Történelem | Felsőoktatás » Egyetemes történelem (1492-1640) tételek, 2007

Egyetemes történelem (1492-1640) tételek - 2007 I. A gazdaság és a társadalom a XVI-XVII században 1. Gazdaság a. kereskedelem - új típusú kereskedelmi kapcsolatok kialakulása Európa, Afrika és Amerika között (tkp. világpiac): Amerikából az arany és ezüst behozatalán kívül új növényeket és nyersanyagokat (pl. a festéshez használt indigót és brazilfát) importálnak Európába, Afrikából rabszolgákat szállítanak a kipustzuló amerikai őslakosság helyére, ill. fűszert Európába az onnan érkező iparcikkekért cserébe, - a kereskedelemben a luxuscikkekről a tömegfogyasztási cikkekre tevődik át a hangsúly, - a kereskedelem irányítása a Hanza és a levantei városok kereskedői helyett előbb a spanyol és portugál, utóbb az angol és holland kereskedők kezébe kerül (1600-ban megalakul az angol, 1602-ben a holland Kelet-indiai Társaság). Abszolut mértékben ugyan nem feltétlenül csökken a Hanza és a levantei városok forgalma,

relatíve - a kialakuló világkereskedelemhez képest - mégis marginálissá válik, - a kereskedelem haszna Spanyolorszgában és Portugáliában az uralkodó, míg Angliában és Hollandiában a polgárság kezén halmozódik fel, utóbbi már az eredeti tőkefelhalmozódás kezdetének tekinthető, - árforradalom: az iparcikkek ára stagnál, a mezőgazdasági termékek ára rohamosan emelkedik, b. ipar - a kötött céhes ipar mellett megjelenik a falusi kisiparra épülő kiadási rendszer (Verlag-system, putting-out system), ill. az első manufaktúrák, - a szűk piacú luxuscikkekről a tömegfogyasztási cikkekre (pl. textilipar) tevődik át a termelés súlypontja, - új iparágak (pl. könyvnyomtatás) jelennek meg, új üzemek alakulnak (pl az üvegiparban a mikroszkópok, távcsövek lencséinek előállítsára), - néhány technikai újítás megjelenése (pl. magaskohó), - elkülönülnek a csak nyersanyagot biztoisító, ill. a fejlett iparral rendelkező

teületek, c. mezőgazdaság - Nyugat-Európában tkp. megmaradnak a kisgazdaságok (de Angliában már megindul pl a bekerítés), Kelet-Közép-Európában teret nyer a majorsági gazdálkodás, - a mezőgazdasági cikkek iránti megnövekedett igény Nyugat-Európában technkai-technológiai újítások bevezetését ösztönzi (pl. vetésforgó, tejgazdaságok, kertkultúrák, ipari növények termesztése, virágkertészet), 2. Társadalom Tkp. a társadalom egyharmada a létminimum környékén él Európa lakossága 1500 körül 70-80 millió fő, 1600 körül 100-110 millió, míg 1700-ra 110-120 millió. 1571-1574 között a hosszú, hideg telek és a csapadékos nyarak miatti rossz termés okoz éhínséget. 1596-1602, ill 1647-1652 között is pestisjárványok söpörnek végig Európán. Súlyos veszteségeket okoz a harmincéves háború is (Németország lakossága pl. átlagosan 37%-kal csökken) a. parasztság - a társadalom aljára szorult, politikai képviselethez

csak ritkán jutó réteg, - a munkajáradékot több helyen a pénzjáradék váltja fel (censistarie, Zinsbauer), - a telekaprózódás miatt növekszik a szegényparasztok tábora, ugyanakkor kialakul egy tehetősebb középparaszti réteg is, - Németország parasztsága tkp. megerősödve kerül ki a koraújkori változásokból Németalföldön termékváltás és a korszerűbb módszerek bevezetésének köszönhetően javul a parasztság helyzete. Az angliai bekerítések (a forradalom után) tkp. felmorzsolják a parasztságot, a parasztokból bérmunkások válnak. Spanyolországban a Mesta tevékenysége teszi tönkre a kisparasztokat Németország kerleti területein megjelenik a második jobbágyság (Leibegene); Kelet-KözépEurópában a majorsági gazdálkodás megjelenése az örökös jobbágyság kialakulásához járul hozzá. b. nemesség - általában a társadalom 1-2%-a, Lengyelországban 8-10%, Magyarországon 5-6%, - a társadalom legvagyonosabb része,

amely azonban - privilégiumainak köszönhetően - csak elvétve, s vagyonához képest elenyésző mértékben fizet adót, - helyi sajátosságok (pl. Angliában tkp nyitott osztály, Franciaországban elkülönül a kard nemessége és a taláros nemesség, törvény tiltja, hogy nemes polgári foglalkozást űzzön, stb.), - politikai szerepük a XV. század végétől csökken, ami miatt néhol nemesi felkelések robbannak ki. c. polgárság - tkp. rétegek szerint eltérő módon reagálnak a gazdasági változásokra, - a céhes iparosok termelési monopóliumuk megőrzésére törekednek, - egy részük nemesi cím megszerzésével kíván érvényesülni, - a kereskedő-patríciusok egyre inkább részt kérnek a hatalomból, - a társadalom gazdaságilag legerősebb rétege, amely azonban a politikai jogokból nem részesül, II. A politikai élet új jelenségei a XVI-XVII században 1. Az abszolutizmus a. korabeli értékelése - Macchiavelli: A fejedelem (Il Principe,

1513) című munkájában a "cél szentesíti az eszközt" elvet vallja; az államférfi kötelességévé teszi, hogy uralma biztosítása érdekében elvesse erkölcsi gátlásait, s voltaképp őt is az állam alávetettjévé teszi, - Bodin: Az állam (De re publica, 1576) című műve "minden feltételtől mentes" teljhatalmat szán az uralkodónak, akit a földi törvények nem, csak az isteni és természeti törvények korlátoznak, - Hobbes: Leviathan (1651), - Bossuet: A politika a Szentírás szavaiból leszűrve (1709). b. modern értékelése - Wallerstein: a belső rend helyreállítása iránti igényt emeli ki, amely a nemességet is arra bírja, hogy - az államtól várt segítség érdekében - lemondjon bizonyos követeléseiről, - Anderson: az abszolut kormányzatoknak a kapitalista gazdálkodás kibontakozását elősegítő intézkedéseit szedi csokorba: belső rend stabilizálása, a kereskedelem számos akadályának elhárítása, a

tőkebefektetés terének kiszélesítése (akár az államnak adott kölcsönök révén is), a tulajdon mobilizálása (pl. az egyházi tulajdon mobilizálásával vagy csökkentésével), - Hubatsch: hiába állítja félre az állam a nemességet, annak előjogai megmaradnak, - Hobsbawn: a nemesség anarchikus törekvéseinek háttérbe szorítása, ill. a polgároknak az államapparátusba való bevonása ellenére mégis tipikusan feudális államapparátusról van szó, amely nem tudja túlhaladni sajátos céljait. 2. Elemei - rendi gyűlés: az abszolutisztikus uralkodók csak ritkán vagy egyáltalán nem hívják össze, a törvényhozás döntő mértékben az uralkodó befolyása alá kerül, - államigazgatás: a királyt képviselő intézmények kiépítésére és megerősítésére kerül a hangsúly; szaporodnak a központi intézmények a közigazgatás és az igazságszolgáltatás terén (központi bíróság jogkörének szélesedése, középfokú

bíráskodás uralkodói ellenőrzés alá kerülése), - hadsereg: megnő az állam befolyása a hadsereg felett; a zsoldosvezérek seregeinek szerepét állami hivatalnokok, katonatisztek által szervezett és vezetett, sorozott hadsereg veszi át. A hadsereg létszáma tízezresről (több)százezres nagyságrendűre duzzad. Az állami bevételek legjelentősebb részét (akár 70-80%-át) a hadsereg fenntartására fordítják, - az egyház fokozatos alárendelése az államnak: az uralkodó igyekszik főkegyúri jogát erősíteni (pl. I Ferenc), esetleg szakít is a katolikus egyházzal (pl VIII Henrik vagy Skandinávia királyai). A papi rend néhol még adót is fizet (pl a donum gratutium Franciaországban) - a társadalmi jogok szélesedése: az uralkodó (kontrollálatlan) jogai elé a társadalom korábban megszerzett jogai állítanak korlátot. III. A földrajzi felfedezések A földrajzi felfedezések okai - Európa megnövekedett nemesfémszükséglete a XV. századtól

kezdve ("aranyéhség" - Engels): az európai árútermelés és pénzgazdálkodás fejlődésével megnőtt a forgalomban levő vert pénz iránti igény, - az európai nemesfémbányák kimerülése (vitatott), - a keleti luxuskereskedelem kiszívta az európai nemesfémtartalékokat (vitatott), - törekvés a luxuscikkek forrásához (pl. a fűszertermelése szempontjából kulcsfontosságú Indiába, ill. a Fűszer-szigetekre) való közvetlen eljutásra (a muzulmán közvetítő kereskedelem kiiktatása), - törekvés az újabb európai válságok elkerülésére: a XV. századól megszűnnek a nagy európai válságok (pl. pestis, éghajlati ingadozások), ismét növekszik a népesség, ami újabb válságok kirobbanásának lehetőségét vetíti előre. A megoldásra vagy az európai gazdaság átalakítása, vagy újabb területeknek a termelésbe való bevonása nyújthatott megoldást. A földrajzi felfedezések technikai feltételei - az iránytű alkalmazása:

Kínából származik, Európában a XIII. századtól kezdve használták (korábban csak a part mentén hajóztak), - a szélességmeghatározás eszközei (kvadráns, asztrolábium, Jákob botja), - csillagászati táblázatok az égitestek, bolygók mozgásáról (pl. Regiomontanus (Müller) táblázata), - függőón (mélységmérés), - karavella: általában háromárbocos, genovai eredetű hajótípus. 6-10 m széles, 25-35 m hosszú, 50-150 t vízkiszorítású kicsi, de viharálló hajótípus (nem kizárólagos, de meghatározó hajótípusa a felfedezéseknek), - a megfelelő élelmiszerek (narancs, citrom, mandula, méz, bor) alkalmazása. A Indiába vezető út feltárása (portugál felfedezések) 1. Az Indiába vezető út feltárásának kronológiája - a portugál kereskedelmi flotta már a középkor folyamán megerősödött. A portugálok is szerettek volna bekapcsolódni a kereskedelembe, de erre csak dél felé, Afrika irányába hajózva volt

lehetőségük (kelet felé a levantei kereskedelem, észak felé a Hanza állta útjukat). Nyugat felé hajózva 1431-ben eljutottak az - akkor még lakatlan - Azori-szigetekig, de a felfedezést nem használták ki, - Tengerész Henrik (Dom Henrique o Navegador) (1394-1460): portugál herceg, aki nem hajózott ugyan, de az 1410-es évektől több tengeri vállalkozást (arany-, és rabszolgaszerzés) is finanszírozott, - 1434: Eannes, Tengerész Henrik legmerészebb hajósa túljut a Bojador-fokon, - 1445-ben elérik a Zöld-fokot, Afrika legnyugatibb csücskét, - 1482: Diego Cao átlépi az Egyenlítőt és felfedezi a Kongó-folyót, - 1487: Bartolomeu Dias eljut Afrika egyik legdélibb pontjához, a Viharfokhoz (Cabo Tormentoso, melynek később II. János portugál király a Jóreménység foka (Cabo de Boa Esperanza) nevet adja), - 1498-ban Vasco da Gamanak sikerül eljutnia Indiába, ahol Kalikut városában köt ki. Az I Mánuel portugál király által megbízott Vasco da

Gama 1497-ben indul útnak Sao Raphael, Sao Gabriel és Berrio nevű hajóin, utazását részletesen ismerjük hajónaplója (roteiro) alapján (Zöldfoki-szigetek, Sierra Leone-fok, Szent Ilona sziget, Natal (dies natalis, Dél-Afrika), Mozambik, Szomáli-félsziget (Afrika szarva), Kalikut). 2. Az Indiába vezető út megtalálásának következményei - a portugál hajósok által feltárt utat többszáz éven keresztül (1869-ig, a Szuezi-csatorna megnyitásáig) használták, - a portugálok majd egy évszázadig (1588-ig, amikor a közös vezetés alatt álló spanyol-portugál Armada elpusztult) monopolizálták a borskereskedelmet (az Európa és Ázsia közötti kereskedelem monopliumát 1588 után a hollandok veszik át). Az Amerikai kontinens felfedezése 1. Kolombusz Kristóf és útjai - Kolombusz származását vitatják (spanyol, portugál, genovai, francia, katalán-zsidó, stb.), de felfedezését spanyol szolgálatban tette. Valószínűleg genovai származású

katolikus volt, bár a feljegyzések szerint az olaszokkal sem beszélt soha olaszul, csak spanyolul. 1476-ban egy Németalföldre tartó genovai flottát kalózok támadtak meg a Szent Vince foknál (Portugália), s az egyik vízbe esett tengerészt, Kolombuszt a portugál partoknál mentették ki (így nem kizárt a sem, hogy Kolombusz eredetileg kalóz volt). Kb egy évtizeden át élt Portugáliában, itt dolgozta ki tervét India nyugati irányba való elérésére (valószínűleg a világtérképet rajzoló Toscanelli ösztönzésére, bár kettejük kapcsolatának létezését újabb kutatások vitatják). Tervét a portugál király elé terjeszti, akinek bizottsága (Matematikai Junta) elutasítja (ugyanakkor egy hasnló tervvel előálló holland tengerész, Ferdinand van Olmen tervét, aki nem kér anyagi támogatást, elfogadják). Az 1480-as években Kasztíliábn próbál támogatást szerezni tervének, melyet végül 1492-ben, Granada elfoglalása után kap meg

Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd részéről (ami valószínűleg nagyban köszönhető annak is, hogy a Reconquista befejezésével valamilyen módon foglalkoztatni kellett az addig katonáskodásból élő spanyol kisnemeseket (hidalgók) is, s erre is kitűnő megoldást kínálhatott Kolombusz terve). Kolombusz és a korona között szerződésben rögzítik a feltételeket (Kolombusz lesz az újonnan felfedezett területek alkirálya, admirálisi rangot és nemesi címet kap), - Kolombusz első útja (1492-1493): 90 fővel és három hajóval (Nina, Pinta, Santa Maria) indul útnak. Az expedícióban fontos szerephez jutnak a Pinzon-testvérek (ketten a két kísérőkaravella kapitányai, ill. két további testvér is részt vesz az expedícióban) A szárazföldet 1492 október 12-én pillantják meg, s kötnek ki a Bahama-szigetek egyikén, melyet Kolombusz a Szent Megváltóról San Salvadornak nevez el. Felfedezi Kubát és Haitit is 1493 márciusában

indul vissza, útközben elsüllyed zászlóshajója, a Santa Maria (a három hajó közül az egyedüli, amely nem karavella). Az amerikai őslakosokat - mivel úgy hiszi, hogy Indiába jutott el - indiánoknak nevezi, - Kolombusz második útja (1493-1494): 1500 embert toborozva indul útnak, új szigeteket (KisAntillák, Jamaica, Puerto Rico) fedez fel, - Kolombusz harmadik útja (1498-1500): útja kezdetén délebbre hajózik, s csak az Afrika partjainál fekvő Zöldfoki-szigeteknél fordul nyugatra. Felfedezi az Orinoco torkolatvidékét, ill Dél-Amarika egy részét. Továbbra is hiszi, hogy Indiába jutott el, bár egyik feljegyzésében már "másik világnak" nevezi Amerikát. Két fivérével együtt letartóztatja egy királyi biztos, - Kolombusz negyedik útja (1502-1504): felfedezi a közép-amerikai földnyelvet (Costa Rica, Nicaragua és Panama partvidékét). Hajójára az út során hajófúró kagylók telepednek, alig tudnak visszatérni Jamaicára.

Bérelt hajón tér vissza Spanyolországba, ahol 1506-ban meghal Címeit törvényes fia örökli, törvénytelen fia, Fernando Colón pedig - meglehetősen zavarosan - megírja apja élettörténetét. 2. Az amerikai kontinens további területeinek felfedezése - 1497: John Cabot (Giovanni Caboto) egy mindössze 28 emberrel és egyetlen hajóval útnak induló, angol szolgálatban hajózó olasz tengerész felfedezi Újfundlandot (New Foundland). Célja eredetileg a Kínába vezető út feltárása volt VII. Henrik megbízásából Második útjára már öt hajóval indul, de egyik sem ér célba, - 1500: a spanyol Vicente Yanez Pinzon (1500. januárjában) és a portugál Pedro Alvares Cabral (1500. áprilisában) is eljut - a brazilfáról elnevezett - Brazilia partjaira (Pinzon az, aki útja során felfedezi az Amazonas torkolatvidékét). Braziliát végül - az 1494-ben megkötött Tordesillasi egyezmény értelmében, mely a Zöldfoki-szigetektől kb. 2200 km-re nyugatra

meghúzott határral felosztotta a felfedezett, ill. később felfedezésre kerülő területeket Spanyolország és Portugália között - Portugália gyarmatosítja, Brazilia hivatalos nyelve így később a portugál lesz, - 1513: Balboa átkel a Panamai-szoroson és kijut a Csendes-óceánra, melyet ekkor még Délitengernek neveznek el (az Északi-tenger az Atlanti-óceán). Balboát később letartóztatják (Pizarro) és halálra ítélik, - 1535: Jacques Cartier francia tengerész eljut Kanada partvidékére és felfedezi a Szent Lőrinc folyót, melyen fel is hajózik. Kanada neve a huron canata (~ falu) szóból ered, - Amerigo Vespucci: 1501-1502 folyamán portugál szolgálatban hajózva jut el Dél-Amerika partjaihoz, s utazásáról 1503-ban megjelent, az Új világ című levelében (Medici-levél) számol be. A levélben leírja, hogy az újonnan felfedezett partok szerinte egy teljesen új földrészhez tartoznak. Állítása szerint ez már a harmadik útja,

előzőleg 1499-ben, ill 1499-1500 folyamán is járt az Újvilágban. Állítása kétségbe vonható, hisz erről szóló híradásában megemlíti, hogy eljutottak egy Velencéhez hasonlóan cölöpökre épült települéhez, amelyet már Alonso Hojeda is említ 1499-es útja alkalmával (Venezuela). Martin Waldseemüller 1507-ben megjelent Bevezetés a kozmográfiába című munkájában javasolja, hogy Dél-Amerikát Amerigoról nevezzék el, de Gerardus Mercator 1538-ban megjelent műve már az egész földrészt Amerikának nevezi. Magellán útja Fernando Magellán (Fernao de Magalhaes) 1519-1522 között körülhajózza a Földet (ő maga már 1521-ben meghal a Fülöp-szigeteknél, de expedíciójának egyik hajója Del Cano kapitány vezetésével 18 (+3) emberrel visszatér). Eredetileg a portugál királynak ajánlotta fel szolgálatait, de támogatást csak I. Károly (1516-1556) spanyol (Habsburg) királytól (V Károlyként németrómai császár (1519-1556) kap,

aki öt hajót bocsát rendelkezésére 237 főnyi legénységgel Útja bizonyítja, hogy a Föld gömbölyű és nagy részét víz borítja, ill. hogy van összeköttetés a tengerek és óceánok között (a Magellán-szoros Dél-Amerika déli részénél). Magellán nevezi el Csendes-óceánnak (Il Pacifico) az addigi Déli-tengert (a Föld legviharosabb óceánját, amely Magellán odaérkezésekor épp nyugodt volt). Ő adja a Tűzföld nevét is (az ottani indiánok által gyújtott tüzekről), ill. patagónoknak (~ mancslábúak) nevezi Dél-Amerika bennszülötteit A földrajzi felfedezések következményei - megindul a gyarmatosítás, az őslakos indián kultúrák leigázása (mayák (Guatemala, északi területeiket az 1520-as évektől Alvarado, déli területeiket az 1540-es évektől a Montejók hódítják meg), aztékok (Mexikó, Cortez 1519-1521 között), inkák (Peru, Pizarro 1532-1533 között)), - növény-, és állatfajok cseréje Európa és Amerika

között: Amerikából főleg növények (kukorica, burgonya, paprika, dohány, stb.) kerülnek Európába, míg Európából főleg állatok (ló, szarvasmarha, juh) kerülnek az Újvilágba (ugyanakkor a pulyka pl. amerikai eredetű), - a világkép átalakulása: a geocentrikus világkép helyébe a heliocentrikus kerül, - a kereskedelmi útvonalak megváltozása: míg a régi típusú luxuskereskedelem útvonalai addig a Földközi-tengeren haladtak, ezután már Európa és Amerika, ill. - Afrika megkerülésével - Európa és Ázsia között futnak, - a világpiac kialakulásának kezdetei: Európában árforradalom bontakozik ki (jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek ára), köszönhetően az Amerikából behozott óriási mennyiségű nemesfémnek (Bolíviában pl. Cerro Rico (Gazdag domb) néven tárnak fel példátlan gazdagságú ezüstbányákat, a közelben épül fel az akkori világ egyik legjelentősebb városa, Potosí). IV. A maja, az azték és a inka

kultúra Az amerikai indián kultúrák 1. A maja kultúra: Közép-Amerika területén (Guatemela-Mexikó) a. a maja kulúra korszakai: - korai (preklasszikus) időszak (i. e 1500k - i sz 250k), - klasszikus időszak (i. sz 300k - 900k), - késői (posztklasszikus) időszak (i. sz 900k - 1441 (1519): 1000 körül többek között azték és tolték törzsek támadnak a majákra, akik a Yucatán-félszigetre húzódnak, s néhány tolték törzssel együtt megalapítják a "maja újbirodalmnat". b. gazdaság: jellemzőek az egyszerű termelési módok (irtásos-égetéses kukoricakultúra), magas termésátlagokkal. A kukoricán kívül leginkább babot (a kukoricával együtt alkalmazva ez a két növényfajta képes biztosítani az emberi élethez szükséges minden tápanyagot), tököt és kakaót termesztenek. Állattenyésztésük jelentéktelen, ipari termelésük nincs, kőkorszaki eszközöket alkalmaznak. Kereskedelmük fejlett, a környező népektől luxuscikkeket

