Jogi ismeretek | Jogtörténet » A középkori Franciaország jogrendje

A középkori Franciaország jogrendje Franciaország általános jellemzői a középkorban A X-XI. század fő jellemzője a széttagoltság Az ország sok különböző nagyságú tartományra tagolódott, amelyek élén a seigneur állt. Általában az számított seniornak, aki várral rendelkezett, tehát a várbirtokosok. A széttagoltság időszakában ugyanis azaz elv érvényesült, hogy a joghatóság a várhoz kapcsolódik. A senior valóságos uralkodó volt a tartományában. Jogköre: -3- helyi érvényű jogszabályokat alkotott -4- bíráskodott (megszerezte a magasbíráskodás jogát is) -5- igazgatási funkciót töltött be  hadba hívta a vazallusokat és a szabad parasztokat  A jobbágyok munkájával fenntartotta az utakat, hidakat, kikötőket.  Megszabta a vásárok idejét.  Védelmezte az egyházat. A király alig számított többnek, mint elsőnek a vele egyenlő nagyhűbérurak között. Valódi hatalma leginkább csak a saját tartományára

(koronatartomány) terjedt ki. A széttagoltság okai: -3- a nagybirtokosok a naturál- gazdálkodás következtében önellátásra rendezkedtek be birtokaikon. -4- Franciaországban a láncolatos hűbérviszony alakult ki, s azaz elv érvényesült, hogy egyetlen hűbérúr sem (még a király sem) avatkozhatott be hűbéresei és az annak alvazallusai közötti viszonyba. A király és az alvazallusok között tehát nem volt közvetlen kapcsolat. A XII. századtól kezdve a francia királyok részéről központosítási törekvés indult, amely fokozatosan eredményre vezetett, sikerült felszámolni a tartományúri rendszert, megszűntetni a széttagoltságot és kialakítani a központi hatalmat. A központosítás főbb mozzanatai és az azt segítő tényezők: -3- A Capetingek folyamatosan növelték a királyi koronatartományokat, ill. szerezték meg a tartományurak birtokait. Ennek módjai:  A hűbérjog szerinti visszaháramlás intézménye alapján (a tartományúr

halála után, ha annak nem volt örököse)  házasságkötéssel  vásárlással  hűtlenség esetén Fülöp Ágost és IX. (Szent) Lajos voltak a legnagyobb országgyarapítók XI Lajos a XV. század közepén legyőzte az utolsó nagy tartományurat Merész Károly burgundiai herceget, s több tartományt csatolt a királyi birtokokhoz. Végül Bretagne beolvasztásával 1491-ben teljessé vált Franciaország területi egysége. -3- az egyházak és a kisbirtokos lovagok támogatták a király központosító törekvéseit, mert tőle várták  a rablólovagok megfékezését  a tartományúri önkény visszaszorítását  a lázongó jobbágyok féken tartását Társadalmi tagozódás 2 Papság: A francia egyházszervezet a frank kort követően 10 egyháztartományra tagozódott, ez pedig 75 püspökségre. A püspökök és az érsekek mellett káptalanok (székes ill társas) működtek, amelyek tagjai a kanonokok voltak. A kánonjog szerint a

püspököket és az érsekeket a hívek (a klerikusok és a nép) választották, ez a választási jog azonban fokozatosan visszaszorult, s csak az maradt meg belőle, hogy a nép közfelkiáltással, ünnepélyesen elfogadta a jelöltet. A klerikusokat, a választást követően fel kellett szentelni, ami a felkenésből és a székbeemelésből állt. A püspököt az érsek (a kisebb rangú klerikusoknál a püspök), az érseket a pápa szentelte fel. A XI-XII századtól a pápai hatalom növekedésének következtében valamennyi püspököt a pápa engedélye alapján iktatták be (volt hogy maga a pápa iktatta be) hivatalába. A király előzetes hozzájárulását is ki kellett kérni az érsekek és a püspökök megválasztásához, ami úgy is történhetett, hogy maga a király jelölte az adott tisztre a klerikust. A megválasztást rendszerint meg is erősítette a király A francia király és a pápa között nem alakult ki olyan nagy ellentét, mint a pápa és a

német római császár között, sőt az invesztitúra háborúban a francia királyok is a pápa oldalán álltak. A francia egyházszervezet beépült a hűbéri rendszerbe. A püspökök és az érsekek felszentelésükkor a királynak (vagy a tartományúrnak) hűségesküt tettek, s ennek fejében nem örökölhető hűbérbirtokot (regalia) kaptak. A hűbéresített egyháziak egyházi feladatikon túlmenően ellátták a világi hűbéreseket terhelő kötelezettségeket is, de természetesen azok jogai is megilletik őket. Így: -3- személyesen tanácsot adtak a királynak (vagy más hűbéruruknak) -4- vikáriusaik révén bíráskodtak -5- katonát állítottak ki -6- nekik is lehettek világi vazallusai A francia egyház és a király kölcsönösen támogatták egymást. Az egyház segítette a francia királyok központosító törekvéseit, a király is védte az egyházak érdekeit. Kiemelendő IX Szent Lajos 1268-ban kiadott Pragmatica Sanctio-ja, amely -3- védte az

