Sociology | Studies, essays, thesises » A kultúráról

A KULTÚRÁRÓL CSÁNYI VILMOS: KULTÚRA ÉS GLOBALIZÁCIÓ Sokan aggódnak a magyar kultúráért. Pedig a magyar kultúra eddig igencsak időtálló, életrevaló jelenség volt. Ám minden hagyományos nemzeti kultúrát fenyeget a kulturális evolúció kifejlődő szerveződési szintje, a globalizáció. A kultúra biológiai jelenség. Az ember az egyetlen olyan tagja az állatvilágnak, amely kultúrával rendelkezik. A kultúra meghatározása Kroeber és Kluckhohn definíciója alapján: „A kultúra egyfelől szimbólumok segítségével elsajátítható és átadható meghatározott viselkedési mintázatokat tartalmaz, amelyek megkülönböztetik egymástól emberek csoportjait, másfelől a viselkedés tárgyiasult formái, valamint történetileg szelektált ideákat, értékeket. A kultúra egyrészt akciók eredménye, másrészt további akciók meghatározó eleme.” A kultúraképzés tulajdonsága evolúciós eredetű. Fajunkat biológiai tulajdonságok emelték

ki az állatvilágból. Ezek a tulajdonságok egy speciális rendszerszervező képesség összetevői Fajspecifikus biológiai adottságai miatt az ember képes fajtársaival közös akciókban részt venni, gyorsan kialakítja a résztvevők közös normáit, moralitását, hajlandó az önfeláldozásra, és a nyelv és a szimbólumok segítségével folyamatosan közös konstrukciókat hoz létre. Ezek a folyamatok a résztvevőket transzformáció révén egy új entitás, a kultúra komponenseivé formálják. A homo sapiens, mint elkülönült faj, kb. százötvenezer éves, és egy korábbi, mintegy kétmillió éves biológiai és kulturális evolúció terméke, olyan fejlett lény, amelyben a rendszerszervező képesség minden eleme már adott. Milyenek voltak az első homo sapiens csoporttársadalmak, és milyen lehetett kultúrájuk? A tárgyak egy része már rítusok, szimbólumok használatát jelzi. A kultúrák kialakulásának legfontosabb tényezője azonban az

elszigeteltség. A csoportkultúrát mai szemmel nézve elképesztő izolációban éltek. Az izolációnak sokféle következménye volt A csoport tagjai közös nyelvet használtak, tárgyakat készítettek, közösen élték mindennapi életüket, ha szükséges volt, akár életüket is feláldozták a csoportért. Biológiai rendszerszervező tulajdonságaik megnyilvánulása egy sajátos fenotípus: a csoportkultúra. A kultúra elsajátítását biztosító szocializáció tökéletes lehetett. A mintakövetés, a szabályszeretet csak a csoport meglévő készletéből gazdálkodott. A csoport kultúrája teljes rendszernek tekinthető, amely tartalmazza mindazokat az ismereteket, eljárásokat, rítusokat, szokásokat, nyelvi megfogalmazásokat, amelyek a csoport mindennapi életéhez és generációkon keresztül való sikeres reprodukciójához szükségesek. A kultúra nyelvi, viselkedési, tárgyi komponensei funkcionális rendszert képeznek. A beszédek, a viselkedési

minták, a tárgyak jelentéssel bírnak. A kultúra hordozóinak elméiben a reprezentációk két nagy kategóriába sorolhatók. Az egyikbe az egyének elsődleges, személyes reprezentációi tartoznak. Minden egyén elméje a maga percepciós rendszerén keresztül aktív kapcsolatban van a külső világgal. Az ízek, szagok, hangok, a látott képek, a tapintási érzetek elsődleges reprezentációkat hoznak létre, amelyeknek a személyes elme egyedüli birtokosa. A személyes szférába tartoznak azok a másodlagos reprezentációk is, amelyeket a maga gondolkodása során alakított ki az elsődleges reprezentációk felhasználásával. A csoportkultúrának azonban vannak olyan reprezentációi is, amelyek a csoport kommunikáció során születtek. Ezek a reprezentációk egyrészt sokszor ismétlődnek, 1 másrészt, ha az egyed bármit kommunikáció céljára gondol el, akkor először is a közös reprezentációk kategóriáját kell számba vennie ahhoz, hogy

kispekulálja, hogyan lehet a legkönnyebben valamit megéltetni. A csoportkultúrákban, különösen fejlődésük elején az egyéni szféra volt a terjedelmesebb, és a közös a kisebb, de ez utóbbi terjedelme az evolúció során folyamatosan nőtt. A kollektívet a következőkben „globális tartománynak” fogom nevezni, a személyeset pedig „lokális tartománynak”. A globális reprezentációkat a kultúra minden tagja érti, a lokális reprezentációk csupán az őket létrehozó személyben léteznek. A két szféra elkülönülése és állandó kölcsönhatása hozza létre a jelentés és az értelmezés fogalmát. A megértés a globális tartományba tartozó reprezentációk kialakulása során jön létre. Az, amit emberi elmének nevezünk, valójában nem individuális, hanem szociális konstrukció. Az érzések, jelenségek, események, elsődleges káoszból a szociális, globális reprezentációk konstruálnak valamilyen felfogható, értelmezhető,

ideig-óráig stabil struktúrát. A gondolatoknak csak akkor van jelentésük, ha aktív komponensei lehetnek ennek a rendszernek. A csoportkultúra evolúciója során roppant sokoldalú szelekció működött. Csak azok a globális reprezentációk maradtak fenn, amelyek valóban adaptív csoportviselkedést tettek lehetővé. Azoknak az akcióknak, gondolatoknak van értelmük (jelentésük), amelyek reprezentációi a globális rendszerben akadálytalanul „bejárhatók”, tehát elgondolhatóak, végrehajthatóak. A globális reprezentációk halmaza nyitott. Minden bizonnyal mind a lokális, mind pedig a globális reprezentációk tartományai leginkább asszociációs hálózatnak foghatók fel. A kommunikált, megértett jelentések egymással is összefüggnek. Minél terjedelmesebb a hálózat, annál könnyebb bővíteni A csoporttársadalmak legfontosabb szervező tényezőinek az ideákat kell tekintenünk. Ezek az ideák nem lehetnek egymástól teljesen függetlenek,

s a közöttük lévő összhangot is a csoportban kialakuló ideáknak kell megvalósítaniuk. Megjelennek tehát az ilyen összehangoló szerepet betöltő szervező eszmék, az értékek és a normák. A homo csoportok létszáma nem túl nagy, még lehetséges a tökéletes szocializáció. A csoport jól alkalmazkodik és hatékony. A csoport és a hozzá tartozó ideák zárt szerveződési rendszert alkotnak. A jól szervezett ideák segítik a csoport tagjainak életét és szaporodását, a csoport pedig gondoskodik az ideák generációról generációra történő átörökítéséről. Ideális az összhang az egyén, a csoport és a kultúra között. Csak az élmény teszi az ismeretet maradandóvá. Ez az, amit a modern időkben „nevelés” szóval szoktunk emlegetni. Ez a folyamat lényegében a szocializáció Az pedig teljes értékűen kizárólag egy zárt, egymásban bízó, egymásért élő közösségben valósulhat meg. A modern nevelés a szocializáció

helyett jórészt át is tért szabályrendszerek átadására, mert az sokkal egyszerűbb. A fegyelmezéssel sokszor próbálják a tanítást helyettesíteni. A fegyelmezés szükséges dolog, különben csoportösszetartó erők híján mindenki azt csinálna, ami neki tetszik, de egyúttal mesterséges pótlék is. Pótolni hivatott a motivációt, az elkötelezettséget, a csoportnormákat A csoportkultúrák globális ideái a személyiség differenciálását is elősegítik. Minden embercsoportban, társadalomban kialakulnak szociális szerepek. Kultúra a tömegtársadalmakban A kulturális evolúció utolsó néhány ezer évére a tömegtársadalmak megjelenése a jellemző. A tömegtársadalmak több százezres, majd több milliós tömegeiben a csoportokat létrehozó 2 etológiai tényezők már nem képesek egyedül betölteni a társadalom összetartásának funkcióját. Nincsenek az egész kultúrának teljes értékű reprezentánsai. Megszűnt a lokális

reprezentáció kiigazító szerepe. Ma már senki sem képes arra, hogy szépen végiggondolva mindent, rájöjjön, hol nincs a dolgoknak értelme. A lokális reprezentációk apró szűrőrendszerként működnek, amelyek különösebb irányítás nélkül válogatnak az elképesztő ideakínálatban. Igyekeznek felépíteni valamiféle saját célra szolgáló személyes reprezentációt, amely azonban legfontosabb funkcióját, az állandó ellenőrzést már elvesztette. Csupán apró érzelmi és logikai szempontok befolyásolják a szelekciót, és ennek eredménye a sok, egészen különös gondolat. A kulturális evolúció második szakaszának három meghatározó jegye van: 1. Az ember szociális vonzódása minden körülmények között a csoportképződést fogja elősegíteni. 2. Az ember elfogadja és megkívánja a dominancia viszonyok világos kifejeződését, tehát a jövő világ számíthat a szabályrendszerek elképesztő mértékű fejlődésére és

komplexitására. 3. A korai evolúció kommunikációs kényszere létrehozta az emberi konstrukciós aktivitást Minden, ami reprezentációra alkalmas, gondolat, szociális rendszer, tárgyak, információ konstrukciója folytatódni fog. A fenti három jegy egymás hatását erősítve a legkülönbözőbb jelenségekben nyilvánul meg. Ellul szerint a technika mögötti idea formálásának fő szempontja a hatékonyság és a problémamegoldás, de a társadalom egésze, a már meglévő szociális szövedék teljesen figyelmen kívül marad. Ezért minden egyes probléma hatékony megoldása száz és száz újabb problémát vet fel. Ha a modern ember életét vesszük szemügyre, világosan felismerhetjük az ideavilágot, amely életét irányítja. A mi idea alapú világunkat olyan ideák vezérlik, amelyek szerint csak akkor megyünk előre, ha teszünk is érte. Ez pedig sok fegyelmezett munkát jelent A legjellegzetesebb szociális változás a kultúra

