Literature | High school » Berzsenyi Dániel elégiái és ódái vázlatosan

http://www.doksihu Berzsenyi Dániel elégiái és ódái Magyarországon a felvilágosodás a gazdasági, politikai és társadalmi viszonyok következtében, jelentős késéssel jelent meg, mivel nem alakult ki számottevő polgári réteg, mint például Franciaországban. A 18 század utolsó felében a felvilágosult abszolutizmus legjelentősebb képviselője, Mária Terézia, majd fia II. József olyan társadalmi és politikai viszonyokat teremtettek Magyarországon, amelyek lehetővé tették a felvilágosodás eszméinek megjelenését és kibontakozását. Ehhez természetesen szükség volt a felvilágosodás társadalmi alapját alkotó köznemesi rétegre. Berzsenyi Dániel (1776-1836), a magyar felvilágosodás egyik legkiemelkedőbb alakja volt. • Vas megyében született, Hetyén, jómódú családba. • Apjával nem volt jó a viszonya, durva nevelési módszerei miatt: úgy vélte fiát nem kell korai szellemi munkával, tanulással gyötörni, először

erősödjék meg a falusi élet által, férfiasodjék. E miatt sok konfliktusa volt apjával • Csupán 13 évesen kerül tehát a soproni evangélikus líceum előkészítő osztályába, ahol 7 évet tölt, de érettségit nem szerzett. Ám megtanult németül és latinul és olvasott emberré tette a gimnázium: görög vagy latin irodalmat olvasott. • Ismerte az antik görög-római mitológiát, és példaképe volt Horatius. • 1799 –ben feleségül vette Dukai Takáts Zsuzsannát, egy vagyonos rokonlányt. Berzsenyi ekkor 20 éves, míg a lány csak 14. Ezzel megszabadul apjától, és a fiatal pár Niklára költözik. Berzsenyi ugyan költőként híres, de jól gazdálkodott, nagy birtokuk volt. A „kislány” akit elvett gazdasszony lett, és a költő tisztában volt vele, hogy nincs az ő szintjén: nem érti őt meg. A miatt, hogy Berzsenyi nappal gazdálkodott, és este írt, a lány féltékeny volt a verseire. • Verseit eleinte nem publikálta, titokban

írt. Ám Kis János (lelkész, Berzsenyi egyik gyerekének keresztapja) felfedezi titkát, és ő az, aki elküldi Berzsenyi írásait Kaznczynak, aki pozitív kritikát ad rá. • Mivel Berzsenyi kevés verset írt (137), megsebzi, mikor negatív kritikát kap rá. 1817 –ben Kölcsey megírja ezt a kritikát, Recenzió címmel, amely Berzsenyi lírai munkásságára irányul, ám a klasszicista esztétika szempontjából. Ekkor már Berzsenyi több szempontból a romantika felé húz. Mire megírja a válaszát a kritikára 1825 –ben, Anti-recenzió címmel, a már idősödő Berzsenyi a hellenisztika híve és a klasszicizmus görög jelleme játszik költészetében fontos szerepet. Kölcsey ekkorra már azonban romantikus lesz. • A kritika után elhallgat, mint költő, de az 1820as években esztétikai költészeti kérdésekkel foglalkozik, pl.: versformákról ír tanulmányt 1830 - ban ezért beválasztják az akadémiába. Kölcsey, Berzsenyi halálára írt egy

kiengesztelő költeményt. • Az országban ekkor feszült a légkör (jakobinus mozgalom etc): megmutatja, hogy nemes emberként is hozzá lehet járulni az ország érdekeihez, szellemi épüléséhez, fejlődéséhez. • Műfajai: elégiák, ódák, episztolák, epigrammák http://www.doksihu Ódái Berzsenyi Dániel nem Horatiusnak, nagy példaképének nem csak ars poeticajat vallotta, (carpe diem-élj a mának, arure mediocrias- arany középút), hanem versformáját is felfedezhetjük műveiben: alkaioszi strófa. Két legfontosabb ódája, a Magyarokhoz I és a Magyarokhoz II. A magyarokhoz I. – Horatius egy szálra fűzött kompozíciójával szemben – zaklatott menetű, izgatott, nagy ellentéteket egymásnak feszítő alkotás. A romlott jelen és a hajdani erő, kiáltó kontrasztjának képei tűnnek fel a 12 strófán át. A verset áthatja a nemzet jövőjéért érzett önostorozó aggodalom, fájdalom, hiszen nem lát semmi reményt a romlás folyamatának