(arany, ezüst) szereznek be, színes tollakat és drágaköveket cserélnek velük. A pénz funkcióját tkp a kakaóbab tölti be c. társadalom: mindvégig nagy szerepe van a papi arisztokráciának, mivel szükség van csillagászati ismereteikre. A késői korban már a világi arisztokrácia szerepe is jelentős, de a papi arisztokrácia sosem szorul háttérbe. A társadalom jelentős részét a közszabadok alkotják, a rabszolgák száma jelentéktelen. d. politikai berendezkedés: városállamokban éltek (ezért nem pontos pl a "maja óbirodalom" megnevezés), jelentősebb városaik: - El Mirador (preklasszikus): már 50 m-nél magasabb piramissal is találkozhatunk, - Tikal (klasszikus), - Copan (klasszikus), - Bonampak (klasszikus): a név jelentése "festett falak", a prekolumbián Amerika egyik legjelentősebb váropsa, bér építése i. sz 800 körül félbeszakadt, s csak városközpontja és temploma maradt fenn. Itt találták meg az 1950-es

években a prekolumbián korszak legjelentősebb képtárát, melynek képei cáfolták azt a korábbi feltételezést, hogy a mayák soha nem folytattak háborút, - Palenque (klasszikus): a név a spanyol "erőd" szóból ered, jelentős palotája, egyik piramisa és tornya (utóbbi ritka elem a maja építészetben). A tornyot valószínűleg a maja csillagászok használták (naptáruk pontosabb volt, mint a mai Gergely-naptár). A piramis tetején található a Feliratok Temploma (mintegy 600 jelből álló írásrt alkalmaztak), ahol pl. a Pakal nevű maja uralkodóról találhatunk említést. Az 1940-es évek végén egy mexikói régész ásatásai során a piramis tetején elmozdítható kőlapra bukkant, mely egy lefelé vezető járatot rejtett. A feltárás során rábukkantak a piramis alatt rejtőző sírkamrára, amely valószínűleg a fent említett Pakal király sírkamrája lehet (tehát a piramisokat nemcsak kultikus, hanem temetkezési célra is

használhatták, ill. használták) - Chichen Itza (posztklaszikus): itza ~ emberek kútja, híres a város tava és szent kútja, ahol időnként áldozatokat mutattak be, - Mayapán (posztklaszikus), - Uxmal (posztklaszikus), e. kultúra: a mayák által épített lépcsőzetes piramisokat összefüggésbe hozták az egyiptomi piramisokkal is. Az kapcsolat ténylegesen nem igazolt, bár Thor Heyerdahl sikeresen bizonyította, hogy az egyiptomi hajósok papirusznádból készített hajóikkal is képesek lehettek Amerika elérésére. Fejlett a maya festészet, híresek a ún maya kódexek, melyek nagy része sajnos megsemmisült a spanyol hódítás során. Fejlett matematikai és csillagászati ismeretekkel rendelkeztek, írásuk kövekbe vésve maradt fenn. Jellegzetes koponyaformájukat (lapos, csapott homlok) a csecsemők fejének két deszka közé szorításával alakították ki. 2. Az aztékok: A XII-XIII század folyamán, északról nyomultak be a Mexikói-fennsíkra, ahol

1325-ben Tenochtitlan néven megalapítotják központukat. a. gazdaság és társadalom: öntözéses földművelést folytattak, a mocsarakban ún chinanparendszert hoztak létre: előbb cölöpöket vertek le, melyekre nádfonatot, majd iszapot terítettek, ezáltal termőföld-szigeteket alakítottak ki. Sokféle növényt (kukorica, paprika, tök, bab, stb) termesztettek, sőt még bizonys kaktuszféléket (pl. agapé) is, melyek nedvéből a pulque nevű szeszesitalt készítették. Állattenyésztésüket tekintve leginkább szárnyasokat (pulyka, kacsa), ill nyulat és kutyát (utóbbit étkezési céllal is) tenyésztettek. Iparuk fejlettebb, obszidiánból (fekete vulkáni kő) készítették a kardok élét, ill. késeket Elterjedt volt a fonás, szövés (pl tipikus aték köpeny); ismerték a rezet, melyből pl. rézbaltákat készítettek b. kereskedelem: a piacokon óriási árúbőség figyelhető meg, fizetőeszközként (általános egyenértékesként) kakasbabot,

rézbaltákat, ill. aranyport használtak c. társadalom: hódító nép lévén az azték társadalom vezető rétegét a fegyveres arisztokrácia, legjelentősebb részét a közrendűek alkotják. Engedélyezték a válást is, a gyermekek közül ilyen esetben a lányok az anyával, a fiúk az apával maradtak. Jelentős volt az idősek tisztelete d. politika: az azték állam nem egységes Jelentős hódításokat folytattak az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig, de bizonyos területeket - ahol a várható ellenállás túl erős volt - egyszerűen megkerültek. Legjelentősebb uralkodójuk Montezuma (Mohtezuma, 1503-1520) volt, akinek arcképe a spanyolok közvetítésével fennmaradt. Az uralkodó tkp szakrális vezető (is) volt, akire az alattvalóknak nem volt szabad rápillantaniuk. A spanyolokkal szemnben tehetetlennek bizonyult. e. kultúra: kultúrájuk sok elemét a mayáktól vették át, fejlett az építészet (piramisok), az írás Vallásukra jellemző a

naptisztelet. Bizonyos időszakonként (52 év) naptáruk igazításával összefüggésben világvégére számítottak (a be nem következett világvégék után hatalmas ünnepségeket rendeztek). Nagy volt az emberáldozatok száma (évente kb ötven), gyakorta rituális emberevést is végrehajtottak. Az áldozatokkal adtak hálát az isteneknek a világ megteremtéséért, ill. bizonyos esetekben így akarták biztosí tani azt, hogy a nap másnap is felkeljen. 3. Az inka kultúra: Peru területén alakult ki, nevét a kecsua és aymara indiánokból álló vezető rétegéről kapta (magát az uralkodót is inkának nevezték). A XV században létrejött birodalmuk, melynek fővárosa Cuzco (~köldök) volt, Dél-Amerika nyugati részén, több mint 1000 km hosszan nyúlt el, magába foglalva a mai Peru, Bolívia és Ecuador területét is. a. gazdaság: a tengerparton öntözéssel - melyet árkok, csatornák, ill vízelvezetők építése tett lehetővé - kukoricát,

paprikát, gyapotot, stb. termeltek, az Andokban kukorica és burgonya termesztésével foglalkoztak. A sivatagos területek miatt állattenyésztésük nem volt Ismerték a bronzot, jellemző volt a szövés, fonás. Kereskedelmük tkp nem volt, a termelőktől elvették a felesleget és közös raktárakban tárolták. b. társadalom: e téren két, egymásnak ellentmondó nézettel találkozunk, az egyik inka szocializmusról beszél, míg a másik kényszermunka-társadalomként jellemzi a inkák társadalmát (valószínűleg a két elmélet ötvözete lenne a leginkább elfogadható). Gerol az Inkák tündöklése és bukása című művében egy ún. inka tízparancsolatot is felállít - inka szocializmus: a közös érdekek erőteljesen érvényesülnek ("A közös érdek megelőzi az egyéni érdeket", "Mindenki mindenkiért dolgozik"), a társadalom valamennyi tagjáról gondodkodik, legyen szó akár rossz termés, vagy természeti katasztrófa

következtében kialakult válságról, akár a társadalom egyes tagjainak sajátos helyzetéről (pl. fogyatékosok, betegek), - kényszermunka-társadalom: ("A munka feltétlen kötelesség", "Aki dolgozik, azt megilleti az élethez való jog") az inka társadalom tagjainak szinte egész életükben dolgozniuk kellett (Benedek István szerint az inkák táradalma tkp. koncentrációs táborhoz hasonlít, melyet a társadalom tagjainak szigorú munkakötelezettségére, ill. annak ellenőrzésére ért) Összességében a szigorú korlátozások ellenére is jól működő társadalomról beszélhetünk, melyben a levezető szelepet " a gyakori ünnepek, a csak ekkor fogyasztható alkohol (chica), ill. pl a hatóságilag biztosított kábítószer (kokalevelek, ill. a savas hatásukat közömbösítő kalcium-karbonát golyócskák) jelentették. c. az inka társadalom tagozódása: - inkák: előkelők, a társadalom irányítói, tisztségviselői (a

tisztségek betöltését szigorú vizsgakötelezettséghez kötötték), - curacák (helyi előkelők): a távolabbi, nem kecsua területek irányítói, egyes vélemények szerint a spanyolok csak rájuk támaszkodva lehettek képesek az inka birodalom leigázására, - közrendűek: a társadalom döntő részét alkotó réteg, többségük földműves, - ayllu: az inka társadalom alapvető sejtje, egy ayllu alkotott egy kisebb települést, ami sokszor vérségi kapcsolatot is jelentett. Az egyes aylluk saját jeleikkel különböztették meg egymást, - szolgák, rabszolgák: számuk és szerepük nem jelentős. d. politikai berendezkedésük: inka birodalom csak a XV-XVI században létezett, erősen központosított államszervezettel (bár a központi hatalom hatása a peremterületek felé haladva gyengült). Az uralkodó (az inka) hatalma nem teljesen korlátlan (tanács áll mellette), ugyanakkor mégis tőle függ minden (ezt később a spanyolok ki is használják,

amikor az inka elfogásával szinte megbénítják a birodalmat). Szinte istenként tisztelik, gyakran felkereste a birdalom különböző városait. Jó úthálózat állt rendelkezésükre, még egész nagy magasságokban is építettek utakat. Hadseregüket kő-, és bronzfegyverekkel látták el, csapataik fegyelmezettek és hatékonyak voltak. e. kultúra: bár az írást valószínűleg nem ismerték, mégis volt általánosan használt emlékeztetőrendszerük (kipu v quipu ~ csomóírás) Festészetük és szobrászatuk nem jelentős (gyakorta tévesen - inka szobrokként említik az inkák előtti mochica indiánok szobrait) Építészetük kiemelkedő: bár nem szép, de a környezethez kitűnően alkalmazkodó, még a földrengéseknek is ellenálló épületeket emeltek. Világszerte ismert az inka építészet kiemelkedő alkotása, a H Bingham amerikai régész által 1911-ben - szinte véletlenül - felfedezett, rendkívül jó állapotban megmaradt Machu Picchu, mely

Cuzco közelében, mintegy 2000 méteres magasságban fekszik (egykri lakói valamilyen okból elhagyták a várost). A város körüli barlangokban nagyszámú, főleg női múmiát találtak (erre magyarázatul szolgálhat részint az, hogy a férfiak nagy számban haltak meg a spanyolokkal folytatott harcokban, ill. az, hogy a barlangokat főként a Nap-szüzek (kultikus, ill. uralkodói szolgálatot ellátó kiválasztott nők) használták temetkezésre) V. Itália a XV-XVI században 1. Itália területe a XV-XVI században rendkívül széttagolt, egységes Itáliáról nem beszélhetünk Fontosabb itáliai államok: a. Velence: az "Adria királynője", államformája köztársaság A kazdag kereskedőkből álló signoria (tanács) dönt a fontosabb kérdésekben. A korszak kereskedelmére a velencei pénz gyakorolta a legnagyobb befolyást, s ennek hatása a politikában is érezhető volt: Velence vagy részese volt a létrejött szövetségeknek, vagy ellene hoztak

létre szövetséget. Velencei-török ellentétek, - Milánó: a Sforza-család tagjai által vezetett hercegségen fontos kereskedelmi utak haladtak keresztül. Ipara jelentős, a fegyvergyártás és a textilipar tekintetében Európa egyik legfejlettebb állama. Sokat szenvedett amiatt, hogy tkp a Német-Római Császárság, a Pápai Állam és Franciaország közötti ütközőzónába esett, - Firenze: a Medici bankárcsalád által vezetett város Toscanaval együtt jelentős gazdasági erővel bírt, fejlett posztógyártással és textiliparral rendelkezett. A művészetek és tudományok központja; tkp. az ellensúly szerepét játsza a térségben Lorenzo Medici (1469-1492) vezetése alatt a viszonylagos nyugalom korszakát éli, utána konfliktusok sorozata kezdődik. Lorenzo Medici rajongott a görög-római kultúra iránt, a művészetek terén Hunyadi Mátyás legnagyobb ellenfele volt, b. Az Egyházi Állam (a reneszánsz pápák korában (1447-1521)) - V. Miklós

(1447-1455): tkp az első igazi reneszánsz pápa 1448-ban megköti a Bécsi Konkordátumot III. Frigyes (1440-1493) német királlyal, mely egész 1803-ig érvényben maradt, s melyben szabályozták a püspöki székek és exempt apáti méltóságok betöltését. valamint az annatákat és servitiákat. 1452-ben nagy pompával koronázta császárrá III Frigyest (az utlsó Rómában végzett császárkoronázás), így a Habsburgok a Konkordátum és a koronázás által elnyerték a pápa támogatását terjeszkedő politikájukhoz. 1453 május 29-én, Bizánc elestével a Balkán is török kézre került, s Magyarország határain megjelenve az oszmán hatalom már közvetlenül a nyugati kereszténységet veszélyeztette. V Miklós 1453 szeptember 30-án törökellenes keresztes háborúra hívta fel a keresztény uralkodókat, s tkp. magára vállalta a széttagolt keresztény Európa mozgósítását a török ellen. A középkori lovagi eszményekre épülő pápai

elképzelések azonban irreálisnak bizonyultak, mivel a török elleni harc csak azon országok érdeke volt, melyeket a törökök közvetlenül is fenyegettek. V Miklós volt Róma új aranykorának megalapozója, megkezdte a reneszánsz Róma kiépítését, melyhez Európa legjobb művészeit hívta meg. Vérbeli humanista volr, gyűjtötte és másoltatta a klasszikus és keresztény ókori szerzők kéziratait, ő tekinthető a Vatikáni Könyvtár megalapítójának. 1453-ban az egyházi állam egyik magas hivatalnoka, Stefano Porcaro vezetésével öszeesküvést szőttek ellene, amely lelepleződött, s vezetőjét a pápa felakasztatta. - III. Calixtus (1455-1458) pontifikátusának középpontjában a törökellenes keresztes háború tető alá hozása állt, melynek érdekében széleskörű diplomáciai tevékenységet folytatott. 1455 május 15-én kiadott bullájában meghírdette a hadjáratot, s legátusai útján tkp. egész Európában külön pápai tizedet

szedett a hadjárat céljaira; ezzel megindult a pápai adóztatás új neme, a török elleni harc ürügyén (az így beszedett adót a későbbi reneszánsz pápák már nyíltan a pápai udvartartás kiadásainak fedezésére fordították a hadjáratok finanszírozása helyett). Az 1456 március 11-ére kitűzött hadjárat propagandistái leginkább a ferencesek voltak, közülük is a legismertebb Kapisztrán Szent János. Az anyagi segítség biztosítása érdekében a pápa legátusként Budára küldte Carvajal bíborost, ill. külön pápai flottát is szervezett a szárazföldi hadakat vezető Hunyadi János támogatására, akinek vezetésével a keresztes had Nándorfehérvárnál fényes győzelmet aratott (bár később Kapisztrán és Hunyadi is életét vesztette a csata után kitört pestisben), ezt klövetően rendelték el a déli harangszót. - II. Pius (1458-1464) személyében egy kitűnő humanista költő és tudós, Enea Silvio Piccolomini került a pápai

trónra. Az ekkor 53 éves, addigi viharos életétől (két törvénytelen fiát pl még pápaként is elismerte) megrokkant pápa főpapként már egyházias életet élt, de így is megőrizte érzékét a művészetek, a régészet, stb. iránt: alatta krezdődött meg az antik Róma kincseinek szisztematikus gyűjtése. Írói munkásságát pápaként is folytatta, tőle maradt ránk - klasszikus latin nyelven - az egyetlen ismert pápai emlékirat. Pontifikátusának központi gondolata ugyancsak a törökellenes harc volt, ennek érdekében 1458. október 13-án kiadott, Vocabit nos Pius kezdetű bullájában összehívta a keresztény fejedelmek kongresszusát Mantovába, amely a fejedelmek közönye miatt kudarcba fulladt. 1461-ben levelet írt II Mehmed török szultánhoz, melyben - a Korán és a kereszténby hitvallás összeegyeztetésére tett kísérletként - felszólította, hogy térjen át a keresztény hitre, így elismeri a bizánci császár örökösének,

megkoronázza és szövetségre lép vele. E fantasztikus elképzelés arra is figyelmeztet, hogy az egyházi ideák világában mozgó pápa nem sok gyakorlati-politikai érzékkel rendelkezett. Korábbi konciliáris meggyőződését megtagadva pápaként a kuriális abszolutizmus elszánt védelmezője lett, 1460-ban kiadott Execrabilis című bullájában leszögezte, hogy a pápa ítélete ellen senki sem fellebbezhet az egyetemes zsinathoz, s aki ezt mégis megtenné, az kiközösíti magát az egyházból. 1463-ban a Velencét fenyegető török flotta miatt elhatározta, hogy a pápai hajóhadat egyesíti a velenceivel, majd ezt követően döntő csapást mér a török flottára, de a hadjárat a pápa halála miatt nem valósult meg. - II. Pál (1464-1471), azaz Pietro Barbo kardinális személyében ismét humanistaellenes pápa került hatalomra. A velencei származású, pompaszerető, de gyanakvó és rideg, diplomataként ügyes pápa alatt vált a külső pompa a

katolikus kultikus tevékenység szerves részévé. 1470-ben kiadott rendelkezése minden 25. évben kötelezővé tette a jubileumi szentév megtartását Uralkodását az önkényesség és a bíborosi kollégium túl nagy befolyásának visszaszorítása jellemezte. Megnyírbálta a bíborosok jövedelmeit, a Kúria kiadásait, üldözte a simóniát; tevékenységei azonban korlátozták a bíborosok mecénási tevékenységét is, ezzel nem egy római humanistát és művészt téve földönfutóvá (egyik vezető egyéniségük, Bartolomeo Platina barbár pápának, a kultúra és művészetek ellenségének állította be). Igyekezett belsőleg megszilárdítani az egyházi államot, nehogy a szomszédos külföldi hatalmak bekebelezzék. Frelismerte, hogy nem lehetséges a törökellenes összefogás, viszont jelentős összegekkel támogatta Magyarország, Velence és Albánia törökellenes harcait. A magyar-cseh konfliktusban a magyarok oldalára állt, a mérsékelt

huszitizmust támogató Podjebrád György (1458-1471) cseh királyt 1466-ban kiátkozta. - IV. Sixtus (1471-1484), azaz Francesco della Rovere, a Rovere-dinasztia alapítója; vele már egyértelműen a családi politika kerekedett az egyház és a pápaság egyetemes érdekei fölé. Mivel a térítés lehetőségei megszüntek, s a törökellenes kísérletek is kudarcba fulladtak, IV. Sixtus már elsősorban olasz fejedelemnek tekintette megát. A pápai nepotizmus keretében a Rovere családot Itália leggazdagabb és legbefolyásosabb családjai közé emelte. Fellépett a korábbi pápák neposaival szemben, ami ettől kezdve az újonnan megválasztott pápák általános gyakorlata lett. Szembekerült a firenzei Mediciekkel, ahol a Pazzi család segítségével akarta a Mediciek hatalmát megdönteni (még merényletet is megszerveztetett ellenük). Bár már nem szorgalmazta a törökellenes keresztes háborút, de az erre kivetett adókat továbbra is beszedette. Halhatatlan

