Irodalom | Tanulmányok, esszék » Ady Endre élete, költészete, verselemzések

Ady Endre (1877-1919) A 19. sz végének új hangot kereső lírája Ady Endre számára már előkészítette a talajt Az új törekvések az ő költészetében teljesedtek ki első ízben, neve Babits Mihályéval együtt új korszak kezdetét jelöli a magyar irodalom történetében. Költészete nagyon ellentmondásos Ez az értelmes életet kereső, gondolkodó ember belső küzdelmeiből, lelki vívódásaiból fakadt. Ady az imperializmus korának költője volt Megszólalt költészetében a szorongás, a kétségbeesés, a kilátástalan reménytelenség hangja is, felrémlett az ember embertelenné válásának szörnyű víziója, de ott élt a remény is. Élete: 1877. november 22-én született Érmindszenten Apja Ady Lőrinc, bocskoros, hétszilvafás nemes Anyja Pásztor Mária tanult család gyermeke volt. Az elemi iskola 5 osztályát Érmindszenten járta ki 1888-ban a nagykárolyi piarista gimnázium diákja lett. Ez katolikus és szigorú intézmény volt, amit

nem szeretett 1892-ben Zilahon, a Wesselényi Miklós Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Ezt az iskolát hamar a szívébe zárta. Nagyon jó tanuló volt, jelessel érettségizett Sokat olvasott 1896-ban beiratkozott a debreceni jogakadémiára Ezt nagyon hanyagolta, ritkán járt be az órákra. 1899-től a 48-as érzelmű, függetlenségi párti Debrecen c lapnak a munkatársa. Ismerte a pozitivizmus kidolgozójának, Auguste Comte-nak a nézeteit, hatott rá a filozófus Nietzsche 1899-ben megjelent első verses kötete Versek címmel. Ennek semmi köze későbbi műveihez 1900-ban elhagyja Debrecent, Nagyváradra költözik. A Szabadság c lapnak lesz a munkatársa Szellemi pezsgés jellemzi a várost Jól érezte magát itt. Barátai: Nagy Endre, Bíró Lajos 1901-től a Nagyváradi Napló munkatársa Itt lett kitűnő újságíró Publicisztikája előbb ért be, mint költészete. Egy táncosnővel való élménye következtében vérbajos lett Nagyváradon

szerelmes lett egy kivételes intelligenciájú, széles érdeklődési körű, az irodalom iránt fogékony, Párizsban élő magyar asszony Diósy Ödönné Brüll Adélba. Verseiben Lédának nevezi Léda támogatta Adyt Ady otthagyta az újságot, hazament Érmindszentre franciát tanulni. 1903-ban megjelent második verseskötete Még egyszer címmel. 1904-ben Párizsba utazott, innentől kezdve megjelentek rajta a vérbaj komolyabb tünetei, kezeltette magát. Léda segített neki eligazodni a nagyvárosban Párizs, a szépség, a fényűző gazdagság, a modern kultúra szimbólumává lett szemében, felszabadította költői tehetségét. 1905-ben hazatért Budapestre, ahol állás várta a liberális-radikális szellemű Budapesti Naplónál. Főszerkesztője Vészi József fölismerte Ady tehetségét 1906-ban megjelent 3. verseskötete Új versek címmel Nagy felháborodást keltett vele A nyelv, ízlés, észjárás, költői magatartás és látásmód tekintetében más

volt, mint amit az emberek megszoktak. 1906-ban keserűen menekült Párizsba, ahol Léda szerelme várta. Külföldről küldte haza a Budapesti Naplónak cikkeit és verseit 1907-ben visszatért Budapestre. Anyagi gondjai támadtak A Budapesti Napló idegen kézbe került 1907-ben megjelent Vér és arany c. verseskötete, mellyel fokozta a felháborodást A költő első forradalmi versei a Népszavában jelentek meg, 1907-ben. 1908 január 1-jén megindult a Nyugat, melynek főmunkatársa lett Irodalmi liberalizmust hirdetett Az írónak egyedüli mércéje a tehetsége, az írónak mindent szabad, amit jól meg tud csinálni. 1908-ban részt vett a Holnap irodalmi társaság tevékenységében. Ingerültség és félreértés íratta meg vele A duk-duk affér című igazságtalan cikket, melyet a konzervatív Herczeg Ferenc lapjában, az Új időkben jelentetett meg. Később megbánta, hogy barátainak fájdalmat okozott. Pesten ugyanolyan bohém életet élt, mint régen

Nagyváradon Gyakran utazott külföldre, főleg Franciaországba, Itáliába, Svájcba, Monacóba. 1904 és 1911 közt hétszer járt Párizsban, de Lédával itthon is találkozott. 1909-től egészsége fokozatosan romlott 1914-ig évente jelentek meg kötetei, s ekkor már népszerűség és siker övezte. 1908-ban adta ki Az Illés szekerén c könyvét, melyben megjelentek istenes és forradalmi költeményei is. Többi kötete: Szeretném, ha szeretnének (1909), A Minden-Titkok versei (1910), A menekülő Élet (1912), A magunk szerelme (1913), Ki látott engem? (1914). Lédával való viszonya 1912-ben ért véget. Innentől kezdve sok nőtől kapott rajongó levelet Itt tűnt föl neki egy 16 éves kislány, aki 1911től kezdve Lausanne-ból, majd Csucsáról küldte leveleit A lány Boncza Berta volt A költő 1914-ben meglátogatta a csucsai Boncza-kastély úrnőjét. 1915 március 27-én, Budapesten megtartották az esküvőt 1917-ben Adyék megörökölték az após 3

szobás pesti lakását is. 1917-ben beköltöztek tékozló pazarlással berendezett új otthonukba A költőnek védelmet jelentett a kései szerelem és a csucsai kastély. Egészsége rohamosan romlott, lelkileg összezúzta a háború. Alig volt olyan lap, mely a háborús propaganda közepette vállalni merte volna az Ady-versek közreadását. 1818-ban megjelent A halottak élén c verseskötete Ebből kimaradtak versek, melyek a költő halála után 1923-ban Az utolsó hajók c. kötetben jelentek meg 1918-ban betegsége súlyosra fordult Dadogva tudott beszélni, és a szelleme is kezdett leépülni. 1919 január 27-én egy szanatóriumban halt meg Költészete: Ars poetica és lírai önszemlélet Ady Endre verseiben Ady nemcsak szép versek írója kívánt lenni, hanem egy új élet hírnöke, új Messiás is, aki a magyarságot európai helyzetének kritikai önszemléletére akarta ráébreszteni. Úgy tört be a magyar életbe, olyan gőgös önérzettel, mint akinek

eleve joga és kötelessége ítéletet mondani. Hangja csupa dacos ingerültség Önmagát különbnek látta mindenkinél, mert benne - véleménye szerint - a „magyar faj” és a „művész” legjellemzőbb és legnemesebb vonásai egyesülnek. Büszkeséggel hirdette magáról: ő az igazi magyar, Góg és Magóg fia, ős Napkelet álmának megvalósítója. Önmítoszában ott élt a tragikus küldetéstudat, a mártírságot is vállaló elhivatottság, de azt is tudta magáról, hogy mint költő sem hasonlítható össze senki mással. Ezeknek a verseknek már új a dallam, a ritmikája Az Ady-sorok általában nem kényszeríthetők a hagyományos és szabályos sorfajokba a kialakult verselési módok szerint, a versek ritmusa kevert. Ady 1906-os kötetében dolgozta ki először sajátos jelkép rendszerét, s az egyes versek jelképei, motívumai feltűnnek a kötet más verseiben is. Ennek következtében hatalmas jelképháló fűzi össze a verseket, amely a

későbbi kötetekben tovább alakul, újabb motívumokkal bővülhet. Adyt meg nem értés, idegenség vette körül. Helyzetét alapvetően az otthontalanság jellemezte A magyar Ugar váltotta ki belőle a tiltakozó dacot, de a tehetetlenség bénító érzését is. Ennek az életérzésnek jellegzetes költemény A magyar Messiások, amelyből árad a fájdalom. Az új versek előhangja, a cím nélküli, Góg és Magóg fia vagyok én . kezdetű költemény (1905) lírai ars poetica és programadás is egyben. A „nagyvilágot” megjárt, Párizsból hazatérő s új szemléleti távlatokkal gazdagodott költő lírai vallomása ez a vers: írói szándékainak összegzése ez a vers, a hazához való ragaszkodásának összetett érzelmű kifejezése. Az első két vsz hasonló szerkezeti felépítésű: a kezdősorok erőteljes hangütésű kijelentéseit a záró sorok bizonytalanságot tartalmazó kérdései követik, s már a költemény első felében megteremti a mű

egészének egyre fokozódó tragikus-elszánt kettősségét, feszítő ellentétét. A kijelentő mondatok szimbólumai csaknem ugyanazt az érzést, élményt sugallják: a bezárt, elátkozott, pusztulásra ítélt néphez való sorsszerű kötődést és a teljes azonosulást, az ősi múlt vállalását és egyben a közösségből való kizártság tragikumát. A kérdő mondatok félelmében egyelőre csak a hazatalálás, hazatérés nosztalgiája szólal meg, de belevegyül ebbe már valamiféle messiási küldetéstudat, a megváltásnak, a bezártság eltűnésének bizonytalan reménysége is. Góg és Magóg neve több helyen is előfordul a Bibliában: mindkettő az istenellenes, Izraelt próbára tevő pogányság jelképe, de hatalmukat Isten el fogja pusztítani. Anonymus a magyarok őseivel azonosította őket „Verecke híres útja” egyértelműen a honfoglalásra utal, Dévény pedig a régi történelmi Magyarország Ny-i kapuja, határállomása volt: itt ért

a Duna magyar területre. Ezeknek az ismeretében tovább bővül az első két strófa jelképes tartalma: Góg és Magóg népe az ércfalakkal körülzárt, pusztulásra ítélt, az élettől elrekesztett keleti magyarsággal azonos, s a versben megszólaló hangsúlyozza népével való sorsközösségét, különösen az első sorok végére helyezett nyomatékosított névmással: „vagyok én”; „jöttem én”. Kívülről döngeti a kaput, falat, hogy bebocsássák, hogy elsírhassa népe sorsát Ezért kíván nyugatról betörni az új idők új dalaival. A jelképek mélyén ott lappang népe megszabadításának, kiszabadításának vágya, új élettel, éj kultúrával való megváltásának óhaja, reménye is. Szembekerül az első két versszakban a „hiába” és a „mégis”: a küldetés hiábavaló reménytelensége, de az ebbe beletörődni nem tudó, nem akaró, szembeszegülés daca. S ellentétben áll a cselekedni vágyó „én” s a cselekvést

megakadályozható „ti” is Ezek az ellentétek lendítik tovább a költeményt, s a belső feszültség a régi magyar történelemből vett szimbólumok révén inkább elmélyül és kibontakozik. A „ti” tartalma a jelképrendszerben körvonalazódik: az énekes Vazult eltiporni akaró durva erőszakkal, az új dalokat elátkozó Pusztaszerrel, vagyis a jelen minden haladást gátló hatalmával azonosul. Ezzel a hatalommal száll szembe - még ha reménytelenül is - a lírai én elszántsága - A 4 vsz-ban a „de” ellentétes kötőszó után háromszor hangzik fel a „mégis”, megszólal a lázadó eltökéltség, mely nem engedi eltiporni, elhallgattatni magát. Halmozott állapothatározókban kifejezett, vállalt szenvedés és a kétely ellenére is diadalmasan, jövendölésszerűen szólal meg a remény: Az új szárnyakon szálló dal végül mégis győztes, új és magyar lesz. A költemény egyik kulcsszava a hatszor ismétlődő „új”, ez a szó

azonban nem a nemzeti hagyományokat tagadja. A vers egész jelképrendszeréből kiderül ugyanis, hogy a költő a nemzeti múlt vállalása mellett érvel, s a jövő fejlődését összekapcsolja a múlttal. A hiábavalóság élménye s ennek ellenére a mártíriumot mégis vállaló elszántság szólal meg A magyar Messiások (1907) c. költeményben A nyolcsoros versből árad a fájdalom: a költő átérzi a magyar Messiások tragédiáját. Ezt a tragikus elbukást fokozza a kétszer előforduló „ezerszer” számhatározó erős túlzása, a szóismétlésekből fakadó rímek fáradt egyhangúsága. A második strófa sem hoz feloldást; nem csak megokolja, hanem el is mélyíti a reménytelenséget s a céltalanságot: a megváltódás vágyát hangsúlyozó üdv szót rögtön a nincs követi, a tevéssel pedig a semmi kapcsolódik össze. A magyar Messiások sorsa a meddő áldozat, a magyar sivatag halálra ítél minden megváltási szándékot. A szomorúság

mélyén azonban fölfedezhető a konok mégis - morál: a bukások ellenére a magyar Messiások újra meg újra, ezerszer is vállalják a megváltást ígérő küldetésüket. A strófák végi ráütő rímek poétikailag húzzák alá ezt a meg nem hátráló bátorságot. Ady szimbolista tájversei Ady művészi törekvésekben és életformában messze szakadt a feudális maradványokkal terhelt Magyarországtól. Egy újfajta, kritikai jellegű nemzetszemléletet, ha zaszeretetet tudatosított. Harca a szellem harca volt a szellemellenes korlátoltsággal szemben Mo helyzete elmaradott Európához képest. Mo-n nincs tere a művészetnek Adynak Párizs a választott hazája, ahol a kultúra és a művészetek fénykorukat élték. Ide menekült bár látott jövőt Mo-n is Az Új versek legnagyobb visszhangot kiváltó ciklusa A magyar Ugaron volt, ami mind a konzervatív erők, mind az ifjú pályatársak felháborodását kiváltotta. Ady versei szinte nem is leírják,

hanem látomásszerűen megidézik a tájat. A Tisza-parton c versben a szöveg néhol a képtelenségig túlzó, máshol példázatos A versbeli táj inkább kulturális környezetet jelöl. A szimbólumokat elődeitől teljesen eltérően használja: a gémeskút az elmaradottság, a malomalja a felelőtlen s értelmetlen politizálás, a fokos a brutalitás szimbóluma. Az alaphelyzet a költői én és a külvilág ellentétének feloldhatatlansága. Megmutatkozik már az a tény is, hogy Ady figyelmét felkeltette az orosz polgári forradalom, hogy Mo-n is változások kellenek, politikai, gazdasági változások, mert országunk elmaradott. A vershelyzetből kiderül, hogy Ady Mo-ról ír A Tisza-part Mo jelképe, a jelen s a fejletlen Kelet szimbóluma, míg a Gangesz az ősi, fejlett indiai kultúra s művelődés jelképe. A sivatag terméketlen, kopár terület, de valaha termő lehetett vagy azzá változtatható. A „durva kezek”-kel utal a politikai, hatalmi

