Jogi ismeretek | Felsőoktatás » Bevezetés a jogfogalmakba, vizsgatételek

-1- BEVEZETÉS A JOGFOGALMAKBA VIZSGATÉTELEK 1 FÉLÉV MI A JOG ? Dr. Péteri: A jog magatartásszabályok összessége Mégpedig olyan magatartásszabályok összessége, amelyek az államhoz, mint szuverén hatalomhoz kapcsolódnak. Ennélfogva általánosan kötelezõek az állami közösségben élõk számára. Ezeknek a szabályoknak az érvényesülést, megvalósulását az állam kényszerítõ intézkedései biztosítják. 1. Természetjog és pozitív jog Elõadás: A természetjog képviselõi, a természetjog létezését elismerõ tudósok, gyakorlati jogászok egységesen vallják, hogy voltaképpen két jogi rend létezik. Egy ember alkotta rend, amelynek keretében, az ember által létrehozott szabályokkal találkozunk. Ez a pozitív jog világa Ettõl elkülönülve találkozunk egy másik jogi renddel, amelynek szabályai nem embertõl származnak, hanem a természet rendjét tükrözi. Ez a rend a vallási, természetjogi elméletek számára egy személyes

Teremtõ által alkotott rend, tehát a természetjog szabályai végsõsoron Istenre vezethetõk vissza. Vannak azonban szekularizált természetjogi felfogások is, amelyek nem élnek ezzel a kiindulóponttal. Az õ számukra a természet, a létezõ természet alkot egy olyan rendet, amelybõl következmények származnak az ember számára. Ennek a természetes rendnek a részei pl az élet tiszteletbentartása, a “ne ölj” fogalma, de ehhez tartozik a tulajdon fogalma és a tulajdonhoz tartozó jogintézmények. Mindezeket a természetjog körébe tartozó szabályokat - képviselõi szerint - az jellemzi, hogy összekapcsolódnak az igazságosság fogalmával, tehát egy helyes, egy igazságos szabályozást fejeznek ki. Míg az ember alkotta jog szükségszerûen tökéletlen, hézagos, esetenként igazságtalan, addig a természetjog elvei egy örök igazságosság kifejezõi. Ebben bennerejlik az öröktõl fogva létezés gondolata is A természetjog nem változékony,

mint az ember alkotta jog. Örök követelményeket fejeznek ki a természetjog szabályai, mert hiszen maga a természet is örök. Ezzel szemben a pozitivista felfogások hívei a jog világának ezt a megkettõzését elutasítják. Számukra csak egy jogi rend létezik, csak egy jog, az ember alkotta jog tekinthetõ jognak. A pozitivista jogfelfogás hívei sem utasítják el az igazságosság, vagy más értékmérõ gondolatát, úgy vélik azonban, hogy ezek a vallás, az erkölcs, a világnézet körébe tartoznak, de nem a jog világába. A jog világa kizárólag ember alkotta szabályokból áll. Ennek a fogalomnak - a pozitív jog fogalmának - a XIX szban találhatjuk a tulajdonképpeni, a máig érvényes megközelítését August Comte az emberiség fejlõdését vizsgálva három szakaszt vélt megkülönböztetni. Az elsõ az ún tradícionális szakasz, ahol a tradíció szerepe áll az elõtérben, összekötve egy teológiai, tehát vallásilag szinezett

világnézettel. A másik korszakot a transzcendencia jellemzi, metafizikus megközelítések formájában, pont szerint ide sorolható a természetjogi gondolkodás. Míg végül - Comte értelmezésében - az emberiség eljutott modern szakaszába, amelyet õ pozitív, vagyis tudományos szakasznak jelez, a tudományosság egzakt követelményeket jelzõ értelmében. Arról van tehát szó, hogy az így értelmezhetõ pozitív jog egzakt módszerekkel vizsgálható jog. Empírikus megközelítést lehetõvé tevõ világ Ennek a Comte-ra visszavezethetõ jogi tudományosságnak az elsõ nagy képviselõje John Austin angol jogász, aki analitikus jogfilozófiának nevezte saját rendszerét. Austin kiindulópontja egy olyan banális megállapítás volt: a jog a szuverén parancsa. Ebben a megfogalmazásban benne van a pozitivizmus lényege. A jog nincs szükségszerû összefüggésben az igazságossággal. A jog nincs összefüggésben a vallással A jog és az erkölcs két

külön világ A jog lényege, hogy egy szuverén hatalomtól származik. Ezt a gondolatot Max Kelsen fejtette ki részletesebben, aki leszögezte, hogy a pozitív jogon kívül nincs más jog. A pozitív jog egyenlõ a joggal A jogszabály, a szuverén hatalom által létrehozott jogszabály az egyedüli tárgya a jogra vonatkozó vizsgálatoknak. Ennek a két különbözõ alapállásnak a története végig kíséri a jog egész történetét. (Pl: Antigoné, fasizmus, etc) A pozitivizmus számára a jog a törvény. A természetjogi felfogás számára ez a dilemma nem jelentett valódi dilemmát. A természetjog kezdettõl fogva, évezredek óta hangsúlyozta, hogy normák ütközése esetén mindig a magasabbrendú normát kell alkalmazni. Ha az ember alkotta jog beleütközik egy magasabbrendû természetjogi normába, akkor a természetjognak kell engedelmeskedni, még akkor is, ha az ember ezzel kockázatot vállal. Ugyanis az ember -2- természeténél fogva szabad

akarattal rendelkezõ lény. Élete során ismételten válaszutakra kerül, ahol választhat különbözõ megoldások, különbözõ utak között. 2. Tárgyi jog - alanyi jog Tárgyi jog: a jogszabályok. Alanyi jog: a jogalany jogszabályban biztosított joga Jogosultság 3. Materiális és formális értelemben vett jogforrások A jogforrás-fogalom materiális és formális meghatározásának megkülönböztetése elsõsorban az angol jogtudományra jellemzõ, amely azonban nem jelenti azt, hogy kizárólagosan az angol jogelmélet sajátja. Materiális jogforrásokon azokat a jelenségeket értjük, amelyek a jog tartalmának eredetére utalnak, azokat a tényezõket, amelyekbõl a jog tartalma származik. Materiális (tartalmi) források: szokás, precedens, erkölcs, vallás, etc. Formális jogforráson azokat a tényezõket és jelenségeket értjük, amelyekbõl a jog ereje és érvényessége fakad. A formális jogforrás utal arra az eredetre, amelybõl a - bármilyen

tartalmú norma jogi érvényessége fakad Itt lép be az állam és az állam által alkotott jogszabályok (Pl a lopást tiltja az erkölcs és a vallás is, nemcsak a jog.) Formális (érvényességi) források: parlamentek döntése, uralkodó akarata, a bírói döntés ésszerûsége, egy jogtudós álláspontjának tekintélye, etc. 4. Belsõ és külsõ jogforrások Újkantiánus jogfilozófiában gyökerezõ megkülönböztetés. E jelzõpár arra utal, hogy a jog forrását a jogon kívül, vagy belül keressük-e. A külsõ jogforrás a jog megnyilvánulási formája, az az írott dokumentum, amelyben a jog megjelenik. Így tehát megismerési forrásról beszélhetünk. Ez lehet “népszellem”, a praxis, a társadalmi struktúra, a szükségeletek, az érdekek, valamiféle akarat, etc., tehát bármi, ami a jogot megelõzõen és attól függetlenül létezik, de legalábbis szabályozási igényt támaszt. A belsõ jogforrás a jogalakotó erõ, tehát az az állami

szerv, amelytõl a jog származik, de ilyen belsõ jogforrás lehet - joggá válása esetén - a szokás is, a szokásjog formájában. A jogforrás belsõ magyarázata kétféle lehet: 1. Anyagi jogforrás: azokra az (állami) szervekre utal, amelyek fel vannak hatalmazva jogalkotásra, azaz hivatalos magatartási minták tételezésére. E “jelzõs szerkezet” értelmében tehát a jog a jogalkotó szervektõl (személyektõl vagy testületektõl) ered. Természetesen a jog mondja meg, melyektõl és mely esetekben, de ez a jog (ui. az Alkotmány) is ered valakitõl 2. Alaki jogforrás, mint belsõ jogforrás nem arra ad választ, hogy honnan ered a jog, hanem arra, hogy honnan ismerhetõ meg a jog. Azokra a tételes jogszabályokra utal, amelyek a jog anyagát tartalmazzák, s amelyek ismereteink forrásai. A jogforrási hierarchia kifejezés a bevett jogi szaknyelvben a jogszabályok egymásra épülõ rendszerét jelenti. E szóhasználat tehát az alaki jogforrások

összességét azonosítja a (tételes) joggal. (A szó elõször Titus Liviusnál jelenik meg a XII táblás törvényre utalva). Az alaki jogforrás a tárgyi jogra (a jogszabályokra) nem értelmezhetõ, legfeljebb az alanyi jogra, tehát a valakit megilletõ konkrét jogra. (Pl: X joga a kárának megtérítésére a Ptk. valamelyik rendelkezésébõl fakad, ill azon alapul, de a kártérítés jogintézménye már nem abból fakad. A Ptk legfeljebb rögíti, de még pontosabban az maga a Ptk) Az alaki jogforrásokon belül szokás különbséget tenni írott és íratlan jogforrások között. Írott jogforrás az alkotott - “törvényi” - jog. Íratlan jogforrás a szokásjog és a bírói jog Az írott és íratlan kifjezés annyiban megtévesztõ, hogy a szokásjogot és a bírósági határozatokat is gyakran rögzítik írott formában. Edgar Bodenheimer megkülönböztet formális és nem-formális jogforrásokat is. Szerinte a jog nem szûkíthetõ le a jogszabályok

összességére. Bodenheimer formális jogforrásnak tekinti a jogalkotás termékei mellett a precedenseket, egyezményeket, más megállapodásokat, nem-formálisnak az igazságosság sztenderdjeit, az értelmet és a dolgok természetét, a politikai célokat és a morális meggyõzõdéseket, valamint a szokásjogot is. -3- 5. Genetikus és gnoszeológiai jogforrás-fogalom Dr. Péteri: A genetikus szempontok a jog történeti eredetét hajlamosak elõtérbe állítani A jogforrás fogalmában számukra elsõsorban ezt a genezist kell tükrözni. A gnoszeológiai megközelítés hívei úgy vélik, hogy a jog megismerése áll a figyelem középpontjában, mert hiszen ebbõl tudják meg a jogalkalmazó szervek, hogy milyen jog alapján kell döntéseiket meghozniuk. Magyarországon mindkét nézetnek megvannak a hívei. Nincs még olyan egységes jogforrás-fogalom, amely mindkét nézet hívei számára egységesen elfogadható volna. 6. A társadalmi normák jellemzõ

vonásai és funkciói 6.1 A társadalmi normákról általában A társadalmi normák léte egyidõs az emberi társadalommal. A társadalmi normák minden típusa a helyes, a követendõ magatartásforát írja elõ, melyek képesek az emberi cselekedetek befolyásolására és irányítására. A társadalmi normák több típusa alakult ki a társadalmitörténeti fejlõdés során Kezdetben: szokás, erkölcs, vallási norma. Késõbb: a jog. Idõvel: illem, divat, szakmai-technikai elõírások, etc. Végül: politikai, szervezeti (közigazgatási) normák 6.2 A társadalmi normák közös vonásai - érvényesség: a társadalmi együttélés eredményeként a közösség életét szabályozó normákat be kell tartani és általában be is tartják - általánosság: a norma általánosan fogalmazza meg az elvárandó magatartást - hipotetikus szerkezet: a norma érvényesülésére meghatározott feltételek megléte esetén kerül sor 6.3 A társadalmi normák funkciói -

magatartásmintát nyújt, vagyis meghatározza a helyes, követendõ magatartást - társadalmi konfliktusokat kezel - alapot nyújt mások magatartásának értékeléséhez - mások jövõbeli magatartásának kalkulálását,, “elõrebecslését segíti 7. Szokás és szokásjog A szokásjog napjainkra a belsõ jogban periférikus kérdéssé vált, jóllehet egykor a jogélet fõ áramát jelentette, sõt elterjedt vélemény szerint maga a jog is a szokásokból vált ki és intézményesült. A szokások sajátossága, hogy sem a helyesség képzete nem jérul hozzájuk, mint az erkölcsökhöz, sem a kötelezõ erõé, mint a joghoz. A szokásokban rejlõ sodróerõ a puszta tényszerûség Annak a ténynek a tudata, hogy egy magatartás közel azonos módon újra meg újra megismétlõdik. Ez a tudat mintegy arra kényszerít minket, hogy magunk is képviseljük az adott magatartásformákat, csupán azért, mert az a szokás. A szokás ugyanúgy külsõleg adott, tehát

objektíve létezõ az egyén számára, mint az erkölcs. Ez az ismételtség, követettség és általánosság biztosítja a szokások normativitását, s hogy jogi normák forrásai is lehetnek. Ahhoz azonban, hogy egy szokás a jog részévé, azaz joggá váljon, bizonyos feltételeknek meg kell felelnie. E feltételek egy része belsõ: a szokásban, annak milyenségében keresendõ Így általában megívántatik, hogy: - a szokás hosszú idõn át (emberemlékezet óta), folyamatosan és békésen érvényesüljön - a szokás tartalma (az abban foglalt magatartásminta) legyen egyértelmûen megállapítható - a szokás egyébként se ütközzön a helyesség elveibe (a jogsértés szokása nem válhat joggá, az erkölcstelen szokás erkölcsileg igazolttá) A feltételek másik része külsõ: a szokásokra vonatkoztik, arra, hogy szükséges-e a szokás valamilyen külsõ elismerése, szentesítése ahhoz, hogy a jogba beiktattassék. A nézetek e vonatkozásban ismét

megoszlanak. Az egyik véglet, az ún történeti jogi iskola által képvielt ortodox felfogás szerint semmi ilyenre nincs szükség: a közösség jogi nézeteinek és gyakorlatának kifejezõdése közvetlenül és önmagában jogilag kötelezõ erõvel bír. A másik - Ciceróig visszanyúló felfogás szerint csak az állami elismertség révén válhat a szokás joggá -4- Ez az elismerés származhat egyrészt a jogalkotó szervektõl, de származhat másrészt a jogalkalmazóktól is. Ezen engedélyezési elmélet elfogadása esetén a szokás jogforrási jellege a már ismertetettek szerint alakul: a szokás a jog tartalmának lehetséges materiális forrása, a jogalkotói és jogalkalmazói elismerés pedig a jogi kötelezõ erõ formális alapja. Ez az egyik pragmatikus ok, ami az engedélyezési elmélet elfogadására sarkall: hiába ismerjük el elvileg egy szokás jogi jellegét, ha nincs bíróság, amely elõtt ezt a jogot gyakorlatilag is érvényesíteni

