Földrajz | Határon túli magyarság » 2006. évi jelentés a Kárpát-medencén kívül élő magyarság helyzetéről

2006-os jelentés a Kárpát-medencén kívül élő magyarság helyzetéről 1. ÖSSZEFOGLALÁS A Kárpát-medencén kívül szórványban élő magyar, illetve magyar származású személyek száma becslések szerint 2–2,5 millió fő lehet. Nyugat-Európában (Ausztria nélkül) mintegy 260–270 ezer magyar élhet, 1,6 millióra tehető az Észak-Amerikában, 50–55 ezerre a DélAmerikában és legalább 62 ezerre az Ausztráliában és Új-Zélandon élő magyarok száma. Rajtuk kívül kb. 200–250 ezer magyar élhet Izraelben, 30 ezer Ázsiában és legalább 10 ezer Afrikában (főleg Dél-Afrikában). A becslések valóságtartalmát befolyásolja, hogy a diktatórikus rendszerek szétesése óta nem követhető pontosan nyomon a különböző céllal és jogcímen a Kárpát-medencén kívülre került magyar származású, illetve magyar állampolgárságú személyek száma. A hivatalos adatok – ha vannak – sem fedik le teljes mértékben az egyes országok magyar

népességének létszámát. Zavarja a tisztánlátást az is, hogy a szomszédos országokból az utóbbi két–három évtizedben kivándorolt magyar nemzetiségű személyeket a befogadó országok hatóságai eredeti állampolgárságuk és nem etnikai eredetük alapján regisztrálják. A diaszpórában élő magyarság összetételét nagyban befolyásolta a kiérkezés időpontja, illetve indítéka. Általánosságban elmondható, hogy a legnagyobb arányú magyar kivándorlásra főleg a két világháború között, majd a II. világháború után, illetve az 1956-os eseményeket követően, továbbá a 1980-as évek során, a vasfüggöny leomlása és a rendszerváltás kapcsán került sor. Sok magyar hagyta el szülőföldjét, és vándorolt ki Erdélyből a romániai Ceauşescu-rendszer túlkapásai miatt, vagy indult el (a volt) Jugoszlávia területeiről új megélhetést keresni. A XIX. század közepéig a magyar kivándorlás főként (Nyugat-)Európa

országaiba irányult, elsősorban gazdasági és politikai okokból. Később Észak- és Dél-Amerika került a középpontba, leginkább gazdasági céllal, ahonnan még az első világháború előtt sokan hazatértek. A XX században a világháborúkat, a kelet-közép-európai kommunista rendszerek hatalomra jutását, majd az 1956-os forradalom eseményeit követően azonban az említetteken túl (főleg politikai okokból) olyan – korábban kevésbé célországnak tekintett – államokba is sok magyar vándorolt ki, mint Ausztrália és Új-Zéland, Svédország, Norvégia, Dánia, Finnország, Svájc, Hollandia, Anglia, Franciaország vagy akár Izland. A volt „keleti blokk” országaiban is több ezer magyar él. A csehszlovák időszakban, zömmel a Felvidékről érkeztek Csehországba a magyar közösség tagjai, ahol munkavállalóként telepedtek le, majd Csehszlovákia felbomlása után a megteremtett egzisztenciájuk miatt inkább lakóhelyükön maradtak. Sok

olyan, eredetileg Kárpátaljáról, munkavállalás céljából Lettországban letelepedett magyarról is tudunk, akik a Szovjetunió szétesése következtében tulajdonképpen „hontalanok” lettek, a lett állampolgársági törvény értelmében ugyanis nem kapták meg automatikusan a lett állampolgárságot, amit a törvény sikeres vizsgához köt. Érdekességként érdemes megemlíteni egy Magyarországról származó kis közösséget, a mai Szudán területén élő „magyarabokat”. Őseiket még a törökök hurcolták el a XVI században Afrikába kerültek, ahol magyar származástudatukat nemzedékeken át megőrizték. Kijelenthető tehát, hogy Ázsiától Amerikáig nincs olyan pontja a világnak, ahol ne élnének magyarok. Közülük sokan hagyták el szülőföldjüket vallási és politikai okokból, illetve a jobb megélhetés reményében, de többen leltek új hazát más nemzetiségű párjuk oldalán is. Mára elmondható, hogy a Kárpát-medencén

kívül szórványban élő magyarság tagjai számára a legfőbb gondot egy adott területen az asszimiláció jelenti. Míg az első generációs magyarok a legtöbb esetben megtartották anyanyelvüket, kultúrájukat, s a mindennapi életben is magyarul beszélnek egymással, addig leszármazottaik, a második, harmadik, illetve sokadik generációs magyarok már nem feltétlenül törődtek–törődnek magyarságtudatuk ápolásával. Ha mindezt kivetítjük az emigrációs magyar szervezetekre, elmondható, hogy számukra a legnagyobb problémát szintén az utánpótlás kérdése okozza. A tagság többnyire az idősebbek közül kerül ki. A fiatalabb magyarok sokszor már nem feltétlenül érdekeltek a közösség összetartásában. A hosszú múltra visszatekintő szervezetek közül egyre több szünteti be működését ilyen okokból. A nem első generációs magyarság számára ráadásul már sokszor hiányoznak azok a lehetőségek is, amelyek szüleik,

nagyszüleik idejében nemhogy működtek, hanem össze is tartották a közösséget. Egyre akutabb problémaként jelentkezik minden vallás és felekezet számára a súlyosbodó lelkészhiány, amely sok esetben mára sem Magyarországról, sem az emigráció köréből nem pótolható kielégítő módon. Mivel a közösségek számos helyen az egyházakra épülnek, a magyar nyelvű pasztoráció megszűnése sok esetben ezek felbomlásához vezet. A korábban magyar illetékességű, illetve magyarok által alapított templomokat vagy bezárják anyagi okokból, vagy a területről – elvándorlás, elhalálozás, asszimiláció következtében – kiszorult magyarság nyomán a helyükre érkezett más etnikumú, felekezetű népesség igazgatása alá kerülnek. Az említetteken kívül nagyon fontos tényező még, hogy egy adott magyar közösség meg tudja-e oldani az anyanyelvi oktatás kérdését. A Határon Túli Magyarok Hivatalához is ezzel kapcsolatban érkezik a

legtöbb kérés a nyugati magyar diaszpóra részéről, amelyeket a Hivatal lehetőségeihez mérten igyekszik kielégíteni. Általában mindig gondot jelent a szakképzett pedagógusok hiánya. A legtöbb magyarok lakta területen a nem mindenhol szakképzett tanerőkkel és nem mindig megfelelő tankönyvekkel, segédeszközökkel működő hétvégi iskolák, valamint cserkészfoglalkozások legfeljebb csak a nyelvi minimum elsajátítását teszik lehetővé. Ennek kapcsán a Határon Túli Magyarok Hivatala a Balassi Bálint Intézettel összefogva lépéseket tett a helyzet megoldására. Terveink szerint hamarosan a világhálóról letölthető oktatási segédanyag birtokába juthatnak a diaszpórában élő magyar közösségek is. A rendszerváltozás óta megfigyelhető ugyanakkor az a kedvező tendencia, hogy a nem első generációs magyarok vagy azok leszármazottai elkezdik keresni, ápolni magyar eredetüket. Jelentős munkát végeznek az ifjúság

magyarságtudatának ápolásában a Külföldi Magyar Cserkészszövetség adott területen működő szervezetei, illetve a szervezetekhez kapcsolható ifjúsági szervezetek, mozgalmak. A legtöbb magyarok lakta „szigeten” működik magyarház, van könyvtár, megvannak az ott élő (pl. erdélyi, felvidéki, délvidéki, stb) magyarok összetételére jellemző helyi szervezetek, van magyar sajtó (egyesületi, heti, havi, illetve egyéb lapok), sok helyen rádió ill. tévéadás is A gondok területenként és közösségenként eltérőek. Sok helyen a magyarságtudat ápolásához megfelelő tankönyvekre van szükség, máshol magyar nyelvű pedagógus, illetve óvodapedagógus hiányzik, megint máshol az adott közösségnek magyarul beszélő papra volna szüksége. A nyugati szórványban elő magyarság közösségeire is nagyrészt ugyanúgy jellemző a pénzhiány, mint a Kárpát-medencében élő magyarságra. Ráadásul az anyaországtól való, néha igen

nagy távolság az ügyintézés szempontjából még inkább nagy költségeket jelent. Hiába tudnák akár egy teljes tanévre biztosítani szakképzett magyarországi óvodapedagógus számára a kinti kötségeket (ellátás, lakás, autó, „zsebpénz”), ha a távoli földrészekre a kiutazásához szükséges összeget ezen felül már nem képesek számára előteremteni. Ehhez az anyaország támogatására van szükség. A magyarországi demokratikus változások éreztetik hatásukat a külföldi magyar közösségek szervezeti életében is. A ’80-as évek végétől az emigrációs magyar szervezeteket a politikától való fokozatos elfordulás jellemzi, s az emigráns tevékenység is egyre inkább kulturális téren valósul meg. A magyarországi belpolitikai eseményeket azonban figyelemmel kísérik Egyik legfontosabb céljuknak tekintik, hogy a „nyugati magyarságot”, vagyis a diaszpórát érintő ügyekből ők is kivegyék a részüket. Erre manapság

leginkább a MÁÉRT-tanácskozások kapcsán látnak lehetőséget. A Kárpát-medencén kívül szórványban élő magyarság szervezetei minden évben megemlékeznek a magyar történelmi és nemzeti ünnepekről. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a 2006-os év még kiemeltebb szerepet kap majd közösségi életükben. 2. NYUGAT-EURÓPA A Nyugat-Európában élő magyarság létszáma (Ausztria kivételével) mintegy 260–270 ezer fő. Az összesített, illetve az egyes országokra vonatkozó létszámadatok részben népszámlálási adatokra épülnek, részben pedig becslés jellegűek. A becslésekre azért van szükség, mert a hivatalos adatok nem fedik le teljes mértékben az egyes országok magyar népességének létszámát. A „vasfüggöny” lebontása óta ugyanis nem követhető pontosan nyomon a különböző céllal és jogcímen Nyugat-Európa országaiban élő magyar származású, illetve magyar állampolgárságú

személyek száma. További bizonytalansági tényezőt jelent, hogy a szomszédos országokból az utóbbi mintegy két–három évtizedben kivándorolt, magyar nemzetiségű személyeket a befogadó országok hatóságai eredeti állampolgárságuk és nem etnikai eredetük alapján regisztrálták. Az Ausztriai Magyar Szervezetek és Egyesületek Központi Szövetsége, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD), a Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége, a Hollandiai Magyar Szövetség, valamint a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége vezetőinek 1999. június 5–6-án, a németországi Langenben tartott konferenciáján a résztvevők kinyilvánították azt a szándékukat, hogy a hatékonyabb érdekképviselet és az egységbontó törekvések elleni fellépés érdekében szorosabb együttműködést és kölcsönös tájékoztatást alakítanak ki az országos csúcsszervezetek között. Az ezt követően évente tartott „langeni” találkozókon

érlelődött meg az elhatározás, amelynek eredményeként, a 2001 novemberében Stockholmban rendezett konferencián, tizenhárom szervezet részvételével (Angliai Magyarok Országos Szövetsége, Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége, Dániai Magyarok Országos Szövetsége, Észtországi Magyarok „Munkácsy Mihály” Kulturális Egyesülete, Finnországi Magyarok Egyesülete, Hollandiai Magyarok Szövetsége, Lengyelországi Magyarok Szövetsége, Lettországi Magyarok Szövetsége, Litvániai Magyarok „Báthory István” Szövetsége, Norvégiai Magyarok Baráti Köre, Svédországi Magyarok Országos Szövetsége) megalakult a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ). A nyugat-európai magyarság megközelítőleg fele (mintegy 120–160 ezer fő) a Német Szövetségi Köztársaság területén él. Németország a II világháború előtt magyar szempontból

nem minősült befogadó országnak, jóllehet az egykori önálló német államokban éppúgy mindig éltek magyarok, mint az 1870 utáni egységes Németországban. Az 1918–19-es forradalmak utáni baloldali emigráció zöme is a weimari német államba menekült. Ez a már nagyobb létszámú emigráció 1933 előtt művészekkel, tudósokkal, műszaki diplomás szakemberekkel, 1933 után pedig szakmunkásokkal és mezőgazdasági idénymunkásokkal is kiegészült. A baloldali emigránsok és a náci törvények által fenyegetett művészek, tudósok 1933-ban elhagyták az országot. A nagyobb lélekszámú bevándorlási hullámokra a II világháború utolsó hónapjaiban és a háború után került sor. Így 1944–45-ben a világháború és az összeomlás következményeként „Nyugatra” távozott, közel egymillió magyar katonai és polgári személy közül kb. 30 ezren telepedtek le végleg Németországban A hozzájuk csatlakozó 1947–48-as emigráció

létszáma ehhez képest elenyésző. Az 1956-os forradalom eseményei közben és leverése után a magyar közösség létszáma újabb 25 ezer fővel nőtt, s ettől kezdve a Német Szövetségi Köztársaság a politikai és gazdasági emigráció kifejezett célországává vált. A ’60-as évek elejétől jelentek meg itt a Kárpát-medencei utódállamok területéről érkező magyarok: 25 ezer vendégmunkás Jugoszláviából, az 1968-as események után 5 ezer fő Csehszlovákiából, 1975 után 30 ezer fő Erdélyből, 1989-ig pedig további 15 ezer fő Magyarországról, s 1991 után mintegy 5 ezer háborús menekült Horvátországból és Szerbiából. Külön csoportot képeznek a korábbi NDK-ban élő, egykori vendégmunkások és bevándorlók (pl. házasságkötés révén), valamint az 1991-től növekvő számú legális vagy illegális magyar munkavállalók, vállalkozók, stb. E réteg pontos felmérése már amiatt is megoldhatatlannak látszó feladat, mert

egy részük nem regisztráltatja magát a hivatalos német szerveknél, illetve rendezetlen jogi helyzete folytán – kevés kivételtől eltekintve – nem keresi a kapcsolatot a magyar szervezetekkel sem. A németországi magyarok mintegy 75 %-a Dél-Németországban (Bajorország, Baden– Württemberg, Hessen), 17 %-a az újraegyesítés előtti „régi”, 8 %-a pedig az „új” tartományokban él, s a magyar népcsoport kb. 80 %-a rendelkezik német állampolgársággal A magyar szervezeti élet kialakulása gyakorlatilag a kezdetektől nem ütközik akadályba. A legjelentősebb 20 szervezet tagja a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (Bund Ungarischer Organisationen in Deutschland – BUOD) elnevezésű csúcsszervezetnek (A BUOD honlapjának elérhetősége: http://www.buodde) Ezen kívül a németországi magyar élet alapját képezik még: · a Katolikus Magyar Egyházközségek és Missziók, amelynek 13 papja 61 helységben tart havonta legalább egy

alkalommal magyar nyelvű misét; · a Protestáns Magyar Gyülekezetek 7 lelkésze tart 23 helységben havonta legalább egy alkalommal istentiszteletet; · a Külföldi Magyar Cserkészszövetség tagjaként 9 városban 11 cserkészcsapat működik; · a Kastl/Opf. melletti Mennersbegben 10 hektárnyi területen húzódó „HárshegyCserkészpark”; · a Kastl-i Magyar Gimnázium (Kastl b. Amberg), amelyet 1948-ban alapítottak magyar emigrációs csoportok; · a magyar nyelv és kultúra ápolását szolgálja a magyarság települési súlypontjaiban működő, több mint 40 különféle egyesület, amelyekhez hétvégi iskolák, valamint 4 városban 5 táncház-egyesület és színjátszó csoportok kapcsolódnak; · kapcsolatok fenntartása magyarországi városokkal (pl. Budapest–Frankfurt); · német–magyar társaságok működése; · a jótékonysági jellegű vagy vallásos feladatokat ellátó szervezetek (Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Németországban, Pax Romana, Magyar Protestáns Szabadegyetem stb.) segélyakciói és kongresszusai. A BUOD célja, hogy a magyar nyelv és kultúra ápolása végett létrejöjjön valamennyi magyar közösség és szervezet összefogása. Feladatának tekinti a szervezetek szociális és kulturális tevékenységének összehangolását és képviseletük ellátását az állami szervezetek és intézmények előtt, továbbá egy információs központ működtetését, amely tájékoztatja a közvéleményt a magyar érdekeket érintő kérdésekről. Ápolja a magyar közösség tudományos és kulturális jellegű tradícióit, és rendszeresen németországi körutakat szervez a magyar politikai, kulturális és egyházi élet kiemelkedő személyiségei számára. Hagyományosan erős a magyar szervezetek jótékonysági tevékenysége is, amelyek nem csak a német segélyszervezetek akcióit támogatják (Caritas, Innere Mission, Rotes Kreuz stb.), hanem maguk is

rendszeresen szerveznek a Kárpát-medence szükséget szenvedő lakosai számára jelentős segélyakciókat. E vonatkozásban alapelvnek tekintik, hogy csak konkrét projekteket támogatnak, ha ezek száma és terjedelme áttekinthető, valamint ha az ajándékozó egyén vagy közösség számára elviselhető tehertételt jelentenek. A BUOD e vonatkozásban célkitűzéseket dolgoz ki, kapcsolatokat teremt, vagyis az információs központ szerepét tölti be. Az ajándékozók ennek alapján, közvetlenül juttatják el küldeményeiket a címzettekhez A németországi magyar szervezetek, a BUOD közvetítésével intenzív kapcsolatot tartanak a világ más országaiban élő magyarsággal. A kapcsolattartás fontos szakmai fórumát jelenti még a magyar vállalkozók nemzetközi szervezete, s a Független Baross Gábor Egyesület (BGE), amely egyebek mellett marketing- és informatikai tanfolyamokat rendez az egész Kárpát-medence térségében. A magyar nép németországi

megbecsülését több emlékhely is jelzi: · Szent István király feleségének, Boldog Gizellának kolostora és sírja Passauban; · az aacheni dóm Szent László kápolnája; · magyar gyalogos- és huszárezredek emléktáblája Limburgerhofban; · Kossuth-emléktábla Drezdában az 1848–49-es szabadságharc emlékére; · emléktábla Ilbenstadtban az aradi vértanú Leiningen–Westerburg Károly tábornok szülőházán; · Liszt Ferenc zeneszerző sírja Bayreuthban; · II. világháborús magyar katonasírok Celle és Pocking városokban; · az 1989-es rendszerváltozásra emlékeztető magyar és német nyelvű emléktábla a berlini Reichstag homlokzatán. A magyar közösségek tagjait négy egyházi és világi jellegű havilap tájékoztatja a németországi, illetve magyarországi aktualitásokról. Mindezek mellett a DUNA TV műholdas adása is fogható Németországban. A magyar–francia migrációs kapcsolatok rendkívül sokrétűek és sok

