Sociology | Higher education » Nemzetközi és magyar szegénypolitikai intézkedések

Nemzetközi és magyar szegénypolitikai intézkedések Készítette: Tóth Anikó Panna Egyetemes Történet 1. Kezdetek Törzsi társadalmak, őstársadalmak, a kereszténység előtti fontosabb történések 2. A szociális gondoskodás ókori története Az ókor gondolkodói: Platón, Arisztotelész, Xenophon Szegényügy a kereszténység előtt, ókeresztény közösségek szociális tevékenységei A kereszténység terjedésének hatásai 3. Középkor és utána Falusi közösségek, paraszti társadalmak, mundoburdum Kebelbéli védelem, keresztényi könyörületesség, az ellátás kiépülése Szegények differenciálása, a rászorulók típusai; 1601. – Erzsébet-féle szegénytörvény Munkásság, munkához való viszony, csavargó, bérmunkások, a robotmunka, a kereskedők szerepe, a bedolgozás rendszere, a manufaktúra, a céhes mesterség, Settlement Act, Satanic mills A szegénység és a gazdasági fejlődés a liberális modern korban, a demográfiai

növekedés A munka értelmezései, a munkához való „jog”, a bérmunka társadalma, az új bérmunkaviszony kialakulásának a feltételei, a munkások helyzete, a kialakult struktúra Szegénység és segélyezés, a segélyezés dilemmái, a kevésbé választhatóság elve Magyarország Szent István törvényei, Szent László A szolgákról, az idősekről, özvegyekről és árvákról és a halottak eltemettetéséről szóló törvények Céhek, ispotályok, szerzetesrendek Mária Terézia – a koldusok megrendszabályozása A szegényügy kezelése, 1871. évi XVIII tc községi törvény A szegény betegek ápolási alapja - 1898: XX1.tc A munkásmozgalom Egyesületek megjelenése Magyarországon, a XIX. században A társadalombiztosítás kialakulása Magyarországon 1) Egyleti biztosítás 1840-1891 2) Munkásbiztosítás 3) Társadalombiztosítás A) 1891. kötelező munkásbiztosítás B) 1907. kötelező baleseti és betegségbiztosítás C) 1927-1928. OTI D) II.

vh után és az 1950-es évek – államosítás –1952. teljes mértékben felosztó-kirovó rendszer –1955. tárgyi biztosítás helyett alanyi biztosítás E) 1972. évi II tv 1 – az egészségügyi ellátás térítésmentes állampolgári jogú ellátás 1975. – a tb teljes ellátási struktúrájának átalakítása F) 1989. – létrejön a Társadalombiztosítási Alap 1920-1944 A világháború utáni évek; Hadigondozás; A munkásság és a szociálpolitika Az Egri Norma és az Oncsa; Nyomorenyhítő akciók az 1930-as években Settlement munka ipari környezetben; Szociális munka az agráriumban és a földkérdésről; A produktív szociálpolitika és szociális munka A témához kapcsolódó irodalmak: Balogh Gábor: A társadalombiztosítás fejlődéstörténete Balló Róbert: Caligula cirkuszától a Szent Péter bazilikáig Barker, Robert L.- Almásy Judit: Mérföldkövek a szociális munkában Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai

Corpus Iuris Hungarici Magyar Törvénytár (10001526)meek.oszkhu Csizmadia Andor: A szociális gondoskodás változásai Magyarországon Ferge Zsuzsa: Fejezetek a szegénypolitika történetéből Gyáni Gábor: Társadalmi struktúrák és szociálpolitikai kihívások a két vh között Hilscher Rezső: Bevezetés a szociálpolitikába Jelenits István: A szegénység a keresztény gondolkodásban Molnár Margit: Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből Petro Kálmán: Egri norma 1927-1932 Pik Katalin: A szociális munka története Magyarországon Polányi Károly: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet Pomogyi László: Szegényügy és községi illetőség a polgári Magyarországon SZALAI JÚLIA : URAM! A JOGAIMÉRT JÖTTEM! (40.-66o) Zombori Gyula: A szociálpolitika alapfogalmai Zsumbera Árpád: Ókeresztény közösségek szociális tevékenységéről Deszocpol.atwhu : A szociális gondoskodás története vázlatok Alapfogalmak:

tradíció, karitasz, diszkrimináció, Szelektivitás, Univerzalitás, kebelbéli védelem, ispotály, céh, érdemes-érdemtelen szegény, prevenció, korrekció Kapcsolódó szigorlati tételek: 1, 3, 5, 11, 12, 16 2 A szociális munkával kapcsolatban 2 dolgot említhetünk meg: - a szociális gondoskodás története egyidős az emberi társadalommal, - a szociális munka szempontjából ennek a több ezer éves történetnek 2 szakasza van: = amikor a szociális munka professzióvá vált (a XIX. sz vége), = amióta professzió a szociális munka szakosított emberek, intézmények fogják kezükbe a segítést. Egy tevékenység akkor válik professzióvá, ha jól körülhatárolt szaktudása van. Egyetemes történet A szociális gondoskodás története és az egyetemes szociálpolitika története 1. Kezdetek A szociális gondoskodás egyidős az emberiséggel. 1.1 Törzsi társadalmak, őstársadalmak: A sámán szerepei, feladatai: • orvosi feladat, • papi

feladat, • lelkészi, szociális munkás feladat, • varázsló feladat. A hagyományok, a kollektív tudat működteti a közösségi feladatokat, így a kockázatok kezelésében, az inaktívak ellátásában is ezeknek van nagy szerepe. Ezeknek a folytonosságát biztosítja a sámán. Szociálantroplógiai módszerekkel mindennapjait is vizsgálja. 2 folyó kutatások 1 az őstársadalmak működését, 1.2 A kereszténység előtti fontosabb történések 3: • I.e 1750-ben Hammurabi (Babilónia) törvénykönyve a segítségadást kötelezővé teszi • i.e 1200 a zsidó hit szerint Isten elvárja a szegények, elesettek segítését • i.e 500 körül a görög városállamokban a filantrópia intézményesül Adományokból a közjót és a szegényeket szolgálják. • i.e 100-ban Rómában az annona civica a polgári adakozás formája 2. A szociális gondoskodás ókori története 2.1 Az ókor gondolkodói: Szókratész 1 Edmund Leach: Szociálantropológia

(Osiris, Bp. 1996) Láng János: Őstársadalmak (Gondolat, Bp. 1978) 3 Robert L. Barker - Almásy Judit: Mérföldkövek a szociális munkában - A szociális gondoskodás és a szociális szemlélet változása Hammurabitól napjainkig (Budapesti Szociális Forrásközpont, Bp. 1996) 2 3 Platón Arisztotelész Xenophon 2.11 Platón (ie 427) Szókratész halálakor 28 éves. Platóni emberfelfogás: • az ember lényege a lélek, • a lélek hazája a másvilág. Szent Ágoston szerint Platón közelíti meg leginkább a keresztényi gondolkodást. 4 Platóni államfelfogás: • az állam tagolt, strukturált képződmény, • a társadalom is tagolt: • élén a filozófus-királyok, • őrzők szintje, • dolgozók legalul. 5 A tagoltsághoz mérten eltérő értékrend van: • belátás, • bátorság, • mértékletesség. Ha ezek egymással harmóniában vannak, akkor áll elő a negyedik érték, az igazságosság. Platón kritikusai szerint ez a fennálló

rendszert stabilizálja, egy zárt társadalmat rögzít. Az oktatás is minden szinten más-más tartalommal: • felső szinten a filozófia, 40 év felett a dialektika, • zene és testnevelés, • alsó szinten: nem kell oktatni a dolgozókat. • Vannak ártalmak a társadalomban: • gazdagság, • szegénység, • szabadság. 6 A Türannosz a demokráciából születik, mert a helytelen jogegyenlőség zsarnoksághoz vezet. Állami újraelosztás intézménye. 7 2.12 Arisztotelész (ie 384) A platóni életmű felülvizsgálatát végezte el. Milyen az állam Arisztotelész szerint: 4 De Cilitate Dei (VIII.5) Platón: Az állam (Gondolat, Bp. 1989) 330old 6 Platón: Az állam (Gondolat, Bp. 1989) 329old 7 Platón: Az állam (Gondolat, Bp. 1989) 246old 5 4 • az állami lét alapja a tulajdon és a vonzalom férfi és nő között. 8 • az emberek hátrányos megkülönböztetése az államban a természet rendje szerint van, • a természet rendje szerint van az

abortusz és a fejletlen újszülöttek kitevése is. Igazságosság Arisztotelész az igazságosság 2 alaptípusa • procedurális (eljárási) igazságosság: formális szabályok általános elfogadása, minden tényt, bizonyítékot, szabályt egyaránt figyelembe kell venni. A procedurális igazságosság a politikai demokrácia alapja. • szubsztantív (lényegi) igazságosság: az igazság az erények együttese, ill. a legfontosabb etikai erény maga. 9 Az állam ellátási kötelezettsége Az állam ellátási kötelezettségéről az ókori államokban külön törvények voltak. Arisztotelész írja, hogy a munkaképtelenséget egy törvény alapján a tanács vizsgálja felül, s ezeknek a rokkantaknak az állam terhére ellátás jár. 2.13 Xenophon az állam szolgálatában álló hatósági orvosok díjazásánál említi, hogy azt egy külön adóból fizették. Archagatus i.e 219-ben telepedett le Rómában, s közköltségen sebészeti gyógyintézetet (taberna

medica) létesített. Julius Caesar minden letelepedő orvosnak polgárjogot adott, Augustus orvosoknak „immunitást”, adómentességet biztosított. 10 pedig az 2.2 Szegényügy a kereszténység előtt 11 Hippokratész volt az első, aki a honorárium kikötésénél a rászorultságot is vizsgálta. Az orvosok szerény díjazását különböző privilégiumok egészítették ki (pl. tulajdonjog, adómentesség, mentesülés a katonáskodás alól, stb.) Isz 60-ban Néró pártatlan orvoskollégiumokat állított fel, amelyeknek a feladatuk volt a tanítás, vizsgáztatás és az orvosi tevékenység ellenőrzése is. Rómában a közegészségügyi ellátáshoz tartozónak mondhatjuk az i.e I században elterjedt közfürdőket, majd később azokat a fürdő- és szórakozóhelyeket, amelyek a test és a szellem felüdülését egyaránt szolgálták. Az intézményes gyógyítás köréből megemlítendő még Athénból az ún. „aggok háza” (gerusia), ahol időseket,

egyedülálló polgárokat gondoztak A hadirokkantakról is gondoskodni kellett. Athénban minden háborús sebesült polgár csekély összegű jutalmat kapott a haza védelméért. Ehhez járult természetbeni szolgáltatásként az ingyenes orvosi kezelés és a szükséges gyógyszerek. Az özvegyek és árvák felett az állam gyámságot vállalt. Rómában a veteránok a polgári társadalomba való beilleszkedésének legfőbb eszköze a kolóniákba való letelepítés volt. A katonáknak saját maguknak is kötelesek voltak takarékpénztárt létesíteni. Békeidőben a görögöknél a pénzbeli juttatás formáját 8 Arisztotelész: Politika (Gondolat, Bp. 1984) 102old Zombori Gyula: A szociálpolitika alapfogalmai (A szociális szakképzés könyvtára, Bp. 1994) 10 Balló Róbert: Caligula cirkuszától a Szent Péter bazilikáig (Társadalmi Szemle 1990/IV.) 11 Pálos Károly: Szegénység, szegénygondozás (Szombathely, 1934.) 11-14 old 9 5 kezdetben a magukra

maradt testi fogyatékosoknak juttatott segélyek képezték. A kérelmezőnek birtokosnak kellett lennie, ill. élete aktív éveiben valamilyen szolgálatot kellett teljesítenie a város számára. Az összeg csekély volt, a rászorultságot a népgyűlés vizsgálta felül, és hagyta jóvá. A finanszírozás ún közjóléti adóból történt Az állami pénzbeni juttatás másik formája a theorika, amit kezdetben a nagy állami ünnepek alkalmából osztottak ki, később havonta osztották ki, s a kifizetésről a népgyűlés által a jómódú (és ezért nem érintett) polgárok közül erre a célra választott tisztviselő gondoskodott. A természetbeni juttatások az ókorban a gabonaellátás formájában jelentkeztek. A finanszírozás a jómódú polgárok adóiból, ill. az államkasszából történt A szükséghelyzetekben történő gabonaosztásnak minden állampolgár részese volt, anyagi helyzetétől függetlenül. Rómában a vagyonos patrónusok a

szegényebb sorsúaknak ingyenes földhasználatot engedélyeztek. Természetbeni ellátások a rendszeres gabonaellátás és a congiarium (étolaj, bor, só, stb.) A rászorultságot Caesar óta vizsgálták, területi egységenként vezettek listát a rászorulókról. Az átmeneti anyagi nehézségek áthidalására létrejött önkéntes segélyegyesületek, ill. alapítványok is fellelhetők az ókorban. Az eranosz egyesületek a görögöknél úgy jöttek létre, hogy többen, akik baráti viszonyban voltak - egy-egy közös étkezés alkalmával meghatározott célra pénzt adtak össze. Az egyesületek bevételei közé tartoztak a belépési díjak, havi tagdíjak, ill. az egyesületi vagyon állandó hozadéka is, amely a kihelyezett tőke kamataiból, a bérbe adott ingatlanok bérbevételeiből állt össze. A görög eranosz római megfelelője a collegia tenuiorum volt. Ezek lényegében a szegényebb sorsú polgárok önkéntes társulásai voltak, egyfajta

