Nyelvtanulás | Magyar » Nyelvtan érettségi tételek, 2001

1. A közlésfolyamat funkciói és tényezői Közlésfolyamat (kommunikáció) bármely jelrendszernek – mindenekelőtt a nyelvnek – az emberi érintkezésben való szándékos és kölcsönös felhasználása. A közlésfolyamatot megkülönböztetjük az információtól, amelyen csak egyoldalú tájékoztatást, illetve tájékozódást értük. A beszélő és a hallgató állandó kölcsönhatásban állnak egymással. A beszélő elgondolja, megformálja és kimondja gondolatait, a hallgató pedig észleli, felfogja és értelmezi a mondottakat. A megértés természetes követelményének tartjuk, hogy a közlésfolyamat mindkét fél által ismert nyelven kell folynia. A közlésfolyamatot közvetlenül befolyásolja a beszédhelyzet, vagyis a beszélők között kialakult pillanatnyi viszonyok. Az eredményes közlésfolyamatnak feltétele, hogy a valóság, amelyről beszélünk, egészében vagy legalább egy részében ismert legyen a hallgató előtt is. A

közlésfolyamat eredménye az üzenet. A szó maga arra utal, hogy ez nemcsak olyan nyelvi közlemény, amelyet létrehozott valaki, hanem egyúttal olyan is, amelyet egy másik ember megértett, „lefordított” a maga számára. Az üzenetet nemcsak nyelvi eszközök hordozzák, hanem egyéb jelrendszerek is, pl. kézmozdulat, arcjáték Ennek megfelelően az üzenetnek három alapvető szerepét különböztetjük meg. A legnagyobb jelentőségű a tájékoztatás, ebben az uralkodó szándék a valóságra vonatkozó ismereteink tárolása, véleményünk közlése, gondolataink formába öntése. Belső tartalomnak, elsősorban érzelemnek kifejezése. Felhívás a szerepe minden olyan üzenetnek, amely kérést, kívánságot, felszólítást fogalmaz meg, elsősorban tehát a hallgatóra irányul. A kapcsolat fenntartására, pl figyelsz? Érted? Stb. kifejezésekkel Nem jól hallott, nem értett szó miatt Értelmező szerep. Ennek igazi területe a szépirodalom, ezért is

nevezzük ezt a szerepet esztétikainak. 2. A nyelvi jel és jelrendszer Az em ber az ért alkot j eleket, h ogy v ele v alamilyen üzenetet fejezzen ki a másik ember számára. Így felhasználva azonban a jel már nem egyszerűen a valóság egy darabjának felidézője, hanem a másik embert tájékoztató, befolyásoló j elzés. A l egegyetemesebb – mindenki által legismertebb, leghasználtabb és legteljesebb – jelrendszer a n yelv, elsősorban anyanyelvünk. A je l min dig v alamilyen érzékszerveinkkel felfogható (látható, hallható, tapintható) jelenség, am ely e gy m ásik ( tehát önmagán túli) j elenségre u tal. H a a jeleket értelmezzük, mindig vizsgáljuk a jelölő (amit érzékelünk) és a jelölt (amire gondolunk) viszonyát. A j el t ehát eg y érzékelhető dolog és eg y j elentés megegyezésen al apuló k apcsolat. A jelentést meghatározza, hogy az adott jel a valóság mely részét, milyen körülmények között, milyen jelrendszerbe

illeszkedve képes felidézni. A jelek néhány fontos ismertetőjele: 1. Minden j el érzékszerveinkkel felfogható (látható, hallható, tapintható) t árgy v agy jelenség. 2. A jeleknek az a szerepük, hogy felidézzék, helyettesítsék a tárgyi vagy gondolati valóság egy bizonyos részletét, összefüggését, vagyis önmaguknál többet jelentenek. 3. Mindig egyszerűbbek, mint a valóság, amelyre vonatkoznak 4. Rendszerint n emcsak e gyetlen t árgyat s tb i déznek f el, h anem a j elenségek e gész osztályát, tehát erősen általánosító a szerepük, ép pen ez által k önnyítik meg az em beri érintkezést, lesznek segítői a gondolkodásnak. 5. Jellé az onban cs ak azáltal válhatnak, ho gy egy kisebb va gy n agyobb közösség minden tagja elfogadja, jelként értelmezi őket. 6. Sohasem elszigetelt egyes elemek, hiszen szerepüket csak azáltal teljesíthetik, hogy egy jelrendszer, vagyis elemek szervezett együttesének tagjai. Nemcsak „szótára”

7. A jel csak az emberi érintkezésben, a s zándékos tájékoztatás, befolyásolás folyamatában töltheti be lényegi szerepét: a jelzést. A jeleket több szempontból osztályozhatjuk. 1. A legegyszerűbb alap a hasonlóság (pl a közlekedési lámpa tilos mezőjében szereplő álló és a szabad mezőben levő lépő emberalak). 2. Vannak azonban olyan jelölők, amelyek nem hasonlítanak ugyan a jelölt dologra, de valamiféle valóságos kapcsolatban, érintkezésben állnak vele, s í gy utalni képesek rá (pl. a járművek számára égő közlekedési lámpa zöld mezőjében szereplő előre és jobbra mutató nyíl jelzi, hogy ebbe a két irányba haladhatnak) 3. Végül vannak olyan jelölők, amelyeket csak a társadalmi megállapodás kapcsol össze a jelölt dologgal (pl. a közlekedési lámpák színei) 3. A mai magyar nyelvváltozatok A változó nyelvhasználatot az teszi lehetővé, hogy ugyanaz a nyelv, különböző változatokban él. M indenki t

öbb n yelvváltozatot ha sznál A t agolódás egyik alapja a területi megoszlás. A n yelvterületek v áltozatai a nyelvjárások. A magyar nyelvjárások elsősorban hangzókészletükben és részben szókincsükben különböznek, és csak kis mértékben tér el a nyelvtani rendszerük. A társadalmi – gazdasági változások – elsősorban a polgárosodás és a nemzetté válás, a szabadabb helyváltoztatás, a városiasodás – szükségessé tették és előmozdították az egységes nemzeti nyelv kialakulását. Ennek igényes beszélt változatát köznyelvnek, írott változatát pedig nemzeti irodalmi nyelvnek nevezi a nyelvtudomány. A különböző nyelvjárási területeken élők vagy innen e lszármazók úg y be szélik a köznyelvet, hogy elsősorban kiejtésük, r észben szóhasználatuk, mondatfűzésük megőrzi ún. anyanyelvjárásuk sajátosságát, í zét, z amatát C saládi, ba ráti kör ben (pl: oldottabban, kevésbé f eszes pontossággal

beszélhetünk). Ezt a nyelvváltozatot társalgási nyelvnek vagy oldottabb családias köznyelvnek hívjuk. A n yelv a tá rsadalom r étegzettsége s zempontjából is v áltozatokat mu tat. csoportnyelvekről, vagyis szaknyelvekről, am elyek e gy-egy szakterület sajátos nyelvét, elsősorban szó- és kifejezéskészletét jelentik. A szaknyelvek egyik sajátos változata a tolvajnyelv. A beszélt nyelvnek ezt a tolvajnyelvi elemekkel átszőtt változatát szokás argónak nevezni, vagy zsargonnak. A nyelvjárások, a csoport- és rétegnyelvek nem különülnek el mereven egymástól. hatnak egymásra, az egyes ember nyelvhasználatában pedig összefonódnak. 4. Az élőszó zenei kifejezőeszközei A hangsúly a mondat bizonyos szavainak első szótagjára eső erőtöbblet, nyomaték. A magyar nyelvben a hangsúlynak nincs szerepe a szavak jelentésének megkülönböztetésében. A m agyar s zavak csak a be szédben ka pott aktuális szerepük szerint válhatnak

hangsúlyossá. M inden s zó l ehet a m ondatban hangsúlyos vagy hangsúlytalan, a z a zonban f ontos s zabálya n yelvünknek, hog y a hangsúlyt mindig a szó első szótagja kapja. A hangsúlyos szótagtól hangsúlyos szótagig tartó egységeket szakasznak nevezzük. A szakasz a hangsúlyozás alapegysége, e nnek első szótagja hordozza a szakaszhangsúlyt. Az ún. nyomatékos mondatokban pedig van egy szakasz, amelynek hangsúlya erősebb, mint a többieké: az előzményekhez képest új, lényeges közléselemet tartalmazó szakasz kiemelkedő hangsúlyát nevezzük mondathangsúlynak. Hogy mikor mit hangsúlyozunk, azt elsősorban a szövegösszefüggés, a beszédhelyzet, a beszélő szándéka határozza meg. A hangsúlyozást elsősorban az értelmi kiemelés igénye irányítja. Az ér telmi hangsúllyal azt emeljük ki, ami az előzményekhez képest új, amit a gondolatcsere folyamatában előtérbe akarunk helyezni. Az erősebb nyomaték kifejezheti a beszélő

érzelmeit is, az ér zelmi h angsúly n em teremt külön szakaszokat a mondatban. A hanglejtés a beszéd dallama. Az átlagos beszédben három hangfekvést különböztetünk meg: a felső, a középső, és az alsó fekvést. A hanglejtés: a hangm agasság m ozgása a hangf ekvés s zintjei k özött A hangsúlyos szótagtól hangsúlyos szótagig terjedő szakasz az alapegysége a hanglejtésnek is. A hangmagasság változása lehet gyors: eső és szökő, és lehet lassú: ereszkedő és emelkedő. A hanglejtés szerepe: - Legfontosabb feladata a más nyelvi elemmel nem jelölt mondatfajták megkülönböztetése, elsősorban a kérdőszó nélküli eldöntendő kérdés megkülönböztetése a kijelentő mondatoktól. A többi mondatfajták elkülönítésében csak járulékos szerepe van a hanglejtésnek, mert ezeket a különbségeket egyéb nyelvi elemek is hordozzák. - Fontos határjelző feladata van a hanglejtésnek a beszéd szerkezeti tagolásában. Változatosan

jelzi a szószerkezetek, a tagmondatok, a mondatok határát, sőt a szöveg nagyobb egységeinek összetartozását és tagolódását is. - A mondatok megszakítását, a közbevetést a legvilágosabban éppen a hangsúllyal és hanglejtéssel jelezhetjük. - A hanglejtésnek kiemelkedően fontos árnyaló szerepe van a beszélők érzelmeinek kifejezésében. B eszédünk t agolásában, az ér telmi, ér zelmi m ondanivaló k iemelésében a hangsúlyon, hanglejtésen kívül szerepet játszik a szünet és a beszédtempó is. A szünet: elsősorban a nyelvi egységek összekapcsolásával és elkülönítésével járul hozzá a szöveg értelmezéséhez. Jelzi a bekezdések, a szorosabban összetartozó mondat együttesek és a mondatok végét. Az erőteljesebben hangsúlyos részeket – a ki mondásukat r endszerint megelőző – figyelemfelkeltő szünet még jobban kiemelheti. A s zünetnek a zonban l ehet érzelemkifejező, felhívó szerepe is, különösen a

