Economic subjects | Investments, Stock exchange » André Kostolany - Tőzsdepszichológia

Datasheet

Year, pagecount:2010, 101 page(s)

Language:Hungarian

Downloads:2492

Uploaded:October 08, 2009

Size:8 MB

Institution:
-

Comments:

Attachment:-

Download in PDF:Please log in!



Comments

11111 szornyike December 1, 2023
  Köszönöm szépen!
11111 Totjuli November 12, 2019
  Ezer köszönet érte!
11111 Anonymus May 16, 2019
  A legjobbak egyike!
11110 Fxsamu March 14, 2014
  Köszi! Amint kerestem meg is lett OK
11111 Norvox July 30, 2013
  Köszi szépen.
11111 suburban1 May 14, 2013
  Köszi.
11111 khanoumi April 20, 2013
  OK köszi, olyan régen keresem OK
11111 turbogy October 17, 2011
  Köszönöm, hogy felraktátok.
11111 Macskamalina December 28, 2010
  Nagyon köszönöm, hogy felraktátok. Évek óta nem tudtam megszerezni.

Content extract

André Kostolany TÖZSDEPSZICHOLÓGIA TARTALOM ELŐSZÓ . 11 Bemutatkozó előadás ÚJRA TALÁLKOZTAM RÉGI ÖNMAGAMMAL . 15 Első előadás A TŐZSDE 90 SZÁZALÉKBAN PSZICHOLÓGIA . 17 Második előadás A PÉNZ IGÉZETÉRŐL . 23 Rendelkezni kell készpénzzel . 27 Kostolany, a „közellenség" . 32 „Szót se többet pénzről és kamatokról!" . 39 Adósok és éhenkórászok . 42 Harmadik előadás A TÖMEGEK TUDATLANOK . 49 A tőzsde logikája nem azonos a hétköznapok logikájával . 53 Ha élénkül a tőzsde, jön a közönség; ha esnek az árfolyamok, elmegy a közönség . 63 Negyedik előadás A NAGY TŐZSDEKRACH A TÖMEGPSZICHÓZIS TANULSÁGOS PÉLDÁJA . 69 A „Gorbacsov-hossz" . 76 Képesek-e a számítógépek spekulálni? . 80 Ötödik előadás PRÓFÉTÁKRÓL, PROFESSZOROKRÓL ÉS MÁS GURUKRÓL . 87 Hamis szófejtés: hulladék-kötvények a kalandorok országában . 89 5 104 Tizenegyedik előadás AZ OSTOBÁK HASZNA . A főokosok

. Képzett tökfilkók . Az IOS és én - egy fejezet az emberi butaság történetéből . 106 110 113 Tizenkettedik előadás EGYIK TŐZSDE SEM HASONLÍT A MÁSIKRA . 181 Hetedik előadás A NÉMETEK LÉLEKTANÁHOZ . 117 Felszólítom Pöhl urat. 119 Minden országnak olyan tőzsdései vannak, amilyeneket megérdemel . 122 Záróvizsga AZ ÉN HÁROM KARRIEREM . 191 Zsidóságom öröksége . 196 Csokornyakkendő és monokli . 200 Nem gazdagnak, hanem függetlennek kell lenni . 201 01 vaso, ne h.1ggy a guru kn ak, akanmt . 1gerne k 1s . r . 93 Megalapítom az optimisták iskoláját. 98 Hatodik előadás A TŐZSDE ÉS A VILÁG EGYÉB RÉSZEI . Első a spekuláció, a zene csak utána következik . A politizáló tőzsde . A piros bicikli . Ha a tőzsdét „szájára veszi a város" . 103 166 167 170 172 Nyolcadik előadás AZ ÉN TŐZSDEI ÁLLATKERTEM . 125 Medvék és bikák . 127 Egy különleges faj: a spekuláns . 131 Kilencedik előadás VÁLLALKOZÓK,

ÜGYFELEK ÉS MÁS DÖRZSÖLT FICKÓK . A nagyvállalatok és én . Történetek nagyiparosokról . Az ügyfél, vagyis az ellenség . 135 137 142 145 Tizedik előadás KIS TŐZSDEI PSZICHOPATOLÓGIA: BABONASÁG, FETISIZMUS, JÁTÉKSZENVEDÉLY . Tőzsde vagy rulett- a játékosok mind egyformák . N yerm. 1ehet, vesz1tem . muszaJ ,., A tozs d e megsza11 ottJa . 153 157 159 162 6 7 A fantázia fontosabb, mint a tudás. (ALBERT EINSTEIN) ELŐSZÓ Az első cikk címe, ami Kostolany tollából 1965-ben kezembe került, így szólt: ,,Egy spekuláns felismerései." Egyik könyvében olvashatjuk: ,,Pénzügyminiszter nem lehetek, bankár nem akarok lenni, spekuláns és tőzsdés: az vagyok," Hetven éve foglalkozik ezzel a titokzatos, szeszélyes tőzsdével, ahol a gazdasági tények fantáziadús történetekkel, gyakran célzatosan terjesztett rémhírekkel, féligazságokkal és tippekkel keverednek, amelyek - félelmektől és irigységtől hajtva - gyakran

látszólag teljesen logikátlan, irracionális árfolyamváltozásokhoz vezetnek. Mindez számára nemcsak elengedhetetlenül hozzátartozik foglalkozásához, hanem - az évek során egyre inkább - vizsgálódásának tárgyává is vált. Az első világháború után, amikor szülővárosából, Budapestről kivándorolt Párizsba, elkezdődött Kostolany karrierje, amely több volt, mint foglalkozás, inkább sajátos élettörténet. A tőzsdét dzsungelhez hasonlítja, a tanulópénz pedig többszöröse volt a Harvard Egyetem tandíjának - de a többszörösét is éri az, amit megtanult. A gyakorlat felől közelít az elmélethez, tapasztalatait saját pénzén gyűjtötte; másokkal ellentétben, akik az elmélettől jutottak el a gyakorlatig és tapasztalataikat mások pénzén szerezték. Egyike volt első tapasztalatainak, hogy a tőzsdén minden lehetséges - még az is, ami logikus. Kostolany nem elégszik meg a tőzsde minden részletének ismeretével. A

spekuláció motorja és a siker előfeltétele: afantázia ! Ennélfogva lenézi a rendszerszemléletű spekulánsokat és a tőzsdei számítógépeket, mert azok kizárják a fantáziát. Ami a tőzsdei vál- 11 tozásokat előidézi, de leginkább eltúlozza, az valami emberi gyakran nagyon is emberi. Ez ennek a könyvnek a fő témája Éppen rólunk, németekről, úgy tartja, hogy nem nőttünk még fel a pénz furfangjához. A német romantikusok, filozófusok és zeneszerzők népe pénzügyekben nélkülözi a romantikát, elveszít minden kapcsolatot a filozófiával, de különösen a fantáziával Ebben lehet valami igazság. Amikor 1969-ben első ízben találkoztam Kostolanyval, azt válaszoltam ezekre a megnyilatkozásaira, hogy nekünk, németeknek 30 évnyi beruházási tapasztalatunk hiányzik, hiszen különben nem eshettünk volna bele az 10s* zűrzavarába, amire ő, egyike a keveseknek, figyelmeztetett bennünket. Feltettem neki a kérdést: kész lenne-e

tőzsdei tapasztalatait egy közös vállalkozás szolgálatába állítani, melynek segítségével a németek tőzsdei tapasztalatainak hiányát egy kissé ellensúlyozhatnánk. Így jött létre akkoriban „közös vállalatunk" - vagyonjogi tanácsadás és tőzsdei szeminárium -, ami a mai napig működik. Eredeti várakozásainkkal ellentétben tőzsdeszemináriumunk egyre növekvő népszerűségnek örvend, különösen a fiatalok körében. A tananyagot az 1986-ban megjelent „Kostolany: tőzsdesze­ minárium tőkebefektetőknek és spekulánsoknak" c. könyve tartalmazza A kötet bestseller lett Sokan, akik elolvasták és tanácsait megfogadták, időközben szép tőzsdei nyereségre tettek szert, vagy jobban tudtak védekezni a veszteségek ellen. Ez a jelenlegi könyv is a sikeres tőzsdések és tőkebefektetők „kötelező irodalma". Tőzsdei titkokat szellőztet, önálló, független gondolkodásra és viselkedésre nevel. Nem tankönyv, inkább

egy olyan személy elbeszélései, aki: ,,nem tanít, csak mesél". Mint szellemileg, anyagilag és foglalkozását tekintve is független ember, át tudta élni a számára leginkább testre szabott szerepet: antikonformista, merész, elkötelezett, néha szenvedélyes módon harcol a tiszta kapitalizmusért, utánozhatatlan pimaszsággal nevezve csirkefogónak vagy még annál is rosszabbnak mindenkit, akit annak tart. Még a bankokkal sem tesz kivételt, sőt, pokoli örömet okoz számára, ha melléfogásaikat csak azért is saját üzletfeleik előtt bírálhatja. E könyv olvasóinak szellemi élvezetet, anyagi sikereket, a szerzőnek, atyai jóbarátomnak és partneremnek, Kostolanynak pedig azt kívánom, hogy még sokáig ilyen bájjal, szellemesen, életörömmel és töretlen optimizmussal tudja olvasóinak és diákjainak a tőzsdei sikerekhez vezető utat megmutatni. GOTfFRIED HELLER (több mint 20 éve André Kostolany partnere) 1OS = Investors Overseas Services

Ltd. 12 13 Bemutatkozó előadás ÚJRA TALÁLKOZTAM RÉGI ÖNMAGAM MAL Egy müncheni nemzetközi bankkonferencián egyik este a híres Bayerische Hof nagyvilági termében figyelemmel kísérhettem az amerikai pénzügyi élet kiválóságainak közgyűlését. Igen sok híres és jelentős, gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó politikus volt jelen. Az egyik sarokban pedig, kissé elbújva, de nyilvánvalóan fülét hegyezve, egy húsz év körüli fiatalember ült. Ismerem öt Úgy hívják, hogy André Kostolany. Spekulánsnak nevezi magát, mert egész életében semmi mást sem csinál, mint eseményeket elemez, hogy aztán a különböző tőzsdéken azokat hasznosítsa. Amikor megszólítottam, barátságtalanul válaszolt: Igen, én is megismertelek. Te vagy az én „öregebb énem" Azt kérdezed, mit csinálok itt? Nem látod, hogy kik ülnek itt körülöttünk? Ha csak egy szót, egyetlen információt is sikerül elcsípnem, egy vagyont nyerhetek vele.

Mire én: Te jó Isten, de rosszul vagy informálva, ha ilyen fontosnak tartod a híreket! Nem ismered a jelszavamat: ,,információ = deformáció"? Ö: Azt akarod ezzel mondani, hogy ezek az urak itt semmit sem tudnak? Én: A legfontosabbat nem. Noha látják a jeleket, de még azt sem tudják megállapítani, hogy az USA jelenleg recesszióban van-e, vagy sem. Az egyik növelni akarná a pénzmennyiséget, a másik csökkenteni. Az egyik az adóemelésért áll ki, a másik a költségvetési deficitre esküszik Az egyik a legnagyobb veszélyt a fizetésimérleg-hiányban látja, a másik fütyül rá Ha a jelenlegi helyzetet sem képesek megfelelően értékelni, hogy akarják akkor a jövőt előre látni? 15 Ö: Mondtam már, hogy megöregedtél. Még azt sem tudod, hogy ma már számítógépes analízist alkalmaznak? Én: Azt hiszitek, hogy minden csak egzakt tudomány. Nagy tévedés volt ezt a konferenciát a Tudományos Akadémián megtartani Mert sem a

gazdaságtan, sem pedig a pénzügytan nem tudomány. Mindkettő művészet. Ez a konferencia a müncheni Képtárban inkább otthon lett volna Ö: Mitől vagy ilyen pesszimista? Én: Egyáltalán nem vagyok az. De 70 év tapasztalatával a hátam mögött kritikussá váltam. Életutam során igen sokszor kerestem pénzt azzal, hogy éppen az ellenkezőjét tettem annak, ami holtbiztos tippnek számított. És a Nagy Felelősök majdnem mindig az ellenkezőjét állítják annak, amit terveznek Sir Stafford Cripps, a brit pénzügyminiszter nem állította-e egykor, hogy ki van zárva a font leértékelése? Két héttel később ugyanez a pénzügyminiszter mégis megtette ezt - anélkül, hogy lemondott volna -, és még igazi angol gentleman is maradt. Valutaügyekben Németországban is a legnagyobb zavar uralkodik Mindenki valami mást mond, a Bundesbank pedig egyelőre nem látszik felnőni a tőzsdések színvonalára. Ha tapasztalt spekulánsok lennének a tanácsadói, a

márka kihasználóival macska-egér játékot játszhatna. Nem a rablóból lesz-e a legjobb pandúr? Ő: Tehát úgysem tudhatunk előre semmit. Én: Egyáltalán nem így gondolom. Ellenkezőleg Nagyon is sokat kell tudnunk, de nem azokból a számokból, amelyek minden könyvben és számítógépben megtalálhatók. Az összefüggéseket kell megértenünk, és tudnunk kell a híreket értelmezni. Thletre van szükségünk és tapasztalatra és megint csak tapasztalatra, amelyek persze kudarcokkal keverednek, és az én könyveimet kell gondosan tanulmányozni. Akkor aztán már Ö: Értem. Akkor talán hatvan év múlva én is lehetek olyanravasz, mint te 16 Első előadás A TŐZSDE 90 SZÁZALÉKBAN PSZICHOLÓGIA Nagybátyám, George Katona, aki az Egyesült Államokban élt, de Németországban is tanult, a gazdaságtudományok professzora volt és a gazdaságpszichológia szakterületére specializálta magát. Szakkönyvei (többek között: ,,A tömegfogyasztás",

,,Pszichológiai gazdaságtan", ,,A fogyasztók és a vállalkozók viselkedése") máig is alapműveknek számítanak ezen a még mindig kissé elhanyagolt kutatási területen. „Ilyen a tőzsde" című könyvem megjelenése után - majdnem harminc évvel ezelőtt - levelet kaptam tőle: élvezettel és egyetértéssel olvasta könyvemet. Egy pontban azonban nem egyezik a nézetünk, nevezetesen abban, hogy a tőzsde, illetve az egyes befektetők lélektani reakcióit nem lehet előre jelezni, illetve kiszámítani. ,,Ezek mérhetők és előre jelezhetők - írta -, és el is fogom magyarázni Neked a nyáron, ha Párizsba jövök." Sajnos, röviddel ezután meghalt, így adós maradt a magyarázattal Később sokat foglalkoztatott, hogy min alapult az a felfogás, amely szerint a tömeg lélektana kiszámítható. Hosszú fontolgatás után arra a meggyőződésre jutottam ebben a minden spekuláns számára oly fontos kérdésben, hogy az egyes személyek és

a tömegek mélylélektani motivációi konkrét esetekben valóban nem jelezhetők előre. De az egyes döntések öszszességének intenzitását, vagyis a tömegpszichológiai reakciók hevességét csakúgy, mint annak körülbelüli időpontját egy tapasztalt tőzsdés néha képes - ha nem is „előre látni", de sejteni vagy kitalálni. Állítom, hogy a tőzsdei eseményekben a pszichológia szerepét nem lehet túlbecsülni: rövid és középtávon legalább 90 százalékot jelent! A tőzsdelélektan „tudomány", amit csak megfelelő érzékkel 17 lehet alkalmazni, tehát majdnem olyan, mint a művészet. A tőzsdén a leggyakrabban használt szavak: talán, remélhetőleg, lehetséges, előfordulhat, nem kevésbé, noha, mégis, azt hiszem, úgy gondolom, de, valószínű, úgy tűnik. Mindaz, amit gondolunk és mondunk, feltételekhez kötött és egész másként is szemlélhető A világ leggyengébb részvénye valamennyi tőzsdén manapság a

„Logika Rt."-é, mert árfolyama egyáltalán nem követi az általános mozgásokat. Ide-oda ingadozik, és csak a tőzsdei profik és félprofik százezreinek reakcióit tükrözi vissza, akiknek véleménye gyakran percről percre változik. Szívesen állítják sokan, hogy a tőzsde ma teljesen áttekinthetetlen. Ha áttekinthető lenne, akkor nem tőzsde lenne A tőzsdei játékosok zavaros vízben halásznak, amit ők maguk üres fecsegéseikkel még zavarosabbá tesznek. A hírközlő eszközök az ilyen „tőzsdei bölcsességeket" még terjesztik is. Így aztán a jelentésekben és kommentárokban teljes fejetlenség uralkodik. A legtöbbször először az árfolyamok változnak, aztán szállítják hozzá a gyorsan kitalált indokokat. Manapság az a vélemény tartja magát, hogy az árfolyamok a csökkenő munkanélküliség miatt esnek, amelynek inflációs hatásai magasabb kamatokhoz vezetnek. Pár nappal később a növekvő munkanélküliség miatt

aggódnak, amely a gyengülő gazdaság jele. Egyszer a súlyosabb kereskedelmimérleg-hiányt kedvezőnek értékelik, máskor ugyanezt negatív jelenségnek tartják, mert a túlzott exportnak inflációs hatása van. Egyik nap az erős dollárt kedvező­ nek ítélik, mert így a FED-nek nem kell emelnie a kamatokat, ami véletlenül logikus is. Két nappal később a dollárt negatív tényező­ ként jellemzik, és így tovább, és így tovább. Ha a profiknak rossz a kedvük, semmi sem használ. Hozzá kell tegyem, gyakran én sem vagyok képes kitalálni, hogy egy meghatározott eseményre, egy pénzügyi információra, vagy akár csak egy rémhírre kedvezően vagy negatívan fognak-e 18 reagálni. Már csak azért sem, mert rendszerint a befektetők maguk sem tudják, hogy egy meghatározott hír milyen hatással lesz a gazdaság eseményeire, kötelezettségeikre vagy a tőzsdére magára. A tőzsde gyakran úgy viselkedik, mint egy alkoholista: a jó hírektől sír, a

rosszakon nevet. Ennek illusztrálására a devizaspekuláció területéről szeretnék egy példát bemutatni A hetvenes években, amikor a dollárnak Amerika lelki komplexusait kellett elszenvednie, az arab országok megalapították az olajszindikátust, amely állandóan emelte az olajárat. A dollárspekulánsok minden olajáremelésnél felszisszentek: a magasabb olajár elősegítette az inflációt, az pedig a dollár szempontjából kifejezetten rossz. Tehát besszre játszottak, a dollár pedig állandóan esett. Akkoriban meg is írtam a Capital című újságban, hogy mennyire értelmetlen ez a reakció. Ha emelkedik az olajár, az azt jelenti a fejlett iparú országoknak, mint Japán, Franciaország vagy Németország, hogy dollárszükségletük a magasabb olajszámla miatt megnő. Tehát növekedett a kereslet a dollár iránt, ez pedig inkább az élénkülést segítette. A spekulánsok ehelyett továbbra is a dollár esésére játszottak. Néhány évvel később,

a nyolcvanas években, amikor az amerikai pénz újra hullámvölgybe került, ezt a fejleményt - teljesen ellentétesen a korábbiakkal - azzal magyarázták, hogy egyrészt az olajfogyasztás világszerte csökkent, másrészt az árak is estek. Ezúttal mégiscsak találó volt a végkövetkeztetés: a fejlett ipari országoknak kevesebb dollárra volt szükségük, ezáltal pedig visszaesett a dollár iránti kereslet. A hetvenes években, amikor az „olaj sokk" fogalma vált meghatározóvá, más értékeléseket is lehetett hallani: ha az olajár emelkedne, az azt jelentené, hogy az arab országoknak nagyobb dollárösszegek állnának rendelkezésükre, amivel a Nyugat ipari államaiból újfent árukat tudnának beszerezni. Ez jótékonyan hatna a konjunktúrára 19 Ismét mások azt hangoztatták, hogy a benzin és a fűtés óriásira nőtt költségei korlátozták az egyéb fogyasztási kiadásokat, ezzel pedig komoly veszélyt jelentettek a gazdasági

fejlődésre. Egyszóval: a magyarázatok mindig utólag születtek. A tőzsde­ vagy devizaárfolyamok akár felfelé, akár lefelé mozogtak, a számtalan játékos, spekuláns, befektetési tanácsadó és elemző utána rögtön egész pontosan elmagyarázta - gyakran teljesen ellentétes érvekkel -, miért is kellett ennek így lennie. Csak az árfolyamok csináltak híreket - amelyeket aztán szétkürtöltek -, és nem a hírek csinálták az árfolyamokat! Gyakran előfordul, hogy a „külvilág" hírei - akárhogy is magyarázzuk őket - egyáltalán nem játszanak meghatározó szerepet az árfolyamok alakulásában. A befektetők gyakran pesszimisták, anélkül, hogy erre komoly okuk lenne. Úgy vannak vele, mint öreg bécsi emigráns barátom, Grün New Yorkban, akinek feltette kollégája a kérdést: ,,Mondd csak, happy vagy te itt Amerikában ?" ,,Hát persze, hogy happy vagyok - jött a melankolikus válasz -, de boldog, az nem." E pesszimizmus oka

sokszor a tőzsdések jelleméből következik; ők ugyanis játékosok, akik nem sokat gondolkodnak és kevéssé reagálnak a külső eseményekre. Inkább csak eladni és venni akarnak, hogy valami jó fogást csináljanak és a felszínen maradhassanak: olyan emberek, akikre a szenvedély a jellemző Minél inkább beavatkoznak ezek a játékosok a tőzsdei események menetébe, annál bizonytalanabbá válik a tőzsdei légkör. Ilyenkor szubjektív tényezők kerülnek előtérbe, vagyis az a kérdés, mennyire elkötelezettek a játékosok, vajon minden pénzüket értékpapírokba fektették-e, vagy még annál is többet, mint amennyijük volt. Ha egy olyan tőzsdét, ahol a játékosok vannak többségben, bizonyos események befolyásolnak - például meghatározott politikai történések -, akkor ez teljesen más hatást válthat ki, mint ha a résztvevők erszénye üres lenne. 20 Igen gyakran előfordul, hogy a tőzsdei árfolyamok emelkednek és igen nagy a forgalom.

Az elemzők azt állítják ilyen helyzetekben, hogy a tőzsde stabil, mert a nagy forgalom azt tanúsítja, a közönség érdeklődik a tőzsde iránt. Véleményem szerint ez alapvetően hamis állítás. Minél nagyobb a forgalom emelkedő árfolyamok mellett, annál több részvény vándorol a „biztos" kezekből a „tétovázókéba", vagyis a pszichológiailag erősekéből a pszichológiailag ingatagokéba. Ha azonban minden részvény tétovázó kezekben található, akkor holtbiztosan bekövetkezik a tőzsdekrach. A közönség pszichológiai reakciója meggyőződésem szerint kizárólag a piac e „technikai állapotától" függ- de ezzel már a „tőzs­ depszichológia" első leckéje elébe vágok. Néhányan talán elbizakodottnak tartanak, hogy én itt „tőzsde- és gazdaságpszichológusként" lépek fel, noha sem közgazdaságtant, sem pszichológiát nem tanultam. Mindezt természetesen belátom, de annál többet tanultam hosszú

tőzsdei pályafutásom dzsungelében, ahol igen magas tanulópénzt kellett ezért fizetnem. Szerencsére! Így legalább mindig tökéletesen elfogulatlan maradok az objektív elemzések iránt. Értékelem viszont a megfontolást, a logikát, a pontosságot ezek mindenképpen hozzátartoznak a mesterségemhez. Ha egy spekulációról gondolkodom, nem szeretem gondolatmenetemben a tévedéseket, mint ahogy a hamis hangokat sem szeretem a zenében. Sokan - ellentétben velem - a gondolkodást nem tartják munkának. Amikor nemrég Darmstadtban a műszaki főiskolán ezer diák előtt tartottam előadást, az ezt követő beszélgetés vége felé valaki közülük a következő érdekes és szellemes kérdést tette fel: ,,Megéri-e egyáltalán a tőzsdével foglalkozni, ha ennyit kell gondolkodni és fontolgatni?" Bizonyára úgy gondolta, hogy elég csak rendszeresen olvasni a tőzsdei jelentéseket ahhoz, hogy sikeres spekuláns legyen belőlünk. 21 Professzorok gyakran

mosolyognak megnyilatkozásaimon és elméleteimen, mégis figyelmesen meghallgatnak, nem beszélve az érdeklődők ezreiről, akik szemináriumaimat látogatják, vagy éppen az egyetemi hallgatókról, akiknek számtalan főiskolán tartottam számtalan előadást. A professzorok igencsak iskolázatlan sarlatánnak tartanak Az én koromban ennek már nincs jelentősége Akkor már pontosabban szólva, öreg sarlatán vagyok. Mert inkább vagyok iskolázatlan spekuláns, aki több mint 70 éve alatt 70 tőzsdét végigjárt már, mint egy képzett közgazdász professzor, aki még sohasem töltött el 24 órát a tőzsdeparketten. Most mégis kihívtam párbajra a konstanzi egyetem egyik közgazdászát, aki hallgatói előtt sarlatánnak bélyegzett: közönség előtti szakszerű vitát fogunk folytatni. Aztán majd meglátjuk, ki ért jobban a gazdasághoz és a pénzügyekhez Mindeddig azonban nem reagált kihívásomra Most pedig átnyújtom olvasóimnak összegyűjtött

tapasztalataimat és következtetéseimet az emberek és a tömegek lélektanáról úgy, mint egy kolléga a kávéházi asztalnál, nem pedig túlzott akadémikusi szigorúsággal -, remélhetőleg mindig szórakoztatóan. Életből vett történeteimnek, spekulánsokról, játékosokról és más dörzsölt fickókról szóló visszaemlékezéseimnek mindig közük van a tőzsdéhez (ez az életem!), hozzátartoznak ahhoz az élettapasztalathoz, amely lehetővé tette számomra, hogy átlássam a tőzsde „nagy lélektani játékát", és - 100 esetből legalább 51-ben, amire szívesen hivatkozom - sikeresen helytálljak. 22 Második előadás A PÉNZ IGÉZETÉRÖL „A pénz nem minden, de a sok pénz, az már valami" - mondta egyszer találóan George Bemard Shaw. A filozófusok újra és újra szenvedélyesen vitatják azt a kérdést, hogy erkölcsileg indokolható-e a pénz utáni hajsza, vagy sem? Lehetetlen elfogulatlan ítéletet mondani. Egy azonban biztos: a

pénz bűvölete és az érte folytatott hajsza a gazdasági fejlődés motorja. A pénz igézetének precíz elemzése igencsak nehéz. Mindig a megigézett jellemétől függ: miért van megigézve, és mekkora öszszegtől. ,,Ez egy többszörös milliomos - mondták egykor a bécsiek - legalább 100 OOO guldenje van." Abban az időben ez nem volt ellentmondás, mert a milliomos szó nem feltétlenül jelentette azt, hogy a nevezett valóban legalább egymillió felett rendelkezik. Milliomosnak az számított - és még ma is az a gazdag ember-, akinek kijár a ,,Rothschild" vagy a „Krőzus" elnevezés. Vannak barátaim, akik, ha már száz márka van a zsebükben, milliomosnak érzik magukat, de olyanok is, akik a tengervíztől ,,annál szomjasabbak lesznek, minél többet isznak belőle" (Schopenhauer). Sokakat egész különleges módon a mások pénze bűvöl el, és állandóan azon törik a fejüket, hogy másoknak mennyi pénze is lehet.

Felsóhajtanak, valahányszor egy híresen gazdag emberről hallanak: vajon mennyi pénze is lehet? Emberekkel és tárgyakkal kapcsolatos gondolataik mindig azok értéke körül forognak. Egy nap felhívott egy pénzügyi témákkal foglalkozó újságírónő, aki a következő körkérdést intézte interjúalanyaihoz: - ,,Kostolany úr, ugye Ön nagy tapasztalatokkal rendelkező tőzsdeprofi? Hogy magyarázható akkor, hogy még nem milliomos?" Kicsit elképedtem, 23 de aztán megválaszoltam: ,,Először is: kérdése igencsak indiszkrét. Másodszor: honnan tudja Ön, hogy nem vagyok milliomos? Köteles vagyok megmutatni a bankszámlámat? De ne féljen, nem akarom Önt megfejni." Ha egy ismerős hogyléte vagy munkája felől érdeklődtem, gyakran azt a választ kaptam: ,,Ó, neki aztán sok pénze van." Sokan csak azt a pénzt tisztelik igazán, ami másoknak valamikor volt, de már nincs meg nekik, de vannak olyanok is, akiket a saját pénzük bűvöl el;

babusgatják és csodálják pénzüket, hagyják magukat hipnotizálni általa. Egy költő barátom azt mondta nekem egyszer: ,,Ha sok pénzem lenne, egész vagyonomat a gazdagokra hagynám, mert ők annyira szeretik a pénzt." Ismertem valakit, akinek kedvenc időtöltése volt, hogy bankszámláján összeadogatta a számokat. Azt állította, hogy így képes a legjobban elűzni az unalmát. Aztán olyanok is vannak, akik ugyan sok szép és drága dolgot lettek volna képesek megszerezni, de nem tették, mert nekik a gondolat is elég volt, hogy képesek lennének erre. Érzik a pénz hatalmát - és ez már boldoggá teszi, kielégíti őket Volt egy barátom, aki, ha kiejtette a „pénz" szót, kabátján keresztül megsimogatta levéltárcáját azzal az érzéssel, hogy az élet minden élvezete csekk-könyvében sűrűsödik. Amikor felhívtam a figyelmét erre a rossz szokására- amit ő teljesen tudat alatt művelt-, nagyon hálás volt érte, de azért tovább

folytatta perverz simogatásait. Egy másik barátom azt mesélte, hogy ha bevételeinek és kiadásainak a mérlege igen pozitív, nemi gerjedelmet érez Egy másik ezzel szemben azon a napon, amikor a tőzsdét nagy veszteséggel volt kénytelen elhagyni, egyenesen a bordélyházba ment. Szerencsére olyan emberek is vannak, akik pénzüknek köszönhetően az élet minden örömét ki akarják élvezrii. Nem elégszenek meg az étlap tanulmányozásával, hanem meg is szeretnék kóstolni az ételeket. 24 Sokak számára a pénz hatalom és státusszimbólum is: barátokat, képmutatókat, irigyeket és bókokat köszönhetnek neki, vonzza az élősködőket. Elbűvöli őket a pénz, mert tudják, hogy pénzük másokat is elbűvöl; nemcsak az anyagi luxust akarják élvezni, hanem a pénz hatalmát is - vagyis mások szolgaiságát. Különösen azokra van nagy hatással a pénz, akiknek már egyszer sok volt belőle; erős jellemmel kell rendelkezniük, hogy uralkodni legyenek

képesek fájdalmukon. Boni de Castellane francia márki, a századforduló leghíresebb gavallérja emlékirataiban olvastam, hogy mennyire boldogtalanná vált azon a napon, amikor már nem volt az amerikai milliárdosnő, Anna Gould férje. Természetesen nem kellett neki követ törnie, de elmúltak azok az idők, amikor milliókat pazarolhatott el. ,,Amióta tönkrementem, megismertem gyengéimet" - írta A hazárdjátékok esetében tisztán elméleti bűvöletről van szó. Ha a játékot nem pénzre, hanem babra játszanák, nem volna többé oly izgató. A pénz sokak számára jóvátétel nyomorúságukért, például testi hibájukért, csúnyaságukért és így tovább. Vagy megvigasztalja azt, akinek társadalmi ambíciói vannak, de szerény származása miatt ebben gátolva van: a pénz pótolja számára az ősöket. Elsa Maxwell, a híres társasági újságírónő az amerikai felemelkedés hősi éveiben ragyogó karriert futott be azáltal, hogy azokat az ír

származású, újsütetű amerikai milliomosokat, akiket a „szuperelőkelő", a „Mayflower" -ról származó amerikaiak nem fogadtak be, elszegényedett angol arisztokratákkal hozta össze. Az új milliomosok így egyenrangúnak érezhették magukat a rideg amerikai pénznemességgel, mert earl-ökkel és duke-okkal kerültek családi kapcsolatba; egyidejűleg az újgazdagok milliói nagy hatással voltak arra a nemességre, akinek már egy fillérje sem volt. Sokaknak csak arra szolgál a pénz, hogy hivalkodhassanak vele. Néhányan hagyják, hogy észrevegyék gazdagságukat azért, hogy ren-geteg pénzük legendája elterjedjen vagy még inkább megnöve25 kedjen. Röviden: a pénz az emberekben a legkülönbözőbb reakciókat váltjaki Természetesen a szerelemben is így van ez. A pénz egy nőben őszinte szerelmi érzéseket képes ébreszteni. Szemükben a pénz szimbolizálja a férfi sikerességét; a sikeres férfi elbűvöli őket különösen, ha

abból nekik is hasznuk származik. A nő őszintén szereti a férfit, már csak azért is, mert luxussal veszi öt körül. Ezzel szemben vannak olyanok is, akik pontosan azt a férfit gyűlölik, akitől a pénzt kapják, és azt szeretik, akinek pénzt ajándékozhatnak. Sokak számára a pénz egyszerűen a siker mértékének számít, anélkül, hogy őket magukat elbűvölné a pénz. Még ma is a fülemben cseng, amit annak idején a híres Max Reinhardt-színésznö, Darvas Lili Párizsba való megérkezésekor mondott nekem: ,,Provokatív módon fogok felöltözni és elmegyek a Boulevard-ra sétálni, és megvárom, míg megszólítanak. Szeretném tudni, hány férfi szólít le; hisz ingyen minden nő szép!" Azt akarta megtudni, hogy mint nőt készpénzben mennyire értékelik. Mindenesetre, ha egy nőt a pénz önmagáért bűvöl el, az férje vagy barátja számára roppant veszélyes lehet. Még a legnagyobb luxusnak is - kastély, gyémántok, bundák, autók

- megvannak a maga határai, és egy bizonyos ponttól kezdve túltelítetté válik. Egy bankszámlának viszont, amibe a nő beleszeret, nincsenek határai; az egyfajta „Danaidák hordója". Hogy milyen mértékben képes a pénz bűvölete az emberek gondolkodását elferdíteni, azt a következő anekdota nagyon jól megvilágítja: - Hallottad már? - kérdezi valaki ismerősét. - Meier barátunk meghalt! - Ó, de szomorú, vajon mi baja volt? - Azt hiszem, az a két milliója. - Nem erre gondoltam, úgy értem, mi hiányozhatott neki? - Talán úgy fél milliónyi. 26 --- Még mindig nem érted, miről beszélek? Mitől halhatott meg? - Vagy úgy! Az teljesen világos: a különbözettöl! RENDELKEZNI KELL KÉSZPÉNZZEL A pénz világa nem mindig szép világ. A pénznek radioaktivitása van; korrumpálni képes, és gyakran az emberek leggyűlöletesebb tulajdonságait hozza napvilágra. Ma már igen semleges kapcsolatban állok a pénzzel. Azonban nem volt ez mindig

így. Amikor apám ifjúkoromban az elszegényedett és tönkrement Budapestről Párizsba küldött, hogy ott kitanuljam a tőzsdés mesterséget, szüleimnek köszönhetően a legszükségesebbekre el voltam látva pénzzel. De éppen Párizsba mentem, egy olyan városba, amely abban az időben a világ közepe volt. Fantasztikus város volt, egy óriási vidámpark. Minden tele volt árukkal, luxussal Ez a luxus és az életöröm mindenhol érzékelhető volt. Párizs . ,,Jai deux amours, mon pays et Paris" Két szerelmem van: hazám és Párizs. Az a banán nyakék, amely az Antillák varázslatos lányának, Josephine Bakernek a nyakában himbálózott, adta a ritmust ehhez a dalhoz, amit hitvallásommá tettem. Párizs jelentette számomra a luxust, szórakozást és ünnepségeket egész életemben, amit az Orient-expressz segítségével készültem megismerni, amikor egy gyönyörű estén leszálltam róla - mint Rastignac, Balzac hőse a postakocsiról. Még nem

tudtam, hogy a tiltott Paradicsom e világa karnyújtásnyira van, de mégis elérhetetlen marad, ha nincs az embernek kulcsa hozzá, amivel bebocsátást nyerhet: ez pedig a pénz. Márpedig nem volt elég pénz a zsebemben, sőt, ehhez nagyon kevés. Elbűvölten néztem a színjátékot, de nekem ez nem volt elég. 27 Fujita teknőckeretes szemüvegben és tépett fekete hajjal tűnt fel a Montparnasse-on, kedvenc modelljétől, Kikitől követve, hogy barátaival, Kislinggel, Vertes-vel és másokkal a Rotonde és a Döme faasztalainál vitatkozhasson. Az elegáns hölgyek Longchamp-ba és Auteuil-be kísértették magukat, hogy a lóversenyen megmutathassák ruháikat, amelyeket Poiret tervezett számukra. Schneider Boulogne-ban a saját jachtján fejedelemként fogadta legjobb társaságból való vendégeit, és a hajnali szürkületig játszotta nekik a legújabb New Orleans-i melódiákat. A Champs-Élysées-n és a bulvárokon hosszú sorokban álltak az emberek, hogy

felfedezhessék Chaplin Amerikáját az „Aranyláz" -ban és a mesés Keletet a „Bagdadi tolvaj"-ban. Francis Carco regényei segítségével barátkozott az ember a nép nyelvével, így felfegyverkezve pedig - mert ez volt a sikk - a Pigalle bárjaiban elvegyült köztük. Más estéken, miután együtt dúdolta Maurice Chevalier-val legújabb kupléját, a „Valentine"-t, a Maximban vacsorázott, vagy az urak a Weber Kávéházban maradtak egymás között, hogy egy új autómodellről vagy Mistinguette lábairól társalogjanak. Az angolok kisajátították Le Touquet füves területeit; a közigazgatás már azt fontolgatta, hogy az utcaneveket és a kirakatokban az árcédulákat angolra fordíttatja. Mint egy gyermek, aki egy cukrászda kirakatüvegének nyomja az orrát, úgy bámultam ezt a hihetetlen életet és sürgés-forgást. Itt ebben a városban mindene meglehetett az embernek; egyetlenegy dologra volt csak szükség hozzá: pénzre. Így fészkelt

az ötlet mélyen a fejembe, kitörölhetetlenül: pénzt csinálni, méghozzá sok pénzt! A pénz akkoriban még sokkal fontosabb volt, mint ma; ha úgy tetszik, létfontosságú - ha csak az egészségünkre gondolunk, akkor is. A pénzt isteníteni kezdtem, mint kizárólagos életcélt; gyarapítását pedig kizárólagos elfoglaltságként fogtam fel. Ha valaki így imádja a Mammont, akkor egész életfel- 28 fogása, az élethez való viszonya is megváltozik. Minden más érték is eltörpül emellett. Mert semmi sem önmagától értékes, pénzért mindenhol és mindenkor mindent megkaphatok. Készpénzzel rendelkezni kell A tőzsdén töltött első napomon egy igen kedves, idősebb úr szólított meg. - Fiatalember, mit keres Ön itt? Még nem láttam soha. (A legtöbb tőzsdejáró ugyanis látásból ismeri egymást) - Tanuló vagyok az Alexandre cégnél. - Ah, - mondta - az Ön főnöke jó barátom, ezért röviden és alaposan bemutatom Önnek az egész tőzsdét,

a tippeket stb. Minden egy dologtól függ csak: több-e a tökfilkó, mint a részvények, vagy több részvény van-e, mint tökfilkó. - Ez a mondás számomra a mai napig megtartotta érvényességét, egész tőzsdei filozófiám erre épül: kínálat és kereslet. Az első idők a tőzsdén számomra különösen izgalmasak voltak. Olyan volt, mintha egy óriási játékkaszinóban lettem volna. A levegőben is a pénz szagát lehetett érezni, csak egy antennára volt szüksége az embernek, hogy elcsípjen belőle valamit. Nem volt nehéz, hogy higgyek mentoromnak. Ha megfelelően rafinált volt az ember, képes volt a hosszal úszni. Bízzál bennem, és „a hónap végén lehet kasszírozni" - és széles mosollyal megveregette vállamat Őszintén szólva nem sokat értettem abból a nagy nyüzsgésből, amit néhány száz ember körülöttem művelt. Az értékpapírok idegen nevei (még a sok régi orosz részvényé is), amelyeket még nem ismertem, csak

dübörögtek félsüket fülemben. Fiatal fiúk siettek egyik csoporttól a másikig, kis cédulával a kezükben, amire a megbízásokat feljegyezték, szédületes polkát táncoltak az épület különböző szárnyai között, lökdösődtek és tolakodtak, mielőtt ismét minden irányba szétszaladtak. 29 Középen, a „körben", hetven úr állt, télen-nyáron sötétbe öltözve; ők voltak a tőzsdei alkuszok társaságának tagjai; könyökükkel a pultra támaszkodtak, amely elválasztotta őket a közönségtől. Ugyanúgy, mint a többiek, ők is kiáltoztak ebben a pokoli lármában: ,,Eladok, veszek!" Úgy tűnt, mintha az egész világ képviseltette volna magát ebben a tumultusban. Egyesek a telefonfülkékhez rohantak, hogy az első eredményeket továbbadják. Mások sugdolóztak, kezüket szócsőként szájuk elé téve, felfuvalkodottan saját fontosságuktól. Ismét mások lázasan rótták a számokat kis fekete jegyzetfüzetükbe. Az

általános idegesség egyáltalán nem kapott el engem. Minél beljebb hatoltam ebbe az új világba, annál jobban taszított ez a felvágós légkör. Mindenki állította, hogy ő tudja a legjobb értesüléseket adni, kérkedett, hogy minden tőzsdei fogáson nyer, ügyfeleit jó tanácsokkal látja el, hogy ismeri a legbiztosabb tippeket stb. Ha meghallgatta az ember a kerengő pletykákat, azt hihette, hogy itt csak zsenik vagy próféták vannak. Mindenki önelégülten számolt be tapasztalatairól, sikereiről, és minden mondat így kezdődött: ,,Ugye megmondtam!" Fiatalságom és hiányzó tapasztalataim ellenére hamarosan az a benyomásom támadt, hogy sehol a világon nem található négyzetméterenként annyi tökfilkó és beképzelt ember, mint itt, olyan fickók, akik magasan szellemi képességeik feletti színvonalon éltek. Még ma is ezen a véleményen vagyok; csak a tőzsdei ügymenetnek ez a módja már nem létezik. A tranzakciókat irodákból,

távközlési rendszereken keresztül hajtják végre. Ahogy Londonban, úgy Párizsban is a kereskedő egy billentyűkkel ellátott gép előtt ül és begépeli, melyik értékpapírból, milyen áron akar venni vagy eladni És ugyancsak a gépen keresztül kapja meg a választ valamelyik másik kereskedőtől, hogy a kívánt értékpapírból ennyit és ennyit, ilyen és ilyen áron kaphat. Ugyanezt a munkamódszert - csak éppen nem nemzetközi viszonylatban mint ma, hanem kicsiben - már 30 60 évvel ezelőtt láthattam Stockholmban. Ahogy egy osztályteremben az iskolások, úgy ültek az ügynökök egy teremben, mindegyik előtt billentyűzet. A „katedrán" ült az üzletvezető, aki az értékpapírokat megnevezte, és mindegyik ügynök bebillentyüzte, hogy mennyit akart venni vagy eladni. A számológép rögzítette a kínálat és kereslet alapján az árfolyamokat, amelyeken a tranzakciókat lebonyolították. Így nőttem bele fokozatosan egy olyan miliőbe,

amelyben minden ember meggyőződéses tőkés volt. Ezeket az embereket nem érdekelte a zene, a festmények, a művészet, de még egy jó étel sem. Az egyetlen, akinél valóban el lehetett valamit érni, az a gyalázatos Mammon volt. Én pedig új párizsi foglalkozásom során a pénzkultusz ugyanilyen anyagias beállítottságú követőjévé váltam És mivel magamat különösen rafináltnak éreztem, hamarosan olyasvalamit tettem, amit azok tesznek, akik számára a pénz minden másnál fontosabb, még az embereknél is: elkezdtem a tőzsdén besszre spekulálni. Természetesen ez jókora önhittségre vall Olyan rossz véleménnyel voltam ezekrő 1 a nagypofájú ostoba alakokról, hogy ha ők mind hosszra játszottak, nekem az ellenkezőjét kellett tennem - azaz besszre spekulálnom. Véletlenül még szerencsém is volt: jött egy erős krizis, depreszszió, zuhanó árfolyamokkal; a papírok csak estek és estek. Mindennap mérleget készítettem, hogy megállapítsam,

mekkora nyereséget értem el És mivel továbbra is besszre spekuláltam, nyereségem napról napra nőtt Azt mondtam, hogy „véletlenül" történt mindez, hiszen nem alapvető megfontolásból váltam besszspekulánssá. Tisztán személyes, pszichológiai okaim voltak erre Abban az időben még a szakszerű érveim is hiányoztak ehhez, a gazdaságot illetően sem voltam pesszimista; csak egyet akartam: PÉNZT, méghozzá minden áron. Csak 1932-ben, a híres-hírhedt Ivar Kreuger-bankcsőd idején (vö.: Kostolany: Tőzsdeszeminárium Közgazdasági és Jogi Könyv31 kiadó, 1989. 111 old) vált világossá számomra a besszspekuláció erkölcsileg elítélendő vonatkozása. Felismertem, hogy ennek során csak akkor nyerhet az ember, ha mások veszítenek. Mondhatnám úgy is, hogy „megszólalt a lelkiismeretem", Saulusból Paulus lettem; Mammon isten ledőlt talapzatáról. Paulus pedig azt prédikálta: nem szabad besszre spekulálni! Mert ha ebben sikereket

érek el, ott vannak a barátaim, akikre gondolnom kell, ha másoknak rosszul, sőt nagyon rosszul megy. Mit ér nekem a pénz, mire jó elegáns étterembe járni, pezsgőt és kaviárt rendelni, ha azokra az emberekre kell gondolnom, akik állásukat és egzisztenciájukat vesztették el. Ha mindenki sír, nem esik jól nevetni Attól kezdve elhatároztam, hogy csak a hosszal úszom, csak így török nyereségre. De természetesen csakis úgy - a legnagyobb szerénység mellett is -, hogy egy kicsivel többet nyerjek, mint mások Saulusból Paulussá válásomnak ez az útja azáltal is könnyebbé vált, mert időközben a konjunktúra világszerte elérte abszolút mélypontját, és csak lassan ugyan, de ismét megindult a fellendülés. Így aztán abba a kedvező helyzetbe kerültem, hogy hamarosan a hosszal is képes voltam pénzt keresni; természetesen nemcsak én egyedül, hanem velem együtt még sok ezren. Az általános felvirágzás boldogító légkörében még

sikeresnek is lenni - így még kényelmesebb volt KOSTOLANY, A „KÖZELLENSÉG" Egy jó spekulánsnak beképzeltnek kell lennie, sőt, a közönséget kissé meg kell vetnie, hogy független maradhasson, és hogy a tömegpszichológiai hatások ne fertőzhessék meg. Ez így helyes Ezt az arroganciát azonban nem szabad túlzottan kimutatni. Tisztában vagyok vele, hogy néha még ma sem tudom megzabolázni magam 32 és embertársaimhoz túl ironikusan és cinikusan közelítek - de ez már semmi ifjú éveim arroganciájához képest. Egyszer komoly nehézségeim is támadtak fennhéjázásom miatt 1930 őszén, vagyis a nagy krízis kezdetén - amiről éppen az előbb esett szó - a párizsi tőzsdén a tőzsdék történetének egyik legszörnyűbb összeomlása játszódott le, az Oustric-csőd. Albert Oustric vitathatatlanul saját korának legnagyobb pénzkirálya volt. Franciaországban a legsikeresebb konglomerátum-tőke­ pénzes, akinek mindenhová elért a keze.