érdemeket szerzett a reneszánsz művészet (pl. Pintrucchio, Botticelli, Chirlandaio, Perugino, Roselli és Signorelli) pártolásával, megbízta Platinát a Vatikáni Könyvtár berendezésével, megalapította a Vatikáni Levéltár ősét. Uralkodása alatt példátlan méreteket öltött a simonia, s egyre inkább érezhetővé vált a spanyol befolyás. - VIII. Ince (1484-1492), azaz Cibo bíboros tkp kompromisszumként, annak köszönhetően kerülhetett hatalomra, hogy IV. Sixtus halálakor a Rovere és a Borgia párt befolyása nagyjából egyforma volt a bíborosok között. Megválasztásakor 16 törvénytelen gyermeke társaságában vonult be a Vatikánba, akikről ezután is bőkezűen gondoskodott, s ennek köszönhetően a Cibo család is pápaadó dinasztiává vált. Törekedett a római közbiztonság helyreállítására is, melyet leginkább az Egyházi Állam kormányzásának újjászervezésével akart elérni. 1487 december 31én Non debet reprehensibile

kezdetű bullájával megszervezte a későbbi bíboros államtitkárság elődjét, a Camera secretariat; a Vatikánban lakó titkárok számát 24 főben állapította meg, élükre a secretarius secretust állítva. 1485 december 5-én kiadott Summis desiderantes kezdetű bullájával az egyház szentesítését adta az ebmertelen és hisztérikus boszorkányüldözésekhez. - VI. Sándor (1492-1503) pápáról - Rodrigo Borgiáról - a legtöbb egyháztörténész szigorúan elmarasztaló ítéletet alkot, bár rovására semmiféle dogmatikai tévedés, herezis vagy elhajlás nem írható. Ügyes diplomata, tapasztalt államférfi, de kapzsi és ravasz, erkölcstelen, teljesen világias beállítottságú főpap volt (Vanozza de Cattaneis nevű ágyasától pl. négy elismert gyermeke Cesare, Juan, Joffré és Lucrezia - született) Mindent a politikának rendelt alá, s politikai célja tkp. a Borgia család itáliai hatalmának kiépítése volt Hogy a pápai állam valós

állammá válhasson, elengedhetetlenül szükség volt az államapparátus fegyveres erejének (a később II. Gyula által megalakított Svájci Gárda elődje) kiépítésére, amire VI. Sándor alatt került sor, fia, Cesare Borgia bíboros által. VI Sándor a nagyhatalmi érdekek között lavírozva tett kísérletet egy közép-itáliai Borgia-királyság létrehozására, végcélja pedig az volt, hogy Itália a Borgiák uralma alatt, a pápai hatalomra támaszkodva egyesülhesssen. Nemcsak politikai ellenfeleiket gyilkoltatták meg, hanem azokat is, akiknek vagyonára, jövedelmeire akartak szert tenni. A kibontakozó nagy földrajzi felfedezések újabb ellentétek forrásává váltak a katolikus nagyhatalmak között, ezért 1493. május 4-én Inter caetera divini című bullájával a Zöld-fokiszigetek és a Haiti között futó délkör mentén kettéosztotta a földgömböt, meghatározva a spanyolok és a portugálok hódítási területeit. Bíborossá avatta Bakócz

Tamás esztergomi érseket - III. Pius (1503) II Pius unokaöccse, Franesco Piccolomini, pontifikátusa mindössze 26 napig tartott. - II. Gyula (1503-1513), azaz Giuliano Rovere, IV Sixtus unokaöccse - és a Borgiák esküdt ellensége - megválasztása sem volt mentes a simóniától, magánélete viszont feddhetetlen volt. Sokoldalú fejedelem, diplomata, mecénás, politikus, ill. mindenekelőtt hadvezér és államférfi volt, akinek személyében tipikus "zsarnok-fejedelem" került a pápai trónra, s aki kortársaitól ezért is kapta a "rettenetes" melléknevet. Törekedett a Pápai Állam területének megnövelésére, melynek érdekében megalapította a Vatikán hivatalos hadseregét, a Svájci Gárdát, s néha maga is a hadak élére állt, bár hivatalos hadvezére Pompeo Colonna volt. Pontifikátusa alatt érte el legnagyobb területét az Egyházi állam, amelyhez II. Gyula csatolta Pármát, Piacenzát, Reggiót Jól kiépített diplomáciai

gépezetet hozott lére, mely a pápák egyházkormányzati diplomáciájából nőtt ki. Megszervezte az állandó pápai nunciatúrákat (Nunzii apostolici), a Legati a laterének nevezett, konkrét feladattal megbízott pápai követek pedig egyben egyházi vizitátorok is voltak. Következetesen franciaellenes, szövetkezik a Habsburgokkal. 1512 májusában összehívja az V lateráni egyetemes zsinatot, mely az utolsó alkalom lett volna arra, hogy az egyházi reformok még a reformáció előtt megvalósulhassanak. Uralkodása alatt egyértelmű volt, hogy a művészetet, a reneszánsz alkotásokat nem humanizmusból támogatja, hanem mint a pápai nagyhatalmi tekintéy emelésének eszközeit. - X. Leó (1513-1521), azaz Giovanni Cibo Medici a magyar Bakócz Tamás riválisaként került a pápai trónra, megválasztásával a reneszánsz pápaság elérte delelőjét; pontifikátusa valóban a középkori pápaság teljes dekadenciája volt. Luther fellépésében hosszú

évekig nem látot valódi problémát, az egyházzal nem törődött igazán. Uralkodását ismét mértékelen nepotizmus jellemzi, célja Itáliának a Mediciek kezére juttatása. Összeütközésbe kerül a franciákkal, akik Velencével szövetkezve meghódítják Milánót. X Leó maga áll a pápai sereg élére, de 1515-ben Ravennánál vereséget szenved, s az 1516-ban Bolognában megkötött konkordátum értelmében le kell mondania Pármáról és Piacenzáról is a franciák javára. A francia hatalom megerősödésével együtt emelkedett fel a Habsburg hatalom is, amely V. Károly egyidejű spanyol királyi és németrómai császári megválasztásával még a franciánál is erősebb fenyegetést jelent a pápai hatalom számára. II Gyula és X Leó idején Róma átvette Firenzétől a reneszánsz vezetést c. Nápoly: a XV században az Aragón-dinasztia váltja fel az Anjou-dinasztiát A városállamokkal szemben fejlettebb területnek számított. 2. Gazdaság -

az itáliai helyzet területenként különbözik, a fejlettebb területeken már megjelentek a manufaktúrák, viszont visszaesett a termelés, beszűkült a piac (leginkább külföldi piacokon adták el a termékeiket), visszaesett a fegyvergyártás és a hajóépítés is, - kereskedelem: a török terjeszkedés jelentette az egyik fő problémát, míg a másikat Amerika felfedezésének hatása. Más európai államok gyakorlatilag elhalászták a luxuscikkek egy részét az itáliaiak orra elől. - pénzügyek: Itália pénzforgalma jelentős volt, elsőként itt jelentek meg a bankok is (banca ~ pénzváltó). 1492 után Németalföld, Anglia és Franciaország is fejlődött a banki ügyletek terén, Genova viszont csődbejutott, annak köszönhetően, hogy jelentős kölcsönöket nyújtottak a később csődbejutó Spanyolországnak, ezzel magukat is tönkretéve. - mezőgazdaság: hagyományos járadékfizetéses gazdálkodás, Észak-, és Közép-Itáliában fejlettebb

színvonalon. Eladósodás esetén korlátozták a parasztok szolgaságát 3. Az itáliai háborúk Mintegy 65 éven keresztül, 1494-1559 között zajlottak kisebb-nagyobb háborúk Itália területén. Elsőként VIII. Károly (1483-1498) francia király kísérletezett francia hódításokkal Itáliában 1494-1495 folyamán. A megerősödött francia monarchia a spanyol-Habsburg szövetség szorításából Itáliát tekintette kitörési lehetőségnek, ill. VIII Károly arra készült, hogy megismételje Nagy Károly hőstetteit. A háború megindításának oka az volt, hogy a nápolyi trón korábban az Anjouk birtokában volt, s vissza is kívánták szerezni azt; az ürügy pedig az volt, hogy 1494-ben Milánó ura, Lodovico il Moro hatalmának megszilárdítása érdekében Károlytól kért segítséget. A behurcolt szifilisz ekkor meglehetősen legyengítette Itáliát, ez is közrejátszott abban, hogy az 1494-ben meginduló hadjáratban sikeresen el is foglalták

Nápolyt. Az 1495-ben létrehozott koalíció (szent Liga), melynek élére VI. Sándor pápa állt, végül kiűzte a franciákat Itáliából. Firenze élén 1494-1498 között Savonarola domonkos rendi szerzetes állt, aki a francia betörés hírére elmenekülő Medicieket követte. A szuggesztív szerzetes prédikációiban azt hírdette, hogy személyén keresztül Krisztus uralkodik, támadta VI. Sándor pápát és a Medicieket A fényűzés ellensége, festményeket, bútorokat égettetett el; híveit Siránkzóknak vagy Mogorváknak nevezték. Megpróbált a szegényeken is segíteni kölcsönök elengedésével, ill adócsökkentéssel Nehézségeket okozott, hogy a franciák rendszeresen fosztogatták a várost, ill. a ferencesek is irigykedtek a domonkosokra. 1498 tavaszán Savonarola ellenségei összefognak, letartótztatják és két társával együtt máglyán megégetik a barátot. A VIII. Károlyt követő XII Lajos (1498-1515) - már nem az Anjouk, henem a

Milánót a Sforzák előtt 1450-ig uraló Viscontiak leszármazottjaként - ugyancsak törekedett Itália megszerzésére. A területileg a Német-Római Császársághoz tartozó Észak-Itálában folytatott hadjáratai kezdetben sikeresek (az 1508-ban létrejött cambriai-i ligában II. Gyula és I Miksa (1493-1519) szövetségese Velence ellen), de a II. Gyula pápa által létrehozott és vezetett koalíció seregei végül kiverik Itáliából. A XII Lajost követő I Ferencnek (1515-1547) -VIII Henrik és V Károly kortársa - már trónra kerülésének évébnen a marignanói csatában aratott győzelmével sikerül észak-itáliai területeket szereznie; hadjáratai során már V. Károllyal is szembekerül Harcuknak több szakasza volt, személyesen a páviai csatában (I. Ferenc) és a Sacco di Roma során (V. Károly) vettek részt a harcokban A Milánó közelében levő Páviánál 1525-ben ütközik meg a két uralkodó, s tkp. ezt a csatát tekinthetjük a lovagkor

utolsó csatájának, melyben a francia király 1524-1525 során, ill. a csatában is megnyilvánuló fölénye ellenére vereséget szenved. I Ferenc, ahelyett, hogy végigvonult volna Itálián, előbb - a zsákmány reményében Pávia városát szerette volna bevenni, de az ellenállt az ostromnak, ráadásul közben a császár milánói alkirálya néhány ezer fős zsoldossereget toboroz, amely a város alá érve két tűz közé fogja a francia sereget. A február 24-én megvívott ütközetben a francia király előbb a városon kívül felsorakozott seregeket támadja, de nem várja ki, hogy tüzérsége kellő kárt tegyen bennük. A rohamozó francia lovasságot felőrli a császári zsoldosgyalogság, s maga I. Ferenc és két fia is fogságba esik (egyik visszavonuló parancssnoka leromboltatta maga után a Ticino folyó hídját, s a király a túlparton rekedt).Az 1526 elején megkötött madridi békében I Ferenc lemond itáliai hódításairól, de miután

kiszabadult (fiai továbbra is fogságban maradnak), ismét ligát szervez (1526, cognac-i Liga), melyben itáliai uralkodókkal, ill. az angolokkal, sőt a törökökkel is szövetséget köt. A Liga megszervezése is hozzájárul Magyarország két, ill három, részre szakadásához, mivel a törökök megtámadják az ekkor már a Habsburgok érdekszférájába tartozó Magyarországot (1526, Mohács). A háború folytatódik, de 1527-re már - az egyébként egy francia (Bourbon) herceg által vezetett - császári csapatok vannak fölényben. A császári parancsnokok nem tudják kifizetni katonáik zsoldját, ezért elhatározzák, hogy egy város elfoglalásával és kifosztásával szereznek pénzt. Két várost jelölnek ki, Firenzét és Rómát, végül Róma mellett döntenek (a pápa és a császár között ekkor fegyverszünet van, viszont a városban épp a franciabarát VII. Kelemen pontifikál) Néhány napnyi ostrom után elfoglalják és teljesen kirabolják a

várost (Sacco di Roma), a pápa az angyalvárba kénytelen visszavonulni, s végül épp a császári tiztek segítségével tud elmenekülni. Tkp az 1527-es év jelenti a reneszánsz Róma hanyatlását. Ezt követően még több kisebb-nagyobb összecsapásra sor kerül, de I. Ferenc halálakor (1547) a helyzet tkp. változatlan marad Az I Ferencet követő II Henrik ftancia király és V Károly ill lemondása (1556) után II. Fülöp között is folytatódik a háborúskodás, melyek bár Európa többi részén is fellángolnak, mégis eredmény nélkül maradnak. A konfliktust végül az 1559-ben megkötött chateau-cambresis-i béke zárja le: bár Franciaország nem jut területi nyereséghez (mindössze az aprócska saluzzói grófságot tudják megtartani), de nem veszít nagyhatalmi státusából sem. Itália viszont teljesen tönkremegy a háborúk alatt, s három független állam (Velence, a Pápai Állam és Savoya) kivételével tkp. teljesen spanyol befolyás alá

kerül A béke érzékenyen érinti a németalföldi nemeseket is, akik addig többnyire császári zsoldban harcoltak, s elégedetlenkedésük később hozzájárul a németalföldi szabadságharc kitöréséhez. 4. A kor legnagyobb itáliai gondolkodói - Niccolo Macchiavelli a Fejedelem (Il Principe) című munka szerzője, amely hosszú századokon keresztül gondolkodásra készteti az uralkodókat és politikusokat. Macchiavelli a köztársaság híve, de a monarchiát is elfogadhatónak tartotta. A Mediciek megjelenéséig fontos diplomáciai tisztségeket tölt be Firenzében, majd birtokára visszavonulva papírra veti gondolatait. Az egységes Itália eszmélyét fogalmazta meg, az ideális fejedelmet, aki az államot vezetni fogja, Cesare Borgia személyében nevezte meg. Cesare Borgia ügyes katona és diplomata, VI Sándor pápa fia, meglehetősen erkölcstelen életmódot folytató személyiség. Itália egységének megteremtéséhez egy közép-itáliai

Borgia-királyságot látott megfelelő alapként, erre irányuló tervei azonban apja halálával szertefoszlottak. Macchiavelli szerint az ideális uralkodó ravasz, kétszínű, hitszegő, erőszakos, s mindent megengedhet magának a kitűzött cél - az egységes Itália megteremtése - elérése érdekében ("A cél szentesíti az eszközt"). Művét még a XVIII századi porosz uralkodó, Nagy Frigyes is olvasta (trónra lépése előtt megvetette, koronázása után azonban már szinte Bibliaként forgatta). - Francesco Guicciardini a korszak legnagyobb - ill. első igazi - történetírója Főművét (Itália története) forrásokra támaszkodva írja meg. Macchiavellivel ellentétben a Mediciek híve, elvei mindazonáltal nagyon hasonlóak Macchiaveliéihez. - Tomaso Campanella a korszak különleges alakja. Az 1500-as évek végén spanyolellenes összeesküvésbe keveredik Dél-Itáliában, letartóztatják és börtönbe vetik. Több évtizedes

börtönbüntetését töltve fogalmazza meg gondolatait, melyeket Napállam (A Nap városa) című művében vet papírra. Tkp kommunisztikus elképzeléseket vallva úgy véli, hogy a magántulajdon minden baj alapja, közös tulajdont és közös (napi néhány órás) munkavégzést tart szükségesnek. A társadalom irányítóit a szellemi arisztokrácia tagjaiban jelöli meg (szép, de gyakorlatban működésképtelen gondolat, ld. magyar rendszerváltás) - Lorenzo Valla: V. Miklós titkára, először foglalkozott antik szövegek filológiai elemzésével (pl a Vulgata összehasonlítása a görög nyelvű Bibliával, a Nagy Konstantin-féle adománylevél hamisítvány voltának megállapítása), - Giorgio Vasari: az itáliai festők életrajzának összeállítója, - Galileo Galilei, - stb. VI. A reneszánsz és a humanizmus 1. A reneszánsz A reneszánsz (~ újjászületés) művészeti, irodalmi, tudományos irányzat a XIV-XVI. században Tkp. a középkori román

és gótikus művészetekhez képest beszélhetünk újjászületésről, méghozzá az antik művészetek újjászületéséről. A kifejezés terjedelme igen nagy, nemcsak stílusairányzatot, hanem pl. emberi magatartást is értünk alatta (reneszánsz pápa, reneszánsz polgár, de sosem beszélünk reneszánsz jobbágyról, hisz a reneszánsz kifejezetten a művelt rétegekhez szólt). A reneszánsz Itáliát éri el leghamarabb, Itálián kívül csak néhány helyen jelenik meg a XV. század folyamán (pl Németalföld, Magyarország), Európa többi részén csak a XVI. századtól figyelhető meg, sőt, bizonyos területeken (a nem katolikus, ill protestáns Balkán, Ukrajna és Oroszország), fel sem bukkan. A reneszánsz legfőbb ihlető forrása maga a Biblia, legfőbb mecénása pedig - a művészetek tekintetében - a katolikus egyház. 2. A humanizmus A reneszánsz ideológiája a humanizmus (~ emberközpontúság), bár a szó maga csak a XIX. században jelenik meg),

a korábbi időszak Istenközpontúságával szemben az emberközpontúság kerül előtérbe. A humanizmust az élet (és az életörömök) igenlése, az individualizmus (egyéni képességek, egyéni teljesítmények elismerése; fortuna-virtus-libertas-dignitas), a nacionalizmus (a nemzeti nyelv használata), ill. az antik eszmények felelevenítése jellemzi A humanista gondolkodók egyik fő elve az ad fontae (~ vissza a forráshoz), az ókori szerzők műveit tekintik elsődlegesnek. Kiemelkedő egyéniség a Biblia görög szövegének kritikai kiadását megjelentető Rotterdami Erasmus. A német humanizmus jeles alakja a műveltséget szigorú keretek közé szorító skolasztikát támadó Johannes Reuchling. Megemlítendő a fancia Francois Rabelais és az angol Morus Tasmás, ill. a természettudományok képviselői közül a lengyel Mikolaj Kopernik és az olasz Galileo Galilei. 3. A reneszánssz építészet Hasonlóan a reneszánz szobrászathoz és festészethez, a

reneszánsz építészet is Firenzében bontakozik ki a quatrocento (1400-as évek, XV. század), ill a cinquecento (1500-as évek, XVI század) időszakában, köszönhetően a gazdag firenzei megrendelők által adott megbízások, ill. az itt élő tehetségek találkozásának (pl. Giotto; Alberti: Rucellai palota; Filippo Brunelleschi: a firenzei dóm kupolája, Pitti palota). A XV századi reneszánsz építészet jelentős központja még Velence is. A reneszánsz paloták épületszárnyai négyszög alakú udvart fognak közre, az épület és az udvar között oszlopos-árkádos udvarrész található. Erőteljes, szimmetrikus, párkányokkal vízszintesen tagolt építmények, melyek éppúgy szolgálták a gazdagság fitogtatását, mint a vagyon védelmét. A XVI század alatt az építészet központja Rómába tevődik át, a korszak leghíresebb épülete a Szent Péter székesegyház, melyet 1506-ban, II. Gyula parancsára kezdenek építeni Bramante tervei alapján a

korábbi Szent Péter templom helyén. Bramante eredetileg öt kupolával tervezte meg a székesegyházat, amely végül Raffaello Santi (1483-1520), ill. főleg Michelangelo Buonarroti (1475-1564) irányításával egyetlen hatalmas kupolával épül fel. A XVI. századi Franciaországban is megjelenik a reneszánsz, a kastélyépítézet formájában A kastély - a városi palotákkal ellenben - kifejezetten vidéki építmény, melynek udvarát csak három oldalról határolják épületszárnyak (pl. Loire menti kastélyok, stb) Angliában I Erzsébet (15581603) alatt, sajátos formában (Erzsébet királyné stílus) jelenik meg a reneszánsz, s főleg kastélyok és kollégiumok képviselik. A XVI századi Spanyolországban II Fülöp rezidenciája, az Escorial épül reneszánsz stílusban. Magyarország szerepe sem jelentéktelen a reneszánsz tekintetében (pl. a visegrádi palota, stb), de a Trianon utáni Magyarország területén csak kevés reneszánsz épülettel

találkozhatunk, köszönhetően pl. a török hódításnak is A leghíresebb magyarországi emlék a Mátyás utáni időkből maradt fenn: az 1507-ben épült Bakócz-kápolna, melyet a XIX. században beépítetek az esztergomi Főszékesegyházba A felvidéken és Erdélyben reneszánsz épületek egész sora maradt fenn, Erdélyben még a XVII. század második felében is épültek reneszánsz stílusú épületek. A XVI-XVII század folyamán alakult ki a jellegzetes felvidéki reneszánsz stílus, melynek különös ismertetőjele a sgraffito díszítés (nedves vakolatba karcolt, az alaptól sötétebb színű minta), ld. pl a késmárki harangtorony, ill a késmárki kastély esetében. 4. A reneszánsz szobrászat A szobrászat tekintetében szintén a XV. századi Firenzéé a vezető szerep A firenzei dómmal szembeni keresztelőkápolna kapuit pl. Ghiberti gyönyörű domborművei díszítik Ghibertini még az átmenet képviselője, de késégkívül az ő műveiben

jelenik meg először a reneszánsz. Híres műve még a firenzei székesegyház Paradicsomi kapuja (az elnevezés Michelangelotól származik). Donatello és Verrocchio egyaránt a szobrászat történetének legnagyobb alakjai közé tartozik. Mindketten készítettek Dávid-szobrot, s híresek lovasszobraik (a lovasszobrok ókori előzménye Marcus Antonius lovasszobra, melyet sokáig Constantinus lovasszobrának tekintettek) is. Mindketten zsoldosvezéreket formázatk meg, Donatello Gattamelata (~ foltos macska (párduc)) lovasszobrát készítette el síremlékül, fia megrendelésére, míg Verrochio Colleoni lovasszobrát készítette el (Velence). Michelangelo szobrászata jórészt átnyúlik a XVI századba. Fontosabb művei: - Pieta: a halott Krisztust sirató Máriát ábrázoló márványszobor a Szent Péter székesegyházban. A témaválasztás valószínűleg csak ürügyül szolgált a művésznek két emberi test megformálásához; Máriát rendkívül fiatalnak