lehetne. A másik ok az, hogy az állami elismerés egyben a szokás tartalmának rögzítését is jelenti, ami nélkül elkerülhetetlenül bizonytalan, s ezért mindig vitatható, bizonyításra szoruló volna, ez pedig a modern társadalmakban müködési zavarokra vezetne. 9. A jogi normák kitüntetett jellege A jogi norma specifikuma “kitüntetett” jellegében van. 9.1 A jogi normák kitüntetett szerepe társadalmi szükségletbõl fakad, mely a társadalmon belüli konfliktusokat és érdekösszeütközéseket állami eszközök (kényszerapparátus) alkalmazásával oldja fel. Az államilag biztosított kikényszeríthetõség minden más társadalmi normától elhatárolja a jogi szabályozást. 9.2 A jogszabály léte, funkcionálása sajátos, a jogra jellemzõ intézményrendszert hív életre, mely a jogi norma létrehozását (jogalkotást) és a hatályos jogszabályok elõírás szerinti alkalmazását (jogalkalmazás) garantálja. Az egyre bonyolultabbá váló

társadalmi viszonyokra vonatkozó jogszabályok megkívánják a jogalkotó és jogalkalmazó szervek hierarchizált és struktúrált kiépítettségét. 9.3 A jogszabály alkotása és alkalmazása sajátos gondolkodási mód kialakulásához vezet, melyet jogászi racionalitásnak neveznek. Ez a jogi jelenségek és következményeik speciális kezelését biztosítja. A jogászi racionalitás alapját a mindennapi gondolkodás racionalitása képezi, de ugyanakkor sajátos jellemzõkkel is bír. E sajátosságok terrénuma a jogászi gondolkodás és praktikum találkozási helye: a jogi dogmatika (jogdogmatika). Természetesen diszfunkcionális következményekkel is járhat, ha a mindennapos következtetések merõben más eredményre jutnak, mint a jogászi gondolkodás. 9.4 A társadalmi viszonyok ellentmondásmentes szabályozása megkívánja azt, hogy a jogszabályok sokaságában belsõ rendezettség legyen. Megfordítva e gondolatot a jogszabályok belsõ rendezettsége

biztosítja a jogilag releváns társadalmi viszonyok ellentmondásmentes szabályozását. E rendezettséget egyrészt sajátos technikákkal lehet kialakítani (pl.: jogforrási hierarchia), másrészt a jogi gondolkodás által kialakított általános jogelvekben megfogalmazódott tételek érvényesítésével (pl.: “lex posteriori derogat priori” elve = a késõbb hozott törvény ereje lerontja a korábbit). 9.5 A jogszabályok alkotása és alkalmazása formalizált eljárás keretében történik, amelyhez rögzített fórumrendszer kapcsolódik. Az eljárás formalizáltságának - elõzetesen meghatározott elõírásoknak megfelelõ jogalkotás és alkalmazás - éppúgy garanciális szerepe van, mint a jogi jelenségekkel összefüggõ intézmények rögzített - elõre meghatározott és elõre ismert fórumrendszerének. 9.6 A jogszabályok létrehozása, mûködtetése, értelmezése igen hamar kitermelte az értelmiség egy sajátos rétegét, a jogászságot, mely

professzionális módon speciális szakismeret birtokában végzi munkáját. 10. A jogi norma szerkezete: hipotézis és diszpozíció A jogszabályok szerkezete a klasszikus felfogás szerint (azaz csak a regulatív - magatartási normákat elõíró - szabályokra vonatkoztatva) hármas tagozódást mutat: - hipotézis - diszpozíció - szankció A klasszikus szerkezeti elemek definiálása, esetleg más fogalmakkal való helyettesítése szerzõnként eltérõ lehet. A klasszikus szerkezeti tagolódás visszatükrözi a jogi szabályozás modelljét, vagyis arra utal, hogy a jognak elmaradhatatlan része annak meghatározása, hogy milyen szituációt szabályoz, arra milyen elõírást tartalmaz, s mindennek milyen következményei vannak. (Jogdogmatikai probléma: ki a jogszabály címzettje? Az állampolgár számára szankció, a jogalkalmazó számára diszpozíció.) -5- Hipotézis (feltétel): pozitív jogi megközelítés szerint a jogszabály hipotézise írja le azt

a társadalmi szituációt, amelyben valamilyen magatartást kötelezõ tanusítani. A jogalkotó szempontjából nézve a hipotézis jogilag releváns tényeken keresztül megragadott tipikus életviszony, amelynek jogi szabályozásához társadalmi érdek fûzõdik (pl.:”fuvarozási tevékenység esetén”) A hipotézis megfogalmazási módja, jellege többféle lehet. Ennek alapján a jogszabályok három típusát szokták megkülönböztetni: - keretszabály: képviseli az egyik szélsõséget, amely esetén a jogalkotó a szabályozandó élethelyzet jellemzõit nagy vonalakban, a jogértelmezés számára tág teret engedve fogalmazza meg. - kazuisztikus szabály: mintapéldája a porosz Allgemeines Landrecht (1794) több, mint húszezer szakaszból álló szörnyszülött, amely a teljességre törekvés csapdájába esve a jogi szabályozást minden elképzelhetõ esetre vonatkozóan kísérli meg. Az ilyen jellegû szabályozás eleve kudarcra van ítélve. - tipikus

szabály: az optimális szabályozás teremti meg, ügyelve a két szélsõség esetleges buktatóira. Diszpozíció (rendelkezõ rész): a követendõ magatartási szabályt írja le. Ez vonatkozhat egyéni magatartásra, emberek csoportos tevékenységére, szervek, szervezetek kialakításásra, etc. A jogalkotó a kötelezõen elõírt rendelkezését (diszpozíció) többféleképpen fogalmazhatja meg. Ennek alapján megkülönböztetünk kogens és diszpozitív rendelkezõ részt. Kogens: a kogens lehet parancsoló, tiltó. A diszpozitív, vagyis az ún megengedõ diszpozíciójú jogi tételek alkotják a jogszabályok jelentõs részét. Ilyen szabályozásra akkor kerül sor, amikor a jogalkotó választási ehetõséget biztosít a címzettnek, de az elõírt határok túllépése tiltott. A megengedõ diszpozíciójú jogi normáknak van egy sajátos altípusa, az ún. ajánló diszpozíciójú jogtétel 11. A jogi norma szerkezete: jogkövetkezmény A hipotézis és a

diszpozíció szerkezeti elemeihez kapcsolódva a jogkövetkezmény adja a jogi tétel teljes szerkezetét. A jogkövetkezmény magába foglalja a pozitív joghatás és a negatív szankció lehetõségét Szankció: a szankció a joghátrányt fogalmazza meg, amelyet a jogszabály diszpozíciójában elõírt magatartás nem teljesítése esetére a joglakotó elõír. Az egyik oszályozás szerint megkülünböztetünk személy elleni és anyagi jellegû szankciót. A másik osztályozási mód megkülönböztet reparatív és represszív szankciót. A reparatív szankció lényege a normasértés elõtti helyzet visszaállítása, melyet a jogi szaknyelv az eredeti állapot helyreállításának nevez (a polgári jog rendszerében fordul elõ). A represszív szankció fõ jellemzõje a büntetõ, megtorló jelleg. A modern jogrendszerekben preventív és visszatartó hatást remélnek tõlük. 12. Jogi norma - jogtétel - jogszabály 12.1 A jogi norma: megkülönböztetendõ más

társadalmi normáktól A jogi norma “kitüntetett” szerepû társadalmi norma, amely a legitim állami kényszer kilátásba helyezésével határozza meg a konkrét cselekvési mintát. A jogi norma, mint jogtudományi konstrukció gondolati egységet képez (a regulatív norma esetében mindhárom szerkezeti elemet tartalmazza: hipotézis-diszpozíciószankció), s a jogtételben találja meg (a jogdogmatika, a jogi technika által befolyásolt módon) kifejezési formáját. Tartalmi szempontból is teljes a “szerkezete”, hiszen mindig valamely társadalmi viszonyt kíván - meghatározott szempontok alapján - teljes körûen szabályozni. 12.2 A jogtétel (vagy jogi mondat): a jogi norma nyelvi kifejezõdése Egy jogi norma egy, vagy több jogtételben is kifejezõdhet. A jogtétel valójában a jogalkotó akarat látható megnyilvánulása Olyan tételezett gondolati egység, amely egymással összegondolt jogszabályhelyekbõl “építkezik”. A jogtétel tehát a

jogi norma tartalmi-struktúrális vonatkozásai alapján összetartozó, a jogi kifejezhetõség technikai igényei szerint szerkesztett, illetve tagolt egység. 12.3 A jogszabály terminus a magyar jogirodalomban a leggyakrabban használt fogalom Egyaránt jelenti a jogi normát és az alaki jogforrást, a jog külsõ megjelenési formáját. Helyesebb volna, ha a jogszabály fogalmán csupán az alaki értelemben vett jogforrást értenénk (törvény, rendelet, etc.), mert így ettõl elhatárolva lehetne a jogi normáról, mint jogtudományi konstrukcióról és a jogtételekrõl, mint a jogi norma nyelvi kifejezõdésérõl beszélni. -6- Megjegyzés: a mindennapos szóhasználatban laikusok és jogászok egyaránt használják a jogszabály kifejezést a konkrét, egyedi norma megjelölésére. Ez helytelen Helyesebb a jogszabályhely kifejezést használni. Ennek alapján: 12.4 A jogszabályhely a jogi szabály paragrafusokba/szakaszokba, bekezdésekbe, pontokba foglalt

elemi része, amely legtöbbször hiányos szerkezetû. 13. A jogszabályok osztályozása szerkezeti szempontból 13.1 Teljes (klasszikus szerkezetû, vagy regulatív) szabály: a jogi norma mindhárom szerkezeti elemét tartalmazza. 13.2 Részleges szerkezetû szabályban nem valósul meg a klasszikus normaszerkezet, mert a jogtétel a jogi normának csak egy részét fogalmazza meg. Az ilyen jogtétel hipotetikus, vagy kategórikus lehet Hipotetikus, ha csak hipotézisbõl és diszpozícióból áll. Pl: Ha többen okoznak kárt (hipotézis), felelõsségük egyetemleges (diszpozíció). Kategórikus: ha csak diszpozícióból áll. “A házasság alatt fogant gyermek atyja a férj” (Code Civil) Vagy: “Behajtani tilos !" 14. A jogszabályok osztályozása tárgyi (tartalmi) szempontból 14.1 Regulatív (klasszikus magatartási) szabály, mely a címzettek (fõként természetes személyek) magatartását befolyásolja. 14.2 Szervezeti szabály, mely szervezetet létesít,

vagy szüntet meg, vagy szervezeti kapcsolatokat rendez 14.3 Eljárási szabály, mely általában valamely jogérvényesítéssel kapcsolatos eljárást szabályoz 14.4 Ajánló szabály, melynek legfõbb sajátossága, hogy nincs szankciója Ez azt jelenti, hogy a jogalkotó kívánatos, de nem kötelezõ elõírását tartalmazza. Lényegében ezzel megegyezõ a római jogban a lex imperfecta (a lex perfecta ellentéte), amely klasszikus értelemben alig minõsíthetõ jogszabálynak, hiszen az állami kényszerhatalom megnyilvánulása itt hiányzik. 14.5 Utaló szabály, mely más jogszabály rendelkezésére utal Tartalmát más jogi, vagy esetleg nem jogi normára való hivatkozással határozzák meg. Utaló szabállyal leggyakrabban a nemzetközi magánjog területén találkozunk, amely az eltérõ nemzeti jogrendszerek találkozásakor, azok kollíziójának (összeütközésének) kiküszöbölésére irányuló kollíziós normákat tartalmazza. 14.6 Fogalom-meghatározó

szabály, mely egy másik jogszabály tartalmát határozza meg, más jogszabályban meghatározatlanul hagyott kifejezést tartalommal tölt meg. 14.7 Egyéb jogszabályok, melyek sokfélék lehetnek: nemzetközi szerzõdéseket kihirdetõ, kinevezést, felmentéseket tartalmazó, évfordulóról megemlékezõ, politikai deklarációkat tartalmazó, valakinek az emlékét megõrzõ, valamilyen esemény jelentõségérõl megemlékezõ, etc. jogszabályok 15. A jog keletkezésének két útja Egyfelõl e két útnak megfelelhet a szokásjog és az alkotott jog megkülönböztetése. Másfelõl a jogalkotásnak két útja van, az autonóm és a delegált jogalkotás, ami tulajdonképpen a törvényhozás és a rendeletalkotás különbsége. Az autonómia az önmeghatározás lehetõségére utal, azaz arra, hogy az autonóm szabályozás birtokosa elvileg és formailag mindenki mástól függetlenül alkothat szabályokat, s a megalkotott szabályoknak nem kell levezethetõnek lennie

egy másik - külsõ és felsõ - normarendszertõl. Az autonóm jogalkotás nem kizárólagosságot, hanem bizonyos korlátok közti feltétlenséget jelent. 16. A jogalkotás fogalma és sajátosságai Definíció: A jogalkotás az erre felhatalmazott állami szervek jövõre irányuló, formalizált (elõzetesen meghatározott formába öntött), normatív (magatartási formákat kötelezõnek, tilosnak, vagy megengedettnek minõsítõ) elõírásainak kialakítása és közzététele. A jogalkotás elméleti megalapozására kétféle kísérlet különíthetõ el: - Konszenzus-elmélet: a jogalkotás feladatának a konfliktusok kezelését tekinti, a lehetõ legtöbb érdek kielégítése és így a társadalmi harmónia megteremtése, vagy elõsegítése érdekében. - Konfliktus-elmélet: a jogalkotást a társadalom gazdasági és politikai erõinek kifejezõdéseként értelmezi, azaz nem a társadalom egészének a terméke, hanem bizonyos domináns érdekcsoportok uralmi