viszonyokra, melyek gátolják a fejlődést, a jelen ezért kilátástalan. A magyar Ugaron (1905) vers címe összefoglaló cím. A magyar ugar a terméketlenség jelképe, az ugar pihentetett föld, volt már megművelve, és majd újra alkalmas lesz arra, hogy megműveljék. Mo-t szimbolizálja: volt már fejlett és majd lesz is, de ami a legfontosabb: most nem az. Az 1 vsz-ban a költő megpróbálja megismerni az országot. Csak gaz és moha nő, Ady ezt a jelenlegi negatív helyzetet ismeri A 2 vsz-ban az okokat keresi: Úgy véli, hogy a föld érintetlen az új eszméktől, de benne lakozik a tehetség, mozgolódás van („rág valami”). A humusz a termékenység szimbóluma, Mo-n az értékek nincsenek kihasználva. A 3 vsz-ban a föld alvó lelkét ébresztgető, virágot (azaz tehetséget) kereső s a régmúlt szépségeit idéző hős tehetetlen, béna rab az indák fojtogató gyűrűjében. Visszaemlékezik a régmúlt gazdag kultúrájára – szép lenne

visszahozni. A 4 vsz-ban lelassul a vers A lehúz, altat, befed igék kifejezik a mező győzelmét. A kacagó szél a változásokat hirdető forradalom vagy a költő dühe, hogy a magyar ember hagyja magát ilyen körülmények közé süllyeszteni és képes így élni. A Hortobágy poétája (1905) c. versben Ady megmutatja, hogy milyen tragikus a művész helyzete Mo-n A vers mondanivalója, hogy a művész nem tud megnyilatkozni ebben az országban. Ady olyan szerepet tölt be, mint Illés – Isten kiválasztottja. A Hortobágy poétája itt olyan, mint Petőfi költészetében a lángoszlop v Vajdánál a virrasztók, nekik kell a népet vezetni. A Hortobágy Mo szimbóluma, a juhász pedig Adyé A pásztor, a szenvedő más, mint a többiek, olyan dolgokat meglát, amiket más nem, neki kellene „vezetni” a népet. A költőnek széles a látóköre, mégsem mond értékítéletet. Az alkonyat a valóságot jelképezi, s a művész képes kiszakadni ebből a valóságból,

tovább tud gondolkozni, de nem lel megértésre. Amikor valami megfogalmazódott benne, a többieknek is elmondta, s nem értették meg, csírájában fojtották el. A költő inkább elfogadja környezetét, alkalmazkodik A költő bárhol híres, elismert művész lehetett volna, csak Mo-n nem. Ez egy társadalomkritika, a magyar társadalom elmaradott. A magyar Ugaron ciklust követően közvetlenül a Párizs-versek követik: kiélezett kontraszt teremtődött így a szellemtelen, művészetellenes sivatag és a tünékeny, messzi szépségek álmát megvalósító, daloló Párizs között. A Páris, az én Bakonyom c. versben egyes szám első személyben beszél Bakony a betyárok (pozitív hősök a nép körében) búvóhelye volt, egy rejtekhely a pandúrok elől, akik a betyárokat üldözik. Adynak a rejtekhelyet Párizs nyújtja, nem az erdő. Párizsban is sokan vannak Azért kell menekülnie, mert kimondja, amit gondol A szájas Duna a fecsegő világ, nem cselekszik.

Ady innen menekül, mert a magyarok bírálják Szittya sereg: nomád életmódot folytató emberek. Ezzel a maradiságot szemlélteti Azért jöhetnek, mert Párizsban menedékre talál Ady örül neki, hogy nem Mo-n hal meg. Ez nem végső elhatározás Az 5 versszakban Mo-ról beszél, annak ellenére, hogy előtte azt írja: nem érdekli. Az összetett és a halál szimbólum Az összetett szimbólum a következő két versre jellemző. Mindkét vers a korabeli közönség számára nehezen érthető volt. Ignotus is, aki Ady barátja és híve volt, ezt írta a Fekete zongora című versről: "Akasszanak fel, ha értem", de mégis jónak találta. Az értelmezési nehézség az összetett szimbólum tulajdonságából következik. A vár fehér asszonya c versben az alapmetaforát könnyen értelmezhetjük, hiszen az első sor kényszerít erre: "A lelkem ódon, babonás vár". A lélek a jelölt, és a vár a kép Viszont tovább már csak a képeket

(egyszerű metafora) tudjuk meg, és a jelölt megtalálásához semmilyen segítséget nem kapunk, sem hagyományok, sem 3. sz nem jelenik meg, így ez nagyon szabad, olvasótól függ. Például elátkozott had, mint kép, és a jelölt lehetnek az eddigi szeretők, gonosz emberek, rossz emlékek. Tehát nem egyértelmű: fehér asszony (K), Léda (J): csak ötletszerű Ezt nevezik irracionális többletnek, mivel a versben nincs benne, az olvasótól függ, mozgósítja a tudattalanból jövőt. Ezzel az eszközzel az író úgy viszi át az olvasó tudatába a versben lévő tartalmat, hogy közben az nem válik tudatossá. Jellemző az imprecizitás: a költő nem akar pontos lenni, csak hívószavakat mond. A versben egyébként balladai és leíró elemek keverednek. Az összetett szimbólum olyan metaforákat tartalmaz, amelyeket nem lehet egyértelműen lefordítani, jelentése fokozatosan mélyül el, ezért önkifejtő szimbólumnak is hívják. A fekete zongora című vers

még az előzőnél is nehezebben érthető, mivel az alapmetafora nem az elején található, és nem kötődik a főmotívumhoz. Az alapmetafora: melódia K, élet J - ezt megértve már a többi is értelmezhető: fekete zongora az ember, én, vak mester az Isten, sors (ennek megértésében Ady segített egy nyilatkozatával: Ha szabad volt régen Istent fehérszakállas öregúrral azonosítani, én miért nem hasonlíthatom vak zongoristához), a bor a boldogság, mámor. Az impresszionista kritika szerint a szimbolista művekhez nem tudatos gondolkodásmód, több jelentés, és a szöveg önmagában való értelmezése szükségesek. Az életbe belehal az ember (szívemnek vére kiömlik az ő ütemére). Az élet egy bordélyház, amelyhez mámor kell, akinek nincs, az nem tud itt megmaradni. Az élet melódiája az azonosítás, az élet a melódia A versben az abszurdizáló halál is megjelenik, vagyis az a halál, ami az életet céltalanná, abszurddá teszi. A

versben összetett szimbólum van, amelynek alapmetaforája: élet J, melódia K. A fő motívum: a fekete zongora kép, az egyén a jelölt A vak mester, az Isten, aki az életet irányítja, egy bordélyházban zongorázik, tehát az élet egy bordélyház, amelyben borra, azaz boldogságra, mámorra van szükség. Ha nincs mámor, nem lehet megmaradni: "fusson, akinek nincs bora" Az életbe bele kell halni: "szívemnek vére kiömlik az ő ütemére". A vers időn és téren kívüli A halál –motívumot tartalmazó versek közül az egyik legismertebb és legszebb a Párisban járt az Ősz (1906). A múlt képeivel kezdődik a vers, emlékeket idéz fel A halál, az elmúlás leheletfinom sejtelem már az első két vsz-ban megjelenik, mikor a nyári Párizsba csak egy pillanatra szökött be az Ősz, s a sok lágy mozgást kifejező ige a nyugalmat, a merengést sugározza. Az alliterációk, szinesztéziák már majdnem egy idillikus lélekállapotot

fejeznek ki. Az felmeríti a halál gondolatát, ám ezt ellensúlyozza a nyár forrósága, és Párizs jelenléte, a Szent Mihály sugárút, a Szajna. Az Ősszel való találkozás a vers második felében válik tragikus élménnyé, mert az Ősz olyan valamit súgott, amitől az út lombjai nyögni kezdtek, hullani kezdtek a levelek. A vers izgatottá, remegővé vált, melyet a hirtelen mozdulatokat kifejező igék is erősítenek. A lélek melankolikus békéjét a megdöbbenés váltotta fel, a belső rettenet vetítődik ki a külvilágra, az utolsó két vsz-ban a pusztulás baljós hangulata lett úrrá. A lélek a kánikulában valósággal didereg a halál gondolatától, ám rettegését nem oszthatja meg senkivel sem, a Nyár, az emberek észre sem vették, egyedül maradt e szörnyű felismerés tudatával. A szerelem motívum Ady életformájában, szerelmi ügyeiben is más értékrendhez igazodott, mint az emberek többsége. A Lédazsoltárokban a nagy szenvedély s

az áhítatos életvágy szólalt meg, hiszen Léda igazi társ volt Lázadás is volt ez a szerelem: Ady nyíltan vállalta ezt a megbotránkozást kiváltó kapcsolatot. Benne rejlett ebben a szerelemben a menekülés vágya. Később a csalódás rövidesen diszharmonikussá változtatta a kezdetben lázadó, ünnepi érzést Szerelmükben a hiányérzet, a halálhangulat mindig jelen volt, a szerelem minden mozzanata bús, tragikus színt kapott a versekben. A Héja-nász az avaron (1905) c. versben a szerelem fő motívumai jelennek meg, jelképei nem a boldogságot, búfelejtő idillt sugallják, hanem nyugtalanságot, fájdalmat és céltalanságot. A szerelmesek szimbóluma a héjapár, a nász pedig a dúló csókos ütközet, egymás húsába tépés. Bántó, kellemetlen hanghatások kísérik a szerelmi vágyat, a vijjogás, sírás, csattogás. A 2 vsz-ban azt fejezi ki, hogy nem csak kettejük szerelme ilyen, hanem, hogy mindenfajta szerelemnek ez a sorsa. Ezt a

diszharmonikus hatást erősíti az is, hogy a strófák páros rímű sorait egy-egy visszhangtalan, elárvult, rímtelen sor követi. A szerelem útja a nyárból az őszbe tart; a boldogságból a boldogtalanságba, az ifjúságból az öregedésbe. A sok mozgást jelentő ige pedig azt fejezi ki, hogy ez az út egyre gyorsul, s ennek a rohanásnak a vége a megállás, a halál, a pusztulás. Így arra kell rájönnünk, hogy az a sok mozgás hiábavaló volt, a héjanász az avaron ért véget, ám a céltalansággal és a hiábavalósággal szemben megjelenik a költeményben az emberség érzése is. A Lédával a bálban (1907) c. vers balladaszerű, nincs előtörténet, ez elvonttá, általánossá teszi a cselekményt. Sejtelmes vízió fejezi ki a boldogtalanságot, az ifjúság és a szerelem elmúlásának tragikumát Kétféle szerelem ellentétére épül a költemény: az egyik oldalon ott van a „víg terem” a maga boldog harmóniájával, a mátkapárokkal, míg a

másik oldalon „egy fekete pár” jelenik meg, a testet öltött boldogtalanság. Ekkor a zene elhallgat, s némaság lesz, megjelenik a sötétség és a szomorúság, s a téli szél hidege érződik. A fiatalok sírva szaladnak el, mert megjelent előttük az elkerülhetetlen elmúlás réme. A vers érzékeltei, hogy nincs igazán öröm, szerelem, s a boldogság mögött mindig ott lappang a boldogtalanság. Az Elbocsátó, szép üzenet (1912) c. versben már az látszódik, hogy Ady fölébe nőtt a lassan öregedni kezdő nőnek, s leszed róla minden díszt, melyeket korábban ráaggatott, s kíméletlenül kimondja, hogy szerelme már rég nem volt igaz, a versek csupán csak kegyes csalásként szóltak hozzá. Ez az igaztalan vers nemcsak egy asszony megtagadása, hanem az egész szerelmé is, itt most nyíltan odavetette, hogy az ő szerelme „magamimádó önmagam imája”. A költői magatartás ambivalenciái Az ős Kaján című vers is Ady balladaszerű versei

közé tartozik, amelynek Arany: Vörös Rébék című balladája volt az előzménye. Az egyik szereplő metaforikus, homályos a helyszínrajz, idősíkot kitágítja (Óbabilon ideje óta). A tér valóságban egy kocsma, ami metafizikusan egy templom (asztal zsoltár, bor  Krisztus vére), és az élet országútján helyezkedik el. Cselekmény nincs, csak eseménysor van: borozgatás, beszéd, harc A cselekmény általánosított: Kaján jön, megy. Róla megtudjuk, hogy költő, mivel lanttal jön, pogánydalokkal megy A lírai én is költő, akinek az ős Kaján apja, Istene, ebből arra következtethetünk, hogy a Kaján maga a költészet, és a zsakettes alak ennek konkrét megjelenési formája. A Kaján örök és pogány: Káin a lírai én világa a keresztény világ (metaforikus helyszin). A lírai én szabadulást kér a harcból, azaz a borozgatásból Felfedezhetőek Ady költészetének nagy témái (magyarság, Léda, szerelem) a lírai én szavaiban.

Istenes versek Ady betegsége miatt került közel Istenhez, mert belső nyugalomra és lelki támaszra vágyott. Ady nem volt hagyományosan vallásos, ő csak a lelke mélyén volt az. Költészetében Isten is egy szimbólum, akit minden versben máshogy ábrázolt, s egy versen belül is másként. Isten nem az egyházak Istene, hanem a maga által teremtett, elgondolt Isten. Verseiben a kétségbeejtő helyzetben lévő ember panaszai törnek fel A Sion-hegy alatt c. költeményben megfigyelhetjük az Adyra jellemző reménytelen istenkeresést A vers helyszíne egy szent hely, a Sion-hegy, ahol Mózes és Isten találkoztak. Itt a lírai én Istent keresi egy lámpással (ez párhuzamba állítható Diogenésszel, ő is lámpással keresett egy igaz embert; Tehát Isten keresése egy igaz ember keresése), meg is találta, de nem tudta megnevezni (a határon állt – ironikusan ábrázolt öregúr), nem emlékezett a nevére. Pedig gyermekkorában ismerte: "gyermeki

ima", "fedett" Rájött, hogy elvesztette Istent, ezért keresi, Istennélküliségben él, ezért kárhozott, halott: "Halottan visszajöttem hozzád én, az életben kárhozott". Mindez karácsonykor történt, erre utalnak a piros betűk. Viszonyuk: apa-fiú viszony (atyaisten), mert az öregúr védte ("simogatott"). Az Isten hajszolt Isten: borzolt szakáll, tépetten, szaladt A lírai én nem kap kinyilatkoztatást Istentől, mint Mózes a 10 parancsolatot kapta. Az Úr nem szólal meg, így nem ismerheti fel Ez kudarc, a költő nem tudja megtalálni az Istent, nem tud visszamenni gyermekkorába, ahol még ismerte. Reménytelenül vágyakozva keresi Istent, mégsem találja meg. Megjelenik az ambivalencia is Lázadás és forradalom Ady ki merte mondani a szerelem mellett, hogy a vér mellett az élet másik nagy mozgatóereje az arany, a pénz. Korai költészetében a pénz és a szerelem motívuma s a halál gondolata is nagy szerepet kapott