egyháziak beneficiumait a pápai beavatkozással szemben -4- biztosította a püspök és apátválasztások kánonjog szerinti lezajlását -5- tiltotta a szimóniát (az egyházi javadalmak megvesztegetés útján való megszerzését) -6- megígérte hogy az egyházi méltóságok csak az egyházjog szerint szerezhetők meg. -7- Tiltotta, hogy a pápa adót vessen ki az egyházi birtokokra. -8- Megerősítette a király által adott egyházi jogokat, így pl. a hűbrként való bíráskodást Ezt azonban a pápa sem nézte jó szemmel, próbált beavatkozni a francia egyház ügyeibe. Az egyeteme egyházjog alapján fenntartotta magának azt a jogot, hogy őt tegyen ajánlást a püspök személyére a választásra jogosult káptalanokat is igyekezett befolyásolni, s volt, hogy maga nevezett ki püspököt. A XIII századtól érvényesült a ius praeventionis elve, amely szerint azé a püspöki szék, aki előbb kap a pápától kinevezést. Az erős pápai befolyás a francia

egyház érdekeit is sértette, ugyanis azoknak a püspököknek, akiket a pápa nevezett ki servitiumot kellett fizetnie a pápának és még egyházi jövedelmének egy részét is (annata). Az avignoni fogság (1305-1377) idején a pápai befolyás csökkent (hiszen ekkora pápák gyakorlatilag a francia király befolyás alatt álltak), de később ismét jelentkezett. A francia királyok a francia egyház érdekeit Szent Lajos Pragmatica Sanctio-jában lefektetett elvek szerint védték. Törekvésük volt az önálló nemzeti egyház a gallikán egyház kialakítása, ez nem valósult meg, de a római katolikus egyházon belül a francia egyház viszonylagos önállóságra tett szert. A francia papság kettészakadt. A felsőpapság szoros kapcsolatban állt a királlyal és a 3 főnemességgel, az alsópapság viszont a nép körében élt, és élesen eltávolodott a felsőpapságtól ( a francia forradalom idején a felsőpapságot érintette a terror). Nemesség: A

nemesi jogállás megszerzésének módja: -3- származás (törvényes házasságból született, nemes jogállású szülőktől való származás) -4- adományozás (királytól, gróftól, stb.): Ez a XIV századtól kizárólagos királyi joggá vált. A XIII. század végére lezárult a nemesség Ez azt jelentette, hogy még korábban birtokszerzés vagy hűbéri szolgálatvállalás révén be lehetett kerülni a nemesség közé, ezután ez nagyon megnehezült. A nemesség nem volt egységes. -3- Nagy különbségek alakultak ki a pair-ek és az alacsonyabb rangú, ill. kisebb birtokkal rendelkező nemesek között. -4- Foglalkozás alapján megkülönböztethető a katonáskodó nemesség, és a hivatali nemesség (ez utóbbiak általában birtokkal nem rendelkeztek). -5- Életmód szerint nagy volt az eltérés az udvari és a vidéki nemesség között. Polgárság: Az európai trendnek megfelelően szerveződik. A városiasodás nem túl kiterjedt A kisvárosok és a

falvak közt alig van különbség a nagyvárosok helyzete az általános európai mint szerint alakul (városfalak, kiváltságok, autonómia). Kiemelendő Párizs, amely a Valois dinasztiával kezdődő intenzív központosítás következtében nagyon megerősödött. A városoknak két típusa alakult ki. -3- villes franches: Részleges joghatósággal rendelkeztek. A város urának (ez lehetett maga a király, tartományúr, püspök vagy bíráskodási joggal rendelkező kisebb rangú földesúr) jelentős jogosítványai voltak a város felett (bíráskodás, polgármester kinevezése). Az elnyert önkormányzati jogokat a polgárok közgyűlése gyakorolta Ide tartozott, pl. Párizs, Lyon és Nantes -4- villes libres (szabad városok): Ezek teljes önkormányzatot kaptak, rendszerint a királytól. Itt a polgárok maguk intézték az ügyeiket, a polgárok közgyűlése által választott városi tanács irányításával (pl. Gent és Lille) lényeges, hogy itt a város

vezetésben csak a polgárok vettek részt, a városban lakó nemeseket és egyháziakat a város vezetéséből kizárták. -5- konzulátus rendszerében működő városok: Ezek délen voltak jellemzőe, pl. Marseilles vagy Avignon. A városi önkormányzatban a polgárok mellett részt vettek az itt élő nemesek és egyháziak is. A tényleges városvezetést a városi tanács által választott konzulok látták el. Számuk 3-8-12 volt A közgyűlést ritkán hívták össze Parasztság: Helyzete, jogállása annyiban sajátos, hogy itt is kialakul a szabad paraszti réteg (roturiers), aki szabad költözködési joggal rendelkezik, s eljut a rendi képviseletig. Ez a parasztságnak egy szűk rétege, amely megmarad a forradalomig. A parasztság nagyobb része kötött jogállású (serfs). A XII-XIII század folyamán Franciaországban is kialakult a rendiség. Három rend jött létre -3- papság (egyházi rend) -4- nemesség -5- harmadik rend (ide tartozott a polgárság, ez