Úgy a szalonokban, mint a tőzsdén mindenki csak a sikereiről beszélt, számtalan, igen bonyolult ügyletéről, amelyek a Peugeot autóktól, a linóleumtól és a cipőktől egészen a bolíviai ezüstbányákig, vagy az olasz műselyemig terjedtek. Vállalatai tipikus példái voltak a ma korszerűnek tartott vegyes konszerneknek. Oustric rendelkezett a nagy know-how-val~ és ennek megfelelően is viselkedett. Különböző üzletei számára két pénzügyi társaságot alapított, a „Holding Fran9aise"-t, amit a tőzsdei zsargon csak „Holfra"-nak nevezett, és a „LExtension de lIndustrie Franyaise"-t (részvénytársaság a francia ipar fejlesztésére). E két társaság részvényei pusztán csak tőzsdei manipuláció eszközeiként szolgáltak Tömeges felvásárlásokkal - amit hitelekkel finanszírozott - a részvények árfolyamát természetellenesen magasra emelte. Így arra ösztönözte a spekulánsok nagy részét, akik joggal feltételezték,

hogy az árak már túl magasak, hogy ugyanezekkel a részvényekkel besszre spekuláljanak és határidős üzleteket kössenek. Én is ugyanezt tettem Oustric egész tőzsdei manővere arra az ötletre épült, hogy sok kis tőzsdespekuláns, (mint például én is) részvényeivel határidős üzletekbe fog bonyolódni, és határidőre nem tud eladni, hiszen ő már felvásárolta az összes részvényt. Akkor aztán ő diktálná az árakat azoknak a besszre spekulálóknak, akiknek fedezniük kell határidős ügyleteiket. 33 Az ilyen manőverek azonban csak olyan pénzembereknek sikerülhetnek, akiknek gyakorlatilag korlátlan pénzeszközök állnak rendelkezésére. Oustric anyagi eszközeinek nagy része azonban bankhitelekből és tőzsdei ügynököktől származott, tehát bizonytalan forrásokból, amelyek máról holnapra kimerülhetnek. Oustric kártyavárát a legkisebb hitelmegszorítás is összedönthette. És így is történt. Lelkem legmélyén akkoriban az

időben is a besszt részesítettem előnyben, de erre a csalárd pénzemberre különösen haragudtam. Meg voltam győződve spekulációi zátonyra futásáról, és igazam lett. A Holfra-részvények, amelyeket 170-180-ért határidőre adtam el, a mélybe zuhantak és egyáltalán nem is jegyezték őket a tőzs­ dén. Azon az éjszakán nem tudtam aludni, de nem azért, mert gondjaim voltak. Tudtam, hogy lapátolhatom a pénzt, annyi lesz belőle. A társaság csődbe jutott, részvényeinek adásvételét és jegyzését megszüntették. A részvényeket a „mezítlábas piacon" fedezhettem fel, 3 frankért. Ilyen magas nyereségnek még egy százalékát is ritkán érik el tőzsdei spekuláció segítségével Az összeomlás az Oustric-en kívül még vagy ötven tőzsdei céget döntött romlásba: ügynököket és a közvetítők nagy részét, a hitelezők minden fajtáját, ügyfeleket, az ügyfelek barátait és a csendestársakat. Oustric tönkremenetele

magával rántott még két jó hírű bankot is. Az egyik a Fischer Bank Boulogne-ból, amely régebbi volt, mint a Francia Bank (amelyet 1776-ban alapítottak). Ennek következményeként 14 napig még a mélytengeri halászatot is le kellett állítani. A láncreakció még az angol pénzt is elérte. A font sterling a különböző pénzpiacokon leadott néhány pontot, amikor a nyugtalan francia pénzintézetek fel akartak készülni ügyfeleik esetleges ostromára, és tömeges fonteladásba kezdtek. 34 Én azonban ünnepeltem, szinte kábulatban éltem. Elbizakodott voltam, meg kihívó is. Fekete nyakkendőt kötöttem, hogy mutassam, milyen „szomorú vagyok" a tőzsdei események miatt Albert Oustric szemszögéből az egész világ lángokban állt; ezzel szemben nekem mindenben igazam lett, és tőzsdei nyereségem mellett még a tönkremenetelére kötött fogadásaimon is nyertem. Abban az időben az egyik tőzsde melletti étteremben lévő törzsasztalomnál

töltöttem üres óráimat. Oda jártak barátaim és az ügynökségek munkatársai is; akkoriban Párizsban ezt a helyet a „pénzváltók ügynökségének" is nevezték; megállás nélkül szállították az árfolyamhíreket és én megbízásokat adtam. Mint a külföldieknek általában, nekem sem volt tőzsdei belépőm. Eleinte ennek nem is volt jelentősége, de egyik napról a másikra a nem francia állampolgároknak megtiltották a tőzsdére való belépést; hivatalosan azzal indokolták, hogy a külföldiek Franciaországot az állami járadékok elleni spekulációval akarják tönkretenni. És ez a hazafias ötlet hajtotta egy kis francia zsidó malmára a vizet; Israelnek hívták. Gyakran ült a mellettem levő asztalnál, és nagy irigységgel nézte a nagy sürgés-forgást az asztalomnál, mármár féltem, hogy kihallgatja győzelmi énekeimet és kifigyeli mások is irántam érzett csodálatát. Feljelentett (Hogy ő volt az, arra csak később jöttem

rá.) Hogy állítólag a francia járadékpapírok ellen spekulálok, az államhitel ellen, Franciaország ellen. Egy szép napon, másik két barátommal együtt az étteremben tartóztattak le. A tőzsde melletti rendőrparancsnokságon hosszú kihallgatás következett, ujjlenyomatot vettek, és úgy kezeltek, mint valami veszélyes bűnözőt. A rá következő napon a külföldiekkel foglalkozó rendőrség átkutatta irodámat a Rothschild-palotával szemben a Parc Monceau-nál; ezt levelezésem és az összes tőzsdei feljegyzésem kínosan precíz ellenőrzése követte. Este már hallottam is a rádióban a jelentést: házkutatás egy bizonyos André 35 Kostolanynál, magyar, akit azzal gyanúsítanak, hogy az állami hitelek ellen spekulált. Egy igazi államellenes összeesküvés! Két héttel később újabb meghívást kaptam a rendőrkapitányság­ ra, ahol egy parancsot raktak elém: ,,Kostolany úr 48 órán belül hagyja el Franciaországot!", a párizsi

rendőrfőnök írta alá. Természetesen nagy gondban voltam; el kell hagyjam szeretett Párizsomat - ugyanakkor teljesen tiszta volt a lelkiismeretem: az Oustrickrachra spekuláltam ugyan, de a francia járadékpapírokra soha. Gyakorlatilag is lehetetlen lett volna, technikai okokból. Jó barátomnak, a váltóügynökség főnökének, név szerint Adrien Perquel-nek; akihez az idő tájt áthelyeztek, az a mentő ötlete támadt, hogy magas helyről kérjen segítséget: az egykori igazságügyminisztertől, Anatole de Monzie-tól, aki jó barátságban volt Perquel apjával és ugyanahhoz a liberális szellemiségű konzervatív körhöz tartozott. A húszas években de Monzie briliáns, kifejezetten népszerű ember volt, aki különben szokatlan szimpátiát érzett irántunk, magyarok iránt, szenátor, majd ismét miniszter volt. Ö volt az, aki 1926-ban a Herriot-kormány pénzügyminisztereként a következő, híressé vált szavakkal kezdte első beszédét a parlament

előtt: ,,Uraim, a pénztár üres . !" Anatole de Monzie azonnal fogadott is irodájában; elmagyaráztam neki kínos helyzetemet és biztosítottam őt ártatlanságomról. Megígérte, hogy kivizsgálja az ügyemet. A következő napon - már összepakoltam bőröndömet és indulófélben voltam a pályaudvarra, hogy Franciaországot Belgium irányába elhagyjam - az utolsó pillanatban kaptam a hívást a titkárnőjétől: ,,Ne utazzon el, de Monzie úr elintézte Önnek, hogy 14 napos haladékot kapjon." Az igazságügy-miniszter meggyőződött az ellenem felhozott vádak tarthatatlanságáról; de még így is kényes dolognak számított, hogy egy alárendelt szolgálati hely döntését a legnagyobb nyilvánosság szeme láttára felfüggessze, ezzel pedig éppen azt a párizsi rendőrprefektust mellőzze, aki később egyike lett a Hitlerrel lepaktáló 36 francia fasisztáknak. Én pedig egyik felfüggesztéstől a másikig éltem Egy évig éltem így

Párizsban, egy állandóan meghosszabbított, lepecsételt papírfecni segítségével, ahelyett, hogy megfelelő igazolványom lett volna. Végül is teljes rehabilitációban részesültem, azt a bizonyos dossziét megsemmisítették, még tőzsdei belépőt is kaptam, amit a mai napig a túlzott nagyképűség veszélyeire való figyelmeztetésként őrzök. És mint minden tanulságos történetnek, ennek is van epilógusa: a háború után visszatértem Párizsba az amerikai emigrációból; de Gaulle tábornok kezdeményezésére engem, a korábbi „közellenséget" a francia becsületrend lovagjává ütöttek. És kivel is találkozom egyik nap a tőzsdén, ahol természetesen ismét aktívan dolgoztam? Feljelentőmmel, Israellel. Rögtön észrevettem, hogy szemei a gomblyukamban látható becsületrend vörös szalagjára meredtek. Egyike volt azon francia zsidóknak, akik szuperhazafiasan viselkedtek és különleges zsidó antiszemitizmust ápoltak, ami valamennyi

zsidó ellen irányult, akár Németországból, akár valamelyik közép-európai országból menekült el Hitler elől. Nyilvánvalóan fúrhatta az oldalát, hogy ismét Párizsban vagyok, méghozzá igen népszerű a tőzsdén és keresett szakértő. Mégis, nem tudta magába fojtani, hogy egy tippért ne forduljon hozzám: - Mondja csak, most venni kellene, vagy eladni? - Én optimista vagyok, mint Ön ezt tudja is. Tartsa csak a papírokat! - válaszoltam és otthagytam Szentimentális okokból különben az elmúlt években megszereztem néhányat ezekből a Holfra-részvényekből, amelyekkel akkoriban legnagyobb fogásaim egyikét csináltam; régiségnek, talán 10 pfennigért darabját. Aztán röviddel ezelőtt egy árverésen, ahol történelmi érdekességű értékpapírokat adtak el, Frankfurt am Mainban, ezeket az emlékezetes papírokat, amelyeket kívánságra aláírtam, 200 márkáért vették meg darabonként. Ennyit az önteltség témájához 37 Az

önteltségnek bizonyos fajtáját még máig is gyakorlom: tőzs­ dei árfolyamokat, különösen azokat, amelyek kedvezőtlenül alakulhatnak számomra, soha nem nézek meg, de nem is akarok róluk hallani. Igaz, hogy alaposan figyelemmel kísérem a diplomácia világának eseményeit, az adó- és pénzpolitikát, az ipar és a kereskedelem híreit, amelyek merész elemzése specialitásom. De a tőzsdei árfolyamok nem mindig úgy tükrözik vissza az eseményeket, ahogy az ember logikus módon elvárná. A tőzsdei reakciók gyakran átmenetileg helytelenek, és a legtöbbször csak bizonyos idő múlva fejlődnek úgy, ahogy én azt reméltem. Mindenesetre én hajlíthatatlan optimista vagyok: ,,Amiről nem tudok, az nem is idegesít." Ezért nem akarok eleinte a kedvezőtlen árfolyamokról hallani, úgy hangzanak, mint a hamis hangok zeneileg iskolázott fülemnek. Ha a tőzsdei események számomra kedvezőtlenül alakulnak, rózsaszín ködbe burkolom magam és

meggyőződésből várok. (Ez nem azt jelenti, hogy néha nem vagyok az árfolyamokat illetően pesszimista; de a rosszat még időben észreveszem. ) Sok évvel ezelőtt a párizsi tőzsdén volt egy különösen nagymérvű elkötelezettségem francia részvényekben, hosszra. Még a legkisebb fel- vagy lefelé történő változás is egész szép összeget jelentett a hasznomra, illetve a káromra Öreg titkárom, aki évtizedek óta dolgozott nekem, egész pontosan ismerte már hibáimat és gyengéimet. Mindennap elment a tőzsdére, hogy érdekeimet képviselje (Mert, mint ezt már gyakran említettem: egy igazi spekuláns, aki méltó erre a nemes hivatásra, soha nem jelenhet meg személyesen a tőzsdén.) Titkárom jól kiismerte már magát Pontosan tudta: gyengébb tözsdenapokon nemhogy nem zavarhatta meg délutáni álmomat, de utána egy szóval sem említhette a kedvezőtlen eseményeket. 38 Még ma is, miután már a párizsi tőzsdét régóta megvetéssel kezelem,

a Wall Street-i ügynökökkel kapcsolatban is ugyanezt a taktikát alkalmazom. Legalább tíz közvetítő cég van, amelyekkel alkalmasint kapcsolatban állok: mindegyiknek szigorúan tilos kedvezőtlen árfolyamokról hírt adni Az az ügynök, aki meg merné tenni, hogy a nem megfelelő árfolyamokról értesítsen, biztosan nem kapna tőlem megbízásokat többé. Mint ahogy az sem, aki drasztikus árfolyamesésről értesít: abban a pillanatban örökre elveszít mint ügyfelet. (És ha ez a baleset akkor következik be, ha éppen zenét hallgatok, olyankor gyilkos rohamot kapok . ) ,,SZÓT SE TÖBBET PÉNZRŐL ÉS KAMATOKRÓL!" Ebben a véres arénában eltöltött pályafutásom korai szakaszában felismertem, hogy „pecunia non olet" (a pénznek nincs szaga). Mivel azonban a szaglásom érzékeny, hosszú ideje üldöz az a kényszerképzet, hogy ez másként van Én, aki a világ különböző tőzs­ déin már fiatalon beletanultam a könnyű pénzcsinálásba,

hirtelen bűntudatot kezdtem érezni. Ha összehasonlítottam egy tanult professzor vagy orvos éves jövedelmét, aki hosszú éveken keresztül törte magát és tanult, azzal az összeggel, amit egy tőzsdés néha egyetlen húzással vagy tippel szempillantás alatt megszerez, rossz lett a lelkiismeretem. Még pontosan emlékszem a II. világháború kezdetére Párizsban: milyen rosszul éreztem magam saját bőrömben, mint semleges külföldi egy olyan országban, amely fegyverben állt. Egész korosztályom bevonult, barátaim a kaszárnyákat népesítették be, miközben én - a Maginot-vonal helyett - fotelból szemléltem a tőzsdei eseményeket. Miközben ugyanis a legtöbb tőzsdés már egyenruhában volt, a tőzsdén az árfolyamok még sokáig vidáman kúsztak felfelé. A legnagyobb fáradságomba került Oustric-on aratott győzelmem 39 r kellemetlen tapasztalatai ellenére -, hogy embertársaim érzékenységét ne sértsem meg. Így először is a provokálóan

ható havannaszivart a demokratikusabb pipára cseréltem, a jó éttermekben szerényen a sarokba húzódtam vissza, hogy lehetőleg feltűnés nélkül adhassam át magam a lucullusi élvezeteknek. Időközben a „híremmel" is megbékéltem: a tőzsde most is izgalomba hozza az embereket. Akármit is csinálok, amiről úgy igazán beszélni szeretnék - festészet, jó ételek, zene stb - akkor is „a tőzsdék embere" maradok, és az emberek csak a pénzről akarnak velem beszélgetni. Az egyik legjobb barátom, H. János Budapestről (később még visszatérek rá), vendégem volt a francia Riviérán. Olyan ember, aki kiváló kultúrájáról volt híres, különösen a francia irodalomban járatos. Hogy örömet szerezzek neki, meghívtam egyik szomszédomat és barátomat ebédre, aki Goncourt-díjas francia író, művészetkritikus és az irodalom professzora Amerikában. János elragadtatva készült naphosszat az irodalmi eszmecserére. De fájdalom, még

szóhoz sem jutott. Igen tisztelt vendégem engem bombázott az elektronikai és olajpapírokkal, az aranyárral és a pénzpiaccal kapcsolatos kérdéseivel. Erre való tekintettel egy fontos figyelmeztetés valamennyi vendéglátó hölgy számára: ha Ön írókat, művészeket, vagy más széplelket akar vendégül látni, ne hívjon meg engem is! A puszta jelenlétem is megfertőzheti az egész légkört . Nemrégiben egy tévéműsorban azt kérdezték tőlem: Miben rejlik az Ön számára a pénz bűvölete? Azt kellett válaszolnom, hogy egyáltalán nem vagyok elbűvölve tőle. Számomra ma is érvényes Ben Johnson és Stefan Zweig híres színdarabjának, a Volponenak zárómonológja. Miután Volponet, a fösvényt, száIJJűzték Velencéből, az okos és életvidám Mosca örökli meg Volpone házát, annak összes kincsével. Megcsodálja a házat, és ujjong: ,,Nyissátok ki az ablakokat és az ajtókat! Levegőt, fényt, embereket ide! Még érződik 40 a félelem,

a fukarság és a kapzsiság, a rossz nyelvek szaga. Szót se többet pénzről! Most boldogok akarunk lenni, Volpone tányérjaiból lakmározni, az ő borait inni, minden őrültségen nevetni, de leginkább a pénz őrületén . ! Előre hát! Vidámságot! Zenét! Zenét!" Természetes, hogy az embernek szüksége van pénzre a függetlenségéhez, a szabadságához, és egy bizonyos kor után a kényelméhez is. Öreg barátom, Ernst Menzer - noha egyébként sajnos már nem egészen tisztafejű újabban - egy nagy igazságot mondott: „Játszik-e bármilyen szerepet is egy fiatalembernél, hogy van-e pénze vagy nincs? De idős korban vagyonnal rendelkezni, nagy elégtétel és biztonság." A pazarlásra kevésbé hajlok; mindenem megvan, amire szükségem lehet. Még olyan zoknijaim is vannak, amiket ötven évvel ezelőtt a „Seymour" -nál, a Boulevard des Capucines-en vettem rögtön két tucatot, mert ezeket ilyen minőségben különben sehol sem lehetett

kapni. Az egyetlen luxus, amit szeretek, a gyűjtemények, a különleges darabok, különösen az értékes könyvek. Nemrég a Sothebys-nál, Londonban, a tőzsdéről szóló könyv egyik első példányát kínálták, a ,,Zűrzavarok zűrzavarát", amit 1688-ban Amszterdamban nyomtak, amit már 25 éve keresek. A katalógusban 2 OOO fontra tartották, én - szakértő tanácsára - 5 OOO fontban !imitáltam ajánlatomat, amivel véleménye szerint biztosan megszerezhetem; aztán mégis egy japánhoz vándorolt ennek négyszereséért. Röviddel azután felbukkant egy második példány egy müncheni antikváriumban Egy éjszakán keresztül fontolgattam, aztán elfogadtam a 30 OOO márkás árat, ami a duplája volt a londoni árverésen elhatározott limitemnek. De másodszor nem húztak be a csőbe Ennyi pénzt egy kis könyvecskéért, amit már ismerek is; néhányan ezt már bizony pazarlásnak tartanák . Az igazi gyűjtő számára a könyvek, képek, bélyegek persze

tisztán elméletileg - még tőkebefektetésként is felfoghatók. Később 41 ugyanis már soha nem válik meg kincseitől. A gyűjtés ennek ellenére a legjobb tőkebefektetés - legalábbis az örökösök számára ADÓSOK ÉS ÉHENKÓRÁSZOK A pénzzel való helyes bánásmódról rengeteg előítélet van forgalomban. A nők nem tudnak bánni a pénzzel, mondják már régóta Sok nőt ismerek, aki kitűnően gazdálkodik és ügyel a családi költségvetésre. A férfit Isten arra teremtette, hogy pénzt csináljon A nőt pedig arra, hogy a pénzt megtakarítsa. Így ideális - a család számára is: ha a férfi könnyelmű, a nő pedig fösvény Apám állandóan hordta anyámnak a legszebb ajándékokat, de csak szidást kapott pazarló kedvéért. ,,Ugyan miért ne - válaszolta - inkább így költsem el, mint patikára!" Az ellenkező eset - ha a férfi takarékos, felesége pedig az általa megkeresett pénzt két kézzel szórja - családi tragédiává

válhat. Erre ismerőseim köréből és rokonságomból számtalan bizonyítékkal szolgálhatok. A következő vicc is természetesen azokból az időkből származik, amikor a nők többsége még nem járt munkába. Grün panaszkodik a kávéházban: - Borzasztó, hogy feleségemnek mennyi pénz kell! Állandóan csak pénzt akar! - Mire kell neki az a sok pénz? - kérdezik. - Fogalmam sincs - válaszol Grün -, de nem is adok neki soha! Vagy például a „mai ifjúságról" szóló panasz, amely oly régi, mint maga az emberiség. Természetes, hogy a fiatalok ma szerénytelenebbek, mint szüleik, végül is abban a jólétben nőttek fel, amit éppen szüleik teremtettek meg; sok fiatal szabályosan pénzéhes. Ez természetesen nem jó, főleg, ha túlzottá válik Másrészt az igénytelenség és a spórolás véleményem szerint egyáltalán nem 42 tartozik a jó tulajdonságok közé. Sokkal nagyobb veszélyt látok abban, hogy a fiatalok közt egy bizonyosfajta

kényelmesség és szellemi restség kezd kialakulni; és ennek nem csak az az oka, hogy a számítógépek számolnak és gondolkodnak helyettük . Azonban a gyámkodó és beosztó apáról (illetve anyáról) szóló, már rég túlhaladott ideál sokak számára még mindig érvényesnek tűnik, különösen Németországban; adósságot csinálni becsületbe vágó dolognak számít. Én ezt csak egyetlen esetben tartom érvényesnek: a spekulánsnak valóban nem szabad adósságot csinálnia; ötleteit tehermentesen kell megvalósítani. De mi lenne a modem kapitalizmusból hitelek nélkül? Még egy házépítés is kockázattal jár manapság, hát akkor a jövő iparágaiba történő beruházás! A legkonzervatívabb vállalkozási területeken is meg kell felelni a kihívásnak a felfelé ívelő szakaszban; a modem technológiáknál még inkább ez a helyzet: a Szilikon-völgy vagy más fejlesztőközpontok tele vannak ipari kalandokkal. Hiteleknélkül pedig ezeket a

kalandokat nem kockáztatták volna meg, és nem is jöttek volna létre ezek a központok. Ezért van az, hogy a pénzgazdaság ma sokkal nagyvonalúbb a hitelkihelyezésekkel, de a befektetők is készek a „kalandokban" elkötelezettséget vállalni A hitelek és ezzel az adósságok is feltartóztathatatlanul növekszenek ugyan, de a mai adósságállomány nem hasonlítható össze a húsz évvel ezelőttivel, mert a pénz vásárlóereje erősen csökkent, miközben a gazdaság termelékenysége meredeken emelkedett, ezzel együtt pedig az adósoknak az a képessége is nőtt, hogy a hiteleket vissza tudják fizetni. A bankok nem járnak úgy, mint öreg barátom, Grün, aki elküldte könyvelőjét egy régóta nem fizető adásához. A hivatalnok nemsokára visszajött. - Nos, fizetett az adós? - Mi az, hogy fizetett! - válaszolt a könyvelő. - Hogy érti azt, hogy „mi az, hogy . " 43 - Mindjárt megmagyarázom: Az adósnak van egy fia, aki gimnáziumba

jár. Aztán ledoktorál Mint doktor, szerez magának egy gazdag feleséget. És amint meglesz a hozomány, ad pénzt az apjának, aki megfizeti nekünk adósságát Ernst Menzert ősidők óta ismerem. Igen kedvelem őt, és csak Sir Ernestnek szólítom. A szó szoros értelmében vett hivatásos koldus volt; komikus külsővel, kicsi és sovány, egyszóval lehetetlen ránézni (később egy filmrendező fel is fedezte, és kisebb szerepeket játszott komédiákban, ahol az ő figurájára volt szükség). Emellett igen okos. Tökéletes adottsága volt a koldulásra Majdnem olyan zseniális volt ebben, mint Anton Kuh, a koldusok királya, aki egyszer például egyik barátját 1OOO márkával akarta megvágni. A barátja mindenesetre csak 500-at adott neki Kuh azonnal kapott a pénz után, de rögtön meg is jegyezte: ,,Akkor hogy is állunk most? Te tartozol még 500 márkával, vagy én tartozom neked?" Hitler hatalomátvétele után Amerikába utazott, mondván, hogy

koldusra mindenhol szükség van". Szerencselovag volt - még Hitler definíciója szerint is-, legjobb ügyfelei pedig éppen azok a gazdag berlini zsidók voltak, akik után elutazott Amerikába. Sir Ernest engem is állandóan pumpolt, és mivel nem akartam vele mindig ugyanazt a vitát folytatni, végül is nyugdíjat biztosítottam neki. De rendszerint már három hét múlva felemésztette a havi összeget, és barátaimtól vett fel kölcsönöket. Aztán eljött hozzám is: - Nyugdíj ide vagy oda, nem tudom kifizetni az albérletemet. - Ne féljen, kedves barátom, ki fogja tudni fizetni. - Mitől olyan biztos Ön ebben? Nincs egy vasam se. Itt előre kell bocsátanom, hogy ebben az időben szívesen meséltem a következő régi zsidó viccet, melynek mély filozófiai mondani valója van: 44 A szegény Kohn Peszah-ünnep előtt elmegy gazdag barátjához, Grünhöz, és segítségét kéri: nincs pénze, hogy pászkát vegyen, a zsidók elmaradhatatlan böjti

kenyerét. - Ne félj, lesz pászkád - válaszolja barátságosan Grün. Az idő telik, Kohn pedig nem hall semmit barátjáról. Két nappal az ünnep előtt ismét visszamegy Grünhöz. - Én mondom neked, lesz pászkád - jön ismét a válasz. De Kohn megint csak nem hall semmit Grünről. Az utolsó előtti napon Kohn szükségében előveszi felesége gyémántjait a fiókból és zálogba teszi, hogy pászkát tudjon venni. Az ünnep után ismét találkozik Grünnel, és elkezd panaszkodni Erre Grün így szól: - Hogyhogy? Hát volt pászkád, vagy nem volt pászkád? - Nézze, Sir Emest - válaszoltam tehát kérdésére, mitől vagyok olyan biztos abban, hogy ki fogja tudni fizetni albérletét -, nem ismeri a viccet Kohnról és . ? - Tiltakozóan emelte fel kezeit: - Ne, ne jöjjön már megint a pászka-viccel, Kostolany úr, minden rendben van. - Ezúttal megint bejött: nem kellett elzavarnom Véletlenül jöttem rá, hogy - mint üldözött zsidó, aki hordta a sárga

csillagot, és egészségileg erősen leromolva, nagy nehézségek közepette volt csak képes a németek által megszállt Magyarországról kiszökni -, nem kért jóvátételt a német kormánytól. Mikor ennek okát firtattam, azt mondta: - Nem ismeri a pászka-viccet? Én bizonyosan meg fogom kapni! Ezúttal azonban nem volt kedvem tréfálkozni, mert attól féltem, elmulasztja a kérvény beadási határidejét. - Ha nem él azonnal jogaival, megszüntetem nyugdíját. Elcipeltem egy közjegyzőhöz, ahol összeállítottuk kérelmét. Kétségtelenül a jogosultak közé tartozott, mert - a törvény megfogalmazása alapján - a „német kultúrkörhöz" számított, mivel magyar származású lévén, Reichenbergben a textilföiskolán tanult és tökéletesen beszélte a németet. 45 De már késő volt; a keresetet elutasították, mert a határidő lejárt. Csak egyetlen feltétellel tudna határidőt hosszabbítani: ha be tudná bizonyítani, hogy nem saját

hibájából lépte túl a határidőt, vagyis azért, mert megháborodott elmével feküdt egy klinikán. Megtanácskoztuk a dolgot, de ez az út nem tűnt sikerrel kecsegtetőnek, és úgy látszott, hogy kénytelen leszek vagy az én, vagy az ~ élete végéig támogatni. Hónapokkal később a kávéházban odalépett asztalomhoz, és egy párizsi idegklinika igazolását húzta ki zsebéből: ,,Menzer úr bizonyos ideig elmezavar miatt kezelésünk alatt állt". Gratuláltam ügyességéhez Később félrevontam: - Árulja el nekem, hogy jutott ehhez a hivatalos igazoláshoz? -Nagyon egyszerűen: valóban kezelés alatt álltam ott. És abban én is részes voltam - ha tudomásomon kívül is. A párizsi magyar kolónia gyakran rendezett jótékonysági bálokat a magyar menekültek javára Én is kaptam meghívókat, de nem szívesen vettem részt ezeken, mert ellenszenves volt számomra ez a sznob klikk pletykáival és intrikáival. Így aztán egyik nap Ernst Menzernek

adtam meghívómat azzal a gonoszkodó feltétellel, hogy csinálhatna ott valami kis botrányt, valami vicces dolgot Ha erre kértem, meg is tette; kikölcsönzött egy szmokingot, miután ennek érdekében újfent pénzt kért tőlem, odament, és csodálatosan jóllakott a hidegbüféből. De csak nem kínálkozott igazi alkalom egy jó kis botrányra Két nappal később aztán jócskán bepótolta az elmulasztottakat, ahogy azt sokkal később megtudtam. Felkereste Madame Tulgay-t, a bálok szervezőjét és a kerület fő intrikusát divatszalonjában, a Rue Royale-on. Úgy jött, mint magyar menekült - végül is az volt -, és támogatást kért. Tulgay asszony elutasította, szó szót követett, míg a végén Ernst barátom kitört: - Fel fogom önt jelenteni, mivel állítólagos divatszalonjában bordélyt tart fenn! -Akkora hévvel csinálta, hogy kihívták a rendőrséget, 46 az pedig az idegklinikára szállította, ahol valóban eltöltött néhány hónapot.

Végül is a kedvező körülményeknek köszönhetően havi nyugdíjat kapott Németországból, és még kártérítést is az eddig igénybe nem vett kifizetésekért, egy - az ő körülményeihez képest - kielégítő összeget, amit számára biztos értékpapírokba fektettem és amit egy svájci bank kezel. Még ma is szerényen él, úgy öltözik, mint egy csavargó és bútorozott szobában lakik. De vagyona biztonságot nyújt neki; abból soha egy fillért sem vesz ki. Időközben a kamatokkal és a kamatos kamatokkal egész szép összeg kerekedett ki belőle. Bizonyos értelemben Sir Ernest így a spekulánsok egy fontos erényét testesíti meg: türelmesnek kell lenni elkötelezettségeinkkel kapcsolatban, szinte „el kell tudni aludnunk" rajta. (Az igazi spekulánsnak persze - mint a krokodilnak - nyitott szemekkel kell aludni!) Meg vagyok róla győződve, hogy ő maga nem is tudja, mennyi van a bankszámláján. Én sem tudom, számláimról sosem készítek

mérleget, mert senkinek sem tartozom elszámolással. Pár héttel ezelőtt - sajnos Sir Ernest időközben teljesen szenilis lett - újból találkoztam vele. Arra kért, hogy bankja kívánságára fogalmazzak meg neki egy végrendeletet. Ö ugyanis nem tud pontosan fogalmazni, még magyarul sem, nem beszélve a franciáról vagy a németről. Hát jó, megfogalmaztam a szöveget, amit diktált nekem: ,,Elhalálozásom esetén végrendeletileg minden vagyonomat két unokaöcsémre hagyományozom . " (egyik közülük matematikus a Harvard egyetemen, Sir Ernest úgy beszél róla, mit „második Einsteinről") stb., aláírja, én összehajtom az írást, beteszem egy borítékba és felragasztom rá a bélyeget - Tudja-e, kedves barátom, mit írtam a levélbe? - kérdezem tő­ le. - Nem? Elmesélem Önnek akkor Gianni Schicchi történetét, Giacomo Puccini híres operájának librettója alapján: 47 Az öreg, és igen gazdag nagybirtokos halálos ágyán fekszik,

egész családja összegyűlt ágya köré, az örökség boldog reményében. Miután az öreg elhunyt, a kedves hozzátartozók azonnal nekilátnak a végrendelet keresésének. De a csalódás óriási: egész vagyonát egy kolostorra hagyta. Tanácstalanság ,,Ne izguljatok - magyarázza a parasztok közül a legokosabb, éppen Gianni Schicchi - még nem tettük közzé szeretett nagybácsink halálát. Befekszem helyette az ágyba, és hozatunk egy papot és egy közjegyzőt. A paptól megkapom az utolsó kenetet, a közjegyzőnek pedig lediktálom végakaratomat" Így is történt Remegő hangon diktál, ismét az egész rokonság jelenlétében, miután néhány jelentéktelen dolgot felemlít a többi rokonnak: ,,Különben minden vagyonomat hű barátomra és unokaöcsémre, Gianni Schicchire hagyom." - És tudja, Sir Emest, mit írtam az Ön levelébe? ,,Elhalálozásom után vagyonom André Kostolany úrra száll!" Ekkor félelemmel telve rögtön újra

felbontotta a borítékot. Néha olyan dolgokat élhetünk át az életben, amelyek különben csak az operában történhetnek meg. Minden árnyoldala ellenére olyan modem társadalmat, amely pénz nélkül is működne, nem tudok magamnak elképzelni. Karl Marx ápolt ilyen reményeket, vagy őelőtte Thomas Morus is. Ezek utópiák, és azok is maradnak. Pénzre, tőkére, fizetőképességre van szüksége a kapitalizmusnak, hogy prosperálhasson, és hogy mindenki - a szegények" is, akik ugyan nem szegényebbek, hanem, mint a „gazdagok", egyre gazdagabbak lesznek - kivehesse a részét a növekvő jólétből. Ahogy már Karl Marx anyja is megmondta: ,,Ha Karcsika több tőkét gyűjtött volna, ahelyett, hogy ír róla . " Különben az igazságos társadalomról alkotott sok elképzelése meg is valósult - ha más módon is, mint ahogy előre jelezte. Csodálom Marxot, mert korszakának nagy gondolkodója volt, és mert írásait nagyra értékelem. Prózája

nekem a legjobbak közül való, amit német nyelven olvashattam (akkor is, ha azt mondják, Friedrich Engels fogalmazta át). 48 T Harmadik előadás A TÖMEGEK TUDATLANOK Helmut Schmidt, az egykori szövetségi kancellár mondta az 1987. októberi, az egész világra kiterjedő tőzsdekrach után, hogy a tőzsdét pszichopaták népesítik be. Noha nem teljesen értek egyet azzal, amit Schmidt mondott - ő végül is tanult közgazdász -, hozzá kell tegyem, hogy ha gorombán is, mégis találóan fogalmazott. ,,A tömegek tudatlanok" - írta Gustav le Bon klasszikus tanulmányában, a „Tömegek pszichológiájá"-ban (1895). De e tulajdonságában rejlik ereje - ami még akkor is érvényes, ha a tömeg különösen okos, gondolkodó emberekből áll Ha 100 igen intelligens embert összezsúfolnak egy szűk helyen, akkor ezt a tömeget nem a szellem, hanem az érzelmek irányítják. A profi tőzsdés reggel érett megfontolás után elhatározza, hogy ilyen és

ilyen okok miatt összes értékpapírját eladja. Belép a tőzs­ dére és azt tapasztalja, hogy ott igen optimista hangulat uralkodik. Egy másodperc alatt az ellenkezőt teszi: megváltoztatja tervét, és újabb papírokat vásárol a meglévőkhöz. Ebben a vonatkozásban Amerikában a ticker (ön~űködő tőzsdei árjegyző készülék- a szerk.) gyakran meghatározó szerepet játszik Százezrek, ha nem milliók, követik őt, aki minden tranzakciót feljegyez. Ha emelkednek az árfolyamok, akkor a táblát figyelők is szaladnak a papírok után, hogy· még gyorsan - gyakran minden megfontolás nélkül - elérjék a már indulóban lévő vonatot. A ticker a legfrissebb árfolyamokkal a tömegek véleményét mutatja meg, és így ellenállhatatlan hatást gyakorol az egyes személyekre, hogy ők is azt tegyék, amit mindenki. A ticker olyan, mint a zászló a harcmezőn: amíg magasan áll és elöl halad, a csapatok menetelnek utána Ha lehull a zászló, jön a

félelem, hogy feltartóztatták az előre49 nyomulást; oda a bátorság, a csapatok össze-vissza futkosnak. Ugyanez megy végbe a tőzsdén is. Ezért mindazoknak, akiknek a tőzsdén a hosszal kapcsolatban van érdekeltségük, ügyelniük kell arra, hogy büszkén áll-e a zászló a magasban, halad-e előre; akkor a csapat is megy utána. Ezt nevezik a bennfentesek szívesen „árfolyamápolásnak" Hogy legalább egy kicsit előre tudjuk jelezni a közönség reagálását, ehhez véleményem szerint a legjobb útmutató a piac technikai állapotának elemzése. Mint mondtam: rövid és középtávon a tőzsdét 90 százalékban a pszichológia uralja! Hosszú távon azonban már az alapvető okok játsszák a nagyobb szerepet. A rövid távú tőzsdei események meghatározó tényezője a lélektan mellett a piac technikai állapota, vagyis hogy az értékpapírok tőkeerős és erős idegzetű befektetők kezén vannak-e, vagy pedig remegő kezekben? Rövid távon a

gazdaság helyzete egyáltalán nem gyakorol befolyást az árfolyamokra, a kamatokra és az iparági konjunktúrára is csak annyiban, amennyiben ebből néhány spekuláns későbbi fejleményekre következtet. Megjegyzem: az árfolyamok akkor emelkednek, ha a vevők erősebb nyomás alatt állnak, mint az eladók Nem az események befolyásolják a tőzsdei árfolyamokat, hanem a közönség reakciói az eseményekre. A középtávú tőzsdei tendenciák legfontosabb tényezője a pszichológia mellett a kamatláb. A kamat, vagyis a tőkepiac likviditása határozza meg, hogy a kereslet vagy a kínálat lesz-e erősebb. A kamatnak közvetlen befolyása van a kölcsönkötvények piacára: ha a kölcsönkötvények hozadéka csökken, több a mozgósítható tő­ ke a tőzsdén. De ez a kamathatás csak bizonyos idő múlva érzékelhető: középtávon A hosszú távú tendenciák szempontjából azonban a pszichológia már nem olyan jelentékeny. Az IBM, a Siemens vagy a

Daimler50 Benz soha nem lettek volna azok, amik, ha sikerük nem lett volna megalapozott. Nem a lélektan volt az, ami ezeknek a konszerneknek az árfolyamait a magasba hajtotta És ki akarja már ma a holnapután félelmeit, reménységeit és előítéleteit előre látni? (,,Hosszú távon valamennyien meghalunk" - mondta John Maynard Keynes.) Az általános konjunktúra, de különösen az iparági konjunktúra határoz a részvények minőségéről és a jövőbeli hozadékról. Aki egy iparág fejlődését több évre képes előre látni, igen sokat profitálhat belőle. A tőzsdei tendenciák alakulására összességében - tehát véleményem szerint - két alapvető tényező a döntő, az összes többi pedig végül is e kettőbe torkollik: 1. a pénzmennyiség és az új értékpapír-kibocsátások közti arány; 2. a pszichológiai elem; az optimizmus vagy a pesszimizmus, ami a jövőbeli kilátások megítélését jelenti. Minden esemény, minden politikai,

gazdasági és pénzügyi intézkedés, legyen az jelentős vagy jelentéktelen, végül is e két tényezőbe torkollik. Ezt az elméletet egy matematikai egyenletben fejeztem ki; tehát valamennyi tőzsdei tendencia alapelve: T (Tendencia) = P (Pénz) + L (Lélektan). A „pénz" tényező alatt a tőzsdén rendelkezésre álló pénzmenynyiséget értem. Ha rendszeresen magas kamatozású állami kötvényeket (vagy váltókölcsönöket) dobnak piacra, ha a bankok és a takarékpénztárak magas kamatokat fizetnek a lekötött betétekért, akkor természetesen kevés pénz marad részvények vásárlására. Röviden: a pénz a hosszú távú kamatlábaktól függ. Ezzel szemben a lélektani tényező - ha gondosan megvizsgáljuk nagyszámú, különböző alárendelt tényező együttesének eredménye. Tegyük fel, hogy egy társaság nyeresége és osztaléka csökken, az adót emelik stb., vagyis kifejezetten kedvezőtlen intézkedéseket hoznak Ha azonban a közönség a

jövőt optimistán ítéli meg, elfogadja ezeket a kellemetlen intézkedéseket, mert meg van róla győződve, 51 hogy az említett negatív befolyásoló tényezők csak átmenetileg hatnak. Az L faktor tehát ebben az esetben pozitív marad, dacára az alapvetően rossz híreknek. Ez a hatás működik drámai politikai események alkalmával is. Gyakran előfordul, hogy egy társaság részvényei még sztrájk esetén sem esnek vissza; egyszerűen azért, mert a közönség a sztrájkot veszélytelennek ítéli. A tőzsdeügynökök szempontjából nem a háború vagy béke ténye a meghatározó, hanem a közönség erre történő reagálása. Egy részvény ár-nyereség aránya is tisztán pszichológiai természetű. Előfordulhat, hogy a piac - vagyis az elemzők - egy részvény esetében a 15: l-es ár-nyereség arányt alacsonynak ítélik meg, azt állítva ezzel, hogy a szóban forgó értékpapír alulértékelt. Egy más időpontban azonban ugyanezt az arányt

ugyanennél a papírnál túlértékeltnek mondják. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy az elemzőknek adott pillanatban nincs igazuk, de ezekből a megítélésekből nem lehet a további fejlődésre vonatkozóan visszamenőleges következtetéseket levonni, mivel az alul- vagy fölülértékeltség nem számtani fogalom, hanem csak egy viszonylagos ítélet, ami nagymértékben függ a pszichológiai tényezőktől. Ezért kell újra és újra nevetnem, ha látom, hogy elemzők százait hogyan hipnotizálja ez az arányszám. Azoknak, akik számára az ár-nyereség arány a tőzsdeművészet egyszeregye, sohasem szabadna IBM, Daimler-Benz vagy sok más hasonló részvényt venniük, mert e számítás alapján ezek a részvények adott pillanatban mindig túl magasan állnak. Hogy mennyire hamis ez a merev véleményalkotás, leginkább azoknál a társaságoknál mutatkozik meg, amelyek veszteséggel dolgoznak. Az elemzők szerint ezekhez a papírokhoz hozzá sem szabadna

nyúlni, hisz elméletileg az ár-nyereség arány szerint a nulla alatt állnak. Legérdekesebb tőzsdei huszárvágásaimat azonban mindig ilyen társaságok részvényeivel csináltam, amelyek abban a 52 pillanatban, amikor megvettem őket, veszteséggel zártak. Ha azonban ezek a társaságok ismét nyereséget értek el (angolul ezt turn around situationnak, fordulópontnak nevezik), az árfolyamok meredeken emelkedtek. Ez volt a helyzet nemrég is, a nyolcvanas évek elején kialakult krízis idején is, a nehézségekkel küszködő amerikai autókonszern, a Chrysler részvényeivel. Spekulációm a következőkre épült: biztos voltam benne, hogy az amerikai kormányzat nem engedi a nagy hagyományokkal rendelkező céget tönkremenni; szilárdan hittem az általános konjunktúrában és az autók iránti erőteljes pótlólagos keresletben. Bíztam a vállalat élére állított új emberben, Lee Iacoccában is. Ehhez társultak még kellemes emlékeim eddigi legmerészebb

és legsikeresebb spekulációmról: 1946-ban Olaszországban csak azért is megvettem a leggyengébb állapotban lévő autógyártó cég, az Isotta-Frascini - régi, nagy név - részvényeit, amely hasonló pszichológiai és konjunkturális helyzetben volt; tízszeres pénzt csináltam belőle. Chrysler-látomásaim még gazdagabb termést hoztak: az 5 dollárért megszerzett papírokat 105-ös árfolyamon adtam el. A TŐZSDE LOGIKÁJA NEM AZONOS A HÉTKÖZNAPOK LOGIKÁJÁVAL Most idesüss ! Egy tízet üt, kettőt leüss majd hármat ossz: meggazdagodsz. Néggyel mit érsz? Ötölj, hatolj, boszorka szól! 53 Hét- s nyolcra vigyázz! Elér a gyász, Kilenc is egy, tíz: megmeredj. Ez a boszorka-egyszeregy! (J. W GOETHE: FAUST Fordította: Jékely Zoltán) Véleményem szerint a tőzsdén az ember matematikával egyáltalán nem jut sokra. Az árfolyamokat nem lehet colstokkal mérni, a tőzs­ dei események matematikai számítások segítségével nem láthatók előre.

