Education | Education policy » Hittantanítás az iskolában

Hittantanítás az iskolában A németországi püspökségek közös szinódusának határozata 1974 A magyar fordítás forrása: Der Religionsunterricht in der Schule Gemeinsame Synode der Bistümer in der Bundesrepublik Deutschland Beschlüsse der Vollversammlung Herausgegeben im Auftrag des Präsidiums der Gemeinsamen Synode der Bistümer in der Bundesrepublik Deutschland und Der Deutschen Bischofskonferenz von L. Bertsch SJ, Ph Boonen, R Hammerschmidt, J Homeyer, F Kronenberg, K. Lehmann Unter Mitarbeit von P. Imhof SJ Offizielle Gesamtausgabe I Herder Freiburg • Basel • Wien 1976 123152. oldal Tartalom 1. A jelen helyzet 3 1.1 Diákok – tanárok – szülők 4 1.2 Társadalom – egyház – neveléstudomány 7 1.3 Új kezdeményezések 10 1.4 Hittantanítás – plébániai katekézis 11 2. Az iskolai hittantanítás alapelveiről 12 2.1 Miért van szükség az iskolában hittantanításra? 12 2.2 A hitoktatás alkotmányos megalapozottsága 13 2.3 A

hitoktatás szerepe pedagógiai szempontból 13 2.4 Hittanoktatás szerepe teológiai szempontból 17 2.5 A katolikus hitoktatás céljai 20 2.6 Az egyház érdekeltsége a hitoktatásban 23 2.7 Felekezeti hitoktatás 25 2.8 A hittantanár 29 3. Következtetések és következmények 32 2 A hittantanítás viták kereszttüzébe került. Egyesek azt a szélsőséges véleményt képviselik, hogy a pluralista társadalomban nem lehet iskolai tantárgy a hittan, mások ugyanilyen határozottan követelik, hogy maradjon meg. Az utóbbi szemlélet képviselőinek egymástól egészen eltérő elképzeléseik vannak arról, hogy a hittant hogyan kellene tanítani. Vannak, akik úgy vélik, hogy az egyháznak saját erejét látva és céljaiból adódóan le kell mondania a hitoktatásról az állami iskolákban. Ebben az átláthatatlan helyzetben a szinódus segíteni kíván a németországi katolikusoknak a közös véleményalkotásban. Ahhoz, hogy a hitoktatás ne essék

szét az érte felelősök véleménykülönbsége miatt, legalább az alapkérdésekben egyet kell érteni: abban, hogy hogyan ítéljük meg a jelen helyzetet, hogy lehet-e, kell-e hitoktatás, hogyan lehet a szükségességét megindokolni, milyen szerepeket tölt be, és hogy továbbra is felekezetekre bontott legyen-e. 1. A jelen helyzet Az iskolai hitoktatás leginkább azért került nehéz helyzetbe, mert a világnézetileg pluralista és részben közömbös társadalom igényeit kielégítő iskolai oktatás nagyon eltávolodott a katekézistől, amely hívő vagy a hitre nyitott diákokat feltételez, és hitre akar nevelni. Úgy tűnik, hogy az állami iskolai hitoktatás nem lehet egyszerre hitátadás és rendes iskolai tantárgy, a két szempont közül az egyikről le kell mondani. Ezen a ponton az az alapvető kérdés tárul elénk, hogy mi is a hit jelentősége korunk társadalmában. Az iskolai hitoktatás ügye ennek az átfogó kérdéskörnek csupán egyik

megjelenési formája. Amikor tehát a hitoktatás problémáival foglalkozunk, és a megoldásokat keressük, sok nyitott kérdés tárul elénk az evangéliummal, az egyházzal, a társadalommal, az állammal és az oktatásüggyel kapcsolatban. A katolikus egyházon belül is egymás mellett futó és egymás részét képező elképzelésekkel találkozunk hitoktatás céljáról. Ilyen célok például:  az egyház hitigazságainak átadása,  a hívő vallásos életmód begyakoroltatása,  bevezetés a Bibliába és annak hatástörténetébe, 3  a hit teológiai, tudományos reflexiója,  az egyéni vallásosság elősegítése,  ismeretátadás felekezetekről és vallásokról,  erkölcsi vagy vallásos lelkület ápolása,  lelkes világjobbító akciók, valamint ezek különféle kombinációi eltérő hangsúlyokkal és elmosódó átmenetekkel. A hitoktatás esélyeit is sokan sokféleképpen értékelik. Józan állapotfelmérésre van

szükség. A mélyreható okokat figyelembe kell venni Ezzel lehet majd megalapozni egy olyan hitoktatást, amely a ma és a holnap iskoláiban elhagyhatatlan és megvalósítható, pedagógiai és teológiai szempontból is felelősen vállalható, és amelyet az egyház elismer mint alapelveivel megegyezőt, és az állam is garantál a saját jogrendje keretében. 1.1 Diákok – tanárok – szülők A hitoktatás különféle kihívások elé állítja a diákokat, a tanárokat és a szülőket. 1.11 A kisebb diákok még nem képesek határozott ítéletalkotásra, de előfordulhat, hogy a hittanórát már ők is „stílusváltásként” érzékelik az iskola keretein belül,  ha a hittanórán olyan jellegű egyházias életbe vezetik be őket, amelyet a családjuk már nem gyakorol;  ha az egyházi év olyan vezérfonalnak tűnik számukra, amely a hétköznapi életükben már nem jelenik meg;  ha a hittanórán olyan bibliai szövegekkel találkoznak a diákok,

amelyek tartalmát saját tapasztalataikkal nem tudnak összekapcsolni;  ha kérdező- és gondolkodókedvüket elfojtják azonnali válaszokkal;  ha ugyanazok a tananyagok később majdnem ugyanúgy visszatérnek;  végül ha a hittanóra kevésbé igényes, mint a hozzá hasonló tantárgyak. Könnyen kialakulhat a diákban egy ún. „hittanórai én”, amely ezeken az órákon egy sajátos világban mozog, és sablonos válaszokat ad. Ezáltal elvetnénk lelkében a 4 laxizmus magját a hit dolgaiban, vagy megalapoznánk benne egy hitbeli szűkösséget, és egyúttal csökkenne a tanulási hajlandósága, amely viszont iskolai elvárás volna. Másrészt vannak olyan diákok, akik számára a hitélet idegen, mert nem nevelkedtek bele, de még nyitottak volnának rá. A nagyobb diákok ki tudják fejezni ellenérzéseiket. Sokszor a hittanórán mutatják ki az egész iskolával szemben érzett indulataikat. Itt jelét tudják adni tiltakozásuknak azáltal, hogy

kiiratkoznak egy rendes tantárgyról, akár indoklás nélkül. Ez a jelenség egyáltalán nem biztos, hogy összefüggésben van a hittanóra tartalmával és minőségével (lehet, hogy a tanuló egy szabad órát akar nyerni vagy egy rossz jegyet szeretne elkerülni). A diákok azonban nagyon gyakran kifejezetten a hittan ellen fordulnak, mert az egyházban lelkileg nem érzik otthon magukat, vagy azt gondolják, hogy az egyház a hitoktatás által előjogokra tesz szert. Ha a hittantanár ennek ellenére megpróbálja ezeket a diákokat a hitbe és az egyház életébe bevezetni és begyakoroltatni, az gyakran olyan, mintha vakoknak a színekről beszélne. A hitükben elbizonytalanodott vagy hinni nem vágyó diákok így nem hatékony megkülönböztetési folyamatra kényszerülnek, hanem inkább az a veszély fenyeget, hogy még nagyobb lesz bennük a kétség és az ellenállás. Az ilyen tanuló esetleg attól tart, hogy behálózzák, ki kell nyilvánítania

egyetértését, vagy hitvallást kell tennie. A hittanóra tartalma számára sokszor életidegen, a világtól távol álló. Úgy tapasztalja, hogy a hittanórán nem kap választ a kérdéseire. Azt sem érzi, hogy a hittan kihívások elé állítaná vagy személyesen érintené Elgondolkodtató, hogy a hittantanítással kritikusan szemben álló diákok közül sokan örömmel fogadnának egy olyan hittant, amely nyitott a helyzetükre és a problémáikra. Nagy gondot okoz a diákok motiválása a hittanórán. Hasonló nehézségekkel küzdenek a hittannal rokon tantárgyak, például a német nyelv és irodalom vagy a történelem is. Mivel azonban a hittan a kiiratkozás lehetősége miatt hátrányos helyzetben van (a legtöbb német tartományban póttantárgy sincs helyette), ez a konfliktus kiéleződik. 1.12 A többi tantárgytól eltérően a hittantanárnak állandóan bizonyítania kell e tantárgy létjogosultságát a diákok előtt jó színvonalú, vonzó

órákkal. Ha a hittantanár a többi 5 tantárgy igény- és teljesítményszintjéhez igazítja a hittant, akkor annak a veszélye áll fenn, hogy a diákok bojkottálják. Ha azonban csak beszélgetésekre korlátozódnak az órák, akkor az a veszély, hogy nem veszik komolyan. Az első esetben azt mondhatják a tanárra, hogy iskolássá teszi, a másodikban pedig, hogy „ártalmatlanítja” a hittant. A hittantanárokat az is foglalkoztatja, hogy mennyire kell azonosulniuk az egyházzal ahhoz, hogy felelősen tudjanak hittant tanítani. Gyakran az apologéták szerepébe kényszerülnek, nekik kell tartaniuk a hátukat a „rendszer” gyengeségei és mulasztásai miatt. Ha a tanár elbizonytalanodik a hitében, akkor még élesebbé válik ez a konfliktus Viszont éppen azok érzik magukat sokszor tehetetlenül és magukra hagyva az egyházban történt változások között és a szokatlanul sok teológiai szemléletmód miatt, akik teljesen az ügy mellé állnak.