ábrázolja. Az egyetlen szignált Michelangelo szobor. - Mózes-szobor: II. Gyula síremlékének részeként készült el, - Dávid-szobor: a XVI. század elején készült, tkp a világ leghíresebb szobra, melyet a művész alig harminc évesen készített el. Eredetileg a városháza előtt állt (másolata ma is ott található), eredetije ma az Akadémiai Galériában tekinthető meg. Tkp a férfiúi szépség megtestesítőjének tekintik, s valószínűleg a reneszánsz embertípus megszemélyesítője is egyben (problémamegoldó, erejének és ügyességének tudatában levő ember). 4. A reneszánsz festészet a. Itália - Francesco Angelico: az átmenet képviselője a XV. században Firenzei domonkos rendi szerzetes, főleg szentképeket festett, jellemző festménye nincs, - Verrochio: hasonló Francesco Angelicohoz, - Filippo Lippi: Filippo Lippi fia, mai eszármazottja Marcello Lippi, a híres olasz festő, - Botticelli: a Tavasz (Primavera) és a Vénusz születése

című festményéhez is Simonetta Vespucci állt modellt. Simonetta kegyeiért a Mediciek és a Pazzik is versengtek, végül Giuliano Medici Lorenzo Medici testvére - vette feleségül Az 1478-ban, a firenzei dómban tartott esküvőn a Pazzik a pápa tudomásával merényletet követtek el a Mediciek ellen, melynek során Francesco Pazzi megölte Giuliano Medicit, - Leonardo da Vinci (1452-1519): sokoldalú, de ellentmondásos személyiség. Nem tudott kellően koncentrálni. Festőként kiemelékedő munkája a Mona Lisa és az Utolsó vacsora Az Utolsó vacsora az 1490-es években készült meglehetősen rossz technikával egy milánói kolostor ebédlőjének falára. A Mona Lisa a XVI században készült, valószínűleg Giocondát ábrázolja A kép I. Ferenc megrendelésére készült, ma a párizsi Louvre-ban található Az idők során egy kb tíz centiméteres darabot levágtak a festményből, - Raffaello Santi: összegző mester, a valóság égi mását igyekszik

megfesteni. Híresek Madonnaképei, pl a jelenleg Drezdában található Sixtusi Madonna, ill az Esterházi Madonna A Vatikánban található Atjhéni iskola című képe, melyen a görög tudósok egész sora látható. Említésre méltó, hogy - szemben több híres kortársával - egészséges idegzetű személyiség volt, - Michelangelo Buonarroti: műveit állandó feszültség jellemzi. b. Németalföld - Jan van Eyck: XV. századi, az itáliai reneszánsz stílustól függetlenül alkotó művész, - Pieter Brueghel: az első népi festő Európában. Pontos ábrázolásai forrásértékűek, - Bosch: tkp. nem reneszánsz, hanem látomászszerű szürrealista képeket alkotott, - Albrecht Dürer: a valaha élt leghíresebb német festő, - Hanz Holbein: jó portréfestő, kítűnően visszatükrözi az előkelőséget. Művei forrásértékűek, - El Greco: a manierizmus képvisellője, átmenetet képez a barokkba (Egy főinkvizítor arcképe). 5. A reneszánsz irodalom -

Bondone, - Petrarca, - Boccaccio. VII. A reformáció és az ellenreformáció A későközépkori egyház válsága A reformáció egyik legfőbb oka a későközépkori egyház válságában rejlik, amely megmutatkozik: - az egyház intézményes válságában, - az egyházon belüli életmódbeli válságban, - a katolikus hittételek némelyikének megkérdőjelezésében: tkp. ezen hittételeket már eddig is gyakorta megkérdőjelezték az egyház története során (ld. eretnekmogalmak), de az erős egyházi intéményrendszernek köszönhetően eddig nem vezettek reformációhoz. 1. Az egyház intézményi válsága A keresztény egyház a XI-XIII. század erős pápai hatalommal rendelkezett (ld a VII Gergely (1073-1085) által kiadott Dictatus Papaet, ill. a pápai főhatalom elvét képviselő további pápák sorát: III. Ince (1198-1216) már pápává választását megelőzően részt vesz keresztes hadjárat szervezésében (tkp. ő a III keresztes hadjárat (1189-1190)

egyik főszervezője, mely széles európai (angol-francia-német) összefogást valósít meg, ill. ő szervezi a IV és V keresztes hadjáratot is), sőt szuverén országok belügyeibe is beavatkozik (pl. rábírja I Földnélküli Jánost arra, hogy egyházbarát politikát folytasson, követeli a kibélülést Imre magyar király és öccse, András herceg között). IX Gergely pápa (1227-1241) pedig (végül nem megvalósuló) kersztes hadjáratot hírdet az általa kiközösített II. Frigyes német-római császár ellen A pápák céljaik elérésére elsősorban egyházi eszközöket vesznek igénybe (pl. kiátkozás, nyomásgyakorlás az adott ország egyházi szervezetén keresztül). A XIII század végére azonban megroppan az egyébként épp csúcsán álló - egyházi hatalom VIII Bonifác (1294-1303) 1302-ben kiadja Unam Sanctam kezdetű bulláját, melyben feleleveníti VII. Gergely Dictatus Papaejának a pápai főhatalomra vonatkozó részleteit. Ez a túlzottan

erős pápai hatalom azonban már akadályozza pl a francia királyt, IV. Szép Fülöpöt (1285-1314) abban, hogy megerősítse hatalmát országán belül VIII. Bonifác és IV Fülöp összetűzésbe kerül a egyházi jövedelmeket illetően, Fülöp kisajátítja az egyházi vagyon egy részét, ezt követően 1303-ban emberei magát a pápát is fogságba vetik, aki belehal a megpróbáltatásokba. Utódja XI Benedek (1303-1304), majd halála után egy francia bíboros kerül a pápai trónra, V. Kelemen (1305-1314) néven, aki 1309-ben Rómából Avignonba (pápai birtok Franciaország határán) teszi át székhelyét, ami 1378-ig a városban is marad (Avignoni fogság). A avignoni pápák (egyetlen kivétellel) francia származásúak, politikai döntéseikkel teljesen kiszolgálják a francia uralkodót. Mindennek következtében a korábban innovatív, erős pápai hatalom mintegy hetven évre egy világi uralkodó befolyása alá kerül. 1377ben XI Gergely (1370-1378)

elhatározza, hogy visszatér Rómába, ám ekkor a francia bíborosok és támogatóik ellenpápát választanak (1378), aki Avignonban maradva továbbra is a francia érdekeket képviseli. A nyugati kereszténységnek ettől kezdve egészen 1417-ig két (sőt az utolsó években már három) pápája van (szkizma), mindez rendkívül meggyengíti az egyház pozícióit, s a keresztény uralkodók is két táborra szakadnak, attól függően, hogy melyik pápát támogatják. 1409-ben Pisában zsinatot hívnak össze az áldatlan állapotok megszüntetésére, ahol mindkét akkori pápát leteszik, s kineveznek egy harmadikat, azonban az előző két pápa sem hajlandó megválni a hivatalától. A kérdést csak Luxemburgi Zsigmond (1387-1437 között magyar király, 1410-től német király) fellépésével sikerül rendezni (akinek többek között a Német-Római Császárság trónjára való igénye miatt is fontos volt a legitim pápa megválasztása). Zsigmond nyomására

1414-ben összehívják a konstanzi zsinatot, melynek célja a szkizma megszüntetése mellett az eretnekek elleni harc is. A zsinat 1417-ig ülésezik, s Zsigmond támogatásával véglegesen leteszik az akkori három pápát, ill. V Márton (1417-1431) személyében új, immár egyedüli pápát választanak. 2. Az egyházon belüli életmódbeli válság A XV. század második felében újabb probléma jelentkezik: az itáliai arisztrokrata családok vetélkedése folytán egymás után kerülnek hatalomra olyan pápák, akik saját családjuk politikai hatalmának növelését mindig az egyházi-politikai érdekek elé helyezik (reneszánsz pápák, 1447/1471-1527). A reneszánsz pápák ráadásul rendkívül sokat költenek reprezentációs célokra (római reneszánsz paloták, templomok építése), a pápai udvar is meglehetősen világias életszemléletűvé válik (pl. előfordul, hogy a pápa fiai is tagjai a pápai udvarnak, a pápák szeretőket tartanak, stb.) Az első

reneszánsz pápa IV Sixtus (1471-1484) megépítteti a Sixtusi kápolnát, jelentős összegeket fordít a pápai könyvtár bővítésére, ill. mindemellett hatalmas vagyonhoz juttatja saját családját is. VI Sándor (1492-1503), a spanyol Borgia-családból származó pápa gyermeke, Cesare Borgia számos hadjárattal növeli a pápai állam területét, s ő lesz az, akiben a korabeli gondolkodók Itália letséges egyesítőjét látják. II Gyula (1503-1513) megrendelést ad Raffaellonak és Michelangelonak freskók készítésére, megkezdi a Bramante által tervezett Szent Péter bazilika építtetését (az építés anyagi fedezetének előteremtésére 1506ban búcsút hirdet). X Leó (1513-1521), a firenzei Medici-család tagja (a pápaválasztáson ellenfele Bakócz Tamás), a Szent Péter bazilika építési költségeinek finanszírozására ún. búcsúcédulákat (hivatalos egyházi okirat, melynek megvásárlásával, ill. bizonyos jócselekedetekkel a vásárló

mentesül bűneinek egy része vagy egésze alól) ad ki, amely mind a pápának, mind a híveknek kényelmes megoldás, de teljesen ellentétes az egyházi tanításokkal (a bűn nem váltható meg pénzzel). A pápák világi ügyekbe való beavatkozásának, reneszánsz életszemléletének tkp. V Károly spanyol király vet véget, amikor 1527-ben csapatai elfoglalják és kifosztják Rómát (Sacco di Roma ~ Róma kifosztása), ezt követően apápaság évszázadokra spanyol politiai függésbe kerül, s megszűnik jelentős politikai intézménynek lenni. 3. Az egyes keresztény tanításokat ért eretnek támadások A reformációt - ironikusan, ám nem minden ok nélkül - sikeres eretnekmozgalomnak is szokták nevezni. Főleg a XII század első felében - összefüggésben a városiasodás, a kereskedelem fejlődése révén felhalmozott hatalmas vagyonokkal - jelennek meg a szegénységet hírdető eretnekmozgalmak, melyek erősen kritizálják az egyháziak gazdagságát

is. a. népi jellegű eretnekmozgalmak - a katharok (~tiszták): mozgalmuk egész Európában elterjed, legfőbb bázisuk DélFranciaország, ill. Észak-Itália Dualista eretnekmozgalom, két princípiumot tételeznek fel (Jó és Rossz), a világot az e két principium közötti harc megnyilvánulásának tekintik. A Jótól származik minden lelki, a Rossztól minden anyagi létező. Tanaikra jelentős hatást gyakorolt az ókori gnoszticizmus (manicheizmus). Az egyház keresztes hadjáratot hirdet ellenük (1209-1229), melynek során mozgalmukat véres háborúban leverik, - valdensek: mozgalmukat 1176-ban alapítja Pierre Valdo lyoni kereskedő, aki vagyonát szétosztja a szegények között, ill. franciára fordítja a Bibliát Radikális tanai miatt gyorsan szembekerül az egyházi vezetéssel, eretneknek nyilvánítják. Mozgalma határozottan támadja az egyházi hierarchiát, szerintük nincs szükség a szentségekre, egyházra, papságra, pápára; az üdvözüléshez

elegendő, ha a hívő szegénységben, bűn nélkül él. Az egyházi fellépés következtében visszahúzódnak az Alpok hegyei közé, s később batagolódnak a svájci reformációba. b. teológiai indíttatású, később eretnekmozgalommá terebélyesedő - eretnekségek: általában egy teológiai képzettségű személy dolgoz ki reformelképzeléseket az egyház válságának megszüntetésére, melyek később, leegyszerűsödve egy tömegmozgalom ideológiájává válnak - John Wycliff (1324-1384): oxfordi teológiaprofesszor nézeteinek egyik legfontosabb eleme szerint királyi hatalom független a pápaitól, ebből következően szabadon rendelkezhet az egyházi vagyonnal (amire egyébként a egyháznak nem is lenne szüksége, mivel tagjainak apostoli szegénységben kellene élniük). Mindennek előzménye pl az, hogy III Edward angol király 1366-ban megtiltja az angol egyház vagyonának részét képező "Péter-filléreknek" (az egyházi tized pápát

illető részének) az országból való kivitelét (amit le is foglal magának, összefüggésben a százéves háború anyagi fedezetének előteremtéséhe kapcsolódó nehéségekkel). Wycliff ennek igazolására dolgoza ki elméletét. "Politikai antiklerikalizmusa" mellett követeli a nemzeti nyelvű istentisztelet bevezetését (ennek érdekében maga fordítja le angolra az Újszövetséget), mivel szerinte a Biblia a hit egyedüli forrása, s ami nem szerepel benne, az nem része a kereszténységnek. Az oltári szentség problematikáját illetően Wycliff kijelenti, hogy Krisztus teste és vére csupán szimbolikusan van jelen az Úrvacsora során elfogyasztott ostyában és borban (a legtöbb eretnekség támadja a katolikus egyház azon felfogását, mely szerint az Úrvacsora során az ostya és a bor ténylegesen átlényegül Jézus testévé és vérévé). Wycliffet nézetei miatt kiközösítik és eretnekké nyilvánítják, s bár ezek után sem esik

bántódása, de nézetei nyomán jön létre pl. a XIV-XV sázadban az angliai lollardok mozgalma, melyet mind a egyház, mind az angol uralkodó azonnal üldözni kezd, - Husz János (1369-1415) a prágai egyetem tanára, rá és tanártársára, Prágai Jeromosra is hatással voltak Wycliff nézetei. Husz János szerint a Biblia mindennek forrása, az egyháznak apostoli szegénységben kell élnie, az egyházi szertartásoknak nemzeti nyelven kell folyniuk. Az oltári szentség kérdésében az utraquizmus (két szín alatti áldozás) elvét képviselte: a mise során nemcsak a papnak, de a híveknek is jogukban áll magukhoz venni Krisztus testét és vérét (a katolikus liturgia csak a testet jelentő ostyából juttat a híveknek, a borból csak a miséztető pap iszik). Utóbbi nézetei miatt az egyház eretneknek nyilvánítja és megtiltják, hogy prédikáljon Hogy az eretnekség vádja alól tisztázza magát, elmegy a konstanzi zsinatra, ahol - annak ellenére, hogy

Zsigmond bántatlanságot biztosító menlevelet állít ki számára - elfogják és 1415-ben kivégzik (1416-ban kollégáját, Prágai Jeromost is halálra ítélik). Husz halála után négy évvel, 1419-ben IV. Vencel cseh király halálakor, akinek utódja Zsigmond lenne) felkelés robban ki Csehországban, amely 1434-ig tart. A Husz elveit követő csehek fegyveresen szállnak szembe Zsigmonddal, a harc tkp. keresztes háború formáját ölti A huszitáknak két szárnya alakul ki, a mérsékeltebb kelyhesek (a két szín alatti áldozást, ill. a huszita elvek szerinti életmódot szeretnék megvalósítani) és a radikális taboriták (nemcsak vallási, hanem szociális reformot, egyenlőséget is követelnek, meg akarják szüntetni a földesúri adóztatás rendszerét, stb.) Zsigmond végül kiegyezik a kelyhesekkel, elfogadja a prágai pontokat (1 - az egyházi nyelv a cseh lesz, 2 - a hívek is két szín alatt áldozhatnak, 3 - a papság éljen apostoli

szegénységben, 4 - ha az egyház tagjai halálos bűnt követnek el, akkor világi bíróság ítélkezzen felettük), majd a kelyhesek támogatásával az 1434-es lipanyi csatában legyőzi a taboritákat, ezt követően pedig cseh királlyá koronázzák. A huszitizmus egészen a reformáció megjelenéséig jelen marad Csehországban (Hunyadi Mátyás is ezzel indokolja cseh hadjáratait, melyeket Csehország trónjának megserzéséért folytat). Luther fellépése X. Leó pápa 1514-ben (II Gyula búcsúhirdetése példáján) búcsúcédulákat bocsát ki a Szent Péter bazilika felépítéséhez, melyek árúsítását egyházmegyénként általában egy-egy ferences vagy domonkos-rendi koldulóbarátra bízzák (Dél-Németországban, a mainzi érsekség területén pl. Tetzel János domonkos szerzetesre). A búcsúcédulák terjesztése ellen lép fel 1517 október 31-én Luther Márton (1483-1546) ágostonos szerzetes, wittenbergi teológus és egyetemi tanár, aki

Wittenberg templomának kapujára szegezi fel 95 pontból álló tézissorát, melyben elítéli a üdvözüléshez vezető bűnbocsánat pénzért való árúsításának gyakorlatát. Tetzel ugyancsak 95 pontból álló tételes cáfolattal válaszol Luther pontjaira, aki ezt követően újabb kifogásokat terjeszt elő. A két egyházfi között hitvita alakul ki, melynek során Tetzel azzal vádolja meg Luthert, hogy Wycliff és Husz tanait követi, s maga is eretnek, majd ferljelenti az egyházi hatóságoknál. X Leó 1520-ban Exurge Domine kezdetű bullájában kiközösíti Luthert, aki ennek ellenére sem gyakorol bűnbánatot, sőt a pápai bullát kézhevételekor nyilvánosasn elégeti, s kijelenti, hogy szakított az egyházzal. Teheti mindezt azért is, mivel 1517 és 1520 között több támogatót szerez magának, többek között a délnémet fejedelmek közül is. Nézetei eljutnak a pápai főhatalom megkérdőjelezéséig, a szegény egyház, a nemzeti nyelvű

istentistelet iránti igényig. Tanainak nagyon fontos eleme a szabad akarat tagadása: míg a katolikus egyház szerint a bűn a ember szabad akaratából ered, addig Luther azt vallja, hogy a szabad akarat nem fér bele az isteni mindenhatóság eszmélyébe, Isten már eldöntöttte, hogy mi a szándéka az emberrel. Luther még visszavonja e tézisét, ami viszont a későbbiekben Kálvin téziseinek szerves része lesz. Luher szerint egyedül a hit által (sola fide) lehet üdvözülni, nincs szükség közvetíőre (egyházra) ember és Isten között, a üdvözülésben nem játszanak szerepet a jócselekedetek. Az egyházi szenségek a keresztség (megkeresztelkedés), ill. az úrvacsora kivételével (utóbbinál Wiclyff nézeteivel szemben elfogadja a katolikus átlényegülés tanát, viszont átveszi a két szín alatti áldozás gyakorlatát a huszitizmusból) feleslegesek. Luther szerint a Bibliát mindenkinek meg kell ismernie, ezért le kell fordítani nemzeti nyelvre.