évszázadra tekinthetnek vissza. Franciaország a II világháborúig első helyen állott a magyar politikai emigráció célországai körében. Már a középkortól számos forrás bizonyítja, hogy magyar diákok és oktatók sokasága fordult meg Párizs híres egyetemén, a Sorbonne-on, s ezek egy része a hazai belpolitikai bonyodalmak idején hosszabb ideig nem tért vissza hazájába, vagy végleg Franciaországban maradt. A korábbi egyéni meneküléseket követően, a Rákóczi-szabadságharc befejezése után, 1711től több száz, esetleg több ezer kuruc harcos lépett a francia király szolgálatába. Belőlük alapította Bercsényi László gróf, Franciaország későbbi marsallja, a francia könnyűlovasság első alakulatait. Legközelebb 1849–50-ben érkezett nagyobb számú magyar menekült Franciaországba. Ennek a politikai emigrációnak az 1850-es évek végéig Párizs volt a központja, s tevékenységét a francia társadalom részéről erős

rokonszenv kísérte. Itt élt ezekben az években gróf Teleki László, gróf Andrássy Gyula, gróf Batthyány Kázmér, Klapka György, valamint a szabadságharc több más politikai és katonai szereplője. A politikai emigráció mellett a múlt század közepétől jelentős számú művész, irodalmár és mesterember (szabó, szűcs, műbútorasztalos stb.) telepedett le, egzisztenciális boldogulást keresve elsősorban Párizsban, de más francia nagyvárosokban is. Az első világháború után Franciaország a magyar politikai emigráció számára elveszítette korábbi vonzerejét, a gazdasági kivándorlás azonban – ha méretei csökkentek is – a húszas évektől folytatódott. Franciaország csak a második világháború és az 1956-os forradalom után vált ismét a magyar politikai emigráció egyik központjává. Az antifasiszta magyarokat tömörítő Magyar Függetlenségi Mozgalom (lapja a „Magyar Szemle”) 1947. évi kongresszusán a Franciaországi

Magyarok Demokratikus Egyesülete nevet vette fel. Az egyesület a háború után egy ideig a hazai demokratikus koalíciót, majd a baloldali fordulatot támogatta, végül áramlatokra szakadt és felbomlott. Az 1945-ös menekültekkel szemben az 1947–1949 közötti emigránsok jelentős része letelepedett Franciaországban. Peyer Károly a Francia Szociáldemokrata Párt támogatásával 1948-ben megalakította az Emigrációs Magyar Szociáldemokrata Pártot. A párt „Szabad Világ” című lapja 1950 februárjától jelent meg Az 1950-es évek elejétől a ’70-es évekig Párizs vált a „polgári demokratikus” és a szocialista indíttatású magyar politikai emigráció központjává. A ’80-as évektől az emigrációs szervezeteket a politikától való fokozatos elfordulás jellemezte, s ezt követően az emigráns tevékenység egyre inkább kulturális téren valósult meg. Az 1956-os forradalom után Franciaországba mintegy 13 ezer magyar érkezett. Az 1999

évi népszámlálás 6.658 olyan francia állampolgárt regisztrált az országban, aki eredetileg magyar állampolgár volt. A tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek közül 3124 magyar állampolgárt tartottak számon. A magyar szervezetek becslése szerint mintegy 15 ezer magyar származású személy élhet Franciaországban. A „statisztikailag utolérhetetlenekkel” (okmánynélküliek, „turistának álcázottak” stb.) ez a szám még 3–4 ezer fővel növekedhet; ennél magasabb magyar lélekszámra hivatkozni ez idő szerint irreális. Napjaink franciaországi magyarsága – más országokhoz hasonlóan – a kivándorlás indítéka, időpontja és hagyományrendszere szerint csoportosítható. A legrégibb franciaországi magyar szervezet az 1847-ben Táncsics Mihály által alapított Párizsi Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet (Société Hongroise de Secours Mutuels), amelynek vezetői között volt Zichy Mihály és Munkácsy Mihály is.

Hosszú ideje ez az egyesület szervezi évente a Párizshoz közeli Yerresben a Rákóczi-emlékünnepségeket A kilencvenes évek végéig figyelmet érdemlő szervezet működésében törést okozott, hogy az általuk mintegy hét évtizede közösségi helyiségként használt Magyar Házat külképviselet céljára kisajátította a magyar kormányzat. A Magyar Katolikus Misszió – rendeltetésszerű egyházi feladatainak ellátása mellett – a Párizsban és agglomerációs övezetében élő magyar közösség egyik, kulturális feladatokat is ellátó szellemi központjának tekinthető. A Magyar Protestáns Egyház havonta tart magyar nyelvű istentiszteletet Párizsban. A működő szervezetek száma csökkent ugyan, de a régi nagy múltú szervezetek mellett folyamatosan jelennek meg újak, amelyek főként a kulturális hagyományok ápolását, a magyar–francia kulturális kapcsolatok fejlesztését tekintik feladatuknak, felhasználva az egységesülő Európa

nyújtotta mobilitás és átjárhatóság lehetőségeit. Jellegzetesen ilyen szervezet például a Párizsi Magyar Intézet Baráti Társasága (Association des Amis de l’Institut Hongrois), amelynek elnöke Raymond Barre volt francia miniszterelnök. Rendszeresen szerveznek kulturális eseményeket, és létrehozták a Prix Hungarica díjat, amelyet évente kívánnak odaítélni egy–egy olyan diáknak, aki Magyarország és az EU kapcsolatai tárgyköréből ír dolgozatot vagy disszertációt. A díjat először 2005-ben fogják átadni. A Centre-Touraine a Göncz Árpád köztársasági elnök indítványára 1994-ben alakult Magyarország Kezdeményezések Egyesületének 1997-ban alakult tagegyesülete. Elnöke Jean– Pierre Lapaire regionális képviselő, titkára Roland Nicolin önkormányzati tisztviselő. Az egyesület a francia–magyar együttműködés fejlesztését tekinti feladatának, különös tekintettel a gazdaságra, a kultúrára és az oktatásra. A Mme

Lilla Fourrier vezetésével tizenöt éve működő Club Alcyon mindenekelőtt a magyar gazdaság és kultúra eredményeit, aktualitásait és hagyományait kívánja a hazánk iránt érdeklődő francia közönséggel megismertetni. Havonta szerveznek koncerteket, könyvbemutatókat, előadásokat, főként a magyar–francia történelmi kapcsolatok, az európai népek magyarságképe tárgyköréből. Előadóik magas rangú diplomaták, egyetemi oktatók. A szervezetnek sikerült felélesztenie egy hosszú ideje szünetelő hagyományt: a lengyel közösséggel együttműködve bált szerveztek. A Francia– Magyar Baráti Társaságok tagjaként mintegy száz taggal tizenhat éve működik Aix-enProvence megyében a France–Hongrie 13. Tevékenységei közé tartozik a magyar nyelvtanítás magyar származásúak és más érdeklődők, valamint francia nyelvtanítás kitelepült magyarok részére. A társaság kétnyelvű könyvtárat működtet, s rendszeresen

kiállításokat szervez magyar festők alkotásaiból. Az Association Culturelle Franco–Hongroise Kossuth 1989-ben alakult Wattleros helységben. Magyar nyelvtanítást biztosít az érdeklődőknek, és évente kétszer (márciusban és októberben) magyar estet szerveznek az észak-franciaországi magyarok számára, amelyen esetenként mintegy kétszáz fő vesz részt. Franciaországban nem működik önálló magyar oktatási intézmény, de hétvégi iskolát tart fenn a Magyar Katolikus Misszió, magyar nyelvtanfolyamokat szervez a párizsi Magyar Intézet, illetve igény szerint egy–egy francia egyetem. Külön tanulói igény szerint rendkívüli választott nyelvként érettségi vizsgát lehet tenni magyar nyelvből, felkészüléséről azonban a vizsgázónak kell gondoskodnia. Angliába az 1848–49-es szabadságharc leverését követően érkezett az első magyar politikai emigrációs hullám. Legismertebb személyiségei Kossuth Lajos, Pulszky Ferenc és

Mészáros Lázár tábornok voltak. Ezt követően említésre méltó magyar bevándorlás nem történt, csupán az I. világháború után érkezett csekély számú politikai emigráns a szigetországba Változás csak az 1929–33-as világgazdasági válság, a nácizmus németországi hatalomra kerülése, s ennek magyarországi hatásai miatt következett be. A liberális és baloldali személyiségek által 1944-ben alapított Angliai Magyar Tanács elnöke Károlyi Mihály lett. A II. világháború után – a szovjet megszállás és a hazai politikai fordulat következtében – mintegy 5–6 ezer, 1956-ban 21 ezer magyar menekült érkezett Angliába. Az Egyesült Királyság területén jelenleg 25–30 ezer magyar él: Londonban és közvetlen vonzáskörzetében hozzávetőlegesen 5 ezer fő, ezen kívül úgyszólván minden fontosabb településen laknak magyarok. Az angliai magyar emigráció mindenkor élénk figyelemmel kísérte az anyaország sorsának

alakulását. Társadalmi és kulturális életüket, politikai megnyilvánulásaikat évtizedeken keresztül a magyarországi politikai rendszer bírálatának igénye határozta meg. Ezzel egyidejűleg figyelmük kiterjedt a Kárpát-medencei magyar kisebbségek sorsproblémáira is. Az emigráció gondolkodásmódjában a ’80-as évek végétől – jórészt már a rendszerváltozást bevezető, új hazai politikai folyamatokkal összefüggésben – fordulat kezdődött, a hangsúlyok az etnikai összetartozásra, a magyar kultúra ápolására, az identitás újrafogalmazására helyeződtek át. A magyarországi változások ösztönzőleg hatottak az angliai magyarság szervezeti életére. Az évtizedek óta működő, de egymással csak laza kapcsolatban álló társadalmi, kulturális és egyházi szervezetek 1992. július 11-én, Londonban Magyarok Angliai Országos Szövetsége (MAOSZ) néven megalakították közös képviseleti szervüket. A csúcsszervezet, amelyhez

megalakulásakor közel kétezer fős taglétszámmal 14 tagszervezet csatlakozott, integráló és érdekképviseleti feladatain kívül alaptevékenységének tekintette és tekinti az anyaországgal való kapcsolatok ápolását és építését. Létrejöttét követően a csúcsszervezet megjelentette a „Hírek a Magyarok Angliai Országos Szövetsége életéből” című nyomtatott közlönyét, amelynek szerepét 1994-től a negyedévenként megjelenő „Angliai Magyar Tükör” című folyóirat vette át. A kiadvány közérdekű tájékoztatást nyújt a szervezet életéről, valamint az angliai magyarságot érintő hazai döntésekről, eseményekről. Az angliai magyar szervezetek tevékenységének mindmáig meghatározó, sajátos vonása a magyar egyházközségek aktív szerepvállalása, lelkigondozói, valamint a magyar önazonosság-tudatot építő tevékenysége. Jelentős azoknak a magyar származású személyeknek a száma, akik a XX. század elejétől

világhírű eredményeket értek el Angliában a tudomány és a kultúra területén, s ezáltal magas állami, társadalmi elismertségre tettek szert. Svájcba a II. világháborút követően, három hullámban (1945, 1947–1948, 1956) érkezett nagyobb létszámú magyar politikai emigráció. Az itt élő magyarok száma a későbbiekben érkezett 2–3 ezer főnyi vajdasági vendégmunkással és menekülttel, valamint az egykori Csehszlovákiából menekült 7–800 fővel együtt mintegy 20–25 ezerre tehető. Az ’56-os menekültek 15.000 fős csoportjából hazatértek létszáma eléri az ezer főt Az emigránsok kb 80 %-a időközben felvette a svájci állampolgárságot. A ’80-as években érkezettek egy része nem kapott svájci menedékjogot; emiatt nem rendelkeznek letelepedési engedéllyel, de humanitárius okokból nem utasítják ki őket az országból. Akinek menedékjoga van, az jelenleg a svájciakkal egyenlő jogokat élvez. Svájc 1956-ig nem volt

befogadó országnak tekinthető. Magas szinten gondoskodott ugyan a menekültek szociális ellátásáról, de letelepedésüket szigorú intézkedésekkel korlátozta, és arra törekedett, hogy a lehető legrövidebb időn belül harmadik országba távozzanak. Az átmenetileg területén tartózkodó menekültek – szakképzettségüktől függetlenül – csak segédmunkát vállalhattak, a svájci munkavállalóknál lényegesen alacsonyabb munkabért kaphattak, és nem folytathattak politikai tevékenységet. Mindazonáltal, 1945-ben és 1947–48ban a magyar politikai élet, a köztisztviselői és katonai réteg számos tagja menekült Svájcba, és tett kísérletet társadalmi, politikai szervezetek létrehozására. Az ismertebb személyiségek közül Kovács Imre parasztpárti vezető 1947-ben Zürichben telepedett le, és előkészületeket tett a Magyar Paraszt Párt megalakítására. Nagy Ferenc volt miniszterelnök ezzel szemben egy más jellegű

parasztszövetség létrehozását javasolta, és az 1949 márciusában megtartott tanácskozáson az ő álláspontja érvényesült. Végül Svájcban nem jött létre magyar parasztpárti központ, Kovács Imre és Nagy Ferenc pedig Amerikába távozott. A magyarországi forradalmi események hatására a menekültekkel kapcsolatos svájci magatartás 1956 után jelentősen módosult. Svájc – Ausztria mellett – azon európai országok közé tartozott, amelyek messze lehetőségeiken felül adtak otthont a magyar menekülteknek, és a korábbi korlátozásokat is jórészt feloldotta. Ennek következtében 1958 decemberében megalakulhatott az itteni magyarság egyik legerősebb szervezete, a zürichi székhelyű Svájci Keresztény Magyar Munkások Szövetsége (SKMMSZ), amely jelenleg Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetsége néven működik. Karitatív és segélyezési tevékenységét (Erdély, Kárpátalja és a Délvidék magyarságának támogatására) a svájci

állam és az ENSZ menekültügyi szervezete is elismerésben részesítette. Az 1956-os magyar emigráció tagjai alakították a Zürichi Magyar Ifjúsági Klubot, amely az 1977-ben létrehozott Svájci Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Köre (SMIKK) szervezeti előzményének tekinthető. A SMIKK 1977-től évente színvonalas tanulmányi napokat szervezett. Leggyakoribb előadói Bogyay Tamás, Dénes Tibor, Ferdinándy Mihály, Gosztony Péter, Hanák Tibor, Juhász László, Saáry Éva és Csernohorszky Vilmos voltak. A szervezet a későbbiekben magyar nyelvű könyvkiadással és képzőművészeti tárlatok szervezésével is foglalkozott. Nevét 1983-ban Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Körre változtatta Meghívott előadói között ettől kezdve egyre több hazai személyiség is szerepelt. Jelentős könyvkiadói tevékenységet folytatott még az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, amelyet Szöllősy Pál irányított. Ugyancsak kulturális

vonatkozásai miatt érdemel említést a Genfi Magyar Egyesület, amely íróknak, tudósoknak, művészeknek biztosított szereplési lehetőséget. Az 1957-ben Kanadában alapított Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetsége Svájcban erős tagszervezetet hozott létre. A svájci szövetségi kormány által alapított és fenntartott berni Kelet-Európa Könyvtár (Stiftung Schweitzerische Osteuropa-Bibliothek) gazdag magyar vonatkozású könyv- és sajtógyűjteménnyel rendelkezett. Önálló jellege dr Gosztony Péter igazgató nyugállományba vonulása és halála után megszűnt. Ma is működik azonban a Genfi Magyar Könyvtár, amelyet Szabó Zoltán alapított és tart fenn a saját házában. A könyvtár állománya mintegy 30 ezer kötetből áll. A Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége (SMESZ), amely – mint csúcsszervezet – az összes számottevő magyar szervezetet magába foglalja, 1957-ben alakult. A tizennégy működő svájci magyar szervezet

közül jelenleg tizenkettő tagja a SMESZ-nek. A tagszervezetek négy kivételével regionális jellegűek. Országos hatáskörű a Magyar Mérnökök és Építészek Világszövetségének Svájci Csoportja, a Keresztény Magyar Munkavállalók Szövetsége, valamint a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör. Magyar egyesületek működnek Zürichben, Bernben, Baselben, Badenben, Genfben, Lausanne-ban, Luzernben, St.Gallenben, Luganóban. A magyar nyelvű lelkigondozást római katolikus lelkész végzi Zürichben, Baselben, Bernben, Fribourgban, Genfben és Lausanne-ban. Református lelkészek szolgálnak Zürichben, Bernben, Genfben, Badenben, Baselben, Bielben, Luzernben, St.Gallenben és Lausanne-ban A közelmúltban nyílt egy magyar óvoda Zürichben, valamint ugyanitt és Baselben magyar iskola működik. Az előbbi – átlag 25–30 tanulóval – Zürich Kanton oktatási rendszerébe integrált és támogatott intézmény. A magyarok által is lakott,

jelentősebb svájci városokban és ezek vonzási körzetében a nem első generációs magyar fiatalok nevelése, nyelvi kultúrája és identitása fenntartásában a cserkészcsapatok is hagyományosan részt vesznek. Svájcban országos magyar nyelvű napi- vagy hetilap nem jelenik meg, de több mint 40 éve évente öt–hat alkalommal napvilágot lát a néhai Gilde Barna által alapított Duna című folyóirat. A regionális szervezeti közlönyök közül legjelentősebb a „Genfi Magyar Értesítő” Hollandiában jelenleg mintegy 8–10 ezer magyar él. A holland–magyar kapcsolatok kezdetei a XVI. századra nyúlnak vissza A reformációt követően szoros kapcsolat alakult ki a holland és a magyar kálvinizmus között. Ekkor indult el a magyar diákok peregrinációja a leideni, utrechti, groningeni, franekeri, harderwijki holland egyetemekre. A hagyomány azóta sem szakadt meg, mert mindmáig tanulnak magyar diákok a hollandiai egyetemeken. A református

teológiai tanulmányok céljára alapított ösztöndíjak közismertek, amelyek közül leghíresebb – a XVIII. századból – az utrechti Stipendium Bernardinum Itt tanult többek között Apáczai Csere János és Misztótfalusi Kis Miklós is. Utóbbi itt metszette azóta is használt nyomdabetűit, amelyeket később Jansonius betűknek neveztek. Ruyter admirális 1676-ban a holland parlament megbízásából kiszabadította a gályarabságra ítélt magyar protestáns lelkészeket a nápolyi alkirály fogságából. Svájc mellett jórészt Hollandiában adták ki évszázadokon keresztül a Károli Bibliát. Az első világháború után a „gyermekvonatok” sok rosszul táplált magyar gyermeket szállítottak Hollandiába, hogy ott felerősítsék őket. Ugyanez történt a második világháború után is, amíg a holland segélyakciókat 1948-ban magyar részről be nem tiltották. Ezekből az akciókból gyakran egész életre szóló kapcsolatok, barátságok

születtek. A két világháború közötti években munkát kereső magyarok vándoroltak ki Hollandiába és Holland-KeletIndiába. Az első hollandiai magyar szervezet a húszas évek elején létrejött Szent Borbála Egyesület volt, amelyet a limburgi magyar bányászok alapítottak. Az egyesület a hatvanas években szűnt meg. Időrendben a második magyar szervezet az Amszterdami Hungária Klub ’1929 volt, amely azóta is megszakítás nélkül tevékenykedik. Ez a szervezet már a háború előtt közismerté vált a nem magyarok körében is. A ’30-as években alakult Első Hágai Magyar Női Klub a Hágában és környékén élő magyar nőket egyesítette, de a ’70-es években beszüntette működését. A német megszállás alatt a hollandiai magyarok közül többen részt vettek az ellenállási mozgalomban. Az egyházi munka a háborút követően 1948-ban indult, s mind a római katolikus, mind pedig a Szórványban Élő Magyar Református Egyház

gondoskodott lelkészek kinevezéséről. A pasztorációs munka katolikus részről a Római Katolikus Egyházközségi Tanács, protestáns részről a Hollandiai Magyar Protestáns Keresztyén Lelkigondozó Szolgálat (a NyugatEurópai Magyarnyelvű Református Lelkigondozó Szolgálat és a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának tagja, s a „Jőjjetek” című értesítő kiadója) keretében folyik. A vianeni Magyar Otthon – amely az ország középső részén fekszik, és különböző magyar tevékenységeknek ad helyet – az utóbbi szervezet tulajdonát képezi. 1951-ben magyar fiatalok – jórészt egyetemi hallgatók – alapították a Hollandiai Mikes Kelemen Kört. A körnek jelenleg 200 aktív és mintegy 300 pártoló tagja van Havonta rendez előadásokat, rendszerint Vianenben, és 1959 óta évente megszervezi a „Tanulmányi Napokat”, amelyekre a világ legkülönbözőbb részeiből hív meg előadókat. Az előadások egy része

időközben nyomtatott formában is megjelent. A szervezetben számos fiatal is tevékenykedik. Ugyancsak 1951-ben indult a Magyar Katolikus Diákszövetség, amelyből később kibontakozott a Pax Romana. Az 1956-os forradalom után jelentős számban érkeztek magyar menekültek Hollandiába. A menekültek jól beépültek a holland társadalomba, anélkül, hogy identitásukat feladták volna. A Mikes Kelemen Kör és az „Amszterdami Hungária Klub, 1929” közösen alapította 1957ben a Hollandiai Magyar Szövetséget, mint a hollandiai magyarság központi, alapítványi formában működő központi csúcsszervezetét. (Tagszervezetei: „Amszterdami Hungária Klub, 1929”, Hollandiai Mikes Kelemen Kör, Mikes International (internetes, többnyelvű magyar szellemi fórum), Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom – Magyar Pax Romana, Kölcsey Ferenc Magyar Egyesület Alkmaar és környéke, Hollandiai Duna TV Baráti Kör, Utrechti Magyar Klub, Külföldi Magyar