önsegélyező pénztárakként átmeneti segélyt nyújtottak azoknak a tagtársaknak, akik baleset vagy betegség következtében nehéz anyagi körülmények közé jutottak. Virágkorukat az I-II szd-ban érték el, hogy azután a dominatus korában átadják a helyüket a keresztény karitatív szervezeteknek. Alapszabályban korlátozták a taglétszámot (általában 60 fő körül mozgott). Nem járt temetési segély a tag öngyilkossága esetén A jótékony célú állami alapítványok (alimentatio) rendeltetése az volt, hogy a rászoruló fiatalkorúak részére tartást biztosítsanak. A finanszírozása kezdetben a császári magánvagyonból, később állami pénzek felhasználásával történt. 12 2.3 Ókeresztény közösségek 13 A keresztény közösségek a kezdetektől - Néró (i.sz 54-68) óta - tilalmas társaságnak számítottak. Valószínűleg a keresztények is egyesületeket alapítva tudtak legálisan összejöveteleket tartani, pénztárakat

fenntartani, ingatlanokhoz hozzájutni. A bevételt kezdetben a közösség tagjainak a hozzájárulása jelentette, az adományozás nem kötelező, nem róttak ki senkire sem adót vagy kötelező befizetést. Az I-IV szd-ban a kereszténység illegalitásban működik. Az ókori keresztények közösségekben éltek, azaz nem volt központosított egyházszervezetük, egymás iránti nagyfokú felelősség jellemezte őket. A IVV szd-tól azonban - amikor már tömegesen vették fel a keresztény vallást - ez a fajta szolidaritás fokozatosan visszaszorult. Az ókeresztényeknél a papságnak még nem voltak kiváltságai a hívőkkel szemben. Szegénynek, segítségre szorulónak azt tartották, aki nem tudta megkeresni a napi kenyerét (mint az árvák, özvegyek, betegek, öregek, stb.) Az egyes funkciók kialakulása a II-III szdban ment végbe: a kialakult hivatalok feladata volt, hogy segítsenek a közösség gondjain, vigyék az ügyeket és ellássák a közösségben

szükséges szociális tennivalókat. A közösség élén a püspök állt. A püspököket választották, a választást a közösség egésze végezte, bárkit 12 13 Molnár Margit: Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből (Esély 1992./3) Zsumbera Árpád: Ókeresztény közösségek szociális tevékenységéről (Valóság 1974/IV.) 6 lehetett ajánlani. A püspök gyűjtötte össze a közösség adományait, ő kezelte annak vagyonát A diakónusokat is választották. A diakonissza feladata volt a beteg nőkről való gondoskodás Segítettek a püspököknek az alamizsnaosztásban, ők kutatták fel a közösség rászorulóit. A római hatóságok a III.szd-tól kezdve enyhítette a keresztényüldözést, elismerte az egyházi tulajdont. 14 313-ban Konstantin római császár törvényesíti a kereszténységet. Az egyháznak adományozott pénzeket a szegények gondozására használhatják fel. 15 Az V. szd-tól már csak az adományok negyede

jutott a szegényeknek, a fennmaradó rész pedig egyenlő arányban oszlott meg a püspök, a papok és a templom között. Konstantin idején az egyház már az állami bevételekből is részesedett. Fontos bevétel volt az örökölt vagyon. Az egyház bevételei jelentősen növekedtek, az Ľ rész is jelentős összeg volt, az egyéb források is, de növelő tényező, hogy nőtt az egyház tagjainak száma is. 16 2.4 Ókeresztény közösségek szociális tevékenységei A szegények részére az állam akciószerűen, a legnagyobb ínség idején adott segítséget. A keresztény gyakorlat ettől eltért, hiszen nem volt sem esetleges, sem diszkriminatív. A szegényeket rendszeresen meghívták szeretetlakomára (agapé), a diakónusok pedig felkutatták a segítségre szorulókat. Az első évszázadokban az adományokból láttak el minden feladatot, a III.szd-tól viszont a közösségek már vagyonnal és ingatlannal is rendelkeztek A gazdagabb közösségek nemcsak

saját szegényeit látták el, hanem támogatták más városok keresztényeit is. Az árvákról való gondoskodást az arra alkalmas családok végezték a püspök felügyelete alatt. A keresztényeket gyakran üldözték, büntették meg vallásuk miatt. Igyekeztek a száműzetésben és a börtönben sínylődő társaikat kiszabadítani vagy pénzzel kiváltani. A betegek ápolása a követendő eszmények közé tartozott. A járványok idején nem csak a betegekkel, de a halottakkal is foglalkoztak, akkor, amikor a pogányok épp ellenkezőleg viselkedtek, aki csak betegeskedni kezdett, azt eltaszították, a halottakat temetetlenül félrehajították. A keresztények az idegeneket is a közösség költségén temették el A Római Birodalomban a keresztény közösségek szétszórva, a birodalom egész területén megtalálhatók voltak, Szíriától Britanniáig. Az egymással való kapcsolattartásra, információcserére nem volt más lehetőség, mint az utazás. Az

utazás veszélyekkel járt Állandó fenyegetést jelentettek mindenkire a kalózok és az útonállók. Akinek pénze volt, azt kifosztották, elrabolták és váltságdíj ellenében engedték el, akinek semmije sem volt, eladták rabszolgának. A keresztények szolidaritásukat kifejezték azzal is, hogy próbálták enyhíteni az utazás terheit. A forgalmasabb városokban vendégházakat hoztak létre, amelyeket a közösség adományaiból tartottak fenn. Az átutazóknak a közösségüktől származó ajánlólevéllel kellett rendelkezniük. A vendégeket általában egy éjszakára és egyszeri étkezésre látták vendégül, aki tovább akart maradni, annak dolgoznia kellett. 17 2.5 A kereszténység terjedésének hatásai Az ókeresztény közösségekkel kezdetben a Római Birodalom nem sokat törődött. Amikor úgy érezték, hogy a keresztények gyengítik a Birodalmat azzal, hogy a számuk egyre nagyobb lett, elkezdődtek a nagyobb üldözések. Ezek azután a III

szd második felére megritkultak, a Zsumbera Árpád: Ókeresztény közösségek szociális tevékenységéről (Valóság 1974/IV.) Robert L. Barker - Almásy Judit: im 16 Zsumbera Árpád: Ókeresztény közösségek szociális tevékenységéről (Valóság 1974/IV.) 17 Zsumbera Árpád: Ókeresztény közösségek szociális tevékenységéről (Valóság 1974/IV.) 14 15 7 keresztények egyre több jogot kaptak. Az állam felismerte, hogy számára hasznosabb az együttműködés. Nagy Konstantin 313-ban megtért és attól kezdve a kereszténység térhódítása erőteljesebben megindult. Először „csak” egyenjogúsítva lett, de később pogányüldözés kezdődött, a zsidókat és a pogányokat megfosztották polgári és végrendelkezési jogaiktól. Az egyházi struktúra hierarchiává vált. A püspök hatalma megnövekedett, a diakónus szerepe lesüllyedt A szegényeknek egyre kevesebb, az elöljáróknak egyre több jutott. A püspökök a társadalom

előkelőségei lettek. Már nem szolgálták a közösséget, sokkal inkább uralkodtak rajta, inkább a császárt és a hatalmat képviselték. A gyógyítást, a szegényekkel való gondoskodást egyre inkább a szerzetesség vette át, s a tömegessé váló keresztény egyház tagjai már nem éreztek felelősséget egymás iránt (úgy tűnik, a kisközösségi keret - valószínűleg a kapcsolatok közvetlensége miatt - elősegíti a szolidaritás érzésének a kialakulását és működését). A keresztény egyházak tömegegyházzá váltak, megszűnt kisközösségi felépítésük. Az egyháznak megvolt az a hatása, hogy visszafogják az állami hatalmat, amit gyakran saját hatalmi érdekeik szerint használtak fel. 18 3. Középkor és utána 3.11 Falusi közösségek, paraszti társadalmak 19 Az egyénre az ősi törvények súlya egységbe forrott és közvetlenül normatív módon nehezedik. A vérségi kötelékek, valamint a függőség és a kölcsönös

egymásrautaltság zárt területi közösségekben működik. A feudális társadalomban összekapcsolódik az egymásrautaltság két alapvető vektora: a falusi közösségen belül a horizontális kapcsolatok és a hűbéri alávetettség vertikális kapcsolatrendszere. Minden egyes egyént közrefog az egyenlőtlen csereviszonyok kapcsolatrendszere, amely kötelezettségekkel jár, de egyben védelmet is jelent. A helyi közösségeknek nincs szüksége szakosodott intézményekhez ahhoz, hogy a stabilitásukat vesztett egyéneket újra betagozzák a közösségbe. Valamilyen minimális törődésben részesülhet mindenki, hiszen ez a közösség egyensúlyi helyzetének a stabilitását is eredményezi. A kölcsönös egymásrautaltság horizontális viszonyrendszerét megerősíti a vertikális függőségek-szolidaritások rendszere is. A szűkölködőnek gondját viselni, nem a szabad választásból ered, hanem a kölcsönös függésekből adódó kötelesség. A falusi

szegények nagy számuk ellenére nem jelentettek nagyobb tehert a mindennapi életben, mert a legszegényebb nincstelenek nem jelentettek belülről bomlasztó destabilizáló tényezőt. 3.12 Mundoburdum 20 Ha az ember egy világi hatalmasság felügyelete alá helyezte magát, ill. betagozódott a lakóhelyi közösség hálózatába, a kettő összekapcsolása maximális védettséget biztosított az élet váratlan viszontagságaival szemben. Az ilyen közösségek számára fenyegetettséget jelentenek a kívülről érkező agressziók (éhínségek, háborúk), ám ugyanakkor rendkívül erősen integráltak. 18 Zsumbera Árpád: Ókeresztény közösségek szociális tevékenységéről (Valóság 1974/IV.) Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp. 1998) 19 Elias, Norbert: A civilizáció folyamata (Gondolat, Bp. 1987) 20 Castel, Robert: i.m 8 3.13 Kebelbéli védelem, keresztényi könyörületesség, az

ellátás kiépülése 21 A társadalom struktúrája bonyolultabbá kezd válni, az elesettekkel való törődés szakosodott gyakorlattá kezd válni. A kórház, az árvaház, a szervezett alamizsnaosztás már „szociális” intézményként bukkannak föl. Azoknak a kezelését vállalják föl, melyeket a kevésbé differenciált társadalmakban a közösség maga látott el. A segélyező szociális védelem formáiban a társadalom kívülről avatkozik be saját folyamataiba, a családirokonsági kötelékektől, munkakapcsolati viszonyoktól függetlenül működően. A segítségnyújtás általában csak a közösség tagjainak jár, az idegennek nem. Azok számíthatnak a gondoskodásra, akik képtelenek munkával kielégíteni szükségleteiket (árva, özvegy, agg). A gondoskodás az illetőség, a közösségi hovatartozás függvénye A segélyezés elsősorban a szűkebb környezet védelmi rendszere: kebelbéli védelem. A szakosodás, a szakmává válás, az

intézményesülés, a segélyre jogosultak és nem jogosultak kiválasztása kérdések a mai napig meghatározó feltételei a segélyezésen alapuló gondoskodásnak. A keresztényi könyörületesség nem lendül mozgásba automatikusan, hogy a szegénység valamennyi formájának segítségére siessen. A keresztényi attitűd a szegénységet diszkriminatíven osztályozza. A jótékonyság gazdaságpolitikai csereérték, a karitász, a könyörületesség a bűnöket ellensúlyozza. Ez az üzlet mindkét fél (gazdag - szegény) számára előnyös. Isten szolgálata mellett az egyház a szegények szolgálatában találja meg kiváltságos helyzetének másik igazolását. Az egyház a segítő gondoskodás legfőbb, elsődleges intézménye. 3.14 Szegények differenciálása 22 A városi hatóságok is igyekeznek megoldást találni a városi szegénység kezelésére, az igazgatási problémákra. A segélyezés helyi alapokon szerveződik, s kikényszeríti, hogy

megszigorodjék a rászorultak kiválogatása. Már a XIV szd-ban kezdetét veszi az a gyakorlat, hogy a szegényeket megkülönböztető jelzésekkel látják el, melyek följogosítanak az alamizsnaosztásokon való részvételre vagy az ápoldai intézmények látogatására. A segélyezés megszűnik ekkorra egyházi monopólium lenni A XVI szd-ban a szegénység problémája egyre nagyobb, több okból adódóan: ellátási válságok, élelmiszerárak emelkedése, demográfiai föllendülés, s a vele párban járó alulfoglalkoztatottság, a városok anarchikus növekedése, az agrárgazdaság szerkezetének átalakulása. 1522 és a század közepe között mintegy 60 európai város folyamodik egymásra rímelő intézkedésekhez: • • • • idegenek kizárása, koldulás szigorú tilalma, a szegények számbavétele, differenciálása, segélynyújtások kidolgozása. A segélyezéshez való jognak a területi illetőséghez hangsúlyozottabb lesz. való

hozzárendelése mind Ezeket a helyi szinten kidolgozott intézkedéseket később az országos törvényhozás is átveszi (V. Károly 1531-es rendelete, Erzsébet 1601-es törvénye, stb) 21 22 Castel, Robert: i.m Castel, Robert: i.m 9 Lyoni a Köz-ápolda, az angliai dologházak leginkább az elzárás módszerét jelentette. 23 Az elzárás nem öncél, első lépésben kiszakítja az egyént környezetéből annak érdekében, hogy visszailleszthető legyen. Angliában a XVI. szd-i szegénytörvényben az egyházközösséget jelölik ki a segítségnyújtás bázisául. Később, 1795-ben a Speenhamland tv az egyházközösségnek feladataként kimondja, hogy egyfajta minimális jövedelmet is kell biztosítaniuk a szegényeiknek, ha azok nem érnek el egy jövedelmi szintet, ill. a mindenkori kenyér-gabona árához indexált pótlékkal kiegészíti a jövedelmüket. 3.15 A rászorulók típusai 24 Munkavégzésre képtelen, elsősorban öregek, gyerekek, betegek,