A hit egyedüli forrása a Biblia, s mivel az egyházservezet nem szerepel a Bibliában, ezért nincs szükség egyházi hierarchiára sem. A lutheri tanok által képviselt struktúra kedvező a német fejedelmek számára is (kolostori vagyon, egyházi birtokok szekularizációja), akik pártfogásukba veszik Luthert és követőit, így kiközösítettsége ellenére is folytathatja tevékenységét. V Károly (Habsburg Ferdinánd magyar király (1527-1567) bátyja) 1521-ben birodalmi gyűlést hív össze Worms városába, ahol Luther is megjelenik. Mivel téziseit nem hajlandó visszavonni, a császár birodalmi átokkal sújtja Bölcs Frigyes szász választófejedelem látszatfogságba veti Luthert Wartburg várában, ahol németre fotdítja az Újszövetséget (tkp. a német irodalmi nyelv alapjait is lerakva) 1522-1523-ban lovagi felkelés tör ki Dél-Németországban az egyházi fejedelmek ellen, melynek vezetői Luther hívei. 1524-1526-ban zajlik a nagy német

parasztfelkelés, amely több területen (Elzász, Tirol, Thüringia), egymástól gyakorlatilag függetlenül is folyik. A parasztok kezdetben csak terheik növekedése miatt lázadnak egyházi és világi uraik ellen (az egyházi birtokokon élő parasztok pl. a szegény egyház ideáját is követelik) Luther, akit többször is felkérnek a felkelés vezetésére, élesen elhatárolja magát a mozgalomtól. Az 1520-as években eszméi egyre nagyobb teret nyernek, melynek hatására a császár az 1529-ben, Speyerben tartott birodalmi gyűlésen megpróbál kibékülni a lutheri tanokat követő fejedelmekkel. Döntése értelmében a lutheri elveket követő fejedelmek megmaradhatnak hitükön, de nem terjeszthetik azt. A határozatt ellen az éritett német fejedelmek tiltakoznak (protestálnak). 1530-ban Luther Melanchton nevű kollégája segíttségével összefoglalja téziseit, melyeket Augsburgban ki is nyomtatnak (Ágostai hitvallás). Ennek értelmében: - csak az

Evangélium adja a hit egyedüli forrását, - a pápa, a zsinat és a egyház nem tévedhetetlen, - nincs sükség szentekre, - a egyházi birtokok szekularizálhatók, - stb. A Luthert követő fejedelmek 1531-ben katonai szövetséget kötnek (Schmalkaldeni szövetség) a katolikus támadások ellen, s tovább folytatják az egyházi birtokok szekularizációját is. Az uralkodónak elemi érdeke, hogy vallási szempontból egységben tartsa az országot (amely amúgy sok kisebb-nagyobb, szinte önálló fejedelemségre tagolt, s a protestáns fejedelmek vallási különállásuk folytán egyre inkább kikerülnek a központi hatalom befolyása alól), ezért háborút kezdeményez a protestáns fejedelmek ellen (1546-1547, schmalkeldeni háború). Hadvezére, Szász Móric herceg 1547-ben Mühlbergnél megveri a protestáns fejedelmek seregeit, akik erre szövetségre lépnek V. Károly ellenfelével, a francia uralkodóval (I Ferenccel, ill utódjával, II Henrikkel). A császár

nem tudja kihasználni a mühlbergi győzelmet, s 1552-ben, miután szász Móric is átállt a protestánsokhoz, tárgyalásokat kezdeményez, melyek végül - Habsburg Ferdinánd cseh és magyar uralkodó közvetíésével 1555-ben az augsburgi vallásbéke megkötéséhez vezetnek. Ezzel végetér a vallásháború, egyenrangúnak ismerik el a katolikus és a lutheránus vallást, elfogadják az "akié a föld, azé a vallás" (cuius regio, eius religio) elvét melynek értelmében a fejedelmek gyakorlatilag szabadon választhatják meg vallásukat, alattvalóiknak pedig a választott vallást kell követnie. Deklarálják, hogy nem szekularizálnak további egyházi birtokokat, ill. hogy a béke határozatai nem vonatkoznak a kálvinistákra Kisebb protestáns felekezetek - anabaptisták (újrakeresztelkedők): 1521 előtt születő irányzat, legfontosabb tana szerint az embernek felnőttként, tudatosan kell megválasztania azt, hogy melyik vallás híve lesz. Elvetik a

gyermekkereszelést, a már megkeresztelt gyermekek felnőttként újból megkeresztelkednek. A hit egyedüli forrása számukra is a Biblia. Az ezeréves királyság eljövetelére várnak, ahol megszűnik minden földi nyomor, mindenki egyenlő lesz, nem léteznek többé alá-, és fölérendeltségi viszonyok. Egyik legjelentősebb képviselőjük Münzer Tamás zwickaui lelkész, aki kezdetben Luher követője, később radikalizálódik (újrakeresztelkedés, ezeréves birodalom), s emiatt eltávolodik Luthertől. Münzer követői jelentős részt vállalnak a nagy német parasztháborúból, a thüringiai felkelés kirobbantója pl. maga Münzer, akit 1525-ben elfognak és kivégeznek Tkp utolsó jelentős szereplésük az, amikor 1534-ben elfoglalják Münster városát, ahol a gyakorlatban is szereték megvalósítani az ezeréves birodalom eszméjét (Sion Új Országa). A városon belül vagyonközösséget léptetnek életbe, betiltják a fényűzést, s több mint egy

évig védelmezik a várost a münsteri püspök csapataival szemben. A várost végül kiéheztetik és elfoglalják, a bevétel után véres megtorlások következnek, - antitrinitarizmus (szentháromságtagadók, Erdélyben: unitáriusok): a nagyon régi kereszény problematikára (szentháromságtan) keresik a választ, azt vallják, hogy nem létezik Isten háromlényegűsége, s ebből következően Krisztus sem isten, hanem csupán Isten küldöje. A Bibliát szerintük nem szó szerint, hanem képletesen, szimbolikusan kell értelmezni, ezzel tkp. szakítanak a klasszikus protestáns tanítással. A józan ésszel ellentéttes tanításokat elvetve racionalizálják a hittételeket. A mozgalom egyik legjelentősebb képviselői Servet Mihály spanyol orvos (a vérrel kapcsolatban tett jelentős felfedezéseket), ill. Gentilis Bálint itáliai gondolkodó (Servet Mihályt Kálvin, Gentilis Bálintot az inkvizíció végezteti ki). Az antitrinitáriusokat Európa minden

osrszágában, felekezeti hovatartozástól függetlenül üldözik, kivéve Erdélyt és Lengyelországot (Erdélyben János Zsigmond fejedelem maga is unitárius lesz és támogatja is a vallást). A svájci reformáció A svájci reformáció első jelentős alakja Zwingli Ulrich zürichi lelkész, aki 1523-ban felszólal a svájci parasaztok gárdistaként (a svájci (pápai) gárdába, ill. pápai zsoldosként) történő besorozása ellen, ezáltal nemcsak a helyi püspökkel, hanem végsősoron a pápával is szembekerül. Zwinglit a zürichi kanton is támogatja, s 1529-re pápa-, és hierarchiaellenes tanai mögött tudhatja a német nyelvű svájci kantonok többségét. Zwingli szerint minden Istentől függ, még a rossz is, éppezért nincs szükség sem bűnbocsánatra, sem bűnbánatra. Szkeptikus annak tekintetében, hogy az emberek mekkora része képes a üdvözülésre, véleménye szerint csak erre csak az egyház (mint az üdvözülésre alkalmas csekély számú

ember közössége) üdvözülhet. Olcsó egyházat szeretne létrehozni, amely tkp. csak az anyanyelvi prédikációt, ill az úrvacsorát foglalja magában (utóbbinál Zwingli szerint szó sincs átlényegülésről, Jézus teste és vére nincs valóban jelen). A Zwingli tanaira alapuló egyházszervezet a Svájcban hagyományos köztársasági formát követi: az egyházat nem püspök, hanem egy egyháziakból és világiakból álló testület (a presbiterium) vezeti. Zwingli és Luther megpróbál szövetséget kötni a katolikus támadások ellen, de az úrvacsorát illetően nem sikerül megállapodniuk (1529, marburgi hitvita), s csak 1536-ban kerül sor megegyezésre, amikor Zwingli követői elfogadják az úrvacsorára vonatkozó lutheri tanokat (wittenbergi konkrdália), de Zwingli és Luther követőinek gyakorlati kiegyezését meghiúsítja a még teljesen Zwingli elveit követő Első Helvét Hitvallás kiadása. A katolikus és református kantonok között háború

tör ki, amely 1531-ben a Zürich vezette református kantonok vereségével (és Zwinglinek a kappelni csatában bekövetkezett halálával) zárul. A Kappelnben megkötött békében megegyeznek, hogy Zwingli tanait nem terjesztik, de tovább gyakorolhatják. A kálvinizmus Kálvin János (Jean Calvin (1509-1564)) több tekintetben is különbözik a korábbi reformerektől. Bár jelentős teológiai tudással rendelkezett (a párizsi egyetemen folytatott teológiai, filozófiai és jogi tanulmányokat), de nem volt sem szerzetes, sem pap. Egyetemista korában védelmébe vette a lutheránus tanokat, emiatt elűzték az egyetemről. 1536-ban Basel városában adja ki A keresztény vallás tanítása (Intstitutio religionis Christianae) című könyvét, melyben rendszerbe foglalja tanait: - Isten a világ határtalan ura, - nem létezik szabad akarat, eleve elrendelésről (predestinatio) kell beszélnünk: Isten már megszületésünk pillanatában tudja, hogy milyen sorsot fogunk

befutni életünk során. Mivel ez sajátos nihilizmushoz vezethet a hívek körében, ezért Kálvin kijelenti, hogy az ember nem tudhatja, hogy Isten milyen sorsot szánt neki; figyelnie kell a jeleket, melyekből megsejtheti, hogy milyen sorsra rendeltetett, mindig hinnie kell abban, hogy üdvözülni fog, s ennek megfelelően kell cselekednie. Kálvin ezzel egyfajta erkölcsi szabadságot is ad híveinek, - Kálvin szerint is csak a keresztelés és az úrvacsora szentsége létezik, az úrvacsorában Jézus testének és vérének szimbolikus jelenlétét jelölve meg, - olcsó egyházat hírdet, mindenfajta díszítést, különösen a szentképeket igyekszik száműzni a templomból, - kidolgozza a zsarnokölés elméletét: minden hatalom Istentől való, aki azért ad hatalmat valamely uralkodónak, hogy azt az alattvalók érdekében használja. Amennyiben hatalmával visszaél (zsarnokoskodik), a hívek közösségének (s nem az egyes híveknek) jogában áll akár a

megölése is, - a korábbiakhoz képest új az álláspontja a kamatszedést illetően: a katolikus egyház elméletben tiltja - bár gyakorlatban eltűri - a kamatszedést, s a kereskedelemmel szemben sem feltétlenül pozitív az álláspontja. A (svájci) polgárság által is támogatott Kálvin szerint a kereskedelem, a banki tevékenység, stb. által elért földi gazdagodás is egyik jele lehet a kiválasztottságnak Kálvint 1536-ban a francia nyelvű Genf prédikátora, Farel Vilmos meghívja Genfbe (a "Kálvinista Róma", még Debrecennél is előbbrevaló értelemben), ahol keményen kikel minden földi hívság (színes ruhák, tánc, zene, stb.) ellen 1538-ban Farellel együtt elűzik, majd 1541-ben visszahívják, s 1564-ben bekövetkezett haláláig tkp. szabad kezet kap a város egyházi (és világi) ügyeinek intézésében. Kálvinista Akadémiát szervez Genfben, ahol filozófiát, teológiát, ill klasszikus nyelveket tanítanak; s az itt tanuló

diákok Európa legtöbb országába elviszik a kálvinista tanokat. 1553-ban saját maga jelenti fel és égetteti meg az Inkvizíció elől Genfbe menekült Szervet Mihályt. Zwingli és Kálvin tanait hosszú teológiai vita után sikerül összekapcsolni. Zwingli halála után követője, Bullinger egyezik ki Kálvinnal az úrvacsora és a predestinatio kérdésében, s 1566-ban Zwingli hívei is elfogadják az ún. Második Helvét Hitvallást, mellyel gyakorlatilag átveszik a kálvini tanokat. Az angol protestantizmus Luther eszméinek terjedése mind Németországban, mind Angliában szorosan összefüggött a politikai érdekekkel. Az 1485-ben végetért polgárháborúból (Rózsák háborúja a York és Lancaster család között) végül a Tudor-ház került ki győztesen, melynek első uralkodója, VII. Henrik (1485-1509) elsődleges céljának tekintette, hogy hasonló polgárháború soha többé ne törhessen ki Angliában. Mindennek érdekében megerősíti a királyi

hatalmat, letöri a bárók önállósodási törekvéseit (főúri magánhadseregek megszüntetése, a királyi bíróság jogkörének kibővítése, stb.) Utódja VIII Henrik (1509-1547) dinamikus uralkodó, aki apjától erős, jól szervezett hatalmat örököl. Kezdetben ellenzi Luther tevékenységét, maga is ír Luther tanait bíráló munkát, amiért X. Leó pápától megkapja a Defensor Fidei címet (a Hit Védelmezője, a brit uralkodók máig viselik). Első felesége Aragóniai Katalin spanyol hercegnő (V Károly nagynénje), akitől csak egyetlen leánygyermeke születik. VIII Henrik a dinasztia folytonosságának fenntartása érdekében 1526-ban bejelenti válási szándékát, de mivel nem sikerül kimutatni négy generáción belüli rokonságot (azaz vérfertőzést, a válásnak a korban egyedül elfogadhatónak tartott okát) a két család között, ezért a pápa hosszas halogatás után 1534-ben megtagadja a válás kimondását (köszönhetően annak is,

hogy az 1527-es Sacco di Roma után a válást egyáltalán nem támogató spanyol uralkodó lekötelezettje). Henrik kihasználva az angol parlament pápaellenességét - 1534-ben olyan törvényt fogadtat el a parlementtel, mely kijelenti, hogy az angol egyház feje nem a pápa, hanem az angol király. Ezt követően már nincs akadálya a válásnak, s Henrik hamarosan elveszi szeretőjét, Boleyn Annát, akitől azonban szintén csak egy leánygyermeke születik. Boleyn Annát később lefejezik, Henriknek a későbbiekben még négy felesége lesz (hat felesége közül kettőt végeztet ki). Bár az egyházi liturgiát illetően nem történik változtatás, azonban ettől kezdve már az angol nyelvet használják. Henrik kimondja az egyházi birtokok szekularizációját, felosztja a szerzetesrendeket (az ezáltal jövedelem nélkül maradt szerzeteseknek évjáradékot biztosít), a szekularizált birtokokat pedig kiosztja alattvalói között, ezáltal széles társadalmi

bázist teremtve magának (a új birtokosok nem érdekeltek a rekatolizációban). A reform elfogadását nemcsak az angolok hagyományos pápaellenessége, hanem Wolsey bíboros (lordkancellár (a király helyettese), egyidőben Canterbury és York érseke, pápai legátus) botrányos életmódja, ill. népszerűtlen adópolitikája is megkönnyíti. Több vezető tisztségviselő (pl az 1535-ben emiatt kivégzett Morus Tamás) sem hajlandó elfogadni az új egyházszervezetet; 1536-ban több grófság katolikusai fellázadnak, követelve a katolicizmushoz való visszatérést. A későbbiekben a hivatalok betöltését már protestáns eskü letételére kötelezik, aki nem hajlandó az eskü letételére, arra kivégzés vár. VIII. Henrik halála után kiskorú fia, VI Edward (1547/1549-1553) kerül trónra, aki 1553-ban, tizenöt évesen hal meg, helyette apja tanácsadói, s különösen Thomas Cranmer canterbury érsek befolyásolja a politikát. Elfogadják az Általános

imakönyvet, amely az angol protestáns litirgia alapjait tartalmazza, ezt követi 1552-ben a Második általános imakönyv elfogadása. VI Edwardot Mária (1553-1558) követi, aki Aragóniai Katalin leányaként csak látszóleg tért át a protestáns hitre. 1554-ben feleségül megy II Fülöp (1556-1598) spanyol trónörököshöz, újra engedélyezi a szerzetesrendek működését, kísérletet tesz a szekularizált földek visszavételére, gyakorlatilag bosszúhadjáratot folytat a protestasntizmus egykori elterjesztőivel szemben (mindezért az utókortól a Bloody jelzőt kapta). 1558-ban természetes halállal meghal, a trónon I Erzsébet (1558-1603) VIII. Henrik és Boleyn Anna lánya követi Erzsébet hithű protestáns, uralma alatt visszatérnek a protestantizmushoz, ill. elfogadják a Harmadik általános imakönyvet, amely szakít az átlényegülés tanával az úrvacsora kérdésében. 1559 után John Knox skót prédikátor Skóciában is elterjeszti a

kálvinizmust, amit 1583-ig Angliában is erltűrnek, ezt követően azonban az angol kálvinistákat (puritánokat) üldözni kezdik. Az anglikán egyházon belül is jelen van a kálvini irányzat a presbiteriánusok képviseletében, akik az egyházat a kálvini normák szerint kívánják megszervezni (presbitérium kialakítása). A XVII. században alakul ki az independensek (minden egyes egyház önmagát irányító önálló egység, ezen felüli egyházkormányzatra nincs szükség) és a levellerek (szociális programjuk szerint a vallási egyenlőség mellett társadalmi egyenlőségre is szükség van, szavazati jogot szeretnének adni minden önálló egzisztenciával rendelkező angol férfinak) mozgalma. I Erzsébet halála (1603) után a skót Stuart-ház kerül hatalomra (I. Károly, I Jakab), a presbiteriánusok üldözésde tovább folytatódik. A francia vallásháborúk (1562-1598) Franciaországban a százéves háború után megindul a központi hatalom

megerősítése, az egység kialakítása. A megerősödött monarchia 1494-től észak-itáliai hódításokba kezd, melyeket 1559-ig folytat, s eközben összeütközésbe kerülnek a spanyolokkal (ill. megismerkednek az itáliai reneszánsszal is). Súlyosbítja a helyzetet, hogy V Károly spanyol király 1519-től egyben németrómai császár is, ezáltal a Német-Római Császárság is bekapcsolódik a háborúba A francia uralkodó, I. Ferenc (1515-1547) törekszik arra, hogy hatalmát az egyházra is kiterjessze, ennek jegyében kerül sor 1516-ban a bolognai konkordátum elfogadására, melyben a pápa elfogadja, hogy Franciaországon belül csak a francia uralkod engedélyével lehet püspököket kinevezni. I Ferenc támogatja a német protestánsokat, ugyanakkor saját hazájában üldözi a protestantizmust. Utódja, II. Henrik (1547-1559) folytatja politikáját, 1536-tól már a francia kálvinistákat (hugenották) is üldözni kezdik. A kálvinista tanok gyorsan

terjednek Franciaországban, elsősorban a hagyományosan elkülönültebb, városiasodottabb déli területeken (Provance, Languedoc, Aquitain) ahol ráadásul a nemesség és a polgárság mentalitása is közel áll egymáshoz. 1559-ben már országos hugenotta zsinatot tartanak Párizsban, ahol hitvallást (Confessio Gallicana) fogadnak el. Azokon a területeken, ahol többségben vannak, az egyházszervezetet is átalakítják. 1562-ben Vassyban a francia katolikusok hatvan hugenottát mészárolnak le, ami a francia vallásháború kitöréséhez vezet, melybe külföldi hatalmak is bekapcsolódnak (a katolikusokat támogatják pl. a spanyolok, a hugenottákat az angol és német protestánsok) A királyi hatalom gyengesége (1559-1574 között két kiskorú király, II. Ferenc (1559-1560) és IX Károly (15601574) uralkodik, helyettük édesanyjuk, Medici Katalin kormányoz) folytán a vallásháborúba a jelentősebb arisztokrata családok is belépnek (a katolikusok

oldalán pl. a Guise hercegek, míg a protestánsok támogatóiként pl. a Bourbon család) 1567-ben Saint Germain-ben békét köt a katolikus és protestáns tábor, kinyilvánítják a vallásszabadságot (Párizs kivételével, ahol a hugenották nem gyakorolhatják vallásukat), s a hugenották négy erődöt is megkapnak. A béke megpecsételésére a protestáns Bourbon és a királyi Valois család (élén Medici Katalinnal) házassági kapcsolatrta lép: Bourbon Henrik és Valois Margit 1572. augusztus 23-ára, Szent Bertalan napjára kitűzött házasságával. Jelentős hugenotta tömegek érkeznek Párizsba, amit Medici Katalin és katolikus köre a hugenottákkal való leszámolásra szeretne kihasználni. Az esküvő előtt (augusztus 22-én) merényletet kísérelnek meg a legjelentősebb hugenotta hadvezér, Coligny admirális ellen, aki a békekötés után spanyolellenes hadjáratot szeretett volna indítani Németalföldre. A merénylet sikertelen, az uralkodó