-7- eszköze. Önmagában e magyarázatok egyike sem bír kizárólagos magyarázó erõvel. A jogalakotás egy sokoldalú jelenség. A két elmélet inkább kiegészíti, mint megsemmisíti egymást 17. A törvényhozás jellemzõi és társadalmi feltételei 17.1 A törvényhozás jellemzõi - alapvetõ jogi normák tudatos megalkotására irányul - szemléletében jövõre orientált, azaz a társadalmi viszonyok jövõbeni alakulását kívánja befolyásolni, jóllehet múltbeli tapasztalatokra támaszkodva - megfogalmazásában elvont és általános, tehát elvonatkoztat a társadalmi viszonyok egyedi sajátosságaitól - formájában szilárd és rögzített - mindezek következtében olyan szabályozást eredményez, amely szilárd, de egyben merev is, vagy másként fogalmazva stabil, de statikus. Részben éppen e merevség és statikusság oldására, vagy ellensúlyozására szolgál a delegált jogalkotás. 17.2 A törvényhozás társadalmi feltételei Dr. Péteri: Az

irodalom arra a következtetésre jutott, hogy három feltétel megléte esetén célszerû törvényalkotásra vállalkozni. - A társadalmi viszonyok bizonyos megállapodottsága. Tehát forradalmi napokban nem célszerû kódexet alkotni. Szükséges tehát egyfajta stabilitás, az életviszonyok kialakult rendje - A törvényalkotásra alkalmas szakmailag is megfelelõ szinten álló apparátus. (Törvényeket nem lehet a sarki talponállóban szövegezni.) Ez egy komoly szakmai ismereteket igénylõ feladat. - Olyan jogtudományra van szükség, amely kialakított egy maghatározott terminológiát, megvannak a maga kategóriái. Tehát eljutott az érettség olyan szakaszába, amely képes a mégoly magas szakmai követelményeket is kiszolgálni. 18. A törvényhozás folyamata Dr. Péteri: A törvényhozás folyamatáról tágabb és szûkebb értelemben szoktak beszélni A szûkebb értelemben vett szabályozás mindenkor törvényben rendezett folyamatot jelez. Törvényt,

esetenként az alkotmány rögzíti, ennek a törvényhozó folyamatnak a legfontosabb kritériumait. 18.1 A folyamat elsõ lépcsõje az ún törvény iniciatíva, tehát a törvénykezdeményezés Amikor az arra kompetens szerv alkotmányos felhatalmazás alapján törvénykezdeményezéssel él, tehát az erre vonatkozó igényét megfogalmazza. Az iniciatíva jogát Európa-szerte, de Európán kívül is általában a fõ állami szervekhez szokták kötni, tehát a parlamenthez, minden egyes képviselõhöz, az államfõhöz, a kormányhoz. Ezek minden országban elfogadott alapelvek. Egyes országokban emellett törvénykezdeményezési jogot biztosítanak a Legfelsõbb Bíróság elnöke számára, esetleg a legfõbb ügyész számára. Kelet-Európában általánosan elfogadott gyakorlat volt a társadalmi szervek törvénykezdeményezési jogának az elismerése, tehát szakszervezetek, érdekképviseletek, hivatás rendek, nõszövetségek, ifjúsági szervezetek, a volt

Szovjetunióban a Szovjet Tudományos Akadémia, etc. mind rendelkezett a törvénykezdeményezés lehetõségével. 18.2 A törvénytervezet elkészítése Ez az a felelõsségteljes munka, amikor a megfelelõen képzett apparátus elkészíti a törvénytervezet elsõ szövegét. Ez az apparátus technikailag kétféle megoldás irányába szokott. Vannak országok, ahol ez a kormány felügyelete alatt egy külön törvényelõkészítõ bizottságra, osztályra van telepítve, másutt az igazságügyminiszter áll a törvényhozási munka tengelyében, ami azt jelenti, hogy az igazságügyminiszter koordinálja a törvényelõkészítõ munkát, és õ felelõs azért, hogy a létrejövõ új törvények beilleszkedjenek a jogrend egészébe. 18.3 A törvénytervezet megvitatása: a parlamenti szakasz, amikor a törvényjavaslat benyújtása után a parlamentben a vita utolsó fázisa zajlik. 18.4 Majd a döntéshoztal következik (A törvényt vagy elfogadják, vagy elvetik) 18.5

Az itt elfogadott törvényt ki kell hirdetni A kihirdetés ünnepélyes formákhoz kötött aktus, amely abban is kifejezõdik, hogy a kész törvényt aláírja vagy a parlament elnöke, vagy az államfõ, vagy egyes országokban a miniszterelnök, és ezzel a jogszabály hatályos joggá változott. -8- A törvényhozás tágabb értelme: vajon ez a törvényhozási folyamat fedi a törvény voltaképpeni életét. Az ezzel kapcsolatos kritika megfogalmazói arra hivatkoznak, hogy a törvény élete nem akkor kezdõdik, amikor az arra hivatott személyek hivatalosan kezdeményezik. A törvény élete sokkal korábban kezdõdik Akkor, amikor a társadalmi igény megfogalmazódik a változtatásra. Amikor a lakosság széles köreiben válik elterjedtté az a meggyõzõdés, hogy a hatályos jogi szabályozás nem kielégítõ. A kritikai hangok másik csoportja a törvény utóéletéhez kapcsolódik. Befejezõdik a törvény élete azzal, hogy kihirdették ? Nem közömbös az,

hogy hogyan fogadja a társadalom, hogyan fogadják az érintettek az adott jogszabályt. A törvényalkotás folyamatához, teljességéhez hozzátartozik a törvény hatásainak felmérése is. 19. Az alkotmányozás Az alkotmány rögzíti az egyes országok államformáját, politikai berendezkedését, a fontosabb állami és nem állami szervek és az állampolgárok alapvetõ jogait és kötelességeit, s általában az állami-társadalmi egység intézményeit és szimbólumait. Megkülönböztetünk ún. történeti alkotmányt, ahol a berendezkedést a szokások, bizonyos törvények , iratok és intézmények rögzítik, mint pl. korábban Magyarországon is Írott alkotmányról beszélünk, ha azt törvény tartalmazza. E törvény, mint alaptörvény, kiemelkedik a többiek közül, megszabva azokat a kereteket is, amelyek között a további törvényalkotás mozoghat. Az alkotmány megalkotására gyakran külön konvenciót, alkotmányozó gyûlést hívnak össze, de

ha nem, elfogadásához, vagy megváltoztatásához akkor is különleges eljárást szokás elõírni (pl. minõsített többséget). Az alkotmány ugyanis tartalmilag is és formailag is központi jogforrás Az Alkotmányban nem szabályozott, de ahhoz közvetlenül kapcsolódó, vagy azt részletezõ tárgyakat szabályozhatják alkotmányos törvények (pl. a Választójogi türvény), amelyek megalkotása is az Alkotmányéhoz igazodik (pl. a kétharmados törvények Magyarországon) A jogalkotás alkotmányos keretek között tartását általában bíróságokra bízzák: vagy a rendes bíróságokra (pl. USA), vagy az ún alkotmánybíróságokra (pl. ma Magyarországon) 20. A kodifikáció fogalma Definíció: A kodifikáció olyan jogalkotó tevékenység, mely során a szabályozandó társadalmi viszonyok egy meghatározott, jól körülhatárolt körét egy kódexben (törvénykönyv) igyekeznek szabályozni. A kodifikáció során a jogalkotó a kiemelkedõen fontos

életviszonyokra vonatkozóan a teljeskörû szabályozás igényével alkotja meg a jogi kódexet, melyben a jogi normák sokasága egymásra épülten alkot rendszert. A törvénykönyv elõírásai hierarchikus rendet alkotva logikusan kapcsolódnak egymáshoz, így a kodifikáció egy minõségileg fejlettebb módját jelenti a jogi szabályozásnak. 22. A recepció A recepció átvételt jelent, egy máshol vagy máskor kialakult joganyag közvetlen átvételét, annak egyszerû törvénybe iktatásával. Történetileg a római jog késõbbi recepciójának (de inkább az erre irányuló kísérleteknek) a példája hozható fel. Napjainkban egyes fejlõdõ országok kísérelik meg jogrendszerük modernizálását a fejlettebb országok jogának recepciójával. Nem azért teszik ezt, mert a megoldás tökéletes: más társadalmi-történeti viszonyokra keletkezett normatömeg fogalmilag kizárt, hogy tökéletesen illeszkedjen a befogadó ország körülményeihez. Az okot

inkább a szükségben és egyfajta “jogfetisizmusban” kell keresnünk. A szükség alapja az lehet, hogy a nemzetközi gazdasági és egyéb kapcsolatok igénylik a nemzeti jogrendszerek összeilleszthetõségét, tehát legalább hozzávetõleges hasonnemûséget - ugyanakkor ennek szerves kiképzéséhez hiányzik az idõ, vagy a törvényalkotás korábban vázolt feltételrendszere, vagy mindkettõ. De járul ehhez naív hit is abban, hogy a szerves fejlõdés megspórolható, vagy tartama lerövidíthetõ a késztermék átvételével; illetve, hogy a fejlettebb viszonyokra kialakult jogszabályok átvétele mintegy elõidési a neki megfelelõ viszonyok kialakulását. Az ilyen várakozásokban általában csalatkozni kell. Nem haszontalan azonban a recepció egy szûkebb technikai körben, mint pl. a közlekedési szabályok, termelési szabványok, pénzügyi és bizonylati rend és hasonló szférák szabályozása körében. 23. Delegált törvényhozás: a rendelet

-9- A delegált jogalkotás nem a törvényhozó, hanem a végrehajtó hatalom jogalkotó tevékenysége. Alapja a törvényekben foglalt azon - általános vagy konkrét - felhatalmazás, amely valamely kormányzati szerv (kormány, miniszterek, etc.) feladatává teszi normatív rendelkezések megalkotását - vagy a törvények végrehajtására - vagy a törvények keretei között egy terület viszonyainak részletes szabályozására A delegált jogalkotás két alaptípusa a rendelet és az utasítás. A rendelet olyan korlátozott és feltételes jogalkotás, amely az állampolgárokat közvetlenül is kötelezõ normatív szabályokat tartalmazhat. Az utasítás az állampolgárokat közvetlenül és jogilag nem, csupán az alárendelt szerveket kötõ, tehát belsõ szabály. Természetesen közvetetten, az adott szervek mikénti mûködése révén, ez utóbbi is kihat az állampolgárokra. A jogalkotás garanciális kötöttségeitõl mentesek, de hasonló tényleges

kötöttségeket eredményeznek azok a René David által “közigazgatási körlevélnek” nevezett belsõ, normatív intézkedések, amelyek “körlevél”, “állásfoglalás”, “iránymutatás”, etc. címmel ugyancsak valamely szerv mûködésének irányát és mikéntjét határozzák meg. 24. A kompiláció Definíció: A kompiláció a hatályos joganyag megállapítását és rendezett formában való közzétételét jelenti. Bizonyos idõközönként, vagy más meghatározott indokból arra felhatalmazott hivatalos szerv “gyûjtemény” formában állítja össze, s leginkább a jogforrási forma (törvény, rendelet, etc.) és a kibocsátás éve alapján teszi közzé a hatályos jogszabályok teljes anyagát. A magyar jogrendszerben jelenleg ismert ilyen gyûjtemény: Törvémyek és Rendeletek Hivatalos Gyûjteménye, Hatályos Jogszabályok Gyûjteménye, Magyar Törvénytár. (1949-ig a Corpus Iuris Hungarici töltötte be azt a szerepet) Ez a

joganyag-rendezési módszer azért roppant praktikus, mert a jogszabályok módosítását is tartalmazza és így napra készen biztosítja a jogalkalmazás számára a hatályos normák összességét. A kompiláció eredményeképpen a különbözõ idõben megjelent hatályos jogszabályok egy helyen válnak hozzáférhetõvé. 25. Az inkorporáció Definíció: Az inkorporálás a jogszabályrendezés leggyakoribb és legkézenfekvõbb módja. Ezt a módszert alkalmazzák a jogszabályok módosítása esetében, amikor a változtatásokat beiktatják az eredeti jogszabályba. Ennek során az adott jogszabály meghatározott részét (szakasz, bekezdés, pont) módosítják, vagy kiegészítik és a megváltozott részt beillesztik a jogszabály keretébe. Az inkorporálás nem érinti a jogszabály szerkezetét, vagy szakaszainak sorrendjét. Az új jogszabályi szakaszt általában úgy építik be, hogy a megfelelõ helyre új szakaszt iktatnak be, amelyet alszámmal jelölnek.

(Pl: 70/A paragrafus) Ezt a módszert alkalmazták a magyar jogrendszerben az Alkotmány 1989-es módosításakor is. 26. Az egységes szerkezetbe foglalás Definíció: Az egységes szerkezetbe foglalás módszere az azonos életviszonyra vonatkozó különbözõ jogforrások jogtételeinek egymás mellé szerkesztését jelenti. Az alapjogszabályt - általában törvény - és a végrehajtására vonatkozó jogszabályt - általában rendelet - egységbe foglalja, s így az alaprendelkezés és az arra vonatkozó, végrehajtását biztosító végrehajtási jogszabály egy helyen, egymást követõen található. Ez a rendelkezési mód világossá teszi a címzettek számára, hogy egy törvény adott szakaszához kapcsolódik-e a végrehajtási rendelkezés. Ez a módszer elõsegíti a két vagy több jogszabály egységes megismerését, kapcsolódási pontjaik egyértelmú kezelését és ezáltal a jogalkalmazás számára világos helyzetet teremt. Ilyen megoldást alkalmazott

a magyar jogrendszer pl a korábbi Munka Törvénykönyvvel kapcsolatban és az ún. Lakáskódex esetében A jobb áttekinthetõség érdekéban az alapjogszabályt vastagabb betûvel szedik ki a jogszabályi szövegben, ezzel is biztosítva a két jogforrási szint nyilvánvaló megkülönböztetését. 27. A revízió Definíció: A revízió a jogszabályok rendezésének legritkább esetben alkalmazott módja, amikor egy jól körülhatárolható életviszonyra vonatkozó joganyagot felülvizsgálnak, átszerkesztenek, elavult tételeket -10- hatályon kívül helyeznek és esetleg kisebb jelentõségû módosításokat végeznek. Ehhez az eszközhöz általában átmeneti társadalmi-politikai viszonyok idején nyúlnak, amikor a hatályos joganyag egyértelmû megállapítása is problematikus. Revíziónak minõsíthetjük a magyar jogrendszerben a második világháború után a büntetõ igazságszolgáltatásban bekövetkezett joganyag-rendezést. Az Igazságügyi

Minisztérium 1951-ben és 1958-ban hivatalos jogszabálygyûjteményben foglalta össze a 45 elõtti idõbõl származó és alkalmazásra kerülõ, továbbá a 45 után alkotott új büntetõjogi rendelkezéseket. A jogszabálygyûjtemény, amely nem jogforrás, csak jogforrások gyûjteménye volt, a BHÖ elnevezés alatt vált ismertté. Szerkezeti megoldásaiban a büntetõ törvénykönyvek beosztását követte: általános és különös részre tagozódott. Ez a módszer nem válhat a jogszabályrendezés fõ formájává, a revízió helyett a kodifikáció, vagy új jogszabályok alkotása a megfelelõ út. 28. A jogszabályok kihirdetése A jogszabály kihirdetése azt jelenti, hogy a jogszabályt úgy teszik közzé, hogy bárki - aki akar hozzáférhessen. A jogszabályok kihirdetése a jogszabályok hatályával kacsolatos problémakör. Minden jogszabály hatályának van kezdete és vége. A jogszabály idõbeli hatályának kezdetét általában maga a jogszabály