Cserkész Szövetség, „Tekergő” Gyermektábor, Hollandiai Magyar Katolikus Egyházközségi Tanács, Hollandiai Magyar Protestáns Lelkigondozó Szolgálat. A szövetség elnöke: dr Kibédi–Varga Sándor Áron egyetemi tanár, főtitkára dr Tóth Miklós teológus, jogász.) A szövetség évente kiadja a „Hollandiai Magyar Hírek” című közlönyét, amely magyar és holland nyelven a hollandiai magyar tevékenységekről nyújt áttekintő tájékoztatást. A szövetség honlapjának elérhetősége: http://wwwfederatioorg Az 1956-ban érkezettek az ország különböző helységeiben helyi egyesületeket alapítottak. Figyelmet érdemlő tevékenységet folytat még a Hollandiában élő, tanuló, dolgozó magyar fiatalok által 1995-ben alapított Magyar Fiatalok Baráti Köre (MAFI), a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség „Attila” Cserkészcsapata, a Hollandiai Magyar Gyermek- és Ifjúsági Kör, a Hollandiai Magyartanárok Köre, a Maastrichti Magyarok, a

Hollandiai Magyar Asszonyok Egyesülete és az Edei Klub. A Szent István Alapítvány komoly holland forrásokat mozdít meg magyarországi jótékonysági akciókra; a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve segélyakciókat szervez nehéz körülmények között élő határon túli magyar gyermekek megsegítésére. Más jellegű szerveződés a Magyarország Alapítvány, amely – holland és magyar szervezetekkel, egyházakkal, politikai pártokkal együttműködve – szociális, kulturális, gazdasági projekteket kezdeményez és valósít meg az egész Kárpát-medencében. A hollandiai felsőoktatásban a groningeni és az amszterdami egyetemen folyik magyar oktatás. Groningenben a finnugor-tanszék keretében magyar nyelvet és irodalmat, míg az Amszterdami Városi Egyetemen a Kelet-Európai Intézet Magyar Tanulmányok Részlege, valamint a külön szervezeti egységként működő Magyar Nyelvi Tanulmányok keretében magyar nyelvet lehet hallgatni és

hungarológiai tanulmányokat lehet folytatni. Az amszterdami intézet adja ki a holland nyelvű „Ablak” című folyóiratot, amelyben Magyarországra vonatkozó információk olvashatók. A Benelux-államok közül Belgiumban a becslések szerint 5–6 ezer magyar származású személy él, akik a ’20-as évektől kezdve különböző időpontokban és indítékokkal érkeztek az országba, és Brüsszelben, Antwerpenben, Liège-ben, Genkben tartanak fenn egyesületeket. A Luxemburgban élő magyar csoport lélekszáma néhány száz főre tehető, a Munkácsy Egyesület elsősorban kulturális feladatokat lát el. Liechtensteinben is élnek magyarok, létszámuk, működésük azonban nem követhető nyomon. A Svéd Királyságban jelenleg mintegy 30–35 ezer magyar vagy magyar származású személy él (1999. évi adat) Az 1956-os magyar menekülteket követően többségük a Kárpát-medencei utódállamokból vándorolt ki az észak-európai országba. Utóbbiak

általában nem voltak magyar állampolgárok, kivéve az 1938., illetve az 1940 évi bécsi döntések következtében Magyarországhoz visszacsatolt területeken születetteket. Svédországban 18 körzetben 35 magyar világi szervezet működik. Ezek ernyő- és érdekképviseleti szervezete az 1974-ben alapított Svédországi Magyarok Országos Szövetsége (SMOSZ, Ungerska Riksförbundet, UR), amelyet a svéd állam támogatásban részesít. Elnöke 1994-óta Bihari Szabolcs. Taglétszáma az elmúlt években 5300–5600 fő között alakult (2004-ben a fizető tagok száma meghaladta az 5.600 főt) Az 1999-ben megújított alapszabály szerint „a szövetség a svédországi magyarság pártpolitikailag független egyesületeinek összmagyarságban gondolkodó országos szervezete”. Célja a magyar bevándorlók svéd társadalomba való beilleszkedésének megkönnyítése, a magyar nyelv, hagyományok és kultúra ápolása, jó kapcsolat fenntartása mind a svéd,

mind a magyar társadalommal és hivatalos szervekkel, a tagegyesületek munkájának összehangolása, működésük elősegítése (anyagi vonatkozásban is). A háromévente megújított vezetőség tizenhárom tagja és három póttagja ellenszolgáltatás nélkül végzi feladatát. A működés anyagi alapját a tagdíj-bevétel, valamint a fizető tagok számával arányos állami támogatás biztosítja. A SMOSZ és a Magyar Ház 2005-től összevont Híradója évente négy alkalommal jelenik meg, és minden fizető taghoz eljut. A szövetség honlapjának elérhetősége: http://wwwsmoszorg A SMOSZ a legutóbbi években hatékony lépéseket tett az „északi régió” – vagyis a skandináv és a balti országok – magyar szervezetei tevékenységének összehangolására. Aktív szerepet vállal a NYEOMSZSZ-t megalakító nyugat-európai magyar szervezetek együttműködésében. A SMOSZ tagszervezetei rendezvényeikkel (a központi és helyi rendezvények száma

évente 1.200–1300) és programjaikkal a körzetükben élő magyarság igényeit szolgálják 2004-ben került sor a SMOSZ alapítása 30. évfordulójának megünneplésére A három párhuzamos programból álló rendezvénysorozat részeként kezdetét vette két–két svédországi, illetve magyarországi régió együttműködése. A stockholmi központi gálaműsor minden igényt kielégített, míg a rendezvénysorozat harmadik elemét képező üzletember-találkozó eredménye alatta maradt a várakozásnak. A szervezetek továbbra is fontos szerepüknek tekintik a magyar hagyományok és kultúra népszerűsítését, valamint a svéd hivatalos szervekkel való kapcsolattartást. Az elmúlt másfél évtizedben a hagyományos egyesületek mellett speciális tevékenységet folytató szakmai szervezetek is alakultak. Az Erdélyi Könyvegylet, erdélyi és Kárpát-medencei írók műveiből ad ki évente egy–egy könyvet, a Svéd–Magyar Segélyszervezet pedig a

Svédországból a Kárpát-medencébe küldendő segélyszállítmányok megszervezését és összehangolását tűzte ki feladatául. A nyugati magyar szervezeti életben egyedülálló Északi Magyar Archívum az utókor számára gyűjti és archiválja Észak-Európa magyar vonatkozású írott és elektronikusan rögzített anyagát. A negyven éve alakult 61 számú Gizella királyné cserkészcsapat NyugatEurópa egyik legrégibb magyar cserkészcsapata A Magyar Ökumenikus Önképzőkör a svédországi magyarság szellemi fóruma. Az orvosok és mérnökök egyesületei azonos szakmai érdeklődésű tagokat tömörítenek. A Lencse Tibor Baráti Társaság Árvákat Támogató Egyesület a Kárpát-medencei árvák megsegítésére alakult. A SMOSZ 1994-ben az egész országra kiterjedő ifjúsági szervezetként megalakította a Svédországi Magyar Ifjak Társaságát, majd 1999-ben a Svédországi Magyar Vállalkozói Kamarát. A Magyar Idősek Klubja az idősebb

korosztályt támogatja kapcsolataik fenntartásában és kiszélesítésében. A klub működésében fontos szerepet játszik az egészségvédelem, a gyógytorna, továbbá előadások, kiállítások, koncertek, filmvetítések, bridzs-versenyek és különböző művészeti programok szervezése. A svédországi iskolarendszer biztosítja a bevándoroltak gyermekeinek heti 1–2 órás anyanyelvi oktatását. Az évente mintegy 1000–1200 anyanyelvi oktatásra jogosult magyar gyermek kétharmada részesül magyar nyelvoktatásban. A tanítást anyanyelvi oktatók végzik, köztük a lundi és az uppsalai egyetem magyar tanszékén végzettek is. A magyar nyelv oktatására akkor van lehetőség, ha legalább öt tanuló választja ezt a nyelvet. Amennyiben egy iskolában nem biztosítható ez a létszám, a kurzusokra több helyről vonják össze az érdeklődőket. A magyar anyanyelvi oktatók legnagyobb gondja a korszerű tananyagok és a megfelelő oktatási módszerek

ismeretének hiánya. A SMOSZ megkülönböztetett figyelmet és támogatást fordít az anyanyelvi oktatás különböző formáira. A két sikeres anyanyelvi tábor (Tångagärde és Cimbora) mellett eredményes az egyesületekben folyó anyanyelvi oktatás is. Jelenleg 13–14 körzetben folyik valamilyen szintű magyar nyelvoktatás, amelynek színvonalát jelzi, hogy 2004-ben 6 tanuló nyert ösztöndíjat magyarországi felsőoktatási pályázaton. Az oktatási programot a magyarországi oktatási kormányzat is támogatja (pl. tankönyvekkel) Az anyanyelvi program előirányozza továbbá az anyanyelvi oktatók szakmai továbbképzésének megszervezését, az egységes tanterv kidolgozását, a magyar zenei anyanyelv oktatását, valamint az elektronikus távoktatást. A Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezetekkel karöltve évek óta megrendezik a tanulók immár hagyományossá vált országos „szavaló és bibliaolvasó” versenyét. Svédországban két

felsőoktatási intézményben – az uppsalai és a lundi egyetemen – folyik magyar nyelvoktatás. A magyar tanszékek hagyományosan nem csupán nyelvoktatási központok, hanem kulturális műhelyek is, amelyek jelentőségét növeli, hogy Svédországban nem működik magyar kulturális intézet. Az uppsalai egyetem Finnugor Intézete Finnugor Nyelvek Osztályának keretében folyik a magyar nyelv tanítása. Az itt működő magyar anyanyelvű oktató munkájához segítséget kap a budapesti Balassi Bálint Intézettől és a stockholmi magyar külképviselettől is. Az elmúlt években az egyetem valamennyi nyelvi részlegét átformáltak, amelynek az oktatás minőségére gyakorolt hatása még nem mérhető le pontosan. Az azonban máris látható, hogy az eredményes munkához újabb nyelvtanárok alkalmazására lenne szükség. A lundi egyetemen a magyar nyelvet a szláv tanszék keretein belül oktatják. A „kis nyelvek” – köztük a magyar – oktatása

ugyanakkor csak abban az esetben tartható fenn, ha a kurzusra legalább 5–8 érdeklődő jelentkezik. Svédországban az ötvenes évek végétől működik magyar katolikus és protestáns igehirdetés. Jelenleg a Svédországi Magyar Protestáns Gyülekezet keretében két lelkész látja el az egész országra kiterjedő szolgálatot, míg a Katolikus Misszióban lelkészhiány miatt évi öt alkalommal vendég-papok szolgálnak. A SMOSZ a kilencvenes évek közepére megvásárolta a Stockholm közelében lévő Bromma helységben azt az ingatlant, amelyben átépítés után berendezte a kulturális, oktatási és egyéb tevékenységeknek otthont adó Magyar Házat. A kristianstadi Dél-svédországi Magyar Otthon szintén eredményesen működik. A SMOSZ, illetve a magyar szervezetek svéd állami és önkormányzati támogatásban részesülnek, aminek összege azonban évről évre csökken. Változóban van a svéd retorika is, amely hosszú időn keresztül sokszínű

kulturális társadalomról beszélt, míg ma az integrációt hangsúlyozza. Más skandináv államokhoz hasonlóan a II. világháborúig Norvégia sem számított magyar vonatkozású emigrációs célországnak: az első emigráns csoportok 1944–45-ben érték el. A következő – létszámát tekintve legnagyobb – magyar emigrációs hullám 1956-ban jelent meg. Később, a ’70-es, ’80-as években is érkeztek ide magyarok, de többnyire nem Magyarországról, hanem Romániából és Jugoszláviából. Jelenleg megközelítőleg 3000 magyar származású személy él az országban. A magyar szervezetek kialakulása már az első emigráns csoportok megérkezésekor elkezdődött. A Norvégiai Magyar Egyesület 1930-ban alakult, és hét évig működött Oslóban. Ezt tekinti előképének a Norvégiai Magyarok Baráti Köre (Ungarsk Venneforening), amely 1990. március 15-én jött létre Oslóban (Honlapjának elérhetősége: http://www.mbk-norvegiano) A szervezet

a magyar kultúra, hagyományok és az anyanyelv megőrzését tekinti céljának. Működésének feltételeit a mintegy 150–200 regisztrált tag anyagi hozzájárulásából és pályázati támogatásokból biztosítja. A rendezvényeket látogatók száma ennek többszörösét is elérheti. Az egyesület saját közlönye az 1992 óta 12–16 oldal terjedelemben és 250 példányban megjelenő „MBK Híradó”, amely az egyesületi hírek mellett a magyar közösség és a magyar–norvég kapcsolatok aktualitásairól ad tájékoztatást. Állandó rovata a prominens magyarokat bemutató „portrécsarnok” Az egyesület 2000-ben adta ki a „Magyarok Norvégiában” című kötetet. Az újabb generációk nyelvi, magyarságismereti nevelését óvodás kortól szervezik. E célra alakították meg a „Csincsele” gyermekcsoportot, amely óvodás és kisiskolás gyermekeknek kínál – szakképzett pedagógus vezetésével – havonta három alkalommal ének–zenei

foglalkoztatást. A norvégiai magyar közösség megemlékezik a magyar nemzeti ünnepekről, és rendszeresen szervez színházi előadásokat (2003 szeptemberében a Pesti Magyar Színház produkcióját látták vendégül), filmbemutatókat, egyéb kulturális eseményeket, valamint társas összejöveteleket. A szervezet nem rendelkezik saját „magyar házzal”, de rendezvényeihez minden esetben sikerül megfelelő helyiséget bérelnie. Dániába a világháborúk előtt is folyamatosan érkeztek magyarok tanulmányi, üzletkötési vagy éppen házasságkötési célból, de számuk a második világháború befejezéséig jelentéktelen volt. Dán jótékonysági és gyermekvédelmi szervezetek indkét világháborút követően kezdeményezték a háborús körülmények között legyengült, rosszul táplált magyar gyermekek dániai üdültetését. Valószínűleg több ezren töltöttek így néhány hónapot dán családoknál, és ebből életre szóló barátságok

is születtek. A Dániában élő magyar emigrációról ugyanakkor eddig még nem készült megbízható statisztikai kimutatás, ezért felmérésük során csak becslésekre támaszkodhatunk. 1945-ben, a háború utolsó napjaiban egy közel 800 fős csoport érkezett Marosvásárhelyről az országba, de nagy részük hamar tovább vándorolt, illetve megpróbált hazatérni. E csoport maradékait és a már korábban Dániába érkezett csekély létszámú közösséget próbálta összefogni néhány, Magyarország iránt szimpátiát érző lelkes dán értelmiségi. Különböző rendezvényeket szerveztek táncos mulatságoktól kirándulásokig, amelyek egyrészt segítették az akkor még csak maroknyi magyar beilleszkedését, másrészt felkeltették a dánok magyarok iránti érdeklődését. Kezdeményezésük eredményeként jött létre a Dán–Magyar Baráti Társaság is. Az 1956-os forradalmat követően, a magyar forradalom hatására jött létre a Dán

Menekültsegélyző (Dansk Flygtninghjælp) is, amely azóta is a legfontosabb menekültekkel foglalkozó szervezet a Vöröskereszt mellett. 1956–57 telén a Dán Vöröskereszt révén mintegy 1.200 magyar menekült érkezett Dániába, jórészt az ausztriai menekülttáborokból Ezen kívül érkeztek kisebb csoportok más úton–módon is. Valójában ettől kezdve beszélhetünk dániai magyarságról. A következő években-évtizedekben folyamatosan érkezett az „utánpótlás”, de ezzel egyidejűleg jelentős volt a továbbvándorlás (Svédország, Kanada, USA, Norvégia stb. irányába), az elhalálozás és az asszimiláció Újabb magyar bevándorlási hullám 1988–89-ben érte el Dániát a Ceaucescu diktatúra sújtotta Romániából. Ekkor százával érkeztek Erdélyből és Románia más részeiről is. A dániai magyarság száma becslések szerint 2.000 és 4000 fő között lehet Mivel a földrajzi széttagoltság igen nagy, szervezeti élet csak

Koppenhágában és környékén alakult ki; vidéken ehhez sehol nem volt meg a kellő koncentráció. A dán fővárosban és környékén 4–500 magyar élhet Közülük nem mindenki tartja fontosnak magyarságtudatának ápolását. A szervezeti élet 1956 után indult el, amikor is a Dániába menekült magyar egyetemisták Kovács Károly vezetésével klubot alapítottak. Ezzel egyidejűleg egy 1945-ös emigráns, Fóris Béla létrehozta a Magyar Kör néven ismertté vált, leghosszabb ideig működő magyar egyesületet. Az elöregedés, elvándorlás, illetve más egyesületek elszívó hatása, majd Fóris Béla betegsége és halála (1977) miatt ez az egyesület feloszlott. A ’60-as ’70-es és ’80-as években is alakultak, illetve szüntek meg különböző magyar egyesületek, klubok, baráti társaságok. Politikai viták, személyes ambíciók és értelmetlen vádaskodások fékezték az önszerveződést. A rendszerváltásig működött a Filmklub és a

