Politika, Politológia | Nemzeti radikalizmus » Politikai lélektan a 2009-es EP választások után

Politikai lélektan a 2009-es EP választások után Mi a közös egy fideszes és egy jobbikos szimpatizánsban? Mindkettő hiszi, hogy a Jobbikra nem csak Brüsszelben, de a magyar parlamentben is szükség van! Bár a két párt vezetésének viszonya cseppet sem barátságos, a szavazóik ennek ellenére könnyen megtalálják a közös hangot. Hiába nevezte Orbán Viktor a választásokat megelőzően a Jobbikot ellenségnek, hiába igyekeztek a fideszes vezetők felváltva meggyőzni a választópolgárokat, hogy a Jobbikra leadott voksok, elveszett szavazatok, a pártnak mégis sikerült három mandátumot szereznie az európai parlamentbe, többek között a Fidesz szimpatizánsok egy részének hozzájárulásával. Így a Jobbik eredménye, amely a harmadik helyre emelte a pártot a magyar politika dobogóján, ledöntötte az elveszett szavazatok mítoszát. A Jobbik szavazói között háromféle típust lehet definiálni. Az egyik, a párt táborához tartozó Jobbikos,

a sajátszavazó, aki a nemzeti radikális párton kívül, sem jobbra, sem balra nem szavazna már, mert a rendszerváltás óta eltelt 20 év parlamenti politikáját teszi felelőssé Magyarország társadalmi és gazdasági válságáért, amelyre meggyőződése szerint csakis egy új, radikális, politikai generáció nyújthat megoldást. A másik Jobbikra szavazó, az egykori baloldali választópolgár, aki teljesen kiábrándult az MSZP-ből és az általa évekig vezényelt balliberális kormányból, hiszen látható, drámai mértékben tette tönkre a magyar gazdaságot, létbizonytalanságot teremtve az egész országban. A baloldaltól elfordult, régi szocitámogatóról tudni kell még, hogy sohasem szavazna a Fideszre és Orbán Viktorra, akit demagógnak, illetve pusztán csak politikai opportunistának tart. Számára az Orbán vezette Fidesz a legrosszabb választás, mert a hataloméhséget látja benne, valamint erősen emlékszik még a Fidesz elnökének arra

a sértő megjegyzésére, amikor lemondóan panelproliknak nevezte a baloldali szavazókat. Ezzel szemben a Jobbik egy olyan alternatívát nyújt a magyar embereknek, amelyet eddigi pártszimpátiájuktól függetlenül is képesek támogatni, hiszen mindenki számára fontos megválaszolásra váró kérdéseket feszeget programjában. Legyen szó akár az elmúlt 20 év politikai bűneiért járó felelősségre vonásról, a gazdasági válságról vagy az egyre drasztikusabb méreteket öltő cigánybűnözésről. A harmadik típus, aki szintén a Jobbikra szavazott a mostani EP választásokon, tulajdonképpen fideszesnek vallja magát, de szerinte a nagyobbik parlamenti ellenzéki pártnak, a Fidesznek és a fiatal nemzeti radikális erőnek, a Jobbiknak, összefogva kellene kiszorítania a magyar politikából a balliberális pártokat, koalícióban együttműködve kormányon az ország megerősödéséért. Lényegében minden fideszes családban van minimum egy jobbikos

és minden fideszes, potenciális jobbikos. „A magyarok kétharmada jobbikos, csak még nem tudja” – jelentette ki még a választások előtt nem sokkal Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Ez főleg azért is igaz, mert lényegében minden fideszes radikális változásokat támogatna a legszívesebben, amelyeket a Fidesz nem mer felvállalni, hiszen megfelelési kényszerben szenved az európai „politikai normák” betartása, ill. a nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatai miatt A Jobbik azonban szembe megy ezzel a külső nyomással, nem akar megfelelni semmilyen gazdasági, vagy nagyhatalmi érdekeknek, hanem elsősorban a magyar emberek, Magyarország boldogulását tartja szem előtt. A fideszes szavazó szemében, valószínűleg ennek a különbségnek a megértése kapcsán született meg a két párt jövőbeni koalíciójának igénye, melyben a Jobbik, az erősebb, irányító szerepet betöltő Fidesz, radikális lelkiismerete lenne egy új nemzeti