megállítására. 1. vsz: már itt magába foglalja a vers egész mondanivalóját és hangulatát Megjelenik a nemzethalál képe, megelőzve a Himnuszt és a Szózatot. 2. vsz: a testvérháború képét láttatja, „Véreidet, magadat tiportad”, ami a Himnuszban is jellemző motívum „lettél magzatod miatt magzatod hamvedre”. 3. vsz: itt jelenik meg az óda kulcsszava, az erkölcs: ama régi, múltbeli „tiszta” és vele szemben a „mostani veszni tért erkölcs. Ez az oka – a kor felfogása szerint – a nemzet hanyatlásának, sőt menthetetlen pusztulásának. Ebben a versszakban a jelen erkölcstelenségét erőteljes jelzőkkel hangsúlyozza: „vipera fajzatok”. 4.- 6 vsz: a himnuszhoz hasonlóan a múlt sikereit eleveníti fel A dicsőség azért maradt abba, mert a régi erkölcs, tartás kellett hozzá, ami a nagyság, erő és a veszélyekkel büszkén szembeszálló rendíthetetlenség alapja volt, de ez a jelenben már hiányzik. 7.- 10 vsz: a jelen

bűneinek itt olvashatjuk a legbővebb felsorolását A romlásba döntő vétkek, a gyönyörhajhászó elkorcsosodás, a hagyományok megvetése, az anyanyelv elhagyása. Besenyeihez hasonlóan tart attól, hogy átvesszük idegen nyelvek kultúráját, „mert minden nemzet a maga nyelvén tudós, idegenen soha sem”. 11.-12 vsz: újra a dicső múlt nagysága jelenik meg, Attila, Árpád és Hunyadi János harcait felmutatva. Kihangsúlyozza, hogy múltbeli sikereink is az akkori tiszta erkölcsnek voltak köszönhetők, és a magyarok tartásának. 13.-14 vsz: Bár eddig konkrétumokat mondott, most eltávolodik a tényektől, és általános tanulságként, antik példákkal sugallja, hogy a nemzet erején múlik az előrejutás. A hajdani nagy és erős birodalmak példája történelmi szükségszerűséggé emeli a pusztulást. Ez a lezárás kijelenti a pesszimizmust, elsodorja a korábbi feddésben megbúvó reményt is: hátha a beismerés, a feleszmélés és a vezeklés

révén megjavulhatnak az erkölcsök. A magyarokhoz II. – az előző költemény lemondó pesszimizmusával szemben ebben az ódában a kezdeti riadalom a jövőbe vetett szilárd, optimista hitbe vált át. A vers az alkalmi események, ihletforrások fölé nőve minden korra érvényes erkölcsi ítéletet fogalmaz meg. A vers szerkezete kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb, mint az előzőé, terjedelme is rövidebb, csupán 6 vsz., mely világosan 3-3 szakaszra tagolódik Első egység: (1.-3 strófa) az uralkodó érzelem itt a rémület, a megdöbbenés és a riadalom. Ezt egy Horatiusi hajóallegórián át mutatja be, amely az egész versen végigvonul: az állam hajója a tenger vad, elnyeléssel fenyegető hullámai között úszik, lebeg. Ez a háborúk által mozgásba lendült történelem viharzását hangsúlyozza ki A világot fenyegető véres zűrzavar látomásának leírása az örökkévalónak hitt világ és rendjének összeomlását sugallja: államhatárok,

törvények, szokások, erkölcsök, napról http://www.doksihu napra változhatnak, semmiben sincs állandóság. Horatiustól ebben a műben is átveszi az alkaioszi strófát. Második egység: (4.-6 strófa) a királyt azonosítja a bölcs hajóssal, aki a nemzet útját vezeti „állni tudó legyen a habok között”. A bátor hit alapja tehát egyrészt a Titusnak nevezett I. Ferenc, a nemzet szilárd egysége, mely őrzi a régi rendet, másrészt a szabad nemzet: „Lélek, s szabad nép tesz csuda dolgokat”. Úgy, mint a Magyarokhoz I, ez is történelmi példákkal zárul, de az egész vers felfelé ívelő menetét követően optimista tanulsággal fejeződik be: az ősi tiszta erkölcsök tették naggyá és híressé Rómát, Marathont és Buda várát. Elégiái Berzsenyi nem csak azért kapta a „magyar Horatius” nevet, mert témában, versformában sok ösztönzést kapott és vett át az antik mintaképtől, hanem azért is, mert megpróbálta magáévá

tenni a kétezer évvel korábbi, polgárháborúk közt kialakított életfilozófiáját is. A megelégedettség illúziójára volt szüksége Berzsenyinek: vágyainak, ábrándjainak, törekvéseinek filozofikus tudomásulvételére. Mert akár Sömjént, akár Niklát nézzük, mindkettő civilizációtól elzárt, a szellem világától távol eső falucska volt. A kiszolgáltatottság, a tehetetlenség tragikus érzését szerette volna kárpótolni a „megelégedéssel”: belenyugodni a neki rendelt sorsba „osztályrészébe”. Osztályrészem c. elégikus ódájában a megelégedéssel viaskodik: az antik költő filozófiájával próbál fölébe emelkedni kisszerű életformájából fakadó tragikus életérzésének. Versformája a szapphói strófaszerkezet, azonos a mintaként szeme előtt lebegő horatiusi ódáéval: Licinius Murenához. 1.-4 strófa: a horatiusi hajó-kép az emberi életutat a veszélyes tengeri hajózással azonosítja: az okosan kormányzott

