Content extract
A rejtőzködő baloldali Ágh Attila A 2002-es választások nagy meglepetése volt, hogy mintegy félmillió baloldali szavazó rejtőzködött a közvélemény kutatások során és megjelenésük felborította a közvéleménykutató intézetek előrejelzéseit. Addig az volt az alapszabály, hogy csak a szélsőjobboldali szavazók rejtőzködnek, ezért a közvéleménykutatók korrekciós mechanizmusokat iktattak be, hogy feltárják a MIÉP szavazó táborának valódi nagyságát. Azóta már senki sem gondolja, hogy a szélsőjobb elrejtőzik, éppen ellenkezőleg az utcai politizálás és az agresszív önmutogatás vált az új szélsőjobb, a Jobbik fő politikai profiljává. Ám 2010 tavaszán a baloldali szavazók megint rejtőzködnek, ezért az a választási jelszó, hogy többen vagyunk, mint gondolnánk, nem pusztán önbátorításra való, hanem egyben egy „édes-szomorú dal”, amúgy Kosztolányi stílusában. Két kormányzati ciklus után ott
tartunk, hogy a baloldali szavazó újra bujkál önmaga és a nyilvánosság elől. Sok oka van erre. A döntő ok persze az, hogy szégyenkeznie kell, nem is az elmúlt nyolc év tényleges történései miatt, hanem amiatt, hogy a közvéleményben sikerült elhitetni a „rosszabbul élünk” doktrínát. A médiakormányzás elvesztése révén az ország nagy része a Fidesz tükrében látja magát, ahogy a 2002-es választások óta bemutatták az „országrombolást”. A jól időzített korrupciós perek is elidegenítettek számos baloldali szavazót, mert az MSZP mind az öntisztulással, mind pedig a nyilvános elhatárolódással súlyosan megkésett, így a Fidesznek megintcsak sikerült az, hogy az egész politikai osztály miatt az MSZP-ére verik rá a balhét. Sorolhatnánk tovább az okokat, hiszen legalább annyi szavazót bizonytalanított el a gyenge állam és a rossz közállapotok, az utcai puha erőszak, hiszen milyen kormány az, ami nem képes
biztosítani az utcai rendet és nyugalmat a gyalogpolgár számára. A baloldali szavazó ráadásul fél is, és jó oka van rá, hiszen tényleg fenyegetik. A kampányban a jobboldalon néha kipattant az őszinte szó arról, hogy nemcsak a kormányzó eliten, hanem azokon is bosszút kell állni, akik a hatalomban tartották őket. A szocialistákat úgymond meg kell tizedelni, és ezt az üzenetet mindenki megérti, ezért bosszúállás „kis körei” mindenkit körbevesznek a maga kis világában. A magyar társadalom már régen túljutott a választást követő elitcsere fokozatán, az emberek cseréje már régen túljutott a színházigazgatók és az iskolaigazgatók szintjén is, s már mindenki fél, hogy valakinek éppen az ő helye kell, csak narancssárgára festve. Nemcsak a VOSZ vezetői, hanem a helyi önkormányzatok kisfőnökei is „beárazták” már a rendszerváltást, ezért a cunami sokat már a választás előtt elsöpréssel fenyeget. Nem csoda, hogy
a legkülönbözőbb szinteken és tereken az apró sasszézásoktól a nagy ugrásokig terjed a társadalmi komédia, aminek a csúcspontját azok a baloldalinak vélt értelmiségiek érik el, akik lelkendezve közlik, hogy önkényuralmi eszközökkel milyen remekül lehet majd reformokat végrehajtani Magyarországon. De a baloldalon manapság nemcsak a menekülők seregét és a rejtőzködők csapatait lehet felfedezni, hanem az SZDSZ szétesése óta egyre többen vannak a közéletben az „újbaloldaliak” is. Ez egy extra teher a baloldalon már egy éve, és növekvő módon az, mert ahogy közeledünk a választásokhoz, úgy támad fel a liberálisok rossz lelkiismerete. A temérdek liberális közíró még egyetlen nekrológot se hozott össze az SZDSZ bukásának okairól, nem láthattunk egyetlen mélyenszántó elemzést sem a hibákról, vagy netán önkritikus megközelítést arról, hogy maga a szemleíró talán hol tévedhetett, pedig ilyen a világ, és
