Művészet | Művészettörténet » Művészettörténet tételek, 2004

1 Művészettörténet tételek - 2004 1. A zsidó monoteizmus. A zsidóság élete, vándorlásai a középkor végéig A zsidó vallás alapjait Mózes (i.e 1750 körül élt ) és Zarathustra rakta le A zsidó vallásból mind a kereszténység, mind az iszlám vallás nagyon sokat merített. A zsidó vallás kezdetben nem monoteista vallás volt, eleinte ők is több isten hitűek voltak, különböző természeti isteneket imádtak, pl. fa, forrás Mindegyik törzsnek megvolt a saját istene az alapján, hogy hitük szerint ki segítette őket a legjobban. Egy idő után már nem természeti jelenségeket imádtak, mint a görögök esetében az égitestek. Az isten által egy semmiből létrehozott világot képzeltek el, s ez megfoghatatlan volt a görögök számára. Monoteizmus: kizárta az egyetlen Istenen, JAHVÉN kívül bármilyen isteni lény létezését. Megkövetelte híveitől az isteni kinyilatkoztatáson alapuló törvények szerinti életet. Miben különbözik

az iszlám, zsidó vallás és a kereszténység ? Abban, hogy az iszlám és a zsidó egyszerű monoteista vallás, a keresztények pedig a szenthármasságban hisznek. Patriarchák kora kr.e 18-12 sz Ábráhántól – letelepedésig: Vér alapján szerveződő társadalom. Kre kb 2000 – ben Ábrahán vezetésével, aki a zsidók ősapja, a zsidók letelepednek Palesztinában. Ábrahán az Mezopotámiai Karánból? (Úr várából) indult el a Kánaán felé. Ábráhán idős korában született fia Izsák, az ő fia Jákob Jákob 12 fia jelképezi a 12 zsidó törzset. József Jákob legkisebb fia, Egyiptomban a zsidók vezetője Kr.e kb 1800 – ban elvándorolnak Egyiptomba Kr.e kb 1290 – ben Mózes Egyiptomból kivezeti a zsidókat vissza Palesztinába (a Kánaán határáig). Mózes adott olyan Istent a népének, akit kizárólagosan kellett imádni A gyermekáldozat, a templomi prostitúció nem volt megtalálható a Mózes által vezetett zsidóknál. Viszont hiányzott a

templomi, vallásos művészet kialakulása Mózes nemcsak egyisten hitet teremtett, hanem a zsidó népet is megteremtette. Jahte hit, eredetileg többféle formában tiszteltek. Bírák kora kr.e 12 – 11 század 12 törzs szövetsége + papok (Áron – Leviták), vezetőik a bírák, rideg állattenyésztés + földművelés Zsidó állam kr.e 1050 – 135: királyság létrejötte (Saul, Dávid, Salamon), politikai egység Királyság jön létre: Kr.e kb 1020 Saul lesz az első zsidó király (kre XI sz) az izraeli területek és törzsek egyesítője Kr.e 1000 – 961 Dávid uralkodás, az izraeli és júdeai területek egyesítője, Kr.e 10 sz végétől – kre 168 – ig tart a Próféták ideje: a státuszok kapcsolják össze az elitet – egységes bíráskodás, adó, templom építés, zsinagógák 1: rabbik 2 vezetik a közösséget 1 Gyülekezet, gyülekezet háza istentisztelet vezetése, előírások betartásának ellenőrzése, Tóra tanítása, értelmezése,

alkalmazása, tanulmányozása 2 2 + rituálék. A próféták hozzák létre a monoteista rendszert – ILLÉS próféta mondja ki, hogy csak egy isten van – az a zsidó, aki zsidó vallású Kr.e 961-922 Salamon uralkodása, a zsidó állam fénykora Építkezésivel is kitűnt Hatalmát erős kézben tartotta, s az országot Izrael tizenként törzsének megfelelően 12 kerületre osztotta. Élénk gazdasági kapcsolatokat épített ki a szomszédos országokkal, mindenekelőtt a főníciai városállamokkal. Mind a Földközi-tengeren, mind a Vörös-tengeren (Sás-tenger) kereskedelmi hajóhadat tart fenn. A Jordán folyó völgyében fémmegmunkáló telepeket, Izrael déli részén Timnában rézbányákat létesített. Nagy udvartartásra rendezkedett be, a legenda szerint hatvan (más forrás szerint ezer) felesége volt. Salamon királyt igen bölcs uralkodónak tartották, akinek bölcs döntéseiről és Sába királynőjével való találkozásáról nem csupán a

Biblia, de a zsidó néphagyomány is sokat beszél. A Királyok könyvében olvashatjuk, hogy Sába királynője egy napon hírét vette Salamonnak, és elhatározta ,meglátogatja és rejtvények feladásával próbára teszi bölcsességét. Nagy kísérettel és rengeteg arannyal és drágakővel megrakott tevékkel érkezett Jeruzsálembe, és mihelyt Salamon király elé került, elmondott mindent, ami a szívén volt. Salamon megoldotta a feladatokat, amelyeket Sába királynője feltett; megismerte így a király hatalmát, gazdagságát, bölcsességét és igazságosságát, majd így szólt hozzá: Nem hittem a hírnek, míg saját szememmel nem láttam; valóban, még a felét sem mondták el nekem, bölcsességed fölülmúlja a hírt, ami eljutott hozzám. Boldogok asszonyaid és boldogok a szolgáid itt, mert mindig színed előtt állnak és hallhatják bölcsességeidet. Temérdek ajándékkal fejezte ki köszönetét: százhúsz mázsa aranyat és drágaköveket

ajándékozott neki, mielőtt hazatért. De Salamon gazdagsága és hatalma még mindig növekedőben volt. A természet nagy barátja és kutatója, bölcs mondások, énekek és zsoltárok szerzője; tőle származik az Énekek éneke, a Példabeszédek és a Prédikátorok könyve; számos külföldi felesége kérte, hogy a pogány kultuszoknak jelentős engedményeket tegyen. Salamon temploma A templom építése az Ószövetség egyik legkiemelkedőbb eseménye, és a képzőművészetnek is fontos motívuma. A templomot Jeruzsálemben építette, amely Izrael fővárosa lett Az 50 méter hosszú és 30 méter széles, mészkőből épült templomban őrizték a Frigyládát, a Tízparancsolatot tartalmazó szent faládát. A Tízparancsolat az a törvénygyűjtemény, amelyet Isten adott át Mózesnek, hogy a zsidók a szerint éljenek. Kre 587-ben a Jeruzsálemet elfoglaló babilóniaiak felgyújtották a templomot Híresek voltak Salamon bölcs ítéletei. Széles körben

elterjedt e történet, mely két szajhának a viszályában történt: A két asszony ugyanabban a házban, csaknem ugyanabban az időben szült, az egyik asszony azonban álmában agyonnyomta a fiát, a másik nő panaszt tett, hogy a meghalt gyermek anyja az ő gyerekét a sajátjáéval elcserélte, vagyis az övét elrabolta; a másik nő pedig tagadja ezt. Erre Salamon azt mondta: Ez azt állítja: Az az én fiam, mármint az élő, a másik, a halott pedig a tiéd. Az meg kijelentette: Nem igaz a te fiad a halott, az enyém az élő! Aztán megparancsolta a király: hozzatok ide egy kardot! Odavittek hát a királynak egy kardot. S a király így szólt: vágjátok ketté az élő gyermeket, s adjátok az egyik felét az egyiknek, a másik felét a másiknak! Akkor az az asszony, akié a gyerek volt, így szólt: Engedelmeddel, uram, adjátok oda neki a gyermeket, ne öljétek meg! A másik ellenben így kiabált: Ne legyen se az enyém, se a tiéd, vágd ketté! Most a király

vette át a szót, és azt mondta: Annak adjátok oda a gyereket, mert az az anyja. Egész Izrael hallott Salamon ítéletéről, és nagy tiszteletre ébredt a király iránt, mert látták, isteni bölcsesség tölti el, hogy igazságot szolgáltasson. 3 Salamon példabeszédei A könyv legnagyobb részének szerzője Salamon; nem csak a sikeres élet titkát megmutató régi alapelvek gyűjteménye, hanem a bűnnel és a szent élettel foglalkozó erkölcsi tanításoké is. Bölcs mondások alakjában az Isten Szent Szellemétől ihletett szerző segítséget ad az Istennek tetsző élethez. Salamon tavai: Három tó Jeruzsálem közelében, amelyekből vezetéken át vizet vezetnek Jeruzsálembe; még ma is használják. Salamon tornáca: Oszlopcsarnok, amelyet Salamon a templom keleti oldalán építtetett. Salamon zsoltárai: nem tartozik a Szent írás könyvei közé; a kánoni zsoltárok rendje szerint írt 18 zsoltárt tartalmaz, amelyek valószínűleg Kr.e 64 és 46

között keletkeztek, és amelyeket Salamonnak tulajdonítottak. A súlyos adók, az alattvalókra kényszeríttet robot végül ellene fordította a lakosság nagy részét. Fiától, egyben utódjától, Rehabeámtól hiába kérték a terhek könnyítését az elbizakodott ifjú erre nem volt hajlandó. Kr.e 922 – ben Salamom halála után a zsidó királyság az északi Izraelre és a déli Júdeára szakad, a főváros Jeruzsálem marad. A függetlenségnek több idegen hódítás vetett véget, (Kr.e 722 Asszír hódítás) Kre 587 Babilóniai hódítás Izraelben, NABU-KUDURRIUSZUR, az Újbabilóniai Birodalom uralkodója, elhurcoltatta a zsidókat a babilóniai fogságba I.e 539 – ben az újbabiloniakat legyőzik a perzsák, ie 519 újra felépül a templom, ekkor van vége a fogságnak. A babiloni fogság utáni perzsa hatásra vált fontossá az angyalok szerepe Az angyalokhoz hozzátartozott a sátán is, akinek a próbatétel volt a feladata. Az eredeti zsidó hitben a

Jahve zsarnok volt, és ahogy összekapcsolódott a jóságos istenképpel egyre fontosabb lett a sátánnak, magának a rossznak a szerepe. A másik fontos dolog, ami megjelenik a zsidó nép küldetésében vetett hit. Az ószövetség annak az eszmének a szolgálatában állt, hogy az Isten a Izrael népével kötött szövetséget és nagy dologra választotta ki ez a népet. Ez az a hit, ami minden nehézség ellenére fenntartotta ezt a közösséget. Ez a hit az, hogy egy megváltó fog érkezni I.e 444 NEHAMJA babilóniai zsidó kereskedő kötelezővé teszi a TÓRÁT 3, amely az életszervezés alapja lesz. Rabbi az istentisztelet vezeti, feladata a tóra tanítása, tanulmányozása. A leghétköznapi cselekedetektől fogva mindent megpróbál szabályozni HÁLÁKHÁ - tv., amit követni kell Kr.e 63 – ban (kre 6sz) a rómaiak foglalták el Palesztinát (a korábbi Kánaánt) és elűzték a zsidókat, akik szétszóródtak a világban Indiától Spanyolországig.

Diaszpóra: szétszóródás, héberül, galut: száműzetés; az asszír hódítás és a babilóniai fogság következtében alakult ki, nyugaton a hódítók elől menekülők hoztak létre zsidó településeket, keleten pedig azok, akik nem tértek vissza a perzsa uralom idején Palesztinába. A Kre 1 században a Földközi – tenger medencéjében szinte minden vidéken megtalálhatjuk a környezetüktől vallási okokból elzárkózó zsidó közösségeket. 3 törvény, tanítás, Mózes öt könyvének héber elnevezése, ebben található az isteni kinyilatkoztatás. 4 Kr.u 70 a rómaiak lerombolják Jeruzsálemet A keresztes hadjáratok alatt a keresztények megindulnak a zsidók ellen. Nagy vérengzés történik. Zsidói diaszpóra Nagy zsidó települések vannak Spanyolországba, Oroszországba, Lengyelországba, Egyesült Államokba. 1948.: Izrael állam létrehozása azért hoztak létre, hogy a zsidóknak legyen saját hazájuk Az ország és arab szomszédai

között azonban nem alakult ki jó viszony. 1948-49, 1956, 1967, 1973, 1982.: Arab-Izraeli háborúk A zsidók a világ kezdetét i.e 3760-ra teszik A zsidó felfogás szerint a napok nem reggel, hanem este kezdődik. A rituális napjuk az a szombat Az Isten a hetedik napon megpihen, ezért minden a környezetet átalakító munkától tartózkodni kell. A fiúgyermekeket a 8 napon körülmetélik. Ez a gyermekek életében az első szertartás A születés után egy hónappal és egy nappal az apa elviszi a gyermeket egy paphoz, a kezébe adja és kiváltja egy bizonyos összegért. A zsidó fiút a vallási parancsok betartására 13 éves korától kötelezik, innentől fogva felelősségre vonható. Az esküvő két részből áll Az eljegyzés jóval az esküvő előtt megvalósul. Az eskü két részből áll Először a leendő férj felolvassa, hogy mit vállal a leendő feleségével szemben, majd ezután kezdődik a tényleges esküvő, a hét esküvői áldás, ezután a

vőlegény a lábával rátapos az üvegre. A régi hitvallásból megmaradnak az ősvallás elemei: ANIMIZMUS: ördögök, angyalok, TOTEMIZMUS: jelei a különböző totemállatokban, MÁGIA: együvé tartozást mutatja, SZÓMÁGIA: amit egyszer kimondtak, azt már nem lehet visszavonni. ÁLDOZAT: véres és vérnélküli, hisznek a halál utáni föltámadásban és üdvözölni fognak. Húsvét: évi ünnep, utána a legjelentősebb a pünkösd. Tiszta étel: marha, juh, kecske, szarvas, őz, zerge Tisztátlan: disznó, nyúl, teve, ló, szamár, öszvér 5 2. A keresztény egyház és intézményei a IV- XI. században A korai szerzetesség A keresztény egyházak hivatalos tanítása szerint a kereszténység és az egyház Palesztinában keletkezett, Augustus (kr.e 31 – Kru14) és Tiberius (kru 14 – 37) császár uralkodása idején. Palesztina, amely földrajzi helyzeténél fogva hol Egyiptom, hol a mezopotámiai államok, később a Római Birodalom terjeszkedő

politikájának függvénye volt. Kre 586 – tól szinte állandóan idegen uralom alatt állt. A Palesztinát lakó zsidó törzsek sohasem adták fel a reményt, hogy visszaszerzik függetlenségüket. A zsidókat megszabadító, megváltó Messiásra vártak. Pompeius római hadvezér Kru 63 – ban elfoglalta Jeruzsálemet, és Palesztinát Syria provinciához csatolta. A róma-barát Heródes uralkodása alatt fokozott erővel támadt fel a vágy a zsidó nép körében a rég várt Messiás után. Ilyen körülmények között lépett fel a kereszténység hirdetője és megalapítója, a Názáreti Jézus. A keresztény vallás gyökerei a zsidó hitben találhatóak. A zsidóság körében alakult ki az a megváltáshit – a Messiás eljövetelének reménye – amelyen a kereszténység alapul. A keresztények szerint az a Megváltó, akit Isten a zsidó népnek megígért, Jézus Krisztus, az Isten fia. Ő az, aki szenvedése és halála által nemcsak a zsidóságot, hanem

az egész emberiséget megszabadította a bűntől, s ezzel lehetővé tette a feltámadást és az örök életet. A keresztények legfontosabb parancsa az egyetemes szeretet. Szent könyvük az Újszövetség Az Újszövetség könyvei: döntő többségben görög nyelven íródott. Az első négy könyv az ún evangéliumok A szó jelentése örömhír, jó hír – ez Jézus megjelenésére, működésére, tanítására, azaz a megváltás bekövetkeztére utal. Az evangéliumok szerzői az evangélisták: Máté, Márk, Lukács, és János Az ötödik könyv az Apostolok cselekedetei címet viseli. Az apostolok Jézus 12 tanítványai voltak, akiknek feladatává tette a kereszténység terjesztését. Az elnevezés küldöttet jelent A könyv a Jézus halála utáni eseményeket beszéli el, két kp-i alakja Péter és Pál apostol. Az ő tevékenységükön keresztül mutatja be a mű szerzője a keresztény ősegyház kialakulását Palesztinában és a görög – római

világban. A keresztényekre nagy hatással volt a babilóniai fogság utáni zsidó vallás és a hellenizmus (görög – római kultúra). A kereszténység a zsidó vallásból alakult ki, a római birodalom keretei között, tehát egyetemesség – katholikosz. jellemzi. Gyors terjedését elősegítette a diaszpóra a Római Birodalmon belül De mivel egyre több zsidó nem kérte a felvételét, 49 – ben Jeruzsálemben gyűlést tartottak az apostolok + preszbütérek (öregek) és úgy döntöttek, hogy aki szeretne pogányból keresztényé válni, annak nem kötelező zsidóvá válni, törvényeit felvenni (nem kell körül metélkedni és nem kell betartani a mózesi törvényeket. A két vallásra jellemző a teocentrikus, azaz nagyon istenközpontú szemlélet, keresztény vallásnál fontos, hogy a görög-római kultúra nagyon nagy mértékben hatott rá. Az I sz második felében foglalják írásba Jézus tanítását, ez is görög nyelven történik. Fontos a

kialakuló keresztény egyház szervezetben a monarchikus vezetés, ami kezdettől fogva jellemző rá. Kezdetben a püspök volt a legmagasabb méltóság, majd a pápa. A püspök szó episzkoposz szóból származik, azt jelenti, hogy felügyelő A püspök lett a gyülekezet legfőbb papja, őt a preszbütérek (öregek) segítették a munkában. Segítségére voltak még a diakónusok (szolgák). A szolgál feladata elsősorban a szegények és árvák ellátása volt. A III században a preszbütér már megfelel a mai áldozó papnak, fontos, hogy az istentiszteletet is elvégezhesse a püspök helyett. Kezdetben gyülekezeti házakban gyűltek (domus ecclesiae) össze. Szeretet lakomákat (agapé) és istentiszteletet tartottak A kereszténység elsősorban a városi népesség körében terjedt el., a falusi népesség körében sokkal lassabban és innen van a pogány kifejezés, aki még nem ismeri a keresztény tanokat pogány, azaz falusi. (Pagus = falu, vidék) A szentek

kultusza a vértanuk tiszteletéből alakul ki. Vértanú az, aki az életét áldozza a hitéért Confessor – hitvaló az, akinek nem kellett az életét áldoznia, de börtönbe zárták, száműzetésbe kellett vonulnia. 303 – DIOCLETIANUS – féle hatalmas nagy keresztényüldözés, (mivel a III. sz utolsó harmadában az egyház virágzásnak indult, hatalma növekedett, Diocletianus (magát istennek tekintette) a birodalom 6 egységének megteremtése érdekében nem tűrhette az „államot” az államban., ezért akarta megtörni az egyházat. A Diocletianus féle keresztényüldözés volt a legvéresebb, ami több ezer keresztény kivégzését hozta magával, illetve sok hitelhagyást eredményezett. A Diocletianus féle üldözés szétzihálta a római egyházat, ezért négy évig nem tudtak új püspököt választani. A keresztény egyház és a római államhatalom egymásra találásának fontos mozzanata volt a 311. április 30 –án NIKOMÉDEIÁBAN

megjelent nyilatkozat, amelyben GALERIUS (305-311), A Kelet augusztusa – két uralkodótársa nevében is – visszavonta a keresztények üldözését elrendelő parancsokat. A trónkövetelők harcából – amely Diocletianus császár 305 – ben történt lemondását követte – I. CONSTANTINUS (306-337) került ki győztesen. Felismerte a kiépülő egyházi szervezetben rejlő lehetőségeket, ezért elődeivel szemben a kereszténységgel való kiegyezés útját választotta. 313 – CONSTANTINUS – türelmi rendelete: mindenki szabadon gyakorolhatja a keresztény hitet (milánói edictum) PRIVILÉGIUM FORI: az egyházi személyeknek azt a kiváltságát jelenti, hogy ő felettük csak az egyház bíróság fog ítélkezni, tehát a világi bíróságnak nincs ítélkezési joga felettük. 380: előírják mindenkinek a katolikus vallási hitet a Római Birodalomban Hogy lehetett valaki keresztény: letöltötte a 2 3 éves próbaidőt (KATEKUMENÁTUS). Miután ezen a

próbaidőn keresztül esett ezután lehetett hitjelölt (KATEKUMENT) 7 3. Az iszlám kialakulása, vallási, etikai rendszere, kultúrája. Az iszlám kultúra hatása az európai műveltségre A nagy világvallások sorában az iszlám keletkezett a legutolsóként, egy olyan korban, amelyrõl már meglehetõsen megbízható történeti ismeretekkel rendelkezünk. A zsidókeresztény hagyomány mint szellemi nyersanyag ekkor már rendelkezésre állt a közel-keleti világban, azóta pedig maga az iszlám, mint szigorú monoteizmust hirdetõ vallási rendszer a világ második legnagyobb hitévé vált: Marokkótól Indonéziáig, Egyenlítõi Afrikától KözépÁzsiáig követõinek száma ma már megközelíti az 1 milliárd követõt. Ez ma a föld legdinamikusabban fejlõdõ vallási közössége; évrõl évre növekszik a próféta hitét vallók aránya, az iszlám missziós sikerei pedig különösen is felkelthetik a szemlélõk figyelmét. Arábia, a Közel-Kelet

ókori magas kultúráinak perifériája, egy sivatagos, alig lakható hatalmas pusztaság, amely a Kr. u I évezred derekáig igen gyéren lakott, civilizálatlan, vad és szegény világ volt. Ez a táj az itt élõ nomád beduin pásztorok számára igen mostoha életkörülményeket kínált. A megélhetés egyedüli biztosítéka némi állattartás, az oázisokban föld- és kézmûvesség volt, a szûkös létfeltételek megszerzése miatt pedig az itt élõ nomád törzsek szakadatlan háborúban álltak egymással. A régió a teve háziasításának vidéke: a sivatag hajósa elsõ ábrázolásai ide hadat vezetõ babiloni király reliefjein bukkannak fel. A félsziget nyugati oldalán a nemzetközi forgalomban is használatos kereskedelmi út vezet végig: ez volt a Tömjénút, amely Etiópia és Jemen északi irányú forgalmát biztosította. Az I. évezred derekán azonban - a római-perzsa háborúk és a sztyeppei népmozgások miatt erre a másodrangú útvonalra

terelõdött át a kor legjelentõsebb világgazdasági ütõerének, a Kínát és Rómát összekötõ Selyemútnak a forgalma, ez a gazdasági tény pedig kiemelte a térséget korábbi jelentéktelenségébõl. A Kr u 5 sz derekától a nagy keleti szállítmányok tengeri úton Adenbe érkeztek, innen pedig karavánok vitték az árut Gaza városába. Az út mentén lakó nomádok hamar megtanulták kihasználni az új helyzet elõnyeit: karavánkísérõkként, sápszedõ útonállókként vagy szövetségesekként már az egész forgalom hasznából részesedtek, 600 táján pedig a helyi beduin kereskedõk vették kezükbe a Tömjén-út forgalmának bonyolítását. Az új vállalkozói haszon gyors meggazdagodást és viharos társadalmi átrendezõdést hozott, amelynek a régi törzsi világ vagyoni és szellemi lerombolódása is következménye volt. Korábban Arábia népeinek hite fétishittel és animizmussal átszõtt politeizmus volt. Fõistenük, az égben lakozó

Allah kisebb istenek és istennõk, szellemi lények sokasága fölött uralkodó harcias népvezér volt, aki áldozatot, talán még emberáldozatot is követelt népétõl. A nomádok szent tárgyakban lakozó isteni erõket is imádtak: ligeteket, fákat, vagy éppen köveket, mint amilyen a vidék központi szentélyében, Mekkában õrzött kába is volt. Az õsi pogányság világa erõsen antropomorf: 4 Allah és fiai, lányai jelentik az isteni lények felsõ régióját, a sivatagban meg szellemek, dzsinnek kóborolnak. A szentélyekben áldozatbemutató szertartás folyt, a harcos nomád társadalom mindennapjai viszont a vérségi kapcsolat, a vérbosszú, a harc, a bátorság, az egyszerûség és a nélkülözés köré szervezõdtek. Ezt a társadalmi és szellemi rendet rombolta le a hirtelen gazdagság és a hagyomány világának megroppanása. A Tömjén út legjelentõsebb városa, a korábban kultikus központnak számító Mekka és annak törzse, a qurajs, 600

körül megszerezte a vezetõ szerepet a kereskedelemben, ám ennek következtében beslõ válságba is került. 4 Valamely dolgot, természeti jelenséget, különösen képzeletbeli lényt emberi alakban ábrázoló vagy emberi tulajdonságokkal felruházó szemlélet 8 Ebben a helyzetben lépett fel új vallási eszmék hirdetõjeként az 570 körül született, csak csekély mûveltséggel bíró Mohamed 5. A leendõ iszlám prófétája elõkelõ nemzetségbõl született, de szegény sorban nõtt fel; közel negyven éves korára vált olyan közepesen tehetõs kereskedõvé, aki Jemen és Palesztina között járta árújával a karavánutat. Utazásai során így ismerkedett meg a zsidó és a keresztény hit elemeivel, idegen világok kultúrájával, amely tapasztalatokat azután tanító mûködése során fel is használt, miután meghívást kapott az egy, igaz isten hitének hirdetésére. Prófétai fellépésének ideje 610; a legenda szerint ekkor kapott angyala