azonban lázadásuktól tartván a 23-áról 24-ére virradó éjszakán elrendeli a városban tartózkodó hugenották lemészárlását. Párizsban mintegy 2000, Franciaország további területein pedig kb. 30000 hugenottát ölnek meg (a pápa a eset tiszteletére külön érmet veret, ill. ünnepi misét celebrál) 1574-ben meghal IX. Károly, helyébe III Valois Henrik lép, aki ekkor még (1573-tól) lengyel király, s a lengyel trónt otthagyja a francia trón kedvéért. A gyermektelen uralkodó legfőbb gondja, hogy megfelelő utódról gondoskodjon; a legközelebbi rokon hugának, Margitnak férje, a hugenotta Bourbon Henrik. III Henrik kedvezményeket tesz a hugenottáknak, amelyre válaszul 1576-ban szövetségre lép a katolikus nemesség (Katolikus v. Szent Liga) a hugenották visszaszorítására. Nem fogadják el Bourbon Henriket Franciaország leendő uralkodójaként, sőt 1584-ben szövetséget kötnek a spanyolokkal is. III Henrik 1588-ban megöleti a katolikus

párt legjelentősebb vezérét, Guise Henriket és testvérét, Guise Lajost, de egy fanatikus domonkos rendi szerzetes 1589-ben vele is végez, ezzel kihal a Valois-ház. Az egyetlen lehetséges utód Bourbon Henrik, a spanyolok III. Henrik halála után azonban Németalföld felől behatolnak Párizsba. IV Bourbon Henriknek (1589-1610), előbb Dél-Franciaországban kell rendet tennie, ezt követően kiveri Párizsból a spanyolokat, majd 1593-ban áttér a katolikus hitre ("Párizs megér egy misét"). 1598-ban kiadja a nantes-i ediktumot, melyben elismeri a hugenották vallásszabadságát (Franciaország államvallása a katolikus, de a kálvinizmus is szabadon gyakorolható), valamint jelentős kedvezményeket is ad nekik (pl. több mint kétszáz várost, köztük kikötőket és erődöket is kapnak, saját hadsereget tarthatnak fenn. saját tanácsuk, ill az udvarban külön képviselőjük van). IV Henrikkel 1610-ben egy fanatikus szerzertes, Rastignac végez,

utódja XIII. Lajos, aki államiniszterével Richelieu bíborossal fegyveresen is igyekszik a hugenották önállóságát felszámolni (pl. La Rochelle ostroma) Végül 1685-ben XIV Lajos visszavonja a nantes-i ediktumot, ezt követően többszázezer hugenotta hagyja el Franciaországot, akik főleg Németalföldön, ill, Németországban telepednek le. Az ellenreformáció 1. A tridenti zsinat és határozatai A reformáció elleni katolikus visszahatás elindítója a III. Pál pápa által 1536-ban összehívott, de csak mintegy kilenc évvel később összeülő tridenti zsinat (1545-1563) volt. A tizennyolc éven át ülésező zsinat három szakaszban tartotta üléseit, melyeken fontos dogmatikai döntéseket hoztak a reformáció által megtámadott tanításokról, ill. reformrendelkezéseket a reformátorok által is kritizált visszaélések megszünetésére. A zsinat határozatait 255 püspök írta alá, IV Pius pápa pedig 1564-ben bullával szentesítette. A

protestánsok nem fogadták el a zsinati határozatokat, ezzel a szakadás véglegessé vált. a. dogmatikus zsinati rendelkezések: - tárgyalási alapul a nicea-konstantinápolyi hitvallást tették magukévá, a kinyilatkoztatás formájául a szentírást és az apostoli hagyományt jelölték meg, majd felsorolták a kanonikusnak ítélt bibliai könyveket (45 ótestamentumi, 27 újtestamentumi). Kimondták a Vulgata autenticitását is, - az eredendő bűn kérdésében leszögezték, hogy Ádám bűne minden emberre átszált, az egész emberi nem megváltásra szorul, melyet Krisztus hozott el, akinek révén - a szabad akarat működése és jócselekedetek gyakorlása mellett - az ember képes a megigazulásra, - a szentségek számát hétben állapították meg (keresztség, bérmálás, oltári szentség, a bűnbánat szentsége, utolsó kenet, egyházi rend, házasság), az oltári sszentség tekintetében az átlényegülés (transsubstantiatio) tanát fogadták el, - a

házasság szentségéről szóló dekrétum megerősítette az egyház előtt kötött házasságok tekintélyét, ill. kimondta, hogy házasságot csak hivatalosan beiktatott pap köthet, - a purgatóriumról szóló dekrétum a tisztítóhely léte mellett azt is tanította, hogy az ott tartózkodó elhunytak a hívek imádsága, ill. miseáldozat révén segítségben részesíthetők, - a zsinat védelmébe vette a szentek és szentképek tiszteletét, különös jelentőséget tulajdonítva a Mária-tiszteletnek, - körvonalazta a búcsúról szóló katolikus tanítást, kijelentve, hogy az egyháznak joga és hatalma van a búcsú engedélyezésére, b. zsinati reformintézkedések: - a püspökök és papok kötelesek székhelyükön tartózkodni, egyházhoz méltó életmódot folytatni és megkülönböztető öltözéket (reverendát vagy talárist) viselni, - a püspököket kötelezték egyházmegyéjük rendszeres látogatására, ellenőrzésére, zsinatok tartására.

A plébánosok számára előírták, hogy minden vasárnap és ünnepnap tartsanak prédikációt és hitoktatást a templomban , - a szerzetesektől szigorúan megkövetelték a fogadalmak (tisztaság, szegénység, engedelmesség) betartását, a kolostori élet és a kolostorok más neműek előtti zártságát (klauzúra), - szabályokat alkottak a papnevelésre és a szemináriumi rendre vonatkozólag, - eltörölték a búcsúcédulák árusítását, szabályozták a búcsúhírdetés rendjét, - új liturgikus könyvek kiadásával egységesítették az istentiszteletet. Készítzettek egy katekizmust is, amely röviden összefoglalja a katolikus tanítást és az erkölcsi elveket, - kiadták a tiltott könyvek jegyzékét (Index), - a pápa zsinati kongregációt hozott létre a zsinati határozatok teljesítésének ellenőrzésére. 2. A Jezsuiták és szervezetük A Loyolai Szent Ignác által 1534-ben alapított, s III. Pál által 1540-ben a Regimini militantis

Ecclesiae című bullával jóváhagyott jezsuita rend (Societas Jesu ~ Jézus Társasága) rendkívül fontos szerepet játszott a tridenti zsinat határozatainak a gyakorlatba való átültetse, ill. az ellenreformációs törekvések megvalósítása szempontjából. A rend alapvető céljául a világ egyesítését tűzte ki a pápa fősége alatt. A hármas szerzetesi fogadalom (tisztaság, szegénység, engedelmesség) mellett egy negyediket is tettek, melyben a pápa iránti feltétlen engedelmeségre kötelezték magukat. A rend élén az élethosszig választott általános rendfőnök (generális) állt, aki az egyes rendtartományok főnökeit (provinciálisok), ill. a többi tisztségviselőt (pl a rendházak főnökeit) meghatározott időre (általában három vagy hat évre) nevezte ki (a kinevzett rendi előljárók bármikor leválthatók voltak, a rendfőnököt csak az őt kinevező általános rendi gyűlés válthatta le). A rend tagjaitól katonás fegyelmet

követelt (a jezsuitának úgy kellett engedelmeskednie, mintha holttest lenne (sicut cadaver)), ugyanakkor nem írt elő a tagok számára böjtöket, önsanyargatást, hosszas imákat, stb. Hogy feladatukat maradéktalanul teljesíteni tudják, a rend különös gondot fordított tagjainak képzésére, nevelésére. A rendtagok sokoldalú tudásukat a katolicizmus megerősítésére, a reformáció megállítására, ill. felszámolására és missziós tevékenységre fordították. A legnagyobb hatást azzal érték el, hogy különös gondot fordítottak az ifjúság nevelésére. Arra is törekedtek, hogy mint nevelők vagy gyóntatók bekerüljenek a fejedelmi udvarokba, s ezáltal lehetőségük legyen a politikai élet befolyásolására. Az első jezsuiták 1560-ban érkeztek Magyarországra és megalapították a nagyszombati kollégiumot. 3. A katolikus vallás megújíása, visszatérítés a katolikus tanításokhoz Miután a katolikus egyház a reformáció további

terjedésének gátat vetett, a reformációhoz csatlakozott területek visszahódításához is hozzáfogott; ez gyakran politikai és erőszakos eszközökkel is összefonódott. Az ellenreformációs mozgalom mindenütt élvezte a feudális reakció támogatását, szoros kapcsolatban volt pl. V Károly és utódja, II Fülöp spanyol vezetés alatt álló katolikus világbirodalom megteremtését célzó törekvésseivel. Az osztrák Habsburgok is mindent megtettek az ellenreformáció kibontakoztatása érdekében, hogy hatalmukat megszilárdítsák Közép-Európa országaiban. Spanyolországban és Portugáliában minden protestáns betüremkedést felszámolt az Inkvizíció. Franciaországban az évtizedekig tartó vallásháborúk után véres kegyetlenséggel akadályozták meg a reformáció megerősödését. Németalföld francia és flamand területei katolikusok maradtak, de a holland részeken nem sikerült a katolikus egyház pozícióit megerősíteni, a brit

szigeteken pedig hatalmi eszközökkel akadályozták meg a katolicizmus behatolását. Európa és Németország északi területein szintén kudarcot vallottak az egyház kísérletei, míg Dél-, és Nyugat-Németországban, a Habsburgok örökös tartományaiban és Magyarországon visszaállítoták a katolicizmus uralmát. Svájc olasz nyelvterületén teljes egészében, a német terület kb. felén, míg a francia területeken kisebb részben volt sikeres a rekatolizáció. 4. A pápai Inkvizíció Az inkvizíció (Sacra Romana et universalis inquisitio, későbbi nevén Sanctum Officium) újjáalakítása a bíborosi testületen belül történt meg, III. Pál pápa 1542-ben kiadott Licet ab initio kezdetű bullájával. Ez a szerv az első bíborosi kongregáció (hivatal), melyet hat főinkvizítor irányított, élükön a bíboros főinkvizítorral. Az inkvizíció tényleges megalapítója a spanyol dominikánus szerzetesből bíborossá lett Carafa volt, aki egyesítette

a középkori dominikánus és a spanyol állami inkvizíciót, átvette az utóbbi által kifejlesztett kínzási eljárásokat és pszichológiai módszereket. A pápai inkvizíció rangra, nemre való tekintet nélkül bárki felett ítélhetett, halálbüntetést (autodfé) szabhatott ki, melyet csak a pápa érvényteleníthetett. Az inkvizíciót a világi karhatalom is támogatta, s tkp. mindent megtehetett annak érdekében, hogy a reformációt megállítsa, kiirtsa, ill. megtoroljon minden eltérést az igazságnak nyilvánított dogmáktól 1543ban Carafa elrendelte, hogy a könyvek kinyomtatása csak az inkvizíció előzetes engedélyével történhet, ezel megalapozta az egyházi könyvcenzúra intézményét. 5. A barokk művészet A barokk művészet első alkotásának az 1568-ban, Giacomo Vignola által építeni kezdett római Il Gesu templomot tekinthetjük, de barokk stílusban fejezi be 1629-ben Lorenzo Bernini a római Szent Péter templom építését is. A

barokk stílus - szemben a reneszánsszal - egész Európában elterjed. A négyszögletű alaprajz helyébe a kör vagy ovális lép, az egyenes vonalú homlokzatok gyakran ívben meghajolnak. Az épületeket díszítő freskók szerves részét képezik a barokk épületeknek. A barokk festészet kimagasló alakjai: Andrea Pazzo, Pieter Paul Rubens, Michelangelo Caravaggio, Diego Rodiguez Velazqez, ill. Rembrandt van Rijn A zenében a barokk új műfajok - opera, zenekari kíséretes mise, hangszerszóló - megszületését jelentette (Bach, Händel, Monteverdi, Purcell, stb.) A barokk az irodalomtudományra is jelentős hatást gyakorol (Torquato Tasso: Megszabadított Jeruzsálem; John Milton: Elveszett paradicsom). A barokk vallásosság elsősorban a képzelet megragadásával és az érzelmek befolyásolásával, külső áhitatgyakorlatok végzésével igyekezett az emberek hitét és egyházhűségét felkelteni és ébrentartani. A díszes barokk templomok, a látványos

körmenetek, a káprázatos szertartások, a bűnbánatra és rendkívüli tettekre buzdító lángoló szónoklatok a nép körében egyre sikeresebben vették fel a versenyt a reformált egyházak puritán istentiszteleteivel, inkább az értelemre támaszkodó prédikációival. VIII. Spanyolország a XV-XVI században 1. Az Ibériai-félsziget a XV században - Kasztília: a legnagyobb, a félsziget középső részén elterülő állam, - Aragónia (északkeleten), - Navarra (északon), - Granada: az utolsó mór állam a félsziget déli részén, - Portugália. 2. Egyesítési elképzelések - portugál-kasztíliai elképzelés (házasság útján), - aragóniai-kasztíliai egyesítési modell. 3. A spanyol egység kialakulása - 1469: Aragóniai Ferdinánd és Kasztíliai Izabella házassága (titokban, előzetes levélváltás útján), - 1474: Izabella átveszi a kasztíliai trónt, - 1479: Ferdinánd Aragónia trónjára lép (ekkor még - bár mindketten szuverén

uralkodók - két különálló államszervezetről beszélünk), - 1492: a spanyol csapatok elfoglalják Granadát - amely Kasztíliához kerül -, csökken a félsziget széttagoltsága, - 1515-től Navarra is csatlakozik, - 1580: II. Fülöp (akiről Niccolo Macchiavelli a Fejedelem című művében rendkívül pozitív értékelést ad (pozitívan értékeli Ferdinándot, s még inkább Izabellát is)) megszerzi Portugáliát (gyakorlatilag csak perszonálunió, amely 1640-ben fel is bomlik). 4. Spanyolország modernizálása (Ferdinánd és Izabella által) - a hadsereg modernizálása a mórok elleni háború (1481-1492) alatt: az azt megelőzően döntően a főúri lovascsapatokra épülő hadseregben jelentős szerepet kap a zsoldosokból álló gyalogság, megszervezik a tüzérséget is. Bevezetik a térkép alapján történő hadvezetést, - a Santa Hermandad (Szent Testvériség) kasztíliai városszövertségre, ill. annak milíciáira is támaszkodnak, jelentősen

megkönnyítve ezzel a rendfenntartást, - Mesta: a juhtenyésztők - elsősorban Kasztíliára jellemző - szervezete, amely fegyveres erő fenntartására jogosult, adót és illetéket fizet, sőt olykor kölcsönöket is folyósít a koronának. (Spanyolországon évente kétszer (a téli időszakban a déli legelők, nyáron a Pireneusok felé) többmillió juhot terelnek végig, a juhterelő útvonalak gyakorta szántóföldeken vezetnek keresztül. A parasztok, hogy földjeik tönkretételét megakadályozzák, gyakorta fegyveresen is ellenálltak a juhterelőknek, ennek kiiktatsára kapta a Mesta a fegyveres erő fenntartásának jogát (tkp. Spanyolország mai száraz klímája is az évszázadokig tartó rendszeres juhterelésnek, ill az ezzel járó környezeti károknak köszönhető; az erdőpusztulásból eredő fahiány miatt már a XVI. században is nehézségekbe ütközött a megfelelő mennyiségű faanyag biztosítása).), - Inkvizíció (Inquisitio): 1480-tól

szerveződik meg Spanyolországban, hatásköre az élet minden területére kiterjed. Tkp spanyol királyi inkvizíció, melynek feladata nemcsak az eretnekek üldözése, hanem a királyi hatalom elleni tevékenységekkel való leszámolás is. Működésének köszönhető az is, hogy a reformáció tkp. egyáltalán nem tudott gyökeret verni Spanyolország területén, - 1492-ben kerül sor a zsidók kiűzésére Spanyolországból (a mórok 1502-ben bekövetkezett kiűzése mellett ez is a vallási türelmetlenség jele). Bár a zsidóság nagy hagyományokkal rendelkezett Spanyolországban (főleg kereskedőkként, pénzemberekként, stb. dolgoztak), mégis nagy volt irányukban az ellenszenv. Gyakran szerveződtek ellenük pogromok, melyekben valószínűleg az állam is szerepet vállalt, bár ezt hivatalosan sosem ismerték el. A kiűzött zsidók vagyonából sokan részesedtek, sőt a korona is hasznot húzott belőle, hisz így nem kellett visszafizetniük a tőlük

felvett jelentős kölcsönöket. Tkp a zsidók jelentették a korabeli spanyol gazdaság vezető rétegét, így kiűzésük egyáltalán nem tett jót az ország gazdaságának, - 1502-ben a mórokat is elűzik. A mórok Granada elfoglalása után több ígéretet is kaptak a koronától, 1502-ben azonban elrendelték, hogy a 14 éven felüli móroknak vagy át kell térniük a katolikus hitre, vagy távozniuk kell az országból. Mivel a kor legjobb földművelői a mórok voltak, ezért kiűzésük szintén gyengítette az ország gazdaságát, - 1504-ben Izabella halála után meggyengül a spanyol egység, s három évbe telik, míg Ferdinánd megszerzi a régensséget Kasztíliában lányuk, Őrült Johanna nevében, 5. Habsburg Károly 1516-ban Ferdinánd halálakor az összes spanyol terület I. Habsburg Károlyra (1516-1556) száll (Ferdinánd unokája, Johanna és Habsburg Szép Fülöp (apja Miksa német-római császár) gyermeke. Fülöp sokszor megcsalta Johannát, de

később a fiatalon meghalt Johanna koporsóját mindenhová magával vitette. Károly Németalföldet is örökölte Fülöptől) 1519-ben I Károlyt V Károly néven német-római császárrá választják; ő ad megbízást Magellánnak a Föld körülhajózására. A király még nem rendelkezik állandó székhellyel Spanyolországban, hol itt száll meg, hol ott. Kezdetben nem tudja megszüntetni a cortezek (rendi gyűlések) működését, az abszolutizmus csak az államhatalom legfelsőbb szintjén működik. Később megtöri az arisztokráciát, a grandok (főnemesek) és a hidalgók is háttérbe szorulnak, sőt kiterjeszti hatalmát a városok fölé is (bár a városok nem adják könnyen magukat, 1520-1523 között fel is lázadnak az uralkodó ellen), s ezután már a központi akarat érvényesül. Spanyolországnak több kára származott Károly uralkodásából, mint haszna, hisz ő egy világbirodalom uralkodója volt (akinek "birodalmában soha nem nyugszik le

a Nap"). A befolyt arany jó része Németalföldre, Flandriába áramlik, a spanyol gazdaság elkényelmesedik, legyengül és elveszti versenyképességét. Kasztíliában óriási adókat vetnek ki. Károly az 1550-es évekre már belátja, hogy nem tudja megvalósítani álmát, mely egy egységes, spanyol vezetés alatt álló keresztény világbirodalom létrehozása lett volna. Birodalmában állandó helyi problémákkal kell szembenéznie, ezért 15551556 folyamán összes címéről lemond, Spanyolországot II Fülöpre (1556-1598), míg a németrómai császári trónt I Ferdinándra (1519-1564) hagyja (Ferdinánd károly halála után, 15581564-ig német-római császár) Lemondása után visszavonultan él, súlyos köszvénnyel küzd, s 1558-ban meghal. Törvénytelen gyermekei közül megemlítendő Pármai Margit (Németalföld helytartója) és Don Juan. 6. II Fülöp II. Fülöp az állam költségeit leginkább (50%-os kamatra felvett) kölcsönökből volt

kénytelen fedezni, így a korona bevételeinek 2/3-át később a kölcsönök tőkéjének és kamatainak törlesztése kell fordítania. 1571-ben és 1596-ban is csődöt kell jelentenie, előfordul, hogy hatalmi szóval egyszerűen eltörli a tartozásokat, ami viszont a neki kölcsönző bankárokat teszi tönkre. A csődből kiutat keresve súlyos adókat vet ki Kasztíliára, ami a kasztíliai gazdaság hanyatlásához vezet. Tanácsok, szakembnerek segítségével igyekszik kormányozni, területi illetőségű tanácsokat alapít (Indiák Tanácsa, Flandriai Tanács, Itáliai Tanács, Portugákl Tanács), illetve birodalmi illetékesség esetében főleg az inkvizítorokra támaszkodik. Nagy a bürokratizmus, általánsan elterjed a kenőpénzek alkalmazása. A legfőbb bürokrata maga a király, aki a legfontosabb ügyekkel személyesen kíván foglalkozni, ám nehezen hoz döntéseket. Bigott katolikus, üldözi a protestánsokat, ugyanakkor az egyházat is

jövedelemforrásnak tekinti. A XVI század Spanyolország aranykora, de egyben a gazdasági hanyatlás kezdete is. 1569-re lezárják az itáliai spanyol háborúkat. 1571-ben a Don Juan által vezetett spanyol flotta legyőzi az addig legyőzhetetlennek hitt török flottát. 1580-ban II Fülöp megszerzi Portugáliát, jelentősen növelve ezzel presztizsét. 1588 augusztus 8-án az Armada súlyos vereséget szenved a brit hajóhadtól II Fülöp Erzsébet királyné megtörését tűzte ki célul (összefüggésben a spanyol tengeri kereskedelmet jelentősen zavaró angol kalózokal), de ezt nem tudta elérni. A 130 hajóból álló, mintegy 30000 embert (ebből kb. 20000 katona, akinek feladata az angliai partraszállás lett volna) szállító Armada pusztulásának okát a spanyol és brit flotta harcmodorának különbségében kereshetjük. A spanyolok a klasszikus ókori harcmodort követve az ellenséges hajók megcsáklyázása után közelharcban igyekeztek leszámolni a

brit flottával, míg az angol hadihajók ágyúik és jóval nagyobb tűzerejük révén sikeresen távol tudták tartani maguktól a spanyolokat. Az Armada nem semmisül meg ugyan teljesen, de kb. 15000 embert vesztenek, s csak a Britszigetek megkerülésével tudnak hazajutni 7. Spanyolország a XVII században - III. Fülöp (1598-1621) uralkodása alatt kötik meg a fegyverszünetet Németalfölddel 1609-1610 folyamán a moriszkókat (megkeresztelkedett mórok) is kiűzik. A tényleges hatalom tkp kegyence, Lerma gróf kezében van, - IV. Fülöp (1621-1665) bekapcsolódott a harmincéves háborúba annak érdekében, hogy megszerezze Hollandiát, de tervei nem vezettek eredményre. Az 1640-1642-ig tartó katalán felkelés idején erősen hanyatlik a gazdaság. A tényleges hatalom tkp kegyence, Olivarez herceg kezében van, - II. Károly (1665-1700) az utolsó spanyolországi Habsburg uralkodó 8. Gazdaság - az iparban a XVI. században megjelennek a manufaktúrák, - a zsidók