A matematika egyetlen módja érvényesülhet a tőzsdén Ennek magyarázatául elmesélem a következő történetet: Egy nap meglátogatott egy régi barátom, aki kiváló spekuláns. Igen zaklatott volt. - Hogyan magyarázza Ön ezt az érdekes jelenséget? -kérdezte. Az utóbbi időben szokatlan dolgot fedeztem fel részvény-, kötvény- és áruspekulációim során Pillanatnyilag talán tíz olyan különböző értékpapír-csoporttal játszom, amelyek semmiféle kapcsolatban nem állnak egymással Dél-afrikai bányapapírokkal hosszra, francia államkölcsönkötvényekkel besszre, amerikai autógyártókkal hosszra, angol bankokkal besszre, cinkkel hosszra, zabbal besszre, végül kőolajpapí­ rokkal hosszra és kakaóval besszre spekulálok. Egyet fog érteni velem, hogy e spekulációk egyikének sincs sok köze a többihez. És ennek ellenére, vagy mind kedvezően alakulnak számomra, vagy mind kedvezőtlenül. Vagy minden emelkedik, aminek esnie kellene, vagy mind

esik, aminek emelkednie kellene, de az is előfordul, hogy mind emelkedik, aminek emelkednie kell, és mind esik, aminek esnie kell. Valóban kíváncsi vagyok rá, milyen kapcsolat van az amerikai autógyár részvényei és a kakaó, a londoni bankok és a winnipegi zab között? Ebbe bele lehet bolondulni! Pillanatnyilag 54 valamennyi érdekeltségem a feje tetején áll. Milyen titokzatos erő áll a dolgok mögött, amelyik néha a kedvemre tesz, de amelyik ma az egész vonalon összeesküdött ellenem? E megjegyzésekből az oly sok spekulánsra jellemző babonaságot véltem kihallani. - Nos - válaszoltam -, van egy részvény, amely pillanatnyilag határozottan rosszul áII, és amire a legtöbben számítanak is: a „logika részvénye". Részvényspekulációi során - úgy vélem -, mérlegekre, nyereség-veszteség számításokra, osztalékokra stb támaszkodott; nyersanyag-spekulációi során pedig aratási statisztikákra, felhasználásra, kereskedelmi

szerződésekre, bel- és külpolitikára. Pillanatnyilag feltételezhetően olyan periódusban vagyunk, amelylyel a logika nem képes lépést tartani, ezért van minden Ön ellen. Legyen egy kicsit türelemmel. A „logika részvénye" ismét emelkedni fog és akkor minden - logikai - rendben lesz Ismeri hitvallásomat: kétszer kettő ötnél eggyel kevesebb. Nincs ennél egyszerűbb, sem a spekulációban, sem az életben. Az egész élet, egész egzisztenciánk ezen az igazságon alapszik, a tapasztalat is erre utal. Elérjük célunkat, de sohasem nyílegyenes úton. E ponton „tőzsdei matematikám" szinte metafizikává válik; de az élet más területein is érvényes ez a törvény, például a vallás és a művészet kapcsán. Egészen különös módon a zene is erre a szabálytalanságra épül; feszültség és lazítás - ez a tökéletes melódia titka. - Pillanatnyilag - magyaráztam tovább a barátomnak - még hullámvölgyben is vagyunk. Mi az oka, hogy

a logika árfolyama most ilyen alacsony? Erre ezer, vagy még több válasz is létezik. Ha az Ön érvelése valóban logikus, vagyis helyesen felépített, akkor az meg is fog mutatkozni. Hogy mikor, az már végtelenül kis különbségek, hatások kérdése, amelyek az ön megfontolásainak megvalósulását késleltethetik, vagy éppen az ellenkezőjére is for55 díthatják. Ami tegnap még megfelelő volt, holnapra igen könnyen elavulttá válhat. De ha spekulációs elképzeléseinek elemei megtartják érvényességüket, akkor minden csak idő kérdése Abban a pillanatban, ha valami rendellenesség lép fel, az esetet újra kell értékelni. Semmi sem bosszantóbb, sőt veszélyesebb, mint nem ismerni az okokat, amelyek ellentmondanak a logikának Fel kell ismernünk a jelenségeket. Ha a diagnózis átmeneti nehézségekre utal, akkor ki kell tartani, de hegyezzük a fülünket Ha viszont alapvető változások lépnek fel, háború vagy béke, fontos politikai,

gazdasági, vagy pénzügyi döntések, kormányváltás és így tovább, akkor azonnal le kell vonnunk a következtetéseket, szükség esetén még ma meg kell szabadulni attól, ami tegnap még biztosnak és tetszetősnek látszott. Az Ön esetében a következő diagnózist állítom fel: egy ideje nagy mennyiségű tőke került elő, úgynevezett forró pénz, amely nem akar olyan befektetésekbe kerülni, amilyeneket egy családapa részesítene előnyben, hanem állandóan keresi a nagy spekulációs zsákmány lehetőségeit. Ez a vándorló tőke - ugyanúgy, ahogy az Ön tőkéje is -, olyan spekulációk keretében kerül befektetésre, amelyek a tiszta és egyszerü logikára épülnek. Tehát nem Ön az egyetlen, hanem spekulánsok ezrei követik ugyanazt az utat, mint Ön, méghozzá ugyanazokban az ágazatokban: ugyanazokat az árukat -és értékpapírokat veszik, ugyanolyan határidős üzleteket kötnek. Ennek következtében azokon a piacokon, ahol Ön emelkedő

árfolyamokra spekulál, túl sokan vásárolnak, ahol pedig csökkenő árakkal számol, túl sokan adnak el. Azt mondta nekem, hogy vannak olajrészvényei is. Az utóbbi időben a nemzetközi spekuláció ugyancsak olajrészvényeket vásárolt, és most a hosszra vár. Abban a pillanatban, amikor a részvények valamely okból elkezdenek emelkedni, sok spekuláns ezt ki akarja használni, és elad. Ezután a részvények csak kis mértékben vagy egyáltalán nem emelkednek. Más spekulánsok türelmetlenné 56 válnak, mert a várt hossz nem következett be, ezért ugyancsak eladnak, és így tovább. Így történhet meg, hogy azokat az alapvető megfontolásokat, amelyekre spekulációnkat felépítettük, technikai okok semlegesítik. Ilyenkor áll elő az a szituáció, hogy a spekuláns nem érti, hogy az árfolyamok miért nem tükrözik vissza az elképzeléseit. Az árfolyamok csak kivételes esetekben fejezik ki az igazi értéket, általában a kínálat és kereslet

arányát tükrözik Teljesen mindegy, honnan érkezik az ajánlat, de ha megérkezik, esnek az árfolyamok Ez az állítás ugyanolyan logikus, mint amilyen az lenne, hogy az olajrészvények emelkedő osztalék esetén hirtelen megdrágulnának. De a technikai adottságok logikája ebben az esetben erősebb volt, mint az alapvető okoké, ami azt jelenti, hogy a vételek és eladások nem alapvető megfontolásokból keletkeztek. Ennek következtében az árfolyamok kizárólag a kínálat és kereslet nyomása alatt esnek. Érdekes lenne egyszer egyetlen tőzsde­ nap eladási és vételi megbízásait annak tükrében vizsgálni, hogy az eladók és vevők milyen mozgatórugók alapján adták ki megbízásaikat. Maier úr talán eladja papírjait, mert az elkövetkező napokban egy váltót kell kifizetnie; egy másik ugyancsak elad, mert új lakást akar venni; a harmadik, mert férjhez megy a lánya és pénzre van szüksége a hozományhoz; a negyedik abban a reményben adja el

papírjait, hogy majd olcsóbban tudja visszavásárolni őket. De miért vesz Schulze úr ugyanezen a napon értékpapírokat? Mert éppen most adott el egy házat, és felesleges pénze van; vagy mert ugyanezeket a papírokat már drágábban eladta és most olcsóbban vissza akarja vásárolni. Ezeket a tételeket a végletekig lehetne sorolni. Tegyük fel, valamilyen részvény addig az árszintig emelkedik, amit a befektetők elvártak. Ezzel azonban veszélyzónába kerül E perctől a megfelelő ár már nem gyakorolja ugyanazt a vonzóerőt a spekulációra. Csak 57 T 1 kevés vevő érdeklődik, azok pedig, akiknek birtokában már van ilyen papír, megkísérelnének ezen a kedvező áron túladni rajta, hogy biztosítsák hasznukat. Ilyenkor mindenki egyszerre akar ugyanazon az ajtón átmenni. A bessz bekövetkezik, noha a várt események bekövetkeztek; vagy az is lehet, hogy éppen emiatt. Ugyanez a folyamat ellenkező módon is lejátszódhat. Vegyünk egy

bármilyen értékpapírt, amelynek értéke - teljesen világos okokból, például szélsőséges esetben azért, mert a társaság pénzügyi nehézségekkel küzd - csökkenni kezd. Árfolyama esik és közelít ahhoz az alsó szinthez, amit a logikus elvárásoknak megfelelően el kell érnie. És mégis megáll egy magasabb árfolyamon, anélkül, hogy tovább esne. Hosszú ideig ezen a szinten marad, dacára a kellemetlen híreknek A tőzsdei zsargonban ezt fait accomplinak, azaz megmásíthatatlan ténynek nevezik. Azért következik be, mert sokan, akik már eladták e papírokat és azok, akiknek kezébe kerültek, tudomásul veszik a társaság bukását, ezzel pedig más szándékokat követnek. A besszre játszók, akik korábban nagy mennyiségű határidős üzletet kötöttek, elvásásaikat beigazolódni látják és nyereségüket be akarják biztosítani. Az ő vásárlásaik okozzák az árfolyam emelkedését Sokszor átéltem már ugyanezt a jelenséget

Betegeskedő kölcsönkötvények, gyanús társaságok részvényei, amelyek a csőd szélén álltak, vagy már csődbe is jutottak, még sokáig viszonylag magas árfolyamon maradtak, mielőtt a mélypontra süllyedtek volna. A fait accomplinak az árfolyam-alakulásban egészen különleges jelentősége van. Tegyük fel, hogy háborús veszély áll fenn Sok befektető eladja értékpapírjait De a háború bejelentésének napján minden elvárással ellentétben hirtelen emelkedni kezdenek az árfolyamok. 1939-ben, a II világháború kitörésekor ez volt a jellemző minden tőzsdére, Amerikában éppúgy, mint Európában, mégpedig az imént kifejtett okok miatt 58 Akkoriban én magam különben nagy pénzügyi katasztrófára számítottam. Szilárdan hittem abban, hogy az összes bank bezár, természetesen a tőzsde és a határidős papírok piaca is, felkészültem a legszigorúbb devizaszabályozásra is. A hétvége ideges feszültségben telt el; hétfőn aztán

bekövetkezett, amit vártunk: a háború megkezdődött. Annyira ki voltam borulva, hogy saját telefonszámomat is elfelejtettem, amit egy külföldi híváshoz kellett volna megadnom. De amikor kiléptem az utcára, nagy meglepetéssel láttam, hogy a bankok magától értetődő módon nyitva tartanak, a tőzsde, sőt még a határidős papírok piaca is működött, mintha semmi sem történt volna. De a legnagyobb meglepetés az volt, hogy a tőzsde 180 fokos fordulatot vett, és még hat hónapig megszakítás nélkül emelkedtek az árfolyamok. Ez a fait accompli Ha mindenki árfolyameséssel számol, csak azért is az ellenkezője következik be. E sajátos jelenség engem kissé egy temetés lefolyására emlékeztet. A gyászoló gyülekezet a temetőből egy vendéglőbe megy, hogy halotti tort üljön. Rövid idő és néhány ital után felderülnek az arcvonások, a beszélgetés hangosabbá és vidámabbá válik, rövidesen minden el van felejtve. Talán túl hosszú

ideje számolunk már a halállal, várunk rá. Ha aztán a beteg hosszú szenvedés után elhalálozik, az ember bizonyos mértékig megkönnyebbül, még meg is vigasztalódik: Isten adta, Isten elvette „Ha azonban a háború alatt azt hisszük, hogy már közel a béke - folytattam barátomnak adandó válaszomat-, és elkezdünk értékpapírokat vásárolni, már a háború alatt is emelkednek az árfolyamok. A fegyverszünet aláírásakor azonban könnyen megtörténhet, hogy nem kezdődik meg a várva várt hossz. Ellenkezőleg, az árfolyamok esni kezdenek. Ilyenkor is fait accompliról beszélünk Ezzel szemben az is megtörténhet, hogy a háború alatt az ideges közönség az értékpapírok nagy részétől már megszabadult, és amikor 59 a béke meglepetésszerűen életbe lép, a tőzsde azonnal reagál, az árfolyamok rakétaszerűen emelkednek a magasba. Röviden szólva: tapasztalataim szerint szenzációs és meglepő események következnek be, ha a

tőzsdén megfigyelhető tendenciák 180 fokos fordulatot vesznek. Térjünk vissza példánkhoz, a világháború l 939-es kitöréséhez Ha a tőzsdék a háború kitörése előtt hónapokig emelkedő tendenciát mutattak volna, akkor az ellenségeskedés kezdetekor óriási összeomlás következett volna be. A fait accompli helyett valami tragédiáról, drámai fordulatról lett volna szó. A háború és béke esete természetesen szélsőséges lehetőségek. A fait accompli jelensége mindenesetre sok más politikai és gazdasági esemény során is érzékelhető. Ez a megfigyelés oly gyakran bebizonyosodott, hogy szívem szerint a szabály rangjára emelném. Mindebből az alábbi következtetést szeretném levonni: az Ön logikája csak az úgynevezett alapfogalmakra támaszkodik, tehát statisztikai, gazdasági, politikai és egyéb tényezőkre. Mindezeket azonban a technikai tényezők módosíthatják. Vagyis, megfontolásai túl elméletiek voltak, ezért nem

feleltek meg a gyakorlat adottságainak" A válasz, amit barátomnak a négyszeres hossz és bessz értékpapír- és nyersanyag-elkötelezettségei kapcsán adtam, az általános tőzsdei tendenciákra is felhasználható. Időről időre meglepetten kérdezi az ember, miért emelkedik a tőzsde a konjunktúra idején. Erre az lehet a magyarázat, hogy noha a tőzsde és a konjunktúra trendje ugyan függenek egymástól és ugyanazoknak a törvényszerűségeknek vannak alárendelve, de nem párhuzamosan játszódnak le. Már évekkel ezelőtt a következő példát találtam ki ennek megvilágítására, amit azóta is gyakran idéznek: képzeljenek el egy férfit, aki kutyájával sétál az utcán. A férfi egyenletesen sétál; ez a gazdaság. A kutya előreszalad, ide-oda ugrál, visszaszalad a gaz- 60 dájához, újból elszalad, majd ismét visszajön; a kutya útját az értékpapírok mozgása testesíti meg. Mindketten előre haladnak, a kutya is, a férfi is.

Végül el is érik sétájuk közös célját Amíg a férfi egy kilométert ment, a kutya, ugyanazon az úton háromszornégyszer is visszaszaladt. Ugyanez a helyzet a tőzsde mozgásával is; miközben hol előreszalad, majd ismét visszaesik, kíséri a gazdasági növekedést. Két lényeges tényező, egyrészt a pénz- és hitelszituáció, másrészt a tömegek lélektani állapota nem egyidejűleg hatnak konjunkturálisan a tőzsdére és a gazdaságra. A pénzpiac és a gazdasági élet szoros, szerves összefüggésben állnak egymással. De ami az üzleti világnak kedvező, igen gyakran kedvezőtlen a tőzsde számára. Véleményem szerint az általános tőzsdei tendenciák szempontjából - tehát nem az egyes részvényeket tekintve - a fantázia és a pénz sokkal meghatározóbbak, mint az alapvető tények. Természetesen itt is vannak kivételek: egy kötvény éppenséggel igen kedvezőtlen időszakban is képes az emelkedésre, ha ebbe az irányba alapvető okok

hatnak. Mindez azonban igen lassan megy végbe, mert ilyenkor bizonyos értelemben az ár ellen kell úsznia. Ez viszszafelé is érvényes: ha alapvető okok szólnak amellett, hogy kedvező tendencia esetén egy értékpapírnak emelkednie kell, akkor sokkal gyorsabban fog emelkedni, mint a többi részvény. Vagy például egy gyenge kötvény az említett alapvető okok miatt a mélybe zuhan, noha a piac összességében kedvező tendenciát mutat. Létezik tehát egy általános tőzsdei tendencia, és ugyanakkor minden értékpapírnak megvan a saját - alapvető okokra visszavezethető - tendenciája. Az alapelemek igen fontosak, de a tőkemoz­ gás erős áramlata ellenében nem mindig képesek áttörni. Az árfolyammozgás igen gyakran még az alapirányzattal ellentétes irányt is vehet. Mert a gazdasági fellendülés magasabb kamatokhoz vezet (ahogy azt már az előzőek során elmagyaráztam), gyengébb a fizetőképesség, mert a vállalkozók minden rendelkezé61

sükre álló pénzt a közvetlen beruházásokba fektetnek. Ezek után gyakran előfordul, hogy gazdasági recesszió és kamatcsökkenés idején a tőzsde emelkedő tendenciát mutat, noha az alapvető tényezők, vagyis a nyereség és az osztalék nem erre utalnak. A gazdasági fellendülés időszakában, amikor virágzik a kereskedelem és az ipar, a rendelkezésre álló tökét felhasználták a gazdasági növekedés során, a hivatalok (jegybank, kormányzat) visszafogó intézkedésekkel avatkoznak be, hogy elkerüljék a gazdaság túlfűtöttségét. Emelik a leszámítolási kamatlábat és szigorítják a hiteleket. A pénzmennyiséget csökkentik A bankok emelik a kölcsönkamatokat, megnyirbálják, szélsőséges esetben akár törlik a fennálló hiteleket stb Kézenfekvő, hogy a részvények árfolyama sohasem felel meg igazi értéküknek: mindig vagy magasabbak, vagy alacsonyabbak annál. Van a részvényeknek egyáltalán mérhető értékük? Ha így lenne,

akkor meg tudnánk adrii egy ipari cég pontos értékét, és akkor nem lenne szükség tőzsdére, a részvényeknek állandó áruk lenne, amit számítógép segítségével számítanának ki. De ez nem így van. És ezért hiúsul meg minden arra vonatkozó kísérlet, hogy számítógép segítségével előre jelezzék a tőzsde mozgását. Egy bizonyos részvény értékelése és megítélése személyektől függ: de egy és ugyanazon személynek egy vállalat kilátásairól és jövőjéről mindennap más véleménye lehet. Rengeteg tényező befolyásolja ezt az értékítéletet A vevő jó vagy rossz hangulata, személyes problémái is szerepet játszanak Ugyanez érvényes akkor is, ha az általános tőzsdei tendenciát akarjuk megítélni. Végül is a tőzsdei hangulat a résztvevők közötti megegyezés kérdése. Megegyezés abban a kérdésben, hogy a többség optimista vagy pesszimista beállítottságú-e Az ebből kifejlődő, úgynevezett tőzsdei

légkör a meghatározó az árfolyamok alakulására nézve, melynek figyelemmel kísérése alapján eldönthető, hogy fontos vagy szükséges-e a részvénytulajdonosoknak a papírokat eladni, illetve a pénzzel rendelkezőknek részvényeket vásárolni. 62 Arra is nehéz választ adni, hogy egyáltalán hogyan is alakul ki a tőzsdei hangulat: semmi köze a jövőhöz, kizárólag a jelennel áll szoros kapcsolatban. A pesszimizmust vagy az optimizmust különböző tényezők határozzák meg: történelmi, politikai, gazdasági vagy példának okáért a pénzpolitikába vetett bizalom vagy bizalmatlanság. Ezek a tényezők azonban a valóságban nem kézzelfoghatóak Az, amit mi a tőzsde hangulatának, légkörének nevezünk, nélkülözi a logikát, és gyakran a szakértőket is meglepi. Tanulság: a tőzsde logikája nem azonos a mindennapok logikájával. HA ÉLÉNKÜL A TŐZSDE, JÖN A KÖZÖNSÉG; HA ESNEK AZ ÁRFOLYAMOK, ELMEGY A KÖZÖNSÉG Ha egészen pontosak

akarunk lenni, egyáltalán nem lenne szabad ,,tözsdepszichológiáról" beszélni, mert a tőzsde maga a pszichológia. A zűrzavarok zűrzavara volt a tőzsdéről 1688-ban elsőként megjelent könyv címe. A természetben meghatározóak az olyan ciklusok, mint az ár és apály, az évszakok, a holdfázisok állandó váltakozása. A társadalom életében is találkozunk ciklusokkal, mint például a gazdaság fellendülése és visszaesése. Az emberi közösségek történetében pedig a népek közötti háború és béke, az optimizmus/innováció és a pesszimizmus/stagnálás közötti ingamozgást említhetjük. A tőzs­ dén is hasonló a helyzet, itt is a tömegpszichológia hajtja ezt az örökké tartó mozgást. A pénzpiacok történéseinek valamivel áttekinthetőbbé tételére évtizedes tapasztalatgyűjtés és megfigyelés után kifejlesztettem a tőzs­ de ciklikus árfolyammozgásának elméletét (legyen szó részvényekről,

kölcsönkötvényekről, nemesfémekről, nyersanyagokról - vagyis bármely piacról, ahol spekulációról van szó). (Vö: Kostolany: 63 Tőzsdeszeminárium, 125. old) Most csak röviden szeretnék ezzel a modellel foglalkozni. Minden tőzsdei ciklus három fázisból áll: 1. a kiigazítás fázisa, 2. az alkalmazkodás fázisa vagy kísérő fázis, 3. a túltelítődés fázisa Vegyünk példaként felfelé ívelő mozgást! Az első fázisban az árfolyam, amely túl mélyre zuhant, olyan szintre áll be, amely bizonyos mértékben reális és jogos. A második fázisban az árolyam párhuzamosan mozog az eseményekkel. Ha azok a részvények számára kedvezőtlenek, az árfolyam jogosan esik vissza. Ha az események kedvezőek, a jegyzések felfelé való mozgással kísérik őket. A második fázis egy bizonyos pontjánál fennáll a veszély, hogy további pozitív eseményektől megerősödve, automatikusan átlépnek a harmadik fázisba. A túlhajtott piacnak ebben a

szakaszában az árfolyamok óráról órára egyre magasabbra ugranak. Az árfolyamok és a hangulat kölcsönösen felfelé hajtják egymást Az emelkedő árfolyamok rózsaszínű hangulatot teremtenek, az optimizmus nem ismer többé határokat, eufóriává változik, ez pedig tovább hajtja felfelé az árfolyamokat. Ezeknek már nincs is jelentő­ ségük, mert kizárólag a tömeghisztéria határozza meg őket. A ciklikus besszirányú mozgást a harmadik fázis alacsony árfolyamai idézik elő, amely továbbra is nyomottan tartja az árakat, az árfolyamok úgy esnek, mint ősszel a falevelek. Az utolsó fázisnak ez a bessz- vagy hosszhulláma mindig addig tart, amíg az ördögi kört át nem töri valamilyen irányból egy lélektani elektrosokk. Ha ez nem következik be, noha a fordulatra vonatkozó érvek már kéznél vannak, akkor ez az utolsó, tisztán lélektani fázis lassan kitombolja magát. És egy szép napon minden felismerhető indíték nélkül megfordul

a piaci tendencia, a közönség, de még a szakértők legnagyobb meglepetésére is, akik erre nem voltak felkészülve. Most elkezdődik az ellentétes irányú ciklikus mozgás (a mi esetünkben a 64 kiigazítás, az alkalmazkodás és a túltelítődés a lefelé tartó mozgás során). Ez a tőzsde örökös körforgása, vagy pátemoszterszerű mozgása. Hogy is viselkedjen a spekuláns az egyes fázisokban? A túlhajtott piac harmadik, vagyis túltelítettségi fázisában vásárolnia kell, és nem szabad megijednie, ha az árak tovább csökkennek. Mert ahogy a régi tőzsdések már a budapesti gabonatőzsdén megmondták: ,,Akinek nincs búzája áreséskor, annak akkor sincs, ha az ár emelkedik." Az emelkedő mozgás első fázisában továbbra is vásárolnia kell, mert a mélypontot már átléptük A második fázisban tulajdonképpen csak figyelnie kell az eseményeket, passzívan haladni az eseményekkel, és lelkileg felkészülni arra, hogy a harmadik

fázisban, az általános eufóriában kiszálljon a piacról. Ez azt jelenti, hogy a ciklikus tőzsdemozgás során kétharmad részben a tendencia ellenében, egyharmad részben pedig a tendenciával együtt kell haladnia. A spekuláns számára természetesen igen nehéz a harmadik, a túl-telítettségi fázis, a bessz ellen haladni, azaz az általános megegyezéssel ellentétesen cselekedni és vásárolni akkor, amikor a kollégák, a tömegtájékoztatási eszközök és a szakértők az eladást ajánlják (és persze fordítva is). Mert még aki ismeri is ezt az elméletet, és követni is akarja azt, a tömegpszichózis hatására az utolsá, pillanatban megváltozik a véleménye és azt mondja magának: elméletileg ugyan most kellene beszállnom, de ezúttal más a helyzet. Majd csak később derül ki, hogy ezúttal is az anticiklikus viselkedés lett volna a legjobb. Igen gyakorlottnak, bizalmatlannak, cinikusnak és egy kissé beképzeltnek is kell lennünk ahhoz, hogy

függetleníthessük magunkat a tömeghisztériától, és azt mondhassuk: ,,Mind ostobák vagytok, csak én tudok valamit, vagy legalábbis jobban tudom!" Hozzátéve, hogy ez nem a legszebb jellemvonás, de igen hasznos, hogy önállóan tudunk gondolkodni, és ez elengedhetetlen 65 feltétele a sikernek. Ezért aztán a tőzsdén csak egy kisebbség képes sikeresen spekulálni. A többség bizony a vesztesekhez tartozik Nemrég Johannes Gross „Jegyzetei"-ben a következő felismerésre jutott: ,,Hogy a spekulációval valóban pénzt keressünk - számol be erről John Train -, nem csak a helyzetet kell helyesen felmérnünk - minden más körülmény is hamis lehet. A sikeres pénzvadászok mindig örömmel figyeltek fel arra, ha a pénzvilágban egyetértés alakult ki. A többség véleménye rendszerint hamis és gazdag zsákmányra nyílik kilátás." Természetesen igen megörültem, amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung magazinjában kerülő úton a

megbízható John Train szájából hallottam vissza saját spekuláns-hitvallásomat. De térjünk vissza a három fázisban követendő spekulációhoz: természetesen felmerül a kérdés, hogy most éppen melyik fázisban vagyunk. Erre nincs tankönyv, mint ahogy tökéletes spekuláció sincs. Nincs megfelelő eljárás sem, amelyben vakon megbízhatnánk A tapasztalatok alapján kell megítélni a helyzetet, hogyan és milyen intenzitással fog a közönség reagálni, milyen a tőzsde technikai állapota, milyen kezekben vannak az értékpapírok, lelkileg erős vagy tétovázó tőzsdei résztvevők tartják-e azokat? Nincs rá tudományos eljárás, hogy kiszámítsuk, mikor lép át egyik fázis a másikba; még kisebb a valószínűsége, hogy naptár szerint megmondjuk, mikor következik be a fordulat. Egy felfelé ívelő szakasz évekig is eltarthat (ahogy azt az 1987-es októberi krízis ellenére az utóbbi években átéltük), de lehet, hogy csak hónapokig. Az

értékelést saját magunknak kell elvégeznünk a tapasztalatok vagy a jelenségek elemzése alapján Aki a tőzsdei árfolyamokat vagy tendenciákat „tudományos" módszerrel akarja előre jelezni, az vagy sarlatán, vagy ostoba, vagy mindkettő egyszerre Csak igen hosszú tapasztalat adja meg egyeseknek azt, amit érzéknek neveznek. Még a legtapasztaltabb, minden hájjal megkent spekuláns is tévedhet. Méghozzá gyakran kell tévednie, hogy a 66 szükséges tapasztalatokat megszerezze. Az olyan tőzsdei spekuláns, aki életében nem jutott legalább kétszer csődbe, nem is érdemes erre a címre Mindnyájan egy sötét teremben vagyunk, de az, aki már évtizedek óta ebben a helyiségben tartózkodik, jobban kiismeri magát, mint az, aki csak röviddel ezelőtt került be ide. Az olyan fogalmakkal kapcsolatban, mint „művészet" vagy „érzék", nagybátyám, George Katona talán kissé kétkedően nézett volna rám, mert elkötelezte magát a

tudományos viták mellett. De azt hiszem, megértette volna, hogy a tőzsdepszichológia állandó rögtönzésből áll: a tőzsdén az eseményeket és a közönség reakcióit sohasem lehet előre látni, azt csak kitalálni lehet! 67 r Negyedik előadás A NAGY TŐZSDEKRACH - A TÖMEGPSZICHÓZIS TANULSÁGOS PÉLDÁJA A tömegpszichológiai reakciók leginkább a fertőző betegségek- hez hasonlíthatók: ha valaki ásít egyet a színházban, rövid időn belül mindenki ásítani fog; valaki köhög, utána rögtön mindenki köhögni fog. Így van ez a tőzsdén is Csak a fájdalom jótékony - írja Schopenhauer. A boldogság a szenvedés hiánya. A spekuláns számára is a fájdalom az egyetlen pozitív dolog: a veszteség, vagyis bessz a tőzsdén, vagy még inkább a tőzsde összeomlása. A nyilvánosság csak abban a pillanatban vesz tudomást a tőzs­ déről, ha olyan szalagcímek jelennek meg az újságokban, mint: „Tőzsdekrach ennyi és ennyi millió

veszteséggel", ha egy kerék a gépezetben elszabadul. A tőzsdekrach a spekuláns közérzete szempontjából igen érzékletes, annál is inkább, mert meglepetésszerűen érkezik. A hossz lassan indul be, lépésről lépésre emelkedik, anélkül, hogy az ember tulajdonképpen észrevenné; míg a tőzsde összeomlása hirtelen és az isteni bosszú hevességével érkezik. Vagyonokat dönt porba, úgy, hogy eleinte csak megremegteti, majd egy nagy ütközés erejével teljesen felőrli azokat. A tőzsdén akkor megnyugtató a helyzet, ha a barométer folyamatosan emelkedik. Ha minden jól megy, a spekuláns csak besöpri a nyereséget. Ha jól mennek a dolgok a tőzsdén, azt teljesen normális, a dolgok természetes rendjéhez tartozónak ítélik Hogy a helyzet rosszra is fordulhat, méghozzá igen viharos módon, nem is jut a spekuláns eszébe, azt szinte személyes sértésnek venné. 69 De ha a tőzsdekrach valóban bekövetkezik, ha a bessz kikezdi tőkéjét,

akkor természetesen igen fájdalmasnak érzékeli a pénzügyi veszteséget, és a sors által üldözöttnek érzi magát: ez az egyedüli pozitív hatás. A nyereség csak illúzió, egyedül a veszteség realitás A háborúk és a tőzsdék összeomlásai a történelem hosszú útjának mérföldkövei. Ezek maguk a történelem, végigkísérik és periódusokra osztják azt A tőzsde története jó és rossz periódusokra osztható: fellendülésekre és tőzsdei összeomlásokra. Mindkettő elválaszthatatlan egymástól A fellendülés a prosperitás ritmusát felvéve eleinte kényelmesen hullámzik, mint a könnyű nyári szellőtől felborzolt tó. Majd hirtelen óriási hullámokat vet és semmi sem tartóztathatja fel A spekuláció törvénye: nincs olyan tőzsdekrach, olyan robbanás, amit ne követne fellendülés, és nincs olyan fellendülés, amely ne végződne tőzsdei összeomlással. A franciák az összeomlás kifejezésére átvették a német „krach"

szót, amit „krakk"-nak ejtenek, és ami őket a tükör összetörésére emlékezteti. Angolul ezt „crash" -nek mondják Úgy sújt le, mint derült égből a villámcsapás, anélkül, hogy a legkisebb felhő is figyelmeztetett volna rá. A befektetők még ma is csontjaikban érzik az 1987. október 19én világszerte bekövetkezett tőzsdekrachot Hogyan is jött létre ez a legtöbbek számára váratlan katasztrófa? 1987 nyári hónapjai alatt a kamatok lassan emelkedni kezdtek, noha erre tulajdonképpen semmi ok nem volt. De az optimizmus még erősebb volt, mint az emelkedő kamatok, és az árfolyamok tovább emelkedtek - mint mindig, ha a piac jól működik. Akkor azonban a FED, az amerikai jegybank ismét felemelte a kamatlábat, ami a német Bundesbank pénzpolitikájának következménye volt, ahol Schlesinger úr vezetése alatt a magasabb kamatokat 70 használták az inflációs veszély (Németországban ez a szent tehén !) elleni harcra. Ez volt az

események fordulópontja. Előre látható volt, hogy az emelkedő kamatok néhány hónapon belül kiváltanak valamilyen reakciót. A legmagasabb árfolyamok 25 százalékos hullámvölgye, mint reakció az elszabadult árfolyamokra és az öt évig tartó emelkedésre, nem új, én már hússzor átéltem. De a Dow-Jones-index 500 pontos zuhanása (22 százalék) egyetlen nap alatt, számomra is meglepetés volt; még akkor is, ha az árfolyamok már júliusbanaugusztusban elérték csúcspontjukat és valamicskét már csökkentek is. De hogy a robbanás ilyen hirtelen jött és ilyen heves hatása volt, az néhány technikai eseményre vezethető vissza. Először is ott volt a chicagói hazárdjátékosok önteltsége. Ott jó ötszázalékos letét mellett már milliárdos nagyságrendű részvényszerződésekkel lehet játszani, ami tökéletesen perverz helyzet. Az index-alakulásra kötött szerződésekkel való kereskedelem az egyik leghibbantabb játék, amivel a

csábítók a közönséget abba a nagy ,játékkaszinóba" csábítják, amit a tőzsdéből csináltak. Az intézményes részvénytulajdonosokon kívül ezen a piacon mindenekelőtt a kis játékosok vesznek részt nagy számban Az index nem más, mint az átlagár. Indexek mindig is voltak, de hogy ezzel kereskedjenek, az a chicagói brókerek találmánya, amivel a határidős áruügyleteknél az inflációs évek alatt sok pénzt kerestek. Amikor a nyersanyagüzletek már a végét járták, mert sikeres volt az infláció elleni harc, átnyergeltek az index-alakulásra kötött szerződésekre. Egy index-szerződés 500 különböző részvényből áll, mintegy 170 OOO dollár értékben ( 1990. júliusi állapot) Hogy ezzel játszhassunk, csak 10 000 dollárt kell befektetni. Banki szóhasználattal élve azt mondhatjuk, hogy a megvásárolt értékpapírokra 94 százalék hitelt vettünk fel. Ez már perverzitás Az ilyen megsokszorozódásnak ritkaságértéke van

(még a határidős áruügyletek piacán 71 is); ilyet még a húszas évek eufórikus tőzsdéin sem lehetett tapasztalni, ahol akkoriban is legalább 10 százalékot kellett letétbe helyezni. Mivel a kis játékosok saját maguk egyáltalán nem képesek a szerződéses ügylet értékét kiszámítani, amely 500 részvény árfolyamából tevődik össze, bizonyos ideje a profik új trükköt alkalmaznak: egy kiagyalt számítógépprogramot. A kereskedők számítógépe percről percre kimutatja, hogy áll a tőzsdén abból a bizonyos 500 részvényből mintegy 50-100. Hogy az 500-ból melyik az az 50 vagy 100, amit kiszúrnak, azt ugyancsak a számítógép állapítja meg. Vannak olyan részvények, amelyek mozgása a legjobban közelít az átlaghoz. Tehát a kereskedő mindig a számítógép által kimutatott eredmények alapján cselekszik Ha például az index-csomag csak egy fél százalékkal is magasabban áll, mint a részvények árfolyama ugyanabban a

pillanatban, akkor eladja az index-csomagot, és részvényeket vásárol. Ezzel szemben, ha az index-szerződés fél százalékkal alacsonyabban áll, mint ahogy kellene, index-csomagokat vásárol és részvényeket ad el. Ezt pozíció-arbitrázsnak (az árfolyamkülönbségek kihasználásának - a ford.) nevezik, mert a részvényeket sohasem veszik át, de nem is adják el. Az egész arra épül, hogy mindezek az apró különbségek a legrövidebb idő alatt kiegyenlítődjenek, vagy akár az ellenkező irányba forduljanak - hogy például a magasabb áron vásárolt index-csomag a tendencia megfordulása után a legrövidebb időn belül alacsonyabban fog állni, mint ahogy kellene. Ilyenkor az arbitrázskereskedő eladja a megszerzett részvényeket és visszavásárolja az eladott index-szerződéseket. Ez nem más, mint a különbségek villámgyors kihasználása minden megfontolás vagy indok nélkül. A kamatemelkedés miatt eső árfolyamoknál a játékosoknak pénzt

kellett szerezniük, mert a bessz 5 százalékos fedezetüket felőrölte. Ha a befizetés nem percre pontosan történik, akkor ezeket a 72 kötelezettségeket kényszereljárás alá vonják. Ez volt a tömeges eladások első hulláma A másik technikai ok, ami 1987. október 19-éhez vezetett: a nagy pénzintézetek túl okos menedzserei (az úgynevezett Aranyfiúk), akiknek milliárdos nagyságrendű értékpapír-készletek álltak szabad rendelkezésre, félni kezdtek (igazuk volt, mert egyedül New Yorkban az összeomlás után 60 OOO ember vesztette el jól fizetett állását, luxuslakosztályát és Porsche-rakétáit) és - ahogy ők mondták - ,,biztosítani" akarták pénzüket. Szóval Chicagóban az index-piacon határidőre milliárdokért eladták papírjaikat, ezáltal az árak tovább zuhantak a mélybe. Ez az úgynevezett „pénztárca-biztosítás" (portfólió-biztosítás) eredetileg a nagy pénzintézetek számára volt kitalálva biztosítékként,

amivel egy esetleges tőzsdei árfolyamesés ellen akarták magukat biztosítani. Nem magukat a papírokat adják el - ami nagyon körülményes lenne-, hanem az index-csomagokat. De úgy, ahogy az Aranyfiúk ezt megjátszották, szép kis biztosíték volt: eladták a házat, és így biztosították a tűz ellen! Természetes, hogy ez láncreakciót váltott ki. Mert minél mélyebbre estek az árfolyamok, annál több indexszerződést adtak el A piac hullámvölgybe kerülése a kamatemelés következménye volt. De hogy ez összeomláshoz vezetett, azért a chicagói perverz játék a bűnös. Ehhez járult még a sok ezer kis potyautas ellen indított kényszereljárás, így egyidejűleg az egész közönség pánikba esett. Ha a közönség azt látja, hogy a Dow-Jones-index 500 pontot esik, úgy rohannak egymás után, mint a birkák: bekövetkezik a részvénykészletek teljes kiárusítása. Azon a napon éppen egy brókernél voltam, és hallottam, ahogy az ügyfelek

pánikba esve kiáltoztak: ,,Mindent eladni!" Nem egyik vagy másik papírt - mindet! Kényszereljárás, az intézményi tulajdonosok készleteinek kiárusítása, a közönség pánikreakciója: ez az 1987-es tőzsdei összeomlás története dióhéjban. 73 Akkoriban az általános idegeskedés közepette naphosszat interjúkat kellett adnom a tévében, a rádióban, a sajtóban, és közben számtalan telefonhívást is kaptam. Én magam teljesen nyugodt voltam, ahogy legtöbbször a nagy tőzsdekrachok idején. Ismét csak régi jó barátomra, Eugéne Weinrebre kellett gondolnom, a rutinos tőzsderókára, aki már tízéves korában spekulációval foglalkozott. Egy napon titkára izgatottan figyelmeztette: -A papírok drámai módon esnek! - Esnek a papírok? Most idegesítsem fel magam? Három évig voltam Auschwitzban . Akkoriban sok megfigyelő őrületről, káoszról, pánikról, pszichózisról beszélt; pszichológusok, akik erre a területre specializálták

magukat, igazolva látták elméletüket, mely szerint az ilyen „fekete" tőzsdenapokon sötét, úgymond halálvágyó hatalmak uralkodnak el a tudatalattin, amit különben egyedül az értelem irányít. Valószínű, hogy a túlzott pesszimizmust én mindig is betegségnek tartottam, de nekem jobb véleményem van az emberi természetről. Nem a lélek mélyéről előkerülő sötét hatalmak váltották ki az öszszeomlást, hanem az önteltség. A csúcskonjunktúra idején a befektetők különösen nagyképűek, elragadtatásukban nem látják, hogy az események másként is alakulhatnak. De a fordulat mindig bekövetkezik Ismét a régi történet: hossz és bessz; eufória és összeomlás, mint az ár és apály ciklusa - egy különbséggel: az óceánkutatók az árapály időpontját másodpercre pontosan ki tudják számítani Én, a tőzsde öreg „kutatója" nem láttam előre az összeomlás időpontját és intenzitását. De már 1986 júniusában

megírtam, a Capitalban megjelent cikkemben: ,, . a vevők összetétele az utóbbi hónapokban kedvezőtlenül alakult, méghozzá teljesen mindegy, hogy bel- vagy külföldiekről van szó . Pillanatnyilag részvények milliói vannak remegő kezekben, akik magasabb árfolyamon szeretnének eladni. Ha nem jelentkeznek új vevők, elvesztik türelmüket, és akár olcsóbban is eladnak" 74 1987 szeptemberében aztán megerősítettem ezt az értékelésemet az akkori technikai tőzsdeállapotokról, és állítottam, hogy német részvényeimet már 15 hónappal ezelőtt eladhattam volna és világgá kiálthattam volna, hogy ki kell szállni a német piacról. Igenis láttam, hogyan követte egyik kibocsátás a másikat, hogyan erősítették fel a bankok a hisztériát. Tudom, hogy játszódik le az ilyesmi: egy nagy német bank igazgatója felhívja Mr. Jonest Skóciában, és azt mondja neki: ,,Mr. Jones, most kell beszállni a Siemensbe" A skót ottani fiatalembernek

természetesen imponál, ha egy jelentős német bankigazgató őt bizalmába fogadja, és azonnal vásárol is 50 OOO részvényt. Így készül a hossz Ezek a fiatal portfólió-menedzserek - akik a londoni School of Economicson vagy a Harvard Business Schoolon éppen csak letették vizsgáikat, és az iskolapadból azonnal a pénzügyek padjába ültek - egyáltalán nem tudják, hogy működik a tőzsde. De a német kereskedők is tökéletesen túlértékelik a német tőzsdék nagyságát. Ha mind eladni akar, akkor előáll a híres üvegnyak-effektus; a német tőzsdék túl kicsik az ilyen hatalmas összegekhez képest. A már említett cikkemben, egy hónappal 1987. október 19-e előtt a következőket írtam: ,,Tekintettel a folyamatos tőzsdei emelkedésre az egész világon, feltehetjük a kérdést: meddig mehet ez még így tovább, mikor következik be a fordulat, de legalábbis egy erős visszaesés? Emlékeztetőül: a nyolcvanas évek elején, az általános

pesszimizmus közepén azt írtam, hogy a felemelkedés annál robbanásszerűbb (sic!) lehet, minél később következik be. A robbanás itt van, nemcsak a Wall Streeten, hanem mindenhol, beleértve az egzotikus minitőzsdéket is." Az a jelszavam, miszerint jobb félni, mint megijedni, ismét igaznak bizonyult. A cikk felett kövér betűkkel ez állt: ,,A tőzsde visszaesése biztosan bekövetkezik. De hosszú távon emelkedésre számíthatunk- a szovjeteknek köszönhetően." 75 T A „GORBACSOV-HOSSZ" Háromszoros telitalálat volt, sportnyelven szólva kiütéses győze­ lem. Megtörtént az áttörés, de a részvények piacán ismét emelkedés következett; a jelenlegi felfelé ívelő szakaszt jogosan nevezték ,,Gorbacsov-hossz" -nak. A megváltozott kelet-nyugati kapcsolatokért két személy felelős: az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan, aki súlyos milliárdokat költött fegyverkezésre, túlfegyverkezésre és utánpótlásra, ezért

még a költségvetési deficitet is megkockáztatta, és Mihail Gorbacsov, az okos és értelmes államférfi (ismétlem: nem politikus, hanem államférfi). Belátta, hogy a szovjet gazdaság az igen költséges fegyverkezési versenyben tönkremenne - méghozzá hamarabb, mint a kapitalizmus. Gorbacsov háromszor hagyta el a genfi tárgyalások során az ülést, ami ezáltal majdnem félbeszakadt. De Ronald Reagan hajlíthatatlan volt Tehát vissza kellett jönnie a Kreml főnökének - méghozzá előrevivő javaslatokkal Az európai közgazdászok még ma is azt a véleményt képviselik, hogy a „cowboy", a „mosolyszínész" Reagan Amerikát a túlfegyverkezéssel a tönk szélére sodorta. A legjobb válasz erre egy budapesti vicc a világ legnagyobb vicc gyárából: Az okos és elővigyázatos Grün 100 OOO forintot akar befektetni. ,,Hagyja itt a pénzét, mi jó kamatot fizetünk érte és vigyázunk rá" mondja a takarékpénztár igazgatója. ,,De mi

történik, ha csődbe jutnak?" - kérdezi a félős Grün. ,,Értünk kezességet vállal a Nemzeti Bank és a magyar kormány" ,,És ha azok is tönkremennek?" „Az lehetetlen, mert értük a szovjet kormány ad garanciát." ,,Ez mind szép és jó - válaszol az elővigyázatos befektető-, de ha ők is befuccsolnak?" ,,De Grün úr, nem érne meg ez Önnek 100 OOO forintot?" 76 Az alapvető klímaváltozás, ami végbement a világon, nem érte-e meg az amerikai költségvetési hiányt? Mihail Gorbacsov bizalomépítési és leszerelési politikájának, valamint az általa lehetővé vált Nyugatra történő nyitásnak az lett a következménye, hogy Washington a COCOM-listát, ami megtiltotta sok ezer cikk exportját a Szovjetunióba és az egész keleti blokkba, némileg enyhítette, és amit esetleg teljesen meg is fog szüntetni. A szovjetek olyan cikkek ezreit vásárolják, amikhez korábban hozzá sem férhettek Elsősorban természetesen

az USA-ban, itt pedig mindenekelőtt a legkorszerűbb termékeket, de NyugatEurópában és Japánban is. És a szovjetek első osztályú ügyfelek Emlékszem még a 20-as évekre, amikor a fiatal Szovjet Köztársaság a német iparnak gigantikus megrendeléseket adott. Sok ismerősöm - a legtöbb közülük berlini orosz menekült (gazdag arisztokraták és szép feleségeik, sokan közülük manökenek a nagy divatházaknál, Párizsba mentek, az üzletemberek pedig Berlinbe) - ragyogó üzleteket csinált. Gyakran egy vagyont szedtek össze azzal, hogy leszámítolták a váltókat, amivel a moszkvai kormány vállalatai importjukat fizették. A német vállalatok évi 30 százalék kamatot fizettek, hogy finanszírozni tudják a Szovjetunióba irányuló exportjukat. Könnyű elképzelni, milyen magas profitot kellett elérniük ezeknek a vállalkozóknak ahhoz, hogy ekkora kamatot kifizethessenek És soha egyetlen váltó sem maradt kifizetetlen A szovjetek mindent megvettek,

amit megláttak Ma is, amikor enyhül a „feketelista" vagy - horribile dictu - feloldás előtt áll, mindent meg fognak venni, ami „szívüknek kedves" - olyan óriási a pótolnivalójuk. Az elővigyázatosak most majd megkérdezik: ,,Van elég pénzük is?" A válasz igen, annak a mérhetetlenül gazdag ásványi kincsnek köszönhetően, amit ez az óriásbirodalom magáénak mond, és amit mostanáig nem tudott eléggé kiaknázni. 77 A szovjetek megbízhatóak is. Sok barátom van, akiknek már a II. világháború előtt is akadt dolguk orosz kereskedelmi megbízottakkal Véleményük egységes: éjszakákon keresztül keményen és hajlíthatatlanul kellett velük füstös szállodai szobákban tárgyalni, alkudozni és vodkát inni, amíg végül is készek voltak egy szerző­ dést aláírni. Ha viszont végre aláírták, utána már a legkisebb vita sem merült fel. És úgy fizettek, mintha övék lett volna az angol bank. Csak reménykedem abban,

hogy Gorbacsovval nem történik semmi. Példája mutatja, hogy egy kiváló politikus, akinek még ritka karizmatikus adottsága is van (Ronald Reagan, akit ugyan mindig mint tehetségtelen színészt szidalmaztak, ugyancsak rendelkezik ezzel - és végül is csak ez számít), ami által képes a gazdaság számára oly fontos bizalmi légkör és a megbízhatóság kialakítására. Mert mi is áll e sok tőzsdei értékpapír, részvény, kötelezvény, a sok aláírással ellátott papírdarab, a kölcsönkötvények mögött, amiket a kormányzatok gyakran kilószámra adnak ki, de nem mindig fogadnak el? Mindezek mögött egyedül a bizalom áll - és igen gyakran a megrontott bizalom. Gorbacsov népszerűsége mindenesetre külföldön sokkal nagyobb lehet, mint otthoni tekintélye. Hiszen már vagy tízszer is eltemették, de újra és újra feltámadt Olyan, mint a keljfeljancsi - mint egy igazi tőzsdés. Ezért meggyőződésem - mint ahogy írtam is -, hogy

elképzeléseimet alapozhatom az általa követett politikára. Azt is gyakran kérdezik tőlem, hogyan ítélem meg az 1992-től életbe lépő EGK belső piac jövőjét? Ennek életbelépésében biztos vagyok, de nem úgy a határidőben. Azt már nem tartom reálisnak, de nem ez a lényeg. Hogy ennek mi az oka, azt egy Jules Romains által írt, 1930-ban bemutatott francia színdarab apropóján ábrázolom, amit néha még ma is játszanak a Comédie Franc;:aise-ban: Egy fiatalember, sorozatos sikertelensége miatt, öngyilkosságot készül elkövetni. Az utolsó pillanatban találkozik az idős La Trouhadec 78 földrajzprofesszorral, aki ugyancsak mélyponton van, mert egy versenytársa az akadémiai tagságért őt tisztességtelen tudósnak állította be. A versenytárs bebizonyította, hogy a dél-amerikai állam, Donogoo-Tonka, ahol állítólag óriási aranylelőhelyeket találtak, és amit Le Trouhadec egy könyvében pontosan leírt, egyáltalán nem létezik, az csak

a professzor kitalálása. Az öngyilkosjelölt hirtelen feléled: ,,Micsoda? Hogy DonogooTonka nem létezik? Akkor most éppen mi fogjuk közösen megteremteni." A férfi alapít egy részvénytársaságot Donogoo-Tonka aranyának kitermelésére, kapcsolatot teremt bankárokkal, pénzemberekkel, a sajtóval, és nagy hírverés közepette részvényeket bocsát ki. Nemsokára az egész világ Donogoo-Tonkáról beszél Kalandorok, aranyásók, lecsúszott egzisztenciák, mindet vonzzák az aranylelőhelyek, amelyeket a professzor leírt; dolgozni kezdenek Aranyat ugyan nem találnak, de meg kell szervezni ottani életüket, kunyhókat építeni, a kunyhókból kőházak lesznek, és létrejön egy kisváros. A színdarab utolsó jelenetében Donogoo-Tonkába való érkezésük tizedik évfordulóját ünneplik, azt, hogy minden olyan csodálatosan alakult. Miközben ünnepelnek és lelepleznek egy, a tudományos tévedésnek állított emlékművet, távirat érkezik, mely

hírül adja, hogy La Trouhadec professzort az akadémia tagjává választották. Pontosan így lesz Európában is, ahol 1992 reményében már most lázasan beruháznak, építenek és cégeket alapítanak. Akárhogy is nézzen ki 1992 egységes belső piaca, az előkészületek gazdasági fellendülést teremtenek, ami eleinte - a „Gorbacsov-hossz" -szal összefüggésben - csak Európa jólétét fogja szolgálni. Hogy ki fog ebből a végén a legtöbbet profitálni, azt majd kielemzik a közgazdászok. Egy biztos: a pesszimistákon kívül mindenki nyerni fog a kialakuló belső piaccal. 79 r Ezért kell már tizedszer ismételnem - és remélem, előrejelzésem megállja majd a helyét -, hogy olyan világszerte kialakuló konjunktúra előtt állunk, amit a mai generáció még soha nem élt át. Ha csak 70 éves volnék, vagyis még elég fiatal, táplálnám magamban a reményt, hogy még győzelmet ülhetnék a hivatásos peszszimistákon. Az 1987-et követő

három év már egy kis ízelítőt adott ebből - sokat lehetett ezen nyerni -, de a tőzsdén három év nem elég a „guru-diploma" megszerzéséhez. Ehhez legalább negyven évre van szükség. KÉPESEK-E A SZÁMÍTÓGÉPEK SPEKULÁLNI? Egy legenda alapján a holland bevándorlók New-Amsterdam csücskén (ma New Yorknak vagy Manhattannek nevezik) egy falat építettek, hogy megvédjék magukat az indiánoktól. Nem ártana ugyanazon a helyen, amit ma Wall Streetnek hívnak, ismét felhúzni egy falat - védekezésül a hisztérikus játékosok milliói ellen, akik a pénzpiacokat romlásba döntik. Az 1987-es tőzsdei összeomlás óta törik a fejüket politikusok, professzorok és hivatásos tőzsdések, hogy lehetne meggátolni a hasonló események megismétlődését. Sajnos, a professzoroknak és politikusoknak nincs elegendő tapasztalatuk ahhoz, hogy a probléma lényegéhez férkőzzenek. A megfelelő terápia minimális feltétele itt is a megfelelő diagnózis