Dán–Magyar Baráti Társaság A hetvenes években Deli József vezetésével a Magyar Kultúrkör, a nyolcvanas években a Magyar Klub szerveződött meg. Igen jól indult az 1986-ban alakult, hivatalosan csak 1992ben bejegyzett, de addig is nagyon aktív Hamvas Béla Klub, azonban ez a klub is kettészakadt. A kivonulók egy része Régi Hamvas Klub néven szervezte újjá az egyesületet, míg a másik része mintegy 60 fős tagsággal (Eszterhás Péter vezetése alatt) két éves erózió és gazdasági problémák következtében fuzionált a Duna Klubbal. Rajtuk kívül létezik még az århusi Magyar Kör (Storm Sarolta vezetésével), amely vonzáskörzetében fogja össze a dániai magyarokat. 1998-ban Koppenhágában alakult meg a Dániai Magyarok Országos Szövetsége – DMOSZ (Sammenslutningen af ungarske foreninger i Danmark), a dániai magyarság ernyőszervezete. Elnöke: Haulik Krisztina. A DMOSZ célja, hogy a dániai magyarság egyesületeinek gyűjtőszerve

legyen, segítse a magyarság dániai beilleszkedését, ápolja a magyar nyelvet és hagyományokat. A szövetség megalakulása óta ugyanazt a három egyesületet tömöríti: DUNA – Dán–Magyar Kulturális Egyesület, Bartók Béla Klub, Korcsos táncegyüttes. A DUNA – Dán-Magyar Kulturális Egyesület 65–70 taggal büszkélkedhet. A tagság egy része második generációs magyarokból, illetve dán szimpatizánsokból (házastársak, továbbá a magyar kultúra vagy nyelv iránt érdeklődők) áll. A nemzeti ünnepek megünneplésén kívül kulturális rendezvények szervezésében is közreműködik az egyesület. Negyedévenként megjelenteti a tagság informálására szolgáló „DUNA Lap” elnevezésű újságot. A lap kétnyelvű, és jelenleg a dániai magyarság egyetlen nyomtatott fóruma. A Bartók Béla Klub a magyar komolyzene barátainak köre. Tagsága kb 10–12 fő, ennek fele dán Jórészt közös zenei programokon vesznek részt. Közülük sokan

aktív muzsikusok A nemzeti ünnepeket a DUNÁ-val együtt tartják meg. A klub elnöke Hirtling Béla A Korcsos táncegyüttes a magyar táncokat kedvelő lelkes amatőröket gyűjtötte össze. Vezetője: Katona János Elsősorban tánctanítással foglalkoznak, ünnepi alkalmakkor fellépnek. Nagyjelentőségűek a magyar nyelvű szentmisék is. A DMOSZ és tagegyesületei kizárólag a tagdíjakból tartják fenn magukat, ami politikai függetlenséget jelent, de egyúttal korlátokat is állít eléjük. Az egyesületek rendezvényein szokássá vált a kétnyelvűség, bár természetesen a magyar a domináns nyelv. Finnország – a nyolcvanas évek csekély számú menekültjétől eltekintve – soha nem volt az emigráció igazi célországa. A hatvanas, hetvenes évek során itt megtelepedett zenei szakemberek után a kilencvenes évektől egyre nagyobb számban érkeztek – a Kárpátmedencei magyar kisebbségek köréből is – fiatal munkavállalók, ösztöndíjasok,

kutatók és családtagjaik. A magyar közösség lélekszáma mintegy 1000 fő (2003 évi adat), egy részük finn állampolgársággal rendelkezik, és zömmel Dél-Finnországban, Helsinki vonzáskörzetében élnek. A zeneművészek, képzőművészek, orvos, kutatók jelentős elismerést vívtak ki a finn közvélemény előtt. A Finnországi Magyarok Egyesülete (Suomen unkarilaisten yhdistys ry) – amely 1993. március 13-án alakult és 1997-ben hivatalosan is bejegyezték – országos színten működik, tagegyesületei nincsenek. Honlapja: http://wwwmagyarutcaorg/fme A finn fővároson kívül jól működő közösségei vannak Tampere és Turku városában. Az országban letelepedett, vagy hosszabb–rövidebb ideig itt tartózkodó magyarok nyitott szervezete. Közvetlenül nem, de pályázatok révén állami támogatásban is részesül. Közösségi épülettel nem rendelkezik, de rendezvényeit a helsinkii Magyar Kulturális Központban akadálytalanul

megrendezheti. Feladatának a magyar nyelv, kultúra, hagyományok ápolását, a közösségi kapcsolatok erősítését, az újonnan jövők támogatását, valamint a nemzeti ünnepekről és egyéb jeles évfordulókról történő megemlékezést tekinti. Kapcsolatot tart a magyarországi kormányzati szervekkel, a magyar külképviseletekkel, a finn társadalmi szervezetekkel, valamint a más országokban működő magyar egyesületekkel. A skandináv és a balti országok magyar szervezeteivel szoros kulturális és anyanyelvi–oktatási kapcsolatokat alakított ki. Támogatja továbbá a Finnországi Magyar Gyülekezetet, a magyar katolikus közösséget, a magyar nyelvű óvodai és iskolai oktatást. Külön említést érdemel az óvodáskorú gyermekek szüleit összefogó, 1998-ban alapított, s foglalkozásait kéthetenként tartó Bóbita Klub. A finnországi magyar gyermekek számára állami–önkormányzati támogatással rendszeres (délutáni, esti) oktatás

folyik Helsinkiben, Espooban, Vantaa-ban, több tanulócsoportban. Turkuban 2003 őszén egyesületi támogatással sikerült beindítani a magyar nyelvoktatást. Ugyancsak az FME támogatja a helsinki Bóbita Klubot, valamint a Turkuban és Tamperében ez évtől induló Ovi Klubot. Az ország több gimnáziumában, szabadon választott idegen nyelvként több éve folyik a magyar nyelv oktatása. A finn oktatási törvény lehetővé teszi, hogy a magyar gyermekek az általános iskolai oktatás keretében heti rendszerességgel anyanyelvi és a nemzeti kultúrájukat ismertető foglalkozásokon vehessenek részt. A tanulócsoportok megszervezése a szülők aktivitásától függ. A tanügyi szervek általában szakképzett tanár működéséhez kötik az oktatás engedélyezését. A közösség hírlevelet ad ki, és élénk elektronikus levelezés folyik a tagok között. Az FME mellett honlapja van a helsinkii, tamperei és saloi magyaroknak. Jól működő partneri kapcsolatot

tart fenn a Magyar Kulturális és Tudományos Központtal, a magyar külképviselettel, a Finn–Magyar Társasággal (Suom–Unkari Seura), a finn evangélikus egyházzal, a Finn Világszövetséggel (Suomi Seura) és a tudományegyetemekkel. A szervezett magyar nyelvű lelkigondozás szintén megoldott. A Finnországi Magyar Gyülekezet keretében évi négy–hat alkalommal Svédországból átjáró protestáns lelkész tart istentiszteletet. Ugyancsak meghívott pappal, évi két–három alkalommal katolikus istentiszteletre is sor kerül. Izland 1944-ben vált függetlenné Dániától. Sem a háború előtt, sem utána nem számított a kivándorlás szempontjából célországnak. Az izlandi–magyar kapcsolatok ugyanakkor hosszú múltra tekintenek vissza. Snorri Sturluson XIII századi művében, a „Heimskringla”-ban megemlíti, hogy Sigurdur Magnusson Jorsalfare norvég király 1111-ben, a Szentföldre vezetett keresztes hadjáratából hazatérőben hadaival átvonult

többek között Magyarországon, és ekkor találkozott Könyves Kálmán magyar királlyal is. Nem sokkal ezután keletkeztek az első izlandi feljegyzések a magyarokról. 1599-ben készült az a nagyszombati kiadású magyar térkép, amely az Atlanti-oceán északi térségét ábrázolja. Ez egy izlandi térkép másolata, amely az első kísérlet volt arra, hogy szigetként ábrázolja Grönlandot és egyesítse az amerikai földrészről nyert legújabb benyomásokat a régi viking sagák Amerikáról szóló elbeszéléseivel. Az első név szerint is ismert magyar, aki Izlandon járt, Simon Maximilian Suedfeld volt (később Max Nordau néven a Cionista mozgalom titkára lett): 1874-ben küldték tudósitónak Izlandra a dán király látogatása és az izlandi alkotmány kihírdetésének alkalmából. 1914-ben Prinz Gyula magyar tudós is járt Izlandon, illetve a két világháború között több magyar zenész is felkereste az országot. Első magyarként 1955-ben

Kecskés András kapta meg az izlandi állampolgárságot. Hosszú vita tárgya volt a parlamentben az az új törvény, amely minden külföldi szémélyt arra kötelezett, hogy az izlandi állampolgárság elnyerésével izlandi nevet vegyen fel. Sok képviselő számára a Kecskés név túl idegennek tünt a ‘cs’ betüvel, így lett Kecskésből André Alexandersson. 1962 és 1964 között 25 magyar kapott izlandi állampolgárságot. Az izlandi magyarok most mintegy ötvenen vannak, legtöbbjük Magyarországról, a Felvidékről, a Vajdaságból, illetve Erdélyből származik. Magyarországnak 1990-től van tiszteletbeli konzulátusa Reykjavíkban. Az első kivándorló magyarok kis számban 1956 után érkeztek az országba úgy, hogy az ausztriai menekülttáborokba 1957-ben ellátogattak Izland képviselői is, és más országokhoz hasonlóan felajánlották hazájuk vendégszeretetét a menekülteknek. 52 magyar telepedett le akkor Izlandon. Ez volt az első nagyszámú

nem észak-európai csoportos bevándorlás az országba. Az 1990-es években Izlandon megélénkült a zene és a sport iránti érdeklődés Egyre több külföldi, köztük magyarok érkeztek, hogy zenei és sportoktatóként tevékenykedjenek. Ekkor került Izlandra Kassáról Máté Péter zongoratanár, vagy a kézilabdázó játékos, majd edző Belányi Zoltán, akik mind hatalmas elismerést vívtak ki maguknak itt. Azóta egyre több magyar szakember, mérnök, illetve magyar „au pair lány” érkezett a vikingek szigetére. 1957 után rövid életű próbálkozások történtek magyar szervezet megalakítására, ezek azonban hamar elsorvadtak. 1992-ben viszont Izlandi–Magyar Kulturális Társaság (Félagið Ísland – Ungverjaland) néven újjáalakult egy szervezet, s azóta igyekszik bemutatni, megismertetni és egyben képviselni a magyar kultúrát és nyelvet az északi országban. Az egyesület első elnöke Utassy Ferenc volt, aki jelenleg Izland tiszteletbeli

konzulja Budapesten. A további elnökök között található Gunnstein Ólafsson zenész és Þór Bjarnason, az Izlandi Nemzeti Egyház (evangelikus) lelkipásztora. A szervezet elnöke 2002 óta Maurizio Tani, az Izlandi Egyetem tanára. Az egyesületnek húsznál is több tagja van, ami egy 285000 lakosú országban – ahol a lakosság 98 %-a izlandi – nem számít kevésnek. Az utóbbi három évben a társaság előadások, filmklubok, találkozók, a magyar konyhát bemutató vacsorák („lecsós vacsorák”) mellett létrehozott egy magyar könyvtárat (közel 500 könyvvel), és magyar nyelvtanfolyamot is indított. 2003 óta az Oktatási Minisztérium megbízásából a szervezet egy magyarországi magyar nyelvtanfolyam részvételéhez évente legalább három izlandinak biztosít nyári egyetemi ösztöndíjat. Az egyesület havi értesítője „Danubius” címmel jelenik meg. Internetes honlapjukon (http://ungverjaland.superevait) angol, magyar és izlandi nyelven

találhatók információk Az utóbbi években az izlandiak élénkülő érdeklődést mutattak a magyar kultúra és Magyarország iránt. Ezt jelzi a kulturális, turisztikai vagy tanulmányi céllal Magyarországra utazó izlandiak növekvő száma. A társaság nyelvtanfolyamai révén egyre több izlandi és ottani magyar ismerkedik meg a magyar nyelvvel és kultúrával. Már 1957-ben megjelent az első magyar–izlandi zsebszótár. Az Izlandi–Magyar Kulturális Társaság nevéhez fűződik egy magyar nyelvű videotéka létrehozása is, saját beszerzésű, illetve ajándékként kapott filmekkel, amelyek száma már száz körül jár. Az izlandiak nagyon érdeklődnek a külföldi filmek iránt A társaság sűrűn szervez vetítéseket – ezeket az újságokban is meghírdetik –, ahol átlagban legalább 30 fő jelenik meg. Hamarosan szeretnének egy magyar filmfesztivált is szervezni a Reykjavíki Egyetemen, főleg klasszikus és kortárs magyar filmekből. Az

első Ciprusra bevándorolt magyar – bizonyos Lajkó Pál – 1947-ben érkezett a szigetre. A szigeten azóta letelepedett magyarok száma nem ismert, becslések sincsenek. Az ottani magyar élet azonban nagyon aktív. A Ciprusi–Magyar Baráti és Kulturális Társaságot a magyarországi tanulmányaik befejeztével hazatérő ciprusi diákok, valamint Ciprusra települt magyarok alapították meg 1989-ben abból a célból, hogy megőrizzék, ápolják és továbbfejlesszék Magyarországgal, a magyar néppel és a magyar kulturával való kapcsolatukat. A Társaság jelenlegi elnöke dr Mary Neophytou, titkára dr. Petrányi Gyula Más magyar vonatkozású szervezet nem működik a szigeten. Megalakulása óta a társaság fogja össze Cipruson állampolgársági, nyelvi, etnikai, felekezeti hovatartozástól függetlenül mindazokat, akik egyetértenek a nevében is kifejezett célkitűzésekkel. Tagsága 253 fő, ebből 178 magyar származású A társaságnak nincs vagyona,

rendezvényeit önköltséges alapon – tagdíjakból, illetve alkalmi szponzorok támogatásaiból – szervezi. Tervei között szerepel egy kis iroda felállítása, amely végleges otthonaként szolgálna. Programjait szeretné változatosabbá tenni: színházi előadásokat, előadó esteket, banketteket szervezne. A vezetőség két–háromhavonta ülésezik Évente tart közgyűlést, háromévenként tisztújítást. Rendszeres éves programjai: sportnap, tavaszi kirándulás, „beach-party”, húsvéti összejövetel hagyományos húsvéti ételekkel, Mikulás-ünnepség, illetve gálaest, bál. Nicosiában magyar filmvetítéseket tartanak, amelyeket baráti beszélgetés követ. Eseti jelleggel rendeznek teadélutánokat, fotókiállításokat, ünnepi vacsorákat is, valamint megemlékeznek a magyar ünnepekről. A Ciprusra érkező magyar művészek, kulturális társulatok, gasztronómiai bemutatók programjait meghirdetik, igény szerint segítenek a szervezésben

és a lebonyolításban, tolmácsolásban. Minden rendezvényük nyilvános. Fontosnak tartják a magyar származású gyermekek magyarságtudatának elmélyítését, az anyanyelv ápolását. Ennek érdekében csereprogramok beindítását is tervezik A társaság kétnyelvű hírlevelét nemrégiben felváltotta négynyelvű (görög–magyar–angol– török), rendszeresen frissített honlapjuk. A vezetőség társadalmi munkában végzi tevékenységét, a szervezésből adódó költségeket is a társaság állja. A balti köztársaságokban élő magyar csoportok tagjait még a szovjet időkben – mint speciális szakembereket – „népgazdasági megfontolásból” többnyire Kárpátaljáról helyezték erre a területre, esetleg itt végezték az egyetemet és ezt követően itt nyertek alkalmazást, vagy házasságkötés következtében telepedtek le a Baltikumban. Az Észtországban élő magyarok, illetve magukat magyarnak vallók száma mintegy 150 főre tehető.

Többségükben kárpátaljai magyar családok leszármazottai, akik az 1950 és 1990 közötti időszakban észtországi magyar egyetemeken és főiskolákon folytatták tanulmányaikat. Mivel Észtország ebben az időben a Szovjetunió része volt, esetükben nem lehet hagyományos értelmiségi emigrációról beszélni. A kárpátaljai magyar fiatalok szívesen választották a más szovjet felsőoktatási intézményeknél szabadabb szemléletű tartui egyetemet és mezőgazdasági főiskolát Tanulmányaik befejeztével a fiatal szakemberek egy része Észtországban kapott állást, családot alapítottak, és ez az ország vált állandó lakóhelyükké. Az Észtországi Magyarok Munkácsy Mihály Kultúregyesülete (Eesti „Mihály Munkácsy” nimeline Ungari Kultuurriselts) 1988-ban alakult mintegy 110–120 fős létszámmal, amely ma 50–60 fő körül mozog, mivel az itt élő magyarság 1991 és 1995 között visszatért szülőföldjére, vagy Magyarországra,

illetve más európai országba távozott. A magyar, kultúra, hagyományok ápolása terén együttműködnek a Finnországi Magyarok Egyesületével és a Svédországi Magyarok Országos Szövetségével. Az egyesületen belül 1997 októberében a vallási ökumenizmus szellemében megalakult az Észtországi Magyar Gyülekezet, amely az északi és balti országokban működő magyar gyülekezetek közössége tagjának tekinti magát. Az észtországi magyar fiatalok évente részt vesznek a „Vendégségben Budapesten” rendezvényein. Lettországban közel 300 önmagát magyarnak valló személy él. Közülük 100 fő szerzett lett állampolgárságot, 10 fő más állam polgára, a többiek pedig a „Lett Köztársaság állandó lakosa” státuszt viselik, ezért Magyarország vonatkozásában sem élhetnek vízummentességgel. Rigai külképviselet hiányában a magyar vízumot az észtországi Tallinban kell beszerezniük. Legfőbb gondjaik között szerepel, hogy a

szovjet időszakban Kárpátaljáról Lettországba került magyar származású személyek a lett állampolgársági törvény értelmében a Szovjetunió felbomlása után nem kapták meg automatikusan a lett állampolgárságot, amit a törvény sikeres vizsgához köt. (Ez főként a rossz körülmények között élő nyugdíjas korúakat sújtja.) A magyar szervezet – Lettországi Magyarok „Balaton” Társasága néven – 1997 júniusában kapott társasági bejegyzést. Aktív tagjainak száma 35–40 fő, valamennyien Rigában élnek. A vidéken élőkkel a kapcsolat eseti jellegű (március 15, augusztus 20., október 23, húsvét, karácsony) 2003-ban tíz újabb vidéki magyarral vették fel a kapcsolatot, de többen távoztak is az országból. A lettországi kis nemzetiségi társaságok felügyeletét 2004-ben a kultuszminisztérium vette át az emigrációs hivataltól. A szervezet sem önálló közösségi helyiséggel, sem iskolával, sem pedig parlamenti

képviselettel nem rendelkezik. Évente megemlékeznek a magyar ünnepekről, magyarságismereti vetélkedőket (pl.: „Ismeritek-e Magyarországot?”), előadásokat szerveznek. Harmadik éve 10 lettországi magyar származású fiatal vesz részt a „Vendégségben Budapesten” rendezvényen, ahol „nemzeti eledeles asztalt” terítenek, bemutatják a lett kézműipart és népviseletet, és kisebb „kiállítás” keretében magát a balti országot. A szervezet tagja az ANKOL-nak, a kis nemzetiségek kulturális szövetségének, amelynek rigai székházában 2004. október 23-án magyar szobát avattak. Jelenleg öt lettországi magyar fiatal tanul ösztöndíjasként magyarországi egyetemeken. Litvániában a 2001. évi népszámlálás adatai szerint mintegy 120 magyar él Többségük a világháborúk eseményei révén került az országba. Az 1990-ben megalakult Litvániai Magyarok Báthory István Kulturális Szövetsége (Lietuvos Stepono Batoro Vengru Kulturos

Draugija) fennállása óta a helyi magyarság nemzeti öntudatának megőrzésén, az anyanyelv ápolásán, valamint a magyar kultúra és tudomány népszerűsítésén fáradozik. A szövetség a Litvániai Nemzeti Kisebbségek Hivatalának védnöksége alatt alakult meg, és tagja a Litvániai Nemzeti Kisebbségek Tanácsának is. A szövetség rendezvényeinek a vilniusi egyetem 2001 októberében felavatott Litvániai Magyar Központja ad állandó helyet. Itt található a szövetség könyvtára, és a Báthory-emlékanyag is itt került állandó kiállításra. A központ a két nép egymás iránti kölcsönös tisztelet ápolásán és a közös hagyományok, kulturális értékek megőrzésén munkálkodik. A szövetség lapja a „Litvániai Hírek”, amelynek megjelenése nagymértékben függ a szervezet anyagi helyzetétől. A magyar rendezvényekről a litván televízió is rendszeresen beszámol. A közösség helyzetét erősítik Magyarország és Litvánia

