Culture | Cultural history » Belényesy-Prohászka-Falko - Kincsek, régészet, művészet

2 0 0 6 TUDOMÁNYOS SZEMLE KINCSEK-RÉGÉSZET-MŰVÉSZETTÖRTÉNET KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI: Belényesy Károly: Orbis pictus Régészet és művészet. És a régészet művészet?; Prohászka Péter: Egy aranyban gazdag évtized; Falko Daim: A nagyszentmiklósi kincs az újabb kutatások tükrében; Szende László: A "kincskereső" műszer és a leletbejelentések • RÓMAI EMLÉKEK: Virágos Gábor: Fémberakással díszített kardok a római császárkorból; SerlegiGábor:Évszak-ábrázolássaldíszített ládikaveret Balatonlelléről • HONFOGLALÁSKOR: Bollók Ádám: Lehetőségek a honfoglaló magyarság emlékanyagának művészetiértékelésében;LangóPéter:"Vadatűznifeljövének"•SZEMLE: Recenziók ProhászkaPéter,Siklóssy László és Székely András Bertalan könyvéről LIMES 2006.1 TUDOMÁNYOS SZEMLE KINCSEK-RÉGÉSZET-MŰVÉSZETTÖRTÉNET TATABÁNYA TARTALOM KINCSEK-RÉGÉSZET-MŰVÉSZETTÖRTÉNET Szerkesztette: Prohászka

Péter KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI Belényesy Károly: Orbis pictus. Régészet és művészet És a régészet művészet? 5 Prohászka Péter: Egy aranyban gazdag évtized 9 Falko Daim: A nagyszentmiklósi kincs az újabb kutatások tükrében 21 Szende László: A „kincskereső" műszerésleletbejelentések 37 RÓMAI EMLÉKEK Virágos Gábor: Fémberakással díszített kardok a római császárkorból 43 Serlegi Gábor: Évszak-ábrázolással díszített ládikaveret Balatonlelléről 49 HONFOGLALÁSKOR Bollók Ádám: Lehetőségek a honfoglaló magyarság emlékanyagának művészeti értékelésében (A karosi II/52-es sír készenléti íjtartó tegezének korongja Langó Péter: „Vadat űzni feljövének" 63 85 SZEMLE Szende László: Az osztrópatakai vandál királysír 107 Prohászka Péter: Műkincseink vándorútja Bécsbe - Utószó helyett Demeter Zayzon Mária: Határhártyák 111 115 * Információk - Könyvajánló 117 Német nyelvű tartalom

(Fordította: Prohászka Péter) 121 5 Limes Kárpát-medence kincsei Belényesy Károly Orbis pictus Régészet és művészet. És a régészet művészet? A szükségképpen be n e m avatott olvasó most joggal kérdezi: mi ez? Két szó felcse­ rélése már feljogosíthat bárkit arra, hogy nagy bakugrással átlendülve a régészet és művészet hagyományos kapcsolatán, tudományát a (szabad) művészetek közé kezdje betuszkolni? Mindezt nyilvánosan!? Merész. Tekintsük mindezt csupán kísérletnek! - mondhatnám. Pro vulgo: blöffnek? - kérdezhetnék. D e kérem, nekem érveim vannak! Pedig csak provokálok. Közben eszembe jut - néha bevillan - gimnáziumi magyar­ tanárom lelkesen hömpölygő órája Dosztojevszkijről. A h o g y magyarázta, miként állt az író a kivégzőosztag előtt, m é g most is összeszorul a gyomrom. Peregtek a szavai Puska, ravasz. Hatásszünet A feszültség szinte elviselhetetlen, néhányan n e m bírják (okoskodók.)

D e tanár úr, az n e m lehet! Kegyelem a cártól É n is megkönnyeb­ bültem. Valahogy így érzem m a g a m . Mintha egy összesküvés bukott tagjaként remegő térd­ del állnék a nagy tudományos kivégzőosztag előtt. Félve jegyzem meg, hogy Doszto­ jevszkijnek akkor már kész volt a kegyelmi levele. Orbis A kissé meghökkentő bevezető után legyen vezérfonalunk a régészet sajátos világa, ha úgy tetszik: a modell és annak igen egyedi vizsgálati módszere, megörökítése. A z egyedi felfogás a lelőhely többnyire n e m fenntartható állapotából fakad. Neve­ zetesen abból, hogy feltárás közben a régész általában megsemmisíti vizsgálatának tár­ gyát, megszünteti annak eredeti állapotát és - sok esetben - környezetét is. A kiragadás, a kontextus megszűnése miatt a tények rögzítése tehát alapkövetelmény, csakúgy, mint a nyomrögzítés egy bűnügy esetén. A továbbiakban ez az elméleteinket támogató egyik legfontosabb

bizonyíték. Ebben a világban a valóság, a környezet és a tárgy eredeti kapcsolatának dokumentálása ugyan szubjektív, hiszen a szemlélőtől, azaz a rögzítő személytől és annak személyiségétől általában n e m tekinthetünk el, az alap mégis a tények megragadása, kissé elferdítve az eredeti gondolatot: Carpe factum. H a a dokumentáció művészi, nyílt esztétikai tartalmát keressük, a kiindulás lehetne végtelenül egyszerű. H a a tárgy: gödör, csontváz, vagy épület dokumentálása „szép", a végeredmény lehet művészi, ha pedig túlzottan gyakorlatias, lehet csúnya?! Bizonyos azonban, hogy tévúton járunk, ha a tudományos dokumentációnak esetenként tetten érhető esztétikai tartalmát összekeverjük a művészi teljesítménnyel. H a a m i n i m u m ugyanis n e m más, mint a tény rögzítése, senkitől n e m kérhetjük számon annak a meg­ fogalmazását. A z csupán a leíró, rajzoló, fotózó személyhez kötődő

többlettartalom, amire a művészet oldaláról is rákacsinthat az ember. Belényesy Károly 6 Kárpát-medence kincsei pictus Micsoda ostobaság! Mondhatná bárki, hisz gondoljunk bele: az objektív igazság az a tény szubjektív, azaz szabad szellemi (vagy szellemű) megformálása. Pedig így van Sőt, ez esetben a tény egy különleges modell: m a g a az egyetemes történelem, vagy legalábbis annak egy része (porcikája). A piktor felelőssége óriási, hiszen m ű v e n e m csupán m ű , h a n e m kordokumentum. A szakmán belül sokszor találkozhatunk azzal a gondolattal, hogy a régészeti doku­ mentáció feladata n e m a valóság, h a n e m a jelenségek értelmezett rögzítése. Így felesle­ ges azzal a filozófiai problémával birkóznunk, hogy a valóság egyáltalán rögzíthető-e. E z esetben az értelmező személy: régész, a rajzoló, a fotós által készített pillanatfelvé­ tel a történelem megfigyelésének egyetlen eszköze. N e m m