zárványosodása. A tömegtársadalmakban a csoportképződés továbbra is jelen van, és kialakulnak politikai, vallási, mesterségbeli, lakóhely vagy, valamilyen más meghatározó szerinti szubkultúrák, amelyek kialakítják a saját globális értelmezési rendszerüket. Az izolálódással, kizáródással szemben megindul egy olyan magasabb szerveződési szintű globalizációs folyamat, amely valamilyen közös tulajdonságon keresztül, mint például a nyelv, köti össze a csoportokat, de a közös értelmezést csak ezen összekötő jegyekben teszi lehetővé. Megszűnik a kultúra mindent magában foglaló jellege. A kultúra egymást átfedő csoportok halmazán épül fel, teljesen új szerkezettel. A kultúrák eredeti formájukban komplex problémamegoldási módszereket is szolgáltattak. E közös tudás helyett ki vagyunk szolgáltatva a specialisták, tanárok, orvosok, bürokraták, ügyvédek szubkultúrái sajátos problémamegoldási értelmezéseinek. A

zárványosodás, a szubkultúrák megjelenése konfliktusok forrása is. A konfliktusok maguk is szimbolizálódnak, és hatalmi viszonyok vagy aspirációk kifejezői lesznek. Az új kultúrának az a személyiséget legjobban megviselő jegye, hogy a globális értelmezési tartományai radikálisan változtathatóak, akár többször is egy generáció életében. 3 A zárványosodott kultúráknak, így a magyar kultúrának is az a legnagyobb problémája, hogy milyen a szükséges és elegendő globális kulturális ismeretek tartománya, milyen az egésznek a szubkultúrákhoz való viszonya, és hogyan, milyen társadalmi eszközökkel lehet elősegíteni a legszükségesebb globális reprezentációk elsajátítását. Az egyetlen, vitathatatlan globális komponens a nyelv. További komponensek lehetnének a történelmi értelmezések A kultúra ereje nem a népesség számában van. Globalizáció A korábban elkülönült kultúrák globális reprezentációi

összeömlesztve afféle kulturális turkálót képeznek. Mindenki kedvére választhat belőle módszert, célt, identitást, értéket és értéktelent. Valószínűleg csak azok a kultúrák fogják ezt a periódust túlélni, amelyek képesek megtalálni saját reprezentációik számára a hatékony védelmet. Egy ilyen egzotikus nyelvű kultúrának, mint a magyar, talán van esélye. Az emberiség bizonyos problémái csak külső kényszerekkel, olyan ideákkal oldhatóak meg, amelyeket speciálisan az adott probléma megoldására hoztak létre. Az emberiség többsége biztos abban, hogy amiben eddigi élete során hitt, azok az ideák, amelyek eddig szabályozták életét, azok a jók, az igazak, és senkinek sincs joga változtatni rajtuk. Egyébként ez a hiedelem maga is egy ilyen idea Az idea-evolúció konvergenciája zárt, tökéletesen szervezett globális társadalmat jósol. Alakulóban vannak olyan, az egész glóbuszra vonatkozó ideák, mint az emberiség

egysége, a globális béke, a globális környezetvédelem stb., amelyek minden valószínűség szerint újra kialakítják azt a szervező ideahálózatot, amelyhez az egyéb ideák kapcsolódhatnak. E szerveződés első jeleit már meg lehet figyelni. Nemzetek, államok, vállalatok végzik mindennapi tevékenységüket, szövögetik szövetségeiket és bárki bárkivel képes lesz kommunikálni. Megnyílnak az információ tárolóhelyei, és mindenki könnyen hozzájuthat fontos és kevésbé fontos adatokhoz. Lehet-e még egyáltalán kultúráról beszélni, vagy most valami egészen más jön? Kialakulhat-e egy valóban globális, konvergálódott társadalom? Meddig képes az ember biológiai tulajdonságaival szabályozni az ideákat? Meddig tekinthető egy globális társadalom emberi léptékűnek? Túllép-e az evolúció az emberen? Az ideafejlődés szétrombolt minden hagyományos, biológiai kapcsolatokon alapuló csoportszerveződést. Most rombolja szét a

nemzetet és a hagyományos kultúrát Az emberiség atomizálódik. A modern világ teljesen mestersége. Szociális életünk is mesterséges konstrukciókban zajlik, mesterséges családi csoportjainkat a média konstruálja. Gyermekeink iskoláknak nevezett viselkedésszabályozó műhelyekben nevelődnek. A globalizáció elkerülhetetlen. 4 KULTURÁLIS IDENTITÁS Identitás: Önazonosságtudatot jelent. Önmagunkról kialakított kép Identifikáció: Azt a folyamatot jelöli, amely során az identitást kialakítjuk. Egyéni és közösségi identitást meg szoktak különböztetni, holott a kettő feltételezi egymást. Identitás utáni érdeklődés felerősödött a rendszerváltás után Magyarországon. Szociálpszichológia, szociológia, antropológia, szociolingvisztika is foglalkozik vele. Az identitás folyamatos változáson megy keresztül. Változást előidéző okok: − Munkahelyváltozás: szocializmusban egy munkahely, stabil közösség, értékrend

stb., rendszerváltás után nem lehet egy munkahelyre berendezkedni, kialakult értékrendszer van, amihez alkalmazkodnunk kell ⇒ befolyásolja identitásunkat, hova tartozás érzésünket − − − − − − − − − Új szakmák: permanens tanulás, life long learning; Új szakmák új kötődést hoznak Ideológiák Lakóhelyváltozás: rendszerváltás után gyakoribb Családi állapot Egyházak, azokhoz való kötődés Multikulti cégek EU Multikulturalizmus globális változások Virtuális valóság, virtuális közösségek létrejötte − Territórium (hely) − közösség él ott − kultúra stabil identitás Ez így már nem állja meg a helyét. Háromféle identitásfelfogás: 1. Felvilágosodás Az egyes emberekkel született jelenség. Az önmagunkról kialakított kép belőlünk fakad ⇒ autenticitás: állandó belső mag Az egyént állítja a középpontba. 2. Korai társadalomtudomány: Külső tényezőkre, környezetre hívja fel a

figyelmet. Az identitás az egyén és a társadalom környezet interakciójából születik meg. 3. Posztmodern identitás koncepciója: Megtartja a külső tényezők szerepét, de hozzáteszi, hogy folyamatosan alakul, változik, befejezetlen, széttöredezett az identitás. Nincsen biológiailag determinált én-kép Ok-okozati összefüggésekben gondolkodom, hogy az élettörténetem összeálljon folyamattá. A XX. sz-tól a művészetek reagálnak erre − Bergman: Perszóna − Prust: Eltűnt idők nyomában − Becket: Godot-ra várva stb. 5 Stewart Hall: posztmodern identitás jellegzetességeit szedi össze „Szubjektum decentralizációja”: determinált én-kép Egyén széttöredezettsége Okai: − Társadalomtudományok azt hangsúlyozzák, hogy az ember alkalmazkodik a környezethez; az én kívülről befelé növekszik − Pszichoanalízis: Lacar: tükörelmélet: személyiségünk mások véleményétől alakul ki − Foucault (fukó): fegyelmező hatalom:

életünket végigkísérik olyan intézmények, ahol behatárolt a viselkedésünk (iskola, katonaság stb.), valamint szituációk, melyekhez előre meghatározott módon kell reagálnunk − Feminizmus: nemi szerepek elmozdulása, feminizmus is befolyásolja identitásunkat (karrierista nők, szinglik stb.) Kulturális identitás Megkülönböztetünk személyes és kollektív identitást. Mindkettő társadalmi konstrukció, kulturálisan meghatározott. A kettő feltételezi egymást Az egyén kapcsolódik közösségekhez, azonosul velük, felveszi szokásaikat stb. A kollektív identitás nem létezhet egyének nélkül; függ az egyénektől. Annyiban létezik, amennyiben az egyes személyek elfogadják a közösség elvárásait. A közösség önmagáról kialakított képe a kollektív identitás. Társadalmi önelképzelés, kollektív önelképzelés. A kultúra fogalma alkalmas az önmeghatározásra. Kollektív identitáshoz kapcsolódó fogalmak: (Kollektív identitás

