Irodalom | Könyvek » Arany László - Fehérlófia

Alapadatok

Év, oldalszám:2009, 7 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:52
Feltöltve:2009. május 03
Méret:72 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Arany László - Fehérlófia Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét évig szoptatta, akkor azt mondta neki: - Látod, fiam, azt a nagy fát? - Látom. - Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét. A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott, de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint felküldte egy még magasabb fára, hogy húzza le a kérgét. A fiú le is húzta Erre azt mondta neki a fehér ló: - No, fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg megdöglöm. Azzal megdöglött. A fiú elindult világra Amint ment, mendegélt, előtalált egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerősebb fákat is úgy nyűtte, mint más ember a kendert. - Jó napot adjon Isten! - mondja Fehérlófia. - Jó napot, te kutya! Hallottam

hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. - Gyere no, én vagyok! Megbirkóztak. De alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyüvőn, mindjárt a földhöz vágta. - Már látom, hogy erősebb vagy, mint én - mondja Fanyüvő. - Hanem tegyük össze a kenyerünket, végy be szolgálatodba. - Fehérlófia befogadta, már itt ketten voltak. Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy embert, aki a követ úgy morzsolta, mint más ember a kenyeret. - Jó napot adjon Isten! - mondta Fehérlófia. - Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. - Gyere no, én vagyok! Megbirkóztak. De alig csavarított Fehérlófia Kőmorzsolón hármat-négyet, mindjárt a földhöz vágta. - Már látom, hogy te ellened nem csinálhatok semmit mondja Kőmorzsoló. Hanem tudod mit, végy be szolgálatodba, hű szolgád leszek halálig Fehérlófia befogadta; már itt hárman voltak. Amint mentek, mendegéltek, előtaláltak egy

embert, aki a vasat úgy gyúrta, mint más ember a tésztát. - Jó napot adjon Isten! - mondja neki Fehérlófia. - Jó napot, te kutya! Hallottam hitét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. - Gyere no, én vagyok! Sokáig birkóztak, de nem bírtak egymással. Utoljára Vasgyúró gáncsot vetett, földhöz vágta Fehérlófiát, erre ez is megharagudott, felugrott s úgy vágta a földhöz Vasgyúrót, hogy majd oda ragadt. Ezt is szolgálatába fogadta; már itt négyen voltak. Amint tovább mennek, mendegélnek, rájok esteledett, ők is megtelepedtek, kunyhót csináltak. Másnap azt mondja Fehérlófia Fanyüvőnek: - No, te maradj itt, főzz kását, mink elmegyünk vadászni. Elmentek De alig hogy tüzet rakott s a kásafőzéshez fogott Fanyüvő, ott termett egy kis ördög; maga nagyon kicsi volt, de szakálla a földet érte. Fanyüvő nem tudott hova lenni ijedtében, mikor meglátta, hát még mikor rákiáltott: - Én vagyok Hétszünyü

Kapanyányimonyók, add ide azt a kását, ha nem adod, a hátadon eszem meg! Fanyüvő mindjárt odaadta. Hétszünyü Kapanyányimonyók megette, azzal visszaadta az üres bográcsot. Mikor hazajöttek a cimborák, nem volt semmi ennivaló, megharagudtak, jól eldöngették Fanyüvőt, de az nem mondta meg, hogy mért nincs; kása. Másnap Kőmorzsoló maradt otthon. Amint kezdte főzni a kását, odament őhozzá is Hétszünyü Kapanyányimonyók és kérte a kását: - Ha ide nem adod, a hátadon eszem meg! - De Kőmorzsoló nem adta, Hétszünyü Kapanyányimonyók sem vette tréfára a dolgot, lenyomta a földre, hátára tette a bográcsot, onnan ette meg a kását. Mikor a többi három hazafelé ment, Fanyüvő előre nevette a dolgot, mert tudta, hogy Kőmorzsolótól is elveszi a kását Hétszünyü Kapanyányimonyók. Harmadnap Vasgyúró maradt otthon. De a másik kettő se neki, se Fehérlófiának nem kötötte az orrára, mért maradtak két nap kása nélkül.