Egy hosszú élet tőzsdei tapasztalatai alapján ma már javaslatot merek tenni arra, hogy tökéletesítsük az indexalakulással kapcsolatos üzleteket. Számomra nem kétséges, hogy az 1987 október 19-i összeomlás eredetét a chicagói index-üzletekben kell keresnünk. Mielőtt ezt elmagyaráznám, szeretném megvilágítani, mi az az ún. program trading (program-kereskedelem), és hogy milyen szerepet játszik a számítógép a pénzügyi események alakulásában. 80 Ifjabb Thomas Watson, a számítógépek legnagyobb támogatója és úttörője forgott volna a sírjában, ha hallotta volna, hogy a számítógépet tették felelőssé a pénzügyi világban előforduló összes rosszért. Mindez persze értelmetlen, és a szegény számítógép természetesen teljesen ártatlan A pénzemberek elektronika nélkül is kiszámíthatták volna, amit a számítógép kiad. A számítógép ugyanúgy bűntelen, mint az evő­ eszköz, amivel romlott halat esznek. A hiba

egyedül a bűzlő halban van. Az elektronikus adatfeldolgozó rendszerek csak azt képesek feldolgozni, amivel megetetik őket. Ha hülyeséget táplálnak be, hülyeség is jön ki belőle. A számítógépek fontos segédeszközök lehetnek. Adatokat szolgáltatnak, ha azt szeretnénk tudni, hogy alakul valamelyik társaság mérlege. A legegyszerűbb módon juthatunk általuk olyan információkhoz, amiket 20 évvel ezelőtt csak könyvtárakban folytatott hosszas keresgélés után találhattunk volna meg. A számítógép tehát abban tud segíteni, hogy a múltról, lezárt üzleti évről bocsát rendelkezésünkre adatokat. De nem képes a jövőbe látni és a befektetők helyett sem képes gondolkodni Nos, akkor mi is az a „program trading", és mi ebben a lustaság? Elvileg a veszteségek kialakulásának gyors meggátolásáról van szó, vagyis azonnali eladásról; és fordítva, ha az árak emelkednek, gyorsan vásárolni, mielőtt tovább emelkednek. Az

eljárás az eufórikus 20-as évek Wall Streetjéről származik, amikor a piac, ugyanúgy, mint ma, igazi dzsungel volt Az ügynököknek már akkoriban is olyannyira a jutalék volt a fontos, hogy már 10 százalékos fedezettel is elfogadtak vételi megbízásokat. Természetesen ennek ellenére törődtek a biztonsággal is; például egy 100 OOO dolláros vételi megbízás esetén az ügyfélnek 10 OOO dollárt letétbe kellett helyezni, egyidejűleg egy, mondjuk 2 százalékos árfolyamcsökkenés esetén bekövetkező veszteség biztosítására eladási szerződést kötni, mert a 1O százalékos fedezet esetleg már öt nap alatt, napi 2 százalékos 81 árfolyameltérés esetén is elfogy. Így az ügynöknek nem kellett az ügyfél után futkosnia, hogy további pénzt szerezzen tőle, ha a fedezet fele már elveszett. Az „Aranyfiúk" motivációja ma már más, mint 1929-ben volt; fütyülnek a fedezetre és a garanciára, mert minden tőkeerős megbízójuk

számlájára megy. Nem tudnak gondolkodni, mert szemmel láthatóan nem tanították meg őket erre a gazdasági főiskolákon. Előre meghatározzák, milyen árfolyamnál kell automatikusan venni vagy eladni. Tranzakcióik néha még olyan értelmetlen elemzésekre is támaszkodnak, mint például a „fej-váll alakzatok" vagy a „csészealjak" (az elemzéselméletekről később még több szót ejtünk). Ma a pénzemberek számára a tőzsdei játék legfontosabb eszköze a fentebb említett stop-loss és stop-buy megbízások. A megrögzött tőzsdei játékosok egy régi igazság alapján cselekszenek: ,,ami lefele esik, annak még mélyebbre kell zuhannia; ami emelkedik, még magasabbra is jut". A stop-loss esetén ez azt jelenti, a papírokat csak akkor szabad eladni, ha szabadesésben egy meghatározott árfolyam alá kerülnek, de fölötte nem. Például: egy részvény 100-on áll, a számítógépbe táplált stop-loss megbízás úgy szól, hogy 90-nél

eladni. Élénken el tudom képzelni, mi történik a piacon, ha 10 OOO játékos stop-loss megbízásokat táplál a számítógépbe 90-es állásnál és a papír valóban esik. Az eladások tovább nyomják az árfolyamot 85 közelébe. 85-nél újabb stop-loss megbízások érkeznek - ami 80hoz közelíti az árfolyamot Újabb olyan utasítások érkeznek, hogy 80-nál eladni, és így tovább. És természetesen bekövetkezik a zuhanás és a pánik A számítógép szerepe a „program trading" esetében csak annyi, hogy regisztrálja és hajtsa végre a stop-foss megbízásokat. Ha az árfolyamok vagy az index ennyi és ennyi százalékkal esnek, a számítógép automatikusan eladja a papírokat vagy az index-szerződé­ seket - pontosan úgy, ahogy a pénzemberek ezt megparancsolták neki. Minél jobban esnek az árfolyamok, annál többet adnak el 82 Fordítva is pontosan így van: a számítógépnek ennyi és ennyi részvényt kell vennie, de csak akkor, ha azok

meghatározott árfolyamot elérnek, az alatt nem. Hozzáteszem, hogy a „program trading" bizonyos körülmények között kivételesen segítség is lehet. De a mai pénzemberek rendszeresen és automatikusan kiszolgáltatják magukat a számítógépeknek Tehát ők, és nem az elektronikus adatfeldolgozó gépek a felelősek a pánikszerű eladásokért és az értékpapírok elherdálásáért Egyértelmű, hogy a stop-foss eladások váltották ki 1987 októberében és 1989-ben is a pánikot. Talán babonásak voltak a kereskedők, és utoljára azon a pénteki napon, 1987. október 13-án a tőzsdenap utolsó órájában papírjaiktól egyszerre akartak megszabadulni. A következő tőzsdenapon ugyanezek a kereskedők stop-buy megbízásokat adtak ki, ha esetleg a piac újból élénkülni kezdene Ha ezeket a megbízásokat már néhány nappal előtte írásban vagy szóban adták volna ki, a következmények ugyanezek lettek volna. A „program trading" tehát

semmi újat vagy forradalmit nem jelent a régi játéktechnikákhoz képest, azon a sok tőzsdejátékos által vallott elven alapszik, miszerint „a nyereséget engedjük növekedni, a veszteségeket korlátozzuk". A szabályban van valami, de az egész pusztán csak ízlés dolga. Régebben én is hittem ebben, de akkoriban még csak játékos voltam. Azóta sokat kellett tanulnom, és a tanulópénzt is jócskán megfizettem Ma már hosszú távon gondolkodó spekuláns és befektető vagyok, és 70 évi tapasztalat alapján hajlok arra, hogy nagy pénzt csak anticiklikus viselkedéssel és csak hosszú távon képes az ember „csinálni". Ezért aztán a „program trading"-gel nyerhetünk is, veszthetünk is, de biztos, hogy előbb utóbb tönkremegyünk. A pénzemberek számítógépeik segítségével a hírekre is automatikusan reagálnak. Egy nagy ügynökcég kereskedője mesélte nekem, hogy az amerikai kereskedelmimérleg-hiány nyilvánosságra hozatala

előtt mindig azt a megbízást kapta, hogy rögtön részvények 83 ezreit adja el, ha a deficit valamivel nagyobb lenne, mint az előző hónapban. A kötvénypiacon különben már évtizedek óta létezik a számítógépes előrejelzés. A biztosítóintézetek, amelyek tulajdonában a fix kamatozású papírok milliárdjai vannak, állandóan próbálkoznak a számítógép segítségével kitalálni, hogy melyik kötvény hoz például 1 / 16 százalékkal több nyereséget, mint a másik, természetesen azzal a céllal, hogy ez utóbbira cseréljék ki, a lehetséges legnagyobb nyereség elérése érdekében. Az index-szerződéseket, amelyekkel Chicagóban kereskednek, meghatározott számítógépjelzések alapján milliárdos nagyságrendben adják el. Ennek során egy másodpercig sem gondolkodik senki, mert minden automatikusan a számítógép által meghatározott. Minden hisztérikus viselkedés alapján történik, és nem álmatlan éjszakák megfontolásai

után, ahol törheti az ember a fejét és gondolkodhat, mit is tegyen. Az egyetlen napon forgalmazott szerződések körülbelül 27 milliárd részvény mennyiségének felelnek meg, miközben a tőzsdén körülbelül 10 milliárd részvényt forgalmaznak. Perverz módon így nem a Wall Street határozza meg az indexeket, hanem Chicago az árfolyamokat! Az egy napon belüli mozgások egyre nagyobbak és hisztérikusabbak lesznek, de hosszú távon a fejleményekre továbbra is ugyanazon befolyásoló tényezők és elvek maradnak érvényesek - pontosan ugyanazok, mint az első szervezett részvénytőzsdé­ re Amszterdamban, a 17. században Az index-szerződésekkel történő kereskedés megreformálására vonatkozó tanácsom a következő: nem kellene megszüntetni az index-szerződések határidős piacát, hanem New Yorkban az ezzel való kereskedést a tőzsde működésének ideje alatt meg kellene tiltani. A kereskedés tehát csak a tőzsdezárás után indulhat be, és

csak egy naponta megállapított fix árfolyamon, amin a keresletet és a kínálatot le kell bonyolítani; ugyanúgy, ahogy a londoni aranypiacon, 84 ahol naponta kétszer, úgynevezett fixált áron veszik figyelembe az összes megbízást. Ebben semmi új nem lenne. Már a II világháború előtt kötöttünk fogadásokat az esti Dow-Jones-záróindexre a kávéházban A folyamatos kereskedés, ami a folyamatos fogadást jelenti, hisztériához vezet, ami aztán a Wall Streetre is átragad. Hogy e tervvel az emberi ostobaságot, is meg lehet-e szüntetni, nem tudom, de a hisztériát biztosan lefékezné. Az ügynökök így biztosan sokmilliós jutaléktól esnének el, de határozottan általános érdekeket szolgálna az intézkedés. A nikotin ellen is hoznak szigorú intézkedéseket, noha ez a dohányiparnak milliárdokba kerül. Javaslatomat egyszer egy kongresszuson is elő fogom terjeszteni, bár nem hiszem, hogy komolyan fogják venni. Az ügynökök, e rossz szellemek,

túl erős befolyással rendelkeznek minden ellen, ami az ő jutalékukat megkurtítaná. A számítógépprogramra támaszkodó kereskedő mindenesetre a gyors eladásra és vételre berendezkedett szellemi favágók. A spekulánsnak legalább gondolkodónak kell lennie, távol a bolond tömegektől és számítógépektől Ifjabb Watson úr, az IBM megalapítója bizonyára rossz lelkiismerettel vagy félelemmel élt, mivel az emberek szabad gondolkodása a számítógépek miatt lefékeződik vagy elkorcsosul. Különben miért is ajánlotta volna, hogy minden munkatársa íróasztalára egy kis réztáblát helyezzenek, rajta egyetlen szóval: ,,Gondolkodj!" A legutóbbi hannoveri CEBIT-vásáron (elektronikus adatfeldolgozásra és információtovábbításra specializálódott kiállítás és vásár - a ford.) tett körsétám során az IBM-kiállítókhoz is eljutottam Az igazgató felismert és megkérdezte: ,,Kostolany úr, mit mutassak Önnek, ami különösen

érdekli?" ,,Egy olyan számítógépet, amely kiköpi a következő napok tőzsdei árfolyamait. Minden más célra 85 már van egy személyi számítógépem." Persze, szerette volna tudni, hogy milyen modellt részesítek előnyben. ,,A saját fejemet - válaszoltam - és elmondom Önnek, hogy működik egy ilyen személyi számítógép." Aztán elmeséltem neki a következő viccet, amit Fritz Muliartól hallottam : Galíciában, egy kis városkában történt, valamikor a múlt században. Az éjjeliőr megkezdi szolgálatát a piactéren; leül az őrbó­ déban, alabárdját és lámpását maga mellé teszi, aztán elbóbiskol. Hirtelen egy fénysugár riasztja fel. Mi az? - kérdezi magát, még csukott szemmel - és gondolkodni kezd. Talán egy utcai lámpa? De honnan lennének Galíciában a 19. században utcai lámpák? Akkor talán a Hold? Utánaszámol, de éppen csak hogy újhold van, tehát a Hold sem lehet Kinyújtja az őrházból a kezét, majd

visszahúzza Esik Tehát a csillagok fénye sem ébreszthette fel Ekkor ,,személyi számítógépét" gyorsjáratra kapcsolta, még egyszer gyorsan végigszaladt az összes elméleti lehetőségen: nem utcai lámpa, a Holdról sem lehet szó, nem is a csillagok: ,,Tűz van!" - tör ki hirtelen belőle. Ezzel a történettel olyan sikerem volt az IBM-nél, hogy azóta gyakran meghívnak előadásokat tartani. És minden alkalommal el kell meséljem a Muliar-viccet. 86 Ötödik előadás PRÓFÉTÁKRÓL, PROFESSZOROKRÓL ÉS MÁS GURUKRÓL Az 1987. október 19-i összeomlás utáni közönségpánik kétségtelenül megengedte az összehasonlítást 1929-cel, amit a guruk szakadatlanul és megfontolás nélkül alkalmaztak is Mementó 1929-ből: munkanélküliség, bezárt üzemek, leveskonyhák, bankárok, akik almát árultak az utcán vagy cipőt pucoltak. Lehetséges-e hasonló dolgokat elképzelni alacsonyabb munkanélküliség, magasabb foglalkoztatottság mellett,

miközben a gazdaság magas fordulaton üzemel? 1929-ben minden eladó volt, de senkinek sem volt egy fillérje sem. Ma a legnagyobb pénzintézetek is törik magukat a legkülönbözőbb vállalkozásokért Túllicitálják egymást a milliárdos ajánlatokkal Még pontosabban: ezek a milliárdok éppen ettől válnak mozgékonnyá és a pénzpiacon így jelenhetnek meg ajánlatként. Több a pénz, mint ahány szóba jöhető vállalkozás létezik. Mert a gazdaságban a legkisebb jele sincs a krízisnek vagy a visszaesésnek. További különbség még, hogy a világgazdaság már nem az aranypénzen alapszik. Ennek következtében a jegybank emelni tudja a pénzmennyiséget, ha a gazdaság úgy kívánja. Amikor október 20-án Mr Greenspan közölte, hogy a Federal Reserve minden összeggel a piac rendelkezésére áll, számomra elmúlt a veszély. Ugyanakkor minden várakozás ellenére az aranyár nem emelkedett; ezzel szemben az államkötvények árfolyamai a magasba

szöktek, bizonyítékként arra, hogy az államba és a rendszerbe vetett bizalom nem változott. A bizalmatlanság csak a részvényekre hatott - ahogy esni kezdtek, már nem bíztak tovább bennük. Ki viselkedik anticiklikusan? Még mindig csak a kisebbség! És akik a 87 87-es összeomlást követően szálltak be, könyveikben szupemyereséget könyvelhettek el. Minden 1929-cel való összehasonlítás egyfajta bűnözés, és ezt lassacskán a közönség is érzi, sőt megállapítja. Ezek után már egy kismértékű kamatemelés sem okozhat kárt, hiszen az a legfontosabb, hogy 1929 lidércnyomása eltűnik. A világ összes hírközlő eszköze ismételten megállapította, hogy a közgazdászok előrejelzéseikkel professzorostul pofára estek. 1987 novemberének elején - vagyis röviddel az összeomlás után 33 professzor gyűlt össze a világ minden tájáról Washingtonban egy konferenciára, hogy a legsötétebb, legdrámaibb dolgokat jövendöljék a

világgazdaság számára. Rögtön meg is írtam: ,,33 professzorok, ó, te szép világ, vesztettetek!" Optimizmusomra egy újságíró válaszolt az Effekten-Spiegelben: „Kitartok negatív értékelésem mellett. Különben sem értem, hogy egy olyan állítólagos tőzsdeprofi, mint André Kostolany, pozitív előrejelzéseket ad a világ számára." Nagyon szórakoztatott ez a cikk, különösen az „állítólagos tőzsdeprofi" kifejezés. Ha „állítólagos tőzsdei gurukról", vagy „tőzsdepápákról" beszélt volna - fátylat rá A „tőzsdeprofi" talán olyan tiszteletreméltó társadalmi pozíció, hogy azt külön ki kell emelni? Sokkal inkább büszkélkednék azzal, hogy zeneszerző vagy költő vagyok. Oscar Wilde mondta egyszer: ,,Egy jó öltöny és egy mérték után csináltatott ing még egy tőzsdést is képes gentlemannek láttatni." Mindamellett akkoriban pozitív reakciót is kiváltottam a sajtóból. 1987 végén

2000 hallgató előtt tartottam előadást Münchenben, a Deutsches Museumban Társelőadóm Genscher úr volt Ö a külpolitikáról beszélt, én pedig a gazdaság és a tőzsde jövőbeli fejlődéséről. A Süddeutsche Zeitung részletesembeszámolt erről, és azt írta: milyen kellemes volt a legmélyebb pesszimizmus idejének közepén végre egy optimistát is hallani. 88 HAMIS SZÓFEJTÉS: HULLADÉK-KÖTVÉNYEK A KALANDOROK ORSZÁGÁBAN Az Effekten-Spiegel újságírója nyilvánvalóan nem ismerte a jelentéstan szabályait. A dolgokat nevükön nevezni; gyakran találkozom e képesség hiányával vagy az azon való felháborodással. Hogy micsoda esztelenség rejtőzik a „portfólió-insurance" fogalma mögött, azt már leírtam: biztosítjuk a házat, miközben eladjuk. Másik példa erre a „bankkereskedő" (Bankkaufmann) kifejezés Mert a „pénzkereskedő" (Geldkaufmann) fogalmát még el tudom fogadni, de a bank és a kereskedő párosítása az

összeegyeztethetetlent kísérli meg összehozni: a bankár pénzzel kereskedik, a kereskedő konkrét árukkal Érdekeik nem ugyanazok; a bankár kamatot hajt be, minél magasabbat, annál jobb; a kereskedőnek kamatokat kell fizetnie, minél alacsonyabbat, annál jobb; az első a befektetés biztonságát keresi, a másik a fantáziát. Az ember vagy az egyiket, vagy a másikat csinálja; a kettő kibékíthetetlen ellentétben áll egymással. Vagy vegyük például a junkbondot, ami néhány éve került a Wall Street-i zsargonba. Lefordítva körülbelül annyit jelent, mint hulladék- vagy selejtkötvény. A fogalom kifejezetten rosszindulatúan közelít ezekhez a kötvényekhez A junkbondok eredetileg a II. világháború idején, majd közvetlenül utána német, olasz, japán kölcsönkötvények voltak, évtizedekig még a cári idők Oroszországából és Kínából is kerültek elő hasonló értékpapírok, melyek esetében a kamatfizetésre várni több mint

reménytelennek látszott. Én mindenesetre gyakran vállaltam a kockázatot, és éppen ezekkel az „igazi hulladék-kötvényekkel" nagy nyereséget értem el a háború után, főleg német és olasz papírokkal. Két évvel ezelőtt támadt az az ötletem, hogy régi orosz kötvényeket 1 százalékon eladjak Talán megismétlődik az egykori siker - Gorbacsovnak köszönhetően 89 A, ~~i i~ari hulladék-kötvényeket Amerikában olyan társaságok bocsatJak k1, amelyek ezzel az idegen tőkével más vállalkozásokat akarnak felvásárolni; olyanokat, amelyek - elképzeléseik szerint a tőzsdén erősen alulértékeltek. Ezek az új adóslevelek így természetesen mindennek nevezhetők, csak óvadékképes befektetésnek nem. De ha azok is lennének akkor sem fizetnének 16-18 százalék osztalékot. A vevő magár~ vállalja a kockázatot, amiért mindenesetre jócskán megfizetik, mert 8-10 százalékkal magasabban kamatoznak, mint amit az első osztályú

kormány-kölcsönkötvények nyújtani tudnak. A befektető bizonyos mértékben tehát érzékeli a tranzakció e sélyeit, másrészt viszont a kockázatot is felvállalja. Ami azt jelenti, hogy összeköti magát a vállalat sorsával Kockázata abban áll, hogy az átveendő cég mobil tőkéje nem elegendő ahhoz, hogy kifi~esse a ~amatokat - ami szélsőséges esetben a kibocsátó csődjét is Jelentheti. Ilyenkor a hitelezők halasztásban vagy kamatcsökkentésben egyeznek meg A junkbondot kibocsátó társaságok másik lehetősége - ha nehéz helyzetbe kerülnek -, hogy a hitelleveleket részvényekre cserélik. Különben mindmáig csak néhány hulladék-kötvény fuccsolt be. A kapitalizmusban nincs nyereség kockázat nélkül. A gőzgép és a gépkocsi feltalálása és bevezetése, vagy a mai elektronikus számítógépek a kalandorok nélkül, akik pénzüket kockára teszik és fantáziájukat szabadon engedik, soha nem valósultak volna meg. Nem lehetne ez

másként az amerikai felhőkarcolókkal, az egyiptomi Szuezi-csatornával és más világcsodákkal sem. Szigorúan véve az egész világ egy nagy kaland, vagy - korszerűbben kifejezve - egy ,,venture". . ~ Névtelen Társaságok Családjának különböző csoportjai, a L1m1ted-ek, AG-k, Corporation-ök egy közös őssel rendelkeznek: ez pedig a kaland. 90 Rómában prédikálta Cato, aki sokat filozofált a pénzről és a kamatokról, hogy a kereskedelmi és hajózási vállalkozások üzemeltetéséhez csoportokat, vagyis társaságokat kellene alapítani. ,,Egy hajózási vállalatot az ember nem kezd el egyedül. Hogy egy hajót a tengerre küldjünk, ahhoz 49 baráttal kell öszszeállni és mind az ötvennek együtt kell megkísérelni azt." A „kaland" kifejezésnek néhányunk számára kissé tisztességtelen vagy romantikus felhangja van, de a 17. században igen pontos jogi jelentése is volt: a „kaland" kereskedelmi vállalkozás volt, igen

gyakran gyarmati vállalkozás, amelyet egy merész üzlet vagy egy expedíció végrehajtására alapítottak. A társaság alapítói, a részvényesek, hivatalosan is viselték a „kalandor" nevet Ez a megjelölés még ma is megtalálható a legrégibb részvénytársaság alapító okiratában, az 1670-ben alapított angol-kanadai Hudson Bay társaságéban. Az elnök az évi közgyűlés nyitóbeszédét hagyományosan az ,,Uraim, kalandorok!" megszólítással kezdi, ami a mahagóniborítású plafon alatt szokatlanul nehézkesen cseng. Ma, 300 évvel az első Hudson Bay társasági részvények kiadása után a „venture" szó ismét igen népszerűvé vált. Először a Wall Streeten, néhány éve azonban nálunk, Németországban is. Mindezt a kockázati tőke érdekében kifejtett erőteljes reklámnak és az új vállalkozások tőzsdére való bevezetésének köszönhetjük, amit mindenekelőtt a Deutsche Bank folytatott. Most, amikor Németországban

már befejeződött a kaland forgalomba hozatala, kétségeim merülnek fel ezzel kapcsolatban. Csak a napi sajtó idevágó hirdetési oldalait kell végiglapozni, hogy hatásvadászó ígéretekbe ütközzünk. Az elmúlt 25 évben a befektetési területen túl sok cápa működött, akik milliós nagyságrendben fosztogatták a megtakarításokat. A közvetítőknek ugyanez a hadserege most a „venture" szó divatjával garázdálkodik - ugyanazok az emberek, akik már az IQS.:alapítvánnyal, olajkutakba való társulással, veszteségleíró társaságokkal vagy hasonló „befektetésekkel" maradandó emléket hagytak maguk után. 91 Valamennyiünknek együtt kell élnünk ezzel a veszéllyel. Mert kockázat nélkül nincs fejlődés. A pénzbefektetés ugyancsak kaland, az volt, és mindig is az marad. Ami természetesen engem és más tisztességes kollégát nem gátol meg abban, hogy elválasszuk a búzát az ocsútól. Igent mondani a kalandra, de nemet a

kalandorokra, akik csak a saját zsebükre dolgoznak. Ismétlem: ízléstelen dolog a „hulladék-kötvények" kifejezést használni. ,,Hulladék" az ócskavas vagy annak nevezhetők a hitvány alakok: ezek a kötvények mindenesetre törvényesek, normális tőkebefektetések kiszámítható kockázattal. Ezenfelül semmivel sem érdemlik meg jobban a hulladék nevet, mint azoknak a tőkebefektetéseknek a százai, amelyek manapság oly népszerűek. Még az ATT telefonkonszem is úgy döntött, hogy nyugdíjbiztosító alapítványába valamivel kevesebb blue chipet, és több venture-tőkét von be. Valószínűleg azért, mert ezekkel nem kereskednek a tőzsdén, így nem kell végignézniük, amint éppen veszítenek értékükből. A kockázat világos : gazdasági krízis, vagy éppen egy depreszszió esetén a hulladék-kötvények nehéz helyzetbe kerülhetnek. Ebben az esetben az átvett cégek vásárlói aktíváikat nem képesek olyan ésszerű áron eladni,

mint ahogy azt vásárláskor tervezték Ilyenkor abban reménykedik az ember, hogy néhány, éppen lecsúszófélben levő kötvénnyel a hitelező úgyszólván a mellényzsebéből képes a szóban forgó összeget kifizetni. A legtöbb átvételi tranzakció tulajdonképpen a gazdaság további kedvező alakulásán alapuló spekuláció. Akkor az átvett társaságok részvényei gyorsan emelkedhetnek, miközben az eladósodás mértéke állandó marad. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a junkbond tulajdonosa, a magas kamatok miatt minden nappal erősebb pozícióba kerül. Mert körülbelül négy év múlva a kamatnak és a kamatos kamatnak köszönhetően a vételár messzemenően fedezve lesz 92 T A pénzpiacok alkalmankénti hisztérikusan viselkedése abból is látható, hogy az ipar részvényeinek óriási mennyiségű átvétele miatt az egész piac sokkos állapotba kerül. A befektetők ilyenkor attól félnek, hogy más nagy társaságok felvásárolják a

papírokat, aminek következtében a régi kölcsönkötvények leértékelődhetnek. Egyszóval: a hitelre történő átvétel azon a feltételezésen alapszik, hogy a Federal Reserve Bank (FED) Amerikában egyszerűen nem engedheti meg a depressziót, és hogy rendelkezésre álló eszközeivel a gazdaságot szilárdan kézben tartja. OLVASÓ, NE HIGGY A GURUKNAK, AKÁRMIT ÍGÉRNEK IS! Nem kevesen vannak az olyan pánikkeltők, akik már tíz éve jövendölik az összeomlást. Jó barátom, a volt frankfurti bankár, Philipp Freiherr von Bethmann is újra és újra egész oldalas hirdetéseket tesz közzé a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, amelyekben az előttünk álló gazdasági összeomlásra figyelmezteti a világot. Mindenesetre a hirdetések megjelentetése szép pénzbe kerül neki, sok mással ellentétben, akik jó üzletet csinálnak a félelemből. Körülbelül öt évvel ezelőtt részt vettem egy szemináriumon, ahol valamennyi végítélet-prédikátor

összegyűlt, és egyre sötétebb színekkel festették le a fennálló helyzetet: az ember már-már azt fontolgatta, hogy tudná magát és vagyonát a legbiztonságosabb helyre, Amerikába menteni - amikor hirtelen elegem lett az egészből. Felálltam, és elköszöntem szomszédomtól ,,Már itt is hagy bennünket?" - kérdezte meglepetve. ,,Nem, nem, de sajnos el kell mennem." Egy újságírónak azonban feltűnt, mennyire taszított ez a rendezvény, és megírta a Die Zeitben. A pánikkeltők beképzelik maguknak - és erről másokat is meg akarnak győzni-, hogy már itt is van az általános összeomlás, csak 93 mi még nem tudjuk. Csakúgy, ahogy azt Dr Knock, a sarlatán orvos ezt annak idején, Jules Romains azonos című színdarabjában elmondta. A darabot a háború előtt Németországban is nagy sikerrel játszották ,,Tulajdonképpen az is beteg, aki jól érzi magát, csak még nem tudja ezt." Olvasó, ne higgy a guruknak, akármit ígérnek

is! Akkor sem, ha professzorról van szó. A múlt nyáron - mint minden évben -, ismét részt vettem az Alpbach-fórumon. Alpbach számomra mindig is azt a bizonyos „valamit" jelenti, ami nem csoda, mert én, mint k. u kszármazék, természetesen el vagyok ragadtatva ettő 1 a csodálatos díszletekkel ellátott és fűszeres levegőt árasztó óriási kávéháztól. Ebben rejlik Alpbach sikere is - sokkal inkább, mint abban, amit az ember ott tanulhat. Bár ha Franciaországban lenne, ott biztosan a ,,professzorok randevújának" neveznék ezt a rendezvényt. És nekem pontosan a professzorokkal vannak problémáim. A múlt nyáron esténként még összejöttünk a bárban három közgazdásszal. Közülük ketten a devizagazdaság speciális területén dolgoztak. Meg voltam lepve, milyen szűk látókörről adtak tanúbizonyságot a beszélgetés során. A nemzetközi devizakereskedelem valóban fontos, kulisszák mögötti történései előttük teljesen

rejtve maradtak Én árultam el nekik erről egyet s mást, ők pedig figyelmesen hallgatták. Közülük egyiknek utána elküldtem ,, és hogy áll a dollár?" című könyvemet, cserébe az ő tudományos értekezéséért. Nem vagyok a professzorok ellen, sőt, hálás vagyok nekik, hogy beavattak az ábécé, az egyszeregy és az idegen nyelvek tudományába -, de a gazdaság vagy a tőzsde eseményeinek előrejelzésére nem képesek. Akkor már inkább asztrológusokra vagy jövendő­ mondókra hallgatok. Sokkal inkább Michel de Montaigne, a francia irodalom talán legokosabb férfiújának szavait szívlelem meg, aki azt mondta: ,,Egy ex katedra kinyilatkoztatott összevisszaság helyett szívesebben veszem, ha a fiam egy kocsmában tanul beszélni." 94 r A guruk egyike, aki a csillagokat is lehazudja az égről, hosszú ideig bizonyos Robert Prechter volt. Harmincas évei közepén a világ egyik leghíresebb tőzsdei gurujának számított 1987 augusztusában

1988-ra a Dow-Jones-indexet pontosan 3686 pontra jósolta, mint egy meteorológus, aki januárban augusztus 15-ére pontosan 25 ,4 fokot vár el. Közvetlenül az összeomlás után Prechter hirtelen csak 1300 pontra saccolta az indexet, sőt, néhány héttel később már csak 400 pontra. A tőzsde képes 1OOO pontot emelkedni vagy esni, de az ilyen jóslás kész őrület. A mai kaotikus időkben a guruk úgy nőnek ki a földből, mint a gombák eső után. Aztán itt van Mr. Robert Farrell, a Merril Lynch elemzője, a Wall Street legnépszerűbb jövendőmondója. Egy kommentárban, ami a tőzsde technikai helyzetéről szólt, a következőket tárta a világ elé: ,,Előfordulhat, hogy a tőzsde éppen egy ciklus csúcsán van, hogy aztán hullámvölgybe zuhanjon. De az is lehet, hogy folytatódik a felemelkedő mozgás, ami meglepően magas szintet fog elérni" Hát ez csak valami olyasmi, mint hogy „ha a kakas kukorékol a szemétdombon, akkor vagy időváltozás lesz,

vagy minden marad a régiben". Az egész Jopn Pierpont Morgan szavaira emlékeztet. Amikor az 1907-es Wall Street-i összeomlás idején egy újságíró megkérdezte tőle, hogy látja a további fejleményeket, lakonikusan, de sokatmondóan válaszolt: ,,A tőzsde váltakozni fog." De ezt csak viccből mondta. Én még hozzáfűztem volna a Párizs város címerében található szavakat: ,,Fluctuat, nec mergitur" (Hánykolódik, de nem merül el) Az ilyen megszállottak listája igen hosszú, és megérdemelne egy teljes könyvet. Tanulság: A legnagyobb elővigyázatosságot kell tanúsítani és ellenállni minden ilyen jóslatnak és jövendőmondásnak. De a közönség, sajnos, gyorsan felejt, és minél kecsegtetőbb az ígéret, annál inkább hisz neki Legtöbben úgy gondolják, biztosan van ebben 95 r valami. Prófétákat akarnak, és meg is tesznek valakit tőzsdeguru­ nak, aki egyszer-kétszer már célba talált jóslataival. De a bennfentesek

tőzsdetippjei sem érnek sokkal többet - legyen szó akár politikáról, gazdaságról vagy tudományról-, mint az önjelölt szakértőké. A harmincas években gyakrabban jártam Londonban, ahol egyik legjobb fiatalkori barátom a régi Magyarországról, akit akkor Lord Baloghnak hívtak és a Munkáspárt pénzügyi tanácsadója volt, tippeket adott a londoni tőzsdére vonatkozóan. Lord Balogh a Falk és Tsa cégnél elemzőként dolgozott. E cég csendestársa nem kisebb személyiség volt, mint John Maynard Keynes lord, korunk legnagyobb nemzetgazdásza. Paradox módon azonban egyetlen tőzsdei tipp sem volt helyes, amit erről a cégről barátomon keresztül kaptam. Lord Keynes azonban sikeres spekulációval nagy vagyont szerzett. Az első világháború után indiai rúpiával, francia frankkal, márkával, lírával spekulált, méghozzá főleg besszre. Valutaspekulációi mindig sikeresek voltak - tőzsdei tranzakciói valószínűleg kevésbé - egyetlen

kivételtől eltekintve: az 1929-es összeomlás után nagyban játszott a Wall Streeten, és kitartott mindaddig, amíg a viharos hossz be nem következett. Nemrégen egy új guru tűnt fel, ezúttal az amerikai gazdaságpolitikából: Martin Feldstein. Ronald Reagan elnöki tanácsadócsoportjához tartozott, amíg az elnök el nem bocsátotta Ma az a hír járja, hogy egyike George Bush tanácsadóinak. Én nem hiszem, és a mai napig ennek legkisebb jelét sem látom. Miért is látnám? Körülbelül öt évvel ezelőtt volt egy beszélgetésem Feldsteinnel, olyan témáról, amiről hírneve okán tudnia kellett volna. Feltettem neki a kérdést, mekkora összegre tartja az Egyesült Államok olajimportját? Megrázkódott, és zavartan azt válaszolta, hogy nem tud rá visszaemlékezni! 96 Hogyhogy? A külkereskedelmi problémák szakembere nem tudja, mennyit tesz ki az olajimport, ami az összes import egynegyedét testesíti meg? Ez az ember (ő is professzor) akar arról

nagydoktori értekezést írni, hogy lehet az amerikai kettős deficitet - ami a külkereskedelemből és a költségvetésből származik - megszüntetni? A dollár elleni erőteljes támadásaival, aminek nézete szerint pontosan 13 pfenniggel kellene alacsonyabbnak lenni, hogy a kereskedelmimérleg-hiányt kiegyenlítse, inkább az amerikai export-lobby képviselőjének tűnik. Mert ezek érthető módon sohasem fáradnak el attól, hogy a tovább süllyedő dollár érdekében érveljenek Meghaladná e könyv kereteit, ha Feldstein minden érvével vitába szállnék. Ezért aztán csak néhány megjegyzést fűzök ezekhez A japán autók (az összes import egyharmada) túl drágák, ezért az ügyes japánok az Egyesült Államokban gyártják őket. Ezért már ma is az amerikai autógyárak minden ötödik autója japán gyártóktól származik, de hamarosan már minden harmadik japán lesz. Ezeket az autókat aztán külföldre, már régóta még Japánba is exportálják,

ez az export pedig az amerikai kereskedelmi mérleg számára még 30 milliárdot is kitehet. És még valamit: a japán autóipar már két éve dollármilliárdokért vásárol előre, hogy ha nem is a legkedvezőbb, de még elfogadhat<1 dollárárfolyamon biztosítsa magának azokat az autókat, amelyeket nem csak megrendel, de le is gyárt. Mi történik ezekkel az előre kifizetett dollárokkal? Ezt szeretném Feldstein úrtól megkérdezni 97 r MEGALAPÍTOM AZ OPTIMISTÁK ISKOLÁJÁT Az összeomlást jövendölők csökkenő árfolyamokkal számolnak gazdasági okokból. A Wall Street a Kuvait elleni iraki erőszakra erőteljes visszaeséssel reagált - ezen nem csodálkozom. Hogy is tudtunk volna mi, spekulánsok, játékosok vagy kereskedők másképp, mint félelemmel és elkeseredéssel reagálni a közel-keleti villámháborúra? Közvetlenül nem Szaddám Husszein váltotta ki ezt a hisztérikus reakciót, hanem a legújabb amerikai munkanélküli-statisztikák.

Mert ahogy felgyulladt a Wall Street-i tickeren az 5,2-ről 5,5 százalékra növekedett munkanélküliség-mutató, Uncle Sam tőzsdései csak ekkor kaptak igazi ideggörcsöt. Még néhány hónappal azelőtt más okok miatt csökkentek a részvényárfolyamok: akkoriban a munkanélküliség-hányad visszaesőben volt. Láthatják tehát, az amerikai papírok akkor is képesek az elértéktelenedésre, ha a gazdaság optimizmusra ad okot. Még ennél is rosszabb a helyzet: az amerikai tőzsdék profijai időközben a statisztika rabszolgáivá süllyedtek. Egyik nap a legmélyebb pesszimizmusba süllyednek, mert például a jó konjunkturális kilátásokat a jegybank a kamatokkal visszafogja A következő napon viszont már az a gondjuk, hogy a gazdaság állítólag nem alakul jól. Az értékpapírok árfolyamai a Wall Streeten azonnal süllyedni kezdenek. Mi lenne, ha a kamatok csökkennének, egyidejűleg a vállalkozásokról csakis jó híreket kapnánk? A legfrissebb havi

jelentés az erősödő amerikai munkanélküliségről azért kergette a Wall Street-i tőzsdéseket pánikba, mert ezek után a konjunktúrára mért erőteljes csapást vélnek előrelátni belőle. Ezzel szemben tény, hogy Alan Greenspan, a FED főnöke már egy évvel ezelőtt a legnagyobb nyilvánosság előtt jelentette be azon szándékát, hogy az amerikai gazdaságot 2-2,5 százalékos növekedési pályára állítja, hogy a konjunktúrát ezen a módon is lehűtse. Ez sikerül is neki. De a spekulánsoknak ismét nem tetszik valami 98 Greenspan megígért valamit, és azt be is tartotta. Az 1990-es növekedési rátát 2-2,4 százalékra becsülik. De a tőzsde, ez az átkozott tőzsde egyszerűen nem akar jól menni A Wall Street mindig csak arra sandít, ami majd holnap történik. A tőzsdések csak pirosra vagy feketére tesznek, mint a ruletten, vételeikkel és eladásaikkal pedig pontosan azt az árfolyamot állítják elő, amit a következő napra várnak. A

legtöbb profi nyilvánvalóan már reggel tudja, hogy venni vagy eladni akar. De be lehet-e kora reggel programozni, hogy estére többet vagy kevesebbet akarunk enni? A döntés nem az étvágytól vagy az étlap kínálatától függ? Az igazi profik nem tulajdonítanak jelentőséget a rövid cikcakkoknak, arab despotáknak és a munkanélküliségi statisztikának. A dörzsölt befektetők a grafikonfejtőktől sem hagyják magukat befolyásoltatni, akik a Dow-Jones-index 3000 pontot el nem érő sikertelensége miatt most ismét láthatóan gondban vannak. A Dow-Jones kétszer is elérte a 2999,75 pontot. Ez figyelmeztetésként hatott a grafikonelemzők számára: ha az index nem képes átlépni a hangsebesség határát, akkor rögtön esnie kell. Itt a híres amerikai tőzsdebarométer esetében tulajdonképpen egy semmitmondó, szintetikus számról van csak szó. A 3000 pontos küszöbnek ezért épp oly kevés jelentősége van, mint például az 1000-nek vagy a 2000-nek.

Ami sokkal fontosabb: 1925 óta sok közepes minőségű kis részvény árfolyama megszázszorozódott, miközben a blue chipek legfeljebb 25-szörösükre emelkedtek. A legnagyobb szerénységgel szeretném kimondani, hogy az öszszes guru, aki már nyolc éve a gazdasági összeomlást jövendöli, eddig mindig pofára esett, ezért aztán türelmetlenül várja a napot, amikor büszkén jelentheti: ,,Na ugye, nem megmondtam!" Válaszom erre csak az lehet: ,,Nem!" Mert még az iraki krízis ellenére sincs igazuk. A tőzsde egészen más dolog Éppen ellenkezőleg: 99 még megtörténhet az is, ami 1939-ben, a háború kitörésekor, amikor az árfolyamok hirtelen a magasba ugrottak (a fait accompli jelenségéről már az előbbiekben szóltunk). A legtöbb amerikai pénzmenedzser lekéste a Dow-Jones-index 1900-ről majdnem 3000 pontra való emelkedését. Azóta futnak az árfolyamok után, azok pedig elfutnak előlük A Wall Street spekulánsai most már

alacsonyabb árfolyamok mellett is be akarnak szállni Sok ügynök még alacsonyabb árfolyamokat kíván magának, mert gyávaságból lebeszélték ügyfelüket a vásárlásról, amiért később szemrehányásban részesültek. Azonkívül a brókerek pesszimista hangulatban vannak, mert a mostani forgalom mellett még a kiadásaikra valót sem keresik meg. Kereken napi 150 millió részvény az a minimális forgalom, amely mellett kikerülhetnek a veszteségzónából - de gyakran még ezt sem érik el. Ugyanazok a játékosok, akik az 1987. októberi összeomlás után depressziót és deflációt jósoltak 1929 analógiájára hivatkozva, öszszevissza fecsegésükkel előidézték az inflációt: a felpörgetett gazdaság - érvelnek - inflációs pszichózishoz vezet. Az infláció továbbá magasabb kamatok elrendelésére kényszeríti az amerikai jegybankot, a magasabb kamatok pedig a tőzsdén az árfolyamokat lefelé nyomják. A madárjósok a legkisebb napi eseményt is

azonnal a következő infláció jelének magyarázták. A munkanélküliség a legmélyebb ponton van: rossz! Emelkedő export: az is rossz, mert a felfűtött gazdaságot még jobban felpörgeti és így inflatorikusan hat. A hírek egyoldalú, rövidlátó módon történő követése a tőzsdén teljesen értelmetlen; az embernek átfogóan, hosszú távon kell gondolkodnia. Ha a kamatok emelkednek, az még messze nem jelenti azt, hogy a társaságok hirtelen emelkedő nyereségével való összehasonlításban is túl magasak. A magas kamatok ugyan fékezőerő­ ként hatnak, de a gazdaság visszafogásának nem kell összeomlásba torkollnia. Azonkívül már érzékelhető volt a lehűlés jele, mert a 100 Federal Reserve Bank a kamatokat már egy éve lassan és folyamatosan emelte. A kamatpolitikának köszönhetően viszont szilárdan kézben tartja a gazdasági fejlődést. Azok, akik szüntelenül ébresztgetik az inflációs félelmet, újból felteszik a kérdést, nem

az arany lenne-e a legjobb védekezés ellene? Az arany az én szememben holt tőke marad. Árfolyama ugyan alacsony, de a Szovjetunió megállás nélkül árulja a sárga fémet, mert a nyugati bojkottlista lazításának köszönhetően sok olyan árut vásárolhat, ami korábban nem volt hozzáférhető. Mivel az aranyár alacsony, előfordulhat, hogy valamilyen politikai esemény reakciójaként kicsit emelkedik. Irak bevonulása Kuvaitba olyan esemény volt, ami befolyásolta azt A Szovjetunió kihasználta a magasabb árat és tömegével dobta a nemzetközi piacra az aranyat. Mi tehát a legjobb befektetés egy lappangó, de nem vágtató infláció esetén? Néhány héttel ezelőtt Bécsben, a Karntner Strassén jártam, amikor hirtelen egy 1919-ből való emlék villant az eszembe: egy bizonyos utcasarkon állt mindennap két mankóján egy súlyos háborús rokkant, egy köteg cipőfűzővel a kezében. (Különben kísértetiesen hasonlított így utólag - Adolf Hitlerre,

aki ugyanebben az időben a korzón kínálta képeit, különösebb siker nélkül; természetesen ezt is csak később tudtam meg.) A rokkant szünet nélkül ismételgette árut kínáló kiabálását, amire még minden idősebb bécsi emlékszik: „Nem szalma, nem papír, igazi békebeli áru!" Ez hozta ki belőlem a mondatot, amit piaci árusként terjeszteni szeretnék: ,,Nem arany, nem ezüst, igazi békebeli áru: részvény!" Tanulság: a professzoroknak, közgazdászoknak, gazdasági szakértők pesszimista iskolájával- csatlakoznak az állami csődöt, bankkrízist, kamatkatasztrófát és más hasonló nyomorúságokat ígérgető összeomlás-prófétáik és hivatásos borúlátóik - szemben ezennel meghirdetem a szakértőellenes optimisták iskolájának megalapítását. Jelentkezőket szívesen látok 101 r 1 ! Hatodik előadás A TŐZSDE ÉS A VILÁG EGYÉB RÉSZEI J.1,, spekuláns működése, tevékenysége nem függhet politikai

beállítódásától A tapasztalat azt mutatja, hogy sok tőzsdés nagy sikereket szalasztott el pusztán azért, mert politikai nézetei vaskalaposak és nehézkesek voltak. De a legtöbb tőzsdei profi - a világon mindenhol - már eleve fel van vértezve a politikai meggyőződés túlértékelése ellen. Minden eseményt tőzsdei elkötelezettségeinek perspektívájából néz. Egy barátom viselkedése ennek tipikus példája. Minden új törvényt, minden kormánydöntést, ami spekulációi szempontjából kedvezőtlen, rögtön butaságnak és erkölcstelennek nevezett: ,,A kormányok a legveszélyesebb bűnözők!" Ha viszont egy rendelet beleillett elképzeléseibe, akkor mindenki okos és erkölcsös, vagyis minden rendben volt: ,,Mégis értelmes ez a kormány!" Sokszor feltették nekem a kérdést, hogy mennyiben befolyásolhatják a spekuláns működését morális mérlegelések. Úgy gondolom, ez attól függ, hogy a humanitás vagy a törvényhozás