tévedni emberi dolog. Ám sokan jönnek, kopogtatnak és a sok „újbaloldali” a maga rossz lelkiismeretét az SZDSZ bukásáért az MSZP-re terheli. Tele az icike-picike baloldali sajtó velük, azt zengedezik, hogy az MSZP nagyon rossz, sőt irtózatosan rossz, de mégis a legkevésbé rossz. Ez vált a kampány egyik meghatározó hangulatává a baloldalon: szavazzunk rájuk, de közben szégyelljük magunkat. Ide az a mondás illik, hogy akinek ilyen barátja van, nincs szüksége ellenségekre. De akkor miért csodálkozunk, hogy a baloldali szavazó elrejtőzik, hiszen mindkét irányból azt hallja, hogy még neki kellene szégyellnie magát. Az MSZP gyengesége az, hogy nem tudott kellőképpen a „legkevésbé rossz párt” baráti öleléséből kibújni és pozitív üzeneteket megfogalmazni. Az MSZP-ének fel kell vállalnia a liberális értékek védelmét, de el kell határolódnia a jelenlegi kormányzati ciklusban erősen felbukkanó liberális
doktrinerségektől. Nyitni kell a liberális szavazók felé is, de sokat árt, és szavazók sokaságát riasztja el az, ha az „újbaloldali” közéleti ember az egész baloldal nevében beszél, és állandóan bocsánatot kér mindenért, amivel a Fidesz vádolja az MSZP-ét. Az „újbaloldali” ugyanis piacimádó, politikai állása erősen emlékeztet az amerikai konzervatívokéra, aki „kommunizmust” lát mindenütt, ahol az állam teszi a dolgát, és szabályozza a gazdaságot, ami az alapvető kötelessége, különösen a Nagy Összeomlás után. Valójában az SZDSZ kiesett a magyar politikából anélkül, hogy egyetlen őszinte áttekintés megíródott volna róla, s most az összes hibáit az MSZP-re hárítva és így csak közvetve bírálva, búcsúznak el tőle, de rögtön arra a témára váltva, hogy milyennek kell lenni az „igazi” baloldalnak. A baloldali szavazó meg bujkál, és jól teszi, mert jobbról agresszíven támadják és „otthon”
is azok, akik a leghangosabban kiabálnak, egyre csak a rossz lelkiismeretet sugallják neki. Sok hibával van tarkítva az MSZP gazdaságpolitikája és szociálpolitikája, de nehogy már azt az érvet fogadjuk el, hogy a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti jövedelemhányad radikális csökkentéséért a pártnak szégyellnie kellene magát, mert ez okozta az ország lemaradását a szomszédaihoz képest. A párt peremén állandóan felhangzik, hogy az MSZP nem elég baloldali, most az új peremén, az MSZP- éhez csapódott „újbaloldaliak” körében pedig szinte a Fidesz érvelése hallható, hogy az MSZP „osztogató” politikája vezetett az állítólagos lemaradáshoz. Hát nem csoda, hogy ebben a kakofóniában, tragikomikus zűrzavarban, a baloldali szavazó megzavarodik, tanácstalan lesz, mert a tiszta hang még a kampányban is alig hallatszik az elmúlt nyolc évről. Viszont a baloldal most fizeti annak az árát, hogy hosszú évek óta
elvesztette a médiakormányzást, s addig sulykolták jobbról a „rosszabbul élünk” és az „Európában utolsók vagyunk” mantráit, hogy az lassan evidens alapigazsággá vált a közvéleményben. A választás után a baloldalon radikális átértékelés és önkritika kell, és el kell engedni azok kezét, akik nem valók egy modern, európai baloldali pártba. De ezt a harcot a közvéleményben az elmúlt nyolc évért még az utolsó hetekben is folytatni kell. Hova megy félmillió rejtőzködő ember – most ez itt a kérdés Ideje lenne, hogy az MSZP megint kimondja, hogy „merjünk baloldalinak lenni”