és a mórok kiűzése súlyos kárkat okozott a gadaságnak, - eleve gyenge a kereskedelmi tőke, - a beáramló nemesfém tkp. csak átfolyik az országon, felborítja az árviszonyokat, s nem fejleszti a gazdaságot, - árforradalom (a magas bérek és alacsony árak nem ösztönzik a gazdaság fejlődését), - tkp. ellenmerkantilizmus figyelhető meg: a kereskedelem, az export és a nemesfémvagyon felhalmozása helyett az importot ösztönzik, - a magas adók tönkreteszik a gazdaságot (pl. az alkabala: súlyos forgalmi adó, amely felborítja a belső kereskedelem rendjét), - a spanyol mentalitásban a munkához való hozzáállás is hibáztatható a gazdaság hanyatlásában. IX. A németalföldi szabadságharc A 17 tartományból álló Németalföld a XVI századi Európa egyik leggazdagabb, legfejlettebb, legnagyobb népsűrűségű területe. Kedvező földrajzi fekvése hamar az északi és déli kereskedelem találkozási pontjává tette, ami ösztönzően hatott

saját gazdaságára (hajóépítés, posztókészítés, mezőgazdasági termelés) is. A kjedvező kereskedelmi lehetőségekkel élve a polgárság megerősödött. 1506-ban a későbbi német-római császár, V Károly lett Burgundia és Németalföld hercege, aki császárként 1548-ban kiemelte a tartományokat a Német-római Császárságból, spanyol kormányzat alá rendelte őket, s élükre spanyol helytartót nevezett ki. V. Károly lemondása után a németalföldi tartományokat fia, II Fülöp örökölte, aki kemény üldözéssel próbálta Németalföldet megtisztítani a protestantizmustól. Az általa kinevezett helytartó, Pármai Margit alatt a németalföldi előkelőségekből álló, eddig irányítószerepet játszó tanács véleményét egyre ritkábban kérték ki, s a megerősödött spanyol uralom megnyirbálta a helyi nemesek előjogait is. A polgárokat leginkább a spanyol gyapjú magas behozatali vámja, ill a németalföldi kereskedőknek a

gyarmatokkal való kereskedésből való kizárása sújtotta. A nemesség küldöttsége Orániai Vilmos, Egmont és Hoorn gróf vezetésével 1566. április 5-én petíciót nyújtott át Pármai Margitnak, melyben követelték a legkirívóbb sérelmek orvoslását (pl. általános rendi gyűlés (Staten Generaal) összehívása). A helytartó elé járuló küldöttséget az egyik udvaronc koldusoknak (gueux) nevezte (később emiatt lett jelképük a koldustarisznya). Ugyanebben az évben lázadás tört ki a déli tartományokban (a baltikumi gabonaszállítmányok elmaradása és az élelmiszerárak gyors emelkedése miatt). A felkelők megtámadták a katolikus templomokat, képeiket, kegytárgyait - és ezzel együtt az adósságleveleket is - szétrombolták. A spanyol uralkodó az erőszak mellett döntött. I. szakasz (1566-1576) II. Fülöp Pármai Margit helyett Alba hercegét nevezte ki Németalföld helytartójává, aki 1567-ben tekintélyes hadsereg élén bevonult

Brüsszelbe és megkezte a bosszúhadjáratot. Többezer embert végeztet ki köztük 1568-ban Egmontot és Hoornt is. A nemesi emigráció vezetőjévé lett Orániai Vilmos 1568-tól többször is betört az országba. A kirobbant felkelésben sorra kerültek a lázadók kezére a tartományok kikötői és városai; a felkelők Dordrecht-ben rendi gyűlést is tartottak. A király végül 1573-ban visszahívta Alba herceget, de a felkelést lecsillapítani már nem tudta. Az 1574-es dordrechti zsinaton a kálvinizmust tették államvallássá. II. szakasz (1576-1579) 1576-ban a spanyol zsoldosok kifosztották Antwerpent, mire a déli tartományok katolikusai a genti pacifikációban a spanyolok kiűzésére szövetkeztek az északiakkal. 1577-ben Don Juan lett Németalföld herlytartója, aki elfogadta a genti pacifikációt, s 1578-ban bekövetkezett haláláig viszonylagos béke honolt a tartományokban. A Don Juant követő helytartó, Pármai Sándor jó diplomáciai érzékkel

használta ki a katolikusok és protestánsokkal egymással szembeni gyanakvását. A déli tartományok a katolicizmus védelmére 1579 januárjában létrehozták az arrasi uniót, amire az északi protestáns tartományok Holand és Zeeeland vezetésével megalapították az utrechi uniót. 1581-ben az utrechti unió kimondta II. Fülöp trónfosztását 1584-ben egy fanatikus katolikus meggyilkolta Oránai Vilmost, örökébe lépő fia, Orániai Móric kezdetben nem tudta sikeresen felvenni a versenyt Pármai Sándor katonai erejével. A holland tartományok győzelmét végül a kedvezőre forduló külpolitikai helyzet segítette elő (1588: az Armada veresége Angliánál, 1589: IV. Henrik trónralépése Feóranciaországban, III Fülöp uralkodásának kezdete trónralépése Spanyolországban). 1604-ben a holland flotta Gibraltárnál legyőzi a spanyol hajóhadat, s 1609ben 12 évre szóló fegyverszünetet kötnek A fegyverszünet letelte után - a harmincéves

háború kezdeti szakaszában - újra támadásba lendülő spanyolok ugyan kezdetben sikereket érnek el (pl. Ambroggio Spinola tábornok elfoglalja Bredát), a vesztfáliai békével (1648) azonban véglegessé válik Hollandia függetlensége. Hollandiában tovább erősödik a manufaktúraipar, a hajóépítés, a textilipar, ill. fejlődik az optikai eszközök gyártása, a nyomdászat, a gyémánt-, és üvegcsiszolás is. Az igazi gazdagságot azonban a tengeri kereskedelem hozza megt: meghódítják a portugál gyarmatok nagy részét, hatalmas gyarmatbirodalommá szervezik Indonézia szigetvilágát. A felhalmozódó óriási vagyonok hatalmas banküzleteket tesznek lehetővé, így hamarosan Hollandia lesz a világ első pénzügyi nagyhatalma. A mezőgazdaságban új módszerek jelentek meg, pl a vetésforgó, az istállózó állattartás (lehetővé téve a fokozottabb trágyázást), s 1636-ban itt használtak először cséplőgépet. Világhírűvé vált a

virágkertészet, tejgazdaságokat rendeztek be (sajtkészítés). Tökéletesítették a szélkereket, az országot csatornák hálózták be, melyek öntözésre és közlekedésre egyaránt alkalmasak voltak. Hollandia lett a tőkés mintaállam X. A Tudor-abszolutizmus A tőkés fejlődés csírái már a XV. század elején megmutatkoznak Az angol abszolutizmus megteremtése az 1485-1603 között öt uralkodót adó Tudor-dinasztiához főzúdik. A Tudor-ház első tagja, a Rózsák Háborújából (1455-1485) győztesen kikerülő VII. Henrik (1485-1509) józan, megfontolt uralkodó, takarékoan bánt a jövedelmekkel (talán még kissé zsugori is volt). Alapvető céljának tekintette, hogy a Rózsák Háborújához hasonló polgárháború soha többé ne törhessen ki Angliában, s ennek érdekében megtörte az arisztokrácia hatlamát (megtiltotta számukra a zsoldosok felfogadását), ill. a Star Chamber (Csillagkamara, tkp királyi bíróság) létrehozásával az

arisztokraták fölé is kiterjesztette bírói jogkörét. Új arisztokrata családokat (pl Cecil, Bacon, Russel) emelt fel, akikre ellenzékével szemben támaszkodhatott. Szilárd anyagi bázist termetett magának, pl. azáltal, hogy adókat szavaztatott meg hadi célokra, majd "elfelejtette" megindítani a hadjáratokat. Adószakemberei gyakran szálltak ki pl iparosokhoz, majd indok nélkül felemelték az adót (Morton vasvillája), de vigyáztak arra, hogy a kivetett adó ne legyen irreális nagyságú. Politikájának ssikerét mutatja, hogy halálakor mintegy 15 évnyi bevétel halmozódott fel a királyi kincstárban. Utódja VIII. Henrik (1509-1547) idővel sikeresen elherdálja az apjától örökölt vagyont Ennek oka részben az államgépezet működtetésének költségeiben, részben a VIII. Henrik által vezetett fényesebb, reneszánsz udvartartás költségeinek köszönhető, részében pedig a Henrik által folytatott egyensúlyi politikájának, melynek

értelmében a kontinensen zajló háborúkban igyekezett a gyengébb felet (pl. a spanyol-francia konfliktus idején a franciákat) támogatni Hernrik összeütközésbe kerül az egyházzal is, mivel pénzügyi gondjainak enyhítésére igyekszik a Rómába áramló egyházi jövedelmeket (Péter fillérek, annaták (az újonnan kinevezett püspök a püspökség első évi jövedelmét a pápának adja)) szekularizálni. Első felesége Aragóniai Katalin spanyol hercegnő (V. Károly nagynénje), akitől csak egyetlen leánygyermeke születik VIII Henrik a dinasztia folytonosságának fenntartása érdekében, ill. - a franciák támogatása miatt egyre kínosabbá váló spanyol szövetség lerázására 1526-ban bejelenti válási szándékát, de mivel nem sikerül kimutatni négy generáción belüli rokonságot (azaz vérfertőzést, a válásnak a korban egyedül elfogadhatónak tartott okát) a két család között, ezért a pápa hosszas halogatás után 1534-ben

megtagadja a válás kimondását (köszönhetően annak is, hogy az 1527-es Sacco di Roma után a válást egyáltalán nem támogató spanyol uralkodó lekötelezettje). Henrik - kihasználva az angol parlament pápaellenességét - 1534-ben olyan törvényt fogadtat el a parlementtel, mely kijelenti, hogy az angol egyház feje nem a pápa, hanem az angol király (ezt megelőzően már 1531-ben önmagát nyilvánította az angol egyház fejévé). Ezt követően már nincs akadálya a válásnak, s Henrik hamarosan elveszi szeretőjét, Boleyn Annát, akitől azonban szintén csak egy leánygyermeke születik. Boleyn Annát később lefejezik, Henriknek a későbbiekben még négy felesége lesz (hat felesége közül kettőt végeztet ki). Az angol egyház anyagi alapját a szekularizált kolostori birtokok jelentik majd. A hittételek ekkor még nem tekinthetők kiforrottnak, Henrik 1536-1539 között több, egymásnak ellentmondó rendeletet is kiad, ill. visszavon, majd újra

kiad ebben a kérdésben, s a problémát csak I Erzsébet rendezi majd véglegesen (1563-ban a 39 cikkelyből álló anglikán dogmák elfogadásával ötvözi a katolikus és kálvinista hittételeket). Politikai hintapolitikája következtében kb 70 ezer embert végeznek ki. VIII. Henriket kiskorú fia, VI Edward (1547-1553) követi, aki 1553-ban, tizenöt évesen hal meg, helyette apja tanácsadói, s különösen Thomas Cranmer canterbury érsek befolyásolja a politikát. VI. Edward utóda Mária (1553-1558), aki Aragóniai Katalin leányaként csak látszóleg tért át a protestáns hitre. 1554-ben feleségül megy II Fülöp (1556-1598) spanyol trónörököshöz, újra engedélyezi a szerzetesrendek működését, kísérletet tesz a szekularizált földek visszavételére, gyakorlatilag bosszúhadjáratot folytat a protestasntizmus egykori elterjesztőivel szemben (mindezért az utókortól a Bloody jelzőt kapta). 1558-ban természetes halállal meghal A trónon I.

Erzsébet (1558-1603) VIII Henrik és Boleyn Anna lánya következik Erzsébet hithű protestáns, uralma alatt visszatérnek a protestantizmushoz, ill. elfogadják a Harmadik általános imakönyvet, amely szakít az átlényegülés tanával az úrvacsora kérdésében. Uralkodása jelenti az angol abszolutizmus fénykorát. Abszolutizmusa ugynakkor korlátozott is, legfőbb korlátját a parlament jelentette. A törvényeket a parlament hozza, s az adókat is - melyeket Angliában segélyeknek neveznek - a parlament szavazza meg. Az adóprés nem működik Angliában, az adók mértékének megszavazása ugyanis soha nem léphet túl egy bizonyos határt. Mindezeken túl azonban, azaz külpolitikai és egyházi ügyekben, az ipar és kereskedelem szabályozásában, ill. a trónöröklés kérdésében szabad kezet élvezett. A vallási viták lezárása érdekében fogadtatja el 1563-ban a 39 cikkelyből álló anglikán dogmákat, s egyházügyi kérdésekben mindvégig

következetes marad. Egyaránt üldözi a katolikusokat és a puritánokat (ha Máriát a Bloody névvel illetjük, akkor tkp. Erzsébet is rászolgált erre a jelzőre) Külpolitikájában a két legfontosabb problémát a skót kérdés, ill. a Spanyolországhoz való viszony jelenti A skót Stuart Mária 1561ben foglalta el Skócia trónját, s mivel leányágon maga is a Tudor-ház tagja volt, ill katolikusként fattyúnak tartja Erzsébetet, akinek apja többször is elvált, igényt tartott Anglia trónjára is. Máriának 1566-ban születik meg Jakab nevű fia, aki Erzsébet halála után az angol trónt is örökli. Mária ellen 1567-1568 folyamán felkelés tör ki (férjét meggyilkolták, s Mária a gyászév letelte után ment feleségül szeretőjéhez), s az uralkodónő kénytelen Angliába menekülni, ahol mintegy húsz évig megtűrik, de mivel nem hajlandó lemondani az angol trón iránti igényéről, 1587-ben kivégzik. A pápa ennek következtében keresztes

hadjáratot hírdet Anglia ellen, melynek élére II Fülöp spanyol király áll, s 1588-ban az Armada megtámadja Angliát. A támadás megindítására csak ürügyül szolgált Stuart Mária kivégzése, a valós ok az angol-spanyol külpolitikai és kereskedelmi érdekek ütközésében keresendő. A támadás nem jár sikerrel, az Armada elpusztul, s mindez csak Anglia pozícióit erősíti. Főúri összeesküvésekkel kell szembenéznie 1569-ben (észak grófjainak felkelése), 1572-ben (Norfolk grófjának összeesküvése) és 1601-ben (Essex grófjának összeesküvése). 1585-ben Walter Raleigh megalapítja Virginiát, Anglia első amerikai gyarmatát. 1600-ban megalakul az angol Kelet-indiai Társaság Erzsébet megfontolt reálpolitikus, ezt bizonyítja az is, hogy 1601-ben a közjó érdekében meghátrál a parlament monopóliumellenes döntései elől. Erzsébet soha nem ment férjhez, mivel nem akarta, hogy oldalán egy férfi korlátozza őt döntéseiben.

Halála után Stuart Mária fia, Stuart Jakab (16031625) foglalja el a trónt XI. A francia abszolutizmus kiépítése A francia abszolutizmus kiépítése a Valois-ház nevéhez fűződik. A XVI század első felében uralkodó I. Ferenc (1515-1547) a dinasztia legjelentősebb uralkodója, az őt követő II Henrik (1547-1559) szintén jó képességű király. Uralkodásuk alatt megerősödött a királyi hatalom; a királyi tanács szétvált, több tanácsra differenciálódott (államügy, pénzügy, stb.), így könnyebb volt meghozni a szükséges intézkedéseket. Új tisztségek jelentek meg: - négy államtitkár (rendeletek hozatalára), - főhivatalnokok, - intendánsok: olyan királyi biztosok akik vidéken képviselték királyt, majd a király székelyére visszatérve jelentést tettek. Tkp a király kinyújtott kezei, Az uralkodó az egyházi javadalmakkal is rendelkezett, a főpapokat 1516 óta ő nevezte ki (e jogát az 1516-ban a pápával megkötött bolognai

konkordátum erősítette meg). Rendi gyűléseket 76 évig (1484-1560) nem hívtak össze, nemcsak I. Ferenc és II Henrik, hanerm elődeik, XII Lajos és VIII. Károly sem foglalkoztak ezzel Ezt a folyamatot a XVI század második felében megjelenő vallási problémák ill. küzdelmek törték meg A vallási küzdelmek kialakulásábabn három fontos tényező játszott szerepet: - a katolikus tábor megerősödése, - erős protestáns tábor (hugenották) kialakulása, ill. - a II. Henriket követő fiatalkorú és gyengekezű királyok miatt a királyi hatalom épp akkor került válságba, amikor a legnagyobb igény lett volna iránta. A katolikus tábor szervezkedik a protestánsok ellen, mert úgy érzik, hogy a király nem tesz meg mindent ebben a kérdésben, ezért a pápától vártak segítséget (1545, Tridentinum). Táborukban olyan arisztokraták is voltak, akik szerettek volna a trónra kerülni, pl. az északkeletfranciaországi Guise-család (Guise Mária volt