á s ez, mint egy tudományos expedíció a hegyi gorillák populációjának megfigyelésére. A z állatok közösségébe hosszas és türelmes m u n k a végén beilleszkedő tudós egy számára ismeretlen nyelvet beszélő közösség gondolatait, viselkedése mozgatórugóit, rutinjait próbálja feltérképezni. D e tudunk-e többet a gorillákról annál, mint amit a köztük élő ember gondol róluk? És n e m tartjuk-e sok esetben elfogultnak vagy őrültnek magát a kutatót? Minthogy a dokumentáció alapjául szolgáló jelenségek a feltárás során megsemmisül­ nek, a régészet szempontjából a tények rögzítése a tudományos érvek kibontásának leg­ fontosabb fundamentuma. N e m cél, csupán korlátozott lehetőség arra, hogy a megszűnő valóságot a dokumentáció segítségével rekonstruáljuk az előbbi eltűnése után. N e m kér­ dés, hogy hasznos-e! H o g y gyakorlati példát is említsek, az 1493-ban, Nürnbergben meg­ jelent Schedel-féle

világkrónikának Budát ábrázoló metszete, a késő középkori királyi palota egyik leghitelesebb korabeli ábrázolása, rendkívül nagy segítséget nyújtott az azóta szinte teljesen elpusztult épületegyüttes rekonstrukciójához. D e kicsit olyan ez, mintha a Picasso vagy a V a n G o g h szerinti világból kellene rekonstruálni a valóságot. D e milyen is a művész szerinti világ? Milyen lehet a régészek szerinti történelem? Buda város látképe a Schedel-féle világkrónikában. Michael Wolgemut (1434/37-1519) és Wilhelm Pleydenwurff (megh. 1494) műhelye Nürnberg, 1493 Fametszet/papír, színezett 32,2x56 Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest (tkcs. 6744) In Bayern-Ungarn, Tausend Jahre Bajorország és Magyarország 1000 éve. Kiállítási katalógus Hrsg von Wolfgang Jahn Augsburg: Haus der Bayer Geschichte 2001, 132-134. Belényesy Károly 7 Kárpát-medence kincsei Olyan, mint a lehetőségek, vagy olyan, mint a régészek? E kérdések talán

már tartalmazzák is a választ. H a a saját történelme senkit n e m érdekelne, akár mindegy is lehetne. Lehetne önző és arisztokratikusan elzárkózó tudomány az archeológia, és tár­ gyilagosságát senki n e m kérné vagy kérhetné számon. Lehetne, de szerencsére n e m az Manapság n e m múlik el hét, hogy a folyó nagyberuházások kapcsán ne hallanánk m u n ­ kában lévő régészekről. A meglehetősen hagyománytisztelő és kissé arisztokratikusnak tűnő archeológia épp az infrastruktúra ugrásszerű fejlesztése nyomán óriási technikai, módszertani fejlődésen ment keresztül. A hagyományból örökség lett, a művészetből dokumentáció, a gondolatokból pedig iskolák. Akkor nem csupán a régmúlt nagyvonalú, széles műveltségű archeológusai, az egy­ fajta k.uk-úriemberek iránti nosztalgia miatt került terítékre a régészet és művészet szellemi kapcsolata? D e kérdezem én: baj-e, ha igen? Kegyelem. A fenti gondolatok

summázataként, amit tekintsünk ez esetben egy régész magán­ véleményének, álljon itt az archeológia talán első és talán egyetlen apokrif irata, egy soha el nem hangzott párbeszéd Ipolyi Arnold és R ó m e r Flóris között. - Kedves Arnold, régóta motoszkál bennem az a gondolat, hogy gondolhatok-e az archeológiára, mint művészetre? - Arra vársz tőlem választ, hogy a műrégészet tudomány-e avagy művészet? - N e m tudom, bátorság vagy ostobaság-e azt gondolnom, hogy ha a műrégészet alapja nem más, mint a szem és az elme összhangja, akkor egy kitűnő éremtanász, vagy a tetemeket kutató archeológus, az őskori emlékeket, vagy római emlékeket gyűjtő és azokat ragyogóan leíró vagy megfestő művelt philozophus n e m művésze-e hivatásá­ nak. - Hogy a régiségtan művészet-e vagy tudomány? Kedves barátom, hadd oszlassam el a vihar sötét fellegit fejed fölül, de válaszom egyben egy kérdés: lehet-e, hogy egy tudós a

szakmájának művésze legyei1? Azt m o n d o m , mindenki művész e földön, ki saját munkáját kiemelkedő színvonalon folytatja, legyen az tudós, avagy csizmadia. És te kedves barátom a régiségtan igazi művésze vagy. - M á r csak egyetlen kérdés: e kedves szerző, ki most apokrifbe költi soha n e m volt szavainkat, és most épp reszketve áll a kivégzőosztag előtt, neki vajon megbocsátunke szokatlan gondolataiért? - Nagy bajban van? - Igen. Belényesy Károly 8 Rómer Flóris. In Magyar régészet az ezredfordulón Főszerk. Visy Zsolt Budapest, 2003, 17 Kárpát-medence kincsei Ipolyi Arnold. In Magyar régészet az ezredfordulón. Főszerk Visy Zsolt Budapest, 2003, 17. 9 Limes Kárpát-medence kincsei Prohászka Péter E g y a r a n y b a n g a z d a g évtized A műkincsek és a régi korok emlékeinek gyűjtése szinte egykorú az emberiség kultúrájával. M á r az ókori kultúrákban megfigyelhető, hogy a társadalom felsőbb

réte­ géhez tartozó személyek különféle műalkotásokat gyűjtöttek. E műalkotások azonban igen sokfélék voltak, hiszen körükbe tartoztak a nemesfémből készült ékszerek és díszítmények mellett a kis szobrok vagy a díszes kerámiák, agyagedények. A z antik tör­ ténetírók számos esetben emlékeznek m e g az egyre szebb gyűjteményeket létrehozó rómaiakról, így Cicero görög szobrokkal díszítette házát, M . Aemilius Scaurus pedig szobrokat és gemmákat gyűjtött. Nagy megbecsülésnek örvendtek a görög művészet alkotásai, melyek mind a köztársaság-, mind pedig a császárkori vezető réteg gyűjtő­ szenvedélyének középpontjában álltak. A Római Birodalom megszűnését követő évszázadokban Bizáncban és R ó m á b a n jöttek létre jelentősebb gyűjtemények. A műgyűjtés a Római Birodalom területén ki­ alakult germán királyságokban szintén megfigyelhető, mind a gótoknál, mind pedig a frank

merovingoknál, majd egy sajátos kibontakozása jelentkezik az ún. Karoling rene­ szánsszal Nagy Károly udvarában. A középkorban ugyanakkor a vezető réteg célja elsődlegesen n e m a műgyűjtés, hanem inkább a kincseknek - mint anyagi javaknak - a felhalmozása volt. A mai m ú z e u m o k elődeinek alapjait a 15 században, Itáliában tet­ ték le. A napjainkban is a legjelentősebb m ú z e u m o k egyikének tekinthető pápai gyűjte­ mény kialakítása 1471-ben, a VI. Sixtus pápa alapította antikváriummal kezdődött, amely a Capitóliumon volt, és a Conservatorok palotájában elhelyezett vatikáni és lateráni m ú z e u m őse volt. Több évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy 1822-ben - kinyitva kapuit az érdeklődők előtt - nyilvános m ú z e u m m á váljék.1 Számos meghatározó, m a is fennálló gyűjtemény ebből a szempontból megelőzte a korát. Így a párizsi Louvre-t már 1681-ben megnyitották a nyilvánosság előtt,2 a lon­

