Szociológia | Tanulmányok, esszék » Gyermekvédelem

Gyermekvédelem Taralomjegyzék Bevezetés 1. A gyermekvédelem kialakulása 1.1 A magyar és nemzetközi gyermekvédelem története és felépítése 1945-ig 1.2 A magyar gyermekvédelem 1945 utáni története és szerkezeti változásai 2. A nemzetközi jog alapvető szabályai a gyermek, a család és az állam viszonyával kapcsolatban 2.1 A gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezmények 3. A gyermekek alapvető jogai a hazai jogban 4. Az 1997 Évi XXXI Törvény 4.1 Alapvető jogok és kötelezettségek 4.2 A gyermekek védelmének rendszere Bevezetés A gyermekvédelmet sokféleképpen lehet meghatározni. Néhány a forgalomban lévő definíciók közül. „ A gyermekvédelem mindazoknak a pedagógiai, jogi, egészségügyi és szociális tennivalóknak összessége, amelyek a veszélyeztetett gyermek nevelését, eltartását, munkába állását, érdekvédelmi és egészségügyi gondozását biztosítják.”1 „ A gyermekvédelem a társadalom olyan

művelődésügyi – preventív és korrigáló pedagógiai – komplex tevékenysége, amely gazdasági, jogi, szociális, egészségügyi és igazgatási alapfeltételek biztosításával segíti a felnövekvő nemzedék művelt, szocialista személyiséggé nevelését.”2 „ A gyermekvédelem a gyermek testi, szellemi, erkölcsi, anyagi érdekeit előmozdító szociális, jogi egészségügyi és pedagógiai tevékenységek és intézkedések összessége.”3 Az elmúlt évtizedekben csak a krízishelyzetből – és családból - kiemelt gyermekeket és a velük történteket értették gyermekvédelmen. Ma a gyermekvédelem magába foglalja mindazokat a területeket, amelyek a gyermek és a család jól-létét, védelmét szolgálják a megelőzés, beavatkozás, kezelés és utógondozás tekintetében. A gyermekvédelem központi szerepére nagy szükség lenne, mert a gyermekvédelem hovatartozásánál meghatározásakor úgy tűnik mindenhová kerülhet, a

politikai, ideológiai, gazdasági érdekeknek megfelelően csoportosítható. A gyermekvédelem besorolása és definíciója nagymértékben befolyásolta felépítését, szerkezetét. A szerkezeti ellentmondások, tisztázatlanságok hozzájárulnak ennek a rendkívül fontos területek az ellehetetlenüléséhez. A gyermekvédelem célja tehát csak olyan tevékenység lehet, ami a lehetőségek legvégső határáig tiszteletben tartja a családok életmódját, életstratégiáját, szokásrendszerét, tradícióit. Ehhez minél fiatalabb kórtól biztosítja a feltételeket, a szükséges ismeretek, készségek, minták elsajátításához. Ugyanakkor biztosítja a szükséges elégséges beavatkozást a gyermek érdekében védelmében. Ezt csak oly módon lehet elérni, ha dinamikusan alkalmazkodnak a közösség, a család és mindenek előtt a gyermek változó szükségleteihez. 1. A gyermekvédelem kialakulása 1.1 A magyar gyermekvédelem története

és felépítése 1945-ig A hazai gyermekvédelemben a figyelem először a vagyonos árvákra irányult, akik mellé „tutorokat” neveztek ki I. József 1711-ben kiadott rendelete alapján Az első árvaházakat Nemcsón és Kőszegen létesítették. Árvaházak sora alakult meg a század folyamán közadakozásból. Döntő változás a XIX században, hogy nem csak felekezetek, hanem egyletek és községek is hoztak létre árvaházakat. A század végén 105 intézmény működött körülbelül 2000 gondozottal. Magyarországon nagyon korán, 1824-ben megnyitják az első óvodát Brunszvik Teréz kezdeményezésére, majd 1837-ben megnyílik az első kisdedóvónőképző is. Megfigyelhető, hogy a század első éveire az árvaellátás helyett az egészségügy válik meghatározóvá a magas arányú csecsemő – és gyermekhalandóság miatt. 1886-ban megkezdődött az iskolaorvosi hálózat kiépítése, megelőzve sok fejlett országot. Az 1891-ben elfogadott

óvodalátogatási kötelezettség egyedülálló a világon. Az 1868-as XVIII. Törvénycikk a 6-15 éves korosztály számára kötelezővé tette az elemi iskolai oktatást. Az 1898-as törvénycikk kimondta, hogy az állam a hatóságilag elhagyottnak nyilvánított gyermekek számára 7 éves korukig, a felmerült gondozási és ápolási költségeket, az Országos Betegellátási Alapból köteles fedezni. A 7 évnél idősebb gyermekek ellátása viszont megoldatlan maradt. 1901-ben született meg a máig egyetlen Gyermekvédelmi Törvényünk, amely Széll Kálmán nevéhez fűződik, és amely az elhagyott gyermekkel kapcsolatos állami felelősségvállalást határozta meg. E szerint a hatóságilag elhagyottnak nyilvánított gyermekek 15. életévének betöltéséig, ellátásáról és neveltetéséről gondoskodott, és e célból az országban gyermekmenhelyeket állított. Az Országos Gyermekvédő Liga 1906-os megalakítása és az Országos Gyermekvédelmi