Leginkább azok bizonytalanodtak el, akiknek túl szűk a felfogásuk az egységről, és megszokásból vagy hivatali túlterheltségük miatt nem képezik tovább magukat. Az újabb teológia közvetítése gyakran elégtelenül sikerül, sok félreértés övezi, olykor gyanút és zavart okoz. Vannak olyan tanárok, akik még régi tanmeneteket, tankönyveket és tanítási segédanyagokat használnak, amelyeket a fejlődés már túlhaladott. Mások viszont olyan újdonságokat vezetnek be, amelyek elsietettek, és nem képviselhető vagy legalábbis durván félreérthető megfogalmazásokat tartalmaznak. A hittant tanító papok azt kérdezik, hogy megéri-e az iskolába fektetni az energiáikat. A leendő hittantanárok közül egyeseknek viszont a „missio canonicával” vannak fenntartásaik, annak ellenére, hogy egyáltalán nem utasítják el a vallást, a teológiát és a hitet. A hittantanárok gyakran érzik úgy, hogy túl vannak terhelve A hívő szülői

háttérrel sem számolhatnak már, ami korábban magától értetődő volt. Azokat a tanárokat, akik csak hittan szakosok, különösen keményen érinti a hitoktatás leértékelése. Az egyértelmű célkitűzések hiánya is elbizonytalanítja a hittantanárokat. Szakdidaktikai képzettség híján afelől is kétség merül fel bennük, hogy egyáltalán elérhetők-e „szervezett tanulás” keretei között a hagyományos célok: a hit ébresztése és elmélyítése, Isten evangéliumának hirdetése, a szülői házban hiányzó vallási nevelés pótlása. 6 Mindez hozzájárul ahhoz, hogy egyre nagyobb hiány van hittantanárokból. A hitoktatás tekintélyének aligha tesz jót, ha a hittantanárokat nem kellően képzett emberekkel próbálják meg pótolni, akiket mellékállásban alkalmaznak. 1.13 Előfordul, hogy a szülők megdöbbennek, ha gyermekeik a hittanórán nem az általuk egykor megtanult, lehatárolható tananyagot kapják, vagy olyasmit tanulnak,

ami meggyőződésük szerint az egyház tanításával összeegyeztethetetlen. Azt is sérelmezik, hogy a hittanórákon időnként többet foglalkoznak a többi vallással, felekezettel vagy az erkölcsi alapelvekkel, mint a hit közvetlen tárgyával. Ha azonban a szülőket foglalkoztatják az egyház életében zajló reformok, akkor elkedvetleníti őket a túlságosan hagyományos gondolkodás- és magatartásmintákat közvetítő hittantanítás. Azok a szülők, akik tartózkodóak vagy elutasítóak a hittel szemben, a hitoktatástól azt várják, hogy legalább megerősítse gyermekeikben a polgári erkölcsöt, és tisztességre nevelje őket. Az értékrendszerükben elbizonytalanodottak számára pedig a hittannak vélhetően alibi szerepe van: sok szülő e téren szívesen átadja a felelősséget egy intézménynek. Ennyiféle elvárásnak egyszerre aligha képes megfelelni a hitoktatás. 1.2 Társadalom – egyház – neveléstudomány A hitoktatás válságának

az az egyik oka, hogy megváltozott a viszony az egyház és a társadalom között. 1.21 A hittantanításban egyre nagyobb gondot jelent, hogy a korábban egymást fedő területek már nem esnek egybe, elkülönült egymástól a település, a lakóterület, a munkavégzés helye, az iskolai kerület és a plébánia területe. Az életterek fokozatosan szétesnek. A világnézetileg pluralista társadalomban a kisebbséghez tartoznak azok az emberek, akik számára a hit értelemmel bíró és kötődést adó valóság – bár a népesség túlnyomó többsége „hivatalosan” valamelyik keresztény felekezethez tartozónak vallja 7 magát. Ezt a helyzetet a kereszténységnek nehéz elfogadnia, mert évszázadok óta egyetemes jelentősége volt, és folytonos társadalmi befolyással rendelkezett. Korunkban a kereszténység rászorul arra, hogy határozottan fellépjen a vallások és világnézetek „nyílt piacán”, megmérkőzzön és párbeszédbe lépjen

más szemléletmódokkal – ha nem akar társadalmilag teljesen jelentéktelenné válni. A keresztények ugyanakkor meg vannak győződve arról, hogy van mit felkínálniuk. Hitük tanúságtételével gondoskodnak arról, hogy ébren tartsák az emberekben az egész valóság eredetének és irányultságának, valamint az emberlét értelmének a kérdését, az igazság kötelező voltának és az ember felelősségének a kérdését, és ezek által végső soron az istenkérdést. Ha ezek a kérdések teljesen elnémulnának, az ember csupán „értelmes állattá” válna. Azonban – és ez a jelen helyzet szokatlan újdonsága – a keresztény felekezetek már nem feltételezhetik, hogy válaszaik ezekre a kérdésekre mindenki számára maguktól értetődőek, hanem a társadalom egyre növekvő rétegében legfeljebb csupán megérthetőek vagy megértethetőek. A keresztények látják, hogy szükség van arra, hogy válaszaikat újra és újra felkínálják, az

embereket meghívják, és egyúttal felhívják a figyelmet arra, hogy Isten e kérdések által kihívás elé állítja az embert, akit szabadnak teremtett. Kultúránkban a kereszténység érezhetően veszít a társadalmat alakító erejéből; egyre több ember cselekszik úgy, „mintha Isten nem létezne”. Ugyanekkor váratlan erővel tör be kultúránkba az élet értelmének keresése – néha szokatlan formákban is. 1.22 Mindez érinti a teológiát és az egyházat is. Bár még nem látjuk, hogy az életterek szekularizációja hosszú távon az élet értelmének kérdését eltompítja-e vagy kiélezi – az biztos, hogy ez a folyamat gyakran okoz tanácstalanságot azok között, akik hinni szeretnének. Ahol hiányzik a vallásos tapasztalat, ott hiányozni fog a vallásos megfogalmazás képessége is. Az a vallásos beszéd és nyelvezet, amely korábban megszokott és jelentéssel teli volt, könnyen üres formulákká válik. A történetkritikai módszer

egyrészt jobban feltárta számunkra a hit alapvető szövegeit, a Szentírást és a dogmákat, másrészt tudatosította, hogy mekkora nagy történelmi távolság választ el bennünket ezektől a szövegektől. A szöveg magyarázó- 8 jának állandóan azt kell kutatnia, hogy mi volt az akkor kimondott szövegek közlésszándéka, és hogy ezt a szándékot ma hogyan lehet érthetővé tenni. A teológia és az egyház teljesen új kérdésekkel találja szembe magát, olyanokkal, amelyekre a választ nem lehet közvetlenül kiolvasni a hit dokumentumaiból, de mégis a hitünkből kell válaszolnunk rájuk. Nem csoda, hogy eltérő válaszokat kapunk különböző teológusoktól, akik ugyanazt a hitet vallják. Az alábbi célok és ügyek korunkban az egyházban feszültségben állnak egymással, és kérdéses, hogy a gondolatpárok közül melyik előbbre való:  a hitletétemény megőrzése Jézus evangéliumának korszerű alkalmazása  hűség a

hagyományhoz vágyakozás a megújulásra  az integráló zártság igénye a változatos életszerűség vágya. Mindez azt eredményezi, hogy a hit tartalmait – a katolikus egység alapvető megőrzésének teljes szándéka mellett – a továbbiakban már nem egyöntetűen, hanem sokszínűen fogalmazzuk meg. Ez megnehezíti a hitoktatás meghatározását, amelynek a német alkotmány szerint „a vallási közösségek alaptételeivel megegyezőnek” kell lennie (GG 7,3)1. Az egyháznak továbbra is van törvényes hatósága, amely hitelesen el tudja magyarázni, hogy mi felel meg az alaptételeknek. A II Vatikáni zsinat óta tudjuk, hogy az alapelvek keretein belül a felfogások korábban ismeretlen sokszínűsége található, és a hitéletnek széles játéktere lehet. 1.23 A neveléstudomány manapság saját önállóságát hangsúlyozza, tiltakozik minden világnézeti „alárendelés” ellen. Ebben az egyben egyetértenek e tudomány képviselői – akik

egyébként igen sokféle szemléletet képviselnek. A pedagógusok egy részének az egyház képviselői iránt tanúsított tartózkodása (ami nagyrészt történelmi eredetű), valamint a pedagógiai koncepciók sokfélesége megnehezítik a párbeszédet a neveléstudománnyal. A kommunikáció azonban elkerülhetetlen, hiszen egy iskolai tantárgyról van szó, a kerettanterv részéről. A neveléstudomány egy modern tantárgytól elvárja az alábbiakat (a hitoktatás szempontjából):  fejlessze a diákokban azt a készséget, hogy produktívan viszonyuljanak a hitvallások és vallási szemléletek sokféleségéhez; 1 GG = Grundgesetz, a német alkotmány 9  az intellektuális kíváncsiság és fantázia, az önállóság és a bíráló képesség értékesebbnek számítson, mint a tananyag puszta elsajátítása és a tanultak egyszerű visszaadása;  ne történjék meg az eredmények közlése anélkül, hogy egyúttal az adott módszertani eljárást,

valamint a rejtett feltételeket és érdekeket is fel ne tárnák;  a tanítás didaktikai folyamata is legyen tudományos reflexió tárgya. Ezeket a követelményeket természetesen a diákok életkora és szintje szerint kell alkalmazni. A hitoktatás és a valláspedagógia azonban ezeket még nem veszi figyelembe kellő súllyal. Különösen tisztázatlan az elmélet és a gyakorlat viszonya A hittan ellen azt is felróják, hogy az értelmet teljes mértékben beveti annak érdekében, hogy a saját „rendszerét” igazolja és fenntartsa. A hitoktatás és a valláspedagógia szakemberei eközben már azon fáradoznak, hogy ezeket a hiányokat pótolják. 1.3 Új kezdeményezések Amióta a hitoktatás válsága tudatosult, új kezdeményezések indultak el. Nem ültek reményvesztetten, tétlenül sem a hittantanárok, sem a főiskolák, a szervezetek, az egyház képviselői. A hitoktatás minősége és megítélése az utóbbi években sok szempontból javult. A