mondanivaló váratlan megszakadását vagy az elgondolkodást jelző szünetnek. A beszédtempó: szintén gondolatközlő eszköz lehet, p l. az által, h ogy a mondat hangsúlyos, f ontos r észeit ál talában a k özepes be szédtempónál l assabban, a m ár i smert közlést, különösen a közbevetést pedig gyorsabban mondjuk. 5. Az írásjelek illetve helyesírásuk alapelvei Mondanivalónkat írásban i s v ilágosan tudjuk tagolni az írásjelek segítségével. A z írásjegyek e gyúttal a m ondat- és s zövegfonetikai es zközökkel k ifejezett ér telmi és ér zelmi árnyalatok eg y r észét i s ér zékeltetik. Egy részük ne mcsak a m ondaton be lüli, ha nem a szövegen belüli tagolás eszköze is lehet. Használatukat és m egértésüket – esetenként m egfejtésüket – megkönnyítheti né hány gyakoribb szerepük összefoglalása: - A pontosvessző a vesszőnél határozottabb elkülönítését szolgálja a mondat egyes részeinek. - A kettőspont

legfőbb szerepe a figyelem felkeltése, érzelmi, gondolati előkészítés a következő szakaszra. - A gondolatjelet a k özbevetések, a l ogikai v agy h angulati v áltások e lkülönítésére használjuk a mondatokban és a mondatoknál nagyobb egységekben. - A zárójel ugyancsak közbevetett vagy kevésbé fontos szövegrészt különít el. - Az idézőjel a k iemelés egyik m ódja, am ely a s zöveg e gy részének s ajátos s zempontú elkülönítését szolgálja. - Három pont, amelynek az élőszóban hosszabb szünet felel meg. - Érzelmi, értelmi hangsúlyozást visszaadó dőlt- vagy vastag betűs, ritkított szedéssel. Az írás az emberi beszéd rögzítése rajzos (grafikai) jelekkel. Az írásjegyek mind olyan jelek, amelyeket szokásszerű kapcsolat (megállapodás) fűz egy-egy jelölthöz. A mai írásfajták kialakulása sok közös vonást is mutat, bár földrészek és évezredek választják el őket egymástól. A ma egész Európában és a világ

nagy részén használt hangjelölő írások őse a föníciai ábécé. A föníciai írás kb Kre VIII században jutott el a görögökhöz, ők alkották meg a korábban csak mássalhangzókat jelölő ábécéből a teljes hangírást, tehát a magánhangzókat és mássalhangzókat egyaránt jelölő ábécét. Az írás – különösen a hangjelölő írás – története egyidős a helyesírás történetével. A magánhangzók minőségét és hosszúságát ún. mellékjelekkel (a betű fölé tett ékezettel) jelöljük. A latintól eltérő mássalhangzókat pedig betűkapcsolattal különböztetjük meg, és ugyanezt az elvet követjük a mássalhangzók hosszúságának jeleként is a betűk megkettőzésével. A magyar helyesírás legfőbb alapelve a kiejtés szerinti írás: - A hagyomány elve: azt teszi lehetővé, hogy a régies családnevekben megőrizhessük az eredeti í rásképet, m ely á ltalában n em e gyezik a k iejtési f ormával. A k iejtéssel s

zemben egy betű esetében marad a hagyományos forma: a "ly" esetében ahol "j"-t e jtünk. P l: kályha, mályva, komoly, pehely, lyukas, ilyen, helyes. - A kiejtés elve ( ahogy ha llom, úgy írom). A m agánhangzókat és a m ássalhangzókat pontosan kell ejteni a helyesírás érdekében. - A szóelemzés elve: biztosítja, hogy a szavakban mind a szótő, mind a toldalék, az összetett s zavakban pe dig m inden t ag világosan felismerhető legyen. Pl: bar átság, mentség. - Az egyszerűsítés elve: a hosszú kétjegyű mássalhangzókat nem teljes alakjukban kettőzzük meg. P l: as szony, l occsan H árom a zonos m ássalhangzót ne m í runk e gymás mellé, h a a s zóelemzés megkívánná. Pl: cimzett-től = címzettől E z ö sszetett s zavak és tulajdonnevek esetében nem érvényes. 6. A mondat modalitása, illetve a mondatfajták A mondat a beszéd legkisebb egysége, de r endszerint ne m önm agában áll, ha nem e gy nagyobb e gységnek,

s zövegnek l áncszemnyi r észeként. A közlésfolyamatban minden mondatban kifejeződik a beszélőnek a valósághoz való viszonya és a szándéka, hog y beszédével a hallgatóra valamilyen hatást tegyen. A mondat jelentése többrétegű. - Az első rétege a m ondatot a lkotó n yelvi j elek j elentésének ös szessége, e zt a zonban mindig árnyalja a beszédhelyzetből, a beszélő egyéni nyelvhasználatból s zármazó másodlagos jelentés. E kettő együtt a mondat tartalma - A második réteg az a szándék, amelyet a beszélő a mondat megalkotásával meg akar valósítani, például tájékoztat, felhív, érzelmet fejez ki és ezek árnyalataként: visszautasít, kér, feltételez stb. - A harmadik a szándékolt hatás. A mondatnak lényeges (de nem kötelező) tulajdonsága a szerkesztettsége. Szerkesztettség szempontjából a mondat lehet tagolt és tagolatlan. A tagolt mondatnak két fajtája van: a s zerkezetileg t eljes és a s zerkezetileg h iányos

mondat (Hová mentek?). A mondatok az élőszó és az írás önálló szakaszai A beszélőnek a valósághoz való viszonya és szándéka erősen hat a mondatok nyelvi megformálásának módjára, az ezen alapuló eltérő kifejezésmódot nevezzük a mondat modalitásának. Az alapvető modalitás alapján öt mondatfajtát különböztetünk meg: kijelentő, kérdő, felkiáltó, óhajtó és felszólító mondatot. A m agyar n yelvben a m ondatfajták megformálásának legfőbb nyelvi eszközei: az igemódok, a mondatfonetikai eszközök (hanglejtés, hangsúly, szünet, hangmagasság), írásban az ezekre utaló írásjelek, bizonyos lexikai elemek (módosítószók, névmások, indulatszók) De szerepe v an a m odalitás n yelvi k ifejezésében a s zórendnek, a m ondatok s zerkesztettségi fokának is. Cselekvés értékű mondatok: Pl. í géretet t enni c sak s zavakkal, t ehát e gy m ondat kimondásával l ehet. De cselekvés értékű mondat a házasságkötéskor

kimondott I gen; a köszönések, a bocsánatkérő mondat is. 7. A mondat szintagmatikus szerkezete A mondatban lévő szavak – a r agok, j elek é s bi zonyos s zórendi köt öttség r évén – különböző kapcsolatban vannak egymással. A s zavak m ondatbeli v iszonyai s zorosan összefüggenek azzal is, hogy a mondatnak mely szintjén helyezkednek el. Külön nyelvtani szintet jelent ugyanis az állítmány az alannyal (I. szint) és a közvetlenül hozzá tartozó bővítményekkel (II. szint) Vannak a zonban a lsóbb s zinteken elhelyezkedő elemek is a mondatban, amelyek nem közvetlenül a mondatot bővítik, ha nem csak egy-egy mondatrészt. A mondat általában nem egyszerűen szavakból, hanem szavak kapcsolataiból épül fel. Ezeket a szókapcsolatokat a nyelvtudományban szintagmának nevezik, a t ovábbiakban mi is így említjük őket. A szintagma egymással nyelvtanilag meghatározott viszonyba lépő szavak kapcsolata. Tagjaik háromféle viszonyban

állhatnak egymással - Az alany és az állítmány úgynevezett hozzárendelő viszonyban van egymással: mindegyik feltételezi a másikat, és a kettő együtt adja a mondat szerkezeti magját. - A szintagmák másik fontos csoportja az alárendelő szerkezet. Ide t artozik a tárgyas, a határozós és a jelzős kapcsolat. Az alárendelő elnevezést az indokolja, hogy ezekben a szókapcsolatokban mindig van egy alaptag, és ezt bővíti, árnyalja a meghatározó tag. A halmozott mondatrészek mellérendelő viszonyban vannak egymással. Az átmeneti alakulatokat a nyelvtudomány álszintagmáknak nevezi. Közös t ulajdonságuk, ho gy egy fogalomszónak ( ige va gy névszó) é s egy a lakilag ön álló, de n yelvtanilag csak ki egészítő szerepű szónak (névelő, névutó, igekötő, néha létige) a kapcsolatai. Alakilag tehát a szószerkezetekhez á llnak köz elebb, de n yelvtani s zerepük i nkább a t oldalékos s zavakéval mutat közelebbi rokonságot: a kapu

mellett vagy a kapunál. Vannak azonban nyelvünkben úgynevezett állandósult szókapcsolatok: részt vesz, perbe fog. Ezeket már szó értékű nyelvi elemeknek tekintjük Mondataink t udatos m egformálása, al akítása, a n yelv h asználata s zempontjából az a felbontás i s f ontos, a mely a mondatok egyes részleteinek a közlésfolyamatban betöltött szerepét mérlegeli. A beszédbeli mondatok ilyen szempontú részekre bontását hívjuk aktuális tagolásnak. Szövegünk mondatai általában egy új közléselemmel viszik előbbre a közlésfolyamatot. Eszerint tehát a mondat egyik részlete a közlésfolyamat szempontjából új mozzanatot tartalmaz. Ezt a részletet nevezi a nyelvtudomány a mondat rémájának. Az ismert elemet tartalmazó részlet a beszédbeli mondatban a téma 8. A névmások szerepe a szövegszerkesztésben A névmások jelentése: A névmásoknak alapvető jellemvonásuk, hogy a többi szónál közvetlenebb kapcsolatban vannak a

