Szociológia | Felsőoktatás » Globalizáció, fenyegetés a kulturális sokszínűségre

Globalizáció: fenyegetés a kulturális sokszínűségre? Dr. Salvatore Puledda Az előadás helyszíne: Hunter College, a szociális munka iskolája, New York City 2000.0127 Szeretnék köszönetet mondani a New York-i Hunter College főiskola vezetőinek és a New York-i Kultúrák Humanista Központjának, hogy meghívtak ide előadást tartani. Előadásom tárgyául a globalizációt választottam. Ezt a fogalmat manapság léptennyomon halljuk a legkülönbözőbb forrásokból A globalizáció jelentése általánosan elfogadott meghatározás szerint: az országok és kultúrák közötti gazdasági kölcsönhatás felgyorsult folyamata, amelyet a modern kommunikációs technológiák hatalmas eszköztára támogat. Egy általában optimista nézőpontból a globalizáció révén a haladás és a jólét el fog jutni a legelmaradottabb országokba is, és az életszínvonal növekedni fog mindenütt és mindenki javára. Más megfogalmazás szerint a globalizáció olyan

természetes folyamat, amely engedelmeskedik a piacgazdaság törvényeinek. Ugyanakkor a globalizáció fogalmához jó néhány félelem és aggodalom is kapcsolódik, amelyek egy ilyen folyamat lehetséges eredményeiből származnak. Úgy tűnik, hogy ezek a félelmek elsősorban 3 témakörhöz fűződnek: a. A folyamat túl nagynak, túl gyorsnak és az emberi befolyástól kevéssé függőnek látszik. b. Az átlagos polgár számára a globalizáció azt jelenti, hogy ki kell nyitnia ajtaját a világ előtt, ezzel együtt a világ problémái előtt, amelyek gyakran hosszú és bonyolult, nem könnyen érthető történésekről szólnak. Amikor az emberek megismerik ezeket a problémákat, attól félnek, hogy felelőssé teszik őket megoldásukért. c. A tárgyak, emberek és ideák közötti kölcsönhatások általános zavart okozhatnak, amelyek során az emberek úgy érzik, elveszítik hagyományos vonatkozásaikat, azaz azt, amit kulturális identitásuknak neveznek.

Ilyenfajta aggodalmak keringenek manapság; ezekre kell megpróbálni válaszolni a Humanista Mozgalom nézőpontja szerint. Úgy tűnhet, hogy ez gyökeresen különbözik a média által naponta közölt nézőpontoktól. Mielőtt folytatnánk, meg kell határoznunk azokat a fogalmakat, amelyekkel az alábbiakban foglalkozunk, mert gyakran szétszórtnak és bizonytalannak tűnhetnek. Megpróbáljuk tisztázni a globalizációs folyamatok természetét és kidolgozni egy megfelelő kontextust ennek a kulturális identitás fogalomnak a megértésére. Azzal kezdeném, hogy szerintünk a globalizáció folyamata egyáltalában nem természetes, azaz nem olyan folyamat, amely bizonyos természeti törvények szerint mondjuk a piac törvényei szerint - működik. A piac természetes törvényei nem léteznek és sohasem fognak létezni, mert a gazdaság, mint minden emberi tevékenység, szándékos, emberi lények akaratától, vágyaitól és terveitől függ. A globalizáció

szándékos, irányított folyamatnak tűnik, egy precíz gazdasági modell megvalósítására, amely egy bizonyos ideológiai és világszemlélet alapján működik. Az ideológia neve: spekulatív kapitalizmus (mégpedig a fejlődés mostani, legújabb fázisában), amikor a gazdaság bővülése már nincs többé kapcsolatban a termeléssel, csupán a spekulatív pénzpiaccal. Még egyszerűbben, az ideológia alapja: pénzcsinálás pénzből, vagyis kulturális szinten ez nem más, mint a pénz vallása. Ennek az ideológiának előterében a multinacionális vállalatok és a bankok állnak. Alapvető természetük transznacionális és nem szükségszerűen egy-egy országhoz kapcsolódnak, még akkor sem, ha többségük a nyugati világban gyökerezik. Mivel a globalizáció folyamata a múlt században (a XX. században) kezdődött, ezek a struktúrák azóta is folyamatosan terjesztik ki befolyásukat a világ minden pontjára, és hatalmukat meglepően gyors