szükség sok tanár fantáziáját megmozgatta és erejét növelte Vitathatatlan, hogy találtak járható utakat bár vannak kérdéses próbálkozások is. Sokan felismerték a továbbképzés nélkülözhetetlenségét is. Soha nem volt annyi tankönyv, tanítási modell, segédanyag és eszköz a hittan tanításához, mint ma. Nem általánosíthatjuk azt a kijelentést, hogy a hittan a legkevésbé kedvelt tantárgy. Az új kezdeményezések jórészt azokból megfontolásokból születtek, amelyeket az alábbiakban fejtünk ki. Sok hittantanár és katekéta segített ennek a koncepciónak a kidolgozásában és kipróbálásában, munkájuk e szinódusi határozat javát szolgálta. 10 1.4 Hittantanítás – plébániai katekézis Az új kezdeményezések képviselői már levonták a következtetést a bemutatott helyzetből: a társadalomban terjedő szekularizáció következtében egyre kevésbé tételezhetjük fel diákjainkról, hogy pozitívan viszonyulnak a

hithez és az egyházhoz. A diákok nagy része a szülői házban nem kapja meg az élő kapcsolatot a keresztény hittel és egy konkrét plébániával, ezáltal hiányzik számukra a szükséges tapasztalati és értelmi horizont egy olyan a hittantanításhoz, amely a hitbe próbálná őket begyakoroltatni. A hittantanárok ezeket a feltételeket a legnagyobb erőfeszítés ellenére sem képesek pótolni a hittanóra keretén belül. Fáradozásaik kudarcot vallanak, és ez néhányukat elkedvetleníti Bár a legtöbb gyermek meg van keresztelve, mégsem lehet mindenkit egyforma módszerrel bevezetni az egyház hitéletébe – ugyanis a mai diákok a maguk módján a pluralista társadalmat tükrözik, és a hit területén is eltérő elképzeléseket hoznak magukkal Az a hittantanítás, amely figyelembe veszi ezt a helyzetet, súlyos nehézséggel találja szembe magát: egyrészt meg kell szólítania azokat a diákokat, akiknek már van élő kapcsolatuk a hittel, az

evangéliummal és az egyházzal, vagy legalábbis szeretnének ilyen kapcsolatot, másrészt azoknak a diákoknak is meg kell felelnie, akiknek nincs ilyen kapcsolatuk, illetve nem is szeretnék, ha lenne. Az utóbbiakat nem lehet egyszerűen begyakoroltatni az egyházi életbe úgy, mintha „hittanulók” volnának. A hittantanítás sikerét tehát nem volna szabad azon lemérni, hogy a diákok mennyire gyakorolják a hitüket. Ezen kívül a hittan annál inkább elveszíti a közvetlen kapcsolatot a plébánia közösségével, minél több különböző plébániáról érkeznek a gyerekek a hittanórára az iskola sajátos jellege miatt. Ebben a helyzetben a plébániai katekézis a hittantanítás mellett sokkal fontosabbá válik, mint korábban. A szinódus ezért megkülönbözteti az iskolai hittantanítást és a plébániai katekézist, és mindkettőt elengedhetetlennek tekinti. Mivel e kettőnek csak részben azonosak a céljai, a tartalma és a címzettjei, adott

esetben (pl. a szentségi felkészítés területén) el kell különíteni egymástól az iskolai hittant és a plébániai katekézist. A kateketikai szolgálatok jelentésével és megvalósításával a szinódus egy másik dokumentuma foglalkozik, ennek címe: „Az egyház kateketikai tevékenysége”. A következőkben itt ezért kizárólag az iskolai hittantanítással foglalkozunk. 11 2. Az iskolai hittantanítás alapelveiről 2.1 Miért van szükség az iskolában hittantanításra? Az önkormányzati iskolákban a hitoktatás jövőjét Németország alkotmánya, illetve a szövetségi államok törvénykezése biztosítja. Ezt a törvényi garanciát a viták során viszont csak úgy lehet hosszú távon értelmesen képviselni és megtartani, ha a hittanról kimutatható, hogy megalapozottságát és célkitűzéseit tekintve valóban „rendes tantárgy”. Más szavakkal: a plébániai katekézistől elválasztott iskolai hitoktatásnak meg kell mutatnia, hogy

hogyan kapcsolódik a nem egyházi iskolák célkitűzéseihez, e célok megvalósítását mennyiben alapozza meg, segíti elő, teszi kézzelfoghatóvá, egészíti ki, vagy adott esetben hogyan bírálja. Az iskolában oktatott sokféle ismeret közül azokat kell kiemelni, amelyek az iskola célkitűzéseinek eléréséhez pótolhatatlanok, tehát mindazt, ami feltétlenül szükségessé teszi a hittantanítást. Ebből következik, hogy a jövőbeli, kifejezetten iskolai jellegű hitoktatás feladatait és céljait elsősorban a különböző iskolaelméletek határozzák meg (ld. 23 pont) Ha a hittan sajátos jellegének meg kell maradnia – a szinódus szemlélete ezt sugallja –, akkor a második kritérium az, hogy a hittan feladatai és céljai teológiailag vállalhatók legyenek (ld. 24 pont) Az alábbiakban vázolt hittantanítási koncepció a pedagógiai és a teológiai magalapozás, illetve az önkormányzati iskolai és az egyházi célkitűzések

metszéspontjában helyezkedik el. A közeledés útját a nem szűken pozitivista vagy ideológiailag zárt pedagógiai szemlélet, illetve a világra nyitott, a társadalommal kapcsolatban álló, az emberre irányuló katolikus teológiai felfogás jelentené. Ez lehetővé tenné azt, hogy az állam és az egyház elfogadja az itt megfogalmazott alapelveket. 12 2.2 A hitoktatás alkotmányos megalapozottsága Amikor a hitoktatást az iskola céljaihoz illesztjük, figyelembe kell vennünk az alábbiakat: Az alkotmány, különösen az alapjogok és az alapvető értékrendszer, illetve a tartományok alkotmányai kötelező elveket tartalmaznak az iskola céljáról és feladatáról, ezért ezekből kell kiindulnunk. Az alkotmányban rögzített szabadságok közé tartozik a lelkiismereti szabadság (3.§): „a hit, a lelkiismeret és a vallási vagy világnézeti hovatartozás szabadsága” és a szabad vallásgyakorlás (4.§); illetve az alkotmány írja, hogy a hittan

rendes tantárgy (7.§) Az iskolában a hittantanítás azt segíti elő, hogy megvalósuljon e szabadságok feltétele. A német alkotmányjog az állam és a vallási közösségek viszonyát nem negatívan, illetve kirekesztően fogalmazza meg, mintha el volnának választva egymástól, hanem alapvetően a vallásszabadságból indul ki, és annak pozitív megvalósítását tűzi ki célul – miközben megőrzi a semlegességet az egyes társadalmi csoportokkal szemben, és figyelembe veszi azt, hogy mindenki azonos jogú. Ha az állam a vallási kérdéseket és válaszokat kizárólag a személyes szférába utalná át, akkor alapjában véve megszűnne a világnézeti semlegesség. Éppen azért, mert az államnak vallási és világnézeti szempontból semlegesnek kell lennie, szükséges, hogy a hitoktatásnak az alkotmányban rögzített céljait és tartalmát az állam az egyházakkal és a vallási közösségekkel együtt fogalmazza meg. Ez az együttműködés arra

szolgál, hogy a demokratikus alapjogok érvényesülhessenek, és nem vádolható azzal, hogy önző csoportérdekeket szolgálna. 2.3 A hitoktatás szerepe pedagógiai szempontból A „vallás” szóval [amely a német ’Religionsunterricht’, azaz ’hitoktatás’ szóösszetétel első tagja] tág értelemben az egyéni és a szociális élet egy dimenzióját jelöljük. Ennek hallgatólagos vagy kimondott tagadása éppúgy egy emberi alapdöntést fejez ki, mint az elfogadása. „Senki, még a legegyszerűbb ember sem élhet szellemi életet anélkül, hogy a világot ne értelmezné valahogyan, még ha ez az értelemadás primitív vagy felszínes is. Ha a vallás nem ad számára ilyen értelmezést, akkor olyan 13 víziókhoz fordul, amelyek ezt kívánják pótolni” (H. Roth) A „vallás” szót a következőkben egyelőre ebben a tág értelemben használjuk: a transzcendencia bevonásával történő „világértelmezés” vagy „értelemadás”

jelentésben. 2.31 Előfordul, hogy bizonyos hatások következtében a diákokban megkérdőjeleződik az értelemadás végső alapja és a transzcendens vonatkozás. A végső kérdések azonban a vallási közösségek által is megjelennek, mert ezek szociális és társadalmi szempontból foghatóvá teszik a kapcsolatot a végtelennel. A mi kultúránkban első sorban a kereszténység közvetít vallási tapasztalatot. A diákok lépten-nyomon találkoznak a kereszténységre utaló jelekkel. Szellemi életünk keresztény eredetét és keresztény jellegét bizonyítja például a naptárunk, különösen a vasárnapok és az ünnepeink, egyes építészeti alkotások, sok szépirodalmi, képzőművészeti, zenei motívum, népszokások, egyéb szokások és gondolkodásmódok. Az az iskola, amely fel szeretné tárni a fiatalok előtt a helyzetet, amelyben élnek, nem mondhat le arról, hogy az effajta jelenségeket ne tudatosítsa, és a lét vallásos értelmezésének

kifejeződéseként hozzáértően ne értelmezze. 2.32 Ezek a hagyományok kihívást jelentenek: a vallásos válaszok némelyikében ugyanis nyugtalanító kérdések rejlenek, amelyek segítenek észrevenni saját életünk, a társadalom és a világ kérdésességét. Ha foglalkozunk ezekkel a vallásos válaszokkal, felszakadhatnak bennünk a látszatbiztonságok, és olyan szemléletmódot kaphatunk, amelyre építeni lehet. A diákoknak azonban nemcsak a hit válaszait kell ismerniük, amelyekből a hitélet áthagyományozott formái származnak. Azokat az emberi kérdéseket, vágyakat is meg kell érteniük, meg kell fogalmazniuk, amelyekről a vallás válaszai és ígéretei szólnak. Felszabadító lehet mindkét irány: a kérdezés is, és az önmagunknak feltett kérdések is. Az iskolában mindkettőt megkívánják a diákoktól. Tartalmilag az alábbi kérdésekről van szó: honnan vagyunk, hová tartunk; minek és miért; a mindenség és az egyesek értelme és