által kinyilatkoztatást Allahtól, az Irgalmastól és Könyörületestõl. 6 Tanításának alapja és középpontja ettõl a pillanattól Allahnak, a világ teremtõ és kormányzó urának hirdetése volt. Mohamed szerint Allah, az Egyedülvaló már a zsidó és a keresztény hitben és kinyilatkoztatásban is kijelentette magát, ezek a vallások azonban nem hallgattak Isten szavára vagy félreértették, félremagyarázták kinyilatkoztatását. Ezért kellett eljönnie Mohamednek, aki a Próféták Pecsétje, hogy a valódi isteni üzenetet a maga teljességében és tisztaságában kibontakoztassa. Maga az iszlám szó hûséget, az egyetlen Isten iránti feltétlen odaadást jelent: akik elfogadják, magukévá teszik az isteni üzenetet és tagjaivá lesznek az igaz hit közösségének, az ummá-nak. Ezen az alapon Mohamed kezdettõl hevesen elutasította a pogányságot, a gazdagság, az igazságtalanság, a hitetlenség híveit pedig hevesen támadta és Allah pokoli

büntetéseivel fenyegette. Mohamed vallási és társadalmi radikalizmusa az elsõ években alig talált követõkre Mekkában. Az elsõ muszlimok közössége alig néhány tucat emberbõl, a próféta rokonaiból, barátaiból, feleségébõl és szolgáiból állt. Mekka vezetõi, a törzsi fõnökök és a dúsgazdag kereskedõk az elsõ években tudomást sem vettek az iszlám mozgalmáról, késõbb meg, amikor Mohamed kényelmetlenné vált számukra, igyekeztek elûzni a békétlenkedõket. Hatalmas ellenfelekkel szemben Mohamed helyzete 620 után Mekkában lehetetlenné vált, így kényszerûen a város elhagyása mellett döntött. Hívei kíséretében 622 július 16 a Mekkával ellenséges szomszéd városba, Jathrib-ba (a késõbbi Medinába) ment, 7 ahol, mint Mekka ellenségét, szívesen fogadták. Hithirdetése itt hamar követõkre talált: részleteiben is kidolgozta számukra Allah tanító üzenetét, majd szent háborút hirdetett Mekka kereskedelmének

tönkretételére és szülõvárosa visszaszerzésére. Ez a medinai alkotmány és az Ábrahám-vallás periódusa a korai iszlámban, amikor még erõs a próféta hitében a zsidó vallás iránti vonzalom. A hívek Jeruzsálem felé fordulva végzik napi imájukat, Mohamed pedig önmagát Ábrahám, József és Mózes mûve beteljesítõjének tekinti. Ekkor kiérlelt tanításában sokat vesz át az Ószövetségbõl, annak világszemléletébõl és a zsidó vallási törvényekbõl. Késõbb konfliktusba keveredett a Medinában nagy számban élõ zsidókkal, akik nem követték tanítását és az önállóság útját választotta. A napi ima iránya ekkor változik Mekkára és egyre többet beszél a próféta arról, hogy a zsidók és a keresztények hamis monoteizmust követnek. Ekkor születik meg a sajátos muszlin ekkléziológia: az umma, mint a feltétlen elfogadáson és megvalláson alapuló hit lesz a muszlin vallásosság egyedüli alapjává. Ekkor dolgozza ki

Mohamed azokat a szabályokat és szertartási elveket, amelyek a továbbiakban jellemzik mozgalmát és amelyek közé beilleszkedik a kába kultusza, a mekkai zarándoklat követelménye is. Missziós program is születik ekkor: mindenkit meg kell és lehet nyerni az igaz hitnek; a vonakodó pogányokat ki kell irtani, a tévedésükben megátalkodott zsidókat és keresztényeket viszont le kell igáznia az 5 Gazdagságát annak köszönhette, hogy feleségül vett egy tehetős özvegyet a Híra helyhez vonult el 7 HIDZSRA: az az időpont, amikor Mohamed Medinába érkezik, innentől számítják az iszlám időszámítás kezdetét 6 9 igazhívók a próféta, Allah küldötte által vezetett közösségének, amelynek feladata Allah evilági uralmának megteremtése. Sikeres misszió és Mekka elleni gyõzelmes háború után Mohamed 630-ban visszatért Mekkába. A félsziget nomád törzsei rövidesen felvették az új hitet és megindultak azok a missziós hadjáratok,

amelyek célja a hit terjesztése, gyõzelemre juttatása volt. Ekkor már egy új, vallási alapon szervezõdõ arab birodalom van kibontakozóban: rövidesen a muszlimok kezére kerül nem csupán egész Arábia, de Szíria, Palesztina, majd Egyiptom is. A gyõzelem utáni évek nagy változásait a próféta már nem érte meg: 632-ben, hite világméretû terjedésének küszöbén Medinában meghalt. Mohamed írásban nem rögzítette Allahtól kapott tanítását, ám szavai alkalmi lejegyzéseire, a tanítványok visszaemlékezéseire hagyatkozva rövidesen megkezdõdött kinyilatkoztatásának rögzítése, szent gyûjteménnyé rendezése. 650 után így már készen állt a Korán, amely a muszlimok hitének alapja, a próféta tanító megnyilatkozásainak gyûjteménye. A Korán 114 szúárból, fejezetbõl álló, rímes prózában megörökített szöveg, teológiai értekezés és törvénykönyv, szertartási útmutató és elmélkedés, ószövetségi

pátriárkatörténetek után érzésszerû összeállítása és prófétai beszédek gyûjteménye. A szövegbõl kitûnik, hogy Mohamed csak közvetett és felületes ószövetségi ismeretekkel rendelkezett, a keresztény hagyomány java részét pedig - talán a Szentháromság-tan és a megtestesülés-hagyomány miatt is - a tiszta egyistenhit elvének megsértéseként elvetette. Önmagát mindenesetre nem új vallás alapítójának gondolta, hanem olyan isteni küldöttnek (raszúl Allah), akiben és aki által folytatódik és beteljesül az isteni önközlés. Ebbõl a szemléletbõl fakad a bibliai õsatyák, mindenekelõtt Ábrahám iránti megbecsülése, vagy az, hogy a rituális elvek, a tisztasági törvények és a vallási szabályok körében a prófétai iszlám számos, a zsidó hagyományból származó elvet átvett. Ami a kereszténységhez való viszony kérdését illeti, Mohamed Jézust (Jisá) a próféták sorában az utolsó elõttinek, az õt

közvetlenül megelõzõnek tartja, olyan már-már istenült lénynek, aki földi apa közbejötte nélkül született Máriától. Jézus nem isten, de kiváló ember, aki a végítéletkor elsõként feltámadva Allah ítélõszéke elõtt az igazhitûek érdekében fog szót emelni. Zsidó-keresztény elemek gazdagítják Mohamed angyal-hitét is, kegyelemtanában az eleve elrendelés felfogásához közelít, egyháztana pedig kimerül az umma hit-közösségének taglalásában. Az iszlám tanrendszer alapelvei Az Allah által prófétájának adott kinyilatkoztatás forrása és alapja a Korán. Szövegét, tanítását - álmában, elragadtatásában - Gábriel angyaltól kapta azzal a paranccsal, hogy hirdesse az emberek között. A mû szerzõje maga Isten: éppen ezért szigorú dogmatikai felfogás szerint a szöveg minden egyes szava, írásjele szent, szó szerint veendõ és megkérdõjelezhetetlem. Ám a földi Korán még így is csak részleges és tökéletlen mása

az éginek, amely Allahnál van és a maga teljességében mindörökre rejtve marad a fürkészõ emberi szemek elõtt. Ezt az elvet látszott igazolni a próféta halála után röviddel az a belátás, hogy a hívõ kérdései és problémái között számtalan olyan van, amelyre magában a Koránban egyáltalán nincs megnyugtató és egyértelmû válasz. Ez a hiányérzet indokolta, hogy már az elsõ nemzedék életében számos Korán-magyarázat és kommentár keletkezett, amelyek szövege a késõbbi muszlin teológia szellemi kiindulópontja. Ám ha egy kérdés még így is megválaszolhatatlan maradt, akkor a próféta szóbeli tanításának és tetteinek emlékét õrzõ hagyományhoz, a hadiszok gyûjteményéhez lehetett fordulni, amelyek kollekciójából a kinyilatkoztatás második forrása, a megszentelt hagyomány, a szunna áll. De ha valamely hagyományra támaszkodva, ám önálló következtetéssel a hittudósok új belátásra jutnak és ebben

közmegegyezés is kialakul közöttük, akkor a kinyilatkoztatott igazság harmadik formájával, az idzsmá-val állunk szemben. Ez a fogalom olyan, mint a kereszténységben a 10 consensus patrum, az atyák egyetértése, amely maga is dogmatikai igazságok forrása lehet. Végül Isten szava megismerésének negyedik alkalmas útja a qijász, amely nem más, mint analógiás dogmatikai következtetés, amely korábban ismeretlen tárgyakra és helyzetekre is alkalmazhatóvá teszi a hit igazságának kiterjesztését. Valójában ebben a négyes rendszerben, a kinyilatkoztatást értelmezni képes eljárások tágasságában van a muszlin hittudomány dinamizmusának gyökere: szinte korlátlan a hitelvek alkalmazhatósága a változó élet helyzeteire, ám úgy, hogy a bõvülõ tanítás mindig visszavezethetõ marad a gyökerekre, a kinyilatkoztatás eredeti forrásaira és a próféta autentikus tanítására. A Korán megszerkesztése 654-ben fejezõdött be; ettõl a

pillanattól kezdve a szöveg kánoni formája érintetlen maradt. Mivel a muszlin hittudósok véleménye szerint a szent könyv közvetlen inspiráció eredménye, azaz valódi szerzõje nem a próféta, hanem maga Allah, a sugalmazó Isten, ezért szövegének egyedül lehetséges értelmezési módja a szó szerinti, minden további javítás, korrekció vagy kritikai szempont érvényesítése pedig közvetlen istengyalázás volna. A Korán minden értelemben alapja a muszlin ember életének: világ- és istenképének foglalata, imáinak és istentiszteleti olvasmányainak anyaga, ábécéskönyv, hiszen a gyerekek szövegén tanulják az írás és olvasás tudományát. Ám ezen túl jogkönyv és erkölcsi kódex is, nyelve pedig a kialakuló klasszikus arab irodalmi nyelv forrása. Ebbõl a közvetlen szentségbõl adódik, hogy a Koránt sokáig tilos volt idegen nyelvekre fordítani, sõt századunkig még nyomtatott formában kiadni is; maguk a liturgikus példányok

hivatásos másolók gondos kalligrafikus munkájával készültek. A Korán kinyilatkoztatását kiegészítõ hagyomány, a szunna gyûjtése már az elsõ muszlimok életében elkezdõdött. A Társak emlékezéseit több gyûjteménybe rendezték, amelyek szövege és tekintélye a 8. sz közepére lett kanonikussá Erre épülhetett azután a vallásjogászok és hittudósok munkája, az iszlám dogmatikai rendszerének szisztematikus kidolgozása. Az egységes, szervezett és hierarchikus egyház kiépülésének elmaradása miatt azonban általánosan elfogadott, normatív-kötelezõ dogmatika nem született, hanem csupán olyan rivális vélekedések, amelyeket egy-egy neves szerzõ vagy iskola hitelesített. Ugyanez a többféleség vált mértékadóvá a rituális gyakorlatban is: a prófétai rendelkezések alapján, de egymástól eltérõ módon rendelkezõ szokásrendszerek formálták a hitéleti hagyományokat; négy nagy rituális iskola jött létre, amelyek a

muszlin világ más-más földrajzi régiójában váltak népszerûvé. Magából a Koránból nem nyilvánvaló hittani kérdésekben tehát mindig a teológusok véleménye a mértékadó - de nem idõtlenül érvényes; a régiek közül a nagy hittudós, al-Ghazali nézete számít igen tekintélyesnek, a modern idõkben pedig a kairói alAzhar mecset-egyetem állásfoglalásaira figyelnek a leginkább a muszlin világban. Az iszlám erõs jogi-rituális-társadalmi természetébõl következõen nem csupán dogmatikáról, de európai értelemben vett teológiáról sem beszélhetünk; a kazuisztikusan felfogott eleven tanítás foglalata a saria, a muszlin vallásjog, a hit és a belõle fakadó kötelességek és parancsok értelmezésének tudománya. Ebbõl következõen viszont - mint tan és törvény, erkölcs és életforma - a vallás a hívõ életének minden területén jelen van; ezért nincs a modern iszlám világában sem zárt papi rend, szilárd

egyházszervezet, európai mércével mérhetõ világi jog, laikus erkölcsi vagy politikai szféra. A modern szekularizáció fogalma ebben a közegben értelmezhetetlen, a mûvészet, a kultúra, a közgondolkodás vagy a magánélet laikus és privát világa pedig ugyancsak elképzelhetetlen. A saria rendkívüli dinamikája, hajlékonysága viszont rendkívüli: ennek tudható be, hogy igen eltérõ korokban, vidékeken, eltérõ adottságú vagy hagyományú társadalmakban is hibátlanul képes biztosítani a hit integritását és érvényre juttatni az iszlám egységét. 11 A próféta tanításának, az iszlám vallásnak a lényege a legtömörebb formában és a legegyszerûbben a hit öt pillérérõl szóló tanításban ölt testet. Olyan alapelvek ezek, amelyek a hit elfogadásának és a hozzá tartozásnak a normái, bárhol és bármikor létezzék is egy muszlin, magát az umma részének valló közösség. A pillérek sorában az elsõ és a legfontosabb a

hit lényegének elfogadása és megvallása, az hogy Egy az Isten és Mohamed az Õ prófétája. Ez az eszme kerül kimondásra a Korán elsõ szúrájában, amely rövid hitvallásnak, krédónak tekinthetõ. A két dolog, amit kiemel, az iszlám hitbeli lényege: Isten egyetlensége, gondviselõ mindenhatósága, valamint az, hogy ez a Könyörületes Isten Mohamed által, mint küldötte által hitelesen és véglegesen kijelenti magát az embereknek. Aki ezt a kettõs elvet a magáénak vallja, a hit által az igazhitûek közösségének, Isten gyermekei ummájának tagjává válik. A második alapelv rituális természetû: minden hívõ számára napi ötszöri imát ír elõ (szalát), amelyet meghatározott idõpontban, az elõimádkozó hívó szavára kell elvégezni. Az imát, amely hitvalló, dicsõítõ és fohászkodó elemekbõl áll, Mekka felé leborulva kell végezni és rituális tisztálkodással kell felkészülni rá. Pénteken, a heti ünnepnapon a déli ima

helyett a hívek a mecsetben gyûlnek össze, ahol a közös imádság végzése mellett Koránfelolvasást és - magyarázatot is meghallgatnak. A mecsetekben imafülke (qibla) jelzi Mekka irányát és elõtte áll a Korán szent pulpitusa. A hit pillérei sorában a harmadik, mint elõírás a böjti hónap (ramadan) megtartására kötelezi a hívõt. Ebben a hónapban napkelte és napnyugta között tilos étkezni, az esti étkezésre pedig az egyszerûség és a mértékletesség a jellemzõ. Ramadán havában, amely különben a Korán égbõl való aláereszkedésének az emlékideje, tilos a zajos mulatság és az élvezeti cikkek fogyasztása. Az alapvetõ elõírások sorában a negyedik a mekkai zarándoklat kötelme. A zarándokok ilyenkor megismétlik a prófétának Mekkából Medinába, majd Medinából Mekkába megtett útját, majd Mekkába visszaérkezve megkerülik a kaába-szentélyt és résztvesznek az ott tartott istentiszteleten. A zarándoklaton, amelynek

hagyomány az iszlám elõtti pogány idõkre nyúlik vissza, eredetileg évente részt kellett venni. Amikor ezt már lehetetlenné tette az iszlám birodalmi és világméretû terjedése, a szabály úgy enyhült, hogy a hívõnek legalább életében egyszer el kell végeznie a zarándoklatot. Mára ez az elõírás a ha van módja rá kitétellel egészült ki, sok távoli vidéken pedig kialakult a muszlin kegyhelyeknek az a köre, amelyek végiglátogatása kiváltja a távoli szent város felkeresését. Az ötödik alapvetõ hitszabály kötelezõ jótékonykodást (zaqat) ír elõ a hívõ számára. A dolog úgy mûködik, hogy a híveknek - vagyonuk, jövedelmük mértékében - adót kell fizetniük az umma, a közösség javára. A próféta rendelkezése szerint az így begyült összegbõl kell biztosítani a szegények és betegek, az özvegyek és árvák ellátását, mégpedig az egyes mecsetek körül ugyanúgy, mint a muszlin világközösség egészében. Az

említetteken túl további más, a prófétától származó elõírás és szabály is alakítja a muszlimok életét. Ilyenek például a táplálkozási szabályok Közismert, hogy Mohamed tiltja a sertéshús fogyasztását vagy a borivást. Szokásban van az újszülöttek körülmetélése, a férfiak számára pedig megengedett a többnejûség. A hívõnek így legfeljebb négy asszonya lehet, ám a modern idõkben, az egyszerû emberek többsége számára ez a lehetõség csak elvi, amellyel csak a tehetõsebbek és a különösen hagyománytisztelõk élnek. Ezzel összefügg az is, hogy az asszonyok nem rendelkeznek a férfiakéval egyenlõ jogokkal a közösség életében: gyakran a világtól elzárva élnek, sok vidéken csak lefátyolozva mutatkoznak a nyilvánosság elõtt. A 12 mecsetekben is külön helyen ülnek; rituális szerepük nincs és házasságjogi tekintetben sem egyenrangúak férjeikkel. Különleges helyet kap a próféta tanításában a szent

háború, a hit védelméért és terjesztéséért folytatott szakadatlan kûzdelem elõírása. A Mekka elleni harcok idejébõl való elv szerint az igazhítûeknek szakadatlanul küzdeniük kell a pogányság (a politeizmus minden formája) ellen, az egyistenhit, az iszlám diadaláért. A szent háború gondolata ugyanakkor a zsidók és a keresztények esetében a türelem elõírásával társul: végsõ soron õk is Allah, az egyetlen igaz isten hívei lévén, ha nem támadnak az igaz hit ellen, de megtérni sem akarnak, le kell igázni õket, adót kell fizettetni velük, de - szemben a csak kiirtásra méltó pogányokkal - életük háborítatlanságát biztosítani kell Allah földi birodalmának hatalma alatt. A szent háborúban való részvétel egyébként Mohamed tanítása szerint különleges égi jutalommal kecsegtet: a hit mártírjai - másokkal ellentétben, akiknek várakozniuk kell az égi ítéletre - haláluk után azonnal a paradicsom gyönyörei közé,

Allah trónusa közelébe kerülnek. A szentek isten dicsõségét csorbító kultuszát a próféta elvetette, ám a hit vértanúi más hamarosan vallási tisztelet tárgyaivá lettek: sírjaik emlékhelyekké váltak, körülöttük a keresztény szentkultuszra emlékeztetõ építmények emelkedtek és szokások gyökeresedtek meg, a vallási tiszteletben részesülõk köre pedig a következõ századokban már uralkodókkal, jeles misztikusokkal és aszkétákkal, kiemelkedõ hittudósokkal is bõvült - bár üdvközvetítõ szerepet sohasem szánt nekik a muszlin hittudomány. A népi iszlámban ezek a szokások kiegészültek az amuletek használatával, a varázslás és a babonás szokások praktikáival, ez utóbbiak azonban népszerûségük ellenére a hivatalosság magaslatára sohasem emelkedtek. A muszlin hitfelfogás alaprétegéhez tartozik viszont a bálványok és a bálványimádás merev elutasítása és ebbõl is következõen a képzõmûvészetek világára

is érvényes módon az emberábrázolás, a szobrok és képek alkotásának tilalma. Ezért a mecseteket csak ornamentális díszítésekkel ékesítik, az indiai és iráni iszlám mûvészet (miniatúrafestészet) azonban ezen a tilalmon már a középkor századaiban túltette magát. Erkölcsi rendszerében az iszlám egyszerre vallja az isteni eleve-tudás és eleve-elrendelés elvét, de a bûnök és erények valóságát és az érdemszerzõ cselekedetek fontosságát is. Morálisan tiltott, megengedett, megtûrt és magparancsolt dolgok vannak, amelyek kusza szövevényében a vallásjogásznak kell eligazítania a hívõt. A morális vétkek világában egy kiemelkedõen súlyos van: a hitehagyás, amelyet az evilági létben halállal, a túlvilágon örök kárhozattal büntet Allah igazságosztó akarata. A kazuisztikus morál kérdésében tér el a legélesebben egymástól az iszlám négy nagy rituális-vallásjogi iskolájának felfogása: a hanefiták, málikiták,

safíiták és a hanbaliták közötti, az erkölcsi rigorizitás fokában is megmutatkozó különbségek azonban mára a világközösségen belüli regionális, kulturális, politikai eltérésekké szelídültek. Maga a Korán számos tételes erkölcsi elõírást tartalmaz: szabályozza az állam és a család életét, a házasságot, az örökösödést, a polgári és a büntetõjog alapelveit. Mindezek alapja egy sajátos öt elvre épülõ morális értékskála, amely megparancsolt, hasznos, közömbös, helytelenített és tiltott dolgokra és cselekvésekre tagolja a világot, a bûnöket és jutalmakat, az érdemeket és büntetéseket pedig ehhez rendeli hozzá. Az ember tettei halála után mérlegre kerülnek: a mitikus kép szerint az ítélet angyalai ragadják a lelkeket Allah trónusa elé, ahol angyali ítélõmesterek mérik meg a jó és a rossz arányát az ember életében. A vétkeseket tagbaszakadt égi szellemek mindjárt el is náspángolják, majd

kárhozatra vetik, a jók viszont a paradicsomkerbe léphetnek, ahol kimondhatatlan gyönyörök várnak rájuk. 13 A muszlin hit mitológiája: A muszlin tanítás középpontjában Allah, az Egyedülvaló, mindenható és könyörületes Isten áll. Allah szellemi lény, aki maga teremtetlen; öröktõl fogva van és minden az õ alkotása. Ami csak van, az az õ legyen-je által, a semmibõl van Allah láthatatlan, alak, anyag és létezési hely nélkül való: ebbõl következõen ábrázolhatatlan és az ember számára elképzelhetetlen is. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a szent szövegekben és a népi képzeletben ez az elvont istenalak is antropomorf formákat ölt: Allah az égben trónon ül, kezében arany írópálcával rója a Korán sorait, a halandók elõl pedig fátyol takarja. Istent hét emberi fogalmakkal kifejezhetõ attributum illeti meg: õ az élet, a tudás, a látás, a hallás, az akarat, a mindenhatóság és a beszéd - ám ezek mindegyike

tökéletes és végtelen módon és mértékben. Mindennek õ az oka, a forrása és a mértéke A véges és korlátolt emberi szemlélet úgy tudja elgondolni, hogy égi trónusán ülve teremt, ítél és kormányoz, miközben elképzelhetetlen fényesség veszi körül. Szándékai és útjai kifürkészhetetlenek, de önmagukban igazságosak és jók; ezen az alapon jutalmaz és büntet, de hogy kinek mit juttat, az egyedül az õ titka. Õ a Fenséges, a Magasztos és Könyörületes, a világ egyedüli ura, az ember parancsolója, a hívõ gondviselõ és jóságos gazdája. Allah a világ megalkotásával hat nap alatt készült el. Az elsõ két napon a földet, a következõ kettõn a földön létezõket, az utolsó két napon pedig az égieket teremtette. Hét egymás fölé helyezett eget és hét földet támasztott, de az ég fölött a paradicsom hét és a föld alatt a pokol hét régiója is az õ munkája. A teremtett dolgok sorában a legelsõ az õsfény, az

értelem, a tudás volt. Ebbõl támadtak Allah mennyei uralmának kifejezõi: trónszéke és az õt elfedõ fátyol csakúgy, mint a sorstábla, amelyre a jövendõt, a világtervet feljegyezte. Maga körül is õ alkotta a szellemi létrend lényeit: az angyalokat, a lelkeket, az égitesteket és a szent kaábakövet. Az elsõ embert, Ádámot Allah agyagból és vízbõl formálta és lelket lehelt bele, majd gerincébõl, megsokasítva azt, kiformálta az egész emberi nemet. Az emberi lélek teremtése preegzisztens módon történik: minden valaha földre születõ ember lelkét megteremti Isten már az elsõ idõben. A lelkek ezt követõen mind nála vannak és arra várnak, hogy testbe költözzenek, a halál után pedig visszatérnek hozzá. A halál pillanatában a lélek elválik a testtõl, tovább él, bár ítélet alatt, a végítélet idején, a feltámadásban pedig elnyeri léte végsõ állapotát, amikor - testi és lelki valójában is visszatér Allah

végtelenségébe. Allah a teremtésben az élõlények osztályainak és rendjeinek sokaságát hozta létre. Közülük a legtökéletesebbek az angyalok, akiknek hierarchikus világába testetlen szellem-lények tartoznak. A leghatalmasabb angyalok: Gábriel, aki a Koránt hozta Mohamednek, Mikaíl, aki az esõk és a táplálék ura, Iszráfil, a végítélet harsonása és Azrael, a halál angyala. Málik, a pokol, és Ridván, a paradicsom kapuõre is angyal, ahogy Munkar és Nakír is, akik a holt lelkek feletti ítéletet meghozzák. A Sátán (Saitan vagy Iblísz) maga is bukott angyal, aki a többi gonosz lélek élén bûnre csábítja az embereket. Alacsonyabb rangú szellemi lények a már a pogány beduinok által is ismert szellemek (dzsinnek), akiket Allah a sivatag homokjából és tüzes szelébõl támasztott. Közöttük jók és rosszak, ártók és segítõk egyaránt vannak; valamennyien halandók, mágus is a pokolra vagy a paradicsomba kerülhetnek, ám

életükben csodás erõk és képességek birtokosai. A földi, anyagi és eleven lényeket Allah az ember kedvéért teremtette. Az elsõ emberpár Ádám és Éva volt: õk követték el az õsbûnt, amelynek terhe alól azonban - szemben a zsidókeresztény tanítással - feloldozást nyertek és utódaikra azt nem örökítették tovább. Maga Ádám volt Allah elsõ prófétája az emberek között. Az õ alakjához számos mitikus történet kapcsolódik, a próféták sora pedig utódaiban folytatódik. Allah prófétái 124 ezren voltak Közülük 313 küldött, akik Isten különleges üzenetét hordozzák, mint Noé, Ábrahám, Jákob, József vagy Jézus. A küldöttek sorában az utolsó Mohamed, aki a legnagyobb, a próféták pecsétje: késõi misztikus értelmezés szerint õ a tiszta értelem és fény megtestesülése. 14 Rangban a küldöttek és a próféták után jönnek a szentek, mártírok, hitvallók, aszkéták, akiknek kultusza kevéssé jelentõs az

iszlám hivatalos világában. Ha egy ember meghal, testébõl a lelket Azrael szólítja el. Munkar és Nakír kifaggatja a lelket földi életében végbevitt tettei felõl, majd kiszabják rá a szükséges büntetéseket. A lelkek ekkor ízelítõt kapnak a pokol kínjaiból, a paradicsom gyönyörébõl, a végítéletig azonban a sírban, Allah trónusa mögött vagy valamilyen más mitikus helyen várakoznak. Csak a próféták és a mártírok lelke jut ekkor egyenesen a paradicsomba; a többiek végsõ megítélésére csak a végítélet idején kerül sor. Az elkerülhetetlenül elkövetkezõ világvége idejét elõjelek mutatják majd. Ilyen a vallás, az erkölcs, az igazság semmibevétele, az emberi közösség romlása. Ekkor egy mahdi, hírnök és megváltó támad, akinek színreléptével átmeneti, rövid földi aranykor érkezik el. Rövidesen, Al-Daddzsál alakjában testet ölt a gonosz, aki legyõzi a mahdit és ekkor nagy pusztulás következik a földön.