valósággal, teljes jelentéstartalmukat csak az élő szövegben vagy egy adott beszédhelyzetben kapják meg. A legfőbb szerepük a közlésfolyamatban: A névmások legfőbb szerepe más szavak helyettesítése, ne vüket i s i nnen ka pták: ne vek másai. A né vmás he lyettesítheti a m ondat, a tagmondat egy korábban előfordult vagy később említendő szavát, szószerkezetét, d e összefoglalhatja egy mondat vagy akár egy egész bekezdés tartalmát is. Mondatrészi szerepük: A né vszókat, ha tározószókat m ondatrészi s zerepükben i s helyettesíthetik, ez ért mindenféle mondatrész szerepét betölthetik, de ál talában n em lehetnek s zintagmák al aptagjai. / A névmások kaphatnak jeleket és ragokat, képző azonban csak kivételesen járulhat névmáshoz. Osztályozásuk szempontjai kettősek Egyfelől azt vesszük alapul, milyen szófajokra utalhatnak. a) csak főnévre irányuló, ún egyirányú névmásokat b) főnevet, melléknevet, számnevet és

határozószót helyettesítő ún. többirányú névmásokat. / A személyes névmás: Az eg yirányú n évmások, v agyis a s zemélyes, v isszaható, kölcsönös és birtokos névmások elsősorban utalással helyettesítenek. A személyes névmás külön jelentésárnyalat nélkül helyettesíthet főneveket. A névmásítás és a törlés: A szövegben, mondatban ismétlődő főnevet nem mindig kell névmással helyettesítenünk (névmásítanunk). A másodszor előforduló szót sokszor ki is hagyhatjuk (törölhetjük). A törlésre az ad lehetőséget, hogy a magyar nyelvben az i gei személyrag egyértelműen utal az alanyra és sokszor a tárgyra is. A visszaható és a kölcsönös névmás: A visszaható és a kölcsönös névmás is főnévre utal, de sajátos jelentéssel. Visszaható névmással kell helyettesítenünk a mondat tárgyát vagy határozóját, ha azonosak a mondat alanyával: Klári nézi Klárit a tükörben – Klári nézi magát a tükörben. A

birtokos névmás: A bi rtokos né vmás ne m e gyetlen s zóra, ha nem ké t s zó viszonyára utal: a birtok és a birtokos viszonyára. / A többirányú névmások: A mutató, kérdő, vonatkoztató és határozatlan névmások mindegyike a főnévre, melléknévre, számnévre, határozóragos n évszóra vagy határozószóra va ló ut aláson kí vül s ajátos s zerepet i s be tölt a mondatban. A mutató névmás: A mutató névmás kifejezhet azonosítást, nyomósítást, helyettesítő szerepében é rintkezik a s zemélyes n évmással. A m utató n évmás ál talában h angsúlyos s zó a mondatban. Utalószóként állhat a főmondatban, és ezzel előre- és v isszautalhat ar ra a mondatrészre, amelyet tagmondat formájában fejeztünk ki. A vonatkozó névmás: A vonatkozó névmás kötőszóként bevezeti a tagmondatot, és egyúttal teljes értékű mondatrészi szerepe is van benne. A kérdő névmás: A kérdő névmás, mint a kiegészítendő kérdés legfőbb

kifejezőeszköze egy a kérdezőtől nem vagy nem jól ismert fogalomra utal. Mindig a mondat főhangsúlyos része. A határozatlan névmás: Határozatlan n évmás n éven t öbbféle j elentéstartalmú névmást f oglalunk ö ssze: K ifejezhet h atározatlanságot: valamelyik, m ásik ; általánosítást: mindenki, bármennyi; és tagadást: semmilyen, sehol. 9. Alárendelő viszonyok az egyszerű és az összetett mondatban, valamint az összetett szavakban Az alárendelő szintagma tagjaira jellemző nyelvtani viszonyok nem korlátozódnak az egyszerű mondatra. A z i gei állítmány k ivételével b ármely mo ndatrészi tartalom kifejezhető mellékmondat formájában. Alárendelő viszonyban lehet egymással az összetett szavak egyik csoportjában az elő-és utótag. Az alárendelő mondat tagmondatainak kapcsolata és szerepe: Az ö sszetett mondatoknak azt a csoportját hívjuk alárendelőnek, amelyben a t agmondatok nem egyenrangúak, nem egy szinten helyezkednek

el: az egyik a főmondat, s ennek valamelyik mondatrészét f ejti k i a másik, a z a lárendelt me llékmondat. A k iemelt m ondatrész h elyén a főmondatban gyakran utalószó áll. Az alárendelő mondatok csoportjai a mellékmondat kötőszavai szerint: Az alárendelő mondatokat a mellékmondat kötőszava alapján is lehet osztályozni. Van olyan kötőszó, amely a mellékmondat jelentése szempontjából tartalmatlan, ilyen például a már említett „hogy” kötőszó. Más kötőszók elárulnak valamit a mellékmondat jelentéséből: mert, ha, mint stb. Sajátos jelentéstartalom a mellékmondatokban: Az alárendelő összetett mondatokat gyakran árnyalja valamilyen sajátos, nem mondatrészi szerepű jelentéstartalom. Ilyen p éldául a feltételesség v agy a h asonlítás. A f eltételes me llékmondat je llegzetes kötőszava a: ha. A hasonlító mellékmondatban pedig hasonlítással tesszük tartalmasabbá, pontosabbá a főmondat egy részletét. Jellegzetes

kötőszava a: mint E két árnyalat keveredhet is egymással, ezt mutatja a: mintha kötőszó. Az alárendelő mondat helyesírása: Az alárendelő mondat tagmondatait írásban vesszővel választjuk el egymástól. A mondatvégi írásjellel a főmondat modális alapértékét fejezzük ki. Az alárendelő összetett szó összefüggése a szószerkezetekkel: Az alárendelő összetett szavak egy csoportjában az elő-és utótag viszonyát vissza lehet vezetni az alárendelő szószerkezetek tagjainak kapcsolatára: az utótag szerepe megfelel az alaptagénak, az előtagé pedig a meghatározó tagénak. Az alárendelő összetétel típusai: Sok ol yan ös szetételük va n, a zonban, a mely bonyolultabb szerkezeteket, néha egy teljes mondatot sűrít magába. (kalandvágy, tengerjáró, vámvizsgálat, hóf ehér). Napjainkban gyakoribb az ilyen jelentéssűrítő összetételek keletkezése. Az összetet szó helyesírásának legfontosabb szabályai: Az ö sszetett s zavakat

egybe- vagy külön írjuk. A kötőjelet ott tesszük ki, ahol a szó logikailag két egységre bontható: t ehergépkocsi-vezető. Az összeforrottság mértékét gyakran az fejezi ki, hogy a szavak közti alárendelő viszonyt jelöli-e rag vagy sem. Az ún j elölt kapcsolatokat általában nem írjuk egybe: részt vesz, harcba megy. A mellérendelő viszony fogalma és fajtái: A mellérendelő viszonyban levő tagok egy szinten helyezkednek el, egyenrangúak: nincsenek egymással nyelvtani függésben, hanem csak tartalmi kapcsolatban vannak. A mellérendelő kapcsolatok fajtáival és jelzésükkel kapcsolatos, ellentétes, választó, következtető, magyarázó. A mellérendelő összetett mondatok fajtái: - kapcsolatos: A kapcsolatos mellérendelésben a második tagmondat továbbfűzi, újabb tartalommal egészíti ki az elsőt. (nemcsak hanem is, semsemis is, sőtis). Választó: A választó mondat tagmondatai különféle lehetőségeket tartalmaznak. A két mondat

összehasonlításával azt akarjuk kifejezni, hogy a különféle lehetőségek között választani lehet vagy kell. (vagy vagy, akár akár) - Ellentétes: Az el lentétes m ellérendelés k ét m ondat s zembeállítására ( azonban, ellenben, p edig) v agy egymást k izáró t artalmára é pül ( nem ha nem). S ajátos, külön viszonyfajta az ún. megszorító ellentétes viszony Az ilyen mondatokban a második tagmondat korlátozza, megszorítja az első mondat tartalmát. A megengedő mondat átmentei mondatfajta az alá-és mellérendelés között. Jellemző kötőszava: bár, bárha, noha, ámbár. - Következtető és magyarázó: A következtető mondat második tagmondata az elsőből adódó következtetést, okozatot, következményt mondja meg, s leggyakrabban a tehát, így ezért kötőszó vezeti be. A magyarázó mondatban viszont a második tagmondat az elsőben adott tartalom okát, indokát, előzményét világítja meg, hiszen, ugyanis, tudniillik.

Szinteződés és tömbösödés a többszörösen összetett mondatban: A t öbbszörösen összetett m ondatokban pedig m ár i gen gyakran ke veredik a z a lá- és mellérendelő viszony szinteződésével és tömbösödésével. Az egymásnak mellérendelt mondatok egymással egy szinten állnak, az alárendelő mondat tagmondatai viszont különböző szinten. A mondategységek (tagmondatok) azonban igen változatosan tömbösödhetnek. A mellérendelő szintagmák fogalma, fajtái: A mellérendelő kapcsolatok típusai megtalálhatók a mellérendelő szószerkezetekben is: lát és hall, pihenni, nem pedig dolgozni, élve vagy halva, gyorsan, tehát loholva, loholva, hiszen gyorsan. Jellemző nyelvtani vonásuk, hogy a m ondatban a zonos m ondatrészi s zerepben á llnak. A ké t t ag s zófajai t ermészete i s gyakran megegyezik. A mellérendelő szószerkezeteket másképpen halmozott mondatrészeknek szoktuk nevezni. Kötőszavai és helyesírása: Írásban a

mellérendelő szószerkezetek t agjait t öbbnyire vesszővel választjuk el egymástól, kivéve, ha az és, s, meg, vagy kötőszót használjuk. A mellérendelő összetett szók csoportosítása: A mellérendelő összetett szavak tagjainak v iszonya ál talában kapcsolatos (már-már, búbánat ) ritkábban ellentétes (jönmegy). Í gy a mellérendelő szó létrejöhet szókettőzéssel (egy-egy, m ár-már, nono ) és két külön szó összekapcsolódásával (él-hal. Perpatvar) Ikerítéssel mende-monda, izeg-mozog, ejnye-bejnye. Főbb helyesírási tudnivalók: A mellérendelő összetett szavak egybe vagy kötőjellel írjuk. Az írásmód a két szó összeforrottságának mértékétől függ A szorosabb, egybeírt szerkezetet az jellemzi, hogy csak az utótag vesz fel ragot, jelet, képtőz: limlomot, limlomok, limlomos. A l azább s zerkezetű kötőjellel írt összetételeket arról ismerjük fel, hogy ezeket általában kül ön-külön t oldalékoljuk:

