Sociology | Studies, essays, thesises » A magyar parasztság polgárosodásának problematikája Magyarországon a századfordulótól az 1940-es évek elejéig

A magyar parasztság polgárosodásának problematikája Magyarországon a századfordulótól az 1940-es évek elejéig Erdei Ferenc „A magyar paraszttársadalom” című műve alapján Sándor Petra szociológia I. évfolyam levelező tagozat I. Erdei Ferenc és vizsgálódásának tárgya Erdei Ferenc (1910-1971) magyar politikus, agrárközgazdász és a falukutató mozgalom vezéregyénisége volt századunkban. A magyar parasztság életét bemutató művei igen jelentősek, mind történelmi, szociológiai és gazdaságtörténeti nézőpontból. „A magyar paraszttársadalom” című műve végigköveti a parasztság kialakulását; feltárja annak jellegzetesen rendi-feudális időkben gyökerező sajátságait. Mindezt azzal a céllal, hogy érzékeltesse, milyen komoly nehézségeken keresztül vezet a parasztság – egy rendi elven szerveződő társadalom terméke – beintegrálódása egy átalakult, kapitalizálódó és polgárosodó társadalom

szerkezetébe. Erdei Ferenc szemében elkerülhetetlen szükségszerűség a megkövesedett paraszti forma felbomlása és átalakulása polgári elemekké. A történelmi fejlődési út felvázolása mellett Erdei pillanatképet fest kora parasztsága számos rétegének gazdasági-társadalmi helyzetéről, életformájáról, ideáljairól. Mindeközben azt vizsgálja, hogy ezen rétegek a polgárosodás mely lépcsőjén járnak, s hogyan hatja át életüket egy sajátosan kettős kultúra: a rendi-feudális eredetű paraszti konvenciók és a környezetükből érkező polgári hatások keveréke. II. Megrekedt polgárosodás Erdei Ferenc sokáig vallotta, hogy a parasztság fejlődése, polgárosodása megrekedt egy adott történelmi helyzetben. Meglepő módon éppen a török hódoltság korát jelöli meg, mint a parasztság tekintetében dinamikus fejlődési szakaszt, s az Alföld sajátosan polgárias, cívis fejlődését, tanyarendszerének kialakulását erre az

időszakra teszi. A török vereségét követő történelmi időszak kapcsán egy „második feudalizmus” (Szelényi 1992, 76) beköszöntéről ír Erdei, mely tolmácsolásában a parasztság polgárosodási folyamatának megtorpanását hozta. Egészen a XIX század közepe tájáig szünetelt ez a folyamat „A magyar paraszttársadalom” című könyvében Erdei a XIX. század második felében újrainduló, s az 1930-as években javában tartó nehézkes paraszti polgárosodást elemzi . Dolgozatomban ennek az elemzésnek főbb logikai vonalát és lényegesebb meglátásait kívánom összefoglalni. 2 III. Objektív társadalmi formák versus elsődlegesen gazdasági-politikai érdekek által vezérelt formaképződés; kettős társadalom A parasztság kialakulását úgynevezett objektív formaképződésnek tartotta Erdei. A parasztság definíciója szerint „a szokásszerűség erejével érvényesülő és hagyományozódó, egyéni érdekek és erők

fölött álló tárgyi társadalmi forma”. (Erdei 1941, 50) Az együttélés gyakorlata, a szokás és a hagyomány keltette életre ezt a társadalmi formát. Erdei szerint elmélyült, szilárd formáról beszélhetünk, mert a változó gazdasági-politikai érdekek csak másodlagos szerepet játszottak létrejöttében. Továbbá kifejti azokat a történelmi-társadalmi hatásokat, melyek elsődlegesen előidézték a parasztság kialakulását és szinte törvényszerűen konzerválták azt: a földművelés, a falusi társadalmi forma, a munka szüksége és a kiteljesedő népkultúra mind a paraszti formák megszületéséhez és fennmaradásához járultak hozzá. Nagytársadalmi perspektívában vizsgálva a parasztság létrejöttét és fennmaradását, Erdei óriási jelentőséget tulajdonít annak a társadalmi gyakorlatban rögzült gondolkodásmódnak, mely szerint a parasztság a társadalom termelő rendje. Pontosabban létezett egyfajta hallgatólagos