adta ennek a rendnek az „intellektuális” magját, ez volt a meghatározó. De ide tartozott a szabad jogállású parasztság is 4 A rendiséget alkotmánytörténetileg általában onnan számítjuk, amikor létrejön az első országos szintű rendi képviseleti szerv. Ez Franciaországban 1302-ben történt A francia államszervezet A kriály: A francia trónon családi dinasztiák követték egymást. -3- Karoling- ház (987-ig) -4- Capeting- ház (987-1328): Ennek első uralkodója Capet Hugo, Francia hercege volt, akit a Karoling házbeli utolsó király V. Lajos után választottak királlyá -5- Valois- dinasztia -6- Burbon Trónutódlás: A XII. századig választással nyerte el a király a hatalmat Valójában azonban már a XI századtól érvényesült a primogenitura elve is olyan formán, hogy a királyok első szülött fiukat még életükben társkirállyá emelték vagy utódjukul kijelölték. A választás azonban formálisan megmaradt. I Fülöp

választásáról (1059) maradt is fenn dokumentum E szerint a királyválasztást a reimsi érsek vezette le. A jelenlévők Rangrendben, szóban szavaztak Először az egyháziak (érsekek, püspökök, apátok, más klerikusok), majd a világiak: Először a 4 nagy tartományúr, Aquitania, Burgundia és Flandria hercegei valamint, Anjou grófja, majd a többi gróf, algróf és nemes. 1137-ben a formális választás is elmaradt. VII Lajos apja halála után minden választási eljárás nélkül lépett trónra a primogenitúra elvére hivatkozva. A XII. század 2 felében az első szülöttség mellett megjelent az ifjabb király intézménye (a trónörökös úgy kapta meg az ifjabb királyi címet, hogy ezt a király bejelentette). A primogenitúra elvének érvényesülése kedvező volt, mert kiküszöbölte a trónharcot és a király nélküli állapotot. („meghalt a király, éjen a király”) Hátránya, hogy esetenként gyermekkirály került a trónra. A király

kiskorúsága idején régens gyakorolta a királyi hatalmat Az uralkodást az ifjú király a 14. életévébe való belépés napján vehette át (tehát az azt követő napon, amikor betöltötte a 13. életévét) 1316-ban kihalt a Capeting- ház férfi ága. Nő ágon idegen (angol) uralkodó került volna a trónra. Hogy ezt elkerüljék, a pair-ek bírósága a Lex Salica-ra hivatkozva kimondták: Franciaország trónja csak férfi ágon örökölhető. Ez azt jelentette, hogy a nő ági rokonság férfi tagjai sem örökölhetik a trónt. Ezután került trónra a Valois dinasztia Első tagja VI Fülöp, választás útján. A királyi hatalom teljessé válásához szükség volt a király fölszentelésére (a szent olajjal való felkenésre) és magára a megkoronázásra. A koronázási szertartást a reimsi érsek végezte Reimsben (Ezzel a hatáskörrel Orbán pápa hatalmazta fel a Reimsi érseket 1088-ban). A koronázási szertartáson részt vettek a pair-ek, akik

eleinte úgy nyilvánították ki a királlyal szembeni hűségüket és támogatásukat, hogy a királyi koronára tették a kezüket, kséőbb pedig hűbércsókkal. A királynak a koronázás után le kellett tennie a koronázási esküt, amelyben a rendi korszaktól a rendi kiváltságok és az „jó szokások” tiszteletben tartását kellett megígérnie. A király jogköre: Kezdetben a tartományúri széttagoltság és a feudális anarchia időszakában a primus inter 5 pares (első az egyenlők között) elve érvényesült. Az uralkodó alig emelkedett ki a tartományurak sorából, hatalma szinte csak a saját tartományára korlátozódott. Ezt az elvet IV. Szép Fülöp uralkodása idején felváltotta a „rex est imperator in regno suo” (a király császár a maga országában) elve. Ez az elv a kánonjogász Alanus dekrétum kommentárján alapult, amely szerint Franciaország királya az országában éppen annyi hatalommal bírt, mint a német-római császár

a császárságban, azaz a francia király fölött senki sem áll, sem a pápa, sem a császár. Ez az elv a gyakorlatban is érvényesül, a francia királyok uralma ugyanis a XII századtól kezdődően fokozatosan megerősödött, s a XIII. században IV Szép Fülöpnek sikerült erős központi hatalmat kiépítenie, uralma az egész országra kiterjedt. Ebben támogatták őt elméleti síkon az ún. legisták, akik az antik római jog alapul vételével igyekeztek a központi királyi hatalom szükségességét elméletileg igazolni. A királyi hatalom biztosítására kialakult a királyi birtokok elidegenítésének elve, amelyet 1566-ban írásban is rögzítettek. Ez a Moulins-i ordonannce A királyi udvar (curia regis): A királyi regis, azaz a királyi tanács tagjai voltak a királyi család tagjai, az udvari tisztviselők és a nagyvazallusok (udvari gyűlésnek is nevezhető). Hatásköre nem volt tisztázva, de eljárt igazgatási ügyekben és bíróságként is.