Központ szervezése a gyermekvédelemmel foglalkozók összefogását célozta meg, mert gyakran felmerült probléma volt a rendszer széttagoltsága, ellenőrizetlensége. Több száz segélyszervezet, alapítvány, társaság működött szakmai irányítás nélkül Az 1915-ben Madzsar József vezetésével megalakuló Stefánia Szövetség. az anya – és csecsemővédelem megteremtésének fontos állomása. 10 éves működése során közel 300 anya – és csecsemővédelmi intézetet, szülőotthont állítottak fel. Az Országos Gyermekvédelmi Liga szervezésében a 20-as években több ezer gyermek utazott külföldi nevelőszülőkhöz nyaralni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a család a gyermek számára alapvető fontosságú, és csak részben helyettesíthető. Csak az állam és a család együttműködése segíti a krízishelyzet feloldását, a traumák enyhítését. Az általános gyermekvédelem legfőbb szerve a Belügyminisztérium, amelynek

hatásköre a Népjóléti Minisztérium felállítása után jelentékenyen csorbult, mert a utóbbi átvette az egészségügyi gyermekvédelmet, az anya és csecsemővédelmet és az állmi gyermekmenhelyek feletti legfőbb felügyeletet. E két legfőbb felügyeleti hatóságon kívül gyermekvédelemmel foglalkozott még a Vallás-és Közoktatási Minisztérium, a Földművelődésügyi Minisztérium és a Kereskedelemügyi Minisztérium. Az általános gyermekvédelmi szervek e működése és a hatáskörök szétforgácsolása káros és felesleges költségeket okozott. Célszerűbb lett volna a legfőbb igazgatást egy helyre központosítani, amely sokkal jobban, gyorsabban és olcsóbban végezhetné el a legfőbb vezető, ellenőrző és irányító munkát. Csorna Kálmán A szociális gyermekvédelem rendszere című, 1929-ben megjelent könyve alapján jól nyomon követhetőek a gyermekvédelem jellegzetességei a korabeli Magyarországon. Már 1929-ben

is nyilvánvalónak látszott, hogy a korábbi karitatív segítségen alapuló gyermekvédelem esetleges és szűkkörű, valamint állami felelősségvállalás nélkül nem képzelhető el. A karitatív gyermekvédelem egyes gyermekekre és bajbajutottak közül is a jónak tartottakra terjed ki, intézménye az árvaház, lelencház volt. A szociális és gazdasági viszonyok megváltoztatták ezt a szemléletet és a veszélyeztetett csoportokat állította a figyelem középpontjába. Ide értették a törvénytelen gyermekeket, a gondozásba kerülteket, és a szülői gondozásból kikerült gyermeket. Egyértelműnek tűnt, hogy ezeket a csoportokat jogszabály segítségével hatósági védelem alá kell venni. A prevención a gyermeknyomor okai kutatásának szükségességét értették, figyelembe vették a család és a környezet szociális helyzetét. Gyakorlati megoldását szakképzett gondozókra bízták, mint védőnők, gondozók, iskolaorvosok. Ennek formái

voltak a nevelési tanácsadás, nevelés felügyelet, felzárkóztató, gyógypedagógiai nevelés. Döntően 3 típusú feladatvállalás jellemzi a század első felében a gyermekvédelmet: a helyi hatóságoké, a társadalmi szervezeteké és az államé. Az adott ország hagyományai, gazdasági helyzete, politikai berendezkedése, illetve egy- egy jelentős meghatározó személyiség határozza meg a felelősségvállalás mértékét és mikéntjét. Már ekkor is nyilvánvalónak látszott, hogy a hivatal hatalmával, szervezettségével szakértelmével, biztosított költségvetésével nélkülözhetetlen és meghatározó elem, de bürokratizmusa is kitűnt. Ennek legjobb ellenszereként a társadalmi kontrollt és a nem állami szervezeteket javasolják legtöbben, mint ahol a személyesség. Önkéntes vállalás, más fajta érdek, rugalmasság fontos kiegészítője és ellensúlyozója a hatóságnak. A vita, hogy melyik gondozási forma jobb a gyermeknek, már

ekkor is folyt és talán nem meglepő, hogy a korabeli szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a családi nevelést kell előnyben részesíteni, elfogadva, hogy nem minden gyereket lehet családban nevelni, illetve nem minden gyereket fogadnak el a családok. Ugyanakkor az is elfogadottá vált, hogy a korábbi megközelítéssel szemben a nevelés, amely minden gyermekre vonatkozik, nem alkalmazható egyformán, mert a tanulók és élethelyzetük sokban különbözik. Elfogadottá vált, hogy együtt kell működni a gyermekvédelmi feladatokat hivatásszerűen és szakszerűen végző külső intézményekkel, de az iskolának is aktív szerepet kell játszania. Kiemelt jelentőséget tulajdonítottak az iskolai egészségügynek, ami szoros összefüggésben volt a korábban említett halandósági, betegségi mutatókkal. Összefoglalva megállapítható tehát, hogy a külföldön elterjedt gyermekvédelmi rendszerek felépítése döntően három altípusra