Ahhoz is odament Hétszünyü Kapanyányimonyók, kérte a kását, s hogy nem adta, a meztelen hasáról ette meg. Amint a többi három hazajött, ezt is jól elpáholták. Fehérlófia nem tudta, mért nem csinált egyik se kását. Negyednap maga maradt otthon. A többi három egész nap mindig nevette Fehérlófiát, tudták, hogy ahhoz is odamegy Hétszünyü Kapanyányimonyók. Csakugyan oda is ment, de bezzeg megjárta, mert Fehérlófia megkötözte szakállánál fogva egy nagy fához. Amint a három cimbora hazaért, mindjárt feltálalta a kását. Amint jóllaktak, megszólalt Fehérlófia: - Gyertek csak, mutatok valamit. Vezette volna őket a fához, amelyikhez Hétszünyü Kapanyányimonyókot kötötte, hát látja, hogy nincs ott, hanem elvitte a fát is magával. Mindjárt elindultak a nyomon. Mindég mentek hét nap, hét éjjel, akkor találtak egy nagy lyukat, amelyen a másvilágra ment le Hétszünyü Kapanyányimonyók. Tanakodtak, mitévők legyenek, utoljára

arra határozták, hogy lemennek. Fanyüvő font egy kosarat, csavart egy hosszú gúzst a faágakból s azon leeresztette magát. De meghagyta, hogy húzzák fel, ha megrántja a kötelet Alig ért le negyedrészére a mélységnek, megijedt, felhúzatta magát. - Majd lemegyek én - mondja Kőmorzsoló. - De harmadrészéről az útnak ő is visszahúzatta magát. Azt mondja Vasgyúró: - Ejnye be gyávák vagytok! Eresszetek le engem! Nem ijedek én meg ezer ördögtől sem! Le is ment fele útjáig, de tovább nem mert, hanem megrángatta a gúzst, hogy húzzák fel. Azt mondja Fehérlófia: - Eresszetek le engem is, hadd próbáljak szerencsét! Bezzeg nem ijedt ez meg! Lement a másvilágra kiszállt a kasból, elindult széjjelnézni. Amint így kódorog előre-hátra, meglát egy kis házat, bemegy bele, hát kit lát? nem mást, mint Hétszünyü Kapanyányimonyókot. Ott ült a kuckóban, kenegette a szakállát meg az állát valami zsírral; a tűzhelyen ott főtt egy nagy

bogrács kása. - No, manó - mondja neki Fehérlófia - csakhogy itt vagy! Másszor te akartad az én kásámat megenni a hasamról; majd megeszem én most a tiedet a te hasadról. Azzal megfogta Hétszünyü Kapanyányimonyókot, a földhöz vágta, hasára öntötte a kását, úgy ette meg, azután kivitte a házból, egy fához kötötte s odább ment. Amint megy, mendegél, előtalál egy várat réz mezővel, réz erdővel körülvéve. Amint meglátta, mindjárt bement bele; odabent egy gyönyörű királykisasszonyt talált, aki nagyon megijedt, amint meglátta a felvilági embert. - Mit keresel itt, falvilági ember, ahol még a madár se jár? - Hát biz én - felelt Fehérlófia - egy ördögöt kergettem. - No hát most jaj neked! Az én uram háromfejű sárkány, ha hazajön, agyonvág. Bújj el hamar! - Nem búvok biz én, megbirkózom én vele. Arra a szóra ott termett a sárkány. - No, kutya - mondja Fehérlófiának -, most meg kell halnod! hanem viaskodjunk