„moráljáról" van-e szó, mely utóbbit sok spekuláns antimorálisnak nevez Különösen olyan országokra vonatkozik e kérdés, ahol devizális kényszergazdálkodást folytatnak Volt egy spekuláns ismerősöm, aki Bécsből jött Párizsba. Az első kérdés, amit a kávéházban kollégáinak feltett, így szólt: ,,Gyerekek, mondjátok el, mi tilos itt?" Voltak olyan idők, amikor a legnagyobb profitot csak olyan komplikált üzletekkel lehetett elérni, amivel bizonyos törvényeket vagy rendeleteket meg kellett sérteni. Humanista szemszögből az áruspekulációkat, vagyis a fontosabb nyersanyagok - pl. a gyapot vagy élelmiszerek - esetében árletöré- 103 seket (alákínálásokat - a ford.) egyértelműen erkölcstelennek tartom, mert az ilyen akciók az érintett nép érdekei ellen irányulnak De kifejezett altruizmust, felebaráti szeretetet csak egyetlen játékban ismerek el: ha egy besszspekuláns vagy egy csoport, amely meghatározott

részvény árfolyamesésére játszik, több részvényre köt határidős szerződést, mint amennyi a rendelkezésére áll; akkor az altruista, aki rendelkezik papírokkal, és azokat „nagyvonalúan" a levitézlett besszspekuláns rendelkezésére bocsátja. (A besszspekuláns típusára később még visszatérek ) ELSŐ A SPEKULÁCIÓ, A ZENE CSAK UTÁNA KÖVETKEZIK Bert Brecht mondása, hogy „Első a zabálás, az erkölcs csak utána jöhet". Én a zenében hittem egész életemben; és most gyónni akarok Meg nem valósult zenei alapítványomról van szó, amely egy pénzügyi kalandomnak esett áldozatul. A II. világháború végén spekulánsként a különböző elértéktelenedett állami és közösségi papírokra vetettem magam, abban a hitben, hogy a káosz után, ami ekkor ezt a piacot uralta, ismét minden rendeződik. Az államok és városok egy része hamar eleget tett kötelezettségeinek, míg másokat sokszor meg kellett fenyegetni, míg végre

hajlandónak mutatkoztak adósságuk kifizetésére. E nyomorúságos értékpapírok között volt a francia kormánynak egy kötvénye, amivel már régóta kacérkodtam Minden jogi alapot nélkülözően a francia kormány nem ismerte el e kötelezvényeket, és csak azokat akarta visszafizetni, amelyek az eredeti jegyző tulajdonában maradtak. Vissza akarta tehát tartani a spekulatív hasznot azoktól a tőzsdejátékosoktól, akik ezeket a papírokat potom áron felvásárolták. Ez olyan álláspont, amely ugyan nagyon etikus lehet, de ellentétben áll a tőzsdei erkölccsel A tőzsdén erénynek számít olyan 104 papírokat felvásárolni, amelyek ok nélkül a mélybe zuhantak. Hogy élhetnénk mi, spekulánsok, ha ·azért büntetnének bennünket, mert olcsón vásárolunk értékpapírokat és helyesen értékeljük annak jövőbeli áralakulását? Itt ugyanis pontosan erről volt szó. Szóval, én is vásároltam néhány kilót ezekből a kötelezvényekből,

bagóért. Ennek során egy különleges elképzelést követtem: ezúttal nem a zsebemre, hanem a tiszta művészet kedvéért fogok spekulálni. A francia kormánytól a teljes értéket, vagyis a névértéket fogom követelni De hogy bebizonyítsam, nem vagyok fösvény spekuláns, az egész összeget azonnal egy fennkölt célra fogom felajánlani, nevezetesen a francia zene támogatására létrehozott alapítvány számára. A kötelezvényeket névértékük töredékéért vettem meg, a teljes összeg azonban elegendő lett volna arra, hogy azzal valami hasznosat kezdjek a zene érdekében. A nevemet kőbe is véshették volna ezért. Vagy alapíthattam volna egy Kostolany-díjat, az alapítvány kamataira alapozva. Micsoda emelkedett érzés arra gondolni, hogy talán még száz év múlva is kitüntetnek egy-egy zeneművet a Kostolany-díjjal ! Igen részletesen felépítettem tervemet, tanácsokat kaptam szakemberektől és neves személyiségektől, akiknek tetszett az

elképzelésem. Már szinte az alapítványom bűvöletében éltem Igen, igen, tőzsdés végül is mindenkiből lehet, de zenész nem. Ha már a sors úgy akarta, hogy ne muzsikus legyek, akkor a nevem legalább mecénásként kerüljön be a zenetörténetbe. Az egészet csodálatosan elterveztem, de a tőzsde ezúttal keresztezte elképzeléseimet. Amíg én az adóhivatal egyik irodájában alapítványi terveimet ecseteltem, az épület egy másik szegletében felelős urak a hitelmorálról, az adós adott szaváról és egyébről filozofáltak, majd hirtelen meglepő elhatározásra jutottak: a francia kormány teljes egészében visszafizeti a vitatott adósleveleket, úgy az eredeti tulajdonosoknak, mint az újaknak. A „néhány kiló" kötelezvényt teljes névértékben 105 r kifizették. Már csak a pénztárhoz kellett fáradnom A kapitalizmushoz fűződő érzelmeim azonban túlságosan meghatározóak, a kifizetett összeg pedig körülményeimhez képest

túlságosan jelentős volt ahhoz, semhogy jószántamból ilyen hatalmas összeget elajándékozzak. Ugyan szenvedélyes szerelmese vagyok a zenének, talán még ügyes spekuláns is, de angyal nem vagyok. Zenei alapítványomból csak három hangjegy marad: do-la-re A POLITIZÁLÓ TŐZSDE A tőzsde és a devizapiacok az egyik oldalon, a politika és a gazdaság a másikon - úgy tűnik, a két szféra szemben áll egymással. Noha nyilvánvaló, hogy a két terület között sokrétű kölcsönös kapcsolat áll fenn, mint a közlekedőedények rendszerében. Egy kérdést azonban gyakran feltesznek erre vonatkozóan: melyik befolyásolja a másikat. A politika és a gazdaság határozza meg a tőzsde hangulatát, vagy megfordítva; a pénzpiacok pszichológiai állapota sugárzik ki a társadalom többi részére? A kérdés végül is tipikusan tyúk-tojás probléma. Természetesen a nemzeti politika erőteljesen befolyásolja a tőzsdét. A kamat-, hitelés adópolitika a

kormányzattól függ A politikai áramlatok (jobbés baloldaliak) befolyásolják a befektetők lélektani állapotát és a vállalatok jövőjét. A nemzetközi helyzet is erősen hat a tőzsdére A világpolitikai helyzet (feszültség vagy enyhülés) hatással van a közönség pszichológiai állapotára, a nemzetközi fejlemények egész iparágakra, nemzeti fizetési mérlegekre, kereskedelmi szerződésekre stb. gyakorolnak befolyást Az iraki krízis aktuális példa erre De - mint említettem - a tőzsdések lelki beállítódásuk szerint értelmezik az eseményeket, aszerint, hogy hosszra vagy besszre játszanak. Az a kis történet, amit egyszer régen hallottam, találóan szemlélteti a tőzsde és a politika közötti bonyolult viszonyt. 106 Egy régi tőzsdei róka kellemesen elbeszélget néhánnyal legjobb ügyfelei közül. Filozofálni kezdenek és a társaságból valaki felveti a kérdések kérdését: ,,Mindig is szerettem volna tudni: tulajdonképpen hogyan

jön létre a hossz és a bessz?" A régi tőzsdés elkezdi magyarázni: ,,Nos, mondok egy példát. Néhány évtizeddel ezelőtt történt, hogy az újságok egy napon hírül adták, hogy a fiatal és szemrevaló régi skót származású herceg eljegyezte magát egy bájos spanyol infánsnővel. Az egész világ el volt bűvölve e gyönyörű pártól, akikről hamarosan többet is megtudhattunk. Teljes odaadással figyelte mindenki románcuk további fejleményeit. Az esemény olyan pozitív hangulatot váltott ki a közönségből, hogy az általános derű az európai tőzsdékre is átragadt Az árfolyamok egyre csak emelkedtek. Sok befektető meggazdagodott, néhányan egy egész vagyont nyertek, házakat és földet vásároltak, beruháztak, a gazdaság pedig virágzott Így keletkezik a hossz." A társaságban mindenki egyetértően bólogatott, és visszaemlékeztek a boldog időkre, amiről még a szüleik meséltek nekik. ,,Egy nap azonban - folytatta az öreg

tőzsdés-, teljesen váratlanul, rossz hír érkezett mindkét fejedelmi házból: az eljegyzés meghiúsult, a herceg és az infánsnő veszekedve váltak el egymástól. A hír sokkolóan hatott, nagy összeomlást váltott ki a tőzsdén, a papírok árfolyama a mélybe zuhant. Egzisztenciák mentek tönkre öngyilkosságokat követtek el. Ez a bessz" Mély hallgatás követte a magyarázatot, amit végül is a filozofikus kérdésfeltevő ideges érdeklődése tört meg: ,,De hát mi köz<: van a főnemesség házassági szándékainak a tőzsdéhez?" Az öre~ tőzsdés erre azt felelte: ,,Érdekes. Amikor a hosszt magyaráztam nem kérdezte meg ezt tőlem." Egy alkalommal a következő aforizmát fabrikáltam: a világ legnagyobb spekulációja az lenne, ha egy politikust megvehetnén~ annyiért, amennyit ér, és annyiért adhatnánk el, amennyit ő tar1 IOí magáról. Sok politikus, államférfi és minden olyan személy, aki felelős a gazdaságban és

a pénzügyekben meghozott fontos döntésekért, gyakran túlértékeli önmagát. Így aztán előfordulhat, hogy nincsenek tudatában annak, hogy amit mondanak, az az érzékeny tömegléleknek, Akárki úrnak szólhat. Ahogy azt Frarn;ois-Marie Voltaire egyszer saját magáról mondta: ,,Voltaire úr igen hatalmas, de Egész Világ úr még hatalmasabb." Ehhez tartozik még, hogy a politikusok gyakran nem értik meg a nemzetközi spekulánsok intrikáit. Nem ismerik sem mentalitásukat, sem a tőzsdére gyakorolt hatóerejüket, meggondolatlan kommentárjaikkal és jelentéstanilag hamis meghatározásaikkal rendkívüli módon felfokozhatják a spekulációt. Felelős helyről elég egy könnyelmű szó és máris játékosok ezrei szaladnak „venni" vagy „eladni". És mindezt különösebb megfontolás nélkül teszik, gyakran minden logika ellenére Ezek a spekulációs tranzakciók az utóbbi években egyre nagyobb mértékben és egyre agresszívebb formában

öltöttek testet, amivel a gazdaságnak igen sok kárt okoztak. Rendkívül nagy hatást fejtenek ki a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül, amelyek a maguk részéről még növelik is a károkat, mert az áralakulásra és a piacokra kedvezőtlen hatást gyakorolnak. Egy klasszikus példa erre a következő. Amikor 1977 nyarán az amerikai pénzügyminiszter, Michael Blumenthal és Helmut Schmidt kancellár ugyanabban az időpontban spontán kinyilvánították - noha senki sem tett föl erre vonatkozó kérdést -, hogy nem avatkoznának közbe, ha a dollár gazdaságilag indokolható módon tovább süllyed. Ezzel már be is avatkoztak, méghozzá a dollár zuhanórepülése érdekében, noha az gazdaságilag tökéletesen indokolatlan volt A nyilatkozatot jól gondolták, mert a be nem avatkozás végül is a „szabad folyás" elve. De fölösleges volt ezt még hangsúlyozni is 108 T A spekulánsok számára egy ilyen jel felülről felhívás táncra, a

többit már elintézi a láncreakció. A kár megtörtént Az akkori gazdasági miniszter, Otto Graf Lambsdorff is tett egyszer egy igen szellemes, de teljesen fölösleges megjegyzést: attól félt, hogy két termék hamarosan egyaránt ugyanúgy 1,50 márkába fog kerülni; nevezetesen a benzin és a dollár. Mire volt ez jó? Egy ilyen véleményen még meg sem szárad a nyomdafesték, már minden játékos rohan, hogy zsonglőrködjék a dollárral, vagy hogy árfolyamesésére játsszanak. A politikus uraknak ismerniük kellene a spekuláció mechanizmusát és a spekulánsok pszichológiai beállítottságát De inkább megelégszenek azzal, hogy árfolyam- és áreltolódásokat sablonokkal magyarázzanak, ahelyett, hogy a valódi okok után kutatnának. Ilyen módon a komoly piacot - legyen az nyersanyag- vagy valutapiac - nem lehet megóvni a hozzá nem értéstől. Ellenkezőleg; a politikusoknak elébe kell menniük a spekulánsoknak, de legalábbis féket kell tenni a

nyelvükre. Már-már közhely minden tőzsdén és piacon: ha a spekulánsok egy áru, valuta vagy értékpapír magasabb vagy mélyebb árfolyamát várják, vagy hagyják, hogy a tömegtájékoztató eszközök ezt bemeséljék nekik, akkor addig vásárolják vagy adják el a spekuláció e tárgyát, méghozzá olyan mennyiségben, amíg az általuk elképzelt ár meg nem valósul. A hisztériában már senki sem gondolkodik, mert senki sem képes kivonni magát a tömegpszichózis hatása alól. Az a játékos, aki valamilyen tetszés szerinti árut vásárol, nemcsak hogy elébe vág az eseményeknek, de még annak a meggondolatlanságát is megelőzi, aki az árut eladni szándékozik. Keynes szerint ez „az anticipáció kumulációja" (a feltételezések összegeződése - a ford.), vagyis megelőzés a négyzeten És az árfolyammozgások vége minden logika és gazdasági tények ellenére az összeomlás. 109 T / A játékos, aki megjátssza a

„holtbiztos" tippet (a lóversenypályán az ilyet „tutistának" hívják), csalódottá válik és megbüntetve érzi magát. Mert a legtöbben természetesen a legmagasabb árfolyamon vásárolnak Máskülönben ez nem is jöhetne létre A játékos, akár elad, akár vesz, végül így vagy úgy, de elveszti a pénzét Ez még rendben is lenne. De közben még sok szerencsétlenség is éri. Mit akarnak akkor felelős helyeken ezek ellen a buta vagy gonosz spekulánsok ellen kezdeni, hogy mesterkedéseiket megfékezzék? Számtalan eljárás és lehetőség létezik. A régi Magyarországon azt mondták, rablóból lesz a legjobb pandúr. Gyakran nagy segítség lenne a politikusok, pénzügyminiszterek vagy jegybankigazgatók számára, hogy ha tanácsadójuk egy valamikori spekuláns lenne. A PIROS BICIKLI A sikeres spekulánsnak éles elméjű politikai elemzőnek, de tanult tömegpszichológusnak is kell lennie. Egyidejűleg ugyanis két rejtvényt kell

megfejtenie: a politikai eseményeket és a megtakarítók erre való reakcióját. Ez utóbbi esetben még bizonyos logikai összefüggéseket is mérlegelni kell, de a megtakarítók reakciója egészen sajátos, szeszélyes törvényeket követ. Ahogy már említettem: mily gyakran éltük át, hogy egy háború kitörése az árfolyamokat a magasba röpteti, de az ellenkezőjét is; ahogy a részvényárfolyamok ugyanarra a hírre a mélybe zuhannak. Az a régi tőzsdei bölcsesség, amely szerint az „ágyúk dörgésénél vásárolni, a hegedűk gyengéd muzsikájánál eladni", ma már nem érvényes. Mert amit mindenki tud, az már nem bölcsesség a tőzsdén. Jóindulatúnak és tapasztaltnak kell annak lennie, aki beszáll ebbe a tolongásba Én magam már nagyon régen, még gyerekként, saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a napi hírek alapján nem szabad spekulálni. 110 1914 első nyári napjának puskaporszaga valóságos spekulációs lázat váltott ki.

Az emberek mindenekelőtt azokra az árukra vetették magukat, amelyeknél fennállt a veszély, hogy azokat nem tudják többé Magyarországra importálni. Ezért emelkedtek a külföldi termékek árai is Mindennel, a legkülönbözőbb árukkal spekuláltak vaníliával, borssal, szegfűszeggel és így tovább Legfőképpen rafiával spekuláltak, mert az nélkülözhetetlen volt a magyar bortermelés számára (A szőlősgazdáknak volt rá szükségük a kötözőháncs előállításához.) Bátyám akkoriban egy nagy bank gyakornoka volt, amely nyersanyag-finanszírozásra specializálta magát. Kapott egy tőzsdei jelzést a rafiával kapcsolatban. Néhány barátjával vásárolt néhány szerződést erre az értékes szalmára egy stróman nevében. Az ár a spekuláció miatt akkoriban túl magas volt. Eleinte úgy tűnt, hogy nagy szerencséje lesz a rafiaszállal. Aháború kitört, az ár pedig nyílegyenesen emelkedett a magasba De a háborús hírek

keresztülhúzták a fiatal spekulánsok számításait. Méghozzá jócskán. Az osztrák-magyar hadsereg villámgyorsan nyomult előre Szerbiában, ugyanakkor a német csapatok a Marneig jutottak. Hindenburg, az öreg tábornagy megverte az oroszokat Tannenburgnál, Kelet-Poroszországban. A három fronton elért látszatgyőzelem előrevetítette a közeli béke reményét: nemsokára minden rendben lesz. A rafia árfolyama - esni kezdett. a szalma-kontó hamarosan erősen mínuszba került. A bank követelte az újabb befizetéseket, de sajnos, minden zseb üres volt. Bátyám arca reggelitől vacsoráig egyre borúsabbá vált, és minden nap jobban. Egy hossz lélegzethez juttatná, de a három besszpont mély kétségbeesésbe kergette Valamennyien intenzíven együtt éreztünk vele az állandó fel- és lefelé való hintázásban. Amilyen fontosak voltak számunkra a frontról érkező hírek, ugyanolyan fontosak voltak azok kihatásai a rafia tőzsdei árfolyamára. 111

Bátyám megborzongott a félelemtől, amikor világossá vált számára, hogy apánk füléig nem jut el segélykérése. Még az anyai közbenjárás sem tette őt engedékenyebbé Valamennyien remegtünk, amikor bátyám, aki a banki követelések miatt pánikba esett, még öngyilkosságról is beszélt. Az egész ház felett egy szörnyű dráma árnyéka lebegett. Végül tudatosult apámban a fenyegető tragédia: felismerte, hogy bátyám becsületbeli dolognak tekinti ezt és komolyan is venné. Megadta neki a szükséges nagyobb összeget. Azóta családunkban a rafia szót úgy kerüljük, mint akasztott ember házában a kötelet. Nem történt tragédia, a család becsülete érintetlen maradt. De én, én nem kaptam meg azt a piros biciklit, amiről már régóta álmodtam . Alig gyógyultunk ki ebből a veszélyes spekulánskalandból, jött a marne-i csata, vele pedig az ellentámadások a többi ponton. A gyors győzelembe vetett remények füstbe mentek. A háború

reménytelenül folytatódott tovább A rafia árfolyama ismét sebesen emelkedni kezdett, és mindent visszanyert, amit előzőleg elvesztett. De most már késő volt. És a történet vége: a szóban forgó személyek, a szüleim és a bátyám már rég halottak. A rafiaspekuláció ma már oly kicsinek, oly egyszerűnek tűnik szememben, összehasonlítva a világpiacokon lejátszódó gigantikus spekulációkkal (az akkor várt nyereség ma egy New York-i vacsora ellenértékének felelne meg). De még ma is csontjaimban érzem az akkori félelmet: ez megmarad figyelmeztetésként életem és spekulációm minden pillanatában. 112 HA A TŐZSDÉT „SZÁJÁRA VESZI A VÁROS" Láttuk, hogy a politikai események a tőzsdén életről és halálról döntenek. De a tőzsde eseményei ellenkező módon is befolyásolhatják a gazdaságot, politikát és társadalmat Különösen felerősödik mindez egy túlfűtött tőzsdei eufória idején. Akkor ugyanis az éttermi

pletykák, a koktélpartik, a parlament lépcsőfordulói csak egy témával foglalkoznak mindenhol - a tőzs­ dei eseményekkel. Sikkes dolog tippeket cserélni, egyik vagy másik részvény esélyeit elemezni ,,Tőzsdésnek" lenni tekintélyes foglalkozás. De éppen ilyenkor, amikor a tőzsdét „szájára veszi a város", feltétlenül ki kell szállni az üzletből! Jó példa erre 1961/62 tele, amikor a Wall Streeten igazi fiesta uralkodott és a tőzsdések számára gyönyörű volt az élet. A tőzsde­ láz akkoriban Amerikában csúcspontra jutott. Nem kellett hozzá sok hozzáértés, hogy az ember megtölthesse zsebeit, csak ma vásárolni kellett, holnap pedig eladni, holnapután ismét venni. Ha olyan szerencséje volt az embernek, hogy kifogta egy új, kapós részvény kibocsátását, az már telitalálat volt (ugyanúgy, mint Németországban a nyolcvanas évek második felében). Az új kibocsátások délelőtt 10 dollárért kerültek piacra, délután

már 20 vagy 30 dollárt értek Csak a menedzser feleségének fodrászát kellett ismerni ahhoz, hogy felkerüljön azon boldog emberek listájára, akik megkapták saját adag részvényüket az új kibocsátásból. Egy zseniális karmester dirigálta a zenekart, melynek hangjainál a nyereségre éhes közönség egyre újabb rétegei sodródtak a boszorkánytáncba. A konglomerátumok, az új bankárok e csodálatos találmányai virágzottak. Az egész ügynökvilág teljes gőzzel dolgozott, mintegy háromszázezer közvetítő, 100 százalékos kapacitással A legtöbben közülük le sem tették a telefont Mert egyetlen hívással ismét 500-1000 új kibocsátású részvényt tudtak eladni A kibocsátások természetesen mind kapósak voltak, ezúttal még 113 f fel is voltak fűtve, olyannyira, hogy az ügyfelek még az ujjukat is megégették tőle. De az ügynökök és pénzügyi szakemberek száma még mindig nem tűnt elegendőnek: rádió- és sajtóreklám

útján további munkatársakat kerestek. Az értékpapír-forgalom naponta emelkedett, minden nap újabb rekordot hozott Az ügynökségek éjszaka is dolgoztak, éhségük az új ügyfelek után kielégíthetetlennek tűnt Erre a túlfeszített légkörre - ami engem 1929-re emlékeztetett azért is szükség volt, mert csak ilyen eufóriában lehetett a közönségnek mindent eladni, teljesen mindegy, hogy a Légvár Rt. vagy a holdbeli ingatlanügynökség részvényeiről volt-e szó. Ez volt az a híres gazdasági fellendülés, amely végül az 1962-es összeomlásban kellően végződött. A pszichológia és a propaganda a fellendülésnek ebben a szakaszában igen nagy szerepet játszanak. Németországban néhány évvel ezelőtt részük volt az új, ,,forró" részvénykibocsátások hasonló alakulásában. A szabadidős termékek iparának egyik vállalata először lépett a tőzsdére. Hogy ezt az új kibocsátást ismertté tegyék, hatalmas reklámhadjáratot

rendeztek, amelyben a nyilvánosság igen ismert személyiségei is részt vettek Előrelátható volt, hogy a papírokat többszörösen túljegyzik, a kisemberek bankról bankra szaladgálnak, hogy itt 10 részvényt, ott 10 részvényt jegyezhessenek, és legalább egy töredékét megkaphassák. A kibocsátási árfolyam úgy 370-en állt. Aztán a tőzsdére már 500-on vezették be az értékpapírt, de még ezért az árért sem lehetett kapni. Aztán, amikor az árfolyam már 1OOO fölött járt, nagy vásárlók jelentek meg a piacon, mindenekelőtt Angliából. Hirtelen annyi részvényt lehetett szerezni, amennyit csak akart az ember, és a német közönség ezt meg is ette. Mindenki, aki előzőleg kimaradt az üzletből, most kárpótolni akarta magát Az egésznek pszichológiai okai voltak, mert a bankok már régóta tudták, hogy a cég Amerikában elvesztette törzstőkéjét. 114 A közönséget mégis további vásárlásra ösztönözték. Szándékuk

természetesen az volt, hogy megszabaduljanak ezektől a papíroktól. Ezért ismétlem újra és újra szemináriumaimon: semmilyen körülmények között se kövessék a bankok tippjeit. Ilyenkor ugyanaz a helyzet, mint a törzsbisztrómban: ha a főnök a „Boeuf a la mode" ot kínálja, mert még öt adag áll a konyhájában, és meg akar tőle szabadulni, akkor csak azért sem rendelem ezt az ételt. Természetesen aztán szétpukkad a léggömb, mint mindig; ma a szóban forgó papír már csak 300-on áll. Később alkalmam volt egy előadás kapcsán a kibocsátó bank elnökének az orra alá dörgölni egy idézetet Richard Wagner Nürnbergi mesterdalnokok című operájából: ,, . mert ti a becsületességetekkel minden csirkefogók leggonoszabbjai vagytok!" (1 rész, III. felvonás, Beckmesser Hans Sachshoz) 115 Hetedik előadás A NÉMETEK LÉLEKTANÁHOZ A politikai jövőbelátás adottság, amivel szívesen rendelkeznék de kérdéses, hogy

pénzügyi elkötelezettségeim területén sikert hoznának-e. Ha például 1989 elején előre láthattam volna a berlini fal leomlását és az ezzel kapcsolatos eseményeket, még akkor is igen nehéz lett volna kitalálni, hogyan fognak az emberek erre reagálni a két német államban - és a tőzsdén. Azt nem állíthatjuk, hogy a legújabb fejleményeket a németek csak elragadtatással ítélik meg. Én személy szerint hosszú távon optimista vagyok, mert semmi sem lehet jobb a gazdaság és a pénzpiacok szempontjából, mint - összességében tekintve - a szocialista tervgazdálkodás csődbejutása és a tartós béke esélyei, továbbá Németországra vonatkoztatva - az egyesülési folyamat. Sok német azonban nincs elragadtatva attól a kilátástól, hogy az újraegyesülést anyagilag is támogatnia kell. A volt NDK-ból, Lengyelországból és a Szovjetunióból várható menekültek és kivándorlók sem váltanak ki mindenütt elragadtatást. Mindez arra

emlékeztet, amikor - közvetlenül a háború után Molnár Ferenccel a Broadwayn sétálgattam, és a rikkancsok éppen azt a hírt kiabálták, hogy Magyarország ismét megnyitotta határait a kiutazók előtt. Erre Molnár sopánkodni kezdett: ,,Szegény Magyarország, szegény nővérem, szegény unokahúgaim és unokafivéreim " Vigasztalni kezdtem: ,,Ne csinálj ebből most gondot magadnak Most már végre minden rendben van Kijönnek Amerikába szépen, egymás után." ,,Na, éppen ez az - jajgatott tovább - már mind itt vannak." A Német Szövetségi Köztársaság gazdasági helyzete nagyszerű; magas exporttöbblet, virágzó konjunktúra, váratlanul magas adóbe117 vételek. Az újraegyesülés azonban eleinte egész biztos igen sok pénzbe fog kerülni. Ilyenkor csak Moliere-t tudom idézni: ,,Ön akarta ezt így, Dandin György!" Ami a valutauniót illeti, az nem csak mindenki számára elfogadható, de sürgetően szükséges is volt -

azonban kényes vállalkozás. Vannak erre példák a történelemben Így például Ausztria és Magyarország 1918 előtt valuta-, vám- és gazdasági uniót alkottak - dacára a külön parlamentnek és törvényhozásnak, sőt a két hadseregnek -, de közös államfővel, amely jóváhagyta mindkét állam törvényeit. Németországban erről a meghatározó folyamatról kissé elhamarkodottan döntöttek. Tudtam volna más tervet ajánlani, noha Németországban nincs választói jogom. A megoldás az lett volna, hogy a keletnémet márkát lassan fel kellett volna vásároltatni a belés külföldi bankokkal, értékét ezen a módon megduplázni. Erre a legnagyobb piacok Zürich és Bécs lehettek volna, abban az időben mindkettő szempillantás alatt élénk aktivitást fejleszthetett volna ki erre a pénzre. Átmeneti tervemmel elérhető lett volna, hogy az NDK-ban az életszínvonal azonnal megemelkedjen, azonkívül meggátolja, hogy az országot a spekulánsok

kiárusítsák. A végérvényes reformmal mindenesetre a parlamenti választásokig várni kellett volna. A legjobb természetesen az lett volna, ha a reformot addig halogatták volna, ameddig csak lehet, hogy a demagógok, soviniszták ne árthassanak. A német nacionalizmus kifejezetten árt külföldön az ország jó hírének Néhány politikus jelenlegi fellépését például sosem fogadják el a németektől Minden embert foglalkoztatnak az események - akár a kommunizmus összeomlásáról, akár az újraegyesülés kérdéseiről van szó. Mindenkinek van ötlete, terve, hogyan lehetne az összes problémát megoldani, de legalábbis megközelíteni. Megoldás annyi van, ahány törzsasztal ezen a világon. 118 r 1 Én is beavatkoztam, mert a német kérdés - eltekintve attól, hogy ez igen fontos kérdés, meghatározó adatokat szolgáltat a gazdaság, a pénzügyek és ezzel a tőzsde számára is. Báró Louis francia pénzügyminiszter híres szavai királyához,

Lajos Fülöphöz, még mindig érvényesek, és akár Kohl kancellárhoz is intézhették volna: ,,Csináljon jó politikát, Felség, akkor én majd jól intézem a pénzügyeket!" FELSZÓLÍTOM PÖHL URAT A német jegybank elnöke, Karl Otto Pöhl - úgy érzem helyes politikát folytat. Az a gyanúm, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban végre kinyitották az ablakokat, hogy friss levegőt engedjenek be. Már nem követik többé azt a jelszót, hogy a legfőbb cél a „nulla" infláció, még akkor is, ha attól erősen szenved a német gazdaság Azt hiszem, hogy ez az alelnöknek, Helmut Schlesingernek és pénzügyi klikkjének a hitvallása. Úgy tűnik, hogy Pöhl úr időközben kíméletes kamat- és pénzpolitikát folytat, noha végül is a központi banktanács dönt abban, hogy emelkedjenek-e a kamatok vagy sem. Nehéz elképzelni, hogy ilyen gazdaságilag létfontosságú kérdésekben ne a Szövetségi Bank elnöke döntsön, hanem olyan emberek,

akik a Spiegel értékelése alapján nem éppen a legmagasabban képzettek; mivel kinevezésük gyakran politikai, demagóg vagy tisztán személyes indokoktól függ. Egy egészen enyhe infláció még mindig a kisebbik rossz, mint a legkisebb defláció (amitől 1987. október 19-e után féltek) Az infláció egy bizonyos fokig enyhe méreg - ártalmatlan, amíg ellenőr­ zés alatt marad, a gazdaság csak enyhén stimulált; valahogy olyanformán, ahogy a nikotin és az alkohol az embereket (csak alkoholistának és erős dohányosnak nem szabad lenni!). A defláció szerencsére gyakran csak pszichológiailag létezik (ha a jegybank nem 119 segít). Ez társadalmi nyugtalanságot okoz, amely visszatükröződik a választási eredményekben. Ha a következő össznémet választás a koalíció számára rosszul végződik - ami nem lehetetlen -, akkor a magas kamatok és az alacsonyabb dollárárfolyam sem segítenek az infláció megfékezésében. Félek, hogy egy

piros-zöld hatalomátvételre a takarékos közönség olyan drámaian reagálna, hogy elkerülhetetlenné válna a kötött devizagazdálkodás. Karl Otto Pöhl helyes pénzpolitikával szárnyai alá veheti Kohl kancellárt, mert a konjunktúra sokat segíthet neki. A piros-zöld koalíció esetén viszont az infláció elleni harc sziszifuszi munka volna - azok nagy örömére, akik az inflációra spekulálnak. A deflációs politika igen rövidlátó dolog; mindig negatív politikai következményekkel jár. Rövid idővel ezelőtt a Szövetségi Bank elnöke elmagyarázta, hogy egy magasabb dollárárfolyam a német gazdaság számára nem játszik különösebb szerepet. Milyen igaz! Ez már másképp hangzik, mint amit az egykori pénzügyminiszter, Stoltenberg többször is elismételt: a csökkenő dollár a németekre egyáltalán nem lenne hatással, mert a Szövetségi Köztársaság igen keveset exportál Amerikába. Az ilyen megjegyzés egy olyan ország

pénzügyminiszterétől, amelynek amerikaiexport-hányada 38 százalék, tiszta őrület. És ha a német márka a valuta- és gazdasági unió, illetve az ezzel kapcsolatos terhek miatt meg is gyengül, az nem nagyon számít. Felszólítom Pöhl urat: Ne hagyja magát többé a központi banktanács által terrorizálni! Öntől függ a kancellár sorsa is. Egy ország ereje nem függ sem a dollárárfolyamtól, sem a kamat nagyságától, sokkal inkább az ország előnyös adottságaitól vagy vezetésének gazdasági hozzáértésétől. Bátornak kell lenni - és azt hiszem, a jegybank elnöke bátor. Mert még mindig érvényes Napóleon elve: ,,A bátor nyer meg minden csatát!" 120 Ugyanez érvényes azokra a gazdasági perspektívákra is, ame1yek a gazdasági és valutaunió előtt nyíltak meg. Az államforma - ha egyáltalán lesz belőle közös parlament és közös hadsereg - nem bír jelentőséggel. Csak az a fontos, hogy a határok megszűntek Most minden

nyugatnémet vállalkozó, aki magyarországi, vagy talán lengyelországi beruházásokat fontolgatott, eszközeit az NDK újjáépítésére fordítja. Óriási lehetőség, és az NDK a második német gazdasági csodában fog részesülni. A németeknek ma igen pozitív a viszonyuk gazdaságukhoz. Ez a viszony valóban megfelel a tipikus németről alkotott képnek. Noha tulajdonképpen nem szeretem az ilyen általánosításokat, mégis azt hiszem, hogy az olyan tulajdonságok, amelyeket német jellemvonásként szoktunk emlegetni, léteznek, és az egykori NDK gazdasági fejlődésében nagy szerepet fognak játszani: pontosság (a szállításban), felelősség (az áruk minőségében) és a szorgalom. Bár a szorgalmat az NDK-ban - de az NSZK-ban is - kicsit már elfelejtették De talán még Lipcse, Drezda, Chemnitz (Karl-Marx-Stadt - a ford.) lakói is, ha végre ismét célt látnak maguk előtt, és rendesen megfizetik őket, ügyesebbnek fognak mutatkozni, mint az

elkényeztetett nyugatnémet polgárok. Még a németeknek tulajdonított romantikus függőség is pozitív hatást gyakorolhat, bár én ebből nem sokat vettem észre. A gazdaságban a túlzott józanság nem is jó; manapság az ötleteknek, a merészségnek, a fantáziának van jövője, ezeket kell mozgósítani A politikában már nem gondolkodom ugyanígy a német romantikus vénáról. A német népet igen könnyű manipulálni Természetes, hogy a nemzetiszocializmus a szegénységbő 1 született, csak a gazdasági nyomorúságban volt képes boldogulni; ma azonban másként fest a helyzet. Ezzel szemben azonban még egy évvel ezelőtt sem tartottam lehetségesnek a nacionalista érzések ilyen fellángolását ebben az elégedett országban. 121 A gazdaságban nekem jobban tetszene a romantikus „érzelem". Bár pénzügyekben romantikát eddig nem tudtam a németeknél felfedezni; mivel igen tisztességesek és nem ismerik a tréfát. MINDEN ORSZÁGNAK OLYAN

TÖZSDÉSEI VANNAK, AMILYENEKET MEGÉRDEMEL Németországban egyértelműen a „remegő kezűek" vannak többségben. A német befektetők pénzügyekben nem olyan edzettek, hiányzik a rutinjuk, végül is még kezdők a nemzetközi pénzpiacon, mert a tőzsdeügyletek növekedését a németek nem élték át. 1933tól, Hitler alatt a kényszergazdálkodás volt meghatározó, a háború után pedig a 60-as évek közepéig ebből a szempontból nagy nyugalom uralkodott. Mindenesetre az elmúlt húsz évben a német hozzáállás a tőzsdéhez és a spekulációhoz drámai módon megváltozott De húsz év rövid idő ahhoz, hogy olyan gazdag tapasztalatot gyűjt­ senek, amilyennel más országok rendelkeznek. Ez mindenekelőtt a tőzsdei profikra érvényes. A német közönség konzervatív. A két pusztító infláció a német megtakarítókat félőssé tette. A németből járadékélvező nép lett, amely csak biztonságot akar: erős pénzt, kölcsönkötvényeket,

járadékot. És ha mégis belevágnak valamibe, akkor azt sajátos hátsó gondolattal teszik. Nemrég egy fiatalember írt nekem Azt akarta tudni, hogy lehetne a tőzsdére bejutni, mert gyorsan szeretne pénzt csinálni, hogy aztán a lehető legrövidebb időn belül nyugdíjba vonulhasson. Éppen 18 éves volt! Azt is megkérdezte tőlem, miért fáradok még mindig előadások tartásával és könyvek írásával, mikor financiálisan úgyis független vagyok. Miért nem fekszem ki inkább a napra, valahol délen, egy szigeten? Feltettem neki az ellenkérdést: ,,Ön már talán kipróbálta mindezt? Mert én igen!" 122 ! A legtöbb német csak úgy akarja pénzét befektetni, hogy ne álljon fenn annak kockázata, hogy valamit veszíthet is. Mert azt igenis tudnia kell az embernek, ha részvényeket vásárol, mindig ott a lehetőség, hogy az árfolyam esni fog. A német közönség pedig- már ebből az okból is - leginkább a lekötött pénzt szereti. Azzal ugyan

nem történhet semmi, de végül is kényelmetlen dolog, mert ha a közönség hosszú időre leköti pénzét, lassan egyre szegényebb és szegényebb lesz, mivel a pénz vásárlóértéke csökken, a kamatláb pedig nem lehet elég magas ahhoz, hogy kompenzálja ezt a veszteséget. A részvény ezzel szemben lényegesen jobb befektetés; minden kockázat ellenére x-szer jobb, mint a pénzlekötés bármely más formája. Egy kis statisztika: 1925 óta a közepes részvények értéke megszázszorozódott, a blue chipek azóta 25-szörösére emelkedtek, miközben a lekötött pénz és a kölcsönkötvények 12-szeres értéknövekedést éltek át. A múlt században járta az a francia mondás: ,,Olyan okos, amilyen csak egy részvényes lehet." Egy másik régi mondás szerint pedig: ,,Aki jól akar aludni, kölcsönkötvényt vesz, aki jókat akar enni, a részvényeket részesíti előnyben." És ha a németek minden fenntartásuk ellenére a tőzsdére

merészkednek, akkor remegnek - talán a tapasztalat hiánya miatt -, mint a nyárfalevél. Más tőkés országokban 10 erőskezűre jut 90 remegős; Németországban 5 erőskezűvel szemben 95 gyáva nyúl áll Éppen a német erények, mint amilyen a fegyelem és jóravalóság, a tőzsdén inkább károsak, mert ebben az értelemben a spekuláció nem munka, inkább művészet, valamiféle felismerés. A németek nem nőttek fel a pénz furfangjához A romantikusok, a filozófusok és a muzsikusok népe pénzügyekben sajnos nélkülözi a romantikát, elveszít minden kötődést a filozófiához, de leginkább a fantáziához 123 A híres szatirikus, Karl Farkas - aki nem volt feltétlen híve a németeknek - azt vallotta, hogy „A németek nem csak sokat dolgoznak, de szívesen is. Úgy kell nekik" Viszont - ezért is vagyok optimista az egykori NDK gazdasági fellendülését illetően. Nyolcadik előadás AZ ÉN TŐZSDEI ÁLLATKERTEM Létezik egy igen mulattató

meghatározás a tőzsdére: ,,MonteCarlo, zene nélkül". Ez ellen tiltakoznom kell Nyaranta gyakran tartózkodom a francia Riviérán, néhány percnyi távolságra MonteCarlótól, de ha olykor-olykor egy kis tőzsdei légkört szagolni támad kedvem, biztos nem Monte-Carlóba szaladok át. Szegény Monte-Carlo, szomorú kép: néhány száz idős úr és hölgy, akik néhány blue chippel kísérlik meg a napi süteményrevalót megkeresni. Szomorú kép, ha arra a sok millió részvényre gondolok, amellyel a New York-i tőzsdén kereskednek. Az is igaz, hogy a Wall Streeten sok játékos úgy viselkedik, mintha a tőzsde egy óriási játékkaszinó lenne; azt a könnyelmű hozzáállást, hogy összetévesztik a zöld asztalon a 37 piros és fekete számot a tőzsde árfolyamközléseivel, semmi sem igazolja. A tőzs­ dei játék mozgatja a tőkét. A nyereség izgalma az új iparágakba és a tudományos tervek megvalósítására csalogatja a mamuttőkések millióit és

a kistőkések megtakarított filléreit. Hol lenne a 19 század vasútja, a 20 század autója, az elektronikus, a számítógépes és más forradalmi vállalkozás, ha a tőzsdei spekuláció nem szállította volna az ehhez szükséges milliárdokat? És ha néha ugyan a vad tőzsdei játék hatalmas összeomlásokhoz is vezet - annak romjain ismét egy csodálatos új ipar terem. Egy mondatban: a spekulánsoknak, a gazdaság ezen élősködőinek megvan a speciális szerepük a magánvállalkozás liberális kapitalizmusában. A tőzsdei szerencselovagok festői társadalmát nemrégiben ismét alkalmam volt élvezni, méghozzá nem Monte-Carlóban, hanem egy párizsi esten, frakkban és klakkban. 124 125 Hétszáz tőzsdei játékos és spekuláns volt hivatalos a párizsi szezon egy ragyogó estélyére a Bois de Boulogne-ba. A Wall Street egyik legtekintélyesebb ügynöksége ünnepelte százéves fennállását. A New Yorkból külön erre az alkalomra ideérkező

legidősebb résztvevő nyitotta meg a bált, miután üdvözölte a párizsi spekulánsok krémjét. Három zenekar hangjára forgolódtak a tőzsdések mindkét nemből, hajnalhasadtáig. Igazán jól szórakoztam Kaviár kanálszám, a legjobb pezsgő patakokban, egzotikus gyümölcsök, művészi gyümölcsöstálak. Fehér parókás lakájok szolgáltak fel Minden szép, jó és drága volt. Mi ez a kis vidámság ahhoz képest, ha meggondoljuk, naponta mekkora összegű megbízásokat vágnak zsebre a bróker urak. Összegyűlt itt az egész állatkert: minden típus és minden faj - játékosok, akik egyik napról a másikra élnek, nagyformátumú spekulánsok és óriási beruházási alapítványok igazgatói. Tippek röpködtek egyik asztaltól a másikig, tőzsdei árfolyamok, mérlegszámok, érvek cserélődtek ki. Egy gyémántokkal ékesített fiatal hölgy megpróbált asztalszomszédjától elkapni egy tippet, hogy az elkövetkező télre meg tudja új nercét

rendelni; egy kövér úr szivarral a szájában egy kollégával beszéli meg ötleteit, és már az úszómedencére gondol, amit a nyereségből fog megépíteni. ,,Új jachtomat Boeing névre kereszteltem - mondja egy régi ismerősöm -, mivel nyereségemet Boeingrészvényekkel értem el. Ha egy hónappal később adom el őket, még egyszer annyit nyerhettem volna velük." Itt sok nyelven beszélnek, minden nemzet képviselteti magát: angolszászok, örmények, oroszok vagy kínai menekültek, akik a Wall Streeten a legéleselméjűbb és legsikeresebb játékosoknak számítanak. Ez az este volt a békés együttélés legszebb szimbóluma - a dollár jegyében. Szórakoztatóbb és színesebb volt, mint Monte-Carlo Bizony, ez volt a „tőzsde, muzs(kával". 126 MEDVÉK ÉS BIKÁK Hetven éve élek a legkülönbözőbb emberfajok állatkertjében. Sok barátom volt: ősnemesek, értelmiségiek, kis csalók és nagy tolvajok, gazdagok, mint Krőzus, és szegények,

mint a templom egere. És a tőzsdén? Nem mindenki spekuláns, aki ott nyüzsög (azt hiszem, nem szabad e fogalmat megbecsteleníteni). Vannak ilyen, és vannak olyan tőzsdések: a tőzsdeművészet doktora, illetve a tőzs­ dejátékos, aki egyik napról a másikra, sőt egyik óráról a másikra él. Vannak amatőrök, félamatőrök, zugspekulánsok és így tovább. És nem feledkezhetünk meg a technikai személyzet hadseregéről sem: bankárok és alkalmazottaik, alkuszok, eladók, viszonteladók, ügynökök és álügynökök, kiégett befektetési tanácsadók, akiknek foglalkozása inkább porszívóügynökéhez, mint a vagyonfelügyelő­ éhez hasonlít, és emberek egész hada, akik a tőzsdéből vagy a tőzs­ dén élnek; megbízásokból, jutalékokból, közvetítői díjból és így tovább. A legfontosabb figurák azonban a „hossztrotlik" és a „besszkeselyűk" és más rágcsálók - ők népesítik be azt a világot, amelyben hét évtized

óta mozgok. Ilyen hosszú idő után már megengedhetem magamnak, hogy kajánkodjak egy kicsit a tőzsde állattanán, amelyből magamat sem zárom ki. Kis szerencsével a fiatalabbak ebből még hasznot is húzhatnak. A tőzsde színes világ, egyfajta dzsungel, ahol az erősebb megeszi a gyengébbet. Vae victis: a profik között folyamatos harc dúl, és az ahhoz legjobban illő kétpárti rendszer uralkodik. Vannak besszre és hosszra spekulálók, vagy - ahogy az angolszászok ezt festőien kifejezik - medvék és bikák. A bika annak a spekulánsnak a jelképe, aki rohan előre és szarvával mindent felöklel, elsősorban az árfolyamokat. A besszre spekuláló a vadász, aki eladja a szőrmét még azelőtt, hogy lelőtte volna a medvét Megtörténhet vele az is, hogy nem találja el a medvét, 127 és akkor az idő előtt eladott szőrmét veszteséggel kell visszavásárolnia. A bikák és a medvék a világ összes tőzsdéjén szemben állnak egymással.