társadalmi szerződés a társadalom felsőbb csoportjai és a parasztság között, melynek szellemében a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helye szerint a parasztság feladata a termelés. Erdei meglátása szerint ezt a szerződést a parasztság is elfogadta hallgatólagosan. Szemléletében ez a szerződés egy stabil társadalmi rendet hozott létre, ellentétben a kapitalizmus gazdasági-politikai érdekek által vezérelt, változó jellegével. Nyilvánvalóan Erdei ezen értékítélete mögött marxista politikai nézetei állnak: meggyőződése, hogy a kapitalista társadalomban nem létezik megegyezésen alapuló munkamegosztás, s az osztályok éles ellentétben állnak egymással. Ez Erdei szemében labilisnak tünteti fel a rendszert. Érdekes továbbá, hogy a kapitalizmussal kapcsolatban egyoldalúan hangsúlyozza a gazdasági érdekek közvetlen érvényesülését, míg a rendi szerkezetnél a parasztok kizsigerelését, elnyomását kevésbé

tekinti a gazdasági érdekek közvetlen érvényesülésének. E-tekintetben én személyesen nem érzek olyan nagy távolságot a két társadalmi berendezkedés között. Annak ellenére sem, hogy Erdei ábrázolásában hangsúlyt kap, hogy a jobbágyság valamiféle földesúri védelmet és gondoskodást élvezhetett, szemben a kapitalizmus munkásságával, aki a béren kívül más gondoskodásban nem részesül, s tökéletesen pótolható, lecserélhető egzisztenciaként viszonyulnak hozzá a vállalkozók. 3 Összefoglalva az objektív társadalmasulásról mondottakat, Erdei Ferenc a gazdasági erők törvénye szerint tagozódó kapitalista társadalommal – dolgozók és urak osztálya - állítja szembe a tárgyi társadalmi formák képződését, melyeket mintegy a gazdasági érdekektől függetlenülő formaképződésként kezel: például falu és parasztság. Ezek a formák természetesen nem teljesen függetlenek a gazdasági viszonyoktól, de objektív

voltukat semmi sem bizonyítja jobban, minthogy a kapitalizálódás és polgárosodás előrehaladott állapota ellenére is fennmaradtak, megkövesülve, anakronisztikus jelleggel. Erdei Ferenc egy kettős társadalom létezését sugallja: a megváltozott társadalmigazdasági feltételek létrehoztak egy modern, polgári tagozódást, de ennek ellenére továbbél a történelmi nemzeti tagozódás is, vagyis a rendi formák. IV. A nyugat-európai versus kelet-európai fejlődési út Az újkor folyamán mind Nyugat- és Kelet-Európában elindult a kilépés a paraszti formákból és közeledés a polgári társadalom felé. Míg azonban nyugaton a felkelések és az időben bekövetkező városiasodás sikeres volt, keleten a felkelések kudarca és a városiasodás késedelme a rendiség megmerevedéséhez vezetett (örökös jobbágyság, jobbágyi szolgáltatások növekedése). Nyugat-Európában a 19 századra felszámolódott a paraszti társadalmi forma.

Kelet-Európában azonban - bár a gazdaság a 19 század közepe tájékától fokozatosan kapitalizálódott - a mezőgazdaságban nem zajlott le tökéletes polgári átalakulás, s a parasztság fennmaradt. Erdei Ferenc szerint a parasztság felbomlása az 1940-es években, könyve íródása idején még javában tartott, s úgy ítélte meg, hogy még néhány évtized kell elteljen, hogy teljesen lejátszódjék. Ekkor még biztos nem sejtette, hogy a történelem majd újra szünetet parancsol ennek a folyamatnak. V. A magyar parasztfejlődés sajátosságai A magyar parasztfejlődésnek voltak olyan különleges jegyei, melyek megkülönböztették azt más társadalmak fejlődési útjaitól. Erdei szerint a magyar parasztosodás eleve késve történt meg, s ez okból felszínesebb lett, s kevésbé hatotta át a társadalmat. A felszínesebb rendi formaképződéshez az is hozzájárult, hogy a magyar társadalmasulás Szent István idején utánképző jellegű