Stuart Mária anyja) A protestáns tábor körében a lutheri eszmék terjedtek el. I Ferenc egy ideig toleráns volt a hugenottákkal szemben, 1534-ben azonban röpiratok jelentek meg a király kastélyában (még a király hálószobájának ajtajára is szögeztek egy példányt), s ezt már I. Ferenc sem tűrte Megkezdődött a protestánsok üldözése, pl a francia Kálvin (aki főművét, az 1536-ban Baselben megjelent Intstitutio religionis Christianaet I. Ferencnek ajánlotta) is ezért volt kénytelen elhagyni hazáját Kálvin bízott benne, hogy I Ferenc felhagy a protestánsüldözéssel. A kálvinizmus terjedése felgyorsul Franciaországban, köszönhetően annak is, hogy Kálvin franciául írt. 1559-ben Akadémia alakul Genfben, az itt képzett prédikátorok terjesztik Kálvin tanait francia földön. A protestánsok soha nem kerülnek többségbe, a lakosság nagy része katolikus marad. A kálvinizmus leginkább délen, ill délkeleten népszerű, ahol a polgárok

elégedetlenek a királyi hatalommal, a nemesek pedig szekularizálni szerették volna az egyház birtokait. II. Henrik 1559-ben lovagi torna közben egy törött dárdától halálos fejsérülést szenved Utódai a kiskorú II. Ferenc (1559-1560), és az idegbeteg IX Károly (1560-1574), akik helyett anyjuk, Medici Katalin kormányoz (I. Ferenc és Medici Katalin házasságából 13 év alatt tíz gyermek született, közülük három király, ill. két királyné Egyik fia egy ideig I Erzsébet férjjelöltje volt Gyermekeik gyenge egészségi állapotúak, legtovább (60 évig) Margit él). 1562-ben kitör a francia vallásháború, amely tkp. három szakaszra osztható: - 1562-1572: az arisztokrata csoportosulások saját elképzeléseiket próbálják meg rákényszeríteni a királyi hatalomra. A katolikusok Spanyolországgal, a hugenották Németalfölddel akarnak szövetséget kötni. Jelentős szerepet játszik Coligny admirális, ill a Bourbon család tagjai (utóbbia

navarrai királyok voltak a Pireneusokban). Medici Katalin próbál lavírozni a kialakult politikai helyzetben. A fordulópontot a Szent Bertalan éji vérengzés jelenti: 1572 augusztus 23áról 24-ére virradóra a Bourbon Henrik és Valois Margit esküvőjére Párizsba érkező hugenották közül többezret mészárolnak le (bővebben ld. reformációról szóló tételben) -1572-1576: a hugenották teljesen elkülönülnek a királyi hatalomtól. 1574-ben a homoszexuális hajlamú (a mignon-fiúk társaságát kedvelő) III. Henrik (1574-1589) kerül a trónra A zsarnokölés elméletét hangoztatják, melyre válaszul 1576-ban megalakul a keresztény liga és szervezkedni kezdenek III. Henrik ellen, - 1576-1594/1598: a "három Henrik háborúja": Guise, Bourbon és Valois III. Henrik harcol egymás ellen (később egyikőjük sem természetes halállal hal meg). Az események 1588-ban véres fordulatot vesznek: III. Henrik sajátt testőreivel gyilkoltatja meg Guise

Henriket 1589-ben meggyikolják a királyt, ezzel kihal a Valois-dinasztia. Az örökös Bourbon Henrik (1594-1610), aki azonban csak vallásváltás árán foglalhatja el a trónt, így 1593-ban áttér a katolikus hitre. Bourbon Henrik tkp. még nem abszolutisztikus uraslkodó, de ennek ellenére egyik e a legnagyobb francia királyoknak. Helyreállítja a rendet, 1598-ban kiadja a Nantes-i ediktumot, melynek értelmében a hugenották vallásszabadságot élvezhetnek, hivatalt viselhetnek, stb. Csökkentette az adókat, korai merkantilista gazdaságpolitikát folytatott: támogatta az ipart és a luxuscikkek gyártását. Külpolitikája hagyományosan habsburgellenes, koalíciót szeretett volna létrehozni a Habsburgok ellen (ez már a 30 éves háború előtti feszült időszak). 1610-ben egy katolikus meggyilkolja. XIII. Lajos (1610/1617-1643) apja halála idején még kiskorú, ezért tényleges uralkodása csak 1617-bemn kezdődik el. Bár beteges, gyenge egészségű

uralkodó, mégis erős akaratú és hihetetlen elhivatottságot érez a francia trón iránt. Tkp az első abszolutista francia uralkodó, aki bár nem akarta, hogy bárki irányítsa - 1624-1642 között államminiszterére, a már Medici Máriát (IV. Henrik felesége, XIII Lajos anyja) is szolgáló Richelieu bíborosra támaszkodva uralkodik 1614-ben az arisztokrácia ismét kikényszeríti a rendi gyűlés összehívását, melyet ezt követően 175 évig nem hívnak újra ösze (1614-1789). Richelieu kiváló politikus, gyorsan tud döntéseket hozni, s szigorú, a papi nőtlenséget megkövetelő bíboros is egyben. Richelieu kemény kézzel veri le a királyi család tagjainak lázadását az 1620-as, 1630-as években (1632). 1628-ban elrendeli La Rochelle (kikötőváros, a hugenották fő fészke) ostromát, melyet a király csapatai el is foglalnak. Az államtitkári funkciókat miniszteri tisztséggé alakítja, az intendánsoknak vidéken tejhatalmat ad, nagymértékű az

adóztatás. Jelentős tevékenységet folytat a kultúra trületén is, nevéhez fűződik a francia Akadémia megalakulása. Kanada gyarmatosítója, a külpolitika terén a német széttagoltság fenntartására törekszik. Nevéhez fűződik a "természetes határok elve", melynek értelmében Franciaország határait a természetes védővonalakig kell kitolni (pl. Alpok, Rajna) Richelieu utóda az olasz származású Mazarin bíboros (1642-1661 között államminiszter), aki nemcsak XIII. Lajost, de halála után XIV Lajost (1643-1715) is szolgálta Mazarin veri le pl a fontoskodók nemesi felkelését 1643-ban, ill. a hercegek Fronde-ját 1650-1653 között Irányította pl. a 30 éves háború francia hadmozdulatait is XII. Oroszország a ún hosszú XVI században (1480-1613) Oroszországban nem alakul ki abszolutizmus, itt egy erőteljesebb rendszerről, autokráciáról beszélhetünk, amely az erős, szinte korlátlan uralkodói hatalom dominanciájára alapul. Az

első jelentősebb orosz államalakulat a Kijevi Rusz, melyet a tatárjárás dönt meg 1240-ben Kijev elfoglalásával, s a tatár uralmat csak 1480-ban tudják lerázni. A tatár uralom alatt a központi szerepet egyre inkább Moszkva kezdi betölteni, s a tatár fennhatóságot is a Moszkvai fejedelemség vezetésével rázzák le. III Iván (1462-1505) moszkvai fejedelem címe mellé 1487ben a novgorodi városköztársaság elfoglalásával felveszi a vlagyimiri fejedelem címet is, majd az egyre növekvő állam irányítására létrehozza a prikázokat (kormányszékek bojár szolgálónemesekkel). Az orosz területek egyesítéshez, a tatár uralom lerázásához erős hadsereg kellett, ehhez azonban a katonákat földdel kellett jutalmazni/ellátni. Mivel csak viszonylag kevés művelhető földdel és munkaerővel rendelkezett, ezért az egyház földjeiből is szeretett volna földet adományozi. A jogi viszonyokat 1497-ben kiadott törvénykönyvével (Szugyebnyik)

egységesíti. III. Vaszilij (1505-1533), III Iván fia kiépíti az államszervezetet és folytatja, ill befejezi az orosz területek újraegyesítését (1514-ben Szmolenszket, 1520-ban Rjazanyt hódítja meg). IV. Rettenetes Iván (1533/1547-1584) mindössze három éves, amikor hatalomra kerül Kezdetben anyja kormányoz helyette, aki módszersen kiírtja a trónkövetelő rokonságot. Ivánt a metropolita neveli, s 11 évesen veszi át az irányítást anyjától. Uralkodásának két szakasza: - 1547-1560: 1547-ben a metropolita segítségével felveszi a cári (~ caesar) címet, s a bizánci császárok örökösének tekinti magát. Még ugyanebben az évben felkelés tör ki ellene Moszkvában, a felkelők a Kremlbe is behatolak, ahol a szeme láttára kövezik agyon anyai nagybátyját. Uralkodásában ezután pozitív időszak következik, cselekedetei az állam javát szolgálják. Az uralkodásban a kiválasztottak tanácsa (izbrannaja rada), egy papokból, bojárokból,

pomescsikokból álló testület segíti. 1549-ben országos gyűlést (zemszkij szobor) tartanak, ahol Iván nyilvánosan megbocsátott mindazoknak, akik gyrmekkorában vétettek ellene (a bojárok pl. testileg is bántalmazták) 1550-ben törvénykönyvet (szugyebnyik) ad ki és testőrséget szervez, melynek tagjai a sztrelecek (lövészek), s amely az orosz haderő legfőbb egysége lesz egészen Nagy Péter cár idejég. 1551-ben ülésezik a "százcikkelyes zsinat" (100 cikkelyben foglalják össze a zsinat rendelkezéseit), s ezután támadást intéz az egyházi földek ellen, de az egyház ellenáll, s még nevelője, a metropolita is ellene fordul. Később rendeleti úton mégis sikerül megkaparintja az egyházi földeket. Ebben az időszakban jelentős külpolitikai sikereket ér el: 1552-ben a Közép-Volga vidékén a Kazanyi kánságot, 1556-ban a Volga torkolatánál az Asztrahányi Kánságot foglalja el. Az elfoglalt területeken újabb szolgálati

birtokokat adományoz. -1560-1584: 1560-tól már egyedül kormányoz, ez a belső tisztogatás időszaka, s mint ilyen, nagyon komoly mélypont Oroszország történetében. 1557-1582 között folyt a livóniai háború a mai Észtország és Lettország területén a livóniai lovagrend ellen. A terület etnikai sokszínűsége és belső torzsalkodásai szinte vonzották Oroszország támadását. A háborúba végül Litvánia is beklapcsolódott, és a lengyelektől kért segítséget, majd később a svédek és a dánok is belesodródtak a háborúba. Az 1570-es években Báthory István lengyel király katonai kudarcok sorozatát okozza Ivánnak, még orosz területekre is betör (Polock elfoglalása, Pszkov ostroma). A háború végül fegyverszünettel (tkp. orosz vereséggel) zárult Iván elégedetlen volt a hadvezetéssel, ezért eldöntötte, hogy feloszlatja a Kiválasztottak Tanácsát és egyedül uralkodik. Az üldözési mániában szenvedő cár egyre gyanakvóbb,

sorozatos kivégzések kezdődnek. 1564ben a Moszkva környéki Alexandrovszkaja Szlaboda erődítményébe vonult családjával, testőrségével és kincstárával. Leveleket küld Moszkvába, melyekben kifejti, hogy nem haragszik a moszkvaiakra, csak a metropolitát okolja azért, hogy gyerekként rosszul bántak vele. A moszkvaiak százezres tömegben vonulnak Iván elé, kérve hogy térjen vissza, ami hamarosan be is következik. Visszatérése után rendeletet ad ki, ezt követi az ország legválságosabb időszaka (1565-1572). Iván létrehozza az opricsnyinát: az ország területét kétféle területre (opricsnyina, zemscsina) osztja. Az opricsinya (belső, termékenyebb területek) közvetlen irányítója a cár lesz, új közigazgatást, ill. rendfenntartó erőket (opricsnyikok (fekete lovon, fekete ruhában levágott kutyafejjel és seprűtvel vonuló terrorlegények)) hoz létre. A zemscsina (periféria, itt kapnak birtokot az opricsnyinából elűzött bojárok)

irányítója a tatár duma. A cár célja az, hogy megtörje a bojárokat (akik ekkorra már épp eléggé meg voltak törve), ezért terrorlegényei az opricsnyinákból gyakran törnek be a zemscsinákba. Legrohanja Novgorodot - mert a livóniai háborúban állítólag a svédek oldalára állt - és több ezer embert mészároltat le a városban. 1572ben megszüntette az opricsnyikokat, s még a nevüket kiejtőket is halállal bünteti Utóda Fjodor (1584-1598) halálával kihal a Rurik dinasztia. Őt Iván állítólagos megtalált fia, Dimitrij (1598) követi, de Fjodor sógora, Borisz Godunov (1598-1605) átveszi a hatalmat. Az 1605-1613-ig tartó zavaros időkben (szmuta) több ún. Ál-Dimitrij is feltűnik, illetve ekkor kerül sor az Iván Bolotnyikov által vezetett parasztfelkelésre (1606-1607) is. Végül 1613-ban Mihail Fjodorovics Romanov (1613-1645) hatalomra kerülésével megkezdődött a konszolidáció (és a Romanov dinasztia 1917-ig tartó uralma). XIII.

Lengyelország a XVI-XVII században 1. Lengyelország a XVI század elején A lengyel feuadális viszonyokra is jellemző az örökös jobbágyság (majorsági gazdálkodás, robotoltatás, röghözkötés) kialakulása, amely az Elbától keletre eső német, cseh és magyar területeken is általános jelenség. A lengyel birtokosok is növelik birtokaikon belül a majorságok arányát (műveletlen földek, ill. legelők bevonása a művelésbe); a termőföldek 25%-a majorság lesz. A majorsági robot kezdetben (1520 körül) heti egy nap, 1580 körül már heti 2-3 nap, a XVIII. századra pedig már 8-12(!) nap (általában két ember dolgozik a családból 4-4 napot) 1511-ben véglegessé válik a röghözkötés, parasztfelkeléssel mégsem kellett számolni, hisz az elégedetlen parasztok az ekkor lényegesen enyhébb feltételeket támasztó ukrán területekre szöktek át. A lengyel nemesség - melynek aránya a társadalmon belül 7-8% (Európában a legmagasdabb, a sorban

következő spanyol és magyar nemesség aránya 5-6%) - a majorsági gazdálkodásnak és a gabonakivitelnek köszönhetően jelentősen meggazdagodott, pozíciói megerősödtek. A nemesség 50%-a csak jobbágyteleknyi földterülettel rendelkezett A XVI-XVII. századi Lengyelország Közép-Európa meghatározó hatalma Ekkor már perszonálunió volt Lengyelország és Litvána között, melynek előnyei már a XV. században megmutatkoztak a IV. Kázmér (1447-1492) uralkodása alatt Német Lovagrenddel 1454-1466 között vívott háború idején, amelynek lezárultával a Német Lovagrend a lengyel-litván uralkodó vazallusa lett, s ezáltal Lengyelország a - főként Németországba és Svédországba irányuló gabonakivitel szempontjából kulcsfontosságú tengeri kijárathoz (Gdansk a Visztula torkolatánál) jutott. IV Kázmér az 1454-es nieszava-i statútummal kimondja, hogy az adókivetés és a nemesség hadba hívása csak a sejmikek (vajdasági gyűlések)

jóváhagyásával lehettséges, János Alnert (1492-1501) pedig az 1496-os piotrokówi statútummal ("a lengyel nemesség Magna Chartája") erősíti meg a nemesség jogait. 2. A nemesség küzdelmei a XVI században A Sándor (1501-1506) uralkodása alatt, az 1505-ös radomi országgyűlésen hozott Radomi alkotmány kimondta a nihil novi (semmi újat) elvét, mely szerint a Szejm (a lengyel országgyűlés) alsóházának beleeegyezése nélkül a királyi tanács semmilyen új törvényt nem hozhat. A Szejm 1562/63-as határozata elrendelte, hogy a főnemesek kötelesek visszaadni a század eleje óta megszerzett királyi birtokokat. 1569-ben reálunióra lép az addig csak perszonálunióban álló Lengyelország és Litvánia (Lublini unió); a külügyekett közösen, a pénzügyeket és a hadügyeket továbbra is külön intézik. 1572-ben II Zsigmond Ágost (15481572) halálával kihal a Jagelló-hóz, a trónra a későbbi francia uralkodó, III Henrik kerül

Henrik 1573-ban a Henrik-cikkelyekben (Articuli Henriciani) megerősíti a lengyel nemesség jogait, ill. aláírja a Pactea Conventát. Henrik csupán azért egyezett bele a számára gyakorlatilag semmi hatalmat sem hagyó rendekletek aláírásába, mert ekkor már számított arra, hogy bátyja halálával ő kapja a francia trónt. A Henrik-cikkelyekbe bekerült a Liberum veto törvénye, melynek értelmében a Szejm csak olyan törvényt fogadhatott el, amely ellen az országgyűlés egyetlen tagja sem tiltakozott; ezzel gyakorlatilag működésképtelenné tette a törvényhozást, ill. létrehozta a lengyel nemesi köztársaságot. A Pacta Conventa kimondta a vallásszabadságot, ill francia katonai segítséget igért Lengyelországnak külső támadás esetén. 1574-ben Henrik a koronaékszerekkel együtt megszökött Lengyelországból hogy elfoglalhassa a francia trónt. 15761586 között Báthory István erdélyi fejedelem ül a lengyel trónon (a lengyel nemesek

feltételül szabták, hogy vegye feleségül az ekkor 50 év körüli Jagelló Annát). Stabilizálni tudja a helyzetet, s bár az uralkodói hatalmat nem tudja megerősíteni, megnyeri a livóniai háborút. Lengyelország területe 1582-ben 800 ezer km2, amely III. Wasa Zsigmond (1588-1632) Oroszországgal kötött 1613-as fegyverszünetével 1 millió km2-re emelkedik. Ezt már a hanyatlás időszaka követi; a Wasa-dinasztia harmadik tagja, János Kázmér 1668-ban önként lemond a trónról és Franciaországba megy. Lengyelországot - melyet a lengyel nemessség sikeresen tönkretett - a XVIII. században (1772-ben, 1792-ben és 1796-ban is) felosztják Poroszország, a Habsburg birodalom és Oroszország között, s 1920-ig elveszti önállóságát. XIV. Háború és válság a XVII században 1. A harmincéves háború (1618-1648) a. okai - 1608: a német protestáns fejedelmek megalakítják a Protestáns Uniót Pfalzi Frigyes választófejedelem vezetésével, - 1609: a

katolikusok Miksa bajor választófejedelem vezetésével létrehozzák a Katolikus Ligát, - a két tábor viszonyának kiéleződése végül a háború kitöréséhez vezet, - a baltikumi tengeri kereskedelem feletti ellenőrzésért folyó verseny (1611-1613: svéd-dán háború), - a Földközi-tengeren kiéleződő spanyol-francia ellentét, b. eseménytörténete - 1618-1620: a cseh-pfalzi háború. A cseh rendek felkelése egy cseh protestáns tempolom visszavétele, ill. egy másik lerombolása miatt robban ki 1618 május 23-án a rendek behatolnak a helytartói hivatalba, s a két helytartót és titkárukat kidobják az ablakon. Habsburg Mátyás császár és cseh király (1612-1619) halála után a Protestáns Unió vezetőjét, Pfalzi Frigyest választják cseh királlyá, akinek egyetlen szövetségese Bethlen Gábor (1613-1629) erdélyi fejedelem. 1620 november 8-án a fehérhegyi csatában Frigyes döntő vereséget szenved, - 1625-1629: a dán háború. A háború

második szakaszát IV Kertesztély (1588-1648) 1625-ben indított Habsburg-ellenes támadása váltotta ki. A császári sereg új főparancsnoka, Albrecht Wallenstein sikeresen veszi fel a küzdelmet a dánokkal, s 1628-ra kijut a Keleti-tengerhez is. Az 1629-ben megkötött lübecki békével a dánok kiszoulnak Németországból, - 1630-1635: a svéd háború. II Ferdinánd (1619-1637) 1629-ben kiadja a restitutiós ediktumot, amely a protestánsok által 1552 óta kisajátított egyházi birtokok visszaadásáról rendelkezik, s ezzel kiváltja a svédek bekapcsolódását a háborúba. II Gusztáv Adolf (1611-1632) svéd király 1630-ban mintegy 15 ezer katonával hatol be Németországba, és seregének kis létszáma ellenére is jelentős sikereket ér el. Az 1632 november 16-án vívott lützeni csatában a fegyelmezett svéd sereg annak ellenére is győzni tud a Wallenstein vezette császári had felett, hogy a svéd király meghalt a csata közben, - 1635-1648: a

francia háború. A svéd sikerek után avatkozik be Richelieu a protestánsok(!) oldalán. A harcoik váltakozó sikerrel folynak (a francia seregben ott van XIV Lajos későbbi híres hadvezére, Turenne, a császáriban pedig Montecuccoli, a majdani szentgotthárdi győztes). Végül III. Ferdinánd (1637-1657) a vesztfáliai béke megkötésére kényszerül, s ezzel véget ér a harmincéves háború. Németország kénytelen elismerni Svájc és Hollandia önállóságát, s végérvényesen területi fejedelemségekre (kb. 300) bomlik 2. Válság - a háború súlyos demográfiai következményei Egész Európát érintik (Németország lakossága a háború - és az 1636-1640-es pestis - következtében átlagosan 37%-kal csökken), - politikai mozgalmak (angol polgári forradalom, párizsi Fronde, nápolyi felkelés (1647), Portugália különválik Spanyolországtól (1640)), - gazdasági ingadozás: agrárdepresszió (a csökkenő mezőgazdasági árak miatt csökken az

agrárexportőr országok kivitele, így kevesebb baltikumi gabona jut pl. Németalföldre, ill csökken Magyarország szarvasmarhakiviterle is), éghajlati változás ("kis jégkorszak" a XVII. század elejétől). Nyugat-Európa országaiban újra megéri mezőgazdasági termeléssel foglalkozni, ez viszont a Kelet-Közép-Európai országokat érinti hátrányosan, - kulturális visszaesés