. Az Internet elterjedése gyors azonnali – on-line kommunikációt tesz lehetővé a világ távoli területei között, ráadásul a fő megrendelőktől, az amerikai cégektől való időeltolódás további lehetőségeket biztosít, hiszen amíg az USA-ban éjszaka van, a kívánt szolgáltatásokat a világ másik felén nappal tudják elvégezni a szakemberek. Az angol nyelv kiváló ismerete – ami Indiában a sok használatban lévő nyelv miatt minden értelmiségi számára alapvető követelmény – az ázsiai féltekén szinte egyedülálló jellegzetesség, és olyan

területeken, mint például a számítástechnikai szolgáltatások, ahol a kommunikáció rendkívüli jelentőséggel bír, kiváló komparatív (és kompetitív) előnyt jelent. A szolgáltatásexportot általában az jellemzi, hogy az exportáló ország területén zajlik az a tevékenység, amelyet az „importőr” igénybe vesz, azaz házhoz jön a vásárló. A szoftver- és egyéb számítástechnikai szolgáltatások estében azonban más a helyzet, senkinek sem kell elhagynia saját országát, az információ áramlik egyik helyről a másikra. A globalizálódó világban a gyors és olcsó digitális adattovábbítás már nem okoz problémát. Ennek kihasználására fejlődött ki alig egy évtized alatt az indiai szoftver- és számítógépes szolgáltatások iparága, melynek exportbevételei 2002/03-ben elérték a 10 milliárd dollárt. Az iparág egészében a növekedés évek óta 30% körül mozog, amivel ma már egyértelműen India legdinamikusabban

bővülő gazdasági ágazatává vált. Az információstechnológiai konjunktúra idején ez a növekedés szinte természetesnek tűnik, egyáltalán nem az azonban a 2001-es visszaesés után. Az Egyesült Államokban a beruházások, ezek közül is az információs és kommunikációs eszközökre költött összegek, az elmúlt két évben jelentősen redukálódtak. A visszaesés nem csak az amerikai gazdaságot érintette, hanem mindazokat a fontos külföldi beszállítókat is, akik e beruházási javakat előállítják. Ezek a – legtöbbször távol-keleti illetőségű – gyártók tehát szintén megsínylették a recessziót, ám úgy tűnik, India pozíciói a kedvezőtlen folyamatok ellenére nemhogy romlottak volna, hanem egyenesen javultak. A számítógépes szolgáltatások és szoftverek külföldiek részére történő eladásokból az indiai cégek 2002/03 folyamán 10 milliárd dolláros bevételre tettek szert. Ebből a szoftverek értékesítése

önmagában 7,6 milliárdot tett ki, 1,7 milliárd dollárral meghaladva az előző évi bevételeket. Paradox módon a gyors növekedés legfőbb oka a világgazdaság lelassulása volt Recessziók idején ugyanis a legtöbb vállalatnál a pótlólagos beruházások helyett inkább olyan kérdések merülnek föl, hogy hol lehet a költségeket a legkisebb veszteség árán lefaragni. A cost-cutting és az outsourcing az ilyenkor legtöbbet hangoztatott kifejezések közé tartozik. - 19 - Olyan forrásokat és beszállítókat keresnek, akik – jelentős minőségromlás nélkül – még olcsóbban képesek együttműködni. A felhalmozott hardver és infrastruktúra működtetése, használata és karbantartása nem könnyű és nem olcsó feladat, nem meglepő tehát, hogy a költségek lefaragása itt is előtérbe került. Olyanok számára próbálják kiadni ezeket a munkákat, akik gyorsan és olcsón dolgoznak. Az indiai cégek pedig pontosan ilyenek Így válik

érthetővé, hogy miért virágzik fel pont mostanában az indiai szoftveripar. Természetesen felmerülnek kérdések is. Egyrészt, eddig miért nem nekik adták ki e feladatokat? Másrészt, lehet, hogy visszaesés nélkül is, előbb-utóbb az indiaik betörtek volna a piacra? Az első kérdésre a válasz az indiai reformok lassúságában, a változások új keletűségében és a bürokráciától való félelemben rejlik, míg a második kérdésre azt felelhetjük, hogy bár hosszú távon a világgazdasági eseményektől függetlenül is valószínűsíthető lett volna India felfutása, a történtek mindenképpen jelentős pótlólagos lökést adtak az üzlet terjeszkedésének. Az iparágban India súlya a világpiacon már közel 2%, ráadásul relatíve magas a hazai résztvevők aránya. A szolgáltatások terén a külföldi transznacionális társaságok súlya 45%-ot, a szoftverpiacon viszont csak 22%-ot tesz ki. Mindez fontos lehet abból a szempontból, hogy a