állapítja meg, de kivételes esetekben elõfordulhat, hogy más jogszabály, ún. hatálybaléptetõ jogszabály lépteti életbe A jogszabályok idõbeli hatálya legtöbbször a hivatalos lapban való közzõtõtelük, tehát a kihirdetésük napján kezdõdik. Szokásos jogalkotói szóhasználat szerint: “Ez a rendelet kihirdetése napján lép életbe” Megjegyzendõ, hogy a végrehajtási jogszabállyal rendelkezõ normák esetében az alapnormával egyidõben kell a végrehajyó normát is hatályba léptetni. Fontos elvárás a jogalkotókkal szmben, hogy minden esetben konkrét idõponthoz kötötten határozzák meg a jogszabály idõbeli hatályának kezdetét. Ez azért fontos, mert mind a címzetteknek, mind a jogalkotó szerveknek lehetõséget kell biztosítani, hogy az új jogi norma elõírásait megismerjék. A jogkövetõ magatartás egyik alapfeltétele a norma ismerete. Itt kell megemlíteni, hogy a széleskörû, a legalapvetõbb társadalmi viszonyokat

szabályozó jogszabályok (pl. BTK, PTK, etc) általában nem a kihirdetésük napján, hanem többnyire 3-6 hónap múlva lépnek hatályba. Vannal visszaható hatályú normák. Ez azt jelenti, hogy az újonnan megalkotott jogszabályt hatályba lépése elõtti esetekre is alkalmazni kell. Ez rendkívül ellentmondásos, ellentmond a jogállamiság, a jogrend és a jogbiztonság kritériumának. 29. A jogszabályok közzététele (ua, mint 28tétel) Tekintve, hogy a jogszabályok kihirdetése azt jelenti, hogy úgy teszik közzé, hogy bárki - aki akar hozzáférhessen, ezért úgy gondolom, hogy ua., mint 28 tétel 30. A jogrendszer fogalma és jellemzõi A jogrendszer kifejezés egy adott állam tételes - pozitív - jogszabályainak összességét jelenti. A modern társadalmakban a jogszabályok rendezettsége a legfontosabb biztosítéka a jog hatékony mûködésének. A rendezettség nem szükségszerû és minden idõben jelenlévõ attribútuma a jognak. A modern

társadalmakban válik jellemzõjévé. A kazuisztikus jogszabályok heteronóm masszájából a jogtudomány és a jogalkotás közös erõfeszítésének eredményeként született meg a jog rendszerezettsége. A jogtudomány dolgozta ki a rend - a logikai rendszerezés - lehetõségét, megteremtve ezzel a modern politikai rendszer egyre racionalizálódó jogalkotói szféra számára a jogi hatékonyság növelésének technikai eszközét. 31. A jogrendszer horizontális tagozódása: a jogágak A kontinentális jogrendszerekben a joganyag rendezésének alapvetõ egysége a jogág. A jogrendszer jogágak szerinti tagozódás egyfajta horizontális munkamegosztást jelent. A jogágak szélesebb körû tagozódása a közjog és magánjog megkülönböztetése. Eszerint a közjogba tartozó jogágak: nemzetközi jog, alkotmányjog, közigazgatási jog, büntetõ jog. A magánjog ágai: polgári jog, nemzetközi magánjog. Egy másik felosztás szerint megkülönböztetünk

alapvetõ, vagy elsõdleges jogágakat és másodlagos jogágakat. Eszerint a felosztás szerint az elsõdleges jogágak a fent felsoroltak, a másodlagos jogágak: -11- - pénzügyi jog, amely a közigazgatási jogból szakadt ki - munkajog, földjog, társadalombiztosítási jog, szövetkezeti jog: közigazgatási jog és a polgári jog határán jött kétre - családjog, a polgári jogról vált le - nemzetközi magánjog, a polgári jog és a nemzetközi jog határán alakult ki 32. Jogág és jogterület Jogág: ua., mint elõzõ 31tétel Jogterület: ? 33. Közjog - magánjog E felosztást a római jogra szokták visszavezetni. A XIX sz folyamán nem véletlenül merült fel ismét a közjog és magánjog kettéválasztásának a problémája. A jelenség mögött egyrészt az individualizmus állt, másrészt a polgári társadalmakban jelentkezõ igény a politikai állam és a polgári társadalom kettévalszatásaára. Számos teória alakult ki, hogy milyen

megbízható kritérium található a kétféle joganyag pontos elhatárolásához. - A közjog a közérdek, a magánjog a magánérdek érvényesítését szolgálja. - A közjog a közviszonyokat, a magánjog a magánélet viszonyait szabályozza. - A közjog imperatív és kogens normákat tartalmaz, a magánjogot pedig diszpozitív normák alkotják. (Többnyire, de nem kizárólag) Moór Gyula szerint a közjog az állam, a magánjog a magánjog a magánszemélyek cselekvését szabályozó normák alkotják. 34. Az alkotmányjog szerepe a jogrendszerben Az alkotmányjog a jog vertikális tagozódása alapján a joghierarchia csúcsán helyezkedik el. Az alkotmányjog az állami szervezet belsõ viszonyait szabályozó joganyagot foglalja magába. Az alkotmány tartalmazza az egyes országok államformáját, politikai berendezkedését, a fontosabb állami és nem állami szervek és az állampolgárok alapvetõ jogait és kötelességeit, s általában az állami-társadalmi

egység intézményeit és szimbólumait. Az alkotmányjogba tartoznak továbbá azok a törvények, amelyek az alkotmányos állami élet fundamentumait biztosítják, mint például a választójogról, a gyülekezési és egyesülési jogról, a véleményés sajtószabadságról szóló törvények. E jogág dogmatikai szempontból érdekes jellemzõje, hogy alig találunk benne klasszikus szerkezetû, regulatív normát. Ennek egyik oka, hogy nagy szában fordulnak elõ benne szervezeti normák, másrészt az alkotmányos normák érvényesülését elsõsorban politikai és nem jogi szankciók biztosítják. 35. A polgári jog, mint “anyajog” A par excellence magánjogi jogág, a polgári jog a magántulajdonon alapuló piacgazdaság jogilag (tehát formálisan) egyenlõ alanyai - a (természetes és jogi) személyek - közötti viszonyokat rendezi. A polgári jogviszonyokban jellemzõen a hangsúly a felek autonómiáján és egyenlõségén van, ezért a jogviszony alanyai

általában mellérendelt pozícióban vannak. Kiváltképp igaz ez a kötelmi jogra) a polgári jogi szerzõdés megkötését és az egyes szerzõdéstípusokat szabályozó joganyag), melyenk túlnyomó részét diszpozitív normák alkotják. Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy még az egyébként klasszikus polgári jogi jogterületekhez (a személyek, a tulajdon, az öröklés, a kártérítés joga) tartozó normák is jelentõs részben a közigazgatási szabályokhoz hasonló kogens normákból állnak, mégha ez esetben a választást nem tûrõ kötelezés általában a jogalanyok autonómiáját oltalmazza is. A jogalanyok egyenlõ pozícióját erõsíti az is, hogy a polgári jogi jogviszonyokból származó igényeiket általában bíróság elõtt érvényesíthetik a polgári eljárásjog szabályai szerint. 36. A “vegyes” szakjogok A magán- és a közszféra a XX. sz folyamán, különösen annak második felében egybefonódik A jogfejlõdésben ez a

tendencia a magánjog “átpolitizálódásában” és a közjog “privatizálódásában” nyilvánul meg és emellett megnyilvánul az ún. vegyes szakjogok kialakulásában is -12- Az elõbbire példa a magánfelek közötti szerzõdéses viszonyokba való állami beavatkozás (szerzõdéskötési kötelezettség, vagy tilalom). E folyamat elõrehaladtát jól jelzi, hogy manapság sokan még azt is felvetik, hogy a büntetésvégrehajtást (a börtönök üzemeltetését) magánvállakozásokra kellene bízni. Az ún. vegyes szakjogok körébe a munkajog tartozik, mely a magánjellegû viszonyok (pl a munkaszerzõdések) szabályozását gyakran közjogias elemekkel (kollektív szerzõdés, sztrájkjog, etc.) vegyíti. 37. A közigazgatási jog jellemzõi A közigazgatási jog az állam és a joghatóság alá tartozó természetes és jogi személyek közötti viszonyokat szabályozza. Az állam a társadalmi irányítás letéteményeseként a társadalmi élet

viszonyainak széles körét szabályozza: környezetvédelem, gazdaság, közlekedés, egészségügy, szociális ellátás, etc. Az igazgatási viszonyok közös jellemzõje a hierarchikus szervezet. Egyfelõl áll az állam, másfelõl az érintett személy A közigazgatási jog anyagi jogát képezõ jogszabályokat az államigazgatási eljárás szabályai szerint érvényesítik. A hierarchikus viszonyból eredõ egyoldalúság ellensúlyozására a közigazgatási szerv határozata bíróság elõtt megtámadható. A közigazgatási jog területéhez tartoznak az állami irányítás egyéb jogi eszközeiként számontartott egyéb jogforrások is: a határozatok, az utasítások. szabványok, jegybanki rendelkezések, etc 38. Alapjogágak és másodlagos jogágak 38.1 Alapjogágak Közjogba tartozó jogágak: nemzetközi jog, alkotmányjog, közigazgatási jog, büntetõ jog A magánjog ágai: polgári jog, nemzetközi magánjog 38.2 Másodlagos jogágak - pénzügyi jog, amely

a közigazgatási jogból szakadt ki - munkajog, földjog, társadalombiztosítási jog, szövetkezeti jog a közigazgatási jog és a polgári jog határán jött kétre - családjog, a polgári jogról vált le - nemzetközi magánjog, a polgári jog és a nemzetközi jog határán alakult ki 39. A jog vertikális tagozódása: a jogforrási hierarchia A jogi normák horizontális felosztásakor alapvetõen a jogi normák tartalmi különbözõségére fordítottuk figyelmünket, míg a jog vertikális rendszerének vizsgálatakor ezzel szemben a jog formális érvényességének a kérdése került a középpontba. A magyar jogforrási hierarchia csúcsán az Alkotmány áll. Az Alkotmány határozza meg a legfontosabb jogalkotó szerveket: Országgyûlés, kormány, miniszterek, helyi önkormányzatok képviselõ testületei, valamint az általuk kicsátott jogforrásokat: törvény, kormány rendelete és határozata, a miniszterelnök és a kormány tagjainak rendelete,

önkormányzati rendelet. Az Alkotmány alatt helyezkedik el a törvények szintje. Egyik csoportját alkotják, amelyek közvetlenül kacsolódnak valamely alkotmányos normához, a másik csoportba azok a törvények tartoznak, melyeket az alkotmányos szabályok nem fednek le. A törvények szintje alatt helyezkednek el a végrehajtó hatalom szervei (kormány, miniszterelnök, miniszterek, önkormányzatok) által alkotott jogszabályok tömege, mely maga is hierarchikusan tagolt. A jogforrási hierarchia legalsó szintjét képezik az önkormányzatok rendeletei. 40. A jogrendszerek osztályozásának kritériumai 1900. augusztusában, Párizsban tartott I Jogösszehasonlító Világkongresszuson került a figyelem elõterébe Ekkor két vonatkozásban szerepeltek a napirenden. Az egyik: megjelent az ún. civilizált országok joga fogalom, tehát a fejlett gazdasági, politikai és jogrendszerrel rendelkezõ, lényegében kapitalista országok. Ezzel szemben álltak az elmaradott

népek, amlyekre az a feladat várt - a kongresszus meghatározása szerint - hogy átvegyék a civilizált országok jogintézményeit. Az osztályozás másik eleme az ún. kontinentális jogrendszereknek az angolszász rendszerekkel való szembeállítása volt, annak rögzítése, hogy az európai kontinensen római-germán hagyományokra épülõ -13- jogrendszerek találhatók, míg az angol szigeteken és az angol befolyás alá tartozó világban a common law jogrendszer érvényesül. A kongresszust követõen ismételt kísérletek történtek az osztályozásra. Ezek többé-kevésbé egyoldalú osztályozások voltak, mert egyetlen ismérv alapján sorolták be a jogrendszereket valamelyik csoportba. 42. A jogcsaládok Dr. Péteri: A fordulópontot - a jogcsaládok osztályozása terén - századunk ötvenes évei jelzik Ekkor jelent meg René David francia jogtudósnak az az alapmûve, amely ebben a vonatkozásban is új szempontokat érvényesített. David

osztályozásának lényege abban foglalható össze, hogy kéféle ismérv alapján végezte el az osztályozást. Egyfelõl megkülönböztetett ún ideológiai tényezõket, másfelõl ún technikai tényezõket Kiindulópontja annak a kérdésnek a felvétese volt, hogy vajon egy jogrendszerben végzett jogász, diplomája birtokában el tud-e igazodni egy idegen országban, egy más jogrendszerben. Használhatja e azokat az ismereteket, amelyeket valahol elsajátított. Ha ezek az ismeretek máshol is átválthatók, hasznosíthatók, akkor azonos csoportba való jogrendszerekrõl van szó. Ellenkezõ esetben pedig más jogcsaládba tartozik az adott jogrendszer A fontosabb - René David felismerése szerint - az ideológiai tényezõk körébe sorolt ismérvek csoportja. Ahol tehát az adott jogrendszer hátterét jellemzõ társadalmi tényezõk szerepelnek, amelyet a jogrendszer megítélésekor múlhatatlanul figyelembe kell venni. Ehhez képest másodlagosak az általa

technikainak nevezett tényezõk, amelyek a jogi formához kacsolódnak, tehát a jogi terminológia, felosztások, a jog külsõ, formai oldala, amely lehetõvé teszi a tájékozódást. Ezen az alapon David öt nagy jogcsaládot különböztetett meg. - nyugati jogcsalád - szovjet, magát szocialistának nevezõ jog - iszlám jog, a mohamedán országok joga - hindu jog - távolkeleti, elsõdlegesen kínai család Ehhez a felosztáshoz David késõbbi mûvében is hû maradt. David azonban itt már továbblépett és három nagy jogcsalád világot felosztó szempontjaira hívta fel a figyelmet. - római-germán jogcsalád - common law világa, mint önálló jogcsalád - szocialista jog Ehhez képest másodlagos jellegûek azok a jogrendszerek, amelyek vagy elimerik a jog társadalmi szerepét, de azt más oldalról közelítik meg, pl. a vallási jogrendszerek, elsõsorban az iszlám, és végül vannak olyan jogrendszerek, amelyek nem ismerik el a jog társadalomformáló

szerepét, hanem ehelyett más eszközöket próbálnak felállítani a felmerülõ érdekellentétek kiküszöbölésére. René David nyomdokain számos más megközelítés született. Ezek közül a legjentõsebb egy német szerzõpáros vállalkozása, Konrad Zweigel és Hein Kötz alapvetõ mûve bevezetett egy új fogalmat a jogrendszerek csoportosításánál. A jogrendszerek stílusáról beszél Ez a stílus öt elembõl tevõdik össze Ezek között egy történeti, egy ideológiai és három szorosan vett jogi elem található. A történeti összetevõ a jogrendszer keletkezésének, fejlõdésének sajátossága. Az ideológiai tényezõk körébe sorolják a szerzõk a jogrendszer hátterét jelentõ világnézeti, ideológiai, de gazdasági, politikai tényezõket is. Szorosan vett jogi tényezõk: - a jellemzõ jogintézmények - a jogforrások és azok hierarchiája - a jogászi gondolkodás sajátosságai. Ezen az alapon a világ jogrendszerei - a szerzõk szerint 8