osztható. A német, osztrák, svájci, skandináv a helyi önkormányzatokra helyezi a hangsúlyt, oly módon, hogy létrehoz egy koordináló, szervezéssel és /vagy érdemi tevékenységgel is foglalkozó hivatalt, amely valamennyi érdekelt bevonásával készít elő döntéseket, amelyek bírói határozattal válnak véglegessé. A végrehajtás helyi szinten zajlik. A latinnak nevezett olasz, francia, belga stb. rendszer inkább a hatósági, állami gyermekvédelmet preferálja, ahol a döntések kormányszintűek, a végrehajtás megyei szintű, társadalmi erők bevonásával. Az angolszász döntően társadalmi és önkéntes feladatvállalás, minimális állami irányítással, de a finanszírozás egy részének és a szakmai ellenőrzésnek az állami fenntartásával. A magyar rendszert alapvetően a szétforgácsoltság és a koncepció illetve rendszer hiánya jellemezte. Döntően általános és igazságügyi gyermekvédelemre oszlott, de általános védelem

alatt nem a széles értelemben vett szociális személetű védelmet értette, hanem mindent, kivéve a bűnelkövető gyermekekkel kapcsolatos intézkedéseket. A XIX. Századi hagyományok alapján az elhagyottnak nyilvánított és talált gyerekek védelme a helyi közösséget terhelte, és csak az 1898. évi XXI törvénycikk mondja ki az állami felelősséget, a Belügyminisztériumra ruházva azt. Ugyanakkor a társadalom felelősségét is hangsúlyozza a törvény. Ez alatt elsősorban a helyi önkormányzatokat és a helyi törvényhatóságokat értették, mivel a tényleges munkát továbbra is ők végezték. 1919-től a népjóléti és munkaügyi tárcához kerül a gyerekek védelme. Az igazságügyi gyermekvédelem, amelyet az 1908. Évi XXXVI Tc és az 1913 Évi VII. törvénycikkel szabályoztak, kiegészülve a végrehajtó intézményekkel az Igazságügy Minisztérium alá tartozott. A rendszer alapgondolata az 1898. Évi XXI Törvényen alapul, melynek

értelmében az állam átvállal bizonyos kötelezettségeket a községektől azok érdektelensége miatt. Itt a korhatár és a feladatvállalás szintje változik, kiterjed az elkövetkező évtizedekben. Így az 1901 Évi VIII az utolsó átfogó szabályozást jelentő törvény, amit számos módosítás és kiegészítés követ, döntően rendeletek útján. A magyar jogfelfogás szerint – ami közelebb áll a német, mint a francia rendszerhez – nincs elhagyott gyerek, mert az állam az ismert szóló jogát az elhagyásra nem ismeri el, és a szülővel való kapcsolattartást megengedi. Ugyancsak egyedülálló rendelkezés, hogy a gyermek viselkedéséért és a rossz hajlamaiért is a szülőtől veszi el a fiatalt, ami jogszabályban nem, csak a gyakorlatban vált elfogadottá Magyarországon. A korabeli krónikás szerint az állami ellátórendszer a családi ügyekbe túlságosan beleavatkozik, körültekintés és bizonyítottság hiányában is. Más esetekben

viszont a gyámhatóság csak késve, és nem szakszerűen lép közbe a gyerekek érdekében. Ezért megnyugtató megoldásnak csak a bírósági döntést tartja, több, más szakértővel együtt. (Csorna-Németh 1929) 2. A nemzetközi jog alapvető szabályai a gyermek, a család és az állam viszonyával kapcsolatban 2.2 A magyar gyermekvédelem 1945 utáni története és szerkezeti változásai A magyar gyermekvédelem alakulása a második világháború után nem csak azért tér el a nemzetközi trendektől, mert mint láttuk, az azt megelőző évtizedekben is sok tekintetben elmaradt azok koherens, törvényekkel jobban szabályozott és szakmailag jobban alátámasztott rendszerétől, és gazdasági lehetőségei is messze alulmaradtak a példaként tekinthető államokéitól. Csírájában és okféle részkérdésében az alapelemek adottak voltak, és elvileg lett volna esély egy korszerű, jó szemléletű, a gyerekek és családok, valamint a közösség

érdekeit egyaránt tekintetbe vevő rendszer kiépítésére, azonban a gazdaság és társadalom egészében „bevezettek” egy teljesen más irányú gondolkodást, gazdasági és politikai modellt. Az egyik, hogy egészen 1982-ig – a Gyermek és Ifjúságvédelem c. folyóirat megjelenéséig – nincsen önálló szaklapja a területnek, noha például a pedagógia számtalan újsággal, folyóirattal rendelkezik. Néhány tankönyvön kívül alig jelenik meg szakmailag értékelhető írásmű, tisztázatlan a cél- és eszközrendszer. Nem világos, hogy mit tekint a szakma és az irányítás eredménynek. Az iskolai gyermekvédelemben azonban a pedagógus csak egyik szereplője a gyermek életének. Az iskolai egészségvédelem – iskolaorvos, védőnő – garanciát jelentett a gyerekek rendszeres szűrésére és egészséges fejlődésének kontrolljára. E rendszer kiépítése nagy vívmány volt a háború után, a szűken vett egészségügyi ellátás mellett