meg a réz szűrümön! Meg is viaskodtak. De Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt s levágta mind a három fejét. Azzal visszament a király kisasszonyhoz Azt mondja neki: - No, most már megszabadítottalak, királykisasszony, jere velem a falvilágra! - Jaj, kedves szabadítóm - felel a királykisasszony -, van nekem idelent két testvérem, azokat is egy-egy sárkány rabolta el; szabadítsd meg őket, neked adja az édesatyám a legszebb leányát meg fele királyságát. - Nem bánom, hát keressük meg. Elindultak megkeresni. Amint mennek, találnak egy várat ezüst mezővel, ezüst erdővel körülvéve. - No, itt bújj el az erdőben - mondja Fehérlófia -, én majd bemegyek. A királykisasszony elbújt, Fehérlófia meg megindult befelé. Odabent egy még szebb királykisasszonyt talált, mint az első. Az nagyon megijedt, ahogy meglátta; s rákiáltott: - Hol jársz itt, felvilági ember, hol még a madár se jár? - Téged jöttelek megszabadítani.

- No, akkor ugyan hiába jöttél, mert az én uram egy hatfejű sárkány, ha hazajön, összemorzsol. Arra a szóra ott termett a hatfejű sárkány. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte. - Hej, kutya - mondja neki -, te ölted meg az öcsémet, ezért meg kell halnod! ha nem gyere az ezüst szűrümre, viaskodjunk meg! Azzal kimentek, soká viaskodtak, utoljára is Fehérlófia győzött, földhöz vágta a sárkányt, levágta mind a hat fejét. Azután magához vette mind a két királykisasszonyt s így hárman útnak indultak, hogy a legfiatalabbat is megszabadítsák. Amint mennek, mendegélnek, találnak egy várat arany mezővel, arany erdővel körülvéve. Itt Fehérlófia elbujtatta a két királykisasszonyt, maga meg bement a várba. A királykisasszony majd meghalt csodálkozásában, amint meglátta. - Mit keresel itt, ahol még a madár se jár? - kérdi tőle. - Téged jöttelek megszabadítani - felelt Fehérlófia. - No, akkor hiába fáradtál,

mert az én uram egy tizenkétfejű sárkány, aki ha hazajön, összevissza tör. Alig mondta ezt ki, rettenetes nagyot mennydörgött a kapu. - Az én uram vágta a buzogányát a kapuba - mondja a királykisasszony mégpedig tizenkét mérföldről. De azért ebbe a nyomba itt lesz Bújj el hamari De már akkor, ha akart volna, se tudott volna elbújni Fehérlófia, mert a sárkány betoppant. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte - No, kutya, csakhogy itt vagy! Megölted két öcsémet, ezért, ha ezer lelked volna is, meg kellene halnod! hanem gyere, arany szűrümre, birkózzunk meg! Nagyon soká viaskodtak, de nem tudtak semmire se menni. Utoljára a sárkány belevágta Fehérlófiát térdig a földbe; ez is kiugrik, belevágja a sárkányt derékig ; a sárkány kiugrik, belevágja Fehérlófiát hónaljig; már itt Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott s belevágta a sárkányt, hogy csak a feje látszott ki, erre kikapta a kardját, levágta a

sárkánynak mind a tizenkét fejét. Azután visszament a várba, elvitte magával mind a három királykisasszonyt. Elérkeztek ahhoz a kosárhoz, amelyiken Fehérlófia leereszkedett; próbálgatták minden módon, hogy férhetnének belé mind a négyen, de sehogy se boldogultak. Így hát Fehérlófia egyenként felhúzatta a három királykisasszonyt, ő maga meg várta, hogy őérte is eresszék le a kosarat. Csak várt, három nap, három éjjel mindig várt. Várhatott volna szegény akár ítéletnapig is. Mert amint a három szolga felhúzta a három királykisasszonyt, arra határozták, hogy ők magok veszik el a három királykisasszonyt s nem eresztik le megint a kosarat Fehérlófiáért, hanem otthagyják őt a másvilágon. Mikor Fehérlófia már nagyon megunta a várakozást, kapta magát, elment onnan nagy búslakodva. Alig ment egy kicsit, előfogta egy nagy záporeső, ő is hát belehúzta magát a szűrébe, de hogy úgy is ázott, elindult valami fedelet