doni British M u s e u m gyűjteményei pedig már röviddel az alapítás után látogathatóak voltak. E gyűjtemény Oliver Sloane-nak köszönhetően jött létre, aki 1751-ben a termé­ szettudományi kabinetjét és könyvtárát a brit nemzetnek ajándékozta, mely adományo­ zást 1753-ban a parlament szentesítette. Sőt, a parlament határozata nyomán sikerült megvásárolni Sir Hans Saloane gyűjteményét, és így már 1759-ben látogathatóvá vált a British Museum.1 Erre a korszakra esik a szentpétervári Ermitázs alapítása; gyűjtemé­ nyeinek szervezése már Nagy Péter idején megkezdődött, azonban csak II. Katalin cárnő utasítására, 1764-ben jött létre önálló művészeti gyűjteményként az Ermitázs.4 Közép-Európában ekkor m é g elsősorban főúri magángyűjteményekbe jutottak a művészi alkotások, melyek között a képek, fegyverek és ötvöstárgyak mellett az antik pénzek és régészeti leletek (gemmák, ékszerek) egyaránt

megtalálhatóak voltak. A Habsburg Birodalomban, és így Magyarországon is, e gyűjtemények voltak a jellemző­ ek, mindaddig, amíg a 19. században el n e m kezdődött a nemzeti m ú z e u m o k , majd a kisebb területi egységeket átfogó helyi múzeumi szervezet létrehozása. A Magyar N e m - Prohászka Péter 10 Kárpát-medence kincsei zeti M ú z e u m 1802-ben - a gróf felajánlásának és alapító szándékának köszönhetően Széchényi Ferenc könyv- és éremgyűjteményével jött létre, hogy a későbbiekben szá­ m o s egyéb területre (így az ásványokra vagy a régészeti leletekre) is kiterjedjen a gyűj­ tési köre. A Habsburg Monarchia legjelentősebb gyűjteményei azonban Bécsben voltak, ahol kiemelt szerepük volt a császári gyűjteményeknek; ezek közé tartozott - az udvari könyvtár s az érem- és régiséggyűjtemény mellett - a 18. században létrehozott termé­ szettudományi gyűjtemény is. A legnagyobb múltra azonban

a már említett érem- és régiséggyűjtemény tekinthetett vissza: gyökerei a 15. századra, III Frigyes korára te­ hetőek, aki kisebb leleteket és érmeket gyűjtött.5 Ezt a szenvedélyét törvényi szabályo­ zással erősítette m e g , melynek értelmében minden kincslelet őt illette meg.6 A gyűjtő­ szenvedélyt mind I. Ferdinánd magyar király, mind pedig Tiroli Ferdinánd (15201595) főherceg megörökölte; ez utóbbi kezébe kerültek a Habsburg-ház osztrák és spanyol ágának műkincsei is, melyeket a bécsi művészeti kincstárban egyesített 1563ban. Saját gyűjteményét pedig, amely Kunstkammerből, Rüstkammerből, a római ré­ giségek gyűjteményéből - az antikváriumból és a könyvtárból - állt, az ambrasai kas­ télyban helyezte el.7 A bécsi császári gyűjteményt a későbbi Habsburg-uralkodók igyekeztek tovább gya­ rapítani, így II. Miksa császár itáliai feliratos kövekkel és gemmákkal gazdagította M á s

Habsburgokban szintén megvolt a gyűjtőszenvedély, II. Rudolf például főleg kép­ zőművészeti alkotásokat, képeket gyűjtött.8 Gyűjteményében azonban már ott volt a híres G e m m a Augustea és a sasos kámea, a Kunsthistorisches M u s e u m kiállításának két büszkesége. A bécsi gyűjtemények gyarapításában a legnagyobb szerepet VI. Károly császár (1711-1740) és Mária Terézia játszotta.9 A császár nagyra becsülte az antik emlékeket, melyekből néhányat m é g útjaira is magával vitt kisebb ládikákban.10 Ő kapta ajándékba 1727-ben a római szenátus Kr. e 186-ban a Bacchanaliák ellen hozott határozatát, melyet rézbe véstek és Kalábriában került elő." A z ő parancsára szállítottak Erdélyből római feliratos köveket Bécsbe, hogy az udvari könyvtár lépcsőházát díszítsék.12 A császári és királyi Éremtár kialakítása és szakember általi irányításának megszer­ vezése Mária Terézia uralkodása

idejére esett.13 Ekkor történtek lépések a birodalom­ ban szétszórt gyűjtemények egyesítésére. Itt kell m é g megemlítenünk Mária Terézia férjének, I. Ferenc császárnak a gyűjtőszenvedélyét (aki egy saját, az ún lotaringiai gyűjteményt gyarapította érmekkel és gemmákkal), valamint szerepét a Naturalienkabinett, a mai Naturhistorisches M u s e u m létrehozásában.14 Gyűjteményei halála után, a császárnő intézkedése folytán, közös irányítás alá kerültek, amelynek felügye­ letét az Oberstkammeramt látta el. A z Augustinergangban kiállított gyűjteményeket - a császárnő rendelete alapján - hetente kétszer a közönség is megtekinthette.15 Mária Terézia ugyanakkor megparancsolta a lotaringiai és a régi császári gyűjtemények össze­ olvasztását, amely 1765 és 1770 között megtörtént, s ezzel együtt elkezdődött az anyag feldolgozása és publikálása. A z 1765-ben, az Augustinergangban elhelyezett Éremtár

1779-ben kiegészült a vésett kövek (gemmák és kámeák) gyűjteményével. A vezetését 1774-től Joseph Hilarius Eckhel, a modern numizmatika megalapítója látta el.16 Jelentős előrelépést jelentett, hogy Eckhel halálát követően, 1798-ban az Éremtárat kiegészítették a Régiségtárral, és vezetőjévé Franz de Paula Neumannt nevezték ki. N e u m a n n törekvése egy széleskörű antik gyűjtemény létrehozása volt, amelynek érde- Prohászka Péter 11 Kárpát-medence kincsei kében több gyűjteményt, mint az ambrasai maradékát, Bécsbe szállíttatta, valamint a Birodalom egész területéről a legkülönbözőbb korú numizmatikai, művészettörténeti és régészeti emlékeket szerezte m e g a gyűjtemény számára.17 N e u m a n n elképzelésében ugyanis az elsődleges szerepet az Éremtár játszotta, m é g ha mellette egy kis, elsősorban gemmákból, illetve a beérkezett és megvásárolt régészeti leletből álló Régiségtár

is létezett. E törekvésében támogatásra lelt az antik emlékek nagy tisztelőjében, II Fe­ renc császárban.18 E z irányú céljait a gyűjtemény későbbi vezetői: Steinbüchel, majd Arneth továbbra is követték, és a nagyfokú gyarapodás miatt 1845-ben az antik szobro­ kat s a feliratos köveket át kellett helyezni az alsó Belvederebe. A gyűjteményben található antik és népvándorlás kori emlékek közlését már N e u m a n n is célul tűzte ki, azonban ez majd csak Joseph Arneth 1850-ben megjelent monumentális könyvében valósul meg, méghozzá a leletek nagy részének rajzaival együtt,19 melyekből néhányat mi is felhasználtunk tanulmányunk mellékleteként. A z Érem- és Régiségtár 1891-ben foglalta el a mai helyét a Ferenc József császár által felavatott Kunsthistorisches Museumban. A 18. század második felétől egyre növekvő számban érkeztek a hatósági eljárások során lefoglalt különféle korú és összetételű