az iskolai egészségnevelés feladatait is felvállalva helyenként különböző mértékben. Az iskola másik gyermekvédelmi – elsősorban prevenciós – tevékenysége, szoros összefüggésben a pedagógiai megközelítéssel, az iskola utáni, napközis ellátás biztosítása volt. Ebben – az eredeti gondolat szerint – a dolgozó szülők számára is megnyugtató megoldásként szakképzett pedagógusok felügyelete alatt készülhettek a gyerekek a másnapi feladatokra. A napközi másik előnye az iskolai, olcsó étkeztetés volt, ami minden gyerek számára biztosította a napi háromszori étkezést a szülő jövedelméhez szabott és erősen támogatott árakon. Ez mai szemmel óriási vívmány volt, hiszen gyakorlatilag nem maradt éhesen gyerek. A háború okozta pusztítások, a sok árva és kallódó gyerek miatt elsődleges feladat a gyerekek biztonságos ellátásnak biztosítása volt. Már a háború alatt működtek gyermekeket mentő, bújtató,

ellátó szervezetek mint pl. a Nemzetközi Vöröskereszt által fenntartott otthonok. Kiemelkedő jelentőségű volt a Nemzeti Segély tevékenysége, mely az MKP KV 1945. január 9-i felhívása nyomán jött létre, és kezdetben négypárti (FKP, MKP, NPP, SZDP) irányítás és felügyelet alatt működött. Nagyon rövid idő alatt kiépült országos hálózata, és döntően gyermekvédelmi tevékenységet folytatott. A gyermekvédelem a Népjóléti Minisztérium szociálpolitikai csoportjához tartozott, de a sok sürgető feladat miatt érthető módon nem élvezett prioritást. Félő volt, hogy a gyermekintézményekben nem lesz elég élelem, és irányítás, szervezés híján „szétszaladnak” az intézetek. Ez nem következett be Újjáélesztették a valamikor Menhelyi Bizottságot, és újsághirdetés útján kerestek olyan gyerekszerető asszonyokat, akik megfelelő lakással bírnak, és vállalnák csecsemők ellátását. 1 hónapos tanfolyamon

képezték ki őket, és 2-300 csecsemőt így sikerült elhelyezni. Hetente ellenőrizték őket, kaptak tejport, gyermekorvos és gondozónő járt ki. Egy helyre 6-10 csecsemőt helyeztek ki „Az volt ugyanis a véleményük, hogy az anyagi gondoskodás ennyi gyerekre terjedhet ki, és a csecsemőket nem lehet becsapni, mert ha rosszul bánnak velük, a súlyuk nem gyarapodik. Vezettek fejlődési grafikont, és kiderült, hogy jó fejlődési görbéjük volt A gyerekek közül sokat örökbe tudtak adni oly módon, hogy a házakban, ahol ezek a családi intézmények működtek, a lakók megismervén a babákat, elhatározták, hogy adoptálják őket. Ratkó Anna vetett véget a virágzó rendszernek, mert egy feljelentés alapján arra a következtetésre jutott, hogy burzsoá asszonyok nevelik a kisdedeket. Így 1950-ben felszámolták ennek a rendszernek a maradványait is. 1946-ban történelmi jelentőségű törvény jelent meg – a XXIX. Sz – amely eltörölte a

törvénytelen gyerek fogalmát, megtartva a házasságon kívüli születettség kategóriáját, de minden gyerek számára teljes jogegyenlőséget biztosított, legalábbis elvileg. Ettől kezdve a születési anyakönyvbe a vérszerinti vagy képzelt apa kerül Már 1946-ban megfogalmazzák a gyermekvédelem további tennivalóit. Eszerint a korábbi széttagolt (felekezeti, Ligás, községi, állami) gyermekvédelem helyett egységes állami irányítású hálózatot kívánnak létrehozni. A következő lépés a nevelőszülői hálózat leépítése volt, amelyet az indokolt, hogy nevelők – pedagógusok – által vezetett és szakmailag korszerűbbnek tekintett nevelőotthoni fejlesztések miatt a gyermekvédelem szerkezetében alapvető reformra van szükség. A két világháború közötti nevelőszülői hálózatott jogosan érték szakmai bírálatok. A nevelésre jelentkező szülők a kor szakemberei szerint sem voltak tökéletesek. A rossz bánásmód,

szeretetlenség, kíméletlen dolgoztatás ismert volt, ha nem is tudjuk pontosan milyen mértékű. A nevelőszülői hálózat leépítéséhez nem egyféle szándék vezetett. 1950-ben a gyerekek (24386) 79 %-a élt nevelőszülőknél, míg 5111-en laktak 70 nevelőotthonban, öt évvel később már 50-50 % volt az arány, ettől kezdve egészen 1971-ig meredeken nőtt a nevelőotthonban élő gyerekek száma, és csökkent a nevelőszülői kihelyezés – 20 % alá. Az 1952. Évi IV törvény – közismert nevén a Családjogi törvény – eltörölte az „elhagyott gyermek” kifejezést és helyette az „állami gondozott” formát vezette be. Egyidejűleg az állami gondoskodást kiterjesztették 18 éves korig. A gyermekvédelem-felügyelet az Egészségügyi, majd a Belügyminisztériumhoz került, ahonnan újabb átszervezés folytán 1953-54-ben a Művelődésügyhöz csatolták. Egészen 1986-ig, a Szociális és Egészségügyi ágazathoz történő újabb

