Literature | Studies, essays, thesises » Formanek Zsuzsanna - Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján

Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján Konzulens tanár: Készítette: Dr. Szántó Gábor Formanek Zsuzsanna ELTE BTK főiskolai A. E Magyar Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 2. Bevezetés Sokan, sokféleképpen elemezték már Henrik Ibsen és Lev Nyikolajevics Tolsztoj műveit, én most mégis próbát teszek; ha nem is teljesen új, de más szemszögből; a szerzők nőalakjainak jellemzésén keresztül szeretném bemutatni e két író jellemábrázoló művészetét. Gimnazista korom óta legkedvesebb olvasmányaim között tartom számon Nóra és Anna Karenina történetét. Többször olvastam és rengetegszer végiggondoltam már a művekben lezajló eseményeket, megpróbáltam a szomorú (sőt tragikus) sorsú asszonyok szemével látni, elképzelni, én vajon mit tettem volna a helyükben, hogyan éltem volna tovább az életem Természetesen XXI. századi nőként merőben

mások a lehetőségeim, jogaim, egészében véve az egész életem, mint a regény, illetve a dráma hősnőié, így nem feltétlenül tudok objektív véleményt alkotni, bármelyikük helyébe is próbálom képzelni magam. A nők társadalmi helyzetének, jogainak változása az ókortól a XIX. századig A nők családi, társadalmi és politikai állapotával kapcsolatos kérdések megoldása a XVIII. század utolsó negyedéig az egyes társadalmak hagyományai szerint történtek, ekkor kezdték újabb törvényekkel szabályozni a nők jogait, lehetőségeit Korábban igen nagy szerepe volt az anyagi javaknak, gyakran előtérbe kerültek a nők oltalmával szemben. Jobbára a család nőtagja, vagyis a feleség, a leány, illetve a nővér részesült a védelemben, sohasem „a gyenge nő”, s az oltalom rögtön megszűnt, amint az asszony megözvegyült, illetve valami miatt a családi kötelékből kikerült. Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a

Nóra (Babaház) alapján 3. Ezzel szemben a XIX. században a „nőkérdést” egyre inkább a családi kötelékekre való tekintet nélkül, csupán a nemi különbség alapján kívánták törvényes intézkedésekkel szabályozni. Az ókorban a nők minden tekintetben a férfiaktól függtek, a gyermekekkel és a rabszolgákkal együtt a családfőnek voltak alárendelve. Apjuk, férjük szabadon rendelkezhetett velük, akár egy vagyontárggyal, a családfő halála után, az örökség részeként a család következő legidősebb férfitagjának fennhatósága alá kerültek. Az ókori törvények szinte teljes mértékben meghatározták a nők mindennapjait. Nem csak azt írták elő, mikor mutatkozhatnak az utcán, de megszabták mikor, milyen ruhát, ékszert viselhetnek, stb. Az asszonyok életük végéig gyámság alatt voltak kénytelenek élni, mások rendelkeztek életükről és vagyonukról. 1 A római nők helyzete csak részben tért el, bár a „család

anyjaként” tisztelet övezte őket, férjükkel azok vagyonán is osztoztak és többé-kevésbé egyenrangú társak voltak, a házasságon kívül még mindig életük végéig gyámság alatt életek. A kereszténység első századaiban a vallás törvényei a családban azonos kötelességeket róttak a házastársakra és azonos jogokkal is felruházták őket. A középkorban a keresztény egyház Mária-kultuszának köszönhetően, a lovagrendek nők iránti (szinte kötelező) tisztelete, jócskán megváltoztatta a nők helyzetét. Ez az „előírt” önfeláldozás azonban mindössze a nők társadalmi, illetve családi helyzetére vonatkozott, jogaikat még mindig figyelmen kívül hagyták. A XIX. században részben a jogegyenlőség elméletét alkalmazva, a családi állapotra való tekintet nélkül igyekeztek a nőkérdést megoldani. 1 Pallas Nagy Lexikona, Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság, Budapest, 1897, VI. kötet Tolsztoj és Ibsen

nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 4. Az Amerikai Egyesült Államokban 1848. július 19-én Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton a nők egyenlő jogaival foglalkozó konferenciát hívott össze. A New York állambeli Seneca Fallsban megtartott tanácskozáson nyilatkozatot adtak ki, mely síkra szállt azért, hogy a nők bárhol tanulhassanak, bármilyen pályát választhassanak (az első női orvos 1849-ben Elizabeth Blackwell, az első képzett női teológus 1850-ben Antoinette Brown volt), valamint a válás szabályainak megváltoztatásáért, a nők választójogáért és a tulajdonhoz való jogukért (mert mindaddig az asszony minden jövedelmével és vagyonával a férje rendelkezett). Egyszeriben egész Európa érdeklődni kezdett a női egyenjogúság eszméje iránt. Egymás után jelentek meg a „nőkérdést” érintő, taglaló alkotások, mint például: John Stuart Mill angol filozófus írása: A nők függőségi helyzetéről

címmel (Tolsztoj és Ibsen egyaránt olvasták, ismerték ezt az alkotást), vagy Jules Michelet francia történetíró műve: A nő, a család. Természetesen akadtak olyanok is, akik nem értettek egyet az új eszmékkel, ragaszkodtak a korábban elfogadott elvekhez. Alexandre Dumas „L’homme – femme” („Férfi – nő”) című regénye 1872-ben jelent meg. „Ebben a szerző meglehetősen konzervatív nézeteket vallott a házasságról, mint például: a házasság- háromszög, amely Istenből, a férfiból és a nőből áll. A nő alacsonyabb rendű teremtés, tele van kicsinyes kíváncsisággal és állandóan kész a csalásra Menekvése a családban van A férfi felelős a nő sorsáért, a feleség csak eszköz a kezében: alkotóerejének tükörképe. Dumas szerint a férj kötelessége, hogy erkölcsileg nevelje a nőt, ha mégis elbukik, lehetőség szerint bocsásson meg neki, és térítse vissza a helyes útra, ha ez lehetetlen, ölje meg.” 2 2

Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj világa, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987, 144. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 5. A XVIII. század közepétől a nők helyzete javulni kezdett, egyre több lehetőségük nyílt a művelődésre, tanulásra; a XIX. századi „emancipációs harcok” is egyre inkább arra ösztönözték az asszonyokat, hogy ismerjék meg képességeiket, fejlesszék tudásukat, küzdjenek jogaikért, ragadják meg a különböző kínálkozó lehetőségeket. Írónők a XIX. században A XIX. század elejétől egyre több női íróval találkozunk a világirodalomban Írásaikban nőtársaik érdekeiért, jogaiért harcoltak, társadalmi problémákat elemeztek, bemutatták környezetüket, mindennapi életüket. A brit írónő, Jane Austen (1775-1817) írásaival a realista társadalmi regény fejlődését segítette elő. A vidéki élet szépségeit és árnyoldalait szubjektív nézőpontból tárja

az olvasó elé. Regényeiben bemutatja a korabeli kisnemesség és polgárság önhitt igénytelenségét és erősen bírálja a nemesi előjogokat Fanny Lewald (1811-1889) regényeiben a nők saját életre való jogáért, függetlenségéért, illetve a nő és férfi közötti egyenlőségéért szállt síkra. A német írónő, Bettina von Arnim (1785-1859) műveiben a társadalom kiszolgáltatott tagjainak támogatásához nélkülözhetetlen teendőkről és a porosz állam kritikájáról szólt. A XIX. század írónői jó néhány akadályba ütköztek pályájuk során, ennek ékes bizonyítéka többek között az is, hogy a három Brontë-nővér – Charlotte (1816-1855), Emily (1819-1848) és Anne (1822-1849) – még kénytelen volt férfi álnév mögött meghúzódni, alkotni. Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 6. Charlotte Brontë, Jane Eyre címet viselő regényében szintén a nők jogaiért harcol a hivatás

és a szerelem (tehát nem csupán a házasság) területén egyaránt. Alkotásaik megkapó stílusának köszönhetően a Brontë- nővérek életműve – annak ellenére, hogy a hátterükben meghúzódó társadalmi problémák napjainkban már (szerencsére) aktualitásukat vesztették – könyv és film formában egyaránt mindmáig rendkívül népszerűek. Nőalakok a XIX. század irodalmában A XIX. század polgári irodalmában egyre jelentősebbé vált a nő személyisége. A nők önállóbbak lettek, céljuk egyre inkább az önmegvalósítás Ennek következtében a század irodalmában a nőalakok részben sokrétűbbek, részben mindennapibbak lettek, abban az értelemben, hogy archetipikus jellegük háttérbe szorult, elrejtették ezeket a vonásokat a köznapi élet, a hétköznapok sivárságai, az aktuális körülmények, az éppen ható kulturális minták A mindennapi élet sodrásában elvesztek a nagy „típusok”, vagy legalábbis „elbújtak”.