girbén-görbén, é lt-halt, ágas -bogas. U gyan csak kötőjellel írjuk a szóismétléssel keletkezett összetételeket. - 10. A szórend és az aktuális mondattagolás Kötöttség és szabadság a szórendben: Szórendi kötöttség egy-egy mondatrész helyét nyelvtani s zabályok ha tározzák m eg; S zórendi szabadság: a r észek he lyét a m ondanivaló értelme a beszélő szándéka szabhatja meg. A magyar nyelv szabad szórendű nyelv Egyenes, fordított, megszakított szórend: Egyenes a s zórend a kkor, ha a részek alapszórendnek megfelelő. Fordított a sorrend, ha az elemek ehhez képest felcserélődnek Megszakított, ha a két összetartozó rész közé egy harmadik ékelődik: el akar menni, tanulni is fog. A szövegben és az összetett mondatokban: A szöveg szintjén csak a k özlés igénye és a m ondanivaló l ogikája s zabályozza a m ondatok s orrendjét. C saknem ug yanezt a szabadságok tapasztaljuk a mellérendelő összetett mondatokban. Itt

azonban már van szerepe a magyarázó és a következtető mondat szétválasztásában. Az alárendelő összetett mondatokban tagmondatok sorrendje lehet egyenes, de lehet fordított és megszakított is. A szintagmák sorrendi kérdései: Ha eg y s zó mondatrészi s zerepe m ás n yelvtani eszközzel is ki van fejezve akkor szabadabb a szórendje. Szabad tehát az alany és az állítmány sorrendje egyeztetésük miatt, a tárgy és a határozó helye a ragozás miatt. A szórend szófaji kötöttségei: Csak a z á llítmány i gei r észéhez k apcsolódhat az –e kérdőszó: eljött-e, el ak ar-e j önni, e ljöhetett vol na-e? É s, c sak ha hi ányzik a m ondatból a ragozott ige, akkor csatlakozhat az ezt alkalmilag helyettesítő más szóhoz: nem megyek el. – Nem-e? – Elment. – El-e? – A szórend szerepe a mondanivaló kiemelésében: A szórendnek azt kell szolgálnia, hogy kellő kiemelést kapjon a lényeges mondanivaló és arányosan rendeződjön el

körülötte a kevésbé fontos új és a már ismertre való utalás, így kell elősegíteni a hallgató felfogó munkáját. A szórenddel élőbeszédben szorosan összefügg a hangsúly és a hanglejtés A magyar nyelv alapszórendje: A magyar nyelvben semleges, racionális közlésben a háromtagú mondat élén általában az alany áll, ezt követi a t árgy vagy a h atározó (Ha a tárgy határozatlan), ma jd a z á llítmány. E gy másik s zórendi t ípusban a z alany után a z á llítmány következik, és ezután a bővítmények (Ha a tárgy határozott, vagy ha az állítmány igekötős ige). A nyomatéktalan és a nyomatékos mondat szórendi kérdései: A n yomatéktalan mondatban minden rész egyformán fontos, ilyenkor az állítmány egyenes szórendben van, és a mo ndat b ármely h elyén á llhat. A n yomatékos mo ndat min dig ta rtalmaz e gy értelmileg, érzelmileg kiemelt részt. 1, Lehet az állítmány kiemelt, főhangsúlyos rész, ilyenkor az

állítmány egyenes szórendű, mindig új szakaszt kezd és általában a mondat belsejében, a 2., 3 Szakaszban áll 2, Lehet más mondatrész a főhangsúlyos, ez a kiemelt rész közvetlenül az állítmány előtt áll, amelynek ilyenkor fordított a szórendje. 11. A szóelemek A szó: szótári szó és szóalak: Morféma (szóelem) n éven f oglaljuk ö ssze a n yelv legkisebb jelentéssel bíró egységeit: A szavakat és különféle toldalékokat. A szótári szó tehát a nyelv, a szóalak pedig a beszéd egysége. A morfémák csoportosítása alaki önállóságuk szerint: 1. Szabad morfémák: A morfémakapcsolatuk első helyén rendszerint a szótári szó áll, amelyet ebben a vonatkozásban, a teljes szóalak kiindulópontjaként szótőnek nevezzük. A szótövek többsége önállóan, más szóelemektől függetlenül is előfordulhat, éppen e jellemzőjük miatt szabad morfémáknak nevezzük őket. 2. félszabad morfémák: Vannak olyan szavak, amelyek

önállóan nem fordulnak elő, csak m ás s zótövekkel e gyütt. B ár ve lük ne m olvadnak ös sze e gyetlen s zóvá, j elentésük viszonyító, járulékos jellegű. Ilyenek, pl: a névutók, névelők és – részben – az igekötők Ezeket f élszabad m orfémáknak ne vezzük, m ásként i nkább s zerepükre figyelve: á lszóknak (viszonyítószóknak). 3. kötött morfémák: A m orfémák ha rmadik c soportját a t oldalékok a lkotják, e zért csak szótövekhez kapcsolódva fordulhatnak elő. A képzők: A toldalékok első helyén, közvetlenül a szótő után a képzők állnak. Mindig társulhat hozzájuk újabb képző, előttük jelek és ragok nem állhatnak, utánuk azonban igen. A jelek: A jelek a toldalékok között belső helyzetűek, a képzők után és a rag előtt helyezkednek el, egynél több is járulhat a tőhöz, de utánuk csak ragok következhetnek. Nem hoznak l étre új s zótári szót, ne m vá ltoztatják m eg m ondatbeli s zerepét s em,

de egy-egy nyelvtani jelentésmozzanattal gazdagítják a szótőben kifejezett jelentéstartalmat. A ragok: A ragok a szóalak zárómorfémái, nem követheti őket más morféma, és egy ragnál t öbbet n em t artalmazhat eg yetlen s zóalak s em, m eghatározzák a szóalak m ondatbeli szerepét. Az előhangzó: A szótövek és a toldalékok között egyes alakokban e gy rövid magánhangzó ( a–e, ó -ő) jelenik meg. Ezeket – leíró s zempontból – a t oldalékok r észének tekinthetjük, mint előhangzókat. A szavak alakrendszere: Az egy szótőből létrehozható szóalakok száma és az alakok egymáshoz való viszonya rendszert alkot. Ezt nevezzük a szavak alakrendszerének Az ige alakrendszere: A magyar mondatban az igealak a tő jelentésén túl még kötelezően öt jelentésmozzanatot tartalmaz: A cselekvés módjának, idejének, a cselekvés személyének, számának, a tárgy határozottságának jelölését. Egy-egy m agyar i ge t eljes alakrendszerben

legkevesebb 37 alak lehet, a tárgyas igéknek pedig 80 alakja. A régi magyar nyelvben az igék egy részének a többiektől eltérő alanyi ragozása volt, ezt nevezzük az E/3. Személyben lévő -ik –ről ikes ragozásnak. A főnevek: A magyar főnevek az igékhez hasonlóan három féle toldalékot vehetnek fel: képzőt, jelet, ragot. Kötelező a főnevek szóalakjában a számra és az esetre utalás A melléknevek és a számnevek alakrendszere: A m elléknevek és ve lük e gyütt a számnevek alakrendszere szegényesebb a főnevekénél. Ennek, azaz oka, hogy leggyakoribb feladatkörükben, jelzőiben, szótári alakjukban szerepelnek. A melléknév jellegzetes határozói ragjai: -n (különböző előhangzóval), - lag, -leg, -ul, -ül. A számnevek ragjai: -an, -en, -szor, szer, -ször Az igenévi-névmási személyragozás: A n évmások al akrendszere n agyrészt megegyezik a n évszók j elentésével, r agozásával. E z al ól k ivétel a s zemélyes névmás

ragozása, amelyben szótőként általában a megfelelő rag vagy névutó szerepel, a s zámra és a személyre pedig az ún. igenévi-névmási személyrag utal 12. A nyelvi jel jelentése A nyelv egyik fontos sajátossága, hogy jelek és szabályok rendszere. Szerkesztett jelek: a jelkapcsolatoknak sajátos formái az állandósult szókapcsolatok, közöttük a szólások, amelyek alakjuk szerint több szóból álló szerkezetek, de j elentésük általában e gyetlen s zóénak f elel m eg: tehát szóértékű nyelvi elemek. A s zólások ol yan állandósult szókapcsolatok, amelyeknek mindig van valami érzékletes, képi sajátosságuk, de ennek eredeti jelentése már elhomályosult, és csak a kapcsolat egészének van jelölő értéke. A hangalak: A s zó ér zékelhető oldala mindig valamilyen hangalak. Egy hangalak természetesen csak akkor tudja betölteni a nyelvi jel szerepét, ha a nyelvet beszélők közössége számára felidéz valamit, mégpedig mindenki

számára lényegében ugyanazt: tehát megegyezés szerinti jelentése van. A hangalak és a jelentés kapcsolata: A hangalak és a j elentés kapcsolata a l egtöbb szóban pus ztán ha gyományon, m egszokáson a lakul, ne m pe dig va lamilyen r eális összefüggésen. A hangutánzó és a hangfestő szók: Van a zonban a s zavaknak e gy ol yan c soportja, amelyben a hangalak és jelentés kapcsolatának reális alapja is van: a hangutánzó és hangfestő szókat soroljuk ide. PL: Brummog, loccsan, kukorékol; libben, alamuszi, pipogya, tutyi-mutyi Egy szó jelentésének meghatározása: A m eghatározásában az a c élszerű eljárás, hogy a mikor e gy s zó j elentését m eghatározzuk, be soroljuk e gy t ágabb f ogalomkörbe. M ajd megkeressük azokat a j egyeket, am elyek e t ágabb fogalomkör m ás t árgyaitól megkülönböztetik. 13. Azonos alakúság, többértelműség és rokonértelműség a nyelvben A be szédben g yakran a zt t apasztaljuk, hogy e gy-egy s

zóelem h angalakjához n em cs ak eg y, hanem több jelentés is fűződik, de az sem ritka, hogy hasonló vagy rokon jelentést teljesen különböző hangalakú szavak idéznek fel. Egy jelentésű szavak, szóelemek: Egyjelentésűnek tekintünk egy szóelemet akkor, ha az adott jel hangsora – a szövegkörnyezettől függetlenül - csak egy jelentést idézhet fel. Erre leginkább egyes összetett szavaink körében és némely toldalék esetében találunk példát. Azonosalakúság: Két vagy több jelentés között nincs kapcsolat, a különböző jelentésű jelek hangalakbeli azonossága általában véletlen. Jelentésbővülés: Az egy alakhoz fűződő több jelentés igen gyakran nem véletlen egybeesés, hanem egy szó, szóelem jelentésbővülésének eredménye. PL: csiga: - alany, állat, - tészta, - lépcső, - kakaóscsiga Többjelentésű szavak: Az o lyan s zavakat, am elyben egy h angsornak t öbb j elentése van, és a jelentések között kapcsolat van,