Véleménye nem volt kötelező a királyra, mégis célszerű volt azt figyelembe vennie, hiszen csak így számíthatott a tanácsban lévő nagyurak támogatására. A XI századtól a fő tisztviselőkön kívül már csak azok vehettek részt a tanács munkájában, akiket a király oda meghívott. A curia regisből a XIII. század elején kivált a pair-ek bírósága, a XIV század elején pedig a számadási kamara, amely ellenőrizte a bailli-k és prevot-k gazdálkodását és tanácsokat adott a királynak pénzügyi kérdésekben. E két szerv kiválása után a curia regis elnevezése átalakult nagytanáccsá, kormányzati teendőket látott el, de jelentősége csekély. 1497-ben bírói testületté alakult át. A főtisztviselők: 1. Senechal: A frank kori asztalnok feladta megváltozott Ő lett a hadvezető és a vidéki elöljárók a prévots felügyelője. Anjou grófja töltötte be 2. Kancellár: A Senechal mellett ez volt a legfontosabb tisztviselő Feladatai:

-3- bíráskodás -4- királyi pecsét őrzése -5- az írásbeliséggel kapcsolatos feladatok ellátása (oklevelek kiállítása): Ezt természetesen nem önállóan végezte, hanem a jegyzők segítségével, így fokozatosan kialakult hivatali szervezete a kancellária A kancellári tisztet jellemzően egyházi főméltóság töltötte be, általában a reimsi érsek. A kancellári poszt a XIII-XIV. században egy évszázadig betöltetlen volt, ezért a kancellár feladatainak egy részét átvette a nagypecsétőr. 3. Pohárnok: Szerepe változatlan (a frank korhoz képest) az italokról gondoskodott 4. Comes Stubuli (connetable): Lovászmester II Fülöp Ágost megszüntette a senechal tisztségét, mert túl nagy lett a hatalma. Ettől kezdve a lovászmester lett a hadsereg főparancsnoka. Később ezt a marsall vette át 5. Kamarás: Ő a palota felügyelője és ő látja el a pénzügyi feladatokat Szent Lajos idején helyébe a kincstárnok lépett. 6. Kisebb udvari

tisztségviselők: pék, szakács, orvos, vadász stb E tisztségeket nagyvazallusok töltötték be örökletesen. Tisztségük révén igyekeztek beleszólni az ország irányításába. E miatt a király próbált megszabadulni tőlük Ennek több 6 módja volt: -3- Egyes tisztségeket megszüntetett. (Senechal) -4- A megüresedett posztot az örökletességet figyelmen kívül hagyva nem töltötte be. -5- A megüresedett posztot saját családtagjaival töltötte be, akiknek a hűségére, támogatására számíthatott. A királyi udvar nem egy helyen működött, hanem az országban szétszórtan található palotákban. Ezek közül emelkedett ki a XIII században Párizs A rendi képviseleti szervek: 1. Általános rendi gyűlés (États Généraux): Ez országos rendi képviseleti szerv volt, amelyre mind3 rend tagjai ill képviselői meghívást kaptak az egész országban. A király döntésén múlott hogy összehívja e vagy nem. A legjelentősebbek: -3- 1302: Ez volt

az első, amit IV. Szép Fülöp hívott össze azért, hogy a pápával szembeni harcában támogatást (főleg pénzt) szerezzen. Azokat hívta meg, akik gazdasági, politikai értelemben támogatói lehettek, akiktől pénzt remélhetett. A király a támogatás (azaz a rendkívüli hadiadó) fejében beleszólást engedett a rendeknek az addig saját jogát képező törvényhozásba. -4- Ezt követen másfél évszázadig a francia királyok elég gyakran összehívták az É. G t Ennek oka: a királyi adóigények megszavazása és a király alapvető alkotmányos kérdésekben is kikérte a rendek véleményét, támogatását (pl. a fiági trónöröklés elve, a Valois ház igazolása vagy pl. az Angliával vívott százéves háború) -5- 1439: Ez a rendi gyűlés megszavazta az állandó hadiadóta, amit ettől kezdve a király minden évben beszedhetett anélkül, hogy újra meg kellett volna azt szavaztatnia. Ennek az lett a következménye, hogy a király ettől fogva

nagyon ritkán hívta össze a rendi gyűlést. -6- 1614: Ekkor ült össze utoljára az eredeti formájában az É. G, ezt követően ugyanis a király 175 évig nem hívta azt össze. Az 1789-ben összehívott rendi gyűlés pedig átalakult alkotmányozó nemzetgyűléssé. Ezért azt mondhatjuk, hogy Franciaországban a rendi korszak intézménytörténetileg 1614-ben lezárult. Az É. G struktúrája (szerkezete, felépítése): 3 kúriából állt, mindegyik rend 1-1 kúriát alkotott. -3- Az első kúriában a főpapok a király személyes meghívásával, a káptalanok és a kolostorok követeik útján vettek részt. -4- A második kúriában a nemesség főszabály szerint eredetileg személyre szóló meghívót kapott, ténylegesen a köznemesség képviselői útjáb vett részt. -5- A harmadik kúriában a városok és a szabd parasztok követek útján vettek részt. Tanácskozás, szavazás: Az É. G –t a király, vagy távollétében a nagypecsétőr nyitotta meg A