Világszemléletük olyan alapvetően eltérő, hogy nincs olyan gazdasági vagy politikai esemény, amiben egy véleményen lennének. A besszspekuláns minden hírt pesszimista módon kommentál, a hosszra spekuláló ugyanezt optimistán értékeli Ha egy tőzsdéssel tíz percig beszélgetek, meg tudom mondani, hogy hosszra vagy besszre spekulál-e anélkül, hogy a tőzsdéről egyetlen szót is ejtenénk. ,,Tőzsdei pszichoanalízisem" azonnal gyorsjáratra kapcsol. Ugyanis, ha két tőzsdés találkozik) nem azt kérdezik: ,,Hogy van?", hanem csak azt: ,,Hogy látja a piacot?" A besszspekuláns igen furcsa bagoly, aki érvelését különböző forrásokból képes feltölteni. Az „intellektuális" besszspekuláns tipikus képviselője volt egy bizonyos Victor Lyon, akit tőzsdei körökben általánosan csak vérszívónak" neveztek, Mindig azon fáradozott, hogy titkos információk segítségével kiszimatolja, milyen szintet értek el a tőzsdén a

hitelkötelezettségek. Ha megtudta, hogy sok száz millió, sőt milliárdok vannak egy-egy hosszspekulációba bevetve, ő természetesen besszre játszott. Állandóan azt ismételte: a piac technikai állapota a döntő; ha minden papír „gyenge kezekben" van, akkor a krachnak be kell következnie. És mindig igaza volt. Ö mondogatta mindig: ,,Egyetlen bessznapon több pénzt csinálok, mint harmincnapos árfolyam-emelkedés alatt" Az „intellektuális" besszspekulánsok mellett - akiknek spekulációi megfontolásokon alapulnak - vannak lélektani beállítottságú besszre játszók is. Ennek a típusnak fogalma sincs, hogy a papírok alul- vagy túlértékeltek-e, egyáltalán nem is törődik ezzel. Arra vonatkozó döntésének, hogy ő besszspekuláns lesz, tisztán (individuál) pszichológiai oka van: annak a pénznek a túlértékelése, amely készpénzként zsebében lapul (korábban én is egyik képviselője voltam ennek a típusnak, ahogy arról az

előzőekben már írtam). 128 Vagy például valaki, aki gyomorfájós, és ezért mindig rossz a hangulata, soha nem lesz hosszspekuláns. Legelső ügyfelem a tőzsdén egy ilyen „pszichoszomatikus" besszspekuláns volt. Gustav Hofmann tőzsdetanácsos, apám jó barátja, aki magát bankárnak nevezte, de egyetlen ügyfele csak ő maga volt Hofmann alapvetően csak besszre játszott Egy nap Párizsba jött látogatóba, magammal vittem a tőzsdére, hogy néhány dolgot elmagyarázzak neki Az árfolyamok igen stabilak voltak, ő pedig megkérdezte tőlem, hogyan állnak a Paris Bas részvényei Megmondtam neki az árfolyamot, mire spontán így válaszolt: ,,Túl magas! Ez egy pimasz árfolyam." Anyagi érdekeltségüket tekintve a bikák és a medvék ugyanígy szemben állnak egymással. A harc kimenetele mégsem a két szembenálló fél erejétől, hanem - ahogy már írtam - megannyi politikai, gazdasági és pszichológiai tényezőtől, megannyi megfoghatatlan

dologtól függ. A bikák még csak el sem tudják képzelni, hogy az árfolyamok esni is képesek. Az árfolyam-emelkedések számukra normálisnak és magától értetődőknek tűnnek. Az árfolyamesést lehetetlennek tartják. A „hossztrotli" sokkal inkább képes elviselni a veszteséget a tőzsde visszaesésekor, mint az elszalasztott nyereséget emelkedéskor. A medve ezzel szemben majdnem perverz vágyat érez a fájdalom, de csak a mások fájdalma iránt. Egyszer egy tőzsdei költő a következő rímekkel jellemezte a besszspekulánst: ,,Öt az Isten is megveti, mert szemét idegen pénzre veti !" Ez igaz is, mert csak akkor tud pénzt csinálni, ha mások az árfolyamzuhanás miatt részvényeik vesztesége miatt szenvednek, miközben a hosszspekuláns egy vállalkozás növekedésének köszönhetően a magasabb árfolyamokból tesz szert nyereségre, anélkül, hogy ezzel másoknak kárt okozna. A besszspekuláns ünnepel, ha a többiek panaszkodnak, de

tapasztalataim szerint száz tőzsdeprofi közül csak öt besszspekuláns. Ha aztán beüt a krach, amire a medve spekulált, 129 akkor Wilhelm Busch-sal együtt nevet: ,,Ez aztán végzetes! - jegyezte meg Schlich-Hehe! De nem számomra." A baglyok viszont nem törődnek azzal, mit csinálnak a bikák és a medvék. Megvan a saját világuk mint elméleti játékosoknak Ez a fajta vesz és elad, de csak gondolatban. Csak fejben könyvelik a nyereséget és a veszteséget, erszényük semmit nem érez meg ebből. De ezek a játékosok akkor érzik magukat boldognak, ha elméletileg nyereséget érnek el A hétvégi játékosok csak pénteken vásárolnak papírokat, mert ezen a napon a tőzsde viszonylag szilárdan áll, hogy aztán hétfőn a közönség az optimista hétvége után a vásárlás mellett döntsön. Még nem találtam közöttük milliomost. Megint mások csak tönkrement társaságok részvényeivel foglalkoznak, őket a tőzsdezsar­ gon

„nedveslábúaknak" nevezi. Ök hisznek a csodában, ami olykor-olykor be is következik Az ilyen részvényeket azonban csak dekorációként lenne szabad eladni. A profik az étvágy kérdésében is különbözőek. Vannak szerények és elővigyázatosak, akik úgy hiszik: ,,Biztos, ami biztos" Kis nyereséggel még senki sem ment tönkre - mondják, és tíz százalék nyereséggel boldogan elszaladnak. A törekvő spekulánsok mindig a nagy fogásban reménykednek, és azt terjesztik: aki a kicsit sokra becsüli, az a nagyot nem érdemli. Biztos igazuk van. Ha az ember olyan dolgokba keveredik, mint a tőzsde, akkor az legalább legyen kifizetődő. Így gondolkodtak már a jámbor zsidók is: ,,Ha már disznóhús, akkor csurogjon a zsírtól." A leggyakoribb típus azonban a szerencsés fickók típusa, akik mindig jól helyezkednek. A legtöbb tőzsdésnek sajnos megvan az a rossz tulajdonsága, hogy felvág, ha papírjai pár pontot emelkednek. A nyereséggel

dicsekszenek, a veszteséget elhallgatják. Ök mindent „előre látnak" és folyvást azt ismételgetik: ,,Na ugye, megmondtam!" Mindig a legalacsonyabb árfolyamnál vásárolnak és a 130 r legmagasabbnál adnak el és zseninek tartják magukat. Én hazugnak tartom őket. De sok tőzsdeügynökből - mintegy a reklám hatására - áruló lesz. Nagy lábon élnek, sok pénzt költenek, még feleségük ruhatárára is, hogy ezzel is megmutathassák a világnak: Nézzétek, milyen sikeres vagyok! De végül is - ahogy azt bevezetésképpen említettem - az egész tőzsdei állatkertet két alaptípusra redukálhatjuk. Pesszimistákra, vagyis uzsoráslelkű emberekre, a Harpagontípusra, akik mind gyomorbetegek, rossz hangulatúak és született besszspekulánsok, illetve optimistákra, akik rámenősek, kalandorok, pazarlók és könnyelműek, romantikusok, akik a fákat égig érőnek látják (pénzüket mégis elvesztik); őket a hosszra spekulálók között

találjuk meg. EGY KÜLÖNLEGES FAJ: A SPEKULÁNS Hossz- és besszjátékosok, medvék és bikák - mindegyikből lehet spekuláns. De ezt a megjelölést csak kevesen érdemlik ki Vannak tőzsdések, akik vagyonukat - de tönkremenetelüke t is - a tőzsdé­ nek köszönhetik. Kalandokba bocsátkoznak és saját bőrüket viszik a vásárra. De spekulánsnak lenni valóban nem polgári foglalkozás, inkább elhivatottság. A spekulánsnak megvan a gazdasági létjogosultsága: a szabad kapitalista rendszer szolgálatában áll, akkor is, ha nem járul hozzá a társadalmi termék növeléséhez. Valahol középen van a beruházók és a tőzsdei játékosok között, mintegy a kettő keveréke: ő a szükséges mozgékony pénzbefektető, aki befektetéseit állandóan az árak és árfolyamok ciklikus ingadozásaihoz igazítja. Milyen érdekes ember is ez a „homo speculator" ! Spekulánsnak születni kell, ahogy az ember filozófusnak is születik, még ha csak 131

minifilozófus lesz is belőle. A spekulánsnak - sokkal inkább, mint más embernek ötletei - gondolatai és víziói vannak, szünet nélkül mérlegeli a dolgok pro és kontra oldalait, amelyek őt mozgatják, levonja belőlük a következtetéseket és vesz vagy elad tetszés szerinti részvényeket. Ha megfontolásai helyesek voltak, megkapja érte jutalmát (a tőzsdétől); ha helytelenek, pénzbüntetést fizet értük (a tőzsdének). Ez a spekuláció lényege A vízió alatt én rendkívüli, nonkonformista ötleteket értek, amelyek eleinte ugyan valószerűtlennek tűnnek, a tőzsdei közönség csak mulat rajtuk, de amelyek aztán mégis megvalósulnak. A spekulánsnak tapasztalatokra van szüksége, hogy újra és újra hasonló szituációkat tudjon emlékezetéből előhívni. Thomas Edison, a nagy feltaláló mondta a következőket: ,,Minden felfedezés tíz százalék inspirációból és 90 százalék transzspirációból (izzadság - a ford.) áll", ami a

tőzsdére aktualizálva azt jelenti: 90 százalék tapasztalat, amit az embernek „ki kell izzadnia" A spekuláns majdnem ösztönösen összead, kivon, szoroz. Ahogy az író a regényén, a zeneszerző témáján, úgy dolgozik a spekuláns saját ötletén Miután megtalálta a melódiát, formába önti, harmonizálja és hangszereli. És ahogy a karmester a kész szimfóniát, úgy bontja ki a bankár a tőzsdén spekuláns-ügyfele tranzakcióját. Mit kell tudnia a spekulánsnak mestersége gyakorlásáról? Édouard Herriot mondta egyszer: ,,A kultúra nem más, mint ami megmarad, ha az ember már mindent elfelejtett." Hasonló a helyzet a tőzsdei tudással is. Az nem más, mint ami megmarad, ha az embernek sikerült már a részleteket elfelejtenie; mérlegek, osztalékok, éves jelentések és statisztikák: számítógéptudás. A spekulánsra is érvényes a magyar mondás: ,,A jó pap is holtig tanul! A spekulánsnak nem kell két lábon járó

enciklopédiának lennie. Pusztán az összefüggéseket kell a megfelelő pillanatban felismernie, és ennek megfelelően cselekedni. Nem kell sokat tudnia, de mindent meg kell értenie. Röviden: gondolkodnia kell 132 Micsoda fejedelmi foglalkozás! Nincsenek alkalmazottak, nincs főnök. Nincs kényszer, hogy barátságosan mosolyogjunk, nincs alkudozás, nincsenek ideges ügyfelek, mint a bankároknál és alkuszoknál Nemesember, aki szabadon rendelkezik idejével, beburkolózik szivarja füstjébe, kényelmesen ülve gondolkodik foteljében, távol az üzleti élet lármájától. Szerszámai: a telefon, rádió, újságok, amelyeket szabadon választott, hogy olvasson a sorok között. Senki ne mondja azonban, hogy az ilyen tőzsdés varázsló, aki csak az intuícióira bízza magát. John Maynard Keynes, akit lovaggá ütöttek, és évszázadunk legnagyobb nemzetgazdásza volt, szenvedélyesen spekulált is Montrealban, az Expo 67 brit pavilonjában volt egy sarok, amelyet

Nagy-Britannia legnagyobb fiainak szenteltek. Shakespeare, Sir Isaac Newton, Francis Bacon képei mellett többek között Keynes fényképe is látható volt, a következő aláírással: ,,J. M Keynes, akinek sikerült munka nélkül nagy vagyont összegyűjteni" A spekuláns hivatásnak nem lehetett volna nagyobb dicséretet mondani. Nem csoda, hogy sokan irigyelték, ha nem éppen sóváran gyűlölték őt. A spekuláció angolszász erényét (amit a latin népek semmiképpen sem néznek le) a németek még mindig inkább rossz hírű tulajdonságnak tekintik. A tőzsdét itt még a részvények piacának és nem a spekuláció templomának tekintik - noha a tőzsde spekuláció nélkül nem érdemes a nevére. Rossz nyelvek szerint a tőzsdét az ördög találta ki, hogy bebizonyítsa az embereknek, ők is képesek - mint Isten - a semmiből valamit teremteni. Ez nem igaz, nem az ördög találta fel a tőzsdét. Magától keletkezett egy fa alatt, az utcasarkon vagy egy

kávéházban, amíg be nem költözött egy palotába, ahol már meghatározták a tőzsdei tranzakciók és szokások szabályait. A spekulánssá fejlődés folyamata is ugyanúgy kezdődhetett Valahogy úgy, ahogy egy ártatlan leány néha az emberiség leg133 foglalkozását kezdi űzni: először csak kíváncsi, aztán élvezi, méghoizá szenvedélyesen, aztán végül már csak a pénzért csinálja. Szerencsére én még csak a második fázisban vagyok. Számomra a tőzsde még mindig szenvedély. ősibb r Kilencedik előadás VÁLLALKOZÓK,ÜGYFELEKÉS MÁS DÖRZSÖLT FICKÓK Tőzsdével kapcsolatos döntéseimnél néha egészen személyes jellegű tapasztalatokat is figyelembe veszek. Először az AT&T amerikai telefontársasággal kapcsolatos, igen tanulságos élményemről szeretnék beszámolni. A társaságot azelőtt ATT-nek hívták és az Egyesült Államokban tényleges monopóliumot élvezett. 1960-ban egy keleti utazás után, ahová mi,

újságírók Eisenhower elnököt kísértük el, én egy megfázás miatt New Delhiben maradtam. Emiatt a tervezettnél később tértem vissza New Yorkba Postám ez idő alatt jócskán feltornyosult Lakásomban egy kiló levelet találtam, köztük a telefontársaság egy számláját 8 dollár 31 centről, ami két hónapja kifizetetlen maradt. Telefonomat kikapcsolták, ami egy spekuláns számára igazi katasztrófa. Természetesen rohantam az első telefonfülkébe, hogy felhívjam az illetékes irodát. Előadtam vétlenségemet, elmagyaráztam, hogy már elküldtem egy csekket, és kértem, helyezzék azonnal üzembe telefonomat. Beszélgetőpartnerem egy másodperc alatt előkerítette dossziémat - a számítógépek gyorsan dolgoznak -, és legnagyobb meglepetésemre a következőket közölte velem: ,,Na ne siessünk úgy, Kostolany úr. Az nem elég, hogy kifizeti adósságát; aki nem fizet pontosan, nálunk elveszti hitelét. Hogy vonalát újra üzembe helyezzük,

Önnek 200 dollárt kell letétbe helyeznie, hogy a jövő­ ben hasonló eset ne ismétlődhessen meg. Azonkívül 14 napot kell még várnia." Késedelmes visszatérésem miatt már úgyis eléggé ideges voltam (talán a tőzsde is gyengélkedett); nem sok hiányzott ahhoz, hogy robbanjak. Az egészet személyes sértésnek fogtam fel 134 135 És mit csinálhat egy tőzsdés telefon nélkül? A 14 nap számomra egy egész örökkévalóságnak tűnt. Azonnal elhatároztam, hogy megvívom életem legnagyobb csatáját, Dávid harcát a Góliát telefontársaság ellen. Tehát kiélesítettem kardomat, vagyis nyelvemet, és a legagresszívebb hangon válaszoltam: ,,Szóval Önök megkülönböztetéseket tesznek ügyfeleik között. Minden előzetes vizsgálat nélkül visszamenőleges következtetést vonnak le egy régi ügyfelükre vonatkozóan, csak azért, mert rongyos 8 dollár 31 centet késve fizetett meg. A körmömre akarnak koppintani, mint egy gyereknek, és

fegyelemre tanítani?" ,,Ez nálunk előírás" - jött a szigorú válasz a drót másik végéről. ,,Jó - válaszoltam ironikusan, ugyanakkor engedelmesen. - Akkor megküldöm Önöknek a 200 dollárt De mért nem követelnek 500 vagy 5000 dollárt? Azt is ki kellene fizetnem, mit tehetnék különben? Önök az óriásmonopólium, én pedig a kis átlagfogyasztó. Ha lenne egy másik telefontársaság, akkor könnyen mondhatnám, hogy az ördögbe magukkal, megyek a konkurenciához. De hát ilyen nem létezik, és mivel New Yorkban nem élhet az ember telefon nélkül, kénytelen vagyok meghátrálni; így őrli fel a kisembert az óriásmonopólium. Meg fogom kérdezni szenátoromat és kongresszusi képviselőmet, mit gondolnak erről." Az előbb még oly erélyes hang egyszerre csak engedékenyen és csitítóan szólt: ,,Kérem, kérem, Kostolany úr, ne vegye oly tragikusan, azonnal utánanézünk." És egy perc múlva remegő hangon: „Legyen

meggyőződve róla, uram, mindent megteszünk, hogy meg legyen velünk elégedve. Holnap reggel technikusaink elmennek Önhöz, hogy készülékét újra bekapcsolják. Lemondunk a letétről, csak arra kérjük, közölje velünk, ha előreláthatóan hosszabb ideig nem tartózkodik otthon." A következő reggel hét órakor jött a technikus, és ismét bekapcsolta készülékemet. Nyolc órától kezdve pedig kaptam néhány telefonhívást a társaságtól, hogy minden rendben van-e A következő 136 években ismételten megállapíthattam, hogy engem a társaság kiemelt módon kezel. Ahogy mindenkinek, aki Amerikában él, és néhány dollárt be tud fektetni, nekem is mindig volt ATT-részvényem. De ez után a kaland után már nem. Mert egy olyan társaságnál, amelyet én meg tudok félemlíteni, szívesen maradok ügyfél, de nem partner. A NAGYVÁLLALATOK ÉS ÉN Ez volt Amerikában. Németországban később egész más tapasztalataim voltak a nagyvállalatokkal,

méghozzá gyakran nem hízelgő­ ek. Mert minél nagyobb, tekintélyesebb és hatalmasabb egy cég, annál gyakrabban kicsinyessé és fukarrá növi ki magát. Mint például a Siemens. A vállalat PR-részlege felkért, hogy írjak előszót képernyőről lehívható katalógusukhoz 14 napon belül kellett a kéziratot leszállítanom; 5000 márkás honoráriumban állapodtunk meg. A megbízásnak tökéletes pontossággal tettem eleget Az illetékes igazgató ezt követően felhívott, közölte, hogy nagyon meg vannak elégedve, és a csekk a hónap végén megérkezik. Egy héttel később újra felhívtak: szívesen betennének a katalógusba egy fotót is rólam, mivel azokra a tőzsdei résztvevőkre gondolnak, akik engem a tv-ből, a rádióból és a sajtóból ismernek. A Capital szerkesztőségébe irányítottam őket, ott százával találnak rólam fényképeket. Válasszanak ki egyet a kevésbé rosszul sikerültek közül, olyat, amelyiken egy kicsit fiatalabbnak

nézek ki! De a Siemens egy egész különleges képet akart, ami egy másik magazinban már megjelent. Hogy miért ragaszkodtak ahhoz, máig sem tudom. Mindenesetre hozzájárultam Ezt újabb kifogás követte: „A fényképész sajnos 500 márka honoráriumot kér. Mivel ez már nem fér bele a költségeinkbe, szeretnénk azt az Ön egyetértésével honoráriumából levonni." - Viccelnek?-kérdeztem Reklámcélokra 137 akarják fényképemet használni, és azt kívánják tőlem, hogy én fizessek érte, holott ezért még külön pénzt kellene kapnom. Hol tanulták Önök ezt az üzleti fogást? Azért ez mégiscsak túlzás! Mindenesetre van egy csodálatos témám, amiről majd egyszer örömmel írok. Természetesen sohasem meséltem el a sajtónak az esetet, de most itt, ebben a könyvben, annyi év után nem tudtam tovább ellenállni. ságban tőle van a villám, kedves volna tőlük, ha honoráriumomat hitel formájában adnák, amit én ott fokozatosan

elfogyaszthatnék." Gyorsan megkaptam a választ ajánlatomra: Nagyon tetszik nekik ez a megoldás, annál is inkább, mert Oetker úr mindig is szeretett volna ebédre meghívni az Eden-Roc-ba. Nyilvánvaló volt, hogy nem igazán értették meg levelemet. Okosabbnak tartottam, ha egyáltalán nem is válaszolok rá. * * Hetvenedik születésnapom tiszteletére barátom, Johannes Gross nagy vacsorát rendezett. Talán negyven meghívott vendég volt, valamennyien nagy cégek menedzserei, ahol az éves forgalom sok milliárdra rúg. Egyik asztalszomszédom a Dr Oetker óriásvállalat igazgatója volt. Hogy beszélgetést kezdeményezzek, elmeséltem neki, hogy jól emlékszem még arra a reklámszövegre, amivel fiatal koromban a Dr. Oetker sütőport reklámozták Mert ez a termék Magyarországon már a század elején igen népszerű volt. Néhány héttel később egy igen kedves levelet kaptam tőle, amelyben felkér, hogy a cég újságjába írjak egy cikket a

sütőporról meglévő áldásos emlékeimről. Egyúttal felhívta a figyelmemet, hogy csak szerény összeg áll rendelkezésére, és arra kért, hogy honoráriumról alkotott elképzeléseimet ehhez a tényhez igazítsam. A következőket válaszoltam: ,,Pillanatnyilag időm erősen igénybe van véve, úgyhogy nem tudom megmondani, mikor tudok visszatérni kedves ajánlatukra. Mivel azonban nyilvánvalóan fizetési nehézségekkel küszködnek, előrelátóan azt a tanácsot adom, hogy ne készpénzben, hanem természetben fizessenek ki. Ezalatt nem egy vagon sütőport értek; de ismeretes előttem, hogy Oetker úr a világ legnagyobb éttermének is tulajdonosa, méghozzá az Eden-Roc-nak Cap d Antibes-ban, a Cote d Azur-ön. Mivel alig tízpercnyi távol138 A Deutsche Bank fiókjának igazgatója Wuppertalban azt indítványozta, hogy tartsak ott egy előadást. Nem beszéltünk honoráriumról, mivel én magától értetődőnek tartottam, hogy a Deutsche Bank nem vár el

ingyenszolgáltatásokat. Már máskor is tartottam e legnagyobb bank fiókintézeteinél előadásokat, úgyhogy a wuppertaliak tájékozottak lehettek feltételeimről. A megbeszélt estén a helyi igazgató nagy ünnepélyességgel fogadott, én a programnak megfelelően megtartottam „előadásomat" a pénzügyekről és a tőzsdéről. Egy héttel később kapok egy csekket - 500 márkáról! Természetesen akkoriban 500 márka többet ért, mint ma, de mégsem többet, mint egy estebéd öt vendéggel. Megkértem tehát barátságosan a bankot, ahogy hozzám illik, hogy az akkoriban szokásos 2500 márkás honoráriumom különbözetét egyenlítsék ki. Erre ezt a választ kaptam, amit nem felejtek el - ugyan nem az igazgatótól, hanem a jogi osztálytól Eddig egyedül azért nem hoztam nyilvánosságra a levelet, mert tulajdonképpen érzek bizonyos tiszteletet a Deutsche Bank iránt. A fiatal jogászok körülbelül abban a szellemben írtak, hogy fel vannak háborodva

pimaszságomon, hogy egyáltalán követeléseket támasztok, ahelyett, hogy megtisztelve érezném magam, hogy a Deutsche Bank tekintélyes közönsége előtt (feltételezem, hogy háziasszonyok, fogorvosok stb.) előadást tarthattam, ráadásul ezzel éppen megjelent könyvemnek (,,A pénz, 139 a nagy kaland", zsebkönyv, 9,80 DM-ért) is reklámot csinálhattam. Ha nem állok el követelésemtől, tájékoztatják erről az igazgatót, hogy a jövőben tudjam, kivel van dolgom. A levél több volt, mint pimaszság, zsarolás volt. Azt sem tudtam, hogyan reagáljak erre az arcátlanságra Feldúltságomban elmeséltem az egész történetet egy régi jóbarátomnak, Dr Horst Schmitznek, aki akkoriban a Capitalnál volt szerkesztő. Annyira felháborodott, hogy úgy döntött, értesíti a Deutsche Bank akkori sajtófőnökét, Dr. Christianst Negyvennyolc órával később kommentár nélkül megkaptam az említett összegű csekket Később is tartottam előadásokat a

Deutsche Banknál, egyszer még ingyen is, gyakornokok előtt, Münchenben, amit fiatal barátom, Peter von Quadt rendezett, aki maga is gyakornok volt. Élvezet volt számomra, hogy tapasztalataimat elmondhatom e fiatalembereknek, és azt hiszem, ők is meg voltak elégedve, és talán hasznukra szolgált * Egyik szemmanumom után odalép hozzám egy fiatalember a Westdeutsche Landesbank építési kölcsönökkel foglalkozó takarékpénztárától és felteszi nekem a kérdést, írnék-e egy szép cikket a céghez tartozó reklámújságba a saját tulajdonú lakásokról. Az írás egymillió háromszázezer háztartásba jutna el. Mondtam neki, hogy semmi újat nem tudok kitalálni, de néhány hónappal azelőtt az egyik közgazdasági magazinban megjelent egy igen jó cikk a saját tulajdonú lakásokról, amely cikkel még ma is meg vagyok elégedve. Feltételezem, hogy a szöveg megfelelő reklámja lesz a befektetési formának Egyszerűen csak az újranyomási engedélyt

kell megszerezniük, én ezennel megadom a hozzájárulásomat. Néhány héttel később felhív a Westdeutsche Landesbank: minden rendben van, de még néhány kis változtatást kellene tenni, 140 hogy a cikk még jobban megfeleljen céljaiknak. Egy fényképet is szeretnének, és a kiadásért természetesen megkapom a honoráriumomat. Meg is érkezett: 300 márka - milliós példányszámban megjelent cikkért! Visszaküldtem a csekket egy kísérőlevéllel, amit biztosan nem kereteztek be: ,,Annyira mélyre süllyedtem már, hogy borravalóval ráznak le magukról?" Illusztrációképpen mindjárt két anekdotát is hozzáfűztem. Az egyik: Barátom, a híres magyar író, Molnár Ferenc, inkább fösvény, mint adakozó, Kadsbadban a mezőn sétált. Egy férfi jött felé: ,,- Molnár úr, bocsásson meg, hogy megszólítom. Én is Magyarországról jövök, Kovácsnak hívnak, és éppen nagyon meg vagyok szorulva. Kérem támogatását" - Molnár Ferenc előhúz

zsebéből egy húszkoronást, és odaadja a kéregetőnek. A férfi maró gúnnyal mondja. ,,Egy Molnár csak húsz koronát ad?" ,,Nem - válaszolta barátom nyugodtan -, egy Kovácsnak ad az ember húsz koronát." Úgy gondolja a Westdeutsche Landesbank, hogy én is egy Kovács vagyok? Egy másik anekdota a sok közül így hangzik: A francia klasszikusok nagy sztárja (Moliere, Racine) otthagyta a Nemzeti Színházat a Folies Bergeres-ért, a híres-hírhedt revüszínházért. Amikor első alkalommal strasszokkal és óriási tollakkal ékesítve egy végtelen lépcsőn lépkedett lefelé, a nagy zenekar által kísérve, miközben lassan leérkezett, megfordult, és a lépcső felé mutatva így szólt: ,,Jól lejöttem, ugye?" (Ö a Comédie Frarn;aise és a Folies Bergeres közti különbségre gondolt.) „Nos, folytattam a levelet - küldtek volna inkább valamilyen reklámajándékot; golyóstollat, kulcstartót vagy hamutartót, akkor nem szólnék semmit; de

ez a 300 márka sértő! Ha barátaim tudomást szereznek erről a csekkről, kinevetnek. Egyébként Poullain úr, az Önök bankjának mindenható elnöke is kap egy másolatot ebből az írásból." 141 Több héttel ezután válaszképpen csomag érkezett a Westdeutsche Landesbanktól: egy szép régi könyv a pénzügyekről és a bankokról. Megtudhattak valamit gyűjtőszenvedélyemről, és így igen lovagiasan intézték el az ügyet. TÖRTÉNETEK NAGYIP AROSOKRÓL Ennyit a nagyvállalatokról szerzett tapasztalataimról. Szeretnék még ebben az összefüggésben két-három történetet elmesélni, amelyekben már nem én játszom a főszerepet. A Csepel vállalatot a dunai Csepel-szigeten, Budapest mellett, a 19. században W eiss Manfréd alapította, aki később bárói címet kapott és akit „acélkemény férfinek" neveztek. Zseniális iparos volt, aki a vállalat tevékenységét a kezdeti konzervdobozgyártás után valamennyi fémipari területre

kiterjesztette; ma a Csepel Mű­ vek ipari birodalom. Az első világháború alatt Weiss Manfréd volt a hadsereg egyik legnagyobb lőszerszállítója. A háború után, amikor Magyarország bizonytalan helyzetben volt, egyfajta hazafias depresszióba került és öngyilkos lett. Számtalan gyereke és unokája élte ezt túl (ismertem és ismerem őket személyesen), de birodalmát a kommunista uralom alatt államosították. A cégalapító egyik unokája gyakran látogatott Franciaországból Budapestre, azt beszélték, valami szerelmi ügy miatt. Egyik útja során támadt az a szerencsétlen ötlete, hogy meglátogatja a régi családi vállalatot A bejáratnál a portás a személyazonossága után érdeklődött, ő pedig az alapító báró Weiss unokájaként mutatkozott be. Gyorsan elterjedt a hír, hogy egy Weiss-örökös látogatta meg a gyárat. Munkások tömege szaladt össze kíváncsian, igen élénk beszélgetés alakult ki, melynek során valószínűleg egyik

részről sem hiányoztak az agresszív megjegyzések. 142 Szerencsétlen látogatás volt, és amikor aztán elhagyta a gyárat, az egyik munkás azt mondta a szakszervezeti vezetőnek: ,,Tulajdonképpen meg kellett volna tiltani a Weissnek, hogy idejöjjön." ,,Nem, nem - válaszolta a szakszervezetis - jó, hogy idejött, így legalább mindenki láthatta, milyen trotli főnökük lenne, ha nem államosítják a gyárat!" Egy másik gyárlátogatás örvendetesebben zajlott le az egykori főnök számára. André Citroen, az azonos nevű cég szegény zsidó családból származó alapítója a húszas években Franciaországban szinte a gazdasági siker szimbólumává vált, úgyszólván saját korának Iacoccája lett. De persze nem mindenki ismerte őt személyesen Amikor egyszer Spanyolországból a határon át Franciaországba utazott, a vámos megkérdezte a nevét „Citroen" - volt a válasz, mire a hivatalnok ráförmedt: ,,Nem a kocsijának márkáját

kérdeztem, hanem az Ön nevét!" André Citroen zseniális üzletember volt, munkásai rendkívüli módon szerették emberi melegsége és nagyvonalúsága miatt, amivel velük szemben viselkedett. Sajnos szó szerint a zöld asztalnál vesztette el vállalatát a deauville-i játékkaszinóban, és szegény emberként halt meg. Hogyan történt ez, azt egy későbbi fejezetben mesélem el. Jóval később, a harmincas években, amikor már egy fillérje sem volt, egyszer meglátogatta az általa alapított gyárat. Szélsebesen terjedt el a hír, hogy „André úr" a cég területén tartózkodik. A munkások szaladtak az udvarra, hogy kezet szorítsanak vele A felsőbb emeletek egyikén székelt a Michelin család egy tagja, az új tulajdonos. A zsivajtól meglepetten megkérdezte egyik felügyelőjét, mi történik ott lenn. ,,André úr van itt, és a munkások őt ünneplik" Michelin feldühödött, és azonnal írt egy levelet André Citroennek, amelyben

felszólította őt, hogy ne jöjjön többé a gyárba, mert népszerűsége gátolja a munkát. 143 Egy másik zseniális francia iparos Marcel Dassault volt, az ország legnagyobb repülőgépgyártója, olyan híres szériák atyja, mint a Mirage, Mystere stb. Amikor kilencvenéves lett, vállalata felét az államnak ajándékozta, de azzal a feltétellel, hogy továbbra is vállalatánál dolgozhasson. Személyére igen jellemző a következő történet. Madame Dassault-t elrabolták . Az elrabló, átszámítva, hárommillió márkát követelt. Amikor újságírók megkérdezték tőle, mit szándékozik tenni, szokásos higgadtságát bizonyította: ,,Fizetnem kell." De egész életében a szerencse fia volt (egy róla szóló életrajzi könyv címe: ,,Talizmán"). Feleségére egy fontainebleau-i házban találtak rá, ahol fogva tartották, még a megbeszélt pénzátadás előtt A Casanova nevű zsarolót nem sokkal utána elfogták. Madame Dassault kérte

a bíróságot, ne büntessék elrablóját túl szigorúan, mert vele szemben kifejezetten korrektül viselkedett. Férje pedig a gengszternek - büntetéséből való elbocsátásakor - egy bizonyos összeget adományozott, hogy ezzel is segítse új életet kezdeni. Dassault igen népszerű és nagyvonalú volt, olyan, mint egy komikus kis bagoly. Állandóan 500 frankos bankjegyeket hordott zsebében, és minden rászorulónak azokat osztogatta. Végül is Franciaország leggazdagabb embere volt, azonkívül velem rokonlelkű, nevezetesen lelkes tőzsdespekuláns. Ö volt Párizsban egy amerikai ügynökség egyetlen ügyfele, aki pillanatok alatt adott megbízásokat részvények százezreinek vételére vagy eladására. Az ügynök egyedül belőle is jól meg tudott élni. Ahogy említettem, komikus kis bagoly volt. Nyári szabadságát mindig Gstaadban, nagy kísérettel töltötte; a munkatársak és barátok tucatjai jöttek vele. Mikor tudomására jutott, hogy az idős

masszőrnek - aki több mint 40 évig masszírozta - a szálloda felmondott magas korára hivatkozva, magához rendelte az igazgatót és megkérdezte, miért bocsátják el kedvenc masszőrjét. -Túl öreg! 144 - Mennyire öreg? - Hetvenkettő. - Ezt nevezi ön öregségnek? Én már kilencvennégy vagyok felelte Dassault és hozzáfűzte, hogy egész udvartartásával. együtt elhagyja a hotelt, ha felmondanak a masszőrnek. Természetesen a masszőrnek az elkövetkezendő években nem kellett megválnia munkájától. Dassault egy nagy képes magazinnak is tulajdonosa volt, amely rendszeres tőzsdei cikkek írására kért fel engem. De nem lett belőle semmi, mert nem sokkal ezután a magazin inkább divatlappá alakult, amelyben észrevételeim eléggé elveszettnek tűntek volna. Ahogy később elmondták, kitüntetésszámba ment, hogy egyszer két óra hosszat „raccsolt" velem, mert általában nagyon hamar elunta az ilyesmit. Dassault zsidó származású volt, több

évet töltött a buchenwaldi koncentrációs táborban, később megkeresztelkedett jó barátjánál, Riquet atyánál. Az invalidusok templomában temették el Emlékezetemben nemcsak mint okos, hanem nagyon szeretetreméltó emberként tartom meg AZ ÜGYFÉL, VAGYIS AZ ELLENSÉG A tőzsdével kapcsolatos egyik híres francia mondás: Le client, voila lennemi (Az ügyfél, vagyis az ellenség). A mindennapi üzleti életben azonban legtöbbször úgy érvényes, hogy az ügyfél a király, de a pénzvilágban találóbb a francia mondás. Természetesen életem során sok tapasztalatot gyűjtöttem az ügyfelekre vonatkozóan is. Mi mindent élhet át az ember! Ügyfeleket szerezni nagy művészet, ami lélektani képességet és beleérző készséget kíván. 145 Tőzsdei pályafutásom során kereken 600 ügyféllel volt dolgom: fiatal éveimben, mielőtt még saját számlára dolgozó spekuláns lett belőlem, ügynökként is dolgoztam. A 600 ügyfél között voltak

olyanok, akik naponta üzleteltek, és mások, akik egy évben egyszer határozták el magukat egy tranzakcióra. Voltak közöttük érdekes és festő ecsetjére méltó személyiségek, de teljesen érdektelen, jellegtelen, hétköznapi emberek is. Ismeretségi köröm a zsebtolvajoktól a királyi család tagjaiig, az örömház-tulajdonostól az egyházi fejedelmekig terjedt. Ebben a „varietében" sokfajta emberrel kerültem össze, ezekből néhányan megmaradtak ügyfeleimnek - de akadtak olyanok is, akik ugyan nem váltak ügyfelekké, de közvetítettek néhányat. Ez utóbbira példa egy magyar, aki egész nap ügyfeleket hajtott fel tánclokálnak, éjszakai klubnak vagy akár játékbarlangnak. Párizsban az idő tájt sok privát játékkaszinó létezett, amelyek ún. felhajtókat foglalkoztattak A magyar primitív, de derék fickó, akiről nem lehet semmi roszszat mondani, meg akart-a erősíteni pozícióját a kaszinóban, amelynek dolgozott. Mivel én sokat

utazgattam Európában, megkért, hogy a luxusszállodákból postán írjak neki arra célozva, hogy hamarosan Párizsba jövök - természetesen mindig más név alatt. Egy ilyen levélre azonnal kapott 100 frank előleget, mert magától értetődő volt, hogy barátját a kaszinóba fogja irányítani. Viccből írtam neki egyszer egy levelet St. Moritzból, a Palace Hotelből, a következő szöveggel: ,,Kedves barátom, hamarosan Párizsba megyek, remélem, találkozni fogunk. Ne felejtsen el szórakozásról gondoskodni és egy jó kaszinót találni Ön tudja, mennyire szeretem az izgalmakat" Ez a levél az ő kezében sokat ért, pontosan 300 frankot Legalább mi, magyar szélhámosok tartsunk össze! Az egyik a kaszinóba cipelte ügyfelét, a másik tőzsdei spekulációkra csábította. Néha nem is olyan nagy a különbség. 146 Egy napon ez az ember - ez a harmincas évek elején történt felkeresett az irodámban. Akkoriban egy nagy és igen tekintélyes, a

párizsi tőzsdén befolyásos ügynökségnél dolgoztam. Izgatottan beszámolt arról, hogy lenne egy gazdag ügyfele számomra, aki igen erősen érdeklődik a tőzsde iránt. Nem vettem túl komolyan a dolgot, mégis megígértem, hogy találkozom a jelölttel Még pontosan emlékszem arra a napra, amikor lehetséges ügyfelemet a párizsi Grand Hotelban, állandó lakóhelyén megismertem. A neve A J Vyth, körülbelül 60 éves volt, és valahonnan a német-holland határvidékről származott. Fiatal korában Londonban élt, a textiliparban dolgozott mint gyártó és kereskedő, amivel nagy vagyont szerzett. Később évekig pereskedett az adóhivatallal, amit végül is megnyert, de az egészsége ráment. Egy ideg-összeroppanás után éveket töltött szanatóriumban, míg végül Párizsba, az említett Grand Hotelba költözött. Magyaromnak igaza volt: a férfi dúsgazdag volt. Ebben az idő­ ben, amikor a New York-i tőzsde mély krízist élt át, értékpapírjai

még mindig több millió dollárt értek, még ezen a szélsőségesen alacsony árfolyamon is. Ma ez elképzelhetetlenül sokat érne Szóval igen érdekes ügyfél volt egy magamfajta fiatal ügynök számára Politikáról és tőzsdéről beszélgettünk. Aztán megmutatta értékpapírkészletének listáját és tanácsokat várt tőlem arra vonatkozóan, hogy milyen változtatásokat hajtson végre. A magyar csak néma hallgatója volt beszélgetésünknek, hiszen tudta, hogy nagyvonalúbban fogom őt honorálni, mint amit a játékkaszinóban kapna. A. J Vyth igencsak megfogadta tanácsaimat, mert cégemnél egy nagy összegű számlát nyitott és haláláig - a harmincas évek végéig ügyfelem maradt. Nagyon okos, értelmes ember volt, de rendkívül törékeny és súlyos beteg. Mindig az volt a benyomásom, hogy valamilyen módon elszórakoztatom, de ugyanakkor bizalmatlan 1s volt, nem csak velem, de az egész világgal szemben. 147 Mivel egyáltalán nem értett az

értékpapírokhoz, mindig azzal fenyegetett, hogy ellenőrizni fog. Így akart megbizonyosodni arról, hogy korrekt módon viselkedem vele. Ez természetesen teljesen komolytalan aggodalom volt, hiszen a cégem élén álló váltóügynököt maga a köztársasági elnök nevezte ki miniszteri tanácsossá. Lehetetlen volt tehát, hogy ezek az ügynökök, akik még néhány évvel ezelőttig is a francia pénzügyi világ arisztokratáinak számítottak, akár a legkisebb becstelenséget is elkövessék. Mégis, Vyth állandóan azt mondogatta: ,Maguk magyarok dörzsölt fickók, igen rafináltak (volt egy fényképe rólam az irattárcájában), de majd idehozatom a sógoromat, Moritz Leviticust Párizsba, ő majd a legszigorúbban leellenőrzi az összes tranzakciót a könyvelésben!" Nos, egy napon Leviticus valóban el is jött Párizsba; mindketten felkerestek irodámban, ,,a legszigorúbban ellenőrizték valamennyi árfolyamot" és mintha mi sem történt volna,

eltűntek. Ahogy mondtam, ez igen vicces volt. De sógora látogatása után barátom megnyugodott. Más buktató is volt kapcsolatunkban: ő öreg volt és beteg, én fiatal és egészséges. Meg kellett tehát kísérelnem, hogy ki nem mondott irigységét ne fokozzam, sőt lehetőleg csökkentsem Elvárta tőlem, hogy mindennap tőzsdezárás után néhány percre benézzek hozzá és beszámoljak az eseményekről. Ilyen alkalmakkor gyakran panaszkodtam, hogy itt, meg ott fájdalmaim vannak, vagy hogy nagyon rosszul aludtam, azaz, mennyire sajnálatraméltó vagyok. Ez láthatóan elégtétellel töltötte el. Gyakran fordult meg Londonban, és mindig a Victoria Hotelben szállt meg, egy régi, poros házban, amely azonban még mindig igen jó hírű szálloda volt. Néha ugyanabban az időben jártam ott én is, a Savoyban laktam, de ha szállásom iránt érdeklődött, egy kis penzió címét adtam meg neki a Halfmoon Streeten. Ha tudott volna a Savoyról, így reagált volna

rá: ,.Na igen, az én pénzemből!" Hozzáteszem, hogy jó ügyfél volt, rendszeresen kerestem tranzakcióin 148 Francia államkötvényei is voltak, amit abban az időben folyamatosan bocsátottak ki. Minden kibocsátáskor nagyobb összegeket jegyzett, én minden alkalommal egy százalék jutalékot kaptam. De minden alkalommal alá kellett írnom egy papírt, amelyben garantálom az államkölcsön visszafizetését. Abban az esetben, ha a francia állam egy napon nem teljesítené kötelezettségét, én, André Kostolany lépek az állam helyébe. És ezt nem tréfának szánta, hanem halálosan komolyan gondolta Néhány évvel később meghalt; Den Haagban én adtam meg neki a végső tiszteletet. Végrendeletében öt nővérét kisemmizte és egész vagyonát fiatalabb testvérére, Hugo Vyth-re, egy tökéletesen ostoba fickóra hagyta. Az örökös a temetés után néhány hónappal írt nekem, hogy az iratok között több nyilatkozatot is talált, amelyben

garanciát vállalok a francia államért. Mivel közben a frankot leértékelték, felszólít engem, hogy pótoljam a keletkezett veszteséget. Természetesen nem válaszoltam levelére. Butaságnak tűnt előttem, hogy elmagyarázzam neki: a mai időkben, ha az állam csődbe jut, akkor nem fizet, hanem leértékeli a pénzt. De még ma is nagy szimpátiával gondolok ügyfelemre és barátomra, A J Vyth-re, aki számára - dacára a szidalmaknak, amely szerint én egy magyar szélhámos vagyok hitelképesebb voltam, mint a francia állam. * Egyszer egy ismeretlen úr hívott fel az irodámban. Lieber néven mutatkozott be és közölte, hogy már sok jót hallott munkámról. Természetesen rögtön feltette a sztereotip kérdést is: ,.Hogy látja a piacot?" Adtam neki néhány teljesen semleges felvilágosítást, mert kerülöm, hogy olyan embereknek, akiket nem ismerek, előadást tartsak a tőzsdéről. Először is tudnom kell, hogy játékosról, spekulánsról vagy

befektetőről van-e szó, meg kell ismernem vagyona 149 nagyságát és összetételét is, ki kell tapasztalnom, melyik társadalmi és intellektuális réteghez tartozik, hogy tanult üzletember vagy autodidakta-e . Beszélgetésünk azonban igen barátságosan zajlott le, és a következő hetekben állandóan felhívogatott, még a munkámban is feltartott, olyannyira, hogy azt tanácsoltam neki, hogy találkozzunk egyszer személyesen. Azonnal lelkesedett az ötletért Néhány nappal később aztán a híres tőzsdelokálban, az Au petit coin-ban ültünk egymással szemben. Először természetesen a szokásos módon beszélgettünk a piacról, amíg ez a semmitmondó csatározás untatni nem kezdett. Elhatároztam, hogy kicsit felrázom - Volna egy ötletem, amiben nagy fantáziát látok - kezdtem meg hadjáratomat -, de . Pincér! - ezzel mondatomat félbeszakítva valami lényegtelen dolgot mondtam a pincérnek. - Szóval? - kérdezte Lieber érdeklődve -, mi a helyzet

az ötletével? - Hát igen, ötletem az van, de egyelőre még korán van hozzá . válaszoltam, és húztam egy nagy kortyot borospoharamból - Bár az a meggyőződésem . - Újra hívtam a pincért Akkor már láttam szomszédom szemében, milyen feszült a várakozástól. Tudtam, így kell folytatnom: egy szó, egy korty . Hirtelen türelmetlenül felfortyant: - Na, mondja már, mi az az ötlet, amiben nagy fantázia van, csak még korán van hozzá? - Hirtelen így válaszoltam: - Kedves barátom, tulajdonképpen miért is nem ügyfelem Ön? Ezzel a közepébe találtam. - Természetesen, igaza van. Nyitok is Önöknél egy számlát Ahogy mondta, úgy is tett A következő napon ügyfelem lett Hogy mi is volt az „ötletem, amihez fantázia is kell", ma már nem tudom. De annyira rossz biztos nem lehetett * 150 Ismét más alkalommal csöngött a telefonom, a hívó fél - egy nő Mendelssohn néven mutatkozott be. Angol állampolgár volt, egy híres berlini

bankárcsalád örököse, aki Párizsban élt. - Szóval Ön egyik dédunokája a bölcs Nathánnak!? - Lessing Moses Mendelssohnról mintázta egyik alakját. - Igen - mondta büszkén - és egyik rokona Felix MendelssohnBartholdinak, nagy zeneszerzőnek. - Ezzel megmagyarázta hovatartozását Rögtön szimpatikussá vált a szememben A há6orú után jóvátételt kapott a berlini bankház el vételéért, ezt a pénzt pedig értékpapírokba fektette. A listát akarta nekem véleményezésre bemutatni Meglátogattam tehát kis lakásában, a St. Germain des Pres-n - az értelmiségi negyedben -, a tizedik emeleten, lift nélkül. Igen szép, iskolázott németet beszélt, és megtudtam, hogy szociológiai témákról ír könyveket. Átvizsgáltam értékpapírjainak listáját, amit egy németországi nagybanknál helyezett letétbe: gondos összeállítás kölcsönkötvényekből és blue chipekből, nemzetközi összetételben. Nem lehetett benne semmi kifogásolnivalót

találni. - És hol adózik utána? - kérdeztem. - Természetesen Németországban, végül is a pénz onnan származik. - De hát Ön angol állampolgár, aki Franciaországban él. Noha az értékpapír-portfólió Németországban van letétben, de ez nem kötelezi Önt arra, hogy ott is adózzon utána. Életrajzi és földrajzi háromszögének segítségével egy csomó pénzt megtakaríthatna. - Nem, dehogyis, a bankigazgatóm, aki jó barátom is egyben, nem engedne adótrükkökbe belemenni. Hogy meggyőzzem, elmeséltem neki egy anekdotát. A helyszín Frankfurt, úgy 1800 körül. Az idős Rothschild irodájában ül és a könyvelést ellenőrzi Hirtelen kinyílik az ajtó, egy porosz tiszt lép be és vigyázzállásban bemutatkozik: - Freiherr von Primnitz, Őfelsége, a poroszok királyának szárnysegéde! a 151 - Kérem, foglaljon helyet - mondja Rothschild barátságosan. - Megismétlem: Freiherr von Primnitz, Őfelsége, a poroszok királyának szárnysegéde,

a Máltai Lovagrend tagja. - Kérem, foglaljon helyet! - ismétli Rothschild udvariasan. - Uram, Ön nem értett engem: Freiherr Primnitz vagyok, Őfelségének, a poroszok királyának szárnysegéde, a Máltai Lovagrend tagja és pápai kamarás! - Jól van, jól van - mondja Rothschild belenyugvóan -, akkor két széken foglaljon helyet. - Kérem, kérem, Frau Mendelssohn, fizessen három adót! Először kedvesen nevetett, aztán már felfogta, hogy nemcsak berlini zsidó leszármazott, hanem porosz is, akit az adóval kapcsolatos viccek kényelmetlenül érintenek. Biztos ez volt az oka, hogy soha többet nem hallottam felőle. Nem akartam én adócsalásra biztatni, mindössze arról volt szó, hogy a kedvezőbb lehetőséget válassza. Ártatlan tanács, amit a német újságok szüntelenül propagálnak. Ennyit az ügyfelekkel kapcsolatos néhány élményemről. De meg kell állapítanom, hogy legkényelmesebb ügyfelem mindig én magam voltam magamnak, és ma is ez a

helyzet. Soha nem kérek tanácsot ügynököktől és bankároktól. Soha nem kérem ki véleményüket, így nem is kell felelősséget vállalniuk velem szemben Ha nekem tippeket sugalmaznak, mindig pontosan az ellenkezőjét teszem, emlékezve régi jelszavamra: ,,Az információ deformáció." 152 Tizedik előadás KIS TŐZSDEI PSZICHOPATOLÓGIA: BABONASÁG, FETISIZMUS, JÁTÉKSZENVEDÉLY Sok tőzsdei játékos (de sok spekuláns is) hajlamos a babonaságra és a fetisizmusra, ami veszélyes méreteket is ölthet. De vannak viszonylag ártatlan variációk is, például, amikor egy bizonyos részvényt a divat egy időre fétissé emel A spekuláns azonban majdnem szükségszerűen babonás. Gyakran felépít egy elméletet, amely minden szempontból logikus és a legbiztosabb érveken alapszik. Ennek így kell lenni - gondolja-, aztán a legtöbbször kiderül, hogy az elképzelés hamis volt. Ilyenkor a spekuláns úgy tartja, hogy nem volt szerencséje. Abban a

pillanatban, amikor sikertelenségét így indokolja, már babonás. A babona azonban gyakran intuíciókon alapul, azok pedig igen hasznosak. Ha az az érzés fogja el az embert, hogy tőzsdei elkötelezettségével rossz lóra tett, akkor ki kell szállnia De előbb meg kell győződnie arról, hogy rossz lóra tett; a meggyőződés pedig megfontolás és intuíció keveréke. Egy ügynök véleményétől nem szabad magunkat befolyásoltatni. Ha egy tőzsdei akció álmatlan éjszakát okoz az embernek, azonnal abba kell hagyni ! A spekuláns egy nő véleményének is tulajdoníthat bizonyos jelentőséget. A nőknek különösen erős megérzésük és ösztönük van: e tulajdonságok kiegészíthetik a férfi logikus megfontolásait. Az intuíció tulajdonképpen nem más, mint tudat alatti logika, amit megintcsak a többéves tőzsdei és élettapasztalat termel ki fantáziával keverve. Éjszaka összeáll az ötlet, éppen a tudat alatti gondolkodás eredményeként, reggel

pedig hirtelen előkerül - ezt nevezzük intuíciónak, inspirációnak. Egyedül csak a fantáziára hagyatkozni is veszélyes lenne 153 Be kell vallanom, hogy én is babonás vagyok, Ha például az utcán megállapítom, hogy az egyik fontos iratot otthon felejtettem, nem fordulok vissza - ez szerencsétlenséget okozhat! Vagy ha pénzt veszítek el, azt mondom magamnak: ez a veszteség bizonyára ellenértéke a most következő nagyobb nyereségnek. Ha a szerencse olykor-olykor különösen kegyeibe fogad, abból is levonom a „következtetéseimet". Nemrég előadást tartottam Essenben, az adótanácsadók egyesülete előtt. Amikor éppen be akartam ülni a taxiba, ami a kölni repülőtérre vitt volna, az egyik résztvevő felajánlkozott, hogy elvisz a saját kocsiján. Ez volt az első szerencse A repülőtéren nem tudtam magamnak helyet foglaltatni, véletlenül, húsz perccel indulás előtt mégis kaptam helyet a megtelt gépen. Második szerencse A harmadik

hasonlóan játszódott le: a mellettem lévő ülésen jó barátom, Carl Zimmerer ült, aki szintén Münchenbe repült. Beszélgettünk erről-arról, és csak úgy mellékesen megemlítette, hogy egy bizonyos értékpapírt vásárolt. Nekem ennyi elég is volt Alig érkeztem Münchenbe, én is leadtam erre egy vásárlási megbízást Mostanáig szerencsém van vele. Néha érzelmi megfontolásokat is követek. Gyerekként olvastam Bernhard Kellermann Az alagút című könyvét, ami akkoriban Európa-szerte bestseller volt. Egy Amerika és Európa között épülő alagút tudományos-fantasztikus történetéről volt szó. Még ma is emlékszem, mennyire szórakoztatott az a jelenet, amikor a két alagútépítő csoport középen találkozott. Vásároltam részvényeket az angol-francia Európa-alagút Társaságtól - csakis azért a felemelő pillanatért, amely a tengeri alagút áttörését írta le. Talán 50 százalékot is veszítek, de talán még többet nyerhetek -

ezeket a papírokat szentimentalizmusból vagy kedvtelésből vettem Sok talizmánom is van, néhányat állandóan magamnál hordok. Legfontosabb ezek közül egy kis Szent Antal, amelyet a katolikus egyház két magas tisztségviselője is megáldott; XXIII. János pápa 154 és Lustiger bíboros, Párizs érseke. Vagy például, ha a kávéházban egy pohár eltörik, azonnal felkapok egy cserepet, és mint biztos szerencsét hozót, elcsomagolom. Eddig egész életemben jól mentek a dolgok, ezért hálás vagyok Istennek. De mennyit írhatok ebből szerencsét hozó tárgyaim számlájára? A hit és a babona keveredik bennem. Ha azonban valaki a pénzügyi vállalkozásait valóban a babonától teszi függővé, akkor már játékosról beszélünk. Fiatalemberként én is az voltam; tudom, mi a játék, fájdalmas felismerés volt (Megjegyzem: a spekulációval szerzett pénz fájdalomdíj ; először jön a fájdalom, csak azután a díj.) Most már, talán az öregség adta