Új társadalmi rétegeket ábrázoltak a szerzők, új dilemmák szorítják háttérbe a nagy szenvedélyeket. Ilyenek például a nő önálló hivatásválasztása (mely lehet maga a művészet is), a „babaházba” szorítottság, a rangkülönbség, vagy épp a perdita sors. A rangkülönbség nem gátolta szerelmek megszületését, csak a szerelmesek sorsa alakult másképpen. A nyomor, amely a nőket testük áruba bocsátására kényszerítette, lehetővé tette a bukott, de megváltódott nő újfajta ábrázolását. Az önálló hivatásválasztás pedig együtt járt a múzsa szerepének megváltozásával is A XIX. század egyik jelentős irodalmi művében, Schiller Ármány és szerelem című drámájában Lujzát és Ferdinándot a társa- Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 7. dalmi rangkülönbség választja el egymástól. Lujza a drámairodalom első jelentős polgári hőse származása kivételével minden

tekintetben méltó a herceghez, Ferdinándhoz Értékeire büszke, öntudatos lányként nem hajlandó megalkuvóvá válni Nem lesz ágyas és nem fogad el pénzt azért, hogy lemondjon szerelméről. Ellenben ha Ferdinánd is úgy akarja, háttérbe vonul. A társadalmi különbségek közelítésének szándéka viszont itt is pusztulást hoz. Az ellentétes közegek ütközése a szerelmesek szerencsétlenségéhez vezet. Fordított értelemben megismétlődik Lujza és a herceg tragédiája Emily Brontë Üvöltő szelek című regényében. Catherine Earnshaw és Heatcliff, az 1847-ben megjelent darab szerelmespárja nemcsak társadalmilag, hanem kultúrájukban és vágyaikban is eltérnek egymástól. Mindent elsöprő szenvedély ébred köztük, de mindent elsöpör az eredendő összetartozás. Bár megpróbálják, mégsem tudnak elszakadni egymástól. Cathy erős ragaszkodása – amellett, hogy maguknak és környezetüknek is rengeteg szenvedést okoznak –

mindkettőjük pusztulásához vezet. Akárcsak megalkotója, Emily Brontë (aki a haworthi lelkész lányaként zárt és magányos közegből kilépve lesz a világirodalom egyik legjelentősebb alkotójává), hősnője Cathy – mindent uraló erejével, szenvedélyével, energiájával szintén – különleges egyénisége a világirodalomnak. Merőben eltérő szereplő Rebecca Sharp, Thackeray szintén a XIX. század közepén (1847-ben) megjelent regényének, A hiúság vásárának hősnője. Az első azon regényhősnők sorában, kiknek számára az érvényesülés, a társadalmi helyzet elsődleges. Rebecca (Becky) nehéz körülmények között kezdi életpályájának kialakítását és nem a házassággal elérhető társadalmi helyzet az elsődleges célja. Ezért tehát sokszor alávaló eszközök használatára kényszerül, s ezt nem is szégyelli. Pletykás és hiú, agresszív, de ez nem kizárólag az ő hibája, hanem környezetéé is. Sznobsága

egyszersmind a felfelé igyekvés eszköze Mindenképpen újdonság a világirodalomban, Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 8. és valószínűleg szintén újszerű jelenség a XIX. századi társadalomban is Megint más nézőpontból fontosak az orosz irodalomban sokoldalúan bemutatott nőalakok. Néhányan közülük voltaképpen bukott nők, akiket a családjuk iránt érzett tisztelet és szeretet, valamint a társadalmi helyzetük kényszerít arra, hogy testüket eladják, szívük azonban tiszta, és hatalmas lelkierővel bírnak. Ők jól tudják, miként vezethetnek rá másokat arra, hogyan kerülhetnek közelebb az emberi lét rendeltetéséhez, miképpen változtatható meg az élet. Két legkiemelkedőbb képviselőjük Tolsztoj Feltámadás című regényéből Katyerina Maszlova, illetve Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényéből Szonya Marmeladova. Katyerina igen összetett egyéniség; mivel

elcsábítója magára hagyta, arra kényszerül, hogy áruba bocsássa magát. Katyerina további életével hívja fel a csábítója figyelmét arra, hogy másképpen kell alakítania sorsát. Végül önnönmaga is megtisztul, hisz elfogadja a férfi áldozatát Az utóbbi hölgy, Szonya Marmeladova legjelentősebb személyiségvonása a gyengéd, jámbor szeretet, melynek segítségével rádöbbenti Raszkolnyikovot vétkének súlyára és arra, hogy méltó büntetését mindenképp vállalnia kell. Végül azzal váltja meg a fiút, hogy bűnös kedvese után megy a száműzetésbe. Anna Karenina és Nóra – a világirodalom két szintén jelentős, tragikus sorsú nőalakjának – bemutatására, jellemzésére, összehasonlítására a későbbiekben, dolgozatom „Tolsztoj és Ibsen nőalakjainak összehasonlítása különös tekintettel Anna Karenina és Nóra alakjára” című fejezetében térek ki. Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra

(Babaház) alapján 9. A szerzők rövid bemutatása Lev Nyikolajevics Tolsztoj Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910) az orosz ifjúság bálványa volt, sokszínűen ábrázolta hazája társadalmát és honfitársai lelkületét. Alkotásai kísérletet tesznek a lélek, a misztikus szenvedélyek és a társadalmi lázadás rugóinak feltárására Tolsztoj a felvilágosodás filozófusa, Jean Jacques Rousseau és a sajátosan értelmezett kereszténység hatása alatt állt Az élet értelmét kereste, bírálta a társadalmat és a civilizációt, elutasította az esztéticizmust, az állam és az egyház bármilyen formában megnyilvánuló önkényét. Regényeiben aprólékos pszichológiai képet fest a társadalomban élő emberről. Az író tizenhat éves korától haláláig naplót vezetett, mely végül tizenhárom kötetet tett ki. „Az önelemzés és a belső tökéletesedés vágya készteti a folytonos önvizsgálatra, s az önmagával folytatott

küzdelemből regényhőseinek is bőven jut »anyag«, lélekrajzainak mélysége e személyes tapasztalatból adódik.” 3 Szofja Andrejevna Breszt (egy moszkvai orvos lányát) 1862ben vette feleségül; e házasságból hat gyermek született. Szonya gyakran segített férjének, kéziratokat másolt, többek között az Anna Karenina megírásában is közreműködött. Tolsztoj legismertebb művei: Gyermekkor (1852), Serdülőkor (1854), Ifjúság (1857), Szevasztopoli elbeszélések (1855-1856), Három halál (1859), Háború és béke (1865-1869), Anna Karenina (1875-1877), Ivan Iljics halála (1886), Feltámadás (1899), Shakespeare és a dráma (1906), Nem hallgathatok (1908). 3 Dukkon Ágnes: Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála – Matúra klasszikusok Light. Raabe Klett Kiadó, 1998, 3. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 10. Henrik Ibsen Henrik Ibsen (1828-1906) a „Gondolatok Színházának” megteremtője,

meghatározó hatással volt az európai színjátszásra és Joyce esztétikájának kialakulására. Szüntelenül társadalmi és filozófiai kérdéseket vetett fel másoknak és önmagának Ibsen a „modern dráma szülőatyja”. Drámái polgári drámák, műfajuk szerint sem nem tragédiák, sem nem komédiák, még csak ezek keverékei sem. Hősei nem hősök, „csak” emberek, hétköznapi polgárok. A polgári dráma megteremtése mellett az ő nevéhez fűződik még a realisztikus színjátszás századvégi szintézisének megteremtése is a „bulvár” és a „naturalista” színház eredményei alapján, valamint a köznapi és a szimbolikus szféra különleges dialógusvezetésben való egyesítése, illetve az analitikus drámai építkezésmód tökéletesítése Műveiben gyakran vet fel kérdéseket, melyekre a választ legtöbbször az olvasótól (nézőtől) várja. Önmagában már ez az írói módszer is merőben újnak számított a modern dráma

születésének hajnalán, de a szerző még ennél is tovább ment. Olyan témákat vetett papírra (és vitt színpadra), melyek a korabeli illem szerint még gondolatban sem fordulhattak elő, hatalmas megdöbbenést (megbotránkozást) keltettek. A nemiség, a szexualitás nem volt művészi téma, ám Ibsen óta helyet kapott a színpadon is. Szokatlan témáihoz szokatlan módszert is választott, szimbólumok segítségével jelenítette meg mondanivalóját Szimbolista drámái közül legismertebbek a Peer Gynt (1867), a Nóra (Babaszoba, Babaház 1879), a Vadkacsa (1884), a Hedda Gabler (1890), a Solness építőmester (1892), valamint A tenger vonzása (1888). Legvakmerőbb műve pedig a Kísértetek (1881), mely sokak szerint a Nóra ellenpontjaként született. Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 11. A merőben új témák, a szimbolista ábrázolásmód és a kérdező stílus nem tette Ibsent azonnal sikeressé,

elismerést inkább az utókortól kapott. Néhány szó a művekről, valamint keletkezésük körülményeiről Anna Karenina Szofja Andrejevna naplójában arról számol be, hogy Tolsztoj először 1870. februárjában tett említést neki egy a képzeletében kialakult képről, egy arisztokrata asszonyról, aki saját hibájából vész el. Tolsztoj 1873. március 18-án kezdett hozzá az Anna Karenina megírásához. Az írással igen lassan haladt, munkáját családi problémák, tragédiák sora lassította (három gyermekének és két nagynénjének halála; két éven belül öt temetés) „Az alkotói válsághoz járul egy keserű filozófiai-etikai pesszimizmus, amely eredendően megvolt Tolsztojban, s amelyet Schopenhauer és Hartmann tanulmányozása tovább fokozott benne.” 4 „1876 végétől aztán felgyorsul és folyamatossá válik az alkotó munka. Ekkortájt írja Szonya a húgának, Tányának: »Végre írjuk már az Anna Kareninát, amúgy

istenigazából, vagyis megszakítások nélkül. Ljovocska fel van ajzva, nem érdekli semmi más; minden nap végez egy fejezettel; én buzgón másolok«” 5 A regény először folytatásokban 1875-1877 között jelent meg a Russzkij Vesztnyik című folyóiratban. „A közvélemény rendkívüli érdeklődéssel várta a folytatásokat, s a visszhang is elismerő volt. A 4 Bakcsi György: Öt orosz regény, Tankönyvkiadó, Budapest, 1989, 246. o 5 Hamar Péter: Lev Nyikolajevics Tolsztoj. Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft, 54. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 12. legjelentősebb kortárs-író, Dosztojevszkij (akivel Tolsztoj soha nem találkozott) így summázta véleményét: »Az Anna Karenina tökéletes műalkotás, mely a legjobbkor született, s gyökeresen különbözik mindattól, ami most Európában napvilágot lát; eszméje teljesen orosz. Van valami ebben a regényben a mi új szavunkból, melyet

