Sport | Tanulmányok, Esszék » A flop magasugró-technika elemzése, fajtái

A flop magasugró-technika elemzése, fajtái Flop technika változatai: - stones-féle gyorsasági-flop - fosbury-féle gyorsasági-flop - grigorjev-féle erő-flop - major-féle erő-flop nekifutás – sebességnövelő szakasza 1. nekifutás pályája: a. lendületszerzés íves pályán: a lábak talajfogási helyeinek elképzelt pályája ívet ír le. A súlypont pályája fokozatosan eltávolodik a lábakéval párhuzamos pályától oldalirányban. Az íves pályájú lendületszerzés a flop technika jellemzője (ha a futó az ív sugarának és a haladási sebességének megfelelően az ív belseje felé kell dőlnie, hogy így meg tudja tartani az egyensúlyi helyzetét). A flopos ugrónak azért kell íven futnia, hogy létrehozza az oldalra döntött testhelyzetet. Ezzel a lendületszerzéssel két lényeges dolgot ér el: - az oldalra dőlésből eleve következik egy támaszpozíció (végrehajtáshoz nélkülözhetetlen) - a súlypont az oldalra

dőléssel mélyebb helyzetbe kerül, és így automatikusan kialakult a súlypont és a talaj közötti távolság csökkentése az íves nekifutás alapvetően kétféle lehet: - köríves nekifutás - simuló köríves nekifutás, ahol a sugárhossz fokozatosan csökken a kitámasztásig az íves nekifutás lényege, elengedhetetlen feltétele, hogy az utolsó 4-5 lépés alatt már íven fusson az ugró, legyen oldalra dőlés. b.a nekifutás pályája a léchez viszonyítva az íves nekifutási pálya viszonyát a léchez a kitámasztás pontjában meghatározó körív érintője és a léc által bezárt szöggel jellemzik általában, amely szög optimális értéke 15-30 fok. a. futás formája: átgördüléses technika, a lábát hosszabban helyezi maga elé, ritmusos, támaszhelyzetben a súlypont függőleges vetülete a támaszpont mögött helyezkedik el. b. a nekifutás tempója és ritmusa: a végére optimális sebességet alakítsanak ki, fokozatos és

folyamatos legyen, 6-10 futólépéssel végezzék a nekifutás végsebességét meghatározó kritériumok: - technika - felugrásban részt vevő izmok ereje - a felugrás robbanékonysága - a fékezés mértéke a felugrás alatt az optimális végsebesség eléréséhez szükséges lépésszámot meghatározzák: - az ugró futógyorsasági képességei - a futótechnikai stabilitása - technikai tudásszint - összpontosítási készség foka a nekifutást kezdheti állóhelyből és előzetes lépésekkel. A futólépések hossza a sebesség növekedésével együtt fokozatosan növekszik. Ettől csak az utolsó 2-3 lépés tér el. A lépésfrekvencia növelése egyenletes az utolsó két lépésig Itt fokozódik és az utolsó lépés alatt éri el a maximumot. Minél rövidebb ideg tart a felugrás, annál magasabb frekvenciával kell a felugráshoz érkeznie az ugrónak. Summa: azt mondhatjuk, hogy a sebességet a nekifutás első részében a lépéshossz

növelésével, a felugrás előkészítő szakaszában pedig elsősorban a végrehajtás idejének csökkentésével, a lépésfrekvencia növelésével fokozhatja az ugró. 2. a felugrás előkészítése a felugrás előkészítő szakaszát az utolsó két-három lépés jelenti. Az ugró ekkor úgy változtatja meg testrészeinek helyzetét, mozgáspályáját, hogy azok lehetővé tegyék a kitámasztást. A közvetlen előkészítés azonban az utolsó két lépés alatt történik A leglényegesebb része e szakasznak: gyors átgördülés az utolsó lendítőlábas lépésen. A kitámasztásba az ugrónak hátradöntött, ill hátra oldalt döntött testhelyzetben kell érkeznie. Hogy ezt a pozíciót a sebesség csökkenése nélkül tudja elérni, már az utolsó lépések alatt a törzset előredöntött helyzetéből fokozatosan függőlegesig kell visszafogni. A törzs függőleges mögé döntése pedig az utolsó lendítőlába lépés elrugaszkodási és repülési