csoportba sorolhatók 1. romanista jogok, lényegében a latin nyelvû országok jogrendszere 2. germán jogcsoport, ahová a német nyelvû országok jogrendszerei tartoznak 3. skandináv család, vagy északi jogok 4. common law, az angolszász országok joga 5. szocialista jogok csoportja 6. távolkeleti jogrendszerek 7. iszlám jog 8. hindu jog csoportja -14- 43. A római-germán jogcsalád Elterjedt ezzel kapcsolatban romanista jogokról beszélni. Ez a kifejezés egyoldalú, csak a római eredetû hagyományokra utal, holott ebbe a jogcsaládba tartozó jogrendszereket nemcsak a római, hanem a germán körbe tartozó befolyások is jellemzik. A másik leegyszerûsítõ felfogás szerint kontinentális jogrendszerekrõl beszélnek ezzel kapcsolatban. Eltekintve attól a ténytõl, hogy világunkban nem egy kontinens van, tehát a kontinentális kifejezés legfeljebb a kontinentális Európát jelentheti, Angliával szembeállítva, az elnevezés azonban nem utal a

jogrendszer eredetére. Így célszerû megmaradni a római-germán jogcsalád elnevezésnél Hangsúlyozva az e csoportba tartozó jogrendszerek kettõs eredetét. Ebben a csoportban három problémakörrõl kell beszélnünk: 1. az európai ius commune gondolata, 2 a kodifikáció, 3 az elterjedés 44. Az európai “ius commune” eszméje Dr. Péteri: Elsõdlegesen a római jog hagyományaiból táplálkozott Igen korán megjelent az a felimerés, hogy a Római Birodalom romjain kiépült államok, államocskák jogai a római joghoz képest kezdetlegesek. Nem rendezik megfelelõen az életviszonyokat, rendkívül egyszerû emberi együttélési formákra utalnak. Indokolt tehát ezeket - mint, ahogy ez a középkorban történt - a ius asinium, a szamarak joga névvel illetni. Ezekkel a helyi jogokkal szemben állt a letûnt Római Birodalom emléke, az a ragyogó kultúrális örökség, amely a birodalom korából fennmaradt. A birodalom egységének gondolata Fennmaradt a latin

nyelv, a középkori egyház által is tovább vitt latin nyelv közös volta. Érthetõ tehát, hogy ilyen körülmények között az európai egyetemeken az oktatás tárgya a római jog volt, hiszen ez képezte a racionális, az igazságosságot kifejezõ, egy letûnt kultúrához kapcsolódó jogi hagyományt. A római jog oktatása különbözõ irányzatokon keresztül folyt. A glosszátorok, posztglosszátorok, etc Az eredmény, hogy Európa valamennyi egyetemén egy közös jogot oktattak. Kialakult tehát egy olyen európai közös hagyomány, amelyet az európai közös jog gondolata fejez ki, amely abban a meggyõzõdésben gyökerezett, hogy jog egy van. Ehhez képest az egyes országok eltérései véletlenszerû, esetleges eltérések, amelyek ettõl a közös jogtól sajnálatos és könnyen kiküszöbölhetõ eltétéréseket eredményeznek. 45. A római jog recepciója A recepció a recipere latin szó alapján visszafogadás, visszavétel. A jogtörténetben

recepciónak elsõdlegesen azt a folyamatot nevezzük, amellyel a justiniánuszi törvénykönyvekben (késõbbi nevén Corpus Iuris Civilisben) kodifikált római jog újra érvényre jutott. E recepció olyan területeken is érvényre jutott, ahol megelõzõen nem érvényesült. Itt a recepció idegen jog befogadása volt. 46. A napóleoni kodifikáció Dr. Péteri: A Code Civil a romanista jogkör központi jelentõségû kódexe Az elsõ modern kodifikációnak a napóleoni kodifikációt tekintjük. Franciaország két vonatkozásban mutatott irányt a késõbbi kodifikációk számára. Egyfelõl tartalmilag, rögzítve azt, hogy nem a francia jogot, hanem a jogot kívánják összefoglalni Öt területet kodifikált: a magánjogot, a kereskedelmi jogot, a büntetõ jogot, s a két eljárásjogot, a büntetõ és polgári eljárást. Ebbõl a felsorolásból hiányzik a közjog Hiányzik az alkotmányjog, a közigazgatási jog és az abból kiváló pénzügyi jog. A francia

kodifikátorok szerint ezek politikai színezetûek, bennük a politikai szempontok dominálnak, melyek nem alkalmasak arra, hogy kodifikáció tárgyát alkossák. Köztudomású, hogy Napóleon nagyon büszke volt erre a mûvére, legtöbbször személyesen elnökölt a kodifikációs bizottság ülésein, s személyes instrukciókat is adott. Párizsban, az Invalidusok Dómjában, Napóleon sírján olvasható ez a felirat: “Csatáim emléke Waterloo után feledésbe vesznek, de Code Civil-em örökre fenn fog maradni.” A kódex a mai jogász számára a legmegfelelõbb forma, mert rendezett formában ismertté teszi a jogot. Ismertté teszi a jogalkalmazók számára és ismertté teszi a jogkövetõk, az állampolgárok számára. Általánosan elmondható, hogy a Code Civil világos szerkezetû, minden feudális elemtõl, kompromisszumtól mentes, a bírói mérlegelésnek és ezáltal a bírói önkénynek igen kis teret hagyó, rövid, egyszerû megfogalmazású polgári

törvénykönyv. -15- A kódexszel szemben mégis felmerültek ellenérzések. Az alapvetõ kritika azzal foglalható össze, hogy a kódex mégoly gondos elõkészítés esetén sem lehet tökéletes, mert nem lehet mindent elõre látni. A kódexben tehát szükségszerûen hézagok vannak. Ezeket a hézagokat betölteni a jogalkalmazás során lehet A kodifikáció lassú folyamat, az élet gyors. Ha viszont a jogalkalmazót bízzuk meg azzal a feladattal, hogy töltse ki a hézagokat, akkor tulajdonképpen jogalkotóvá tesszük a bírót és ezzel megsértjük a hatalommegosztás hagyományos elvét. 47. A német BGB jellemzõ vonásai Egy német jogtudós szerint a Bürgerliches Gesetzbuch inkább a XIX. sz fináléja, mintsem a XX sz nyitánya, jóllehet a törvénykönyv 1900. jan 1-én lépett hatályba, noha már 4 évvel elõtte elfogadták Ez azt jelenti, hogy a BGB - szemben a Code Civil-lel - konzervatív kódex. Miért ? - A BGB joga jogászjog. A Pandektista

iskola (a római jogra támaszkodó és azt tanjoggá fejlesztõ XIX sz-i német jogtudományi irányzat) pontosságra, részletességre, absztraktságra törekvõ nyelvezete és stílusa jellemzi. Címzettjei nem az állampolgárok, hanem elsõsorban a jogászok (Természetesen jogi értelemben az állampolgárok a címzettjei.) Konstrukciói, fogalmai mesterségesek, nyelve mûnyelv, amelyet igazán csak a szakma érthet meg. Fõ célja nem a tömörség, hanem a pontosság, ezért olykor igen bonyolult Sok kereszthivatkozás található benne, vagyis bizonyos rendelkezések csak egy elõzõ szakaszban kifejtett fogalom révén érthetõ meg. - A törvénykönyv szerkezete is sajátos. Felosztásában a következõ rendszert követi: II könyv: kötelmi jog, III. könyv: tulajdonjog, IV könyv: családi jog, V könyv: öröklési jog A kötelmi jogban megkülönbözteti a iura in rem - iura in personam (dologi-kötelmi jogosítvány) római jogi kategóriáit. A magyar Ptk szerkezete

hasonló. Erre a szerkesztésre jellemzõ, hogy nem feltétlenül a józan ész, hanem egy sajátos jogászi észjárás, logika szabályai érvényesülnek benne. Pl: ebben a felosztásban egy tekintet alá eshet az adásvétel és a szándékos károkozás. Azért, mert mind a kettõ in personam jogokat keletkeztet, csak éppen az egyik ex contractu, a másik ex delictu. Ugyanakkor az adásvétel különbözõ fázisaiban keletkezett alanyi jogokra vonatkozó szabályok a kódex teljesen más rszein vannak elhelyezve. 48. Az osztrák és a svájci polgári törvénykönyv jellemzõi 48.1 Osztrák Polgári Törvénykönyv (Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch, ABGB, 1811) sajátos átmenet a BGB jogászjoga és a Code Civil között jogalkalmazói joga között. Keletkezésének ideje is mutatja, hogy erõteljesen hatott rá a Code Civil. Ugyanakkor erõs hatást gyakorolt rá az a tény is, hogy a Habsburg Birodalomban a felvilágosodás egy sajátos változata, a felvilágosult

abszolutizmus nyert teret. A kodifikáció még Mária Terézi idejében indult meg, de az elsõ tervezetet a Birodalmi Tanács azzal a véleménnyel utasította el, hogy nem eléggé világos, túlságosan olyan, mint egy római jogon alapuló tankönyv. Végül az 1811-es terveet olyan jóra sikeredett, hogy egyesek azt írják, hogy a valójában feudális és abszolutista hagyományoktól terhes Ausztriának túl korszerû törvénykönyve lett, azaz nem volt összhangban az élettel. A helyzeten az változtatott, hogy az osztrák jogtudomány 1848 után erõteljes német hatás alá került és a pandektista iskola egy sor tanítását elfogadta. A német és az osztrák jog fejlõdése ettõl kezdve konvergálást (összetartó fejlõdést) nutat. 48.2 A germanista jogkörön belül sajátos helyet foglal el a híres svájci ZGB (Zivilgesetzbuch, 1912), hiszen mind közül ez született a legkésõbb. A század elejének jogtudománya erõs hatást gyakorolt rá Ez a század

eleji jogtudomány azt hangsúlyozta, hogy bár a törvényekkönyveknek közérthetõnek kell lenniük, de a jogalkalmazó kezét nem szabad nagyon megkötni, hiszen csak így tud a változó élettel és a mindig egyedi jogesetek kívánalmaival összahangban a legigazságosabban dönteni. A Zivilgesetzbuch szándékosan homályos bizonyos pontokon, annak érdekében, hogy a bíró a lehetõ legmegfelelõbb megoldást találhassa meg az adott esetben. Ennek érdekében igen kiterjedten használja a generál-klauzulákat (általános rendelkezések), melyeket a bíró egyedi esetekben kell, hogy értelmezzen. 49. A kodifikáció hatásai Talán át kellene nézni a kodifikációkról szóló részek végét, hátha van valami utalás. 50. A római-germán jogcsalád elterjedése -16- 50.1 Romanista jogkörhöz tartozó országok: - Franciaország, mint a jogkör bölcsõje - Belgium, Luxemburg, Hollandia, amelyek a francia katonai expanzió eredményeképpen kerültek kapcsolatba

a francia joggal - Olaszország, Spanyolország és Portugália, amelyek jogrendszerére már erõteljes hatással volt a német és a svájci polgári törvénykönyv is, így bizonyos fokig átmeneti típusnak számítanak - a közel-kelet bizonyos országai, Afrika frankofon része, Indokína és Óceánia, amelyek francia gyarmatok voltak és jogrendszerük elsõsorban a tradícionális típusba sorolható, de a francia jogrendszer erõteljes hatást gyakorolt rájuk - Dél- és Közép-Amerika országai, amelyek túlnyomórészt spanyol gyarmatok voltak ugyan, de függetlenségük elnyerésekor a Code Civilre támaszkodtak - az észak-amerikai területeken Louisiana és Quebec, amelyek pedig a common law és a romanista jogcsalád, azaz két modern jogrendszer-típus sajátos keverékei 50.2 A germanista jogkörhöz tartozó országok: - Németország - Ausztria - Svájc - Közép-kelet Európa országai, mindenekelõtt Csehország és Magyarország 52. Az angol jog forrásai Az

angol jog három forrása: a common law, az equity és a statute law. 52.1 A common law (közös jog): jelenti azt a gondolatot, hogy az angol szigeteken lakó népeknek az emberi emlékezetet meghaladó idõk óta megvan a közös szokásjoga. Ez a tétel fikció 1066 -ban Hódító Vilmos elfoglalta az angol szigeteket, egy zseniális gondolatot érvényesített. Itt semmi sem változott, mert õ, a király legitim uralkodó, mert Hitvalló Edwardra vezeti vissza a családfáját, tehát angolszász vérbõl származik. Ez nem így történt, ugyanis minden egyes népnek megvolt a maga szokásjoga a Brit-szigeteken. Az uralkodó megengedte, hogy vitás ügyekben az alattvalók továbbra is a helyi bíróságokhoz forduljanak. Egy bökkenõ azonban volt, ezeket az ítéleteket nem lehetett kikényszeríteni, mert semmiféle kényszerítõ apparátus nem állt mögötte. Kikényszeríteni csak azt lehetett, ami a király bírósága elõtt került elbírálásra Ez a bíróság a

Westminster-ben székelt. Így a helyi bíróságok elnéptelenedtek A királyi bíróságnak központi szerepe lett az igazságszolgáltatásban. Mind a mai napig az angol bíró arra hivatkozik, hogy a közös jog emberemlékezet óta megvan. II. Henrik (1154-1890) két alapvetõ újítása: 1 a writ rendszer A writ királyi parancs, utasítás a seriffnek, hogy a jogvitában járjon el. Szemben a római-germán rendszerekkel, a common law alapvetõen közjogi rendszer. Habeas Corpus: szó szerint bírd a testét. Jelenti azt, hogy seriff, hozd a bíróság elé Minden peres ügyben a kancellár kiadott egy writ-et. Ahány per, annyi writ Kialakultak a writ-ek típusai Amiben nem volt writ, nem lehetett bírósághoz fordulni. Így megfordult: ahány writ, annyi per Ezáltal az angol jog megmerevedett A kontinentális rendszerekben az anyagi jog az elsõdleges. Az angolszász jogban a peres eljárás az elsõdleges, s csak azután az anyagi jog. Újítás: az utazó bírák

intézménye. 53. A common law mibenléte Általános jellemzésként azt szokták leszögezni, hogy az angol jog mentes a római befolyástól. Ez az általánosító tétel csak fenntartásokkal érvényes. A római jog a XII sz környékén hatással volt az angol jogfejlõdésre, utóbb azonban az angol jog önálló útra tért és elég erõssé vált ahhoz, hogy az európaszerte bekövetkezõ római jogi recepciót elutasítsa. Második különbségként hangsúlyozni szokták, hogy az angol jog nem kodifikált jog. Ez igaz, azonban ez nem jelenti azt, hogy nincsenek törvényeik. Ezeket azonban nem nevezik kódexnek Harmadik különbség - szemben a kontinentális rendszerekkel -, hogy az angol jog történeti rendszerû, nem lehet megérteni történelmének figyelembevétele nélkül. A történetiség abban is kifejezõdik, hogy minél régebbi egy törvény, annál fontosabb. Az angol jog továbbá megtartotta hûbéri jellegét a tulajdonjog és földtulajdonjog