élénken fejlődő kapcsolatai, amelynek fontos állomása volt a vilniusi magyar kereskedelmi szolgálat irodája (2001), valamint a magyar nagykövetség megnyitása (2003). A Cseh Köztársaságban a 2001. évi népszámlálás alapján 14672 fő jelezte magyar származását. Mivel a nemzetiség megjelölése nem volt kötelező, becslések szerint ez a szám valószínűleg nagyobb (kb. 19–20 ezer fő) A magyar közösség tagjai zömmel a csehszlovák időszakban, munkavállalóként telepedtek le a korábbi közös állam iparosodottabb cseh és morva területein, majd ennek felbomlása után, megteremtett egzisztenciájuk helyén maradtak. Földrajzi elhelyezkedésüket tekintve legtöbben az észak-csehországi és észak-morvaországi kerületben, ezen kívül Prágában, a pilzeni kerületben, és elszórtan a kelet- és dél-csehországi, valamint a dél-morvaországi kerületben élnek. A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége 1990. február 24-én alakult

Prágában Megalakulása óta a CSMMSZ-nek hat városban – Prágában, Osztravában (1992), Brünnben (1993), Litoměřicében (1995), Pilzenben (1997) és Teplicéban (2002) – jött létre alapszervezete. A szövetségnek jelenleg 980 tagja van A 200 tagú brünni szervezet 2003 óta önálló jogi személyként működik. A CSMMSZ tagszervezetei gondoskodnak a magyar vonatkozású ünnepek, évfordulók alkalmával történő megemlékezésekről, 1996-óta rendszeresen honismereti kirándulásokat, művelődési táborokat, szavalóversenyeket, valamint egyéb kulturális és társadalmi eseményeket (pl. magyar bál), klubtalálkozókat rendeznek Emellett felújították a magyar jakobinusok emléktábláját a brünni várbörtön falán, emlékművet állítottak a mírovi rabtemetőben Esterházy Jánosnak. Bekapcsolódnak a Csehország területén élő más nemzeti kisebbségek rendezvényeibe. Prágában 1998-ban magyar hagyományőrző óvodás csoport alakult, amely

2002-óta Iglice néven önállóan működik. A csehországi magyar diákok rendszeres résztvevői az esztergomi Nyári Anyanyelvi Tábornak és a sárospataki Nyári Kollégiumnak. Prágában Nyitnikék, Brünnben pedig Tiszavirág és Kőris néven táncegyütteseik működnek. 1993 óta évente öt alkalommal (1.000 példányban) jelenik meg kulturális és közéleti folyóiratuk, a „Prágai Tükör”. A brünni alapszervezet 1995 óta évente kétszer adja ki a „Brünni Magyar Futár” című lapját. A Cseh Rádió Regina Praha állomásán a „Megértés Klub” kisebbségi műsor keretében 1992 júniusától háromhetenként húsz perces magyar adást sugároznak. (Az adás a 2002 évi árvíz óta szünetel.) Lengyelország a hagyományos történelmi rokonszenv alapján mindig vonzotta a vegyes házasságot kötött, a másként gondolkodó, vagy a sajátos lengyel szellemiség iránt vonzódó magyarokat. A kolónia mintegy 500 főt számláló csoport, és tagjai

az utóbbi 55 év során telepedtek le Lengyelországban. A helyi magyarságot Közép- és Észak-Lengyelországban az 1994-ben alapított Lengyelországi Magyar Egyesület (Wspólnota Węgierska w Polsce) képviseli. Bejegyzett székhelye a varsói Magyar Kulturális Intézet. Az egyesület sem hivatali helyiséggel, sem alkalmazottakkal nem rendelkezik, de díjmentesen használhatja az intézet klubhelyiségeit és mozitermét. Minden tag társadalmi munkában járul hozzá a programok szervezéséhez és lebonyolításához. Az egyesület célja a magyar közösség önazonosság-tudatának fenntartása, magyar nyelvismeretének megőrzése, a hagyományosan szívélyes magyar–lengyel viszony ápolása, valamint tagjainak érdekképviselete, a magyar hagyományok ápolása és az ünnepekről való megemlékezés. A rendezvényeken gyakran részt vesznek a Lengyel–Magyar Baráti Társaság tagjai és más meghívott lengyelek is. Mindez jelzi, hogy a kis magyar közösség a

lengyel társadalom figyelmét és megbecsülését élvezi. A Krakkó, Katowice és Wrocław környékén élő magyarok 1999 és 2000 fordulóján Dél-Lengyelországi Magyarok Egyesülete elnevezéssel külön szervezetet hoztak létre. A Lengyelországban élő magyar kolónia nem bejegyzett kisebbség, ezért az egyesület a lengyel kormányzati szervektől sem kaphat anyagi segítséget. Mivel a lengyelországi magyarok többsége vegyes házasságban él, gyermekeik magyar nyelvismerete a szülők szándékán múlik. Varsóban 1999 óta működik a Divéky Adorján Hétvégi Magyar Iskola. Az iskolát valamennyi itt tartózkodó, illetve letelepedett magyar származású gyermek látogathatja, de nyitott a hosszabb időt Magyarországon töltött lengyel származású gyermekek számára is. 2003-ban a lengyelországi magyar gyerekek kéthetes nyelvi üdülő táborban vehettek részt Magyarországon. 2004-ben a lengyelországi magyarok többnapos buszkirándulást

szerveztek Észak-Lengyelországba a magyar történelemmel kapcsolatos emlékhelyekre. Ezt igyekeznek minden évben megismételni Rendszeresen koszorúznak a varsói magyar emlékhelyeken, megemlékeznek a magyar nemzeti ünnepekről. 2004-ben „Történelemóra” címmel találkozót szerveztek az 1939-ben Magyarországra menekült lengyelek társaságának tagjaival. 3. ÉSZAK-AMERIKA A kontinens két legnagyobb állama – az Egyesült Államok és Kanada – közel száz éven keresztül a gazdasági és politikai indíttatású magyar kivándorlás hagyományos célországa volt. A két országban jelenleg összesen mintegy 1,6 millió, önmagát magyar származásúnak, illetve magyar anyanyelvűnek és identitásúnak valló személy él. A 2000. évi népszámlálás adatai szerint az Amerikai Egyesült Államokban 1398724 személy vallotta magát magyar származásúnak (ez a szám az 1980. évi népszámláláskor 1.776902 volt) Ebből 1990-ben 147905 fő, 9,35 % (1980-ban

még 180000 fő, a megkérdezettek 10,1 %-a) állította azt, hogy otthonában magyarul beszél. (E tekintetben nem rendelkezünk újabb adattal.) Különböző becslések alapján jelenleg mintegy 600 ezer főre tehető azoknak a száma, akikről elmondható, hogy a nyelvismerettől függetlenül is, több– kevesebb következetességgel őrzik magyar önazonosságukat. A fennmaradó rész – zömmel nem első generációs amerikai állampolgár – még számon tartja valamikori magyar eredetét, de e téren már nem, vagy csupán alkalmilag aktivizálható. Jelentős számú magyar él illegálisan az Egyesült Államokban. Ottani becslések szerint New York környékén számuk akár az 50–60 ezer főt is elérheti. „Hány magyar él az USA-ban a XXI. század elején?” teszi fel a kérdést a „Nyelvünk és Kultúránk” 2003. évi 4 számában megjelent cikkében Nagy Károly egyetemi tanár, az Anyanyelvi Konferencia társelnöke, majd így folytatja: „A kérdésre

tudományosan tárgyszerű válasz nem adható.” További bizonyításában azzal érvel, hogy a fogyás mértéke az egyes amerikai népszámlálások között 10–12 %. A gyakran emlegetett „másfél millió amerikai magyar” már akkor sem lenne igaz (lásd 2000. évi adat), ha komolyan vennénk, hogy a magyar származású amerikaiak mindannyian valóban „magyarok”. Az amerikai népszámlálás a személy származására és etnikai eredetére vonatkozóan több népcsoport megjelölését is megengedi. Statisztikailag tehát joggal nevezheti magát magyarnak, akinek csak egy nagyszülője, vagy korábbi felmenője volt magyar. Utal a cikk szerzője arra is, hogy vannak, akiknek a másfél millió sem elegendő, miközben arra hivatkoznak, hogy az elmúlt száz évben kivándoroltak természetes szaporulata napjainkra elérheti a húsz millió főt. Eltekintve attól, hogy a magyar állampolgárságú kivándoroltak jelentős része etnikailag eleve nem volt magyar, a

hovatartozást nem a vér szerinti leszármazás, hanem a tudati kötődés határozza meg. Az amerikai magyar közösség kialakulása történetileg mintegy másfélszáz évre vezethető vissza. Egyedi esetektől eltekintve nagyobb létszámú magyar politikai emigráció az 1848–49es szabadságharc leverését követően jelent meg az Egyesült Államokban A múlt század ’70es éveitől egyre nagyobb méreteket öltött az emigrációs népmozgás, és 1871-től 1900-ig 433.511, 1900-tól 1914-ig pedig 1595502, a vizsgált időszakban tehát összesen 2029013 ember vándorolt ki az USA-ba a történelmi Magyarország területéről. A kivándorlók száma először 1903-ban haladta meg a százezer főt (119.944), s 1914-ig csak két ízben – 1908-ban és 1911-ben – esett a százezres nagyságrend alá. A hullám 1907-ben érte el a csúcspontját, amikor a távozók száma 209.169 fő volt, ami egy kelet-közép-európai nagyváros lélekszámához volt hasonlítható. E

tekintetben az Egyesült Államokban és Magyarországon található adatok eltérnek egymástól. Ez valószínűleg abból következik, hogy az amerikai forrásokban az 1861 és 1910 közötti bevándorlók kibocsátó országaként az „Austria–Hungary” megjelölés szerepel, de ha valaki nem magyar nemzetiségűnek vallotta magát, akkor esetleg nem a Monarchiából kivándoroltak, hanem más népek köréből származók között tartották nyilván. A kivándoroltak jelentős része a nemzetiségek által lakott, gazdaságilag elmaradottabb, túlnépesedett peremvidékekről indult útnak. Elhatározásukat az amerikai gazdasági konjunktúra és a szervezett munkaerő-kivitel motiválta. Ez a legnagyobb kivándorlási hullám nem volt közvetlenül politikai indíttatású. Közvetve azonban Magyarország iparpolitikáját tette kritika tárgyává, amely a hangsúlyt elsősorban a központi területek fejlesztésére helyezte, jóllehet az ipari fejlődés a nagy

kivándorlás időszakában már az észak-nyugati és dél-keleti peremvidékeken (pl. Zsil-völgye) is megindult, de így sem enyhítette a mezőgazdaságból is kiszoruló peremterületi lakosság megélhetési nehézségeit. A távozók közül sokan nem végleges kivándorlási szándékkal hagyták el az országot, s némi anyagi gyarapodás után szülőföldjükre kívántak visszatérni. Számosan vissza is tértek, de az I világháború ezt a folyamatot megszakította. A két világháború között a törvényes megszorítások és a gazdasági válság miatt megszűnt a tömeges bevándorlás Amerikába. Az ekkor politikai, világnézeti, vagy diszkriminációs okokból kivándoroltak többnyire a polgári értelmiség soraiból kerültek ki, és közülük számosan az amerikai tudományos és művészeti élet élvonalába emelkedtek (pl. Kordafivérek, Czukor György, Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede stb) A gazdasági és politikai okból 1921 és 1940 között

kivándoroltak száma az amerikai források szerint 38.541 fő volt. A II. világháború befejezésétől 1956 októberéig újabb magyar csoportok érkeztek az Egyesült Államokba, akiknek zöme 1945-ben és az 1947–48-as politikai fordulat után hagyta el Magyarországot. Az emigrált polgári, parasztpárti és szociáldemokrata politikusok – néhány volt diplomatával közösen – 1947. november 15-én létrehozták a Magyar Nemzeti Bizottmány elnevezésű szervezetet. A forradalom eseményeinek következtében 1956 novemberétől 1958 júniusának végéig távozottak közül az Egyesült Államok 38.045 magyar menekültet fogadott be, akik sokkal előnyösebb elbánásban részesültek, mint a II. világháború után bevándoroltak Nagy Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bizottmányban az ’56-os követelések vállalását, szervezeteik befogadását indítványozta, s hosszas egyeztető viták után Magyar Bizottság néven új csúcsszervezet alakult.

Párhuzamosan még évekig működtek és működnek ma is önálló magyar ’56-os szervezetek is, amelyek azóta többszörös szervezeti átalakuláson és névváltoztatáson mentek keresztül. Az anyaországgal szembeni emigráns magatartás változása a hetvenes években vált megfigyelhetővé. A „hazalátogató” amerikai magyarok száma évről–évre növekedett, bár az emigráció egyes tagjai ellenezték a hazalátogatást, mivel véleményük szerint, ez „támogatást adott a kommunista rendszernek”. Az állam iránti orientáció módosulása csak 1989-től vált érezhetővé. A korábbi szembenállást az óvatos párbeszéd és kapcsolatkeresés váltotta fel, amely akkor jórészt a Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia közvetítésével történt. A rendszerváltozás előtti időszakban lezajlott, utolsó nagyobb emigrációs vitára 1977–78-ban, a Szent Korona hazaszállításával összefüggésben került sor; az ereklye

visszaadását az emigráció egy része ellenezte, míg a többség nem emelt ellene kifogást. A korona átadásakor, 1978 január 6-án több ismert magyar emigráns is megjelent az amerikai delegáció tagjaként Budapesten. A rendszerváltozást követően az emigráns minősítés, valamint az azzal együtt járó jogi helyzet megszűnt, s mind az emigráció, mind pedig az új magyar kormányzat túlzott várakozással tekintett a kapcsolatok alakulása elé, ami a továbbiakban újabb vitákhoz vezetett (pl. a hazai közéletben való részvétel, a választójog, a szomszédos országokkal kötött alapszerződések kérdése, állampolgársági, kártérítési ügyek stb.) Az intenzív kapcsolatépítés ennek ellenére megkezdődött, de a következő években a magyar belpolitikai kérdések kivetítődése, valamint a Magyarok Világszövetségének bomlása az amerikai magyar közösségeket is áthatotta, ami elmérgesedő vitákhoz vezetett. Napjainkban felgyorsulni

látszik az amerikai magyar „társadalom” szervezeti, intézményi struktúrájának átalakulása. A természetes nemzedékváltással folyamatosan eltűnik a szervezetek politikai emigráns jellege, az identitásőrzés korábbi formái pedig a gyorsan növekvő nem első generációs réteg igényei szerint változnak. A szembenálláson és a kritikán alapuló emigráns attitűdöt felváltja az „anyaországgal” való természetes együttműködés igénye. A változó szemléletet olyan új alapítású szervezetek képviselik, amelyek tagjai többnyire már az USA-ban születtek, ott szocializálódtak, és jelentős gazdasági, közéleti, politikai befolyást szereztek a különböző szintű döntési rendszerekben. Ez a réteg az amerikai társadalom szerves részeként határozza meg önmagát, végérvényesen otthonának tekinti az Egyesült Államokat, vagyis olyan helyzeti előnnyel rendelkezik, amelyet az állapotát, jelenlétét mindig átmenetinek tekintő

emigrációnak soha nem sikerült elérnie. A fejlődés változó irányait jelzi az újabb alapítású Amerikai–Magyar Kongresszusi Kapcsolatok Központja (Center of Hungarian American Congressional Relations – CHACR) elnevezésű szervezet is, amely nem csak nyitott a Magyarországgal való kapcsolatok kiszélesítése és elmélyítése irányában, de eddigi tevékenysége alapján arra lehet következtetni, hogy kezdeményezi is a magyar érdekek amerikai döntési rendszerekbe való „becsatornázását” és hatékonyabb képviseletét. Szerepet játszott a kongresszusi Magyar Csoport (Hungarian Caucus) megalakításában is, amikor a választópolgárokon keresztül ösztönözte az erre fogékonynak mutatkozó kongresszusi képviselőket a csoportba való belépésre. A 2003 júniusában Tom Lantos (demokrata) és Ernest Istook (republikánus) képviselők vezetésével megalakult képviselőcsoport céljának tekinti az amerikai magyar választók érdekképviseletét

és a magyar külpolitikai törekvések támogatását. Már a második világháború előtt is a legjelentősebb szervezetek közé tartozott, és tartozik ma is az 1906-ban alakult – és az 1956-os forradalom 50. évfordulóján különösen aktívvá vált – Amerikai Magyar Szövetség – AMSZ (American Hungarian Federation – AHF). A szövetség vezetőségében nemrégiben végbement generációváltás nagy lökést adott a szervezet működésének. Szintén a második világháború előtt alakult meg az Amerikai Magyar Református Egyesület, valamint a Rákóczi és a Verhovay „fraternális” biztosító társaság. A háború után új szervezeti struktúra jött létre. Ezek között kell említeni az 1945–47-ben alakult olyan emigráns szervezeteket, mint a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK), a Magyar Bizottmány, a Magyar Társaság, valamint az 1956-os forradalom után létrejött szervezeteket. Időközben belső konfliktusok miatt

leértékelődött az AMSZ, az összeolvadt Rákóczi és Verhovay szövetségek pedig létrehozták a William Penn biztosító társaságot. A kultúra, a hagyomány és a nemzeti közösségek megtartásában a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és az egyházak által fenntartott hétvégi és nyári magyar iskolák is jelentős szerepet játszottak. A társadalmi életben hasonló pozitív szerepet töltöttek be a helyi magyar klubok és magyar egyházak, amelyek közül az elmúlt években különböző okokból több is bezárni kényszerült. (Legutóbb, 2005 október 30-án a Connecticut állambeli Bridgeport városában zárta be ajtaját 110 év után a Scofield Avenue-i magyar görög-katolikus templom, a Holy Trinity Byzantine Catholic Church, amelyet még 1894. július 4-én szenteltek fel) Az egyházi iskoláztatás összehangolására alakult az Észak-Amerikai Magyar Iskolafenntartók Szövetsége. Az országos szintű kulturális munkában legfontosabb szerepet

játszó szervezetek közül a New Jersey-ben működő, múzeumalapító American Hungarian Foundation, a Hungarian American Educators Association és az American Association for the Study of Hungarian History említendő. Jelentős kulturális tevékenységet folytat még a Washington államban működő Washingtoni Magyar Amerikai Szövetség is. Továbbra is a legjelentősebb szervezetek közé tartozik a William Penn Association és az Amerikai Református Egyesület. Emellett jelenetős munkát végez a magyar identitástudat, a kultúra fenntartása és népszerűsítése vagy a Kárpát-medencei magyar kisebbségek támogatása terén néhány olyan nagyobb szervezet, mint a Magyar Baráti Közösség – Itt–Ott, a Magyar Öregdiák Szövetség – Bessenyei Kör, a Katolikus Papok Ligája, a Magyar Zsidó Világszövetség vagy a karitatív ügyekben aktív Magyar Amerikaiak Országos Szövetsége (National Federation of Hungarian Americans – MAOSZ). A MAOSZ-hoz 14

szervezet tartozik. Fontos szervezet még az Árpád Akadémia (Arpad Academy) és a Magyar Társaság (Hungarian Association). Utóbbi rendezi meg évente a „Magyar Napok”-at Növekvő létszámmal, a MAOSZ tagjaként működik a Magyar Amerikai Nyugdíjasok Szervezete (Association for Retired Hungarian Americans). A MAOSZ támogatja a szellemileg fogyatékos gyermekek egyik magyarországi általános iskoláját, a debreceni egyetem Leukémiai Kutató Intézetét, valamint az erdélyi magyar kisebbséget. Kapcsolatot tart a többi amerikai magyar csúcsszervezettel, de mint adómentességet élvező szervezet, egyetlen politikai pártot sem támogathat. Említésre méltó szervezet még az AMSZ-ből kivált tagok alapította Amerikai Magyarok Országos Szövetsége (AMOSZ) is. Megalapítása óta jelentős és fontos munkát végez az amerikai politikai élet befolyásos személyiségeinek magyar ügyekben (pl. Kárpát-medencei kisebbségi helyzet, romániai falurombolás,

egyházi ingatlanok kérdése, Magyarország NATO-felvétele stb.) történő tájékoztatása, illetve befolyásolása, valamint a kisebbségi ügyek terén nagyon aktív Magyar Emberjogi Alapítvány (Hungarian Human Rights Foundation – HHRF) és a Magyar Amerikai Koalíció. A Papp László szerkesztette „Világ magyarsága” sorozatból az 1998-ban kiadott „Egyesült Államok” című kötet kimutatása szerint akkoriban 285 magyar egyesület, szervezet, 127 magyar templom (50 református, 40 római katolikus, 19 görög-katolikus, 18 egyéb), 21 magyar iskola, 23 cserkészcsapat, 41 magyar újság és folyóirat, 9 rádióállomás és 7 magyar nyelvű televíziós program működött az Amerikai Egyesült Államokban. Újabb felmérés azóta nem készült. Napjainkban kialakulóban van az amerikai magyar szervezetek alábbi, jelleg szerinti tagozódása: · a magyar–amerikai kapcsolatépítés, magyar érdekképviselet területén tevékenykedő szervezetek (pl.