= kulturális identitás) − Kultúra: összegyűjt, megkülönböztet másoktól − Szimbólum: megfigyelhető jelek − Etnicitás: adott közösség közös jelei, jellemző vonásai; összetartozást, közös jeleket felmutassuk, kifejezzük a külvilágnak Nemzeti kultúra, nemzeti identitás Nemzeti kultúrához való kötődés, nemzeti kultúráról kialakított kép. Nemzeti kultúra kétféle megközelítése, ezek kiegészítik egymást: a) Enciklopédikus: ismeretanyag, tudás, ismeretek tárháza a nemzeti kultúra: tudnunk kell bizonyos dolgokat; tanítják az iskolában, média stb. közvetíti felénk; ez a tudásanyag viszonylag állandó. Normatív felsorolás b) Hétköznapi magatartási formákban is találkozhatunk a nemzeti kultúra sajátosságaival Ez a kettő együtt alkotja a nemzeti kultúrát. 6 Magyarság szimbólumok Nincsenek állandó, csak viszonylag állandósult nemzeti szimbólumok vannak. A nemzeti kultúrát reprezentáló jelenségek

változóak. Tanuljuk ezeket Az intézmények közvetítik Nincs kialakult. Függ a korosztálytól, a nemektől, a lakóhelytől stb Vannak hasonlóságok, de vannak eltérések is. A nemzet kultúráját reprezentáló jelenségek időben és térben meghatározottak. Utóbbi évtizedekben az a megfogalmazás terjedt el, hogy a nemzeti kultúra egy elképzelt közösség kultúrája. Összetett, heterogén, tagolt társadalmat megpróbál homogén közösségként, nemzetként, egységként felmutatni. Nemzeti identitás A nemzeti kultúra értékeihez való kötődés, kapcsolódás. Lehet látens és nyílt. Bizonyos alkalmakkor felszínre hozható, aktivizálható A nemzeti kultúra és a hozzá való kötődés alakítható. Fontossá válhat bizonyos szimbólum. Fontos a folyamatosság hangsúlyozása. 7 HERBERT J. GANS: NÉPSZERŰ KULTÚRA ÉS MAGAS KULTÚRA Heterogén társadalmakban a különböző csoportok és csoportosulások harca az erőforrások és a hatalom

elosztásáért kiterjed a kultúra kérdéseire is. Talán legjelentősebb kulturális küzdelem Amerikában zajlik. A magaskultúra szószólói és szerint a népszerű kultúra mind a fogyasztóira, mind pedig a társadalom egészére ártalmas tömegkultúra. A népszerű kultúra használói viszont elutasítják a magaskultúrát és továbbra is a média és a fogyasztási javak kínálatához fordulnak. A tömegkultúra-kritikai tárgya a jó élet természete, a munkavégzési szerepeken kívüli élet célja. A tömegkultúra-kritika jövője A tömegkultúra-kritika a városias ipari társadalom jellegzetessége, és azóta él, mióta a mindennapi élet a munka és a szabadidő szakaszaira tagolódik. Az újkori társadalmakban a XVIII. sz folyamán a népszerű irodalom, azaz a mai tömegmédia előfutárának kialakulásával egy időben jött létre. A kritikusokat a XIX sz óta –legalábbis Amerikában – általában a szabadidős viselkedés aggasztja: kezdetben az

alkohol és a tiltott szerelem népszerűsége, később a látványsportok, a filmek és a televízió nézőinek passzivitása. Az a félelem vezérli őket, hogy a szabadidő növekedésével a tömegkultúra fokozódó használata unalomhoz, elégedetlenséghez, sőt talán társadalmi zűrzavarhoz vezet. A szórakozási lehetőségek terén a XIX. sz-ban és a XX sz elején a kritikusok az orfeumnak, a kocsmának és a bordélynak tulajdonítottak káros hatásokat; az 1920-as évektől az 1950-es évekig a filmeknek, a képregényeknek, a rádiónak és a látványsportoknak; az 1960-as években a televíziónak. A hatvanas évek végétől kezdődően két szempontból is lényegesen más irányt vett a kritika. Egyfelől egyes kritikusok felhagytak a népszerű kultúra elleni támadásokkal. A másik irányváltás arra utalt, hogy talán vége is a tömegkultúra-kritikának, hiszen a népszerű kultúra már elismerte és befogadta a magaskultúra eszméit. Daniel Bell azt

állította, hogy a magas- és a tömegkultúra régi osztályellentéte azért szűnt meg, mert a lakosság jelentő részének kulturális választásaiban már nem az osztályhelyzet a meghatározó. Glazernek és Bellnek igaza van abban, hogy a magaskultúra normái és eszméi szélesebb körben elterjedtek a társadalomban. Azonban a magaskultúra és népszerű kultúra különbsége mégsem tűnt el. A kritika mindig akkor jelent meg, amikor az értelmiség elvesztette hatalmát és a hatalommal járó rangját, majd szinte elnémult, valahányszor hatalma és rangja megerősödött. A kritika az 1940-es évek végén és az 1950-es években tetőzött. Amerikában a magaskultúra használóinak mindig elég tekintélye és hatalma lesz ahhoz, hogy megvédje érdekeit. Gans könyve azt az alapvető kérdést vizsgálja, hogy milyen szerepet játszik az amerikai társadalomban a magas, illetve a népszerű kultúra. Definíciók 8 Ízléskultúra: Az angol mass culture

kifejezés két német fogalmat kapcsol össze: Masse (tömeg) és Kultur (kultúra). A tömeget az európai társadalom nem arisztokrata és tanulatlan tagjai alkották A kultur jelentése: magaskultúra; nemcsak az európai társadalom művelt elitjének képzőművészetére, muzsikájára, irodalmára és egyéb szimbolikus termékeire vonatkozik, hanem kedvelőik, vagyis a kulturáltak gondolkodási és érzelmi stílusára is. A tömegkultúra viszont a kulturálatlan többség által használt szimbolikus termékeket jelöli. A tömegkultúra pejoratív kifejezés. A tömeg inkább tagolatlan közösséget, csőcseléket idéz fel. Az ízléskultúrák értékekből, az értékeket kifejező kulturális formákból (zene, képzőművészet, iparművészet, irodalom, dráma, költészet) és hordozóikból (könyvek, folyóiratok, újságok, hanglemezek, filmek, festmények, szobrok) továbbá az esztétikai értékeket és funkciókat ugyancsak megjelenítő közönséges

fogyasztási javakból (lakberendezés, ruhák, háztartási gépek) tevődnek össze. Az ízléskultúrák politikai értékeket is hordoznak, amelyeket nyíltan ritkán fejeznek ki. Különbséget kell tenni egy-egy ízléskultúra és az alkotói illetve használói között. Az ízléskultúrába beletartozik a tömegmédia is. Az ízléskultúra azokat az értékeket és termékeket fogja át, amelyekkel kapcsolatban az embereknek van némi választási lehetőségük. Az ízléskultúra részleges kultúra, mert csak az élet egy részének nyújt értékeket és termékeket. Az ízléskultúra a legtöbb ember számára többnyire helyetteskultúra: nem az átélt kultúra, amely kiszűrhető abból, ahogyan az emberek ténylegesen élnek, hanem olyan kultúra, amely arról szól, hogyan megy a sora a szórakoztató termékek kitalált alakjainak, és hogyan cselekszenek a hírekben szereplő valóságos alakok. Népszerű kultúra: Az összes ízléskultúra. Az

ízléskultúrák kulturális tartalmakból, termékekből vagy elemekből állanak; tartalom lehet film vagy csak a filmből egyes témák. A kulturális tartalom alkotójának nevezem mind a magaskultúra ún. komoly művészét, mind pedig a tömegmédia alkalmazásában álló népszerű művészt, írót, rendezőt, viszont különbséget teszek alkotók és döntéshozók között. Tömegkultúra kritikája A tömegkultúra, avagy a népszerű kultúra kritikája kétszáz esztendős. Mai formájában négy fő témát hangsúlyoz: 1. A népszerű kultúra alkotásai negatív jellegűek A népszerű kultúra nem kívánatos, mert kizárólag a fizető közönség kedvéért tömegtermeléssel állítják elő haszonra törekvő vállalkozók. 2. A népszerű kultúra negatív hatást gyakorol a magaskultúrára A népszerű kultúra a magaskultúrától való kölcsönzéseivel lealacsonyítja a magaskultúrát, és magához csábít sokakat. 3. A népszerű kultúra negatív

hatást gyakorol közönségére A népszerű kulturális tartalmak fogyasztása jó esetben talmi kielégülést, rossz esetben érzelmi károsodást okoz a közönségnek. 4. A népszerű kultúra negatív hatást gyakorol a társadalomra A társadalom kulturális minőségét, illetve civilizációját rontja le, a totalitarizmust is elősegíti azzal, hogy passzív és a diktatúrára törekvő demagógoknak a tömegek meggyőzését szolgáló technikáira különösen fogékony közönséget teremt. 9 A népszerű kultúra mint kereskedelmi vállalkozás hibái A népszerű kultúrát megteremtő folyamat kritikája három egymással összefüggő vádpontból áll: a tömegkultúra profitszerzésre szerveződött ipar; a profit érdekében tömeges közönséget vonzó, homogén és szabványosított terméket kell előállítania, ez viszont az alkotóból futószalagon termelő munkást csinál, és azt követeli tőle, hogy mondjon le művészi tudásának és

értékeinek egyéni kifejezéséről. A kultúrák közti különbségek A népszerű kultúrát haszonérdekelt cégek terjesztik, amelyek közönségük növelésére törekszenek, de többnyire ugyanez elmondható a magaskultúráról is. Az egyik fő különbség népszerű és magaskultúra között az összközönség nagysága és heterogeneitása tekintetében található. A magaaskultúra kevés embert vonz A népszerű kultúra közönsége nagyobb, ezért nyilván heterogénebb. A népszerű kultúra szabványosítottabb, több sémát, sztereotip szereplőt és cselekményt tartalmaz, noha a magaskultúrában is van szabványosítás. Egy-egy műfajon belül a különbségek semmivel sem kisebbek a népszerű kultúrában, mint a magaskultúrában. A népszerű kultúrában is bőven akadnak formái és tartalmi különbségek, csakhogy kevésbé jól ismertek, mint a magas művészetben, amelyek változatait kritikusok elemzik és professzorok sorolják különböző

iskolákba. A magaskultúra eltérő iskolái sok tekintetben egyenértékűek a népszerű kultúra különböző sémáival. Mindkettő kultúraújításra és kísérletezésre serkent, s mindkettő el szokta utasítani azt az újítót, akinek újítását a közönség nem fogadja el. Ám a magaskultúra azon kísérleteit, amelyek az alkotó életében nem nyerik meg a közönség tetszését, egy másik kor klasszikussá avathatja, viszont a népszerű kultúra kísérletei nyomban a feledés homályába vesznek, ha nem hoznak azonnali sikert. A magaskultúrán kevésbé fog az idő. Alkotók közti különbségek Az alkotók indítékai, módszerei és szerepei közt sincs akkora különbség, mint feltételezik. Számos tanulmány jelzi, hogy a magaskultúra alkotói is egy valóságos vagy képzelt közönséghez szólnak. A népszerű kultúra sok alkotója ugyanúgy a személyes értékeit és ízlését akarja kifejezni, mint a magaskultúrában alkotó társa, és