átigazolásig e minisztérium irányítása alatt működött. Ma Népjóléti Minisztérium néven ugyancsak ezen ágazathoz tartozik. 1957-ben Járó Miklósné, Gáti Ferenc és mások kezdeményezésére megalakult, újjáalakult az OGYIT, amely működésének 4 éve alatt igyekezett a felismert problémákat feltárni, a lehetséges kimenetekre, megoldásukra javaslatot tenni. Valamennyi visszaemlékező szerint ez az időszak a gyermekvédelem igazi fellendülését vettette előre, amikor esély látszott a régen várt és tervezett átfogó felmérésekre, elemzésre, változtatásokra és koordinált munkára. Az OGYIT-ot azonban 1961-ben megszüntették, és így újabb évtizedekre elveszett az esélye a terület és az érdekeltek érdekérvényesítésének, képviseletének. 1957-ben hozzák létre a Fóti Gyermekvárost, amely szimbólumává válik a szocialista gyermekvédelemnek minden értelmében. Ezt szakmai előrelépésként értelmezték sokan, mivel a

gyerekek 3-18 éves korukig, testvéreikkel együtt lakhatnak intézetváltás nélkül egy koncentrált szakmai és pénzügyi erőket felvonultató mintaintézményben. Létrehozásában szerepet játszott, hogy 1956 után sok „hátrahagyott” gyereknek kellett az ellátását biztosítani. A hetvenes évek végén már markánsan megjelenő szemléleti irányváltozás a szakemberek egy szűk körében, amelynek fontos dokumentuma az 1979-es Pécsi Családgondozási Konferencia anyaga, a kezdetét jelenti annak az új útnak, amelynek irányában tervezték a változásokat elvégezni. A konferencia, amely az első ilyen rendezvény volt Magyarországon, a második világháború után, egyértelműen állást foglalt a családközpontú megközelítés és a preventív szemlélet mellett. Az intézmények életében döntő változást hozott a finanszírozás megváltozása. A korábbi rendszerben – 1988-ig – az otthonok ellátása nem függött a bent élő gyerekek

számától. Ez komoly pazarlásra adott lehetőséget A normatív szabályozás bevezetése azonban egy szakmailag nem indokolt létszámfelduzzasztást tett szükségessé, mivel sok esetben a bent élő gyerekek létét veszélyeztette a normatívából elláthatatlan feladat. Az intézmények túlnyomó többsége célszerűtlen épületekben, nagy rezsivel működik. A költségek jelentős része a fenntartás és nem a gyerekek tényleges ellátására szolgál. Nem készültek soha gazdaságossági számítások az ellátórendszerről, így arról sem, hogy milyen méretű épület volna ideális gazdasági és szakmai szempontból egyaránt. Az ingyenes orvosi ellátás kiterjedt valamennyi, terhesgondozáson jelentkezőre, így elvileg ez mint prevenciós mechanizmus is működhetett. A kórházi, szülőotthoni szülések túlsúlyba kerülése, majd általánossá válása és a fokozott figyelmet kapott anya-csecsemővédelem együttesen sem tudta a korábban is kiugróan

magas csecsemőhalandóságot a nyugat-európai szintre hozni sokáig, de igen jelentős eredményeket ért el. A 12 majd 20 hét szülési szabadságot alterálta az 1967 január 1-én bevezetett GYES, ami világszerte nagy figyelmet kapott, de amelynek gyermekvédelmi indítékai, valamint a családok és gyerekek életére gyakorolt hatása csak sokkal később és nem is teljeskörűen elemzett probléma volt. A családi pótlék egyre többeket érintő lehetősége és emelése, az eseti, majd később a rendszeres nevelési segély sok más szociálpolitikai intézkedés mellett természetesen nem választható el a gyermekvédelem rendszerétől, de mint számtalan elemzésből kitűnik ezek eklektikusan és többnyire jó, de részleges koncepciók, illetve gyakran politikai és/vagy gazdasági döntések esetleges következményei. A hetvenes években a gyermekvédelemben érdemi változást az jelentett, hogy az intézmények, felismerve a belső iskolák több káros, mint

előnyös vonását, elfogadták a külső iskola és általában a külső kapcsolatok fontosságát, azzal együtt, hogy ma is sokszor vitakérdés ez, és számtalan helyen megoldatlan. Ekkor kerül szóba először a nevelőotthonokkal kapcsolatosan a családi kapcsolattartás és az a tény, hogy a gyerekvédelem rendszerébe kerülő gyerek nem önmagában áll, valamint, hogy a családból való kiemelés, intézménybe kerülés nem szabad, hogy automatikusan végleges döntést jelentsen. Ez annak ellenére igaz, hogy a gyermekek jelentős részének korábban is volt kapcsolata a családjával, sőt a szünidőt, ünnepeket sokan töltötték otthon. A Munkaügyi Minisztérium 1968 után létrejött egy Szociálpolitikai Főosztály, amely – nem véletlenül – lett szószólója a családsegítést és támogatást célzó formáknak, lehetőségeknek. 1982-ben az Országos Pedagógiai Intézetben megalakult a gyermekvédelemmel foglalkozó szervezeti egység, a