éremleletek a bécsi Éremtárba, ahol a gyűjtemény számára értékes darabokat kiválogatták és megvásárolták.20 Ezt az eljárást elősegítette Eckhel abbénak a császárhoz intézett beadványa, amelyben az Erdélyben előkerült éremleletek Éremtárba küldését kérte.21 Kérvényét a császár támogatta, és később a gyakorlatot az egész birodalom területére kiterjesztette.22 Eckhel sajátos sze­ repét az Éremtár gyűjteményének építésében jól jelzi a kolozsvári pénzverőhöz 1793ban intézett utasítása, melyben megtiltotta a kelta-dák pénzek Bécsbe küldését, azonna­ li beolvasztásukat javasolva.21 E kor gyűjtési módjára elsősorban n e m a leletek összeté­ telének vizsgálata és történeti forrásként való alkalmazása volt a jellemző, hanem az, hogy a gyűjtemény egy adott típussal rendelkezzen, ha lehet, minél szebb példánnyal. Ez alól természetesen a bécsi éremgyűjtemény sem jelentett kivételt, és így

előfordult, hogy egy több ezer éremből álló leletből mindössze két vagy három példányt tartottak meg.24 A másik nehézséget e leletek vizsgálatakor a Kunsthistorisches M u s e u m b a n ta­ lálható, a leletekre vonatkozó iratanyag hiányosságai jelentik;25 szerencsére a kormány­ zati szervek sokkal alaposabbak voltak, és így az ő aktáik segítségével vizsgálhatjuk ezen emlékeket. A régészeti leletek ebben az időben m é g csupán kisebb szerephez jutottak. Így pél­ dául az őskori bronz sarlók, amint arra egy erdélyi lelet is rámutat, n e m a régiségek közé, hanem a természettudományi gyűjteménybe kerültek.26 A régiségtárban többnyi­ re az éremleletek mellett elrejtett közép- és újkori ékszerek, ritkábban római tárgyak voltak. A Régiségtár jelentőségének növekedését az 1790-ben talált osztrópatakai lelet jelentette, melyet 75 évvel később - az első lelőhelyétől mindössze néhány lépésre egy újabb

követett.27 A z 1790-ben talált tárgyakat a helyi hatóság ugyan összeszedte és Bécsbe küldte, de az Érem- és Régiségtár csupán a tárgyak harmadára tartott igényt, a többi beolvasztásra került. A hivatali iratok (amelyek számos lelet előkerülési körül­ ményeinek, illetve összetételének tisztázásában fontos szerepet játszanak) segítségével fény derült az osztrópatakai első lelet sajátos sorsára is. A több mint másfél kilogramm aranyból, nyolc kilogramm ezüstékszerekből, viseleti tárgyakból és edényekből álló lelet mindenképpen kiemelkedik a hasonló korú és összetételű római, császárkori kin- Prohászka Péter 12 Kárpát-medence kincsei csek közül. Valójában ezen tárgyakkal kezdődött el a Császári és Királyi Érem- és Régiségtár aranyban gazdag évtizede. A hivatali jelentések alapján 1790 áprilisában számos arany- és ezüsttárgy került elő Péchy Antal osztrópatakai lakos birtokán. A

kincsleletről m a g a Péchy értesítette a Magyar Királyi Kamarát, amely a leleteket összegyűjtötte és egy eperjesi aranyműveshez szál­ lította, aki - felmérve értéküket - egy listát készített róluk.28 A Magyar Királyi Kamara rendeletére a tárgyakat először Budára, majd Bécsbe szállították, ahol 1791 júniusában a császári Pénzverő Hivatalban felbecsülték értéküket, amely 2892 forint 16 krajcárt tett ki.29 Ekkor készült a tárgyak súlyadatait tartalmazó lista, mely alapján a lelethez a következő aranytárgyak tartoztak: két pohár, egy nyak- és egy karperec, három gyűrű és kilenc fibula, melyek között ott volt a világhírű Utere felix feliratos és az onyx köves császárfibula. Hozzá tartozott m é g egy bronzból készült háromláb mellett két ezüstka­ nál és hét különféle méretű és súlyú ezüst edény, illetve több kilogramm súlyú külön­ féle ezüstdísz és töredék.30 A leletből Eckhel abbé

válogatta ki a Régiségtár számára használható darabokat (die für die Antikenkabinett brauchbaren Stücke),31 éspedig a bronz háromláb mellett két ezüstedényt, egy ezüstkanalat, illetve az arany kar- és nyak­ perec, az aranypohár és az öt fibula mellett a gyűrűket. A hivatali akták tanulmányozása a lelet összetételének megállapítása mellett lehető­ séget nyújtott arra, hogy a lelettől az 1790-es években elkeveredett és ismeretlen lelőhelyű tárgyként a gyűjteményben található arany fibula és három gyűrű ismét visszake­ rüljön a többi tárgyhoz, amelyek közül azonban ki kellett emelni egy odakeveredett őskori ezüst fibulát.32 A többi, meglehetősen nagyszámú és -súlyú arany- és ezüsttárgy­ ra kezdetben a legjelentősebb hazai gyűjteménnyel bíró hédervári Viczay Mihály tar­ tott igényt, aki mellett Péchy is jelezte, hogy a neki járó kétharmadot tárgyakban sze­ retnémegkapni.33Mivel közben Viczay

visszalépett a vásárlástól és a kamara ragaszko­ dott a pénzbeli kifizetéshez, így a felbecsülhetetlen tudományos értékkel bíró tárgyakat 1799-ben Bécsben beolvasztották.34 Háromnegyed évszázaddal később a birtok új ura Bánó József kertjében egy szintén gazdag mellékletű temetkezésre bukkant, melynek mellékletei a Magyar Nemzeti M ú ­ zeumba kerültek. A két lelet Összetételének, illetve az előkerülési körülmények vizsgá­ lata alapján megállapítható, hogy a két lelet egyetlen sírnak volt a része, mely egy 3. században élt vandál királyé volt, akit a Tarcza partján lévő magaslaton temettek el.35 M í g a sír egyik felét 1790-ben, addig a másikat 1865-ben bolygatták m e g , és a sajátos történelmi helyzetből adódóan egyik része Bécsben, a másik Budapesten van. A z osztrópatakai ritka tárgyak után ismét az éremleletek játszották a fő szerepet a gyűjteménygyarapításban, m é g ha a beérkezett leletek

nagy részét, mint például a tyrnovoi érmekből és arany-, illetve ezüsttöredékekből állót, teljes egészében visszaküldték a Pénzverő Hivatalnak.36 Ugyanakkor az ambrasai kastélyban őrzött és Eckhel abbé által kiválogatott antik érmek és g e m m á k Bécsbe szállításával tovább bővült a glyptikai anyag is.37 A z éremleletek sorából kiemelkedik az 1796-ban a Pest megyei Bián talált köztársasági és eraviscus ezüstpénzekből álló éremlelet, amelynek 533 darabjából mind­ össze három tucatot tartottak meg.38 Ezeket részben már a következő évben közölte alapvető munkájában Eckhel abbé.39 Eckhel m é g megélhette, hogy gyűjteménye olyan numizmatikai emlékekkel gazda­ godik, melyekre a világ bármelyik m ú z e u m a büszke lehetne. 1797 augusztus 3-án a Szilágysomlyó határában fekvő Magura hegy lejtőjén két pásztorgyerek: Bokor Simon Prohászka Péter 13 Kárpát-medence kincsei A z osztrópatakai első