"szerzeményeken" és egyesítések révén koncentrálták. Növelik hatalmukat azáltal is, hogy csökkentik az egyes nemzetállamok hatalmát és törvényességét. Ez a jelenség igen jellemző volt a XX század második felére. A multinacionális vállalatok és bankok állandóan keresték azokat a lehetőségeket, amelyek révén áthághatják a nemzetállamok korlátozásait, és ilyen módon sokszor sikerült egy-egy párhuzamos virtuális államot létrehozniuk saját törvényeikkel és eljárásaikkal. Ez a párhuzamos állam mostanára a hatalom hihetetlen szintjét érte el. A tőke ma már másodpercek alatt jut el egyik államból a másikba, és még a leghatalmasabb államok vagy regionális tömörülések is kénytelenek felismerni: képtelenek ezeket a folyamatokat szabályozni. Vegyünk egy példát a közelmúltból: a 15 tagállamból álló Európai Unió ez idő szerint a világ legnagyobb gazdasági tömbje. Az Unió legutóbbi félévenkénti

tanácskozásán (Helsinki, 1999. december) az egyik napirendi pont arról szólt, milyen fizetési módot válasszanak az egyes országok szociális jóléti programja számára. Az országok által vállalt deficit korlátozásainak megfelelően, a pénzt bizonyos meghatározott jövedelmekből kellett fedezni. Elhangzott egy olyan javaslat, hogy azokra az európai állampolgárokra, akik a londoni tőzsde útján bonyolítják le beruházásaikat, vessenek ki tőkenyereségi adót. A brit hatóságok visszautasították ezt a megoldást azzal az indoklással, hogy egy ilyen adó hatására a tőke Londonból más piacokra menekülne. A vita nyomán egyfajta patthelyzet állt elő Nagy-Britannia és az EU más tagállamai között, ami még mindig megoldatlan. Ez az eset világossá teszi, hogy még a világ legnagyobb gazdasági tömbjének irányítói sem képesek többé arra, hogy az igen gazdag polgárokat megadóztassák - azokat, akik megengedhetik maguknak, hogy

spekuláljanak a pénzpiacon. A fentiekhez hasonló esetek következtében kell szembenéznünk az egészségügy, az oktatás és a nyugdíjak juttatásainak világszerte tapasztalt csökkenésével. Úgy tűnik, a spekulációs tőke szabályozhatatlan monstrumát egyetlen ország sem tudja megszelídíteni. A multinacionális vállalatok és bankok, melyek a globalizáció folyamatát szabályozzák, nemcsak saját irányelvekkel, hanem saját kultúrával is rendelkeznek, amelyek az értékek és viselkedések sajátos rendszerében nyilvánulnak meg. Ezt a kultúrát iskolák és a média, guruk és próféták terjesztik, akik és amelyek nap mint nap meggyőznek bennünket arról, hogy az egyetlen igazi érték a pénz: a pénzt hajszoljuk, megsokszorozzuk és imádjuk; a pénz az egyetlen isten és így mindent igazol. Továbbra is beszélnek más értékekről, egyenlőségről, lehetőségről, demokráciáról, de a képmutatás vastag rétege alatt az üzenet nem

változik, az egyetlen igazi érték a pénz. Ez a kultúra még a lakosság legszegényebb rétegét is befolyásolja: mindenki hisz abban, hogy pénzszerzéssel lehet egyedül változtatni a mindennapi élet nyers realitásaival szemben, és így életüket efelé próbálják irányítani. Ki akar milliomos lenni? Mindenki Ennél a pontnál tisztáznunk kell, hogy számunkra a szegénység nem érték. Azzal, hogy elítéljük a pénz kultuszát, nem fűzünk romantikus ábrándokat a szegénységhez vagy az aszkétikus életstílus elősegítéséhez. Éppen ellenkezőleg Csupán azt kívánjuk hangsúlyozni, hogy a ma gazdaságának nem a vagyon megsokszorozása, hanem az elosztás az alapvető problémája. Világszinten hatalmas termelőkapacitás áll rendelkezésre, ami óriási többletterméket eredményez, de mindez a felmérhetetlen vagyon csupán néhány személy kezében van. A pénz a pénzhez áramlik, és a népesség leggazdagabb rétegében gyűlik fel, ugyanakkor