volt, vagyis egy már létező társadalomrendbe illeszkedett be a magyarság, s átvétellel alakított ki társadalmi formákat. 4 Továbbá az uralkodó mintegy kisajátította magának a jogot, s felülről építette a társadalmat, bizonyos társadalmi erők mellőzésével. Többekközött ez eredményezte, hogy a nomádkori hagyományok sokáig fennmaradtak. A lengyel helyzethez hasonlóan, a nemesség rendkívüli módon túlfejlődött: a magát a nemzet egészének tartó nemesség rendkívül széles és erős renddé szerveződött. Erdei szerint ez törvényszerűen odavezetett, hogy a parasztság mélyre kellett kerüljön a társadalom szerkezetén belül. Óriási távolság alakult ki paraszt és úr között A parasztság „társadalom alatti” világot képviselt: csak a termelést szolgáltatta, de nem vett részt a nemzet életében. Egy zárt, a külső hatásoktól sajátosan elszigetelt társadalmi formában élt a parasztság, s az egész társadalmi

intézményrendszer és a konvenciók együttesen konzerválták annak társadalom alatti helyzetét. A török háborúk után megindult új társadalmasulás is azt jelentette, hogy a következő társadalmi fejlődési szakaszok csak megkésve, jóval a nyugat-európai után jelentkeztek Magyarországon. Az iparosodás - , városiasodás -, polgárosodás késése hozzájárult ahhoz, hogy a mezőgazdasági népesség a falvakban maradjon és a rendi társadalmi formák fennmaradjanak. VI. A parasztság társadalmi környezetének átalakulása és annak következményei Mindeközben a parasztságot körülvevő társadalmi környezet átalakult. A társadalom különböző részeibe fokozatosan tört be a szélesedő technikai forradalom. A falvakat is elérte a technikai átalakulás, azonban Erdei arra a következtetésre jut, hogy a forradalom nem járhatta át egyenletesen az ország minden területét, hiszen akkor elő kellett volna idéznie a parasztság

polgárosodását. Ezzel összhangban fennmaradt a városok és falvak közötti „frusztráló” technikai szintkülönbség, ami hozzájárult ahhoz, hogy sok paraszt kedvét, vitalitását veszítette és sokan özönlöttek a városba. A 19. század végére a magyar gazdaság – a mezőgazdaság kivételével – kapitalizálódott. Következő lépésben ez a jelenség a mezőgazdaságot is kényszeríthette a kapitalizálódásra: a természeti gazdálkodásról és a személyileg kötött gazdaságszervezetről megtörtént a fokozatos átállás az árutermelésre. A piaci termelésre kellett áthangolni a paraszt gazdálkodást, s ez megszülte a specializálódás igényét, létrehozta a monokultúrákat. 5 A jogi környezet is megváltozott. A liberalizmus jogrendje a rendi személyi kötöttségek helyett a szabadság, egyenlőség és szabad mozgás szellemén alapult. Ezen elveket tükrözte a szabad és teljes földtulajdon jogának bevezetése, melynek

köszönhetően a föld ezentúl tőkévé, polgári tulajdonná válhatott a paraszt birtokában, s rengeteg lehetőséget biztosított azon tulajdonosok számára, akik kellő nagyságú földdel rendelkeztek, s élni tudtak ezekkel a lehetőségekkel. Ezzel szemben korábban a telkes jobbágy számára a föld birtoklása nem vonta magával a teljes rendelkezés és korlátlan használat jogát, s gyakran inkább kötöttséget, semmint szabadságot jelentett. A telkes jobbágy helyzetének előbb említett javulásával szemben, a volt zsellér, földtelen paraszt helyzete nehezebb lett: elesett a korábban neki járó földhasználat lehetőségétől, s munkás helyzetbe került. VII. A fennmaradt hagyományos társadalmi formák A környezeti változások ellenére a falu és a parasztgazdaságok megmaradtak. Igaz, a falu gazdasági közössége lazult korábbi szoros összefonódásaihoz képest; a jogi felszabadulás és a megváltozott társadalmi atmoszféra tompította a