fázisa alatt megy végbe. Ezért az ugrónak az utolsó lendítőlába lépésnél hosszan maga elé kell lépnie Minél nagyobb hátradőlésre van szükség, annál hosszabban kell maga elé lépnie az ugrónak. A hosszú lépéssel az ugró súlypontja mélyebb helyzetbe kerül. A legmélyebb a térdhajlítás abban a pillanatban amikor az ugró súlypontja a támaszláb felett van. ezután az ugró kétféle módon nyomja előre magát: - ha nyújtott láblendítést alkalmaz, akkor csak csípőből és bokából nyúlik ki, a térd rögzített marad - ha hajlított láblendítést alkalmaz, térdből is kinyúlik az ugró törzsét a függőleges mögé csak akkor döntheti, ha a támasz fölül a súlypontja már előremozgott. Páros karlendítés esetén az utolsó lendítőlábas lépéskor kis karkörzéssel készíti hátra mindkét karját. A kitámasztási helyzetben az ugrónak elsősorban a csípőjét kell előretolnia és az ugrólábat előre lefelé nyomnia.

Az ívenfutásból származó kétirányú támasz a felugrás előkészítését is megváltoztatja. Mint már szó esett róla, az oldalra dőléssel az ugró súlypontja eleve mélyebb helyzetben van, mégpedig minél nagyobb az oldalra dőlés mértéke, annál mélyebben. A flop technikánál az utolsó láblendítőlábas lépés rövidebb és célszerű hajlított láblendítés alkalmazni, mert így a sebességnövelés lehetősége fennáll. 3. felugrás a következő felugrási formákkal találkozhatunk: - hajlított láblendítésű felugrás hátirányú kitámasztással v kétirányú felugrás hátirányú kitámasztással v kétirányú kitámasztással - nyújtott láblendítésű kitámasztással a. felugrást végző láb mozgása (a léctől távolabbi lábbal felugrás) a kitámasztás formáját és dinamikáját meghatározza: - a nekifutás formája - a nekifutás végsebessége - a lendítés formája - az átalakítandó mozgásienergia

mennyisége, a fékezés nagysága a kitámasztási helyzet kialakításának lényege, hogy az ugró szinte belenyomja magát a helyzetbe és az ugróláb sarkának talajra érkezésekor az ízületek (csípő, térd) csaknem teljesen nyújtottak. Tehát az aktív talajfogásról van szó, amikor az ugró rácsúsztatja magát az ugrólábra (ízületeinek megfeszítésével). Teljes kitámasztásról akkor beszélünk, amikor az ugró a talpát a talajra nyomja. A talp teljes lenyomódása alatt tovább folyik a térdízület feszítése. A lábat egyenes, normál helyzetben kell a talajra tenni, azonban a láb az oldalra dőlés miatt kissé kifelé fordul. A természetes tartástól kissé kifelé forduló lábhelyzet a hossztengely körüli forgás megindulását segíti elő, s így pozitív az ugrás eredményessége szempontjából. - kétirányú kitámasztás: a flop technikával jelent meg és elválaszthatatlan jellemzője. Ha az ugró íven fut (oldalra dől) és ezt

megtartja kitámasztásig, továbbá az utolsó lépés alatt kialakítja a hátradőlést akkor kitámasztása kétirányú, hát- és oldalirányú lesz. b.az ugróláb ízületeinek behajlása (lefékezze súlypontjának vízszintes sebességét) a felugrásban résztvevő izmok ekkor megnyúlnak és feszülési állapotuk megnő. Az izmok mindaddig nyúlnak, míg az általuk kifejtett ún. belső erő egyensúlyba nem kerül az őket megnyújtani akaró külső erővel. A térdízület legkisebb hajlásszöge 135-140 fok, az optimális szögváltozás mértéke 35 fok. A szögváltozása 15-25 fok A hajlított láblendítésű felugrásnál az ízületek csaknem azonos időben fejezik be a hajlásukat a felugrás robbanékony jellege miatt. A kétirányú kitámasztásnál a támaszhelyzet jellegzetessége miatt a támaszláb fölé billenés gyorsabb, ezért az ízületek itt is egyszerre válnak rögzítetté. Ezt a rögzítettségi állapotot nevezzük átkapcsolási szakasznak

a. az ízületek kinyújtása az ízületek feszítésének (kinyújtásának) előfeltétele az izmok megnyújtása és megfeszülése. Itt tovább csökken az vízszintes sebesség. A hajlított láblendítésű felugrás elrugaszkodási szakasza tehát rövidebb idő alatt zajlik le. A végső gyorsítást a lábszárhajlítók adják b. a lendítés végző végtagok mozgása (csak kiegészítő mozgás) szerepe a következő: - a felugrás út-idő viszonyának irányítása - az izmok gyors tehermentesítése az elrugaszkodási szakaszban - a kirepülési magasság befolyásolása - a forgások beindítása a felugrás alatt a lendítést végző végtagoknak a lehető leggyorsabban kell előre felfelé lendülniük, hogy a felugrás időben ne nyúljon el. ezért a lendítést már akkor meg kell kezdeni, amikor az ugróláb még nincs is a talajon. A páros karlendítésnél a karok tömege viszonylag kicsi és sokkal gyorsabban mozgatható, mint az alsó végtag. A