Gyermek- és Ifjúságvédelmi Felügyeleti és Továbbképzési Önálló Osztály. Ez az osztály adja ki 1982-92 között a Gyermek- és Ifjúságvédelem című szakmai lapot. 1984-ben adják át rendeltetésének az első S.OS gyermekfalut, amely az államosítások óta az egyetlen nem állami intézmény, hiszen a nemzetközi S.OS szervezet tagja, külföldi támogatással épült fel Battonyán. Létrejön az SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete, mely utóbb Kecskeméten majd Kőszegen létesített újabb falut döntően a nemzetközi szervezet által biztosított anyagai forrásokból. E gondozási forma sajátossága, hogy családi házakban, családszerű formában nevelődnek a vegyes életkorú és koedukált gyerekcsoportok, egy-egy házanya vezetésével. Akinek vállalnia kell az alapító Gmeiner professzor eredeti szándékának megfelelően, hogy nem köt házasságot, és nem szül gyermeket. 1986-ban Vilusz Antónia kezdeményezésére megindul a hivatásos

nevelőszülők alkalmazása, amit jogszabály is segít. Eszerint a legalább öt gyereket – fogyatékos, vagy súlyos magatartási problémák esetén hármat – vállaló családokban az anya főállású, az apa vagy más segítő családtag pedig mellékállású dolgozója lesz a GYIVI-nek. A nevelőszülőket a nevelőszülői felügyelők (korábban gyermekvédelmi felügyelők) ellenőrzik, illetve – sok helyütt már a rosszul hangzó felügyelő szót felváltja a tanácsadó – látják el tanácsokkal, támogatják. 1986-ban indulnak meg kísérleti jelleggel a Családsegítő Központok. A CSSK az első olyan családszemléletű, családtámogató szervezet, amely szellemiségében is a kliensközpontúságot és érdekvédelmet kívánja felvállalni, annak ellenére, hogy fenntartójával, munkáltatójával, a helyi tanáccsal (önkormányzattal) emiatt gyakran konfliktusba kerül. Mára a kezdeti 20 családsegítőből számuk 140-nél magasabbra emelkedett,

jellegükben, méretükben, szolgáltatásaik számában, mennyiségében és minőségében nagyon eltérnek, de célkitűzéseik a prevenció és gondozás fontos intézményévé teszik őket. 1987-től a gyermekvédelem átkerül a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium ágazati irányításába, változatlan szervezeti felépítésben és állománnyal, noha személyi változások történnek. A várt áttörés és változás, amit e tárcaszintű áthelyezés jelzett, elmaradt. Az újabb változás, a minisztérium nevének megváltoztatása népjólétire (1990), a bekövetkezett lavinaszerű személyzetcsere után szakmai párhuzamosságok alakultak ki, és a gyermekvédelmi törvény előkészítése hosszú évekre ismét elodázódott. Ennek részletes elemzésére persze csak történelmi távlatból kerülhet sor. Az a tény, hogy a minisztérium felügyeleti szerepe megszűnt – ez önmagában se nem jó, se nem rossz – olyan vákuumot hozott létre, amiben

sem az államigazgatás csúcsán dolgozók, sem a tulajdonos megyei, esetenként települési önkormányzatok ,illetve törvényességi felügyeletet ellátó KMB, illetve közigazgatási hivatalok nem találták a helyüket. A jogszabályi rendezetlenség, a szakmai tisztázatlanságok, szokásjogok tovább zilálták az amúgy is kritikus helyzetben lévő gyermekvédelmi rendszert, és soha nem látott szakmai eróziót okoztak, miközben a rendszer beledermedt a bizonytalanságba. 1924. Nemzetek Szövetsége Genfi deklaráció fogalmazta meg első ízben a gyermekek védelmének általános igényét és az „emberiségnek” a gyermekekkel szembeni feladatait: - az éhező gyermekeket táplálni kell, - a szellemi fejlődésben elmaradottakat támogatni, - a züllés útján lévőket új útra téríteni, - az árva és elhagyott gyermekeket össze kell gyűjteni és támogatni. 1948. Emberi jogok egyetemes nyilatkozata: - a gyermeknek joga van különleges

segítséghez és támogatáshoz, - alapvető jogként rögzíti: - az egészséges és jólétének biztosításához alkalmas életszínvonalhoz való jogot, - tilos mindenféle diszkrimináció, akár házassságból, akár azon kívül született ugyanabban a szociális védelemben kell részesíteni, - a családalapítás jogát, - a család jogát a védelemre, - állampolgársághoz való jogot, - neveléshez való jogot. 1959. ENSZ Kgy Gyermekek jogairól szóló nyilatkozata: „A gyermek fizikai és szellemi fejlettsége miatt különös biztosítékokat és gondoskodást igényel, beleértve a megfelelő védelmet, mind születés előtt, mind születés után.” - diszkrimináció teljes kizárását, - a gyermek érdekének döntő szerepét a jogok biztosítására irányuló intézkedések során, - a gyermek védelmének és segélyesésének elsőbbségét minden körülmények között. Minden gyermeket feltétel nélkül megillető