hajó a középutat választja, kerüli a túlzott óvatosságot, a sziklás-zátonyos part közelségét, de nem is tör vakmerőn a mély tengerre. Berzsenyi már múlt időben beszél a Charybdis-ről. Témája a megérkezés, a partra szállás békés kikötőben. Ez a fiatalságának a végét jelenti: mikor a hajó kiköt, a fiatalság véget ér Az élet viharain szerencsésen túljutott „heves ifjú” élete fordulópontjához érkezett: felnőtté vált, a maga ura lett, lezárult egy szakasz életében. Az elzárt hely ugyan biztonságot jelent, mégis érződik az ifjúságától való búcsú rezignált fájdalma: ráeszmélés az idő visszafordíthatatlanságára. Szüksége van az önvigasztalásra: a megelégedés boldog illúziójába ringatja magát, és felsorolja a jómódú földbirtokosi élet nyomós érveit, és a kiegyensúlyozott családi élet boldogságát. Ám megemlíti előtte pl. Horatius ligetes, szökőkutas tiburi birtokát és ezzel szemben az ő

élete kiábrándítónak hathat. A rejtegetett, elfojtani vágyott elégedetlenség megnyilvánul: a földesúri jólét mellett, vagy ellenében valami másra, teljesebbre, értékesebbre való sóvárgást takar. 5. strófa: a sorsába beletörődő filozofikus lélek lemondó gesztussal kísért kijelentése ez: történjék bármi, legyen ő bárhol, megelégedéssel fog az égre nézni. Ám megjelenik a Licinius vers lényege: a gazdagság, a pompa ugyanúgy megnyomorítja az embereket, mint a nagy nyomor-> aure mediocriats kell! http://www.doksihu 6. strófa: a „csak” módosító szó kihangsúlyozza, hogy egy feltétele van annak, hogy el tudja viselni az imitált „boldog megelégedést”: a költészet vigasza, Camonea. 7. strófa: horatiusi lezárása a versnek azt mondja, hogy ha minden érték kihull is az emberi életből, a művészet még mindig tartalmassá teheti az életet, a puszta létet. A múzsához menekül. Zengi a költészetnek a legválságosabb

helyzetekben is minden bajtól mentesítő csodáját. Közelítő tél c. elégiájának már maga a címe is riadalmat sugall, hiszen a lopva közeledő fenyegetés mozgalmasságának jele az, hogy a tél, az öregedés metaforája folyamatosan közeledik (melléknévi igenév). Az 20as, 30as évei vége felé írhatta ezt a verset, ez az a korszakforduló, amikor már nem fiatalember, hanem belépett a férfikorba, és úgy érzi, hogy az élete már nem lesz más min amilyen akkor volt. Első 3 vsz.: tagadásra fordított idill jelenik meg: azzal szemlélteti az élet múlását és az öregedést, hogy felsorakoztatja azt, ami már nincsen, vagyis a hiányt mutatja be. Ezzel a negatív festéssel a jelen sivárságát, ugyanakkor a múlt értékeinek tragikus, visszahozhatatlan elvesztését is sugallja: az idő kérlelhetetlen múlását. A múltat idillé varázsolják a pozitív értékű leíró szavak, de ez az időbeli távolság szépítő hatásának eredménye. Ez arra is

rávilágít, hogy a természet ugyan megújul, de az ember nem 4. vsz: itt általánosságban beszél az időről: észrevétlenül tovasiklik, minden az ég alatt csak jelenés, pillanatnyi tünemény „szárnyas idő hirtelen elrepül”. 5.-6 vsz: saját életére vonatkoztatja az előbbi tételt Szomorú lemondással veszi tudomásul, hogy észrevétlenül és kihasználatlanul örökre elmúlt ifjúsága. A lélek kiégettsége, halála miatti panasz sír az elégia lezárásában: az eltűnt ifjúság szépségeinek már sosem lehet részese: „koszorúm bimbaja elvirít”, fiatalságom „itt hagy, s vissza se tér majd”. Berzsenyi két legfontosabb ódája együtt alkot egy egészet. A Magyarokhoz I-ben a dicsőséges múltat állítja szembe a megromlott erkölcsű jelennel, és a verset igen pesszimista hangnemben zárja, mert nem ad semmilyen reményt a pozitív változásra. Ám a Magyarokhoz II.-ben már optimizmussal tekint Magyarország sorsára, és megfogalmazza

a követendő utat. Elégiáinak többsége pedig minden élő elkerülhetetlen végzete körül forog: a mulandóság. Az Osztályrészem és a Közelítő tél egyaránt az idő kérlelhetetlen múlását írja le elégikus hangnemben. Fiatalságának végét, és egy új korszak kezdetét hangsúlyozzák, melyet fájdalmas rezignációval ír le Berzsenyi, de beletörődik a ténybe, hogy ami elmúlt azt már nem tudja visszahozni