Õt az ugyancsak visszatérõ Iszá (Jézus) semmisíti meg, akinek idejében az egész világ felveszi az igaz hitet (az iszlámot). Ezt követõen szólal meg az utolsó ítélet harsonája és az egész világ elpusztul Következik erre az égi harsonák második megszólalása, amikor minden lény feltámad és a lelkek összekapcsolódnak testükkel. Mindenki összegyûlik a végítéletre; az üdvözültek az égbe, a kárhozatra érdemesek a pokolba jutnak. Akik csak átmeneti szenvedésre ítéltettek, a pokolban letöltött bünhõdés után csatlakoznak az üdvözültekhez, akiknek ideje ettõl kezdve érzéki gyönyörök között, teljes boldogságban telik. A prófétai iszlám egyszerû-racionális tanításának árnyékában már a korai századokban is megjelentek misztikus, aszketikus mozgalmak is. Közös vezérelvük a világ hívságaitól való elfordulás, az Allah égi fényességében és bölcsességében való részesedés reménye volt. Az eszközök ennek a

célnak az elérésére: aszkézis, transz, az ezoterikus tudás keresése, a meditáció formáinak alkalmazása. Indiai, perzsa, neoplatonikus gondolatok egyesültek ezekben a misztikus mozgalmakban, amelyek sorában a legfontosabb a szúfi irányzat. A misztikus vallásosság kibontakozása szorosan összekapcsolódott a szerzetesség intézményesülésével: a különféle dervisrendek, ezoterikus társulatok célja a hit mögöttes titkaiban való elmélyülés. Noha az iszlám hitvilágából a zene általában hiányzik, a dervisközösségekben a rituális zene és tánc ugyanúgy helyet kaptak, mint a mágikus imagyakorlatok, az önsanyargatás, a szegénység és az önmegtartóztatás gyakorlása. Az iszlám irányzatai és késõbbi története A korai iszlám vallási megosztottságát egy látszólag merőben véletlenszerû tény idézte elõ. Mohamed fiú utód nélkül halt meg, élete során és tanításában sem rendelkezve arról, hogy ki kövesse az umma, az

igazhitûek vallási és politikai közössége élén. 632-ben Mohamed elsõ utóda Abu Bakr lett, Mohamed apósa, az õt követõ Omar és Oszman kalifák azonban - bár az elsõ hívõk közül valók voltak - nem álltak közvetlen vérségi kapcsolatban a prófétával. Ugyanakkor a legközelebbi férfi rokon, Ali, a próféta unokaöccse és lányának, Fatimának férje, unokáinak, Haszánnak és Huszeinnek apja kezdettõl igényt formált az öröklésre, a kalifa, az umma vallási-világi vezetõje címére. Miközben a régi tanítványok az elsõ két évtizedben egymás között választottak utódokat, a magát mellõzöttnek érzõ Ali körülutódlásának jogszerûségét hirdetõ párt (síat Ali) szervezõdött. Nyilt szakadásra akkor került sor, amikor 656-ban Oszman kalifa meggyilkolása és egy katonai lázadás után végre Ali vehette át a próféta örökét. Oszman nemzetsége, a leendõ Omajjád dinasztiát megalapító család ekkor Alit gyilkossággal

vádolta meg és nyílt polgárháborút kezdett ellene. Ali is merényletnek esett áldozatul 661-ben, ellenfele, Muávija szíriai kormányzó pedig magához ragadva a hatalmat, üldözni kezdte Ali híveit. Azokból, akik ettõl az idõtõl kitartottak Ali legitimitása és a próféta unokáinak trónigénye mellett, született meg az iszlám síita irányzata, akik viszont az új, Omajjád dinasztiát támogatták, a 15 szunnita mozgalom híveiként vonultak be a muszlin hit történetébe. A síiták elvetették az új uralom létjogosultságát, Aliban és leszármazottaiban pedig a prófétai küldetés folytatását hirdették. A szunnita többség alkalmazkodott a kialakult erõviszonyokhoz, más szakadás áramlatok pedig szabad kalifaválasztásról ábrándoztak. A kisebbségbe kerülõ síítákat a székhelyét Damaszkuszba áthelyezõ muszlin birodalom véresen üldözte, a mozgalmat felszámolni azonban nem volt képes. Rövid idõ után a síita irányzat

ellenzéki mozgalomként többségre jutott az örökösen lázongó Iránban, de komoly bázisai alakultak ki egyes észak-afrikai és dél-arábiai régiókban is. A szakadást követõen kibontakozott a sajátos síita teológia, amely már úgy vélte, hogy Mohamed csak elõhirnök volt, aki után az igazi küldött, Ali következett; õ és a közösségét utána követõ imámok nem mások, mint Isten világosságának, fényének misztikus reinkarnációi. A síita közösség imámtana az idõk során tovább gazdagodott: felfogásuk szerint a látható imámok, örökösök sorában az egyik, - a hetedik vagy a tizenkettedik - eltûnt a földi szemek elõl és a mennybe szállt. Az idõk végeztével õ fog majd visszatérni, mint imám-mahdi, hogy eltörölje a pogányságot és a (szunnita) eretnekséget, és beteljesítse a próféta vérvonalának küldetését. A síita mozgalom túlvészelte az eltelt századokat: ma az iszlám híveinek 10%-a tartozik közéjük,

hitük Iránban államvallás, de szép számban élnek Irakban, Libanonban, Jemenben is. A sokáig üldözött síiták az iszlám különösen harcos és türelmetlen változatát képviselték, amely gyakran szolgált a muszlin világközösségen belüli szeparatizmusok eszközéül is, maga az irányzat pedig az idõk során sok szektára, csoportra szabdalódott. A próféta 632-ben bekövetkezett halála egybeesett az iszlám gyors terjedésének és az arab birodalom kiépülésének kezdetével. A szent háborút vívó harcosok már 630 körül uralták egész Arábiát; 634-ben Szíriát, 636-ban Egyiptomot rohanták le, 641-ben pedig megsemmisítve a Szászánida Birodalmat - elfoglalták Iránt. A hódítások az ezt követõ évtizedekben is folytatódtak: Észak-Afrika, Kis-Ázsia muszlin uralom alá került, majd a hódítok megjelentek Belsõ-Ázsiában, India határán és711-ben Hispániában is. A muszlin hódítók az elsõ idõben igyekeztek elkülönülni a

meghódított népektõl, ám az alávetettek hamarosan már tömegesen vették fel a próféta hitét, e folyamat eredményeképpen pedig a Damaszkuszi, majd Bagdadi Kalifátus egy hatalmas muszlin világbirodalommá vált. Az iszlám egyszerûsége és népszerûsége a továbbiakban is töretlennek bizonyult: Kína és India határa, az egyenlítõ vagy a déli tengerek messzesége sem volt képes megállítani e hit terjedését. Európa határán viszont sajátos szellemi arcvonal formálódott: a muszlin hódítás Közép-Franciaországig és Szicíliáig, keletebbre a Balkánig jutott el. Keresztes háborúk kísérték ezt a konfrontációt, amelyet az arab birodalom örökébe lépõ muszlin török hatalom is folytatott. A hit és a birodalom arab jellege amúgy is hamar elenyészett: iráni, török, hindi népek tértek a próféta hitére. 1200 után Indiában kialakult a Delhi Szultanátus, Belsõ-Ázsia népei pedig a próféta hitére térve ugyancsak virágzó

államokat hoztak létre. A misszionáló iszlám a 16. századra végleg meghódította a távoli indonéz szigeteket, ugyanezekben a századokban pedig megindult a próféta hitének behatolása Afrika középsõ régiójába is. Magának a muszlin hitrendszernek a fejlõdése a 10. sz körüli idõszakra lényegében befejezõdött. Az ezt követõ századok vallástörténeti értelemben eseménytelenül teltek A kalifai címet és a Mekka feletti ellenõrzést a török szultánok gyakorolták, akik szinte állandó háborúban álltak a síita Perzsia uralkodóival. A hívõk között fokozatosan csökkent az arab népelemhez tartozók aránya, Délkelet vagy Belsõ Ázsia muszlinjai viszont alig kerültek kapcsolatba a muszlin világ nagy centrumaival. A 19 sz-ban viszont, amikor a modern iszlám elsõ nagy ébredési mozgalmai elindultak, az iszlám követõinek túlnyomó része gyarmati sorban élt. Az idegen uralom alatt élõ muszlin népek számára a hit új dimenziót

16 nyert: a Próféta hitén lévõk világközösségének univerzalizmusát, egyben az idegen, döntõen keresztény hatások elleni védekezés eszközét is jelentette. Egyszerre léptek fel tehát az iszlám világában olyan modernizációs mozgalmak, amelyek a próféta hitét európai kulturális mintákkal kívánták összhangba hozni, és olyanok, amelyek a Korán eredeti szelleméhez való szigorú visszatérés programját hangsúlyozták. Az elõbbi, europaizáló törekvések Törökországban és Egyiptomban jutottak a leginkább szóhoz, a modern fundamentalizmus gyökereit pedig magában Arábiában, az ott kibontakozó vahhabita mozgalomban kereshetjük, a szudáni Mahdi-felkelés pedig azt is jelezte, hogy egy sajátos muszlin nacionalizmus van kialakulóban. A 20 században azután a függetlenségüket visszaszerzõ muszlin országok zömében olyan konzervatív modernizáció bontakozott ki, amelynek fõ motorja a próféta hitének fundamentalista típusú

értelmezése. Ez a helyzet a vallási élet nagymértékû fellendüléséhez kapcsolódott valamint ahhoz a tényhez, hogy - a muszlin tanítás és az iszlám világ történeti fejlõdésének sajátossága miatt - a modern idõk szekularizációs folyamatai ebben a közegben nem, vagy csak alig éreztették hatásukat. Ha a vallási statisztikákat nézzük, azt találjuk, hogy az iszlám 1 milliárd követõjével a kereszténység után a világ második legnagyobb vallási mozgalma; ez egyben azt jelenti, hogy a muszlimok ma nagyjából annyian vannak, mint a katolikusok, a világ népességén belüli arányuk pedig egyenletesen növekszik. Ennek részben demográfiai okai vannak, de tény az is, hogy a muszlin hit sajátos dinamikája olyan vonzerõt jelent, amely a missziós gyarapodást mozdítja elõ. A térítõ munka sikerei döntõen Fekete-Afrikában mutatkoznak: ma már a régió lakosságának 15%-a követi a próféta hitét. Indonézia, India, Pakisztán,

Banglades, Egyiptom hatalmas szuszlim népességtömböket jelent, a demográfiai térnyerés folyamatos Közép-Ázsiában, a migrációs hatásoknak köszönhetõen pedig egyenletesen emelkedik a muszlimok száma Amerikában és Európában különösen szembetûnõen Német- és Franciaországban. Az iszlám ezzel ismét bizonyítja korokhoz és kultúrákhoz való nagy alkalmazkodóképességét, amely kezdettõl a fõ oka annak, hogy a beduinok hite világvallássá lehetett. Szunniták: kötelező érvényűnek tartják a hagyományoknak azt a részét, amit a hívők közmegegyezéssel elfogadtak. – idzsma – Siita: Mohamed leszármazottja Umma: törzsi alapon nyugvó vallási közösség Iszlám: a szó arab, engedelmességet, odaadást, Isten akaratában való megnyugvást jelent. Mindazok, akik elfogadják a tanítást mozlimok, a „hívők”, a többiek káfirok „hitetlenek”. Legfontosabb könyv a Korán, amit Isten szavának tekintenek. A 114 szúrából álló

művet Oszmán kalifa alatt állították össze a 7. században 17 4. Egyházi és lovagi kultúra a középkorban, szerzetesrendek. A lovagrendek Az V. század végére széteső birodalom helyén létrejövő országokban fokozatosan egy magasabb fokú társadalmi rend, a feudalizmus bontakozott ki, amelyben vezető szerepet kapott az egyház, államvallás lett a kereszténység. A gyakran mesterkéltté, külsőségekkel terhessé váló hivatalos egyházi élet viszont nem elégítette ki azokat a hívőket, akik a krisztusi tanításokat a maguk teljességében akarták megvalósítani, és tiszta, személyes vallási élményre vágytak. Ők továbbra is a világtól való elvonulást választották Belőlük szerveződtek az első kolostori jellegű közösségek. A nyugati szerzeteség igazi megalapozójának Nursiai Benedeket tartják, aki 529 táján alapított kolostort. Ebből a kolostorból rajzottak ki hosszú időn keresztül a bencés szerzetesek, hogy újabb

és újabb kolostorokat hozzanak létre Európa szerte. Így jutottak el hazánkba is a X. század végén Minden kolostorban folyt olvasástanítás, a nagy kolostorokban általában két iskola működött egy belső a leendő szerzetesek (oblátusok) számára és egy külső a világi papok képzésére. A szerzetesek a kolostorokban több irányú műveltségre tehettek szert, de legtöbbjük az olvasást sajátította el, illetőleg azoknak az egyházi énekeknek az ismeretét, amelyek a liturgiák szerves részét alkották. A szerzetesek egy része kiemelkedett a kolostorok zárt közösségéből és püspökként vagy állami tisztviselőként a feudális államban jelentős szerepre tett szert. Ehhez viszont a klerikus műveltség magasabb szintjét is el kellett sajátítani Így ők töltötték be a korabeli világi értelmiségi funkciókat is, amelynek része volt az oktatás-nevelés. A KATOLIKUS EGYHÁZ KEZDETI NEVELŐMUNKÁJA Az 1000. év utolsó időszakában

királlyá koronázzák Géza fejedelem fiát Istvánt, aki a nyugati kereszténység nyomásának engedve megkeresztelkedett és államvallássá tette a katolicizmust. Ezután a nyugati mintákhoz hasonlóan a katolikus egyház megkezdte oktató-nevelő tevékenységét Magyarországon is. István a hazai keresztény egyház megszervezésével, nemcsak keresztény hitre térítette és bekapcsolta a Magyarországot a nyugati keresztény közösségbe, de megteremtette a nyugat-európai oktatási-nevelési rendszer hazai meggyökereztetésének lehetőségét. Ezen rendszer, a feudális állam megszervezésének és fenntartásának egyik nélkülözhetetlen feltétele volt, amely megteremtette, az új rend tudati – nevelési úton való megszilárdítását, hazánkban is, akárcsak Európa nyugati részén. Az oktatási rendszer mintája is természetesen Nyugat-Európából érkezett, ahol a IX: századtól kezdve hosszú időn keresztül tanítottak ezen keretek között. Az

első nagy nyugati feudális államok új oktatási-nevelési modellje már Nagy Károly (742-814) frank birodalmában kialakult a 800. év körül VIII század végére megszilárdult Frank Birodalom császára, nagyszabású oktatási és művelődési programot indított el a 18 birodalomban. E koncepcióban a kolostori, székesegyházi (káptalani) és plébániai iskolák rendszerét hozta létre az egész ország területén. A program megteremtésében jelentős szerepe volt Alkuin-nak (730-804) a kor nagy európai klasszikus egyéniségének., aki angolszász származású teológus volt. Az ő irányításával született meg a frank birodalom iskolarendszere A francia király az ő befolyására rendelte el törvényben a dóm és kolostori iskolák építését, oly módon, hogy az alsóbb néprétegekből is minél több fiatal részesülhessen oktatásban. A IX. századra a birodalomban szilárd iskolarendszer alakult ki, melynek alapja a területi elv volt. Minden

plébániával rendelkező településen létrehozták az alapvető klerikus ismeretek (olvasás-lectura, éneklés-cantus ) oktató plébániai iskolákat, és minden területi központban kolostori és székesegyházi iskolákat alapítottak, ahol az ismeretek magasabb szintű elsajátítására nyílt lehetőség. Európa ezen felében már régebben kialakultak a klerikus műveltség terjesztésének intézményei. A Szent Benedek rendi szerzetesek kolostorai behálózták egész Nyugat-Európát és falaik között mindenhol kolostori iskola működött a rendtagok képzésére. Tömegével kerültek ki ezekből az iskolákból állami és egyházi posztokra jeles tudósok és államférfiak. Az egyház nevelő tevékenysége viszont nem korlátozódott az iskolarendszerű oktatásranevelésre. A templomokban felhangzó prédikációk, a szertartások szimbolikája, az egyházi énekek hatása mind-mind nevelő célú volt, a híveket a helyes életvitelre buzdította (jelen

esetben a túlvilági élet jutalmára). A nyugati szerzetesség igazi megalapozójának Nursiai Benedeket tartják, aki 529 táján Rómától délre, Monte Cassino hegyén alapította első kolostorát. E kolostorból rajzottak ki hosszú időn keresztül a bencés (Benedek-rendi) szerzetesek, hogy újabb és újabb kolostorokat hozzanak létre Európában. Így jutottak el hazánkba is a X század végén A kolostorok életét szigorú, jól kidolgozott szabályzat ( Regula) irányította. A szerzeteseknek a nap bizonyos időszakaiban különböző tevékenységeket kellett végezni, fizikai munkát, szent könyveket tanulmányozni és a reájuk bízott gyermekeket oktatni. A rendszer stabilizálódása után a nyugati kereszténység egészére kiterjedt ez a minta. Ennek eredménye, hogy az egész országra kiterjedő közoktatási-közművelődési program alakult ki hazánkban is. Ennek lényege, hogy iskolai oktatást-nevelést adtak az egyházi rendbe lépő ifjaknak, az e

pályára kerülő gyermekek részére. A megalapított püspökségek az egyházi és állami feladatok elvégzésére, megszervezzék a plébániai oktatást. A feudális világ nemesek gyerekek számára viszont rendszeres oktatást-nevelést tartottak szükségesnek. A királyi és a jelentősebb főúri várakban egybegyűjtve nevelték meghatározott módon és ideig a nemes ifjakat. A feudális társadalmi rendben már szükséges volt az is, hogy a feudális birtokokon folyó termelőmunka folyamatosságát, zavartalanságát, a jobbágyság folyamatos oktatása-nevelése útján is biztosítsák. Ez nem intézményes úton történt, hanem amikor vasárnaponként és az egyházi ünnepeken összegyűlt a települések népe, – melyre a király és az egyház kötelezte őket – a vallás tanításának a magyarázata, imák, énekek nevelő hatást közvetítettek számukra. Ezt tükrözi, hogy István a törvényben rendelte el a falvak népeinek, hogy igénybe vegyék

papjaik nevelő munkáját „a papok és az ispánok pedig, hagyják meg az összes falu bírái számára, hogy parancsolják meg azok, hogy vasárnap mindenki menjen a templomba, öregek és fiatalok, férfiak és asszonyok, kivéve akik a tüzet őrzik. Ha valaki nem véve ezt figyelembe, elmarad azok hanyagságából, verjék meg azokat és hajukat nyírják le” 8 Egészen a rendiség korszak végéig ily módon folyt népoktatás lényeges eleme volt annak tudatosítása, hogy a fennálló feudális rend tökéletes és változtathatatlan. A másik lényeges elem, hogy világi vonatkozásban is hasznos volt, sokféle értéket bontakoztatott ki az 8 Szt. István törvényei: I Törvénykönyv IXtv Úgyszintén más intézkedés 19 erkölcsi nevelés terén vagy éppen a népi műveltség gazdagítása által – anyanyelvhasználat, bibliafordítás, népművészet elterjedése, profán művészet. A székesegyházi iskolák és a klerikusképzés Az egyházi nevelési

rendszerben fontos szerepet játszottak a klerikusok. Klerikusok voltak azok a férfiak, akik a klérusban, az egyházi rendbe tartoztak, az egyházi jog volt érvényes rájuk. E sokszínű réteget a falusi papoktól, egyszerű szerzetesektől a nagy javadalmú érsekekig, püspökökig, apátokig, az alapismeretekkel alig rendelkezőktől a nagy tudásúakig, a vallási teendőkhöz éppen hogy értőktől a tudomány sokaságát birtoklódik nagyon sokféle rangú és tudású férfi alkotta e rendet. De jelentős részük nem volt felszentelt pap. Ők töltötték be a különböző „értelmiségi” helyeket, az oktatást is ők végeztek A világi rendűek ritkán vállalkoztak még ilyen feladatokra. Már első királyunk igénybe vette a klerikusok művelődésközvetítő népnevelő tevékenységét. A születendő magyar feudális államnak nagyon nagy szüksége volt ezen emberekre, akik egyrészt a korabeli praktikus tudományok birtokában közreműködtek a feudális

állami szervek, intézmények létrehozásában, és fenntartásában (kancellária, diplomácia, törvényhozás, jogszolgáltatás, közigazgatási ügyintézés, történetírás), másrészt a vallás tanúival a nép széles rétegei előtt hitelesítették az új keresztény rendet, az uralkodó intézkedéseit. Ennek érdekében István több kolostort alapított a bencés szerzetesek számára, akik felvállalták Magyarországon az oktatás-nevelés feladatát. Kiemelkedő jelentősséggel bírt a Szent Márton-hegyi kolostor (1023-tól Pannonhalma), amelyet 996-ban kezdtek építeni Géza fejedelem alapításaként. Első szerzetesei Rómából a Szt Bonifác és Alexius bencés kolostorokból jöttek. A kolostorban már alapítástól kezdve működött az iskola Itt kezdődött először a könyvek tanulmányozása, megszólaltak a gregorián énekek, megkezdődött a kódexmásolás. E kolostor volt a magyar írásbeliség, a magyar irodalom és történetírás egyik

első műhelye. A klerikusok képzettség alapjául szolgáló tananyag három rétegű volt 9. I. Alsó fokú iskolás ismeretek • lectura ( latin betűk, római számok, latin szövegek olvasása, latin nyelvtani szabályok ismerete, papi hivatáshoz szükséges latin szókincs) • cantus (énekelni tudás, latin egyházi „énekkészlet” tudása) II. Komplex alaptudományok • grammatica (teljes latin nyelvtan ismerete, szövegmagyarázatok, nyelvészet) • dictamen (írásműkészítés tudománya, fogalmazási szabályok, verselés szabályai, praktikus zeneelmélet) • computus (csillagos ég ismerete, csillagászati – matematikai számítások végzése, elemi geometria, naptárkészítés, időszámítás, természeti jelenségek ismerete, egyszerű gyógyászati eljárások) III. Önálló, specializálódott tudományok • philosophia-theologia • deoreta, • medicina E háromrétegű tananyagrendszeren nyugvó műveltség határozta meg a középkor

századaiban a tanultság társadalmi tekintélyét. Mai szemmel nézve megdöbbentőnek tűnik, hogy a pappá szentelés szakmai feltétele az alsó fokú iskolás ismeretek elsajátítása volt. Tehát olvasniuk és énekelniük kellett tudni és 9 Mészáros I: Az iskolaügy története Magyarországon 996-1777 Bp. 1983 20 csupán ezen ismeretek birtokában, az egyszerű szerzetesek jól elláthatták feladataikat. Ez volt a tanultság legalsó foka, amely viszonylag elhatárolódott a tanulmányok további szakaszaitól. Tudós embernek viszont ebben az időben azt tartották, aki legalább a komplex alaptudományok világában járatos volt. A legmagasabb képzettséget, az önálló tudományok egyikének elsajátításával szerezhette meg a középkori klerikus. E háromlépcsős tananyagrendszer keretei között ment végbe a középkori képzés konkrét tanítása – tanulása, gyakorlati oktatómunkája. Nem volt szerepe a septen artes liberales ismert felosztásának

