Cikkek » A Tunguz katasztrófáról

Dátum: 2021. október 19. 00:00:00
Forrás : Wikipedia

A Tunguz-esemény 1908. június 30-án reggel 7 óra 13 perckor Szibéria középső részén az Alsó-Tunguszka és a Léna folyók között a légkörbe lépett, majd felrobbant tűzgömb volt. Kelet-délkelet felől nyugat-északnyugat felé haladt, viszonylag lapos (5-22 fokos) szögben süllyedve mintegy 4-500 kilométert tett meg, majd mintegy 5-8 kilométer magasságban felrobbant.

A robbanás helyszínén legelő állatokat hamuvá égette, 30 kilométeres körzetben minden fát gyökerestül kitépett, és a 65 kilométerre lévő Vanavara település házainak ajtajait, ablakait betörte. Vanavara település közelében 80 km sugarú körben letarolta a tajgát, a helyszíntől 500 kilométerrel távolabb közlekedő transzszibériai vasút utazóközönsége is szokatlanul világos fénycsóvára lett figyelmes, ugyanakkor erős földmozgást is érzékelt. A robbanás energiáját (5-) 10-30 (-40) megatonnásra becsülik, ami körülbelül 1000, Hirosimára ledobott atombomba keltette robbanásnak felel meg (harmada a valaha felrobbantott legnagyobb atombomba, a Cár-bomba erejének).

A felrobbant objektum mibenlétét teljes bizonyossággal nem sikerült megállapítani, valószínűleg egy üstökös darabja volt. Annak ellenére, hogy a történeti korokban a Földet ért legnagyobb hatású kozmikus jelenség volt, a Tunguzka-esemény okának kiderítésére, nem kis részben távoli és elzárt helyszíne miatt, nagyon kevés figyelmet fordítottak. A Szovjetunió felbomlása után a terület viszonylag szabadon látogatható, így a jelenség kutatása felgyorsult.

Fotó Kulik 1927-es expedíciójáról
Fotó Kulik 1927-es expedíciójáról


Az eseménnyel kapcsolatba hozott jelenségek
Fényjelenség
A szemtanúk szerint közel Nap-fényességű (esetleg annál is fényesebb, akár -29 magnitúdós) volt a fényjelenség, melyet 200 kilométerről is lehetett látni. Többek szerint a legnagyobb fényesség az objektum felrobbanása után percekkel jelentkezett. A robbanás által kiváltott elektromágneses sugárzás körülbelül 50 kilométer távolságig a szemtanúk bőrét megperzselte, azt forrónak érezték.

Hanghatás, lökéshullám
A lökéshullám az embereket mintegy 60 kilométeres távolságig ledöntötte a lábukról, 500 kilométerről még félelmetesen hangosnak írták le. Meteorológiai obszervatóriumok az egész Földön észlelték. A földrengéshullámok a (később szabványosított) Richter-skála szerinti 4,5-5-ös értéket értek el. Elektrofonikus jelenségekről is beszámoltak.

Geomágneses anomáliák
Az irkutszki geomágneses obszervatóriumban a Föld mágneses terének háborgásait észlelték. A jelenség az esemény után 5-6 másodperccel kezdődött, és pár óráig tartott. Távolabbi észlelők ilyen jelenségeket nem tapasztaltak. A jelenség az ionoszférába került porral lehet összefüggésben.

Légköri jelenségek
A robbanás utáni napokban megnövekedett az éjszaka világító felhők és a halo-jelenségek előfordulási gyakorisága. Érdekes módon ez a jelenség már a megelőző napokon megkezdődött. Ez az alapja az úgynevezett porcsóva-elméletnek, mely szerint a Föld egy üstökössel való találkozás előtt áthaladt annak porcsóváján, ami apró porszemcsékkel telítette a légkört már a becsapódás előtt. Hasonló időbeli lefolyás más abnormális légköri eseménynél is előfordult, például a Keralai vörös eső esetében.

Megnőtt a kemolumineszcencia-észlelések száma is, amit a nitrogén-oxidok megnőtt mennyisége is okozhatott.

A légköri jelenségek oka a nagy mennyiségű por és jég lehetett. Becslések szerint körülbelül 1 millió tonna por jutott a Föld légkörébe, ez nagyságrendileg az ott eredetileg megtalálható por mennyiségével azonos. Az esemény után egy héttel Észak-Amerikában a légkör átlátszósága leromlott, melyet szintén okozhatott a légkörbe került por, bár ez utólag nehezen bizonyítható.