rendi különbségeket a faluban. A technikai fejlődés pedig összekapcsolta a falvakat a városokkal, s csökkent a falvak zártsága, izoláltsága. Erdei szerint a falu mint társadalmi forma azért nem tudott felbomlani, mert az továbbra is technikailag elmaradott volt, a rendi hagyományok még túl erősen éltek, a magyar polgárság pedig – mely talán a reformok előmozdítója lehetett volna – nem fejlődött ki eléggé. A hagyományos parasztgazdaságok is fennmaradtak a gazdasági élet kapitalizálódása ellenére. A hagyományon, s nem a korszerű piaci ismereteken és szaktudáson alapuló termelés jellemezte ezen gazdaságokat. A kaotikus tulajdonviszonyok kaotikus birtokvezetést alakítottak ki, mely gátolta a fejlődést. Továbbá sokszor hiányzott a termelőhelyi üzem, s ez nehézkessé tette a termelést. A családtagok paraszti munkamorállal, fáradhatatlan odaadással dolgoztak. Nehéz időszakokban a termelés modernizálása, piaci viszonyokhoz

történő igazítása helyett a munka fokozásával és a fogyasztás visszaszorításával kívántak jobb termelési eredményeket elérni. Ezáltal még inkább benneéltek a paraszti formában, s inkább távolodtak a polgári életformától. 6 VIII. A paraszti társadalom különböző csoportjai – a polgárosodás folyamatának különböző lépcsői Bár a rendi formák ellenálltak a társadalmi átalakulás bomlasztó hatásának, azért kisebb-nagyobb mértékben változott a parasztság életformája. Hogy mely rétegek milyen mértékben engedtek a kapitalista világ átalakító, külső hatásainak képezi témáját egy külön, terjedelmes fejezetnek, melynek címe „Parasztok a mai magyar társadalomban”. Erdei Ferenc a paraszti társadalmat nagy csoportokra bontva tárgyalja, s a csoportokon belül is különböző alcsoportokat különböztet meg azok speciális helyzetét tekintve. A paraszgazdák birtokuk nagysága miatt idegen munkaerőre szoruló

paraszti csoport volt. Kellően nagy tőkével rendelkeztek ahhoz, hogy polgári életformát biztosíthassanak maguk számára, így paraszti konvencióik és polgári gazdasági helyzetük könnyen kerülhetett feszült ellentétbe. Közülük az úgynevezett jobbágyparasztok bár erős tulajdonosi öntudattal rendelkeztek, mégis görcsösen ragaszkodtak a hagyományos paraszti termelési módhoz, s hiányzott belőlük a vállalkozás és újítás képessége. Velük szemben a Kis-Alföld és NagyAlföld polgárparasztjai már igazi tőkés vállalkozókhoz hasonlítottak: vállalkozó kedvvel, polgári házzal a városban s a polgári kultúra elsajátításának folyamatában. Tehát míg a jobbágyparasztok parasztként éltek polgári társadalmi helyzetükben, a polgárparasztok már alig hasonlítottak a parasztokra, a polgárosodás előrehaladott fokán álltak. A kisparasztok nagy csoportja kispolgári gazdasági helyzetben élt. A parasztgazdákhoz viszonyítva

ők kisebb földterülettel rendelkeztek, s ez lehetett annak oka, hogy gazdasági helyzetük és a paraszti társadalmi forma között még nem feszült kibékíthetetlen ellentét. A kis méretű földterület szinte kötötte őket paraszti társadalmi formáikhoz. E nagy heterogén csoport egyik része inkább konzervatív paraszt volt, másik része a polgáribb településeken már a polgárosodás útján járt. A kisparasztok csoportjába tartozó kisgazdák a parasztság legfelső rétegét képezték, a nagybirtokos gazdák után következve. Életképes gazdasággal rendelkeztek, s nem kellett más birtokán munkát vállalniuk. Mégis hagyományos termelést folytattak, s Erdei szerint ennek oka a birtok relatíve kis méretében rejlett. Nagyobb részük életmódjában két kultúra ütközött: a polgári és a hagyományos paraszti. Erdei úgy látta, hogy ez a réteg valamiféle „idétlen átmenetiséget” testesített meg, s egyik szerepben sem mozgott otthonosan.

