Literature | High school » József Attila első költői korszaka

József Attila első költői korszaka József Attila (1905-1937) a 20. századi magyar költészet kimagasló alakja, költészete a magyar líra egyik csúcsteljesítménye. 1922 szeptemberében – a szegedi „Színház és Társaság” című folyóiratban – jelent meg először nyomtatásban verse, majd az év végén napvilágot látott első kötete, a „Szépség koldusa”. 1923 elején néhány versét már a „Nyugat” is közölte, 1924-től pedig a „Népszava” adott számára folyamatos publikálási lehetőséget. Egyetemi hallgató volt, amikor 1925 januárjában megjelent második kötete, a „Nem én kiáltok”. Első kötetein a hagyománytagadó modernista iskolák együttes hatása érződik. Korai verseiben és a „Szépség koldusaiban” meghatározó a nyugatos hang (Ady, Kosztolányi, Juhász Gyula hatása), mind tematikában, mind beszédmódban egyaránt érzékelhető. A „Nem én kiáltok” kötet eltávolodást jelez a nyugatos

poétikától, erőteljesebbé válik az avantgárd hatása. A kötet címadó verse eredeti, egyéni hangjával emelkedik ki, egy költői program. A költői hivatás újszerű hitvallását fogalmazza meg Első és utolsó két mondata nem ellentétet, inkább összetartozást fejez ki. A versben kozmikus világszemlélet jut kifejezésre. A költő valami feltartóztathatatlan, elemi erejű változás közeledtét jelzi, ezt jeleníti meg költői képekben. Nem tudja, mit hoz ez a változás, borzalmas veszélyeket-e vagy nagyszerű lehetőségeket. Várja is, meg retteg is tőle Menekül a közelgő vihar elől: el akar tűnni, a dolgokba szeretne belesimulni. A „menekülés-rész” nyolc sorának 2 személye önmegszólítás, de a többi „szegény”-hez is szól, s a menekülés is a szegény emberek közösségéhez vezet. A versben megszólal az emberek közösségében és a világban való feloldódás vágy. A lírai én valami kozmikus megváltásra vár, a

megőrült sátán ellen segítségül hív minden létezőt: „Ó gépek, madarak, lombok, csillagok!”. Ezek a költői fogalmak később egész költői világának jellemző motívumaivá nőnek, mint ahogy a tisztaságot, átlátszóságot, ártatlanságot kifejező forrás, üveg, gyémánt, fürösztés is. A sok ige mozgalmassága, ezek a képi és nyelvi kifejezések is az expresszionizmust idézik. Vers szimultán technikával egyszerűen egymás mellé helyezi a képek sokaságát. Első költői korszakának néhány évében József Attila a tiszta költészet megvalósításával kísérletezett. Ekkor írt verseit a költészet öncélú szépségére való igény, a merész, ám tudatos választással létrejövő képalkotás, a kihagyás és a szabályos forma megtartása jellemzik. Ilyen költemény például a „Klárisok”. 1929-ben megismerkedik élete egyik legnagyobb szerelmével, Vágó Mártával, aki egy művelt, felvilágosult, értelmiségi családból

származott. Hamarosan rádöbben, hogy nem tud megfelelni a Vágó család elvárásának, képtelen józan polgári életet élni. Ennek a szerelemnek az emlékét őrzi a „Klárisok” című műve A 4 versszakos költeményben egyetlen ige sincs, melléknév is alig. Így a főnevekből megalkotott vers igen talányos. A kétütemű hetes és a 3 sorok négyes magyaros ritmusa, a toldalékokból képzett bokorrímek rímtelen sorvéggel való megtörése nyugtalanító hangulatot kelt. A „Klárisok” olyan alkotás, amely tudatos megszerkesztettségével és képalkotásával nem feltétlenül értelmünkre, sokkal inkább befogadói érzékenységünkre, a szép iránti fogékonyságunkra hat. A szerelmi lírák közé tartozó vers alaphelyzete az udvarlás A vers beszélője kedvese testrészeinek felidézéséből termeti meg a látványt, amelyek valamilyen díszítő, a női szépséget hangsúlyozó „kiegészítők” (klárisok = gyöngysor, aranyöv) hordozói, vagy