lelet tárgyai J. Arneth könyvében A z osztrópatakai első lelet ezüstedényei J. Arneth köny­ vében. Prohászka Péter 14 Kárpát-medence kincsei A szilágysomlyói első lelet aranylánca J. Arneth könyvében és Botskó Péter arany érmekből és ékszerekből álló kincsei talált,40 s ez a tudomány nagy szerencséjére a hatóság tudomására jutott.41 Mint a vizsgálati aktákból értesülünk, a két libapásztor a talált aranyakat hazavitte, és mivel a szüleik n e m voltak otthon, így játszani kezdtek a tárgyakkal. Ezt észrevette egy Bokor Flóra nevű öregasszony, aki a leleteket a gyerekekkel együtt a szilágysomlyói Királyi Sóhivatalba vitte.42 A lelet, amint a jelentésből, illetve a hivatali eljárás során felvett becslistákból értesülünk, négy nagyobb és tíz kisebb éremből, illetve egy nagy, különféle szerszámokat ábrázoló arany­ láncból és más, kisebb ékszerekből állt.43 A z aranyakból azonban Kállai

István, Kraszna megyei alispán m a g á h o z vett egy 13 lat súlyú és két darab, mintegy három lat súlyú aranyat, melyek közül a 13 lat súlyú egy Valens aranymedalionhoz volt hasonló.44 Ezt a három aranyat a hatóságoknak n e m sikerült visszaszerezniük az alispántól.45 1797 augusztus végén udvari leiratban utasították a helyi hatóságot a kincs Bécsbe küldésére az érték megállapítása végett.46 Bécsben a Pénzverő Hivatalban a Szilágysomlyón talált tárgyakról becslistát készítettek, amely alapján kiderült, hogy a lelet a Diocletianus uralkodásától Valens uralmáig tartó periódusban keletkezett érmeket tartalmaz a nagy és igen nehéz aranylánc és m á s aranytárgyak mellett.47 A hivatali eljárás zárásaként azonban szükség volt a tárgyak értékének megállapítására, mivel ez alapján fizették ki a harmadokat. A z 1797 december 27-i királyi leirat rendelkezése szerint a 2411 forint 51 krajcár érték 2/3 részét,

köztük a kincstári 1/3-ot is, a megtalálóknak fizették ki jutalmul, a maradék 1/3-ban a telektulajdonos részesült.48 Prohászka Péter 15 Kárpát-medence kincsei A szilágysomlyói lelet tárgyai ezt követően az Éremtárba kerültek, ahol Eckhel abbé, aki éppen az érmek miatt mutatott irántuk nagyobb figyelmet, mint a többi régé­ szeti lelet iránt, az egészet - szerencsére válogatás nélkül - megvásároltatta.49 Ugyan­ azon év októberében az erdélyi kolozsmonostori, 16. századi érmekből és ékszerekből álló leletből ezzel szemben már csak egyes darabokat tartottak meg.50 Alig egy évvel később, 1799. szeptember 18-án a császári és királyi Régiségtár új igazgatója, N e u m a n n abbé, levélben értesítette az udvari kabinetiroda igazgatóját egy, a Bánságban talált, párját ritkító aranykincsről.* Kérte, hogy a császár rendelje el az aranyak Bécsbe szállítását és azok megszerzését a Régiségtár

számára.51 A z aranyedé­ nyekből álló kincs a Torontál megyei Nagyszentmiklós területén került elő; a hatósá­ gok közbenjárásának köszönhetően n e m kallódott el és n e m semmisült m e g egy ötvös olvasztótégelyében.52 A nagyszentmiklósi kincs szerencséjére ugyanis a bécsi császári és királyi gyűjtemények struktúrájában és irányításában időközben változások történ­ tek. Eckhel abbé 1798-ban bekövetkezett halálát követően jött létre a császári és királyi Érem- és Régiségtár, melynek élére a modern érmek korábbi gyűjteményének vezető­ jét, N e u m a n n abbét nevezték ki. Eckhellel ellentétben N e u m a n n a régészeti leletanyag­ nak is kiemelt figyelmet szentelt, és így számos fontos lelettel gazdagodott haláláig a gyűjtemény. Talán neki köszönhetjük, hogy a nagyszentmiklósi aranyedényeknek m á s sors jutott, mint az osztrópatakai leleteknek. Mivel a nagyszentmiklósi leletben

számos edénynek nagyon hasonló párja is van,53 ezért ezek közül Eckhel feltehetően csupán egyet tartott volna meg. N e u m a n n azonban tisztában volt a tárgyak mind művészeti, mind pedig tudományos jelentőségével, és így sikerült elérnie, hogy az akkor igen komoly összegnek számító 10 068 forint 25 krajcárt a kincstár kifizesse értük.54 A kincs modern kori története azonban pár hónappal ezt megelőzően kezdődött el, amikor is 1799 júliusának elején Neza Vuin és gyerekei árokásás közben aranytárgyak­ ra bukkantak. Erről és a később történtekről a Csapó János kincstári ügyész által 1799 szeptember 10-én felvett jegyzőkönyvből55 értesülünk: „ A leg közelebb el múlt N a g y Szent-Miklósi országos Vásár előtt egy héttel, melly esett Júliusnak első hetiben. Neza Vuin á szőlős kerti mellyet, a Fiaival együtt árkot csinált, és a mint az ásónak az ároknak oldalát szélesíteni akarván, taszigálta, ki

eset egy jó nagy csésze, annakutana tovább próbálgatván egy m á s után találtak, 17 darabat különibb külőnbb féléket, de mitsodák voltak, ő m a g a sem tudja, volt a többek közt olly forma is, mint az élő szarvas, melynek vastagsága olyan volt, mint az ő kesze szára, hoszsza valami egy araszt magossága fél araszt, és a lába alatt mellyen állot, valami tányér forma, melye­ ket midőn égy m á s után ki hánytak a főldbűl, a Fiai bé hordták az Anyoknak, melly ezután m e g beszélvén, az ide való kereskedőnek Frándosirnak, és Markonak, azok el mentek a Házokhoz és minekutána m e g látták a talált jószágokat, mondották hogy hozzájok vinnék, a mint a Felesége elis vitte, és, mit cselekedett ott véle, tovább sem­ mit sem tud a dologba. A Felesége pedig azt vallya, hogy talált jószág, mely is mind aranybul volt, 17. darabbul állott, úgy mint volt 4. Kandli, olly vastagságú, mellyet az ember két marká­ val által foghat,