Sokan közülük a városba menekültek, hogy végérvényesen megszabaduljanak paraszti életmódjuktól. A kisgazdákkal szemben a kishaszonbérlők és törpebirtokosok bár önálló parasztok voltak, másnak is 7 dolgoztak. A haszonbérlő „önálló termelő, de terméséből résszel tartozik a föld tulajdonosának.” (Erdei 1941, 114) Ez a gazdasági viszony eléggé visszamutat a rendi időkbe: hiszen a bérlő növekvő haszonbér mellett mellékes szolgáltatásokat is kénytelen nyújtani a bérbeadónak, s így úrbéri jellegű a bérbeadóhoz fűződő viszonya. Továbbá ez a rendszer lehetővé tette, hogy a bérbeadó könnyen beleszólhasson a termelésbe. Ami a törpebirtokost illeti, az rendelkezik saját telekkel, de nem képes belőle megélni, s más gazdaságában is kell dolgoznia. Mindkét alcsoport igyekezett profitra termelni, de paraszt módon élt: sok munkával és szűkösen. A kisparasztok közül a leginkább kispolgári jellegű a

parasztkertészek rétege. Paraszti mesterségbeli tudással rendelkeztek, de vállalkozó, újító termelési módot folytattak. Más tekintetben is polgárosultak: sokat utaztak, polgári módon fogyasztottak Az eme nagy csoporthoz tartozó paraszt iparosok és paraszt kereskedők bár foglalkozásukat tekintve nem földművelőnek számítottak, paraszti konvenciók szerint éltek. A parasztmunkások képezik a harmadik nagycsoportot. A zsellér, a földtelen jobbágy utódai voltak. Helyzetük erősen kiszolgáltatottnak tekinthető: a munkásokhoz hasonlóan odaadó, szüntelen munkát vártak tőlük, s cserébe csak bért kaptak. A rendiség idején a földesúr még valamiféle védettséget és gondoskodást nyújtott a zsellérnek, ez azonban teljesen megszűnt később. Ahogy egyre több külső hatás ért el hozzájuk, növekedett azok száma, akik ezt a viszonyt nem érezték igazságosnak. Továbbá a parasztmunkások egyes rétegei, a napszámosok és szakmunkások

szabadabb életmódjukkal már egészen eltávolodtak a paraszti konvencióktól. A cselédek helyzete e-tekintetben változatos volt Közülük az uradalmi cselédek éltek legjobban elrekesztve a külvilágtól, s az úri ellenőrzés hatására legjobban beszorítva paraszti életformájukba. A parasztgazdák cselédei is mindenre kiterjedő ellenőrzésben részesedtek gazdájuktól. De őket talán több külső hatás érhette, mint az uradalmak cselédeit, s könnyebben lázadtak a paraszti formáik ellen. A polgári cselédek helyzete sem volt egységes. Egy részük szolgálatát paraszti módon végezve megőrizte paraszti formáit a szolgálat alatt, másik részük azonban – különösen azok, akik polgárosodottabb helyről érkeztek – Erdei fogalmazásában külső hatásokra „elromlott”. A summások is könnyen a „romlás” útjára léptek. Bár az év egy részében cselédként uradalmakon dolgoztak, télen viszont a falujukban éltek. Az uradalmakon

végtelenül sokat dolgoztak, s az a munkakényszer és ellenőrzés paraszti életmódhoz kötötte őket. Ám a faluban töltött idő alatt sok külső hatás érhette őket, mely paraszti helyzetükből való kitörésre lázíthatta őket. A paraszti munkások közül a napszámosok éltek legkevésbé kötött, szabad munkás helyzetben. Alkalmi munkát végeztek, sokat utaztak, rengeteg hatás érhette őket Életigényeik megváltoztak. Egyre inkább polgári mintákat követtek Mindeközben pedig 8 sokuk szakmunkássá vált. Az agrár szakmunkások főleg ott jelentek meg, ahol a termelés specializálódásának eredményeképpen nem voltak erősek a paraszthagyományok, például kertkultúrás vidéken. Jellemző volt rájuk, hogy hamar munkássá váltak, proletarizálódtak Közülük a kubikusok az állandó utazás, szabad élet hatására relatíve rövid idő alatt megszabadultak paraszti formáiktól. A kertmunkások pedig személyi kötöttségek híján, s a