viszonylatában. -17- Negyedik különbség a bíró szerepe az angolszász rendszerben elsõdleges, ami a társadalmi helyzetben, tekintélyben is megmutatkozik. A common law egy hosszú idõ óta tartó joggyakorlatot jelent, amelyre a bírók állandóan, egymásutánban alapították határozataikat. A határozatokat híven követték és azokról, mint a bírói jog szabályairól azt vallják, hogy a jövõben is követni fogják. A common law tehát nem írott jog A bírák minden egyes határozatukról azt vallják, hogy a korábbi, hasonló esetekben hozott ítéleteknek a folyománya, és azt mondják, hogy õk csak tolmácsai annak a jogelvnek, amely az összes megelõzõ szabályokból kiviláglik. A common law forrása tehát elsõsorban a bírói döntés, s ennek következménye az, hogy az angol jog esetjog (case-law), így egyben bíró alkotta jog (judge made law). 54. A precedens szerkezete és kötelezõ ereje Tankönyv: Az angol bírói tevékenység

legfontosabb vezérelve a precedens doktrína és az esetrõl esetre következtetés elve. A precedens doktrína lényege az, hogy a bírónak az a feladata, hogy az elõzõ döntésekben megtalálja a szükséges jogelvet és alkalmazza azt a jogot, amit már elõdei is alkalmaztak. Ebben kap szerepet az esetrõl esetre való következtetés elve. Az angol bíró a precedens elvi részét (ratio decidendi) úgy értelmezi, hogy figyelembe veszi, hogy az új, elõtte fekvõ jogeset mennyiben tér el a régitõl, amelyben a jogelvet lefektették, helyesebben magtalálták. Ezt hívják a megkülönböztetés módszerének (art of distinction). Elõadás: A precedens lényegében bírósági szokás. A bíróságoknak az a szokása, hogy ragaszkodnak korábban meghozott döntésekhez. Ezt a nagy általánosságban megfogalmazott elvet stare precisis-nek nevezik. Engedelmeskedni a döntéseknek Jelenti azt, hogy a felsõ bíróságoknak az ítéletei szigorú hierarchia alapján

kötelezõek az alsó bíróságokra, hasonló ügyekben. A precedens két részbõl áll. Az egyik az a kötelezõ bírói ítélet, amely kötelezõ a késõbb eljáró bíróra, ha az ügy hasonló. Az ügyben mindenkor szerepel az jogtétel, amire a bíró az ítéletét alapozza Ezt nevezik ratio decidendi-nek. A másik részt hívják mellékesen mondott-nak Ez nem indoklás Az angol bíró méltóságával nem egyezik, hogy indokoljon. Megtehetné, hogy kijelenti: így döntöttem és kész, elmehetnek A bírók emberi léneyk, rendelkeznek az emberi lények erényeivel és gyarlóságaival. Ez a hiúság Ebben a második részben a bíró fitogtatja a tudását. Elmagyarázza az intézmény történeti fejlõdését, elmagyarázza, milyen nehézségek merültek fel ennek az ügynek a kapcsán, utal korábbi, fontos precedensekre, esetleg utal arra, hogy más országokban mi a gyakorlat, utal arra, hogy az õ elõdei hasonló ügyekben hogyan ítélkeztek, esetleg szépirodalmi

feldolgozásra, etc. 55. Az equity az angol jogban Az angol jog második jogteste az equity. Az equity ún kiegészítõ-kisegítõ jog, azaz feltételezi a common law-t. Példa: a pénzbeli kártérítés szabályai a common law-ban alkultak ki, míg a természetbeni teljesítésre kötelezésre az equity alapján van lehetõség. Az equity tehát nem jogág, az equity csupán kiegészíti, korrigálja a common law-t. Ebbõl következik, hogy nem a common law eszközeivel oldja meg a felek konfliktusait és az, hogy intézményei nem alkotnak koherens rendszert. A két jogforrás alkalmazásában található bizonytalanságot az 1873-as törvény azzal küszöbölte ki, hogy az egyes ügyosztályok hivatalból tették át az ügyeket a megfelelõ ügyosztályokra, ha pedig a common law és az equity alkalmazására egyaránt sor kerülhetett, az equity-nek adtak elsõbbséget. Az 1925-ös törvény hasonló megoldást alkalmazott. A két törvény sem tüntette el a két párhuzamos

jogrendszer különbségét és alkalmazási problémáit. 56. A statute law szerepe az angol jogban Az angol jog harmadik jogteste a statute law, az írott jog, mely az angol jogfejlõdés állandóan jelenlévõ, de jelentõségét illetõen változó mértékû tényezõje. A klasszikus angol elmélet szerint a statute law a jognak nem rendes kifejezési módja. A bíró alkotta jog számára idegen elem, amely csakis azáltal válik joggá, hogy a bírók alkalmazzák. Addig csak holt betû A modern korban a statute law egyre inkább beilleszkedik a jog rendszerébe és elfogadottá válik, hogy a statute law nem alacsonyabb rendû, mint a common law, vagy az equity, de a jogászi tradíciók miatt az angol jog másodlagosként kezelt jogterülete. Ma már az adásvétel legfontosabb szabályait törvény rögzíti, a Sales of Goods Act, 1893. A statute law területei: -18- - parlamentary statute, azaz a parlament által hozott és a király által szentesített törvény -

non-parlamentary statute law, azaz parlamenti, vagy királyi felhatalmazással rendelkezõ szerv által, e felhatalmazás keretei között alkotott jogszabály 59. A common-law család elterjedése 59.1 Az angol jog területi hatálya Angliára és Wales-re terjed ki Nagy-Britannia más területein, a Csatornaszigeteken, a Man szigeteken és Észak-Írországban csak kisebb-nagyobb korrekciókkal, módosulásokkal érvényesül. Skócia joga pedig - történeti okok miatt - az ún vegyes jogrendszerek közé tartozik 59.2 Az Amerikai Egyesült Államok szövetségi és tagállami jogrendszerei, Lousiana és Puerto Rico kivételével, valamint Kanada joga. Az amerikai jog a common law sajátos, szelidített változata 59.3 A volt brit nemzetközösség országai: Ausztrális, Új-Zéland 59.4 Az angol gyarmatok sokszor vegyes, azaz részben tradicionális jogrendszere Pl: India 60. A jogérvényesülés fogalma A jogérvényesülés kétféleképpen történhet meg: 1. Jogkövetés

útján: amikor a tanusított magatartás tudatosan, vagy véletlenül egybeesik a jogilag kívánatosnak minõsített mintával. 2. Jogalkalmazás útján: amikor az egybeesés elmarad, s emiatt bíróság, vagy más hatóság elõtti eljárásra kerül sor. 61. Jogkövetés és jogismeret Azért alkotunk jogszabályokat, mert azt szeretnénk, ha a konkrét emberi magatartások és az emberi viszonyok aszerint alakulnának a jövõben, azaz a jogszabályok a gyakorlatban is érvényesülnének. Ez kétféleképpen történhet meg: a jogkövetés és a jogalkalmazás útján. Jogkövetés: amikor a magatartás tudatosan, vagy véletlenül egybeesik a jogilag kívánatosnak minõsített mintával. Jogalakalmazás: amikor az egybeesés elmarad, s emiatt bíróság, vagy más hatóság elõtti eljárásra kerül sor. A tényleges jogkövetés elmaradása a jogsértés. A jogsértés objektív oldala azt jelenti, hogy a jogsértõ tudja, hogy hatályban van egy kogens (feltétlen

követést igénylõ, parancsoló vagy tiltó) szabály, s e szabály nem jutott érvényre. A jogsértés szubjektív oldala azt jelenti, hogy a jogsértõ tudja, hogy jogsértést követ el Ennek ismét két összetevõje van: egyrészt tudnom kell, hogy mit csinálok, másrészt tudnom kell, hogy ezt valamilyen szabály tiltja, vagy mást parancsol. Ez pedig már a jogismeret problémaköre Sajátos megfogalmazás szerint: a törvény ismeretének hiánya nem mentesít a törvény alól. A jogszabályokat úgy hirdetik ki, úgy teszik közzé, hogy bárki - aki akar - hozzáférhessen. 62. A jogi szocializáció Át kellene nézni Dr. Szilágyi elõadásán (Bevezetés 2 ea) írt jegyzeteidet, mert õ hasonlítgatta össze a jogszociológiát a pozitivizmussal. 63. A jogalkotás és a jogalkalmazás viszonya Maga a jogalkalmazás szó azt sugallja, hogy elõször van a jog, s utána az alkalmazása. (Ui ha nem volna jog, nem volna mit alkalmazni). Ha ez logikailag elfogadható is,

történetileg a helyzet fordítva is elképzelhetõ: elõször volt a konfliktus és a konfliktus feloldásának igénye, s utána, ennek kielégítésére különültek el a normák, köztük a jogi normák. Még késõbbi, s elsõsorban Európa kontinentális részére jellemzõ szembeállítás is épül a fenti különbségtevésre: a jogalkotás és jogalkalmazás különbsége, sõt ellentéte. A XIXsz-ban általánossá vált feltevés szerint a jogalkotás terméke a jog - a formális érvényesség kritériumaival felruházott és az általános szintjére emelt normatömeg -, míg a jogalkalmazás folyamatában ezen általános normák megvalósítása, érvényesítése történik meg az egyedi ügyek konkrét eldöntése érdekében (e szerint a jogász a boltosra hasonlít, aki a polcain sorakozó árúkészletbõl szolgálja ki a kuncsaftokat, s nem a mesteremberre, aki a megrendelést egyedi és alkotó müdon teljesíti.) A jogalkotás vagy jogalkalmazás

elsõdlegességének kérdésére szintén szélsõségesen ellentétes válaszok születtek. Így például Mostesquieu felfogásában a bíró személytelen gép kell, hogy legyen, s az ítéleteknek annyira szilárdaknak kell lenniük, hogy sohase legyenek mások, mint pontos törvényszövegek. A másik oldalon pl. Jerome Frank határozottan állítja, hogy a bírák megváltoztatják, sõt, alkotják a jogot -19- A két tétel persze két korszak terméke: az elsõ a fudális önkény elleni küzdelemé, a második a liberális állam és jogeszme megrendüléséé, de mindmáig egymást tagadva kiegészítõ ellentétek. Az elsõt a pozitivista, a másodikat a szociológiai megközelítés hirdeti. 64. A jogalkalmazás mibenléte A jogalkalmazás valamely állami szerv (pl. a bíróság) válasza a jogsértésre, amellyel a bíróság utólag próbál olyan helyzetet teremteni, mintha a jogsértés nem történt volna meg. Ezt szolgálja a jóvátétel: a reparáció (Pl.:

kártérítés, vagy az eredeti állapot helyreállítása, etc) Ha a reparáció nem lehetséges, ill szükség esetén a jogsértéshez egyéb következmény is fûzhetõ. Ezt szolgálja a büntetés valamilyen formája, a represszió (Pl.: a szándékos károkozásnál a kártérításen túlmenõ büntetés, vagy az állam javára elmarasztalás) Jogalkalmazásra tehát elsõsorban jogsérelem orvoslásaként kerül sor, általában a sérelmet szenvedett kezdeményezésére. Ilyenkor valamely konfliktus eldöntése történik meg a jogszabályok elõírásai szerint A jogorvoslati jogalkalmazás mellett megkülönböztetendõ a hatósági jogalkalmazás, amikor egy egyébként jogszerû magatartás joghatásának kiváltásához hivatalos, hatósági jellegû aktusra is van szükség. (Pl házasség felbontása, holttá nyilvánítás, cégbejegyzés, etc.) A jogalkalmazás ekkor a hatósági cselekvés feltételeinek megállapítására, s ezek fennállása esetén a szükséges

közremûködésre irányul. 65. A jogalkalmazás, mint konfliktus-megoldás Jogalkalmazásra elsõsorban jogsérelem orvoslásaként kerül sor, általában a sérelmet szenvedett kezdeményezésére. Ilyenkor valamely konfliktus eldöntése történik meg, a jogszabályok elõírásai szerint Másfelõl a bíró a jogalkalmazás során tulajdonképpen nem megoldja a konfliktust, hanem csupán eldönti. Ez az jelenti, hogy a bíró nem a felek vitájából bontja ki az annak megfelelõ megoldást. hanem egy külsõ normarendszerre hivatkozva eldönti a vitát. Akár önként, akár kényszerûségbõl viszik elé az ügyet, a bíró nem a feleknek, hanem a normáknak leginkább megfelelõ döntést keresi. Általában a bíró nem törekszik a felek kompromisszumának az elérésére. Sok esetben nem is elégedhet meg azzal 66. A jogalkalmazás szakaszai A jogalkalmazás formailag az eljárás megindulásától a befejezésig terjedõ folyamat. A jogalkalmazási eljárás sosem indul

meg magától. Polgári perben keresetlevél hozza mozgásba az igazságszolgáltatás gépezetét. Keresetet az ügyben érdekelt fél, esetenként az ügyész, vagy a gyámhatóság nyújthat be. A kereset idõbeli korlátja az elévülés (Pénz fizetésére vagy ingó dolog kiadására irányuló követelés fizetési meghagyás útján is érvényesíthetõ.) A beérkezett keresetlevelet érkeztetés, iktatás, szignálás után az eljáró bíró megvizsgálja. Illetékesség területi elv szerint. Büntetõ eljárásban a bírói szakaszt nyomozás elõzi meg. Magánindítványra büntethetõ bûncselekmények csak a jogosult feljelentése alapján üldözhetõk. Diplomáciai, vagy egyéb személyes mentességet élvezõ személy sérelmére elkövetett rágalmazás, vagy becsületsértés esetén csak diplomáciai úton kijelentett kívánat alapján lehet eljárni. Feljelentés alapján a nyomozás megtagadásáról, vagy elrendelésérõl lehet határozni. A nyomozás

eredménye a nyomozás megszüntetése, vagy befejezése lehet. Elrendelhetõ pótnyomozás, vagy vádemelés következik, a bírósághoz eljuttatott vádirattal (vétségi eljárásban vádindítvánnyal). 66.1 A tárgyalás elõkészítése: a kereset, a vádirat, a vádindítvány, vagy magánindítvány benyújtásával kezdõdik a bírósági eljárás, melynek elsõ szakasza a tárgyalás elõkészítése. A bíró ebben a szakaszban ellenõrzi az illetékességet, dönthet az ügy - illetékes bírósághoz való - áttételérõl,további anyagokat kérhet be, elrendelhet pótnyomozást, felfüggeszetheti az eljárást, sõt, dönthet az eljárás megszüntetésérõl is. Ha a feltételei fennállnak, a bíró kitûzi a tárgyalást. 66.2 Tárgyalás: a bírósági eljárás központi szakasza A tárgyalások elv szerint nyilvánosak A határozat alapjául csak a bíróság által közvetlenül felvett, vagy megtekintett bizonyíték szolgálhat. A magyar ítélkezési