A kor felfogása szerint (pozitivizmus) a társadalomtudományban is törvények vannak. A fajok között is létharc van, így jönnek létre a fejlettebb fajok, és az életképtelenek így pusztulnak el. Egyes felfogások szerint a létharc a nemzetek között folyik, vagy a társadalmi osztályok között. De mindenképpen az életre valónak kell győznie A Harc a Nagyúrral (1905) c. versben is létharc folyik A lázas feszültség, a gyors cselekvés, a szaggatott előadás, a drámai párbeszédszerű monológ, s tragikus befejezés a ballada műfajához közelíti. Az első vsz-ban sok az ismétlődés, ami fenyegetettséget sugall. A rettegést erősíti a „megöl” ige háromszori előfordulása A költő látomásában az embert elpusztítani akaró hatalom, szörnnyé válik, disznófejű Nagyúrrá, akivel vállalja a harcot (ha hagyom). Az ember és a szörny küzdelme kiélezett helyzetben folyik, az élet és halál mezsgyéjén, és alkonyatkor is A lírai énről

megtudhatjuk, hogy alá van rendelve a nagyúrnak, megaláztatásban él (még a fejét is meglékeli előtte), könyörög, szexuálisan kiszolgálja ("simogattam. Ő remegett"), viszont a másik oldalon útra akar kelni, várják, igazi kéj és szerelem, boldogság, teljes élet várja, ami negatívumokat tartalmaz (fekély, galád), de élet. A 2-3 vsz-ban a hízelgés, könyörgésbe vált át, ám a szörny csak nevetéssel válaszol erre. A következő négy strófában (4-7), egy hosszú monológban tovább rimánkodik az aranyért, ám a lény csak embertelenül mozdulatlanul áll tovább. A 8 vszban már teljesen megalázkodik a költő minden eredmény nélkül A 9-10 vsz a költemény csúcspontja, itt a könyörgés vad küzdelembe csap át, a kétségbeesés, a megalázott emberiség harcba száll a közönnyel, ám ez az összecsapás is hiábavaló. Felhangzik a kilátástalanság, a reményvesztés szava, az Élet elérhetetlen, a Nagyúr legyőzhetetlen, de

a harcot sohasem adja fel az emberiség, s ebben az örökké nyúló csatában ott van a mégis-morál szépsége és daca. Tehát a vers fő üzenete, hogy soha nem szabad feladni a küzdelmet, még ha az kilátástalannak is tűnik, mert különben az ember elveszíti emberi arculatát. Adynak arra kellett rájönnie, hogy a 20. századi ember számára már nincsenek meg a megnyugvást és biztonságot adó, kikezdhetetlen értékek. Erről vall a Kocsi-út az éjszakában c legnagyobb bölcseleti költeménye (1909). A költemény szövege visszafogott, puritán jellegű, csak két sorismétlés van a versben, nőrímekkel és ölelkező rímrendszer. A vers a lírai én monológja Az E/1 csak az első és harmadik vsz-ban van jelen, a 2-ban leltározás van. Csodálkozást, borzongást kiváltó felismeréseket tesz, s ezeket a „milyen” ill a „ma” szavakkal hangsúlyozza ki. Az első vsz-ban levertség figyelhető meg, s ez a hangulat a lélekből árad Az első vsz

idegensége a továbbiakban általánossá válik, s minden szétesetten, darabokban hever. A világ egészének értelmetlenségét, ezt a tragikus felismerést nyugodt, párhuzamos szerkesztésű kijelentő mondatokban közli a vers. A harmadik vsz-ban a lélek jajkiáltásaként hallatszik az eddigi megrendültség. A költemény a 20 századi embernek azt az alapvető élményét sugallja, hogy minden érték és igazság bizonytalan, lehetetlen a beteljesülés, a boldogság elérhetetlen. Rohanunk a forradalomba (1912) c. vers háttere: A „véres csütörtök” eltiprása, a pesti nép májusi tüntetésének brutális vérbefojtása még inkább kiélezte a forradalmi helyzetet. Adyn most nem lett úrrá a csüggedés, sőt elszántsága, a népbe vetett hite csak megerősödött. Ennek a költeményének a legfőbb mondanivalója az új, győztes forradalom bizonyossága, az a meggyőződés, hogy a véres megtorlás ellenére minden készen áll az újrakezdésre. „S ha

most támadunk, le nem vernek”- kiáltotta a néppel azonosuló költő többes szám első személyben az első versszak utolsó mondatában. Mindenütt „isteni robbantó kedv” érezhető, „Budapestnek futós utcáin / S falvak csöndjében dühök remegnek”. A Sors rendelése az elkerülhetetlen társadalmi változás Az ötödik versszak hétszeres halmozása nemcsak a visszahúzódó erők sokaságát, hanem egyben tehetetlenségét is érzékelteti: feltartóztathatatlan a közeli robbanás. Ady lelkes víziójában a forradalom idealizált elképzelése egybemosódik a bűntől való megtisztulással. A hosszú vers végén összegződik a részletekből levonható tanulság: „Csönd van, mintha nem is rezzennénk, / S rohanunk a forradalomba.” Népiesség és régiesség az utolsó korszakban Ady 1910-es években született költeményeivel már eltávolodik a szimbolizmustól. A háborús években átértékelődött a közelmúlt. A költeményekben új

küldetéstudat fogalmazódott meg Szava az emberi természet tiltakozása volt a háború ellen. Az egyik irány, amelyet ekkor követ: a népiesség. Ide tartozik például az Őrizem a szemed című vers Ebben a versben is megjelenik az Ady verseiben megszokott tipikus alaphelyzet: a mozgás valahonnan valahová. Egy pusztuló világból jön, de a lírai énben is pusztulás van, űzöttség, a szerelembe megy, a személyes világba. A vers verselésére a diszharmonikus szimultán jellemző, ami gyorssá és zaklatottá teszi a verset (4/3). A másik irány a régiesség felé mutat, mint például a Krónikás ének 1918-ból. Ebben a versben két műfaj is keveredik: a históriás ének, amelynek jellemzői: ragrím, négysarkú vers (4 ütemű 11-13-ig, 4 soron keresztül ugyanaz a hívószó). Adynál ez az egész versen keresztül ugyanaz, monotonságot, végzetszerűséget idéz fel, baljós A költő nem magyaros kifejezéseket használ (pl: történűlnek), ezzel is a

históriás versekre utal vissza és a totális pusztulást jelzi, mintha a költészet is meghalt volna. Tehát a műfaji keret befolyással van a jelentésre A másik műfaj, amely fellelhető a versben: a ballada. Ady rájátszik Arany: Vörös Rébék című balladájára Pusztulás szimbólum, időtlen fogalmazás. Mindkét műfaj epikai, tehát benne a cselekménynek fontos szerepe van; itt inkább csak helyzetleírás van. A cselekmények mozaikszerűek, most játszódnak, de az időben csak a cím helyezi el A háborús utalások metaforikusak, ez is általánosítás. Bemutatja a korabeli embert, akinek legfőbb tulajdonsága, hogy öl (még a rímet is megtöri), már nem lelkesednek a háború miatt, ez utalás a korabeli politikai helyzetre. A háborút pokolhoz hasonlítja, ráadásul idegen, tehát nem magyar célokért folyik a harc. Az értelmiségiek is elpusztulnak (Lámpás, szép fejek sután megszédülnek). A vers a végén haláltánccá válik A népies és a

régies irányzatot is magában foglalják a kuruc versek, amelyek a századforduló idején népszerűek voltak. XX század eleje a kuruc reneszánsz, újratemetik Rákóczit és Thökölyt Thaly K kiadja kuruc verseket tartalmazó kötetét (a verseket ő írta). Nacionalista mitológiát akar teremteni Ady versei szemben állnak ezzel. A Két kuruc beszélget c versben egy öreg (öreg Balázs testvér) és egy fiatal kuruc beszélget Az öreg még bízik a világban, a fiatal már nem: kiábrándult. Ezzel Ady megkérdőjelezi a nacionalista nevelést Ha már a fiatalság kiábrándult, akkor a nemzet el fog pusztulni. A verselésben az Arany által felállított hagyományt követi (choriambizálás), Buda halálában felidézi annak komorságát, népnemzeti irodalom csúcspontját 4 ütemű 12-es, ez a magyar népies epikus költészetre jellemző. Ady Endre A XIX. század végének új hangot keresô magyar lírája Ady (1877-1919) számára készítette elô a talajt Az

új törekvések az ô költészetében teljesedtek ki véglegesen, mľvészete mégis annyira más és eredeti, hogy neve irodalmunk történetében új korszak kezdetét jelöli. A nagy szavaktól egyébként óvakodó Szerb Antal ilyen patetikus mondattal igyekszik megéreztetni Ady Endre költészetének kivételes, korszakalkotó jelentôségét: "O volt az, akiben teljes lett az idô, akinek elébe futottak az elôfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondani. " (Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Révai, 1935 4481) 1877. november 22-én született a Szilágy megyei Érmindszenten Apja, Ady Lôrinc, 70 hold körüli földön gazdálkodó "hétszilvafás" nemes, maga is paraszti sorban élt, és néhány cseléddel mľvelte földjét. Anyja, Pásztor Mária, kálvinista papok és tanítók leszármazottja volt. Nagykárolyban a katolikus piarista gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait. A négy felsô osztályt Zilahon, a kálvinista

gimnáziumban járta végig, s itt is érettségizett. Jól tanuló, rendszeretô, pedáns diák volt, az önképzôkörben már kitľnt verseivel. - Szülei jogásznak, közigazgatási pályára szánták, de újságíró lett, s ez maradt élete végéig "polgári" foglalkozása. Elsô kötete Debrecenben jelent meg Versek címmel (1899). 1900 elején Nagyváradra került újságírónak, s közel négy évet töltött itt 1903 ôszéig. A város pezsgô szellemi és politikai életében kitľnô hírlapíróvá vált, harcos cikkeire mindenki felfigyelt. Második kötete, a Még egyszer is itt jelent meg 1903-ban - Ezen a nyáron ismerkedett meg Nagyváradon azzal a nôvel, aki döntľ hatással volt életére és költészetére. Diósi Ödönné Brüll Adél, egy párizsi kereskedô felesége, nemcsak szenvedélyes szerelemmel ajándékozta meg, hanem utat nyitott számára Párizsba is. Ez a mľvelt és érzékeny asszony ismertette meg Adyt az új francia irodalommal

és mľvészettel. Szerelmi regényük majdnem tíz évig tartott 1904 elején ment elôször Léda után Párizsba, s csaknem egy évet töltött a fény városában. Ez után még hétszer jut el a francia fôvárosba (1911-ig) Párizsi élményei meghatározták világnézetiemberi fejlôdését, segítették mľvészi kibontakozását - Budapesten különbözô lapok munkatársa volt 1906-ban jelent meg az elsô "igazi" Ady-kötet, az Uj versek, s ettôl kezdve 1914-ig évenként (egy év kivételével) láttak napvilágot verskötetei. A francia "elátkozott költôkhöz" hasonlóan Ady is bohém, éjszakai mľvészéletet élt. Otthona nem volt, különféle szállodákban lakott Pihentetô megnyugvást csak az érmindszenti családi ház adott számára ideiglenesen. Egészségét hamar megtámadta az akkor még gyógyíthatatlan betegség, a szifilisz, amely abban a korban a tüdôvészhez hasonlóan tömegbetegség volt. A világirodalomnak számos nagyja

ugyanebben szenvedett Ady Endre esetében a konzervatív kritika ezt ki akarta használni lejáratására, erkölcstelenségét hangsúlyozva. Életében az utolsó versgyľjtemény 1918-ban jelent meg A halottak étén címmel. Posztumusz kötete, Az utolsó hajók, csak 1923-ban hagyta el a sajtót. 1911 ôszén kapta az elsô levelet egy svájci intézeti kislánytól, Boncza Bertától, Csinszkától. A nála jóval fiatalabb rajongó leányt 1915 márciusában vette feleségül A háború idején hosszabb idôt töltött Csucsán, a Boncza család kastélyában. Fizikailag teljesen leromlott állapotban érte meg a háború végét, az ôszirózsás forradalmat. Ekkor már ágyhoz kötötte a betegség, nem lehetett ott a "száguldók" között. - 1919 január 27-én halt meg Budapesten A XX. század költôje A kezdô lírikus még a századvégi költészet talaján indult el, de egyre inkább elsajátította azt a költôi nyelvet, technikát, mely a modern,

polgári, nagyvárosi lírának volt a jellemzôje. Felszabadítóan hatottak rá a francia költészet olyan nagy egyéniségei, mint Baudelaire, Verlaine, Rimbaud, mégsem a francia szimbolizmus megkésett magyarországi képviselôje csupán. Ennek hatása Ady társadalmi érdeklôdése, a valósághoz való erôteljes kötôdése folytán meglehetôsen átalakult: az ún. modernizinus nem a menekülésnek, a valóságtól való elzárkózásnak, hanem éppen a valósággal való szembeszegülésnek lett az eszköze - mint általában a kelet-európai költészetben. 1906 februárjában jelent meg Ady Endre elsô feltľnést keltô, az életmľ nyitányának tekintendô verskötete, az Uj versek. Ezekben az új versekben talált önmagára, ezzel a kötettel kezdôdik annak a sajátos világképnek a kibontakozása, mely elsô ízben fejezte ki a XX. századi ember problémáit. Ady költészete - József Attiláé mellett - a legegyetemesebb, a legbonyolultabb, azt is

mondhatnánk, a legellentmondásosabb. Ez az ellentmondás azonban nem következetlenség, hanem az értelmes életet keresô, gondolkodó ember belsô küzdelmeibôl, lelki vívódásaiból fakadt. Ady az imperializmus korának költôje volt. Költeményeiben ô élte át elsôként Magyarországon mindazt az eltérô, egymásnak ellentmondó lehetôséget, amelyet a XX. század mint választási alternatívát az emberiség elé tárt Megszólalt költészetében a riadt szorongás, a kétségbeesés, a kilátástalan reménytelenség hangja is, felrémlett az ember embertelenné válásának szörnyľ víziója. De szembenézve a katasztrófák rémeivel, verseibôl nem tľnt el a hit: ott élt a remény is, hogy nem törvényszerľ az embertelenség, s lehetséges az emberhez méltó élet. Ez a XX századiság költészetének legnagyobb újdonsága és vonzereje: benne századunk gyötrôdô, új világot teremtô, gondolkodó emberének sorsa, lelki drámája tükrözôdött.

