Agricultural science | Wine making » A siker titkai, Günzer Tamás könyvből tanulta a borászatot

A siker titkai Könyvből tanulta a borászatot. Nehéz összejönni a villányi borosgazdával, Günzer Tamással. Most éppen a fejlesztés lázában ég, több gazdával összefogva vettek egy csaknem 20 hektáros területet, kiirtották rajta az erdőt, melorizálták a területet, mert kell a föld az új telepítésnek, a villányi bort továbbra is jól el lehet adni. Viszont fejleszteni kell, jövőre már az uniós szabályok lépnek életbe, akik nem tartanak lépést az új követelményekkel, bizony feladhatják a termelést. Az új területből Günzer Tamásnak 2 hektár jut, a letisztított és a megfelelő állagúra alakított terület átadásáról érkezik vendégváró pincéjébe ebben a késő délutáni órában. „Családi vállalkozás a miénk, a feleségem viszi a kiskereskedelmet, intézi a pénzügyeket, no meg igazgatja a vendéglátást. Az én feladatom tulajdonképpen a hobbim is, mert nekem a borászat a mindenem, mondhatom azt, élek-halok érte.

Természetesen ennél fogva én foglalkozom a nagykereskedelemmel is.” Később diplomát szerzett a borászatból is, az utóbbi években olyan dinamikus fejlődést ért el vállalkozása, hogy még a villányi „nagyok”, az évtizedek óta borászattal foglalkozók, a villányi vörös nedűnek világhírnevet szerzők is elismerik tudását, hozzáértését. A kaposvári egyetemen szerzett állattenyésztési diplomát, ebből is látható, korábban csak a családi kis szőlőültetvény kapcsán volt igen laza kapcsolata a borászattal. A sikeres egyetemi végzettséget a szülők 800 négyszögöl villányi területtel és egy kis pincével jutalmazták. Tulajdonképpen ez az ajándék alakította ki benne a szőlőtermesztés a bor iráni mélységes tiszteletét, hiszen míg a kis területen a tőkékkel bíbelődött, megtapasztalta a művelés és a termesztés alapjait, saját kínján jött rá a borkészítés csinjára-binjára. Mert a helyi borászok nemigen

segítettek, mindenki őrzi a legjobban eladható „elegy” titkait, hiszen az a legnagyobb érték, apró kis beavatkozások, a megfelelő keverési arány kialakítása teszi minden más nedűtől különbözővé, egyedivé a bort. „Könyvekből tanultam meg a borászkodást, azokból ismertem meg, hogyan kell metszeni, mikor és mivel kell permetezni, milyen módszerekkel kell kezelni a hegy levét, hogy abból kiváló minőségű bor szülessen. Mert a minőségre én mind a mai napig nagyon sokat adok, ha valami bor nem úgy sikerül, ahogy azt terveztem, inkább kiöntöm a levet, mert az én kezemből rossz bor nem kerülhet ki. Természetesen nekem is van már féltve őrzött titkom, nagyon büszke vagyok egy fehér házasított boromra, amit irsai olivér és olaszrizling megfelelő arányú keverékéből állítottam elő.” Kezdetben csak 20 hektoliter bort állított elő, később az újabb földterületekkel 5 hektárosra bővült birtokon ma már 500

hektoliter bort állít elő. Itt már csak nagyüzemi termelésről lehet szó, van is ehhez három pince, meg palackozó is, az igényesen művelt területekről szüretelt szőlőből előállított bormennyiség nagy részét budapesti kereskedő forgalmazza. Günzer Tamás esküszik az évszázadok alatt kikristályosodott hagyományos előállítási módszerekre, többnyire fakádban erjeszt, mert bár ez a módszer több munkát igényel, megéri a fáradtságot, hiszen ezzel is jobb lesz a minőség. „Én a terméskorlátozásnak vagyok híve, nem törekszem a minél nagyobb mennyiségre, mint már mondta, a minőség nálam mindent megelőz. Egy vesszőn csak egy fürtöt hagyok, zöldszüretet alkalmazok, még érés előtt a többi fürtöt levágom. Az a véleményem, hogyha az az egy fürt kapja meg az összes tápanyagot, ha szellősen érlelődik, ha minden oldalról éri a napfény, akkor alakul ki benne a legtöbb cukor, a legnagyszerűbb íz, zamat és illatanyag.

Büszke vagyok boraimra, csak így válhatott az ínyencek italává, számtalan verseny győztesévé.” Persze azt hozzáteszi, ilyen megoldásra csak azoknak van lehetőségük, akik az árban érvényesíteni is tudják a többletmunkát. „A legnagyobb sikert tavaly értem el, a Cabernet Sauvignon borom a Pannon Bormustrán bekerült a legjobb húsz, Magyarországon termelt bor közé.” A fejlődésben nincs megállás, öt évvel ezelőtt a villányi pincesoron megörökölt szőlőfeldolgozót vendégváró pincévé alakítottuk át. Alig telt bele néhány hónap, már híre ment a kiváló borokat és a kemencében sült nyulat, csülköt és galambot kínáló pincének. Azóta is leginkább az ínyenc fővárosiak kedvelik, az előjegyzési naptár már hónapokra előre megtelik. Persze a nagy vendégforgalom idején már elkel a feleség mellé a segítség, olyankor hárman végzik a kiszolgálást. „Jövőre 200 milliós fejlesztésbe fogok, még öt hektárral

növelem a területet, mire az új telepítés termőre fordul, már üzemelni fog az új feldolgozó üzem, meg új készáruraktárt építek. Termékeimmel már a külföldi piacokat is megcéloztam, biztos vagyok benne, hogy nem fogok kudarcot vallani, a minőségi villányi vörösborokra továbbra is nagy igény van. Bár a nagyarányú fejlesztésekbe már egy tőketársat is bevonok, azért azt szeretném, ha az elkövetkező években is családi vállalkozásként működnénk. A fiamból éppen ezért borászt szeretnék nevelni, a lányom pedig az anyjával együtt a vendéglátó pincét kezelné.” (Dunántúli Napló, 2003.szeptember 25)