Európa még nem hallott, s amelyre nagy szükségük lenne a nyugati népeknek, bármilyen büszkék is.«” 6 A folyóirat megtagadta a VIII. befejező rész közlését, így Tolsztoj önállóan adta ki azt A mű teljes, végleges kiadása, először 1878-ban látott napvilágot könyv alakban. „Az Anna Karenina képek és gondolatok összefüggő láncolata, és a művészetben csupán az összefüggéseknek ez a labirintusa képes kifejezni az élet lényegét, azt, amit a művész ki akart fejezni.” 7 Társadalmi regény, melyben Tolsztoj különös érzékkel ábrázolja a boldogságra törekvő fiatal nő tragédiáját, akit végül is saját érzései kergetnek a halálba. A mű egy házasságtörő kapcsolat viharainak szembeállítása egy „normális” házasság nyugalmával, melyben a társadalmi képmutatás és a szerelem illúziója egyaránt lelepleződik. A címszereplő szenvedélyének, szerelmének, tragédiájának érvénye egyetemes – az emberi

érzelemvilág bonyolultságáról rajzolt tolsztoji kép – akárcsak a Háború és béke monumentalitása – páratlan. Annát sokalakos társasági tablóban mutatja be az író: Moszkvába bátyja házassága válságát jön elsimítani – bálok, udvarlások, kérők és hozományvadászok körében tűnik fel a szép, szürke szemű, pétervári hivatalnokfeleség. Vronszkijt, a gárdatisztet első látásra megragadja az asszony. Hirtelen támadt kapcsolatuk mind6 Hamar Péter: Lev Nyikolajevics Tolsztoj, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 60. o 7 Viktor Sklovszkij: Tolsztoj, Gondolat Kiadó, Budapest, 1978, 296. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 13. két embert zuhanásszerűen sodorja a szerelmi szenvedélybe: Annát az idős férj, gyerek, társadalmi tisztesség, szeretőjét viszont a karrier, a hírnév csak ideig-óráig tarthatja vissza. A hősnőt a gyermekágyi láz, a fiatal katonatisztet a

megkísérelt öngyilkosság ragadja majdnem el. Külföldre utaznak, vállalják a megvetést, a kihívó lázadást. Az olaszországi út után a megszokás, a köznapi elhidegülés jelei mutatkoznak Vronszkijon – Anna azonban erre az érzelemre tette fel életét, úgy érzi, mindent feláldozott; s büntetésül, bosszúból, s az elkeseredés kiúttalanságában öngyilkos lesz. A mű társadalmi problémái Konsztantyin Levin eszmekeresésében is kifejeződnek. Az események menete végül is szétrombolják Levin utópista illúzióit Sokak szerint Levin alakja nem más, mint Tolsztoj-önarckép. Ezt támasztják alá a szerző életrajzával jobbára megegyező események, részletek Levin életében, valamint a szerző keresztnevéből levezethető név (Lev ~ Ljova Levin) „Tolsztojt a házasság és a család problematikája különösen foglalkoztatta; témái közül ez a legfontosabbak egyike. Személyes élményei, örömei és gyötrelmei Levin közvetítésével

bekerültek a regénybe. A házasságon belüli női szerep kérdésköre ebben az időben kerül előtérbe az európai irodalomban Flaubert már megírta a Bovarynét, s Ibsen Nóráját röviddel az Anna Karenina megjelenése után mutatják be.” 8 Az író kritikája mindenkit utolér; a nyolc részből álló regényben jelen vannak Tolsztoj korának tudományos, művészeti és filozófiai problémái, illetve a legfontosabb történelmi, valamint politikai események, egyes állami intézkedések és a jobbágyfelszabadítást követő földesúri és paraszti élet jellegzetességei is. 8 Hamar Péter: Lev Nyikolajevics Tolsztoj, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft., 59. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 14. „Dosztojevszkij felismerte Tolsztoj regényének magasabb rendű belső egységét. »Az Anna Kareninában az emberi bűnösségre, a bűnösség állapotára irányul a figyelem Olyan emberek szerepelnek benne,

akik abnormális helyzetben élnek Beleszülettek a rosszba. A hazugság körforgásába sodródott emberek vétkeznek, és menthetetlenül elpusztulnak: mint látjuk, az alapeszme az egyik legkedveltebb és legrégibb európai témára épült.«” 9 Nóra (Babaház) Ibsen 1878. őszén készített először jegyzeteket három felvonásos drámája előkészítéseként „Egy modern tragédia vázlata” címmel A szerző feljegyzéseiből egyértelműen kiderült, hogy Et dukkehjem (Babaház) címet viselő művéhez 1879. május 2-án kezdett hozzá A teljes darab megírása mindössze tizenegy hetet vett igénybe (az első felvonás három, a második hat, az utolsó pedig, két hét alatt született meg). 1879. augusztus 3-án készült el a dráma Darabjai kiadójának, a koppenhágai Gyldendal Kiadó tulajdonosának (Frederik Hegelnek) 1879 szeptember 15-én küldte el legfrissebb művét, mely december 4-én 8.000 példányban meg is jelent Nóra története hatalmas

sikert aratott, több utánnyomásra is szükség volt alig néhány hónapon belül A Babaház, mely Magyarországon – a német nyelvterületen közkeletű – Nóra címmel 1892-ben jelent meg Reviczky Gyula fordításában, egy fiatalasszony története, aki szakít a társadalmi konvenciókkal. A dráma az „élethazugság” tipikus ibseni témáját dolgozza fel; sokak szerint a feminista mozgalom alapvető irodalmi jelképévé vált 9 Bakcsi György: Öt orosz regény, Tankönyvkiadó, Budapest, 1989, 261-262. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 15. Ibsen maga is igyekezett kiállni a nők jogaiért, 1879. januárjában javaslatot tett a római Skandináv Klubban, hogy a könyvtárosi állásra pályázó nők jelentkezését is fogadják el és engedélyezzék, hogy a nők is kapjanak szavazati jogot a Klub taggyűlésein Klubtársai csak az álláspályázatra vonatkozó javaslatát fogadták el, meglepetésre a szavazati

joggal kapcsolatos indítványával a női klubtagok nagy része sem értett egyet. A „modern dráma szülőatyja”-ként emlegetett író úgy vélte, hogy akár a művészek és a fiatal korosztályba tartozók, a nők is rendelkeznek az ösztönös tisztánlátással és az ösztönös zsenialitással, melynek segítségével meglelhetik a helyes választ még a legösszetettebb kérdésekben is. „Nem a nőktől, a fiataloktól vagy a művészektől kell félni, hanem az öregek gyakorlatias bölcsességétől. »Én inkább az olyan férfiaktól félek – jelentette ki –, akikben nincs becsvágy, akiknek nincsenek gondjaik, gondolataik és aggodalmaik, akik csak azzal törődnek, hogy önös érdekeiket kövessék, és jelentéktelen ki előnyöket harcoljanak ki maguknak.«” 10 Ibsen munkásságának középső periódusában született darabjaiban, az úgynevezett „társadalmi színművekben” (mint pl. A társadalom támaszai, Nóra, Kísértetek, stb) elfordult a

történelmi témáktól, egyre jobban érdeklődött a nők új viszonyok közötti személyiségzavarai iránt Ekkor alakult ki végleges formájában a köznapi dialógusokon és a látszólagos nyugalmat belülről szétrobbantó, a múlt tragikumán alapuló, jellegzetes ibseni drámatípus és szerkesztésmód. Ibsen felújította az antik dráma hatásos formáját, az analitikus drámát, melynek lényege, hogy a cselekmény a valaha a múlt- 10 Szörényi László: Henrik Ibsen Babaház (Nóra) – Matúra klasszikusok, PannonKlett Kiadó, Budapest, 1997, 6. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 16. ban elkövetett bűnök függvénye, következménye. A Nóra (Babaház) is a múltat elemző, konfliktusokat feltáró dráma. Tolsztoj és Ibsen nőalakjainak összehasonlítása különös tekintettel Anna Karenina és Nóra alakjára Úgy vélem, mindenek előtt arra a logikusan felmerülő kérdésre kell választ adnia

mindenkinek, aki irodalmi alakokról kíván beszélni és/vagy írni, hogy kik is tulajdonképpen az alakok, akikről dolgozata és/vagy előadása szól. Esetemben a kérdés így hangzik: Kicsoda valójában Anna és Nóra? Talán célszerű legelőször a két merőben eltérő személyiség és életpályájának közös vonásait megkeresni, felderíteni, vagy legalább megemlíteni. Mindketten immár nyolc esztendeje asszonyok, szeretik férjeiket (legalábbis a regény, illetve a dráma elején még mindketten úgy hiszik), házasságaik színjátékok (ezt bizonyítják a házaspárok – Anna és Karenin, illetve Nóra és Helmer – párbeszédei, egymás megszólítása, stb.) Mind Anna, mind pedig Nóra férje rideg hivatalnok, akiknek a látszat, a társadalom véleménye mindennél fontosabb (még feleségeiknél is). Közös vonásuk még az önfeláldozás. Ez az önfeláldozás Nóra esetében tökéletesen szembeötlő; Anna önfeláldozása (mely igen összetett

jellemének csak csekély része) csak alaposabb, mélyebb olvasás után válhat egyértelművé mindazok számára, akik a regényt kezükbe veszik. Jelentős eltérés a két asszony önfeláldozásában, hogy Nóra erkölcsileg – még napjainkban is – erősen elítélhető tettét férje iránt érzett szerelme miatt vállalja, Anna ellenben fiáért áldozza fel magát (nem válik el, holott férjét már rég nem szereti, Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 17. talán soha nem is volt szerelmes belé, de erre csak viszonylag későn döbben rá). Hogy a két összehasonlítani kívánt nőalak mennyire valószerű, úgy vélem, ezt manapság, a XXI. században igen nehéz megállapítani Számomra mindenképpen Anna áll közelebb a realitáshoz Megismerve a korabeli társadalmi elvárásokat és a nők lehetőségeit, úgy hiszem, az Ibsen által lefestett nőalak, Nóra, talán „túlságosan lázadó”, érzésem szerint