A felsőlégkörbe nagy mennyiségű nitrogén-oxid jutott, amely károsította az ózonpajzsot, a terület fölött az ózonkoncentráció csökkenése elérhette a 30%-ot.

Az esemény helyszíne Szibériában
Az esemény helyszíne Szibériában


Helyszíni hatása
Erdőpusztulás és hatás az élővilágra
Körülbelül 8 millió fa dőlt ki, koncentrikusan (kisebb eltérések voltak), az epicentrumtól 20-40 kilométer távolságig. A legbelső 4-5 kilométeres zóna az úgynevezett Telegráf-erdő, itt a fatörzsek egy része állva maradt (telegráf-póznákra hasonlítva), de ágaik leégtek vagy leszakadtak. A pusztítás alakja jellegzetes, lepkeszárny alakú, ez viszonylag lapos szögben becsapódó objektumra utal. A lökéshullám a terület széléig mintegy 100 másodperc alatt ért el. A ki nem dőlt fák is pár éven belül elpusztultak. A fák részben elégtek, ezt részben a sugárzás, részben a robbanófelhő okozta.

A természetes vegetáció fejődése először 4-5 évre lelassult, majd felgyorsult, ez utóbbi valószínűleg a légkörbe került és később csapadék formájában kihullott nitrogén-oxidokkal van kapcsolatban, ez megtrágyázta a talajt. A mutációk gyakorisága megnőtt, valószínűleg az élőhely gyors megváltozásának köszönhetően (és nem például a radioaktivitás miatt). A mutációk gyakorisága az objektum feltételezett légköri pályája mentén is megnőtt.

A talajban lévő mikroszkopikus és kémiai nyomok
Teljes bizonyossággal az objektum részének tekinthető, nagy méretű anyagdarabot nem találtak. A talajban nagy mennyiségű, mágnesezhető szferulát találtak (vastartalommal). Ezek kozmikus eredetűek, de nem biztos, hogy a Tunguz-eseményből erednek. Szilikátos szferulákat is találtak. Az irídium-koncentráció is megnőtt, ez a Föld felszínén kizárólag kozmikus forrásból jelenhet meg. A szén-, hidrogén- és nitrogén-izotópok előfordulása is anomáliát mutat, az izotóparányok a kondritokéhoz vannak közel. Egyéb nehézfémek arányai is növekedést mutattak.

Kráter
A Tunguz-eseménnyel kapcsolatban közel száz év alatt nem találtak krátereket, nemrégiben azonban felmerült egy lehetséges jelölt. A mintegy 300 méter átmérőjű Csalkó-tó 8 kilométerre észak-északkeletre fekszik a robbanás feltételezett epicentrumától.

A Csalkó-tó madártávlati képe délkeletről. A kis nyíl középen a hajót mutatja, amellyel az 1999-es expedíció során a mintavételt és az akusztikus szondázást végezték (Gasperini, Bologna-i Egyetem, Terra Nova)
A Csalkó-tó madártávlati képe délkeletről. A kis nyíl középen a hajót mutatja, amellyel az 1999-es expedíció során a mintavételt és az akusztikus szondázást végezték (Gasperini, Bologna-i Egyetem, Terra Nova)


Egy mély, meredek falú, kúphoz hasonló alakú mélyedést tölt ki a víz, amelynek aljzata maximum 50 méterrel süllyed a pereme alá. A tónak nincs nyoma az 1908 előtti feljegyzésekben – igaz, a területről kevés leírás maradt fenn.

A térségben lévő egyéb tavak az örökké fagyott talaj miatt lapos aljzatú, sekély, meredek peremmel bíró alakzatok. A Csalkó-tó ezekhez képest meglepően mély. További furcsaság, hogy a tó kissé elliptikus alakú, amelyet nagyon lapos szögben becsapódó objektum is létrehozhatott.
A 200 kHz-es frekvenciájú hanghullámokkal végzett akusztikus szondázás szerint a tó aljzatán felhalmozódott üledékben kb. 10 méter mélyen a környezőtől eltérő jellegű réteg húzódik. Amennyiben tényleg becsapódás vájta a tavat, akár a megsemmisült test anyaga is lehet ebben a rétegben, de a beomlott kráterperem anyagát is tartalmazhatja – perem ugyanis nincs a kráternél. A végső választ ennek a rétegnek a vizsgálata adná, eddig azonban csak 1,8 méter mélységig sikerült mintát venni az üledékből.

Magyarázatok
Számtalan tudós számtalan teóriát dolgozott már ki, hogy megmagyarázza a Tunguz-jelenséget, de hogy mi történt majdnem száz évvel ezelőtt Szibériában, azt pontosan ma sem tudjuk.