"Peremvidéki" látásmód A kelet-európai költô, Ady Endre messzebbre látott, mint a kortárs nyugat-európai mľvészek. Az európai irodalom és a mľvészetek tudós tanulmányozói észrevették a XX század kibontakozó szellemi életének azt a jellegzetességét, hogy megnôtt az ún. perevnvidékek szerepe A világ fôvárosainak szépségét ismerô s a fejlôdés perifériájára szoruló országok nyomorát átélô mľvészek, góndolkodók egyszerre látták a magaslatot és a mélységet, fokozottabban érthették meg a század természetét, a kialakuló imperialista kort."Feltľnô sajátsága volt a huszadik századi szellemi fejlôdésnek, hogy számos oltás, melynek jelentôségét csak késôbb ismerte fel a maga teljességében az emberiség, az akkori Európa legelmaradottabbak közé számító országaiból, a peremországokból, fôképp a cári Oroszországból, az OsztrákMagyar Monarchiából s Spanyolországból jött.0nnét, ahol

szinte testközelben érintkezett egymással civilizáció és elmaradottság, Európa és valamelyik elhullott, fejletlen világrész. Erôsebben, kiélezettebben kérdezett ezekben az országokban az egykorú valóság. Jobban kikényszerítôdött így a felelet is" (Király István : Ady Endre II. Magvetô Kiadó, Bp 1970.525-261) Ez a peremvidéki látásmód, a párizsi egy év tapasztalata, az 1905-ös moszkvai fegyveres felkelés hatása s az 1905-1906-os magyar belpolitikai válság élménye, az elnyomott társadalmi erôk radikalizálódása és forrongása segítette a költôt önmagára találásában, ľj típusú költészetének megteremtésében. A küldetéses költô Az Uj versek programadó elôhangja a cím nélküli, Góg és Magóg fia vagyok én. kezdetľ költemény A "nagyvilágot" megjárt, Párizsból hazatérô s új szemléleti távlatokkal gazdagodott költô forró lírai vallomása ez a vers: írói szándékainak összegezése, a

hazához való raszkodásának összetett érzelmľ kifejezése. A elsô két versszak hasonló szerkezeti felépitésľ:a kezdô sorok erôteljes hangütésľ kijelentéseit a záró sorok bizonytalanságát tartalmazó kérdései követik, s már a költemény elsô felében megteremtik a mľ egészének egyre fokozódó tragikus-elszánt kettôsségét, feszitô ellentétét. A kijelentô mondatok (1-2, 5-6 sor) szimbólumai csaknem ugyanazt az érzést, élményt szuggerálják:a bezárt, elátkozott, pusztulásra itélt néphez való sorsszerľ kötôdést és a teljes azonosulást, az ôsi mult vállalását s egyben a közösségböl való kizártság tragikumát (" Hiába döngetek kaput, falat"). A kérdô módok tétova, engedélyt kérô félelmében egyenlôre csak a hazatalálás, a hazatérés nosztalgiája szólal meg, de belevegyül ebbe már valamiféle messiási küldetéstudat, a megváltásnak, a bezártság feltörésének bizonytalan reménysége is.

A szimbólumok tartalmának megközelitése a mai diák számára már magyarázatot igényel, a korabeli értô olvasónak azonban nem okozott különösebb nehézséget.- Góg és Magóg neve több helyen is elôfordul a Bibliában (A Teremtés könyve 10., Ezekiel könyve 38-39, jelenések könyve 20) : mindkettô az istenellenes, Izraelt próbára tevô pogányság jelképe, de hatalmukat, nápüket Isten el fogja pusztitani. Anonymus a Gesta Hungarorumban a következôket jegyezte meg :" A Szcitiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Magóg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól". Béla király névtelen jegyzôje néhány sorral lejjebb a magyarok ôseivel azonositotta Góg és Magóg népét. Ady egyik cikkében (Bilek Nagyváradi Napló, 1903.jul28) még ki is egészitette a fenti adatokat:" Góg és Magóg népét érckapukkal zárták el, de Góg és Magóg népe legalább döngethette ezt az érckaput. A mi népünk ezt se

teheti" Az eredeti bibliai történetre igy ujabb és ujabb jelentésréteg halmozódott.- A Vereckei-szorosról mindenki tudja, hogy ezen keresztül jöttek be a honfoglaló magyarok, de Dévény nevét talán nem mindenki hallotta : a régi történelmi Magyarország nyugati kapuja, határállomása volt, itt ért a Duna magyar területre. Ezeknek az ismeretében tovább bôvül (feldusul) az elsô két strófa jelképes tartalma : Góg és Magóg népe az ércfalakkal (Kárpátokkal?) körülzárt, pusztulásra itélt, az élettôl elrekesztett "keleti" magyarsággal azonos, s a lirai alany hangsulyozza népével való közösségét (az elsô sorok végére helyezett nyomatékositott névmással : "vagyok én"; "jöttem én"). Kivülrôl döngeti a kaput, falat, hogy elsírhassa népe sorsát Ezért kíván nyugatról hetörni új idôknek uj dalaival. A jelképek mélyén ott lappang népe megszabadításának, kiszabadításának vágya, új

élettel, új kultúrával való megváltásának óhaja, reménye is. Szembekerül az elsô két versszakban a "hiába" és a "mégis" : a küldetés, a vállalkozás hiábavaló reménytelensége, de az ebbe beletörôdni nem tudó, nem akaró szembeszegülés daca. S ellentétben áll a cselekedni vágyó "én" s a cselekvést megakadályozható "ti" is. Ezek az ellentétek lendítik tovább a költeményt, s a belsô feszültség a régi magyar történelembôl vett szimbólumok révén még inkább elmélyül és kibontakozik. A "ti" tartalma a jelképrendszerben "pontosan" körvonalazódik (3. vsz): a "ti" az "ént" elpusztító, Góg és Magóg lázadó pogány fiát, "az új, az énekes Vazult" megbosszuló, eltipró durva erôszak, az új dalokat elátkozó Pusztaszer, vagyis a jelen minden haladást gátoló törvényes hatalma. Ezzel a hatalommal száll szembe - még ha reménytelen is

a küzdelem - a lírai én elszántsága.- A negyedik versszakban a "de" ellentétes kötôszó után háromszor hangzik fel a "mégis", megszólal a lázadó eltökéltség, mely nem engedi eltiporni, elhallgattatni magát. A halmozott állapothatározókban ("sírva, kínban, mit se várva") kifejezett, vállalt szenvedés és a kétely ellenére is diadalmasan, jövendölésszerľen csendül meg az utolsó sorban a remény: az új szárnyakon szálló dal végül mégis gyôztes, új és magyar lesz. A költemény egyik kulcsszava a hatszor ismétlôdô "új", ez a szó - I" - I =- I ¦ - I ¦ ¦ azonban nem a nemzeti hagyományokat tagadja. A vers egész jelképrendszerébôl kiderül ugyanis, hogy a költô a nemzeti múlt vállalása mellett érvel, s a jövô fejlôdését összekapcsolja a múlttal. Vereckét és Dévényt egyaránt a lírai én képviseli, mint ahogy az ôsmagyar dal is ni, Pl,: együtt "rivall" a rímben

az új idôk új dalaival. Az "új" szó a korabeli hatalommal vitatkozik, mely hazug, demagóg módon éppen a múltra, a hagyományokra hivatkozva száll szembe mindenfajta demokratikus átalakulással, haladással.- Kulcsszóként négyszer fordul elô a "mégis" szó is. Király István találó szóval "mégis-morál -nak nevezte el azt a "meg nem alkudó kemény, büszke dacot, mely Adyban élt, ki "lehúzó, bénító szomorúságokat hordva magában, az emberi lét elintézetlen kérdéseivel megterhelten is (.) szerette volna ébren tartani a gondolkodó, értelmes élet vágyát, igényét" (Király István : i.m I101) Az Uj versek elôhangjának, egyes jelképeinek természetesen lehetnek más és mélyebbre hatoló értelmezései is. A legtöbb forrásmunka pl.az elsô két sornak az itt felvázolttól eltérô magyarázatot ad : nem a lirai én "kizártságát", hanem éppen a "bezártságát" hangsullyozza :

belülrôl döngeti a kaput, falat, ki akar törni a börtönébôl.- A versolvasónak joga van választani az értelmezési lehetôségek között Uj versdallam, uj ritmika Erdemes ezen a versen tanulmányozni Ady ritmikáját, verselési technikáját. Az Ady-sorok általában nem kényszerithetôk a hagyományos és szabályos sorfajokba a kialakult verselési módok szerint. Sorai legtöbbször "szabálytalan sorok". Ha tiszta, megszokott ritmusu költeményeket ir, ennek a ritmusnak külön szerepe, "mondanivalója" van (pl. a kuruc versekben) Versei többnyire azt a szimultán ritmust, verszenét valósitják meg, melyben a hangsulynak uralkodó szerepe van, de ez nem zárja ki az idômértékes lüktetést sem.- Ebben a versben is vannak olyan sorok, amelyek szinte "hibátlanul" követik a jambikus ritmusideált. Pl: Hiába döngetek kaput, falat Verecke hires utján jöttem én, Fülembe forró ólmot öntsetek, A legtöbb sorban mégsincs

ilyen egyértelmľ jambikus lejtés, a jambust másfajta verslábak váltják fel. Az ilyen sorokat szokás zökkentett jambusi soroknak nevezni Pl: Szabad-e Dévénynél betörnöm Góg és Magóg fia vagyok én, Valammenyi sor szabad, kötetlen ütembeosztásu hangsulyos sornak is felfogható, s a hangsúly csaknem mindig egybeesik a mondat logikai nyomatékával. Pl: Hiába döngetek kaput, falat 10-es S mégis megkérdtem tôletek: 8-as Feltľnhet a sorok szótagszámának kötetlensége is: 9-10-8-11; 1010-9-9; 10-10-10-10; 11-10-10-10. Ezek a ritmikai sajátosságok is kifejezik a költemény rapszodikus menetét, belsô izgatottságát, vibrálását, érzelmi összetettségét. Próbáljátok ritmizálni az egyes verssorokat! - Az utolsó strófa elsô sorában négy "i" hang szerepel, feltľnôen sok. Mi lehet ennek a funkciója az érzelemkifejezés szempontjából? Figyeljétek meg a rímelést is! Milyen a rímelhelyezés? Milyen típusú rímek szerepelnek

(tiszta rlmek vagy asszonáncok)? Ady mľvészi eredetiségének egyik legbeszédesebb bizonyítéka a késôbb keletkezett Hunn, új legenda. A cím alá a következô ajánlást jegyezte a költô: "Hatvany Lajosnak küldöm szeretettel és hálával azért, mert szeret, bánt és félt". A költemény tulajdonképpen egy Hatvany-levélre küldött felelet, s egyben Ady önértékelésének, önarcképének leghatásosabb kifejezôje. A Magunk szerelme címľ kötet megjelenése (1913) után szenvedélyes levél-vita bontakozott ki Hatvany és Ady között. Hatvany Lajos (1880-1961), aki egyébként Ady költészetének, tehetségének legôszintébb csodálói közé tartozott, az újabb versekben a "koncentrációt", "a nagyszerľ tehetség megmunkálását" hiányolta, s a mľvészi erôfeszítés példaképeként Arany, Goethe, Flaubert mľgondját ajánlotta Adynak. A Hunn, új legendában a példaképek másolását utasította vissza fölényes

gôggel, s költészetének senki máséval össze nem hasonlítható újszerľségét, eredetiségét hangsúlyozta. A jó tanácsokat, követendô példákat elvetô, a maga értékében nem kételkedô költôi öntudat a vers legfôbb mondanivalója. Keressétek ki azokat a sorokat, amelyek erre a mindenki mástól különbözô eredetiségre vonatkoznak! Költészete ugyanakkor mélyen gyökerezik a magyar multban, a hagyományokban, s ezért lehet az egész magyarság évszázados vágyainak megszólaltatója, az "örök, magyar határ-pör" folytatója. Egyéni élete is igy lesz "summája ezrekének", az Eletet pedig többre értékeli a mľvészetnél. Igazoljátok ezt a vers megfelelô részeivel! Milyen kapcsolat van a cimbeli "hunn" szó s az utolsó strófa képe között? A magyar Ugar Ady már fejlôdésének kezdeti szakaszában mind világnézetben, mind költôi törekvésekben és életformában messze szakadt a feudális maradványokkal

terhelt falusi Magyarországtól, ennek szľkkörľ provincializmusától. Az Uj versek elôhangja lázadást fejezett ki, keserľ lázongásában ott dobolt az ujért, a változásért kiáltó riadó is. Egy ujfajta, kritikai jellegľ nemzetszemlélet, hazaszeretet tudatositott, amelyben egyszerre adott volt egy igen és egy nem, a szeretet gyöngéd és a birálat indulatos érzése ugyanugy, mint Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarthy vagy Petôfi verseiben. Ennek a biráló élľ, ujfajta patriotizmusnak a jegyében bontakozott ki 1905 után Ady Endre forradalmisága. "Forradalmiság volt ez, oly határozottan élt már ekkor a versekben a tagadás, a nem az adott társadalmi rendszer egésze ellen. De mivel a hazai haladó mozgalmak, fôleg pedig a szocialista munkásmozgalom viszonylagos gyengesége folytán hiányoztak a cselekvésnek irányt szabni tudó társadalmi erôk : nem tudott a társadalmi cselekvés számára utat s programot találni ekkor még ez a forradalmiság.

Erzelmi jellegľ maradt igy csupán" (Király István : "Az embernek, mig csak van ember - Megállni nem lehet". TIT Bp 1977 30-311) Ennek az érzelmi jellegľ forradalmiságnak egyik jellegzetes motivuma lett a magyar Ugar képe.- Ady köteteinek verseit témakörök szerint ciklusokba osztotta, akárcsak Baudelaire. Az Uj versek legfontosabb, a többit maga köré szervezô ciklusa A magyar Ugaron. A címadó költeményt már megismertétek az általános iskolában, most mégis hasznos lesz újra elolvasni és érettebb értelemmel végiggondolni. Ez a vers nem "tájleírás", a szimbólumba átváltó metaforák sora nem egy, vizuálisan elképzelhetô konkrét tájat ábrázol, sokkal inkább belsô látásunkat ragadja meg riasztó látomásként. - Feszítô, cselekvésre izgató ellentétek találhatók a költeményben: az elvadult táj, a vad mezô szemben áll az ôs, buja (termékeny), szüzi földdel, a szent hunmusszal; a szépséget jelképezô,

illatával szerelmesen bódító virággal pedig a dudva, a muhar, az égig nyúló gizgazok, a vad indák kerülnek szembe. A képek és a jelzôk egyrészt a nagy lehetôségekre, a föld gazdag termékenységére utalnak, másrészt az elkeserítôen kopár valóság, az eldurvult, mľveletlen világ leverô élményét fejezik ki. A megélt ellentétbe ezért nemcsak a tiltakozó keserľség, hanem a kilátástalanság és a reménytelenség érzése vegyül. A versnek lefelé menô, aláhulló kompozíciója van. Az 1-2. versszakban még az egyes számú elsô személy, a lírai alany, az ébresztô, felfedezô szándék az aktív, a cselekvô (gázolok, ismerem, lehajlok). Ezt jelzi a szépséget, a virágot számonkérô hetyke, még magabiztos felkiáltó kérdés is. A 3-4. versszakban az Ugar válik cselekvôvé: az indarengeteg megmozdul, gyľrľzni kezd. A föld alvó lelkét ébresztgetô, virágot keresô s a régmúlt szépségeket idézô hôs tehetetlen, béna rab