(trivium: grammatika, rebrike, logika; quadrium: aritmetika, geometria, asztronómia, musika). E hetes szisztéma ugyanis a tudományok elméleti-spekulatív rendszere volt a középkor századaiban, az iskolák gyakorlati oktatómunkájának nem volt meghatározója, nem jelentett kötelező egymásutániságot, tagozati-fokozati különbséget. Ezzel a képzettséggel a klerikusok lettek a középkori Magyarországon az „iskolarendszer” irányítói és fenntartói. Sőt e „tudományok” birtokában közreműködők voltak az állami szervek, intézmények létrehozásában és működtetésében (törvénykezés, jogszolgáltatás, közigazgatás, történetírás diplomácia, bürokrácia), emellett a vallás tanaival a nép között hitelesítették az uralkodó intézkedéseit és a feudális társadalmi rendet. A Szent-Márton hegyi kolostoron kívül még Szent István uralkodása idején megindult az oktató munka a zalavári, zombori, pécsváradi és bakonybéli

kolostorokban is. Ezután nyitotta meg a székesfehérvári és csanádi káptalani iskola is a kapuit, ahol az első, ma név szerint is ismert pedagógusunk Valter magiszter és Ulrik nevű szerzetestársa tanított. ( Róla a XII. század elején írásba foglalt Gellért legendából értesülhettünk, amelyet többek között a csanádi káptalan évkönyvei alapján állítottak össze.) A magyarországi káptalani iskolák közül kiemelkedett a veszprémi, amely ugyan még nem minősült „főiskolának”, de magasabb szintjét jelzi, hogy itt már jogot is tanítottak, ami a káptalani és kolostori iskolákban ritka volt. A plébániai iskolák A kolostori iskolák mellett kialakult a plébánosi oktatás is az ún. plébániai iskolák keretében. Miután István király úgy rendelkezett, hogy minden tíz falu építsen egy templomot, a falvak tulajdonképpeni vezetői ettől az időtől kezdve, a széles körű népművelő szerepet betöltő falusi papok lettek, akiknek

jó része maga is az alacsonyabb néprétegekből került ki. E falusi papok is közreműködtek az oktatásban Ha a falusi fiúknak vagy fiúk csoportjának továbbadtak olvasás- és énektanulásokat, megtanították az alapvető latin egyházi szókincset, litorgikus szövegeket, énekeket, akkor e plébániai oktatás eredményeként a püspök ezen fiúkat pappá szentelte, mivel a sokasodó falvak lakosainak egyre több papra volt szükségük. A tanulás ideje alatt ezen falusi ifjak fontos szerepet töltöttek be a falusi templomokban a pap vezetésével végzett szertartások bemutatásában is. Azon ifjak akik nem hagyták abba a tanulást a teológia ezen alacsony szintjén és több ismeretre tettek szert, kanonokká, azaz, az egyházmegye vezető testületének tagjaivá lettek. Ők, akik nemcsak latin nyelven tanult szövegekben és énekekben voltak járatosak, hanem néhányan közülük magyarul is prédikáltak a falvak lakosságainak ők indították el a biblia

magyar nyelvű történeteivel való ismerkedés első nagy hullámát is a XI. században Ilyen magasabb fokú képzés folyt az 1390-es években alapított esztergomi káptalani iskolában megszervezett Collegium Cristi-ben a tanulni akaró szegény ifjak Krisztus Kollégiumában is. Az intézményt Budai János esztergomi kanonok alapította, és fő célja a szegény ifjak taníttatása volt. Ennek az életpályának jelentős vonzása lehetett talán azért is, mert István király törvénnyel is erősítette tekintélyét: „Tudjátok meg valamennyien, testvérek, hogy többet dolgozik a pap mindnyájatoknál. Közületek ugyanis mindenki a saját munkáját végzi, ő pedig 21 a magáét is, másokét is. És ezért, mint a tieteket, éppen úgy ti is mind ő érte a legkészségesebben tartoztok dolgozni s olyannyira, hogy ha szükség lenne rá, életeteket is adjátok érte” 10 Sőt arról is szól ez a törvény, hogyan kell biztosítani – akár erőszakkal is –,

hogy a falvak népe igénybe vegye a papok nevelő munkáját. A falusi papok csak anyanyelvükön tudtak a falubeliekkel beszélni, ezért ezen a nyelven olvasta fel a vasárnapi és ünnepi mise olvasmányait, e nyelven prédikált. Ezért írta elő a törvény: akik misehallgatásra a templomba menve, ott a misén a szertartása idején egymás között sugdolóznak, és másokat zavarnak, pletykákat fecsegve és nem figyelve a szent olvasmányokra. (s így nem élnek) az egyház által nyújtott táplálékkal, ha idősebbek, akkor megdorgálva szégyenszemre küldjük ki a templomból, ha viszont ifjabbak és közrendűek, akkor meggondolatlanságukért a templom előcsarnokában mindenki jelenlétében kell kötözni és szíjjal, valamint megnyírással kell büntetni őket. A falusi pap tevékenysége közben kénytelen volt használni anyanyelvét. Ez azért volt fontos, mert ebből következik az, hogy anyanyelvi szövegeket, és énekeket is, mint tananyagot kell átadni a

plébánosi oktatás során a papi pályára kerülő ifjaknak már a XI. századtól kezdve. Viszont e pályáról ki volt rekesztve a szolgálatra kötelezett várnép, ugyanis törvény mondta ki hogy: „Senkinek a szolgája nem emelhető a klerikusok rendjébe, hacsak előtte arra nem ad számára teljes szabadságot”. De nagyon sok e rétegből származó ifjat oktattak „betűismeretre” – így klerikussá téve azokat – uruk tudta és felszabadító engedélye nélkül. A földesúr hozzájárulását, tehát már a tanulás megkezdése előtt meg kellett szerezni Könyves Kálmán uralkodása alatt valamelyest enyhült a szolgáknak a szigorú helyzete, ugyanis az első esztergomi zsinaton határozatot hoztak arról, hogy aki ura engedélye nélkül szolgafiát tanítás útján felkészít a klerikusuk rendjébe való felvételre az váltsa meg a szolgát és ezenfelül fizessen 50 pezetát. Akik e vétséget elkövették azok a falusi papok voltak, így tehát az ő

tanító tevékenységüket próbálták szabályozott keretek közé szorítani. Új szerzetesrendek Magyarországon A XI. századi kezdetek után a királyi, főpapi és főúri alapítású kolostorok sűrűn behálózták az országnak szinte az egész területét. A XII században pedig már nemcsak a bencések, hanem más szerzetes rendek is megjelentek. Francia területről érkeztek a ciszterciták. Első rendházukat 1142-ben alapították Cikádorban – ma Bátaszék Legjelentősebb kolostoraik Zircen és Szentpéterváron voltak. A premontreiek a Rajna vidékről jöttek az 1130-as években. Fontos rendházuk Csornán volt A XIII században alapította Özséb esztergomi kanonok a pálosok rendjét, amely az egyik legnépszerűbb magyarországi szerzetesrend lett. Legjelentősebb kolostoruk a budaszentlőrinci volt A ferencesek dominikánusok és az Ágoston rendiek szintén a XIII. században telepedtek meg, a karthauziak pedig a XIV. században A bencésekkel együtt e

szerzetesrendek folytatták a káptalani, kolostori iskolákban a magyar nép tanítását, nevelését egészen a mohácsi eseményekig. E rendházak legfőbb pedagógiai jelentősége az volt, hogy a magyar ifjak sokaságát fogadták be, akik ott ismerkedtek a kultúra alapjaival az olvasással, a könyvvel. E könyvek természetesen latin nyelvűek voltak. A kolostorok már ezen időben kezdték kialakítani könyvtárukat, amiben természetesen tankönyvek is voltak. De tananyagkönyveket más rendeltetésű kötetekben is találhatóak voltak. Ilyen volt pl a Pray-kódex, amelyet feltételezések szerint 1195-ben másolták le a bencések a váci székesegyház mintapéldányáról saját használatra, és ezenkívül átszerkesztették és pótlásokkal látták el. Valószínűleg bizonyos tananyagszövegeket is másoltak hozzá. 10 Szt. István törvényei, I Törvénykönyv V tv A papok munkájáról 22 A XIII. században kezdték el készíteni az un konkordanciákat,

amelyek néhány bibliai történetet dolgoztak fel, olyan formában, hogy fadúcokról képeket nyomtattak lapokra és a képek alá latin nyelvű rímes hexameterekben szövegmagyarázatokat írtak, majd a lapokat „könyvvé” fűzték. Ezek voltak az illusztrált tankönyvek ősei A XII-XIV. századtól már rendszeres oktatás folyt tehát a magyarországi kolostorokban is. Az arra alkalmas növendékeket megtanították olvasni, énekelni és ezen felül írni és számolni is. De hogy kik voltak az arra alkalmasak az szigorú rendeletekkel írták elő Többek között: fiú, legyen szabad állapotú, legalább 14 éves korú, rossz hírtől mentes, megfelelő tanultsággal rendelkező, a testvérek által végzett munkára alkalmas, illetőleg jó erőben levő 11. A XIII. században a kolostorok szerzetesei közül sokan más, nagyobb iskolákba iratkoztak be, mind Magyarországon, mind külföldön, amihez nem kérték ki elöljáróik engedélyét. Ahhoz, hogy ez ne tudjon

általánossá válni az 1279. évi budai zsinaton a következő rendeletet hozták; „Előzetes megintés után ki kell zárni a közösségből mindazokat a rendtagokat, akik kolostoraikat elhagyva elöljáróik engedélye nélkül iskolákat látogatni, illetőleg a grammatikán, a teológián és a logikán kívül más tudományokat tanulmányozni merészelnek. Viszont ugyanezen a zsinaton született az a rendelet is, amely a papság középszintű vezetői számára is szigorú követelményeket állított a tudományok területén, így előírta a jártasságok a hét szabad művészet , valamint a kánonjog területén. Szerencsére azonban nemcsak a fiú gyermekeknek jutott ki a tanulás fortélyaiból, hanem a lányok is ismerkedhettek az olvasással, a könyvekkel, a latin nyelvvel, kódexmásolatokkal, miniatúrafestészettel. A lányok valamivel előbb, mint a fiúk – 10 éves korukban kerültek a „nevelőintézetek” falai közé. A hazai apácakolostorokban folyó

oktatás-nevelés egészen a XVIII. század közepéig alig változott. A KÖZÉPKORI VILÁGI NEVELÉS A megszilárdult a feudális rend Magyarországon is, a kiváló főúri udvarokban zajló élet lett a nemes ifjak legjobb nevelő iskolája. Itt tudatosították bennük, hogy családjaikat, feudális javaikat keményen őrizni és gyarapítani kell. Lovag – azaz nemesi származású ifjú – volt az uralkodó osztály világi rétegének minden tagja, ha a megfelelő nevelési időszak letelte után lovaggá avatták. A rendiség nemcsak jogi tekintetben tagolta a társadalmat, hanem minden társadalmi rendnek megszabta a maga sajátos foglalkozását. A tudományok művelője a papság, a szabadok a katonák (később a polgárság), a nem szabadok, pedig a jobbágyok. Ezért az előkelő világiak fiaikat, a lovagi nevelés ésszerű keretei között sajátították el mindazt, amire felnőtt életükben szükségük lehetett. Lovagok A középkor társadalmi rendjének alapja

a földbirtok, a feudum volt. A birtok tulajdonosának elsőrendű kötelessége volt, hogy mindazt, amit örökölt védje és gyarapítsa. Ehhez katonai erényekre: fizikai erőre, ügyességre és a fegyverforgatás fortélyaira volt szüksége. A nemesi ifjakat e szellemben nevelték A családi birtokot a legidősebb fiú örökölte, a fiatalabbak, pedig más hűbérurak szolgálatába szegődtek, sőt a kiváltságosok akár a királyi- vagy fejedelmi udvarban nevelődhettek. Lovag, tehát az a nemesi származású lovas katona volt, aki fegyveres szolgálatait hűbérurának ajánlotta fel, és hűségéért cserébe jutalmul földbirtokot kapott. A fiúk,- miután gyermekként otthon megtanulták a vallási ismereteket, az erkölcsös élet szabályait, a fegyverforgatás alapkészségeit – mint ifjú a nagyobb udvarokban, a 11 Mészáros I: Az iskolaügy története Magyarországon 996-1777 Bp. 1983 23 gyakorlatban tanulta meg más ifjakkal együtt mindazt, ami majd

életében nélkülözhetetlen lesz számára. Ezen főúri udvarokban nem a korra jellemző hét szabad művészet rendszerére épülő műveltséget sajátították el, hanem a lovagi tornák, vadászatok, vetélkedők, versengések kiváló alkalmak voltak a tanulásra, az erő, a bátorság, az ügyesség kibontakoztatására. A legfőbb gyakorlat azonban a háború volt, ahova elkísérték urukat, mint fegyverhordozók. Együtt táboroztak a sereggel, erősödtek, edződtek, tapasztalatokat gyűjtöttek. E mellett meg kell még tanulniuk a lovagi műveltséget is. A mai fogalmaink szerint persze ez a lovagi műveltség igen hiányos; hét főerénye van a lovagoknak: lovagolni, úszni, íjazni, vívni, vadászni, sakkozni, verselni kellett tudnia. Emellett természetesen szüksége volt az idegen nyelvek ismeretére, hiszen szívesen küldték őket idegen udvarokba követnek. Nem kellett azonban írni tudnia, ugyanis ha írásra került a sor, az írnok azt elvégezte helyette.

Akkor telt le a nemesifjú udvari tanulóideje, ha elérte a férfikort. Ekkor, ha kellően kiérdemelte, elkövetkezett a nevelés záró aktusa, a lovaggá ütés. Tehát láthatjuk, hogy a lovagi nevelés – neveltetés, merőben más volt, mint a klerikuséletre való előkészítés. Ott főként a latin volt az érintkezés nyelve, itt az anyanyelv, ott a könyvek mindenféle tanulmányok forrásai, a várakban viszont maga az élet a forrás. Mégis – a párhuzamok keresése miatt – a korabeli és későbbi írók a „septem artes liberales” mintájára „hét lovagi készség” -ről írtak, feltehetően a hetes szám misztikája miatt foglalták ezt egységes rendszerbe. A lovagi nevelés a XII-XIV. században érte el virágkorát Európa szerte Nemesi családok leányainak nevelése a középkorban A középkorban az úri családok leánygyermekeinek neveltetése eltért a fiúkétól. Többségük apácakolostorokban, vagy más főúri családok váraiban

nevelkedtek. Ezek az előkelő származású leányok a várúrnő vezetésével sajátították el mindazt, amit egy feudális udvarház és gazdaság vezetéséhez tudni kellett. A gazdaság vezetése a középkorban a nemesasszony feladata volt, mert a várúr a katonáival, fegyvereivel és lovaival foglalkozott. A háztartás vezetése e korban meglehetősen nehéz volt ugyanis a tipikus középkori háztartásba beletartoztak a rokonok, szolgálók, védencek és a papok, akiket etetni, öltöztetni kellett. Ez pedig a várúrnő kötelessége volt A feudális gazdálkodás önellátó gazdaság volt, így mindent maguknak kellett előállítani, amire szükség volt. A ház asszonyának ezért érteni kellett a gazdálkodáshoz, pénzügyekhez, betegellátáshoz. Ezen teendőkön kívül nem sok idejük maradt arra, hogy elméjüket műveljék. Íráshoz általában nem értettek, olvasni is csak nagyon kevesen tanultak meg, az alapvető művelődési „eszközt” számukra a

nemzetközi méretekben közkinccsé vált lovagregények jelentették. A várkisasszonyok ezekből tanulták meg a jó modor, az illem szabályait, társaságbeli viselkedést, az úri magatartást. A kolostorok kora Általános jellemzők: • szűnőfélben levő politikai megosztottság • a kereszténység biztosította teljes ideológiai egység • az emberek egy népet alkotnak Isten szemében, valamennyien egy királyságot kívánnak, de az öröklődő és változtathatatlan társadalmi egyenlőtlenség eszméje: Isten a teremtéskor mindenkit a megfelelő helyre állított ordók (imádkozók, harcolók, dolgozók) A társadalom és a kultúraközvetítés fő szereplői – a király – a gróf, a lovag – a szerzetes – művészi kifejezési formák, műfajok 24 1. Általános jellemzők: Duby: a kolostorok kora (980–1130) – ugar, ingoványok, elvétve egy-egy ember, éhínségek („ember embert üldöz és felfalják egymást”) dominál: – az éhség

élménye: az ember pőre, kiszolgáltatott, halál és rettegés prédája, mert bűnös alapélmény a félelem – 1000 után lassú emelkedés, ritkulnak a barbár betörések, az éhezési hullámok a román művészet kora – román művészet: változatosság (sok hatás, nagy terület) és lényegi egység (az emberek roppant mozgékonysága, a Karolingok hagyományozta összetartó erő) egy hit, egy rítus, egy nyelv, egy kulturális örökség a művészet egyetlen célja: a látható világ valamennyi gazdagságának felajánlása az Istennek, hogy az adományok révén lecsillapítsák haragját, részesüljenek kegyelméből az új művészet hordozói, letéteményesei a szerzetesek – Isten: kétarcú: harcos és ítélkező, de szüksége van az emberre a bűn elleni harcban – jóindulatának elnyerése: szerzetesek közvetítése, zarándoklatok (a három szent sír felkeresése: Szent Péteré Rómában, Szent Jakabé Santiago de Compostelában, Krisztusé

Jeruzsálemben) – 12. századtól lassú emelkedés, derűsebb életszemlélet gótika 2. A király: – a társadalom isten városának tükörképe, a földi tökéletesség példája és mintaképe a király – hatalmának az egyház próbál korlátokat szabni: királytükrök (speculum regis) legyen iustus, pius, pacificus, ha ezeknek nem felel meg, akkor: zsarnok – eredete: a germán népek hagyománya ott a király feladata a háborúzás, ill. az istenek és népük között a párbeszéd megteremtése – a 8. századtól felkenik a királyokat = az uralkodót az egyház keblére emelte a szent olajjal átitatva papi szolgálatot teljesít, főpapként áll Isten előtt új funkciója lesz a harc mellett – a béke és az igazság őrzése szerzetes típusú királyok, legfőbb feladatuk, hogy a népért imádkozzanak (pl. a francia Róbert) – a király egyben lovag, aki kezében karddal biztosít igazságot és békét a népének – a monarchia renovatio, a

császári hatalom újjászületése a király nem lehet többé műveletlen iskolák, könyvek – bőkezű: templomokat, kolostorokat épít, szerel fel – 11. század derekán hatalmuk csökken, funkciójuk felaprózódik a hűbérurak között a közfunkciók privatizációja kézbe kívánja venni az egyház (a béke fenntartásáért: treuga Dei mozgalom), ill. a lovagok 3. A lovag: – lételeme a harc, de féli Istent adományok az egyháznak, a kolostoroknak az esztétikum irányítás ugyancsak átkerül az egyház kezébe – jellemzői: fegyverek, harci készség – férfiak, a társadalom nem vesz tudomást a nőkről – agresszív vitézség, bátorság, nyers erő – tudatlan, a tanulás csak megrontaná a lelkét, de – féli Isten büntetését – Hogyan lehet beilleszteni a keresztény világba? Ha Istenért harcol a leküzdhetetlen, rejtőzködő erők ellen, a pogányok ellen keresztes háborúk, gyengék védelme – közvetítőre van szüksége

szentek, ereklyék kultusza, ajándékok egyháznak, kolostoroknak 25 4. A szerzetes – közvetítő ember és Isten között – a mozgalom az elmélkedésre, az imára, az önsanyargatásra épül – a keleti sivatag remetéi indítják el (3. sz vége) még a népvándorlás kora előtt – az 5. és 6 sz katasztrófái nyomán egyre vonzóbb életforma lesz – legfőbb feladata: harc a sátán kísértései: hús, háború, arany, asszony ellen – eszköze: imádkozás rokonokért, szellemi testvérekért, jótevőikért, az egész társadalomért – ideál: szegénység, aszkézis, fényűzés elvetése ↔ a világi egyház fényűző, hűbérúri élete – kolostorok a liturgia letéteményesei, ereklyeőrzők, temetkezési helyek – kolostori reformok sora, új rendek alakulása próbálja visszatéríteni a tévelygőket a helyes útra (Cluny, 910-) ♦ típusai: ♦ bizánci típusú, remeteség: hátat fordít a világnak, szerzetesi magány ♦ Nyugaton:

coenobitizmus (coenobita = közös élet) – megszervezője: Nursiai Szent Benedek (6. sz) bencés eszme – columbáni típus – elzárkózás, lemondás, hittérítői feladatok nem vonzzák – alapja az engedelmesség erénye, családi közösségben élnek az apát teljhatalma alatt – mértéktartó szellem – Krisztus katonáinak megfelelően kell táplálkozniuk, öltözködniük és pihenniük, hogy derekasan tudjanak harcolni – feledkezzék meg testéről, művelje a földet, hogy dúsabb áldozatot tudjon bemutatni Istennek ora et labora – eszközeik: – a könyv: a liturgia tartozéka, a megismerés eszköze ékesnek kell lennie (őskeresztény minták, evangelisták, 11. sz-tól isten-ábrázolások is, korábban féltek a pogány bálványimádat feltámadásától) – a zene: a liturgia középpontjában – az írás – a templomok: funkciójuk átalakul: a hatalmas gyülekezetek befogadására átalakítják a régi csarnokokat 5. A műveltség: ♦ „a

szent” – legendák (=olvasnivaló): középpontban a szent alakja, kezdetben vértanúk, később más hitvallók is – nem mindennapi emberek, már születésük is csodás, alakjuk elengedhetetlen eleme a csoda (Legenda Aurea) ♦ himnuszok: a rímes-ritmusos versforma diadala az időmértékes fölött, összefonódása a zenével ♦ „a gróf”: a hősi költészet – vitézi énekek (Roland-ének, Artur-mondakör) ♦ trubadúrok és minnesengerek (nőkultusz, a szerelem mint legfőbb érték) ♦ színjátszás: „tropusok” (= szókép, képes kifejezés) – 9. századi bencés kolostorokból indul 26 5. Egyetemek és értelmiség a középkorban. A skolasztika A világi hivatalnokok képzése A XIV. századig minden tudományos tevékenységet, közhivatali ügyintézést, orvosi gyakorlatot, oktatást, és minden más ún. értelmiségi jellegű feladatot kizárólag a klerikusok rendje végzett. Ennek oka egyértelmű volt Csak az szánta rá magát

tanulmányokra, aki papnak készült. Ezért a világi értelmiség feladatokra nem is állt rendelkezésre tanult világi ember. A XIV századtól azonban társadalmunk fejlődése bonyolultabb állami hivatalnokrendszer kialakítását tette szükségessé, amely Nagy Lajos idejére fejlődött ki teljesen. Rohamosan megnőtt a század közepétől azoknak az alacsonyabb szintű hivatali munkahelyeknek a száma, amelyek betöltéséhez nem kívánták meg, hogy klerikus végzettség szükséges. Ennek következménye az lett, hogy megindult a tanulás és a klerikus fogalmának szétválása. Iskolázott világi emberi is vállalhatott hivatalt, hiszen hivatali tevékenysége teljesen világi jellegű. Ezen posztok betöltőit nem kötötték az egyházi rend törvényei, világi életet élhetett, megnősülhetett, családot alapíthatott. Elsősorban a királyi hivatalok értelmiségi munkahelyeinek a száma gyarapodott ugrásszerűen, de a megyeszékhelyeken, bíróságokon,

földesúri központokban is megnőtt ezen ügyintézők száma. E munkakörök legfőképpen az írásbeliség terén kívántak speciális szakértelmet E világi értelmiség tevékenységet végző férfiak új megkülönböztető elnevezése az 1320-as években bukkant fel hazai oklevelekben. Literátus, amelyet magyar nyelvű iratokban deák szóval fordítottak 12. Ez időponttól kezdve egyre nagyobb számban tűntek elő az oklevelekben ezek a literátusok, a legkülönbözőbb értelmiségi-hivatali munkakörben. Iskolázottságukat nagy többségben itthon szerezték, mert a külföldi egyetemeket végzettek nevük elé mindig kitették azt az egyetemi fokozatot, amit szereztek. Itthon főként a káptalani és plébániai iskolák képezték a literátorok nagy részét. Semmi akadálya nem volt ennek, ugyanis a klerikus műveltség birtokában tökéletesen el tudták végezni munkájukat. Az 1344-ből származó zágrábi iskolaszabályzat részletesen leírja a

káptalani iskolák életét. A szegény sorból származók számára az oktatás ingyenes volt, sőt szállást és élelmet is ingyen kaphattak. Ezért hetente körüljárták a várost és a jómódú családoktól összegyűjtötték az iskolának szánt adományokat (mendikáltak). E szabályzat értelmében a mendikánsokat ingyen kell tanítani, míg azokat a tanulókat, akiknek szülei munkával keresték „kenyerüket” természetben és pénzben fizettek a tanítónak. A vagyonosok szintén pénzben, vagy természetben fizették meg a tandíjat. A XV. századtól számos káptalani iskolában magas szintű jogi képzés kezdődött E képzési rendszer lehetővé teszi Magyarországon is, hogy a királyi megyei és bírósági hivatalokban szakképzett, jogtudó értelmiségi tevékenykedjen. E képzésben résztvevők, már nem serdülő ifjak, hanem felnőttkorban levő, világi rendű férfiak. És hogy e világi felnőtt tanulók száma a XV. század folyamán alaposan

megnőtt, azt a pesti országgyűlés által 1458-ban hozott törvény is bizonyítja, ugyanis a scholarisoknak – akárcsak a nemeseknek és papoknak – birtokuk után nem voltak kötelesek tizedet adni, a régi szokás szerint. A XVI. századból fennmaradt Nyári-kódex, mint kancelláriai tankönyv, nagyon sokat elárul abból, hogy milyen ügyekben volt szükség ezekre a képzett jogászokra. Ez az Ms II 507 jelzésű formuláskönyv ugyanis nem más, mint Nyáry Demeter káptalani helytartó alatt 150425 között elintézett perek egy részének pedagógiai célzattal összeállított iratgyűjteménye, amelyben találhatók földbirtok- és javadalomügyek, verekedés, szószegés, hatóság elleni erőszak és adós ügyek. 12 Mészáros I: Az iskolaügy története Magyarországon 996-1777 Bp. 1983 27 E példa is tükrözi már tehát, hogy a XV. századtól kezdve, nem volt elég a különböző hivatalok betöltéséhez a korabeli klerikusműveltség. Ugyanis e

korban, már a legváltozatosabb munkakörökben találunk literátusokat. Voltak, akik jogi, peres, törvénykezési ügyekben tevékenykedtek, voltak, akik a városok vezetésében, a magisztrátusokban, a közigazgatásban tevékenykedők. Ők vezetik a városi számadáskönyveket, bevételi-kiadási naplókat. Állásokat kaphattak földesúri kúriákban, nemesi udvarházakban tiszttartóként, prefektusok, gazdasági-számviteli ügyek intézői lehettek. Vezethettek iskolákat, voltak kereskedők, „bank”-ügyekkel foglalkozók, katonák, várkapitányok. Tehát a literátus képzettségnek sokrétűnek kellett lenni, ez tette őket alkalmassá a korabeli világi értelmiségi tennivalók mindazon területein való tevékenykedésre, amelyet a korabeli közvélemény nem kötött egyetemi végzettséghez (mint pl. orvoslás), vagy nem utalt kizárólagos klerikus tevékenységi körbe. Ezért a sokoldalúság és a gyakorlatiasság jellemezte a literátust. Tehát a

literátusok műveltségtartalma a társadalmi igények következtében átalakult új, világi elemekkel bővülve teljesen elvált a klerikus műveltségtől, világi színezetűvé vált és következő ismeretköröket foglalta magába. Grammatica: részletes, teljes latin nyelvtan a hagyományos nyelvkönyvek alapján, a középkori latin nyelv szabályai, helyesírása, kiejtése, hangsúlyozása, a köznapi és a tudományos latin nyelv alkalmazásképes gyakorlati tudása, készség az irodalmi művek szakszerű etimologizáló elemzésére. Dictamen: biztos írástudás, az anyanyelvi hangzók leírásának tudása, latin és anyanyelvű írásmű fogalmazásának szabályai, elemi, egyházi és világi ismeretek hivatali, közigazgatási és bírósági ügyek intézéséhez, logika, az érvelés szabályai, pénzügyi írásbeliség, kereskedelmi számtan, a stílus szabályai, a verselés szabályai, praktikus zeneelmélet. Compotus: a világos ég ismerete, csillagászati

– matematikai számítások, elemi geometria, naptárkészítés, néhány természeti jelenség magyarázata, néhány földrajzi téma, elemi hozmagónia, az egészséges életmód szabályai, egészségügyi- kormányzati ismeretek. Ez tehát egy általános értelmiségi jellegű alapműveltség, amely nem egyetlen szakágban való alapos jártasságot jelent, hanem mindenből az alapdolgokat, a nélkülözhetetlent tanítja a hallgatóknak. Ez nyílt nem befejezett tanulmány, ezt sokféle területen való specializált tevékenykedésre ad lehetőséget. E képzettséget sokféleképpen meg lehetet szerezni, hazai iskolákban, vagy külföldön, magántanároktól vagy autodidaxis útján, egyházi férfitól vagy világitól Főként a városi polgárság gyermekeit „képezték” magántanítók, mert az élénkülő kereskedelmi életben elkerülhetetlen lett az írásbeliség, számolásbeliség. Ha pedig hivatalnokot akartak belőlük nevelni, akkor az

adminisztratív-pénzügyi tudnivalókra tanítatták őket. Mindenre a város-plébániai iskolában végzett tanulmányok után került sor A középkor kereskedőinek is már rengeteg speciális szakmai ismeretre volt szüksége. Tudnia kellett, hogyan kell vezetni az üzleti könyveket, érteni kellett a könyveléshez, a kereskedelmi levelezéshez latinul is és az anyanyelvén is. Szükséges volt még a számolás, mérés ismerete, az egyes pénzfajták árfolyamaiban, azok átváltásában, a különféle hitel- és kamatügyletekben való jártasság. Hasonló tudással kellett rendelkezni a közhivatalnoknak is, akik a város gazdasági, pénzügyi, anyagi ügyeit intézték. Ők vezették a városi számadásokat, adókönyveket, a bevételi-kiadási naplókat. Ezenkívül ismerniük kellett a különféle hivatalos és magánügyiratok kiállításának módját latinul és magyarul is. Otthonosan kellett még mozogniuk a közigazgatás általános ügyrendjében is.