Üstökös vagy kőmeteorit
Egy tudományosan is megalapozott feltételezés szerint egy üstökös vagy egy kőmeteorit robbant fel a Föld légkörében. A robbanás olyan apró darabokra szakította a meteort, amelyek már túlságosan kicsik voltak ahhoz, hogy észlelhető becsapódási krátert hozzanak létre, de a meteor környezetre gyakorolt hatása így is igencsak ártalmas volt.

Tudósok kiszámolták, hogy a Tunguz-meteor akkora hőt termelt, hogy a légkörben lévő nitrogén és oxigén reakcióba léptek. Ez a reakció nitrogén-monoxidot (NO) hozott létre, a számítások szerint nagyjából 30 millió tonnát. A nitrogén-monoxid további reakciókban oxigénnel és vízzel salétromsavat képzett. A Tunguz-meteor által termelt 30 millió tonna nitrogén-monoxidból 63 millió tonna salétromsav keletkezett a légkörben.

A Telegráf-erdő 1927-ben
A Telegráf-erdő 1927-ben


2006. augusztusában a Moszkvában zajló V. Nemzetközi Aerokozmikus Kongresszuson hangzott el a következő vélemény: „A Halley-üstököshöz hasonlatos égitest robbanása okozhatta egykoron az úgynevezett Tunguz-katasztrófát”. Az üstökös elméletével egy orosz tudós állt elő. Vlagyimir Alekszejev, aki a Troickojében működő Innovációs és Termonukleáris Kutatások Intézetének munkatársa, bejelentette, hogy a „Tunguzka” szerves anyagokat tartalmazott. Üstökös volt, amely a Föld légkörébe belépve felhevült, intenzív bomlásnak indult, széndioxidot bocsátva a levegőbe.

A faanyag, valamint a talaj vegyelemzése kimutatta, hogy a Tunguz-égitest összetételét tekintve nagyban hasonlított a Halley-üstököshöz, amelyről a VEGA űrszonda segítségével nyertek adatokat. (A VEGA szovjet űrszondát az 1980-as évek közepén a Vénusz és a Halley-üstökös tanulmányozására bocsátották fel).

Vlagyimir Alekszejev szerint a tudósok egyelőre nem tudják százszázalékos biztonsággal megállapítani a Tunguz égitest összetételét, mindössze annyi bizonyos, hogy magas hőmérsékleten zajló folyamat (robbanás) zajlott le.

Jevgenyij Kolesznyikov, a Moszkvai Állami Egyetem kutatója bizonyítottnak véli a robbanás nem termonukleáris voltát. Mint kifejtette, erre a tőzeg vegyelemzése enged következtetni, a katasztrófa idejéhez köthető rétegekben ugyanis jelentősen megszaporodott a platinoid fémek, valamint a nehéz szénizotópok tartama, ami bizonyítja a kozmikus eredetű anyagok jelenlétét ezekben a rétegekben. Az is ezt támasztja alá, hogy a robbanás körzetében hiányzik a radioaktív C14-es szénizotóp, amely minden földi élőlényben megtalálható.

A Köves-Tunguszka partjáról származó közönséges fahasábok számítógépes tomográffal végzett rétegelemzése révén olasz tudósok megfejtették a Tunguz-katasztrófa némely rejtélyét. Giuseppe Longo, a Bolognai Egyetem tudósa arról számolt be a kongresszuson, hogy kutatásaik során a fák évgyűrűit elemezték. Ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a tunguzi égitest robbanása olyan mechanikus és hőhatást fejtett ki a fákra, amely azonos a csernobili atomkatasztrófa következményeivel. Az egyetlen különbség az, hogy 1908-as katasztrófának nem volt nukleáris vonatkozása.

Jégaszteroida
A rejtély soron következő magyarázatát tették közzé a krasznojarszki tudósok. Véleményük szerint a tajgára egy jégaszteroida zuhant, amely fagyott vízből és szénhidrogén-gázokból állt. Genagyij Bibin fizikus kutató szerint a robbanás után 20 évvel a helyszínen talált összepréselt jégdarabok, amelyek éghető gázokat is tartalmaztak, nem az örök fagy birodalmából származnak, hanem az új hipotézisük bizonyítékai. A darabokra hullott aszteroida számára a Föld olyan volt, mint egy tüzes serpenyő, a jég gyorsan olvadt és felrobbant.