valami másfél araszt nagyságúak 3, fintsa, kettejere, ahol, felül kereszt A nagyszentmiklósi kincsről e számunkban lásd még Falko Daim: A nagyszentmiklósi kincs az újabb kutatások tükrében című írását. (A szerk) Prohászka Péter 16 Kárpát-medence kincsei A nagyszentmiklósi aranylelet kürtje és edénye. A nagyszentmiklósi arany lelet csészéi. Prohászka Péter 17 Kárpát-medence kincsei volt vágva. Sótartó forma kettő Két szarvas, és egy ökör forma de nagyobb a szarva­ soknál, valami, olly görbe formájú is volt, mint a Posta síp négy darabrul, n e m emlé­ kezik mizsoda féle eszközök voltak, hanem a mint m e g mérettetlek kilentz fontnak találtattak, aszok a darabok pedig mellyekbe adattak Felvalter Urnak [Barczelini Ja­ kab], az ökörnek szarvaibul voltak öszve olvasztva. M i n d ezeket elöszer N a g y Sz. Miklosi kereskedőknek úgy mind Frandosirnak, és Markonak jellentették meg, és harmad részit ajándékba

azoknak adtak, hogy kinejelentsék a talált kintset, egy darabot ismét pénzben adott Markonak, melyírt obligatoriat adott, a többit mint N a u m Bétsi kereskedő vette által, mellyért is fizetett valamit, és adott obligatoriat, 1800 frnt." A talált aranyakat Vuinék tehát n e m szolgáltatták be a hatóságoknak, s ennek okáról az egyik hivatali levélben nyilatkoztak: évtizedekkel korábban a család az Aranka fo­ lyónál már talált egy éremleletet, mely kincsért azonban a hatóságtól semmiféle juta­ lomban n e m részesültek.56 Ezért ők m a g u k próbálták értékesíteni az aranytárgyakat, de mivel azok súlyuknál fogva n e m találhattak vevőt Nagyszentmiklóson, így segítségül hívták ismerőseiket, egy Jankovics István nevű aranyművest és két helyi kereskedőt: Dimitrievics Markót és Pandovics Trandaphilt. Jankovics kisebb darabokat próbált el­ adni, melyeket az edényekről törtek le, például egyes kancsók fülének

aranybevonatát és a nautilus csésze szarvait. Jankovics volt az, aki vevőt talált a többi tárgyra is N a u m Nitta, Bécsben élő gyapjúkereskedő személyében, aki akkor éppen Nagyszentmiklóson tartózkodott." Eközben a két szerb kereskedő sem tétlenkedett, ők a család fiaival megjárták a péterváradi vásárt, azonban vevőre n e m akadtak. N e m maradt m á s lehető­ ség a sok arany értékesítésére, mint a pesti országos vásár. N a u m Nitta, miután Jankovics közvetítésével 320 forintért megvásárolt két csészét, egy poharat és a csemegés szilkét, megtudta az aranyművestől a találók személyét.58 Felkereste őket és megállapodtak abban, hogy a két helyi kereskedővel megosztozik az edényeken, melyekért 2822 fo­ rintot ajánlott, rögtön kifizetve készpénzben 1020 forintot. Ezen összegért sikerült megszereznie a lelet 2/3-át, a többi a kereskedőké lett. Ezt követően mind N a u m , mind pedig a szerb kereskedők

elindultak Pestre.59 A kincs megtalálása azonban n e m maradt titokban: értesültek róla N á k ó Kristóf uradalmában, s a hatóság is tudomást szerzett róla. A z uradalom intézője a m é g Nagyszentmiklóson lévő töredékeket lefoglaltatta és levélben fordult N á k ó pesti megbízottjához, kérve közbenjárását. Ő a hatóságok segít­ ségével először a Naumnál lévő tárgyakat, majd a két kereskedő Pestre érkezését köve­ tően a többi edényt is lefoglaltatta. Ezt követően N e u m a n n abbé már említett levelének hatására intézkedtek a kincs mielőbbi Bécsbe szállításáról. A leletért járó jutalomban azonban sem a megtalálók, sem pedig a bejelentők n e m részesültek, csupán a föld tulajdonosa kapta m e g több mint egy évtized késéssel a neki járó harmadot.60 A z Érem- és Régiségtár aranyban gazdag évtizedét az 1800-ban a bécsi csatorna­ építkezések (Kannalbau a m Rennwege) során talált római

éremleletek zárják.61 A z egyik lelet 274 darab aranypénzből, a másik 1446 darab ezüst dénárból állt, sajnos azonban a korábbi gyakorlatot követve - az elsőből csupán 191, míg a másodikból mindössze 964 darabot tartottak m e g a gyűjtemény számára. Bár a Magyar Nemzeti M ú z e u m megalapításával újabb közgyűjteménnyel gazdagodott a Habsburg Birodalom, ennek ellenére a fontosabb leletek ezt követően is - egészen az 1867-es kiegyezésig - Bécsbe kerültek. Így például 1805-ben a római aranypénzekből és fibulákból álló petrijaneci kincset a magyar,62 az 1814-ben talált kuczurmarei, 7. századi ezüstedényeket a buko- Prohászka Péter 18 Kárpát-medence kincsei A nagyszentmiklósi aranylelet rajzai egy 1847-es kiadványban. Prohászka Péter 19 Kárpát-medence kincsei vinai,63 az assmeritzi, 6. századi, 1818-ban kiásott kincsleletet64 pedig a m o r v a hatósá­ gok közbenjárásával szerezte m e g a császári és

királyi É r e m - és Régiségtár. A régészeti leletek megszerzése kapcsán Bécs elsőbbségét mutatja az 1820-ban talált bresztováci aranyak sorsa is: ezeket a földbirtokos a M a g y a r Nemzeti M ú z e u m n a k ajándékozta ugyan, á m a bécsi értékbecslést követően mégis a Régiségtárba kerültek, a Nemzeti M ú z e u m n a k pedig csupán a leletek értékét fizették ki.65 A császári és királyi Érem- és Régiségtár történetében az 1790-es évtized különle­ ges helyet foglal el, mivel ekkor, pontosabban 1798-ban alakul át a gyűjtési és szerve­ zeti struktúrája, és ekkor válik - a Birodalom területéről, elsősorban a Magyarországról Bécsbe került régészeti leleteknek köszönhetően - Európa egyik legjelentősebb gyűjte­ m é n y é v é . Így joggal jelölhetjük ezt az évtizedet a bécsi É r e m - és Régiségtár aranyban gazdag évtizedének is. Jegyzetek 1 Korek József: A muzeológia alapjai. Budapest, 1987, 41 2

Uo. 48 3 Uo. 50 4 Uo. 62-63 5 Alfons Lhotsky: Die Geschichte der Sammlungen. Band 1 Wien, 1941-1945, 73 6 Uo. 73 7 Kurt Gschwantler: Die Antikensammlung des Kunsthistorischen Museums. In Meisterwerke der Antikensammlung. Wien, 2005, 15 8 Korek: i. m 46 9 Eduard Freih. von Sacken - Friedrich Kenner: Die Sammlungen des KK Münz- und Antikencabinetes Wien, 1866, 5-6. 10 Gschwantler: i. m 16 11 Uo. 59 12 Prohászka Péter: Kincsek a levéltárból. Budapest, 2005, 98 13 Lhotsky: 416-425. 14 Sacken - Kenner: i. m 5-6 15 Uo. 8 16 Uo. 9-10; Lhotsky : 421-425 17 Korek: i. m 41-46 Vö Gschwantler: i m 16 18 Sacken - Kenner: i. m 15 19 Joseph Arneth: Monumente des k.k Münz- und Antiken-Cabinettes in Wien Die antiken Gold- und Silber-Monumente des k.k Münz- und Antiken-Cabinettes in Wien Wien, 1850 20 Rudolf Noll: V o m Altertum zum Mittelalter. Wien, 1974 21 Walter Frodl: Idee und Verwirklichung. Das Werden der staatlichen Denkmalpflege im Österreich Wien-Köln-Graz, 1988, 26-27. 22