Főként ezeket a komplex ismereteket tanították a XIV-XVI században a 28 magántanítók, akik nem pedagógusok voltak, hanem városi jegyzők, írnokok, akik – fő foglalkozásuk mellett – e speciális szakismeretekre oktatták a hozzájuk folyamodó ifjakat. A középkori magántanodák A XV. század végétől, már tömegesen tevékenykedtek a nagyobb városokban az önálló magántanítók is, akik hatósági engedély alapján működtek, és a tandíjakból tartották fenn magukat. A középkori régi városok érdekes színfoltjai voltak a magántanítók, akik éppen úgy hirdették tanodáikat, mint más mesterek. Főként német nyelvterületekről terjedtek el ezek az anyanyelven praktikus ismereteket oktató iskolák, amelyeket német iskoláknak is neveztek. E magániskolákban a tanulás nem volt olcsó, és csak a jómódú lakosság gyermekei számára nyílt ilyen irányú ismeretterjesztési lehetőség. Magyarországon Sopronban – Hummel Kristóf

által vezetett – az 1530-as években működött ilyen iskola, majd Körmöcbányán 1538-ban kezdte meg működését, amelyet a városi német írnok vezetett. A XV. században egy GEORGIUS DE HUNGARIA, – Magyarországi György – nevezetű hazánkfia 1499-ben Utrechtben ki is nyomtatott egy ilyen praktikus ismereteket oktató kereskedelmi-számtan kézikönyvet Arithmetica summa trippatita címmel, amelyet aztán a magántanítók kiválóan tudtak alkalmazni. A könyv legfontosabb feladata az volt, hogy használói az alapműveleteket alaposan elsajátítsák. Az arab számokkal alapműveletet ismerhetett meg, a számlálást, összeadást, kivonást, kettőzést, felezést, szorzást, osztást, haladványokat, négyzetre- és köbre emelést. Ezek elsajátításához a középkori városi mindennapokból vett példákat. Leggyakrabban az adás-vevést és azt, hogy bármi is az áru, mindig haszonnal kell azt tovább adni. Sok példát mutatott meg a leggyakoribb pénzügyi

tevékenységről, a pénz kölcsönadásáról kamatra. Emellett gyakori volt még az örökölt vagyon számbavétele is. Ilyen példákon keresztül vezette be György mester az olvasókat a városi élet bonyolult szövevényeibe. De nem csak a kereskedelemi ismeretek átadásáról íródott könyv a XV. században, hanem az esztergomi Simor-könyvtár egyik 1480 körül nyomtatott könyve – a címe: Tractatus de arte notariatus – a jegyző feladataival ismerteti meg a hallgatót. Ismeretlen szerzője a bevezetőben leírja: „A jegyzőség tudománya az írásbeli munkák megszerkesztésének és elintézésének tudománya, megszerkesztésének és elintézésének tudománya, általa az esendő emberi ügyek megörökítést nyernek”. Ezek az esendő ügyek többnyire a polgárok vagyoni problémáival foglalkoztak. Ezen ügyek megoldásához szükségük van a növendékeknek, hogy tudjanak hivatalos iratot szerkeszteni, adatokat, tényeket értékelni, kutatni,

járatosságot kellett szerezni a jogban is. Ezen feladatok elsajátítását és a könnyebb megértés szintén példákkal illusztrálták, ugyanúgy, ahogy György mester is saját könyvében. E könyveken kívül már, a XIII.-XIV században is használtak a magánoktatásban a nemes és jómódú polgárok gyermekeinek tanítására könyvet, mégpedig a Biblia Panperumot, amelyet igaz, hogy a szegények bibliájának nevezték, pedig valószínű, hogy megvételére számukra nem volt lehetőség. E könyvek kifejezetten didaktikai céllal jelentek meg, mégpedig azért, mert a római egyház igyekezett a képzőművészet segítségét igénybe venni, hogy a bibliai történeteket a szentek legendáit festett formában is ábrázolják, az esztétikai – művészeti célok mellett azért is, hogy az olvasni nem tudók, tehát főképp a szegény néprétegek előtt vizuálisan is megjelenítse. Majd e képek, képsorozatok felkerültek a templomok falaira, hogy mindenki

számára elérhetőek legyenek a tanításnak e módozatai. Ezek a falkép sorozatok már tehát valóban a szegények bibliái voltak, amely mindenki számára elérhető, világos, felfogható volt olvasástudás nélkül is. Többek között a lőcsei Szt Jakab templom falán látható Szent Katalin legenda is ebbe a körbe tartozik. 29 A céhek és az iparosmesterségek kitanulása Bár Magyarországon az első céhleveleket, már a XIV. században adományoztak, csak a XV sz. elejére vált rendszerré megalkotásuk Bár külföldi céhszabályok mellett a bevándorló iparosok magukkal hozták, az alapelveket, a szervezkedés első formái azonban a magyar közéletben gyökereztek, magyar talajból nőttek ki. De akár az első, vagy már a későbbi céhszabályokat nézzük, mindegyikben közös, hogy a céh teljes jogú tagja csak az önálló műhellyel rendelkező emberek lehettek. A szabályzatok azt is előírták, hogy egy-egy mester hány segédet, inast (tanulót)

alkalmazhatott. Mesterré viszont csak az válhatott, aki meghatározott ideig (céhszabályzatok írták elő) inaskodott, majd mint legény (segéd) dolgozott egy mester műhelyében. Az inasévek alatt az ifjak inkább csak a mesterek szemlélése jutott és minden apró-cseprő munkát kellett végezni a műhelyben. Segédként már közelebb férhetett a mesterhez, már szorosabban közreműködött a szakmai tevékenységben. Ezt a megszerzett tudást vándorúton, más városokban, országokban kellett tökéletesíteni. A vizsga a „mesterremek” elkészítéséből állott. A minőségre, rendkívül nagy figyelmet fordítottak, ami kitűnik pl a kolozsvári takács céheknek 1479-ből származó céhleveléből is, hogy „a vénebb mesterek nézzenek utána minden ifjabb mester művének, hogy azok kellő rendben és jó módon készíttessenek”. A mesterremeknek az elkészítése alól csak olyan esetben lehet kivételt tenni „ha mester fia, atyja halála után fél

kereket meg tud készíteni, az a további tanulási időt kitölteni nem köteles” – olvashatjuk a kolozsvári szekérkészítők 1515. évi céhszabályzatában Ha a céh vezetői és az előttük álló céhmesterek elégedettek volta a mestermunkával, a legény mesterré vált és önálló műhelyt nyithatott 13. Inasnak 10-12 éves korában állhatott be az ifjú, de e „tanulmányt” megkezdésének nem volt kritériuma, hogy a legalapvetőbb – számolás, írás, olvasás – ismeretekkel rendelkezzék. Egyetlen és legfőbb célja a képzésnek, a mesterség tökéletes megtanulása a céhmesterektől és a műremekek elkészítése. Mint láthatjuk tehát, e korban az iparos mesterségeket nem az iskolapadban tanították a tanulóval, hanem rögtön a gyakorlatban – minden előtanulmány nélkül – kellett elsajátítani a szakmát. Majd mesterétől kapta meg a tanúsítványt arról, hogy elsajátította a mesterség fogásait és képes az önálló

tevékenykedésre, műhelynyitásra és már ő is alkalmazhat inasokat és segédeket, akik majd tőle tanulják a fogásokat. Évszázadokon keresztül volt ez a gyakorlat a középkorban a mesterségek elsajátításában, amit majd csak a XX. sz elején kezdenek felváltani a szakképző tanfolyamok, iskolák AZ ELSŐ EGYETEMEK Az első egyetemek Nyugat-Európában a XI-XIII. század között alakultak, a legerősebb káptalani és kolostori iskolákból, amelyek először studium generálékká, majd egyetemekké váltak. Az egyetemek élén a rektor állt. A hét szabad művészet elvégzése után baccalaureus artium minősítést szerezhettek a hallgatók. E képzésben a 14-20 éves diákok vehettek részt Ezután a három felső fakultást a jogtudományit (természetesen egyház jogot is), az orvostudományit, vagy a teológiát választhatták Az orvos- és jogtudományi tanulmányok általában 20-25 évig tartottak, a teológia studium befejezéséhez 15 évre volt

szükség. Doktorátust pedig csak 30-35 év tanulás után szerezhetett valaki.( Mindhárom fakultás élén dékán állt) 13 30 A pápai oltalom révén az universitasok különleges kiváltságokkal is rendelkeztek; egyedül ők adhattak akadémiai fokozatot, adómentességet, és szabad oltalmat élvezhettek; saját ítélőszékük volt, és ezen kívül a tanítás menetébe sem szólhatott bele senki. A tudományos fokozatok Európa szerte ugyanazok voltak. A septem artes liberales studiumok után baccalaures, ezután licentiatus (aki megkapta a licentia docendit, már taníthatott és lehetett magiszter), végül doctor fokozatot lehetett szerezni. Mind a tanároknak, mind a diákoknak joguk volt a clericus cím viselésére. Az oktatás latinul folyt. Az egyetemeken örökösen helyhiány volt, sokszor a magiszter által bérelt helyiségekbe zsúfolódott össze a hallgatóság. Európa első három egyeteme a bolognai, párizsi és az oxfordi. Bologna, a római

egyházjog fellegvára, 1158-ban kapta meg Barbarosa Frigyestől első egyetemi alkotmányát. Európa második nagy egyeteme a párizsi székesegyházi iskolából jött létre és néhány év alatt rendkívül nagy jelentőségre tett szert. A XXII. század vége táján egyre több diák költözött a Szajna partjára Duhaj kedvű ifjak, vándordiákok találkoztak itt össze vágánsok, vagy goliard-ok, ahogy franciául nevezték őket. Kicsapongó életet éltek és harsány baccháns költészetet ápoltak, bor-, tánc- és harci dalokat, egyházellenes paródiákkal hívták fel magokra a figyelmet. Ennek emlékét őrzik a XI századból ránk maradt Cambridge-i dalok vagy a XIII. századból a Carmina Burana 1257-ben Robert de Sorbon kollégiumot alapított a szegény teológus diákok számára – ez volt a „Sorbonne” melynek nevével a XVI. századtól már az egész egyetemet jelölték Oxford a párizsi egyetem „mellékhajtásaként” jött létre az oseney-i

apátság körül 1167-ben. A párizsi diákok egy része átvonult Angliába. 1214-ben a pápai legátus oklevélben erősítette meg az iskola alapítását. A három nagy egyetem körül a XIII-XIV. században mind több új egyetem jött létre: Padova (1222), Siena (1246), Róma, Nápoly (1300), Orleans (1229), Montpellier (1220-1240), Cambridge (1209). Az egyes európai egyetemeken nem mindegyik fakultás fejlődött egyenlő mértékben, de mindegyik egyetem a „skolasztikus dialektika” (bizonyítási mód) volt a meghatározó tanítási elv. (A középkor filozófiája a skolasztika nevét onnan nyerte, hogy „iskolában” művelték) Az ismeretkörök tanítása a következő irány szerint zajlott: 1. A tanítandó tételt röviden, szabatosan fogalmazták meg többnyire kérdő formában 2. Felsorakoztatták a tétel ellen hozható érveket 3. Ezek után a tétel mellett szóló érvek következtek (Mindkét oldalon logikai érvek és tekintélyes szerzők véleményei

szerepeltek). 4. A tétel kifejtése, eldöntése és a döntés megokolása következett 5. Ennek alapján megcáfolták az ellenérveket (Az előadások anyagát esetenként közzétették, s a tanítómesterek versengtek azért, hogy minél több diák járjon az előadásaikra.) A skolasztikus bizonyítási mód deduktív ismeretszerzési módszer, mely kizárólag a gondolkodás műveleteire alapoz, és figyelmen kívül hagyja az érzéki tapasztalásból származó ismeretanyagot. Előnye, hogy fegyelmezett gondolkodásra nevel, kizárólagos alkalmazása viszont öncélúvá teheti a gondolkodást 14. A középkori skolasztikus filozófia egyik alapkérdése az univerzáliák és a reáliák körül zajlott és három felfogás alakult ki: 1. A „végletes realizmus” azt állította, hogy a fogalmak, az eszmék megelőzik a dolgokat (universalia sunt ante rem) 2. A „mérséket realizmus” szerint a fogalmak benne foglaltatnak a dolgokban (universalia sunt in re) 31 3.

A nominalizmus szerint pedig a fogalmakat pusztán az ész teremti, amikor a dolgokból „vonja ki” őket (universalia sunt post rem) Közép – Európában 1300 előtt nem jött létre igazi universitas 1348-ban Prágában nyílt meg az első német egyetem. Magyarországon először Nagy Lajos királyunk alapított egyetemet Pécsett 1367-ben. Majd ezután 1370-ben Óbudán is universitast alapítottak. A magyar diákok főként az itáliai egyetemeket látogatták (Bologna, Padova), mert a gyakorlati életben jól hasznosítható kánonjogi és római jogi ismereteket Európának ezen a táján oktatták a legjobban. Diákjaink nemcsak látogatták a külhoni egyetemeket, hanem a tehetségesek tanítottak is a nagy hírű iskolákban. (Szigeti István kalocsai érsek Toulouse-ban és Párizsban is kapott katedrát.) A külföldi egyetemek látogatása súlyos anyagi teherrel is járt, így a szegényebb rétegekből jövők számára szinte elérhetetlenek voltak ezek az

intézmények Az egyetlen lehetőségük a támogatók keresése volt. Az egyik ilyen lehetőség volt e korban Budai János Collegium Cristi alapítványa, amelyet kiterjesztett a külföldi egyetemeket látogató diákok számára is. Az első magyarországi egyetemek Nagy Lajos királyunk 1367-ben Pécs városában egyetemet alapított. Az intézmény azonban csak néhány évig működött. Itt a teológián kívül minden kar működését engedélyezte a pápa alapító oklevelében. A tanintézményről azonban 1373-tól nincs adat valószínűleg 1390 körül szűnt meg. A második magyar egyetem Zsigmond uralkodása alatt alapíttatott Óbudán Sajnos neki sem volt elég ideje ahhoz, hogy stabil alapokra helyezze az intézmény és néhány év múlva előde sorsára jutott. A tanárok néhány év elteltével elhagyták az iskolát, diákok pedig nem iratkoztak be. Az egyetemet XIII János pápa újjáalakította, de 1418-ban ezen intézmény is végleg bezárta kapuit. E

század közepén telepedett le Magyarországon Pier Paolo Vergerio, aki magával hozta az itáliai humanizmus eszményeit, és ő indította el tanulmányi útján Vitéz Jánost, akinek a „Hunyadi érában” elfoglalt helye, politikai szerepe és tudománykedvelő működése szárnyakat adott az Itáliában ekkorra már általános művészeti és művelődési eszmények elterjedésének. Janus Pannonius is ezen befolyásnak engedve jelent meg a ferrarai egyetemen, s hallgatta Guarino Veronese előadásait. 32 8. A romantika A romantika stílusa: A romantika nehezen definiálható; a kutatói megegyeznek abban, hogy a 18. század végétől a 19. század utolsó harmadáig, végéig tart Együtt él a késő barokk, a szentimentalista, a rokokó, a klasszicista, a biedermeier, a realista, a naturalista és a "modern" (a 19. század második felében jelentkező) irányzatokkal. Az irányzat "belső" szakaszolása: I. Az előromantika vagy

preromantika1760-as évektől a 18 század végéig, 19 század első negyedéig. II .A klasszicizmussal megbirkózó romantika szakasza 19 század elejétől a 19 század első harmadáig. (A romantikus szerzők ekkor voltak legaktívabbak az elméletírás területén) III. A realizmussal együtt élő romantika szakasza az 1830-as évektől a század feléig, második harmadáig. (Érdekes, hogy szemben a korábbi időszakkal, a realizmustól "nem féltek" annyira, sőt akadtak olyan romantikusok, akik magukat realistáknak tartották {és olyan realisták, akik a romantikus eszköztárból is merítettek}). IV. Az ún "utó-romantika" a század végéig (jobbára Kelet-Európára jellemzően) Ez az időszak ismét sok elméleti munkát eredményezett, főleg irodalomtörténeti értelemben. A romantika fogalmát a kortársak is, az utókor is megpróbálta értelmezni. Különböző meghatározásaik megegyeznek abban, hogy ez a korszak a szabadversenyes

kapitalizmus kialakulása, virágzása és válsága, amely egybeesik a nemzetállamok és az alkotmányos demokráciák létrejöttével. Maga a név a francia roman (regény) és az angol romantic (regényes) szóból eredeztethető. A kortárs Victor Hugo Cromwell című drámájának előszavában így adja meg a jelentését: "A romantika irodalmi liberalizmus". A romantika eszmei háttere A romantikusok gondolkodására az eklektikusság a legtalálóbb kifejezés. Legtöbbjüket megérintette a felvilágosodás valamilyen áramlata, de soha nem tételesen. Mindenesetre hittek az eszmék, a szavak erejében - talán jobban, mint a múlt század "filozófusai". A központi ideológia a liberalizmus (szabadelvűség, szabadság-elvűség) volt. Az eszmei irányzatot meglehetősen nehéz értelmezni: jelentette a verseny, a vállalkozás szabadságát, a törvény előtti egyenlőséget, korlátozott képviseleti demokráciát, a sajtó szabadságát, az ún.

emberi szabadságjogok tiszteletben tartását (lásd még az USA, és Franciaország forradalmának történelme). forradalom hármas jelszava: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség nem igazán ezt a célt jelölte ki a polgári utópiájában.) Főleg Kelet-Európában volt igen nagy hatású a nemzeti gondolat, a nacionalizmus. Elsősorban a francia megszállás és befolyás ellensúlyozására alakult ki ez a sehol nem rendszerezett ideológia. A romantika általános jellemzői, és esztétikai nézetei: Esztétikai nézetei ellentmondásosak, ugyanis szemben áll a klasszicizmussal, fölrúgja a merev szabályokat, a zárt formákat; ezzel szemben a szerves formát hirdeti (műfajok keveredése, ha ezt követeli a tartalom) és egyéniségkultusz. Újraértékeli az esztétikai értékkategóriákat és módosítja azoknak egymáshoz való viszonyát. De hasonlóan a klasszicizmushoz didaktikai jelentőséget tulajdonít a művészeteknek. Ugyanis azzal, hogy megszünteti a

kultúra kettősségét (elit- és tömegkultúra összemosása), és azzal, hogy a nemzeti, a történelmi múltat állítja előtérbe ideológiai, politikai célokat visz be az irodalomba, a művészetekbe (a romantika majd minden nép irodalmában szorosan kapcsolódik a népiességhez, és a nemzeti kultúrához). 33 Irodalmi jellemzők A szubjektivitás és a líraiság alapján szemben áll a klasszicizmussal, a nemzetté formált közönséghez való kapcsolódása miatt minden olyan irányzattal, amely valamilyen okból elzárkózott a tömegektől. A líraiság a felfokozott közlési vágyban is megnyilatkozik A romantika a 18-19. század fordulójának nagy tagadása, amely ugyanakkor azzal a hittel jelentkezik, hogy a világ nemcsak másként fejezhető ki, de hozzá is igazítható ehhez a "máskénti kifejezéshez". Lendületét a klasszicizmus tagadása mellett a politizálódás lehetősége adja. Legfontosabb jellemzői ehhez kapcsolódnak 34 9. A

gótikus stílus A gótikus építészeti stílus Franciaországban született meg, és innen terjedt el Európa országaiban. A városok versengve építették a hatalmas méretű dómokat, hogy ezzel mutassák hitbéli buzgalmukat és gazdagságukat. A gyakran évszázadokig épülő évszázadokon keresztül épülő templom nemzedékek egész sorának odaadását igényelte - nem csoda, hogy az óriásivá tervezett tornyok végülis sok helyütt csonkán maradtak az utókorra. Így áll ma is három leghíresebb gótikus székesegyház, a párizsi, a reimsi és az amiens-i Notre Dame (Miasszonyunk); a gyönyörű strasbourg-i dómnak csak az egyik tornya készült el teljesen. Köln nagyszabású székesegyházának csupán a szentélye készült el a gótika korában; századokig csonka falait és tornyait a múlt században építették fel a véletlenül előkerült eredeti tervrajz szerint. A gótikus templom alaprajzát tekintve a román építésmód leszármazottja.

Arányai azonban kecsesebbek, és kiképzése hasonlíthatatlanul gazdagabb. Az új építészet jellegzetessége a csúcsíves boltozás. A csúcsban található bordák tarják a mennyezetet, a köztük lévő részeket könnyű anyaggal töltötték ki. A pontos számításokat igénylő technikai megoldás nagymértékben csökkentette a mennyezetnek a falakra és az oszlopokra nehezedő súlyát, és lehetővé tette a belső tér magasságának növelését. Némely dóm főhajójának magassága majdnem eléri az ötven métert, úgyhogy belsejében kényelmesen elférne egy átlagos méretű templom. Mivel a mennyezet súlyát a bordák részben az oszlopokra és pillérkötegekre vezetik, másrészt pedig a kívülről a templomhoz épített támpillérekre hárítják, a falak, mint tehertartó elemek elvesztették fontosságukat, szerepük csupán a tér növelésére szolgál. Ez tette lehetővé nagy méretű kapuk, kerek rózsaablakok és több emeletes ablakok

alkalmazását. A csúcsíves ablakok díszes kőrácsozata közé különféle színű üvegdarabokból összeállított ábrázolásokat helyeztek el, melyek megszűrve bocsátják át a nap sugarait, szivárványos pompával árasztva el a templom belsejét. A csúcsíves boltozás szerkezeti újításának köszönhető a magasba törő templom kecses karcsúsága, szinte lebegő könnyedsége, amely annyira hatalmába keríti a tornyait csodáló, vagy falai közé betérő embert. 35 A könnyed és karcsú építészeti formák ünnepélyes szépségét nagymértékben fokozza a rengeteg faragás. A külső falakat kecses vonalú díszítések, hullámos szélű levelek, virágszirmok és faragott tornyocskák sokasága ékesíti. Az oszlopokkal keretezett, csúcsíves fülkékbe, a kapuk oldalaira mosolygó kőszenteket, madonnákat, angyalokat és királyszobrokat helyeztek. Itt is ugyanaz történt, amit már az antik görög művészetben tapasztaltunk: az építészet

magához idomította a társművészeteket, arra késztette a szobrok és festmények mestereit, hogy a fellazult, magasba nyúló falakhoz illő alkotásokat készítsenek. Ez persze nem ment máról holnapra. Hosszú időbe tellett, míg a román kori kapuk merev szobrai lassan megelevenedtek. A középkor névtelen mesterei legjobb tudásuk szerint faragták és festették műveiket, arra törekedve, hogy minél érthetőbbé tegyék a nézők számára a vallás eszméit, s eközben a valóságnak is több apró részletét is beleolvasztották az alkotásokba. A dómok könnyed falai derűs szépségű díszt kívántak, olyan szoboralakokat, melyek földi ember módjára mozognak. Testük gerince S vonalban enyhén meghajlik, arcuk szelíd, ajkukon gyakran mosoly látszik. Mária kacér földi fiatalasszonyként öleli magához bájos gyermekét. Köntösének gazdagon gyűrődő redői játékosan ölelik körül, szinte elrejtik alakját A karcsú derekú, kecses

madonna-szobrokban a lovagi nőideál törékeny, védelemre szoruló asszonya ölt testet, akit szerelmes versekben dicsőítettek a trubadúrok. A földi élet szépségére ébredt embertől idegen már az előző századok komor vallás eszmevilága; - a kapuk oromzatáról eltűnt az utolsó ítélet félelmetes domborműve. Helyére jóságos szentek kerültek, akik szelíden tekintenek a templomba lépő hívekre. Leszálltak az égből, emberközelbe kerültek, pontosabban: az ember hozta őket le az égből, hogy könnyű szívvel, félelem nélkül térdelhessen kőmásuk elé, védelmet, vigaszt kérve tőlük az élet bajaiban. A GÓTIKUS FESTÉSZET, IPARMŰVÉSZET, ZENE EURÓPÁBAN 36 FESTÉSZET A gótika korában a festészet nem volt olyan meghatározó jelentőségű, mint a későbbi korokban. Mivel az építészetben az áttört fal honosodott meg, ennél fogva - az üvegfestészet kivételével - alig maradt hely a templomokban festmények számára, ezért a

terjedelmes elbeszélő képciklusok ritkán fordultak elő. A festészet alkotásaival - díszítésként - várak és polgárházak helyiségeiben találkozunk, mivel a falfestmények sokkal olcsóbbak voltak, mint a kárpitok. A világi témájú festmények között közkedveltségnek örvendtek a lovagi mondák, az udvari élet jelenetei, allegorikus alakok és a címerek. A falakat sokszor szőnyegszerűen ornamensekkel díszítették, s ezek kacskaringói közé apró emberi alakokat festettek. A természetet rendkívüli aprólékossággal ábrázolták, a természeti részletek azonban a kompozíció egészén belül mégis másodlagos fontosságú volt. Mivel a hagyományos vallási tartalom többnyire az egész jelenetet uralta, a természeti motívumok inkább a szélekre és a háttérbe kerültek. A táblafestészet különböző formái is kialakultak. A nemesség és a polgárság a magánájtatosság céljából kis méretű kegyképeket és hordozható oltárokat

készíttetett, a templomok számára pedig nagy méretű oltárképeket rendeltek. Ezek között egyedi táblaképek és főleg szárnyasoltárok szerepeltek, amelyek az egyházi ünnepektől függően nyitva vagy csukva voltak. A háromrészes nyitható-csukható oltárt triptychonnak, a kétrészest diptychonnak nevezzük. A nagy, szekrényszerű szárnyasoltárokat gyakran szentek fából faragott szobraival látták el, s maguk a festett szárnyak is ornamentális faragványdíszeket kaptak. Az oltárra faragott, architektónikus tagolású, fiatornyokkal, indákkal és kúszólevelekkel díszes festmény került. A könyvfestészethez hasonlóan a festészet is nagy figyelmet fordított a részeltek kidolgozására, kevésbé érdeklődött viszont a perspektíva problémája és a tér visszaadása iránt. A szentek gyakran igazi, leheletfinom aranylemezekből álló aranyháttér előtt láthatók, mintegy a földöntúli valóság érzetét kelteve. A vallásos festészet

céljának megfelelően a művészek tehetségüket javarészt a transzcendens mondanivaló misztikus megjelenésének szolgálatába állították. A valóságos földi tér ábrázolására ezzel szemben sokkal kevesebb gondot fordítottak, mint a későbbiek során a reneszánszban. Az alakok arca gyengéd és megnyerő, jellegzetes a magas domború homlokuk, vékony, hosszúkás nyakuk, mandula vágású szemük. A madonnák és a szentek hosszú redőzött köntöst és palástot viselnek, a lovagok fényes páncélban pompáznak a képeken. A festészeten belül számos iskola létezett, amelyik a korszakra jellemző jegyeket különbözőképpen variálta. Felső-Itáliában Giotto volt az a festő, aki egy teljesen öntörvényű művészi világot teremtett. A firenzei Santa Maria Novella-beli Feszülete pl a test plasztikájának visszaadása iránti élénk érdeklődéséről tanúskodik. Nagy horderejű, sajátos fejlődést mutat a flamand festőiskola. Nagyjából 1420