mezőgazdaság viszonylatában magas bérek hatására gyorsan polgárosodtak. Az Erdei által ábrázolt paraszti csoportok helyzete igen széles skálán mozgott, mégis sikerült a falukutatónak három nagy csoportot, három tendenciát felvázolnia: a parasztgazdák potenciálisan a nagypolgárság felé mozduló csoport volt, a kisparasztok inkább a kispolgárság felé húztak tendenciájukban, míg a parasztmunkások bizonyos csoportjai egészen közel álltak a proletáriátushoz. Összefoglalóul, bár a polgárosodás folyamatában a parasztságot gazdasági helyzete rokonságba hozta a polgári társadalom különböző csoportjaival, s ez a lehetőség igen erős ösztönző tényezőként hatott polgárosodásuk folyamatában, a paraszti formákhoz való, változatos szintű kötődésük akadályozta e-folyamat teljes kibontakozását. Általában jellemző volt a parasztságra, hogy két ellentétes erő – polgári és paraszti kultúra – hatott életükre, s

került gyakran konfliktusba az egyéni sorsokban. Megváltozott polgári igények feszítették a merev paraszti kereteket. Erdei Ferenc szerint ez azt eredményezte, a parasztság tekintélyes tömegei fejlesztettek ki eltorzult, „romlott” paraszti kultúrát. Különböző eszközökkel – például születésszabályozás, láblóbáló élet – lázadtak a merev paraszti konvenciók ellen. Erdei azt sugallja, hogy ezek a válaszok nem építő jellegű magatartásmódok voltak, s inkább célt tévesztettek, mert nem vezettek polgári életformához. Továbbá sokan úgy oldották meg az ellentmondást megváltozott igényeik és szűk rendi kereteik között, hogy a városba áramlottak, mely magasabb életszínvonalat, béreket és társadalmi rangot ígért. Természetesen voltak olyanok is, akiknek megélhetése lehetetlenült el a faluban, s ezért hagyták el azt. Egyesek számára – valószínűleg azokról lehetett szó, akik rendelkeztek megfelelő nagyságú

szükséges tőkével - a kivándorlás jelentett alternatívát. IX. Polgárosodás vagy proletarizálódás; a 70-es évek szociológusai Erdei elméletéhez nyúlnak vissza Erdei Ferenc munkássága során fokozatosan távolodott el a polgárosodási elmélettől, s egyre balosabb irányt követve elérkezett arra az álláspontra, hogy szükségszerű a tejes parasztság proletarizálódása. Ennek ellenére az Erdei által alkotott polgárosodási 9 elmélet és kettős társadalom elmélet maradandónak bizonyult. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a magyar parasztság körében jelentkező későbbi jelenségek magyarázatához az utókor szociológusai Erdei polgárosodási elméletéhez is visszanyúltak, s azt igyekeztek továbbfejleszteni, adaptálni az új viszonyokhoz. A 70-es évek második felében egy új jelenség hívta magára a szociológusok figyelmét: vállalkozó elven működtetett családi gazdaságok jelentek meg Magyarországon. Juhász

Pál szociológus Erdei Ferenc polgárosodási elméletét használta előzményként, s vette kiindulópontnak, amikor megalkotta „a félbeszakadt polgárosodás” elméletét. Juhász szemléletében az Erdei által ábrázolt, a földreformot követően fokozódó polgárosodási hullámot a sztálinizmus befagyasztotta, s később a 70-es évek árutermelő családi agrárüzemei a félbeszakított polgárosodási folyamat folytatásaként értelmezhetőek. Felhasznált irodalom  Erdei Ferenc. A magyar paraszttársadalom Budapest, 1941  Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, 2033, 292-319  Szelényi Iván: Harmadik út? Polgárosodás a vidéki Magyarországon. Budapest, 1992, 65-77 10 Tartalom I. Erdei Ferenc és vizsgálódásának tárgya II. Megrekedt polgárosodás III. Objektív társadalmi formák versus elsődlegesen gazdasági-politikai érdekek által vezérelt

formaképződés; kettős társadalom IV. A nyugat-európai versus kelet-európai fejlődési út V. A magyar parasztfejlődés sajátosságai VI. A parasztság társadalmi környezetének átalakulása és annak következményei VII. A fennmaradt hagyományos társadalmi formák VIII. A paraszti társadalom különböző csoportjai – a polgárosodás folyamatának különböző lépcsői IX. Polgárosodás vagy proletarizálódás; a 70-es évek szociológusai Erdei elméletéhez nyúlnak vissza 11