ugyanúgy szabadulni akar a közönségnek és a média irányítóinak a befolyásától. Másrészt a „komoly” művészek is vágynak pályatársaik és a közönség tetszésére. A népszerű kultúra alkotói is megpróbálják a közönségre erőltetni a maguk ízlését és értékeit. Az írók és producerek közti konfliktus egyik fő oka a népszerű kultúra alkotóinak és közönségének eltérő oszályhovatartozása és iskolázottsága, ami nem vagy csak ritkán fordul elő a magaskultúrában. A népszerű kultúra sok alkotója a felső középosztályból származik és műveltebb a közönségénél, így azután elkerülhetetlenül adódnak érték- és ízlésbeli különbségek, ha közönségük az alsó középosztályhoz tartozik. A producerek és írók közti konfliktusok tárgya többnyire az, hogy a közönség melyik részének kedvezzenek. Ha a közönség homogénebb, akkor az alkotó és a közönség, valamint a producer közti szakadék is

sokkal kisebb. A magaskultúrában az alkotó és közönsége közti szakadék sokkal kisebb, már csak azért is, mert a kisebb és homogénebb közönség rendszerint ugyanabba a műveltségi körbe és osztályba tartozik, mint az alkotó 10 A tömegkultúra bírálói alkotói irányultságúak; szerintük nem szabad különböznie alkotók és felhasználók szemléletének, mert a felhasználóknak meg kell hajolniuk az alkotók akarata előtt, el kell fogadniuk, amit kapnak és a kultúrát az alkotók szemszögéből kell nézniük. Az alkotók szabadsága tulajdonképpen kevésbé függ attól, hogy magas- vagy a népszerű kultúrában dolgoznak-e, mint attól, hogy választott műfajuk egyéni vagy csoportos jellegű-e. A népszerű kultúra veszélyezteti a magaskultúrát A népszerű kultúra tényleg kölcsönöz a magaskultúrától. De ennek a fordítottja is igaz, hiszen a magaskultúra zeneszerzői is kölcsönöznek a dzsessztől vagy a népzenétől,

drámaírói a népi mítoszoktól, építészei a népi építészeti stílusoktól. Nincs bizonyíték, hogy a kölcsönzés valaha is a magaskultúrának vagy életerejének hanyatlásához vezetett volna. Egyáltalán nem biztos, hogy több mű születne a magaskultúrában, ha a népszerű kultúrában szerezhető jövedelem nem jelentene akkora kísértést. Nem minden magaskulturális alkotó tudja a népszerű kultúrát művelni. Ha egyetlen lehetséges alkotóját sem csábítaná el többé a népszerű kultúra, akkor sem biztos, a magaskultúra ettől elevenebbé válna. Szigorúan gazdasági szemszögből nézve a magaskultúra rosszul fizető iparág. A magaskultúra alkotóinak növekvő pénzbeli igényeit csak jövedelmük növelésével lehet kielégíteni, nem a népszerű kultúra kiiktatásával. A népszerű kultúra hatása a maga közönségére Vád az, hogy a népszerű kultúra ártalmas hatással van használóira. Számos ilyen hatást feltételeztek már:

hogy a népszerű kultúra érzelmileg pusztító, mert hamis kielégülést nyújt, az erőszak és a nemiség hangsúlyozásával pedig elállatiasít; hogy intellektuálisan pusztító, mert a valóságtól való meneküléssel hitegető tartalma megbénítja az emberek képességét arra, hogy megbirkózzanak a valósággal; s végül kulturálisan pusztító, mert gyengíti az emberek képességét arra, hogy részt vegyenek a magaskultúrában. Ezeket a minősítéseket nehéz empirikus mérőszámokká alakítani. Szociológiai kutatásokat lehet használni. A szegények körében végzett kutatások szerint a nagyon szegények közül többen társadalmilag elszigeteltek, depressziósak, narkotikumok rabjai, hajlamosak a kóros ábrándozásra vagy eldurvulásra, s inkább valamilyen szenvedélybetegségbe vagy elmebetegségbe húzódnak vissza, csakhogy ne kelljen megbirkózniuk a valósággal. Arra is van némi bizonyíték, hogy a szegények gyakrabban és intenzívebben

használják a tömegmédiát, és jobban megbíznak benne, mint mások. Számos tanulmány bizonyítja, hogy az emberek a saját és a csoportjuk követelményeinek megfelelő tartalmakat választják ki maguknak a médiából, ahelyett, hogy az életüket igazítanák ahhoz, amit a média előír vagy dicsőít. Az emberek a médiát szórakozásként használják, és eszükbe sem jut, hogy tartalmát a saját életükre alkalmazzák. A tartalom megválasztását a szelektív észlelés is befolyásolja, úgyhogy az emberek gyakran a saját értékeikkel megegyező tartalmat választják. 11 Ezért a médiumok elsődleges hatása az, hogy megerősítik a már meglévő viselkedésmódokat és beállítódásokat, nem pedig az, hogy újakat alakítanának ki. Az erőszakos beállítódással és cselekedettel kapcsolatban a legtöbb gyerek életében a televízió és a többi médium egyszerűen nem játszik ilyen nagy szerepet. Sokkal fontosabbak a szülőktől és a

kortársaktól eltanult cselekedetek és beállítódások. Van némi bizonyíték arról, hogy az érzelmi zavarokban szenvedő gyerekekre és felnőttekre, valamint a feszültségek erőszakos levezetésére hajlamos emberekre tényleg hat a médiában látható erőszak. Azonban a szegénység már a tömegmédia feltalálása előtt is az erőszak melegágya volt. Hasonló következtetésre juthatunk a szexuális viselkedésre gyakorolt médiahatás tekintetében is. Kutatások sem mutatták ki az erotikus művek használatának semmiféle tartós –akár ártó, akár gyógyító- hatását. Minden objektív mérce szerint a népszerű kultúrában nagy szerepet játszanak a boldog végű történetek, a természetfeletti erkölcsi és egyéb erényeiket csillogtató hősök, a megoldhatatlan problémák kiagyalt megoldásai és hasonlók. A hírek hatása Soha nem vizsgálták meg rendesen a híradások hatását, bár több jel utal arra, hogy a média több hírrel szolgál,

mint amennyire közönségének többsége kíváncsi. A hírközlő eszközök hatása feltehetően jórészt a hírekből és közlésük módjából fakad, nem pedig a politikai hirdetésekből. A hírmédia legnagyobb hatása alighanem közvetett, amennyiben az újságírók segítenek képet alkotni arról a társadalomról és arról a világról, amelyről tudósítanak. A hatásokra vonatkozó adatok összefoglalása A média tagadhatatlanul rossz hatással van egyes emberekre, de ez a társadalom minden intézményéről elmondható, a családot is beleértve. Valamennyi rendelkezésre álló médiahatás-tanulmány csak a tudatos hatásokat méri, és alig szól az esetleges tudattalan hatásokról. Ráadásul csak néhány konkrét tartalomtípus vagy tartalmi elem rövid távú hatásával foglalkoznak. A médiának volt hatása a társadalomra. Meggyorsította például a népi kultúra kihalását, mert a kommerciális népszerű kultúra csaknem mindig jobban vonzza az

embereket, mint a tulajdon népi kultúrájuk. Sokkal több információt nyújtott az embereknek a saját társadalmukról azáltal, hogy megismertette őket a társadalomban egymás mellett létező különböző életmódokkal, törekvésekkel és beállítódásokkal. A média hozzájárult a középosztályi kultúra elterjedéséhez, kulturális és politikai hatalmának növekedéséhez is. Úgy tűnik, hogy a kritikusok megalapozatlan következtetéseket fogalmaznak meg a média hatásainak mértékéről, erősségéről és ártalmasságáról; minthogy nem kedvelik a média tartalmát és egyáltalán a népszerű kultúrát, amit a magaskultúra esztétikai mércéivel mérnek. Viszont ugyanez történik akkor is, ha a népszerű kultúra kedvelői kerülnek kapcsolatba a magaskultúrával. 12 Népszerű kultúra ártalmas a társadalomra A népszerű kultúra társadalmi hatásainak kritikája két vádat foglal magában. Az első szerint a népszerű kultúra

leszállítja a társadalom egészének ízlésszintjét, és ezzel rontja a civilizációjának minőségét. A másik szerint a tömegmédia „elkábíthatja” és „atomizálhatja” és így fogékonnyá teheti az embereket a tömeg meggyőzésének módszereire. Mindkét vád pontatlan. Az ízlés szintje egyenletesen emelkedett. A népszerű kultúra a diktatúra eszközévé válhat, de önmagában nem tud igazán hozzájárulni a totalitárius kormányzás bevezetéséhez. A tömegkultúra-kritika nem igazán állja ki a rendelkezésre álló empirikus és egyéb jellegű bizonyítékokkal való összevetés próbáját. A kritika főként a népszerű kultúra tartalma feletti esztétikai elégedetlenség megnyilatkozása. A preindusztriális európai társadalmak kulturálisan magas- és népi kultúrára tagolódtak. Az utóbbi szórványos volt, jóformán észrevehetetlen. A magaskultúrát a városlakó elit tartotta fenn. Amikor a gazdasági és technológiai