rendszer a bíró aktív szerepén alapul. Õ köteles gondoskodni a szükséges bizonyítékok beszerzésérõl. Döntésében egy mércéje van, saját meggyõzõdése 66.3 A tárgyalás berekesztése után következik az ítélethozatal A bíróságok kétféle határozatot hozhatnak: ítéletet, vagy végzést. az ítélet mindig, a végzés csak bizonyos esetekben két fõ részbõl áll: rendelkezõ részbõl és indoklásból. Az ítélet rendelkezõ része az érintettek adatain túl tartalmazza a bíróság -20- érdemi döntését, a perköltség viselésére vonatkozó döntést és a fellebbezés lehetõségére, vagy kizártságára való utalást. 66.4 A másodfokú eljárást kezdeményezõ fellebbezést az elsõfokon eljárt bíróságnál kell bejelenteni Ha ez kizárt, elkésett, vagy nem a jogosulttól származik, a bíróság elutasíthatja. Más esetekben az egyéb iratokkal együtt felterjeszti a másodfokú bírózághoz, aki: - az ítéletet hatályon

kívül helyezi és az elsõ fokú bíróságot új határozat meghozatalára utasítja, - vagy a fellebezést elutasítja és az ítéletet helyben hagyja - vagy azt a szükséges mértékben megváltoztatja. Két utóbbi esetben az ítélet jogerõs és végrehajtható. 66.5 Végrehajtási eljárás lefolytatása az ezzel megbízott szervezetek feladataAz eljárás során igénybe vehetõ eszközöket külön törvény szabályozza. A büntetõ perben hozott határozatok végrehajtása iránt az állami szervek hivatalból intézkednek, míg a polgári perben hozott határozatok végrehajtását általában az érdekeltnek kell kezdeményeznie. 66.6 Rendkívüli perorvoslat: jogerõs határozat felülbírálatára csak rendkívüli esetben kerülhet sor Szabály szerint a jogerõs határozat megváltoztathatatlan. A határozat súlyos fogyatékossága esetén - a jogbiztonság ellenében is - orvoslást igényelhet. Jogorvoslatra ténykérdéssel kapcsolatban a perújítás,

jogkérdéssel kapcsolatban a felülvizsgálat szolgál. - Perújítás: ha új tény, vagy bizonyíték merül fel. Kérheti az érintett fék, a terhelt, vagy az ügyész Büntetõ ügyekben a terhelt terhére csak életén belül, ill. az adott bûncselekmény elévülési idején belül Polgári ügyekben 6 hónapon, de legfeljebb öt éven belül. A perújítási eljárás két részbõl áll Az elsõben elbírálják, hogy helye van-e a perújításnak, vagy sem. Igenlõ válasz esetén az ügy ismét tárgyalásra kerül A tárgyalás alapján a bíróság vagy fenntartja a megtámadott ítélet hatályát, vagy hatályon kívül helyezi azt és új ítéletet hoz. - A felülvizsgálat intézménye (amely a korábbi törvényességi óvás helyébe lépett) arra nyújt lehetõséget, hogy az érintett a jogerõs határozat megváltoztatását kérje a Legfelsõbb Bíróságtól, arra hivatkozással, hogy a határozat jogszabályt sért, vagy lényeges eljárási szabály

megsértésével született. Ha lehetséges a jogszabálysértés kiküszöbölése, a Legfelsõbb Bíróság új határozatot hoz, különben új eljárást rendel el, vagy - ha nem történt ilyen szabálysértés - a határozatot helybenhagyja. A felülvizsgálatot az teszi rendkívülivé, hogy egy ügyben csak egyszer lehet kérni, s ekkor is csak a határozat közlésétõl számított 60 napon belül. 67. A jogértelmezés mibenléte A jogértelmezés a jogalkalmazás során használt jogi technika, melynek segítségével a jogalkalmazó a jogszabályok és iránymutatások analízisének segítségével a konkrét tényállásra vonatkozó jogi szabályozást megállapítja. (Definíció tõlem) A kérdés ugyanis, hogy mit jelent egy rendelkezés, mindig konkrétan merül fel: arra a tényállásra, a szóbajöhetõ tényállás-verziókra alkalmazható-e, s ha igen, milyen tartalommal. Az értelmezés alanyi szempontjából megkülönböztetünk törvényi, jogtudomámyi és

jogalkalmazói értelmezést. Az értelmezés módszerei szempontjából megkülönböztetünk nyelvtani, logikai, rendszertani és történeti értelmezést. 68. A jogértelmezés kötelezõ ereje Az értelmezés alanyi szempontjából megkülönböztetünk törvényi, jogtudomámyi és jogalkalmazói értelmezést. A törvényi értelmezést maga a jogszabály tartalmazza. Így pl a Btk értelmezõ rendelkezései tájékoztatnak arról, hogy kik a hivatalos személyek, mi a fenyegetés, etc. Az ilyen értelmezés kötelezõ erejû A jogtudományi értelmezés az jogirodalomban lelhetõ fel. A jog kutatói és mûvelõi értekezhetnek egyes rendelkezések mikénti értelmezésérõl, ami kötelezõ erõvel nem bír, de támasza lehet a jogalkalmazói értelmezésnek. A jogalkalmazói értelmezések közül a Legfelsõbb Bíróság joggyakorlatot egységesítõ törekvései során születõ értelmezési mintáknak van kiemelkedõ szerepük. Egy részük - irányelv, elvi döntés,

kollégiumi állásfoglalás - kötelezõ, más részük - pl. az eseti határozatok - pedig nem 69. A jogértelmezés módszerei -21- Az értelmezés módszerei szempontjából különbséget teszünk nyelvtani, logikai, történeti és rendszertani értelmezés között. - Nyelvtani jogértelmezés: a normában szereplõ kifejezések köznyelvi jelentésének és a nyelv belsõ logikájából adódó összefüggések vizsgálata. - Logikai jogértelmezés: a különbözõ normák viszonyának logikai vizsgálata. - Rendszertani jogértelmezés: a norma tartalmára nézve, annak a jogrendszerben elfoglalt helyébõl igyekszik következtetést levonni - Történeti jogértelmezés: az adott jogintézmény történetének vizsgálatából kiindulva próbálja meghatározni a norma aktuális tartalmát. 70. A jogértelmezés eredménye A módszerek különbözõségébõl adódik, hogy azok eltérõ eredményre is vezethetnek. A szöveg nyelvi és logikai értelmezéséhez képest a

rendszertani és történeti értelmezés eredménye lehet helybenhagyó, megszorító és kiterjesztõ. Pl.: Labdázni tilos Helybenhagyó: ha valóban csak a labdajátékokra vonatkozóan értelmezzük, Megszorító: ha pl. a kisgyerek labdázását nem vonjuk alá, csak a nagyobbak focizását Kiterjesztõ: tilos a másokra esetleg veszélyes mozgással járó játékok ûzése is. 71. A szokásjog szerepe a jogban A jogi intézményrendszer komplexitásának növekedésével a szokás jogforrási szerepe folyamatosan csökkent, s mára periférikussá vált. A szokásjog (keletkezett jog) és az alkotott jog (államosított jog) viszonyában az elõbbi az utóbbinak történelmi elõzménye, az utóbbi dominanciára jutása után pedig kiegészítõje, azaz homályossága, hiányossága, vagy ellentmondásossága esetén szerephez jutható nemjogforrási megfontolás. Az újabb magyar jogfejlõdés irányát figyelve feltétlenül utalnunk kell azokra a jelekre, amelyek a

fentiekben csoportosított lehetséges indokok kifejezett megjelölésére utalnak, felismerve talán, hogy a felszín alá szorításuk esetén is befolyásolhatják a döntéseket. Ilyen utalások mindenekelõtt a magyar Alkotmánybíróságtól származnak, s az ítéleteikben, de méginkább az azokhoz fûzött különvéleményekben jelennek meg. 72. A jogalkalmazói jogképzõdés: a “bírói jog” A bíró tevékenységének két alapvetõ modellje különíthetõ el, aszerint, hogy döntésének alapját a jogalkotási úton kialakított jogszabályok, vagy precedensek (korábbi bírói ítéletek) képezték. Az elõbbi a kontinentális jogrendszerek bírói gyakorlatára jellemzõ, az utóbbi az angol jogra. E két különbözõ helyzet hatással van a bírói tevékenység alapvetõ jellegére is. A tételezett jogszabályok alkalmazása dedukcióval történik, azaz a konkrét döntések az általános normákból való származtatásával. A precedens-rendszerben

viszont indukcióval kell eljutni az eldöntendõ esetre vonatkozó normatív tartalomhoz. Az elsõ esetben a jogszabály értelmezése az alapvetõ feladat, a második esetben a jogszabály megtalálása. A bíró személye kiemelkedõen fontos, mert a jogszociológia híres tétele szerint: “A jog az, amit a jog tesz.” A döntéshozatalt természetesen befolyásolják a bíró személyiségvonásai, nézetei, érzelmei, élettörténete, etc. 73. A jogviszony mibenléte Szokásos tömör megfogalmazások szerint a jogviszony jogilag szabályozott társadalmi viszony. Egy társadalmi viszony jogviszonnyá válása kétféleképpen képzelhetõ el. Az elsõ kézenfekvõ keletkezési mód az, ha egy mintává kiképzõdött viszonyt (pl.: egy férfi és egy nõ együttélését) egy idõ elteltével a jog is szabályozás tárgyává teszi, hogy rögzítse, védje és tartósítsa (pl.: mint házasságot, vagy élettársi viszonyt). A másik, ellenkezõ irányú keletkezési mód,

ha egy társadalmi viszony eleve és fogalmilag jogviszonyként jön létre (pl.: polgár - az állampolgár értelmében - csak akkor lehet valaki, ha ezt a minõséget a jog létrehozza, jogokkal és kötelességekkel ruházva fel a polgárokat). E két keletkezési mód ilyen tisztán természetesen csak az elemzés számára választható szét. A jogviszony maga is sajátos viszonyban áll a társadalmi viszonyokkal. A jogviszonyok a társadalmi igény, társadalmi elfogadottság viszonyrendszerében képzõdnek. -22- 74. A jogviszonyok típusai A jogviszonyok a bennük résztvevõk kapcsolatának jellege szerint sorolhatók típusokba. 1. Legkézenfekvõbb az õket szabályozó jogágak szertinti megkülönböztetésük Az egyes jogágaknak megfelelõ jogviszonyok sajátosságait a megfelelõ tételes jogtudományok foglalják össze. 2. Megkülönböztetünk általános és konkrét jogviszonyt. Az általános jogviszony mindig egy jogintézmény (pl.: az adásvétel

jogintézménye) körülírja az eladó és vevõ jogait és kötelességeit A konkrét jogviszony ezzel szemben a valóságos szereplõk között létrejövõ kapcsolat (pl.: X vállalat az alkalmazottja útján elad a vevõnek egy vég posztót). 3. A jogviszony szereplõinek pozíciója szerint megkülönböztetünk szimmetrikus és asszimmetrikus jogviszonyokat. A szimmetrikus jogviszonyok szereplõit egymást kölcsönösen kiegyenlítõ, egyensúlyban lévõ jogok és kötelességek jellemzik (tipikusan ilyenek a polgári jogi jogviszonyok, pl.: adásvétel) Az asszimmetrikus jogviszonyokban ez az egyensúly hiányzik, a felek egymással alá és fölérendeltségi viszonyban vannak, amely mögött az egyik fél hatalmi pozíciója rejlik (tipikusan ilyenek a közjogi viszonyok, mint pl. az adó kivetése, etc) 4. A polgári jog körén belül megkülönböztetünk abszolút és relatív szerkezetû jogviszonyokat Abszolút szerkezetû a jogviszony, ha egy meghatározot

jogosulttal szemben a kötelezettek (bárki, vagy mindenki más) meg nem határozott köre áll (ilyen a tulajdonjog, amelyben a tulajdonost bárkivel szemben megillet tulajdona háborítatlanságának joga, amely egyben mindneki másnak a kötelessége. A relatív szerkezetû jogviszony eleve meghatározott személyek között jön létre. Meghatározott jogosultak és kötelezettek állnak egymással szemben. (pl:a bérleti díjat nem köteles bárki megfizetni, csak a bérlõ) 75. A jogi tények Definíció: Azokat a történéseket, amelyek a jogviszonyokat mozgásba hozzák, összefoglalóan jogi tényeknek nevezzük. A jelzett körülmények természetesen nem önmagukban, hanem a jogi szabályozás révén válnak jogi tényekké, s ezért a tény elnevezés felettébb pontatlan (tény lehet pl., hogy valaki nõnek születik, vagy férfinak, az azonban a jogon múlik, hogy ebbõl milyen következmények fakadnak, mint pl. a választójoggal rendelkezés, vagy nem rendelkezés, s

csak ebben az esetben lesz a tény jogi tény is). A jogi tények elsõ nagy csoportját az akaratunktól független természeti események képezik. A jogi tények másik - jóval nagyobb - csoportját az emberi magatartások képezik. Az emberi magatartások jogi státuszukat tekintve lehetnek tiltottak, kötelezõek, vagy megengedettek. A megengedett emberi magatartások közül különválnak a jogügyletek, valamint a jognyilatkozatok. Elkülönül továbbá a megengedett emberi magatartások egy további csoportja is, a bírói, vagy közigazgatási szervek aktusai. 76. A jogviszony alanyai A jog emberfelfogásának legáltalánosabb képzõdménye a személy. A jog személy-fogalma alapvetõen mentes az individualitástól. A személyek alapvetõen két csoportra oszthatók fel: természetes személyekre és jogi személyekre. A jogi személy a jog által teremtett személy, valami, amit a jog valakinek tekint, még pontosabban valakivé minõsít. A természetes személyek

elszemélytelenítése és a jogi személyek megszemélyesítése találkozik egy pontban, ahol immár fennáll az azonosságuk: abban, hogy egyformán jogalanyok. A jog szereplõi - emberek, szervezetek és más képzõdmények - egyenrangú és homogenizált résztvevõi a jognak, hiszen tipizált normákat csak tipizált személyek életviszonyai mellé lehet rendelni. A jogviszonyok egymástól személyekként elkülönülõ alanyai mindazok, akik mással jogilag értékelhetõ kapcsolatba kerülhetnek. A jogalanyiság elismerés függvénye: az elismerés fakadhat közvetlenül jogszabályból, de lehet - közvetetten - bejegyzés, vagy bejelentés eredménye is. Felmerül a kollektív jogok kérdése. Vannak olyan embercsoportok, akik nem alkotnak szervezetet, pl vállalati, lakóhelyi, etnikai kollektívák, fogyasztók, etc. A gondot az okozza, hogy ki a jog alanya, ha sem a természetes személyek, sem a belõlök formálódó valamiféle jogi személy sem nevezhetõ meg

jogalanyként. Ebbõl következik az, hogy jogalany az lehet, aki jogképességgel rendelkezik. 77. A jogviszony tárgya A jogviszony tárgya az, amire a jogviszony vonatkozik, ami miatt az egyáltalán létrejön. Elsõ megközelítésben ez valamilyen dolog. Valóban, elsõsorban a polgári jogban használatos a jogviszony közvetett tárgya kifejezés, s ez lenne az efféle dolog. Tüzetesebb szemrevétel azonban azt mutatja, hogy -23- még ahol jelen is van valmilyen dolog, a jogviszony nem arra vonatkozik, hanem a feleknek a dologgal kapcsolatos magatartására. A jogviszony közvetlen tárgya a jogalanyok meghatározott magartása A társadalmi viszonyt jogviszonnyá tevõ jogi szabályozás éppen arra irányul, hogy a felek magatartása egy elõzetes jogi mintában rögzített “menetrend”, vagy “szereposztás” szerint menjen végbe, mert ha nem, mûködésbe lépnek a jogkövetkezmények. A jogviszony tárgyát képezõ magatartás megnyilvánulhat tevésben (pl.