többjelentésű szavaknak nevezzük PL: a tanács szó, a volt közigazgatási intézmény jelentéséből alakult ki az intézmény helyét is jelölő „épület” megnevezése. A hasonló alakú szavak helyes használata: A ha sonló a lakú s zópárok t agjai rendszerint közös tőből származnak, d e m ás-más képzővel kapcsolódnak össze: Egyelőre – Egyenlőre, Fáradság – Fáradtság. Szorosabb és tágabb értelemben vett rokonértelműség: A s zorosabb ér telemben vett rokon értelmű szavak a valóságnak ugyanarra a mozzanatára vonatkoznak: autó – gépkocsi, bicikli – kerékpár. A z e gyik s zó a m ásikhoz ké pest va lamilyen é rzelmi, szemléletbeli többletet fejez ki, tágabb értelemben vett rokon értelműségről beszélünk. Fokozati különbség van a fut, szalad, rohan igék között, szemléletbeli eltérés az énekel és a kornyikál között. 14. A hangok találkozásának és előfordulásának szabályszerűségei A hangok

találkozása a beszédben: A beszéd egyik legfőbb jellemzője, hogy a hangokat nem elszigetelten, hanem egy összefüggő folyamat részeként mondjuk és halljuk. Ez kisebb-nagyobb m értékben módosítja az egymás mellé kerülő hangok fiziológiai tulajdonságait. E zt a j elenséget alkalmazkodásnak ne vezzük A m ássalhangzók találkozásakor: ha sonulás, ös szeolvadás, r övidülés; a m agánhangzók ka pcsolatában pe dig; hangrend és illeszkedés. Az alkalmazkodás legfőbb esetei: A közvetlenül egymás mellé kerülő mássalhangzók hasonulása lehet részleges és teljes. A részleges hasonulás: A részleges hasonulás egy megkülönböztető jegy tekintetében változtatja meg az egymás mellé kerülő mássalhangzók egyikét. Leggyakoribb es ete a zöngésség szerinti: a második hang zöngésíti vagy zöngétleníti az előtte álló mássalhangzót. Sokkal szűkebb körű a képzés helye szerinti részleges hasonulás, ekkor egyetlen hang: az

„n” képzésének h elye v áltozik m eg, h a u tána aj akhangú m ássalhangzó köve tkezik: színpad ( e.: szímpad), különben (e.: külömben) A teljes hasonulás: Teljes hasonulás akkor következik be, ha két különböző képzésű mássalhangzó teljesen egyneművé válik. PL: - írásban jelölt, - írásban jelöletlen Az összeolvadás: Az összeolvadás két különböző mássalhangzónak egy harmadik hosszú hanggá való átalakulása PL: építész (e.: építsz) szabadság (e: szabaccság) kabátja (e: kabátyja) tanítsuk (e.: taníccsuk) A rövidülés: Egy hosszú és egy rövid mássalhangzó kerül közvetlenül egymás mellé, ilyenkor a hosszú mássalhangzó megrövidül a kiejtésben. A hangrend: A magyar nyelv hangzási sajátságainak egyik legjellemzőbb vonása a hangrend és az illeszkedés. - Mély hangrendű szavak: PL: boldog, kapu - Magas hangrendű szavak: PL: idő, üzen - Vegyes hangrendű szavak: PL: összeolvas, szárazföld, ideális,

operatőr Az illeszkedés: Az i lleszkedés e nnek az á llapotnak f enntartását bi ztosító n yelvi működés: Olyan hangalakú toldalékot fűzünk a szóhoz, amellyel fenntartható az eredeti hangrendűség: PL: fésülködik, gondolkodik - Mély toldalékot fűzünk a vegyes hangrendű szavakhoz, ha az utolsó magánhangzó mély PL: virággal, sziromban. - Magas a toldalék, ha az utolsó szótagban ö-ü van Pl.: sofőrnek, kosztümben Ingadozik a nyelvhasználat a mély magánhangzó + e hangot tartalmazó szavakban: Ágnesnak – Ágnesnek, f otelban – fotelben, d e m ágnesez. A z ö sszetett s zavak t oldalékát az u tótag hangalakja szabja meg: PL: várkertből, kertajtóból, gépkocsival. A toldalékok hangrendi változatai: A toldalékok egy részének csak egy alakja van. Egyalakú minden olyan toldalék, amelyben csak mássalhangzó van vagy i, í, é magánhangzó. A toldalékok nagy része kétváltozatú: -ra, -re, -o, -ő, -juk, -jük. Egyes toldalékoknak

három alakjuk is van, egy mély és két magas változat: -szor, -szer, -ször. 15. A stílus fogalma, a stílus hírértéke Tartalom és kifejezésmód: A stílus elemzésekor azt vizsgáljuk, hogy a szöveg nyelvi elemei – például szavai, szerkezetei – milyen viszonyban vannak a kifejezendő tartalommal, és hog yan ha tnak a z ol vasóra va gy h allgatóra. A s tílus u gyanis a n yelv h asználatának jellegzetes módja. Alakulását több tényező befolyásolja: a beszélő egyénisége, lelkiállapota, a szöveg tartalma és műfaja. A választás és az elrendezés szerepe: A stílus tehát mindig választás e redménye: a többé-kevésbé s zinonim nyelvi e lemek köz ül a zt ha sználjuk, a melyik m ondanivalónknak, a beszédhelyzetnek, ízlésünknek leginkább megfelel. Ez a választás természetesen gyakran nem tudatos. A szöveg megformáltságának, csiszoltságának szintje azonban általában összefügg a tudatosság fokával. Ezért a stílus másik

fontos tényezője, hogy a kiválasztott nyelvi elemeket hogyan r endezzük e l: m it m ivel é s hogy an ka pcsolunk ös sze. Reggel: T alpra, gyerek! M ás mint a Nemzeti dalban: Talpra, magyar! A stílus: A s tílus - működését tekintve – mindig v álasztás és el rendezés er edménye, hatására n ézve p edig a k özlés gazdagítása a s zavak f ogalmi j elentésén t úl v alami gondolati, hangulati, érzelmi többlettartalommal. A stíluselem: A s tílus hatásának f orrását ke resve a s zöveget, a m ondatot á ltalában felbontjuk kisebb egységekre, ún. stíluselemekre Mi válhat stíluselemmé? Bármilyen nyelvi elem és egység: vagyis bármelyik hang, szó, toldalék, szókapcsolat, szerkezet, mondatforma stb. A stílusérték: Egy nyelvi elemnek az adott szövegben érvényesülő sajátos jelentéstöbbletét s tílusértéknek ne vezzük. A lapja a m egszokott ha sználattól va ló ki sebbnagyobb egyéni eltérés A valóság ábrázolása: Beszédünkkel

általában a valóságot akarjuk ábrázolni, illetve a valóságnak gondolatainkban tükröződő képét. Az ábrázolás legfőbb stilisztikai követelménye, hogy a valósággal azonosítható legyen, tehát szemléletes, pontos, árnyalt. A hallgató érdeke: A beszélőnek mondanivalóját olyan módon kell megfogalmaznia, hogy a szándékolt hatást tegye a hallgatóra. Ennek legfőbb feltétele a fogalmazás világossága, a hallgató érdeklődését kiváltó és fenntartó élénkség, az érzelmi azonosulást biztosító hangnem. 16. A stílusárnyalatok A stílus kifejezőereje: A stílus egyrészt akkor érezzük kifejezőnek, ha a beszélő maximálisan él azzal a lehetőséggel, hogy a nyelvi elemek jelentése a felhasználáskor feltöltődhet alkalmi többlettel, másodlagos jelentéssel. A stílus expresszivitásán azt is értjük, hogy mennyire közvetíti az érzelmeket, hangulatokat, a képzelet és a gondolatok mozgását. Az erősítés: Elsősorban az

érzelmek visszaadásának sokféle stiláris árnyalata tartozik ide. Közös néven erősítésnek nevezhetjük ennek tö bbféle v áltozatát: nagyítást, túlzást; a gúnyos kicsinyítést; a kedveskedő kicsinyítést. Az erősítés nyelvi eszközei: A b eszéd s zemélyes t artalmát eg yaránt h ordozhatják a nyelv zenei eszközei, a szavak és a szerkezeti formák. a) Kifejező hangulatváltozások (kittűnő!) Hanglejtés, nagyobb szünet (gyorsabb vagy lassabb tempó) b) Expresszív érzelmi tartalmú szavak választása: a kér helyett, kunyerál Archaizmus: poéta (költő) Neologizmus: foghíjtelek (üres telek) Idegen szó: Anzug (ruha) Szakszó, argó kifejezés: nagyobb sebességre kapcsol (siet) Szókép: a Föld füle (rádió teleszkóp) Szólás: szegre akasztotta elveit (feladta) Rokon és ellentétes jelentésű szavak: káros és kóros jelenségek c) Az ismétlés sokféle változata: egyszerű ismétlés, halmozás, felsorolás, fokozás. Az eufemizmus: A

hallgatót tapintatból kímélő, a mondanivalót enyhítő eljárást eufemizmusnak nevezzük. Az enyhítő, szépítő szándékot kifejezhetjük beszéddallammal, hangsúllyal, tempóval is. A stílusárnyalatok fajtái: Kedélyes, tréfás, fennkölt, ünnepélyes, bizalmas, fesztelen, családias. A s tílusárnyalatot m ás s zóval ha ngnemnek i s s zokták ne vezni A ké t legszélsőségesebb hangnem a pátosz és a gúny, illetve a nekik megfelelő patetikus és gúnyos stílusárnyalat. A patetikus stílus: A pátosz szenvedélyt, lelkesedést jelent. Jellemzőek rá: a pozitív, ünnepélyes, f ennkölt ha ngulatú s zavak, ki fejezések; a hé tköznapiság k erülése a mondatfajtákban, s zerkezeti f ormákban: gyakoribbak be nne, pl . m egszólítások, f elkiáltások, költői kérdések, halmozások, fokozás. A gúny és az irónia: A gúnynak va nnak f okozatai, f ajtái. A n yílt gúnyt n yelvileg leginkább túlzással, nagyítással, néha pedig sértő,