túl hirtelen „világosodik meg”, mintha villám sújtotta volna, olyan váratlanul fedezi fel addig szeretett férje valódi jellemét. Belátom, az ő helyzetében ma, vagyis 2004-ben jómagam is hasonlóan cselekedtem volna a harmadik, befejező felvonásban (bár a címszereplővel ellentétben, gyermekeim sosem hagytam volna el); azonban még mindig fenntartom azt a nézetem, hogy nem lehet egy napon említeni egy XIX. századi tragédia hősnőjét és egy XXI. századi valóságos, élő nőt Nóra egy kissé túlságosan is „férfifejjel” gondolkodik, hisz melyik igazi anya hagyja ott szó nélkül gyermekeit (kivált egy olyan ember gondjaira bízva, akiben már nem képes megbízni, akivel már nem tud tovább együtt élni)? Igaz, Anna is elhagyta kisfiát, de ő „kényszerből” tette és mindvégig sóvárgott törvényes férjénél hagyott gyermeke után, valamint azt se feledjük, hogy titokban még meg is látogatta Szerjozsát. Ahhoz, hogy Anna és Nóra

alakja valóban összehasonlítható legyen, mindenképpen szükséges külön-külön is megismernünk a műveket, a megírt környezetet, a körülményeket, a társadalmat, melyekben a két asszony megjelenik, éli életét, illetve ahonnan kiki a maga módján „elmenekül”. Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 18. Az Anna Karenina mottója így szól: „Enyém a bosszúállás, és én megfizetek” 11. A mottó eredetije Pál apostol Rómabeliekhez írt levelében (12, 19) olvasható. „Károli fordításában: »Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az úr.« Dr Gál Ferenc fordításában: »Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot, szeretteim, hanem hagyjatok teret az Isten haragjának, hiszen írva van: Enyém a bosszú, én majd megfizetek – mondja az Úr.«” 12 Tolsztoj (bár Schopenhauer egy művében

lett figyelmes a bibliai mondatra) azért tette meg ezt az idézetet regényének meghatározó első mondatává, hogy igazolja nézetét, miszerint, ha az ember valami elítélhetőt, rosszat követ el, annak következménye van, de ez a következmény (akár büntetésnek is nevezhetnénk) mindenképpen Istentől származik. A büntetés nem az emberek, hanem az Úr joga, az evangélium szerint. Talán furcsa egy kissé ez a mottó rögtön a regény elején, hisz Anna csak mielőtt megválna életétől, fogalmazza meg magában a bosszú utáni vágyat: „A kocsik aljára nézett, szemmértékkel próbálta az első és a hátulsó kerekek közt a távolság közepét s azt a pillanatot, amikor ez a közép szembekerül vele, eltalálni. »Oda! – mondta magának, – Oda a közepére, és megbüntetem őt, s megszabadulok mindenkitől.«” 13 Hajnády Zoltán úgy véli, a regény mottója arra utal, hogy Tolsztoj „rejtett polémiát folytat” Dumas-val. Tolsztoj „Be

akarta 11 Lev Tolsztoj: Anna Karenina, 1. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, 7. o 12 Bakcsi György: Öt orosz regény, Tankönyvkiadó, Budapest, 1989, 262. o 13 Lev Tolsztoj: Anna Karenina, 2. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, 429. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 19. bizonyítani: a »bűnös« asszonyt nem kell megölni, mert úgyis megbűnhődik vétkéért, miként Anna is a sínek között pusztul el.” 14 „Az Anna Karenina cselekménye ott indul, ahol a »Jevgenyij Anyegin«-é befejeződött. »Nekem akaratlanul is úgy tűnt – írja Tolsztoj –, hogy a házasságkötés nagyrészt úgy tekinthető, mint a bonyodalom kezdete, nem pedig mint az érdeklődés megoldásaA regények rendszerint azzal fejeződnek be, hogy a hős és a hősnő összeházasodnak. Ezzel kell kezdeni, s azzal végezni, hogy elváltak, azaz szabadok lettek. Különben, ha úgy írjuk le az emberek életét, hogy az

elbeszélést a házasságnál szakítjuk meg, akkor ugyanúgy járunk el, mintha egy ember utazását leírva, az elbeszélést azon a ponton szakítanánk félbe, amikor az utazó rablók kezébe került.«” 15 Többen úgy tekintenek az Anna Kareninára, hogy az sokkal inkább két házasság regénye, mint egy szomorú sorsú, (talán saját lelkiismerete által) öngyilkosságba hajszolt asszony életének egy (jelentős) részét bemutató történet. Az azonban, hogy konkrétan melyik is az a két házasság, nem mindig egyértelmű. Sokan úgy gondolják, a szerző Anna és Karenin, illetve Kitty és Levin házasságát kívánta szembeállítani egymással. Henri Troyat másképp ír erről: „Lev Tolsztoj először a Két házaspár vagy Két házasság címet akarta adni regényének, mert egy korábbi változatban Anna Karenina elvált a férjétől és hozzáment Vronszkijhoz.” 16 14 Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj világa, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987, 145.

o 15 Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj világa, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987, 143. o 16 Henri Troyat: Tolsztoj élete, Gondolat, Budapest, 1967, 431. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 20. Egy másik verzió szerint a korábbi „Két házasság” (vagy „Két házaspár”) címmel az író akár Anna és Karenin, illetve Dolly és Oblonszkij gróf házasságára is utalhatott. 17 Ha a regény központi szálának a főhősnő életének, érzéseinek bemutatást tartjuk (és átmenetileg eltekintünk a két házasság – akár Anna és Karenin, illetve Kitty és Levin, vagy Anna és Karenein, illetve Dolly és Oblonszkij, házasságának – összehasonlításától), akkor az Anna Karenina három kulcsfigurája Anna, Vronszkij és Karenin. A regény egyik korai verziójában a szerző egyértelműen a megcsalt férj pártjára állt, a későbbiekben azonban a szerelmi háromszög női tagját helyezte a tragikus

események középpontjába. Az egyik első változatban a címszereplő kövér és nem túl vonzó asszony, kinek külsején csak sötét haja, szürke szemei és kecses mozdulatai jobbítanak egy keveset. Anna látszólag tökéletes párja szintén nem túl vonzó, jóval idősebb férjének. A történet módosításai után viszont az asszony nem csak külső, hanem belső tulajdonságok tekintetében is a szerelmi háromszög két férfi tagja fölé magasodik, így szerelmére sem férje, sem szeretője nem méltó. A nők megítélésében Dumas-val – ha nem is teljes mértékben, de – sok tekintetben egyetértett Tolsztoj (Dumas nézetei dolgozatom „A nők társadalmi helyzetének, jogainak változása az ókortól a XIX. századig” című fejezetében, a 4. oldal utolsó bekezdésében olvashatók) Úgy gondolta, a bűnös asszonynak mindenképpen bűnhődnie kell, ám elvetette a francia író kegyetlen „utasítását”, miszerint a vétkes nőt meg kell ölni

(ez szükségtelen, hisz megtévelyedéséért valami módon úgyis megbűnhődik). 17 Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj világa, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987, 140-160. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 21. A szerző „Anna Kareninához fűződő érzései egyébként az egész munka folyamán változtak, szinte azt lehetne mondani, hogy képzeletének szülötte makacsul próbálta elcsábítani az alkotóját. Anna és Vronszkij szerelmi regénye mögött Lev Tolsztoj és Anna szerelmi regénye húzódik meg. Lev Tolsztoj először nem szereti a hősnőjét: elítéli az erkölcs nevében. A paráznaság megtestesülését látja benne, és furcsamód még a szépséget is megtagadja tőle Lev Tolsztoj azonban, bár maga sem tudja, vonzza a bűnös asszony Meghatja, izgatja, ellágyítja Az író már közel van ahhoz, hogy szerelmi vallomást tegyen neki. Aztán egyszerre csak nem bírja megtagadni tőle a szépséget.”

18 A regény a moszkvai pályaudvaron játszódó jeleneteket hordozó expozíciójában megismerkedhetünk a mű kulcsfontosságú szereplőivel, a majdani szerelmi háromszög két tagjával. Az expozíció szomorú mozzanata (a munkás halála a pályaudvaron), mintegy vészjóslóan előrevetíti, vagy inkább csak utal Anna szomorú sorsára: „Karenina beült kocsijába; Sztyepan Arkagyics csodálkozva látta, hogy az ajka reszket, s alig bírja visszatartani könnyeit. – Anna mi lelt? – kérdezte néhány perc múlva. – Rossz előjel ” 19 És valóban, Anna – akarva-akaratlanul – felidézi a moszkvai pályaudvaron történteket halála előtt: „ És váratlanul eszébe jutott az elgázolt ember, akit azon a napon látott, amikor először találkozott Vronszkijjal, és megértette, mit kell tennie.” 20 Anna öngyilkossága alapötletének eredetét Szofja Andrejevna – Tolsztoj felesége – „Honnan ered az Anna Karenina, és hogyan tá- 18 Henri Troyat:

Tolsztoj élete, Gondolat, Budapest, 1967, 432. o 19 Lev Tolsztoj: Anna Karenina, 1. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, 88. o 20 Lev Tolsztoj: Anna Karenina, 2. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, 429. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 22. madt öngyilkosságának gondolata?” címet viselő feljegyzése örökíti meg. Ezen írás szerint az ötven év körüli A. Ny Bibikov (a Tolsztoj család egyik szomszédja) szeretője, a harmincöt év körüli Anna, féltékenységében vonat alá vetve magát lett öngyilkos. Az ő boncolásán vett részt Tolsztoj, valószínűleg ebből az élményből merített később ihletet a szerző, mikor az elhunyt Anna Karenináról írt. A konfliktus tulajdonképpen már Anna és Vronszkij megismerkedésével elindul, de a moszkvai estélyig viszonylag lassan folynak az események. A tragikus, és mindenképpen elgondolkodtató mű csúcspontja természetesen a

főhősnő öngyilkossága, ezután már csak egy sokkal „lassabb”, „nyugodtabb” befejezés következik. Az Anna önként választott halálát bemutató rész – akárcsak az egész regény – párhuzamokra épül. Anna halálának közeledtével egyre közeledik az a nap is, mikor Kitty világra hozza gyermekét. Annát is izgalom fogja el halála előtt, akár csak a gyermeket váró házaspárt. A címszereplő halálával egy időben jön világra a boldog pár gyermeke, a szerző ezzel a párhuzammal minden bizonnyal az élet végtelenségének, körforgásának eszméjét fejezi ki, mely gondolat regénye megírása idején rendkívüli módon foglalkoztatta Tolsztojt. 21 Annával ellentétben Kitty és vele együtt Levin lehetőséget kap az „újrakezdésre”, a korábbi „hiba” (Kitty elutasító válasza) helyrehozására és „ megismerik az egyszerű lelkek boldogságát, Lev Tolsztoj aranyszabályának megfelelően.” 22 21 De Vogüé E. M: Az orosz

regény I-II, A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1908, 117-126. o 22 Henri Troyat: Tolsztoj élete, Gondolat, Budapest, 1967, 431. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 23. De milyen is valójában a címszereplő? Mi vezeti őt élete eldobásához? Menekül; de pontosan mi vagy ki (esetleg kik) elől? Anna gyönyörű fiatal nő, aki a korabeli szokásoknak megfelelően, nálánál sokkal idősebb férfi feleségeként él. Szenvedélyes szerelemre lobban egy igen vonzó lovassági tiszt iránt A kapcsolat botrányt kavar a belterjes társadalmi rétegben, és Anna lelkét is feldúlja, végül tragédiába taszítja a hősnő életét. A társaság nem azért közösíti ki, mert tudják, házasságtörő viszonyt folytat, hanem mert ő ezt nyíltan vállalja is, s mert egyszerre rádöbben, Vronszkijban megtalálta azt a szerelmet, amit nyolcévi házasság után még nem fedezett fel a férjében.

Vajon valóban felelős mindezért Anna? Lehet, hogy csak a természet játéka, hisz ne feledjük, Anna szép, vonzó, nem csoda hát, ha megakad rajta a fiatal katonatiszt tekintete, szinte az első „ellenállhatatlan és ördögi” pillantásból sejthető: itt végzetes, bűnös, erkölcsileg elfogadhatatlan szerelem várható. Vronszkij és Anna meghatározó első találkozását, a különleges vonzalmat a szerző ekképpen ábrázolja: „Vronszkij megállt, hogy egy kifelé tartó hölgynek utat engedjen. Elég volt egy pillantás a hölgy külsejére, s a társaságbeli ember szokott érzékével már meg is állapította, hogy a felsőbb körökhöz tartozik. szükségét érezte, hogy még egyszer visszanézzen rá; nem azért, mert nagyon szép volt, nem is kecsessége és a szerény grácia miatt, ami egész alakjából áradt; hanem mert csinos arcán, ahogy elment mellette, rendkívül gyöngéd és barátságos kifejezés jelent meg. Ahogy visszanézett, a hölgy

is épp visszafordította a fejét Ragyogó, szürke szeme, amely a sűrű szempillától sötétnek látszott, barátsággal és figyelemmel állapodott meg Vronszkij arcán Vronszkijnak ez a rövid pillantás is elég volt, hogy az arcán játszó visszafogott elevenséget, amely csillogó szeme, s mosolygó, pirosló ajkai közt röpködött, ész- Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 24. revegye. Valaminek a bősége mintha úgy elöntötte volna egész lényét, hogy hol a szemvillanásában, hol a mosolyában tört ki akarata ellenére is Szemében szándékosan kioltotta a fényt, de alig észrevehető mosolyában akarata ellenére is fölsugárzott” 23 A főhősnő különleges (netán ördögi?) szépsége nem csak a férfiakra hat: „ Kitty alig ocsúdott föl, nemcsak hogy a befolyása alatt érezte magát, de azt is érezte, hogy beléje szeretett, ahogy csak fiatal lányok tudnak idősebb, férjes asszonyokba

beleszeretni. Hajlékony mozgásával, frissességével, az arcán ülő elevenséggel, mely hol a mosolyában, hol a tekintetében tört ki, Anna nem nagyvilági hölgyhöz vagy egy nyolcéves fiú anyjához hasonlított; húszéves lányhoz inkább, ha a szemében nincs néha ott az a komoly, szomorú kifejezés, amely Kittyt lenyűgözte és vonzotta. Kitty úgy érezte, hogy Anna egészen természetes, nem titkol semmit, de van benne egy másféle, Kitty számára felfoghatatlan, bonyolult, poétikus, magasrendű világ.” 24 Anna nem csak szép, okos is, pontosan tudja, mit vár el tőle a környezete, hogyan illik, hogyan kell viselkednie. Mintha csak a saját lelke taszítaná őt a romlásba, egyszerre képtelen parancsolni évekig, háttérbe szorított elnyomott, hirtelen előtörő érzéseinek. A hirtelen jött, számára eddig ismeretlen érzések megakadályozzák őt abban, hogy továbbra is a megkívánt módon megfeleljen férjének és a társadalomi elvárásoknak.

Büszke, gondoskodó, szerető anya, akit elszomorít a tudat, hogy távol van gyermekétől: „ – Megvan az albumomban – mondta –, legalább az én Szerjozsámat is megmutatom mindjárt – tette hozzá büszke anyai mosollyal. Tíz óra felé, amikor a fiától el szokott 23 Lev Tolsztoj: Anna Karenina, 1. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, 83-84. o 24 Lev Tolsztoj: Anna Karenina 1. kötet, Európa Könyvkiadó, 2002, 96 o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 25. búcsúzni, s bálba indulóban gyakran maga fektette le, egyszer csak elszomorodott, hogy olyan messze van tőle; akármiről beszéltek, gondolatban újra és újra az ő göndör Szerjozsájához tért vissza. Kedve támadt, hogy a fényképét nézegesse, s beszélhessen róla. Az első ürügyet kihasználva fölállt, s könnyű, határozott járásával már ment is az albumért.” 25 Tolsztoj Anna személyes életszakaszaiban ábrázolta a női

lét különböző lehetőségeit. A regényben a női sors egyetlen hősnő, az egyre inkább befelé forduló életet élő Anna alakjában ábrázolódik. A XIX. századi irodalom egyik jelentős darabja, a női nem erejét, szépségét és kiszolgáltatottságát példázó írása, s főhőse a világirodalom egyik legösszetettebb nőalakja. Bizonyos források szerint Anna Karenina (lánynevén Anna Arkagyijevna Oblonszkaja) külsejét a szerző Puskin lánya, Marija Alekszandrovna Hartung alapján írta le, akivel Tulában ismerkedett meg. „Nyomban fölfigyelt »a nyakszirtjén göndörödő arab hajfürtökre, és könnyed járására« Tatyjana Adrejevna Kuzminszkaja, Tolsztoj sógornője »Életem otthon és Jasznaja Poljanában« című könyvében írja: »M. A Hartung nem jellemével, nem életével, hanem külső megjelenésével szolgált Anna Karenina prototípusául Tolsztoj maga is elismerte ezt.«” 26 Irodalomtörténészek szerint az író egyik

legtökéletesebb alkotása, sőt mint a szerelem és a házasságtörés regénye is a legnagyobbak közé tartozik. Tótfalusi István szerint: „Tolsztoj eleinte egy közönséges és lelketlen nő házasságtörési históriáját akarta megírni, de a mű írása közben beleszeretett hősnőjébe, aki a mű újabb 25 Lev Tolsztoj: Anna Karenina 1. kötet, Európa Könyvkiadó, 2002, 100-101 o 26 Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj világa, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987, 140. o és 142 o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 26. és újabb változataiban egyre szebb nő és egyre emelkedettebb lélek lett.” 27 Amikor a regény elején Annával találkozunk egy szép, kiegyensúlyozott asszonyt látunk, akinek életét kitölti az anyaság és a társasági élet. Olyan mintha egy rejtőzködő, önmaga által sem ismert embert látnánk. Élete a külvilág és a saját szemében is teljes és boldog Ekkor találkozik

Vronszkijjal és ez az új ismeretség mindent megváltoztat. A szerző mesterien ábrázolja az érzelem felébredését és ezzel párhuzamosan a régi élet hazugságának lelepleződését Az apró részletek teszik tökéletesen hitelessé az ábrázolást. Ahogy Anna megpróbálja elhitetni magával, hogy nem is érez semmit, s ezzel párhuzamosan észreveszi férje elálló füleit, amelyek addig egyáltalán nem zavarták, pontosan mutatják a folyamatot. Ahogy Annában tudatosodik szerelme, úgy válik egyre lehetetlenebbé számára régi élete folytatása. S ezen a ponton kezdi foglalkoztatni e helyzetből való szabadulás, menekülés gondolata Teljesen átélt szerelmétől válik teljes értékű nővé, aki semmiféle képmutatásra nem hajlandó. Otthagyja családját, vállalja a világ ítéletét, de nem alkuszik meg Teljes női mivoltában, érzelmeitől vezérelve áll a képmutató világban, mert nem vállalja a hazugságot. Ameddig ebben a helyzetben szerelme

mellette áll, addig boldog, amikor pedig Vronszkijt elveszti (mert az már nem vállalja ezt az életformát, szeretne visszailleszkedni a társadalomba szerelme ellenére), akkor önnönmaga vet véget életének, mert szabadulni akar kilátástalan helyzetéből, és főleg mert bosszút akar állni szerelmén, fájdalmat akar okozni neki. Ám Tolsztoj már a regény első lapján, a mottóként felhasznált 27 Tótfalusi István: Irodalmi alakok lexikona. Anno Kiadó, 1998, 22 o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 27. bibliai idézettel („Enyém a bosszúállás, és én megfizetek.” 28) mintegy figyelmezteti Annát, a bosszúállás nem az ő joga és kötelessége De pontosan miért is akar fájdalmat okozni szerelmének Anna? Miért akar bosszút állni rajta? Vronszkij szerelme idővel kihűlt, már nem olyan intenzív, mint korábban. Az is lehet, hogy ez nem volt tökéletesen tiszta szerelem, Anna számára csak egy