Amerikai–Magyar Kongresszusi Kapcsolatok Központja), amelyekre a hagyományos egyesületi élet nem jellemző; · sajátos átmenetet jelentenek az egyidejűleg érdekképviseletet és hagyományőrzést is felvállaló szervezetek (pl. Manhattan Hungarian Network) Utóbbi tevékenységük már „amerikai–magyar” alapon történik; · hagyományos egyesületi keretek között és módszerekkel működő emigráns szervezetek. A nyugati magyar diaszpóra, így az amerikai magyar közösségek (hétvégi iskolák, cserkészet, kulturális élet stb.) fenntartásának hagyományosan meghatározó elemei az egyházak A tömeges kivándorlások idején a magyarországi egyházak ezt a missziót az állammal együtt önként vállalták, és a közösségek fennmaradásáért, magyar identitásuk megőrzéséért léptek fel. Ennek érdekében 1945-ig folyamatosan gondoskodtak a szervezett lelkészellátásról is Az intézményes lelkészküldés és az emigrációs

„utánpótlás” elmaradását követően azonban az amerikai magyar diaszpóra körében minden egyházat és felekezetet illetően lelkészhiány jelentkezett, sőt, a történelemi amerikai magyar egyházak egyre inkább angol nyelvűvé válnak. Az amerikai magyar szervezetek és intézmények általában nem részesülnek állami vagy municipiális támogatásban, közösségi céljaikat, valamint a Kárpát-medencei kisebbségek segélyezését csak saját erőből tudják továbbra is biztosítani. Ez pedig – tekintettel a legaktívabb rétegek körében lezajló generációváltásra és a saját szervezeti élet fenntartására – egyre nagyobb akadályokba ütközik. Ezért ma már a nyugati diaszpóra sem nélkülözheti az anyaország segítségét az anyanyelv és a magyar identitás fenntartását célzó szolgáltatások formájában. Az amerikai magyarság ma döntően szórványban él, bár a nagyobb városokban még találhatók magyar „szigetek”. A

szórványosodás az összetartás, a szervezeti élet terén is egyre inkább meghatározó. A szigetek közül talán még mindig a clevelandi a legerősebb, ahol 80– 100 gyermek jár magyar iskolába, több cserkészcsapat is működik, szép eredménnyel. A hagyományos cserkészbálon és magyar találkozókon több százan vesznek részt. A minden évben megrendezett cserkésznapon 2.500–3000 vendég is jelen van Erős magyar közösség található New Yorkban, New Brunswickban és Los Angelesben is. A Connecticuti Magyar Kulturális Egyesület évi adománygyűjtő vacsoráin is szép számmal jönnek össze a térségben élő magyarok. Az említett egyesületek általában magyar nyelven tartják programjaikat, ugyanakkor nem ritkák az angol nyelvű előadások, konferenciák sem (mint például az Orvosszövetség vagy a Tanáregyesület szimpóziumai). Az amerikai magyarság történelmi emlékei közül fontos megemlíteni a XX. század elején alapított, jelenleg is

jelentős magyar kulturális értéket hordozó – ma Albany néven ismert – Árpádhont, amely az alapítóknak köszönhetően máig jelentős mezőgazdasági terület Louisiana államban. Segíti a magyar közösségekkel való kapcsolattartást az is, hogy a rendszerváltozással kialakult a tiszteletbeli konzuli hálózat. Több amerikai magyar személyiség kapott ilyen jellegű megbízatást, amely hasznosan kiegészítheti a hivatásos diplomáciai testület munkáját. Kanada a II. világháború befejezéséig nem tekinthető a magyar kivándorlás célországának, jóllehet már a század első évtizedeiben megjelentek itt (pl. a dél-ontariói „dohányvidéken”) magyarországi kivándorlók. Nagyobb létszámú kivándorlásra került sor 1948-ban, majd 1956ban (1956-ban pl a Soproni Egyetem 450 diákja és 50 oktatójuk hagyta el Magyarországot Közülük mintegy kétszázan – diákok és tanárok vegyesen – érkeztek meg Kanadába, ahol Brit-Kolumbia

tartomány egyetemén később 141 magyar diák fejezte be erdőmérnöki tanulmányait. A közülük kikerült magyar erdészek nagy szerepet játszottak a tartomány erdőgazdálkodásának megreformálásában, amiről később különböző külföldi szaklapok is elismeréssel írtak.) Nem csekély azoknak a száma sem, akik a Kárpát-medencei magyar kisebbségek köréből érkeztek az 1980–90-es években Kanadába. A 2001 évi hivatalos népszámlálás alapján az országban összesen 267.255 lakos vallotta magát magyar származásúnak úgy, hogy a válaszadásnál a nemzetiségre több választ is meg lehetett adni. Közülük mindössze 91.795 fő jelölt meg kizárólag magyar nemzetiséget A magyar mellett 175.460-en más nemzetiséget is megjelöltek (További adatok a 2001 évi népszámlálás adatait tartalmazó alábbi honlapon találhatók: http://www12.statcanca/english/census01/products/highlight/ETO/Table1cfm?Lang=E&T=5 01&GV=1&GID=0.) A kanadai

magyarság megoszlása nem egyenletes a tíz tartomány és a két északi terület között. A 2001 évi hivatalos népszámlálási adatok szerint legtöbben Ontarióban (128570 fő), Brit-Columbiában (43.515 fő) és Albertában (41535 fő) élnek, ahol szervezett közösségekkel és egyházakkal rendelkeznek. A két legnépesebb kanadai magyar központnak továbbra is Toronto (46.790 fő) illetve Montreál (14190 fő) számít Egyre akutabb probléma azonban minden vallás és felekezet számára a súlyosbodó lelkészhiány, amely sem Magyarországról, sem az emigráció köréből nem pótolható kielégítő módon. Tekintettel arra, hogy a közösségek számos helyen az egyházakra épülnek, a magyar nyelvű pasztoráció megszűnése ezek felbomlását eredményezheti. A katolikus papok távozása (nyugdíjazás, áthelyezés, elhalálozás) többnyire azzal a sajnálatos ténnyel is együtt jár, hogy a világegyházi jelleg következtében a magyar hívek

közadakozásából épült templomok és közösségi épületek elvesznek a magyar közösségek számára. Ugyanígy gondot jelent sokhelyütt a szakképzett pedagógusok hiánya. A nagyobb helységekben csak részben szakképzett tanerőkkel és nem mindig megfelelő tankönyvekkel, segédeszközökkel működő hétvégi iskolák, valamint cserkészfoglalkozások legfeljebb csak a nyelvi minimum elsajátítását teszik lehetővé. Más országokhoz hasonlóan a kanadai magyarság is különböző politikai alapállású rétegekből tevődik össze, amiben az érkezés időpontja és indítéka a meghatározó tényező. A szervezetek körében olykor felmerülő viták, versengések is többnyire erre vezethetők vissza. Az említetteken túl nem csekély az a réteg sem, amely minden magyar kezdeményezéstől, szervezettől, egyháztól visszavonult. A rendszerváltozás óta azonban új jelenségként figyelhető meg, hogy a második vagy harmadik generációs kivándoroltak

– olykor a nyelvismerettől függetlenül is – keresik és ápolják magyar eredetüket. Ismereteink és tapasztalataink szerint a legerősebb és legszervezettebb kanadai magyar közösségek Montréalban, Torontóban, Vancouverben, Ottawában, Winnipegben, Calgaryban és Edmontonban találhatók. Az említett helységek mindegyikében Magyar Házak működnek Külön említést érdemel a torontói Magyar Ház, amely mintegy 22 ezer kötetes magyar könyvtárnak is otthont ad. A Magyar Házaknak általában van vadász-, halász- és sportklubja, kis- és nagy tánccsoportja, színtársulata és irodalmi köre, illetve közösségi futballcsapata. Szinte minden városban megtalálhatóak az ott élő magyarok összetételére jellemző szervezetek: így pl. az erdélyi, délvidéki, stb magyarok helyi szervezetei Kanadában jelenleg két magyar nyelvű hetilap jelenik meg. Az egyik a „Kanadai Magyarság”, a másik pedig a 2007-ben 60. évfolyamát kezdő, egész

Észak-Amerikában 8000 példányban terjesztett „Magyar Élet”, amelynek négyoldalas angol nyelvű melléklete kéthavonta igyekszik bemutatni Magyarországot a második-, illetve harmadik-generációs, magyarul már nem beszélő észak-amerikai magyaroknak. A helyi közönség tájékoztatását szolgáló lapok, értesítők stb. gyakorlatilag minden olyan városban megjelennek, ahol nagyobb számban élnek magyarok. A helyi közönség tájékoztatását szolgáló lapok, értesítők stb gyakorlatilag minden olyan városban megjelennek, ahol nagyobb számban élnek magyarok. Ilyen az észak-amerikai magyar zsidóság kéthetente megjelenő lapja, a „Menora–Egyenlőség”, a Vancouverben kiadott „Tárogató”, valamint a Montreálban 1998 óta folyamatosan megjelenő közösségi kétheti lap, a „Magyar Krónika”. Utóbbi 1998 és 2000 között „Montreáli Krónika” néven vált ismertté, majd 2000-től felvette a Magyar Krónika nevet. Az előfizetők nagy

része Montreálban és Ottawában él, de vannak olvasók Torontóban és Vancouverben is. A lapban található cikkek egy része az interneten is olvasható: http://www.magyarkronikacom 2004 februárja óta jelenik meg – kizárólag az interneten – a „Kanadai Magyar Hírlap” című közéleti kétheti lap. Célkitűzése, hogy magyar nyelven számoljon be Kanada politikai életéről, bemutassa az ország közéletét a magyar olvasóknak. A Hírlap valamennyi számát archiválja az Országos Széchenyi Könyvtár „elektronikus periodika” adatbázisa. Színvonalas, interneten megjelenő lapnak számít még a „New Hungarian Voice” és a „Canadahun.com” Említésre méltó a két havonta megjelenő „Napjaink” és a „Nyugati Magyarság”, továbbá a szintén kéthavonta Victoriában kiadott „Szigeti Magyarság”, illetve a „Hungarian Studies Review” címmel évente egyszer megjelenő folyóirat,. Több helységben (Toronto, Montréal, Ottawa,

Edmonton, Calgary, Delhi stb.) magyar nyelvű televízió- vagy rádióadás is működik. A torontói magyar tévéadást szervező Kosaras Vilmos tartja életben a Kertész-féle, nagyhírű Magyar Színházat is. Magyarországi vendégművészekkel és helyi erőkkel, évente egy–két sikeres bemutatót tartanak. Montreálban 2003 óta van jelen magyar nyelvű televíziós adás. A CH–Canwest hálózaton, „Montreáli Magyarság” címmel sugárzott adás állami támogatásban részesül. A műsor főleg magyar nyelvű, és kizárólag helyi érdekeltségű hírekkel foglalkozik. Magyar nyelvű tévéadásokat sugároznak még Calgaryban (itt kettőt is), illetve Ottawában és Vancouverben. Magyar vonatkozású rádióműsorként 1996 óta működik Montreálban a „Hungarians Here and There” címmel sugárzott adás, amely angol nyelven hallható. Szerkesztője Kis Péter A Kanadai Magyar Kulturális Tanács (Canadian Hungarian Heritage Association; elnöke Somorjai

Bessenyei Ágnes, nyugat-kanadai alelnöke Szenthe Sándor, az Edmontoni Magyar Kultúrház elnöke, közép- és kelet-kanadai alelnöke Molnár L. F János, az Egyesült Magyar Alap alelnöke) Kanada csaknem valamennyi számottevő magyar szervezetét felöleli. Tagjai sorában található többek között az Edmontoni Magyar Kultúrkör (amely önmagában is csúcsszervezet), a Niagara Falls-i Árpád Hall, a Cambridge-i Kossuth Ház, a Winnipegi Magyar Ház, az Edmontoni Magyar Ház, a Kanadai Magyar Képzőművészek Társasága, az Egyesült Magyar Alap, a „Magyar Élet” hetilap és a Kanadai Magyarságtudományi Társaság. 2001. november 4-én a Kanadai Magyar Kulturális Tanács és az Amerikai Magyar Szövetség megalakította az Észak-Amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét (társelnökei Nagy Ákos [USA] és Szőke János [Kanada]), amely több más szervezettel (köztük a Kanadai Magyar Kulturális Tanáccsal) együtt alapító tagja lett a 2005. január

6-án Szabadkán megalakult Határontúli Magyar Szervezetek Fórumának is. A kanadai magyar szervezetek közül csúcsszervezeti jelleggel működik a 2001. január 10-én alakult Kanadai Magyar Kulturális Tanács (89 tagszervezet) és a Montreáli Magyar Bizottság (22 tagszervezet). Jelentősebb még a torontói székhelyű Rákóczi Szövetség, valamint a winnipegi, edmontoni, ottawai és a vancouveri szervezet. A Kanadai Magyar Kulturális Tanács alapelve szerint támogatja tagszervezetei munkáját, ugyanakkor meghagyja működési önállóságukat. Céljai: · · a Kanadában működő magyar szervezetek összefogása, magyarság-megtartó munkájának segítése, a régi, jól működő szervezetek megtartása; Magyarország jó hírnevének öregbítése; · kapcsolattartás a közel 10 éves Szövetségi Parlamenti Képviselők Magyar Baráti Körével; · a Kanadában működő magyar iskolák könyvekkel és oktatási segédeszközökkel való ellátása; ·

a XX. század során Magyarországtól elcsatolt területeken működő magyar szervezetek és magyar iskolák támogatása; · minden nagyobb városban, ahol tagszervezetük van, a magyar nemzeti ünnepek méltó megünneplése; · az Óhaza és a Kárpát-medencei magyar társadalmi, kulturális és politikai szervezetek közötti kapcsolattartás elősegítése; · magyarországi művészek meghívása, magyar kulturális programok, piknikek, könyvbemutatók szervezése; · a Tanács elnöke részt vesz a határon túli magyar szervezetek konferenciáin. A Montreáli Magyar Bizottság (Comité Hongrois de Montréal) 1941-ben alakult meg, akkor még Montreáli Magyar Egyházak és Egyesületek Nagybizottsága néven. A második világháború alatt többször gyűjtött adományt a kanadai haderőknek és a Vöröskeresztnek. A Bizottság fő tevékenységéhez tartozik a magyar nemzeti emlékünnepek megszervezése, valamint július 1-jén, Kanada nemzeti ünnepén a

montreáli magyarok felvonuló csoportjának kiállítása. 2005 tavaszán a Montreáli Magyar Bizottság újabb két évre bizalmat szavazott Herédi István elnöknek. A szervezet legkiemelkedőbb rendezvénye 2005-ben a decemberi Lengyel–Magyar Barátsági Est volt, amelyet a Kanadai Lengyel Kongresszus közreműködésével rendezett, 450 magyar, illetve lengyel résztvevővel. A Bizottság hivatalosan tiltakozott a montreáli Magyar Főkonzulátus bezárása ellen. A HUREL (Hungaro Relacio – Montreáli Magyar Fiatalok Köre) 2002-ben alakult meg a Montreáli Magyar Iskola öt fiatal tanárának kezdeményezésére azzal a céllal, hogy összefogja a magyar egyetemi diákokat, fiatal házaspárokat, a fiatal új bevándorlókat és a Kanadában született második–harmadik generációs magyarokat. Tagságuk a 20–35 év közötti korosztályból kerül ki, többségükben az elmúlt években Magyarországról vagy Erdélyből bevándorolt fiatalok köréből. A HUREL a

montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközségen belül működik. Elnöke Adam Christopher A HUREL – a Montreáli Magyar Katolikus Közösség segítségével – 2005. június 11–12-én megszervezte a Magyar Fiatalok Nemzetközi Konferenciáját, amelyen többek közt részt vett Nagy Sándor András, az Amerikai Magyar Kongresszusi Kapcsolatok Központjának (Centre for Hungarian American Congressional Relations – CHACR) elnöke, Joseph Imre, a kanadai Apponyi Albert Alapítvány alelnöke és Csermely Ildikó, a torontói Rákóczi Alapítvány képviselője. A HUREL tagjai publikálnak a „Magyar Krónika” című nyomtatott és internetes lapban, ünnepi műsorokat szerveznek, megünneplik a magyar nemzeti és más ünnepeket. Vezetői közül többen tanítanak a hétvégi Magyar Iskolában. 2006 évi céljai: · tea- és filmdélutánjaik újraindítása; · különböző előadások szervezése az Ifjúsági Otthonban; · az itt született második és

harmadik generációs magyar fiatalok, valamint a Magyarországról és Erdélyből érkezett új bevándorlók megszólítása eddigi bázisuk megtartása mellett; · kapcsolatok, illetve közös programok–megmozdulások szervezése egyéb kanadai magyar, valamint a Kárpát-medencében működő ifjúsági szervezetekkel. A Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület (Hungarian Cultural Society of Greater Vancouver, elnöke: Szanyi László) több mint 60 éve fogja össze Brit-Columbia tartomány egyik jelentős magyar közösségét. A szervezetet 1944 október 22-én alapították, 2004-ben ünnepelte fennállásának 60 éves jubileumát. Az egyesületnek több mint 800 tagja van Céljai: · a helyi magyarság összefogása; · a magyar kultúra, hagyományok ápolása; · kapcsolattartás helyi magyar egyházakkal és más multikulturális szervezetekkel; · egyfajta összekötő kapocs szerepének betöltése az óhazához. Az egyesület sikeres, teltházas

rendezvényeket szervez. Saját székházzal rendelkezik, színházi előadásra alkalmas 300 fős teremmel és több ezer kötetes könyvtárral. Jó kapcsolatot ápol a helyi magyar egyházakkal, valamint számos Kanadában működő magyar szervezettel. Az egyesület az utánpótlás hiányát tartja legfontosabb problémájának. Tagjai túlnyomórészt az 1956-os forradalom menekültjei. A második generációs magyar fiatalok már alig beszélnek magyarul, számukra nem vonzóak a Magyar Ház programjai, az ünnepi rendezvényeken azonban fellépnek, és az egyesület színjátszó csoportjában is aktív szerepet vállalnak. Többen léptek be az egyesületbe a történelmi Magyarország területéről érkezők közül is. Bekapcsolódásuk az egyesületi életbe az egyesület jövője szempontjából is fontos. A Victoriai Magyar Társaskör (Hungarian Society of Victoria) 1966-ban alakult meg BritKolumbia tartomány fővárosában, Victoriában. Elnöke Kopnyitzki Csaba