lopás, szerzõdéskötés), vagy mulasztásban (pl segítségnyújtás elmulasztása, a kellõ gondosság elmulasztása). A jogviszony tárgyát kitevõ magatartás a “ha” szerkezetben kifejezett norma hipotézisében nyer meghatározást. A magatartás megvalósulása a norma minõsítése folytán eredményez jogviszonyt “Ha valaki mást megöl.” 78. A jogviszony tartalma A jogviszony tartalma a jogalanyokat megilletõ, illetve terhelõ, s a magatartásukra vonatkoztatott jogok és kötelességek összessége. Itt konkrét személyeknek a tárgyi jog (ui a jogszabályok) által elismert, vagy elõírt alanyi jogairól és kötelességeirõl van szó. Az alanyi jog a jogalanynak a jogszabályban biztosított és védett azon lehetõségére utal, hogy más(ok)tól meghatározott magatartás tanusítását igényelje. A jogi kötelesség pedig - ennek mintegy reciprokaként - ugyanennek tanusítására való kötelezést, annak jogi elõírását jelenti. 79. Jogképesség és

cselekvõképesség Jogképességgel az a természetes, vagy jogi személy rendelkezik, akinek érvényesíthetõ jogai és kötelességei lehetnek. A jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy más együttmûködési formák esetén az azt létrehozók a jogalanyok, a jogi személyek belsõ szervezeti egysége pedig nem rendelkezik jogalanyisággal. Így pl. egy vállalat jogi személy, de valamelyik telepe, gyáregysége nem az A cselekvõképesség azt jelenti, hogy a jogalany saját cselekedeteivel, önmaga szerezhet jogokat és vállalhat kötelességeket. Klasszikus példa a két fogalom megvilágítására: egy méhmagzat lehet jogalany, tehát jogképes, hiszen örökösként megnevezhetõ, de nem cselekvõképes. Ha van, a jogképesség lehet abszolút és relatív. Abszolút, ha jogszabály nem korlátozza a megszerezhetõ jogosultságok és kötelességek körét. Relatív, ha e kör korlátozott A cselekvõképesség teljes és korlátozott lehet. Szabály

szerint akinek van cselekvõképessége, az teljes Korlátozottságról a természetes személyek körében lehet szó. A jogszabályok és a bírói ítéletek annak a cselekvõképességét korlátozzák, aki nem tudja kellõen mérlegelni cselekményeinek körülményeit és következményeit. Életkora, vagy értelmi képességei, elmebeli állapota miatt tõle ez nem várható. 80. Az alanyi jog fogalma 81. A jogi felelõsség mibenléte A felelõsség intézménye az egyén és a közösség között teremt kapcsolatot a magatartás közbenjöttével. A normatív erejû minták az egyéni magatartásokhoz a következõ pontokon kapcsolódnak: - modellt kínálnak egyes magatartás-típusok szervezéséhez - mércét állítanak egyes magatartás-típusok elé, értékelve és minõsítve azokat - következményt fûznek egyes magatartás-típusokhoz, vagy azok eredményeihez, hogy ezáltal megvalósítsanak valamely kívánatos rendet és/vagy a következményekkel való

kalkulálás indítékként épülhessen be a jövõbeni magatartásokba. A felelõsség intézménye nem más, mint az egyéni magatartás és a közösségi magatartás-minta egybevetése és az egybevetés eredményétõl függõ következmények megállapítása és érvényre juttatása. A jogi felelõsség nem a normák tartalma és a normaszegés következményeinek súlya szerint tér el a többi felelõsség-típustól. Az alapvetõ eltérés a felelõsség elemeinek és a felelõsségrevonási eljárásnak pontos és részletes szabályozása. Nem minden jogi eljárás torkollik felelõsségrevonásba Akár jogsérelem, akár szankció hiánya esetén nem beszélhetünk felelõsségrevonásról. A felelõsségrevonás elmaradásának másik lehetõsége annak valamilyen okból való akadálya lehet. A felelõsség másik irányú eltérése a mások cselekedeteiért való felelõsség fennállása. Ennek két változata ismeretes, a kollektív felelõsség és az egyéni

felelõsség valaki iránt. 82. A jogi felelõsség szubjektív, objektív és normatív elõfeltételei -24- 82.1: A felelõsség szubjektív alapja a cselekvõ egyén, a szubjektum A kérdés e vonatkozásban az, hogy milyen mértékben szabad, ill. meghatározott az emberi magatartás A két poláris nézet a determinizmus és indeterminizmus. A determinista felfogás szerint mindennek oka van. Az indeterminizmus az ember lényegi sajátosságát az akarat szabadságában látja. A joggyakorlat egy köztes álláspontot látszik elfogadni: ez a mérsékelt determinizmus. A jog kizárja a felelõsségre vonást olyan esetekben, ahol az akaratképzõdés nem szabad (pl kényszer, fenyegetés). A szubjektív mozzanatra a polgári jogban a felróhatóság, a büntetõjogban a vétkesség fogalma utal. Mindkét esetben egy többfokozatú skáláról van szó. A skála nincs tekintettel a jogági különbségekre a. célzatosság esetén a jogsértõ cselekményre azért kerül sor,

hogy annak elkövetése okként idézzen elõ egy kívánatos eredményt b. szándékosság: a szándék nem terjed túl az adott cselevéssoron b.a elõre megfontoltság: a körülmények és a következmények elõzetes számbavételérõl és mérlegelésérõl beszélhetünk b.b egyenes szándék: nélkülözi a részletes kiterveltséget b.c eshetõleges szándék: ennél korlátozottabb: csak a tudat fogja át a körülményeket és a lehetséges következményeket, de az akarat nem irányul azok bekövetkezésére, csupán belenyugszik azokba b.d erõs felindulás esetén a hirtelen támadt és nagy erõsségû érzelem uralja el az akaratképzõdést, megakadályozva, hogy higgadtan végiggondoljuk az összes körülményt és következményt c. gondatlanság: gondatlanságról beszélünk, ha a cselekvõ szándéka sem kifejezetten, sem eshetõlegesen nem irányul a cselekvés következményeire, azokat kifejezetten nem akarja c.a tudatos gondatlanság: tudatos

gondaltlanságról beszélünk, ha a következmények lehetõsége felmerül, de az illetõ könnyelmûen bízik azok elmaradásában c.b hanyagság esetén az elkövetõ tudata nem is fogja át a lehetséges következményeket, mert a tõle elvárható figyelmet, vagy körültekintést elmulasztja 82.2: A felelõsség objektív alapja a valóság akaratunktól független összefüggésrendszere Ide tartozik mindenekelõtt a társadalmi lét objektíve alternatív szerkezete. Ez azt jelenti, hogy nincs olyan helyzet, amely ne tartalmazna választási lehetõséget a cselekvõ alany számára. A felelõsség objektív alapját képezik a valóság oksági összefüggései is. Bizonyos okok bizonyos okozatokat idéznek elõ. Az okozatosságnak két szempontból van jelentõsége a felelõsség intézménye számára: egyrészt ez teremt összefüggést a cselekmény és az eredmény között, másrészt ez az okozatosság teszi célszerûvé a felelõsségrevonást. 82.3: A felelõsség

normatív alapja a cselekmény összes objektív és szubjektív körülményeit és következményeit, tehát a valóságot egy jogi mintával, tehát normával kapcsolja össze. Ez az összekapcsolás nem okozatos, hanem tételezett jellegû. Egy cselekmény nem önmagában bûn, vagy jogsértés, vagy jogkövetés, bármi válhat azzá, vagy szûnhet meg az lenni. 83. Az összehasonlító módszer Hivatkozni lehet az 1900. augusztusi Jogösszehasonlító konferenciára 84. A jogösszehasonlítás céljai és funkciói A közös jog, a ius commune elvesztésének hatására kezdett kialakulni a XIX. sz-ban a jogösszehasonlítás, mint tudományos törekvés. Elsõsorban olyan jogterületek kerültek a jogösszehasonlítás érdeklõdésének a középpontjába, amelyek nem tartoztak a ius commune tradícionális szabályozási körébe. Ugyanakkor már nemcsak a kontinentális, hanem az angol és az amerikai jogfejlõdés is kutatás tárgya lett szerte Európában. 85.

Jogegységesítés és jogharmonizáció A vizsga alkalmával hallottam: Jogegységesítés: amikor két ország teljesen azonos jogot akar létrehozni. (Pl: a két Németország egyesítése.) Jogharmonizáció: amikor két, vagy több ország közel azonos jogot akar. (Gondolok itt a “közös Európára”) -25- 86. Az összehasonlító jogtudomány A közös jog, a ius commune elvesztésének hatására kezdett kialakulni a XIX. sz-ban a jogösszehasonlítás, mint tudományos törekvés. Elsõsorban olyan jogterületek kerültek a jogösszehasonlítás érdeklõdésének a középpontjába, amelyek nem tartoztak a ius commune tradícionális szabályozási körébe. Ugyanakkor már nemcsak a kontinentális, hanem az angol és az amerikai jogfejlõdés is kutatás tárgya lett szerte Európában. 87. Az állam mibenléte Az állam szónak kétféle használatát érdemes elkülöníteni. Az egyik a tágabb, hétköznapi jelntés szerint az állam az adott területen lévõ

polgárok összessége. Ebben a tág értelemben beszélhetünk állampolgárokról, az államérdekrõl, etc. és ebben az értelemben beszélhetünk államtípusokról is Ha ilyen tág értelemben használjuk az állam fogalmát, akkor minden kategóriánkat bekebelezheti, azonban mégis szükség van rá, mert ennek a tág fogalomnak a kifejezésére nincs jobb szavunk. Szûkebb értelem szerint az állam a fõhatalmat gyakorló szervezetrendszert jelenti. Ilyenkor hívószava és határainak megvonója a szuverenitás és fõhatalom. Az állam ott kezdõdik és ott ér véget, ameddig a fõhatalom el tud hatolni. 88. Államkeletkezési elméletek Hagyományos államkeletkezési elmélet szerint az állam létrejöttének alapvetõ feltételei: - legyen népesség - legyen terület - legyen egy irányító félsõ szerv - külsõ elismerés (az államot el kell ismerják más államok) 89. Államtípusok és államformák Az államok osztályozása sokféle alapon történhet. Pl:

Magyország: - köztársaság, mint alkotmányos rendszer - többpárti demokrácia, mint politikai rendszer - kancellári (vagy parlamenti, ezen vita van), mint kormányforma - unitárius állam, mint szûkebb értelemben vett államalakulat. 89.1 Államtípusok (szerintem, de az államtípusok és államformák megkülönböztetését nem találtam) - polgári állam - jóléti állam - jogállam - politikai állam 89.2 Államformák Az állam szûkebb értelmének alapján megkülönböztetünk: alkotmányos rendszert és kormányzati rendszert. Az alkotmányos rendszer alapján ma két alapvetõ (tág értelemben vett) államtípus létezik: a monarchia és a köztársaság valamint a kettõ sajátos keveréke, az alkotmányos monarchia. Ha a kormányzati rendszer alapján csoportosítunk, akkor beszélhetünk prezidenciális köztársaságról, kancellári kormányzásról, vagy parlamentáris köztársaságról. Ha a politikai rendszert vesszük alapul, akkor beszélhetünk

totális államról vagy demokráciáról. Ha a szûkebb értelemben vett állami fõhatalmat tartjuk szem elõtt, akkor a szuverenitás elosztására figyelve megkülönböztetünk unitárius államot és föderatív államot. Duverger felállította centralista-pluralista skála: 1. A centralista rendszerek lehetnek pártnélküli rendszerek vagy egypártrendszerek Pártnélküli rendszerek a régi monarchiák. Az egypártrendszer szülõatyjának Lenint szokták tekinteni. Az egypártrendszer nemcsak a kommunista államokra volt jellemzõ A fasizmust, különösen az olasz fasiszta államot is jellemezte. 2. Félig centralista rendszerek: a rendszerben két kategória jelentkezik, az elsõt hajlékony egypártrendszernek nevezik, a másikat uralkodó vagy domináns pártrendszernek. 3. Pluralista rendszerek: -26- - prezidenciális, ál-kétpártrendszeren alapuló típus: az Amerikai Egyesült Államok - kétpárti parlamenti rendszerek: prototípusa Nagy-Britannia -

többpárti parlamentáris rendszerek: Nyugat-Európa és Közép-Kelet-Európa néhány állama - versengõ pártrendszeren alapuló prezidenciális rendszerek: Kelet-Európa államaiban 90. A jogállam A polgáriállam kifejezést többféle értelemben is használjuk. Olykor a politikai államra utalunk vele, olykor azonban tartalmi vonatkozásban úgy határozzuk meg, mint a kapitalisztikus jellegû gazdálkodás jogi és egyéb feltételeit megteremtõ államot. Az utóbbi értelemben a kifejezés olyan állami rendet jelent,, amely az antik, vagy a hûbéri-rendi állammal ellentétben - a formális jogegyenlõség talaján áll és minimalizálja a személyes politikai uralmat, hiszen az alapjául szolgáló rend alapelve a csak gazdasági kényszernek való alávetettség. 91. A “jóléti” állam A jóléti állam egyrészt a fogyasztói társadalmat létrehozó és az ahhoz szükséges gazdaságot állami (s ekként politikai) eszközökkel vezérlõ, másrészt pedig a

magántulajdonon alapuló piacgazdaságban keletkezett jövedelmeket szociális szempontok szerint újrafelosztó államot jelenti. A jóléti állam olyan államtípus, amelyben a kormányzat a társadalom tagjainak biztosítékokat nyújt a piacgazdaság bizonytalanságai és szociális kozkázata ellen, s állampolgári jogon mindenki számára biztosítja a minimális szinten való megélhetést. A jóléti állam intézményrendszerének a kiépítése a 30-as években kezdõdött, s teljessé a 60-as, 70-es évekre vált. A 70-es évek végén a jóléti államok csaknem minden nyugati országban válságba kerültek A jólétiszociális célok érdekében ugyanis meg kellett emelniük az állampolgárok adóterheit, a szociális jogok kiterjesztése pedig aláásta a piacgazdaásg megszokott ösztönzési rendszerét. Az egyre kiterjedtebbé váló állami beavatkozás lefékezte a gazdaság dinamizmusát, a munkahelyteremtõ politika inflációt okozott és a jóléti államok

kevésbé voltak képesek a gazdaság technológiai megújítására is. A 80-as években a jóléti politikát a klasszikus liberalizmus elveihez való visszatérés váltotta fel, ami a szabadpiac felé való elmozdulást, a szociális juttatások visszafogását és az állami beavatkozás mérséklését jelentette