óta, a Jan és Hubert van Eyck testvérpár működése következtében az olajfestészet technikája nagyfokú tökélyre emelkedett. A színkezelésben az egyes iskolák között döntő különbségek léteztek IPARMŰVÉSZET Az iparművészet virágzását a gazdag városi kereskedők és a büszke nemesség vetélkedése okozta, mivel a vetélkedés következtében számos megrendelést adtak ékszerek, drágamívű fegyverek, vértek, hímzések, elefántcsont-faragások, továbbá illusztrált imakönyvek 37 elkészítésére. Azok a magánmegrendelések, amelyek nem egyházi célokat szolgáltak, tág lehetőséget biztosítottak a művészek számára a motívumok és a stílus megválasztásában. Üvegfestészet Az üvegfestészet főleg a katedrálisok díszítését szolgálta. Földöntúli fénye nagyban hozzájárult a célul kitűzött misztikus hatás kiváltásához. A székesegyház ablakai kis színes üveglapocskákból állnak össze, amelyeket ólomcsíkok

kereszteznek; ezek egyúttal az alakok körvonalait is megadják. Az arcokat, kezeket, ruházatot és egyéb részleteket fekete ónnal festették. A nagyobb, többnyire az Ó- és Újszövetségből vett jeleneteket gyakran sokkaréjos rács keretezi. A csupán kevés számú alak szerepeltetése az egyes jelenetek világos áttetsző voltát eredményezi. Az alakok hosszúkásak, a jellegzetes taglejtések - "S" alak -leegyszerűsítettek, a környezet stilizált és építészeti elemekkel van tagolva. Az építészeti részleteket karcsú oszlopokon nyugvó csúcsívek, a tájat stilizált sziklák és fácskák, a tengert és a folyókat ugyancsak stilizált hullámvonalak érzékeltetik. Ötvösművészet A gótikában az ötvösművészet - mind a kivitelezés, mind a felhasznált anyag tekintetében magas színvonalat képviselt. A középkor számára a drágamívű anyag szellemi értéket is jelentett, ráadásul a kor legtöbb aranyműves remeke - kelyhek,

monstranciák, ereklyetartók, tömjéntartók - egyházi használatra készültek. Ezeket a darabokat gyakran díszítették drágakövekkel, gyöngyökkel, filigránnal és zománccal. Az építészet díszítőelemei mintául szolgáltak az aranyművesség ornamentikája számra; az ereklyetartókat és monstranciákat gyakorta gótikus miniatűr épületekhez hasonlóan formálták meg, és pl. fiatornyokkal és támívekkel is ellátták A kor egyik leghíresebb ötvöstárgya a kölni dóm Háromkirályok ereklyetartója, amelyet több évtizedes munkával Nicolas de Verdun és műhelye készített. A faragás számára különlegesen nemes anyag az elefántcsont. A hideg fehértől a meleg barnás árnyalatokig terjedő színhatása a finom arany, ill. színes festéssel még fokozható volt Központja Párizs, ahol az elefántcsont-faragók nem alkottak egységes céhet, hanem részben a festőkhöz, részben a szobrászokhoz tartoztak. (Zsigmond király tulajdonában is volt

egy csontfaragványokkal díszített nyeregsorozat, amelyből több ma a Nemzeti Múzeumban látható) A magyar ötvösművészet a XV. sz-ban kitűnő színvonalat ért el elsősorban a sodronyzománcos kelyhek, ereklyetarók, edények által. Egyik legkiválóbb és legkorábbi alkotása a győri Szent László-herma (1400 körül). A rendkívüli erővel megmintázott fej a legkitűnőbb szobrászati művekkel is felveszi a versenyt. A legszebb sodronyzománcos kelyheket az esztergomi székesegyház kincstára őrzi. Közülük a Suki-kehely az 1450 körüli időből valószínűleg a kolozsvári ötvösség remeke. Könyvfestészet A könyvfestészet az üvegfestészethez hasonlóan egyedülálló remekműveket hozott létre. A miniatúrákat kézzel írott könyvek pergamenjére festették. A XIII sz közepe óta Párizs volt a gótikus könyvfestészet központja, mindazonáltal számos iskola létezett. Pl flamand könyvfestészet. Rendeltek a Bibliánál és evangéliumnál

kisebb méretű könyveket, részben zsoltároskönyveket a szerzetesi közös zsolozsma céljára, részben hóráskönyveket (imakönyveket) magánhasználatra. Az egyházi és kolostori könyvfestészet virágzása mellett a 38 súlypont lassanként a világi művészetekre tolódott át. A XIV-XV sz-ban a miniatúra tematikai tekintetben is a világiasodás útjára lépett. A miniatúráknak mind díszítő, mind elbeszélő rendeltetésük volt. A könyv és az egyes fejezetek elején álló iniciálék díszül szolgáltak, nem ritkán arabeszk és inda alakúak voltak, és végigkacskaringóztak az egész könyvoldalon. Gyakran világi és elbeszélő motívumok: kis méretű növények és állatok, továbbá apróbb jelenetek kaptak helyet bennük. A kompozíciók gazdagsága a középkori ember számára szembeötlő bizonyítékát adta a Szentírás értékének. A könyvfestők mindazonáltal nem csak vallásos témákkal foglalkoztak. (hónapképek, mezei munkák,

vadászat, ünnepek, mindennapok) Az arany háttér fokozatosan kiszorul, szórványossá válik. Helyébe telt, élénk színek léptek Textilművészet A gótikában gyakran készítettek szövött kárpitokat, gobelineket, amelyek gazdagon díszítettek figurális ábrázolásokkal, tarka ornamensekkel, továbbá állat- és növényképekkel. A gyakran nagy méretű textíliák faldíszek voltak, és a lakóhely és a reprezentációs helyiségek kopárságát enyhítették. Javarészt világi témákat: lovagi jeleneteket, allegóriákat és mondákat ábrázoltak. A pompás tarka képek, amelyeken stilizált formában a természet is megjelenik, mesésnek és varázslatosnak hatnak. A textilművészet legfontosabb központja Párizs volt de  többek között a Felső - Rajna mentén  léteztek egyéb helyi iskolák is. A XV sz-ban a gobelinkészítés fellegvára a flandriai Arra, Brügge, Brüsszel, Tournai volt. A faliszőnyegek képet nyújtanak a kor

díszítőkedvéről, ízléséről és divatfelfogásáról. ZENE A zenei (kottás) emlékek száma e korban megnő, de ezek mellett az oklevelek és elszámolások is bizonyítják a templomi és közéleti zeneélet állandóságát és intenzitását. Az iskola a mindennapi mise mellett a gyászmisék és temetések zenés szolgálatáról is gondoskodott. Az énekes diákok a templomon kívül is hallatták hangjukat: részt vettek pl. az úrnapi körmeneten, látványos felvonulásokon (köszöntők, választások), s a gregorán tételeken kívül többszólamú darabokat és kanciókat 15 is előadtak. Rekordákciós (énekes köszöntő) tevékenységük máig fennmaradt népszokásként (újévi kánta, névnapköszöntő), s éppen e szokásnak köszönhetjük több középkori köszöntő-dallam életben tartását. A hangszerjátékosok leginkább elismert csoportja a trombitásoké (s velük a dobosoké) volt, akik szinte a főúri, királyi hatalom hangzó jelképei

lettek. A XIV. sz-tól terjedt az orgonahasználat, melyben a ferencesek, domonkosok, pálosok élen jártak. A hangszeresek rétegződése: falusi muzsikusok, városi szolgálatban állók, főúri vagy főpapi (esetleg királyi) alkalmazásban lévők, vándormuzsikusok. A templomban vagy kápolnában rendszeresen énekes és / vagy jogi, adminisztratív szolgálatot teljesítő klerikusok és iskolás énekesfiúk testülete volt a kapella. A kapellának saját iskolája, orgonistája és fúvószenészei voltak, s így a korszerű többszólamú zenét is ápolhatták, bár elsődleges feladatuk természetesen továbbra is a gregorián ének szertartáshoz kötött megszólaltatása volt. A gregoián ének elsődleges helyét a késő középkorban is megtartotta, továbbra is ez az iskolai énektanítás törzsanyaga, melynek elméleti és gyakorlati ismerete a középkori értelmiség elemi tudásához hozzátartozott. 15 Nem liturgikus tartalmú, főként a diákok, később a

nép által énekelt latin vagy anyanyelvű strófás egyházi ének. 39 A misében az alleluják 16 és szekvenciák 17 mellett újabb ordinarium tételek és díszesebb olvasmánytónusok születtek. 16 17 Válaszos ének (szólista és kórus) az Alleluja után előadott ének 40 10. Az európai humanizmus és reneszánsz A feudális társadalomban rejtetten érlelődő változások a középkor végén a felszínre törtek, s a gazdasági és a szellemi élet új formáit teremtették meg. A gazdaságilag megerősödött polgárság megkezdte harcát a maga világszemléletének érvényesítésére, konkrétan a politikai hatalom megszerzésére. A harc legkorábban és messze ható erővel Észak-Itália városaiban indult meg. Az ipar igen korán kinőtt a haladást egy bizonyos fokon túl már akadályozó céhes keretekből, s megjelentek a tőkés termelés korai formái, a manufaktúrák. A jobbágyság felszámolása már a XII. században megindult, kiépült a

bank és hitelrendszer Ez a fejlődés együtt járt a polgári értelmiség számának nagyarányú növekedésével. Új szellemiségű kultúra született, kibontakozott a humanizmus és a reneszánsz. A további fejlődésnek nagy lendületet adtak a földrajzi felfedezések. Ezek elérték alapvető céljukat: a világkereskedelem útvonalai áttolódtak az Atlanti-óceánhoz. A vezető szerep átmenetileg Spanyolország és Portugália kezébe került, majd Németalföld és Anglia vette át. A gazdasági és a társadalmi fejlődéstől függően az út egyes országokban a reformációhoz, Németalföldön és Angliában pedig polgári forradalomhoz vezetett. Az iparból, kereskedelemből élő és gazdagodó polgárságot a piac szélesedése kényszeríttette, a haszon vágya hajtotta a technika fejlesztésére. A kor tudósai, technikusai szinte szenvedélyesen törekedtek újabb, tökéletesebb eszközök, szerkezetek alkotására, új eljárások kidolgozására. E

típusnak klasszikus példája Leonardo da Vinci A fejlődésnek a földrajzi felfedezések hatalmas lendületet adtak. Páratlan fejlődésre serkentették az ipart, a kereskedelmet, a hajózást. Az új eszközök, eljárások gyorsan terjedtek, de nemcsak a termelésben indították meg a további haladást, hanem a tudatban, a gondolkodásban, a világszemléletben is. Az új viszonyok közt élő ember másképpen kezdett gondolkozni, érezni mind a világról, mind önmagáról. Az új életmód a valóság éber vizsgálatára ösztönözte Roppant erővel tört fel az a törekvés, hogy visszatérjenek a földi valósághoz. Új eszmény született, a figyelem központjába az ember került, aki mély szenvedéllyel éli életét, gyönyörködik a természetben, a művészetben, vonzódik az értelem nagy felismeréseihez, a tudományokhoz. A humanizmus gyökerei visszanyúlnak a középkorba, az emberi már a gótika ábrázolásában megjelent, s a reneszánsz művészetbe

fokozatos az átmenet. A firenzei polgárság azzal büszkélkedett, hogy a humanista gondolkodás megindítója “a három firenzei koszorú költő”: Dante, Petrarca, Boccaccio. A humanizmusban a központ az ember Az ember, mint individuum, az önmagában való érték. Az élet célja, hogy ez az individuum a maga teljességében élje életét, s minél jobban kiélhesse önmagát. Szabadságát még az erkölcsi princípiumok sem korlátozhatják: az eredmény mindent igazol. Az embernek joga van az élet örömeihez, az élvezethez. Ez is hozzátartozik az élet teljességéhez és az individuum aktivitásához. Ez az aktivitás jelentkezik a művészetekben, a művészetek szeretetében. Jelentkezik a megismerésben is, a vizsgálódásban, a kutatásban A humanistáknál erős a nemzeti öntudat, ha nyelvük latin marad is. A humanizmus a reneszánsz ideológia vetülete, erkölcsi és tudományos megjelenési formája. A reneszánsz kultúra a polgárság világias

gondolkodásának, realista életszemléletének, tudásvágyának és merőben új ízlésének kifejezése. Elsősorban a művészetekben jelentkezett, helyileg Észak-Itáliában, de terjedt és hódított mindazon országokban, ahol a gazdasági és társadalmi fejlődés megteremtette az alapot befogadására. A reneszánsz embereket mélyen áthatotta az antik kultúra szeretete. Új kultúrájukat az antik műveltség felfedezésének és újjászületésének tekintették. A reneszánsz igazi tartalma azonban mégsem a régi felújítása vagy utánzása, hanem a kornak megfelelő, viszonyait kifejező, új és magasrendű kultúra. A korai polgári világnézet messze eltávolodott a skolasztikus felfogástól, de attól óvakodott, hogy nyíltan fellépjen a vallás ellen. Az ember és a természet iránti érdeklődés egyenlőre meg is fért az Istenhittel. A tudósok maguk is Istenhívők, sokszor papok, de vallásosságuk a középkoritól eltérő, világias, az élet

örömeit, szépségeit élvező, az embert kutató vallásosság. A 41 humanizmus nem támadt nyíltan a hit ellen, de előkészítette az addig egységes dogmatika felbomlását, a vallásos ideológia polgári igényekhez alkalmazott új változatainak megjelenését. A polgárság felső rétege összefonódott a feudális uralkodó osztállyal Jellemző erre Firenze példája. A gazdasági fellendülés során a nagy céhek vezetőinek kezébe került a hatalom, majd az uralom Cosimo Medici kezébe került. Uralma fejedelmi hatalommá nőtt és örökletessé vált. A tőke sokrétű feudális kapcsolatai miatt a humanizmus arra volt ítélve, hogy a -kétségtelenül hanyatló, de még erőkkel rendelkező- feudalizmus ideológiája is legyen. A kialakuló királyi-fejedelmi abszolút monarchia támogatta a humanistákat és támaszkodott rájuk. A reneszánsz ideológiájának tehát sok híve volt az ellentétes osztályok tagjai közt is Így az egyház nem kezdett harcot

ellene. Az összecsapás azonban csak idő kérdése volt, hiszen az eredmények alapján ereje tudatára ébredt reneszánsz embernek előbb-utóbb el kellett söpörnie az egyház által emelt szellemi akadályokat. A nagy technikai és tudományos felfedezések nyomán a régi világkép széthullt, s vele együtt összeomlottak a gondolkodás hagyományos keretei és korlátai is. Új lehetőségek, széles távlatok nyíltak meg az ember alkotókészsége előtt. A reneszánsz ember egyik legnagyobb élménye, hogy formálója lehet a maga világának. Új erkölcs született, s a származás meghatározó szerepét felváltotta az egyéni értékek etikája. A műveltség nyelve a latin volt, de már sok humanistát a rájuk jellemző nemzeti érzés a nemzeti nyelv felé fordított. A korszak végére pedig a polgárság erősödésével mindinkább előtérbe kerültek a nemzeti törekvések, a legfejlettebb országokban kialakultak a polgári nemzetek. A kultúra nyelve az

anyanyelv lett A művészet felvirágzását elősegítette, hogy a gazdag polgárok bőkezű mecénások voltak. A valóságábrázolás igénye uralkodóvá vált. A művészek legfőbb célja az ember és a természet hű megjelenítése Az egyházi hagyomány elemeihez továbbra is ragaszkodni kell, de a reneszánszban a realizmus igénye tört felszínre és a bibliai témák is világias szellemben jelentek meg. A reneszánsz templomok a városok és a pápák hatalmának és gazdagságának büszke hirdetői. A valóságigény együtt jelentkezett a kor harmóniaigényével. A művészek ámulva figyelték a természet, az emberi élet és lélek csodálatos gazdagságát, s ennek teljességét igyekeztek visszaadni műveikben, pontosan rögzítve a legkisebb részleteket is. Előtérbe nyomult a szobrászat, elválik az építészettől és fő témája-ugyanígy a festészeté is- a meztelen emberi test. A művészetekben nagyon erős volt a hírnév utáni vágy. Az alkotó

névtelensége, alárendelt helyzete megszűnt Hírnévre, halhatatlanságra vágyott, de még életében meg akarta kapni a babérokat. A régi és új korszak határán a költőóriás, Dante állt. Elevenen képet ad arról, hogyan gondolkodott a középkori ember a világról, Istenről, a túlvilági életről, de már jelen vannak benne a reneszánsz ember gondolkodásának legfőbb elemei: a világ megismerésének vágya, az érzelmek szabadságának, az egyéni hírnévnek, a dicsőségnek az igénye, a szenvedélyes érdeklődés a természet, az ember belső világa, a szerelem iránt. A középkorban az ember a kultúrát vallási élményként élte át, most a műveltség a vallástól különvált, az antiquitással mély rokonságot tartó része az ember szellemi életének. A képzőművészetben Giotto művészete egyesítette magában a régit és az újat. Emberlátása, monumentalitása a reneszánsz első képviselőjévé avatta. Az első festő, akinek

egyénisége minden alkotásán felismerhető Masaccio a festészetben lépett túl mesterén nemcsak képei nagyobb mélységével, hanem alakjainak természetességével, szinte portrészerűségével is, s nála az alak és a környezet egy kompozíciós gondolat egységében jelenik meg. Az építész Brunelleschi zseniálisan megtervezett alkotásainak harmóniája az embert állította a központba. Ő ismerte fel, milyen fontos az építész számára a matematika, mint a perspektíva alapja. Ezzel összekapcsolta a művészetet és a tudományt. Munkáját tanítványa, Alberti folytatta, s lefektette a perspektíva kialakításának elveit is. Az új építészetet az egyszerű és világos konstrukció, a harmonikus arányok jellemezték A szobrász Donatello nagy művészettel és kiváló anatómiai tudással mintázta remekeit, mint Dávidját vagy Gattemalata condottieri lovasszobrát. Az érett reneszánsz az itáliai művészetben Leonardo da Vincivel kezdődött.

Univerzális érdeklődés élt 42 benne a világ megismerésére: ízig-vérig kutató, a valóságot vizsgáló művészegyéniség. A másik két óriás, Raffaello és Michelangelo művészete már a XVI. Század új kulturális központjában, Rómában bontakozott ki. A humanizmus derűs harmóniaideálját legtökéletesebben Raffaello fejezte ki. A képeiből sugárzó életöröm, a finom érzelmek tiszta, egyszerű kifejezése egyedülálló. A kor eszménye a tetterős, heroikus ember ábrázolásában viszont Michelangelo töltötte meg legbámulatosabban monumentális alakjait emberi tartalommal, szenvedéllyel, drámaisággal mind szobrain, mind festményein. Az érett reneszánsz e három óriás művészetében érte el csúcsát. A XVI Század közepén már megtört lendülete. Ennek oka Itália gazdasági életének hanyatlása, amely az utak nyugatra tolódása és Itália széttagoltsága következtében mind élesebben jelentkezett. Ehhez járult a

politikaitársadalmi helyzet megváltozása Velence gazdasági és politikai jelentőségét továbbra is megtartotta még, s a reneszánsz szellemi élet új központja lett. Festőiskolájának nagy tehetségei, mint Giorgone, Tiziano. A realista reneszánsz hagyományokat folytatták Európában nagy változások történtek e korban: a gazdasági és társadalmi fejlődés elvezetett a reformációhoz, majd kibontakozott az ellenreformáció. A nyugtalan, háborús évek a kulturális életben is nagy változásokat hoztak. De a reneszánszban nem a külső események a változás jelentkezésének fő vagy egyedüli okai. A reneszánsz dinamikus, magában hordja a változást, a fejlődést. A kibontakozó manierizmus feloldja a reneszánsz objektívizmusát, hangsúlyozza a művész személyes beállítottságát és a szemlélő személyes élményére hivatkozik. A manierizmus egész Európában elterjedt. Már az idős Michelangelónál kibontakozott, s hódító útját olyan

nevek jelzik, mint Tintoretto, Greco, Brueghel. Utána pedig, s részben vele párhuzamosan kibontakozott a barokk. A XVI Század nemcsak átmenet a barokkba, hanem a humanizmus és reneszánsz európai elterjedésének a korszaka is. A kulturális haladásnak hatalmas lendületet adott s az ismereteket szélesebb tömegekhez is eljuttatta a kor legnagyobb találmánya, a könyvnyomtatás által tömegessé és hozzáférhetővé tett könyv. 1440 körül sikerült Guttenbergnek célhoz érnie, kidolgozta a betűöntés, a szedés és nyomás technikáját. A könyvnyomtatás kezdettől tőkés vállalkozás. Azonnal piacra termelt: elsőnek a bibliát nyomtatta ki Guttenberg, mert az biztosan eladható volt. A könyvnyomtatás ezután a tudomány legújabb eredményeit szövegben és képben széles tömegekhez juttatta el, s lehetővé tette, hogy a különböző mesterségeket már ne csak szóbeli magyarázat, szemléltetés és gyakorlás útján lehessen elsajátítani. Ezzel

szükségessé tette, hogy a mesterek megtanuljanak írni-olvasni, s így kapcsolat szülessék a kézművesek és a tudományok művelői között. 43 Az európai reformáció, ellenreformáció szellemi hatásai Reformáció A reformáció a XVI. századi Európában kibontakozó katolikus egyház ellenes mozgalom Ezzel szoros összefüggésben jelentkeznek az antifeudális társadalmi, politikai és ideológiai harcok is. A reformáció legfőbb célkitűzése (mint minden eddigi eretnek mozgalomnak) az egyház apostoli szegénységének visszaállítása és a papi kiváltságok eltörlése. A mozgalmat az egyház tekintélyének hanyatlása, erkölcsi lezüllése, lelki feladataik elhanyagolása és az egyre pénzéhesebb elvilágiasodott papság elleni felháborodás eredményezte. Követői nemcsak a polgárságból kerülnek ki, hanem támogatókra talál a feudális nagybirtokosok között, akik az egyházi birtokok megszerzése érdekében csatlakoznak, valamint a

parasztság soraiból, akik a reformban a feudális társadalom szociális igazságtalanságainak megszüntetésében bíznak. A reformáció történelmi előfeltételeinek vizsgálatakor a XII. századig kell visszanyúlnunk Néhány évvel Assisi Szent Ferenc feltűnése előtt Lyon városának népét megdöbbenti egy gazdag kereskedő, Pietro Valdo azzal a tettével, hogy lemond egész vagyonáról és az evangéliumi szegénység hirdetésének szenteli az életét. Követői, a valdensek szektát alakítanak a szegények megsegítésére, elítélik a klérus gazdagságát és szorgalmazzák a Bibliának a nép nyelvére való lefordítását. A XIV században Angliában élt John Wiclif (1324-1384) lutterworthi lelkész az első, aki írásban rögzíti az eretnek mozgalmak központi gondolatát: az egyetlen hitforrás a Biblia. Művei, tanításai hatással voltak Husz Jánosra, a prágai egyetem teológia tanárára. Ő kezdi a wiclifi gondolatokat továbbfejleszteni és

terjeszteni. Az egyházi és világi fejedelmekből álló 1414-es konstanzi zsinat törvényhozói Husz Jánost máglyahalálra ítélik, majd egy évvel később társát és követőjét, prágai Jeromost szintén. Ez a két vértanúhalál és a rablólovagok sanyargatása, zsarolása a cseh nép alsóbb rétegeit még nagyobb elszántságra, parasztlázadásokra ösztönzi. Később ezek a vallási mozgalmak szélsőséges csoportok társadalmi problémáinak kifejezői lesznek és az urak ellen fordulnak. Ezen kívül említhetnénk még sok gondolkodót, aki támadta a Szentszék egyeduralomra törő szándékát, például Savonarola, Pico della Mirandola, Szent Bernát stb. Az egyházak elterjedése az V - XI. század között ment végbe, egészen a szláv világ határáig terjedt igehirdetésük. Az évek során a feudális rendszer része lett és hamarosan világintézménnyé vált. A XII-XIII században az egyház az uralkodó hatalom, melyet VII Gergely pápa

egyházkormányzati reformja és a hitelvek pontos összegyűjtése és kiadása segít elő. A Gergely által írt „Dictatus papae” 27 vezérgondolatot tartalmaz, amely a korlátlan hatalom felé vezető utat nyitja meg. Az egyház kimondja, hogy az üdvözülés egyetlen útja a szentségekben adatik, melyeket kizárólag az egyház szolgáltathat ki papjai által Így születik meg a pápai teokrácia. A bomlási folyamat oka a fényűző életet élő papság miatt kiürülni kezdő kincstár volt. A pénzszerzés legjobb módjának a búcsúcédulák árusítása tűnt A pápák kijelentették, hogy a szenteknek Istentől kapott érdemtöbbletük van, ami a földi világban a vagyonban mutatkozik meg. 1517-ben X Leó pápa a Szent Péter- templom felépítésére búcsúcédulákat bocsát ki, amik bizonyos pénzösszeg fejében megvásárolhatók. Ezek révén a böjtölés, zarándoklat, imák elmondása alól felmentik a vásárlót. Az árakat az illetők anyagi

körülményeihez szabták és ahhoz, hogy csak a saját vagy a már elhunyt hozzátartozók bűneinek bocsánatát is meg kívánta-e vásárolni. A Gutenberg könyvnyomtató műhely első fennmaradt nyomtatványai ilyen búcsúcédulák. 44 Ekkor lép fel Luther Márton, Ágoston-rendi szerzetes, a wittembergi egyetem teológia tanára, aki 1517. október 31-én közzétett 95 tételével vitára szólítja fel az egyházat a bűnbocsánat kérdéséről. Luther belső gyötrelmei, nyugtalansága és a Bibliával kapcsolatos vizsgálódásai által jutott el a hitújításhoz. Szent Ágoston és Pál apostol gondolatait tanulmányozva megtalálja az irgalmas és igazságos Istent, s annak a Krisztus által megmutatott megigazító és megváltó művét. Teológiájának fő gondolata szerint az az ember, aki hisz és Isten előtt bűnösnek vallja magát, „elismeri, hogy nincs benne semmi igazságosság, és hogy egyedüli lehetősége a létezésre Krisztus megváltó

művében van. A hitben az ember elismeri, hogy képtelen megszerezni az üdvösséget. Az ember nem azért igazul meg, mert hisz, hanem azáltal, hogy hisz”/1/ A bűnök megbocsátására senki más, sem a pápa, sem az egyház nem vállalkozhat, mert az egyedül Isten privilégiuma. Luther minden egyházi tekintélyt hamisnak tartott, ami nem az Íráson alapul. Gondolataiban hangsúlyt kap ismét Isten és ember szoros kapcsolata, felszabadítva, közvetítők nélkül. Az a forradalmian erős, néptömegeket megérintő és megmozgató gondolat, ami tűzként terjed Európában, a „sola fide” elve - egyedül a hit által üdvözül az ember. Isten kegyelmétől függ a megigazulás Dogmatikai nézeteiben a hét szentség közül csak kettő tart az Evangéliumból leszármaztathatónak, a keresztséget és az úrvacsorát. Válaszként X Leó pápa - látva, hogy az egyház tekintélye romba dől , s anyagi téren is veszély fenyegeti - 1520. június 15-én Luthert

eretneknek nyilvánította és kiközösítette a katolikus egyházból. Ezt a bullát (Exurge Domine) Luther elégeti Ekkor már Luther nagyszámú pártfogó rétegre talált. Támogatták őt Melanchthon és Hutten, valamint a német fejedelmek, akiket könnyen lehetett fellázítani az egyházi birtokok reményében a római kizsákmányolás ellen. A tanok terjedését a könyvek és röpiratok nagyban segítették Egy évvel később a wormsi birodalmi gyűlésen V. Károly császár - félve az egyház támogatásának elvesztésétől, hatalmi fölényének biztosítása érdekében - ugyancsak eretneknek nyilvánította Luthert, mivel az nem vonta vissza tanait. Ekkor mondta állítólag híres szavait: „Itt állok és nem tehetek másként.” /2/ Birodalmi átokkal sújtották, ami azt jelentette, hogy bárki megölhette büntetlenül. Bölcs Frigyes azonban menedéket adott neki Wartburg várában, ahol 10 hónapi tartózkodása idején németre fordította az Erasmus