értéke vagy értelmetlensége és értéktelensége a világban. Az élet sok helyzetét kielégítően meg lehet oldani intellektuális képességek vagy manuális készségek segítségével Életünk egyes helyzeteiben 14 azonban mélyebben, radikálisabban törnek fel bennünk ezek a kérdések. A fenti szituációk, tapasztalatok az értelemadás kihívása elé állítanak bennünket, és az embert mint emberi lényt szólítják meg, aki értékeket ismer, értékek szerint rendezi az életét, és kötődik ezekhez. Ilyenek például a következők: nemzés – születés – halál – remény – szeretet – barátság – félelem – boldogság – bűn – megbocsátás – szenvedés – véletlen – bizalom – felelősség – gondoskodás – kudarc – játék – eksztázis – mámor – ünnep – istentisztelet – ima. A fenti kérdések azonban nem csak a személyes élettérben jelennek meg. A munkahelyen, a társadalmi és a politikai életben is

vannak olyan helyzetek és események, amelyekhez a valóság egészét kellene értelemmel felfogni, azt, hogy mi hogyan tartozik bele, mi az igaz és felelős cselekvés, és végső soron mi az igazság. Ilyen kérdések például: a társadalmi elnyomás – a szegénység – az éhezés – a háború – a béke – az igazságosság – a haladás – a jövő – a társadalom fejlődése az új szabadságok és kényszerek következtében, stb. Ilyen értelemben a világ napi eseményei feltétlenül érintenek, és kihívás elé állítanak bennünket. Ha a „vallási” dimenziót kihagynánk ezekből az eseményekből, akkor megkárosítanánk az embereket. Ha az iskola az egész embert kívánja nevelni, minden fontos emberi tapasztalattal foglalkoznia kell, tehát mindenek előtt az emberi élet alap- és határhelyzeteivel is. A diák csak így lehet képes arra, hogy kézben tartsa egész életét, felismerje a hibák és visszásságok változékonyságát, és

magára vegye a valóban megváltoztathatatlant – sorsként vagy ajándékként. Ilyen jellegű helyzetek és tapasztalatok mindig lesznek. Emberhez méltóan akkor tud megküzdeni velük a diák, ha egyéni ismeretei bővülésével együtt megtanulja tudatosan és helyes értékrend szerint vállalni e helyzetek kihívását, ha felfogja, hogy ezek a szituációk kérdés elé állítják és feladatot jelentenek számára, ha megtanul véleményt nyilvánítani ezekben a helyzetekben, és nem hátrál meg az egyértelmű állásfoglalástól. A hittantanításnak meg kell akadályoznia, hogy az a válasz, amelyet a diák ezen a téren ad, ne primitív vagy felszínes legyen. 2.33 Ezek a jelenségek nagy ösztönző erőt és hatékony indíttatást tartalmaznak arra, hogy önmagunkat és a helyzetet kritikusan szemléljük, kilépjünk magunkból, mások és a 15 társadalom szolgálatába állva. Ez egy sajátos erőforrás lehet a későbbiekben feladataink megoldása

során. Aki a dolgok értelmét keresi, nem elégedhet meg azzal, ha a dolgok céljára kap utalást. A vallás lehetőséget biztosít arra, hogy céloktól függetlenül reflektáljunk az élet és a dolgok értelmére. A naiv optimizmus helyett, amely szerint mindent meg lehet tenni, és előre megtervezett tanulási folyamatban mindent meg lehet tanítani, itt arra kerül a hangsúly, ami nem megvalósítható, hanem csak elfogadni lehet. Az embernek meg kell tanulnia tudomásul venni és kibírni, hogy határai vannak. Ugyanakkor reményt kap, lehetőségek nyílnak meg számára a kézzel fogható világ korlátain túlra. Így nyerhet tartást és szilárd alapot az életéhez. A teljességről és a végső dolgokról szóló vallási kérdések tárgyalása leleplezi a félmegoldásokat, az önkényeskedést és a nem időt álló válaszokat, megnehezítve ezek elfogult abszolutizálását. Ha a hittan egy olyan fórummá képes válni, ahol az élet értelme illúzióktól

megfosztott, nyugtalanító kérdéssé válik, akkor majd kevésbé lehet felróni az iskoláknak a határtalan tudományhitűséget, és azt, hogy az ideológiák csapdájába esnek. A hittannak ez a szerepe az állami iskolákban kiemelkedő jelentőségű. 2.34 Ha a „vallás” jelenségét megvizsgáljuk, ha belegondolunk, hogy a mi kultúrkörünkben a vallás konkrét megjelenése a kereszténységet jelenti, és ha figyelembe vesszük az állami, mindenki számára nyitott iskolák feladatait, akkor az iskolai hitoktatás szükségességének indoklása során az alábbi három területen érvelhetünk:  kultúrtörténeti,  antropológiai és  társadalmi szempontok szerint. Az iskolában tehát azért szükséges a hittan, mert:  az iskolának meg kell ismertetnie a fiatalokkal azt a szellemi örökséget, amely kultúránkat formálta, és ezt a szellemi örökséget leginkább a kereszténység és felekezetei alakították; 16  az iskolának

fejlesztenie kell a fiatalok személyiségét, és mivel a hittan rákérdez a lét végső értelmére, ezért segít a fiataloknak abban, hogy tisztán lássák szerepüket és feladatukat a társadalomban és az életben;  az iskola nem elégedhet meg azzal, hogy a diák beilleszkedik az adott társadalmi közegbe; a hittannak célja, hogy viszonylagossá tegye a jogtalan igényeket, tiltakozzék az igazságtalanságok ellen, és változtatásra buzdítson. Az érvelés mindhárom területének sajátságos jelentősége van. A három szempont együttesen ad választ arra, hogy miért van szükség a hittanra az állami iskolákban. 2.4 Hittanoktatás szerepe teológiai szempontból Ha a katolikus hitoktatás sajátos jellegét meg kell őrizni, akkor azt is meg kell vizsgálni, hogy az itt megnevezett feladatok összhangban vannak-e a teológiával, azzal a tudománnyal, amelyhez ez a tantárgy elsődlegesen tartozik, valamint az egyház szándékával. Ez az utóbbi feltétel

megakadályozza azt, hogy a hittan kiszolgáltatottá váljék bárminemű iskolaelméletnek, áramlatnak vagy divatnak. A fenti három érvelési szempontot az alábbiakban teológiai szempontból elemezzük. 2.41 A hitoktatásnak meg kell ismertetnie a fiatalokkal az emberiség szellemi örökségét, a vallás lényeges elemeit, legfőképp pedig a keresztény hitet és annak alapját, az evangélium üzenetét. A sajátosan keresztény jegyek megismertetése teológiai szempontból szükséges, kulcsot ad a mélyebb hitértelmezéshez, a keresztény istentisztelet, valamint a keresztény magatartásmód és cselekvés megértéséhez. Mivel a keresztény hit szorosan kötődik Isten kinyilatkoztatásához a történelemben, ezért a teológiához hasonlóan a hitoktatás is szükségszerűen rá van utalva a Szentírásra, és arra, ahogyan a Szentírás tovább él az egyház életében és hitében. Ez nem jelenti azt, hogy a hitoktatás során minden bibliai szöveggel és az

egyház minden tanításával kimerítően és azonos hangsúllyal kell foglalkozni. Először is figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat. Azután a II Vatikáni zsinat szellemében az igazságok hierarchiájának megfelelve (vö. UR 11) a hit alapjaira kell 17 összpontosítani, és a hit teljességét annak magjából kiindulva megfogalmazni. A hitigazságok sokaságában meg kell ragadni a keresztény hit lényegét. A hitoktatás ezáltal az áthagyományozott hit élő továbbadásává válik, és eleget tesz sajátos feladatának. 2.42 A kinyilatkoztatás az ember és az emberi világ üdvösségéről szól. A Bibliában Isten úgy mutatkozik meg, mint aki szava és tettei által az emberekkel szoros kapcsolatban van. Azok, akik elfogadják ezt a kinyilatkoztatást, Isten társaivá válnak, és identitásukat keresve új válaszokat találnak legfontosabb kérdéseikre: arra, hogy „Ki vagyok?”, „Mi a szerepem?”, „Mi az életem értelme?”, „Mi a

lét értelme?”. Az a teológia, amely reflektál a hitre és felelősséget vállal érte, szükségszerűen nyitott és érzékeny az emberre, az emberek helyzetére, szükségleteire és igényeire. A teológia mondanivalójának kapcsolatban kell lennie az ember alaphelyzetével. Nemcsak megerősíti az embert, hanem kérdések elé is állítja. Isten művei mindig messze meghaladják azt, amit az emberek remélnek és vágynak, illetve gyakran ellentétesek az emberi szándékokkal és kívánságokkal, mert megtérést kívánnak. Nem a teológia antropológiai leszűkítéséről van tehát szó, hanem az alapvető emberi jelenségek teológiai megértéséről. A hitnek szervesen kapcsolódnia kell az élethez, az életnek fel kell tárulkoznia a hit fényében. A hittannak érvényesítenie kell a keresztény hit antropológiai dimenzióját, de tudatában kell lennie annak, hogy az evangéliumot nem az emberi tapasztalat és helyzet igazolja, hanem csak azon keresztül