lesz az indák fojtogató gyľrľjében. A halmozott alany (a dudva, a muhar, a gaz) s a fokozásos igesor (lehúz, altat, befed) a vad mezô végsô gyôzelmét fejezi ki: az ugar-léttel szemben a virág-létre vágyó lírai én (a költô, a mľvész) sorsa az aláhullás, a züllés, a közönségességben való elveszés. A süket csöndben a kacagó szél ironikusan kíséri a nagyra törô szándékok, merész álmok elbukását. A "föld alvó lelke" nem szabadult fel: az elvetélt lehetôségek hazája maradt a magyar föld. A "mľvész", a szellemi-lelki életet élô érzékeny ember helyzete, az albatrosz-sors a ciklus többi versének is a közös témája. A szó szokásos értelmében tehát nem politikai költemények ezek, bár Ady mindegyikben ugyanazt az érzelmi forradalmiságot fogalmazza meg: a tiltakozó keserľséget s a tehetetlenségbôl fakadó fogcsikorgató dühöt. A mľvész nem csupán hivatást, hanem magatartást jelöl. A mľvész

tragédiájáról szól A Hortobágy poétája címľ költemény is. Az ellentétekre épülô szerkesztésmód uralkodik itt is: a szimbolikus jelentésľ mľvész-portré s a durva környezet kontrasztja. A kezdô ellentét a vers során fokozódva tér vissza, egyre inkább kiteljesedik. A "kúnfajta, nagyszemľ legény" a többitôl fajtában, külsôben, lélekben elütô mľvész, befelé élô, érzékeny lélek. Finom lelki rezdülések, méla vágyak kínozzák, a természet álomszerľ, tünékeny szépségei (alkonyatok és délibábok) bľvölik, s az élet mámorító, varázsos értékei foglalkoztatják gondolatait. Mindezek megtermékenyítik a lelkét, "virág" nô a szívében. A mľvész rejtett belsô életének rajzát felerôsítik a vissza-visszatérô számneves túlzások (sok-sok, százszor, ezerszer) s a halmozások. Az elsô versszakban már ott rejlik az elkerülhetetlen bukás. A taszító érzelmi töltésľ "csorda" szó

puszta hangalakjával is s az ironikusan emlegetett "híres" magyar Hortobágy sejteti a vállalkozás lehetetlenségét : itt nincs szükség ilyen emberre. A csorda és a csorda-népek csak állati vegetációra képesek, a szívbôl nôtt szépség virág-voltát észre sem veszik : nem elpusztítják (ez emberi cselekvés lenne), hanem "lelegelik". Tragikussá színezi az ellentétet az önállósult két rímszó: lelkét - lelegelték: a lélek szavára rímként az állati durvaság válaszol. A mľvészet itt megsemmisül, senkinek sem kell; a szent dalnok választékos szókapcsolata utal az elvetélt, elsikkadt lehetôségre. A "piszkos, gatyás, bamba" jelzôk fokozásos halmozása erôsödô ellenérzést, indulatot érzékeltet. A szemlélôdô lirai hôs cselekvôvé válik; ez a cselekvés azonban a társakhoz és a környezethez való hasonulás : eltemeti a nótát, káromkodik, fütyörészik. Beteljesedett a mľvésztragédia : a

szépség, a dal elveszett a káromkodó, durva mľveletlenségben. A Hortobágynak nem lehet poétája, illetve a poétasors itt az elnémulás Ezt az élményt, a rossz helyre, meg nem értô közegbe került költô lelki szenvedéseit, az elhallgatás kínját évszázadokkal korábban már Janus Pannonius is átélte. Idézzétek fel elsô osztályos tanulmányaitokból azt a versét, mely ugyanerrôl az érzésrôl szól. Az eddigi versek ismeretében nem okozhat már különösebb gondot A Tisza-parton címľ költemény megértése. Ez is az Uj versek A magyar Ugaron címľ ciklusában található. - Ady 1906-os kötetében dolgozta ki elôször a maga sajátos jelképrendszerét, s az egyes versek jelképei, motivumai feltľnnek a kötet más költeményeiben is. Ennek következtében hatalmas jelképháló fľzi össze a verseket, mely a késôbbi kötetekben tovább alakul, újabb motívumokkal bôvülhet. A cím és a legelsô sor már megteremti azt a belsô

feszültséget, melynek további mľködése hozza létre tulajdonképpen a költeményt. A két pólus - a Tisza-part és a Gangesz partja - között vibráló ellentét mélyül el, telik meg újabb és újabb jelképes értelemmel a rendkívül tömör költeményben. Az elsô sorra az utolsó válaszol, s az elsô jelentésszinten felfogott térbeli távolság két különbözô világnak, a mľvészi kibontakozás kétfajta lehetôségének távolságává, ellentmondásává szélesedik. Fel kell figyelni arra is, hogy bár ritmikailag az elsô és az utolsó sor teljesen azonos megoldású, a mondatrészek sorrendje az ún. keresztbe szerkesztéssel is az ellentmondást, a belsô vitát hangsúlyozza : Jöttem a Gangesz partjairól állítmány helyhatározó (honnan?) A Tisza-parton mit keresek? helyhatárózó (hol?) állítmány Az irodalomban jártas olvasó tudja, hogy sem a Gangesz partja, sem a Tisza-part nem egy-egy földrajzi tájegységet jelent, még csak nem is

egyszerľen Ćzsiát vagy Indiát, illetve Magyarországot, hanem jóval többet, mást. - A Gangesz partja is több jelentésľ jelkép Az elsô szakasz a maga ünnepi hangulatú, választékos, légies szavaival jelenthet valami távoli, képzeletbeli otthont, a költészet, a mľvészet ôshazáját, ahol a szépség egzotikus virágokat hajthat, a lélek szabadon kitárulkozhat, rezdülései, remegései értékként, erôként jelentkeznek. Egy olyan ábránd- vagy álomvilágot sugall, amelytôl elszakadt a lírai én, s ahová visszavágyódik. - Más Ady-versek jelképrendszere még tovább dúsíthatja a tartalmat: az elsô strófa, a Gangesz-part jelentheti a romantikából ismert színes, mesés keleti tájat is, az izgalmasan érdekeset, s ez sok esetben Párizs csodáival is azonosulhat. (Olvassátok el Egy párisi hajnalon címľ versét, amely megerôsítheti ezt az állítást!) A távoli és múltbeli álomvilággal szemben a második szakasz a jelenlegi és az itteni

kiábrándító valót "mutatja be". Megváltozik a vers ritmikája: az idômértékes lebegést a soronként háromszor felcsattanó hangsúly váltja fel. A szerkezetileg teljes mondatok helyett erôs hangulati töltésľ, mondat értékľ szavak, szókapcsolatok halmozása áll: a durvaság, az erôszak, a lárma, a szellemi sivatag, az álmodozást pusztító vadság szinonimasora. Az elsô szakasz választékos szóhasználatával szemben gyakoriak itt a nyers vulgarizmusok. A két versszak szembenállása különbözô értékrendszerek közötti ütközést is jelent. Tudatosodott újra a magyar Ugar szellemi sivársága: a szépség nem távoli, hideg elvontságokkal, hanem a félfeudális Magyarországgal nézett farkasszemet. Érthetôvé válik a lírai hôs eltévelyedést, tétova bizonytalanságot kifejezô, nyugtalanító kérdése: "A Tisza-parton mit keresek?" Az eddig tárgyalt versek azt bizonyították, hogy a magyar költônek, az "európai

magyarnak" feloldhatatlan ellentétekkel kell megküzdenie, ha mľvészetét, személyiségét ki akarja bontakoztatni, meg szeretné alkotni önmagát. Versek sora vall keserľen a nagyot akarók korai megrokkanásáról, a "lelkek temetôjérôl", a kipányvázott lelkek fájdalmáról. Az otthontalanság Adyt meg nem értés, idegenség vette körül. Magányosan, elszigetelten állt a mľvész az élet- és szellemtagadó sivatagban. Helyzetét ekkor alapvetôen az otthontalanság jellemezte, mégpedig a társadalmi értelemben vett otthontalanság, s ennek volt külsô képe az életrajzi hontalanság is. A magyar Ugar kiváltotta belôle a tiltakozó dacot, de a tehetetlenség bénító érzését is. Egyszerre élt benne a demokratikus szembeszegülés és a fáradt szomorúság, a lemondó reménytelenség. Ennek az életérzésnek jellegzetes költeménye A magyar Messiások. A nyolc soros versbôl árad a fájdalom: a költô átérzi a magyar Messiások

tragédiáját. Ezt a tragikus elbukást fokozza a kétszer elôforduló ezerszer számhatározó erôs túlzása a szóismétlésekbôl fakadó rímek fáradt egyhangúsága. A második strófa sem hoz feloldást; nemcsak megokolja, hanem el is mélyíti a reménytelenséget és a céltalanságot: a megváltódás vágyát hangsúlyozó üdv szót rögtön a nincs követi, a tevéssel pedig a semmi kapcsolódik egybe. A magyar Messiások sorsa a meddô áldozat, a magyar Ugar halálra ítél minden megváltási szándékot. A szomorúság mélyén azonban fölfedezhetô a konok mégis-morál: a bukások ellenére a magyar Messiások újra meg újra, ezerszer is vállalják megváltást ígérô küldetésüket. A költô menekülni szeretett volna a szürkék világából, a megálmodott álmoktól, a Holnap hôse kívánt lenni, de még nem vált világossá, hogyan és merre kell tartania. Ellentétektôl mélyen áthatott volt ekkor még költészete. Ez az idôszak, az Uj versek

és a Vér és Arany (1907) kötetek korszaka jelentette Ady jellegzetesen modernista-szimbolista periódusát. Az otthontalanság érzésével szemben megszólaltatta a tünékeny, messzi szépségek álmát, idézte a daloló Párizs fényeit, s menekült költeményeiben és a valóságban is a mľvészetek akkori fôvárosába, védelmet remélt Párizs Bakonyában. 1906 június 17-én indult másodszor Párizsba, de ez a második - az elsôtôl eltérôen - már nem "tanulmányút" volt, hanem egyértelmľen menekülés, emigráció. A megérkezés üzenetét hozta haza Páris, az én Bakonyom címľ verse. A nyomasztó fenyegetettségtôl szabadulva megpihen Párizs szívén, az ember-sľrľs gigászi vadonban, de a költemény még ôrzi azt a belsô riadalmat, hogy "bľnét" : a "lelkét", "messze látását", "hitszegését" megtorolhatja "pandur-hada a szájas Dunának". Milyen sorokkal, stilisztikai eszközökkel

igazolhatnátok, hogy nyomasztó fenyegetettség alól szabadult az egyén? Mi a szerepe a ható igék halmozásának a versben? Harc a Nagyúrral A költô az élet királyának látta magát, annál kínzóbb volt számára a szegénység, az Életbôl való kizártság. Pedig a Mindenre vágyott, meghallotta az Élet végtelen tengerének zúgását, hívását. Tudta, hogy joga van "minden fényességhez, amit az élet adni tud". Az egyéni megoldáskeresés óhaját kifejezve nagy szerepet kapott ekkori költészetében a pénz és a szerelem motívuma s a tehetetlenség-érzést tükrözô halál képzete. A magyar Ugar mellett e három fô motívum köré rendezôdtek az 1905-1907-ben keletkezett versek. A kapitalizmus világában mindenható hatalommá vált a pénz, az "arany" : az élet minden szépsége felé csak rajta keresztül vezetett az út. Az élet a modern világban a pénzért való küzdelem nagy csataterévé változott, ezért is mitizálta,

növesztette naggyá verseiben a Pénz, az Arany mindenhatóságát. A költô vállalni merte az evilágiságot, az élet szeretetét, az élet élvezését. A nyárspolgári álszeméremmel szemben gôggel vállalta az elzüllés kihívó, provokáló dacát. Merte hirdetni Vér és Arany címľ kötetének cikluscímében: "Mi urunk: a Pénz" A pénz-motívum reprezentatív nagy verse a Harc a Nagyúrral. Sodró, lázas feszültség lüktet a költeményben. A gyors cselekvés (az igék nagy száma), a szaggatott elôadás, a drámai párbeszédszerľ monológ, a tragédiát sejtetô befejezés a ballada mľfajához közelíti. Uralkodó stíluselem a versben a felzaklató ismétlések nagy száma. Az 1. versszakban 6 szó és egy egész sor ismétlôdik, s mindez a félelem, a riadtság, a fenyegetettség érzését sugallja. A vibráló nyugtalanságot erôsítik a félrímekre ráütô rímek is az ötödik sorokban A kiszolgáltatott helyzetben levô lírai hôs

lelki rettegését tükrözi a "megöl" szó háromszori elôfordulása s a kapkodó, lihegô mondatok rövidsége. Az embert megcsúfoló, elpusztítani akaró hatalom a költô látomásában érzéketlen, mozdulatlan, vigyorgó szörnnyé vált, disznófejľ Nagyúrrá. A kiszolgáltatottság, a fenyegetettség ellenében ott munkál a szembeszegülô szándék is, a harc vállalása : kétszer hangzik el a "ha hagyom" feltételes mondat. Az ember és a nem-emberi szörny magányos harca kiélezett határhelyzetben folyik : "a zúgó Élet partján", tehát az élet és halál mezsgyéjén; alkonyatkor: a nappal és az éj válaszvonalán. A lírai hôs elôször hízeleg a szörnynek, feltárja és felajánlja neki tehetségét ("meglékeltem a fejemet"), majd a hasztalan hízelgés megalázó könyörgésbe vált át (2-3. vszk) Az ijesztô rém azonban minderre csak kéjes remegéssel, gúnyos, megalázó nevetéssel "válaszol"

Négy strófán keresztül (4-7.) a lirai én drámai monológja hangzik: a múló pillanathoz kötött, szenvedô, vágyódó, érzô ember rimánkodik, szenvedélyesen érvel az aranyért. Megszólal a hívó messzeség, a titkokat, idegen szépségeket, új, mámorító boldogságot rejtô és ígérô teljes élet. A végtelen tenger csodáit csak az érzékeny, vágy marta szívľ ember képes értékelni, reá vár minden Az emberi értékekkel mozdulatlanul, érzéketlenül, némán és süketen áll szemben a sertés testľ, undok, serte-szívľ szörny, a megingathatatlan embertelenség, hiába jajdul fel a kérés: "Hasítsd ki hát aranyszügyed." Reménytelen a kérés, meghallgatás nélkül nyöszörög a vágy, nem vezet eredményre az embert már-már embertelenné tevô megalázkodás (8. v) A 9-10. strófa a költemény drámai csúcspontja A könyörgés vad küzdelembe csap át: a reménytelen kétségbeesés, a megalázott emberség harcba száll az