jogok: - állampolgársághoz való jog, - egészséges fejlődéshez és növekedéshez való jog, - különleges gondozáshoz, védelemhez való jog, - megfelelő táplálkozáshoz, ruházkodáshoz, - orvosi ellátáshoz, - szórakozáshoz, - oktatáshoz való jog, mely ingyenes és kötelező az elemi oktatás tekintetében, - védelemhez az elhanyagolás, kegyetlenség, kizsákmányolás, a gyermekkereskedelemmel szemben, munkaerejének kizsákmányolása ellen, - védelem a megkülönböztetéssel szemben. 1966. ENSZ Kgy: Gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya: Konkrét jogokat rögzít: - minden gyereknek (fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, nemzeti és társadalmi eredetre, vagyonra vagy születésre való tekintet nélkül) joga van a védelemre, amely őt kiskorú állapota folytán a családja, a társadalom és az állam részéről megilleti, - rámutat a család jelentőségére a társadalomba,

jogosultságára a megfelelő védelemre, a gyermekkel szembeni kötelezettség és felelősség megosztására a társadalom, az állam és a család között - a gyermek gondozása, nevelés azonban a család felelőssége, amelyhez az állam biztosítékokat nyújt. 1986. ENSZ Kgy Nyilatkozat: A gyermekek védelmére és jólétére vonatkozó társadalmi és jogi alapelvekről - nevelőszülői elhelyezés, - örökbefogadás. Kiemelkedő szerepet a rokoni kapcsolatoknak tulajdonít, mely elsőbbséget élvez, azon kívüli elhelyezésre csak a gyermek érdekében kerülhet sor, ha nem tudják nevelni vagy megfelelően gondoskodni róluk: elsődlegesen rokonoknál, helyettesítő szülőnél, örökbefogadó szülőnél kell elhelyezni és csak végső esetben más helyen. A gyereknek joga van tudomást szerezni származásáról, joga van visszatérni szüleihez, ha az érdekével nem ellentétes. 1991. évi LXIV tv Az 1989 évi New York, Gyermekek jogairól

szóló egyezmény kihirdetéséről. Az egyezménynek a magyar jogrendbe történő beépítése különös feladatot jelent mind a jogalkotók, mind a jogalkalmazók számára. Az Egyezmény kötelezi az aláíró államokat, még akkor is, ha az elismert jogok biztosítását az államok ígéretek formájában vállalják és kevés olyan jog van megfogalmazva, amelynek biztosítására kötelezettséget vállaltak. Gyakran szerepel „a rendelkezésére álló eszközöket figyelembe véve”, a „lehetőségekhez képest”, „minden intézkedést megtesznek” kitétel, amelyek a cselekvési kényszer terhét csökkentik. Az Egyezmény tartalmazza, a gyermek fogalmának definícióját:” az a személy, aki 18. Életévét nem töltötte be, kivéve, ha jogszabály értelmében nagykorúságát már korábban eléri”. Személyiségi jogoknál az autonóm személyiség elismeréséből indul ki. Védendő jogok köre: - politikai, gazdasági, szociális, kulturális jog -

a gyermekkor által meghatározott speciális jogok, - a gyermekek különleges csoportjaira vonatkozóak: - fogyatékosok, - családot nélkülözők, - kisebbséghez tartozók, - rendkívüli helyzetbe került gyerekek (menekültek, deviáns viselkedésűek) Minden gyermeknek joga van: - az élethez, - az anyakönyvedzéshez, névhez, állampolgársághoz, - családi státuszhoz, - szülei neveljék, - ha nem szülei nevelik, ahhoz, hogy lehetőség szerint ismerje őket, joga van a szülőkkel való érintkezéshez és kapcsolattartáshoz, - személyazonosságának tiszteletben tartásához és megtartásához, - egészséghez, orvosi ellátáshoz, TB juttatáshoz, - szociális biztonsághoz, - kellő testi, szellemi, lelki és erkölcsi, valamint társadalmi fejlődését biztosító életszínvonalhoz, - oktatáshoz, - kisebbségi jogok keretében: saját kulturális életét élje, vallását vallja és gyakorolja, saját nyelvét használja. A

felnőttekhez hasonlóan joga van: - egyesüléshez, - gyülekezéshez, - véleménynyilvánításhoz, - magánélete, családja, lakása, levelezése, becsülete sérthetetlenségéhez, - megilleti a gondolat, a lelkiismeret és a vallásszabadság, - pihenéshez és szabadidő eltöltéséhez való jog, - korának megfelelő játékhoz és szórakozáshoz, - kulturális, művészeti életben való szabad részvételhez. Különös jelentőségű a jogalkotók és jogalkalmazók számára a - gyermek érdekeinek abszolút elsőbbségét, - a gyermek önálló jogalanyként való kezelését, - kiszolgáltatottságának, alárendeltségének megszüntetését biztosító szabályok létrehozása és alkalmazása. és jóhírneve A gyermeknek jogot kell biztosítani, hogy beleszólhasson az őt érintő, életével kapcsolatos ügyekben, minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, melyet figyelembe kell venni. Mivel a

gyermek koránál fogva nem képes önállóan élni jogaival, az Egyezmény nyomatékosan hangsúlyozza, hogy minden őt érintő döntésnél „mindenek felett álló érdekét kell figyelembe venni elsősorban”. Kimondja a diszkrimináció tilalmát, valamint azt, hogy védelmet kell biztosítani a megkülönböztetéssel, megtorlással szemben, mely a gyermeket szülei, törvényes képviselői vagy családtagjai részéről jogi helyzete, tevékenysége, vélemény nyilvánítása vagy meggyőződése miatt érhetné. Védelmet biztosít a kizsákmányolás, erőszak, rossz bánásmód, durvaság, elhanyagolás ellen történjen az családon belül vagy azon kívül bárki részéről. Az Egyezmény széles lehetőséget biztosít az állam számára, hogy beavatkozzon a szülői jogok gyakorlásának folyamatában, ha a gyerek jogai, érdekei nincsenek biztosítva. A felelősséget megosztja: - elsődleges a szülőket terheli a felelősség a jogok és érdekek védelméért