kúriák külön-külön üléseztek, a maguk közül választott elnök vezetésével. Minden kúriának 1-1 szavazata volt, ezért a papság és a nemesség a fontosabb kérdésekben le tudta szavazni a polgárságot (ezért követelte a 3. rend 1789-ben, hogy a 3 rend annyi követet küldhessen, mint a másik kettő együtt, és hogy a 3 rend együtt ülésezzen és együtt szavazzon.) Az É. G hatásköre: -3- adómegajánlás -4- újoncállítás 7 -5- közigazgatási teendő -6- bíráskodás -7- tanácsokat adott az uralkodónak kül- és belpolitikai kérdésekben, de ezek nem voltak kötelezőek a királyra. -8- panaszokat, kéréseket terjesztett elő a királynak. Soha nem szerezte meg azonban azt a jogot, hogy részt vegyen a törv. hozásban Ez azért lényeges, mert az országos képviseleti szervek legfontosabb jogköre a törvényhozás lehet. Sokkal fontosabb mint pl. az adómegajánlás Ez azonban az újkori alkotmányfejlődés során vált az országos

képviseleti szervek jellemző jogkörévé. A legfontosabb államhatalmi tevékenység a törvényhozás, amit a polgári korszakban meg is szereztek az országos képviseleti szervek. És bár ezeket különböző elnevezésekkel illették az egyes országokban, a törvényhozó testület, mint absztrakt kifejezés valamennyi országos képviseleti szerv megjelölésére szolgálhat, hiszen jól kifejezi ezek legfontosabb jogkörét. Más országokban a rendi képviseleti szerveknek is volt többé kevésbé törvényhozó jogkörük, de a franciáknak nem. 2. Notables (előkelők gyűlése): Erre a király személyre szóló meghívóval hívta meg a papság és a nemesség képviselőit (a polgárság közül, esetleg a párizsiak közül hívott meg néhányat). A Notables gyűlésében tehát nem voltak követek így a résztvevőket nyílván nem köthette követutasítás. Jóval szűkebb testület volt mint az ÉG Nem rendenként, hanem együttesen tanácskoztak a

résztvevők. Hatásköre: Panaszokat, kéréseket, javaslatokat terjesztett az uralkodó elé, aki ezeket vagy megfogadta, vagy nem. Csak a királyon múlott, hogy összehívja e vagy nem. 3. Tartományi rendi gyűlés (états provinceaux): A tartományi rendszer a forradalomig fennmaradt a központi igazgatás mellett. A tartományokban is tartottak rendi gyűléseket, a legjelentősebbek a burgundiai, és a bretagne-i és normandiai tartományi gyűlések voltak. Ezek összetétele szervezete és hatásköre hasonló volt az É. G –hez 4. A rendek külön gyűlései: A rendek külön is tartottak gyűléseket Ezek közül a papság gyűlései voltak jelentősek, ezek ugyanis rendszeresen, 10 évenként összeültek egészen a forradalomig. Az állam vidéki szervei (helyi igazgats): Formailag a frank- kori tartományi rendszer megmaradt a forradalomig, a tartományok önállósága azonban a XIII. században megszűnt a központi hatalom kiépítésével A központi igazgatás

biztosítása érdekében a francia királyságot kerületekre (prévote) osztották, amelyek élén az elöljárók (prévots) álltak. Ezek hatásköre: -3- a királyi birtokok és jövedelmek kezelése -4- a király seregének összegyűjtése -5- a királyi intézkedések, rendeletek végrehajtása -6- bíráskodás A prévot-k rendszerint kisnemesek voltak, akik úgy kerültek hivatalba, hogy bérbe vették a kerületet. A bérletrendszer azonban azzal a következménnyel járt, hogy a prévot-k kiszipolyozták a népet, ezért a visszaélések elkerülése érdekében a király felügyelőket (bailli ) küldött a prévot-k ellenőrzésére a bailli-ek eleinte nem rendelkeztek hivatali kerülettel, kettesével, hármasával járták a vidéket. II Fülöp Ágost azonban a kerületeket bailliage-okba 8 fogta össze (tehát 1-1 bailliage-ba több kerület tartozott). Ezek a központi igazgatás középszintű szervei voltak, élükön a bailli-kel. A bailli-ek többnyire helyi

kisnemesek voltak (egyházi személy sem prévot sem bailli nem lehetett, mert világi bíróság nem vonhatta volna őket felelősségre). A bailli-k kinevezésükkör esküt tettek, tevékenységükért fizetést kaptak. A visszaélések elkerülése érdekében -3- a bailli hivatalt sem hűbérbe, sem bérbe nem lehetett adni. -4- a kinevezés csak 3 évre szólhatott -5- IX. Lajos még azt is megtiltotta, hogy a királyi hivatalnokok (a prévot-kat és a bailliket is ideértve) a hivatali területükön birtokot szerezzenek és, hogy ott házasodjanak -6- ugyancsak IX. Lajos a bailli-k ellenőrzésre enquéteurs-öket bízott meg Ezek felelősségre vonhatták a bailli-ket, ksiebb ügyekben maguk is eljárhattak, a nagyobb ügyeket a parlament elé kellett terjeszteniük. A bailli-k hatásköre: -3- ők adták bérbe a kerületeket a prevot-knak, a prevot-kat el is mozdíthatták, ha azok bűncselekményt követtek el -4- ellenőrizték a prevot-k gazdálkodását -5- hadba