nyer igazolást. A hittanórát csak akkor lehet keresztény hittannak nevezni, ha az ember és a világ kérdéseit és problémáit a Szentírás tanúságára és az egyház hitére nyitottan próbálja magyarázni. A hittannak elengedhetetlen feladata marad, hogy segítsen kibontakoztatni a hit emberi és vallásos előfeltételeit, és oldja a gátakat. Itt érnek össze antropológiai szempontból az iskolapedagógiai és a teológiai célkitűzések. 2.43 A mai teológiát egy olyan társadalmi helyzet veszi körül, amelyben az emberek a jövőre irányultan élnek. Ez az irányultság a világot felelősen alakító erőben jelentkezik A 18 teológia ezt a törekvést bibliai eredetűnek tartja: a Szentírás szövegei sok helyen bírálják a korabeli állapotokat. Feltárnak hamis igényeket, megtérésre, változtatásra szólítanak fel, a jövőre irányuló szemlélettel. A teológia ezt használja fel és gondolja tovább, amikor az időben élő ember életét a

hit, a remény és a szeretet szempontjai szerint értelmezi és kívánja megváltoztatni. A teológiára a kezdetektől fogva hatottak az adott kor vallási és filozófiai áramlatai. Ma nemcsak a filozófiával és a vallástudománnyal kell dialógusban lennie, hanem a természettudománnyal és a humán tudományokkal is. A teológiának egyrészt össze kell vetnie ezeknek a tudományoknak az eredményeit a teológiai kijelentésekkel, másrészt szembe kell néznie azzal a mentalitással és gondolkodásmóddal, amelyet ezek a tudományok alakítanak. A teológia ennek szellemében arra buzdítja a hitoktatást, hogy vállalja ezt a kihívást, úgy válasszon célokat és témákat, hogy az egyesek élettapasztalata, a valós körülmények, valamit az élet gondjai és konfliktusai összekapcsolódjanak egymással. A hitoktatás a teológián és a neveléstudományokon kívül a filozófiához és más tudományokhoz is kapcsolódik (például a történelemhez, a

szociológiához, a pszichológiához). A vallástudományi szemléletnek is jelentősége van egyes vallási jelenségek magyarázatában, ilyen például az ember vágya az üdvösségre, és az élet értelmének a kérdése. Ha azonban a vallástudományt a teológia helyébe állítanánk, az egészen más típusú vallásoktatást eredményezne. A teológia a hit, a remény és a szeretet megvalósítására irányul. A szeretet és a béke azonban erősen függ attól, hogy meg tudunk-e érteni másokat. Korunk vallási, antropológiai és természettudományos gondolkodásával párbeszédet folytatni ezért teológiai szempontból is nagyon fontos. Ezzel az érvelés harmadik ágában is kimutattuk a pedagógiai és a teológiai követelmények kapcsolatát. 2.44 A keresztény hit meghívást kínál, az ember üdvössége vagy kárhozata az evangélium szerint e meghívás szabad elfogadásától vagy elutasításától függ. A szabad elfogadáshoz hozzá tartozik, hogy a

meghívást el is lehet utasítani Bár a keresztény üzenet sürgetését nem szabad elhallgatni, figyelembe kell venni az ember szabadságát. Sem az üdvösség iránti buzgalom, sem az, hogy megkeresztelt emberekkel van dolgunk, nem 19 jogosít fel senkit arra, hogy akár durva, akár „magasztos” eszközökkel mások kényszerítéséhez folyamodjék. A kényszerítés megakadályozza, hogy a Krisztuskövetés szabad döntés legyen, pedig annak a szeretet döntésének kell lennie Mivel az evangélium megszabadítást jelent, magának az evangéliumnak a sürgető komolysága ellenére sem szabad megjelennie a tanítás során a manipulációnak. Igaz, hogy az ember önmegismerése mindig mások megismerése által megy végbe: a nevelés példák segítségével történik. De éppen ezért kell tudnia a nevelőnek, hogy senkit sem szabad kényszerítenie a hit dolgaiban. Éppen ellenkezőleg: az embereket határozottan fel kell szólítani a szabad döntésre. A hit

soha sem magától értetődő, a legjobb tanítási módszerekkel sem szervezhető meg. Ebből az következik, hogy a teljesítmény értékelésének (a hittan érdemjegynek) függetlennek kell lennie a diák hitbeli döntésétől. 2.5 A katolikus hitoktatás céljai Az iskolai hitoktatásnak az előző két részben tárgyalt funkcióit nem lehet egyetlen rövid definícióban összefoglalni. Minél átfogóbb egy megfogalmazás, annál könnyebben válik üressé vagy többértelművé – csak a pontosítás által kap egyértelmű és gazdag tartalmat. A következőkben ezért csak a célok széles választékát nevezzük meg, ezt a rész-célok meghatározásakor ne hagyjuk figyelmen kívül. 2.512 A hitoktatásnak felelős gondolkodásra és cselekvésre kell nevelnie a diákokat a vallás és a hit területén (vö. 22) A hittan az emberi élet és a világ egészére és értelmére kérdez rá, egy reflektált hagyományra építve. A történelem és a mai kor

emberének válaszait tárgyalja, és eközben az embert és a világot Jézus Krisztushoz való viszonyában láttatja a keresztény hit és élet fényében. Így járul hozzá ahhoz, hogy a diákok majd felelősen tudják alakítani egyéni életüket és a társadalmi életet (vö. 232 és 242) 2 A 2.51-es ponthoz vö a Német Püspöki Konferencia e szakaszban közölt magyarázatát a katolikus hitoktatásról (1972. november 22–23) 20 A hittan bevezet a hit valóságába, segít, hogy tudjuk élni a hitünket, és nyilvánvalóvá teszi a diákok számára, hogy a világot lehet a hit szemével szemlélni, és a hitben meg lehet alapozni az érte vállalt felelősségünket (vö. 231 és 241) A hittan ezáltal megakadályozza azt, hogy a diákok felkészületlenül álljanak élethelyzetek, struktúrák, tendenciák, saját és mások identifikációs mintái és világértelmezése előtt. A hittannak fel kell szakítania a látszatbiztonságokat, a tévhitet és a

megfontolatlan hitetlenséget. Így kivédhető, hogy a pluralizmus „kényelmes közönnyé” csökevényesedjék (vö. 233 és 243) A hívő diákot abban segíti a hittan, hogy tudatosabban tudjon dönteni a hit mellett, és elkerülje a vallási éretlenség és közömbösség veszélyét. A kereső vagy hitében megingott diák számára lehetőséget biztosít arra, hogy megismerje az egyház válaszait az ő személyes kérdéseire, és behatóan foglalkozhasson ezekkel. Így saját kételyeit és nehézségeit is beleviheti a megismerés folyamatába. Az a diák, aki hitetlennek tartja magát, de nem iratkozott ki a hittanról, a hittanórán lehetőséget kap arra, hogy szembenézzen saját ellentétes álláspontjával, azt tisztábban lássa vagy felülbírálja. A hittanóra azonban nemcsak megismerést és tudást közvetít, hanem viselkedésmódot is. A hit válaszainak formáló ereje van A hívő és egyszersmind igazán emberi élet eszménye és motívumai

fakadnak belőle. A hittan tehát mintákat kínál arra, hogy hogyan tudunk jól boldogulni az életünkben – a diákok ezt szabadon elsajátíthatják, és így majd készen állnak az érett hitbeli döntésre. Mindezekből az alábbiak állapíthatók meg a hittanról:  Felébreszti a diákokban és tárgyalja az Isten-kérdést, a világ értelmezésének, az élet értelmének és értékének, valamint az emberi cselekvési normáknak a kérdését; válaszait a kinyilatkoztatásból és az egyház hitéből kínálja fel.  Megismerteti a diákokkal a hit valóságát és hitünk alapját, az evangélium üzenetét, amely segít átgondoltan élni a hitet.  Képessé tesz személyes döntésre felekezetek, vallások, világnézetek és ideológiák terén, segíti a megértést és a toleranciát mások döntése iránt.  Vallásos életre, valamint felelős cselekvésre motivál az egyházban és a társadalomban. 21 2.52 A fent megfogalmazott célokat

különféleképpen lehet hangsúlyozni. Előfordulhat, hogy nagyobb hangsúly van a léthez kapcsolódó témákon, vagy pedig a keresztény hagyomány elemzésén. Nem volna szakszerű, ha egymás ellen kijátszanánk ezeket a hangsúlyokat. A hitoktatás egészére vonatkozóan: kiegyensúlyozott viszonyban kell állnia a mai életnek, és a hit kívánalmainak és hatástörténetének. Az, hogy e két szempontot a megfogalmazott célok szerint alkalmaztuk-e, abban mutatkozik meg, hogy a hittan mennyire erősíti a diákok identitását, ad irányt nekik hitbeli döntésük és életvezetésük terén, és motiválja őket a társadalom megfontolt alakítására. 2.53 Mivel a hittan nemcsak a vallásról és a hitről szóló tudás átadását jelenti, hanem lehetővé is teszi a vallás és a hit megvalósulását, ezért elengedhetetlen szempont a konkrét célok és tartalmak kiválasztása során maga a diák, az ő sajátos helyzetével és tapasztalataival. Minél

részletesebben és pontosabban határozzuk meg a tanítási célokat, annál inkább figyelembe tudjuk venni az adott helyzetet és képzettségi szintet. A fent megnevezett feladatok és célok (ld. 23; 24; 25) alapvetően minden iskolatípusra érvényesek, az általános iskolára is, ugyanis egy átfogó koncepció áll mögöttük. A diákok életkora, érdeklődési köre és kiindulási adottságai szerint azonban eltérő hangsúlyokat kapnak. Ezt figyelembe kell venni az adott iskolatípus kurrikulumának kidolgozása során. 2.54 Az a felismerés, hogy a tanítási feladatok meghatározásakor a célok fontosabbak, mint a tartalmak, alapvetően a hittan esetén is alkalmazandó. Ez nem jelentheti azonban azt, hogy a tanítás tartalma, például egy-egy bibliai szöveg tetszés szerint kicserélhető eszköz volna egy tőle teljesen független tanítási cél megvalósításához. A hittan tantárgy céljait nem lehet meghatározni anélkül, hogy figyelembe ne vennénk az