a legszegényebbek gyorsan szaporodnak. Mindnyájan tudjuk, hogy ebben a történelmi jelentőségű időszakban léteznek már azok a technikai lehetőségek, amelyek segítségével élelmiszert, lakásokat, egészségügyi ellátást és elfogadható életkörülményeket lehetne nyújtani a világ teljes népességének. Ha ez nem valósul meg, az azért van, mert a globalizációs folyamat nem az említett problémák megoldására, hanem a néhány vagyonhalmozó hatalmának és gazdagságának növelésére irányul. Meg kívánom említeni, hogy a globalizációs folyamat rohamos növekedéséért két nemzetközi intézménynek kell vállalnia az alapvető felelőséget. Ezek a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank. Abból a célból, hogy az egyes országok részt vehessenek a világgazdasági versenyben, nyomást gyakorolnak rájuk, hogy hatalmas adósságokat vállaljanak a fent említett két intézménynél. Ahogy ezeknek az adósságoknak a kamatai felhalmozódnak, az

eladósodott államokat arra kényszerítik, hogy földjüket, természeti forrásaikat, közműveiket, tehát legfőbb vagyontárgyaikat elkótyavetyéljék egészen addig, amíg az országok infrastruktúráját már nem saját népük irányítja többé, hanem külföldi intézmények és egyének. Ma már több mint két tucat ország használja a dollárt mint nemzeti pénznemet, így eljátsszák azt a jogukat és képességüket, hogy saját gazdaságukat irányítsák. Emberek generációi dolgoztak keményen, hogy felépítsenek valamit, amit aztán pár hónap alatt szétrombolnak. A legutóbbi években számos példát láttunk erre: Mexikó, Thaiföld, Dél-Amerika. A pénz csak akkor áramlik egy-egy országba, ha nyereség szerezhető általa; amikor viszont a nyereséget folyamatosan kivonják, az ország gazdasága összeomlik és senki sem törődik azokkal, akiket ez érint. A globalizációnak ez a módja az élet győztes modelljévé vált, már elterjedt és

meghonosodott a föld legtávolabbi sarkaiban is. Terjedésekor magával viszi a pénz ideológiáját, a versenyt, az individualizmust. Az emberi lényeket, a környezetet, a különböző kultúrákat ma már csak másodlagos szempontnak tekintjük, amelyek felhasználhatók vagy összezúzhatók, ha megpróbálnak szembeszegülni ezzel a folyamattal, amelynek erejét még az az általános vélemény is növeli, hogy nincs más alternatíva. Az exportált új ideológiák ma már világszerte számos kultúrával veszik fel a harcot, különösen azokkal, amelyek a család és a hitélet körében alakultak ki. Ezek a kultúrák gátakat építenek maguk és a világ többi része között, mert nem akarnak integrálódni ebbe az életstílusba, mert nem érzik előnyösnek a maguk számára. Bizonyos mértékig itt is (USA) ez történik, ahol korábban az integrációt ("olvasztótégely"-modell) előnyösnek tartották az új bevándorlók számára. Bizonyos

esetekben e modell erőltetése heves és értelmetlen reakciókat eredményez. Az sem remélhető, hogy az indulatkitörések csökkeni fognak, éppen ellenkezőleg: számukban és méretükben is növekedni fognak, ahogyan az alkalmazkodásra irányuló kényszer erősödik. Ebben az országban is meg fognak jelenni, mint ahogy ezt a Seattle-i, a WTO-val szembeni zavargások is példázták. A másik probléma, amellyel szembe kell néznünk: ha valamely kultúra arra kényszerül, hogy megvédje magát, akkor a védekezés mindenre kiterjed, még a kultúrák másodlagos vagy negatív vonásaira is. Végül is egy "kulturális fundamentalizmus" alakul ki, amikor is mindent, ami a kultúrán kívül esik elutasítanak, és csak a saját életmódnak és a saját vallásnak engednek helyet. Szeretném tisztázni, hogy mi nem tekintjük a globalizációs folyamatot olyasvalaminek, ami csak negatívumokat tartalmaz. Valójában hálásak vagyunk azért, hogy ez a folyamat