hívták a vazallusokat és az alvazallusokat -6- gondoskodtak a rend fenntartásáról -7- bíráskodtak (a nemesek ügyeiben elsőfokon, a nem nemesekében másodfokon ) El kellet számolniuk a négy havonta tartott udvari gyűléseken. A bailli-ket gazdasági téren a receveur-ök a bíráskodásban és az igazgatásban a lieutnantsok segítették. Bíráskodás I. A széttagoltság időszakában működő bíóri fórumok: 1. Hűbéri bíróságok: Ezek csak a nemesek ügyeiben jártak el A hűbérjog értelmében a hűbérúrnak joga és egyben kötelessége is volt, hogy ítélkezzen vazallusai ügyében, mégpedig -3- egyrészt vazallusai fölött (ez alapvetően büntetőügy lehetett) -4- másrészt vazallusai egymást közötti ügyeiben (ez lehetett büntető és magánjogi is) A hűbéri bíróságos bírói tanácsok formájában működtek. A bírói tanácsokban a hűbérúr mellett annak vazallusai vettek részt a senior itt nemestársai között ülve ítélkezett,

mint primus inter pares. A vazallusoknak joga és kötelessége is volt, hogy részt vegyenek a bírói tanácsok munkájában (ez a vazallust terhelő tanácsadási kötelezettségből fakadt. A hűbéri bíróságok közül a legjelentősebbek a tartományúri hűbéri felsőbíróságok voltak. A vazallusok saját alvazallusaiknak ugyancsak tarthattak fenn bírói fórumokat, ahol a bírói tanácsban az alvazallsuok vettek részt. Miután a főpapság beépült a hűbéri rendszerbe, a főpapok mint világi hűbéresek szintén tartottak bírói fórumokat, amelyeken általában nem ők maguk elnököltek, hanem vikáriusaik. Ebbe a hűbéri bírói rendszerbe nem volt beilleszthető a Karoling kor nagy bírói fóruma a comes palatinus, ezért ez a tisztség a XI-XII. században tiszteletbelivé vált, majd meg is szűnt. 2. Földesúri bíróságok: Itt a földesúr ítélkezett a hatalma alá tartozó jobbágyok ügyeiben 9 -3- egyrészt azok fölött -4- másrészt a

jobbágyok egymás közötti vitáiban 3. Városi bíróságok II. A központosítás időszakában működő bírói fórumok: 1. Alacsony szintű bíráskodás: -3- prevot-k: A nem nemesek ügyeiben, elsőfokú ügyeiben jártak el. -4- bailli-k: A nem nemesek másodfokú ügyeiben és a nemesek elsőfokú ügyeiben jártak el A prevot-k és a bailli-k a központi (királyi) igazságszolgáltatás helyi szervei voltak. -5- városi bíróságok 2. Magasbíráskodás (ez a király személyéhez kötődött, alapja az volt, hogy a legfőbb bírói hatalom a királyt illette): a) pair-ek bírósága: Ez a XIII. század elején alakult fórum, a királyi curiából vált ki 6 főpapból és 6 világi főnemesből állt, akik laikusok voltak. Ez járt el a legelőkelőbbek ügyeiben. b) magisterek bírósága: Ez az alacsonyabb rangúak ügyeiben ítélkező bírói fórum volt a királyi udvarban. A magisterek olyan jogi szakemberek voltak, akik a római jog alapján ítélkeztek. A

magisterek üléseit a XIII század közepétől megbeszélésnek, azaz parlamentumnak nevezték. Ilyen paralmentumok több helyen is alakultak, főleg ott, ahol volt egyetem, pl. Orléansban A legjelentősebb a párizsi parlament volt, amely 1308-tól rendszeresen ülésezett. c) párizsi parlament: Idővel a pair-ek bírósága beolvadt a magisterek bíróságába, s így alakult a párizsi parlament amely egy állandó (folyamatosan ülésező) professzionális bíróság volt. Tagjai: - király: Ha jelent volt a parlament ülésén, ő elnökölt. - pair-ek: Ők továbbra is laikusok voltak, ezért szerepük háttérbe szorult, annyi volt tulajdonképpen, hogy emelték a bíróság tekintélyét. Csak akkor volt kötelező megjelenniük a parlament ülésén, ha a király is jelen volt. - magisterek: Ők már végzett jogászok voltak (a római jog és a hazai jog ismerői), gyakran polgári származásúak. Ezeket a király nevezte ki élethossziglan, s gyakorlatilag

elmozdíthatatlanok voltak. Közülük került ki az elnök, akit ugyancsak a király nevezett ki. A magisterek személyére idővel maga a parlament tett javaslatot, majd ebből kifejlődött az a rendszer, hogy e tagokat a testület választotta. Székhelye: 1320-tól Párizs, ahol saját épületbe költözött a királyi palotából. Hatásköre, Szervezete: A felsőbíráskodás mellett igazgatási feladatokat látott el, s a törvényhozásban is szerepe volt az ordonannce-ok regisztrálása révén. 5 kamarából állt. -3- beadványi kamara: A polgári fellebbezéseket bírálta el. -4- vizsgálati kamara: A vidékre kiküldöttek vizsgálatit dolgozta fel. -5- nagykamara: Elsőfokon járt el polgári ügyeikben. -6- „toronybeli” kamara: Büntetőügyekben járt el. -7- másokat pótló kamara: Ez a törvénykezési szünet idején járt el. Mind a párizsi parlament jogászai, mind a bailli-k és a prevot-k és természetesen a király is arra törekedett, hogy a központi