adott tartalmak sajátosságát. A témák és a célok szorosan összefüggenek egymással A célok megfogalmazásának meg kell felelnie a tartalmak értékének, történelmi súlyának és egzisztenciális igényének, ugyanakkor elég tágasnak kell lennie ahhoz, hogy elegendő teret adjon a diákok belső érintettségének és spontaneitásának. A hittan esetében tehát a 22 célok empirikus felülbírálatának követelménye nem lehet kizárólagos szempont, a hittan tantárgynak ún. „nyitott kurrikulumra” van szüksége 2.6 Az egyház érdekeltsége a hitoktatásban Ha az itt megfogalmazott szellemben történik a hittan tanítása, akkor senki sem állíthatja jogosan, hogy az csupán tagtoborzás volna az egyház számára, vagy arra szolgálna, hogy a katolikus hittételek sulykolása által a diákok gondolkodását beszűkítse vagy megkösse. Van egyáltalán érdekeltsége az egyháznak az ilyen típusú hitoktatásban? Ha tekintetbe veszi mai személyi

kapacitását, nem más feladatokra kellene összpontosítania, például az igehirdetésre, a szentségek kiszolgáltatására vagy a szeretetszolgálatra? Mielőtt az egyház vállalja, hogy részt vesz egy tantárgy alakításában, és egyúttal átveszi az iskolák általános célkitűzéseit, fel kell tennie a kérdést, hogy ez a feladat megfelel-e saját önértelmezésének, illetve hogy jelenlegi helyzetében milyen súlya van ennek a feladatnak. Az iskolai hitoktatás egyházi legitimációját és motivációját tekintve az alábbi szempontokat sorolhatjuk fel: 2.61 Jézus Krisztusban megmutatkozott számunkra, hogy ki az Isten, és hogy mit jelent az, hogy odaadja magát az embernek. Krisztus hívja meg az embereket a hitre, ő szabadít fel és hív meg mindenkit a másoknak odaadott életre. Annak az egyháznak, amely Jézus Krisztusra hivatkozik, őseredeti feladata a „másokért való lét”. Függetlenül attól, hogy a tagjairól van-e szó, szolgálatra készen

kell állnia mindazzal, amije van, amire megbízatást kapott. A hitoktatás egyike azoknak a formáknak, amellyel az egyház a fiatalokat szolgálhatja. Innen megközelítve tehát diakóniai szempontja van 2.62 Az egyház a feladatát teljesíti, ha a hittanórák által az evangélium társadalomkritikai és humanizáló törekvései megelevenednek, és sikerül megakadályozni, hogy a tanulók 23 gondolkodási és kérdezési horizontját beszűkítse a konkrét célok megvalósítása. Az egyház nem engedheti meg, hogy tevékenységét értéktelen vallásossággá degradálják. Az emberekért és a társadalomért végzett önzetlen szolgálat pozitívan visszahat azokra, akik azt teszik. A hittan célkitűzése arra szólít fel, hogy megfontoljuk a keresztény hit összefüggéseit az alapvető emberi kérdésekkel; arra sürgeti az egyházat, hogy a kortársak kérdéseire a lét értelméről értelmesen feleljen, és más válaszlehetőségekkel is szembenézzen. 2.63

A hittan tudományosságát első sorban a teológia hordozza. Az egyház hite ábrándozás helyett a gondolkodást vallja magáénak, hiszen kezdetektől fogva igent mondott a teológiára. A keresztény hit nem lehet ellentétes az értelemmel A teológia kezességet vállal az egyház hitéért. Az egyház számára fontos, hogy ez iskolai körülmények között is megvalósuljon. A hittan ezáltal szembe tud szállni az egyház társadalmi és intellektuális elszigetelődésével, amely korunkban fenyegető jelenség. A hittanórákon a keresztények arra kapnak buzdítást, hogy maradjanak párbeszédben nemhívő kortársaikkal; és a mai társadalom plurális eszmevilága, amellyel az egyház megnyilatkozásai is egyre többet foglalkozik, legyen számukra is olyan impulzus, amelyet be tudnak vinni az egyházba. 2.64 Mivel a hittanórákon láthatóvá válik és tudatosul a különbség az evangélium szerinti és az egyházban megvalósuló élet között, elvárhatjuk,

hogy azok a hívek, akik ilyen típusú hittanra jártak, a plébánián majd segíteni tudnak az egyház megújulásának munkálásában, ami azzal járhat, hogy szakszerű kritikájukat is kifejezik. Sok függ attól, hogy milyen a hitélet a helyi egyházban. A hittan szavahihetősége a plébániai közösség és a közösségi élet hitelességén is múlik. Az iskolai hittan tehát üdvös kihívást jelent a keresztény közösség számára. 2.65 Az iskolai hittan összességében tekintve egy olyan feladat az egyház számára, amely kihívást jelent, de „kifizetődik”. Érdemes vállalni ezt a feladatot, 24  ha a diákok iskolai tanulmányaik végén a vallást és a hitet legalább nem tartják feleslegesnek vagy értelmetlennek;  ha úgy érzik, hogy a vallás és a hit az ember gazdagodását szolgálhatja, eszköze lehet a személyiség kibontakozásának és ösztönözheti a szabadság megvalósítását;  ha a diákok megtanulták tiszteletben

tartani mások meggyőződését;  ha képesek arra, hogy a hit diaszpóra helyzetében határozottan és felelősen nézzenek szembe a világnézeti pluralizmussal, és ébren tartsák magukban az igazság kérdését;  ha döntésképességük és döntésvágyuk olyan erős lett, hogy készen állnak megvizsgálni, elmélyíteni vagy felülbírálni hitbeli meggyőződésüket, és így lelkiismeretük szerinti hitbeli döntést tudnak hozni;  ha a diákok készek és képesek arra, hogy a hittan által lehetőségeik szerint aktív kapcsolatba lépjenek a hit valóságával a konkrét egyházban. A hagyományos elképzelésekhez képest a feni felsorolás meglehetősen szerény. Realisztikusan nézve viszont még az itt kimondottak sem érhetők el mindenhol. Az adott helyzettől függően igen eltérő, hogy milyen célokat lehet értelmesen kitűzni. Az egyház tartozik azzal azoknak, akik közvetlenül részt vesznek az iskolai hitoktatásban, hogy valószerűen látja,

hogy mit lehet az iskolai hittannal elérni. Elvétjük e tantárgy iskolai feltételeit és céljait, ha túl magas elvárásokat támasztunk a hívővé válás irányában. Ha az iskolai hitoktatás lehetőségeit józanul mérjük fel, könnyítünk a tanárokra és a diákokra nehezedő terhen, és a megmenekülünk attól, hogy csalódás érjen bennünket a hitoktatás hatékonyságával kapcsolatban. 2.7 Felekezeti hitoktatás A hittantanítás felekezetekre osztottsága nem lehet vitaindító pont az iskolai hitoktatás ellenzői és támogatói között, mivel a felekezetiség nem tartozik a hittantanítás krízisének fő kiváltó okai közé. Inkább az a kérdés, hogy hogyan kell a felekezeti hittant úgy alakítani, hogy a fent vázolt céloknak eleget tegyen. Ezt vizsgálva ki fog derülni, 25 hogy a felekezeti hittannak olyan elemei vannak, amelyek pedagógiailag különösen alkalmasnak látszanak arra, hogy az iskola és a hitoktatás céljait szolgálják.

Az alábbi kijelentéseket a felekezetiségről nem szabad a szövegkörnyezetből kiragadva kezelni. A korábbi szakaszok fényében kell olvasni, nem fordítva Először is két kérdést vizsgálunk meg: a felekezetiség és a nyitottság problémáját, valamint a felekezetiség értékét. 2.71 Mások álláspontjának figyelembe vétele, meggyőződésük tiszteletben tartása és a velük folytatott érdeklődő párbeszéd szorosan hozzátartozik a korszerű hittantanításhoz. Az itt megfogalmazott hittantanítást emiatt sem gondolhatjuk szűk értelemben véve felekezeti jellegűnek. A hívőknek feltett legradikálisabb kérdések ma úgysem a katolikus és az evangélikus hit különbségeiről szólnak, hanem a keresztény hit alapjait érintik. Ezeket az alapokat azonban nem feltétlenül úgy lehet a legjobban elérni, hogy a felekezetek közötti választóvonalakat elmossuk, hanem inkább úgy, ha tisztázott álláspontból kiindulva megnyílunk afelé, ami a

felekezetekben közös. Ebben a helyzetben  a teológusok gyakran felekezetközi párbeszéddel keresik a válaszokat;  mindkét felekezethez tartozó hívők átélik, hogy a hitben rá vannak utalva egymás segítségére, és ezt a segítséget hálásan elfogadják;  az egyházak vezetése messzemenően áttért arra, hogy azokban a kérdésekben, amelyek közösen érintik őket, így például a hittantanítás esetén is, közösen lépjenek fel a nyilvánosság előtt. A „vallási közösségek” abba az irányba haladnak, hogy a szűkös, illetve félénk felekezeti gondolkodást feladva egyre többet munkálkodjanak közösen. Ezt a nyitást az segíti, ha a felekezetek tisztán látják önmagukat is. Ahogyan az egyházak az ökumenikus gondolkodás és cselekvés által egyre közelebb lépnek egymáshoz, és készekké válnak más vallású vagy más ideológiát képviselő emberekkel is párbeszédbe lépni és szolidaritást vállalni anélkül, hogy

ezáltal le kellene mondaniuk saját önazonosságukról és határozott véleményükről, úgy a felekezeti hittan is köteles nyitottnak lenni: lelkülete szerint ökumenikus. A felekezet nélküli hittannal ellentétben a felekezeti hittan nem (az egyébként kérdéses) semlegesség igénye alatt zajlik, hanem egy határozott álláspontból 26 indul ki. Igaz, hogy ezáltal mindig fennáll egy hamis, az idegen véleményt megcsonkító és eltorzító apologetika veszélye – de ugyanígy lehetővé válhat, sőt kívánatos volna egy őszinte, toleráns párbeszéd, az igazság közös munkálásával. 2.72 A vallás és a hit természetszerűleg elválaszthatatlan kapcsolatban van a hit „megvallásával”. A hitvallás nemcsak a dogmákban és a hitvallás szövegében fogalmazódik meg, hanem az egész életet áthatja. Megjelenik liturgikus formákban, de életünk különböző megnyilvánulásaiban, az erkölcsi magatartásban, a szeretetszolgálatban is. Ez az