eljutott oda, hogy valamennyi ország, valamennyi kultúra először találkozik egymással. Ez a folyamat lehetővé tett bizonyos szintű együttműködést olyan népek között, amelyekkel kapcsolatban ez egy-két generációval ezelőtt nem látszott lehetségesnek. Lehetővé tette továbbá gondolatok, vélemények és kulturális modellek cseréjét. Mindez azt tanúsítja, hogy a népek közötti különbségek jelentéktelenek, összehasonlítva azokkal a tapasztalatokkal és törekvésekkel, amelyek közösek bennük. Megpróbálom tisztázni, hogy mit is jelent az "identitás" elavult koncepciója. Általában azt hiszik, hogy a személyes vagy kulturális identitás csak a múltra vonatkozik, hogy ez olyan tapasztalatok történelmi felhalmozódásának visszatükröződése, amelyeket az egyes személyek vagy egy népközösség megélt. Mintha a tapasztalatok rétegei összegyűltek és lerakódtak volna, és ezek azok, amik az identitást alkotják. Ez a hit

vagy vélemény az emberi tudat passzivitásának terjedelmesebb hitéből származik, ahol a tudatot egyfajta tükörnek fogják fel, amely visszatükrözi a világot. A valóságban a dolgok nem így működnek A saját példánkból kiindulva azt látjuk, hogy életünk fontos pillanataiban összefüggéseket keresünk, kapcsolatot múltbeli tapasztalataink és jövőre vonatkozó személyes terveink között. Ez a jövőkép - kik akarunk lenni - mindig befolyásolja jelenlegi tevékenységünket. Ez a kép, melyet a jövőre nézve megformálunk ugyanolyan fontos, mint a múltbeli kép, mert ezek figyelembevételével alakítjuk ki személyes identitásunkat. Mi nem csak azok vagyunk, amit megtettünk, vagy ami megtörtént velünk, hanem vágyaink, terveink és törekvéseink is. Ugyanez a dinamika alkalmazható egy-egy népre vonatkoztatva is, ez esetben kulturális identitásról beszélünk. A kulturális identitás nem csupán a gondolatok, szokások és nyelvek

összessége, az étkezési és öltözködési szokások, amelyeket az előző generációktól vettünk át, hanem az adott kultúra választása is azzal kapcsolatosan, hogy hogyan alkalmazza ezeket a szokásokat a különböző történelmi pillanataiban. Mindez különösen igaz a régebbi kultúrák vonatkozásában. Például India, több ezer éves történelmének birtokában hogyan határozza meg kultúráját? Milyen örökséget vesz figyelembe? A Védákra fog hivatkozni, a Vedantara, a buddhizmusra, Ghandira vagy az atombombára? Egy kultúra történelmének minden pillanatában köteles visszaemlékezni múltjának azon eseményeire, melyek leghasznosabbak a tervei megvalósításához. Röviden, a kulturális identitás egy terv, amelyet valamely nép alkot a jövőre vonatkozóan, és ehhez felhasznál néhány fontos elemet a múltjából. Ezt nem tekinthetjük valamiféle passzív dolognak, mint egy zsák tartalmát, hanem inkább olyasvalaminek, amit folyamatosan

újjáalakítunk azon kihívások hatására, melyekkel időről időre szembe kell néznünk. Mindig van lehetőség a választásra Mindig megvan a szabadságunk. Azt is felismerhetjük, hogy mind az egyének mind az országok életében vannak pozitív és negatív tapasztalatok egyaránt, melyek a kulturális örökségük részét képezik. A népnek vagy az egyénnek megvan a lehetősége arra, hogy olyan tervekről döntsön, melyek képesek eltüntetni vagy semlegesíteni a negatív hatásokat és megerősíteni a pozitívakat. Mi, olaszok például akarjuk-e, hogy a maffiával kapcsolatos tragikus tapasztalatok áthúzódjanak az új évezredre is, vagy tudatosan törekszünk arra, hogy ez a negatív társadalmi megnyilvánulás megszűnjön? Ez a választás lehetővé teszi, hogy különbséget tegyünk egy mechanikus identitás, mely a kultúra elemeinek automatikus, gondolkodás vagy töprengés nélküli visszaadásából áll, és egy szándékos identitás között,