változások a városokba kényszerítették a parasztokat, akiknek így elég szabadidejük és jövedelmük lett, amit a saját művészetükre fordíthattak, levetkőzték falusi népi kultúrájukat, és vevői lettek a kommerciális népszerű kultúrának. A kulturális alkotók státusza és hatalma jelentősen és gyorsan megváltozott. A művészek és értelmiségiek körében a neheztelés nemcsak a regényekben és más, a régi rend elmúlását sirató művekben fejeződött ki, hanem a tömegkultúra kritikájának kidolgozásában is. A kritika eredetileg Európában jött létre. A kritika megteremtésében és elterjesztésében szerepet játszó szerzők a konzervatívak és a szocialisták politikai táborából valók. A népszerű kultúra hasznos szerepet játszott, amikor hozzásegítette a közönséges embereket ahhoz, hogy személyiségek legyenek, kifejlesszék kreativitásukat, és rátaláljanak önkifejezésük formáira. A kritikusok gúnyolódnak a

népszerű kultúrán, mivel szerintük pótkielégülést és téves értesüléseket kínál, csakhogy más szemszögből nézik e kultúrát, mint a közönsége. A népszerű művészeteket felhasználói irányultság jellemzi, a használók értékeinek és kívánságainak kielégítését szolgálják. A magaskultúra alkotói irányultságú. Ezt csak úgy őrizheti meg, ha bizonyítani tudja: csak a magaskultúra igazodik esztétikai mércékhez, csak az ő alkotói és közönsége tejes emberi lények. 13 STUART HALL: A KULTURÁLIS IDENTITÁSRÓL Az „identitás” három koncepciója: 1. Felvilágosodás szubjektuma 2. Szociológiai szubjektum 3. Posztmodern szubjektum 1. A felvilágosodás szubjektumának alapja az ember fogalma, a biztos középponttal rendelkezőm, egységes individuum, értelmes, tudatos és cselekvőképes lény. „Középpontja” olyan belső mag, amely már az egyén születésekor megvan, és vele együtt bontakozik ki, miközben

lényegileg változatlan marad az egyén létezése folyamán. Az én középpontja az egyéni identitás. 2. A szociológiai szubjektum fogalma azt a belátást tükrözi, hogy a szubjektum belső magja nem autonóm és önálló, hanem formálódik. A szociológiában G H Mead, C H Cooley és a szimbolikus interakcionisták dolgozták ki az identitás és az én „interaktív” koncepcióját. E nézet szerint az identitás az én és a társadalom közötti „interakció” folyamán alakul ki. A szubjektum még ekkor is rendelkezik egyfajta belső maggal vagy lényeggel, azaz „valódi énnel”, ez azonban a „kinti” kulturális világokkal és az általuk felkínált identitásmintákkal folytatott állandó párbeszéd során formálódik és változik. A szubjektum széttöredezik. Az identifikáció folyamata végtelenné, változékonnyá és problematikussá vált. 3. Ennek eredménye a posztmodern szubjektum, mely nem rendelkezik rögzült, lényegi vagy folytonos

identitással. Az identitás aszerint formálódik és alakul, ahogyan a minket körülvevő kulturális rendszerek reprezentálnak és megszólítanak bennünket. Történetileg és nem biológiailag határozható meg. Ellentmondásos identitások élnek bennünk, melyek különböző irányokba tartanak, így identifikációink is állandóan elmozdulnak. A teljesen egységes, befejezett, biztonságos és összefüggő identitás csak káprázat. A modern társadalmak lényegüknél fogva az állandó, gyors és folyamatos változás társadalmai. Ez jelenti a fő különbséget a „tradicionális” és a „modern” társadalmak között A modernitás az élet egy igen reflexív formája is, melyben a társadalmi gyakorlatokat állandóan felülvizsgálják és megújítják. Giddenst a változás léptéke és a változás hatóköre foglalkoztatja, a modern intézmények természete, az idő és a tér átalakulásai. „A társadalmi rendszer kiszakadása”: a társadalmi

kapcsolatokat „kiemelik” az interakciók helyi kontextusaiból, újrastrukturálják őket a tér-idő végtelenjében. Mind külső kiterjedésükben, mind belső tartalmukban a modernitás változásai mélyebbre hatóak, mint a megelőző periódusokra jellemző legtöbb változás. Külső síkon arra szolgálnak, hogy a földet átszövő társadalmi kölcsönhatások formáit létrehozzák, belülről pedig végső soron megváltoztatták mindennapi tapasztalataink legbensőségesebb és legszemélyesebb vonatkozásait. A társadalom nem egységes és rögzített egész. A kívülről ható erők állandóan kimozdítják középpontjából. Elkülönülések és ellentmondások tagolják, melyek eltérő identitások sokaságát eredményezik az egyén számára. 14 Giddens, Harvey és Laclau eltérően értelmezik a posztmodern világban bekövetkezett változást, de mindhárman kiemelik a diszkontinuitást, a széttöredezettséget, a szakítást és a

diszlokációt. A szubjektum decentralizációja A modern identitások széttöredeznek, a modern szubjektum koncepciója nemcsak elidegenedett, de egyszersmind diszlokalizálódott is, azaz kimozdult eredeti helyéből. Az első nagymérvű decentralizáció a marxista gondolkodási tradícióval következett be. Az egyén semmilyen értelemben sem lehet a történelem „szerzője” vagy cselekvője, mivel csakis mások által létrehozott történelmi viszonyok között cselekedhet, amelyekbe beleszületett, és azokat az (anyagi és kulturális) forrásokat használja, melyeket korábbi generációk hagytak rá. A XX. sz nyugati gondolkodás másik nagy „decentralizációját” Freud indította el a tudatalatti „felfedezésével”. Freud elmélete, mely szerint identitásunk, szexualitásunk és vágyaink struktúrája a tudatalatti pszichikai és szimbolikus folyamatai alapján alakul ki, melyek az Értelemtől igen eltérő „logikát” követnek. A decentralizáció

harmadik folyamata a strukturalista nyelvész, Ferdinand de Saussure nevéhez fűződik. Saussure szerint semmilyen értelemben sem vagyunk a nyelvben kifejezett állítások vagy jelentések „szerzői”. A nyelvet csak úgy tudjuk jelentések létrehozására használni, ha a nyelv szabályain és kultúránk jelentésrendszerein belül helyezkedünk el. A nyelv társadalmi és nem egyéni rendszer. Létezésében megelőz minket A nyelv használata nemcsak azt jelenti, hogy kifejezzük legbelsőbb, eredeti gondolatainkat, hanem azt is, hogy mozgósítjuk a jelentéseknek azt a hatalmas tárházát, amely már beágyazódott nyelvünkbe és kulturális rendszereinkbe. A beszélő egyén sem tudja rögzíteni a jelentést – saját identitásának jelentését sem. A szavak mindig hordozzák más jelentések visszhangját is. Az identitás a szubjektum negyedik legjelentősebb decentralizációja a francia filozófus és történész, Michael Foucault munkásságához fűződik.

„Fegyelmező hatalom”: egyrészről az emberi fajt vagy teljes populációkat, másrészről az egyént és a testet szabályozza, felügyeli és irányítja. Minél kollektívebbek és szervezettebbek a késő modernitás intézményei, annál nagyobb az individuális szubjektum elszigeteltsége, ellenőrzöttsége és egyéniesedése. A decentralizáció ötödik mozzanata a feminizmus, mint elméleti kritika és társadalmi mozgalom. Az 1960-as években bukkant fel a mozgalom A feminizmus: − Megkérdőjelezte a „kint” és a „bent”, a „privát” és a „nyilvános” klasszikus megkülönböztetését. − A társadalmi élet új küzdőtereit nyitotta meg a politikai vita előtt – a családot, a szexualitást, a háztartást, a családi munkamegosztást, a gyermeknevelést stb. − Politikai és társadalmi kérdésnek tekintette azt is, hogyan formálódik és alakul ki a nemmel rendelkező szubjektum. − Megkérdőjelezte azt a felfogást, hogy a férfiak és

a nők ugyanannak az identitásnak – az „Emberiségnek” részesei, és helyébe a nemi különbség problémáját állította. A nemzeti kultúrák, mint „elképzelt közösségek” 15 A modern világban azok a nemzeti kultúrák, melyekbe beleszületünk, a kulturális identitás legfontosabb forrásait jelentik. Egy nemzet a kulturális reprezentáció rendszere. Az emberek részesülnek a nemzet eszméjéből is, úgy, ahogyan azt a nemzeti kultúra reprezentálja. A nemzet szimbolikus közösség Az azonosulás és hűség, melyet a premodern korban vagy a hagyományos társadalmakban a törzs, a nép, a vallás és a régió irányában tanúsítottak, a nyugati társadalmakban fokozatosan áttevődött a nemzeti kultúrára. A nemzeti kultúra kialakulása segített létrehozni egy egységes nemzeti nyelvet, mint a nemzeten belüli kommunikáció fő médiumát, homogén kultúrát alakított ki. A nemzet narratívái A nemzeti kultúrák nemcsak kulturális

intézményekből, hanem szimbólumokból és reprezentációkból is állnak. A nemzeti kultúra diskurzus, azaz mód arra, hogy jelentéseket hozzunk létre. Ez a mód pedig befolyásolja és megszervezi mind tevékenységeinket, mind a magunkról alkotott fogalmunkat. A nemzeti kultúrák „a nemzet” fogalmát jelentésekkel töltik fel, amellyel így identifikálódhatunk. Ezeket a jelentéseket a nemzetről mesélt történetek, a nemzet jelenét a múltjával összekötő emlékek és azok a képek tartalmazzák, amelyeket ezek alapján konstruálunk. A nemzeti identitás egy „elképzelt közösség”-hez kötődik Létezik egy olyan nemzeti narratíva, amelyet a nemzeti történelemben, irodalomban, a médiában és a populáris kultúrában mesélnek el újra és újra. Ezek egy sor olyan történettel, képpel, tájjal, forgatókönyvvel, történelmi eseménnyel, nemzeti szimbólummal és rítussal szolgálnak, melyek a nemzetet jelentéssel felruházó közös