átfogó értelemben vett hitvallás azonban – amely nélkül a hit nem lehet valódi hit – élő vallási közösséghez kötődik, és konkrét történelmi-kulturális formában valósul meg. A hit megvallása nem csupán magánszemélyek ügye, hanem mindig közösségi jellege van. Vitathatatlan tehát, hogy a hittan és a felekezet szoros kapcsolatban van egymással, a tantárgy tartalmából fakadóan. Ez akkor is igaz, ha a hittan nemcsak a felekezetek aktív tagjainak szól. Minden szellemi tartalom csak az őt képviselő csoportok (intézmények) által tud megelevenedni. Különösen jellemző ez a vallásra és a hitre, mert a hit, szociológiai szempontból, „közösségi tagság által szerzett tudás”. A hittantanításhoz szükséges tudományos kompetenciákat a tanár első sorban a teológiából szerzi. A teológia, mint a hit tudományos reflexiója, felekezethez kötött Minél kevésbé gyakorolják a mai diákok a hitüket, és így felekezeti

tapasztalataik sincsenek, annál kézenfekvőbb volna, hogy a közös keresztény hit alapját érintő legfontosabb kérdésekkel foglalkozzunk, a felekezeti szemléletet lehetőség szerint kihagyva. Ez ellen viszonyt súlyos érvek szólnak Annak a sajnálatos ténynek következtében, hogy a kereszténység nálunk évszázadok óta felekezetekre oszlott, a különbségek nem csupán részletkérdésekben jelennek meg. Jogos igénye a szülőknek és a diákoknak, hogy megismerkedhessenek saját lelki gyökereikkel is. Ez különösen nyilvánvaló volna azokban a szituációkban, ahol a hittan egy-egy valós élethelyzettel teremt kapcsolatot, amelyben a diák a kereszténységgel annak felekezeti megjelenésében találkozik. Azonban a tanulás kognitív céljait sem lehet mindig meghatározni felekezeti hovatartozás nélkül, különösen olyan esetekben, amikor nemcsak ismeretekről van szó, hanem értékek mérlegeléséről, megítéléséről, előnyben részesítéséről

és elfogadásáról. Ha a hittan segíteni szeretné a diákok döntéseit, életét, akkor fontos 27 számára ezeknek az affektív tanulási céloknak a területe. Amíg a kereszténység empirikusan és konkrétan csak a különböző egyházakban és felekezetekben létezik, addig e célok nagy részét könnyebb elérni egy konkrét felekezethez kapcsolódva. A felmérések azt mutatják, hogy a fiatalok, amikor az azonosulás lehetőségeit keresik, azt nem annyira a kereszténység tanításában találják meg, hanem inkább a közösségi életben, egy egyház istentiszteletében, szociális-karitatív tevékenységében és szokásaiban. Még akkor is, ha a diák a felekezetével esetleg csak nagyon távoli kapcsolatban van, a felekezet kapcsolódási pontot kínál azon a közös „talajon”, amelyen a tanár és a diák áll. A vallás és a hit területén megkönnyíti a mélyebb megértést az effajta „összehangoltság”. A közös felekezeti

hovatartozás azonban nem mehet a nyitottság kárára, előnyeit annak javára kell hasznosítani. 2.73 A jogi háttér egyértelműen a felekezeti hittan mellett szól. Jó okunk van arra, hogy megtartsuk, amit az alkotmány rögzít, ugyanakkor arra kell törekednünk, hogy ezt a keretet a megváltozott helyzetnek megfelelve töltsük meg. A keretet az adja, hogy az egyház a hittantanításban nem csupán a hittanóra tárgyaként értelmezi önmagát, hanem ő maga hitelesen megszólalhat azok által az emberek által, akik a tagjai. Ezen a kereten belül kell a hittant minél nyitottabban alakítani. 2.74 A fentiekből következik, hogy  az iskolai hittantanításban felekezethez tartozónak kell lennie a tanárnak, a tananyagnak és elvileg a diákoknak is;  az érintett vallási közösségnek joga van arra, hogy meghatározza a tananyagot és kinevezze a tanárt;  a hitoktatás nyitottsága nem sérülhet a felekezetiség miatt. 2.75 A jelenlegi egyházi és

oktatásügyi helyzetben nem helyénvaló és nem is lehetséges a felekezeti hitoktatáshoz mereven és kizárólagosan ragaszkodni. Alkalmanként ajánlatos együttműködniük a felekezeteknek a hittantanítás során, például a közös érdekeltségű 28 témákban és programokban. Ezen túlmenően modellkísérletek, sajátos esetek és kivételes helyzetek megkövetelhetik, hogy eltérjünk a felekezeti elvtől. Az egyes konkrét esetekben olyan megoldásokat kell keresni, amelyek a diákok jogos igényeinek (illetve a nevelésért felelős személyek kívánságának) leginkább megfelelnek. Állami egyházjogi, oktatásügyi és egyházi okokból az ilyen szabályozásokhoz minden érintett hatóság egyetértése szükséges, különösen a tartományi oktatási hivatalé és az egyházmegyei és egyházi vezetésé. Meg kell hallgatni a szülőket, a tanárokat és a diákokat. A megoldások keresése során a felelősök fordítsanak kellő figyelmet arra, hogy a

többi keresztény egyházzal és csoportosulással a lehető legszorosabban együttműködjenek. 2.8 A hittantanár A hitoktatás kríziséért a felelősséget nem szabad egyszerűen ráterhelni a hittantanárokra. Ugyanilyen kevéssé győzhető le a krízis azáltal, ha leírást készítünk az eszményi hittantanárról. Mégsem mondhatunk le arról, hogy meg ne fogalmazzuk az ideális képességeket. 2.81 A hittantanárnak érzékenynek kell lennie a valóság vallási dimenziójára. Olyan embernek kell lennie, aki megtanult rákérdezni az élet és a világ értelmére. Tárgyi kompetenciával a hittan esetében az a tanár rendelkezik, akinek olyan módszerismerete és tárgyi tudása van, amely pedagógiai-didaktikai szempontból megállja a helyét, és akinek ugyanakkor egzisztenciális érintettsége is van ehhez a „tárgyhoz”. 2.82 A fentiekből az következik, hogy a hittantanár számára a vallásosság és a hit nem csupán egy jelenség, hanem a kiinduló

pont. Ez nem akadályozza meg őt abban, hogy korrekt módon megismerkedjék más szemléletmódokkal és felfogásokkal. Róla jól tudják a diákok, a szülők és az egész közösség, hogy hogyan gondolkodik. Meg is 29 követelik, hogy áttetsző legyen. Csak akkor tapasztalja meg a diák, hogy a vallási kérdések döntés elé állítják az embert, ha olyan személlyel találkozik, aki határozott döntést hozott, és elköteleződött egy hitbeli álláspont mellett. Az a tanár, aki hitben nem elkötelezett, nem tudná a diákoknak azt nyújtani, amivel a hittan területén tartozik nekik. 2.83 A hittantanárnak készen kell állnia arra, hogy az evangélium ügyét sajátjaként képviselje, és hitelesen megvallja, ahogy tőle telik. Így segít a diákoknak abban, hogy az evangéliumban felismerjék a nekik szóló kihívást, és válaszoljanak rá. A hittantanárnak nem kell elhallgatnia a diákok előtt, hogy sokszor erős hitre van szüksége, amikor kétségek

támadnak benne. 2.84 A hittantanárnak készen kell állnia arra, hogy a hittan tartalmáért vállalt felelősséget együtt hordozza az egyházzal. A vallását gyakorló, hívő hittantanár az egyházban keres kommunikációs bázist hitélete számára. Így lelki impulzusokat kaphat, hite nem szűkül be, hitélete nem sivárosodik el; része lehet más keresztények hittapasztalatában, és saját belső indíttatásait is megoszthatja másokkal. 2.85 A hittantanár szoros kapcsolata az egyházzal azt is megkívánja tőle, hogy tudatában legyen a hibáknak és a gyengeségeknek, illetve hogy nyitott legyen a változtatásokra és a reformokra. Ez konfliktusokkal járhat Kötődése az egyházhoz nem jelenthet azonban ragaszkodást az egyháznak egy megdicsőült, teológiailag felmagasztalt eszményképéhez. Nem szabad elfedni vagy figyelmen kívül hagyni a távolságot az ideális és a valóságos között, Jézus Krisztus evangéliuma és egyházának aktuális

megjelenési formája, valamint az eredet és a jelen között. Az egyház szeretete és a kritikus távolságtartás nem zárhatja ki egymást. Akkor vannak kiegyensúlyozott viszonyban, ha a bírálat kifejezésével együtt növekszik a nyitottság és az önzetlen odaadás. 30 2.86 A hittantanárnak kritikus szellemben szolidaritást kell gyakorolnia a diákokkal: kérdéseiket komolyan kell vennie, bennük a jelenkori világtapasztalás kifejeződéseit látva. Isten előtt a tanárok és a diákok – a tanár nagyobb tárgyi kompetenciája ellenére – ugyanúgy meghívottak és tanulók. Az a hittantanár, aki azonosul az evangélium felszabadító üzenetével, nemcsak a diákok személyes szabadságát fogja teljesen elfogadni, hanem kész lesz arra is, hogy a diákok tapasztalatai által önmagára is reflektáljon. 2.87 Nem ritka, hogy a hittantanár kollégái a vele való találkozás alapján alkotnak képet az egyházról. A hittantanár iskolájának