és biztosításáért, a gyermek neveléséért, - de az állam köteles segíteni őket ebben a tevékenységükben szociális intézkedések útján. Alapelv: 1) a család a társadalom alapvető egysége, így a gyermek jólétének és fejlődésének természetes környezete, különösen fontos a gyermek személyiségének harmonikus fejlődése, kibontakozása szempontjából, 2) a gyermek és szülők elválaszthatatlanságának elve: csak az arra illetékes hatóságok bírói felülvizsgálat lehetőségének a fenntartásával, a törvényi garanciával lehetséges és csak ha az elválasztás a gyermek mindenek felett álló érdekében szükséges, ha a szülők különváltan élnek, joga van mindkét szülővel a kapcsolattartásra, ha az érdekével nem ellentétes, a külföldön élő szülővel való kapcsolattartás érdekében az állam biztosítja a szabad mozgást, 3) A családon kívül élő gyermeknek joga van szüleit, annak tartózkodási

helyét ismerni, ha érdekével nem ellentétes, a kapcsolatot tartani. Az egyezmény a családon kívül rekedt gyermekek vonatkozásában legalkalmasabbnak tekinti az olyan nevelési formákat, amelyek leginkább pótolják a családi környezetet: - örökbefogadás, - családban való elhelyezés, és csak ezek hiányában - gyermekintézmény. Az elhelyezés során figyelemmel kell lenni a nevelésben megkívánt folyamatosságra és a gyermek nemzetiségi, kulturális és nyelvi származására. A legalkalmasabbnak az örökbefogadást tekinti, így azt külön szabályozza: - csak a gyerek érdekében van helye, - hatósági engedéllyel, meggyőződve a gyerek érdekeiről, figyelemmel szüleivel, rokonaival kapcsolatos helyzetre, - elsősorban saját országában engedélyezhető, külföldön csak akkor, „ha a származási országban nem helyezhető el gondozó vagy örökbefogadó családban, vagy nem nevelhető megfelelően”, - gondoskodni kell

arról, hogy ne kerüljön előnytelenebb helyzetbe annál, mint amilyenbe haza örökbefogadással kerülne, - ne járjon jogtalan haszonszerzéssel az abban résztvevők számára. Menekült státusz: - az államok védik és segítik a gyermekeket, - egyedül maradt gyereknél felkutatják szüleit, családtagjait, ha az nem vezet eredményre, - ugyanolyan gondoskodást biztosítanak számukra, mint az egyéb ok miatt család nélkül maradt gyermekek számára. Hadi eseményekkel kapcsolatos az a kötelezettségvállalás, hogy 15 éven aluli gyermeket nem soroznak be. A szellemileg és testileg fogyatékos gyermekek - sajátos szükségletei miatt joguk van a különleges gondozáshoz, - szüleinek helyzetére figyelemmel, segítséget nyújtanak, lehetőleg ingyenesen, - gondoskodnak oktatásukról, képzésükről, munkára való felkészítésükről, - személyiségük lehető legteljesebb kibontakoztatásáról kulturális és szellemi területen egyaránt,

- aki állapota miatt sajátos kezelésre, elhelyezésre szorul, joguk van, hogy azt időszakosan felülvizsgálják. Bűncselekmény elkövetésével gyanúsított, vádolt vagy bűnösnek nyilvánított gyermekeknek - joga van olyan bánásmódhoz, amely nem gátolja személyiség-fejlődését, - nem gyengítik mások emberi jogait és alapvető szabadsága iránti tiszteletét, - figyelemmel van korára és - a társadalomba való beilleszkedés és részvétel elősegítésére. Gyanúsítani, vádolni, elítélni csak olyan bűncselekmény miatt lehet, amely - az elkövetés idején a hazai vagy nemzetközi jog szerint bűncselekmény - megilleti az ártatlanság vélelme, - joga van a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatást kapni ügyét illetően, - joga van a pártatlan elbíráláshoz szülei vagy törvényes képviselője jelenlétében, - tilos kényszeríteni, hogy maga ellen valljon, - vád és védelem tanúit egyenlően kell figyelembe

venni, - joga van a jogorvoslathoz, - díjmentes tolmácshoz, - a magánélet tiszteletben tartásához az eljárás minden szakaszában. Az államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy megfelelő törvények és eljárásokkal biztosítják e jogok érvényesülését. Kötelezték magukat, hogy az Egyezmény elveit és rendelkezéseit hatékony és arra alkalmas eszközökkel a felnőttek és gyermekek széles körében ismertetik