Literature | High school » Hemingway - Az öreg halász és a tenger

Hemingway: Az öreg halász és a tenger Amerikai novellista, regényíró 1899. július 21-én született A 20-as évek végétől, 1927-től Floridában élt egy kis szigeten, kijárt a tengerre halászni. Sokat utazott, Afrika őserdőiben nagyvadra vadászott és bikaviadalokra járt Spanyolországba A polgárháború idején haditudósító 1940-ben Kubába költözött Kis hajójával a Karib-tengeren cirkált, és segítette az amerikai tengerészeket a német tengeralattjárók felkutatásában. 1944-től Angliában működött haditudósítóként, részt vett a partraszállásban 1954-ben repülőgépével lezuhant Afrika fölött, a világ már halottnak hite, amikor előkerült az őserdőből. Ugyanebben az évben Nobel-díjat kapott, mivel „új stílust teremtett a modern irodalomban”. Nem várta meg, amíg súlyosbodó betegsége elhatalmasodik rajta, 1961. július 2-án öngyilkos lett Verseket, novellákat és regényeket írt. Híres regénye a Búcsú a

fegyverektől 1929-ben jelent meg. A Kilimandzsáró hava (1936), a Gazdagok és szegények (1937), Akiért a harang szól (1940). Elementáris élménye a természet, azt az embert állítja középpontba, aki kényszerből is, de lényege szerint is küzd. A kék vízen című elbeszélés (1936) már elad egy hasonló esetet A halász ott is öreg, a hal ott is megvan, a cápák ott is jönnek, de a halnak majd a fele megmarad, mikor halásztársai rátalálnak a félig megzavarodott öregre. A kritika már az író alkotóerejének kimerüléséről kezd beszélni, amikor megszületik az eleven cáfolat: Az öreg halász és a tenger 1952. önéletrajzi indíttatású alkotás Santiago az első olyan figura, akiben hős és az írói erkölcsi követelmények maradéktalanul összefonódnak, ő az, akinek sorsában a beteljesülést, az erkölcsi győzelmet nem követi fizikai megsemmisülés, s akit az író szabadon enged töprengeni az élet, természet és ember dolgairól.

Valósághű és szimbolikus elemek együttéléséből csapódik ki a kisregény és Hemingway egész életművének humanista tanítása: „az ember nem arra született, hogy legyőzzék.” De az elbeszélés több a szállóigévé vált mottó illusztrálásánál. Santiago magatartása azt is sugallja, hogy az ember nem mondhat le a saját maga iránt támasztott igényekről. Számára nemcsak az eredmény a fontos, hanem az tudat is, hogy mindent megtett a ráeső feladat teljesítéséért. Az öreg halász ezért tud a sikertelen küzdelem után olyan nyugodt lélekkel elaludni Santiago együtt él a természettel, testvérének érzi a halat, mint a napot és a csillagokat is. Beszélget, barátkozik az állatokkal A halat butábbnak is, nemesebbnek is tartja saját fajtájánál Mikor csónakján morfondíroz magában, ezek a belső monológjai nem tűnnek írói fogásnak, hiszen helyzetének valószerű következményei. Különösen az ölés és az ezzel járó

bűntudat foglalkoztatja. Fáj neki, hogy ölnie kell, még bocsánatot is kér zsákmányától, de ebben nincs semmi szentimentalizmus. Az ember és az állat végzetének derűs tudatával elfogadja, hogy ez a világ rendje, de ebből nem lesz tragédia. Mégis örül, hogy a csillagokat, a Napot, a Holdat nem kell megölnie. Hemingway ebben az elbeszélésben is mellőzi a lélektani elemzést, a leírások csak a tárgyi világ bemutatását szolgálják, Santiagót cselekedeteiből és szavaiból ismerhetjük meg Az életművet összegző kisregény egyúttal Hemingway alkotói módszerének, prózaépítésének is összegzése: „Ez a könyv ezer lapnál is hosszabb lehetett volna, leírhattam volna a falu öszszes lakóit, az összes folyamatokat, miből éltek, hogyan születtek, nevelkedtek, szaporodtak stb. Ezt is kihagytam Kihagytam minden történetet, amit a halászfaluról tudtam De a tudásból áll össze a jéghegy víz alatti törzse Én mindig a jéghegy-elv