tapasztalatokat, bánatokat, diadalokat és vészeket jelenítik meg vagy reprezentálják. Hangsúlyt kap az eredet, a kontinuitás, a hagyomány és az időtlenség. A hagyomány feltalálása: a feltalált hagyomány, rituális vagy szimbolikus gyakorlatoknak olyan készlete, amely az ismétlés által vési be a viselkedés bizonyos értékeit és normáit, ez pedig automatikusan és kontinuitás érzetét kelti egy megfelelő történelmi múlttal. Alapítás mítosza, amely a nemzet, a nép és a nemzeti karakter eredetét olyan távolra helyezi, hogy azok elvesznek a „mitikus” idő ködeiben. A nemzeti identitást gyakran alapozzák szimbolikusan a tiszta, eredeti „nép” eszméjére. A „nemzeti kultúra” dekonstrukciója Mi alkotja a nemzeti kultúrát, mint „elképzelt közösséget”: a múlt emlékezete, a vágy, hogy együtt éljenek, az örökség folytatása. A nemzeti kultúra sohasem egyszerűen hűség, kötődés és szimbolikus azonosulás dolga volt,

hanem mindig a kulturális hatalom struktúrája is. Fontoljuk meg a következőket: − A legtöbb modern nemzet olyan különböző kultúrákból áll, amelyeket csak az erőszakos hódítás hosszú folyamata egyesített. 16 − A nemzetek mindig különböző társadalmi osztályokból, nemi és etnikai csoportokból állnak. − A modern nyugati nemzetek birodalmak vagy neoimperialista befolyási övezetek központjai is voltak, kulturális egyeduralmat gyakorolva a gyarmatosítottak kultúrája felett. Etnicitásnak nevezzük azokat a kulturális vonásokat –nyelvet, vallás, szokásokat, hagyományt, helyhez való kötődést -, amelyek egy nép tagjaiban közösek. Nyugat-Európának nincs olyan nemzete, amely csak egyetlen népből, kultúrából vagy etnikumból állna, valamennyi modern nemzet kulturális hibrid. Még nehezebb a nemzeti identitást a rassz fogalma körül egységesíteni. A rassz nem tudományosan érvényes biológiai vagy genetikai kategória. A

rassz diszkurzív kategóra, azaz azoknak a beszédmódoknak, reprezentációs rendszereknek és társadalmi gyakorlatoknak a szervező kategóriája, amelyek a fizikai vonások laza, gyakran meghatározhatatlan különbségeit – bőrszín, a haj állaga, fizikai és testi tulajdonságok stb. – szimbolikus jelölőkként használják, hogy két csoportot társadalmilag megkülönböztessenek egymástól. Egyre inkább olyan rasszizmussal kell szembenéznünk, amely a nemzeti kultúrának olyan képét alkotja meg, amely szerint az egységesen fehér, de ingatag és mindig sebezhető a belső és a külső ellenség támadásaival szemben. Olyan rasszizmus ez, amely a társadalmi és politikai válságra, zűrzavarra és válságkezelésre a nemzeti nagyság képzeletbeli újjáélesztésével válaszol. Globalizáció A globalizáció erőteljesen mozdítja ki a nemzeti kulturális identitásokat eredeti helyükből. Anthony McGrew fejtegetése szerint a globalizáció kifejezés

azokra az egész világra kiterjedő folyamatokra utal, amelyek áthatolnak a nemzeti határokon, új tér-idő kombinációkba integrálják és kötik össze a közösségeket és az egyéb szerveződéseket, és így a világot a valóságban és a tapasztalatban is összefüggőbbé teszik. A globalizáció eltávolodást jelent a társadalom klasszikus szociológiai elképzelésétől. − A nemzeti identitások szétmállanak a kulturális homogenizáció növekedése és a globális posztmodern következtében. − A nemzeti és más helyi vagy partikuláris identitások megerősödnek a globalizációval való szembenállás hatásaként. − A nemzeti identitások gyengülnek, de új, hibrid identitások veszik át a helyüket. A globalizáció egyik fő jellemzője az idő és a tér összesűrűsödése, a globális folyamatok felgyorsulása. A világot kisebbnek, a távolságokat rövidebbnek érezzük, az események azonnal éreztetik hatásukat igen nagy távolságban

lévő emberekre és helyekre. Az idő és tér alkotja a reprezentáció összes rendszerének az alapkoordinátáit. A reprezentáció minden médiuma – az írás, a rajz, a festés, a fényképezés, a telekommunikációs rendszerek – tér- és időbeli dimenziókba kell hogy lefordítsa tárgyát. A reprezentáció vizuális rendszerei pedig háromdimenziós tárgyakat két dimenzióba fordítják le. A premodern társadalmakban a tér és a hely nagyrészt egybeesik, mivel a társadalmi élet térbeli dimenzióit a lakosság többsége számára a helyhez kötött cselekvés uralja. A modernitás egyre inkább elszakítja a teret a helytől, mivel kapcsolatokat létesít a „hiányzó” többiekkel, akikkel szemtől szemben sosem érintkezünk. 17 Néhány teoretikus szerint az erőteljes globalizáció az összes erős kulturális identitás összeomlásához vezet, eredménye pedig az lesz, hogy a kulturális kódok összetöredeznek, a stílusválasztás lehetőségei

megsokszorozódnak, és előtérbe kerül az átmenetiség, a pillanatnyiság, a mulandóság, a különbség és a kulturális pluralizmus. ⇒ ez a jelenség a globális posztmodern A nemzetek közötti kulturális áramlatok és a globális fogyasztás megteremti a megosztott identitások lehetőségét. Mivel a nemzeti kultúrák egyre kiszolgáltatottabbak a külső hatásokkal szemben, nehéz megőrizni kulturális identitások érintetlenségét. Minél inkább a stílusok, helyek, képek és kommunikációs rendszerek globális piaca közvetíti a társadalmi életet, annál inkább leválnak az identitások egyes időkből, helyekből, történelmekből és hagyományokból. A globális fogyasztás diskurzusán belül azok a különbségek és a kulturális megkülönböztetések, amelyek addig meghatározták az identitást, egyfajta globális fizetőeszközzé válnak, melyre minden sajátos hagyomány és identitás lefordítható. ⇒ ez a jelenség a kulturális

homogenizáció Kevin Robins: a globális homogenizáció tendenciái mellett jelen van a különbözőség kultusza, az etnicitás és a „másság” hirdetése is. A globális hatásával együtt érdeklődés mutatkozik a lokális iránt. Új munkamegosztás jön létre a globális és a helyi között Valószínűtlennek tűnik, hogy a globalizáció lerombolja a nemzeti identitásokat. Új globális és új helyi azonosulásokat fog párhuzamosan létrehozni. A globalizáció nagyon egyenlőtlenül oszlik el a világban, a régiók és az egyes régiókon belül a népesség különböző rétegei között. ⇒ Doreen Massey: globalizáció hatalmi geometriája Kevin Robins: a globális kapitalizmus valójában a nyugatosodás körül forog- a nyugati javak, értékek, prioritások életmódok exportja. A globalizáció legutóbbi formájában még mindig a nyugati modernitásnak a nyugati társadalmak kulturális ipara által előállított képei, alkotásai és identitásai

uralják a globális hálózatokat. A választható identitások elszaporodása sokkal inkább jellemző a globális rendszer központjában, mint a perifériákon. Migráció: az emberek a perifériáktól a központ felé irányuló áramlása „Fordítás” Azok az emberek, akik szétszóródtak a szülőföldjükről, szorosan kötődnek szülőföldjükhöz s hagyományokhoz, de hiányzik belőlük a múltba való visszatérés illúziója. Kénytelenek megtalálni a hangot az új kultúrákkal, amelyekben laknak, anélkül, hogy teljesen asszimilálódnának, és teljesen elveszítenék korábbi azonosságukat. A hibriditás ilyen kultúráihoz tartozó embereknek fel kell adniuk az elvesztett kulturális tisztaság vagy etnikai abszolutizmus visszaállításának álmát vagy ambícióját. Le vannak fordítva. A hibriditás kultúrái az identitás megkülönböztetetten új fajtáinak egyikét jelentik, amelyek a késő modernitás korában jöttek létre. A partikularista

nacionalizmus és az etnikai és vallási abszolutizmus továbbélésének jelentős formája a fundamentalizmus jelensége. Ez mindenütt nyilvánvaló, bár legmegdöbbentőbb példáit a Közel-Kelet egyes iszlám államaiban találjuk. Ezek a mozgalmak olyan vallási államokat akarnak teremteni, melyekben a politika szervezőelvei összhangban vannak a Korán vallási tanaival és törvényeivel. 18 Oka: − Kihagyták őket a globalizációból − Az iszlám államok nem tudtak sikeres és hatásosan modernizáló vezetést vagy világi, modern pártokat kiállítani. A globális homogenizáció felé mutató fejlődést az etnicitás erős újjáéledése kíséri. 19 LÁNYI ANDRÁS: A TÖMEGKULTÚRA ÉS A VELE KAPCSOLATOS FOGALMAK ÉRTELMEZÉSE A népi kultúra az alsóbb társadalmi rétegek körében él. Különösen olyan etnikumok életében játszik fontos és önálló szerepet még az újkorban is, melyeket alávetett helyzetük vagy a szegregáció elszakít

saját társadalmuk magas kultúrájától. A polgári nemzetállamok kialakulása után is találkozunk eleven, hatékony népi kultúrával. Korábban zárt, rendszerint paraszti közösségek tagjai olyan viszonyok közé kerülnek, melyekre többé nem alkalmazható a népi műveltség hagyományos mértéke. A hagyomány elveszti érvényét, a népi kultúra elveszti teremtőerejét. A mindenkire érvényes mérték és norma megállapítása ettől kezdve kizárólag a magas kultúra beavatottjainak dolga. Valójában a mai társadalmak művelődési viszonyai kétféle kultúra cserebomlásának termékeként keletkeztek. A folyamat sematikusan úgy írható le, hogy az elit kultúra előbb létrehozza a maga tömegesen előállítható és kommunikálható változatát, majd maga is áldozatul esik a kultúrjavak egyetemes forgalmának: megszűnik mértékadó, élenjáró szerepe. Az iparszerűen előállítható szellemi tömegtermék előállítása maga szab új normát.