esetleg durva hatású szavakkal fejezzük ki. A gúny burkoltabb formája az irónia. Az ironikus stílusra az a jellemző, hogy a k áros, elítélendő, rossz jelenséget éppen ellenkezőleg írjuk le. A humor: A gúny mindkét formája azzal távolít el valamitől, hogy kinevetteti velük. Nevetést a zonban hum or i s ki válthat. E z a bban kül önbözik a g únytól, h ogy m egbocsátóan, kedéllyel, nemegyszer pedig részvéttel kezeli azt, amin nevetünk. A stílus felidéző ereje: A s tílussal f elidézhetünk r égebbi ko rokat, s ajátos beszédmódot, jellemző környezetet, helyzeteket. A nyelvi utánzás, a paródia: A nyelvi utánzásnak az irodalomban kialakult igényes változat a stílusparódia. 17. A tudományos és a publicisztikai stílus A legjellemzőbb műfajok: a tudományos értekezés, az esszé, az ismeretterjesztő cikk, tanulmány vagy előadás, szakmai vita, hozzászólás, felelet, dolgozat és a szakmai kérdésekről folytatott

kötetlenebb beszélgetés. A szövegformálás minden eszközének azt kell szolgálnia, hogy a valóságról adott kép minél pontosabb, egyértelműbb és árnyaltabb legyen. Ehhez képest másodlagos a beszélő személye, és egysíkúbb a hallatára tett hatás szándéka is, elsősorban a megértés. A tudományos stílusréteg szókincse: A tudományos stílusban a szóválasztás alapja a nemzeti i rodalmi n yelv és a s zakmai n yelvváltozatnak s ajátos s zókincse: a s zakszavak é s szakkifejezések. Legfőbb követelmény a szavak egyértelműsége Mondatszerkesztés: A mondanivaló megszerkesztésében is kiemelkedő szerepe van a világosságnak, gazdaságosságnak. A szövegalakítás: Meghatározó vonás a t udományos s tílusban az i s, hogy az üz enet teljes tartalmát a nyelvi eszközök hordozzák, a szövegen kívüli, alkalmi beszédhelyzetnek, a nem nyelvi kifejezőeszközöknek (a gesztusoknak, a hanglejtésnek stb.) még az élőszóbeli változatokban

is alig van szerepe. A sajtó a publicisztika feladata: A s ajtó f eladata, h ogy b emutassa a p olitikai gazdasági társadalmi kulturális élet időszerű eseményeit, legfontosabb jelenségeit, problémáit, s így alakítsa a közvéleményt. Az újságírás feladata nem csak az egyszerű híradás, tudósítás Emellett elvi felelősséggel és meggyőző szándékkal elemzi, értékeli a politikai, társadalmi, művelődési vagy más fontos ké rdéseket, a m egfogalmazásban pe dig i rodalmi n yelvi igényesség jellemzi: ez az igazi publicisztika. Művelője, a publiciszta tehát közérdekű dolgokról szól személyes meggyőződéssel. Számára az aktualitás (például esemény, időszerű jelenség) r endszerint c sak ki indulásul s zolgál va lamely általánosabb – például pol itikai, erkölcsi, esztétikai – gondolatsor kifejezéséhez. Az újságírás műfaja: A r övid t ömör hí r, a hi vatalos köz lemény, a r észletesebben tájékoztató t

udósítás, a hí radás, a z í ró s zemélyes j elenléte f olytán e leven, s zínes r iport, nevezetes személyekkel készített interjú, a terjedelmesebb elemzést tartalmazó cikk, kritika, a rövid, csattanós, ironikus hangvételű glossza stb. A publicisztikai stílus fogalmán tágabb értelemben a rádió és a televízió nyelvét is értjük. A sajtó nyelvének jellemző jegyei: Bizonyos nyelvi divatok megfertőzik a sajtó stílusát i s. I lyen, pl a z i degen s zók f ölösleges ha sználatával, di vatos s zavakkal g yakran sablonos, terjengős kifejezésekkel. Az irodalmi igényű publicisztika stílusa: A p ublicisztikai ír ásokat á thatja a személyes, nem egyszer szenvedélyes meggyőződés. Ezért jellemzőek a publicisztikai stílusra az ér zelmileg – hangulatilag erősebb töltésű, gyakran egyéni nyelvi leleményt is tanúsító kifejezések. Az indulati tartalmat jellegzetes stílusalakzatok közvetítik: kérdések, felkiáltások, halmozások,

f okozások s tb. M ondattani s zerkesztésében s okszor pá rhuzamok é s e llentétek vannak. A szöveg kapcsolóelemeinek tudatos, pontos alkalmazása A cím és a tagolás szerepe: A jó publiciszta találó, érdeklődést keltő címmel is fokozza írásának hatását. Az újságban közlő, kifejező értéke lehet az írás képének is A betűtípusa, nagysága, valamint a szöveg, sőt egy oldal beosztása (tördelése) sokat mondhat el arról, h ogy mit ta rt a szerző és a szerkesztő különösen fontosnak, érdekesnek. Egy-egy kedvelt érdekes rovat elhelyezése címének formája már a visszatérő nyomdai képpel is elő tud készíteni bennünket, olvasókat a tartalmi jellegére hangulatára. 18. A közéleti stílus írásban és gyakorlatban A közléshelyzet a hivatalos stílusban: Hivatalos stílus. Ez a stílusréteg a törvények rendeletek, közlemények és általában minden hivatalos érintkezés jellegzetes nyelvhasználati módja. A hi vatalos s

tílus t öbb nyelvi rétegre épül F ontos m eghatározója a j ogtudományi szaknyelv, a köznyelv és az irodalmi nyelv. A hivatalos írásművek szerepe: A közéleti írások elsősorban tájékoztató és felhívó szerepet töltenek be. Mindezek miatt a hivatalos szövegekre jellemző a szerkezeti és stílusbeli kötöttség. Szóhasználat: Szakszavakat ke ll ha sználni, t árgyilagosság – mint a h ivatalos szövegek jellemző hangneme – szinte kizárja az érzelmileg, hangulatilag változatosan árnyaló nyelvi elemek használatát, a stílus személyességének lehetőségét. Néhány jellemző hiba: Hivatalos stílusunk latin és német nyelvű minták szerint alakult, ezért sok ma is benne az idegenszerűség. A terjedelmes, sok elemű jelzős kapcsolatok, az igei származékok halmozása. Káros vonása az elidegenítő, gyakran a felelősséget is megkerülő személytelenség. Bonyolultság homályosság Ilyen, pl az ún terpeszkedő kifejezések: mely

időpontban az amikor helyett; az esetében, tekintetében, vonalán és társaik indokolatlan túlzott használata; a hivataloskodó kötőszók: mindazonáltal, minek k övetkeztében, mi s zerint. A r ossz s tílusban me gírt h ivatalos szöveg n em tö lti be szerepét. Elidegeníthetik az embereket a közügyektől, kedvezőtlenül befolyásolhatja a köznyelvet. Nyilvános beszéd, előadói stílus: Az előadói stílus a korábban tárgyalt stílusrétegeket keresztező kategória. A közéleti stílus egyik változata Mindig nyilvános, mindig élőszó Az előadói stílus műfaji változatai és következményei: A legfontosabb műfajok: a tárgyalás, a hozzászólás, a felszólalás, az előadás, az alkalmi ünnepi beszéd. Különböző az alkalom és ebből következően a beszédhelyzet, a tárgy, a hallgatóhoz való viszony. Változó az előadó célja és a hallgató várakozása. Szóhasználata: Az előadói stílusnak nincs külön szókincse, alapja az

irodalmi nyelv. A szavak és kifejezések megválasztásának legfőbb szempontja, hogy a hallgató első hallásra megértse a mondanivalót. Szöveg és mondat szerkesztés: A megértés legfőbb feltétele a szöveg tudatos, gondos szerkesztése. Világos, arányos, előrehaladó szerkezet Az első rövidebb tehát kevésbé megterhelt t agmondatokat kí ván. Zavart okoz hat a s ok t agmondatból á lló, t öbbszörösen összetett mondat és a gyakori közbevetés. A hangos stílus eszközei: A jó hangzás feltétele: A tiszta szép kiejtés, a h anglejtés, a hangsúlyozás elevensége, árnyaltsága, a tempónak és a szünetnek tudatosabb használata. Az előadói stílus változása: A m agyar n yelven a s zónoklásnak n agy h agyományai vannak. Különösen a XIX században Kossuth Lajos, Kölcsey Ferenc, Eötvös József + 3.-osból 66old feladat 19. A képszerűség elemei, stíluseszközei A szépirodalom, mint kommunikáció: A s zépirodalom s ajátos kom

munikáció. A z irodalmi műben lévő művészi üzenet korokon nem egyszer nyelveken átívelve él, és jut el a befogadóhoz. Tartalma is mélyebb, sűrítettebb, eredetibb, m int a köz napi köz lésfolyamaté Hogy betölthesse ezt a szerepet, sajátos kifejezőeszközre van szükség. Ennek alapja is a mindennapokban ha sznált n yelv, de a lkalmazása, va gyis a s zépirodalmi stílus, m inden m ás nyelvhasználati módtól eltér. Ez a másféle, művészi felhasználás teszi lehetővé, hogy az író a nyelv h agyományos je leivel é s s zabályaival e gyénit f ejezzen k i. A s tilisztikum gyakoriságának és e gy-egy elem nagy erejű stílushatásának a titka rendszerint az, hogy a művész bizonyos pontokon tudatosan al tér a k öznyelvi b eszéd m egszokott s zabályaitól. A művészi nyelvhasználat szerteágazó eljárásait két alapvető törekvés jellemzi: a képszerűség és a feszültségkeltés, és oldás. A metafora: A képszerű kifejezés

legalapvetőbb eszköze a metafora. Pl: hosszú út porából köpönyeget veszek A metafora jelentésének szerkezete: Az e gyik a n yelvben s zokásos f ogalmi megnevezéssel szerepel a szövegben, a másik képi természetű. Pl: kezed pár námra hul l, elalvó nyírfaág, / de benned alszom én is, nem vagy más világ. Kezed fogalmi megnevezés, elalvó n yírfaág k épi m egnevezés. A z ö sszekapcsolás al apja a k ét s zó j elentésének és a s zót körülvevő képzettársítási udvarnak érintkezése. A költői metaforának éppen az a lényege, hogy a k ét elem jelentés a s zövegben összevillan, egymásba játszik, azonosul, de különbözik is. A metafora tehát nem egy irányba ható, hanem kölcsönhatásra épülő kép A metafora stilisztikai értéke: Szerepe van hatásában annak, hogy a fogalmi sík és a képi s ík köz ött m ekkora a j elentésbeli t ávolság, m ilyen j elentésosztályba t artoznak. A metafora a szemléletességnek, és az