lehetséges menekülési útvonal a szürke, rideg, érzelemmentes (minden valószínűség szerint boldogtalan) házasságból, Vronszkij számára pedig, talán menekülés a megszokott katonaéletből, talán csak a sikeres csábítás diadala, mely lassan végleg elszállt. Nem marad más, csak a szégyen, mely elől immár nincs menekvés Ezt tudja és csalhatatlan női ösztöneivel érzi is a hősnő. „Szerelem is, természetes, de a nagyobb rész a siker büszkesége Büszkélkedett velem Ez elmúlt, nincs mivel büszkélkedni, szégyenkezni kell. Elvette tőlem, amit tudott, s most nincs szüksége rám Terhére vagyok; azon van, hogy ne legyen becstelen velem szemben Tegnap elszólta magát: válást és házasságot akar, hogy a hajóit fölégesse Szeret, de hogy? The zest is gone (Elment az íze) Ez bámulatba akar mindenkit ejteni, s nagyon meg van elégedve magával. Nincs már bennem a régi íz; ha elmegyek tőle, a lelke mélyén örülni fog” 29 Így hát Anna

megteszi a szerinte egyetlen lehetséges lépést. A halálba menekül a gondok és a határtalan szégyen elől. Talán magának sem meri bevallani, hogy tette nem bosszú, hanem szökés a nehézségek elől. Anna egyszerre bátor és gyáva. Bátor, mert el meri dobni életét és ugyanakkor gyenge, mert képtelen saját helyzetével szembenéz28 Lev Tolsztoj: Anna Karenina 1. kötet, Európa Könyvkiadó, 2002, 7 o 29 Lev Tolsztoj: Anna Karenina 2. kötet, Európa Könyvkiadó, 2002, 422-423 o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 28. ni. Végzetes tettével két szerencsétlen árvát, egy törvényes férjet (akit nem szeret, valójában talán nem is szeretett soha), és egy bűntudattal teli szeretőt hagy maga mögött. Nem kizárólag a kor társadalmi előítéletei tették tönkre Anna és Vronszkij szerelmét. A tragédia okai között persze ott vannak Karenin szép, elálló fülei is, meg az ujjropogtatása (sok más

mellett), de a legfontosabb okot mégis magában Annában kell keresni. Németh László fordítása szerint Annában (egész pontosan, szépségében) volt valami „félelmes és kegyetlen” 30. Anna a regényirodalom igazi tragikus hősnője, aki tragikai vétségének következményeivel mindvégig szembesülve, tudatosan megy végig az önmaga választotta úton minden megalkuvás nélkül. Tolsztoj hősnője hazugságra épülő, majd ebből a hazugságból a környezet ellenére kilépő sorsát Kitty és Levin történetével ellenpontozza. „Tolsztoj tudatosan állítja szembe ezt a sugárzóan szép emberi kapcsolatot egyfelől Dolly és Sztyepan Arkagyics átlagosan rossz, konvenciókba merevedett házasságával, másfelől Anna és Vronszkij hol eksztatikus, hol gyötrelmes viszonyával, amely mégiscsak házasságtörésen alapul és mások boldogtalanságával jár.” 31 A főcselekmény szenvedélyes, zaklatott eseményeinek láncolatába ékelődik a másik főhős

pár, Levin és Kitty jegyességének, házasságának epizódsora. Ezzel ad Tolsztoj a regénynek erkölcsi, filozófiai távlatot: Levin életfelfogása, a falusi-paraszti életmódhoz, a magasrendű elkötelezettséghez és költői életérzéshez kapcsolódó elmélkedései, töprengései, magának az írónak a gondolatai. A tolsztoji filozófia érvényét vesztheti, s ennek megfelelően a Levinben megtestesített életfelfogás elhalványodhat: Anna tragikus 30 Lev Tolsztoj: Anna Karenina 1. kötet, Európa Könyvkiadó, 2002, 110 o 31 Tótfalusi István: Irodalmi alakok lexikona. Anno Kiadó, 1998, 198 o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 29. jelleme, sorsának zaklató íve – az ábrázolás nagyszerűsége folytán – maradandó. Kitty először kikosarazza Levint, mert a társasági élet igaznak vélt hazugságai ezt várják el tőle, de utána képes az őszinteségre alapozni házasságát ugyanezzel a férfival.

Felismeri saját valódi érzelmeit s bizonyos értelemben szintén hátat fordít a hazug környezetnek Ő azonban időben tudja ezt megtenni, ezért lesz boldog „Kitty szívesen viszonozta férje rajongó érzéseit. Az apróbbnagyobb gondok közt kiküzdött harmónia közös műve volt a becsületes, asszonyáért rajongó Levinnek meg a derűs kedélyű és erős lelkű Kittynek, a kölcsönös megbecsülésnek és szeretetnek.” 32 A regény eszmei középpontjait Anna és Levin jelentik, és csak a férfi jelentőségteljes szerepének köszönhető, hogy a címszereplő halálával nem ér véget a mű. Azért, hogy minél erőteljesebben hangsúlyozza az Anna és Vronszkij szerelméből fakadó tragikumot, a szerző párhuzamot von kettejük kapcsolata, illetve a Kitty-Levin páros boldog házassága között. Tolsztoj Anna heves érzelmeivel, őszinteségével, mély emberségével Karenin és köre merev (hivatalnoki) szokásait, elvárásait Vronszkij

„korlátoltságát” is szembeállítja. Egy tragikus szerelem körül kitárul a már polgárosodó orosz földesúri rend világa; különféle otthonok, családok és útlehetőségek kerülnek bemutatásra, elemzésre. Anna férje, szerelme és jó barátja Karenin, Vronszkij és Levin a maguk egyszeriségében három magatartást is jelképeznek. Annába pedig már-már beleszeret az olvasó Ezt a regényt (nyomasztó csúcspontja ellenére) jó olvasni, mert Tolsztoj gondolkodásra készteti olvasóját, megmutatja a gyötrő 32 Tótfalusi István: Irodalmi alakok lexikona. Anno Kiadó, 1998, 198 o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 30. gondokat, de nem kínozza az olvasót. Ez az eszméi szerint oly szigorú gondolkodó, ha regényt ír, olyan mesterkéletlen és eredeti, mint maga a természet. Tolsztoj igen gyakran ír a lelkiismeret benső harcairól. A halál is mindig jelen van, gyakran ábrázolja különböző

formáit. De ezek nem úgy nyomasztók, mint Dosztojevszkij lélekgyötrő képei vagy a naturalisták elriasztó leírásai. Anna megtestesíti az asszonyt, aki bár szeretne, mégsem tud igazán küzdeni boldogságáért, Kitty az asszonyt, aki (igaz a sors segítségével, de végtére mégis) megtalálja a teljes boldogságot és végül – de nem utolsó sorban – itt van Dolly, a harmadik házaspár nőtagja, aki beletörődik sorsába, elfogadja férjét hibáival együtt, de lelke mélyén szenved, vágyakozik egy másik élet, egy másik sors után. Kétség kívül igen erős asszony, ha már saját életén nem tud (lehet, hogy igazán nem is akar) változtatni, mindenképpen kiáll más boldogságáért. Támogatja húgát (Kittyt), és mikor szükséges, Anna mellé áll. „Dolly – valódi nevén Darja Alekszandrovna Scserbackaja hercegnő, a címszereplő sógornője Lev Tolsztoj Anna Karenina c. regényében Öt gyermek anyjaként sokat szenvedett férje, Sztyepan

Arkagyics gáláns kalandjai miatt; házasságuk egy súlyos krízisét sógornője békéltető közbelépése hárította el. Ezért hálából utóbb, amikor az előkelő társaság Annát kiközösítette Vronszkijjal való viszonya miatt, a jólelkű Dolly tüntetően kiállt mellettük, és meglátogatta őket vidéki magányukban.” 33 33 Tótfalusi István: Irodalmi alakok lexikona. Anno Kiadó, 1998, 86 o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 31. „Darja Anna pompás és szabad életét irigyli, szemben a saját hitvesi és anyai rabságával, viszont Anna és Vronszkij életmódját hevesen visszautasítja.” 34 És most lássuk, ki is Nóra? Mitől más, mint Anna Karenina? Hogyan éli át a felismerést: nem bír tovább férje mellett élni? Németh László szerint „ Nóra: az egyetlen egyszer sikerült ibseni főhősnő. Ibsen a germán eposzokból hozta asszonyait: nagylelkű, a bosszúban a férfinál is erősebb