Célkitűzései: · a magyar nyelv, kultúra és történelmi hagyományok gondozása és ápolása, továbbá a tagok közötti barátság és egyetértés elmélyítése; · társadalmi ügyekben együttműködés az egyéb kanadai népcsoportokkal; · az ENSZ Emberi Jogi Alapokmányának támogatása; · a Victoriába érkező magyar bevándorlók segítése a kanadai életmódba való beilleszkedésben. Brit-Kolumbiában Vancouveren kívül három településen található még jól működő Magyar Ház. Ezek: Victoria, Kelowna, és Nanaimo, amelyekben gyakran lépnek fel Magyarországról érkezett előadóművészek is. 2003. szeptember 20-án alakult meg a torontói székhelyű Kanadai Magyarok Fóruma (Hungarian Canadian Forum, elnöke: dr. Simon László), amely 2003 december 13-ai első közgyűlésén a 36 alapító szervezet megbízásából határozatot fogadott el a jövőbeni célokról: · a Kanada különböző régióiban működő magyar szervezetek

összefogása; · a sűrűn lakott magyar városok vonzáskörzetében helyi Regionális Fórum Szervezetek (Területi Bizottságok) megalapítása; · az anyanyelv és a kultúra megőrzésének érdekében közvetlen kapcsolat létesítése (pl. telefon-, illetve video-konferenciák) a különböző tartományokban élő magyar közösségek között; · kanadai federális és provinciális képviselők részvételével Parlamenti Képviselők Magyar Baráti Körének megalakítása; · kapcsolat létesítése az óhaza politikai, társadalmi és kulturális képviselőivel, illetve a határon túli magyar közösségekkel; · az „Együtt egymásért” jelszó jegyében szeretnék elérni, hogy Kanada magyarsága megbecsült része legyen a világban szétszóródott magyar közösségeknek. A magyar nyelv és a magyarságtudat ápolására – helyi magyarok által létrehozott alapítvány segítségével – 1978-ban megalakult a torontói egyetem magyar

tanszéke, ahol megalakulása óta ezernél is több hallgató tanult. A tanszéket korábbi vezetője, Bisztray György professzor nyugalmazása óta a magyar oktatási tárca támogatásával tartják fenn, és kétévenként pályázat útján töltik be a professzori állást. Jelenleg Kenyeres János professzor az óraadó Magyarországról. Az oktatómunka mellett a tanszék a „Hungarian Studies Review” címmel megjelenő, angol nyelvű magyarságtudományi folyóirat szerkesztését, valamint a Kanadai Magyarságtudományi Társaság titkárságának feladatait is ellátja. A társaság a magyar Országos Széchenyi Könyvtárral együtt a folyóirat társkiadója, de saját kiadványsorozattal is rendelkezik. A Torontóban működő magyar iskolák közül a Szent Erzsébet Iskolának 260 növendéke van, míg az Arany János Iskolába 60, a Helikon Gimnáziumba 56 tanuló jár. Montreálban két magyar nyelvű hétvégi iskola működik. Egyikük az 1933 óta létező

Montreáli Magyar Iskola Ide 2005 szeptemberében 45 diák iratkozott be. A másik magyar iskola a református egyházközség keretében működik. Az iskolába 2005-ben 40 diák iratkozott be Az iskolát hosszú évekig tartó szünet után 2004-ben az egyházközség új lelkipásztora, György Attila hívta újra életre. Hétvégi iskolák működnek még Winnipegen, Hamiltonban, Cambridge-ben, Wellandon, Ottawában, Mississaugában, Calgaryban, Edmontonban, Vancouverben és Niagara Fallson. Montreálban a Chevra Kadisha angol zsinagóga égisze alatt létező magyar zsidó Gyülekezeten kívül három jelentős magyar egyházközség működik. A Magyarok Nagyasszonya Egyházközség létszama kb. 600 család, ami megegyezik az egyházközség 1975–76-ban nyilvántartott létszámával. Az utóbbi 4–5 évben nagy számban érkeztek Erdélyből magyar családok Montreálba, de a pontos adatok nem ismertek, mert őket román állampolgárként tartja nyílván a kanadai állam.

A magyar bevándorlás érezteti pozitív hatását a Montreáli Első Magyar Református Egyházközségben (híveinek létszáma 250 családról 325re emelkedett az elmúlt években). Az egyházközség „Református Híradó” címmel hírlevelet ad ki. A Magyar Presbiteriánus Egyházközség épületében párhuzamosan egy angol gyülekezet is működik. Mindkettő lelkipásztora Szabó Péter Katolikus templomok működnek még Torontóban (2000 család), Hamiltonban, Wellandon, Windsorban, Calgaryban, Edmontonban és Vancouverben. Református egyházközségek közül Torontóban három, Hamiltonban, Wellandon, Delhiben, Calgaryban, Edmontonban, Windsorban és Vancouverben kettő működik. Görög-katolikus egyházközségeknek Hamilton, Delhi, Welland és Windsor ad otthont, illetve zsidó hitközség található még Torontóban is. Az egyházközségek égisze alatt általában működik nőegylet, házasok klubja, ifjúsági klub, ministráns klub, vigalmi bizottság,

délvidéki kör, erdélyi kör, férfitársulat, énekkar, valamint több helyen a Pax Romana szervezet helyi megfelelője. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából a 2006-os év a kanadai magyarság számára is kiemelkedő jelentőségű. Ezért is fontos megemlíteni, hogy az Ottawai Egyetem neves magyarországi előadókkal 2006. október 12-e és 14-e között konferenciát rendez a forradalom emlékére. 4. DÉL-AMERIKA Dél-Amerika valamennyi országában élnek magyarok, de csupán Argentínában, Brazíliában, Venezuelában és Uruguayban ismeretesek jelentősebb magyar közösségek. Hivatalos népszámlálási adatokkal nem rendelkezünk; nagy eltéréseket mutató helyi becsléseken alapuló adatok szerint Argentínában 20–30 ezerre, Brazíliában 5–10 ezerre, Venezuelában 4– 5 ezerre, Uruguayban szintén 4–5 ezerre tehető a magyar diaszpóra lélekszáma. Argentína és Brazília esetében a becslések eltérő volta

abból eredhet, hogy az itteni diaszpóra mintegy másfél százados múltra tekint vissza, és a magyar leszármazottak önazonosság-tudata, nyelvtudása sok esetben már bizonytalan. Szervezettségét, belső kohézióját tekintve jelenleg az argentínai és brazíliai közösség a legerősebb. Becslések szerint a dél-amerikai magyarok kb. 10 %-a vesz részt aktívan a helyi magyar életben 2002-ben az összes Latin-Amerikában működő magyar szervezet kilépett a Magyarok Világszövetségéből. Ezzel az volt a céljuk, hogy létrehozzanak egy olyan szervezetet, amely ténylegesen képviselhetné a latin-amerikai magyarságot. 2004 nyarán az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége – AMISZ (Federación de Entidades Húngaras de la República Argentina – FEHRA), a Magyar–Costa Ricai Baráti Társaság, a Paraguayi Magyar Szövetség és a Venezuelai Magyar Szervezetek Koordinációs Bizottsága megalakította a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek

Szövetsége (LAMOSZSZ) elnevezésű ernyőszövetséget, amelyhez valamivel később a Brazíliai Magyar Egyesület is csatlakozott. A LAMOSZSZ célkitűzései: · a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek összefogása, munkájuk összehangolása a magyar nyelv és kultúra megőrzése, művelése és ismertetése érdekében; · az országos tagszervezetek érdekképviselete Magyarország irányában és a nemzetközi intézményeknél; · információs központ létesítése a tagszervezetek számára; · a népek közötti megértés elősegítése; · · · · a szövetség közvetlenül csak közhasznú célokat szolgál, önkéntesen végzett társadalmi munkát folytat, és nem szorgalmaz saját anyagi hasznát elősegítő célokat; a szövetség kormányoktól független, és nem folytat pártpolitikai tevékenységet; rendszeres tájékoztatás az egyetemes magyarságot érintő fontos ügyekről, eseményekről és fejleményekről; kulturális, tudományos

és jótékonysági rendezvények szervezése. Jelentős társadalmi és szellemi erőt képviselnek az ország életében az argentínai magyar közösségek. Napjainkban is öregbítik azt a történelmi rokonszenvet, amely a magyar nép és Magyarország iránt Argentínában még az 1849-es emigráció néhány kiemelkedő tagjának működése következtében kialakult. Így például Czetz János honvédezredes elévülhetetlen érdemeket szerzett az argentin hadsereg modernizálása (tisztképzés, műszaki alakulatok létrehozása) terén. Emlékét Argentína máig kegyelettel ápolja A két ország közötti szívélyes kapcsolatok fenntartása és fejlesztése érdekében sokat tesz az argentin közéletben magas presztízsnek örvendő, a pannóniai születésű Tours-i Szent Mártonról – Buenos Aires védőszentjéről – elnevezett Szent Márton Lovagrend, amelynek magyar származású tagjai is vannak. A legtöbb magyar Argentínába közvetlenül a két

világháború után, illetve az 1956-os forradalmat követően vándorolt ki. Azóta nagyobb létszámú magyar bevándorló nem érkezett Az argentínai magyar szervezetek csúcsintézménye a Buenos Aires-i székhelyű Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége (AMISZ). Célja, hogy egységesen képviselje a magyar egyesületeket a befogadó ország kormányzati, közigazgatási és egyéb intézményeinél. Tagszervezetei közül tíz jogi személyiséggel rendelkező „rendes tag”, három pedig „pártoló tag”. A „rendes tagok” közül kilencnek van saját székháza A fővároson kívül magyar szervezetek működnek Córdoba, Bariloche és Santa Fe helységekben, valamint Chaco provinciában. A HUNGÁRIA (Asociación Húngara en la Argentina) 1973-ban alakult meg a Buenos Aires-i – 1950 óta létező – Magyar Ház (Centro Húngaro), az 1941-ben alakult Olivosi Magyar Kultúregyesület és a Buenos Aires-i Magyar Egyesület (BAME) fúziója eredményeként.

Székhelye az olivosi egyesület épülete lett A három egyesület megmaradt könyvtárát egyesítve hozták létre 1976-ban a Hungária Könyvbarátok Körét (HKK), amely ma 5.500 kötetes könyvtárral büszkélkedhet Nagy hagyományokkal rendelkezik még a Valentín Alsina-i Magyar Dalkör, amely 2005 novemberében ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját. Figyelmet érdemlő, határokon is átívelő tevékenységet fejt ki a 2003 decemberében alakult Ars Hungarica elnevezésű, elsősorban a magyar zene megismertetését célzó szervezet, amely a zenei kifejezés megnyilvánulásait más kulturális lehetőségekkel (történelem, képzőművészet, tánc) is összeköti. A szervezet keretein belül működik a Coral Hungaria 50 tagú vegyeskórusa, amelyet még 1993-ban – a már említett célkitűzésekkel – másodgenerációs magyarok alakítottak meg. (A kórus tagjai ma már nagyobbrészt nem magyar származásúak.) A 2005-ös évben az Ars Hungarica

finn–magyar, szlovén–magyar, román–magyar, holland–magyar és szlovák– magyar hangversenyeket rendezett, minden esetben az országok nagykövetségeinek a támogatásával és együttműködésével. 2005 május 1-jén CD-n rögzítették Wohlmuth János (1643–1724) soproni zeneszerző műveit. Az argentínai magyar közösség nemrégiben jelentős sikereket ért el: 2004-ben felavatták a Plaza Hungríát, vagyis a Buenos Aires-i Magyar Teret, amelyen felállítottak egy székelykaput, majd ugyanott 2005 szeptemberében felavatták Szent István király mellszobrát. A magyar származású fiatalok magyar nyelvismeretének és magyarságtudatának ápolására a Külföldi Magyar Cserkészszövetség keretei között működő helyi cserkészet – amely cserkészházzal is rendelkezik –, valamint az AMISZ egyik tagszervezete, az 1952-ben alakult Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK) nyújt lehetőséget. Ez utóbbi szervezet hétvégi magyar iskolát is működtet csupa

második generációs tanerővel. Működésük révén 1988 óta folyamatosan érkeznek Magyarországra tanulni argentínai magyar ösztöndíjasok is. Rajtuk kívül a Szent István Kör tart fenn még iskolát, amelybe több mint 800 nem magyar származású gyermek jár. A tantervben szereplő tananyagban (pl a történelem és a földrajz tanításában) különös hangsúlyt kapnak a Magyarországgal kapcsolatos ismeretek. Az argentínai magyar ifjúság kapcsán említést kell tenni a sport terén sikert sikerre halmozó, pánamerikai díjakat is nyert, 1962 óta működő vívószakosztályról, valamint a kultúra kapcsán nagy érdemeket szerzett Regősökről, akik 2006 júliusában, Buenos Airesben rendezik meg a VIII. Dél-Amerikai Magyar Néptáncfesztivált Az argentínai magyar közösség két egyházat – katolikus, református – tart fenn. A katolikusoknak jelenleg nincs magyar papjuk, a reformátusokhoz viszont pályázat révén Magyarországról évek óta

érkezik lelkész. A Czanyó Adorján szerkesztette „Dél-Amerikai Magyar Hírlap” utolsó száma 2004 januárjában jelent meg. A havilap egy év szervező munka után, 2005 márciusától új szerkesztésben, „Argentínai Magyar Hírlap” néven újraindult. A közbülső időben a 2000 óta létező „Hung@rgennews” havi elektronikus hírlevél tartotta fenn a szervezetek közötti kapcsolatot, amelynek szerkesztése 2005 decembere óta szünetel. A helyi magyar közösségtől kapott adatok szerint Brazíliában 3–4 ezer főre tehető a Magyarországról bevándorolt nagyszülők és szülők száma. Mintegy 5–10 ezren lehetnek azok a leszármazottak, akik már ebben az országban születtek, de még számon tartják magyar eredetüket. Az adatszolgáltató „mint érdekességet” említi, hogy az 1890-es évektől 1957-ig bevándoroltak számát több kutató 150 ezerre becsüli, míg az MTA Földrajztudományi Intézetének kiadványa, valamint az MVSZ

különböző, korábbi forrásai szerint ez a létszám 70–90 ezer fő. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy nem ismeretes előttük az adat keletkezésének időpontja, és valódiságát sincs módjukban igazolni. A brazíliai magyarság zömmel São Paulóban, illetve a város vonzáskörében él. A magyar eseményeket 500–1000 fő látogatja, az ünnepi rendezvények résztvevőinek létszáma 100–200 főre tehető. A magyar közösségnek a befogadó brazil néppel, társadalommal és az állammal való kapcsolata – az összes többi emigráns és bevándorolt népcsoporthoz hasonlóan – kifogástalan. 2003. évben São Paulo város polgármesteri hivatala, valamint az azonos nevű állam parlamentje körlevelet intézett az összes emigráns és bevándorolt közösséghez, amelyben egy közös gyűlésre hívta meg a kolóniák képviselőit. Ezen döntöttek az Idegen Gyökerekből Származó Közösségek Parlamenti Tanácsának (CONSECRE, Conselho Parlamentar de

Comunidades Raízes Estrangeiras) felállításáról. A magyar közösségnek – a nagyszámú portugál, olasz, arab, zsidó stb. bevándoroltakkal szemben – külön pártja, parlamenti képviselete nincs, de Szenttamásy Egon Jánost eddigi közösségi munkája elismeréseként a CONSECRE titkárává választották. A szervezet létrehozását követően a polgármesteri hivatal internetes honlapján „São Paulo Mil Povos” (São Paulo Ezer Népe) címszó alatt minden kolóniát felkértek, hogy mutassa be anyaországa történetét, a kivándorlás indítékait, a közösség intézményeit, létesítményeit, továbbá, hogy hol találhatók a városban templomai, szobrai, s ezekről fényképfelvételeket is mellékeljenek. Az oldal (http://milpovos.prefeituraspgovbr) minden érdeklődő számára információval szolgál iskolai vagy egyetemi szakdolgozathoz, családfakutatáshoz stb. A város vezetése ezen túl is figyelmet fordít a magyar közösségre, amit az is

bizonyít, hogy az 1956-os magyar forradalom tiszteletére, a Vila Mariana városrész egyik terének a „Magyar Nép Tere” elnevezést adta. A téren 1996-ban millecentenáriumi emlékművet állítottak São Paulo parlamentjében a népcsoportok részére rendszeres heti összejöveteleket, eszmecseréket rendeznek, továbbá létesítettek számukra egy állandó kiállítási termet, ahol valamennyi bevándorolt népcsoport egy állandó kiállítási részt létesíthet. A brazíliai magyarság két jogi személyiséggel bíró intézménnyel rendelkezik; az egyik a közel nyolc évtizede alakult Brazíliai Magyar Segélyegylet (Associação Beneficente 30 de Setembro), amely fenntartja az idősek otthonát (jelenleg 25 lakóval), másik a Brazil–Magyar Kultúregyesület (Sociedade Cultural Brasileira–Húngara). A szervezetek saját tulajdonát képezi a Magyar Ház (Casa Húngara), amelyben százszemélyes előadóterem, több ezer kötetes könyvtár, konferenciaterem,

ifjúsági közösségi helyiség, népviseletraktár, iroda, szalon, konyha és étkező kapott helyet. A fenti két szervezeten kívül a Magyar Házban tartja összejöveteleit az összes többi szerveződés – Könyves Kálmán Szabadegyetem, Cserkészbarátok Köre, Irodalmi Kör, Bibliakör, São Paulo-i Magyar Nőszövetség, Teniszegylet, tánccsoportok stb. – is A Külföldi Magyar Cserkész Szövetség Dél-amerikai Kerülete keretében működő cserkészcsapatok a városi csapatotthonon kívül két cserkészparkot tartanak fenn. A magyar nyelv oktatásával hagyományosan a cserkészcsapatok foglalkoznak. Ezen kívül az Evangélikus Egyház egy magyar nyelvű óvodát tart fenn. A magyar Oktatási Minisztérium és a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség ösztöndíj-pályázata alapján 2004 elején indították Magyarországra immár tizenegyedik és tizenkettedik jelöltjüket. (A pályázatok iránti érdeklődés átmenetileg visszaesett, mivel a budapesti