özvegyek, stb. A munkaképtelenséget szimuláló, valamilyen fogyatékosságot színlelő. A pironkodó szegény azok közül kerül ki, akik tisztes helyet foglaltak el a társadalomban, de valamilyen sorscsapás (halál, stb.) miatt lecsúsztak Már a XIIIszd végén fölbukkannak Itáliában a városi differenciált társadalomban a deklasszálódottak. A társadalmi mobilitás nem egyirányú, később lefelé is egyre gyakoribb a polgári differenciált közegekben. Épkézláb koldus, a XIV. szd-tól többször előfordul törvényekben az üldözésük, s megtiltása az alamizsna adásának. 3.16 Munkásság, munkához való viszony 25 III. Edward 1349-ben rendeletet hoz a munkások helyzetéről, ami arra a felismerésre reagál, hogy a népesség bizonyos csoportjai - azok, amelyek nincsenek betagozva a munkamegosztás struktúráiba - problémát jelentenek. A legtöbb országban nagyjából egyidőben, meglepően egyező intézkedések történnek, amelyekkel szigorúan

szabályozzák a munkához való viszonyt, ezzel is enyhíteni a munkanélküliségből keletkező szegénységet, s letörik a munkaerő vándorlási kedvét. A század végére a pestis Európa lakosságának az egyharmadát elpusztítja. A demográfiai visszaesés nem okozott általános elszegényedést. A túlélők megpróbáltak hasznot húzni abból, hogy a munkaerő keresettebbé válik, így a bérek jelentősen emelkednek (20 év alatt gyakran több, mint kétszeresükre). Falvakban a földek fölaprózódnak, ami felgyorsítja azt a folyamatot, ami egyeseket a fölemelkedésben indít el, másokat nincstelenné tesz, vagy kevéske földdel rendelkezve fél-bérmunkásnak elszegődnek. A nincsteleneknek gyakran csak a város tűnik lehetőségnek, főleg azután, hogy a pestis megritkította népességből az elsődleges szolidaritás számos köteléke elpusztult, kiveszett. A XIV szd-ban a céhes mesterré válás egyre inkább megnehezül, a céhmesterek fiai viszik

tovább a mesterséget. A faluról elvándoroltak olyan munkaerőként tűnnek föl, melynek semmiféle szakképzettsége nincs, a városi mesterségek elsajátítására nem éppen alkalmasak. 3.17 Csavargók 26 A csavargó elvesztette a helyi kapcsolatait, nem rendelkezik közösségi kapcsolatokkal, idegenként kívül reked a társadalmiasság világrendjén, nem végez munkát, munkaképes létére kívül reked a munka világrendjén. A preindusztriális társadalmakban a munkaképes és mozgékony szegények kiváltotta szociális kérdés nem kezelhető másként, mint rendőrségi kérdésként. Egyéb híján, a csavargás üldözése az egyetlen intézkedésrendszer, 1547-ben létesül Angliában az első dologház. Castel, Robert: i.m 25 Castel, Robert: i.m 26 Castel, Robert: i.m 23 24 10 amely megpróbálja megoldani a problémát. A csavargók, akik nem kötődnek semmihez, mert nincs semmijük, a társadalmi destabilizálódás tényleges vagy képzelt veszélyét

jelenítik meg. A csavargóval szemben foganasított legegyszerűbb és legáltalánosabb intézkedés a kitoloncolás, ami erős ugyan, de hatástalan, hiszen egy közösség úgy szabadul meg megoldatlan problémájától, hogy azt máshová telepíti. A még erősebb szankció a kivégzés, ami megint csak nem bizonyul elegendőnek a probléma megoldásához, hiszen nem kis létszámról van szó. A kényszermunka talán valamivel mérsékeltebb és realistább intézkedés. A gályarabság a legdurvább formája, a gyarmatokra való száműzés a „humánusabb” változat. 1767-ben megnyitják a szegényházakat, amik arra szolgálnak, hogy a munkaképes szegényeket munkára kényszerítsék. 3.18 Bérmunkások A bérmunkások helyzetét mindig bizonytalanság jellemzi, a csavargónál ugyan feljebb állnak, de lejjebb mindenki másnál. A születő kapitalizmus dinamikája aláássa a céhes rendszert, s mindenütt túllép rajta, emez mégis még sokáig képes lesz

megakadályozni a szabad munkaerőpiac és egy stabilan megállapodott bérmunkaviszony létrejöttét. 27 A mesterré válás lehetőségétől megfosztott segédek életfogytiglan bérmunkássorsra ítéltetett „osztállyá” válnak, amely megpróbál szervezkedni érdekei védelmében. A XVI szd-tól nyomuk van az elhúzódó sztrájkoknak. Az ancien régime vége felé a bérmunkából élők száma jelentősen megnő, s a bérmunkási viszonyok egyre változatosabb formákban jelennek meg. Számszerűleg mind fontosabbá válik, a bérmunkaviszony strukturálisan periférikus marad a munkamegosztás legitimált formáihoz képest. A „bérmunkásság” legstabilabb magját a mesterlegények alkotják. Még ha életfogytig tartó bérmunkáséletre ítéltetnek is, azért a mesterlegények lehetnek a legnagyobb biztonságban afelől, hogy megtarthatják állásukat, mivel ők a legszakképzettebbek (bár a zsákutcába futó céhes rendszer kárvalottjai is ők β ). Nem

sokban különbözik az övéktől a lecsúszott, megbukott mesterek helyzete, akik kénytelenek egy külső megrendelő (többnyire kereskedő) számára dolgozni. A lecsúszást az élelmiszerek drágasága is okozhatja, ami egy-két év rossz termése nyomán könnyen bekövetkezhet, ez ilyenkor az „ipari” termékek keresletének drasztikus csökkenését eredményezheti. Ez azonban nem vezet el a nyílt és egyértelmű bérmunkaviszonyhoz, ugyanis a lecsúszott kézműves nem a munkaerejét, hanem az általa előállított terméket adja el. A céhek peremvidékén dolgozó munkások helyzete végképp bizonytalan. Ez a sorsuk a „himpelléreknek” vagy a vándoriparosoknak, akik saját kockázatukra próbálnak valahol megkapaszkodni, félig-meddig illegalitásban tevékenykedve. A cselédek és szolgák a városi népességnek legalább a 10 %-át tették ki. Heterogén csoport ez, mivel közülük sokan erősen integrálódhattak egy, az általuk szolgált

„famíliába”. E körben még a legalsóbb kiszolgáló funkciók betöltői számára is oly biztonság adatik, amely a nép körében nem túl gyakori. Megtalálható a városban a foglalkozásoknak egy olyan, nehezen körülírható csoportja, ahol az alkalmazási helyzet megelőlegezi a modern alkalmazotti kategóriákat: segédek, kifutók, ügyészségi írnokok, stb. Nem kétkezi munkát végeznek, ettől függetlenül szegények, sok esetben szegényebbek, mint egyes szakmunkások, foglalkozásuk pedig nélkülözi a tekintélyt s gyakorta a biztonságot is. 27 Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp. 1998) 11 A városok „alja népét” alapvetően a fizikai szakmáknak a munkásai alkotják, akik nem tanultak ki mesterséget. Tömegével találhatók meg az építőiparban, de máshol is, pl teherhordók, rakodómunkások, napszámosok, akik általában napi bérért szegődnek el, képzettséget nem

igénylő munkák elvégzésére. „Nincs rosszabb mesterség, mint ha az embernek nincs semmiféle mestersége.” (C Loyseau) A képzettséggel nem rendelkezők elég számottevő részét teszik ki nők (mosónők, fehérnemű-készítők, stb.) A mezőgazdasági munkások idegen birtokokra szegődnek el mezőgazdasági cselédként, alkalmi, időszaki munkásként. A kisparcellás paraszt hozzá van láncolva földecskéjéhez, de gazdasága szűkös volta gyakorta arra kényszeríti, hogy megélhetési forrásait kiegészítse vmilyen kézművesmunka végzésével. Falun minél inkább bérmunkás valaki, annál nincstelenebb Az idénymunkások csoportja szolgáltatásaikat megpróbálják eladni, bérbe adni, s aztán visszamenve kicsinyke birtokukra vigyenek magukkal valami kis pluszt a megélhetéshez. Az idénymunkást gyakran csak egy paraszthajszál választja el a csavargótól. A XVIII. szd végén a bérből élők sokszínű csoportja teszi ki - relatív vagy abszolút

értelemben - a falusi népesség legszámosabb csoportját. A „tiszta” bérmunkásság csak csírájában van jelen. Mindez igaz a városokra is, ott is rendkívül heterogén összetételű népesség él bérmunkából, elenyésző kisebbségük tekinthető azonban „tisztán” bérmunkásnak. α Akik teljesen vagy részben bérmunkára kényszerülnek, azoknak a sorsa nyomorúságos. A bérmunka bizonytalansága, társadalmilag kiszolgáltatott és lenézett jellege a XVIII. szd végén még mit sem árul el jövőbeli karrierjéről Az államapparátus kifejlődéséhez köthetjük azoknak a bérmunka-relációknak kialakulását, melyekhez presztízs és hatalom képes társulni. 28 a 3.19 A robotmunka A robotmunka kifejezett ellentettje a bérmunkának: nem jár érte fizetség, s az a fajta személyes függés jut kifejezésre benne, mely a jobbágysággal a rabszolgaságot váltotta föl. A jobbágyi munkaerő fokozatosan fölszabadul, a robotot is mind gyakrabban

megváltják: kötelező pénzszolgáltatássá alakul át. A bérmunkás tevékenysége nem különbözik egyébként a jobbágyi tevékenységtől, ebből azonban már hiányzik a személyes alávetettség, a személyi függés jogállása. 29 3.110 A kereskedők szerepe, a putting-out (bedolgozás) rendszere A kereskedelmi tőke egyértelműen hatalomra törne, e hatalomra azonban nem tud szert tenni anélkül, hogy osztozkodnia ne kéne, s a privilégiumok ádáz védelme állandóan fékezi a vállalkozói szabadság kiteljesedését. A kézműipari struktúra megakadályozta az olyan termelők felszínre bukkanását, akik magába a termelésbe fektetnének bele, hogy átalakítsák üzemüket, s azt az ipari kapitalizmus jellemzőivel lássák el. A céhrendszer alapvetően városi struktúra, a falusiak nincsenek alávetve előírásainak, munkaerejük az őket ellátó városi kereskedők rendelkezésére áll. Ez a putting-out (bedolgozó) rendszer, lényege: a kereskedő

adja a gyapjút, a szövetet vagy a fémet - olykor egyes szerszámokat is -, majd begyűjti a kész (vagy félkész) terméket, melyet aztán a kereskedelemben értékesít. A parasztok azért végzik ezt a munkát, hogy kisgazdaságuk 28 29 Castel, Robert: i.m Castel, Robert: i.m 12 hozamát valamivel kiegészítsék. Az alvállakozásnak ez a rendszere igen hamar megjelent a színen. Elsőként Angliában jelenik meg, már a XVI szd-ban jelentősnek mondható 30 3.111 A manufaktúra A manufaktúra „egész irányítása” mindig állami ellenőrzés alatt állt. Struktúrája hierarchikus, a fegyelem könyörtelen, gyakran imával kezdik és imával fejezik be a munkanapot. A manufaktúrák inkább hasonlítanak a kényszermunkatelepekre, s éppígy nem illeszkedik bele a tőkés fölhalmozás logikájába. E termelési formák annak ellenére sem járulnak hozzá egy „szabad” munkaerőpiac kibontakozásához, hogy szembefordulnak a céhes korporatizmussal. 31 3.112 A

céhes mesterség A mesterség céhen belüli űzése közhasznúnak ítélt társadalmi tevékenység. Ennek köszönhetően bizonyos kétkezi munkák megszabadulhatnak a nekik eredendően tulajdonított érdemtelenségtől. A céhes mesterség meghúzza a választóvonalat azok között, akik beletartoznak, s akik nem tartoznak bele e társadalmi rendszerbe. Egy olyan munkaszervezeten belül, amelyet egyetemlegesen uralma alá hajt a kötelezés paradigmája, a kényszer teremti meg a privilégiumokat, s egyedül a céhes mesterségek tagjai számára. A többi kétkezi munkások sokkal keményebb kötelezettségek jármába vannak fogva, s nem részesülnek semmiféle privilégiumban. A földdel vagy tanult mesterséggel nem rendelkező parasztok illetékes rendőrhivatalnok kiállította passzus nélkül nem hagyhatják el egyházközösségük területét, különben csavargónak minősítettnek. A királyi hatalom mindezzel a városi kézműves céhek szervezetének

megerősítésére törekszik (melyet eléggé megrogyasztott a kereskedelmi tőke és a bedolgozói rendszer kibontakozása), vmint arra, hogy a falusi lakosságot megtartsa a hagyományos foglalatosságai kereteiben (mindezt az 1531 és 1601 között egymást követő szegénytörvények foglalják keretbe). 32 3.113 Settlement Act Az 1662-es Settlement Act értelmében a helyi hatóságok minden olyan új érkezőt kitoloncolhatnak, aki nem rendelkezik arra elegendő biztosítékul szolgáló jövedelemmel, hogy az egyházközösségnek nem fog majd gondot okozni a róla való gondoskodás kötelezettsége. Anglia azért tudta már az ipari forradalom előtt is mozgósítani a szakképzetlen munkaerő jelentékeny részét, mert - részint a csavargás ellen foganatosított különlegesen kegyetlen törvényhozással, részint pedig a helyükön maradó szegények minimális segélyezésével amennyire csak lehetett, sikerült helyhez kötnie s helyben munkára fognia a

szegényeket. 3.114 Satanic mills (sátáni gépműhelyek) A manufaktúrák, hajóépítőtelepek, szövőgyárak, bányák, öntödék környékén megszületőfélben van a valódi proletariátus. A XVIII szd-ban kezdenek kibontakozni a XIX. szd-i gyári ipartelepeket megelőlegző kezdemények 30 Castel, Robert: i.m Castel, Robert: i.m 32 Castel, Robert: i.m 31 13 3.21 A szegénység és a gazdasági fejlődés a liberális modern korban Egy átlagos évben a lakosság mintegy 5-10%-ának létfenntartása vagy teljes egészében vagy jelentős részben a segélyezéstől függött. Számításba kell venni a „pironkodó szegényeket”, illetőleg mindazokat, akik menthetetlenül elérhetetlenek maradnak az ilyen segélyakciók számára. Vidéken, minthogy nemigen vannak szakosodott intézmények, még nehezebb felbecsülni a nélkülöző szegényeket. E társadalmaknak tagadhatatlan alkotóeleme egy jelentős mértékű strukturális szegénység. Emberek sokasága él

minden biztonságot nélkülöző ingatag életet, s elég egy véletlen fordulat, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek. A létfenntartás krízishelyzetei állandóan jellemzik ezeket a társadalmakat. Helytől és korszaktól függően a teljes népesség harmada-fele abba a helyzetbe kényszerül, hogy egyik napról a másikra tengesse életét, s közben állandóan az a veszély fenyegesse, hogy az önálló megélhetés legszűkebb értelemben vett küszöbe alá csússzon le χ. Az európai társadalmak a XIV szd-tól a XVIII szd-ig tartó időszak során „fejlődtek”: a földbirtok s az ipar termelékenysége növekedett, a kereskedelem bővült, gyarapodott, s gazdagodtak a kereskedők és bankárok; létrejött egy erős polgárság, s a fölfelé irányuló mobilitás lehetőséget teremtett bizonyos csoportok számára, hogy javítsanak helyzetükön. De ettől még a nyomor lényegi strukturális összetevője marad A tömegnyomor létezése legalább annyira

múlik társadalmi-politikai okokon, mint szűken vett gazdaságiakon. A XVII. szd végétől fölbukkanó új elem abban ragadható meg, hogy a társadalom kezd ráeszmélni arra, hogy ez minőségileg különbözik az évszázadok óta ismert tömeges szegénység szokványától. Olyan kockázatként jelenik meg, mely alapjaiban fenyegeti valamennyi dolgozó ember léthelyzetét. A szociális kérdés ekkortól fogva már nem úgy vetődik föl, mint egy megbélyegzett és kiközösített népességtöredék problémája, hanem úgy, mint ami a „nép” túlnyomó részének általános helyzetéből fakad. 3.22 A demográfiai növekedés A közrend felelőseit nem csak az nyugtalanítja, hogy nő a nem dolgozók száma, hanem az, hogy azok helyzete válik bizonytalanná, akik dolgoznak. Nincs semmiféle éles határvonal a népességnek a teljes nincstelenség állapotába zuhant durván 10 %-a és a között a sebezhető többség között, melyet a létfeltételek állandó