Hjordiseit s a bájos és jelentéktelen Dagnykat Polgári drámáiban is ezek élnek tovább a Hedda Gablerekben és Eisted asszonyokban. Mind a kettő félig és torzítva mondja ki a nőt. Nóra az egyetlen, akiben a kétféle ibseni asszony összeolvad: a jelentéktelenség rózsabokrában az önismeret jövendő hőse alszik. Nórából önző és kicsiny férfiak, az apja és a férje, játékszert neveltek maguknak. Ő játssza, amit kívánnak tőle, de az életének van egy piciny hősi magja; hogy a férjét megmentse, aláírást hamisított. Ez a váltó, a törlesztés: ez az ő titka Ennek kell kiderülni, hogy férje »erkölcsi fölháborodásán« át helyzetét megértse s az éjjelbe és az önismeretbe kivonuljon. Tökéletes szimbólum Remekmű.” 35 Ibsen drámaművészete, így maga a Nóra (Babaház) is arra mutat rá, hogy a XIX. században a kisszerűség elhatalmasodott, a hétköznapi emberek a saját körülményeiket nem tudják felmérni,

tulajdonképpen csak belesodródnak a konfliktusokba. Közvetlenül a látszólag nyugodt felszín alatt könnyedén katasztrofálissá váló antagonizmusok rejtőznek. A szerző tehát egyetlen, látszólag felhőtlen élethelyzetet mutat be A dráma eseményso34 Lukács György: Tolsztoj és a realizmus fejlődése (Gyorsuló idő), Magvető Kiadó, Budapest, 1975, 124. o 35 Németh László: Európai utas (Tanulmányok), Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 300. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 32. ra csupán annyi, hogy egy a múltban tett ballépésre fény derül, mely végül visszafordíthatatlan bonyodalmakhoz vezet. A darab résztvevőinek (a szereplőknek és az olvasóknak/nézőknek egyaránt) újra kell értékelniük az eseményeket, magát a frissen keletkezett szituációt, tehát az író mindnyájukat elemző, analitikus gondolkodásra ösztönzi. Akár csak Tolsztoj, Ibsen is szakadatlanul

kérdéseket vet fel művében. Kétségbe vonható-e a házasság szentsége, a férj felsőbbrendűsége? Lehet-e az ember önmaga? Van-e joga bárkinek is – akár jó szándékkal – beleavatkozni mások életébe? Ibsen valójában nem válaszol ezekre a kérdésekre, mégis úgy kérdez, hogy az olvasó (illetve drámáról lévén szó, a néző) kénytelen magában válaszolni. Ibsen szerint a színpad célja, hogy részt vegyen a társadalom racionális kialakításában. Műveiben eseteket mutatott be, az olvasó-, illetve nézőközönségére bízta, hogy levonja a tanulságot Ez a tanulság gyakran sokkal mélyebb volt annál, hogy különböző tételekbe lehessen foglalni. A Babaház című műve megszületésekor alapvető aktualitású kérdést ragadott meg a szerző. Lehet-e a nőnek családon kívüli önálló egzisztenciája, hivatása, létezése? A darab fő konfliktusa a házaspár tagjai között feszülő világnézeti különbségből adódik. Nóra, a mű

főhőse csapdába kerül; évekkel korábban nagybeteg férje (Torvald Helmer) egészségének visszanyeréséhez (egy déli utazáshoz) szükséges pénz megszerzésére éppen elhunyt apja nevében váltót hamisított. Az adósságot a férje által a háztartásra adott (szánt) pénzből „lopja” el, és fizetgeti vissza apránként. Amikor ez kiderül, akkor ébred rá, hogy férje nem tekinti őt önálló lénynek, nem áll mellé, csak a látszattal törődik. Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 33. Torvald a nyilvános botránytól rettegve elhatárolja magát felesége cselekedeteitől, és eltiltja Nórát gyermekei nevelésétől. Mikor azonban helyreáll a tisztesség és a becsület látszata (visszakapja az adósságlevelet), „mindent megbocsát” Nórának. Nóra ezután nem fogadja el megalázó helyzetét. Tudatosodik benne férje hitványsága, mindez arra készteti, hogy elhagyja a családi otthont, és

önálló életet teremtsen magának, végül felemelt fővel távozik korábban idillinek vélt házasságából. A mű saját korában igazi társadalmi hatóerővé vált, a feminista mozgalmak egyik programművévé. „A Nóra több, mint jó színmű. Korszakalkotó világnézeti szempontból, mert Ibsen szétszaggatja azokat a rózsaszín vagy démoni illúziókat, melyekbe a nőt kényelemből beburkolták, s felvillantja fejlődésének távlatait.” 36 Ibsen drámáiban (így a Nórában is) érvényesül a klasszikus dráma elengedhetetlen követelménye, a „hármas egység” szabálya, ezt erősítik a szimbolikus motívumok, melyek a darab központi kérdésköréhez szorosan kapcsolódnak. A Babaszoba hősnője (mint Ibsen más „társadalmi színműveinek” hősei is), úgy jelenik meg előttünk, hogy látja, elképzelése szinte megvalósíthatatlan, mégis küzd érte, küzd azért, hogy férje végre emberként és ne babaként kezelje. Végül Nóra

bebizonyítja, hogy képes elszakadni férjétől, képes kilépni a Babaszobából. A játékszer (akit a férje és az apja nevelt magának) egyszerre megelevenedik, és önálló életet követel magának A „babafeleség” Nóra pontosan olyan, amilyenné férje szeretné alakítani. Naiv, kicsit torkos, kicsit könnyelmű, játékos és gyermekien bájos Valóban olyan, mint egy gyermek, ha „csíntalanságon” 36 Dániel Anna: Ibsen, „Művelt Nép” Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, 1955, 79. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 34. kapják rögvest füllent (természetesen ez is „babaléte” elengedhetetlen kelléke). Gyermeteg jellemét hivatott bemutatni az első felvonás azon része is, melyben rég nem látott barátnőjének büszkélkedik „hőstettével”, mellyel megmentette férje életét. „Szóval van valami, ami engem is örömmel és büszkeséggel tölt el Én mentettem meg Torvald

életét. Én teremtettem elő a pénzt” 37 Helmer tökéletesen boldog, kis felesége nagyszerű játékszer, szeretgetheti, ha „rosszalkodik” nevelheti, valamint bármikor bátran éreztetheti vele tudásbeli és erkölcsi fölényét. A naiv asszonykából – aki lehet, hogy csak mások számára, látszólag jámbor, gyermeteg és béketűrő – szinte egy szempillantás alatt határozott, kemény, önálló, „felnőtt nő” lesz. Vajon valóban naiv fiatalasszony Nóra, vagy csak szerepet játszik? Képzelete élénk, akár egy gyermeké, leleményes, ha hazugságról van szó, ügyesen tér ki a szorongató helyzetekből, szinte gyermeki ügyességgel játszik „bújócskát” Krogstaddal és Torvalddal, együgyű csitriként kacérkodik a nagybeteg Rank doktorral. Azonban, ha a szükség úgy kívánja, szempillantás alatt komoly felnőtté válik Többé-kevésbé tudja (vagy inkább sejti) például, férje hogyan viselné, ha megismerné évek óta

rejtegetett titkát, tisztában van a várható következményekkel is (csak remélni meri, hogy titkára soha nem derül fény). („Tudod, hogy Torvald, a maga férfiúi önérzetével, mennyire kínosnak és megalázónak érezné Ez talán még a kapcsolatunkat is tönkretenné, és ez a szép és boldog otthon akkor nem lenne többé az, ami most.” 38) Nóra zseniális színésznő, bármit eljátszik, amit a helyzet kíván 37 Szörényi László: Henrik Ibsen Babaház (Nóra) – Matúra klasszikusok, PannonKlett Kiadó, Budapest, 1997, 15. o 38 Szörényi László: Henrik Ibsen Babaház (Nóra) – Matúra klasszikusok, PannonKlett Kiadó, Budapest, 1997, 16. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 35. Amit az olvasó (néző) mindvégig vár, csak az utolsó felvonásban következik be. Nóra „öntudatra ébred” és végre kimondja, amit az olvasó (néző) is már szinte az első felvonástól tisztán lát. Férje

kérdésére, hogy boldog volt-e így felel: „Nem. Csak vidám És te mindig nagyon kedves voltál hozzám. De az otthonunk lényegében nem más, mint egy gyerekszoba. Én itt a te babafeleséged vagyok, mint ahogy odahaza a papa babagyereke voltam. A gyerekeink pedig az én babáim Örültem, ha felvettél, és játszottál velem, mint ahogy a gyerekek is örülnek, ha játszom velük. Ilyen a mi házasságunk, Torvald” 39 Nóra hihetetlen tárgyilagossága és tisztánlátása egyszeriben meglepi az olvasót, szinte levegőt sem kap az ember. Hogyan képes ilyen rövid idő alatt, szinte néhány pillanat alatt a naiv „baba” komoly, felelősségteljes, már-már (férje mintájára) racionális hivatalnokfejjel gondolkodni és dönteni? A „színjáték”, melyek a házaspár nyolc éven át játszott, ekkor véget ér. Eltűnnek a becéző szavak, Helmer nem szólítja többé „babafeleségét” csivitelő „kis pacsirtám”-nak, „kis mókuskám”-nak, nem

babázhat többet, most egy határozott nővel kell szembenéznie. A „pacsirta” megszólítást a szerző elvéhez híven, megélt élményből merítette. A dráma alaptörténetét szolgáltató Laura Petersen (Kieler) írónőt szólította leveleiben „pacsirtának”, „énekes madárnak” Helmer mindvégig megmarad a rideg hivatalnok szerepében, a látszat mindennél fontosabb (akárcsak Karenin). Azonnal megbocsát feleségének, amint megtudja, hogy elmúlt a veszély, a külvilág semmit sem érzékelhetett Nóra vétkéből, vagy talán csak magát akarja megnyugtatni, be akarja bizonyítani magának, semmi sem 39 Szörényi László: Henrik Ibsen Babaház (Nóra) – Matúra klasszikusok, PannonKlett Kiadó, Budapest, 1997, 55. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 36. változott. „Most az a fontos, hogy megnyugodj és visszanyerd a lelki egyensúlyodat, szegény kis megriadt énekes madárkám. Fészkeld be magad

az én biztonságot nyújtó szárnyaim alá, és pihend ki magad nyugodtan. Istenem, milyen kedves és barátságos az otthonunk, Nóra Ez a te menedéked, ahol úgy őrizlek, mint egy üldözött galambot, melyet épségben kimentettem a sólyom karmaiból Én majd lecsillapítom a rémülten dobogó kis szívedet. Szép lassan minden rendbe jön, Nóra, hidd el nekem. Holnap már másképp fogod látni a dolgokat, és nemsokára minden megint olyan lesz, mint ezelőtt; nem kell majd ismételgetnem, hogy megbocsátok neked, mert érezni fogod enélkül is.” 40 Torvald ugyan feleségéhez intézi szavait, mégis úgy érezhetjük, önmagát nyugtatgatja, nem történt semmi, a látszat nem sérült, minden a legnagyobb rendben van. Helmer bármit megtenne, hogy a látszatot fenntartsa, még feleségét is a maga ízlése szerint formálná tovább. Meg van győződve róla, felesége a kizárólagos tulajdona maradt, boldog, hogy megbocsáthat neki (talán még mindig inkább csak