érzelmi-hangulati sűrítésnek stíluseszköze. A metafora szerkezeti megformáltsága: - Egytagú metafora: dunnába butt fönn a magas - Teljes metafora: alvó kísértetek a fák - Komplex kép A megszemélyesítés: Az olyan metaforát, amelyben a kifejezendő nem élőlény, a kifejező képi mozzanat pedig élőlény (ember, állat) cselekvésére, tulajdonságára utal Pl.: mosolyogva néz rám a Dunától / a Tiszáig nyúló róna képe. A hasonlat: A metaforikus képekkel sokban rokon a hasonlat. Ez is valamilyen közös sajátosság kiemelésével vagy hangulati hasonlóság alapján kapcsolja össze a fogalmi és a képi sík e lemeit. S zerkezetében a zonban kül önbözik a m etaforától, r endszerint 3 t agból á ll: a hasonlítottból ( fogalmi s ík), a ha sonlóból ( képi sík), é s a bennük lévő közös vonásból Pl.: mint befagyott tó, nyugodt volt az arca. A hasonlat nyelvtani szerkezete: A h asonlat n yelvtani me gszerkesztettsége s zerint lehet

összetett vagy egyszerű mondat. A metonímia: A metonímiában a fogalmi és a képi sík összekapcsolás nem valamiféle hasonlóságon, hanem a fogalmak érintkezésén alapul. Ez lehet térbeli, időbeli, anyagbeli érintkezés, ok -okozati ka pcsolat va gy a rész-egész, a n em-faj f elcserélése. A sa rkon re szket egy zörgő kabát. Ebben a képben az ember a fogalmi sík eleme, zörgő kabát a képi sík a helyi érintkezés alapján. A szinesztézia: A s zinesztézia t öbbnyire hangulati ha sonlóságon, r itkábban érintkezésen a lapuló ké p. Lényege, ho gy va lamely érzékterület kö rébe vá gó fogalmat kapcsolunk össze egy más érzékterületről vett szóval Pl.: fehér csönd, hűs fényű 20. A magyar nyelv eredete és rokonsága Őshazakutatás: Az uráli őshaza helyének meghatározásában még nem alakult ki egységes álláspont a nyelvtudományban. A közismertebb álláspont az, hogy az uráli népek a nagy Volga-kanyar és az Urál

között éltek É-K-Európában. Az uráli őshazát a Közép-Uráltól északra, az Ob alsó és középső folyása mentén is keresni, tehát Nyugat-Szibériában. Az uráli nyelvcsalád: Az u ráli n yelvcsalád a K r.e V -VI év ezred h atárán k ét n agy ágra, nyelvcsoportra vált szét: az egyik a szamojéd a másik a finnugor. A legközelebbi nyelvrokonaink: Az ugar ágba tartozik a magyar, a vogul, (belső nevük mansi) és az osztják (belső nevük chanti). A legközelebbi nyelvrokonaink tehát az Obiugorok, akik Ny-Szibériában élnek A Finn-permi ág népei: A finnugor ősnép másik ága a finn-permi á g hozzávetőlegesen a Kr.e 3 és 2 évezred fordulóján vált el az ugoroktól A volgaiak vagyis a cseremiszek és a mordvinok a permiek vagyis a zürjének és votjákok. A finn ágba tartozó két legnagyobb rokon népünk az észt és a finn. A nyelvrokonság bizonyítékai: Melyek a nyelvrokonság alapvető bizonyítékai? Az összes u ráli n yelvek ö

sszevetésével m egállapítható s zókészleti eg yezések s záma m integy 1000-1200-ra tehetők. Ebből a magyarban kb 100 szó él, a többi, mintegy 1000 ősi szavunk a finnugorságig vagy az ugor együttélésig igazolható. Ez a szókészlet a magyar szókincs magja, alapja. A s zókészleti egyezéseket az ö sszehasonlítás m ódszerével az ú n s zabályos hangmegfelelésekkel lehet meggyőzően kimutatni. Vagyis az ősi örökség szavaiban az azonos helyzetben lévő hangok egy-egy n yelvben a zonos m ódon vi selkednek, vagy megmaradnak vagy azonos m ódon vá ltoznak m eg. A n yelvrokonság bi zonyítékai a n yelvtani eszközkészletben i s ke ressük. A bi rtokosnak a bi rtokszóhoz ka pcsolt t oldalékkal v aló kifejezése (a birtokos személyjelzés) pl. közös sajátossága az uráli nyelveknek A magyar nyelv külön életének helyzete: Az összehasonlító n yelvészet me llett a régészet a n éprajz a n övényföldrajz és a t örténettudomány i s s

okat t ett azér t, h ogy elődeink életét, vándorlásait, nyelvének alakulását megismerhetjük. E tudományos együttmunkálkodás révén tudjuk, pl. azt is, hogy az ugor népcsoport az ie első évezred közepéig élt együtt, s ez idő tájt a magyarság az Urál déli, ligetes dombos vidékére az Urál átjáró környékére költözött, ahol már számos idegen néppel (pl. az ős irániakkal különböző török népekkel) került kapcsolatba, s ennek nyomait őrzi szókincsünk legrégibb jövevényszókészlete. Itt kezdődik a magyar nép és a nyelv életének külön fejlődése. + 183.old táblázat (4) 21. Szókincsünk bővítésének forrásai Szókincsünk változása: A n yelv vá ltozása a l egnyilvánvalóbban é s l egnagyobb mértékben a s zókincsben m utatkozik m eg. A változásban – ha ki sebb m értékben i s – számolnunk k ell eg yes elemek el avulásával, k iveszésével. ( pl nem él a halotti beszédből ismert is at „ bizony”

é s a z Ó magyar M ária-siralomban szereplő Mária john „szív, lélek” szavunk.) A szókincs változásának fő iránya azonban a bővülés, a gyarapodás Ez mindenek előtt a társadalom, a gazdaság, a politikai viszonyok változásából, fejlődéséből következik. De az emberi gondolkodás egyre árnyaltabbá válása, az emberi megismerő tevékenység előrehaladása, a nyelv művészi felhasználása is a szókészlet gyarapodását mozdítja elő. Szókincs bővülésének forrásai: A s zókészlet bővítésének sok módja van. Mai szavaink legnagyobb hányada ún. belső keletkezésű szó: ezek a nyelvrokonainktól való elválás után keletkeztek ősi vagy idegen eredetű tövekből való képzéssel, összetétellel vagy pedig szóteremtés útján. Az ősi eredetű elemek a zonban f olyamatosan é s f okozatosan kiegészülnek más nyelvekből – tehát idegen forrásból – átvett szavakból. Belső keletkezésű szavak, a szóteremtés: A s

zóteremtésnek az t az el járását nevezzük, amelynek során nem már meglévő elemekből jön létre új szó, hanem egy új eddig nem vol t ha ngsor vá lik s zóvá. Í gy ke letkeznek, pl a z indulatszavak, a ha ngutánzó é s hangulatfestő szavak. A szóképzés: A szóképzés a legrégibb időktől máig fontos eszköze a szókincs gyarapításának A szóösszetétel: A szóösszetétel is ősi lehetősége a nyelvnek, pl. név  nő+fi, az orca  orr+száj, az öt-ven („öt+tíz”) A mozaikszó: A s zóösszetétellel r okon e ljárás a z ún. m ozaikszó a lkotása K ét változatát különböztetjük meg: a betűszókat, amelyek a szavak első betűjéből alakulnak, esetleg egy ejtéskönnyítő magánhangzó betoldásával. ELTE, MTA és a szóösszevonásokat, am elyek az ö sszetett s zavak e gy-egy darabjából tevődnek össze, OFOTÉRT (Optikai Foto Értékesítés). Az idegen eredetű szavak: Az idegen eredetű szavak körében megkülönböztetjük

egymástól a j övevényszavakat és az i degen s zavakat. A j övevényszavakat n em ér ezzük m ár idegennek, m ert ha ngzásuk á ltalában hoz záidomult n yelvünkhöz ( ezért l ett, pl . a s zláv szlivábol  sziliva  szilva), a laktanilag is b eilleszkedtek a mi n yelvünk r endszerébe, alapjává váltak képzett vagy összetett alkotásának. A jövevényszavak fogalma: A magyar nyelv jövevényszavainak nyelvi forrásai nagy mértékben összefüggenek őseink földrajzi elhelyezkedéseivel, helyváltoztatásaival, a vándorlás korában és a letelepedés után kialakul gazdasági, politikai, művelődési kapcsolataival. Iráni (pl tej, tehén, vár) és ótörök (pl túró, sajt, kecske) A jövevényszavak főbb csoportjai az átadó nyelvek szerint: A honf oglalás ut áni történelmünk ismeretében érthető, hogy a társadalmi-politikai ér intkezés r évén a s zláv és német nyelv, a római katolikus egyházi befolyás miatt pedig a latin nyelv

hagyott leginkább nyomot a szókincsünkben. Olasz eredetű szavakat ( pl lovagi é let: l ándzsa, pál ya; művelődés: opera freskó, szóló; kereskedelem, hajózás, piac, gálya és gondola ; növények, ételek: narancs, mandula, mazsola, torta stb.) Román jövevényszavak (pl cimbora, poronty, kopé) N émi f rancia h atás s zóátvétellel ( pl. kilincs, l akat, s zekrény, m écs) E gyéb pl garzon, limonádé, rezsó. Több nyelven át vándorló szavak: Az ún. nemzetközi műveltségszókat nem egy nyelvtől vettük á t, ha nem e urópai á ramlásuk r évén t öbb i rányból i s e ljutottak hoz zánk. Ide tartoznak a modern nemzetközi szavak, amelyeket főként a tudomány, a technika, a politikai élet, a ke reskedelem, a s port t erületén ha sználunk ( pl. atom, e nergia, k onnektor, r ádió, bolsevik, fotel, troli, atléta, gól stb.) Idegen szavak: A nyelvhasználatban az idegen eredetű szavak jelentős része azonban őrzi az idegenes jelleget. Ezeket

nevezzük idegen szavaknak Pl komputer – számítógép Tükörszavak: A t ükörszavak l eginkább ú gy keletkeznek, hog y pl . egy i degen összetett szó elő és utótagját lefordítjuk, pl. Tiergarten – állatkert 22. A jelentésváltozás A jelentésváltozás külső okai: A legfontosabb külső ok a társadalmi-gazdasági körülmények és az emberi gondolkodás, a műveltség fejlődése és ezzel kapcsolatban új tárgyak, ö sszefüggések, ár nyalatok m egnevezésének i génye. T ársadalmi, kommunikációs háttere van a szavak állandó mozgásának a nyelvi rétegek között, vagyis az ún. belső szókölcsönzésnek. A jelentés terjedelmének változása: A j elentésváltozás er edménye l ehet a s zó jelentésének bővülése: a nyelvi elem a meglévők mellé új jelentést (jelentéseket) vesz föl, és ezzel a v alóságmozzanatok n agyobb k örének megnevezésére v álik al kalmassá. P éldául a halászik ige eredeti jelentése „halat