szűkössége védtelenül és kiszolgáltatottan vet oda minden balszerencsés fordulatnak. (Vauban) Vége szakad annak a mechanizmusnak, mely a középkor óta gazdaság és demográfia egyensúlyát elsődlegesen a mortalitáson keresztül szabályozta. A XVIII szd-i demográfiai forradalom, egyszerűen azzal, hogy növeli a munkavállalók létszámát, jelentősen rontja a munkások már annak előtte is igen kedvezőtlen helyzetét. (E Labrousse, 1943) Így tehát a demográfiai szaporulat, elvesztvén a mortalitás nyújtotta önszabályozó képességét, a dolgozó rétegek egészét sújtotta. „Az éhínség és a járványok borzalmaitól való megszabadulás a korábbinál jóval nagyobbra növelte a szegények létszámát.” (OH Hufton) 3.31 A munka értelmezései A munkavégzésnek nincs értékelhető kapcsolata a gazdagsággal, s fordítva ez még inkább igaz. A munka a szegények, a kisemberek osztályrésze, akik kénytelenek vmilyen mesterséget űzni vagy

földet művelni. Egyszerre gazdasági kényszer és erkölcsi kötelesség: a bűnök melegágyául szolgáló tétlenség ellenszere, orvossága. δ Adam Smith a befektetett munka mennyiségében leli föl egy termék csereértékének alapját. Hogy a piac létrejöhessen, arra van szükség, hogy a munkatermékek áruk függvényében 14 keljenek el. (Smith, 1892) A gazdasági cserekapcsolatok jelentik az alapját a biztos társadalmi rendnek, amely biztosítani képes a résztvevők érdekeinek egyensúlyát. A Smith a politikai gazdaságtant a csereviszonyok piaci szabadságára akarja alapozni. De a csereviszonyok szabadságának megteremtése föltételezi a munka szabadságát, vagyis a munkás munkájának fölszabadítását. A XVIII szd bevezette igazi felfedezés nem az, hogy a munkára szükség van, hanem az, hogy a munka szabadságára van szükség. Akárcsak A Smith, R. J Turgot is az érdekben látja azt az igazi szabályozóerőt, amely képes dinamizálni a

társadalmat. Az államnak az a szerepe, hogy szavatolja az érdekek szabad játékát, érvényre jutásukat. A szabaddá tett munka föl kell hogy szabadítsa a magánvállalkozást is, a kockázatra és erőfeszítésre való hajlandóságot, a versengés szellemét. A helyzetünk javítására való törekvés oly mozgató erő, melyet egyetlen ipar sem nélkülözhet. Radikális a szakítás, teljes a szembefordulás a státusokra, hagyományos gyámsági formákra épülő rendi társadalommal. A két világ metszéspontjában a munkának egy új definíciója kap érvényt, s lehetővé teszi majd, hogy a „régi rendet” fölváltsa az új. A munkához való szabad hozzájutás olyan általános politikai célkitűzés, amely magával kell vonja a „régi rend” társadalmának strukturális reformját. 33 3.32 A munkához való „jog” A munkához jutás felszabadítása lép a büntető-fegyelmező munkakényszer helyébe. A munkára képes szegények megsegítésének

módja nem lehet más, csak a munka. Az illetőségi elv megmarad - mint ahogy megőrződött a munkaképtelenség elve is -, csakhogy ezentúl a nemzet az a bázisközösség, amelyhez tartozás biztosítja a segélyezéshez való jogot. Segélyben részesülni - az állampolgárok kiváltsága A munka ettől fogva olyan áru, melyet egy, a kereslet-kínálat törvényeit követő piacon adnak el. Ez azt jelentené, hogy az „épkézláb koldusnak” ettől kezdve a szabad piac megnyílása önmagában biztosítja a munkát. „Ebből következően most már joggal beszélhetünk érdemtelen, ‘rossz szegényekről’, akik zavarják a közrendet, veszélyeztetik a társadalmat, s ezért joggal váltják ki annak igazságos szigorát.” (C Bloch - A Tuetey, Imprimerie nationale, Paris, 1910.) A segélyhez való jognak és a munka szabadságának látszatra harmonikus illeszkedése elfedi a kétféle kormányzati politika (szociális állam, liberális állam) közötti

antagonizmust. A modern szociálpolitikák azon alapulnak, hogy vannak „szociális partnerek”, s e szociális partnerek identitása csak később, egy stabilizálódott bérmunka-társadalom talpazatán alakult ki. Az államnak „kötelessége” fölállítani a közsegélyezés vmilyen rendszerét, adókat behajtani, intézményeket létrehozni, stb. Az állam e mellett viszont nyíltan elhárítja magától azt a felelősséget, hogy mindenki számára munkát biztosítson. A szabad munkához jutás a hatalomra kerülő „burzsoá” csoportoknak kedvezett. ε Joggal beszélhetünk a XVIII. szd második felében rohamos fejlődésről a pénzügyekben és a nagykereskedelemben; a fejlődés lassúbb ütemű, mindazonáltal jelentékeny az iparban, s eléggé lassúbb a mezőgazdaságban. Az ősi egyensúlyok kezdenek meginogni, egy mind tolakodóbban helyet kérő gazdasági dinamika folyamatosan beleütközik a társadalom egészének súlyos tömegű mozdulatlanságába.

Többé nem marginális, de valamennyi hagyomány és „örökség” ellene dolgozik, lett légyen szó akár politikai struktúráról, akár a jogi szabályozásokról, a föld megművelésének módjáról vagy arról, hogyan foglalkoztassuk a munkaerőt. 33 Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp. 1998) 15 A bérmunkáslét méltatlanságának elviselhetetlen súlya nem szűnik meg a munkaszabadság elvének puszta kinyilvánításával. A liberalizmus Achilles-sarka - ha föltételezzük, hogy rendelkezni akart volna valamiféle elképzeléssel a társadalmi igazságosságról - e léthelyzet alávaló társadalmi gyengesége volt. A munkaszerződés jogbiztosította reciprocitása hátterében kirajzolódik a szerződő felek társadalmi hátterének alapvető különbözősége az idő-dimenzió figyelembe vételénél is: a munkást a biológiai feltételek kényszerítik munkaereje eladására, mivel

szükségletei nem tűrnek halasztást, megélhetéséhez azonnal szüksége van a munkabérre, míg a munkaadó berendezkedhet kivárásra, ő valóban „szabadon” szerződhet, mivel nem vergődik a szükségletek szorításában. (Smith, 1892) 34 3.41 A bérmunka társadalma Kiteljesedik egy új bérmunkaviszony, s ebben a bér már nem egy pontosan körülírt feladat elvégzésének ellenértéke csupán. Jogosultságokat teremt, szolgáltatásokhoz juttat a munkán kívül eső szférákban is (betegség, baleset, nyugdíj), és lehetőséget nyújt a társadalom életében való részvétel körének kiterjesztésére: fogyasztásra, lakásra, iskoláztatásra. φ A munkásság osztállyá strukturálódásának pillanata egyben az osztálytudat színre lépésének pillanata is. „Polgári” rétegek válnak „bérből élővé” - alkalmazottak, vezető beosztásúak, köztes szakmák képviselői, a harmadik szektor foglalkoztatottjai. S a bérmunkáslétre

kényszerült társadalom úgy lép át a kétkezi munkáson, úgy taszítja ismét alávetett helyzetbe, hogy többé semmi reménye nem lehet arra, hogy vezető szerepre tehessen szert. Ha mindenki vagy úgy szólván mindenki bérből él, akkor a társadalmi identitást a bérmunkaviszony rendszerén belül elfoglalt helyzet határozza meg. A munkást léthelyzete többé-kevésbé e hierarchia legaljára utasítja. A bérmunka társadalmát magával ragadja a fejlődés ellenállhatatlan sodra: új meg új javakban bővelkedünk, - jogok és biztosítékok bővülő tárházával, a biztonságok és védelmek szaporodásával - kecsegtetve. 35 3.42 Az új bérmunkaviszony kialakulásának a feltételei I. feltétel: Különbségtétel a ténylegesen dolgozó és a nem dolgozó (vagy csak féligmeddig aktív) népesség között, melynek során az utóbbit vagy ki kell szorítani a munkaerőpiacról, vagy abba szabályozott feltételek és formák között be kell tagolni. II.

feltétel: A munkás hozzáláncolása a kijelölt poszthoz, vmint a munkafolyamat „az időfelhasználás pontos, elemekre bontott és szabályozott keretein belül” végigvitt racionalizálása. (R Salais, 1930) A munkás nem egy külső kényszer foglya, hanem azon technikai műveletek egymásutániságáé, melyeknek szükséges időtartamát pontos mérések szabják meg. Így rögtön kiküszöbölhető a lógás, s vele együtt a kezdeményezésnek és a szabadságnak az a szűk mezsgyéje, melyet a munkás addig megőrizhetett. A fölaprózott munkafeladatok leegyszerűsödnek, mechanikusan megismételhetővé válnak: ettől kezdve már nincs szükség a sokoldalú szakképzettségre. A munkást ezzel megfosztják attól az előnyös alkupozíciótól, amellyel szaktudása, mesteremberi mivolta korábban őt felruházta. Fokozatosan kialakul a bérmunkaviszony 34 35 Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp.

1998) Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp. 1998) 16 egy új dimenziója, melyet a munkafolyamat maximális racionalizálása jellemez, s így lehetővé válik a tömegtermelés feltételeinek megteremtése. III. feltétel: Olyan bérek, amelyek lehetővé teszik a munkásrétegek „új fogyasztási normáinak” kialakulását, és módot nyújtanak arra, hogy a munkás maga is haszonélvezője legyen a tömegtermelésnek. (M Aglietta, 1976) Henry Ford észreveszi, hogy újfajta viszony van kialakulóban a munkabér emelkedése, a termelés növelése és a fogyasztás növekedése között. Ez nem csak abban áll, hogy a magasabb munkabér jobban ösztönöz a munkára, s így fokozza a termelékenységet, hanem a munkás most már nem csupán a termelésből veszi ki a részét, hanem a fogyasztásból is. γ IV. feltétel: A társadalmasult tulajdonból és a közszolgáltatásból való részesedés A

társadalombiztosítások első változataiban a szolgáltatások még túlságosan szegényesek ahhoz, hogy igazi újraelosztó funkciót tölthessenek be, és jelentősen befolyásolhassák a „fogyasztási normák” alakulását. V. feltétel: Betagozódás egy olyan munkajogba, amely a munkást egy kollektívum tagjaként ismeri el, akinek szociális jogállása az egyéni érvényű munkaszerződés dimenziójánál tágabb körre terjed. 36 3.43 A munkások helyzete A századelő szakszervezeti mozgalmának követelései között első helyen áll a heti munkaszüneti nap kivívása és a 8 órás munkaidő. De a megfizetett szabadidő elnyerése szimbolikájában sokkalta többet jelent, mint a munkaidő csökkentéséé, fölszabadító hatása sokkal alapvetőbb, mint a bérek emelkedése nyomán a fogyasztásba való bekapcsolódás lehetőségéé. Annak a hivatalos elismerését jelenti, hogy a munkás is ember, a munkának emberi méltósága van. η A

„követeléseknek” és a lassan kiharcolt „vívmányoknak” számos előzményei ismertek, melyek vagy módosultak vagy meg is valósultak. ι A vívmányok közös vonása, hogy azzal járultak hozzá a munkásosztály létviszonyainak stabilizálódásához, hogy sikerült fölszabadítaniuk a közvetlen és azonnali szükségletek szorító parancsa alól. A kötelező biztosítás döntő hatásúnak mutatkozott a munkásosztály sebezhetőségének a fölszámolásában. Most már nincs abban a helyzetben, hogy „csak a láncait” veszíthetné. 37 3.44 A kialakult struktúra Az ipari bérmunkásság elvesztette azt a történelmi súlyát és horderejét, mellyel a munkásmozgalom ruházta föl. ϕ A munkásosztály - jóllehet sokat javultak életkörülményei - egyáltalán nem olvadt bele a középosztályokba. A bérből élők aránya erőteljesen növekedett az aktív népességen belül: 1931-ben még az 50 %-ot sem teszi ki, 1975-ben 83 % (Franciaországban). Az

aktív népesség összetételében bekövetkezett legjelentősebb változás a bérből-fizetésből élő, nem fizikai dolgozók számának a megnövekedése: 1931-ben 2,7 millióan voltak, 1975-ben 7,9 millióan. Ugyancsak jelentősek a csoporton magán belüli változások, hiszen a legdinamikusabb növekedést mutató csoportok egy alkalmazotti „elit” réteget alkotnak. Az elit alkalmazotti 36 37 Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp. 1998) Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp. 1998) 17 pozícióknak jelentős részét kezdetben olyan személyek töltik be, akik „vagyonos” családból származnak. Az uralkodó csoportokon belül inkább konkurenciaharc folyik, verseny a posztokért, mintsem homogenizálódás. Minden társadalmi organizmus, amelynek át kell alakulnia, arányait megváltoztatnia, könnyebben teszi ezt az

egybeolvasztás eszközével, mint az erőszakos elkülönülésével. (A Sauvy, 1956.) A társadalom-egészben elfoglalt helyüket azon keresztül juttatják kifejezésre, amit fogyasztanak. Az egyén belső értékét a tárgyak fogyasztása a szó legkeményebb értelmében a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely függvényeként szabja meg. Mindenki részt vesz a fogyasztásban, de nem mindenki ugyanazt fogyasztja; mind több embernek van diplomája, de a különböző diplomák értéke nem egyforma; szinte mindenki megy nyaralni, csak épp nem ugyanazokra a helyekre, stb. A bérmunkára épülő társadalomban minden mozgásban van, mindenki a másikkal hasonlítja és méri össze magát. Létezik a szolgáltatások nyújtóinak egy olyan rétege, amely a legmobilabb, legdinamikusabb magját képezi a társadalomnak. E mag tagjai a legelkötelezettebb terjesztői a modernitás, a haladás, a divatok és a sikeresség értékeinek. A társadalom egészéhez viszonyítva