által kiadott Bibliát (‘Szeptemberi Biblia’). Ez nagyon fontos esemény a német irodalmi nyelv kialakulása és fejlődése szempontjából. Az 1524-26-os években a reformációt képviselő Luther és a humanista Rotterdami Erasmus, a kor két legnagyobb alakja között a kezdeti szimpátia után hamarosan vita alakul ki a szabad akarat és a szolgai akarat kérdésében. A humanista embereszményért küzdő Erasmus a lutheri szolgai akarat - gondolatában az emberi individuum szabadságát látta veszélyeztetve. Ő a reneszánsz kultúra , a művészet korlátlan megismertetését, kibontakozásának elősegítését tűzte ki célul, a reformáció viszont inkább nevelő-oktató, propagandisztikus szerepet szánt a művészetnek. Például az egyik legkedveltebb műfaj a zsoltárköltészet, korál és egyéb vallásos énekek. Luther is írt zsoltárszövegeket, néha még a dallamát is ő szerezte Talán legismertebb ezek közül az Erős vár a mi Istenünk kezdetű

(József Attila fordításában). 1529-ben a speyeri birodalmi gyűlésen kimondták, hogy Luther hívei megtarthatják hitüket, de nem terjeszthetik tanaikat. Ez ellen tiltakoztak, ‘protestáltak’ a reformáció hívei, így kapták a nevüket. 1530-ban az augsburgi birodalmi gyűlésen Luther tanai alapján beterjesztették az „Ágostai hitvallás”-t. 45 1531-ben a protestáns fejedelmek megalakítják a schmalkaldeni szövetséget és az egyházi birtokokat, kolostorokat elfoglalják. Bár 1547-ben V Károly fegyveres sereggel leverte őket, mégis kénytelen volt rendezni a vallási ügyeket Németországban. Erre 1555-ben az augsburgi vallásbékén került sor, ahol kimondják, hogy a katolikusok és protestánsok kötelesek békét kötni. Az emberek hitgyakorlásának alapja a „Cuius regio, eius religio” (‘Akié a föld, azé a vallás’).- elve Tehát aki nem követi a fejedelem vallását, annak el kell vándorolnia A reformáció Németországban az

elnyomott szegény néptömegek körében új irányzatot szült. Az anabaptisták (‘újrakeresztelők’) tagadják a gyermekkori megkeresztelés szükségességét és az embernek ujrakeresztelés általi megszentelődésében hisznek. Vezetőjük Münzer Tamás, zwickau-i próféta, értelmiségi, aki egész életét lázadásra és igazságkeresésre tette fel. Meggyőződése, hogy a kiválasztottak közvetlenül a lélek által kapják Isten igéjét, így az Írás másodlagos jelentőségűvé válik. Lutherrel ellentétben azt állítja, hogy krisztus azok közül is kiválaszthatja az övéit, akik őt nem is ismerik. Hirdeti Isten országának eljövetelét ahol nincsenek gazdasági és társadalmi különbségek az emberek között. Lázadásokat szít, fanatikus követőkből álló seregek élére áll. Még Luther is felszólal az írásait félreértelmező lázadók ellen „Intelem a békére” című művében. A fejedelmek segítségét kéri és a parasztokat

„.a felsőbbség iránti türelmes engedelmesség”-re /3/ inti Münzer azonban nem hallgat rá, így 1525 májusában elfogják és lefejezik. A reformáció Svájcban a humanista Ulrich Zwingli (1484-1531) munkássága által terjed el. Svájcban demokratikus kormányzás van, a falvak, városok polgári hatóságai közvetlenül érdekelve voltak az egyház életében. Zwingli az antik műveltség kiváló ismerője, felvilágosult nézeteivel és Biblia elemzéssel jut el oda, ahová Luther a belső gyötrődései által. Zürich lelkésze lett és elkezdte hirdetni tanait. A pápaság intézményével hamar szembe kerül, mert ellenezte hogy a parasztságot, mint zsoldosokat a pápa védelmére és szolgálatára kényszerítsék. Majd intézkedéseket tett a papi nőtlenség, a böjt, a mise eltörlésére Az ő istentiszteleteit is egyszerűség jellemezte, csupán úrvacsorából és Isten igéjének hirdetéséből álló prédikációkból álltak. Szentképeket és

ereklyéket szükségtelennek tartott a templomban Zwingli azt vallja, hogy minden egyedül Isten akaratától függ, minden Isten műve, még a rossz is. Így nincs bűn és bűnbocsánatra sincs szükség Krisztus személyének jelentőségét hangsúlyozza. Az úrvacsora szimbolikus jelentéséről alkotott véleménye miatt összetűzésbe kerül Lutherrel. Felfogásában az egyház az isteni lélek élő teremtménye Fő műve „Az igaz és hamis hit magyarázata” (1525). A reformáció következő nagy állomása Genf, ahol Kálvin János (1509 - 1564) fejleszti tovább Zwingli tanait. Az 1536-ban íródott „Institutio Religionis Christianae”- (‘A keresztény hit rendszere’) a protestáns dogmatika átfogó összefoglalása. 1536 és 1538 között Kálvin nagy lelkesedéssel kezd neki Genfben az egyházi élet újjászervezésének. Bevezetteti kötelező jelleggel a vallásoktatást a fiataloknál, a zsoltáréneklést az istentiszteletek részévé teszi, polgári

bíróságot hoz létre a házassági ügyek rendezésére. Végül túl messzire megy: a nép felháborodik és fellázad, mikor a kötelező hitvallást akarja kényszerítő jelleggel aláíratni. Elkergetik, de megbánják és hamarosan visszahívják. Csak három évvel később, többszöri unszolásra enged a kérésnek. Mivel Kálvin csak olyan uralkodónak hajlandó engedelmeskedni „aki nem tesz semmi Istennel ellenkezőt” /4/ így saját magát tartja a vezetésre legalkalmasabbnak és a svájci demokratikus állam élére áll. Ettől kezdve Kálvin egyeduralmat alakít ki Genfben Megírja a genfi köztársaság alkotmányát, melyben az egyház jogi- szervezeti rendszerét vázolja. Az egyház köztársasági alapelvekre épül, élén a prédikátorok és presbiterek által létrehozott 46 tanács. Kálvin szerint négy hivatásnak van létjogosultsága részt venni a rendszerben: a diakónusoknak, akiknek életüket a szegények és betegek ápolására kell

feláldozniuk, a vének (presbiterek), akiknek a polgárság erkölcseinek védelme érdekében kell cselekedniük, a tanítók, akiknek a hívek okítása a feladatuk és a pásztorok, akik az egyházi fegyelem fenntartásával és az Evangélium hirdetésével, segítik az összmunkát. A kálvini eszmék vezérgondolata a predestináció-elve (‘eleve elrendelés’), mely abban áll, hogy Isten minden embernek még születése előtt elhatározta sorsát, hogy kárhozatra vagy üdvösségre jut-e a lelke. Életünkben a hit mutatja meg, ki az, aki részesedik a kegyelemben A hitetlen elkárhozik. Ez eredményezi, hogy a túlvilággal szembeni félelem megerősödik Így az életben az erkölcsi szabályok betartása, a bűntelenség és a hit kap főszerepet. A puritanizmus a kálvinizmus egyik ága, mely teljes egyszerűséget kíván híveitől, megtiltva minden szórakozást és luxust, viszont lelkiismeretes munkát és fáradhatatlanul dolgozó embert követel. A kereskedelmi

tevékenység eredménye - Kálvin követői szerint - a kiválasztottság jele lehet. A rendszerrel szemben állók vagy csak tőlük részben különbözők ellen következetesen fellépnek, mely odáig fajul, hogy az eretneknek kikiáltott Szervét Mihályt máglyahalálra ítélik. Szervét spanyol orvos, az antitrinitárius csoport vezéregyénisége. Az irányzat tagjai monoteisták, nem fogadják el a szentháromságot. Ezt azzal indokolják, hogy a bibliában nincsen szó a szentháromság dogmájáról. Szervét követői unitáriusoknak nevezik magukat Mind a katolikus, mind a protestáns egyház üldözi őket, így keletre menekülnek, Erdélyben és Lengyelországban húzódnak meg a XVI. század második felében Magyarországon ma is önálló unitárius püspökség működik. A XVI. század első felében Magyarországon is a reformáció határozta meg az ország szellemi életének fejlődését. Új művelődési központok alakulnak ki, mint pl Brassó, Kolozsvár,

Debrecen, ahol sorra nyílnak a nyomdák, az iskolák, amik a reformáció terjesztésének legfőbb eszközei. A reformátusok legjelentősebb iskolái Sárospatakon és Debrecenben, az evangélikusoké Bártfán és Brassóban, az unitáriusoké Kolozsváron működött. A magyarországi reformáció legjelentősebb irodalmi alakjai : Dévai Bíró Mátyás, ferences szerzetes, aki a hitet magyar nyelven terjeszti és megírja a Magyar ábécés könyv”-et, Baranyai Detsi János, történész tudós folklorista pedig közmondásgyűjteményt állít össze. Dávid Ferenc unitárius prédikátor és Méliusz Juhász Péter református hitvitázó vitairatai és prédikáció gyűjteményei maradtak ránk a korból. Szylveszter János 1541-ben lefordította az Új Szövetséget, de a teljes biblia fordítást csak 1590-ben Károlyi Gáspár gönci prédikátor készítette el. Az írástudatlanok között az anyanyelvi templomi énekekkel terjesztették a protestáns eszméket és a

szépirodalmi műveknél is elsődleges szempont a tanító jelleg. Az Európát járt Szenczi Molnár Albert hazatérve kiadta a magyar-latin és latin-magyar szótárát, az „Új Magyar Nyelvtan” című könyvét. Jelentősek a bibliai zsoltárfordításai valamint Kálvin Institutió-jának fordítása. A magyar reformáció irodalmának két legnagyobb alakja Heltai Gáspár és Bornemissza Péter A magyar dráma a XVI. század második felében már humanista szellemmel dúsul. Ellenreformáció A XVI század második negyedében a pápaság felismerte, hogy a reformáció ideológiájának rohamos térhódításával szemben , az antifeudális mozgalmak megsemmisítése és saját tekintélyének visszaszerzése érdekében lépnie, változtatnia kell. Ennek elindítója a tridenti zsinat (1545-1565)volt. Az újjászervezés kétirányú volt, egyrészt teológiai-valláserkölcsi, másrészt egyházszervezeti-fegyelmi jellegű. A zsinat és a pápák intézkedései a papság

47 életmódjának szigorú szabályszerűségét írták elő. Megszüntették, hogy egy személy több egyházi méltóságot töltsön be, az érsekek és püspökök nem hagyhatták el egyházmegyéjüket, nekik kellett felülvigyázniuk a papság erkölcseit, kötelességeik betartását, hitéletük tisztaságát. A visszaéléseket, engedetlenségeket szigorú büntetésekkel megszüntették A protestáns papokénak megfelelő szintű képzettséget, műveltséget és erkölcsi tisztaságot kellett elérniük a katolikus egyház papjainak, hogy egyenrangú vitázó felekké váljanak. E célból új papnevelő intézeteket hoztak létre. Fegyelmező erőként újjászervezték a pápai inkvizíciót és összeállították a tiltott könyvek jegyzékét. Új szerzetesrendeket hoztak létre, a meglévőket megreformálták. Először 1524-ben a theatinusok rendje, majd 1526-ban a ferencesekből kivált szigorú kapucinus- rend jött létre. 1530-ban a szegények és betegek

gondozására tették fel az életüket Milánóban a barbaniták és 10 évvel később az irgalmas rend tagjai. A leánynevelést végző orsolyiták rendje szintén 1530-ban alakult Az ellenreformáció igazi ütőkártyája a gondosan kinevelt, katonás rendre és engedelmességre szoktatott jezsuita-rend lett, „a pápaság diplomatái”. A rend megalapítója Loyola Ignác /1491-1556/ spanyol nemes volt. „ „Exercitia spiritualia” (lelkigyakorlatok) című művében lejegyzett misztikus víziói és aszkétikus önfeltárása az akarat és vallási odaadás iskolájául szolgál számára.” /5/ A Társaság három legfontosabb feladata a pápai egyház megújítása, az eretnekek elleni harc és a térítőmunka. Tanaik terjedésének oka többek között, hogy kihasználta a reformáció puritanizmusát és ékes monumentális templomokba csalogatta a híveket, szinte a földre hozva nekik a mennyországot. A katolikus hit azt hirdette - ellentétben a protestáns

egyházzal - , hogy egyenes az út a Paradicsomba. Miután ismét megszilárdult a hatalmuk, megkezdték visszahódítani a reformációhoz csatlakozó területeket, nem egyszer erőszakkal is. Például Franciaországban évekig tartott a vallásháború, míg végül véres események árán visszaszorították a reformáció terjedését ( a hugenották meggyilkolása Szent Bertalan éjjelén 1572. augusztus 24) Magyarországon az ellenreformáció a XVII. században indult meg és erős lökést adott neki a Bocskai-szabadságharcban lefoglalt egyházi birtokok visszaszolgáltatása az egyháznak. A mozgalom együttműködött a Habsburg centralizációs törekvéssel. A jezsuitákat az esztergomi érsek, Oláh Miklós letelepítette Nagyszombatban 1561-ben, Báthori István pedig Erdélyben. Misszionáriusok lepték el az ország rekatolizációs céllal. A magyar ellenreformáció legnagyobb alakja Pázmány Péter (1570-1637). Először jezsuita pap, majd bíboros és 1616-ban

esztergomi érsek lesz. Irodalmi működését a katolikus egyház érdekében fejtette ki. A műveltséggel akar hatni az emberekre A Pázmány által alapított nagyszombati egyetem (1636) a hazai művelődés előmozdítását célozta. A nemzeti nyelv fontosságát az ellenreformátorok is hirdették. Például Pázmány Bethlennel együtt támogatta Káldi György katolikus Biblia-fordításának kiadását (1626). Pázmány legfontosabb művei: „Imádságos Könyv”, „Prédikációk” (101 szentbeszéd) valamint protestáns hitvitázókkal szembeni vitairatok. Műveinek legfőbb értéke, hogy stílusa mindenki számára közérthető és jól követhető. Logikusan felépített, hasonlatokkal átszőtt körmondatai, realisztikus képei még ma is élményt nyújtanak. Egyik legjelentősebb vitairata „Alvinci Péter uramhoz írt öt szép levél” (1609). Alvinci Péter kassai protestáns prédikátor volt A műben az indulatos érvelés mellett megtalálhatók a gúny,

a szatíra és a humor stíluseszközei is. „Minekutánna, úgymond ez az jámbor, ti Calvinisták, Servétust megégetétek, Gentilis Bálintnak fejét vétetétek, Ochinust számkivetétek, minémű orcával hányhatjátok a pápa kegyetlenségét? . Méritek-é mondani, hogy lelki és nem testi az ti fegyveretek? Hirdetiteké mégis, hogy az hitért nem kell senkit megbolygatni?” /6/ A XVII. század második felében és a XVIII század első felében az ellenreformáció egy új stílussal, a barokkal elegyedik, mely a kultúra minden ágára hatással van. 48 Bár az ellenreformáció kulturális téren előremozdító hatással volt, mégis Magyarországon a Habsburg abszolutizmus megerősödését és az elnyomást támogató ideológiájával, a haladó szellem üldözésével gátolta a magyar fejlődés 49 13. A barokk A reformáció kori művelődéstörténetnek nagy irányzata a barokk. Egyetemes kulturális jelenség, egész korszak az európai művelődés

történetében. Keletkezésének társadalmi alapja a feudalizmus központosítás és abszolutizmus útján történő megerősödése a reneszánsz utáni Európában, s a katolikus egyház ellenreformációs tevékenysége. A kapitalizmus általános elterjedéséhez ekkor még hiányoztak a gazdasági-technikai feltételek. A hűbéri rend viszont alkalmazkodott az új viszonyokhoz, kihasználta a polgári fejlődés eredményeit és megerősödött. A barokk az újraéledő feudalizmus és a restaurálódó egyházi hatalom kifejezője. Társadalmi bázisa a nemesség, de más osztályok érdekei, néhol progresszív törekvések is helyet kapnak benne. A kor kultúrájában természetesen vannak vele ellentétes irányzatok is, különösen a Németalföldön és Angliában, ahol a polgárság a hatalom birtokosa lett. A szellemi életben azonban valamilyen mértékben minden országban érvényesült a barokk befolyása. A barokk ideje a XVI Század végétől a XVIII Század

közepéig tart A fejlett országokban rövid életű, a gazdaságilag elmaradottabb helyeken még a XVIII. Században is jelentős tényező. Keletkezésében más tényezők is szerepeltek A technika és a tudomány fejlődése a középkor végi Európában felgyorsult. A felfedezett új területekkel a világ hatalmasan kitágult. A középkorral szemben modernnek tűnő, az antik formákat használó reneszánsz az egyre bonyolultabbá váló valóság kifejezésére alkalmatlan lett. A filozófia és a természettudományok ekkor még nem tudtak egységes képet adni a világról. Ebben a helyzetben a vallás lépett fel a jelenségek egységes magyarázatának ígéretével. Az ellenreformáció nyíltan vallott célja az egyház egységének és a katolikus hittételek tekintélyének helyreállítása. A barokkban kifejezésre jut a katolikus egyház nagy kísérlete, hogy a vallási tudatformát újra uralkodóvá tegye. A barokk kor szellemi törekvéseinek fő jellemzője a

hit és a valóságról szerzett ismeretek ellentmondásának valamilyen feloldása. A barokk alkotások nagyméretű kompozíciói , az eposzok, a freskók, a valóságot elfedő látványos díszítések a széthullt szálakat akarják egybefoglalni. A barokkban illuzionista látszatvilág alakult ki a valóság felfokozása révén: a vallási és világi hatalmak az erő, a szépség, a nagyság jegyében jelentek meg. Találó mondás: A barokk lényege egy még tudatossá nem vált társadalmi válság ragyogó leplezése. Meghökkenteni, lenyűgözni, gyönyörködtetni, leginkább formai elemekkel lehet. A régi tartalmat az új történelmi helyzetnek megfelelő korszerűbb formai elemekkel, a tömegeket megragadó szuggesztivitás erejével akarták újraéleszteni. Az igazi célt azonban a templomok mutatták meg Az előző kor diadalmas alkotásait akarják velük túlszárnyalni, ezért nagy méretekre törekedtek. A pompa szertelen túlhajszolása, a szabálytalan

mozgalmas formák, az érzékek elkápráztatására törekvés, misztikum, sejtelmesség jellemzi e templomokat. A barokk templomban a hívő nemcsak a prédikációt hallja, hanem az arany díszítésektől roskadozó falakon, a képek, a szobrok sokaságán, a lebegő angyalok, a vallásos extázisban vonagló szentek misztikus jelenetein a csodákat is szemlélheti. Az új stílus kiválóan alkalmas volt arra is, hogy az uralkodó osztály pompakedvét kielégítse. (Leghíresebb alkotása, a versailles-i királyi kastély, hosszú időn át a főúri kastélyok mintaképe.) A barokk főleg a katolikus országokban terjedt el. Azokban az országokban viszont, ahol a reformáció diadalmaskodott, nemcsak másképpen jelentkezett a barokk, hanem tovább éltek a humanizmus és a reneszánsz hagyományai is, és a polgári átalakulás talaján új szellemű művelődés bontakozott ki. A Németalföld már a feudalizmus korában a “városok hazája” volt, erőteljesen fejlődő

kézműiparral. Amikor pedig a világkereskedelem középpontja az Atlanti-óceán partjaira tolódott át, forgalmának legnagyobb haszonélvezője lett és fokozatosan a tengeri kereskedelem urává vált. A XVI Században a spanyol hódítókkal szemben kivívta függetlenségét és köztársaság lett. Polgári fejlődése a tőkés fejlődés korai szakaszának eredménye. A polgári fejlődés gyorsulásával nagy kulturális fellendülés járt együtt A 50 protestantizmus a korai polgári forradalmak ideológiája lett. A reformáció a Németalföldön gyorsan gyökeret vert. A fejlett társadalom igényeinek legjobban a kálvinizmus felet meg A vallás hatása erős volt a mindennapi élet szokásaira, a gondolkodásra a szellemi életre. Az egyház szerepe jelentős. Az itáliai kultúrának nagy volt az ösztönző hatása A németalföldi, szorosabban a holland szellemi élet sajátossága a kultúra egyes területeinek eltérő fejlődése, különböző szintje. Az

irodalom a humanizmus és a reneszánsz hagyományai folytatta, fejlődésének lehetőségeit azonban a kálvinista puritanizmus szűkre szabta. Különösen a színház és a dráma fejlődését gátolta, s ezzel az irodalom világiassá válásának polgári viszonyok közt természetes folyamatát. Az irodalom így alkalmatlan volt súlyosabb, modernebb társadalmi mondanivaló kifejezésére. Nem voltak nagy tehetségei, teljesítménye elmaradt a nyugat-európai irodalmak színvonalától. Az új társadalom emberének legfőbb kifejezési formája a festészet lett. A holland aranykor ragyogó fejezet a piktúrában, az újkori kifejezési formák egyik megteremtője. A városok polgári életviszonyai fejlett szellemi élete új közízlést teremtettek, a festészetet a realizmus felé terelték. Az itáliai reneszánsz után, a barokk uralma idején olyan realista festészet alakult ki, amely hűen tükrözi a polgári társadalom mindennapi életét. A képek iránt

erőteljes társadalmi szükséglet támadt A protestánssá lett templomokba ugyan nem tűrték meg a képeket, de a középületek, a lakóházak, sőt a műhelyek és a kocsmák is tele voltak velük. Képleltárak, árverési katalógusok mutatják a gyűjtés valóságos szenvedéllyé válását, de azt is, hogy a műalkotások egyre inkább áruvá váltak. A holland polgárt nem vonzották az ókori témák A festők a holland élet hétköznapjait ábrázolták. Nyugalmas témáikat, az arcképeket, a holland életet és tájat eszményítés és mitológiai törekvés nélkül, valóságszerűen igyekeztek visszaadni. A képen a polgár önmagát, a maga életét látta, amilyen volt, vagy amilyen szeretett volna lenni. Ez magyarázza az életkép, a tájkép, a csendélet nagy népszerűségét. A holland festészet e műfajokban hozott újat. A művész nem egy főúri mecénástól függ: az előkelő megbízók helyébe a polgárság lépett, s a művész a piacon

kialakult áron adta el a művét. A holland aranykor értéke Rembrandt művészete. A lelki élet mély ábrázolásával, a fényhatások művészi alkalmazásával messze a kortárs művészek fölé emelkedett. Az első polgári társadalom művelődésének fontos tényezője, hogy széles tömegek igényeit ki tudta elégíteni. Ebben különösen nagy szerepet játszottak a könyvkiadás és a főiskolák, egyetemek. A holland nyomdászat a legfejlettebb volt Európában. Hollandiában nem volt cenzúra sem Itt nyomtatták ki az egyház vagy mások által tiltott könyveket. A polgári családoknak házi könyvtáruk volt, s a parasztok nagy része is megtanult írni-olvasni. Európában itt a legkisebb az analfabéták száma. A fogalommá vált Elzevir-kiadások -kisebb formátuvu sorozataikkal- a polgárság igényeinek ismeretében jelentek meg. A holland könyvkiadás a modern európai könyvkultúra előzménye. A felszínre törő tudományos energiák a holland