bölcsesség miatt, igazi hétpróbás tőzsdés vagyok; azt hiszem, ma már luxusként megengedhetek magamnak egy kis babonaságot és fetisizmust. Néhány tőzsdejátékos hisz a szám-mágiában és a naptári ismétlődések jelentőségében. Pénteken és 13-án a legtöbb ember egy kicsit óvatosabb a fontos döntésekkel (én magam - ha az ötlet helyességéről meg vagyok győződve - pontosan a dátum miatt vágok bele néha). A chicagói határidős index-piacon néhány havonta visszatér egy bizonyos nap, amikor három különböző futamidejű opció válik ugyanazon a napon esedékessé. Ez az úgynevezett triple-witch a chicagói kereskedők körében „boszorkányos dátumnak" számít, és minden alkalommal félnek, hogy ezen a napon valami katasztrófa történik a tőzsdén. Ez természetesen pusztán babona Ugyanígy akár a baseball-eredmények vagy az éppen divatos szoknyahossz alapján is lehetne a tőzsde tendenciájára vonatkozó következtetéseket

levonni. Patologikussá akkor válik mindez, ha a játékosok ezeket a dolgokat nem könnyedén és humorral veszik, hanem fixa ideáikat makacsul követve fetisizálják azokat. A fétisek idővel változnak, de mindegyikben van valami közös: becsapják a bennük hívőket. 155 Az olajár és állítólagos hatása a dollár árfolyamára a hetvenes években ilyen fétis volt. A tőzsdei játékosokat évekig hipnotizálta a pénzmennyiség problémája. Az indoklásban mindenesetre volt valami logika Ha nő a pénzmennyiség, akkor elfogadható, hogy a jegybankok emelik a kamatot. Ha a gazdasági konjunktúra kissé alábbhagyott, akkor a tőzsde kedvezőbb alakulásában reménykedtek az emberek, mert elfogadhatónak tűnt, hogy a FED a kamatot ismét leszállítja a gazdaság élénkítése érdekében. Az alacsony kamat, tehát a nagyobb likviditás a tőzsde számára a legjobb izgatószer Később a növekedési ráta vált újabb fétissé. Ha a vessző után két-három

pontot emelkedett ez a szám, a tőzsdések agresszíven vásároltak, noha az emelkedő növekedési ráta magasabb kamatokat is jelentet!, ami a tőzsde számára mégiscsak negatív tényező, és fordítva. Es ami a legdühítőbb az egészben: a növekedési rátát is minden héten kiigazították. Még abszurdabbak voltak a határidős árutőzsdei spekulánsok elméletei: nemrég még hittek abban, hogy az ezüst és a szójabab ára között állandó összefüggés áll fenn. Ha az ezüst ára egy bizonyos magasságig emelkedik, ugyanúgy kell a szójabab árának is emelkedni. Miért? Mert a Hunt-testvérek mindkét áruban spekuláltak Ha az ezüst így vagy úgy emelkedett, így vagy úgy a Huntfivéreknek is több pénz állt rendelkezésükre, hogy szójababot vásároljanak Ugyanilyen automatizmusra esküsznek a játékosok a nemesfém esetében is: ha az aranyár x, akkor a platinának ennyivel és ennyivel magasabban kell állnia. És mi történt: a platina hosszabb

ideig az aranyár alá esett. Ugyanilyen hamis a platina contra palládium összefüggés is. Az ilyesfajta elméleteket népbutításnak tartom, amelyek csak az ügynököknek tesznek jó szolgálatokat, mert nekik kínálni kell valamit ügyfeleiknek. 156 Előrejelzéseik szinte soha nem jönnek be, eltekintve attól, hogy véleményüket is mindennap megváltoztatják. Hiába dolgoznak az elemzések tucatjaival, azok tíz fillért sem érnek: minél tudományosabb egy elemzés, annál drámaibb a következménye. Oszkár apród énekli Verdi Álarcosbáljában: ,,Oszkár tudja, de nem mondja." Az ügynökök mondják, de nem tudják. TŐZSDE VAGY RULETT -A JÁTÉKOSOK MIND EGYFORMÁK Alkimisták, csillag- és madárjósok ma is vannak, különösen a játékosok között; csak módszereik változtak. A modem alkimisták már nem reménykednek abban, hogy a rezet arannyá változtathatják, hanem elméleteik segítségével az aranyár alakulását akarják előre

kiszámítani, hogy ebből csináljanak nyereséget. Más jósok a lottó vagy a rulett nyerőszámait kutatják, vagy a tőzsde árfolyamait olvassák ki a csillagokból, kávézaccból vagy - legjobb esetben - a tőzsdei grafikonok alakulásából. Ehhez számítógépet, vonalzót és körzőt használnak és matematikai pontossággal dolgoznak. Lottó, rulett vagy tőzsde, ezeket az állítólag tudományos módszerekkel felvértezett játékosokat - dolgozzanak bármilyen eszközzel - megszállottaknak nevezem; ha ők maguk is hisznek benne; sarlatánoknak, ha elméleteiket még pénzért is adják. A legtöbben ezek közül megszállott sarlatánok. Elvesztegetett idő velük vitába szállni, mert érveik az okkult tudományok kategóriájába tartoznak. A közönség körében rövid idő alatt sikereket érnek el, mert minél valószerütlenebbek az ígéretek, annál nagyobb követőik száma. Amit a tömeg nem képes felfogni, annak vonzereje van: ,,Mégiscsak lehet benne

valami!" Bizonyos mértékig a tőzsdei grafikonelemzők is a megszállottak közé tartoznak. Az ügynökök intenzíven támogatják őket (az ezzel 157 való játék hozza a legtöbb jutalékot). A grafikonolvasás olyan tudomány, amely hiába keresi azt, amit a tudomány sem tud Én is megnézem ezeket a grafikonokat, mert már Konfucius is megmondta: ,,Meséld el nekem a múltat, és én felismerem a jövőt!" A grafikon segítségével jól láthatjuk mindazt, ami tegnap történt és ami ma van, de ennyi az egész. Ma még igaz az árgörbe, de holnaptól, ha előre megrajzoljuk, már csak költészet, vagy jó, vagy rossz. A grafikonelemzés egyetlen kis kavics a több tucat hiányzó mozaikból, erre kell felépíteni a további elemzést. Ha azonban a különböző grafikonformákra hagyatkozunk, mint a „váll-fej-váll", az „oldalszárny", a „csészealj" és hasonlók, az csak pénzpazarlást jelent. Robert Prechter tőzsdei

tudósításaiban és könyvében népszerű­ síti Elliot hullámelméletét, az én szememben azonban ez a kávézaccból való jóslással egyenlő. Azt ajánlotta, hogy határidős részvényeket vásároljunk Az árfolyamok gyönyörűen emelkednek Így aztán követői - mivel az árfolyam pár pontot emelkedett - azonnal jól bevásároltak. Ehhez hasonló ajánlatokat ismételgetett hónapokig hétről hétre. Olvasói ennek következtében hétről hétre elveszthették pénzüket. A legenda szerint egy bizonyos Mr. Elliot betegágyán a tőzsdei árfolyamok legrégibb múltig tartó mozgásait tanulmányozta és ebből „törvényszerűségeket" vezetett le. Én nem értettem az egészet És követői, köztük Robert Prechter sem tudta nekem elmagyarázni: ,,Ne kérdezze miért; így van!" - írta értelemszerűen könyve elősza­ vában. Egyetlen érve így szól: ami régen úgy volt, annak ma is úgy kell lennie. Egyetlen grafikonelemzőt sem ismerek, aki

sikereket ért volna el a tőzsdén: valamennyien csődbe jutottak. A régi Bécsben az a mondás járta: ,,fiatal tőzsdés - öreg koldus". És közülük egyik sem volt olyan lovagias, mint az a vendég, akit a ház asszonyával való beszélgetése során kihallgattam. Az illető odasúgta a hölgynek: 158 - Nézze csak, kedves asszonyom, azt a fiatalembert ott; de szörnyen néz ki. - Ah - szólt a háziasszony -, az az én fiam. - Mire a vendég erre az egyetlen létező helyes válasszal reagált: - Kedves asszonyom, ekkora baklövést nem lehet jóvátenni; elmegyek. Bizonyos sajátosabb viselkedésű részvények esetén van esetleg az ilyesminek létjogosultsága, mert mozgásukból bizonyos körülmények között olyan visszamenőleges következtetéseket lehet levonni, amelyek másként nem volnának lehetségesek. Ha például egy részvény árfolyamgörbéje az általános tendenciával ellentétesen mozog, az nagyrészvényesek tranzakcióira utal. Tudják, hogy

cégüknek rosszul megy, és meg akarnak részvényeiktől szabadulni. Ezzel szemben a teljes piacra vonatkozó grafikonoknak körülbelül annyi értelmük van, mint egy klinikai főorvos ötletének, miszerint minden egyes beteg lázgörbéjének megrajzolása helyett az összes páciens lázgörbéjének átlagát fogja vizsgálni. NYERNI LEHET, VESZÍTENI MUSZÁJ! A grafikonelemzők ugyanolyan megszállottak, mint a rulettjátékosok, akik számítógéppel dolgoznak. Sok kaszinóban játékszindikátusok vannak Az egyik a számokra tesz, míg a másik a számítógépet etet, miközben a harmadik a számításokkal állandóan ide-oda futkos a kettő között. Így dolgoznak órák hosszat (nemrég Deauville-ben figyeltem meg őket). De ne kérdezzék, hogyan végződik az egész! Este még büszkén jönnek-mennek, biztosak szerencséjükben és hiszik, hogy megtalálták a matematikai megoldást Hajnali háromkor már néhány márkáért koldulnak, amivel újra kezdhetik a

tévedhetetlen szisztéma felépítését. 159 Több cigarettatárcám van, aranyból és platinából, amelyeket játékszenvedélytől elvakultak tukmáltak rám, hogy tovább tudjanak játszani. Már több száz órát töltöttem rulett-termekben csak azért, hogy ezt a típust megfigyelhessem; én magam soha egyetlen zsetonnal sem játszom. Ez a különleges izgalom idegen tőlem, még a tőzsdén is, ahol sohasem tanulmányozom az aktuális árfolyamokat. A folyamatos variációk nem érdekelnek. Egy megszállott számára az a legnagyobb szerencsétlenség, ha szisztémájával mindjárt a játék kezdetén nyer, mert ettől még megszállottabb lesz. A régi Bécsben egykor azt mondták: ,,Egy zsidó utolsó 1000 dollárjával az eszét is elveszti." Esetünkben; ez így érvényes: A játékos első 1000 dollárjának megnyerésével elveszti az eszét. Egy barátomat a kaszinó parkjában figyelmeztették, hogy fia a játékteremben rulettezik. ,,Áll vagy ül a

fiú?" - kérdezte Mert ha áll, akkor csak szórványosan játszik, ilyenkor veszthet, de nyerhet is. Ha viszont ül, akkor megszakítás nélkül játszik, és egész biztos, hogy a kaszinót egy fillér nélkül hagyja el. Ahogy ezt száz évvel ezelőtt Monte-Carlóban mondták: ,,Sem a piros, sem a fekete nem nyerhet, csak a fehér!" Ugyanis akkoriban a Blanc (fehér - a ford.) fivéreké volt a játékkaszinó. A rulettjátékos biztosan élvezi, ha nyer. De másik legnagyobb élvezete, ha veszít, mert ennek a típusnak az öröme az izgalom, és nem a pénz. Ezért találhatók a legszenvedélyesebb szerencsejátékosok a milliomosok között, teljesen mindegy, mekkora az összeg, amivel szerencséjüket próbálgatják. Hogy milyen következményei lehetnek a játékszenvedélynek, arra legérdekesebb André Citroen példája, akit más összefüggésben ugyan, de már említettem. A zseniális autókonstruktőrt és iparmágnást különösen tragikus módon ragadta

el a játékszenvedély A húszas években Franciaországban ő volt a sztár André Citroen különféle szórakoztató autós körutazásokat rendezett; az úgynevezett 160 „fekete rali" az afrikai kontinensen, a „sárga rali" Kínán keresztül vezetett. Igen figyelemreméltó ötlete volt, hogy az Eiffel-tornyot gigantikus méretű Citroen felirattal ékesítsék. És éppen a különleges értelemben vett nyilvánosság vált végzetévé Deauville ebben az időben igen elegáns fürdőhely volt, ahol a párizsi felső tízezer találkozott a hétvégeken; a nagyvilági élet központja a kaszinó volt. Citroen tulajdonképpen nem volt kártyajátékos, Deauville-ben mégis baccarát kezdett játszani, azzal a szándékkal, hogy talán itt nyer majd egy keveset, ott veszít - a lényeg, hogy másnap az újságok megírják a pletykarovatban: André Citroen, a híres nagyiparos volt az est különleges fénypontja, és sokat játszott. De rögtön, már az első este

nyert - és megszállottá vált. Minden hétvégéjét a baccarateremben töltötte, és vesztett, csak vesztett. Felesége megpróbálta elérni, hogy kizárják a játékból; de minden kaszinó szabálya a szenvedélyes játékos védelmében úgy szól: csak ő maga kérheti, hogy tagadják meg a belépést tőle. André Citroen azonban egyáltalán nem gondolt arra, hogy óriási összegeket játszik el vállalata vagyonából, és egyre jobban eladósodik bankjánál, az A. Spitzer és Tsa-nál, egész addig, míg a bank főnöke egy napon meglátogatta Deauville-ben, és azt látta, hogy Citroen úr úgy játszik, mint egy őrült. A történet vége: összes hite„ lét zárolták, Citroen a zöld asztalnál vesztette el azt az autógyárat, amit ő épített és vitt sikerre. A játékszenvedély olyan, mint a kábítószer; e szenvedély rabját ugyanúgy képes tönkretenni, mint a morfium vagy a kokain. Sok tőzsdejátékos nem csak a tőzsdén éli ki szenvedélyét.

Egyik jó barátom tökéletes játékos volt: délelőttönként a tőzsdén játszott, délben lóversenyre járt, délután bridzselt, este pedig rulettezett. Természetesen szegényemberként halt meg. A játékosok élvezete a sors kihívása. Ismerek valakit, akinek rengeteg pénze van, de villamosjegyét gyakran nem váltja meg. 161 T Ezzel is játszik: ha megváltom a jegyet és nem jön a kalauz, pechem van; ha jön, akkor szerencsém. Ha nem váltok jegyet és ellenőriz­ nek, az különös szerencsétlenség, ha viszont nem ellenőriznek, akkor megütöttem a főnyereményt. A legintelligensebb emberek is a ruhatárban hagyják intelligenciájukat abban a pillanatban, ahogy egy játékterembe - vagy a tőzsdeterembe - lépnek. Összebarátkoztam egy matematikussal, aki szakterülete tekintélyének számít (Ferenc József császár alatt „csodagyerekként" mutatták be). Amikor egyszer Monte-Carlóban a rulettasztalnál álltunk és néztük a játékosokat,

hirtelen azt mondta: - Nézd csak ott azt a szerencsétlent, André, állandóan a feketére tesz. Hát nem veszi észre, hogy piros szériában vagyunk? A pszichológusok ilyen esetben a játékos tévkövetkeztetéséről beszélnek, amivel megprópálja kikényszeríteni a szerencse statisztikai normáleloszlását. Ahogy Dosztojevszkij mondta A játékos című regényében: ,,Természetes, hogy a rulettben senki sem tesz többet a pirosra, ha a golyó már tízszer a piroson állt meg" A tőzsde résztvevői is gyakran abból indulnak ki, hogy a „balszerencsés sorozatnak" be kell fejeződnie, azaz az árfolyamnak, ha az túl magasnak tűnik számukra, ismét esnie kell. Csakhogy: statisztikai szempontból az elvárás nem jogos, mert az egyes esetekben, a tőzsdén egy meghatározott napot tekintve soha nem lehet előre megmondani, hogy esik vagy emelkedik-e az árfolyam. Itt olykor-olykor bizony igen hosszú fekete vagy piros sorozatok adódnak A TŐZSDE

MEGSZÁLLOTTJA A tőzsde is képes valakit megszállottá tenni; itt ugyanis egész különleges légkör uralkodik. A levegő, amit az ember e hadszíntéren belélegez, kábítószerként hat. Sokakkal találkoztam, aki csak véletlenül került a tőzsdére, de többé nem tudott onnan elszabadulni 162 Ezt az állapotot a legjobban a következő anekdota illusztrálja: az 1989-es tőzsdekrach után New Yorkban a tőzsdeprofik ezrei mentek tönkre, és más - többnyire alacsonyabb rendű - foglalkozás után kellett nézniük. Találkozik két egykori tőzsdei kolléga, az egyik megkérdezi: - Mit csinálsz most? -Fogkeféket adok el egy cég képviseletében. És te? - Egész bizalmasan elárulom neked, én még mindig a tőzsdén dolgozom. De a feleségem úgy hiszi, zongorán játszom egy nyilvánosházban A tőzsde egyik megszállottja a vas- és acéliparban dolgozott, és a koreai háború ideje alatt milliós üzleteket bonyolított le. Azzal dicsekedett, hogy pénzét

szorgalommal és izzadsággal kereste. Mi, tőzsdések, az ő szemében semmittevők, lustálkodók és a gazdaság élősködői voltunk. Tulajdonképpen igaza volt, noha én biztos nem szégyellem magam, hogy sohasem dolgoztam, és mégis kellemes és kényelmes életet élek. Figyelmeztettem barátomat: a koreai háború sem tart örökké, és egy napon majd boldog lesz, ha „jól megérdemelt" pénzét megbízható részvényekbe fektetheti; de mivel ennek gyors bekövetkezése valószínű, jó lenne, ha előtte már megbarátkozna a tőzsdei közlönnyel A következő napon eljött hozzám. Gondolkodott megjegyzésemen, tollat és papírt adott, hogy állítsak össze egy listát olyan értékpapírokról, amit próbaképpen megvehetne Nem gondolt spekulációra, csak egy kicsit szeretett volna megismerkedni az egésszel Első helyre a német Young-kötvényeket írtam fel neki, a francia sorozatból, második helyen pedig a dél-afrikai De-Beer részvényeket, aztán még

néhány amerikai blue chipet. A lista csodálatosan sikerült. A Youngok hamarosan százszorosukra, a De-Beer papírok tízszeresükre emelkedtek, de az összes többi is hasonló viselkedést mutatott. Ahogy a papírok mindjárt az első vétel után ilyen kedvezően alakultak, barátom egyre több és több részvényt vásárolt New 163 Yorkban, Európában, de még Ausztráliában is. Eleinte saját pénzéből vásárolt, egyre többet költött, a végén már hitelre vásárolt Mű­ ködésének csúcspontján elkezdett számolni, és kiderült, hogy tőzsdei adósságai egyik napról a másikra családi költségvetésének ötszörösét teszik ki. Azonkívül arra is rádöbbent, hogy az árfolyamok eshetnek is. A tőzsde egyre feszültebbé vált, az adósság egyre nagyobbá úgy, hogy barátom idegei nem bírták tovább az izgalmakat: a tőzsdei órák alatt (talán éppen a De-Beer részvények esésekor) ideg-összeroppanást kapott, és kórházba

szállították. Családja nagy izgalmak közepette haditanácsot ült. Elhatározták, hogy a teljes tőzsdei készletet leépítik Eladták az összes értékpapírt, így egész vagyona már nem süllyedő részvényekben, hanem finom készpénzben feküdt a bankban. És mi történik? A hosszú hónap alatt, amíg barátom alvókúrának vetette alá magát, a tőzsde összeomlott. Ez volt 1962 tavaszán a legnagyobb árfolyamesés az egész világon. Amikor barátom gyógyultan elhagyta a kórházat, az árfolyamok a legmélyebb ponton álltak. Ö azonban nyugodt volt, és úgy mosolygott, mint egy újszülött. Az alvókúra megmentette vagyonát Ha nem adja el hitelre vásárolt papírjait, tönkrement volna Az én lelkiismeretem is tiszta volt, bár én vezettem be a tőzsdei játék titkaiba. De minden jó, ha jó a vége A dolog azonban nem ilyen egyszerű, ha egyszer elkapja az embert a tőzsdei fertőzés. Ha vannak papírjaink, akkor remegünk, hogy azok eshetnek is; ha

nincs, akkor azért, hogy mi van, ha emelkedés következik be. Meggyógyult barátom is remegett Ahogy az árfolyamok a mélypont után emelkedni kezdtek, ideges lett. Amikor a részvények tovább emelkedtek a magasba, pánikba esett, a hossz itt van karnyújtásnyira, ő pedig nem élvezheti ezt. Hiába figyelmeztettem: újra vásárolni kezdett Ugyan megvetem a tőzsde élősködőit, a játékosokat, akik naponta vesznek és eladnak, de hozzáteszem, hogy nélkülük a tőzsde nem lenne az, ami, tőzsde nélkül pedig nem létezhetne a tőkés 164 1 rendszer. Mert minél több élősködő van játékban, annál nagyobb a forgalom és a likviditás. És minél nagyobb a likviditás, annál nagyobb a garancia az „önmagukat gerjesztő" befektetők számára, hogy részvényeiket a fizetőképes piacon magas forgalom mellett bármikor el tudják adni. Ha egy mondatban akarnám a spekuláció történetét összefoglalni, azt kellene mondanom: a homo ludens megszületett,

játszott, nyert vagy veszített, de soha nem fog kihalni. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy minden tőzsdei depreszszió után, amikor az emberek igazi undort éreznek a részvények és a tőzsde iránt, újra eljön az az idő, amikor a múlt sebei elfelejtőd­ nek, az emberek pedig hagyják magukat a tőzsdére csábítani, ahogy a szúnyogok mennek a fényre. És ha mindezt nem belső kényszerből teszik, akkor a magasan fejlett tőzsdeipar gondoskodik erről, de elsősorban a csalogató pénz. A homo ludenst és a tőzsdések egy speciális esetét azzal az alkoholistával tudnám összehasonlítani, aki egy átivott éjszaka után a következő napon, kijózanodása során elhatározza, hogy soha többé nem vesz kezébe italospoharat. De délután már mégis iszik egy koktélt, aztán még egyet és még egyet, éjfélre pedig ugyanúgy be van rúgva, mint az előző este. Szóval mindenki megszállott és bolond? Talán jól is van így, mert mi lenne a világgal

bolondok nélkül, és főleg, mi lenne a tőzsdével? Honnan lenne a tőzsdének nyeresége bolondok nélkül? 165 T 1 1 r Tizenegyedik előadás AZ OSTOB ÁK HASZN A taJohannes von Thum-Taxis fejedelem, akivel mindig szíyesen által igen lálkozom, és aki ugyan playboy hírében áll, de mindazon értelmes, magasan képzett férfi, ezen túlmenően ragyogó, szórakoztató egyéniség, kimeríthetetlen, néha majdnem rosszindulatú viccekkel, egyszer azt tanácsolta nekem, hogy írjunk közösen egy könyvet az emberi ostobaságról. Biztos több kötetre rúgó téma lenne! Atyai jóbarátom , Albert Hahn professzor is folyton figyelmeztetett, hogy az emberi butaságot nem lehet eléggé túlbecsülni. És sohasem felejtem el egy tőzsdei barátom mondásá t sem, akivel hatvan évvel ezelőtt gyakran találkoztam, és aki már akkoriban nyolcvanéves volt. Minden tőzsdére vonatkozó bölcsességét egyetlen mondatban foglalta össze, amit állandóan mondok én is:

,,Az egész tőzsde azon múlik, hogy több részvény van-e, mint az idióta, vagy több idióta van, mint ahány részvény." Hála Istennek, igen sok ostoba van a tőzsdén. Mi is lenne akkor, ha nem lennének ostobák? Szívesen járok a tőzsdetermekben (mindegy, melyik országban), mert a világon sehol nem jön össze négyzetméterenként annyi olyan ember, aki messze szellemi képességei fölött él. Mindenki, akinek egyszer már sikerült egy 100-ról 110-re emelkedő árfolyam nyeresége t megcsípni, azt képzeli magáról, hogy zseni; és már számolja is jövő évi bevételeit. Szegények, még nem tudják, mekkora pofonokr a számíthatnak. Persze az is fontos, hogy ismerjük és meghallgassuk őket, ahogy elemzik a világ és a gazdaság eseményeit - ahogy egy jó pókerjátékosnak ismernie kell ellenfele gondolatmenetét. Mások butaságából a spekuláns gyakran többet profitálhat, mint saját okosságából 166 És az ostobáktól tanulni is lehet;

leginkább azt, hogy mit nem szabad tenni. Karl Farkas, a bécsi Simpl-kabaré konferansziéja egyik este bejött a színpadra, végignézett a közönségen, és a legnagyo bb komolysággal így szólt: ,,Igazi hülyék!" Erre hatalmas röhögés tört ki. Néha azt kívántam, hogy egyszer én is kimondh assam ugyanezt saját kabarémban, a tőzsdeteremben. Ez a közönség azonban biztos nem nevetne, mert kollégáim túlságosan beképzeltek, és nagyon okosnak tartják magukat. A FŐOKOSOK A tőzsdések mindig meg vannak győződve arról, hogy a határ túlsó oldalán lévő kollégáik nem okosabba k ugyan, de mindenes etre jobban informáltak, mint ők. Ennek illusztrálására szeretnék egy történetet elmesélni a II világháború idejéből Akkoriba n Franciaországban a valuták szűkössége miatt igen szigorú intézkedéseket vezettek be, különös tekintettel a külföldi fizetőeszközökre. A franciáka t arra kötelezté k, hogy külföldi

értékpapírjaikat banki letétben tartsák, állami felügyelet mellett A letétbe helyezendő tételek közé csak jelentékte len részvény eket és gyengélkedő kölcsönk ötvények et nem vettek fel, amelyek külföldön eladhatatlanok voltak, és amelyektől nem lehetett vámi, hogy devizát hoznak. Csak ezek a másodrangú, érdektelen papírok mentesültek ettől a kötelezettségtől Másrészt a devizaellenőrzés ugyanilye n szigorú intézkedé seket vezetett be a külföldi értékpapí rok behozata lára és kivitelére is. Nem lehetett külföldi értékpapírt Párizsba hozni, ha ugyanolyan értékben nem exportált egy másik papírt, hogy a vásárláshoz szükséges devizát előteremtse. 167 Így sikerült, szinte automatikusan megvalósítani a szükséges egyensúlyt. Franciaországban mindig az olajpapírok, de különösen a Royal Dutch volt a közönség kedvence. Ahhoz azonban, hogy ezt a részvényt behozhassák, egy másik külföldi papírt

ugyanilyen összegben ki kellett vinni az országból Bizonyos gyengélkedő japán kötvények nem kerültek fel a hivatalos listára. A francia és japán kormány közötti sikertelen tárgyalások a legcsekélyebb eredményt sem hozták A párizsi tőzsdén kevés ember ismerte ezeket az elfelejtett papírokat, még kevésbé voltak ismertek külföldön. De Svájcban hirtelen előkerültek ezek a japán kölcsön.kötvények, mintha Pandora szelencéjéből vették volna ki őket A meglepett megfigyelők láthatták, ahogy egyre inkább megtelik velük a piac. Senki sem értette, miért Párizsban egyre inkább elterjedt a pletyka, hogy a svájciak lépnek fel vevőként. Valóban, néhány, a nemzetközi arbitrázsra specializálódott bank állandóan vásárolta ezeket, a jól informáltak pedig tudni vélték, hogy mindez azért történik, mert ezeket a papírokat Svájcban ismét eladják. Svájcban ezzel szemben az volt a pletyka, hogy Párizs a vevő; a svájci

arbitrázsbankok megszakítás nélkül vásároltak, a jól informáltak pedig úgy tudták, mindez azért történik, hogy aztán újra eladják őket Párizsban. Erre suttogni kezdtek Párizsban, hogy a svájciak tudnak valamit egy Japánnal való esetleges egyezségről, a svájciak viszont azt hitték, hogy a franciáknak vannak kedvező híreik a Tokióval történő tárgyalásokról. Mindnyájan egyetértettek abban, hogy valami lóg a levegőben. Sok ember hagyta magát sodortatni az árral, mert a nagy tranzakciók miatt az volt a benyomásuk, hogy valami kivételes szabály fog életbe lépni. 168 A kívülállók és a kis ügyletekben utazók nyugtalanok lettek, kémkedtek és figyelték az eseményeket. Az árfolyamok fokozatosan emelkedtek, egészen addig a napig, amíg az emelkedés át nem lépte az ésszerü határokat. De a Távol-Keleten még mindig nem történt semmi, nem tudtak megegyezni. Akkor mi az igazság? Mi volt a titok nyitja? A magyarázat a

következő: Mivel a francia piac Royal Dutch kötvényeket akart venni, az arbitrázsban üzletelők megvették a papírt a svájci tőzsdén, hogy aztán Párizsban eladják Az ügylet teljesen legális volt, azon kifejezett előfeltétel mellett, hogy ki tudják fizetni devizában, amit valami más külföldi papír Párizsból Svájcba történő exportálása révén szereznek meg. Kellett tehát valamilyen értékpapírt találni, ami Párizsban megfelelő mennyisé gben megvehető, Svájcban pedig veszteség nélkül eladható. A „japán papírok" erre a célra kiválóan megfeleltek Franciaországban tetszés szerinti mennyiségben meg lehetett venni, Svájcban pedig láthatóan tetszés szerinti mennyiségben eladni. Miért? Nagyon egyszerű: mert Svájcban más arbitrázsban utazók megvették a japán kötvényeket, többé-kevésbé legális módon Franciaországba küldték őket, és eladták a párizsi tőzsdén. Ellenértékükkel a feketepiacon francia frankban

megszerezték a külföldi devizát, hogy azzal Svájcban kifizethessék vásárlásaikat. Így történt, hogy ugyanazok a papírok Franciaország és Svájc között ideoda utazgattak A nagy arbitrázsbankok Párizsból Zürichbe küldték a ,japánok at", a feketepiac arbitrázsüzletelői ugyanazokat a papírokat ismét visszaküldték Párizsba. Ha a Párizs-Svájc közötti sétaút a törvényes előírások megsértése nélkül történt, akkor a visszaút Svájcból Párizsba biztosan nem az erény útján ment végbe . Logikus módon nem lett volna szabad az árfolyamnak változnia, mert a mérleg mindkét tányérjában ugyanolyan mennyiségű papír állt az eladók és a vevők, rendelkezésére. 169 De azok, akik orrában a sült illata oly csábítóan hatott, és akik a nagy tranzakciókban kedvező jelet véltek felfedezni, pont azok zavarták meg az egyensúlyt. Csak egy kis fonttal több, néhány gramm az egyik serpenyőbe, és már emelkedik is az

árfolyam, vég nélkül. És így ment ez tovább, míg egyik nap egy, a kötvénytulajdonosok és a spekulánsok számára rendkívül kedvezőtlen szabályozásban állapodtak meg Japánnal, ami az árfolyamot körülbelül 50 százalékkal csökkentette, méghozzá az egyezségben megállapított szintig. Jó tanulság volt ez azok számára, akik úgy gondolják, hogy más piacokon működő kollégáik többet tudnak, mint ők! Mert ugye, a szomszéd rétje mindig zöldebb. KÉPZETT TÖKFILKÓK Miért tanul manapság különösen Németországban - sok fiatal gazdaságtant? A megoldás egyszerűnek látszik: szükségük van arra, hogy névjegykártyájukon ott szerepeljen a cím: diplomás közgazdász. A nagyvállalatok és a bankok néhány éve olyan jelölteket vesznek csak fel álláshirdetéseikre, akik bizonyítani tudják, hogy nem analfabéták. A közgazdasági diploma megszerzése a legegyszerűbb, biztosan könnyebb, mint egy mérnöki. Csak néhány könyvet kell

kívülről megtanulni, sok fejtörésre egyébként nincs szükség. Így aztán számtalan diplomás közgazdászt „tenyésztenek". Sajnálom őket, hogy értékes idejükből négy évet elpazarolnak, és állítom, a gazdaságtan csak látszattudomány. Az a kevés, amit ott tanulnak, egyik évről a másikra időszerűtlenné válhat. Nem én vagyok az egyetlen, aki ezt a nézetet képviseli. A párizsi tőzsde második legnagyobb ügynökségénél (400 alkalmazott) 170 az olyan pályázókat, akik közgazdász diplomával rendelkeznek, azonnal félretolják, azzal az indoklással, hogy szemellenzősek, nem gondolkodnak összefüggésekben, és még okoskodóak is. Ahogy már Moliere is megmondta: ,,A tanult ostoba nagyobb ostoba, mint a tudatlan ostoba." Ha tőzsdei kollégákkal társalgok, akármilyen kiváló is legyen, két mondat után észreveszem, hogy közgazdaságtant tanult. Érvei és elemzései fiízőbe vannak kényszerítve, amiből nem tud szabadulni.

És ezért tanult négy vagy öt évet? Ez megint egy anekdotát juttat eszembe. Einstein, amikor megkérték, mondjon pár szót a relativitáselméletről, a következőket válaszolta: ,,Ha egy csodálatos nővel fél órát együtt lehetnék a kastélyomban, az öt percnek tűnne számomra. Ha viszont öt percet kellene egy forró kályhán ülnöm, azt fél órának érezném." Erre az egyik hallgató odasúgta szomszédjának: ,,És ezért kapott Nobeldíjat?" Milyen őszinte és sokatmondó volt Al Smith, New York állam kormányzójának, a híres és igen népszerű államférfinak a vallomása, akit majdnem elnökké is megválasztottak! Egy népgyűlésen valaki odakiabálta neki: ,,Hé, kormányzó úr, melyik egyetemen szerzett diplomát?" ,,Én? A New York-i halpiacon!" Albert Hahn, a gazdaságtan professzora, aki kerek 40 millió dolláros vagyont hagyott maga után, tőzsdei spekulációit röviden, de őszintén így írta le: ,,Nem adok semmit

ostobaságaimra, amiket professzorként hirdetek!" Azon fiatalemberek számára, akik gazdaságtant tanulnak, utána pedig a tőzsdén akarnak dolgozni, a következő tanácsot adom: mindent azonnal és alaposan felejtsenek el, amit az egyetemen tanultak. Az csak teher későbbi munkájuk szempontjából 171 AZ 1os* ÉS ÉN-FEJE ZET AZ EMBERI BUTASÁG TÖRTÉNETÉBŐL Talán a sors kései ajándéka, hogy útjaink több mint negyed évtizedig feltűnően párhuzamosan haladtak. Ugyanis Adolf Theobald, a Capital című folyóirat alapítója a magazin állandó szerkesztőjévé tett - ami addig nekem eszembe sem jutott. Végül is nem csináltam belőle titkot, hogy spekuláns vagyok - inkább büszkén hirdetem. Mint később kiderült, a munka ideális feltételeket teremtett ahhoz hogy a pénzről és a tőzsdéről szellemeskedjek. Ma már én vagyok a szerkesztőség legrégibb bútordarabja. Tőzsdeí tippeket - amit tulajdonképpen hallani akartak tőlem-, önként

soha nem adtam. Mivelhogy igazi tippek nem is léteznek Inkább a kínai közmondással értek egyet: ,,Ha van egy barátod, ajándékozz neki halat. Ha viszont valóban szereted, akkor tanítsd meg halászni." Nem spóroltam viszont a „negatív" tippekkel - figyelmeztetés céljából. Első nagy csatámat a hatvanas években a hírhedt Bemie Comfeld és társa cég IOS-ével vívtam meg - sok ellenkező vélemény - többek között a Capital szerkesztősége - kemény ellenállása dacára. Azt mondták, hogy a német közönség nem kíváncsi figyelmeztetéseimre az egyre erőszakosabbá váló alap-mániáról, és a befektetőket előreláthatóan becsapó csalásról. Információkat várnak arról, hogy hogyan gazdagodhatnak meg, de nem akarnak sötét jóslatokat olvasni arról, hogy minden pénz veszendőbe megy. Pont úgy, mint Erich Kastner esetében: Hol marad a pozitívum? Aztán mégiscsak kitartottam, és a következő hónapokban egész sor cikket

publikáltam e témában. Ahogy az IOS-kaland végződött, az ma már a pénzügyek és az emberi butaság örök történetének egy fejezete. Korábbi IOS-képviselők, akik akkoriban tiltakozó, sőt fenyegető leveleket írtak nekem, miszerint tönkreteszem vállalkozásukat, ma már azt mondják: ,,Kostolany úr, az Ön képe mindig ott lóg íróasztalom felett." Mennyire igazak a szellemes francia, Antoine Rivarol szavai: ,,Ha 24 órával előbb van igaza az embernek a többiekhez képest, akkor 24 óra hosszat bolondnak tartják." Különben majdnem az IOS-nél kötöttem ki én magam is - legalábbis megpróbáltak elcsábítani. Ill Henry Buhl állt az alapítványi felügyelet élén. Pénzmenedzsereket keresett, és meghallgatta ez ügyben szakemberek véleményét. Barátom, Gaston Koblenz, régebben a New York Herald Tribune európai tudósítója hívta fel a figyelmet rám, mondván, ismer egy régi tőzsdei rókát, aki „sokkal öregebb, mint

bármelyikünk", és nagy tapasztalattal rendelkezik. Henry Buhl okvetlenül meg akart ismerkedni velem, de eleinte vonakodtam, mert már tudtam, hogy áll az IOS szénája. Végül kíváncsiságból elfogadtam meghívását egy genfi találkozóra Az Hotel du Rhöne-beli ebéden aztán közölte velem, hogy olyan kereskedőket keres, akik állandóan adnak-vesznek, folyamatosan reagálnak az árfolyam-eltolódásokra, nem csak egy óra múlva, hanem két percen belül is. ,,Teljesítmény" - ez volt a varázsszó Ebből aztán költséges kutatás kerekedett, amit megbízásba adott: csak olyan porfolió-menedzserek lehetnek sikeresek, akik állandóan mozognak, és észreveszik, hol a haszon. Én a következőket tartottam számára megfontolásra érdemesnek: az egyik kereskedő esetleg jó iparágban ténykedik, mint például a számítógépipar, amely akkoriban élte át nagy felemelkedését. Természetes, hogy egy 100-ról 200-ra történő árfolyam-emelkedés

esetén nagy lehetőségei vannak, hogy újíthasson; ami azt jelenti, hogy 100-nál vásárol, 105-nél elad, 110-nél újra beszáll, és így tovább. Akkor ugyan végigcsinálta a 100-tól 200-ig terjedő teljes árfolyammozgást, végeredményként azonban csak 40 pontot, és nem 100-at nyert vele. Az összes többi csak levegő a két végpont között •1os = Investors Overseas Services Ltd. 172 173 A másik kereskedőnek talán pechje volt például annak a légitársaságnak a részvényeivel, amelyek jelenleg visszaesésben vannak, és mondjuk 100-ról 70-re csökkennek. Egyáltalán nem volt esélye arra, hogy „teljesítményt" érjen el, hiszen nem akart kockáztatni, ami ebben az üzletben a havi, sőt heti „sikerkontrolljának" árthatott volna. Tehát a kereskedő várt, az árfolyam 90-re esett, de tovább kellett várnia - és nem mozdult meg. Ez az a különbség, ami az egyes kereskedők sikerességét meghatározza, nem pedig a rövid távú

„teljesítmény", ahogy állítólag a kutatásból kiderült. Henry Buhlt annyira meggyőztem, hogy dacára filozófiájára vonatkozó alapvető kritikámnak, felkínálta, hogy lépjek be az 1OS-ba és azonnal 100 millió dollárral dolgozzam. Arra a kérdésemre, hogyan akarja a cég (amely a németek mintegy 3 milliárd márkányi megtakarított pénzét felügyelte) meggátolni, hogy én ne pont 10000 IBM-részvényt vásároljak, miközben egy másik kolléga (összesen tíz kereskedő lett volna) 10 OOO IBM-részvényt ad el, III. Hemy Buhl válasza rövid, de sokatmondó volt Öt ez egyáltalán nem zavarná. Ha ügyesek vagyunk, mindketten tudunk nyereséget elérni. Különben bérezésem 20 százaléka lenne annak az összegnek, amivel a Dow-Jones-index fölött maradnék Hogy a DowJones egyszer csak lefelé is mozoghat, arról egyáltalán nem volt szó. Amit ebbő 1 a beszélgetésből kihallottam, az elegendő volt nekem. Nem mentem az 1OS-hoz Ehelyett megírtam

első cikkemet e szélhámos vállalkozás ellen. Sajnos, leleplező kampányomhoz akkor már túl késő volt. A hírközlő szervek már évek óta a legszebb színekben festették le a beruházási alap tevékenységét Meg vagyok róla győződve, hogy éppen az alapítók és menedzserek csillogó, luxussal teli életéről szóló színpompás tudósítások járultak hozzá ahhoz, hogy a kisbefektetők ezrei ezeknek a kalandoroknak, illetve királyuknak, Midasznak, alias Bemard Cornfeldnek ajándékozták bizalmukat. A napi sajtó kimerí174 tően és semleges módon számolt be az offshore befektetési alap* eredményeiről. De alapjában véve soha nem támadták az alapot Ez a tény már maga volt a legjobb propaganda: Ha az ember visszaemlékszik a részvényt eladók szélhámoskodó és hazug ígérgetéseire és összeveti azokat a „sikerekkel", akkor csak egy kérdést lehet feltenni: hogy történhetett ez meg? Hogy voltak képesek a németországi felelős

hivatalok ezeket a hazug üzelmeket oly sokáig tétlenül nézni? Hogy lehetett ennek az üzletnek Németországban ilyen hatalmas sikere, eltekintve attól, hogy teljesen szabad volt a reklám. Új trükköt találtak ki, mert ez a fajta alap is befektetési alap, amit valami egzotikus országban jegyeznek be, ahol semmiképp sem kell alávetniük magukat a törvényhozásnak vagy más ellenőr­ ző szerveknek. Ennek következtében vezetőiket aligha lehet bármikor is felelősségre vonni, tehát a „lopáshoz" minden feltétel biztosított! Zsenik voltak-e Cornfeld úr és társai? Biztosan nem. Az egész alap-játék a körülmények kedvező összejátszása révén az ölükbe hullott. Meg vagyok róla győződve, hogy Cornfeld nem volt csaló Csak tapasztalatlan, képzetlen, aki nem tudta, mi is egyáltalán a tőzsde; annak történetéről sem volt halvány fogalma. Tényleg azt hitte, hogy ő találta fel a spanyolviaszt. Arról sem tudott, hogy már a 17.

században, az amszterdami tőzsdén ugyanilyen dolgokkal spekuláltak, mint ma a Wall Streeten. Mivel az árfolyamok már néhány éve egyfolytában emelkedtek, azt az elméletet állították fel, hogy az értékpapírok évente 15 százalékot jövedelmeznek. És ezt az óriási tévedést még a közönséggel is elhitették. Munkatársainak serege úgy tekintett rá, mint egy apostolra. Magánélete, a luxus, ami körülvette, még inkább emelte tekintélyét e fiatalemberek körében. Minden második fiatalember Cornfeld akart Az offshore alapok olyan bankok, illetve pénzintézetek, amelyek székhelyükön területenkívüliséget élveznek, azaz ügyfeleiket nem szabályozza a fogadó ország jogrendje. 175 lenni. A kisemberek pedig azt gondolták, ha Comfeld úr alapjával ekkora vagyonra tudott szert tenni, akkor ők is elérhetik ugyanezt. Arra viszont nem gondoltak, hogy Comfeld luxussal teli életét az ő pénzükből finanszírozza. Hozzá kell tegyem, hogy

egyszer én is éreztem valami irigységfélét a „nagy" Comfeld iránt. A párizsi Grand Palais-beli nagy régiség kiállításon történt, amit igen szívesen látogatok Megcsodáltam a kiállított darabokat, és hirtelen arra gondoltam: Bemie Comfeld mindezt meg tudja venni, amit itt kínálnak, még akkor is, ha egyáltalán nem is ért hozzá; a legmagasabb árak hallatán is csak mosolyogna. Rágni kezdett az irigység De hirtelen zene hangzott fel, egy Brahms-szimfónia, amit nagyon szeretek, amitől azonnal megvigasztalódtam. Ez az enyém - mondtam magamnak - ez biztos nem az övé Váratlan sikere egyrészt a hirtelen megnövekedett megtakarítások, másrészt a hiányos, szinte nem is létező befektetés-felügyeleti infrastruktúra közötti ellentmondással magyarázható. De honnan is származhatott volna ez az infrastruktúra? A német közönség 1930 óta ki volt zárva a nemzetközi tőkeáramlásból. Honnan szerezhetett volna tehát Németország a

befektetési területhez értő, igazi szakembereket? Nem csoda tehát, hogy a német kisbefektető boldognak érezte magát, ha egy úgynevezett „befektetési tanácsadó" kopogtatott az ajtaján. Szívesen látott vendég, akit azonnal a házba invitálnak egy csésze kávéra. Németországon kívül más civilizált országban ilyen mértékű garázdálkodást nem engedtek volna meg, így éltek meg ezek az offshore befektetési és ingatlankezelői alapok a német közönség kifosztásából. Valamennyi ezt a feliratot viselte: ,,Madefor Germany" Az alap-menedzserek a legveszélyesebb és gyakran értéktelen papírokkal zsonglőrködnek - azt hiszem, még ma is. Eljárásuk a következő: alig vettek meg egy részvényt, kis haszonnal rögtön to176 vábbadják, másik értékpapírt vesznek és így tovább; azzal a szándékkal, hogy az alap jövendő vásárlóit csábító sikerekkel csalogassák. De ha ezek a menedzserek szerencsétlen módon rossz

részvényekkel játszanak, akkor veszítenek, Kis nyereség, nagy veszteség Egyetlen nagy tapasztalatú szakember sem képes az ilyen fajta játéknak a végeredményét előre jelezni. Akkor is csak zugspekulánsok maradnak, ha milliárdokkal dolgoznak: ugyanaz az eljárás, ugyanaz a mentalitás. A teljesítményalapok* nem befektetési alapok (abban az értelemben, ahogy azt az európai bankok értik), hanem teljesen közönséges játékszindikátusok. A német megtakarító még azt sem tudja, hogy megtakarított fillérjeivel kíméletlenül és felelőtlenül, gyakran hamis papírokban játszanak. Én magam is spekuláns vagyok, tehát tudom, mit jelent a spekuláció, mekkora kockázatot kell vállalni. Játsszunk a tőzsdén, de a saját pénzünkkel! Ezen túlmenően a 15 százalékos éves nyereség ígérete a hamis tények teljesen rossz visszatükrözése. Az alapmenedzserek átlagosan 25 évesek, és a tőzsde alattomos csapdáiról a leghalványabb fogalmuk sincs. Az

elkövetkező években szereznek ugyan néhány tapasztalatot, de mindez a részvénytulajdonosok számára már túl késő. Az alap-menedzsereknek csak egyetlen tapasztalatuk van, nevezetesen az, hogyan lehet legkönnyebben a jóhiszemű hitelezők rovására élni. Minek évek hosszú során tudást gyűjteni a gazdaságpolitikáról, a pénzről és a tőkepiacról, mikor úgyis csak az Alexandre Dumas által megfogalmazott életelv szerint kell viselkedni, miszerint: ,,Mindig a mások pénze a legjobb üzlet!" Ha akkoriban nekem sikerült volna csak egyetlen befektetőt is rábírni arra, hogy 1OOO márkát alapokba fektessen be, küldetésemet már befejezettnek tekinthettem volna. Miért voltam olyan pesszimista? Egy beruházási alap vezetése három előfeltétel teljesítését • Performance fund (angol): olyan befektetési alap, amely a lehető legnagyobb értéknövekedésre törekszik. 177 várja el: őszinteség, felelősségérzet és tapasztalat. Az