keresni, ami alá behúzódjék. Amint így vizsgálódik, meglát egy griffmadár-fészket három fiókmadárral; ezt nemcsak hogy el nem szedte, de még betakarta a szűrével maga meg megbújt egy bokorba. Egyszer csak, jön haza az öreg griffmadár - Hát ki takart be benneteket? - kérdi a fiaitól. - Nem mondjuk meg, mert megölöd. - Dehogy bántom! nem bántom én, inkább meg akarom neki hálálni. - No hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon az eső, hogy levehesse a szűrét rólunk. Odamegy a griffmadár a bokorhoz, kérdezi a Fehérlófiától: - Mivel háláljam meg, hogy megmentetted fiaimat? - Nem kell nekem semmi - felel Fehérlófia. - De csak kívánj valamit; nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam. - No hát vigy fel a felvilágra! Azt mondja rá a griffmadár: - Hej, ha ezt más merte volna kívánni, tudom, nem élt volna egy óráig; de neked megteszem! Hanem eredj, végy három kenyeret meg három oldal szalonnát; kösd a kenyeret

jobbról, a szalonnát balról a hátadra, s ha jobbra hajlok, egy kenyeret, ha balra, egy oldal szalonnát tégy a számba. Ha nem teszel, levetlek. Fehérlófia éppen úgy tett mindent, ahogy a griffmadár mondta. Elindultak azután a falvilágra. Mentek jó darabig, egyszer fordult a griffmadár jobbra, akkor beletett a szájába Fehérlófia egy kenyeret, aztán balra, akkor meg egy oldal szalonnát. Nemsokára megint megevett egy kenyeret meg egy oldal szalonnát, azután az utolsót is megette. Már látták a világosságot idefent, hát egyszer csak megint fordítja a griffmadár balra a fejét. Fehérlófia kapta a bicskáját, levágta a bal karját, azt tette a griffmadár szájába. Azután megint fordult jobbra a madár, akkor a jobb lábaszárát adta neki. Mire ezt is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té- se tova menni, hanem ott feküdt a földön, mert nem volt se keze, se lába. Itt benyúl a griffmadár a szárnya alá, kihúz egy üveget tele

borral. Odaadja Fehérlófiának. - No - mondja neki -, amiért olyan jószívű voltál, hogy kezed-lábad a számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg. Fehérlófia megitta. Hát lelkem teremtette - tán nem is hinnétek, ha nem mondanám - egyszerre kinőtt keze-lába. De még azonfelül hétszer erősebb lett, mint azelőtt volt. A griffmadár visszarepült az alvilágba. Fehérlófia meg útnak indult, megkeresni a három szolgáját. Amint megy, mendegél, előtalál egy nagy gulyát. Megszólítja a gulyást: - Kié ez a szép gulya, hé? - Három úré; Vasgyúró, Kőmorzsoló és Fanyüvő uraké. - No hát mutassa meg kend, hol laknak? A gulyás útbaigazította, el is ért nemsokára a Vasgyúró kastélyához, bement belé, hát majd elvette a szeme fényét a nagy ragyogás, de ő csak ment beljebb. Egyszer megtalálta Vasgyúrót, aki mikor meglátta Fehérlófiát, úgy megijedt, hogy azt se tudta, leány-e vagy fiú? Fehérlófia megfogta, kihajította az

ablakon, hogy mindjárt szörnyet halt. Azután fogta a királykisasszonyt, vezette Kőmorzsolóhoz, hogy majd azt is megöli, de az is, meg Fanyüvő is meghalt ijedtében, mikor megtudta, hogy Fehérlófia feljött a másvilágról. Fehérlófia a három királykisasszonyt elvezette az apjokhoz. Az öreg király rettenetesen megörült, amint leányait meglátta. S hogy megtudta az egész esetet, a legfiatalabbat Fehérlófiának adta fele királyságával együtt. Nagy lakodalmat csaptak s még máig is élnek, ha meg nem haltak.