főiskolákat, egyetemeket, az európai szellemi élet elsőrendű tényezőivé, a haladó tudomány központjaivá tették. Az egyetemek újak, a skolasztikus hagyományok nem kötötték őket, helyet adtak a legmodernebb irányzatoknak is. Ez magyarázza a filozófia, a csillagászat, a botanika gyors fejlődését. A holland tudósok nagy része elfogadta a kopernikuszi rendszert A polgárság viszonya a kulturális fejlődéshez e korai időszakban sem egyértelmű. Támogatta a tudományt és a művészetet, de nem tűrte meg neki kellemetlen igazságok kimondását. A XVIII Században a vallásos keretek lazulását, sőt bomlását figyelhetjük meg. A holland kultúra nem vált ugyan teljesen világivá, a filozófia és a tudomány még nem győzte le a vallást, de megjelent egy nagy filozófus, Spinoza. A Németalföld jelentősen hozzájárult a polgári kultúra fejlődéséhez. A XVII Század végére Anglia tört az európai fejlődés élére Anglia A XVI. Században

még a középkorban élt, messze elmaradt a fejlett európai szellemi élettől, a XVII. Század második felében pedig már angol tudósok dolgozták ki az új természettudományos világképet, s a polgári társadalom elméleti alapjait. Anglia gazdasági hatalmát az alapozta meg, hogy míg korábban nyersgyapjút termelt, amit a Németalföldön 51 dolgoztak fel, most kifejlesztette posztóiparát, s ez már a XVI. Században tőkés vállalkozássá alakult át. Ez a század az anyagi és szellemi javak gyors felhalmozódásának kora az angol polgárság történetében. Viszonylagosan nyugodt időszak: itt nem volt parasztháború, a reformáció nem járt olyan heves összecsapásokkal, mint más országokban, s lezárult egy középutas változattal, az anglikán egyház megszervezésével. A humanizmus nem rekedt meg a főúri udvarokban, hanem a humanista szellemű iskolák révén szétáramlott. A XVI Század vége, a XVII. Század eleje az angol reneszánsz nagy

korszaka A képzőművészet kevésbé bontakozott ki. A vezető szerep az irodalomé, s ezen belül a drámáé Mind Londonban, mind a vidéki városokban rendkívül élénk színházi élet virágzott ki. Az előadásokat a lakosság minden rétege látogatta. A drámaírás legnagyobb alakja Shakespeare Az Erzsébet-kori gazdasági egyensúly felbomlásakor jelentkező világnézeti, gazdasági válságban a reneszánsz emberközpontú világnézete széthullt. A korszak ideológiája a puritanizmus lett, a reformáció utolsó jelentős irányzata. A puritanizmus a lelki egyenlőség elvét vallotta A puritanizmus befolyásának növekedésével a színház hanyatlásnak indult, 1640-ben a parlament bezáratta a színházakat. A forradalom felé haladó Angliában az államhatalom megszigorított a cenzúrát is, s ez érvényesült a művészet valamennyi ágában. 1641-ben azonban a cenzúra megszűnt, s a szabadabb légkör kedvezett a tudományos eszmék terjedésének. A

tudomány, a filozófia és a nevelés a korai polgári fejlődés idején. Nagy hatásuk volt a földrajzi felfedezéseknek. Igazolódott a Föld gömbalakjáról korábban is vallott felfogás. A tudomány fejlődését a reneszánsz indította el Kopernikusz évtizedes kutatással hat tételben foglalta össze felfedezéseit. Bizonyította a Föld tengely körüli forgását és a Nap körül keringését. A természettudományos kutatás legfőbb területe a mechanika lett Első nagy tudósa az újkori fizika megalapítója, Galilei. A maga készítette teleszkóppal figyelte a csillagok nagy sokaságát, a bolygók holdjait. Galilei kísérleteivel megteremtette a dinamikát. Kepler fontos pontokon helyesbítette Kopernikusz kutatásait Megállapította a bolygók Nap körül keringésének törvényeit. Gilbert a mágnesességről szóló művével lépett elő. Rendszeressé vált a boncolás, és sok új ismeret született a szervezetről, a betegségekről és a

gyógyításukról. Vesalius megalapozta az anatómiát, az angol Harvey a vérkeringés törvényeit tárta fel. A skolasztikával való szembefordulás első formája a panteizmus: Isten azonosítása a természettel. A humanizmus legnagyobb gondolkodója Giordano Bruno Milyen tényezők irányítják a népek, az országok sorsát? Mi a társadalmi változásokban az emberek, mi a fejedelmek szerepe? Ilyen és hasonló kérdésekre kereste a választ Machiavelli. A reneszánsz gondolkodók a régi és az új határán többnyire utópisztikus megoldáshoz jutottak. Maga a kifejezés is Morus Tamás ilyen irányú, Utópia című műve nyomán keletkezett. Ez a mű az angol humanizmus első szakaszának legnagyobb alkotása. Campanella olasz szerzetes hirdette, hogy a tudomány célja az emberek életének jobbá tétele. Különösen fontosnak tartotta a természettudományokat. A megszilárduló polgári életforma a XVII Században szabadabb gondolkodást tett lehetővé, és új

igényeket támasztott a tudománnyal és a filozófiával szemben. A tudományok sorra leváltak a filozófiáról Francis Bacon a megismerés empirikus módszereiről kidolgozott elvei széles körben elterjedtek. A XVII Században kialakuló francia racionalizmus legnagyobb alakja Descartes. Szintén új módszert és világnézetet dolgozott ki. Szerinte a legfőbb igazság: “Gondolkodom, tehát vagyok!” A megismerés fő forrása az ész, még az Isten megismeréséé is. A gyakorlati pedagógia neves úttörője Vittorio de Feltre. A szatirikus regényéről ismert Rabelais a neveléstörténet egyik klasszikusa. A realisztikus műveltség híve Montaigne élesen bírálta a középkori nevelést Esszék című művében szembefordult a dogmatizmussal. Hatással volt a pedagógia fejlődésére Rotterdami Erasmus is. A nevelés szerinte csak emberséges bánásmóddal, a gyermek egyéni hajlamainak tanulmányozása alapján lehet eredményes. Merészen új gondolataikkal új

fejezetet nyitottak a pedagógiai elmélet történetében az első utópisták, s hatásuk éppen azért 52 volt szélesebb, mert a társadalom egészének vizsgálatába helyezték el a nevelés kérdéseit, s többé-kevésbé regényes formában. E gondolatokhoz nagyon hasonlítottak az eretnek mozgalmak nevelési elvei. Vezetőik a műveltség fontosságát helyesen ítélték meg, s mivel hittételeik alapja az anyanyelvre lefordított Biblia, legfontosabbnak az anyanyelvi írás-olvasás tanítását tartották. A latint, a skolasztikus módszereket elvetették. Különösen széles körű művelődési törekvésekkel találkozunk a huszita mozgalomban. A művelődés és a nevelés jelentőségét a katolikus egyház elleni harcban Luther is felismerte és arra törekedett, hogy az iskolát az új hit terjesztésének eszközévé tegye. Az ellenreformáció is látta a nevelés fontosságát A katolikus országok közép és felsőfokú oktatásának irányításában a

jezsuiták vették át a vezető szerepet. Tantervük sokoldalú volt, alapos műveltséget adott. A művelődés egyik legjelentősebb eszköze továbbra is a könyv. A humanisták a kódexeket becsülték nagyra A nyomtatott könyvek csak a XV. Század végén kapnak otthont a könyvtárakban A nagy kereslet fellendítette a könyvmásoló műhelyeket, s a Németalföldön könyvmásoló testületek is alakultak. A reformáció idején egész sor német városban alakult könyvtár(Hamburg, Nürnberg, Augsburg), s az egyetemeket már könyvtárral alapították(Jena, Königsberg). Az oxfordi Bibliotheca Bodleiana(1602), a milánói B. Ambrosiana(1609), a példájukra alakított párizsi Királyi Könyvtár, a madridi Királyi Könyvtár már teremkönyvtárak. Állományukat rendszeresen gyarapítják, megindul a katalogizálás, rendszerezés. A barokk építészet Itália építészete a XVll. században a manierizmus meglepő hatásokra alapozó és minden harmóniát

nélkülöző épületei elfeledtették a reneszánsz nagy mestereinek a barokk felé mutató vonásait. Elsősorban Michelangelóra gondolunk, az ő művei közül is főleg a római Szent Péter templom kupolájára. A XVll század nagy építészegyéniségei visszatértek Michelangelóhoz, és új harmóniát hoztak létre. Az így keletkezett új stílus is szertelen formákkal, nyugtalan hullámzással és a díszítmények túlburjánzásával lep meg bennünket, de ezt bizonyos belső logikával és sajátos harmóniával teszi. Az ellenreformáció sikeres előretörése, a vallás új felfogásának elterjedése megadták a szükséges eszmei alapot is ahhoz, hogy ez az új összhang megteremtődjön. Megerősödött azaz európai országokban elfogadott szokás, hogy a Rómában tett utazás a jó nevelés része. Aki nem járt Rómában, az nem kapott kellő útravalót az élethez. Így a világi megrendelők is a Rómában látottakhoz igazodtak A velencei Santa Maria

dell Salute-templom erős fény-árnyék hatásaival, gazdag díszítettségével és ragyogó városképi elhelyezésével megfogja a nézőt. Jóllehet nem egészen értjük a külső láttán, hogy hogyan is alakul az épület, de ez nem zavaró. A hatalmas, csigavonalakban csavarodó elemekkel megtámasztott kupola láttán centrális térre gondolunk. De már a külsőben is gyanút kelt bennünk a második kupola, amely közvetlenül az első mögött áll. A belsőben aztán a nyolcszögletű körüljáróból a kupola alá belépve újabb titokként tárul elénk a második kupola alatti tér. Itt van az oltár is, sőt még mögötte is egy kis térrész. Ez a második kupola alatti, két félkupolával bővített kisebb centrális tér végül is hosszanti elrendezésűvé alakítja a két centrális részt.Longhena így eléri, hogy szinte megszédíti a nézőt, aki csak az alaprajz ismeretében érti meg igazán, mit is látott. Természetesen az alaprajz a templomba

lépéskor nem szokott a kezünkben lenni. Ez a térrel történő varázslás jellegzetesen barokk gondolat. Az építészet feladata a Rómában született új stílus hamar elterjedt Észak-Itáliában is, és nem sokat váratott magára az európai elterjedése sem. Ennek több oka volt Az ellenreformáció terjedésével a pápai udvar visszanyerte irányító szerepét. A bíborosok, püspökök gyakori római látogatásai azzal is jártak, hogy látva az új templomokat, hazatérve hasonlóakat rendeltek. Így az európai építészek rákényszerültek, hogy maguk is Rómába utazzanak, és a helyszínen tanulmányozzák az új stílust. A jezsuita 53 rend templom- és rendházterveit a rend római generálisával kellett aláíratni. Természetesen jobb esélye volt annak, hogy a generális egy a saját templomához, a római Il Gesuhoz hasonlító épület tervét aláírja. Ilyeneket is készítettek az európai jezsuita építkezéseknél A barokk építészet feladata

tehát templomok, királyi és fejedelmi kastélyok, városi paloták, polgári lakóházak építése. Megnő a városépítészet jelentősége Téralakítás: a barokk építészet az axis mentén szervezett terek csoportját egy hangsúlyos, a haladás célját kijelölő, uralkodó térmotívumnak rendeli alá. A hosszirányú templomoknál ez a kupolatér kiemelése A palotáknál és kastélyoknál a tengely mentén egymást követő terek kapcsolata. Jellemző megoldás az enfilade. Enfilade: a francia barokk palota és kastély térsorolási módszere Díszes ajtóit azonos tengelyre fűzték, így összenyitásukkor hatásos távlat jött létre. A barokk palota térsorának egyik legfontosabb eleme a belépőt fogadó tágas előcsarnok, amelyből ünnepélyes hatású lépcső vezet fel az épület középtengelyében elhelyezett első emeleti díszterembe. Ehhez csatlakoznak kétoldalról enfiladeként a szalonok Ez a hangsúlyos szint az úgynevezett piano nobile (nemes

emelet). A paloták és kastélyok dísztereinek jellegzetesen barokk típusa a francia építészetben kifejlődő, folyosószerűen elnyújtott galéria. A templomépítészetben leggyakoribb a hosszanti elrendezés. De igen jelentősek a középpontos térszerkezetek is. Az áthidalások boltozottak A hagyományos ívformák (félkör, szegmens) mellett igen gyakori a kosárív. Kedvelt forma a kosáríves csehsüvegboltozat, tükörboltozat, elliptikus kupola. Sajátos barokk megoldás az olyan kettős héjú kupola, amelynél a belső héjat nagyméretű opeion nyitja meg s azon keresztül feltárul a külső kupolatér freskóval díszített felülete. Rizalit: a homlokzat megmagasítása, az alapsíkból teljes magasságban, derékszögű vagy lépcsős vonalú kiugrással képzett páratlan számú nyílással áttört, hangsúlyosan tagolt falszakaszokkal. Manzárdteto: 2 eltérő hajlású síkkal képzett magas tető Itália: két irányzat alakult ki, az egyik

vezéregyénisége: Lorenzo Bernini, a másiké: Francesco Borromini. Bernini műveire a méltóság és a szervezettség jellemző. Legfontosabb művei: a S Pietro előtti téregyüttes, a S. Andrea al Quirinale és a Chigi-Odescalchi palotaFrancesco Borromini: szenvedélyes egyénisége nem tűrte a szabályokat. Meghökkentő újszerűséggel alakította épületeit. Legfontosabb művei: San Carlo alle Quattro Fontane, San Ivo alla Sapienza, Santt Agnese. Franciaország: a stílusra jellemző megoldások a tömegformálásban alakultak ki a kert és enteriőrművészetben. A francia barokk stílusát rendszerint XIV Lajos stílusának nevezik. A nagy alkotások a kastélyépitészet terén keletkeztek Épületek: Versailles-i kastély, Dome des Invalides, Louvre keleti homlokzata. Anglia: Szent Pál székesegyház, Magyarország: Esterházy-kastély, Jászói premontrei templom (cseh-morva hatás) nagyszombati és győri jezsuita templom Gödöllő: volt Grassalkovich kastély

Szobrászat Barokk = szokatlan, szeszélyes, különc gondolkodásmód A renaissance szobrászat problematikája a különböző mesterek, főleg Michelangelo alkotásaiban teljesen kimerült. A csodáló vagy féltékeny utódok számára nem maradt más hátra mint a kiváló előképeket saját eszközeikkel felülmúlni. Szabadjára engedni a technikai virtuozitást, fokozni a külső és belső mozgás jelenségeit, növelni a méreteket és elfinomítani az arányokat, kikeresni az alakok vagy csoportok szinte lehetetlenek tűnő egyensúlyi helyzetének megoldásait. Mindez a külsőségek ragyogásához és belső értékek elsekélyesedéséhez vezetett. Egyéniség helyett a típus, mozdulat helyett a szabvány, érzés helyett pedig a szenvelgés vált uralkodóvá. A valóság élethű visszaadására törekedtek. Végsőkig kiaknázzák a kontraposzt nyújtotta lehetőségeket. Meglepetést keltő fény-árnyék hatásokra törekszenek Az ölelkező mozdulattal 54

egymáshoz kapcsolt alakok csoportja szinte kikényszeríti a nézőt, hogy járja körül a műalkotást. Az ókori művészek örököseinek érezték magukat, s alkotásaikat mindig az antik emlékéhez mérték. A korszak kezdetének szobrászatát kissé egyhangú, lélektelen klasszicizáló felfogás, gondos, részletező faragás jellemezte. Maderno, Mochi és a XVII. század első harmadában tevékenykedő szobrászok jelentősége abban áll, hogy lépésről lépésre előkészítették a barokk szobrászat kibontakozását. Műveiben a felfokozott mozgás, az érzelmek, a lelki élet ábrázolásának szándéka, a formák fellazítása, a környezettel való kapcsolat megteremtése, kifinomult faragási technika a seicento szobrászatának alapvető törekvéseit vetíti előre. Bernini formált igazi érett barokk művészi stílust. Felfogását festőiség, mozgalmasság, drámaiság és pátosz jellemezte. Bravúros mintázása, virtuóz faragása addig

elképzelhetetlen, a szobrászat lehetőségeit szinte meghaladó feladatok megoldására is alkalmassá tették. Komolyan vette a témát, és szobrait a kifejezés szándéka határozta meg. Márványkezelése bámulatos volt. Anyagszerűsége utolérhetetlenül befejezett A márvány felületének kifejező kezelésében a legjobb mesterek közé sorolható. Legjelentősebb műve az Apolló és Daphné, a Borghese-gyűjtemény része. A férfi és a női test, a szikla és drapéria, a fakéreg és a levelek anyagszerűsége szinte érzéki hatást kelt. Lassan fává változó nő és a csodálkozó férfi. A művésznek egyetlen szoborcsoportban kellett összefoglalnia a hosszú eseménysort, az üldözés, a kétségbeesett segélykérés és az átváltozás pillanatait. A történetből egyetlen pillanatot ragadott ki, amely az előzményeket, az üldözés és menekülés folyamatát éppúgy magába foglalta, mint a bekövetkező eseményeket, a megriadó Daphné rémült

mozdulatát és a babérfává váló lánytest átváltozását. Dávid: csodálatraméltó szuggesztivitással láttatja a cselekvés döntő pillanatában kifejtett erőt és mozgást, a teljes összpontosítás feszültégét. Bernini festői irányzatával szemben a művészek egy csoportja nyugodtabb, fegyelmezettebb csoportépítést, kevesebb mozgást, rajzosabb mintázást kívánt. Hívei: Algardi, Duquesnoy A barokk művészet társadalmi szerepének megfelelően a szobrászatban is azok a témák jutottak túlsúlyra, amelyek a kegyeletet, a hit erejét fokozták, diadalát hirdették. Az egyházi épületek külsején - fülkékben, oromzatokban igen sok szobrászati alkotás kapott helyet, de még fontosabb szerephez jutottak a belsőkben. A XVII században a fő és mellékoltárok, a szentély és a kápolnák díszítésében egyre jelentősebb feladatot kapott a szobrász. A barokk oltárok mozgással teli, monumentális hatású alkotások. Az itáliai oltárokon

egyre gyakrabban bontakozik ki egységes cselekmény. A XVII. század utolsó évtizedének plasztikáját a sokszínűség, az elemek kimeríthetetlen gazdagsága és a mintázás illuzionizmusa jellemzi. Német szobrászat: nagy hangsúly a gesztusok mellett a redőzet hullámzása, kavargócsavarodó áramlása. A portré: Az arcvonások és a személyiség belső jegyeinek megörökítését mindennél fontosabbnak tartották. Bernini továbbfejlesztette a bensőséges, magánember portréit és a "hivatalos", uralkodó vagy nagyúri portrét. Szabadtéren álló szobrok 55 A barokk kert szerves része az építészeti koncepciónak; formálásának elve megegyezik a kastélyéval. Szobordíszei nem öncélú, hanem része az egész együttest átfogó programnak: ugyanazt a jelképes politikai-ideológiai mondanivalót hirdeti, mint az épület festett vagy plasztikus díszítményei. A kastélykertet már a XVI században allegorikus figurák mitológiai jelenetek

népesítették be. Festészet Rembrandt Harmensz van Rijn (1606-1669) Hollandiában, Leydenben született. Mint arcképfestő szerzett magának először elismerést A Tulp doktor anatómiájának sikerét több megbízás követte. Arcképfestészetének főműve az Éjjeli őrjárat. Vallásos tárgyú képeket is festett, mind ószövetségi, mind újszövetségi témákat feldolgozott. A képeket minden illuzionista külsőségtől mentesen, mint történelmi vagy mint életképeket fogott fel és valósított meg. A mitológiát is tárgykörébe vonta ugyanolyan tárgyilagossággal mint vallásos képeit. Festészetét úgy jellemezhetjük, hogy ifjúkorának részletező, tapogató, külsőségekben is realista stílusától töretlen és állandóan felfelé ívelő vonalban haladt, a részletek nélküli nagyban való látás és megjelenítés, a színek és a fény külön és egymásra vonatkoztatott gazdag buzgása felé. Kevés színnel nagyon színes tudott lenni, a

fénnyel pedig alkotott és jellemet épített. A barokkra jellemző a lendületes vonalvezetés. A barokk zenében is kimutathatók a barokk képzőművészet és irodalom stílusjegyei: ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hírtelen, váratlan tempómódosítások. A barokk zene feszültséget teremtő, mozgalmas, dinamikus, sűrűn alkalmaz díszítéseket. A barokk zene stílusjegyei nemzetenként is mást jelentenek, eredményeznek. A zenében a barokk a legnagyobb formaalkotó korszak. Olyan zenei formák és műfajok alakulnak ki, amelyek ma is használatosak. Kezdik megkülönböztetni az énekes és a hangszeres muzsikát egymástól, s a vokális zenén belül szétválik a szólóének és a kórus. Létrejönnek a csak egyes hangszereket foglalkoztató kamaraegyüttesek, kialakul a több hangszercsoportot magába foglaló barokk zenekar, melynek felépítése a későbbi szimfonikus zenekarok máig érvényes modellje lett. A

barokk zenekar összeállítása A barokk kor zenekarának nélkülözhetetlen szólama volt a continuó, melyet csembaló, orgona vagy lant játszott. Ez a szólam biztosította a tömörséget és a folyamatosságot (continuó = folyamatos). A continuón általában a zenekar vezetője játszott A barokk zene talán legfontosabb stílusjegye, hogy a reneszánsz polifóniáját mégjobban beteljesíti, a fényűzésig fokozza. A polifonikus szerkesztésen belül pedig kiemelkedő szerep jut a kontrapunkt (ellenpont) zeneszerzői technikának. Az adott szólamhoz képest a másik "pont ellen pontot", hang ellen hangot állít a zeneszerző. A jó ellenpontban a szólamok egymás ellen dolgoznak, egymást kiegészítik, egyik a másikat kilendíti a helyzetéből. Az ellenpont a zeneszerzői íráskészség legjobb iskolája volt, mindmáig a zeneszerzés tantárgy fontos ágazata. Az énekestől, hangszerestől nagy figyelmet kíván, hogy szólamát összehangolja a

másikkal, ugyanakkor a lehető legvilágosabban kiemelje saját szólamának sajátosságát. 56 A barokk zene műfajai I.Énekes műfajok 1.Az opera Létrejöttének előzményei a pásztorjátékok, vásári komédiák. A szenvedélyes egyéni érzelmek kifejezésére a hangszerrel kísért szólóének, a szólómadrigál látszott a legmegfelelőbbnek. Ezt a görög drámák hangszerrel kísért szólóénekéről nevezték el monodiának, azaz énekbeszédnek. Firenzében létrejött egy zenei társaság "Camerata" néven, amely elsőként vezette be az akkordokkal kísért szólóének gyakorlatát, s meghirdette vezérgondolatát: a zenének mindenkor a szöveget kell szolgálnia. Zeneszerzői arra törekedtek, hogy dallamaik megközelítsék az élő beszéd kifejező erejét. A zeneszerzők műveiket már nem csupán kisebb körök, társoságok, rezidenciák (egyház, királyi, hercegi udvarok) számára írták, hanem a nagyközönség elé szánták a

műveiket. 1637-ben Velencében megnyílt az első belépődíjas operaház, s 1662-ben Londonban már nyilvános hangversenyeket rendeztek. Mindezek a próbálkozások segítették egy új műfajnak az operának a megszületését. Az opera egy adott dráma megzenésítése, melyben a szólóének, kórus, zenekari együttes és tánc egységes kompozícióba olvad össze. Szövegkönyvét idegen szóval librettónak nevezzük. A műfaj kialakulása idején a szerzők a zenedráma (dramma per musica) elnevezést használták, s a szövegkönyvek témáját főként a mitológia tárgyköréből válogatták. (Mitológia: egy nép történetéhez kapcsolódó mítoszok "istenekről, isteni származású hősökről szóló történetek " összessége). Az opera, témája szerint lehet: opera seria (komolyopera), mely bonyolult lelki vívódásokról, hősökről, társadalmi problémákról szól, valamint opera buffa (vígopera). Ez utóbbinak szerkezete megegyezik a

komolyoperáéval, témája azonban könnyed, szórakoztató. Az operában a történetet énekelve adják elő. Ez kétféleképpen lehetséges: az egyik az eseményt továbblendítő, a beszéd lejtését követő énekbeszéd, idegen szóval recitativo (e: recsitatívó), amelyet csembaló vagy orgona akkordjai kísérnek. Az ilyen éneklési móddal a szereplők rövid idő alatt sokat mondhatnak el a történetből. Az éneklés másik formája a hangszerrel kísért szólóének, az ária, mely rendszerint érzelmes, lírai tartalmú. Ebben nem is annyira a történet, inkább a szép ének, az érzelmekre, szívre ható dallamosság a fontos. Az operában azonos időben egyszerre többen is énekelhetnek. Az együtténeklők számától függően beszélhetünk duettről, tercettről, kvartettről, és kvintettről, attól függően, hogy ketten, hárman, négyen vagy öten énekelnek egyszerre. Ha egy prózai műben négyen-öten egyszerre beszélnének, abból zűrzavar

támadna. Csodálatos módon az operában ez nem zavaró körülmény, mert a zenében éppen a többszólamúság teremt harmonikus egységet. Az ókori drámában a kórusnak rendkívül fontos szerepe volt. Dicsért, elmarasztalt, lelkesített, tanácsolt, vígasztalt, egyszóval mindvégig kapcsolatban állt a szereplőkkel. Ezt a hagyományt a kórus az operában is megtartotta. Az operazenekar általában szimfonikus összetételű, de a legkülönfélébb hangszerek is helyet kaphattak benne, például Erkel elsőként szerepeltette együttesében a cimbalmot, s ezzel indult el ennek a népi hangszernek a komolyzenei térhódítása. A zenekar szerepe a kezdéstől a zárásig, azaz a nyitánytól a fináléig tart. A nyitány hangulatteremtő bevezető zene, a finálé az egyes felvonások látványos, színes zárójelenete. Az operaszínpadon a változatosságot és a látványosságot fokozzák a kóruson kívül a balett- és a különböző táncjelenetek. A barokk opera

kimagasló mestere Claudio Monteverdi (1567-1643)