Hoffkammerarchiv (Wien) Münz- und Bergwesen RtNr. 328 17 ex Februario 1782 Vö Frodl: i m 26-27. 23 Joseph Bergmann: Pflege der Numismatik in Österreich im XVIII. Jahrhundert mit besonderem Hinblick auf das k.k Münz- und Medaillen-Cabinet II Sitzungsberichte der philosophisch-historischen Classe der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 24 (1857), 334. 24 Sacken - Kenner: i. m 15 25 Rudolf Noll: Gold- und Silberfunde aus dem Donauraum im Kunsthistorischen Museum zu Wien. Archaologischer Anzeiger 1968, 802. 26 Hoffkammerarchiv (Wien) Siebenbürgische Akten RNr. 328 (1791) 8 ex Jul 1781, 1 ex Aug 1781 27 Az osztrópatakai leletek feldolgozására lásd Prohászka Péter: A z osztrópatakai vandál királysír. Esztergom, 2004. 28 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: M O L ) E83 (1790) 1916. 29 M O L E83 7295. 30 Prohászka: 31 Noll: i. m(1791) Az 66.osztrópatakai 16-18. Prohászka Péter 20 Kárpát-medence kincsei 32 A korábbi összetételét a leletnek lásd uo.

66-67 A fibula és a három gyűrű azonosítását kutatásaim során magam végeztem el (Prohászka: A z osztrópatakai. 27-30), és ezen adatok alapján a Kunsthistorisches Museum munkatársai az állandó régészeti kiállítás vitrénjében közel 200 év után ismét együtt helyezték el az osztrópatakai első lelet múzeumba került darabjait. 33 M O L E83 (1791) 4009, 6272, 15 287. 34 M O L E83 (1799) 12 729. 35 Prohászka: A z osztrópatakai. 109-112 36 Haus-, Hof- und Staatsarchiv (Wien) K15 79/1792. 37 Haus-, Hof- und Staatsarchiv (Wien) K15 80/1792. 38 Haus-, Hof- und Staatsarchiv (Wien) B 20/1796, Nr. 184 A lelet numizmatikai értékeléséhez lásd Tobágyi Melinda: Die Münzpragung der Eraviscer. Acta ArchHung 36 (1984), 161-165 39 Joseph Eckhel: Doctrina Numorum Veterum. Vindobonae, 1797 40 Huszár Lajos: Az első szilágysomlyói lelet megtalálásának és Bécsbe jutásának története. Folia Archaeologica 3-4 (1941), 138-144., illetve Alfred Bernhard-Walcher:

Der Schatzfund I von Szilágysomlyó. In Barbarenschmuck und Römergold Der Schatz von Szilágysomlyó Hrsg Wilfried Seipel. Wien, 1999, 17-25 41 M O L E 83 (1797) 378. 42 M O L E 83 (1798) 94. A hivatal e jelentésben kérte a felsőbb hatóságokat, hogy mivel a leletet nem a gyerekek, hanem az öregasszony jelentette be, így a jutalomból ő is részesüljön. 43 M O L E 83 (1797) 378 és (1798) 94. 44 Erről Peterszky Pál 1797 szeptemberében kelt jelentéséből értesülünk [ M O L E83 (1797) 378], mely utal arra, hogy a három darab közül az egyik olyan, mint a felküldött darabok közül a 4. számú: „.dass man wegen Ausfolglassung jener 3 Goldstücke, welche sich beim H Vice Gespann befinden und wovon das eine Gold Stück jenem bereits abgeschichkten Stück sub No. 4 in allen gleichförmig ist." 45 Huszár: i. m 143-144 46 M O L E83 (1797) 378. 47 M O L E83 (1797) 378. és Huszár: i m 140-141 48 M O L E83 (1797) 378. és Huszár: i m 142 49 Walcher: i. m 23 50

Hofkammerarchiv (Wien) Siebenbürgische Akten RNr. 329 (1797) 6 ex Oct 1797 51 Erdélyi István - Pataky László: A nagyszentmiklósi „Attila kincs" lelet-körülményei. In A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1968, 35. 52 A nagyszentmiklósi kincset 2002-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban is bemutatták, és ekkor jelent meg a leleteket több szempontból vizsgáló tudományos katalógus: A z avarok aranya A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, 2002 A kincs kutatástörténetét és a különféle elképzeléseket lásd Falko Daimnak a fenti kötetben megjelent tanulmányában. A kincs sokrétű, igen részletes és nagy fontosságú vizsgálatát Bálint Csanád végezte el. Bálint Csanád: A nagyszentmiklósi kincs Régészeti tanulmányok Budapest, 2004. 53 Noll: i. m 73-75 54 Lásd Prohászka Péter: A nagyszentmiklósi kincs megtalálásának és a bécsi császári és királyi Régiségtárba kerülésének története. In A z avarok aranya A nagyszentmiklósi kincs

Budapest, 2002 Vö Prohászka: Kincsek. 58 55 M O L E 85 (1800)484. 56 M O L E83 (1799) 19976. Vö Prohászka: Kincsek 60 57 Uo. 50-52 58 Uo. 53 59 M O L E83 (1799) 14457. Vö Prohászka: Kincsek 51-55 60 Prohászka: Kincsek. 58 61 Haus-, Hof und Staatsarchiv (Wien) O K a A B 25 (1800) 7. és 26 (1800) 189 62 Noll: i. m 62-63 63 Noll: i. m 83 64 Noll: i. m 72; Prohászka Péter: A z assmeritzi lelet - egy herul kincslelet? (sa) 65 Noll: i. m 90; Prohászka: Kincsek 79-94 Limes 21 Kárpát-medence kincsei Falko D a i m A nagyszentmiklósi kincs az újabb kutatások tükrében Bevezetés Több mint 200 évvel ezelőtt került napvilágra az európai kora középkorkutatás egyik legjelentősebb kincslelete - a nagyszentmiklósi aranykincs. Lelőhelye a Kárpát­ medence délkeleti részén, a Bánságban fekvő Nagyszentmiklós (németül Gross St. Nikolaus, románul Sannicolau Mare) m a Romániában található, 1799-ben - a leletek megtalálásakor - azonban az