ők alkotják azt a csoportosulást, amelynek növekedése a legfolytonosabb és a leggyorsabb volt. A munkaerőpiac „külső zónáját” többségükben bevándoroltak, nők, szakképzetlen fiatalok vagy idős munkások alkotják. Ők töltik be a vállalatoknál a legtöbb kényelmetlenséggel járó, legnehezebb, legingatagabb munkaposztokat, az ő fizetéseik a legalacsonyabbak, s őket védik a legkevésbé szociális jogosultságok. A bérből élők társadalmának jobbára csak a peremén üthetnek tanyát. A munkaerőpiacon kívül vannak a „negyedik világ” szereplői, akik a városok peremvidékén élik kóbor életüket, kényszer szülte megoldásokkal vagy segélyekből tartják fenn magukat. 38 3.45 A bérmunka társadalma a közelmúltban Az aspirációknak a jövő tág horizontjára történő kivetítése csillapítólag hat a mai nap aktuális küzdelmeire, s hihetőnek tünteti föl az egyenlőtlenségeknek a fokozatos kiküszöbölését. A

bérmunkás-társadalom működésmódját az jellemzi, hogy a jobb jövőbe vetett hit benn foglaltatik a jelen szerkezetében. A növekedés mindaddig, amíg tart, lehetővé teszi, hogy előleget vegyünk föl a jövőre. Az állam nemcsak a javak termelőjeként lép föl, hanem - mondhatnánk - fogyasztók, vagyis fizetőképes keresletet jelentő alkalmazottak létrehozójaként is. A közszolgálati létesítmények gazdagítják a társadalmasult tulajdont. A javak olyan típusát alkotják, amelyek nem sajátíthatók ki egyedileg, nem adhatók el a piacon, hanem a köz javát szolgálják. Ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a transzferált tulajdon, melyet a társadalombiztosítás jelentősen kiterjeszt. Párhuzamosan bontakozik ki a biztonságotvédelmet szavatoló tulajdon és a közösségi használatú tulajdon A társadalombiztosítás létrehozott szervezetének az a célja, hogy biztosítsa a dolgozókat és családjukat a legkülönfélébb természetű

kockázatok ellen, amelyek keresőképességüket 38 Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp. 1998) 18 fenyegethetik vagy korlátozhatják. A biztosítás általánossá válása a társadalom szinte valamennyi tagját a transzferált tulajdon rendszerének hatókörébe utalja. A társadalombiztosítás szervezetábrája jól leképezi a bérmunka-társadalom szerkezetét, azaz egy olyan társadalomét, amelyben minden foglalkozási-szakmai csoport vadul féltékeny előjogaira, s körömszakadtáig küzd azért, hogy ezeket elismertesse, s elfogadtassa az őt más csoportoktól elválasztó távolságot. A bérek növekedése összességében jól követte a gazdasági növekedést, melynek minden kategória haszonélvezője volt, anélkül azonban, hogy a jövedelmi különbségek csökkentek volna. Az állami kötelezettségvállalást is magukban foglaló paritásos eljárások nyújtotta biztosítékokat nézve

még akkor is lehetett hinni abban, hogy a munkához való kvázijog nem fog csorbulni, amikor a helyzet már elkezdett romlani. A bérmunkás-társadalom látszólag emelkedő pályát futott be, egyszerre biztosította a kollektív gazdagodást és tette lehetővé a lehetőségek és biztosítékok jobb elosztását. κ Növekedett a fogyasztás mértéke, javultak a tulajdonhoz, a tisztes lakáshoz, a kulturális és szabadidős tevékenységekhez való hozzáférés esélyei. Lépéseket tettek a nagyobb esélyegyenlőség, a munkajog konszolidálása, a szociális védelmek kiterjesztése, a szegénység fölszámolása irányába. A szociális kérdés problémája szertefoszlani látszott a korlátokat nem ismerő fejlődés igézetében. Ez a pályaív mára megtört. 39 3.5 Szegénység és segélyezés (összegzés) 40 Szegénység mindig volt, ám a szintje, mértéke, társadalmi jelentése és megítélése folytonosan változott. 3.51 A segélyezés dilemmái: A

szegénységi és munkanélküliségi csapda ellenére: a segélyezés olyan alacsony szintje, aminél a legrosszabb fizetés is szignifikánsan jobb. De ha ez nagyon alacsony, akkor a teljes önfeladáshoz vezet (öngyilkosság, betegségbe menekülés), alkoholizmushoz vagy a létfenntartó bűnözéshez (devianciák). A segélyezés megalázó, stigmatizáló Ez társadalmilag megosztó, szétválaszt, dezintegrálja a társadalmat segélyezettre és a többiekre. A segélyezés egyfajta függőséget alakít ki, gyengíti a társadalom morális tartását. Éppen ezért a segélyezés tartósítja a szegénységet: a szegény lassan beletörődik az adott helyzetébe. 3.52 A kevésbé választhatóság elve Ez az elv a XIX. szd elején fogalmazódott meg, de valójában már Erzsébet 1601-es szegénytörvénye is tartalmazott olyan elemeket, amelyek a juttatás mellett bizonyos hátrányokat jelentett, hogy kedvezőbb legyen saját magáról a maga erejéből gondoskodni. A

szegénysegély (poor relief) odaítélését egy bürokratikus eljárás előzte meg, de a legnagyobb visszatartó erő a dologház (workhouse) volt, amelyeket 1865-től kötelezően hoztak létre Anglia szerte. 41 A kevésbé választhatóság azt jelenti tehát, hogy az ellátást kevésbé legyen érdemes választani, mint az „önellátást”. Castel, Robert: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp. 1998) Ferge Zsuzsa IN: Zombori Gy:: A szociálpolitika alapfogalmai (A szociális szakképzés könyvtára, Bp. 1994) 41 Müller, C. Wolfgang: Hogyan vált a segítségnyújtás hivatássá? (T-Twins, Bp 1992) 39 40 19 A tőkés piac egyén- és társadalomkárosító hatásai az állam egyre szélesebb körű beavatkozását váltották ki. Az első időszakban (XVI-XVIII szd) a szegénység kordában tartására korlátozódott a szerepe, majd a XVIII. szd-ban kezdte az állami szociálpolitika a piaci mechanizmusok

következményeinek az enyhítését fokozatosan megvalósítani. A piacot tehát nem változtatja meg, csak korrigálja a negatív hatásait. Alapeszközének a leginkább piaci logikával működő biztosítást tették. Előbb a betegségi, az öregségi és a baleseti biztosítások jöttek létre. A munkásbiztosítás fokozatosan alakult át általános társadalombiztosítássá. A II. világháború után kezdett a szociálpolitika gyorsabban fejlődni, s az „ún jóléti állam” alapjait kezdik megteremteni azzal, hogy a társadalombiztosítás mellett megjelennek a társadalmi szolgáltatások és hálózatok kiépítése, ill. az állam viszonosság nélkül biztosítja a léthez való jogot. 42 Magyarország Magyarországon a szociális gondoskodás törvényes szabályozásával először I. István király I. törvénykönyvében találkozunk, amiben nagy hangsúlyt fektet az özvegyek és az árvák érdekeinek védelmére. I László III törvénykönyvében

találunk ismét szociális vonatkozású rendelkezést, ami a halottak kötelező eltemettetéséről szól. Az Aranybullában az özvegyek védelméről is szó van. A gondoskodás elsősorban a családra tartozott. A feudális középkorban a szegénygondozást elsősorban a családra, vagy rokonokra, máshol a foglalkozási közösségekre, ismét máshol a társadalom szervezeteire ( egyházra, jótékony szervezetekre ) bízta. A társadalmi gondoskodás főleg az egyházakat, ezen belül pedig leginkább a szerzetesrendeket illette. A középkori magyarországi szerzetesrendek tevékenységéből, hogy utasoknak, szegényeknek, betegeknek megfelelő támogatást nyújtottak néhány adat fennmaradt: 1. 1198 pápai oklevél: amelyben a kői bencés monostort támogatták 2. 1208 II András megerősítette a lébényi bencés monostor számára tett adományokat 3. Oros apátság: a kolostor jövedelmeinek egy részét a szegények ápolására kívánják fordítani. 4.

Pécsváradi alapítólevél: az alapító István király a monostort szolgákkal ajándékozta meg. 5. 1234 a ciszterciek oklevele: is szegénygondozói tevékenységre utal 6. Csicseri Miklós: a Szentlélekről elnevezett ispotályt alapította a szegények számára A kolostorok csak mellékesen láttak el szegénygondozói tevékenységet. A betegségek és a járványok Európa-szerte felvetették a szegény-beteggondozás problémáját. Ennek ellátására testvérületek jöttek létre, akik magukat kolostori életmóddal a szegények és a betegek szolgálatára szentelték. A testvérületek kolostorokhoz kapcsolódtak, vagy önálló testvérületként is működtek. A testvérületekből lovag- és ispotályos rendek nőttek ki ( johanniták). Ekkor is voltak már a társadalomnak különböző testületei is: 42 Ferge Zsuzsa: A társadalmi újratermelés és társadalompolitika (KJK, Bp. 1982) 20 Kalandos Társulat: egyházi és vallásos célok keretében

működő társulatok. Összejöveteleiket a hónap első napján tartották, melyeket az egyházi vagy jótékonysági cél hangoztatásán kívül lakomákra használták fel. Ilyen társulat működött a XIII sz-ban Szepességben. Célkitűzésük: a szegényeket, idegeneket eltemessék, utolsó útjukra elkísérjék Kezdetben a szegénygondozás a kolostorok tevékenységéhez tartozott. A legelső megtelepedett rend a bencés rend volt. A XIII században a keresztes háború miatt betegápoló rendek telepedtek meg, oktatási, egészségügyi feladatokat láttak el. Az első ispotály 1529-ben Debrecenben alakult. Itt csak utólagosan és csak az érdemes szegényről gondoskodtak. Alapítványi ispotályok is voltak Bevételeiket adományokból, alamizsnagyűjtésből és természetbeni juttatásokból biztosították. A szegénykérdés kolduskérdésként jelent meg. Tiltották a koldulást De az azonos foglalkozást űzők is társulatokba tömörültek( CÉHEK), melyek a

foglalkozással járó közös érdekek védelmén kívül tagjaik szociális védelmére is figyelmet fordítottak. Az előző félévből már ismeretes, hogy a céheknek kettős célja van: megakadályozni az idegen áru bekerülését és a versengést a tagjai között. Az első céhek kialakulása városi kiváltságnak számított, még a királyi hatalom is biztatta terjeszkedésüket. Magyarországon a legelterjedtebbek az ipart űzők céhei, melyek főleg a városban keletkeztek. A céhek maguk alkották szabályaikat, maguk gondoskodtak tagjaik és az alkalmazottak szociális problémáiról. A helytartótanács 18. sz-i megjelenésével az iparosok jóléti ellátása is állami felügyelet alá került. A céhszabályokat ettől kezdve a helytartótanács erősítette meg Már nem lehet mindenkiből mester, általában csak családban marad. Nehezebbé válnak a mesterré válás fokozatai, így azok a segédek, akik nem tudtak mesterré válni állandó üldöztetésnek

voltak kitéve. Óriási számú munkanélküli került ki közülük, amit a helytartótanács úgy próbált meg orvosolni, hogy kötelezte a törvényhatóságokat , vizsgálják meg a céhbelieknek és alkalmazottaiknak számát, körülményeiket, határozzák meg a fölveendő segédek és tanoncok számát, mivel gyakran a céhbeli mesterek nem a szükségletnek megfelelően alkalmaztak segédeket, s emiatt anyagilag megbuktak, s így alkalmazottaik munkanélkülivé váltak, s növelik az ellátatlanok tömegét. Emiatt is a szociális problémák legelőször és legszélesebben a városokban jelentek meg. A jobb megélhetés érdekében rengetegen jöttek városba a falvakból. A középkori városokban a jóléti gondoskodás helyett a rendészeti kérdések domináltak. Ispotályok létesítéséről kellett gondoskodni minden városban. Az ispotályok kezdetben az egyház kezében voltak, majd lassan városok felügyelete alá kerültek. A felvilágosult abszolutizmus is

inkább rendészeti kérdésnek tartotta a szegényügyet. De már ez a korai állam feladatának tekinti a kolduskérdésnek ha nem is a megoldását, de szabályozását, de még mindig nem ő teszi ezeket meg. Felügyel meg szervez, de a tényleges gazdasági munka végzése, s a szükséges anyagi eszközök előteremtése továbbra is a társadalomra hárul. A Mária Terézia idejében kiadott rendelet (1775. okt 12) A koldusok és kóborlók megrendszabályozásáról már valamilyen módon gondoskodott a koldusokról. A rendeletben a helytartótanács a kóborlókat két osztályba sorolta. Az egyik a külföldiek, ide tartoznak a külföldről vándorló iparossegédek, akik valamely okból ínségre jutottak, a kóborló munkanélküliek, stb. A másik osztályba a belföldieket sorolja: szabad költözésű jogú jobbágyok, vagy szökött parasztok, alkalmazottak. A helytartótanács azt rendeli, hogy a külföldi koldulókat toloncolják vissza származási helyükre. A

helytartótanács panaszkodik a koldusok elszaporodása miatt. Nemcsak olyanok koldulnak, akik vénségük, vagy más testi fogyatékosság miatt nem tudják munkával előteremteni a megélhetésükhöz szükséges javakat. Sok ember csak lustaságból, munkakerülés miatt koldul Különösen a városokban nagy a számuk. 21 A felszámolására szolgál az 1744. augusztus 28-án kiadott királyi rendelet: • a plébánosok és az egyházi javadalmasok hagyatékából 1/3 rész a szegényeké legyen, • kötelezi a nemeseket, hogy végrendeletükben valamit a szegényekre is hagyjanak, máskülönben a végrendelet érvénytelen lesz, • a templomokban buzdítani kell az embereket az alamizsnaadásra. Mint ahogy a középkori városokban is gondoskodtak ispotályok létesítéséről, itt is elrendeli a helytartótanács, hogy régieket újítsák fel, s ahol még nincs ott építeni kell. Az ispotályokat a legegyszerűbben kell megépíteni. Az egészségügyi

követelményeknek azonban feleljenek meg. Más épületektől különüljön el, a nemeket el kell különíteni Gondoskodni kell tágas udvarról és jó ivóvízről. Üzem jellegűek legyenek A rendelet végrehajtása azonban csak kis részben történt meg, és a felvilágosult abszolutizmus egyik rendelete sem állította, hogy a szegények eltartása állami feladatot képez. (Erdély. 1816 éhínség akció, 1817 gubernium) A szegényügy a reformkorban sem jut kielégítő megoldáshoz. Az állam is, a városok is azonban csak akkor aktivizálódnak, amikor járványok, vagy ínség sújtja az országot. A tényleges tevékenység itt is a társadalom egyéb szerveire hárul. Mind több dolgozóházat létesítenek a munkanélküli vagy csökkent munkaképes szegények ellátására. Végül is ezzel munkára kényszerítették őket, mindenki erejének és képességeinek megfelelő munkát kapott. Az előállított termékeket külön erre a célra bérelt helyiségben és

országos városokon adták el. Ezekben a dolgozóházakban tevékenykedők egyrészt az ipar számára munkaerő tartalékot jelentettek, másrészt a megélhetést kereső, kóborló, éhező dolgozókat szemmel lehetett tartani, ezáltal a közbiztonságra való veszély csökkent, és végül valamennyire csökkent a közegészségügyi veszély is. De a szegényügy ezáltal is megoldatlan marad. A szegényügy szabályozása az 1848-49. évi országgyűlés után is a végrehajtó hatalom feladata maradt. A helytartótanács helyébe a belügyminisztérium lépett Foglalkozott árvaügy, polgári alapítványok felügyelete, dolog-és lelencház, süketnéma, vak-intézet, valamint hozzátartozott az útlevélügy, vándorkönyv, tehát azok a rendészeti ügyek, melyek a legtöbb problémát jelentették a koldulásban. Már korábban is láttunk felülről jövő intézkedéseket pl.:Mária Teréziánál, de ezek nem vezettek megoldásra, ugyanis nagyon kevés rendeletet