tantestülete számára is Krisztus üzenetét hordozza Ez először is abban nyilvánul meg, hogy szolidáris a kollégáival. Ha a hittantanár kirekesztett helyzetbe kerül amiatt, hogy a hit dolgaival azonosul, ne szégyellje ezt a szerepet tudatosan vállalni. Az egyháznak és közösségeinek nem szabad a hittantanárt sokrétű feladatai teljesítése közben cserben hagynia, hanem segítenie, támogatnia kell. 31 3. Következtetések és következmények 3.1 A helyzetelemzés alapján, az itt bemutatott koncepció szellemében a szinódus kiáll az iskolai hitoktatás mellett. A fenti elvek szerint szervezett hitoktatás pedagógiai szempontból nélkülözhetetlen része az iskolák általános célkitűzéseinek; teológiailag megalapozott, megfelel az egyház alapfeladatának; illeszkedik a Német Szövetségi Köztársaság pasztorális helyzetéhez. A hittan rendes iskolai tantárgy Az egyház gondos törődése sem menti fel az államot e tantárgyért vállalt

felelőssége alól. 3.2 A szinódus tudatában van annak, hogy a hitoktatásról szóló legjobb útbaigazításnak sincs akkora súlya, mint amit azoknak a személyes odaadása jelent, akik a hittant tanítják. Hálával tartozik azoknak a hittantanároknak és katekétáknak, akik elméleti és gyakorlati előkészítő munkát végeztek a pedagógiai és teológiai szempontból felelős iskolai hitoktatás alapelveinek kidolgozásához. 3.3 Szükséges, hogy az iskolai hitoktatás ügyét érdeklődéssel kövesse, segítse és kritikusan kísérje minden katolikus, a plébániai közösségek, az érintett szervezetek, egyesületek és csoportok. A szinódus első sorban a szülőket szólítja fel, hogy ismerjék fel felelősségüket az iskolai hitoktatás területén. Arra kéri őket, hogy a hittan lehetőségeit és határait a valóságnak megfelelően lássák, és ne támasszanak felé olyan elvárásokat, amelyeket a sajátos iskolai feltételek és célok között nem

tölthet be. Az iskolai hittan nem veheti le a szülők válláról a vallásos nevelés felelősségét. Épp ellenkezőleg: inkább a hittan van ráutalva a családi és a plébániai hitéletre. A szülők tekintsék lelkiismereti kötelességüknek, hogy támogatják gyermekeiket a hittan terén. 3.4 A szinódus egyetért azzal, hogy az alkotmányban rögzített hitoktatás felekezeti jellegű, mert a kereszténység felekezetekben él. A felekezeti hitoktatás a szabad vallásgyakorlás egyik formája, amely alapvető emberi jog. A felekezeti hitoktatás során az az irányelv, 32 hogy a tananyag, a tanár és lehetőleg a diák is azonos felekezethez tartozzék. Szükséges továbbá, hogy a hittantanár az egyház jóváhagyásával és megbízásából tanítson. A szinódus nyomatékosan emlékezteti a nyilvánosságot arra az alkotmányos feladatra, amely szerint az állami oktatási rendszerben is meg kell adni a lehetőséget az érdeklődő diákoknak, hogy felekezeti

irányultságú hitoktatásban részesedhessenek, amely jogilag azonos súlyú a többi tantárggyal. A katolikus hittannak teológiai megfontolásokból ökumenikus szellemiségűnek kell lennie, illetve a nem keresztény vallásokkal és más világnézeti elvekkel is párbeszédben kell állnia. A szinódus a felekezetiség támogatása mellett helyesli ennek az elvnek az adott esetben szükséges és kívánatos megváltoztatását a fent említett feltételek között (ld. 2.75) 3.5 A hittantanárok képzésének nagy jelentősége van, meg kell egyeznie a vele hasonló tantárgyak képzési színvonalával. Annak érdekében, hogy a hittantanárok képzése ne legyen túl bonyolult a különféle szintű és típusú iskolák miatt (illetve hogy elvégezhető legyen a szak ráképzés vagy újabb tanári képzettség megszerzésének keretén belül), de a legjobb képzést nyújtsa, differenciált, az iskolatípushoz igazodó szakosodásra van szükség. Már a képzésnek is

tekintetbe kell vennie az ökumenikus szempontokat Összhangban kell állnia az antropológiai, szociológiai és neveléstudományi-didaktikai tanulmányoknak a teológiai képzéssel. Gyorsan változó világunkban a továbbképzésnek különösen nagy jelentősége van. A szinódus örömmel látja az egyházmegyék különféle kezdeményezéseit és próbálkozásait saját és közös továbbképzésekre, a személyes lelki élet elmélyítésének területén is. A kínálatot azoknak az igényei szerint kell alakítani, akiknek továbbképzésre van szükségük. A továbbképzések szervezése során kívánatos, hogy együttműködjenek a tanári szervezetekkel, illetve hogy az érintettek részt vehessenek a továbbképzések és a változtatások tervezésében. Az államnak és az egyháznak szabaddá kell tennie a tanárokat a továbbképzésekre, és a szükséges tárgyi feltételeket is biztosítaniuk kell. A tanároknak pedig minden lehetőséget fel kell

használniuk arra, hogy továbbképezzék magukat. Megvizsgálandó annak a lehetősége, hogy a felsőfokú tanulmányok rendszeréhez kapcsolódva a hittantanárokat bizonyos 33 időközönként továbbképzésre köteleznék. Ehhez be kellene vezetni minden hittantanár számára a „tanulmányi szabadság” intézményét, a nem teljes állásban foglalkoztatottak számára is. Különösen az utóbbiak szorulnak szaktudományos és didaktikai-metodikai segítségre. 3.6 Fontos, hogy bizalmi légkör legyen a hittantanárok és az egyházi hivatalviselők között. Mivel a hitoktatásban az egyház illetékes, a hittantanárokat szükségszerűen az egyház nevezi ki. Illetékessége összetalálkozik az iskola célkitűzéseivel és az állam jogi felelősségével. A hittantanár tanári megbízásakor a püspök az egyház nevében elfogadja a hittantanár által felkínált szakmai szolgálatot, és egyúttal kölcsönösen kinyilvánítják egymás iránti

szolidaritásukat: az egyház a hittantanárral és a hittantanár az egyházzal. A szinódus a hittantanítás területén a „missio canonica” kifejezés helyett az „egyházi megbízás” használatát javasolja. Ez tulajdonképpen egy állandó kapcsolat volna, amely biztosítja a hittantanárt arról, hogy a megfelelő egyházi szervezetek készek őt segíteni, lehetőséget adnak számára továbbképzésre, és nehéz feladata során mellette állnak. 3.7 A hitoktatás elsődlegesen nem egy rendszerezett tananyag átadását jelenti. A szinódus kívánatosnak tartja, hogy a hittan – a modern didaktika elvei szerint – a diákok élethelyzeteire vonatkozzon, feleljen meg kérdésfelvetéseiknek, foglalkozzék a diákok problémáival, és nyújtson nekik tapasztalatot. Természetesen a hittannak is feladata a diákok tudását növelni, a többi tantárgyhoz hasonlóan. A diákokat, amennyire lehet, felelős szerepben be kell vonni a hitoktatás tervezésébe és

alakításába. A hitoktatás sikerességének feltétele, hogy megvalósítható legyen a kerettanterv és a tanmenet, továbbá alkalmas segédanyagok álljanak rendelkezésre. Ezeket a változó körülményekhez igazodva folyamatosan alakítani kell A korszerű és megválogatott média-eszközöket is hozzáférhetővé kell tenni, használatukat elő kell segíteni. 34 A tanulók élethelyzetének és a hittel való kapcsolatának különbségei miatt a szinódus szükségesnek tartja, hogy készüljenek alternatív tantervek, tankönyvek és tanítási eszközök minden iskolatípus és képzési szint számára, amelyek közül majd választani tudnak azok, akik ezért felelősek. A szinódus örömmel fogadja, hogy a német püspökkari konferencia kezdeményezte egy olyan szervezet kialakítását, amely a folyamatos tantervreformért felelős. Ehhez a munkához jól képzett szakemberekre van szükség, és hangsúlyt kell fektetni a nemzetközi együttműködésre is.

3.8 A katolikus hitoktatás a lelkiismereti és vallásszabadság egyik élő formája. A felekezeti hittan azonban egyúttal az egyetlen olyan tantárgy, amelyről a tanuló kiiratkozhat (a szövetségi államok többségében póttantárgy nélkül). A szinódus ezt a helyzetet látva támogatja egy olyan tantárgy bevezetését, amelyen mindazok a tanulók részt vesznek, akik nem járnak hittanórára – azzal a feltétellel, hogy ennek a tantárgynak a tematikájában értékrendi és az életet érintő kérdések kerülnek elő, szakszerű feldolgozás keretében. Egy ilyen tantárgy léte enyhítheti azokat a negatív hatásokat, amelyek a kiiratkozás lehetőségéből fakadnak. Ennek a tantárgynak a bevezetése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a hittan tantárgy választása valóban lelkiismereti döntés legyen, és csökkenjen a külső nyomás. Megkönnyíti azt is, hogy a hittanórákon a diákoktól a tárgynak szakmailag megfelelő teljesítményt lehessen

kérni. 3.9 Az iskolai hitoktatás nem tudja mindazt nyújtani, ami a hitre neveléshez tartozik, a vallási tanulási és nevelési folyamatok nagy egészének csak egy részét képezi. A hittantanár szervezhet iskolán kívüli programokat az érdeklődő diákoknak. Az iskolai hitoktatást azonban a jövőben a korábbinál jobban ki kell egészítenie és tovább kell vinnie a plébániák különféle kateketikai programjainak. Ezek között fontos a gyermekés ifjúsági pasztoráció tevékenysége, de még inkább az egyházi felnőttképzés A plébániák még nem állnak készen arra, hogy a rájuk szakadó sokrétű kateketikai feladatoknak megfeleljenek. Az erre vonatkozó kérdéseket és megfontolásokat a 35 szinódus egy másik dokumentuma tárgyalja „Az egyház kateketikai tevékenysége” címmel. A szinódus arra kéri a katolikus tanárokat, hogy tapasztalataikat vigyék be a plébánia kateketikai munkájába. A plébániákat pedig arra kéri, hogy az

iskolai hitoktatás gondját ők is viseljék szívükön. 36