hajlított láblendítésnél a lábszár nem csapódhat előre. A lendítőláb mindössze 40-45 fokot fordul el a forgáspontja körül A teljes mozgás leállítása akkor következik be, amikor a comb párhuzamos a talajjal. Ennek következtében az elrugaszkodás rövid lehet, vagyis robbanékony a felugrás. A hajlított láblendítés előnye, hogy nagyobb függőleges sebesség elérését teszi lehetővé az elrugaszkodás idejének csökkentésével. Kétféle karlendítés van: - váltott karlendítés: amikor a léchez közelebbi kart az ugró csaknem magastartásba fellendíti - páros karlendítés c. a lendítés végző végtagok forgóhatása előidézésében elsősorban a lendítőlábnak van nagy szerepe. Az ugró a hosszúsági tengelye, valamint mélységi tengelye körül is elfordul. E két forgásból alakul ki a léc felett a szélességi tengely körüli hátrafelé forgás. 4.légmunka/röppálya meredeken emelkedő ballisztikus pálya. Kirepülési

szög 50-55 fok Minél nagyobb az oldalra dőlés, annál nagyobb a forgás lehetősége. A flopnál, a test szélességi tengelye párhuzamos a léccel, a test hosszabb úton haladhat a léc közelében, az ugró jobban el tudja helyezni testrészeit a léc körül. Tehát az optimálisan lapos, a súlypont felugrási és kirepülési viszonyaival jó összefüggésben lévő röppálya nagyon alkalmas a technikához. a. forgások a levegőben: ahhoz, hogy az ugró forogjon a levegőben, már a talajon kell előidéznie fogásokat. A talajon az ugró bizonyos testrészeit a talpponttal összekötő egyenes, valamint a talppont körül fordulhat el. ha ezek a forgások a felugrás után is élnek, a forgások áttevődnek a test úgynevezett szabad tengelyei köré, ill akörül folytatódnak. A kitámasztás következtében a talpponton keletkezik forgás a billentőerők hatására, amelyet az ugró nem tud lefékezni, átirányítani testhelyzete miatt. A levegőben tapasztalható

fogások a helyes kétirányú kitámasztásból eredő támaszpont fölé irányuló mozgás egyenes következményei. A lendítőláb a hossztengely körül elfordítja a testet, ezáltal az előrebillenés okozta forgás a szélességi tengelynek megfelelő tengely körüli előreforgásból fokozatosan a mélységi tengelynek megfelelő léc felé forgás lesz. b. lécvétel általános törvényszerűségei: a levegőbe emelkedéskor az ugró megkezdi a lécen való átjutás feltételének megteremtését. Ez a következőkből áll: - a testrészek megfelelő irányba mozgatása a léc fölötti helyzethez - a léc fölötti helyzethez megfelelő forgási sebesség kialakítása a részsúlypontok forgástengelyekhez közelítésével ill távolításával Az ugrónak igyekeznie kell olyan helyzetet elfoglalni, hogy az adott magasság átugrásához elegendő legyen a súlypont kismérvű léc fölé emelése. - bizonyos testrészeit adott pillanatban a léc két oldalán

alacsonyabb helyzetet foglalja el, mint a súlypont - bizonyos testrészei gyorsabban forognak a forgási tengelyei körül, mint a test a szabad tengelyek körül. Lécvétel: az ugró a kirepülés pillanatában oldalhelyzetet foglal el a léc függőleges síkjával. A levegőben tovább folytatódik a hossztengely körüli forgás, miközben az ugró hajlított lendítőlábát fenntartja, a csípőjét előrenyomja, ennek következtében az ugróláb térdben behajolva eléri a lendítőláb magasságát. A törzs hátrahajlítása által a térdek tovább hajolnak Ebben a helyzetben ér a léc fölé az ugró az ugró, ahol a forgási sebessége a szélességi tengely körül a legnagyobb. A lécen a fej vagy a léchez közelebbi kar kerül át először A léc felett, annak túloldalán a törzs lefelé forog, s ezáltal a combok felfelé mozognak. Amikor a combközép a léc felé ér, az ugró megemeli törzsét, miáltal a csípő lefelé, a térd felfelé mozdul. Majd

a térdét nyújtva az ugró a sarkát is kitéríti a léc útjából