hajtottak végre. A szaporodó koldusok, ínségesek helyzetét kívánta az eddigieknél egységesebben szabályozni az 1871. évi XVIII tc községi törvény A magyar községi törvény hozatalánál figyelembe vették, hogy a szegényügy állami, ezen belül községi feladatot képez, de ezt csupán mint kisegítő megoldást fogadták el. Ha a család, vagy szélesebb körben a társadalom nem gondoskodik a szegényről, akkor eltartása a község feladatává válik. Ha a község ezt a terhet nem bírja, törvényhatósági, illetve központi állami feladat a szükséges gondoskodás. A község felelősségét a törvény arra korlátozza, hogy amennyiben a jótékony intézetek segélye és egyesek könyöradománya a község szegényeinek ellátására nem elegendő, akkor a község a helyi viszonyokhoz képest gondoskodni köteles a községben illetékes mindazon szegények ellátásáról, akik magukat közsegély nélkül fenntartani egyáltalán nem képesek. A

közsegély feltétele a teljes vagyontalanság, a munka és keresetképtelenség, tartásra kötelezhető rokonok hiánya, valamint a többévi helyben lakást igénylő helyi illetőség, amelynek hiányában a szegény kitoloncolható. Mivel minden község nem képes a szegények ellátására, javasolja törvényhatóságonként egy szegényalapnak a felállítását. Ezek a rendelkezések, amelyek végül is leginkább a koldulástól és csavargástól való elrettentést szolgálták, 1898-ig szinte változatlanul fennmaradtak. Azután valamit javított a helyzeten a szegény betegek ápolási alapjáról szóló intézkedő, ezt megoldani kívánó 1898: XX1.tc Erre azért volt szükség, mert az iparosodás követelte a kórházak és a kórházi ágyak számának növelését, s mivel egyre több kórházban volt 22 szegénybeteg annak összes költségeit nem lehetett a községek vállára áthelyezni. Ez alap fedezte ezentúl a magyar állampolgároknak kül- és

belföldi kórházakban felmerült ápolási és szállítási költségeket. Az alap fedezte a szegénygyógyszerellátás költségeit Ezek a rendelkezések sem oldották meg a szegényügyet. Az iparosodás lendülete Magyarországon azt eredményezte, hogy egyre többen hagyták ott a mezőgazdaságot, és helyezkedtek el az iparban. 1869-72 között a munkásmozgalom kezdett erősödni hazánkban, ennek első kézzelfogható eredménye Általános Betegsegélyező és Rokkantpénztár megalakulása 1870-ben. A munkásság azonban ekkor még kis létszámú volt, ezért a kormány kezdetben csak kisebb engedményekre volt késztethető. Ilyen volt pl: 1872 évi első ipartörvény, amely tartalmazta az üzemi munkásvédelem bizonyos elkmeit. A második ipartörvény (1884. alapján vezették be a nagyobb üzemekre kiterjedően a gyárfelügyelői intézményt. De itt még mindig nem vetődött fel a biztosítás kérdése Majd 1890-ban mikor az ipari munkásság mozgalma szinte

folyamatosan erősödött, akkor 1890.évi XIII.tc megvalósította az iparban a vasárnapi munkaszünetet, majd az1891évi XIVtc pedig bevezette az iparban a kötelező betegségi biztosítást, ami még kihagyta a mezőgazdasági munkásokat. Az ipari munkások egyre gyakoribbá váló forradalmi megmozdulásai, és mert egy nemzetközi mozgalomhoz csatlakoztak nehezen voltak megfélemlíthetők és megfékezhetők. Ilyen alapon érthető, hogy 1907.évi XIXtc az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztosításáról a korábbinál több gazdasági engedményt tett. Kiterjesztette a biztosítottak körét, növelte a segélyek összegét, elfogadta a baleset elleni biztosítást. Összefoglalva: A feudális középkor a szegénygondozást elsősorban a családra, vagy rokonokra, foglalkozási közösségekre, a társadalom különböző szervezeteire bízta. A felvilágosult abszolutizmus állama már feladatának tekinti a kolduskérdésnek

ha nem is a megoldását, de szabályozását. Minden lehetőséget felhasznált arra, hogy a kolduskérdést valami módon megoldja. Ennek végrehajtására bevonta a törvényhatóságokat és községeket A városok és községek kötelesek lettek segélyt adni. Az állami feladat egyelőre tehát szervezés és a felügyelet. Csupán egyes elemi katasztrófák, tűzvészek, s más csapások során fellépő nagyobb nyomorúság elhárítása rázta fel a nagyobb városokat, az államot, hogy intenzívebben foglalkozzanak a szegényüggyel. A szegényügy a reformkorban sem jut kielégítő megoldáshoz. A 19. sz-ban is csak a legvégső esetben gondoskodott az állam a rászorultakról Család – község - állam Egyesületek megjelenése Magyarországon, a XIX. században Pik Katalin: A szociális munka története Magyarországon A rászorultak gondozását kezdetben az egyház végezte, és ez így ment a polgárság megjelenéséig. A céhekbe tömörült polgárság

létrehozta a segélypénztár intézményét, amely krízis esetén segítséget nyújtott számukra. A módosabb polgárok ispotályokat alapítottak, amit már szociális munkának minősíthetünk. Ilyen volt a Szent Erzsébetről elnevezett ispotály, amely próbált segítséget nyújtani a szociálisan rászoruló polgároknak. Továbbfejlesztése a javadalmas rendszer, 23 amelynek keretében tehetősebb idősek a befizetéseik arányában kaptak szolgáltatásokat, néhol a szegények helyét elfoglalva. Ekkor már felfedezhetjük a szociális munka több elemét, de a szakképzett ellátógárda még hiányzik. A budai egyesület A budai Jótékony Asszonyi egyesület a helyi polgárok elszegényedett feleségeinek és leányainak akart segítséget nyújtani. Az első évben a befolyt összeget csak a nyomor enyhítésére használta fel. Két fontos intézményt hoztak létre. Az egyik a „keresetintézet”, ami az egyedülálló, munkanélküli nőknek munkát, és a

munkaképteleneknek gondozást nyújtott. A másik az óvoda volt, ami a dolgozó egyedülálló nők helyzetét könnyítette meg gyermekfelügyelet megszervezésével. Az egyesület bevételéből 1896-ban 20 % jutott az óvodára, 1917-ben már csak 6 %. Egyre inkább csökkent a jelentősége, mert más egyesületek, sőt később az állam is nyitott óvodát. Az egyesület vásárolt egy ingatlant, ahol ápoldát alakított ki, és először 12 munkaképtelen asszonyt szállásoltak el, később ez a szám 26 főre emelkedett. Az ápolda 1840-1924-ig működött. Segítették a munkaképtelen szegényeket ruhával és pénzzel Különbséget tettek a munkaképes és a munkaképtelen szegények között. A segélyeket az ápoldában fizették ki, de csak a munkaképteleneknek. Öt munkásiskolát is szervezett, ahol úri viselkedésre nevelték a szegény polgárlányokat, és a keresetintézetekben használható munkára tanították őket. A pesti egyesülettel közösen

alapították meg a Vakok intézetét 12 ápolttal. Később ez lett a Magyar Királyi Vakok Intézete, majd megszervezték benne a fogyatékosgondozást. Ma ez a Vakok Intézete és a Vakok Családsegítője. A pesti egyesület A pesti Jótékony Asszonyi Egyesület munkaalkalmakat biztosított a rászorultaknak. A 19. században megkülönböztették a munkaképes, a munkaképtelen és a dolgozni nem akaró embereket. Meghatározták a legfontosabb szükségleteket, amit biztosítani kell: eledel, lakhely, öltözet, fűtés és orvosi segedelem, és ezekhez igazították a támogatási formákat. Munkát akartak teremteni mindenkinek, aki tud és akar dolgozni. Akik pedig nem tudtak dolgozni, mert tudásuk, egészségi állapotuk, koruk nem tette lehetővé, azoknak nem csak hogy munkát biztosítottak, és munkabért fizettek, de gondozták is őket a keresetintézetben. A keresetintézetet ott hozták létre, ahol az első családsegítő is létrejött Az egyesület kibérelte a

terézvárosi polgárházat, ahol 10 szobában folyt a munkavégzés, de nem volt bentlakásos intézmény. Egyszerű kézimunkákat végeztek: fonás, tépés, csipkeverés, asztalosmunka. Létrehoztak egy asszonyi kézi-mívek boltját, olyan szegény asszonyok segítésére, akik értettek a kézimunkához, de vevőkre nem találtak. A magatehetetlen felnőtteket és az elhagyott gyerekeket nem intézményesen látták el, hanem családokhoz helyezték ki őket, és fizettek értük. 24 Segíteni akartak azokon a szegény beteg embereken, akik nem tudták kifizetni a gyógyíttatás költségeit. Őket az egyesület költségén a városi kórházba utalták A szegényház intézményét alapozták meg azzal, hogy létrehozott egy ápoló intézetet, ahol nyomorék, beteg, öreg embereket gondoztak. A pesti egyesület elhagyott, kolduló gyerekek számára hozta létre az Oskolaintézetet, ahol tanítani, hasznos ismeretekhez akarták juttatni a gyerekeket, és olyan munkát

tanítani nekik, amiből talán meg tudnak élni. Tanultak: német és magyar olvasást, írást, számolást, vallást, természettudományt, az egészség tudományát és a mesterséget. Elkülönítették a kicsiket és a nagyokat, a lányokat és a fiúkat. A gyerekek ruhát és élelmet, a munkát végzők emellett fizetést is kaptak. Ezek a gyerekek nagyrészt árvák voltak, ezért mivel az iskola nem bentlakásos volt, a gyerekeket jó erkölcsű, becsületes embereknél helyezték el. Az egyesület továbbá célul tűzte ki, hogy ne legyenek koldusok Pest utcáin, és segítséget kértek a tanácstól és a polgármestertől is. 1827-ben kezdeményezték a koldulás betiltását. Összeírták a koldusokat, és megkülönböztették a helybelieket és az idegeneket A helybelieket tovább bontották a rászorultakra és a nem rászorultakra. A rászorultakat az egyesület a saját intézeteiben helyezte el. Létrehoztak két gyámintézetet, ahol a férfiak és a nők

elkülönítve dolgoztak, amiért ételt és ruhát kaptak, és a fő elv a munkára szoktatás volt. Ez az intézmény a dologház elődje. A gyámintézet fenntartásához a pénzalapot gyűjtéssel teremtették elő. Ebből lett a városi szegényalap Az izraelita felekezet A Pesti Izraelita Nőegylet 1867-ben alakult meg 10 asszony közreműködésével. Céljuk főként beteg vagy keresetképtelen özvegy nők és árvák segélyezése, valamint egy árva lánykák nevelésére szánt intézetet létrehozása. Kezdetben a segélyek 1-10 forintig terjedtek, a betegek 16 krajcárt kaptak fürdőre. Az alapító asszonyok a várost körzetekre osztották, és személyesen ellenőrizték a segélyezettek életkörülményeit. Adományokból 1 év alatt összegyűlt a pénz az árvaházra, és mivel az árvaházban amúgy is főzni kellett létrehoztak egy népkonyhát is. Az étel árában 2 kategóriát határoztak meg. Volt az ingyenes és a 7 krajcáros 1869 november 5-én 30

adaggal kezdtek A leányárvaház 1867. október 6-án nyitotta meg kapuit A pénzbeli hozzájárulásokon kívül rendezvényekkel, kézimunkák árverezésével szerezték meg a szükséges pénzeket. A fiúk számára létesített árvaházukat 1868-ban nyitották meg. 1886-ban átadták a 600 adag étel kiszolgálására alkalmas önálló tápintézetet, amelynek épületében otthonra lelt 50 félárva is. A polgárosodás folyamatában megjelennek a hivatalnokok, a honoráciorok, akik elszegényedett nemesekből, feltörekvő parasztok, iparosok, kereskedők gyerekeiből váltak ezzé. A közigazgatásban dolgoztak a szegényatyák is A jóltévő egyesületeknek egyre nehezebb volt fenntartaniuk magukat. 1833-ban Pest városa átvette a pesti egyesület tevékenységeinek nagy részét, a pénzalapokból lett a városi szegényalap. A két gyámintézet az egyesületé maradt Az egyesület körzeti asszonyságainak szerepe csökkent, a szegényház és a keresetintézet

dologházzá alakult. Akiket kolduláson kaptak, azokat ide szállították 25 Egyre több törvény született a szegénység megszüntetésére, de a valódi okokat nem tudták feltárni, és megszüntetni. Szegényházak, dologházak A Mária Terézia idején született rendeletek is nagy hangsúlyt fektetnek a koldusokra. Az idegen koldusoktól meg kell szabadulni, de a helybeliekről gondoskodni kell, ezen gondozás keretében is maximum az éhenhalástól lehetett őket megóvni. Kötelezte a városokat, hogy segítsék a helybeli koldusokat segélyekkel a különböző pénzalapokból. Ezek a pénzek adományokból származtak, tehát nem állami pénzek voltak, így az állam szerepe csak a szervezésre és a felügyeletre korlátozódott. A reformkorban a munkanélküli, illetve a csökkent munkaképességűeknek dolgozóházat létesítettek, illetve ha nem tud munkát végezni, akkor ingyen kaptak ételt és szállást. Az itt előállított termékeket eladták, és a

munkabér kifizetése után megmaradt összeg volt a dolgozóház tőkéje. Ez az intézmény azonban nem oldotta meg a kolduskérdést, ezért a Kolozsvári Nemes Jóltévő Asszonyi Egyesület létre akart hozni, egy koldusokat ellátó, befogadó intézményt, de mivel nem volt elegendő tőkéje, és a kolduskérdést amúgy is városi feladatnak vélte, elküldte a javaslatát a városi közgyűlésnek. A közgyűlés nagyon jó ötletnek tartotta, de kivonta magát mindennemű anyagi, és szakmai finanszírozás alól. Az egyesület nem tudta megalakítani az intézményt az előbbi okok miatt. Az Erzsébet Szegényház I. Ferenc József és Erzsébet ajándéka Pest részére 1854-ben kezdett épülni, ami pénzszűke miatt abbamaradt, aztán különböző bővítések után 644 gondozottat, és 64 szellemi fogyatékos tudtak benne gondozni. 1913-ban jött létre a Kamaraerdei Szegényház, ahol 200 főt gondoztak. Budán a beteg szegények ellátása az 1710-ben létesített