Henri Lefevébre: Szerinte már maga a művelődés fogalma is arra az állapotra utal, amikor a stílusban kifejezésre jutó közösség már megbomlott, és a mindennapi élet elvesztette evidens megformáltságát. Az értékek világa és a mindennapiság között szakadék támad, melyet át kell hidalni. És ekkor kezd az ember „művelődni” A stílus és a tapasztalat közötti összefüggést jelképrendszerekben fejezi ki. A köznapok világában a kultúra egyfelől, mint „művelődés” van jelen (hasznos információk elsajátítása), másfelől, mint pihenés, lelki higiéné: szórakozás. A szórakozás nélkülözhetetlen része életünknek. Amikor szórakozunk, megszabadulunk a hétköznapok korlátaitól és kötöttségeitől, felfüggesztjük azokat a meghatározottságokat, melyek „komoly” társadalmi szerepeinkben alá vagyunk vetve. E kötetlen, játékos és önfeledt tevékenység olyan szellemi, érzelmi és fizikai képességeinket

mozgósítja, melyek egyébként nem realizálódhatnak. A szórakoztatóipar a nagyipari úton előállított, lehetőleg költséges, szabványosított és tömegesen reklámozott, „szórakoztató” védjeggyel ellátott termékek passzív bekebelezésére redukálja részvételünket saját szórakozásainkban. Kapva kapunk a szórakoztatóipar bármi silány kínálatán, nem mintha tényleg jó közérzetet biztosítanának, hanem azért, mert félünk a némaságtól, saját belső ürességünktől, el akarjuk feledni kapcsolatteremtő képességünk, örömre-szenvedésre való képességünk sorvadását. A tömegkultúra a tömegtársadalmak kultúrája, feltételeit az irányított kényszerfogyasztás, a diktatórikus termelésszervezés, a javak elosztásának addig ismeretlen mérvű központosítása teremti meg a XX. sz-ban Tömegen az emberek közti érintkezés egy meghatározott módját értjük. Egy népesség akkor ölti fel a tömeg vonásait, amikor a

társadalom tagjai kizárólag, mint az államban megtestesülő általános által közvetített egyedek kerülnek egymással bármi vonatkozásba. A tömeg azonban mégsem puszta összessége az őt alkotó személyeknek. Létrejön köztük egy olyan kapcsolat, melyet nem maguk alakítanak, és amelybe nem tudatosan lépnek, hanem amelyet a tömeglelken uralkodó „irracionális előítéletek és előszeretetek” mozgósítása útján idéznek elő a közvélemény irányítói. 20 A tömegtársadalmak, akár a piac, akár a központi redisztribúció intézményei köré szerveződnek, a tervszerűen irányítható, uniformizált és kiszámítható módon reagáló alattvalóban látják a szilárd társadalmi rend biztosítékát. Az ezeknek a viszonyoknak megfelelő művelődési módot nevezzük tömegkultúrának. Társadalmi szerkezetének legfőbb vonásai: a kulturális javakhoz fűződő viszony személytelenné válása, a közvetítő intézmények szigorú

kontrollja az egymástól elszakított alkotó és befogadó szféra fölött, szervetlen és esetleges közösségekben, szétszórtan folyó művelődés, amely lényegében nem egyéb, mint szabványosított áruféleségek elfogyasztása. Hauser Arnold szerint a befogadók sokasága már nem nevezhető többé közönségnek, mert nem képes az adott kultúrtevékenység fenntartására, hiszen semmiféle kölcsönösségi viszonyban nem áll a kultúra előállítóival. A tömegkultúra sokáig az ideológiai propaganda eszköze volt. A tömegkultúra szükségképpen művészetellenes. A művészetek olyan kivonatát állítja elő, amelyet a befogadó rövid úton élvezhet. Mikor az ilyen céllal létrehozott termék műalkotás gyanánt szerepel és az elitkultúra művészetének helyébe kíván lépni, vagy éppen az elitkultúra elavult, kiteresedett formáit, másodlagos produktumait terjesztik, mint szolid és időálló, ún. klasszikus műveltséget, létrejön a

midcult világa, az „igényes” nyárspolgár pótkultúrája: a giccs. A giccs olyan szórakoztató lektűr, amely úgy tesz, mintha nem volna az, amely úgy tesz, mintha problémákról szólna, s közben merő klisé. A giccset emelkedő rétegek olvassák, azt hívén, hogy valódi irodalomhoz, valódi kultúrához jutnak, hogy valódi mélységekbe hatolnak be, valódi ismeretekre tesznek szert. A tömegkultúra üzenete mindig egyértelmű. A tömegember a maga szórakozását „igazi” művészetnek akarja látni és láttatni. Vannak, akik azt hangsúlyozzák, hogy milyen csekély azoknak a témáknak és formáló eljárásoknak a száma, melyeket a tömegkultúra egy adott korszakban alkalmaz. A jelenségek sémákra való redukálása nem konkréttá, hanem elvonttá teszi a kommunikációt. A társadalom uniformalizálódása, valamint a szellemi termelők érdekével is egybevágó szabványosítás egyértelműen rányomja bélyegét a modern tömegtársak

művelődési viszonyaira. Sztárkultusz. A XX. sz első harmadában a termelő és kommunikációs technikák rohamos fejlődése lehetővé és szükségessé tette a társadalom erőteljes központosítását. A központosítással együtt jár a hatalom közvetlenül vagy közvetve kényszerítő beavatkozása az egyének és kisebb közösségek életfolyamataiba. A beavatkozás jellege különbözik aszerint, hogy az elsősorban a fogyasztás vagy inkább a termelés szabályozására irányul; hogy értékesítési válságra vagy hiánygazdálkodásra reagál. A tervszerű központi redisztribúció és az irányított kényszerfogyasztáson alapuló modern piac rendszere egyaránt összeomlik, ha a társadalmat alkotó egyedek nagy tömegeinek mindennapos döntéseit nem tudja előre kiszámítani, szabályozni, saját igényeihez igazítani. Ez hozza létre a „tudatipart”, a gondolkodás, az ízlés, sőt az ösztönélet mélyreható szabályozását és

szabványosítását, s ez teszi a társadalmat tömegtársadalommá. 21 TÖMEGKULTÚRA 1. Problémafelvetés A szocialista rendszerben a tömegkultúra cenzúrázott volt. Az 50-es évektől a 80-as évekig sajátos változata volt jelen Magyarországon a tömegkultúrának. A szocialista rendszer tiltotta és gátolta a tömegkultúrát. Bizonyos filmek, irodalmi művek nem kerülhettek bemutatásra, öltözködés, fogyasztási cikkek is korlátozva voltak. A tömegkultúra a rothadó kapitalizmus terméke ⇒ szocialista kultúrpolitikusok döntik el mit lehet, mit nem 89-90-es évek elején ledőltek a határok, szabadon áramlott be a tömegkultúra ⇒ ez sokk-ként érte a magyar tömegkultúrát. Nyugat-Európában van folytonosság, nálunk semmi után hirtelen, nagy mennyiségben jelent meg. 1997: médiatörvény: kereskedelmi televíziók megjelenése ⇒ felerősödik a jelenség Paradox állapot a tömegkultúra megítélésében: A tömegkultúra megítélése sok

esetben negatív. Kritikusok, esztéták hivatalos megítélése negatív, ugyanakkor elképesztő mértékű a tömegkultúra fogyasztása. A tömegkultúra meghatározása problematikus. Maga a kifejezés pejoratív. Szinonimái alakultak ki: − Népszerű kultúra: enyhébb, nem olyan pejoratív − Populáris kultúra: legelterjedtebb − Kommersz kultúra 2. Tömegkultúra kialakulásának körülményei A modern értelemben vett tömegkultúra 200-250 éves múltra tekint vissza. Összefüggésben van az ipari társadalmak kialakulásával. indusztriális társadalmak 1800-as évek (XIX. sz) Nyugat-Európa iparosodó városai Maga a fogalom a XIX. sz vége – XX sz kifejezése − − − − − − − Urbanizáció Technikai fejlődés Sorozatgyártás Tömegközlekedés fejlődése Demográfiai robbanás Szabadidő-munkaidő különválása és intézményesülése Társadalmi kötelékek megváltozása hatottak a tömegkultúra kialakulására Sorozatgyártás: gépek

segítségével, futószalagon előállított kulturális termékek jelennek meg. 22 Tömegközlekedési eszközök: el lehet vinni másik helyre a kulturális terméket Szabadidő-munka: Különböző idősávok alakulnak ki, melyekhez jellegzetes tevékenységek kapcsolódnak és ehhez pedig intézményrendszer. A tömegkultúra fogyasztása a szabadidőben történik elsődlegesen. A tömegkultúra erre az időintervallumra telepszik rá A pihenőidő-szabadidő határa összemosódik: pl tv-nézés este 1800-as években kezdődik ezeknek az időintervallumoknak az elkülönülése és intézményesülése. Társadalmi kötelékek megváltozása: Tömegtársadalmak kialakulásával van összefüggésben. Egyre nagyobb szerepet kap a közvetlen kommunikáció mellett közvetett kommunikáció, érintkezés. Atomizálódott tagok összessége ⇒ tömegtársadalmak ⇒ magányos tömeg Technikai fejlődés: A tömegkultúra jelenléte elválaszthatatlan a tömegkommunikáció

fejlődésétől. A tömegkultúra a tömegkommunikációs eszközök által közvetített kultúra. Tömegsajtóra és ponyvairodalomra vonatkozott főleg a tömegkultúra, aztán a film, tv stb. 3. Tömegkultúra megítélése XIX. sz-tól kezdve folyamatosan foglalkoznak a tömegkultúra megítélésével Azóta a megítélése általában negatív. Umberto Eppo: A kultúra mindig közvetítő közegen keresztül jelenik meg. Ha változás történik a közvetítő közegben, akkor a kortárs társadalom megítélése többnyire negatív módon történik. Pl: Platon: az írás elterjedése a valódi emberi kapcsolatokat teszi tönkre ⇒ mondta Platon az írás, mint új közvetítő közeg megjelenéséről Löventall Figyelemmel kíséri a tömegkultúráról alkotott véleményeket. − Montaigne és Pascal: filozófusok 1500-1600-as évek: tömegkultúra-kritika előképe a feudalizmusból a polgári társadalomba történő áttérésének a következménye.