Bibin hipotézisének alátámasztására Leonyid Kulik rajzait is felhasználja. Kulik az 1920-as években a helyszínen tőzeggel fedett gáztartalmú jeget fedezett fel, de ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mert valami egészen mást keresett, egy klasszikus meteorit nyomait, kő- vagy fémdarabokat. Miután a feltételezést publikálták, a kutatók remélik, hogy az elemzéseket követően ez lesz az utolsó elmélet a Tunguz-meteorittal kapcsolatban.

Leonyid Alekszejevics Kulik
Leonyid Alekszejevics Kulik


Extrém magyarázatok
Egyes vélemények szerint a Föld légkörébe kis mennyiségű antianyag jutott, ez a normál anyaggal érintkezve annihilációs robbanás folyamán energiává alakult, így nem meglepő, hogy nem találtak hátrahagyott anyagmaradványt. Más elméletek szerin a Föld légkörébe kis méretű fekete lyuk lépett be, bár ez esetben a bolygó átellenes oldalán a kilépésnek is hasonlóan heves jelenségeket kellett volna okoznia.

Földönkívüliek
Az állami finanszírozású expedíció vezetője, Jurij Lavbin szerint a Földünk felé közeledő hatalmas meteort minden bizonnyal földönkívüliek robbantották szét, s ezzel megmentették a kipusztulástól az emberiséget. Amennyiben ugyanis a hatalmas tömegű tárgy becsapódott volna a Föld felszínére, akkor az egész emberi világot elpusztította volna. „Meg vagyok győződve arról, hogy egy felsőbbrendű civilizáció közbeavatkozása révén menekültünk meg” – nyilatkozta a MosNews című moszkvai lapnak Lavbin. – „Ők robbantották szét azt a hatalmas meteort, amely iszonyatos sebességgel közelített bolygónk felé”.

Az expedíció vezetője már a terepmunka előtt bejelentette: az űrből a Föld felé közeledő hatalmas tárgy röppályáját vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy az nem keletről nyugatra tartott, ahogy eddig tudósok hada gondolta, hanem éppen fordítva, nyugat felől keletre. Így aztán nem is abban a zónában kell keresni bármiféle bizonyítékot teóriájuk megalapozásához, ahol eddig keresték.

Egy Poligisa nevű falu közelében az orosz kutatók meg is találták, amit kerestek. Azt állítják, hogy azonos a Tunguzka-jelenség kutatói körében „szarvas kő”-nek elkeresztelt kőtömbbel. Ezt a követ egyébként a jelenség szemtanúi még látni vélték. A „szarvas kő” egy meglelt darabját Krasznojarszkba szállították, és további vizsgálatnak vetik alá, akárcsak a fémdarabokat, melyekről úgy gondolják, hogy esetleg egy UFO maradványai lehetnek.

1927-ben Leonyid Kulik, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja szervezett először expedíciót a helyszínre. A régió lakóit faggatva, illetve terepszemlét tartva azt kellett megállapítaniuk, hogy felszíni becsapódásnak semmi nyoma sincs, a fák és minden növényzet azonban teljes mértékben kipusztult 40-50 kilométeres körzetben. A kutatókat kidőlt, lombjukat vesztett fákkal borított, kísérteties táj fogadta. Meteorit becsapódásról azért sem lehetett szó, mert kráter nyomára egyáltalán nem bukkantak.

Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!


Kapcsolódó olvasnivalók


Sopron története

A Soproni-medence kedvező földrajzi fekvésénél fogva már régóta emberlakta terület. Kr.e. a VI.-V. évezredben már lakott területek találhatók a térségben. A neolitikumban a dunántúli vonaldíszes kultúra képviselői hagyták itt emlékeiket, mégpedig a falvakban megtelepedő Zseliz csoport és a kézműves eszközöket előállító (kőeszközök) lengyel kultúra csoportja.


A Harakiri (Seppuku) története

A szeppuku (jelentése ’hasmetszés’), vagy nyugaton elterjedt, az írásjegyek felcserélésével kapott másik nevén harakiri a japán szamurájok rituális öngyilkossága, amely a szégyentől való megtisztulást szolgálja. A szeppuku elkövetője dicsőséges halált hal, családjának nem kell szégyenkezni. Szeppukut csak szamuráj követhet el az ura (a daimjó) engedélyével.


A dinoszauruszok kipusztulásáról

Számítógépes szimulációk alapján a Baptistina kisbolygócsalád két tagja ütközhetett 160 millió évvel ezelőtt, s az egyik ütközési törmelék-aszteroida becsapódásának katasztrófális hatásai vezethettek 65 millió évvez ezelőtt a földtörténeti kréta-harmadidőszak határán a dinoszauruszok teljes kipusztulásához.


Kapcsolódó doksik