Szent János kórházzal kezdődött. Az előzőekben már említett egyesületek által létrehozott dologházak a szegény, sérült, munkanélküli embereknek próbáltak segítséget nyújtani valamilyen könnyebb munkavégzés biztosításával, amiért munkabért fizettek. Ez az intézmény kezdetben teljesen önkéntes volt, az ment be, aki akart, de amint az állam átvette ezeket a dologházakat, a kényszer kezdett dominálni, hiszen rögtön, akaratán kívül ideszállították azokat, akiket kolduláson kaptak, illetve ez az intézmény lett a segélyezés feltétele. Mivel a nyomor egyre inkább nőtt, ezzel már nem tudtak megbirkózni az egyesületek, lehetetlen volt annyi adományt összegyűjteni, amivel orvosolni lehetett volna a mindinkább növekvő szegénységet. Ezért ki kellett dolgozni a pénzbeni és természetbeni segélyezéseket A városok lassan átvették az egyesületek munkáját, és Pest és Buda szegényeinek ellátása 1833-tól közigazgatási

feladat lett. A hatósági szegénygondozás mellett azért jelentős feladatok hárultak a jótékony egyesületekre is. Frőbel-Nőegylet A Frőbel-Nőegylet azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Frőbel nevelési elveit elterjeszti a fővárosban és közvetve egész Magyarországon. Gyermekkerteket létesítettek, és a gyermekkertésznők képzésére intézményeket hoztak létre. A gyermekkertésznő szakember volt, a szaktudásáért 600 forintot kapott évente A tanulatlanabb segédek ennek a felét kapták, a dadák pedig a harmadát. 26 Budapesti Gyermek-menhely 1870-ben alapították meg az első gyermekmenhelyet, ahol kezdetben 7 gyermeket gondoztak. Később saját épületbe költöztek, amit gróf Károlyi Sándor adományozott a menhely részére. Itt már 100 gyermeket is tudtak gondozni 18 éves korukig Az intézetnek belső iskolája volt. Az első években a gyermekek fele meghalt, később ezt az arányt leszorították 14 %-ra. Ezt a csökkenést

feltehetőleg azzal érték el, hogy ügyeltek arra, hogy személyes kapcsolatot alakítsanak ki a gyerekekkel, személyesen foglalkozzanak velük, és ellenőrizzék a fejlődésüket. Pesti Bölcsőde-egylet 1842-ben létesítették az első Pesti Bölcsőde-egyletet. Ide olyan gyerekeket fogadtak, akiknek az anyja a lakásán kívül volt kénytelen munkát vállalni, és nem volt aki vigyázzon a gyerekre. Hajléktalanok Menhelye Egylet A városiasodással nőtt a városokba, és így a Pestre költözők száma, de nem mindenki tudott lakást szerezni, ezért ez egyre nagyobb gondot jelentett. E probléma megoldására jött létre a Hajléktalanok Menhelye Egylet 1876-ban. Egy hónap múlva megnyitották az első hajléktalanszállást 23 ággyal, majd később egy 45 ágyas bérleményt. Nem ingyenes szállást biztosítottak, hanem jelképes összegért 8 krajcárért kaptak alvóhelyet, törülközőt és csomagmegőrzést. Országos Gyermekvédő Egyesület 1889. tavaszán

jött létre, és az ok, ami miatt létrejött az egy rendőri jelentés volt, amelyben az állt, hogy előző évben 600 gyermek volt toloncházba zárva. Befogadták az árvákat, a nevelésre képtelen szülők gyermekeit, és azokat, akik valamilyen bűncselekményt követtek el. A gyerekek egy részét tanoncnak adták iparos családokhoz Szegény Beteggyermek Egyesület Azt a jelenséget tapasztalták, hogy az egyedülálló anyák esetében a második szülés időpontjában az első gyermek már nem is él, hiszen az egyedülálló asszonyok nem tudják magukat és gyermekeiket is eltartani. Első lépésként Szalárdi Mór saját pénzén bérelt ki két szobát, ahol ingyen látta el a terhes asszonyokat, és a csecsemőket, amíg az anyák munkát nem tudtak vállalni. Majd egyesületi formában folytatta a gondozást. Sok pártfogót sikerült megnyerniük, és mivel Tisza Kálmán miniszterelnök 1885. október 12-i körlevele a törvényhatóságok figyelmébe ajánlotta

a kezdeményezést, rögtön 510 tagja lett az Egyesületnek, és 10000 forintnyi vagyonuk, ami 2800 forint jövedelmet biztosított. 1887-től Fehér Kereszt néven folytatták a tevékenységüket. 10 év alatt elérték, hogy a náluk született gyermekek körében 2,27 %-os lett a csecsemőhalandóság. Az intézetben 35 telepen 400 gyermeket neveltek. Dajkaközvetítő tevékenységüket is kiterjesztették Jómódú 27 családoknak megbízható szoptatós dajkákat közvetítettek ki, de a fizetséget teljes egészében a szegény anyának hagyták, és nem vonták le a közvetítői díjat. Közigazgatás és szociális tevékenység Lassan a közigazgatás is magáénak érezte a szociális problémát, így az árvaügynek, az alapítványok felügyeletének, a dolog-és szegényházaknak, a Vakok Intézetének és a kolduskérdésnek külön felelőse volt. Mivel az elszegényedés ellenes rendeleteket, és a szegények községi vagyonból történő segélyezését nem

nagyon tartották be, a beteg és rokkant emberek közül egyre többen koldultak. A munkavállalók biztonságára először az 1884. évi 14 tc tér ki a biztonságos és egészséges munkavégzés feltételeinek tárgyalása során. Magyarországon először az 1854-es bányatársládák jelentettek valamiféle biztonságot a bányászoknak, majd később 1870-ben jött létre az Általános Munkásbetegsegélyező és Rokkant Pénztár, amelynek az alapítói és a vezetői is munkások voltak. Az 1871-es első községi törvény előírja, hogy ha az egyházi és a magánjótékonyság ellenére is éhenhalás fenyeget valakit, akkor a községnek kell gondoskodni a rászorultról. A községnek minden évben jelentést kell tenni a szegényügyről. A törvény kimondja továbbá, hogy minden polgárnak valamelyik községhez tartoznia kell. A lakos ott honpolgár, ahol két évig adód fizetett, vagy ha ez nem történt meg, akkor a szülők illetősége a döntő. Ha valamely

község ellátta egy másik község szegényét, akkor azt az összeget visszaperelheti. Mivel a szegényházakban kevés volt a hely, és nem tudtak mindenkit elhelyezni, azoknak, akiknek nem jutott hely havi segélyt állapítottak meg. Munkaképtelen embereket családoknál is helyeztek el, amiért gondozási díjat fizettek. Az utcai koldulás megszüntetése érdekében felszólították a rendőröket, hogy a helyi illetőségű koldusokat szállítsák be a szegényházba. A probléma abból adódott, hogy ezután meg olyan sok koldust vittek be a szegényházba, hogy már nem tudták őket hova tenni, még az ápoldában sem volt hely a számukra, sőt még a pénzbeli segély ellenére is tovább koldultak. Az 1886. évi 22 tc előírta, hogy minden községnek ki kell dolgoznia a közsegélyezés módját, szegényügyi szabályrendeletet kellett hozni, és törzskönyvet kellett vezetni a szegényekről. A szegénybetegellátás eddig a községek és a

magánjótékonyság feladata volt, de a törvény átutalta a munkáspénztárak hatáskörébe. Hiányzott a balesetbiztosítás, és bizonytalan volt a járulékok behajtása. Az iparosodással, a tőkések gazdagodása mellett, a szegények egyre szegényebbek lettek, és egyre betegebbek, amit már a jótékonyság nem tudott megoldani, ezért létrehozták 1898-ban az Országos Betegápolási Alapot, amely állami kötelezettséget jelentett a betegek ellátására. Sajnos a két közösségi törvény nem váltotta be a reményeket, mert nem tudták megteremteni a megfelelő forrásokat, és a személyi adottságok sem voltak megfelelőek, hiszen hiányoztak a szociális szakemberek, akiknek a képzése még sokáig várat magára. A gyermekekről - Nemzetközi gyermekvédelmi kongresszus Budapesten 28 A szociális munka szakosodása először a gyermekvédelemben ment végbe. Komplex ellátórendszert építettek ki, és tudományosan is megközelítették a problémák

megoldását. Különböző törvényeket hoztak, és intézményeket létesítettek, és a gyermekvédelem önálló szakterületként jelenik meg. A gondozásban szétválasztják a gyermekeket és a felnőtteket, ami korábban nem történt meg. 1899-ben tartották ezt a kongresszust, ahol a szociálpedagógia és a szociális munka kérdéseit is tárgyalták. Kinek a dolga az elhagyott gyerek nevelése? Ki viseli a költségeket? Szociális gondoskodás a XX. században - 1912. Hilscher Rezső: professzionális képzést csinált Újpesten Főiskolai Szociális Telep volt a neve. Olyan korszerű volt, hogy ott (a kliensek között) tanított A szociális képzés a világ élvonalával egy időben elindul Magyarországon. Az első világháború alatt megállt ez a képzés, ennek ellenére olyan kezdeményezések születtek, amelyek tovább éltek. - A háború társadalmi problémái: = rokkantak, özvegyek, árvák, = az elcsatolt területekről tömeges visszavándorlás,

következménye lakás és foglalkoztatási helyzet, valamint a szegénység problémájának kezelése súlyosbodott. Az állam csupán tüneti kezelést és szükségmegoldást alkalmazott. Felerősödött a szegénypolitika, megoldási kísérletek sora jött létre. - 1910-1920-as években példaértékű szociális szolgáltatások jelennek meg, pl.: 1915 Országos Stefánia Szövetség: csecsemő, gyermekvédelem. Ők kezdték el hazánkban védőnők képzését. Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből, 1920-1944 A monarchia összeomlása és a vesztett háborút követő trianoni országcsonkítás gazdaságilag mélypontra juttatták a társadalmat. A politikai terror és minden haladó erő és gondolat üldözése jellemzi ekkor a társadalmat. Matolcsy Mátyás 1925-től 1943-ig terjedő időszakra ún. jóléti indexeket számított a lakosság három nagy csoportjára A mezőgazdasági népesség életszínvonala az 1933/34-es években került

mélypontra. A munkások reálkeresete 1943-ban 20%-al volt az 1929-es szint alatt. A tisztviselőknél a több egymást érintő fizetéscsökkenés ellenére Matolcsy nem mutat ki jelentős reálkereset csökkenést. Ebben a körben a tömeges elbocsátások és a fiatalabbak tejes elhelyezkedési képtelensége okoztak általános nehézségeket a 30-as évek közepéig. A munkásság bére a harmincas években szinte elfogadhatónak tűnik, a 4 pengő körüli átlagos napibérrel, 100 pengő körüli havi keresettel. A városokban a lakás havi bére 25-30 pengő körül volt. A lakásviszonyok 1920 és 1930 között alig javultak A munkásság helyzetét súlyosbította a munkakörülmények romlása. A munkaidő továbbra is relatíve hosszú maradt Az üzemi balesetek száma állandóan növekedett. A szegénység megítélése szempontjából különösen fontos a keresetek roppant nagy szóródása. A teljes jövedelem-eloszlásról csak becslések vannak Az egyiket Matolcsy

készítette a harmincas évek közepén. A gazdagok jövedelme ötvenszerese, a középosztályé a négyszerese volt a szegényeknek. 29 Az 1930.évi népszámlálásból kiindulva végzett becsléseket Rónai-Horváth Jenő, valamennyi foglalkozáson belül megkülönböztetve 5 kategóriát: gazdagok, középosztály, kispolgárok, állandó munkások, szegények. Ebben a tagolásban nemcsak a jövedelem a szegénység kritériuma, hanem a létbizonytalanság is. A jövedelmi kritérium szigorúbb elbírálása mellet szegénynek tekinthető a kispolgárok jelentős része és az állandó munkásság is. Budapesten a lakosság negyede-ötöde volt közsegélyre szoruló ínséges (pauper). Összefoglalva: a két világháború között a szociális szegénység aránya az időszaktól függően 55-75 százalék között mozoghatott, a legmagasabb aránnyal a harmincas évek közepén. A harmincas évek közepéig a szociális szegények jelentős része szegényebb volt mint

az I. világháború előtt, és a pauperizmus félmillió feletti és olykor az 1 milliót közelítő tömegű lehetett. A II. világháború utáni első évek A II. világháború után a félig összedőlt országban mindenki szegény volt Megszűntek a szélsőséges jövedelmi és vagyoni különbségek, de egyenlőségről nem beszélhetünk. A munkáskeresetek differenciáltsága csökkent, a háború után a csillagászati jövedelmek megszűntek, s minden bérskála összeszűkült. A szegénység tömegeit növelte az 1947 körül kb. 200 ezerre becsült városi munkanélküli Az ország életszínvonala 1948 táján érte el az 1938.évi szintet A szegénység struktúrája megváltozott, a legtöbb szegény már nem agrárproletár. Két háború között Az I. világháború után a keresztény nemzeti gondoltat jegyében tevékenykedő kormány felismerte, hogy a munkáság és a szegényparasztság és a pauperizmus problémáját külön kezelje. Ennek

következményeként egymástól elszigetelte a strukturális szegénység három nagy csoportját. A munkásság és a szociálpolitika A munkáság anyagi helyzetét a foglalkoztatás, a munkafeltételek, a bérek, az árak, a lakáshelyzet, és a társadalombiztosítás együttesen határozza meg. A társadalombiztosítás területén mutatható ki a munkásmozgalom és a munkások helyzetének a javulása. A fontosabb törvények a betegségi és baleseti kötelező biztosításra (1927.XXItv) illetve öregség, rokkantság, özvegység, és árvaság esetén kötelező biztosításra(1928.) vonatkoztak Az 1928.évi törvény az első Magyarországon, és ennek megfelelően elég szűkmarkú volt, várományfedezeti rendszerre épült, és az első nyugdíjak fizetését 1939-re irányozta elő. Bevezették a minimális munkabérre, maximális munkaidőre és minimum évi 6 nap fizetett szabadságra vonatkozó 1937.XXXVItörvényt, amiből a háborús előkészületek miatt nem sok

valósult meg. Az 1938.XXXVI törvény bevezette az iparban dolgozó munkások gyermeknevelési pótlékát. Ideológiai és tudományos alapok A hatalom fő mozgatója a munkáságtól való félelem volt. Ez a félelem a biscmarki szociális olajcseppek óta jelen volt a politikában. 30 Balás Károly 14 pontba foglalja össze a szociálpolitika konzervatív, de a fasizmus felé már nyitott lényegét: 1. társadalmi érdek: minél nagyobb emberi boldogság az állam, nemzet, társadalom kertén belül. 2. Az előző alapfeltételei: a jóindulatú világnézet, társadalom-fenntartó etikai kultúra, kellő szükséglet-kielégítés, és erős nemzeti és társadalmi szervezet. 9. garanciák szükségesek a társadalom csoportjainak és rétegeinek közérdekellenes visszaéléseivel szemben. (Heterogén társadalmi rétegek parazitizmusa) 14. A szociálpolitikai cél elérésére szolgáló eszközök a honalapító életterületet biztosító, megvédő, békét