szerint igyekszem írni Minden kiemelkedő résznek hétnyolcad rész felel meg a víz felszíne alatt. Az ember mindazt elsüllyesztheti, amit tud, és ez csak erősíti a jéghegyet. Ez az a rész, ami nem látszik ki a vízből Ha azonban az író, azért hagy ki valamit, mert nem ismeri, akkor lyuk marad a történetben” A jéghegy-elv tehát azt jelenti, hogy az írónak minél nagyobb élményanyagból minél kevesebbet kell felhasználnia, a prózamű megalkotása során. Ügyelve, hogy a minél kevesebb szóval megjelenített élményanyag érzékeltesse a mögötte rejlő - a jéghegy víz alatti törzseként láthatatlanul maradt - kimondatlan tartalmakat. Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger Santiago – az öreg halász manolin – a fiú A mű egy tízegynéhány soros bevezetővel indul, mely elmondja mindazt, ami eddig történt: „A halász már öreg volt, kis csónakján egyedül halászott a tengeren, a Golf-áramlat mentén, s immár nyolcvannégy

napja, hogy nem fogott semmit. Eleinte, negyven napig egy fiú is vele ment mindig. De aztán, hogy negyven napig nem fogtak semmit, a fiú születi azt mondták, hogy az öreg most már igazán és végérvényesen salao, ami a legsúlyosabb szó a balszerencsés emberre, úgyhogy a fiú, parancsukra, ettől fogva egy másik hajóval ment halászni, és fogtak is mindjárt az első héten három nagy halat.” A fiú azonban nem csak ezt a negyven napot töltötte az öreggel. 5 éves volt, amikor Santiago először kivitte magával a tengerre, s azóta elválaszthatatlan jóbarátok lettek. A fiú, ahogy telt az idő egyre inkább gondoskodott az idősödő Santiagóról. Élelmet, kávét, újságot vitt neki minden nap, s kedvenc beszédtémájuk a baseball. A 85. napon a halász immár magában evez ki a tengerre, messzire megy, mert eljött az ősz, a nagyhal ideje. Az óceánon a fregattmadár jelezte számára, hogy nagy zsákmányt rejt a víz mélye. A sejtése beigazolódott

Horgára akadt egy nagy hal, amely jó két napon át vonszolja őt csónakostul. A harmadik napon sikerül elejteni a zsákmányt, s megindul a hazasegítő paszszátszél is Ám jönnek a cápák (1 nap: egy; 2 nap: kettő; 3 nap: egy; 4 nap: kettő; 5 nap: egy egész raj), melyek közül jó néhányat hősies küzdelemben megöl Santiago, a partra azonban már mégis csak a nagy hal csontvázával tér vissza. Kezei tönkrementek a hal súlya alatt, szervezetét igen megviselte a tengeri kaland. Manolin, az érte aggódó fiú szinte sírva fakad, amikor meglátja állapotát. Kávét hoz neki, őrzi álmát, s kijelenti, hogy ismét együtt fognak halászni, mert még nagyon sokat kell tanulnia az öregtől. Santiago azonban már alszik, s ismét oroszlánokkal álmodik, mint eddig szinte minden éjjel életében Santiagón külsőre is igen látszottak az öregség jelei: teste elgyötört volt, válla széles a rengeteg munkától, arcát a nap sütötte barnára, bal keze

órákon át zsibbadt, mégis tartotta a halat, testén egymást érték a kötél vágta sebek, a kevés alvás miatt beszéde zavarodott volt, hangos beszédével pedig magányosságát igyekezett legyőzni