mely úgy jön létre, hogy a jövő számára legértékesebbnek tartott vonásokat választjuk ki. A globalizáció folyamata erőteljesen gyorsul, és rövidesen ráébredünk arra, hogy az egyes kultúrák szorosan egymás mellé kerülnek, és most először nézünk egy közös jövő elébe. Ez a jövő nem tartozik egyik kultúrához sem, közös tervet kell kidolgoznunk, amely valamennyi kultúra csatlakozását lehetővé teszi. Ebben a pillanatban felmerül a kérdés: mit vigyünk át együtt a harmadik évezredbe? Minden kultúrát fel fogunk hívni arra, hogy elmélkedjen, tanulmányozza a múltját és határozza meg melyek az erősségeik, tapasztalataik és hagyományaik közül azok, melyek a legértékesebbek számukra és mások számára ezen a bolygón. Miután tisztáztuk és meghatároztuk a nézőpontunkat a globalizációról és a kulturális identitásról, végezetül szeretnék röviden beszélni a Humanista Mozgalom ezen témákkal kapcsolatos

javaslatairól és tevékenységeiről. A bankok és a multinacionális vállalatok által irányított destruktív globalizációs folyamattal szemben a Humanista Mozgalom 30 éve elkötelezte magát, hogy egy Egyetemes Emberi Nemzet megalkotásán dolgozzon, melyben a kultúrák közötti különbségek értéknek számítanak és nem olyasvalaminek, amit meg kell szüntetni vagy félre kell tenni. Az Egyetemes Emberi Nemzet lesz a kifejeződése az első, egész bolygót átfogó civilizációnak, amely az emberiség szívéből fog megszületni, és nem a vezetőktől. Ehhez a civilizációhoz minden kultúrának hozzá kell adnia néhányat saját tapasztalataiból, részét képezve egy nagyobb, átfogóbb tervnek. Újra szeretném kihangsúlyozni, hogy mi nem valami homogén dologra törekszünk - mint például McDonalds-ok és yuppiek mindenütt. Egy közös terv kifejlesztése nem követeli meg, hogy az emberek lemondjanak kultúráik sajátosságairól. Ehelyett úgy

tekinti ezen sajátosságokat mint sokszínűség, mint erősségek és források, melyekből meríteni lehet, mint egy személyek közötti sikeres terv, mely egyesíti tagjai adottságait és nézőpontjait. A Kultúrák Humanista Központja munkájának alapja a következő kérdés: Mivel járulnak hozzá az egyes kultúrák az Egyetemes Emberi Nemzet közös tervéhez? A frusztrációval, a megkülönböztetéssel, a háborúkkal és az erőszakkal, melyek meghatározták múltjuk egyes pillanatait? Vagy megkeresik azt, amit mi a kultúrájuk humanista pillanatainak nevezünk, a múltjuk azon pillanatait, melyekben az emberi lényre, mint legfőbb értékre tekintettek, melyekben a béke és az együttműködés a különböző csoportok között alapvető volt. Melyekben az erőszakot visszautasították, mint az emberiség legfőbb ellenségét, melyekben minden vallásos hitet - beleértve az ateizmust is - tiszteletben tartottak, melyekben a tudomány és az új ötletek

azért fejlődtek, hogy a az emberi lény fájdalma és szenvedése megszűnhessen? A Föld valamennyi nagy kultúrájának történelmében voltak humanista pillanatok, és az emberi civilizáció ezen különleges és kritikus szakaszában ezekhez a pillanatokhoz kell folyamodniuk. Befejezésül, szeretném elmondani, hogy Önök kivételes helyzetben vannak itt ahhoz, hogy felvállalják ezt a fontos vitát, hiszen valamilyen módon New York az egész Földön terjedő globalizáció egy mini-modellje. Itt együtt élnek a világ összes országából, kultúrájából származó és mindenféle valláshoz tartozó emberek. Az itt végzett munka visszhangja túlmutathat a város határain. Minden Kultúrák Központjának - és persze mindannyiunknak - az a feladata, hogy ráébresszük az embereket arra, hogy az ő kulturális különbségeik értéket képviselhetnek, hogy az emberi lény és nem a pénz a legfontosabb érték és hogy a szolidaritás jóval fontosabb, mint a

verseny. Sokunknak mindez úgy jelenhet meg, mint egy utópisztikus álom, különösen, ahogy a felhőkarcolók alatt sétálunk, és mint valami jelentéktelen kis hangyák tekintünk fel a magasságokba, ahonnan a hatalmasok irányítják a globalizáció ezen destruktív folyamatát. De soha nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a jelentéktelen kis hangyák az emberiség 90%-át teszik ki. Köszönöm a figyelmüket