éppen vágyat ébresztő, egyszerre eltakaró-megmutató ruhadarabbal kiemeltek (szoknyás lábad). A látvány felidézése minden esetben a díszítő elemek megnevezésével kezdődik, ez kölcsönöz kiemelt szerepet a tárgyaknak, amelyek közös jellemzője, hogy körülölelik a nőt. Az 1. versszak képei ellenpontozzák a látványelemet: a díszítő kellékekkel (klárisok) megfeleltethetők (békafejek, báránygané) egyre közelebb kerülnek a rúthoz. Így együttesen groteszk hatást kelt. A 2 versszak képe a lírai énre vonatkozik A lírai én léthelyzetének József Attila első költői korszaka 1 fenyegetettségét, szorongatottságát mutatja be (kenderkötél nyakamon). Az egész verset átfogó disszonancia oka talán abban rejlik, hogy a lírai én kételkedik a szerelem beteljesülésében, bizonytalan a kapcsolat jövőjét illetően. (A vers-ékszer metafora irodalmi toposz, Baudelaire költészetében épp úgy megtalálható, mint a

nyugatosoknál, ill. József Attila korai verseiben is többször előfordul.) József Attila néhány provokatív hangú költeménye erős indulatokat keltett. A költő 1929-ben új kötettel jelentkezett, Szegeden látott napvilágot a „Nincsen apám, se anyám”. Ebben a kötetben jelent meg az 1925-ben írt, egyik legismertebb műve, a „Tiszta szívvel”. Ignotus, a „Nyugat” kritikusa „gyönyörű szépnek” találta, Horger Antal, a szegedi egyetem nyelvészprofesszora felháborítónak, botrányosnak ítélte. Az 1. versszak meghökkentő felsorolást tartalmaz Erőteljes felütését a létige jelen idejű tagadó alakjának verskezdő pozícióba emelése eredményezi, a továbbiakban pedig 7szer szerepel a se tagadószó, kiemelt helyzetben. A tagadószerkezetek kétféleképpen értelmezhetőek: 1. A lírai én léthelyzetének leírásaként értelmezhetjük Akkor ennek meghatározó jellemzője a minden értéktől és emberi kapcsolattól való

megfosztottság, a kitaszítottság, a hiány, a személyes lét veszélyeztetettsége. Így a beszélő magatartását panaszként érzékelhetjük. 2 A lírai én létszemléletének megfogalmazásaként értelmezhetjük Akkor maga a tagadás jelentheti a biztos világnézeti fogódzók hiányát, vagy azok megkérdőjelezését, tagadását. A 2 versszak 3 sora az előzőekhez képest váltást jelez, a lírai én egyetlen birtokolt és vallott értékeként a fiatalságát nevezi meg. A fiatalsághoz az irodalmi hagyományokban gyakran kapcsolódik a hatalom képzete, hiszen a benne rejlő életerő, teremtőerő a lehetőségek be-és kiteljesedését hordozza. A vers beszélője azonban azt a lehetőséget is fenntartja magában, hogy az ördöggel alkut kössön, az életerőt rombolásra használja. A „betörök”, „ölök” társadalmi normákat áthágó, pusztító cselekvéssorra mindvégig éles ellentétet képez a lírai alany tényleges, öntörvényű

értékrendszerével. A vers beszélője önmagát az igazság, a szépség és a tisztaság letéteményeseként tekinti. Ez csak úgy lehetséges, ha tettei nem önszántából fakadnak, hanem az ellehetetlenülő léthelyzetből kényszeresen következnek. A „halált hozó fű terem” sor eszerint a személyes kudarcából fakadó (népi átokmondásokkal rokonságot tartó) keserű ráolvasás. A zárlat értelmezhető fenyegetésnek, de felidézhet az olvasóban a lírai én versbéli sorsa iránti szánalmat, vele való együttérzést is. József Attila költészete példa és mérték lett, s ez a hatás máig élő. Ady a 19 századi világkép megrendülését élte át a 20. sz küszöbén, József Attila már az Ady tapasztalataival is dúsított 20. századi világképét, amelyben a társadalom és az egyén sorsa még kiélezettebben vetődik fel. Nemcsak saját korának, hanem az utána következő korszakoknak, az egész 20 századnak az alapkérdéseit tudta

költészetének fő mozgatójává tenni, méghozzá a korban lehetséges poétikai eljárások szintézisének megteremtésével. József Attila első költői korszaka 2