igazságszolgáltatás szervei váljanak 10 meghatározóvá, s hogy fokozatosan visszaszorítsák a hűbéri bíróságokat. E törekvés okai: -3- A központi királyi hatalom megerősítése -4- A tisztviselőbírák jövedelmeinek növelése Ennek eszközei: -3- cas royaux intézménye: Ez azt jelentette, hogy az ún. királyi ügyekben csak a királyi bíróságok ítélkezhettek (pl. békebontás, felségsértés, pecsét-és pénzhamisítás, menlevél megsértése, magánharc). Ezek köre idővel bővült -4- a fellebbezés intézményének felelevenítése a római jog alapján (a germán jog nem ismerte a fellebbezést). Polgári és büntető ügyekben is lehetett fellebbezni a párizsi parlamenthez. -5- preventio intézménye: Itt azt jelenti, hogy a párizsi parlamentnek joga volt arra, hogy az országban bárhol indult bármely ügyet magához vonjon (elsőfokú ügyet is). d) Igazságügyi főtanács: A legfőbb bírói tiszt a párizsi parlament létrejötte után

is a királyt illette. A király ezt nem egy személyben gyakorolta, hanem vagy úgy, hogy részt vett a párizsi parlament ítéletének meghozatalában, vagy egy új bírói fórumon keresztül. Ez az új bírói fórum volt az igazságügyi főtanács, amelynek tagjait a államtanács (nagytanács) választotta saját tagjai közül. Ez bírálta el: - a párizsi parlament ítélete elleni fellebbezéseket (de csak akkor lehetett fellebbezni, ha a király nem vett részt a parlament döntésének meghozatalában.) - Az igazságszolgáltatással kapcsolatos panaszokat Az ügyeket külön e célra kinevezett ítélőmesterek készítették elő a tanács számára. A testület a király nevében ítélkezett, mintegy különleges parlamentumként. A középkori francia jogfejlődés Alapja: - az antik római jog - a germán törzsi szokásjog Jogforrások 1. Szokásjog (coutum) Jogföldrajzi szempontból Franciaország a középkorban 2 nagy területre oszlott: -6- Észak. és

Közép- Franciaország, azaz a Loire ill a Garome folyótól északra eső terület. Itt alapvetően a germán szokásjogot (az íratlan jogot) alkalmazták -7- Dél-Franciaországban a vulgáris római jogot. Ez volt az írott jog területe, nemcsak az egyetemeken, hanem a mindennapi élet területén is a római jogot alkalmazták Azért a Loire folyó mentén alakult ki a határ, mert az északi hódító hadjáratok általában eddig jutottak. Ez a határvonal azonban nem éles, a déli, írott jog területén is szerepet kapott a szokásjog, s úgyszintén északon is az írott római jog. Délen a XI. századig a frank-kori római jogi joggyűjteményeket használták, különösen a Lex Romana Visigothorumot, a Lex Romana Burgundionumot és a Codex Theodosianumot. A XII. századtól az olasz és a francia egyetemeken tanított római jog került előtérbe Különösen híres volt a párizsi, a montpellier-i, a toulouse-i és az orleans-i jogi kar. III Honorius pápa a XIII. sz

elején betiltotta a római jog oktatását a párizsi egyetemen Ezt a tilalmat IV. (Szép) Fülöp megerősítette, azt viszont megengedte, hogy a gyakorlatban alkalmazzák a római jogot. (A másik 3 déli egyetemen továbbra is oktatták) 11 Északon a szokásjog fejlődése 3 szakaszon ment keresztül: -8- a X-XI. században az íratlan szokásjog volt a jellemző, s legfeljebb oklevelekben jelent meg írott alakban is egy-egy szokásjogi norma. -9- a XII. században megkezdődött a szokásjog feljegyzése, főleg városi dekrétumok formájában. -10-A XIII. századtól megjelentek a szokásjogi joggyűjtemények, amelyek elsősorban magánmunkákként készültek el. (A lejegyzett szokásjogot jogkönyvnek vagy joggyűjteménynek nevezzük, sohasem törvénykönyvnek. Törvény ui. csak a törvényhozás rendes, szabályozott menetének eredményeként jöhet létre. A jogkönyvek korábbi elnevezésében azonban esetenként előfordul a törvény szó, sőt nem ritkán

egy-egy legendás uralkodó nevéhez kapcsolják az adott jogkönyvet. Ezek többnyire vagy jóhiszemű tévedések, vagy tudatos hamisítások, amelyeknek az lehetett a célja, hogy nagyobb tekintélyt szerezzenek az adott jogkönyvnek. A központi hatalom kiépítésének a korában a francia királyok is szorgalmazták a szokásjogi gyűjtemények elkészítését. 1454-ben pl született egy királyi rendelet, amely előírta az összes szokásjog összegyűjtését. Összesen 260 joggyűjtemény (coutumier) keletkezett. A legjelentősebbek: 1 a normandiai jogkönyvek (itt készült az első) 2 Szent Lajos törvényei (1270) : ez is szokásjogi gyűjtemény, helyenként már a római jogra való utalást is tartalmaz. 3 Coutumes de Beauvaisis (1280) : szerzője Philippe de Beaumanoir királyi bíró (bailli) Ez a szokásjogi gyűjtemény a legkiemelkedőbb valamennyi közül. Több tartomány szokásjogát írta össze a szerző, de nem ezért jelentős, hanem azért, mert