érzéketlen, süket közönnyel. De a mitikussá növesztett összecsapás ("rengett a part") is hiábavaló. Felhangzik a kilátástalanság, a reményvesztés szava: "Mindhiába": elérhetetlen a messzeség, az Élet, legyôzhetetlen a Nagyúr. De a küzdelem a reménytelen helyzet ellenére is tovább folyik, az emberség nem adja fel a harcot az embertelenséggel szemben, s ebben az örökké tartó csatában ott van a mégis-morál szépsége és daca. A Harc a Nagyúrral tehát nem csupán "dekadens" életérzést, belenyugvó lemondást szólaltat meg, hanem a vele való szembeszállást is. Vitassátok meg, hogy az aktuális, egyszeri mondanivalón túl van-e a versnek minden emberhez szóló üzenete is! Léda A nagy szenvedély s az áhítatos életvágy szólalt meg a Léda-zsoltárokban is. Valódi szerelem fľzte az asszonyhoz, Léda igazi társ volt, nem csupán szexuális partner. Lázadás volt Ady Léda iránti szerelme, tiltakozás a

szemforgató álerkölcsök ellen. Nyíltan vállalta a megbotránkozást kiváltó, megbélyegzett, "házasságtörô" kapcsolatot Léda ugyanis férjes asszony, ráadásul zsidó nô is volt, ezért is felhördültek a nyárspolgárok. - Benne rejlett ebben a szerelemben a menekülés vágya, az egyéni megváltódás óhaja. Ez az újszerľ, idegen érzés a profántól, a megszokottól, a szürkeségtôl való szabadulás illúziójába ringatta, egy titokzatos, álmodott való érkezését, a boldogságot ígérte. - Az egyéni megváltódás azonban nem sikerülhetett. Léda is, Ady is túl sokat, mindent várt ettôl a felfokozott érzéstôl. Ilyen lobogással csak álmodni lehet, a való életet élni nem. A csalódás hamarosan diszharmonikussá változtatta a kezdetben lázadó, ünnepi érzést, s napirenden voltak a súrlódások, féltékenykedések, perpatvarok. Igy lett Léda Ady számára egyszerre üdvösség és kín, öröm és gyötrelem. Szerelmükbe a

hiányérzet fészkelte be magát, állandó kísérôje lett a hiábavalóság tudata s a halálhangulat. De a lassan hľlô, fakuló érzelemben megjelent az együttérzô részvét is: a közös emberi szenvedés elviselésére lett óvó menedék a szerelem. Ez a nagyon bonyolult, sok szálból összeszôtt, ellentmondásos érzelem kap hangot a Léda-versekben. A diszharmonikus szerelem fô motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron címľ költeményben. Nem boldogságot, búfelejtô idillt sugallanak a költemény jelképei, hanem vergôdô nyugtalanságot, örökös mozgást, gyötrelmes fájdalmat és céltalanságot. A szerelmesek szimbóluma a ragadozó madár héjapár; a nász: dúló csókos ütközet, egymás húsába tépés. Bántó, kellemetlen hanghatások kísérik a szerelmi vágyat: vijjogás, sirás, csattogás. A második strófa bizonyítja, hogy nem csupán két meghatározott ember (Ady és Léda) sajátos kapcsolatáról van szó, hanem a szerelmi

érzésrôl általában, mindenfajta szerelem közös sorsáról. Ezt a diszharmonikus érzést tükrözi a külsô forma is : a strófák páros rímľ sorait egy-egy visszhangtalan, elárvult, rímtelen sor követi. A szerelem útja a Nyárból az Oszbe tart: a boldogságból a boldogtalanságba, az ifjúságból az öregségbe. S ez az út egyre gyorsul; ezt fejezi ki a mozgást jelentô igék cselekvésének fokozása : útra kelünk - megyünk szállunk - ľzve szállunk. A gyorsuló rohanás vége a megállás "valahol az Oszben", a lehullás "az ôszi avaron", vagyis a halál, a pusztulás. Céltalanná, hiábavalóvá vált tehát a korábbi mozgás: a héjanász az ôszi, élettelen avaron ér véget. De jelen van a költeményben a céltalanság, hiábavalóság megsejtésével szemben az emberség, a jóság fájdalmat oldó érzése is. Baljós, szomorú hangulat uralkodik a két évvel késôbb keletkezett Lédával a bálban címľ versében is.

Sejtelmes vízió fejezi ki a boldogtalanságot, az ifjúság és a szerelem elmúlásának tragikumát. Kétféle szerelem ellentétére épül a költemény. Az egyik oldalon ott áll a "vig terem" a maga harmóniájával, tavaszi-nyári színeivel és hangulatával, a szerelemnek még örülni tudó, gyanútlan mátkapárjaival. A fiatalok boldogságával szemben megjelenik a testet öltött boldogtalanság, "egy fekete pár", s úrrá lesz a rettenet. A "sikoltó" zene "elhal", bús csönd és némaság kíséri a halál-arcú idegeneket. A forró örömöt a téli szél hidege ľzi el, a fényen és a vígságon gyôz a feketeség, a szomorúság. A fiatalok sírva, dideregve rebbennek szét: a fenyegetô elmúlás állt eléjük a táncoló halott szerelmesekben. A vers azt érzékelteti: nincs igazi öröm, nincs megváltást jelentô szerelem, a boldogság mögött ott lappang könyörtelenül a boldogtalanság. Minden szerelem rejtett

ellentmondása: az egyesülés vágya és a teljes eggyé válás lehetetlensége, a vágy és a taszítás kettôssége jelenik meg a Léda-versek csaknem mindegyikében. Az Örök harc és nász is a "várlak, kívánlak" s az "ľzlek, gyľlöllek" paradoxonát mélyíti el, azt az ôsi érzést, melyet már a római Catullus is megénekelt "Gyľlölök és szeretek" kezdetľ epigrammájában. - A versszakok elején álló megszólítás - "Én asszonyom" megható gyöngédséget árul el, a "be jó, ha bántlak" "be jó, ha rossz vagy" pedig mintha az ellenkezôjérôl vallana, holott ennek a kettôsségnek az egybefonódása fejezi ki a "nagykorú érzést", a felnôtt ember bonyolult szerelmét: az örök nászhoz hozzátartozik az örök csatázás is. De minden meghasonlottság, diszharmónia ellenére a Léda-zsoltárok hirdetik a társ utáni vágyat, a menekülést valaki máshoz. A Léda-regénynek végül

is az Elbocsátó, szép üzenet vetett véget 1912-ben. - Olvassátok el a költeményt, s próbáljátok megállapítani, miért és hol igazságtalan ez az utolsó Léda-vers! A Halál rokona A halál, a halálvágy, az elmúlás nosztalgiája, a francia szimbolizmus s a századvégi magyar líra e jellegzetes témája korán megjelent Ady költészetében is, s a Vér és Arany kötetben már önálló ciklust is kapott (A Halál rokona). Az eddig tárgyalt versekben is fel-feltľnt már ez a motívum A Léda-versek állandó kísérôje lett a halál, az ôszi avarba való lehullás, az élet fényét kioltó fekete szín. A kor általános felfogása szerint az érzékeny lelkľ, túlfinomult idegzetľ "mľvész" megkülönböztetô jegye lett a betegség, s az új, szokatlan értéket a "sejtô, beteg és finom" dalok jelentették. A csúf élettel szemben megszépült a halál, s a fáradt, beteg, menekülni vágyó lélek menedéke, otthona lett. A

tehetetlenség-érzés, a reménytelen lemondás s a testi betegség riadalma is gyakran úrrá lett a költôn, s ilyen hangulataiban elôtérbe nyomult a halál gondolata. De rendszerint nem mint ijesztô rém jelent meg, hanem mint jó barát, mint "szép, nagy, komoly, altatlan Ćlom". Olykor víg volt a Halál, "boldog tenger kedves hajósa", aki felé reménykedve, vágyódva kiáltott az élet örömeit veszni érzô lélek. (A ködbe-fúlt bajók) A Halál rokona címľ vers strófáiban is makacsul ismétlôdik a "szeretem" szó, mintha valami szerelmi vallomás lenne. Visszájára fordult az élet megszokott értékrendje: a szent Halál szemszögébôl az tľnt fel szépnek, vonzónak, szeretetre méltónak, ami a közfelfogásban szánandó, ijesztô és szomorú. Az azonos felépítésľ versszakokban a Halál rokona a távozóknak, az elmenöknek, a hervadóknak, a bánatosaknak, a lemondóknak, a csalódottaknak vall szerelmet, azoknak,

kik a halál felé közelednek, olyan dolgoknak, amelyeket vonz az elmúlás. Széppé és szentté vált a Halál, bölcsek, poéták, betegek menedékévé. - Fáradt lemondás, illúziótlan kiábrándulás, csendes szomorúság uralkodik a versen. Ezt a hangulatot erôsítik az elfulladó, elbukó, rímmel kiemelt félsorok is az egyes strófák végén. "Dekadensnek" nevezik ezt a fajta csalódott, nem az életet, hanem az elmúlást dicsérô életérzést. Ady átélte ezt is, hiszen ez a hanyatló, beteges hangulat is része lehet az emberi sorsnak. De nem állandó, végleges állapot volt ez számára, hanem az utat keresô, az élet értelmét kutató ember vívódásának egyik megnyilvánulása, többször visszatérô hangulata. A Nyugat és A Holnap Az elsô két igazi Ady-kötet hírnevet, elismerést hozott a költônek, kirobbanó sikert aratott az ország legmľveltebb, az új iránt fogékony olvasói között. Az 1908 január 1-én megindult új

folyóirat, a Nyugat szerkesztôi is (Ignotus, Fenyô Miksa, Osvát Ernô, Hatvany Lajos elsôsórban Adyra számítottak, s ô lett hallgatólagosan - a lap vezéregyénisége. A Nyugat már cimében is jelezte törekvéseit: eszménye, példaképe a nyugat-európai országok modern irodalma volt, s méltó fórumot kívánt biztosítani azoknak a magyar íróknak, akik éppen Ady példájának felszabadító hatására bátrabban merték megszólaltatni újszerľ mondanivalójukat. Az új szépirodalmi folyóirat a mľvészet teljes szabadsága jegyében nagyszerľ irógárdát tömöritett maga és Ady Endre köré, s ezáltal a XX. század mindmáig legjelentôsebb irodalmi orgánuma lett Elsôsorban zseniális szerkesztôjének Osvát Ernônek (1877-1929) köszönhetô, hogy szóhoz jutott benne mindenki, aki valóban tehetségesnek bizonyult. A Nyugatnak nem volt egységes arculata, az ún. nyugatosokat inkább a tagadás fogta össze: szembefordultak az elszürkült,

kiüresedett és színvonaltalan hivatalos irodalommal s a polgári fejlôdéstôl elmaradt ország avult hagyományaival.Hamarosan,1908 szeptemberében megjelent Nagyváradon Ady verseivel az élén A Holnap, a modern magyar költôk antológiája is. (Második kötetét 1909-ben adták ki.) A "kétmeggyôzôdésľ" forradalmár Együtt, most már táborba gyľlve léptek a nyilvánosság elé a másfajta látást, az új életérzést, a nyugtalanító szépségeket hozó alkotók, s erre már felfigyelt a konzervatív ellentábor is. 1908-tól kezdve példátlan méretľ és erejľ kritikai hadjárat indult meg a nyugatosok és a holnaposok ellen, s a legútszélibb támudások Ady Endrét érték. Az üldözött, otromba vádakkal megrágalmazott, érthetetlennek, magyartalannak, erkölcstelennek kikiáltott költô egyre szorítóbbnak érezte magányát. Anyagi gondok is gyötörték, a Nyugat még nem tudott rendszeres fizetést biztosítani neki. Ujra meg újra

menekült megtörten, fáradtan a kicsinyes magyar valóságból Nyugatra. De Párizs sem volt már ekkor menedék számára. A daloló Párizsban felfigyelt a daltalan nyomorra, a fény városában észrevette az árnyakat is. S mikor az új folyóirat címével is a nyugati példa követését hirdette, Adyban már felmerültek a kételyek: kiábrándultan kezdte nézni a fejlett polgári társadalmakat. Verseiben, cikkeiben az antifeudális indulatokhoz egyre inkább antikapitalista dühök is társultak. Megfogant benne már az a meggyôzôdés, hogy a falusi Magyarország elmaradottságával szemben a "város" önmagában még nem jelent megoldást. Hontalan magány, idegenség gyötörte a világvárosok Bakonyában is. Uj élményei, meglátásai tették "kétmeggyôzôdésľ emberré" : kívánta a feudális maradványokkal terhelt ország polgári demokratikus átalakítását, de ki is ábrándult a másutt már megvalósult célból. A kapitalizmus

visszásságai, bľnei miatt elfordult a nyugati mintától,s új távlatokat nyitottak elôtte a forradalmi proletariátus mozgalmai. "Követeljük a legteljesebb demokráciát - írta Kétmeggyôzôdésľ emberek címľ cikkében (Nyugat, 1911) -, ordítjuk az általános, titkos és egyenlô választásjog elvét becsületesen, mártírosan, holott századokkal nálunk elôbbjáró kultúrtársadalmak eredményei már elvették titokban minden gusztusunkat." A polgári átalakulás céljai nyomasztó idôszerľségük ellenére sem voltak már lelkesítôek; ami itthon újdonságnak számított, másutt már megunt ócskaság volt (A fajok cirkuszában). Az 1905-1908 között a magyar Ugar ellen kibontakozó érzelmi lázongás 1908 után társadalmi forradalmisággal telítôdött, s a kétmeggyôzôdésľ forradalmár egyszerre harcolt a feudális maradványok s a tôke uralma ellen. Szükségszerľ szövetségese volt ebben a harcban a polgári radikalizmus, de túl is

lépett ennek célkitľzésein, s gyakran szembe is fordult velük. Istenes versek Ady életét és költészetét 1908 után is mély válságok, súlyos ellentmondások jellemezték. Az évenként megjeienô verskötetek folytatták azokat a témaköröket, melyek az Uj versekben és a Vér és Aranyban megszólaltak : az egyes ciklusokban elkülönítve feltľntek újra a magyarság sorskérdései, a szerelem, a pénz, a halál motívumai, s 1908 után többször is a politikai forradalom izzó hangú költeményei. Különös erôvel, mélyülô szomorúsággal fejezôdött ki csaknem minden kötetben a magára hagyottság, az elszigeteltség, a közösségbôl való kizártság tragikus élménye, a titkokkal átszôtt világban való eltévelyedés és idegenség. - Ebbôl a roppant sokszínľ, összetett, ellentmondásai ellenére is egységet alkotó költészetbôl csak egy-két témakört emelhetünk ki. Az elviselhetetlenné váló otthontalanság feloldásának vágyából

fakadt Ady költészetében az istenkeresés témája. Ezekben az években hoszabb idôt töltött Érmindszenten, s betegsége is súlyosabbra fordult. Az otthoni vallásos környezetben felmerültek gyermekkori emlékei, újra hallhatta a falusi templomban a Biblia zsoltárait, s a közelgô halál tudata is kínozta. A tépett lelkľ, meghasonlott ember belsô békére, nyugalomra vágyott Az istenes verseket Az Illés szekerén címľ kötetben rendezte elôször önálló ciklusba. Adynál az isten-fogalom is szimbólum, egyetlen jelkép szimbólumrendszerének bonyolult szövevényében. S istene is annyiféle, ahány versben megjelenik, sôt egyetlen versben is többféle alakot ölthet. " Hiszek hitetlenül istenben" - hirdette egyik versének címe. - Az elsô istenes ciklusban a magányosan vivott harcaiban megfáradt és elárvult lélek fordult mindenbôl kiábrándultan istenhez: a Semmivel, a Nihillel szemben ô jelentette az egyetlen biztos fogódzót. Batyum :

a legsúlyosabb Nincsen, Utam : a nagy Nihil, a Semmi, A sorsom: menni, menni, menni S az álmom : az Isten -jajdult fel a tragikus kiúttalanság, eltévelyedés Ćlmom: az Isten címľ versében. Jellemzôen, kételyeket hangsúlyozva csendül össze a hitetlen hit az "Isten-Nincsen" rímpárban. - Sajátos kapcsolat jelentkezik az isten és a halál fogalma között - ezekben a versekben általában : Nem bírom már harcom vitézül, Megtelek Isten-szerelemmel: Szeret kibékülni az ember, Mikor halni készül. Az elsô ciklusnak címet adó szép költeménye A Sion-hegy alatt. A "régi ifjúság", a nagykárolyi kisdiák emlékei kelnek életre a versben, s mosódnak össze a "rongyolt lelkľ" férfi reménytelen istenkeresésével. O az a kisdiák, aki "nyirkos, vak, ôszi hajnalon " - reszketô kezében lámpással - rórátéra, hajnali misére indul. Gyermeki képzeletében harangzúgás hívó szava felidézte a Biblia Urát, a