Szórakozásról beszélnek. Káros-e a szórakozás? Mindketten azt gondolják, hogy a szórakozás a valós problémák előli menekülés. Tömegkultúra nem más, mint menekülés a minket körülvevő problémák elől. Montaigne a megengedőbb. Azt mondja, hogy lehet, hogy káros, de szerinte kell Szerinte a szórakozás szükséges. Pascal szerint ez ellen védekezni kell Erősen hívő, ez meghatározza a gondolkodását, a vallással le kell gyűrni. − Felvilágosodás időszaka: Magaskultúra és tömegkultúra kettéválasztása és szembeállítása megtörténik (kultúra hasadása). Nem ezzel a fogalmi rendszerrel dolgoztak Értéket is kapcsoltak a kettőhöz • Goethe: Faust prológjában „vitatkozik”, hogy milyen darabra van szükség: Színház igazgatója: olyan darab kell, amire tódul a közönség 23 Író: olyan, ami belőlem árad Nézettség, befogadói igény művészi autonómia, önmegvalósítás (azonnal dekódolható kulturális termékeket

akarunk fogyasztani, és ezt már Goethe is felvetette a színházzal kapcsolatban) • Goethe-Schiller levelezése: Valódi művészet különválasztása a dilettáns művészettől. A dilettáns művészet nem más, mint a tömegkultúra. − Anglia: irodalomkritika: 1800-as évek: Van-e létjogosultsága a tömegirodalomnak és sajtónak. Angliában a XIX sz közepén már nagy a bulvárirodalom és sajtó. Pletykalapok, társasági lapok, női magazinok stb Megjelenik a ponyvairodalom is. Manipuláció fogalmak Értéknélküliség megjelenése Közönség kiszolgálása a vitában Piac művészet • Tokewill: XIX. sz foglalkozik ezzel Amerikáról írott könyve: Kapitalista társadalmakban a valódi művészet nem tud meggyökerezni szerinte. Csupán a tömegesen előállított kultúra Szerinte a magyarázat a munkaidő és szabadidő elválása, a tömegkultúra a pillanatnyi kikapcsolódást szolgálja, semmi köze a mélységhez, valódisághoz. − XX. század: •

Frankfurti iskola: 1940-es évek Adorno és Max Korheimer Felvilágosodás didaktikája című könyvüknek a kultúripar című fejezete a tömegkultúra kritikája. A kultúripar kifejezés ma is él Ipari módszerekkel előállított, fogyasztói igényeket kielégítő, profitorientált tevékenység, nagyon negatív a megítélése • McDonald: 1950-es évek USA: Tömegkultúra elmélete című könyve Negatívnak tartja a tömegkultúrát, pontokba szedi miért: A tömegkultúra nem jó és soha nem is lesz az- szerinte. Ezt az axiómát fogalmazza meg Érvei:  Profitorientált  Szabványosított  Felülről irányított: uralkodó osztály által megrendelt és irányított kultúráról van szó  Tömegkultúrát szembe kell állítani a népművészettel, a folklórral  Tömegkultúra esetében az előállítók és fogyasztók nem ugyanazok, míg a népművészet esetében igen. Tömegkultúra előállításában nem működünk közre, csak passzívan

befogadjuk  Tömegkultúra homogenizál, feloldja a kulturális különbségeket  Feloldja a korosztályok közötti különbségeket  Infantilis felnőtteket és felnőttes gyerekeket nevel  A tömegkultúra valós élettől való menekülést jelenti 24  A tömegkultúra pótlék − Morin (moren): tömegkultúra és vallás: A tömegkultúra, mint a földi üdvözülés című könyve  Mindkettő ígér valamit, valamiféle megváltást  Keresztény vallás a lélek halhatatlanságát, a tömegkultúra a földi élet boldogságát ígéri  Keresztény vallás tilt, szabályokat, törvényeket, normákat alkot, ha ezeket betartjuk, akkor majd a lélek halhatatlanságát érjük el  Tömegkultúra a pillanatnyit, az azonnalit, a jelenben való részvételt hirdeti  Vallás egyik legfontosabb cselekedete az ima, a lelki gyakorlat, ima célja a kapcsolatteremtés egy másik világgal  Tömegkultúra ezzel szemben az önmegvalósítást hirdeti, itt

is felmutatásra kerül egy idealisztikus világ, de ennek elérése az önmegvalósítást jelenti, individum áll a középpontban  Keresztény vallás az állandóságot hirdeti  Tömegkultúra lényege a változékonyság, a divat követése  Tömegkultúra esetében az érték maga az anyag, a fogyasztás tárgya, ehhez világérzést társítanak a reklámok  Vallás transzdecendes világ elérése az érték, szellemi  Tömegkultúra „temploma”: multiplex, bevásárlóközpont, ahol megvannak a rítusok  Vallás folyamatos keresés  Tömegkultúra folyamatos kielégülés és hiányérzet 4. Érvek és ellenérvek Vádak: − Uniformizál − Profitorientált − Deviencia forrása − Elidegenít − Képletekben, sémákban jelenik meg − Manipulatív − Befogadói igényt helyezi előtérbe − Erőszak − Mennyiség − Befolyásol, alárendeljük a szokásainkat, időbeosztásunkat a tömegkultúrának − Nemzeti kultúrák közötti

különbségeket elmossa − Újfajta közösségeket hoz létre − Információ-túladagolás: elveszik benne az értékes és értéktelen − Kölcsönvesz, lop a magaskultúrától, belehelyez és degradál Védelem: − Könnyen értelmezhető − Közös témát szolgáltat, cselekvést − Könnyen hozzáférhető − Közösséghez való tartozás érzését adja − Megismertet a mássággal − Vágyott magatartásmintákat közvetít Herbert Gans: Népszerű kultúra és magaskultúra c. műve ezzel foglalkozik 25 Négy pontba belesűríti a leggyakrabban elhangzott kritikákat, nem ért velük egyet, próbál ellenérveket felsorakoztatni:     Gazdasági érdek fűződik hozzá, ezek mozgatják Ártalmas a magaskultúrára és művészetre Ártalmas az egyénre Ártalmas az egész társadalomra ezek a vádak 5. Tömegkultúra ideológiája Ang: Watching Dallas című könyve: felmérés alapján írta meg Feladott egy hirdetést az újságban Válaszok

alapján a következő csoportokat állította fel: a) Gyűlölők: Indulatosan utasítják el a Dallast, olyan érveket sorakoztatnak fel, amelyek a hivatalos megítélésekben is szerepelnek (kritikákban) b) Imádók: ezen belül két alcsoport: − Vállalják, hogy nézik: én döntöm el, hogy mi a jó nekem, mi az értékes − Nem meri felvállalni: úgy érzi, hogy valamilyen elvárással szemben cselekszik c) Irónikusak: Annyira rossz, hogy meg kell nézni, távolságtartóak Következtetések: Két fogalom: Tömegkultúra ideológiája: Esztétikai megközelítésű, a magaskultúra szemszögéből ítélkezik. A tömegkultúrát értéktelennek tartja. Figyelmen kívül hagyja az élvezetet Kialakult érvrendszerrel dolgozik, érvek. Intellektuális természetű Populizmus ideológiája: Szabad választást, saját ízlést helyezi előtérbe. Az élményből, élvezetből indul ki Nem rendelkezik olyan felkészült érvrendszerrel, mint a tömegkultúra ideológiája.

Ezek nem egymást kizáró ideológiák: Segítenek az identitás kialakításában. A befogadó és a tömegkultúra közötti viszonyt elemzi Ang. 6. Tömegkultúra behatárolásának problémája − Feltételezzük, hogy van magaskultúra. A tömegkultúra és magaskultúra együtt van jelen − Tömegkommunikációs eszközökről is kell beszélnünk tömegkultúra esetében, nem létezik nélküle − Tömegkultúra nem személyreszabott − Ha tömegkultúráról beszélünk mennyiségi jelenség is van − Uniformizáltságról is beszélhetünk, közös nevező elve − Esztétikai szempontok alapján kell nézni − Ha tömegkultúráról beszélünk, mindig tömegtársadalomról beszélünk 26 Értelmetlen a magaskultúra és a tömegkultúra egyes termékei között a szembenállítás, a besorolás. Értelmét veszti a besoroláshoz kötődő érték: tömegkultúra rossz, magaskultúra jó 27