vízből kifog”, ebből alakult ki: „bármit vízből” – „valakit a tömegből kihalász” – „megszerez v alamit”: k ihalászott ma gának e gy j ó á llást. A má sik lehetőség a jelentés terjedelmének szűkülése: elavul a szó egyik jelentése, ezzel csökken felhasználhatóságának köre. A jelentésváltozás eredménye: A nyelvi elem új jelentése először mindig alkalmi. Ez idővel állandósulhat mellék-, sőt főjelentésként. A szó két önálló nyelvi jellé válik szét Ha ezt az önállósulást nem kí séri alaki változás i s, akkor hom onima keletkezik. Pl t oll, golyóstoll, filctoll. T eljes j elentésváltozás a kkor köve tkezik be , ha a s zó e redeti je lentése k ivész a nyelvhasználatból. Pl menyétféle jelentésű hölgy A jelentésváltozások legfőbb fajtái: A szavak jelentésváltozására nagymértékben hat a valóságelemeknek vagy a köztük levő viszonyoknak a módosulása is. Így változott meg a húr, a

lábas, a f al, a t oll jelentése. Csaknem mindig jelentésmódosulással jár, ha a s zavak az egyik nyelvi rétegből belső kölcsönzéssel átkerülnek egy másikba. pl kontár, tragédia A szavak nagy körére terjed ki a metaforikus szóhasználat: egy új f ogalom megnevezése e gy m ásikkal va ló ha sonlósága a lapján. pl hegyláb, he gygerinc, a k orsó f üle, szája. A szavak jelentésére erősen hat gyakori szövegkörnyezetük is. Az ismétlődő szintagmatikus ka pcsolatban a n yelvi e lemek kölcsönösen ha tnak e gymásra, a z e gyütt szereplő szavak e gyike k önnyen f ölveheti a má sik je lentését is . E zt a f olyamatot jelentéstapadásnak n evezzük. F arkas (  farkas ál lat), g ulyáshús  gulyás, t okaji bor  tokaji. A valóságelemek közötti térbeli, oksági stb. viszonyok és ennek megfelelően az ezeket kifejező szavak gyakori együtt használata a mondatokban metonímián alapuló jelentésváltozásokat hozhat létre. Pl az

anyag nevével nevezzük meg a belőle készült tárgyat: cserép, üveg. A s zavak e gy n agyobb kör ében ha tó t endencia, hog y a ha sonló a lakú s zavak k ét alakváltozatához idővel jelentésmegoszlással két különböző jelentés társul. Pl m agyar ~ megyer, csekély ~ s ekély, érem ~ érme. Különösen gyakori ez a jelentésmegoszlás a képzett szavakban. Megváltozhat a s zó h angulata, s tílusértéke i s, p éldául az as szony e redeti je lentése: „fejedelemasszony”. Köznevek tulajdonnévvé válása: A tulajdonnevek csaknem kivétel nélkül köznévből keletkeztek, de nem ritka a tulajdonneveknek köznévvé válása sem. Ez a kapcsolat világos az olyan m agyar n evekben, m int a Lánchíd, N emzeti S zínház, K ovács Ibolya, Népszabadság, Svédország. A köznevesülés: A köz nevesülés i s á llandó f olyamat. Így jött l étre pé ldául a ka ján (Káin), atilla (az Attila személynévből), katicabogár, ádámcsutka.

Röntgen-készülék  röntgen, volt, amper. 23. Nyelvtani rendszerünk kialakulásának néhány kérdése A nyelvtani szerkezet változása: Egy n yelvben ne mcsak a s zókészlet, ha nem a nyelvtani r endszer i s v áltozik. E z m egmutatkozik a n yelvi el emek ö sszeszerkesztésének módjában é s a n yelvtani vi szonyokat k ifejező eszközök készletében is. A mai magyar nyelvtani szabályrendszer alapja és eszközeinek jelentős része az ősmagyar korban, tehát az ugor együttélés vége és a honfoglalás közötti másfél-két évezredben alakult ki. Ez a folyamat a finnugor kori előzményekre és részben el emkészletre ép ült, n yelvünk t ehát m egtartotta finnugor jellegét, de több ponton a rokon nyelvektől eltérő módon fejlődött. A fejlődés fő irányvonalai: Az e redetileg je löletlen mo ndatbeli k apcsolatok fokozatosan jelöltekké váltak. Eredetileg például ragtalan volt a tárgy, a h atározók egy része is, jelöletlen volt a

birtokviszony. Ragtalan volt az igei állítmány, az alany személyét névmás fejezte ki . Á llandó t endencia a m agyar nyelvben a gr ammatikai e szközök: viszonyszók é s toldalékok új abb csoportjainak l étrejötte, a meglevő csoportokon belül pedig az elemek készletének bővülése. A magyar nyelv külön életében alakultak ki a névelők és olyan szófaji alcsoportok, mint pl. a határozói igenév, a vonatkozó névmás Igen nagy mértékben bővült az igekötők, névutók, kötőszók készlete, a toldalékok sora. Az igeragozás kialakulása: Legtöbb i geragunk s zemélyes né vmásból j ött l étre szerkezetekből: lát én, lát te, majd a hangsúlyát vesztett névmás hozzátapadt az igéhez: lát – te  látod. A z i gei s zemélyragokhoz ha sonló m ódon és u gyancsak a s zemélyes n évmásból jöttek létre a birtokos személyjelek: ház-én  házam, ház-te házad. Az igeidők kifejezése: A finnugor korból származik a kijelentő,

a felszólító és a feltételes mód megkülönböztetése. Az idők kifejezése azonban a magyar nyelv külön életében fejlődött tovább. Az ősmagyar korban egy múlt időt használtak őseink: az adá, kéré típusút, ehhez később alakult ki az adott, kért alak. A mondatszerkesztés változása: A m ondatok s zerkezetében i s az ár nyalás, a differenciálás felé h alad a fejlődés. Az ősi egyszerű mondat, majd ezeknek mellérendelő szerkezetté való összekapcsolódása után alakul csak ki az alárendelő mondattípus, majd a sokszoros alá- és mellérendelés. Kódexeinkben m ég s ok a z i gen t ömör i geneves s zerkezet, e zek e gy r észét is később a mellékmondat foglalja el. Például HB: Hadlavá choltát mai: Hallotta, hogy meg fog halni – Láttam ülettem vagy láttam ültvén – mai: Ültem, mikor láttam. 24. A nyelvújítás A nemzet és a nyelv ügyének összekapcsolódása: A f elvilágosodás kor ának na gy társadalmi és s

zellemi m ozgalmaiban o lyan s zorosan ö sszekapcsolódott a n emzeti függetlenség, a t ársadalmi f elemelkedés és a magyar n yelv ü gye. Központi k érdéssé lett nyelvünk jo gainak h elyreállítás, á llamnyelvé té tele, e gyenjogúságának b iztosítása a művelődésben és a közéletben. Nem volt kisebb feladat a magyar nyelvet alkalmassá tenni meg növekedett szerepére. Nyelvünket meg kellett tisztítani az idegen hatásoktól, gazdagítani kellett szókincsét a korban rohamosan növekvő új fogalmak megnevezésével, hajlékonyabbá tenni az új szépirodalmi irányzatok kifejezésére. A nyelvművelés új lehetőségei, fórumai: E korszakban országos érdeklődést biztosított a n yelvfejlesztés ü gyének, m ég a r észletkérdéseknek i s az a f elismerés, h ogy az anyanyelv a nemzeti felemelkedés és megmaradás legfőbb záloga. 1780-tól f olyóiratok, napilapok jelentek meg, rohamosan fejlődött a magyar színjátszás, nagymértékben

megnőtt a magyar nyelvű tudományos és szépirodalmi könyvkiadás is. A XIX század első évtizedeiben Széphalom, a 20-as évektől kezdve Pest lesz a központja a nyelvművelő mozgalomnak. Nem egy nyelvtudományi kérdésből lett országos vita e korban. Vita folyt arról, hogy melyik nyelvjárásnak l egyen s zerepe az i rodalmi n yelv g azdagításában, m i l egyen t ehát a nyelvjárások és az egységes, normatív irodalmi nyelv viszonya. „Jottista-ypszilonista háború” néven igen szenvedélyes vita bontakozott ki a XIX. század első évtizedeiben a helyesírás kérdéséről. Révai Miklós a látja, hagyja, kertje írásmódot javasolta, tehát a szóelemző írást, Verseghy Ferenc p edig a l áttya, h aggya, k ertye alakokat, t ehát a k iejtés s zerintieket. R évai javaslatának győzelméhez Kazinczy támogatása is hozzájárult. A nyelvújítási harc: A m agyar n yelven be lül külön s zakaszként t artjuk s zámon a XIX. század első két

évtizedét, a Kazinczy vezette nyelvújítási harcot Valóságos háborúság dúlt ekkor a hagyományőrzők, ún. ortológusok és a nyelvújítók, a neológusok között E vitának nevezetes eseménye volt a Mondolat című gúnyirat megjelenése 1813-ban. K ölcsey Ferenc és Szemere Pál írta meg a nyelvújítók válaszát 1815-ben Felelet a Mondolatra címmel. A magyar nyelvnek szüksége volt arra a t udatos alakításra és gyarapításra, ami Kazinczynak és társainak célja volt. A nyelvújítás módszerei és eredményei: A nyelvújító mozgalom több ezerre menő új szóval, igen sok új szófűzési móddal gazdagította nyelvünk szókészletét. A szógyarapítás legtisztább és egyben igen bőséges forrása a régi nyelv volt és a nyelvjárások szókészlete. A neológusok számos elfedett, elavult magyar szót újítottak föl és terjesztettek el, pl. hon, hős, dísz, terem, iker. Módosították vagy bővítették is az ilyen szavak jelentését, pl a

baj régen csak „ kellemetlenség, h arc” j elentésben él t, f elújítva a „ betegség” j elentést i s f ölvette. A tájnyelvi s zók f orgalomba hoz ásának kös zönheti köz nyelvünk, pé ldául a betyár, hul lám, kelme, poggyász, rimánkodik, sejt, zamat stb. szavakat A legtöbb új szót azonban képzéssel, összetétellel és elvonással alkották a nyelvújítók