Mózesnak tízparancsolatot adó istent, s töredezett emlékeiben azonosul a jeruzsálemi Sion-hegy a Mózes történetében szereplô Sínai-heggyel. A Nihillel szembenézô felnôtt ember belsô riadalma rávetítôdik az az Urra is, s furcsa, különös képsorban jelenik meg az isten. Borzolt fehér szakállú, bús és kopott öregúr, "nagy harang volt a kabátja, piros betľkkel foltozott". Tépetten, fázva szaladt, ráncos, vén kezével paskolta a ködöt, s egyre harangozott, harangozott - "valahol a Sion-hegy alatt". A képek lidérces, kísérteties hangulatot árasztanak A lírai alanyra a bizonytalan, tétova keresés jellemzô: gyermeki emlékei nyomán tapogatózva keres valakit, aki Hitet adhatna neki, valakit, akitôl kinyilatkoztatást, biztos eligazítást vár. Hiába találkoznak a Sion-hegy alatt: az "életben kárhozott", halottan visszatérô hôs nem tudja a "szép öreg Ur" nevét, elfeledte a régi gyermeki imát;

nem tárhatja fel a szívét, nem panaszolhatja el gyötrelmes kételyeit. Az Ur pedig csak szomorúan néz rá, bekönnyezi az arcát, de a néma kérdezônek nem válaszolhat. Várt, várt, aztán felszaladt a Sion-hegyre, eltľnt örökre. - A kétkedô és sóvárgó lélek nem kapott semmiféle hitet, kôtáblákra írt parancsokat, magára maradt, s elhagyottan ül "sírván a Sion-hegy alatt". Tragikus volt Ady vallásossága, nem talált benne megnyugvást és békét, nem találta meg sorsa értelmét a keresô, a nihilizmust elvetô XX. századi ember A bánatos, szomorú hangulatot nem oldja a vers zenéje sem : csak távolról csendül össze egy-egy rím az 5 soros strófákban. (Ez a rímtávolítás egyébként sok Ady-versre jellemzô.) Olvassátok el és fejtsétek ki, mi a leglényegesebb mondanivalója az Istenhez hanyatló árnyék címľ költeménynek !A Biblia hatását jelzi a i09. zsoltár két sorának beleszövése a versbe Károli fordítása

szerint s a szöveg ódon hangulatú stílusa. - Minek nevezi istent a költô? - Mit jelent ez a sor: "Ki létlenül is leglevôbb". - A "rontás" szó itt "átkot" jelent - Hogyan kapcsolódik ez a költemény is a halámotívumhoz? Ez a vers is megnyugtató hitért, biztos támaszért könyörög, de sokkal kiegyensúlyozottabb, kevésbé zaklatott, mint A Sion-hegy alatt. - Figyeljétek meg a rímelését! Milyen a strófák rímelhelyezése, és mi lehet ennek a szerepe? Az 1912-es forradalmi hullám 1912-ben Ady költészetét új forradalmi hullám járta át. A munkásság mozgalmai Európában és nálunk is reménykeltôen megélénkültek. 1912. május 23-án a budapesti munkások százezres tömege tüntetett a parlament elôtti téren az úri Magyarország s annak vezére, Tisza István ellen. Barikádokat emelt ezen a napon Budapest utcáin a nép forradalmi dühe. Az uralkodó osztályok alatt megrendült a föld, elôször érzôdött,

hogy hatalmuk ingatag Ady szinte megfiatalodott. Költeményeibôl eltľnt a kétely, magányossága feloldódott A "ti" és az "én" különállását a "mi", a néptömegekkel való azonosulás váltotta fel. Reménykedôn hirdette "a magunk szerelmét" : a hitet az emberben, a jövôben. Az élet értelmét vélte megtalálni a közösségért való harcban, az emberiség történelmi önmegvalósításáért vívott küzdelemben. - Uj forradalmi versei A Magunk szerelme címľ kötet (1913) Szent Lélek karavánja ciklusában jelentek meg. A Galilei-kör 1912. március 15-i ünnepségére elküldött verse, az Uj, tavaszi seregszemle minden eddiginél bizakodóbb. Ujjongás, remény, diadalmámor ömlik végig a strófákon, a világ megújulását, megváltását hirdeti a hozsannázó hit: "Uj a világ nálunk is már, hozsánna." - A "Láznak ifjú serege", mely fölött seregszemlét tart, valószínľleg

verseinek, eszméinek, merész gondolatainak gyôzelmes csapata, mely már átjárta a "kis, romlott ország vén kadáverét" (holttestét), s a halottat feltámasztotta, új életre kényszerítette. Az új idôk új dalainak robogó serege "hályogot tépett a magyar szemen", s most már másképpen látja mindenki a világot: "hit, vágy, cél, csók mind-mind azóta más." "Ćtváltódik" minden és mindenki, "megrázkódik újat lesve a szív" - harsogja a korábbi kételyeket, fenntartásokat elvetô optimizmus. - Ebben a lázas, ünnepi ódában a múlt mint legyôzött akadály jelenik meg, amely többé nem vethet gátat a "boldog változásnak", s csak a jövôrôl, az örök tavaszról, az örök forradalomról van már szó. (Többen úgy értelmezik ezt a költeményt, hogy az ifjú forradalmárokról, a galileistákról szól.) - Ugyanez a hit, feltételekhez nem kötött bizakodás hatja át a ciklus többi

versét is. Az Enek aratás elôtt elsô két strófája hiányos mondatok egymásutánjával, zaklatott halmozásaival érzékelteti a még visszaszorított, de bármelyik pillanatban kirobbanni kész forradalmi indulatokat. Csak a versszakok utolsó sorai (4., 8) kerekednek teljes szerkezetľ, határozott kijelentésľ tômondatokká; ezek egymás szinonimái. A 8 sor hátravetett értelmezôi is ("Ünnep készül, piros, szabad") a nyugtalan izgatottságot, de egyben a közelgô megoldást, az ünnepi reményt sugallják. A harmadik strófa két mozzanatos igéje a sorok elején (indul, pattan) s a néma mozdulatlanságot, figyelô félelmet kifejezô két ige az utolsó sorok végén (összebújnak, meglapul) tovább fokozza a belsô ellentétet, a sejtetô ideges feszültséget. - A negyedik versszak már felszabadultan, a feszültséget s a várakozás fojtott csendjét feloldva egyértelmľen a jövô biztos diadalát, ünnepi örömét hirdeti ("ünnep

lesz", "aratás lesz"). - A költemény a forradalmi készülôdés képeit a falu világából veszi, az aratási ünnepre készülô "dühösök szent szektája" pedig Dózsa György népét idézi. A forradalmat az egész nép felkeléseként várja a költô Fölmerül ebben a költeményben a "csönd" motívuma, s ez ekkori verseiben minduntalan visszatér: a "tisztes, nagy csönd", a még váró, egyelôre mozdulatlan népi haragos indulat a "nagy gôgökkel" kerül szembe, s ez a "csönd fog itt mindent megváltani. A "véres csütörtök" eltiprása, a munkásság májusi tüntetésének brutális vérbe fojtása még inkább kiélezte a forradalmi helyzetet. Adyn most nem lett úrrá a csüggedés, sôt elszántsága, a népbe vetett hite csak megerôsödött. Rohanunk a forradalomba címľ költeményének legfôbb mondanivalója az új, gyôztes forradalom bizonyossága, az a meggyôzôdés, hogy a véres

megtorlás ellenére minden készen áll az újrakezdésre. "S ha most támadunk, le nem vernek" - kiáltotta a néppel azonosult költô többes szám elsô személyben az elsô versszak utolsó mondatában. Mindenütt "isteni robbantó kedv" érezhetô, "Budapestnek futós utcáin - S falvak csöndjén dühök remegnek". A döbbent csönd új földrengést ígér. A hosszú vers végén összegezôdik a részletekbôl levonható tanulság : Csönd van, mintha nem is rezzennénk S rohanunk a forradalomba. A bujdosó kuruc 1912-ben úgy látszott, az otthontalan ember végre otthonra lelt, ugy látszott, sokáig kínzó, elszigetelt magánya feloldódott a népben, a közösségben, egyéni és kollektív vágyak egymásra találtak. A forradalmi optimizmust azonban - egyelôre - a történelem nem igazolta: Európa és a magyarság nem a forradalomba, hanem a háború rémsége felé rohant. - Ki látott engem? (1914) címľ kötétének verseiben

uralkodó szólammá lett a népet féltô rettenet, az aggodalom, de hangot kapott a tehetetlenség dühe s a nemzetostorozó fájdalom is. Több költeményében fölmerült - mint Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty mľveiben is - a nemzethalál kétségbeejtô víziója. "Kuruc verseiben" a magányos, elárvult forradalmár keserľsége, a kiábrándulás szólalt meg. Egybemosódott ezekben a tragikus múlt és a tragikus jelen : a bujdosó kurucok sorsában saját üldözöttségét, kirekesztettségét sírta el, de kifejezôdött bennük az elszántság, a túlerôvel szemben vívott reménytelen harc, a helytállás kötelezettsége is. A Sipja régi babonának költemény alcíme - Bujdosó magyar énekli - utal a mľfajra. A vers helyzetdal: a költô egy elbujdosni készülô, hazáját örökre elhagyó kuruc szegénylegény sorsába képzeli magát, vele azonosul. A vesztett ügy katonája zokogja el - ellentétes érzelmek között vergôdve - a maga bánatát,

népe iránt érzett átkozódó szeretetét. Az egész költemény az indulás, az eltávozás pillanatának hungulatát ragadja meg. - Groteszknek hat az elsô strófa helyzetképe: a vásár kavargó, zajos forgatagában a már útrakész, menôfélben levô kuruc magányosan, halkan siratja - "bort nyakalva" - önmagát és a magyar népet. A megcsalt remény, a kilátástalanság lesz úrrá: "fáradt lábbal" kell útra kelnie a vers hôsének, céltalanul indul "bús világgá". Ezt a szívszorító érzést próbálja tompítani, borba fojtani - hiába. A második versszak fokozza a hazától, a néptôl való elszakadás fájdalmát, kiteljesíti a reménytelenséget. A bor mámora nem adott enyhülést. Veszendô lelkek : "béna árnyak, rongyos árnyak" kavarognak a menekülni kényszerülô szegénylegény körül, s a sípszó régi babonák félelmeit, ôsi riadalmát idézi fel. A fülébe sípoló nóta egyszerre fejezi ki a nép

és a lírai hôs kétségbeesését : "Sohse lesz jól, sohse látlak". Ez a tehetetlen kétségbeesés csap át (3 vszk.) keserľ átkozódásba ("Ne hagyja az Ur veretlen"), a szabadságra érdemetlen, gyáva, lankadt nép ostorozásába. A ragaszkodó szeretetet túlzó, igazságtalannak tľnô vádaskodás váltja fel, s ez mintegy megkönnyíti, oldja a lélekben az elszakadás, a hazátlanná válás kínját, s igazolja, megerôsíti a veszett néptôl, veszett földtôl való menekülés szándékának véglegességét, határozottságát (4. vszk) Ezért hat olyan végérvényesnek az utolsó sor : "Sohse nézek többet vissza." A Sipja régi babonának mondanivalója a menekülés, a hátat fordítás a hazának, a régi érzelmi kapcsolatok önkínzó szétszakítása. Ez azonban csak a vers egyik jelentésrétege Ennek a tagadásnak határozottan ellene mond a költemény muzsikája, a ritmusban megbúvó szerelmes vallomás. Régi népies

sorfajból, felezô nyolcasokból építi fel - félrímekkel - Ady a hatsoros strófákat Valamennyi sor tökéletesen hibátlan csengésľ: a sormetszet, az ütemhatár egyetlen esetben sem esik szó belsejébe. Ez a tiszta és ôsi magyaros forma, a vers emlékeket idézô kedves-bájos dallama híven tükrözi a népével és hagyományaival szorosan összefonódó költô szemléletét, a hazától való elválás lehetetlenségét. A ritmus élénk lüktetését fokozzák az elsô két strófában sľrľn felhangzó alliterációk. - A ragaszkodásról, az utolsó versszak szó szerinti tartalmával ellentétben az elszakadni nem tudásról közöl rejtett üzenetet az issza - vissza rímpár is. Egy közismert népdal rímeit használja fel itt Ady: "Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza."Az eltávozással szemben az ellentétes irányú mozgást, a visszatérést hangsúlyozza a vers dallama és a legnyomatékosabb helyen szereplô, rímmel kiemelt

vissza szó : a lélek visszavágyik veszett népe veszett földjére, képtelen elhagyni azt. Csak a mély fájdalom, a kilátástalan jövô miatt fakadhatott fel a vádaskodás, a szigorú átkozódás hangja. A megmásíthatatlan együvé tartozást fejezték ki a költemény meghatódó megszólításai is: "Vérem népe, magyar népem" - "Édes népem". A háború felé haladó történelem érlelte meg a költôben a nemzethalál hatalmasra növesztett, kozmikus vízióját: az Idô óriás rostával a kezében világokat szed és rostál ki. A költô próféták új szavával hirdeti, hogy el kell pusztulniuk azoknak a népeknek, melyek nem képesek sorsukat alakítani, melyek "nem magvak a Jövônek". Maga is vállalja "aszott és be nem telt" népének elkerülhetetlen sorsát, a pusztulást (Az Idô rostájában) Az eltévedt lovas 1914 júliusában tört ki az elsô világháború, s "tegnappá", múlttá vált a

forradalmi harcok biztató világa. A félrevezetett tömegek vidám énekszóval éljenezték a háborút, az unt egyhangúságot megszakító érdekes kalandnak vélték. Még a "lámpás, szép fejek", az ész emberei közül is néhányan "sután megszédültek", behódoltak az esztelenségnek. Az európai szociáldemokrata munkáspártok vezetôi is az imperialista háborúba lépô országok bunsoáziáját támogatták, s feladták korábbi elveiket. Ady szembefordult az öldökléssel, a nacionalista ujjongással, s emiatt hazaárulónak kiáltották ki. Elnémították, négy éven át nem jelenhetett meg könyve, pedig három kötetnyi verse volt készen. Ezekbôl válogatta ki az 1918 augusztusában megjelent A halottak élén költeményeit. Ezért is tömörebb ez a kötet a korábbiaknál. Ady az elsô pillanattól kezdve tisztában volt a háború embertelen jellegével, s nemcsak a magyarság, hanem az egész emberiség sorsát látta