körülmények változása esetén itt kevésbé problematikus a külföldi cégek esetleges kivonulása, ami egyes hardvervállalatoknál komoly belső feszültségek okozója lehet (lásd például az IBM és Magyarország esetét). Az indiai cégek külföldi partnereinek nagy része amerikai vállalat: a bevételek 63%-a származik tőlük, míg Európából 26%, Japánból pedig csupán 4%. A szoftver- és más információs technológiai szolgáltatások mellett az IT által lehetővé tett szolgáltatások területén is jól teljesít India. Olyan, úgy nevezett back-office tevékenységekből, mint vevőszolgálat, könyvelés, telemarketing, adatbázis-kezelés, adó- és személyzeti nyilvántartás a múlt évben 2,4 milliárd dolláros bevétel származott. A legnagyobb transznacionális társaságok fokozatosan bővítik indiai leányvállalataikat: a GE Capital például 13 ezer, a Citicorp 3 ezer, az AmEx pedig 2 ezer főt foglalkoztat különböző irodáiban.

Meglehetősen lassan ugyan, de megindult a telekommunikációs szektor liberalizációja is: 6,7 milliárd dollárnyi befektetést eszközöltek ezen a területen, melyből a külföldi működőtőke közel 2 milliárd dollárt tett ki. Végül említsük meg a kockázati tőke egyre növekvő jelentőségét is. Olyan gyorsan fejlődő ágazatokban ugyanis, mint a szoftveripar, a folyamatos innovációk sok pénzbe kerülnek. Ennek finanszírozására pedig a kockázati tőke – megfelelő biztosítékaival – jó lehetőségeket kínál. 2002/03 folyamán az ilyen irányú elkötelezettségek összértéke meghaladta az 1,2 milliárd dollárt. - 20 - India elmúlt évekbeli teljesítménye a fentiek tükrében már önmagában is figyelemre méltó, még inkább az azonban a kedvezőtlen világgazdasági környezet figyelembe vételével. A recesszió ellenére mind a belső, mind a külső folyamatok megnyugtató képet mutatnak: gyors növekedés, relatíve alacsony

infláció, pozitív folyó fizetési mérleg, növekvő mennyiségű tőkebeáramlás, bőséges valutatartalékok és erős rúpia. Sem a délkelet-ázsiai pénzügyi válság, sem pedig az amerikai visszaesés nem okozott megtorpanást az országban, sőt, a recesszió által kiváltott költségcsökkentés iránti igény miatt egyre több vállalat „fedezi fel” Indiát. A hardver eszközökbe történő beruházások visszaesését nem követte a szoftverek és IT – szolgáltatások igénybevételének hasonló csökkenése, ami jó kilátásokkal kecsegtet India számára. A pozitív fejlemények számba vétele mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy India világviszonylatban még mindig igen szegény országnak számít. Sok helyütt okoz gondot az alapvető létszükségleti cikkek beszerzése, a higiénia teljes hiánya és a túlnépesedés. A túlbürokratizált és kevéssé hatékony kormányzati működés sem ad okot túlzott optimizmusra. A

fentieket is mérlegelve, a szoftveriparnak a szakemberek által jósolt további gyors növekedése (egyesek egy évtized múlva már 80 milliárd dolláros bevételt prognosztizálnak) hatalmas előrelépést jelentene ugyan, ám nem valószínű, hogy valódi kitörési pont lehetne a gazdaság – s így az ország – egésze szempontjából. - 21 - Tartalomjegyzék  Indiáról általában, előrejelzés 1976- ban 1. Oldal  Gazdasági életének kialakulása 4. Oldal  Az indiai szubkontinens felosztása 5. Oldal  Elmaradott mezőgazdaság 7. Oldal  Az ipar főleg a hazai piacra termel 8. Oldal  Kalkutta, a nyomor metropolisa 9. Oldal  India gazdasága 10. Oldal  India kereskedelmi politikája 11. Oldal  India befektetési politikája 12. Oldal  India gazdasága az ezredfordulón 12. oldal - 22 - Irodalomjegyzék  India Koestler Arthur, Panoráma, 1976.  Kereskedelmi partnereink Szabó Zoltán, MTI, 1985. 

Regionális Földrajz Probáld Ferenc, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994.  Kína, India és Közép-Ázsia Winter Alan, MTI, 1976.  India gazdasága Surányi Sándor, Panoráma, 1978. - 23 -