a látszat kedvéért), ezt ki is mondja: „Nem tudod, hogy egy férfinak milyen leírhatatlanul édes, milyen szívet melengető az a tudat, hogy megbocsát a feleségének – hogy teljesen és őszintén megbocsát neki. Hiszen ezáltal a felesége mintegy kétszeresen is az övé lesz, az ő tulajdona, hiszen mondhatni újra a világra hozza, és most már nemcsak a felesége, hanem bizonyos módon a gyereke is.” 41 40 Szörényi László: Henrik Ibsen Babaház (Nóra) – Matúra klasszikusok, PannonKlett Kiadó, Budapest, 1997, 53. o 41 Szörényi László: Henrik Ibsen Babaház (Nóra) – Matúra klasszikusok, PannonKlett Kiadó, Budapest, 1997, 53. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 37. Torvald vérig sértődik, mikor felesége nem veti alá magát akaratának. („Nem, Torvald, te nem tudsz jó feleséget nevelni magadnak belőlem” 42) Nóra akkor válik valóban önálló, „élő emberré”, mikor megszabadul

házasságából. Helmer, a magára maradt férj előtt az élet hirtelen „kusza értelmetlenséggé” lesz A színmű főszereplőinek jellemében, sorsában merőben új felfogás domborodik ki Ibsen egyszerre végtelenül sikeres és hatalmas ellenszenvet kiváltó művében öntudatos nőt akart teremteni, ám megfeledkezett arról, hogy Nóra nem csak feleség, anya is. „Szökésével” megszabadul ugyan zsarnok férjétől, ám egyben gyermekeit is magukra hagyja. Véleményem szerint, ha Nóra teljesen és végérvényesen meg akarna szabadulni „látszatházasságából”, gyermekeit is magával vinné, semmit nem hagyna hátra, ami (pontosabban akik) férjéhez kötheti (köthetik). Így bizonyíthatná, hogy képes tökéletesen függetlenné, önállóvá válni, képes gyermekeit is egyedül nevelni, ha szükséges. Azonban ez a korabeli viszonyok között nyilvánvalóan elképzelhetetlen lett volna. Nóra hurrikán módjára forgatja fel a család addig megszokott

életét, utána nem marad más, mint sivárság, magány, (bizonyos értelemben) „pusztulás”, egy romba dőlt család. „Nóra a szerző legvitatottabb nőalakja; a darab elején férjét bálványozó, sorsával átlagosan elégedett asszony, akit a krízishelyzet döbbent rá, hogy férje csak kedves csecsbecsének tekinti, akit undorral eldobhat magától, ha finnyás elveit sérti. A darab heves ellenzői lelkiismeretlenségnek bélyegezték, hogy Nóra gyermekeit is képes elhagyni önállósági törekvésében; márpedig ez a fordulat igen lényeges eleme annak a sokkoló hatásnak, amellyel a szerző a 42 Szörényi László: Henrik Ibsen Babaház (Nóra) – Matúra klasszikusok, PannonKlett Kiadó, Budapest, 1997, 55. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 38. női egyenjogúságnak és a nő emberi méltóságának akkoriban igen időszerű problémájára fel akarta hívni a figyelmet.” 43 Lázadó hősnőjét Ibsen

Laura Petersenről, egy fiatal norvég írónőről mintázta. A hölgy saját életének történetét küldte el ismert drámaíró honfitársának. Ibsen egy korábbi levelében taglalta a hölgynek, hogy valós élményeken kell alapulnia minden jó írásnak. Ez adta a Babaház alapötletét. Az 1879-ben elkészült drámában Laura élettörténetének torzképét látta. Az akkor már Laura Kieler fiatalasszonyként tüdőbeteg férjének gyógyíttatására (egy külföldi út költségeire) kölcsönt vett fel. Mivel az írónő új regényét kiadója nem fogadta el, nem tudta adósságát visszafizetni, ezért csekket hamisított, végül kénytelen volt mindent bevallani a férjének. A férfi szidalmazásától idegösszeroppanást kapott asszonyt elmegyógyintézetben kezelték Végül férje mégis visszafogadta gyermekeikre való tekintettel. „A játékszernek, énekesmadárnak tekintett Nóra erkölcsi fölénybe kerül férjével szemben, mert képes volt váltót

hamisítani a nagybeteg férj érdekében, mert tudott hangtalanul áldozatot hozni; a nagyképű álerkölcsösség, a »mi lesz ha megtudják«-tól való pökhendi félelem, mellyel a Helmerek oktatják tisztességre, becsületre – lepereg róla. Csalódása, menekülési vágya nemcsak a megbántott, emancipálódni akaró asszonyé, hanem a morálisan különb emberé.” 44 Végezetül, mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a két méltán népszerű világirodalmi nőalak (Anna Karenina és Nóra), szinte összehasonlíthatatlan, vagy legalábbis igen nehezen párhuzamba állítható. 43 Tótfalusi István: Irodalmi alakok lexikona. Anno Kiadó, 1998, 254-255 o 44 Hegedüs Géza – Kónya Judit: Kecskeének – Két és fél évezred drámatörténete, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1999, 207. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 39. Életük, körülményeik, megítélésük sok tekintetben eltérőek.

Akárcsak bűneik. Igaz mindketten szerelemre vágytak Nóra férje iránt táplált szerelmének viszonzására (és társa megértésére) vágyott, Anna azonban egy másik férfi szerelmére. Nóra a férjéért harcolt, Anna pedig (bizonyos értelemben) a férje ellen. Gyermekeikhez fűződő viszonyuk is más. Anna szenvedett, míg távol volt kisfiától, Szejozsától. Nóra (talán csak látszólag), önző módon, minden szívfájdalom nélkül hagyta el gyermekeit Mindketten lezárják régi, szégyenteljes életüket. Anna a halálban látta az egyetlen menekülési útvonalat, míg Nóra a saját lábára állva, új életet kezd. Anna szenvedéseit, a halálát közvetetten kiváltó eseményeket együtt élhetjük át a hősnővel, látjuk vívódását, átérezzük, amint lelkével viaskodik. Nórát azonban már a „bűn elkövetése” után ismerjük meg, mintegy készen kapjuk a helyzetet, melyből a címszereplő szabadulni (az aranykalitkából menekülni) akar,

az ő vívódásait is nyomon követhetjük ugyan, de az ő lelkében lejátszódó folyamatok merőben másak, mint az Annát foglalkoztató problémák A XIX. század íróóriásai (néhány kivétellel) azt a nőt, aki érvényesíteni akarta saját személyiségét, antipatikusnak, visszataszítónak, vagy szerencsétlennek ábrázolták A családi életből kilépő nőre leggyakrabban (erkölcsi vagy teljes) megsemmisülés várt (így például Anna Kareninára is). A nők korabeli helyzetét, megítélését ismerve, alapul véve, sajnos Anna választása a valósághűbb (bár Nóra döntése mindenképpen vonzóbb). Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 40. Felhasznált irodalom 1. Bakcsi György: Öt orosz regény, Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 2. Dániel Anna: Ibsen, „Művelt Nép” Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, 1955 3. De Vogüé E M: Az orosz regény I-II, A Magyar Tudományos Akadémia

Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1908 4. Dukkon Ágnes: Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála – Matúra klasszikusok Light, Raabe Klett Kiadó, Budapest, 1998 5. Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj: Tragikum, halál, katarzis, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985 6. Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj világa, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987 7. Hamar Péter: Lev Nyikolajevics Tolsztoj, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. 8. Hegedüs Géza – Kónya Judit: Kecskeének – Két és fél évezred drámatörténete, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1999 9. Hetényi Zsuzsa: Huszonöt fontos orosz regény, Lord Könyvkiadó és Pannonica Rt közös kiadása, Budapest, 1996 10. Lukács György: Tolsztoj és a realizmus fejlődése (Gyorsuló idő), Magvető Kiadó, Budapest, 1975 11. Németh László: Európai utas (Tanulmányok), Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973 12. Niederhauser E – Sarigina L: Az orosz kultúra a XIX században, Gondolat Kiadó, Budapest, 1970

Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 41. 13. Pallas Nagy Lexikona, Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság, Budapest, 1897 14. Révai Nagy Lexikona – Az ismeretek enciklopédiája, Szépirodalmi és Babits Könyvkiadó, Budapest, 1991 15. Viktor Sklovszkij: Tolsztoj, Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 16. Szerb Antal: A világirodalom története, I-II kötet, Bibliotheca, Budapest, 1957 17. Szörényi László: Henrik Ibsen Babaház (Nóra) – Matúra klasszikusok, PannonKlett Kiadó, Budapest, 1997 18. Lev Tolsztoj: Anna Karenina, 1-2 kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002 19. Tótfalusi István: Irodalmi alakok lexikona (Bővített kiadás), Anno Kiadó, 1998 20. Török Endre: Lev Tolsztoj Világtudat és regényforma, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979 21. Henri Troyat: Tolsztoj élete, Gondolat, Budapest, 1967 22. Világirodalmi Kisenciklopédia, I-II kötet, Gondolat Kiadó, Budapest, 1976 23. Stephan Zweig: Tolsztoj

(Kultura és tudomány), FranklinTársulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 42. Tartalomjegyzék Bevezetés . 2 A nők társadalmi helyzetének, jogainak változása az ókortól a XIX. századig 2 Írónők a XIX. században 5 Nőalakok a XIX. század irodalmában 6 A szerzők rövid bemutatása . 9 Lev Nyikolajevics Tolsztoj . 9 Henrik Ibsen. 10 Néhány szó a művekről, valamint keletkezésük körülményeiről . 11 Anna Karenina . 11 Nóra (Babaház) . 14 Tolsztoj és Ibsen nőalakjainak összehasonlítása különös tekintettel Anna Karenina és Nóra alakjára . 16 Felhasznált irodalom . 40 Tartalomjegyzék . 42