veszélyeztetve. Észrevette az emberi civilizáció mögött az embertelen vadságot, megsejtette a távoli jövô rémségeit is. Ezt a döbbent rémületet fejezi ki Emlékezés egy nyár - éjszakára címľ költeménye. Az az éjszaka, melyre Ady emlékezik, a háború kitörésének júliusi éjszakája A nyár-éjszakában egy lidércnyomásos álom rémült látomásai kavarognak, s a szorongó félelem, az iszonyat teszi különössé. A vers a világ végét, az utolsó ítéletet hirdetô "dühödt angyal" bibliai képével indul, s szörnyľ riadójára felborul az élet eddigi szokásos értékrendje: minden a visszájára fordult. A refrénszerľen visszatérô sor - Különös - Különös nyár-éjszaka volt" - egyre ijesztôbbé válik, beléivódik az újabb és újabb "csodák", rémek félelme, az az iszonyúság, mely "a lelkekre kaján örömmel ráhajolt". A világot elsüllyesztô éjszaka a teljes értékpusztulás tragikus

megérzését sejteti, az emberiség jövôjét a reménytelen kilátástalanság teszi kétségessé. A lírai én az átélt borzalmak hatására bénán, élô-halottan, tehetetlenül csak emlékezni tud - Isten-várón, csupán valami megváltásban bizakodva. A rémület feldúlja a verset is, a megszokott ritmikai kötöttséget, s a sorok szabadvers-szerľen követik egymást. A "dobolt" hívó szóra szabálytalan rendben válaszolnak a mély "o" hangot tartalmazó rímek, s fáradt monotóniát visznek a költemény hangzásába : a "volt" rím pl. kilencszer tér vissza Az emberiség történelmi eltévedését, útvesztését jelenítette meg Ady Az eltévedt lovas címľ nagy költeményében. Néhány hónappal a háború kitörése után,1914 november közepén jelent meg a Nyugatban. Ekkor már távoli messzeségbe tľnt a háború vége, szétfoszlottak a pár hónapos diadalmenet illúziói, s a gondolkodó embereket megrettentette az

évekig elhúzódható öldöklés lehetôsége. A cím és a vers egésze világosan arról vall, hogy az új, imperialista háború a maga beláthatatlan szörnyľségeivel az emberiség történelmi méretľ katasztrófája, végzetes eltévelyedése: az eltévedt lovas sötétben, fény nélkül "új hináru útnak" vág neki, s ezen az úton lesben áll s rá ront az emberellenes vadság. - A vers egyes képei között azonban eltľnt az oksági, logikai kapcsolat, az elôadásmód jelzésekre szorítkozott csupán, s ez a szándékolt mľvészi homály évtizedeken át - mindmáig - a legkülönfélébb értelmezésekre adott lehetôséget. A költemény hôsének, az eltévedt, hajdani lovasnak a "képe" csupán akusztikai elemek hatására idézôdik fel: csak hallani (általános alanyú fônévi igenévi állítmány) a vak ügetést, s késôbb sem tudunk meg többet róla, legalábbis vizuálisan nem jelenik meg belsô látásunk elôtt sem. S ahol

csak hang van, s hiányzik a látvány, ott elôvarázsolódik a kísértetiesség. Utja egyébként is erdôk és nádasok között, sľrľ bozótban visz, s a novemberi omló köd és a fény nélküli sötétség alakját láthatatlanná teszi. Ami vizuálisan is megjelenik a versben, az a színtér, a félelemmel és szorongással teli táj, mely egyben az emberi létezés idôtlen tája is. A hajdani lovasra az örök ügetés jellemzô, s egyszerre él a múltban és a jelenben. A jövô azonban teljesen eltľnik a versbôl : a lovas útja éppen az eltévedés miatt céltalan, kilátástalan. A színtér, a lovast körülvevô táj sejtelmesen kísérteties, titokzatos, a rémmesék ijesztô légköre uralkodik rajta. A vak ügetésre volt erdôk és ónádasok "láncolt lelkei riadoznak" Elôbújnak, "kielevenednek" az ôs sľrľbôl a régi babonás mesék rémei, a süket ködben hallani a negatív csengésľ régi tompa nótát. A civilizáció elôtti, a

történelem elôtti emberellenes szörnyek veszik körül az útnak induló lovast, a küzdô, sorsa értelmét keresô embert. A rémmesék félelmetes szörnyeit szorította vissza, a tompa nótát kényszerítette "lapulásra" az ún. történelmi idô, a civilizált élet, mely "vitéz, bús nagyapáinkkal", az öntudatra ébredt emberrel vette kezdetét. A háború iszonyata azonban újra az ember nélküli, az emberellenes ôsvilágot, annak rémeit támasztja fel. A "pôre" síkon hirtelen ôsi borzalmakat rejtô erdôk és nádasok jelennek meg, telve csupa vérzéssel, csupa titokkal, hajdani eszelôsökkel. A múlt századok ködébe bújt ismét az egész tájék. S itt, fények nélküli, menthetetlen pusztulást sejtetô hínáros utakon üget tovább az eltévedt lovas, s a "köd-bozótból kirohan" a megtestesült dehumanizált vadság : "ordas, bölény s nagymérgľ medve". A történelmi ember a civilizáció elôtti

lét labirintusába, a rémek világába került vissza : az emberi világ elvesztette emberségét. Az utolsó strófa egy kis változtatással (a jelzôk fordított sorrendje) az elsôt ismétli meg, s ez mintegy a távlat nélküli örök körforgást bizonyítja. "Az ôs sľrľt, az eszelôsséget, a vad ösztönöket visszaszorító, ésszel élô ember, a történelmi ember átadta helyét (s a jelzôk cseréje végsô soron errôl hozott hírt) a maga hajdani énjének, a nem humanizáltnak. Ur lett az <<erdô>>, a <<nádas>, a civilizáció, a kultúra alatti. Végbement a teljes eltévedés. A történelmi ember elidegenedett saját lényegétôl. Elnyelte a múlt" (Király István : Az eltévedt lovas Kortárs,1976 11 szám) A költemény kísérteties hangulatát sokféle nyelvi eszközzel mélyíti el a költô. Figyeljetek fel ezek közül néhányra! Keressetek példákat a szinesztéziára! - Bôven találhattok szokatlan

szóösszetételeket és szókapcsolatokat. - A riadt félelmet, a nyugtalanságot fejezik ki az inverziók (a megszokott szórend megbontása) is. Keressetek ezekre is példákat! Milyen kulcsszavakat találhattok a versben? - Mit jelenthet ez a mondat: "S fogyatkozott számú az ember." - Mi a költôi szerepe a 6 strófában hatszor ismétlôdô "csupa" szónak? A fenti versértelmezés Király István elemzésének megállapításait használta fel. Többen másképpen magyarázzák a költeményt. Földessy Gyula (Ady minden titkai Magvetô, Bp 1962 242431): A vers "Magyarországnak a világháború alatt és okán a társadalmi haladás útjáról való fokozottabb letérését, még nagyobbmérvľ elmaradását szimbolizálja." - Balogh László (Mag hó alatt Tankönyvkiadó, Bp 1977. 1571): Ady Az eltévedt lovasban "nem a saját vagy a magyar haladás egy csoportjának elfáradását jelképezi, hanem az egész magyar történelmi fejlôdés

megtorpanását, eltévedését. A magyar múlt, a történelem az eltévedt, hajdani lovas" - A jelen és a múli ellentétérôl írva megjegyzi: "A jelen >>süket köd<<, míg a múlt máig ható >>mese<<, >>nóta<< s szereplôi, formálói >>vitézek<<. A múlt, a magyar történelem a jelképrendszerben kezd meghatározottá válni A >>téli mesék<< még a magyar nemzeti múlt bármelyik már-már legendás, mondai hôskorát, dicsôséges eseményét jelentheti, a >>vitéz, bús nagyapáink óta<< lapuló >>régi, tompa nóta<< azonban már pontosabban konkretizálható. A jelenbôl, 1914-bôl visszatekintve határozott utalás az >>elrablott Kossuth-nótára<<, melyrôl Ady már I907-ben újságcikket írt. Olyan eszméket, motívumokat emel ki Ady a magyar múltból, amikor még nem tévesztett utat történelmi fejlôdésünk, amikor még >>vitéz<< módra

megtalálták a haladás útját a kor magyarjai.1848-49 ilyen mozzanat volt történelmünk menetében" (i. m 159 I) - Vezér Erzsébet szerint (Ady Endre Gondolat, Bp 1977 5051) az eltévedt lovas a háborúba hajszolt, saját legjobb forradalmi lehetôségeit mindig elszalasztó magyar nép. - Vitatkozhattok a néha teljesen szemben álló különbözô értelmezésekrôl. - Már az elsô osztályos tananyagban is megfogalmazódott, hogy egy irodalmi alkotásnak lehetséges többféle - de nem korlátlan számú és semmi esetre sem önkényes - értelmezése. "Az Élet él és élni akar" Megszólaltatta és átélte Ady háborús költészetében a XX. századi ember élményét: a fenyegetettség érzését, a Nihil félelmét. De nem lett úrrá rajta ez a negatív lehetôség, az élet értelmetlenségét nem tartotta örök és általános emberi végzetnek. Verseibôl a világháború alatt sem tľnt el a távlat. Hitte, hinni akarta, hogy "a

csillag-szóró éjszakák" sosem engedik feledtetni "az ember Szépbeszôtt hitét", éltette a remény, hogy "az Élet él és élni akar". A szebb, emberibb múlt, a "tegnap" tľnt fel értéknek a jelen borzalmával szemben, s tudta, hogy a "történt szépek, éltek és voltak" "meg nem halhatnak soha". Igy maradt meg "ôrzônek a strázsán" (Intés az ôrzôkhöz) A kései Ady-versekben - expresszionisztikus vonásként is - megjelent a nagybetľvel írt Ember, "ki úgy kívánja a szeretet és a boldogságot",ki cselekedni akar, nem beletörôdni az értékek pusztulásába. Megôrizte magában a forradalmi ember küldetéstudatát, ember maradt az emberlenségben, magyar az ľzött magyarságban. A háború Tébolyával szembehelyezte a mégis-morált. Ember az embertelenségben címľ verse költôi és emberi helytállás bizonyítéka. Testi-lelki tépettségben, zúzott szívvel, betegen és

elcsigázottan is másokért akar élni. A "minden Jövô" féltése szabja meg az "újból-élô és makacs halott" számára új kötelességét: És élni kell ma oly halottnak, Oly igazán szenvedônek, Ki beteg szívvel tengve-lengve, Nagy kincseket, akiket lopnak, Bekvártélyoz béna szivébe S vél ôrizni egy szebb tegnapot. A maga által megszabott hivatása, hogy átmentse a jövônek az emberiség múltban kiküzdött értékeit, a szebb tegnap reményeit megôrizze a holnap, "egy új emberľ új világ" számára. - A biblikus zengésľ, a belsô zaklatottságot kifejezô rapszodikus menetľ versben csak itt-ott található egy-egy tompa rím. Csinszka Ekkori szerelmi lírájának, az ún. Csinszka-verseknek is a szépség és az idill ôrzése ádta meg különös varázsát "A gyilkos vad dúlásban" ez a letisztult szerelem is védte az emberséget, az "igérô Multat", a tegnapot. A De ha mégis? cím - ez a hiányos,

félbeszakított kérdô mondat már maga jelzi a kétkedô bizonytalanságot, a rémületet és a sorssal szembenézô dacot. A "véres ájulásban", a háború orkánjában, mikor "mindenek vesznek, tľnnek", újra csak felrémlik az emberi-erkölcsi értékek megrendítô pusztulása. A költô a keresztre feszített megváltó kínjainak iszonyatával jellemzi önmagát ("szögek vernek"). Ez a tragikus helyzet indokolja a versen végigömlô meghatódó gyöngédséget (háromszor hangzik el a "drága, kicsi társam" kedveskedô megszólítás) s az embertelenség dúlásában a szerelem kivételes értékét, megtartó erejét. Négyszer jajdul fel a "tarts meg" rimánkodó könyörgése A szenvedô ember, a mártír lélek a szerelemtôl várja a túlélés reményét, a megmarádás lehetôségét. Az utolsó strófa a megnyugvás, a bizakodás érzelmeit szólaltatja meg: ha meg kell is halnia, életét drága, kicsi

társának áldozza. Figyeljétek meg a rímek önálló mondanivalóját! Kétszer kerül rímhelyzetbe a "társam" szó, s mindkétszer külön mondatként is értékelhetô. A "társam - dúlásban", "társam - ájulásban" hangsúlyozottan szólaltatja meg a magányos ember társra találásának felemelô élményét. A többi rímpárnak is van ilyesféle titkos, rejtett üzenete. Csaknem hasonló lírai tartalma van a Nézz, Drágám, kincseimre cimľ költeménynek is. - A Csinszkaversekben már nyoma sincs a Léda - versekre jellemzô vívódásnak, gyötrô-kínzó szenvedélyességnek A szerelem most óvó, biztonságot adó menedék a halállal szemben. Ezért a védô oltalomért ajánlja fel a költô maradék, hľ, igaz életét feleségének. Az elsô és az utolsó strófában a csengô-bongó négy szótagú rímek a lényeget emelik ki : a szerelemért cserébe adott "kincsei" a "nincsei", ôrzött, de a háború

tébolyában megtagadott értékei : hľsége népéhez, az emberséghez és a jósághoz. A "kincseimre" válaszol a "tincseimre" rim is: ôszülô hajszálai az új szerelem varázsában sötétek, ifjak lehetnek még. Ez a reménykedô hit a megmaradásban, az életben ennek a szép, áhítatos versnek a végsô üzenete. Ezt a bizakodást legfeljebb a harmadik sorok rímtelen komorsága csökkenti A halottak élén címľ kötet verseiben a rémület mellett él és megszólal a remény is, hogy tévedéseken, véres szenvedéseken keresztül, de végül is az ember otthont, emberhez méltó létet fog majd teremteni magának ebben a világban. - "Az Embernek, míg csak van ember, - Megállni nem lehet" - hirdette Uj s új lovat címľ verse. Ezt a kudarcokon felülemelkedô, küzdô, meg nem álló emberséget tanuljátok meg Ady Endre költészetébôl! Ady Endre életénekés munkásságának rövid ismertetése, valamint a részletesen ellemzett

verscsoportot olvassuk el kľlön és kövesse ezt a költô nagy verses kötetének elolvasása, amely számítógépes feldolgozásban megjelent az interneten. alizmus, de túl is lépett ennek célkitľzésein, s gyakran szembe is fordult velük. Istenes versek Ady életét és