kormányban. Ezt talán egyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni, hogy a két párt személyében a tapasztalat találkozna a tetterővel, az ész a szívvel, legalábbis egy olyan fideszes szavazó értelmezésében, aki mindenképpen a parlamentben szeretné látni a Jobbikot. A Fidesz azon törekvését, hogy egyedüli erőként határozza meg a jobboldali politikát és alakíthasson kormányt, sokan a párt szimpatizánsai körében is elbizakodott, öntelt, elhibázott gondolatnak tartják. A Fidesz vezetése az elbukott 2002-es választások óta építi az elveszett szavazatok legendáját, mely szerint, ha valaki a jobboldalon nem a Fideszre szavaz, az a kormányváltás lehetőségét torpedózza meg. Ennek ellentmondva a jobboldali szavazók szerint azonban az MSZP mindig azért tudott kormányt alakítani, mert volt egy erős szövetségese, az SZDSZ. Néhányan a Fideszből azért szavaznak át a Jobbikra, mert hiszik, hogy végre a jobboldalon is van már két olyan erő,

amely összefogva képes lehet felvenni a versenyt az EP választásokon óriási vereséget szenvedett MSZP-SZDSZ, balliberális oldallal, sőt, együttesen egész biztosan már le is győzhetik őket. Sem a köpönyegforgató, időközben megbokrosodott MDF, sem az egykor szebb napokat megért paranoiás MIÉP sem tudta kiharcolni magának azt a szerepet a jobboldali szavazók körében, mint a Jobbik, amelyet leginkább a Fidesz partnereként látnának szívesebben, nem pedig az ellenségének. Akkor mégis miért nevezi ellenségnek Orbán Viktor a Jobbikot és Vona Gábor miért utasítja el egy jövőbeni koalíció lehetőségét a Fidesszel? A kérdésre talán egy másik kérdés válasza adhat magyarázatot! Ki hozta létre a Jobbikot? Mind a jobboldal, mind pedig a baloldal egymásra mutogat a Jobbik kapcsán, különböző politikai összeesküvés-elméleteket, legendákat építgetve fáradhatatlanul. Míg a zsugorodó balliberális oldal a gyűlölt jobboldal

térnyeréseként tekint a Jobbikra, addig a fideszes jobboldal, az „egy a tábor, egy a zászló” doktrínájának bedőlését látja a nemzeti radikális párt megerősödésében. Tehát lényegében számára kényelmetlen konkurenciát jelent a Jobbik, amely rácáfol az évek óta keményen épített dogmájára. Mivel pedig a Jobbik, sem az egyik, sem a másik politikai tömbnek sem szárnysegédje, hanem önálló, Új Erő, mind a baloldal, mind a jobboldal, megpróbálja egymás nyakába varrni, a másik árnyékába betolva a nemzeti radikális pártot, hogy jelentéktelenné tegyék a mindkét oldal számára veszélyes politikai fenyegetését. A Jobbikot olyan fiatalemberek hozták létre, akik kiábrándultak a liberalizálódó narancsos jobboldalból, de megelégelték az üldözési mániában szenvedő csurkista MIÉP-et is és persze kezdetektől fogva elutasították a balliberális oldalt. A Jobbiknak azért sikerülhetett megerősödnie az évek folyamán,

mert nem engedett önállóságából és nem volt hajlandó semmilyen megalkuvásra sem, hiszen a rendszerváltás utáni kialakult korrupt pártrendszer, a politikai kiskirályságok megtörését, szétzúzását tűzte ki célul, visszaadva az országot a magyar embereknek. Pont emiatt tartja most veszélyesnek önmagára nézve a parlamenti baloldal és jobboldal a Jobbikot, hiszen tisztában vannak azzal, hogy nem egy olyan párt született - mostanra pedig a fejükre nőtt - amelyet egyik, vagy a másik politikai oldal táborához lehetne sorolni, hanem egy önálló oldal látszik megszilárdulni a Jobbik képében. A nemzeti radikalizmus vonzó lehet a baloldali és a jobboldali szavazók szemében is, megritkítva az eddigi politikai elit támogatóinak körét. Megállapíthatjuk az EP választások tanulságaként levonva, hogy az évek óta tartó, az MSZP és a Fidesz által ásott politikai árok eltűnni látszik a Jobbik szavazói körében, hiszen az Új Erő