őszinteségről nem akarok már nyilatkozni, mivel én mindenkit addig tartok őszintének, amíg az ellenkezőjét nem bizonyítja. Noha megvan a személyes véleményem erről, tekintettel az alap-menedzserek tisztességére. Mivel azonban nincs betekintésem a könyvekbe, nem tudok szakszerű ítéletet mondani Pesszimista beállítódásom évtizedes tőzsdei és emberismereti tapasztalataimon alapul Ami felelős­ ségérzetüket illeti, arra vonatkozóan gondolkodás nélkül a legkíméletlenebb kritikát gyakorlom. A kisembereket, akiknek a tőzsdé­ ről és a spekulációról fogalmuk sincs, arról győzik meg, hogy évente 15 százalék nyereséget érhetnek el. A tőzsdei filozófiának ez a fajtája érzékcsalódáson alapszik, terjesztése egyenesen bűnözés. Nyerhet az ember a tőzsdén, sokat is nyerhet, esetleg meg is gazdagodhat, de veszthetünk is, sokat veszthetünk, akár tönkre is mehetünk. De sohasem lehetünk biztosak abban, hogy tőzsdei játék

segítségével meghatározott százalékban kifejezett éves bevételt érhetünk el. De az eladók valóban rafináltak és iskolázottak voltak. Egyszer vendégem volt egy, mert meg akartam ismerni üzleti stratégiájukat. Egyik barátom adta tovább a címemet azzal az utalással, hogy itt van valaki, aki nem üzletember, hanem zenész és író, igen jómódú ember, aki jó lenne az IOS-nak (ma már ez nem menne, túl ismert vagyok a hírközlő eszközök által). Végighallgattam a szónoklatot, és azt kell mondjam, valóban fantasztikus volt, ahogy étvágyat csinált nekem az 1OS-koncepcióra! Már majdnem meggyőzött! A tapasztalat témájával kapcsolatban a következőket szeretném leszögezni: az alap-menedzserek maguk is hittek az évi 15 százalékos növekedésben és abban a módban, ahogy ezt a tőzsdén meg akarták kijátszani; de ez bizonyítja legjobban tapasztalatlanságukat. És mivel tapasztalatlanok voltak, ezért felelőtlenek is. Nem sejtették, milyen

csapdákkal találják szembe magukat a tőzsdén 178 Megkísérelték, hogy fiaskóikat a tőzsde nyakába varrják, mondván, nem ők a felelősek azért, hogy az árfolyamok estek. Ez alapvetően hamis Először is a Dow-Jones-index 1972 januárjában nem sokkal állt alacsonyabban, mint történelmileg legmagasabb értéke. Ha az alap-menedzserek a kisemberek megtakarított fillérjein akkor első osztályú értékpapírokat vettek volna, egyáltalán nem keletkezett volna veszteség, a kötvénytulajdonosok még nyereséget is elérhettek volna. Ök viszont egy csomó értéktelen és ingatag papírt vásároltak, a megszerzett részvényeket, az úgynevezett „letter stock"-okat (ezek olyan részvények, amelyekből csak kis mennyiséget jegyeznek hivatalosan, nagyobb részük zárolt marad) hazug módon magas áron állították mérlegeikbe. Azonkívül azért is felelősek, hogy a kisembereket belecsábították ezekbe a vad tőzsdei spekulációkba, noha előtte

mindegyik takarékbetétjével, jelzáloglevelével stb. szerény, de biztos bevétellel rendelkezett A kisbefektetők százaitól kaptam levelet, akik arról panaszkodtak, hogy az alap miatt ma tragikus anyagi helyzetbe kerültek. Milyen tanulságot vonhatok le az alap történetéből? Mindenki, még a kistőkések számára is - akiknek elegendő pénzeszköz áll rendelkezésükre ahhoz, hogy kiépíthessenek egy kis értékpapírtartalékot, ami viszonylag széles választékon nyugszik - a szakemberek által kiválasztott értékpapírok (részvények, váltókölcsönök stb.) maradnak a jó befektetések Azoknak a kis összeget megtakarítóknak, akiknek lehetőségei nem elegendőek a befektetések variálásához, a beruházási alapok - de kizárólag olyanok, amelyeket európai intézmények ellenőriznek - a lehetséges megoldás. És mi van Bemie Comfelddel és társaival? Még ma is luxusmódon élnek, Comfeld úr hollywoodi interjúiban azzal büszkélkedik, hogy

magánvagyonát még mindig 40 és 50 millió dollár közöttire értékeli. És mindezt a kisemberek költségére Meglepő már csak az marad, hogy a mai napig áldozatai közül senkivel sem került öszszetűzésbe. Ezen urak szégyentelenségét és a kisemberek ostobaságát valóban nem lehet túlértékelni 179 Tizenkettedik előadás EGYIK TŐZSDE SEM HASONLÍT A MÁSIKRA Amikor az európai tőzsdék bezárják kapuikat, New York akkor ébred. Néhány órával később Chicago, aztán San Francisco, és abban az órában, amikor Amerikában este lesz, a W all Street elcsendesedik, a világ másik végén a tokiói tőzsde fogadja az embertömeget, amely naponta elárasztja Hongkongot Szingapúr, Sidney, Tajvan, aztán Bombay követi, majd korán reggel Tel-Aviv és Athén veszi át a műszakot; őt követi Milánó, Madrid és egyidejűleg Frankfurt, Párizs és London. Néhány órával később ismét a Wall Streeten a sor; így zárul le a 24 órás kör. Ma a

legfiatalabb születésű tőzsdével, a budapestivel fogom kezdeni. Megszületése alkalmából (1990) tartottam egy előadást magyar nyelven, melynek során a szakemberek megbízásából arról próbáltam meggyőzni a fiatal szakembereket, hogy a tőzsde nélkülözhetetlen a gazdasági fejlődés szempontjából. Salvador Dali állította, hogy Perpignan pályaudvara a világ köldöke. Ilyen messzire én nem akarok menni, és nem állítom, hogy a budapesti tőzsde a pénzügyi világ köldöke. Noha rejtőzik azért benne valami parányi igazság. Értékpapír- és gabonatőzsde található egymás mellett, ugyanabban a jugend stílusú épületben A gabonatőzsde és az ehhez kapcsolódó határidős kereskedelem 1914 előtt Európában a legjelentősebbek közé tartozott, a császári és királyi monarchia magtárának számított. Egész Magyarország gabonában spekulált, elsősorban zabbal - ami a hadsereg számára oly fontos volt, mint ma a benzin. 1949-ben mindkét

tőzsdét bezárták, az utolsó napot én magam is átéltem. 181 Negyvenévi téli álom után, az új fejleményeknek köszönhetően, 1988-ban ismét életre keltették az értékpapírpiacot - mint mikrotőzsdét. Nos, 1990 óta minibörzévé alakult át, ugyan csak 60 részvénnyel, 400 kötvénnyel, 35 banki résztvevővel és ügynökkel, akik egy patkó alakú asztalnál ülnek, és 10-12 óra között minden kínálatot és keresletet hangos szóval hirdetnek ki. Ugyan minitőzsde, méghozzá mini tranzakciókkal, de mégis tőzsde - egy olyan országban, ahol 1990-ig a Közgazdasági Egyetemet is Karl Marxnak nevezték. Nagy lehetőség a mikro- vagy minikapitalizmus számára Magyarországon, azzal a nagy reménységgel, hogy egyszer a kis halból is lesz nagy hal. Amikor sok évvel ezelőtt beutaztam a Szovjetuniót, szerettem volna tiszteletemet tenni az „elhalt" híres moszkvai és szentpétervári tőzsdék előtt (akkoriban még nem sejtettem, hogy még

kiderülhet: az egész csak puszta tetszhalál, ha évtizedekig tartó is). Moszkvában egyetlen ember sem tudta megmondani, hol található az egykori tőzsde; a legtöbben még a fogalommal sem tudtak mit kezdeni. Végül találkoztam egy idős úrral, aki elvezetett a tiszteletreméltó épülethez, amely a GUM áruház raktáraként szolgált Leningrádban már a régi metszetekről tudtam, hol található a tőzsde: a Névánál, az Auróra cirkáló kikötőjével szemben. Ma a tengerészeti múzeum kapott benne helyet. Mindkettőről van fényképem Négy évvel ezelőtt, a vesztfáliai Münsterben, a Wilhelm Egyetemen tartott előadásom után odalép hozzám két moszkvai profeszszor és azt mondják: ,,Még meg fogja érni, hogy meghívjuk a moszkvai egyetemre, előadást tartani a tőzsdéről." Örülni fogok neki, csakúgy, mint annak, ha részt vehetek- a szentpétervári és moszkvai tőzsdék újranyitásán. Budapest után, mint a nap, induljunk el nyugati

irányba. A következő állomást Bécsnek hívják: ma egy bájos kis tőzsde, de nagy hagyományokkal még abból az időből, amikor a város a császári és királyi monarchia központja volt. Ugyan ma már nem az, de három182 négy évvel ezelőtt a legsikeresebb tőzsdék közé nőtte fel magát, ahol százalékban számolva a legnagyobb nyereséget lehetett elérni - természetesen viszonylag kis forgalom mellett. Nem is ok nélkül büszke ma a „teljesítményére". Béccsel ellentétben a zürichi tőzsde fordított arányban áll az ország nagyságával. Nagy forgalom, nagy zaj, nagy spekulánsok nemzetközi megfigyelőkkel a világ minden részéből. A svájciaknak nincs szükségük arra, hogy Amerikára figyeljenek. Ha az európaiakat a Wall Street előző esti eseményei egyik vagy másik irányba befolyásolják, akkor a New York-i tőzsde nyitásának kivárása nélkül azonnal tudnak a zürichi tőzsdén amerikai papírokkal keres kedni. Ugyanebben az

időben Milánóban is élénk a kereskedelem. Ez egy játékterem, kockázatot vállaló résztvevőkkel, ahol a látogatógalérián a nők is átéléssel figyelik az eseményeket. Mellette Velence: minitőzsde a világ legszebb sugárútján - a Canale Grande-n A San Moise templom mellett nyugszanak John Law, a történelem legnagyobb spekulánsának földi maradványai, aki azonban szegény koldusként halt meg. Ha Velencén megyek keresztül, sohasem mulasztom el, hogy egy kis virágcsokrot vigyek a sírjára. Aztán Róma: emeltetett 1821-ben, a vatikáni kormány utasítására. Ami a Délt illeti, nem szabad elfeledkezni Madridról és Lisszabonról sem. Madridnak van a legszebb tőzsdeterme, különösen elegáns ügynökökkel A közönség ingyen mehet a galériára, de már nem éri meg. Sajnos, a szó szoros értelmében egyre csendesebb lesz itt minden, mert az ügynökök egyre inkább saját irodáikban, számítógép segítségével bonyolítják le üzleteiket.

Különben érdekes, hogy Franco képe még mindig ott függ a tőzsde egyik üléstermében Noha a spanyol tőzsde ma még viszonylag jelentéktelen, de ragyogó jövőt jósolnak neki. Barcelonának az az előnye, hogy 50 peseta ellenében bárki akár még a kereskedők közé is bemehet. Lisszabon mindig is létezett 183 de egy nagy eufória után - amit Rióból importáltak -, tetszhalált halt Spinoza alatt, amikor nemcsak hogy minden vállalatot államosítottak, de szigorúan zároltak minden részvénytulajdont is. Egy látogatás során magam is megfigyelhettem, hogy három tranzakciót bonyolítottak le egyetlen napon (azt is állampapírokban), kevesebbet, mint a folyóval szembeni bolhapiacon. Hamar megtaláltam erre a magyarázatot, amikor elolvastam annak a három utcának a nevét, ami a várost a tőzsdével összekötötte: Ezüst utca, Arany utca és Rongyszedő utcája. Számomra egyértelmű volt: a közönség az első két utcán jön a tőzsdére, de a

harmadikon hagyja azt el. Nos, a világtőzsdék eufóriájával és Portugália belépésével az Európai Közösségbe a tetszhalott ismét életre kelt. Hosszabb elő­ adássorozatot tartottam itt egyetemisták és spekulánsok számára, és megpróbáltam kicsit beavatni őket a spekuláció titkaiba. Frankfurt és az összes többi német tőzsde párhuzamosan műkö­ dik. Frankfurt - egykor a Rothschildok hűbérbirtoka Azóta jócskán megváltozott. Még ma is mesélik az anekdotát, amelyben megkérdezték a furthi csodarabbit, hogyan kell viselkedni az elkövetkezendő évben A válasz gyors volt, de kétértelmű: ,,vásárolni nem eladni" - így, vessző nélkül! Ettől még a legokosabb sem lett ravaszabb. Düsseldorf késői tőzsde, német szokás szerint szigorúan szervezett. Berlin, egykor hatalmas határidős piaccal, opciókkal és minden fortéllyal (ahogy ez most Frankfurtban újra elindult), ma azonban még csak Frankfurt és Düsseldorf vidéki

fióküzlete. A legutóbbi eseményeknek köszönhetően ismét lehet belőle világszerte jelentős tőzsde. München: a bejáratnál „spekuláció" feliratú bronztábla kendő­ zetlenül elárulja nekünk, mi játszódik le az épületben. Az egykori NDK területén az első tőzsde Lipcsében lehet. Északra fordulva Brüsszel és Amszterdam tőzsdéivel találkozunk, az előbbi a legnagyobb női ügyfélforgalommal, ennek követ184 keztében meglehetősen hisztérikus. Az utóbbi múltjára büszke, mert ez volt az első mai értelemben vett korszerű tőzsde. Már a 17 században pontosan úgy működött, mint a mai tőzsdék a számítógépesítés előtt. Még északabbra Koppenhága fekszik: egy régi királyi palotáb~ helyezkedik el a világ legbarátságosabb tőzsdéje. Egy külföldi tőzsdés látogatása mindig kedvező alkalom a megannyi kulináris élvezetre. Oslo: ,,Ide minden tisztességtudó ember beléphet" - írja elő egy paragrafus. Már csak

abban kell megegyezni, milyen is a tisztességtudó ember Stockholm: a leghalkabb tőzsde - a légy zümmögését is meg lehetne hallani - északi egykedvűséggel vegyítve. Már 1932-ben felkerestem ezt a tőzsdetermet, és már akkoriban elektromos berendezésekkel jelezték a jegyzéseket; nincs „adok , veszek "; csak egy gomb megnyomásár a van szükség, hogy a kínálatot vagy a keresletet, a papír minőségét és árfolyamát jelezzék, a többit elintézi a számítógép. De hogy is felejthetném ki Párizst, ahol jómagam felnőttem? A legszenvedélyesebbet és az ötletek iránt legnyitottabbat! Néhány évvel ezelőtt még itt képviseltette magát a legnépesebb közönség: 5000 és 10000 ember között - ahogy a nap szenzációja megkívánta. Ma már sajnos csend van Párizsban Csak mi, pár százan találkozunk ott, de csak azért, hogy anekdotákat meséljünk egymásnak A párizsi tőzsde mostanáig gyakran volt a szindikátusok csatatere. Nagy

árfolyam-ingadozások is előfordultak - az államosításnak és az azt követő privatizációnak köszönhetően. London: hagyományaival és etikettjével minden tőzsdék legarisztokratikusabbja és legnemzetközibbje. De horribile dictu: nem sokkal ezelőtt a nagy, szép tőzsdeteremben nem tudtam 20 embert összeszámolni - ez már a számítógépek átka! És ezeknek a számítógépeknek köszönhetően az „aranyfiúk" munkaadóik milliárd185 jaival zsonglőrködnek. Az 1987-es összeomlás után 60000-et elbocsátottak közülük, irtózatos veszteséget hagyva maguk után A spekuláció ugyanolyan aktív az árutőzsdén, a nemesfémektöl a borsig. Van itt egy egész különleges piac: az arannyal és ezüsttel történő kereskedés. A Rothschild bankház egyik irodájában mindennap 10 óra 30 perckor összeül az öt „bullion broker", a nemesfémek vezető alkuszai Nem azért, hogy közösen megigyanak egy teát, hanem hogy az arany és az ezüst

árfolyamát megállapítsák. Noha a kereskedés ilyen módjára Chicago erős konkurencia, könyveikben a világ összes megbízása megtalálható. Nem is olyan régen még Moszkva is őket vette igénybe, hogy képviseljék öt, mivel már régóta eladóként lép fel ezen a piacon. Ha az ülés néhány perc múlva minden forgatag és tolongás nélkül befejeződik, az árfolyamokat a világ minden szögletébe megtáviratozzák, ami ott nagy lármát tud okozni. Európa után teszek egy „kis" ugrást Dél-Amerika néhány tözsdéjére. Buenos Aires: nagy kaszinó, hangos és visszataszító. Itt a zavarosban halásznak és mindent meg is tesznek azért, hogy a víz zavaros maradjon A tőzsdét igen erősen befolyásolják a belpolitikai események, amelyek néha 1 és 100 közötti árfolyam-ingadozásokat okoznak. Lima: a l~gkisebb tőzsde, ahol egy látogatásom során három személyt számoltam össze: az elnököt, aki elnökölt, az árfolyam. ügynököt, aki

jegyzetelt és egy résztvevőt, aki minden alkalommal csóválta fejét, amikor az árfolyamot bejegyezték. Caracas: a tőzsde a 19. században keletkezett itt, egy fa árnyékában történt összejövetelekkel; ma már egy igen modern, magas házzá dolgozta fel magát. Rio de Janeiro: olykor-olykor voltak ragyogó napjai, amelyek még Lisszabont is megfertőzték. A „szenyorok" gyakran ingatlan- 186 spekulációkba is bocsátkoznak, de hosszú távú befektetésekkel is kereskednek, a vágtató inflációnak köszönhetően. Montevideo csak nevet, amikor más dél-amerikaiak összeszorítják fogukat. Az ügyletek - különösen a devizásak - virágzanak, ha Dél-Amerikában különben mindenhol zűrzavar uralkodik; és visszaesőben vannak, ha máshol ismét helyreáll a nyugalom. Bizonyos értelemben e kontinens Svájca Most akkor landoljunk a Wall Streeten, amiről már számtalan könyv, cikk és értekezés jelent meg. Így számomra nem sok újdonság marad Amerika

szíve a Wall Street pulzusa szerint ver Ez a nagy pénzemberek eldorádója, a hősi időktől kezdve máig. De lelkiismeretes állami hivatalnokok felügyelik a történéseket, így védik az oly gyakran rászedett közönséget. Sajnos ez nem mindig sikerül nekik; a csoportérdekek túl erősek, és sok fontos, kívánatos intézkedést képesek meggátolni. A modern technika egész Amerikában a közönség rendelkezésére áll. Az árfolyarnközlö szalagja egyidejűleg fut a jegyzésekkel, úgyhogy a Csendes-óceán partján az alkuszoknak már reggel hatkor irodáikban kell lenniük. Kemény foglalkozás! Indiana, vagy New Mexico legkisebb városából is képesek a játékosok ugyanabban a percben a New York-i tranzakciókban részt venni, talán még jobban is, mintha közvetlenül vennének részt az eseményekben. A ticker ritmusa adja meg a beavatkozások nagyságrendjét. Ha lassabban fut, az azt jelenti, hogy kicsi a forgalom Ha a szalag gyorsan fut ki a gépből, hogy

a tranzakciókkal még csak lépést sem tud tartani, akkor a W all Streeten nagy dolgok történnek. Hogy élénkülésröl vagy pánikról van-e szó, az már a ticker hangjából felismerhető Chicago, a gabonatözsdék királynője, a „kereskedelem hajója" diktálja napi kenyerünk árát. De ma már ennél sokkal többet jelent: nem csak azért, mert ennek így kell lenni, ezt a tolongást, ide-oda hadonászást, és az egészet, úgy, ahogy van, látni kell, de Chicago a 187 legnagyobb rulettjáték is kamatokban, valutákban és indexspekulációban. Minimális befektetéssel milliókat lehet itt meg- és eljátszani Ehhez az őrült rulettjátékhoz képest az értékpapírtőzsde csak egy kis ultiparti. Mindig felszólalok ellene, de mi az én szavam a sivatagban! Két órával később San Francisco következik, ahol a napi híreket kiértékelve lehet üzleteket kötni, amelyek az időeltolódásnak köszönhetően csak „lapzárta" után érkeznek New

Yorkba. Átúszva a nagy vízen: Tokió a világ legélénkebb tőzsdéje, a japánok napi életének vonzási központja. Annyi pénzük van, hogy azt sem tudják, mit kezdjenek vele. Így aztán megvesznek az egész világon mindent, ,,what money can buy" (ami csak pénzért megvehető). De miért nem veszik akkor saját részvényeiket, ha már a világon mindent túlfizettek? Az egész város csak a tőzsdéről beszél; a japán kiadók bestsellerjei a spekulációról szóló könyvek. A kormányzat is nagy szerepet játszik a tendencia alakulásában; csak egy utasítás szükséges „onnan", hogy vegyenek vagy adjanak el, és az irányzat máris megszilárdult. A közönség mentalitása egészen más, az európai ember számára szinte érthetetlen. Menjünk tovább, Hongkongba: a tőzsde egy Bábel tornya; az angoltól a kínaiig, a franciától a magyarig, a zsidótól az oroszig minden nyelv megtalálható; ez Sanghaj utódja, a kérdés csak az, hogy meddig?

Sidney: angol tradíciók, amerikai gazdasági koncepció, a fősze­ replők európaiak. Magyar menekültek alapították Így aztán ez nem is az iskolás gyerekek és szívbetegek piaca. Részvényeket könnyű vásárolni, de gyakran sokkal nehezebb tőlük ismét megszabadulni. Johannesburg ezzel szemben angol stílusban szervezett, még a számítógépkorszak előtti londoni Stock Exchange mintájára. A politikai komplikációk ellenére igen komoly piac, ahol az aranybányák papírjait nagystílűen árulják 188 Bombay is angol módra szervezte tőzsdéjét: erős oxfo~di a~centussal beszélő párszik a főszereplők. A tömeg, amely itt meg nagyobb, mint Európában, az aranypiacon köt üzleteket, amely a fekete behozatal segítségével szerez utánpótlást. Mindennel spekulálnak: pamuttal, jutával, néha még whiskyvel is; speciális fogadóirodák arra is kötnek fogadást, mennyire lesz kedvező a DowJones záróárfolyam a a Wall Streeten Itt a kisemberek

próbálgatják szerencséjüket. Ha innen Nyugatra utazunk, Tel-Avivba érkezünk. Lehet, hogy paradox módon hangzik, de itt nehéz megtalálni a tőzsd~t. Néhány évvel ezelőtt az a pár ember, akit erről megkérdeztem, meg azt sem tudta hogy ilyen egyáltalán létezik. De a gyerekekből azóta felnőttek lettek Évekkel ezelőtt, az izraeli-egyiptomi háború idején a tőzsde résztvevői a légópincébe menekültek a bombariadó alatt, de amint elmúlt a veszély szaladtak ismét vissza, és a tőzsde olyan élénken működött tovább, mintha mi sem történt volna. Isztambul tőzsdéjét a kaviár-raktárházban, a Boszporusz partján helyezték el; a közönség színesen kevert: görögök, szírek, örmények, zsidók, az egész világ, csak törökök nem. És most mielőtt lejár a 24 óra, Athénba érkezünk, egy modem, 1901-ben aiapított tőzsdére. Két lépés távolságra Szókratész fájától, ahol a pénzváltók utódai már régóta zsakettben és

cilinderben jönnek össze. Az összes említett tőzsde egyre nagyobb mértékben hasonlít a közlekedőedényekhez, egymástól egyre inkább függővé válnak. Ha valahol a világon megnyomnak egy gombot, 5000 km-nyire onnan is érezni lehet a hatását. Ez a tőzsde , egy hatalmas birodalom, amelyben, mint V. Károly császáréban, sohasem megy le a nap 189 Záróvizsga AZ ÉN HÁROM KARRIEREM Hamarosan 85 éves leszek. Így hát sok időm van még, amíg megöregszem. De mindenesetre ismét jó alkalom arra, hogy mérleget készítsek Milyen az egyenleg? Meg lehetek elégedve? Igen is, meg nem is. Nem, mert az idő túl gyorsan múlik. Igen, mert csak egy dologra törekedtem, nevezetesen, hogy anyagi és intellektuális függetlenséget érhessek el. Ez sikerült, és élvezni is tudom Ez így jó, így van rendjén: senkinek sem vagyok se ura, se szolgája. Ez az én sikerem Szüleim jómódú nagypolgárok voltak: apám okos, tekintélyes vállalkozó Budapesten,

anyám - igen muzikális - igazi széplélek, akinek festészethez és íráshoz való tehetsége nem juthatott érvényre, mert egész életét négy gyermeke nevelésére áldozta. Ahogy Goethe mondja: ,,Apámtól kaptam jellemem, hogy komolyan vegyem életem, anyácskámtól kedvet a mesére, és vidám természetem." A II. világháború után természetesen minden vagyonunkat elvesztettük De hála iskolázottságomnak, amit szüleimnek köszönhetek, legvégső öregségükig királyi ellátást tudtam nekik biztosítani Svájcban Filozófiát és művészettörténetet hallgattam a budapesti egyetemen. A zenetudományhoz már nem jutottam hozzá, mert egy ejtő­ ernyő segítségével a párizsi tőzsdén kötöttem ki, és ott is ragadtam. Később a pénzügyi világ dzsungelében, New Yorkban, Párizsban, Londonban és Zürichben tanultam. Ma tíz városban is otthon érzem magam, négy nyelvet beszélek: magyarul a Jóistennel, franciául a barátaimmal, angolul a

bankárokkal, németül a hallgatóimmal és mind a négy nyelven a hölgyekkel. 191 Harmincöt évesen már- első karrierem úgyszólván befejeződött tőkém jövedelméből nyugdíjba mehettem volna. De elfoglaltság és gondok nélkül 50 éves koromra neurotikus lettem volna, esetleg depresszió is gyötörne. E krízis bő 1 fogant második karrierem, pénzügyekkel foglalkozó újságíróként és könyvek írójaként - egy pszichológia-professzornak köszönhetően. A híres, Zürichben tanító és praktizáló Leopold Szonditól kértem tanácsot Ö alávetett a még ma is mindenhol használatos Szondi-tesztnek: 48 fényképet kellett kiválasztanom, szimpátia és antipátia alapján rendeznem; Szondi újra összekeverte a kártyákat, én pedig többször megismételtem a gyakorlatot. Akkor számolni és kalkulálni kezdett, végül közvetlenül megkérdezte tőlem: ,,Ki volt szadista az Ön családjában? Ne ijedjen meg, ezzel olyan valakire gondolok, aki

különösen nagy energiával rendelkezett, és könnyen robbant" - Természetesen az apám - válaszoltam spontán -, szörnyű módon indulatos tudott lenni. Anyám különösen gyengéd volt - Akkor Ön az apja természetét örökölte. Igen sok energiát szívott magába, amely szeretne kitörni, csak nem talál kiutat Vannak néha dührohamai? - Be kellett vallanom, hogy igen. - Na látja. És mivel civilizált ember, természete harcol a felhalmozódott energia kitörése ellen, így lelki konfliktus lép fel Ha Ön egy primitív ember lenne, azt tanácsolnám: vágjon fát, hajlítson vasat, törjön követ! Ha a megfelelő korban lenne, azt ajánlanám: tanuljon sebészetet, ott vághatna. Így azonban azt tanácsolom: Írjon! Mi érdekli a legjobban? - Két legnagyobb szenvedélyem a zene és a tőzsde - volt a kézenfekvő válasz. -Akkor írjon ezekről. Köszönetet mondtam neki, és megígértem, megpróbálkozom az ajánlott terápiával; és még emlékszem arra,

mennyire szégyelltem magam, amikor a világhírű professzor órák hosszat tartó konzultáció után átnyújtotta számláját: ötven frankról. 192 Így lettem a profi tőzsdésen kívül (ami nem köt le energiát) pénzügyi szakíró. Mert ugyan nagy melomániákus vagyok (szép kifejezés a „zenei megszállott" helyett), de nem elég iskolázott ahhoz, hogy a zenét hivatásommá tegyem. Első könyvemet, amit franciául írtam, hét nyelvre fordították le, és 1960-ban az Henry Goverts kiadónál „Ilyen a tőzsde" címmel jelent meg. Kis idővel később kezdtem szerkesztőként dolgozni a Capitalnál. Azóta nem ismerem a depressziót. Voltaire ugyan azt mondta: ,,Könnyebb a pénzről írni, mint pénzt csinálni." Nálam azonban fordítva volt Először pénzt kellett csinálnom, hogy aztán írhassak róla. Amikor - most már 30 éve - megjelent az „Ilyen a tőzsde" című könyvem, a pozitív fogadtatás mellett volt egy recenzió a zürichi

Weltwocheban, amely az „Egy szélhámos vallomásai" (az „egy spekuláns vallomásai" helyett) címet viselte. Itt nyilvánvalóan öszszetévesztettek Felix Krull-lal Nővérem, aki Zürichben élt, fel volt háborodva, hogy kisebbik öccsét szélhámosnak nevezték. Barátaim azt tanácsolták, hogy bíróság előtt védekezzek, de én nem gondoltam erre Csodálatos mondtam magamnak: sokkal szívesebben olvassák egy „szélhámos" vallomásait, mint valamilyen pénzügyi szakértő száraz értekezését A könyv nagy siker lett És a tekintélyes bécsi közgazdasági magazinban, a Trendben néhány évvel ezelőtt nagy cikk jelent meg rólam, amelyben ismét felmerült ez az ominózus szó. Megkérdeztek néhány tőzsdést, mi rólam a véleményük, és barátom, Gróf Ambrózy, a magyar arisztokrata, aki nyugdíjazásáig egy német bankház vezető tisztviselője volt - ma orchideatenyésztő -, a következőképpen nyilatkozott: ,,André Kostolányt,

akit különben igen nagyra tartok, szélhámosnak tekintem." Bizonyíték: állítólag egyszer meghívtam vacsorára, és utána kifizettettem vele a kávét. Természetesen ez ízetlen vicc volt a részéről, de a folyóirat örömmel vette komolyan nyilatkozatát. És mi történt? Éppen ennek 193 a cikknek köszönhetően Bécsből különösen sokan jelentkeztek ultőzsdei szemináriumomra. Az emberek ugyanis szívesen megtan nák, hogyan lehetnek szélhámosok. Jó reklám volt A tőzsdeszemináriumokkal - amelyeket 16 éve együtt rendezünk barátommal és üzlettársammal, Gottfried Hellerrel - kezdő­ dött harmadik karrierem, mint „tőzsdeprofesszoré". Akkoriban már szívesen hallgatott vendégelőadó voltam bankoknál és egyetemeken, de mivel soha nem ajánlottak fel hivatalos és állandó tanszéket, hát megalapítottam - ha nem is az egyetemen, de a kávéházi asztalnál legalább - saját szemináriumomat a tőzsdei tudományokról és

előrejelzésekről. Így tudtam kielégíteni saját katedra iránt érzett vágyamat, ahonnan - újságírói tevékenységemet kiegészítendő - át tudom adni tudásomat és tapasztalataimat az új generációnak. Ami 1974-ben eredetileg mint kísérlet kezdődött, 30 résztvevővel (és azzal a hátsó gondolattal, hogy ügyfeleket nyerünk meg a Gottfried Heller által működtetett egyéni értékpapír-felügyelet számára), hamarosan a „profitmaking enterprise" elve alapján (vagyis, hogy ami olcsó, annak értéke sincs), tízszeres túljelentkezést mutatott. Időközben messze 30 OOO fölött van már hallgatóim és hallgafillérrel tónőim száma, akik részt vettek szemináriumaimon, a pár eladta rendelkező egyetemistától a multimilliomosig, aki éppen vállalatát és szerette volna tudni, mihez kezdhet pénzével, a bordélytulajdonostól a püspöki felügyelőig. Néhányan még ma is többször eljönnek; fel kell tételezzem, hogy vannak olyan

rajongók, akik egy kicsit „Kostolany-", de mindenesetre „tőzsdemegszállottak". Számomra sosem velt unalmas, ellenkezőleg, a szemináriumi hétvégék óriási kávéházak, és mindig „jó hecc" (ezt nem szabad túl hangosan mondanom). A politikai és gazdasági helyzet, amit elemzek, állandóan változik, és a repertoárom nem kicsi Alfred Biolek, akinek újságírói képességeit nagyra értékelem, egy talkshow-sorozat végén, amin együtt szerepeltünk, csodálkozva mondta nekem: „Minden este ugyanazokat a kérdéseket teszem fel Önnek, de válaszai sohasem hangzanak egyformán." ügyTőzsdei tippeket sohasem adok. A tippek a bankokra és az nökökre tartoznak, akik papírokat akarnak eladni vagy jutalékot kasszírozni; ezt állandóan hangsúlyozom. De meg vagyok róla elegyőződve, hogy hallgatóim nálam megtanulnak gondolkodni, mezni, kitartani és kevésbé remegni. Hogy ők is sikeresek, azt azokból a köszönőlevelekből tudom,

amelyeket nekem írnak. Általánosan elterjedt rólam az is, hogy nagy „kávéházi amatőr" vagyok - nem csoda, hisz a kávéház a tőzsdések ideális találkozóhelye, információk kicserélése céljából. Sok kávéházi törzsasztalom volt a világ sok városában: Párizsban természetesen - máig is-, New Yorkban, Cannes-ban, Hamburgban és Frakfurtban is, vagy Düsseldorfban, egy nagy bank vendégszerető előcsarnokában. Münchenben még szabályos „Kosto-törzsasztal" is van, a Bayerische Hof pincéjében, amelyet régi barátom és hallgatóm, Peter Rieger alapított. Noha ő állami tisztviselő, szabad óráiban azonban ötletekkel tőzsdespekulációval is foglalkozik - nagy szenvedéllyel, és eredetiséggel. Peter Riegemek már ugyancsak vannak hallgatói, akik szintén nem tőzsdei profik - ami nem azt jelenti, hogy kevesebbet tudnának a spekulációról, mint az ügynökök és a kereskedők. Ellenkezőleg! Svájcban például a két legjártasabb

tőzsdei bennfentes foglalkozása szerint optikus és gravírozó, a másik pedig évekig pincérként dolgozott egy ismert svájci vendéglőláncnál; én is köszönhetek nekik néhány értékes ötletet. Ma mindketten igen sikeres pénzügyi tanácsadók, és nagy ügyfélforgalommal rendelkeznek Hogy is mondta Albert Einstein? ,,A fantázia fontosabb, mint a tudás." A „Kosto-törzsasztalnál" rendszeresen megbeszéljük a világ sorsát és döntéseket hozunk, aszerint, hogy optimista vagy pesszimista helyzetről van-e szó. Az újságírók gyakran csodálkoznak, hogy mennyi időt töltök kávéházakban. Ilyenkor azt szoktam vála- 195 194 szolni, hogy én mindenhol űzhetem foglalkozásomat, nem csak a tőzsdeteremben vagy az íróasztalnál. Gondolkodni mindenütt tud az ember. Néha rám akasztják - szándékosan - a „tőzsdei guru" címkéjét is -; ezt azonban nem fogadom el, és soha nem is vettem igénybe. A guruk - mint a pápa - címükből

adódóan tévedhetetlenek, miközben mi valamennyien, még oly nagy tapasztalattal is, de tévedhetünk. Tőzsdeprofesszor - 70 éves tapasztalattal; ezt esetleg elfogadnám Nemrég egy barátom tréfásan „a tőzsde Reich-Ranickijának" nevezett. Nos, Marcel Reich-Ranickit is szokták (irodalmi) ,,pápának" nevezni; mindketten hajlamosak vagyunk megcáfolhatatlan ítéleteket hozni, elmulasztottuk a tudományos karriert és a kollégák ellenségesek velünk. Mégis, Reich-Ranicki rányomja bélyegét egy egész kritikusgenerációra, én viszont nem szeretném megtudni, hogy a tőzsdei beszámolók hány kiadója, vagy azoknak hány spiclije ülte végig szemináriumaimat. Érdekes lenne megtudni ZSIDÓSÁGOM ÖRÖKSÉGE Marcel Reich-Ranickivel egy kísérteties tapasztalaton is osztozom. Erről a Herlinde Koelbl-lel folytatott interjúban beszél, ami a „Zsidó portrék" című könyvében jelent meg. Én is átéltem hasonlót Ha egy előadás során

Németországban bizonyos szavakat használok, olyanokat, mint „Hitler", ,,zsidó", vagy különösen azt, hogy ,,Auschwitz", akkor hideg borzongást érzek a levegőben, olyasmit, mintha egy fekete angyal repülne keresztül a termen. Ilyenkor az első pillanatban az az érzésem, hogy valami ostobaságot mondtam vagy egy tabut sértettem meg. Ezeket a szavakat nem szabad kiejteni 196 E szokatlan jelenség dacára, aminek inkább a rossz lelkiismerethez és a fel nem dolgozott múlthoz van köze, csak ritkán találkoztam a nyílt antiszemitizmus jelenségével a háború után Németországban. Egyetlen esetben fordult elő egy valóban kellemetlen közjáték, emiatt még feljelentést is tettem. Egy konferencián történt, Frankfurt am Main-ban, ahol az állam pénzügyi csődjéről és az aranyról vitáztunk. Néhány jelenlévő „próféta" azt jósolta, hogy a német márka hamarosan teljesen elértéktelenedik. Én ellentmondtam e kijelentésnek,

miszerint a német pénz mindig csak egy elvesztett háború után értéktelenedett el, az első világháború után, és miután Hitler tönkretette Németországot. Este a szállodában aztán kaptam egy levelet, amiben az állt, hogy fejbőrömből ismét lámpaernyőt fognak csinálni. De ez egyedüli eset volt. Gyakran hallok az antiszemitizmussal ellentétes megjegyzéseket, amelyeket a hátam mögött tesznek, és nagyon is találóak. Johannes von Thum-Taxis fejedelem mondta egyszer, Istenről és aranyról folytatott vita közben a mellette ülő hölgynek: ,,Na lássuk, mit tud ehhez szólni ez az értelmes öreg zsidó." Ez nem zavart; nála nem érzem a zsidóellenes gyűlölet leheletét, inkább bókot érzek ki belőle Úgy gondolom, sikereim egy része ennek köszönhető: szokatlan nevet viselek, amit könnyen meg lehet jegyezni, még a régi idők leszármazottja vagyok, mint császári és királyi magyar, egy másik bolygóról, aki 70 éve jár-kel a világ

tőzsdéin: Ez egy öreg, kozmopolita zsidó, akitől lehet valamit tanulni - gondolják néhányan magukban. Alapjában véve nagyon szeretem Németországot és a németeket (nem annyira beképzeltek, mint például a franciák), és az elavult gondolkodást ma már csak egy kisebbség képviseli. Mindenesetre manapság vannak bizonyos, szuperhazafias felhangok. Ez magában hordozza a veszélyt, hogy Németországban ismét feléled az antiszemitizmus - akkor is, ha ebben az országban alig élnek zsidók. Jobban nyugtalanít a zsidógyűlölet Lengyelországban, a Szovjet197 unióban és sajnos Magyarországon is, ahol eddig ilyen élénk ellenségesség alig létezett. Zsidó származású vagyok, de katolikus keresztényként megkeresztelve; szüleim is keresztényként eltemetve nyugszanak a zürichi Zürichberg-temetőben. Származásommal soha nem volt bajom, amíg Hitler hatalomra nem jutott. Számára én zsidó voltam Amikor elkövette a zsidók elleni rémtetteit, mély

fájdalmat éreztem, és ugyanúgy érintve éreztem magam, mint minden zsidó: a zsidó vallással tulajdonképpen semmi sem köt össze, de mint Párizs érseke, Lustiger kardinális, akinek anyja Auschwitzban halt meg, és aki már keresztényként hordta a sárga csillagot, én sem tagadom meg soha gyökereimet. Franciaország megszállása után, 1940 júniusában Párizsból Spanyolországon keresztül Amerikába emigráltam. Ez sok nehézséget okozott, mert a Magyarország számára előírt bevándorlási hányad igen alacsony, a várakozási idő 20 évig is eltart. Akkor kaptam végre látogatóvízumot, amivel be tudtam bizonyítani, hogy - mint megkeresztelt katolikus, az akkori magyar törvények szerint - nem vagyok zsidó, és nem tartozom az akkori magyar zsidótörvény hatálya alá, vagyis bármikor visszatérhetek Magyarországra. Zsidónak csak attól kezdve számítottam, miután a németek megszállták Magyarországot és bevezették a német fajvédelmi

törvényeket. Hitlernek könnyű volt a zsidókat a nép előtt megrágalmazni, őket spekulánsnak bélyegezni, mivel részben azok is voltak. A kereskedelmi és kamatárrés - a Hansák és Fuggerek ellenére - évszázadokon keresztül külföldi praktika maradt A zsidók pénzkereskedelemmel foglalkoztak, mert más foglalkozási lehetőségük nem volt Az Újtestamentum tiltja az uzsorát. Tehát időnként szinte kizárólagos szerepük volt ebben a szektorban, apáról fiúra szállt e foglalkozás Később még az is szerepet játszott az antiszemita propagandában, hogy sok zsidó - attól a vágytól hajtva, hogy kikerülhessen a diaszpórából - nagy karriert csinált (ez felélesztette a többiek 198 irigységét); nem csak a pénzügyi szakmákban, de a matematikában, az elméleti fizikában vagy a zenében is. Mindenesetre a pénzzel való kereskedés nem eredeti zsidó szakterület. A kínaiak éppen olyan otthonosak voltak ebben, illetve az örmények is. És a Wall

Streeten ma minden faj, minden nemzetiség megtalálható. Szeretném ezt a komoly témát (amit azonban mint a „kozmopolita öreg zsidó" élettapasztalatát is hallottam emlegetni) egy vigasztaló történettel lezárni. Évekkel ezelőtt egyszer ismét Velencébe látogattam. Miután már számtalan sikátort és sok hidat végigjártam, egy lezárt téren találtam magam. Hirtelen az egyik pincéből öreg, fogatlan nő bújt elő, rongyokba burkolva és barátságosan üdvözölt: ,,Salom" (héberül: béke). A zsidó gettóban voltam A tér szegény és üres Az öregasszony megpróbálta olaszul felajánlani szolgálatait, hogy megmutatja a gettót. Átmentünk néhány szegényes utcácskán ,,Itt a régi, itt pedig az új zsinagóga, ez az öregotthon, ez a gyerekotthon, a Talmud-iskola" mesélte az idős nő. Őszintén szólva mindez nem volt érdekes, és csak úgy szokásból megkérdeztem: - És hányan élnek ebben a negyedben? - Óh, uram, már csak

háromszázan maradtunk. Egykor 30 OOO zsidó lakott itt. Csak úgy nyüzsögtek az emberek, fiatalok és öregek, kereskedők és iparosok De mindez már régen volt Én természetesen arra a szerencsétlenségre gondoltam, amit Hitler katonái követtek el és félve megkérdeztem: - És hol vannak a többiek? - Ah - sóhajtott az öregasszony melankolikusan -, mind elmentek, messze innét. A Piazza San Marcóra, a Canale Grande-ra Mind egoisták lettek; bankárok, milliomosok . 199 CSOKORNYAKKENDÖ ÉS MONOKLI Egy újságíró egyszer azt írta rólam, hogy senki sem tett annyi mindent a tőzsdéért, mint André Kostolany- minthogy én egész generációt „csábítottam" a tőzsdével való foglalkozásra. Valóban pozitív módon gondolta mindezt Szeretném, ha így lenne Természetes, hogy fogékony vagyok a helyeslésre és a tapsra. Hiszen ezért írok könyveket és ezért tartok előadásokat. Nem az a 10 százalék szerzői honorárium az élvezet, hanem az a

tízszeres összeg, amit az olvasók készek gondolataim nyomán feláldozni. Kétségtelen tény az is, hogy nagyobb öröm honoráriumot kapni, mint a pénzkeresés maga. Beérkezett művészek számára is sikerük legfontosabb igazolása mindig is a képért kapott ár marad. Még egy nagyon gazdag, szép nő is élvezettel veszi át modellfotóiért a honoráriumot, mert ez a legjobb bizonyíték arra, hogy szép és kívánatos. A fiatalokkal való kapcsolat is sokat jelent nekem. Ha egyetemisták hívnak előadást tartani, mindig nagy tiszteletet érzek felém áradni, amíg észre nem veszik aztán, hogy egészen egyszerű ember vagyok, aki kész arra, hogy órák hosszat csevegjen velük. Amikor kezdő voltam a tőzsdén, a legtöbbet azoktól az öreg tőzsdeprofiktól tanultam - amit a hagyományokból és nem a saját tapasztalatokból meg lehet tanulni -, akik 30-40 évvel voltak idősebbek nálam. Néhány beszélgetésnek semmi köze a pénzügyekhez. A fiatalok

például a viselkedésformákat és az illemet is tőlem akarják megtanulni, mint például az udvariasság, az öltözködés titkai stb. Sőt, néhányan már öltözködésemben is utánoznak; nem feltétlenül azért, mert most ők is csokornyakkendőt hordanak, hanem a stílus miatt. Mindig is szakember voltam az öltözködés területén. Egyik legjobb befektetésem a ruhatáram volt. Fiatal koromban nagy súlyt helyeztem erre, talán mert kinézetem miatt komplexusaim voltak és jelentéktelen külsejűnek tartottam magam - mindenesetre nem voltam jóképű fiatalember Ezért igen jól öltözködtem - szinte mint 200 egy piperkőc -, de természetesen mindig az alkalomnak megfelelő­ en. Ha megkérdeznek, mindig ezt a tippet adom: inkább kicsit konzervatívnak, de túl modemnek soha ne láttassa magát az ember Kérdezetlenül sohasem kritizáltam senkit öltözete miatt, senkit sem szeretnék ezen érzékeny területen megsebezni. Néha egy-egy kiegészítő az egész

megjelenést megváltoztathatja. Egy budapesti jóbarátom rendszeresen meglátogatott a Cöte d Azurön. Egy nyári este meghívtak bennünket egy elegáns koktélpartira Ö azonban akkoriban eléggé gyengén volt ruhatárával eleresztve, én pedig - lévén ő egy méter nyolcvanas - nem tudtam kisegíteni. Mit tegyünk? Végül az az ötletem támadt, hogy szereztem neki egy monoklit, az mindenkinek egy szempillantás alatt eleganciát kölcsönöz. Valóban jó benyomást keltett a nagyvilági parti ragyogásában Molnár Ferencre kellett gondolnom, aki egyszer azt mondta: „Nagyon elegáns dolog monoklit hordani, de nélküle mégis csak jobban lát az ember." NEM GAZDAGNAK, HANEM FÜGGETLENNEK KELL LENNI Mindhárom karrieremre érvényes: nem az új söprű, hanem a régi söpör jól. Az anyagiak megadták nekem a szellemi függetlenséget, hogy mindazoknak, akiket nem szeretek, de különösen azoknak, akik engem nem szeretnek, Goethét idézhessem. Logikus, hogy

ilyen esetben sok irigye van az embernek. Ez azonban nem zavar Mert inkább kívánok magamnak ezer irigyet, mint egyet, aki szánakozik rajtam. Továbbá barátok százai vesznek körül; a legfiatalabb 15 éves, a legidősebb nem sokkal ezelőtt, 105 éves korában halt meg. Foglalkozás szerint az iskolástól a professzorig és multimilliomosig, a társadalmi hierarchiában a császári-királyi herce- 201 gektől és egyházi fejedelmektől a kis csavargókig és zsebtolvajokig terjed a skála. És mi mindent nem éltem még át, hol nem éltem és spekuláltam még? Bizonyos ideje nehezen alszom el, akkor elkezdek számolni régi módszer. Nem a bárányokat, hanem először osztálytársaimat, aztán a városokat és országokat, amelyekben éltem, az operákat, amelyeket felkerestem, és a hölgyeket, akiket ismertem. De csak akkor válok nyugodtabbá, amikor a brókerekhez érek, akikkel dolgom volt, illetve a tőzsdékhez, ahol megfordultam (mindkét esetben a szép

75-ös szám jön ki), és az 50. tőzsdénél - azt hiszem, éppen Lisszabon volt az - aztán elalszom Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a kor? A korral együtt megváltozik az általános pszichológiai beállítódás és az idő érzékelése is. Fiatalemberként igen sürgősnek tartottam, hogy gyorsan pénzt csináljak, nagyon vonzottak a kalandos, kockázatos spekulációk, sőt, maga a játék, és csak igen rövid távon gondolkodtam. Ma az élet dolgait higgadtan szemlélem, bizonyos filozófiai szemszögből: nem tudom, mi lesz holnap, de tudom, mi volt tegnap és mi van ma, és már ez is sok. Most hosszú távon gondolkodom és évekre tervezek, noha azt sem tudom, egy év múlva élek-e még Az idő ma már túl gyorsan telik számomra - nem a pénzügyekben, ott nagy türelmem van, hanem, hogy minden érdeklődésemet ki tudjam elégíteni, 48 órás napokra lenne szükségem. Nem tudok már több újdonságot tanulni, ami már ne fordult volna elő azelőtt.

Ezzel ellentétben mi öregek egyre kreatívabbak leszünk szakterületünkön Minden nap tanulok valamit, minden legkisebb élettapasztalatot, minden legkisebb eseményt feldolgozok, mérlegelek személyi számítógépemben (vagyis a fejemben), a fölöslegeset kidobom, és csak a lényeges kerül automatikusan a régi ismeretek közé, osztályozásra. A pénzpiac számtalan problémája miatt állandóan koncentrálnom kellett, így különösen intenzíven gyakoroltam egy olyan tulaj202 donságot, ami sok pszichológus szerint igen ritka: ha nem használom a fejem, képes vagyok kikapcsolni, és ezzel tökéletes megnyugvást érek el; ha aztán ismét szükségem van rá, valamilyen probléma megoldásához, újra „bekapcsolom", és olyan világosan látom a helyzetet, mintha reflektorral világítanák meg. Dolgozószobámban a legnagyobb rendetlenség van, igazi istálló, de fejemben mindig a legnagyobb rend uralkodik. Egy 25 éves fiatalember kérdezte egyszer tőlem

kis kárörömmel és rosszindulatúan, hogy cserélnék-e vele? - Természetesen - válaszoltam -, mindenesetre azzal a feltétellel, ha tapasztalataimat és élményeimet egy bőröndben magammal vihetném! Ö nem tudhatja, hogy az öregségnek is megvan a maga szórakoztató oldala. Azt sem tudhatja, hogy mi, 80 fölöttiek Párizs városától különösen nagy ajándékot kaptunk: 9 és 17 óra között a földalattin másodosztályú jeggyel az első osztályon utazhatunk Az élet csak 85-nél kezdődik. Hát nincs igazam? 203