összehasonlító, elemző módon készítette el a munkáját. (nem csak egyszerűen lejegyezte a szokásjogi normákat.) Felhasználta a párizsi parlament ítélkezési jogát, s ha valamilyen kérdésre a francia szokásjog nem adott választ, kisegítő jelleggel a kánonjoghoz, vagy a római joghoz fordult. 2. Törvény (ordonnance): a középkorban a törvényeket a király adja ki, A király törvényalkotási jogosultsága a szent ágotai keresztény királyeszmény egyik eleme. Eszerint a királynak a pogány szokásokat elhagyva a keresztény eszméknek megfelelő új tatalmú törvényeket kell kiadnia. A király saját jogán alkotja a törvényeket, másnak nincs joga törvényeket kiadni a középkori jogfelfogás szerint. Mivel a király hatalmát Isten kegyelméből gyakorolja, a király alkotta törvény isteni törvény rangját viseli magán. Ez nem francia specifikum, hanem általános volt a középkorban. A saját jogon alkotás egy teljességet jelentett, az

egész jogalkotási folyamat a király kezében volt, másnak ebbe érdemi beleszólása nem volt. A rendiség megjelenésével azonban megjelenik az a felfogás, hogy a törvényalkotásban való részvétel joga a rendeket is megilleti. A francia rendi gyűlés azonban soha nem szerezte meg a törvényhozási jogot. (szemben pl az angol vagy a német rendi gyűléssel.), inkább csak véleményt nyilvánítottak törvényhozási kérdésekben A franciáknál a középkorban a törvényhozás végig megmaradt királyi jogosultságként, de a Párizsi Parlament ebben jelentős szerepre tett szert. A Párizsi Parlament nem képviseleti szerv volt, hanem bíróság, (vidéken is létrejöttek parlamentek kb. 12) Kialakult ui szokásjogi alapon, hogy a király által megalkotott törvényeket a Párizsi Parlament beiktatta, azaz regisztrálta. 1328-tól vezették a törvényregisztert A regisztráció azt jelentette, hogy a parlament a király által meghozott törvényeket beírta egy

betűrendes regiszterbe, és ezzel a regisztrálással vált az adott törvény az országos jogforrások részévé. (Kihirdetés a 12 középkorban nem létezett.) A törvények rögzítése a jogalkalmazás miatt volt fontos A regisztrálás tehát rögzítés volt, de nem egyszerűen csak az. A párizsi parlament ui meg is tagadhatta a regisztrálást, tehát a regisztrálás egy érdemi lépcsője volt a törvényalkotásnak, a törvény érvényességének fontos, és a királyi hatalom által is elfogadott kelléke. Ha a parlament úgy találta, hogy a törvény aggályos (nem sűrűn fordult ez elő) megtagadta a regisztrációt. Ekkor a törvény nem lett érvényes törvény A király számára ekkor egyetlen lehetőség maradt, az ún. lite de justice nevű intézmény alkalmazása Ennek az volt a lényege, hogy a király személyesen megjelent a Párizsi Parlament ülésén, és ott átvette az elnöki tisztet (ezt nem tagadhatta meg jogszerűen a parlament elnöke),

és ekkor a király már nem mint király, hanem mint a parlament elnöke adott utasítást a regisztrációra. A király a törvényhozás során igénybe vette a szakjogászok segítségét is. Eleinte inkább a dekretalistákra (kánonjogászok), később a római jogot ismerő legistákra támaszkodott, akik különösen a parlamentben voltak a segítségére. A címzés és pecsét nélküli ordannance szintén a király által kiállított jogforrás volt, ami nem szorult te a regisztrációra. Ezt a jogforrást rendeletnek nevezhetjük, ilyet azonban a király csak konkrétan meghatározott közigazgatási területeken hozhatott. ( pl közigazgatás, rendészet, hadsereg). Ezt hívták később (XVIII század) édit-nek Kitekintés a középkori francia büntető és perjogra: A büntetőjog jellemzői: -3- jogilag elismert intézmény volt a bosszú és a magánharc -4- a királyi hatalom megszilárdulása után különböző intézkedéseket tett ezek korlátozására, így

pl. egyes személyekkel szemben és bizonyos napokon ill időszakokban megtiltotta a bosszút és a magánharcot -5- Kialakult azaz elv, hogy aki egyszer már bírósághoz fordult, többé nem használhat erőszakot. -6- IX. Szent Lajos eltiltotta a magánharcot és a gyújtogatást, majd egy ordonannce-ában kimondta, hogy a gyilkosok, a gyújtogatók és a nemi erőszak elkövetői nem kaphatnak kegyelmet. Az eljárásjog jellemzői: -3- az eljárás vádrendszerű volt, ami azt jelentette, hogy a bíró hivatalból nem járhatott el. -4- jellemző bizonyítási eszközök voltak az eskü és az istenítélet és a párviadal -5- nem volt fellebbezés, helyette a bírót lehetett bepanaszolni a magasabb hűbérúrnál -6- A XIII. századtól 1 fokozatosan elkülönült a polgári és a büntető eljárás, 2 a vádelvet kiszorította a nyomozóelv, 3 megmaradt az istenítélet és a párviadal, de nagyobb szerepet kapott a tanubizonyítás. 4 kialakult a fellebbezés intézménye