biztonságot és jövőt adó áldozat, erőfeszítés munka, a magántulajdon megvédése, biztosítani kell az efficiensebb (hatékony) munka jobb jutalmazását. Összefoglalva: a munkásosztálynak részben mozgalmi harcokkal, részben a nemzetközi presszió segítségével sikerült valamivel több jogot és létbiztonságot kicsikarnia. Ezzel a munkásnyomor valamit csökkent. A szegénypolitika A két világháború között a szegénypolitika a korábbinál sokkal jelentősebb helyet foglal el. A gazdasági dekonjuktúra tömeges tartós munkanélküliséggel és a létminimum alatti bérekkel járt együtt. A társadalombiztosítás a lakosság 1/3-ára terjedt ki Hilscher Rezső szerint a szegényügy a szociálpolitikával merev ellentétben áll. A szociálpolitika, ha tökéletes berendezkedés, elsorvasztja elpusztítja feleslegessé teszi a szegényügyet. Az, hogy szegényügyre még szükség van az az emberiség szégyene. Hilscher a megoldást nem a munkás hanem a

szociális biztosításban látta. A hivatalos szegényügy nem is vett tudomást ezen gondolatokról. Főbb dilemmái a következő kérdések köré csoportosultak: - Állami feladat-e a szegénység enyhítése, vagy egyházi-társadalmi jótékonyságé? 1927-ben kialakult egri normát 1936-ban hivatalosan magyar normává tették, és a városokban kötelezővé tették. Oslay Oswald páter az egri norma létrehozója a normát egy állandó otthoni karitatív szegénygondozásnak írja le, mellyel végleges testi-lelki gondozást nyernek a helybéli ínségesek és szegények. Három kardinális alapja van: 1. a városi szegényügyi hivatal, amely a katasztert vezeti, és a környezettanulmányokat gyűjti, és az ezt felügyelő Szegényügyi Bizottság. 2. Az Adománygyűjtő Hölgybizottság, melynek tagjaji összegyűjtik havonta a nekik kijelölt kataszterben az önként felajánlott családi adományt. 3.A Szegénygondozó Nővérek, akik a „szegények lelkeit

megfogják”, e célra külön pápai engedéllyel rend alakult, a Ferences Nővérek. Az állam felügyelt a köz fizettet, az egyház osztotta az adományt, és gyakorolta a közjótékonyságot. A rendszer pozitívuma a szervezettségre irányuló igyekezet A hangsúly a korábbi zárt szegénygondozásról a nyílt szegénygondozásra került. Az állami politika hiányosságai miatt az egész időszak alatt jelentős maradt az önálló magánjótékonykodás. Nagy dilemma maradt, hogy kinek kell segélyt adni és milyen formában. A fő nehézséget a munkanélküli segélyhez való jog hiánya okozta. A segély elleni érv erkölcsi volt: a segélyezés ellenszolgáltatás nélküli, karitatív módja egyenesen káros és nemzeti szempontból veszélyes , mert ránevel a munkanélküliségre. 31 Az ellenszolgáltatás nélküli segítés merev elutasítása vált az egész szociális gondozás alapjává. Megkülönböztették a munkaképteleneket, a munkanélkülieket,

és a munkakerülőket, akik önhibájukból nem dolgoznak. Az első két csoport még részesülhetett közsegélyből, a harmadik nem. A szegénygondozásra a jogosult szegény az a vagyontalan személy akinek nincs ellátására köteles és képes hozzátartozója, ő maga pedig testi vagy szellemi fogyatkozás, tartós betegség, miatt képtelen életszükségleteiről gondoskodni. Ezzel szemben ínséges az a szűkölködő aki időlegesen keresőképtelen, vagy aki elsőrendű szükségleteit nem tudja megszerezni. Részletes környezettanulmány alkalmazásával derítették, fel, hogy ki melyik csoportba sorolható. 1931-ben életbe léptetté a visszatérítési jogot. Eszerint a közsegély a köznek való tartozás, melyet közadóként hajtottak be, ha a segélyezett helyzete javult. Az ínségeseknek segély csak ellenszolgáltatás ellenében adható. A közmunka fogalma: gazdasági vagy kulturális cél érdekében vállalati úton végtett közhatósági munka.

Szükségmunka: a szorult helyzetben lévő vállaltok, munkanélküliek foglalkoztatása céljából végrehajtott munka. Az ínségmunka: házi kezelésben közhatóság által végrehajtott munka. Fő célja a segítés Az ínségmunka bérezése nem zavarhatja a piacot. Esztergál Lajos rögzítette a bérezési elveket. Az ínségmunkás órabére nem lehetett alacsonyabb a környéken szokásos legalacsonyabb napszámnál. Fontos elvi kérdés volt a jogosultság. A segélyezés egyetlen formája sem vált alanyi jogúvá A parasztság, mezőgazdasági szegénység A legfontosabb ügyben, a földkérdésben három jól elkülöníthető lépés rajzolódik ki. Az első legjelentősebb döntés a helyesebb birtokmegosztást előmozdító 1926. XXXVI Törvénycikk Nagyatádi nevéhez fűződik. 1928-ig elhúzódó reform során kb egy millió kat Hold cserélt gazdát. Ebből 700ezer kat Holdat kapott mintegy 300ezer földnélküli, illetve törpebirtokos A juttatottakat gondosan

megrostálták, csak érdemes személyek kaphattak földet, akik a helyes földművelésre képesek és hajlandók. A népi szociográfia kutatta a parasztságot (Veres Péter, Erdei Ferenc). Emellett létrejött a falukutatás, az első ilyen mű Oláh György: Hárommillió koldus c. műve A földkérdéssel kapcsolatos második lépés a telepítési törvény Ez a fontolva haladás tipikus törvénye. 25ezer évre elosztva irányozta elő 270ezer holdon kisbirtok, 150ezer holdon kisbérlet létesítését. A telepítési törvény az 1920 évihez hasonló erkölcsi, politikai érdemességhez kötötte a földhöz jutást. A harmadik, véglegesnek várt megoldás 1939-től bontakozott ki. A törvény (1939:IVtc) először a zsidó tulajdon igénybevételét tette lehetővé és a zsidók földvásárlását tiltotta meg. A földkérdés megoldására mindig rányomta a bélyegét a nagybirtok védelme. A falu egészségügye, társadalombiztosítás Az ország ezen belül a falu

súlyos egészségügyi helyzete 1920-tól kezdődően visszatérő téma volt. Magas volt a csecsemő és a tbc halálozás 1925-ben a Rockefeller Alapítvány segítségével megalapították az Országos Közegészségügyi Intézetet, amely fennállása során 32 sokat tett országosan a járványügy, a tisztiorvos képzés, a gyógyszerellenőrzés fejlesztéséért. A falu helyzetét javította az egészséges ivóvízellátás biztosítása a falvakban, valamint a zöldkeresztes hálózat kiépítése. Magyarország továbbra is az Európai mezőny végén volt a halálozási mutatók tekintetében, a javulás a Közegészségügyi Intézetnek köszönhetően kétségtelen. Tíz évvel a munkásbiztosítási intézkedések után bevezették a gazdatisztek öregségi, rokkantsági és baleseti biztosítását (1936), majd közvetlenül a háború előtt a gazdasági munkavállalók öregségi biztosítását (1938) és özvegyeik járadékát (1939). A mezőgazdasági

szegénység zöme továbbra is kimaradt a rokkantbiztosításból, a nevelési pótlékból és a korszerű kötelező betegbiztosításból. Ezen bajokon a Stefánia és a Zöldkereszt munkája nem sokat tudott segíteni. - 1920: Johann Béla a Népjóléti Minisztérium titkára, az egészségügyet fejlesztette. A Rockefeller Alapítványhoz pályázott, és jelentős összegeket nyert az egészségügy fejlesztésére, ebből alapította meg 1925-ben a Zöldkeresztet: jó minőségű kutakat fúrattak, ezeket zöld kereszttel látták el, innen a neve. Az ivóvizet ellenőrizték A Zöldkereszt megszervezte a körzeti egészségügyi ellátást. Minden egyes körzetben orvosi rendelőket, orvoslakásokat építettek, minden körzetbe orvost helyeztek. Az orvosok munkáját védőnők segítették, akik biciklivel járták a lakásokat. Rendszeresen látogatták az 1 év alatti gyermekes családokat, az anyáknak felvilágosítást nyújtottak. Vándorkelengyét biztosítottak,

szappant osztottak a családoknak. A Zöldkereszt az anya- és csecsemővédelmet az Országos Stefánia Szövetséggel végezte együtt. A Zöldkereszthez fűződik a csecsemős családok, az iskolás gyermekek felkarolása, iskolai gyermekétkeztetés megszervezése, bölcsődék, óvodák létrehozása, a járványok, a fertőző betegségek visszaszorítása, gyógyszerfejlesztés, TBC-s betegek szűrése, Országos Tisztiorvosi Szolgálat megszervezése, a nemi betegek gondozása, fejlesztették az állami gyermekvédelmet, és megszervezték a nevelőszülői rendszert. - A szegénységen való enyhítés formái: 1927: Egri Norma bevezetése: Pater Oslay Oszwald nevéhez fűződik. Kialakítása: 6 apácát vett magához, akik szakmailag szociális munkások voltak, velük megalakított a ferences rend női ágát. Ők voltak a szegénygondozó nővérek. További szereplője az Egri Normának a városi szegényügyi hivatal, az azt felügyelő szegényügyi bizottság, és az

adománygyűjtő hölgybizottság. A szegénygondozó nővérek házról házra járva Eger városában feltérképezték a szegényeket, szegénykatasztert hoztak létre, nyilvántartásba vétel után rendszeresen gondozták a szegényeket. Kinek milyen segítségre volt szüksége, abba részesítették. Az idős embereket, a magatehetetleneket intézményekbe vitték, a többieket otthonukban gondozták. Haláluk után a sírjukat is ápolták Szegényügyi hivatal: az adminisztratív és a pénzügyeket szervezte. Vezette a nyilvántartásokat, ide jöttek be a kérelmek, pénzügyi mérleget készített. A hivatal élén állt a szegényügyi bizottság. Adománygyűjtő hölgybizottság: Eger városát kerületekre osztották Mindenkinek volt egy kerülete, ahol rendszeresen házról házra járva adományokat gyűjtött. Az Egri Norma lényege: az egyház, a település hivatal és a magánjótékonyság összefogásával mindenkiről gondoskodtak. Betiltották a koldulást Az

üzlettulajdonosok az alamizsnát egy összegben megváltották, és egy táblácskát kaptak, amit kitettek az üzletre (ez elriasztotta a koldusokat). Eredménye: megszűnt a koldulás, eltűntek a koldusok Az Egri Normát más városokban is bevezették, 1936-ban Magyar Normává emelték. A magyar norma néhány városban kudarcba fulladt, mivel kényszer jellemezte a jótékonykodást. 33 - 1940: ONCSA: Országos Nép- és Családvédelmi Alap: XXIII. törvénycikk néven alakították meg. az ONCSA felvállalta: - a leginkább rászorulók életviszonyait javítja, - a társadalmi egyenlőtlenségeket kívánata csökkenteni, - a népességszám növelésére is kísérletet tett, - országos akciók jellemezték. ONCSA akciók: - házépítési akció: házbővítést, korszerűsítést, vásárlást is magába foglalt (az ONCSA bevételeinek 70-80%-a ezt a célt szolgálta). A ház felépítése után rendszeresen ellenőrizték a ház állagát A legtöbb ONCSA lakás a

nagyvárosokban épült, a legkevesebb a kistelepüléseken. Legtöbbször elkülönült telepeken épültek ezek a lakások. - földbirtokpolitikai kölcsön: a földtulajdonosokat, a kiskerttulajdonosokat segítette abban, hogy hasznos mezőgazdasági tevékenységet végezzenek (pl.: ingyen palánta stb) - állatakciók, - szárító, feldolgozó, tároló épületek létesítése, - gyermekvédelem: az iskolákban napközis otthonokat szerveztek, tejakciók, nyaraltatási akciók, - tanfolyamok szervezése: főzőtanfolyam, kupecképző, - házasodási kölcsön: 32 éven aluli, keresztény, egészséges, erkölcsös fiatalok kapták, akiknek az összvagyonuk nem haladta meg az 5000 pengőt. 1000 pengős házasodási kölcsönt kaptak havi 12%-os kamatra. A törlesztés szünetelt a házasságkötés évében és gyermekszületéskor Ha a családban 4 gyermek született, eltörölték a visszafizetést. Az ONCSA új fogalmat vezetett be: megélhetésükben veszélyeztetettek: a

hitelben, kölcsönökben részesülők. A családok kiválasztása népszámlálási adatok és környezettanulmány alapján történt. Feltétel volt még a rendszeres munkavállalás, erkölcsös életmód. A cigányság teljesen kimaradt ezekből az ONCSA akciókból Az ONCSA negatívumai: - nem állampolgári jogon jártak, hanem megszűrték a jogosultak körét, - 1,2,3 évet jelentettek, az eredmények nem tudtak kibontakozni, - a pénzügyi alapját az elhurcolt zsidók vagyona, birtokai képezték, - a II. világháború miatt az eredményei igazából nem tudtak kibontakozni, - az érdemes-érdemtelen kategória fontos szempont maradt a támogatások odaítélésekor, - a cigányság kimarad az akciókból. Pozitívumai: - a támogatások középpontjában a család segítése áll, - önálló egzisztenciák kialakítására, megteremtésére törekedett, - összefogta és irányította a helyi szociális munkát, a szociális kezdeményezéseket, - egységes állami

szemléleten alapult, - nem az elszegényedés okát vizsgálta, hanem megoldást nyújtott az elszegényedésre. A fejlődés kb 1900-1942-ig tartott, nemzetközi viszonylatban Magyarországon. Alig voltunk lemaradva a világ élvonalától, de 1950-ben a Népjóléti Minisztériumot megszüntették Ratkó Anna. A rokon ágazatok területére ezek a tevékenységek visszahúzódtak. Behúzódtak a védőnők az egészségügyi alapellátás alá, a szociális otthonok is ide kerültek, a gyermekvédelem az oktatás alá került. - 1968: létrehozták az első Nevelési Tanácsadót. - 1972-1973: a Bárczy Gusztáv Főiskola megszervezi és beindítja a szociális szervező szakot. Két kompromisszumot kellett kötniük.: - nem az egész szociális rendszert vállalhatták fel, hanem csak a szegény, idős emberek és a, - fogyatékos emberek ügyét. - 1979: MTA: föltette a kérdést, hogy tényleg megszűnőben vannak-e a szociális problémák. TBZ. kutatás: társadalmi

beilleszkedési zavarokat vizsgáltak A szociális problémák nem oldódtak meg folyamatosan, és újak is keletkeztek a szocializmus alatt: lakástalanság, különélő családok, gyermeklopások, gyermekotthonok. Lassú fejlődés indult el a 80-as években, fokozódik a 90-es évek közepén szociális intézmények fejlődése. - 1985: 12 családsegítő központot hoztak létre az országban. - 1987: létrehozták a Szociális és Egészségügyi Minisztériumot szociális forradalom, Csehák Judit volt az első miniszter. 34 35