mindenki előtt nyitva áll, aki szerint az „egy a tábor, egy a zászló” elve helyett fontosabb az, hogy kinek a kezében van a magyar emberek zászlaja, mert Magyarország a magyaroké! Ez persze nem azt jelenti, hogy az elsikkasztott párt, illetve kormánypénzeken zsírosra hízott balos, vagy jobbos politikusok, bűnözők, továbbá a spiclik, a hazaárulók, az állampárti múlttal rendelkező káderek átmenthetnék magukat a Jobbikba és tiszta lappal kezdhetnének, úgy, mint a rendszerváltáskor jó néhányan! Inkább arról van szó, hogy az Új Erő olyanoknak is reményt adhat, akik eddigi pártszimpátiájuktól függetlenül kiábrándultak a politikai elitből, amely felhasználta, becsapta és kisemmizte őket. Ha a Jobbik szavazóinak összetételét vizsgáljuk és figyelembe vesszük, hogy az egykori baloldali szavazó számára legalább annyira vonzó, mint egy jobboldali szavazó számára, akkor nyugodtan nevezhetjük a pártot egyesítő erőnek is.

Ez pedig csak tovább erősíti az igényét annak, hogy az Új Erő, ne egy már meglévő politikai tömb árnyéka, királycsinálója, udvaronca legyen, hanem álljon a saját talpára, legyen önálló és vigye véghez a magyar emberek újraegyesítését, határon kívül és határon belül egyaránt. A Jobbikot gyakran bélyegzik szélsőjobboldalinak, amely abból a szempontból igaz is, hogy távol áll a Fidesz féle „jobboldaliságtól” és még messzebb a balliberális oldaltól. De ha már mindenképpen oldalakhoz akarjuk kötni, akkor közelebb áll az igazsághoz, ha azt mondjuk, a Jobbik a nemzeti oldalon áll. Vona Gábor az elmúlt napokban adott interjúi során többször utalt rá, hogy Magyarországon három politikai tömb alakult ki: egy szélsőséges, balliberális oldal, önmagába foglalva az MSZP-ét, az SZDSZ-t, az MDF-et, egy polgári liberális tömb, a Fidesz reprezentálásában, és a nemzeti oldal, a Jobbik megerősödésének gyümölcseként.

Ez a három tömb döntheti el a jövőben Magyarország sorsát. A balliberális oldal már bebizonyította, hogy az országot csakis válságba, rendetlenségbe, káoszba, a szétzüllés szélére képes vezetni. A második tömb, a polgári liberális oldal, bár nemzeti színű köntöst visel, a nyugati politikai elit „állampártjelöltje”. A felületesen képviselt nemzeti és a következetesen kiszolgált nemzetközi érdekek konszolidációja, mely Magyarországot egy nemzetek feletti Európa kezébe ajánlja. A harmadik tömb, a nemzeti oldal, egy alulról, a magyar emberek érdekei és igényei alapján szerveződő egység, amely felülírva, sőt felejthetővé téve az évtizedes jobboldali és baloldali politikai bipolaritást, a nemzeti szuverenitás hangsúlyozásának fontosságában látja a magyarság jövőjét, mind társadalmi, mind pedig gazdasági tekintetben egy létrejövő nemzetek Európájában határozva meg Magyarország helyét a nagypolitikában.

Ez a nemzeti oldal elutasít minden olyan megalkuvást, amely nemzetközi politikai, vagy gazdasági érdekeket helyez Magyarország és a magyar emberek érdekei fölé. Éppen ezért ellenségnek tekinti a balliberálisokat, de nem lát partnert a polgári liberális oldalban sem, ugyanakkor a magyarság javát szolgáló döntések, kezdeményezések kapcsán mindig készen áll az együttműködésre. A Jobbik egy új korszakot nyitott a magyar politikában. Egy karizmatikus, a válságban fuldokló magyar viszonyokhoz igazodó radikális, önálló Új Erő, amely emberközpontú, nemzeti identitású politikát hívott életre, hogy kizárólag a magyar embereket, a magyar hazát képviselje. Ez teszi kényelmetlenül megkerülhetetlenné a féltékenykedő pártok számára és ez teszi egyre támogathatóvá, a többi párthoz képest az emberek szemében. Teljesen mindegy, ki mire szavazott az elmúlt 20 évben, mert a Jobbik az egyetlen olyan párt, amely nem balra, vagy

jobbra húzza az emberek kezét, hanem egyszerűen csak a magyarság kezébe akarja visszaadni Magyarországot, hogy a nemzet együtt építhesse újjá a hazáját. Magyarország a magyaroké és ezt csak a Jobbik merte eddig kimondani egyedül, márpedig ezt a jelmondatot kell a nemzet zászlajára tűzni az ország és a magyarság jövőjének érdekében! Nótin Tamás