Balassi Bálint Intézetbe 2002 januárjában bevonult három jelöltjük a nyári időszakban ösztöndíj és szállás nélkül maradt, így haza kellett utazniuk. Az esemény visszatetszést keltett a brazíliai magyarság körében, de úgy tűnik, hogy érintettek időközben megnyugtató megoldást találtak a problémára.) Brazíliában a magyar nyelven folyó egyházi tevékenység már csupán elégséges szinten biztosított. A katolikus egyházi szolgálatot az 1930-as évek óta az itteni magyar pasztorációra kiküldött bencés szerzetesek látják el. Közel hét évtizedes működésük során kolostoruk és templomuk mellett megalapították, és felépítették São Paulo egyik legszínvonalasabb magániskoláját (óvodától az érettségiig), kollégiummal, könyvtárral, kulturális és sportlétesítményekkel. (Brazíliai látogatása során az intézmény Szent Imre Kollégiumában szállt meg II. János Pál pápa) Az egykori „alapító atyák” közül

már csak négy 75 éven felüli, munkaképes szerzetes él. Távozásukkal – mivel utánpótlásuk a magyarországi rendtartomány részéről nem biztosítható – ez az „emigráns magyar patrimonium” a brazil katolikus egyház és a városi oktatásügyi hatóság kezelésébe kerül. A Magyar Református Egyház erdélyi stílusú temploma 1932-ben épült, papjuk már évek óta nincs, istentiszteleteiket a presbiterek tartják. Az Evangélikus Egyház a Lutheránus Világszövetség által bérbe adott villában (templom és paplak), meghatározott időtartamra kiküldött európai vendég-lelkészekkel működik. Brazíliában napjainkban nem működik számottevő magyar nyelvű sajtó. Háromhavonta jelenik meg a kétnyelvű „Híradó” (kb. 20 oldalon) A brazíliai magyar közösség rendszeresen megemlékezik nemzeti ünnepeinkről. Mindezek mellett 2003-ban is megtartották a szokásos jótékony célú „Szeretetbál”-t és a „Pirostojás” ünnepséget. A

karácsonyi vásárok bevételét az idősek otthona, a cserkészet, valamint a református és az evangélikus egyház javára fordították. Az uruguayi magyarság három hullámban, az 1929–33-as világgazdasági válság idején gazdasági okokból, 1938 és 1939 között politikai okokból, s a faji diszkrimináció elől menekülve, valamint az 1956-os forradalom leverését követően ismét politikai okokból telepedett le a dél-amerikai országban. Az itteni magyarság többsége iparosokból, kereskedelmi alkalmazottakból, földmunkásokból került ki. Az uruguayi magyarok figyelemmel kísérik a hazai eseményeket, s többen a hazatelepülés lehetőségét latolgatják, illetve magyarországi vonatkozású kereskedelmi lehetőségek iránt tájékozódnak. Uruguayban négy magyar egyesület – Uruguayi Magyar Kultúrközpont, Uruguayi Magyar Otthon, Uruguayi Magyar Katolikus Egyházközség, Uruguayi Magyar Izraeliták Egyesülete – működik, amelyek közösen

tartják fenn a hétvégi magyar iskolát. Az egyesületek mindegyike önálló székházzal rendelkezik Montevideóban, s vasárnaponként külön–külön félórás rádióadást sugároznak. A venezuelai magyarság létszáma a több mint 30 éve működő Magyar Kataszter-Bizottság felmérése szerint 4–5 ezer fő. Közülük mintegy 2600 fő vesz részt az ottani magyar életben Caracason kívül Valenciában működik nagyobb számú szervezett magyar közösség. Más helységekben csak szórványok léteznek, amelyeket a lelkészek látogatása és a helyi magyar sajtó kapcsol össze. (Az itt élő magyar közösséget látogatta meg utolsónak Mindszenty bíboros halála előtt.) Az itteni magyarság két nagyobb hullámban, 1947 és 1950 között, illetve 1956 után érkezett, és túlnyomó többsége politikai emigráns. A szervezeti élet kialakulása 1950-ben a Magyar Református Közösség létrehozásával kezdődött. Az akkori felmérés szerint a magyar

menekültek 60 %-a katolikus, 35 %-a protestáns volt, az izraelita vallásúak száma mintegy 1.500 fő Az arány napjainkig nem változott Egy évvel később a katolikus pasztoráció és a cserkészcsapatok szervezése is elkezdődött. Mindkét keresztény egyház megalakította a maga nőegyletét; a református Lorántffy Zsuzsanna, a katolikus pedig Szent Erzsébet nevét viseli. 1955-ben indult a „Caribi Újság” című hetilap, amely 1994-től havonta jelenik meg. Az országban működő szervezetek összefogására 1990-ben alakult a Venezuelai Magyar Szervezetek Koordinációs Bizottsága. A caracasi Magyar Házban kb. 15 szervezet működik (magyar nyelvű óvoda, tánccsoportok, cserkészcsoportok stb). 5. EGYÉB TÉRSÉGEK Ausztráliában a legutóbbi népszámlálási adatok szerint közel 62 ezer, Új-Zélandon pedig kb. 3.000 magyar él, akiknek zöme 1945–47-ig, majd az 1956-os forradalom alatt és után hagyta el az országot. Az itteni emigráció később

kiegészült a Kárpát-medencei utódállamokból kivándorolt magyar csoportokkal. A II világháború után érkezettek összetételét – bár a magyar társadalom egész keresztmetszete képviselve volt – az értelmiségiek, diplomások magas számaránya jellemezte. Az ausztráliai emigráció jellemzője, hogy a Sydneyben, Melbourne-ben, Adelaide-ben, Brisbane-ben, Perthben és Canberrában letelepedettek sajátos magyar társadalommá szerveződtek, s jelentős intézményrendszert alakítottak ki identitásuk ápolása és megtartása céljából. A kivándoroltak nagy többsége menekültként érkezett, politikai emigránssá már a befogadó országokban vált, s a kivándorlás időpontja (1945, 1947, 1956) szerint rétegeződött. Az ausztrál föderáció államainak magyar szervezetei az Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Szövetség ernyője alatt képeznek egy közös csúcsszervezetet. A szervezetet háromévenként újraválasztják, annak a soron következő

magyar szövetségnek a székhelyén, amely vállalja a legközelebbi, ugyancsak háromévenkénti Ausztráliai Magyar Találkozó megrendezését. A találkozó tisztségviselőit a soron következő „székváros” szövetsége adja, ám ők csak végrehajtói a testületnek, amely a szövetségek két–két képviselőjéből áll. A csúcsszervezetnek elvileg hasonló súlya és reputációja van országos szinten, mint az állami szövetségeknek a tagállamokban. Az országos események szervezését és a más földrészek hasonló szervezeteivel való kapcsolattartást a csúcsszervezet végzi. A 2002. december 30-a és 2003 január 8-a között Adelaide-ben megrendezett XII Magyar Kulturális Találkozót beárnyékolta a szervezetek egy részének távolmaradása, ami a Magyarok Világszövetségében évek óta folyó vitákra vezethető vissza. Bár a különböző szervezetek között sok esetben most is komoly nézeteltérések mutatkoznak, ennek ellenére az

ottani magyar élet az egyes szervezetekben nagyon aktív, és főként a nagyvárosokra (Sydney, Melbourne, stb.) összpontosul Az Ausztráliai és Új-Zélandi Magyar Szövetség – mint csúcsszervezet – 2003 óta csak formálisan létezik. Az Új-Dél-Walesi Magyar Szövetség elnöke, Kardos Béla a határon túli magyarság összefogását, egységes fellépését szorgalmazza helyzetének javítása érdekében. A szervezet 2005 februári sydney-i éves közgyűlésén hangsúlyozta, hogy a megmaradás érdekében túl kell lépni a magyarországi belpolitikai eseményeknek és az óhazai pártpolitikának az ausztráliai magyar életbe való importálásán, s főként a jövő generációk megmaradásának lehetőségeivel kell foglalkozni, és ennek érdekében együttműködni mind a multikulturális ausztrál, mind pedig a külföldi diaszpóra megmaradását támogatni kívánó magyarországi intézményekkel és szervezetekkel. Mint rámutatott, az ausztráliai magyar

közösségnek mindenkire szüksége van a túlélés érdekében, ezért nagyon fontos a magyar nyelv, a magyar kultúra, valamint a hagyományok ápolása és átadása az unokák nemzedéke számára. Az Új-Dél Walesi Magyar Szövetség tagszervezetei közreműködésével minden évben megünnepeli a jelentős nemzeti és egyéb ünnepeket. Ezekben nagy szerepet vállalt több ottani cserkészcsapat, a Kodály- és a Kengugró Tánccsoport, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége, a Független Magyar Szabadságharcos Szövetség és a helyi Magyar Iskola. Rajtuk kívül a többi szervezet is minden évben megemlékezik a fontosabb magyar történelmi eseményekről, így az 1944–45-ös délvidéki razzia több tízezer áldozatáról, valamint a trianoni békediktátumról és az 1849-ben kivégzett 13 aradi vértanú tábornokról. A helyi magyarság mindig igyekszik segíteni a Kárpát-medencében maradt, rosszabb körülmények között élő magyarság sorsának jobbra

fordítását. Jelentős adományozó többek között a Történelmi Társaság, a Vajdasági Magyarokat Támogató Szervezet és a „Karitász Társaság”. A Magyar Kisebbségi Alap egész Ausztráliára kiterjedő tevékenysége eredményeként 60 – a határon túli területekről származó – diák kap évente ösztöndíjat magyar oktatási intézetekben való tanulás céljából. Rajtuk kívül a Független Magyar Szabadságharcos Szövetség támogatja magyarországi bajtársait kisebb–nagyobb összegű adományokkal, míg a Szent László Társaság és Rend a Vitézi Rend tagságával közösen minden évben jelentősebb adományokkal járul hozzá a Szent István Bazilika és a Mátyás Templom restaurálási költségeihez. Az ausztráliai magyarságot is érintette, hogy az Oktatási Minisztérium 2004-ben beszüntette a Balassi Bálint Intézetben tanuló külföldi és tengeren túli diákok számára jutatott ösztöndíjakat. (Indoklásuk szerint túlzottan

költséges és nem eléggé támogatott ez a keresztféléves hungarológiai képzés.) Döntését a tárca a nagy határon túli nyomásra később visszavonta, sőt, a déli féltekén élő magyar származású diákok számára meghirdette a „nyugati magyar szórványközösségek mobilitása” című pályázatot. Ennek eredményeként öt diák (három Sydneyből, egy Melbourneből és egy Perthből) részt vehetett a Pécsi Tudományegyetem januári intenzív magyar nyelv- és kultúra-tanfolyamán. A déli félteke ifjúsági élete főleg a cserkészetre épül. A Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek két csapata is eredményesen működik Sydneyben az általuk épített Cserkész Otthonban. (Ez azonban most nehézségekkel küszködik, mert a helyhatósággal 30 évvel ezelőtt kötött szerződés értelmében az épület az önkormányzat tulajdonába került, s most piaci árnak megfelelő lakbért állapítottak meg a használatáért.) A két csapat – egy

fiú- és egy leány- – minden szombat délután összejövetelt tart a közelben működő hétvégi Magyar Iskola órái után, és emellett minden évben szerveznek nyári tábort és téli regös-tábort is. A Magyar Iskola a hétvégeken működik két szekcióban. Az egyikben óvodás kortól folyik az oktatás mintegy 60–70 diák számára, akik alapfokú képzést kapnak magyar nyelvismeretből, történelemből és irodalomból. A másikban középiskolai szinten idegen nyelvként oktatják a magyart, s ebből érettségi vizsgát lehet tenni. Mindkettő állami támogatásban részesül, de az eredményes működéshez szükség van a magyar közösség segítségére is. Melbourne-ben a modern Magyar Központ jelentős szerepet vállal a helyi magyarság életében. Céljai között szerepel: · a magyar kultúra, valamint a magyarságtudat ápolása és átadása; · otthon nyújtása a magyar közösség, csoportok számára; · a nemzeti és keresztény

eszmék megtartása; · szoros kapcsolat ápolása az ausztráliai magyar szervezetekkel; · részvétel az ausztráliai multikulturális életben; · anyagi támogatás nyújtása magyar célokra; · a magyar politikai élet, a magyar emberi jogok érvényesülésének figyelemmel kísérése. A központ jó kapcsolatot ápol az ausztráliai magyar diplomáciával is. A melbourne-i Magyar Központban több magyar szervezet is működik, többek között az Ausztráliai Erdélyi Magyar Szövetség, a Gyöngyösbokréta Néptáncegyüttes, a Magyar Központ Néptánccsoport, a Rákóczi Ifjúsági Klub (RIK), az Irodalom és Zenebarátok Köre, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség melbourne-i csapatai, a Magyar Játszócsoport, a melbourne-i Magyar Iskola, a Magyar Intézet, a Melbourne-i Magyar Televízió Egyesület, és a Victoria-i Magyar Emberjogi Alap (VMEA) is. Nem messze a központtól található az idős magyarok számára épített Árpád Otthon is. Az otthon

szorosan együttműködik a Magyar Központtal. A 2004. évi melbourne-i IV Identitás Konferenciát követően megfogalmazódtak a mindenkori magyar kormányzat felé irányuló ausztráliai magyar elvárások. Ezek a következők: · kerüljön sor mielőbb a kétoldalú magyar–ausztrál oktatási és kulturális államközi szerződés kidolgozására és megkötésére; · a magyar állam nyújtson segítséget egy ausztrál egyetem keretében működtethető magyar-tanszék felállításához; · folytatódjék és váljon rendszeressé a 2004 januárjában megrendezett „Kapocs” művelődésszervezői képzés; · az ECL Konzorcium nyisson ECL-vizsgahelyeket Ausztráliában a magyar, illetve az európai nyelvek oktatására és vizsgáztatására; · hozzanak létre a déli félteke magyar származású fiataljai számára a téli időszakban magyarországi ösztöndíjas nyelvtanulási lehetőségeket; · bővüljenek a már létező magyarországi ösztöndíjak

a nyelvtanulás, valamint a középés felsőfokú tanulmányok segítésére; · a nyelvi identitás megőrzéséhez a magyart mint idegen nyelvet oktató szaktanárok küldése intenzív magyar oktatás, nyelvi táborok (december–január) tartása céljából; · az ausztráliai Magyar Iskolákban oktató tanárok szakmai továbbképzéséhez készüljön program, tananyag, és szervezzenek ezt a célt szolgáló kurzusokat a déli féltekének megfelelő időpontban; · a magyar állam biztosítson feltételeket a néptánc, a népzene és a népművészet oktatásához szakemberek küldésével, akik hat hónapos, vagy egyéves időtartamú rendszerben foglalkoznának a nagyvárosokban működő magyar együttesekkel. A 2005. évi V jubileumi konferencián helyi és az egyetemes magyarságot érintő kérdésekről, valamint különböző tudományos témákról értekeztek a magyarországi és a határon túli magyar előadók. A plenáris ülést követően a

megjelentek két szekcióban tovább tanácskoztak: · Az általános kulturális és média-szekció keretén belül azok, akiket érdekeltek a „magyar–magyar” kapcsolatok kulturális, társadalmi, karitatív és egyházi vonatkozásai, valamint az ausztráliai és új-zélandi magyar kulturális és szervezeti élet, a magyar média, a karitatív tevékenység, az idősgondozási, egyházi és egyéb vonatkozású területek megoldásra váró kérdései, problémái. · Az oktatási és ifjúsági szekció ülésein azok a résztvevők jelentek meg, akik érdeklődtek az ausztráliai magyar általános és középiskolai oktatás kérdései, problémái iránt, vagy érdekeltek voltak abban. A megjelentek között voltak olyanok is, akik magyarországi képzési lehetőségek iránt érdeklődtek, illetve akiket az ausztráliai magyar ifjúság magyarként való megmaradásának lehetőségei, kérdései érdekeltek. Ugyanekkor céltanácskozás keretében megvitatták a

jövőben az UTS-en (University of Technology, Sydney) tervezett egyetemi magyar tanszék ügyét is. A jubileumi V. Identitás Konferencia 2005-ben végre megfelelő publicitást kapott: az ausztráliai „Magyar Élet” hetilap, továbbá a „Panoráma” világmagazin szeptember–októberi száma több oldalas riportot közölt a rendezvényről, amellyel a magyarországi írott és elektronikus média is foglalkozott. 2006-ban – bár tervezték – nem tartják meg a VI Identitás Konferenciát. Kardos Béla szerint az 1956-os jubileumi emlékév eseményei és az áprilisi magyarországi választások miatt Ausztráliában sem kapna elegendő figyelmet a 2006 nyarára tervezett rendezvény. Ráadásul a magyarországi előadók személye az új kormány megalakításáig, a szervezés korai fázisában szintén bizonytalansági tényezőt jelent. A 2005-ös év eseményei Ausztráliában: · február 26-án bemutatták a dr. Tanka László által szorgalmazott és a

Panoráma Kiadó gondozásában Magyarországon megjelent „Ausztrália és Új-Zéland magyar világa” című könyvet, amely átfogó képet adott a déli kontinens magyarságának életéről; · a Bolyai János Honvéd Alapítvány emléktáblával ajándékozta meg az ausztráliai magyar bajtársakat. Az emléktáblát – amelynek szövege: „A hazáért mindhalálig! Azok emkékére, akik messze a szülőföldtől, Ausztráliában új hazát találva, halálukig megőrizték magyarságukat és a magyar hősök dicsőségét. – A Sydneyi Magyar Központ fennállásának 50. évfordulóján adományozták a magyarországi bajtársak – 2005” – a 2005. március 15-ei Szabadság Ünnepélyen helyezték el a Magyar Központban; · június 11–13-án a Sydneyi Magyar Központ adott otthont az V. Jubileumi Identitás Konferenciának, ahol az ezen a földrészen élő magyarok megmaradásának lehetőségeit tárgyalták meg; · Szent István napján Kassáról

Pásztor Zoltán püspöki helynök celebrálta az ünnepi szentmisét; · felavatták a Délvidéki Magyar Szövetség új székházát, megnyitották a látogatók előtt klubhelyiségeit; · 2005. október 30-án telt ház előtt ünnepelték meg a Magyar Ház Szövetkezet, a puchbowli Magyar Központ fennállásának 50. évfordulóját A Magyar Ház Szövetkezet 50 éves működéséről közel 400 oldalas összefoglaló mű jelent meg, amely kronológiai sorrendben számos fotóval ad képet az úttörő időktől-napjainkig megtörtént eseményekről; · novemberben az ausztráliai magyar református közösségeket meglátogatta Tőkés Lászó püspök, aki Sydneyben, a Magyar Központban rendezett fogadáson előadást tartott az erdélyi állapotokról és az autonómia kérdéséről; · különböző szervezetek 2005-ben is nagy összegű anyagi támogatásokat gyűjtöttek a Kárpát-medencében élő magyarság, valamint az ausztráliai magyar élet

számára. Az így befolyt mintegy 110.000 ausztrál dollárnyi összeg azért is komoly figyelmet érdemel, mert az ausztráliai magyar társadalom egyre inkább elöregszik, sorai ritkulnak. A már Ausztráliában született generációt – amelynek nincsenek magyarországi élményei, tapasztalatai, és nem járt a trianoni döntés után elcsatolt területeken sem – már kevésbé hatja meg az elesettség, és csak kevesen azonosulnak az elszakított részeken élő magyarok sorsával. A 2006. évi tervek: · a hagyományos tevékenységen, a nemzeti és egyéb magyar ünnepekről való megemlékezésen túl kiemelt figyelmet kap az 1956-os forradalom és szabadságharc 50 éves jubileumának méltó megünneplése. Az eseményre az ausztráliai magyarság igyekszik fokozottan felhívni az ausztrál politikai pártok és közéleti szervezetek figyelmét is. A szervező bizottság tagjai: Prof Ábel András, Bene Ferenc, Csapó Endre, Kardos Béla és Tassányi József. A

jubileumi évfordulóra a szervező bizottság alkalomhoz illő nívós programot dolgozott ki, amelyet a közeljövőben a sajtón keresztül fognak ismertetni. · a Magyar Központ és a az Új-Dél-Walesi Magyar Szövetség közös internetes honlapjának beindítása. A világ egyéb területein, illetve országaiban élő magyarok becsült lélekszáma: Izrael – 200– 250.000 magyar ajkú; Afrika – 10000; ázsiai országok – 30000 A Kárpát-medencén kívüli szórványban élő magyar, magyar származású, illetve magyar ajkú személyek száma – a gyakran túlzó és egymásnak ellentmondó becslések alapján – összesen mintegy 2–2,5 millió főre tehető