Osztrák-Magyar Monarchia részét alkotó Magyar Király­ sághoz tartozott. A lelet 23 aranyedényből áll: főképpen kancsókká átalakított palac­ kokból, csészékből, illetve két pohárból, két nyeles csészéből és egy ivókürtből (1. kép). A tárgyak együtt majdnem 10 kilogramm súlyúak és legtöbbjük tiszta aranyból készült, néhányat pedig üvegberakással díszítettek. E berakás maradványai azonban csupán az egyetlen tömzsi csészén (19. sz) maradtak m e g (16-17 kép) A kincset elsősorban m é g s e m az anyaga teszi oly értékessé, hanem a megmunkálás magas színvo­ nala, az egyes edények szépsége, de mindenekelőtt az a tény, hogy a 7. és 8 századi közép- és délkelet-európai kulturális kapcsolatok kutatása terén egyedülálló forrást je­ lent. A lelet előkerülésének története A kincset 1799 júliusában egy parasztgazda és fiai árokásás közben találták meg a család szőlőskertje mellett.1 A család a

kincs előkerülését eltitkolta a hatóságok elöl, és megpróbálta annak egyes részeit egy helyi aranyművesnek, két helyi s egy bécsi görög kereskedőnek (aki véletlenül éppen Nagyszentmiklóson tartózkodott) eladni. Szeren­ csére az aranyak előkerüléséről a hatóságok tudomást szereztek, és így mind a 23 edényt biztonságba tudták helyezni. 1799 augusztus 28-án készült egy jegyzék a lefoglalt értékekről. Szeptember 10-én, a helyszínen folytatott vizsgálatok során jegyzőkönyvet vettek fel a parasztgazda és feleségének kihallgatásáról, így a leletkörülményekről is értesülünk és ennek köszönhetően megbízható forrás áll a rendelkezésünkre. A helyi hagyomány és mindenekelőtt a feleség későbbi nyilatkozatai sokkal kevésbé hihetőek, mégis ismételten hivatkozik rájuk a szakirodalom, mivel a nő kétszer is Bécsbe utazott a megtalálónak járó jutalom ügyében, elérve végül célját. A bécsi császári és

királyi Régiségtár vezetője, N e u m a n n abbé már 1799. szeptem­ ber 18-án értesítette a kabinetkancelláriát és a szép régiségek szenvedélyes gyűjtőjét, II. Ferenc császárt a kincs előkerüléséről. Így már október 1 -én Pestről Bécsbe érkeztek az aranyedények, melyeket a császári gyűjteménybe szállítottak, és m a a bécsi Kunsthistorisches M u s e u m fényét jelentik. 22 Kárpát-medence kincsei A nagyszentmiklósi kincs edényei (KHM. Wien) Falko Daim Falko D a i m 23 Kárpát-medence kincsei A kincs kutatásának története Bár már két évvel a lelet előkerülését követően a pesti egyetem régész professzora, Schoenvisner István egy rövid latin nyelvű tudományos értekezésben számolt be a le­ letről, a tudomány számára mégis elsőként a kincs legfontosabb tárgyairól Joseph Arneth könyvében közölt rajzok jelentették az alapot a szélesebb körű tudományos vitához.2 1885-ben jelent m e g Hampel

József- a Magyar Nemzeti M ú z e u m Régiségtára későbbi vezetője - német nyelvű monográfiája a kincs összes edényéről készült, jól használható rajzokkal. E rajzokat Hampel az 1905-ben kiadott háromkötetes Alterthümer des frühen Mittelalters című művében, amely számos hibája és tévedése ellenére napjainkig a kora középkorkutatás alapművei közé tartozik, ismét közölte.3 Hampeltől származik az edé­ nyeknek a kutatók által manapság is használt számozása. A z eredeti darabokon tett néhány fontos megfigyelés Alois Riegelnek köszönhető, akinek művét halála után a hagyatékból E. H Z i m m e r m a n n 1923-ban jelentette meg4 Hosszabb szünet után kelet­ kezett N. Mavrodinov francia nyelvű monográfiája, mely az Archaeologia Hungarica sorozatban került kiadásra.5 1984-ben László Gyula átfogó kötetében Rácz István kivá­ ló fényképeivel mutatta be a kincset; a kötetet a magyar nyelvű kiadás mellett6 németül

és angolul is kiadták. A kutatás szempontjából jelentős teljesítményt jelent az a szintén három nyelven kiadott kiállítási katalógus, amely a Magyar Nemzeti M ú z e u m b a n 2002ben megrendezett, a kincset és számos más, a kultúrkörhöz tartozó leletet bemutató kiállítás alkalmával jelent meg.7 A z igen szűk előkészítési idő ellenére G a r a m Éva vezetésével a szerzőknek sikerült a kincs kutatását jelentős mértékben előmozdítaniuk. Jelenleg két kutatási program foglalkozik a nagyszentmiklósi kinccsel. Bálint Csa­ nád, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének igazgatója a 2004-ben megjelent könyvében kritikailag elemzi a kincs szakirodalmát és a hozzá kapcsolódó számos régészeti és történeti elképzelést.8 Eredményeiről a már említett kiállítási kata­ lógusban rövid összefoglalást közölt.9 A másik transzdiszciplináris és nemzetközi kuta­ tási program Falko Daim, Kurt Gschwantler és

Peter Stadler vezetésével a bécsi egye­ tem és a Kunsthistorisches M u s e u m Antik Gyűjteményének keretében már évek óta tart. Célja a kincs átfogó ötvöstechnikai dokumentációja és interpretációja a kémiai elemzésekkel és a raszterelektron-mikroszkópos vizsgálatokkal együtt.10 A lelet régé­ szeti és művészettörténeti kiértékelésének e vizsgálatok eredményei képezik majd az alapját, s ezeket- az egyes edények széleskörű és részletes dokumentációjával együttátfogó monográfiában közlik majd. A lelet összetétele A kincs az alábbiakból áll: 1) aranyból készült palackokból, korsókból, kancsókból; 2) aranycsészékből; 3) különleges formájú edényekből, így két kehelyből, két pohárból és egy ivókürtből. A z edények anyagának finomsága átlagosan 20-22 karát; ettől eltér a híres 2. sz palack, melyet később korsóvá egészítettek ki - ez csupán 18 karát -, illetve az ivókürt, amely 12

karátos aranyból készült. Több edénynek van ikerdarabja: így párban áll a 3. és 4 sz korsó, a 9 és 10 sz csésze, a 11. és 12 sz pohár, a 13 és 14 sz „bikafejes csésze", a 15 és 16 sz csésze, valamint a 22. és 23 sz kehely Azonban e párok egyes darabjai között a részleteket Falko D a i m 24 Kárpát-medence kincsei illetően nagyfokú eltérések állapíthatók meg. Így míg a „bikafejes csészék" művészeti és technikai tekintetben teljes mértékben egyenértékűeknek tekinthetők, addig az ábrá­ zolt állatok sörénye különböző megformálású (11-12. kép) Régiségtani/antikváriusi kiértékelés A lelet legtöbb edényét magas technikai és művészeti kidolgozottság jellemzi. A figurális motívumok, valamint a további díszítések, mindenekelőtt az inda- és palmettaszegélyek, illetve az egyes darabokon található keresztény szimbólumok s az egymástól eltérő különféle feliratok alapján az edények

három nagy csoportba sorolha­ tók. Ezek alapján a mindenkori kulturális háttérre is lehet következtetni" Így például az I. csoport a már említett különleges formájú edényekből - a kelyhekből, a poharakból és az ivókürtből - áll, amelyeket (a később rájuk poncolt rovásfel­ iratok kivételével) n e m lehet a többi darabbal összekapcsolni, mivel hiányoznak róluk a többieknél megfigyelhető díszítések. A II csoportba a palackok, a kancsók és a 7 sz korsó tartoznak. A III csoport a csészékből és a nautilusz formájú edényből áll, mely­ nek karakterisztikusan szarvakkal díszített oroszlánfeje a „bikafejes csészékkel" kap­ csolható össze. A II. csoport edényein egész jelenetek láthatóak; ezek az antik mitológia jó ismere­ téről árulkodnak, m é g ha némely ábrázolás nyilvánvalóan egyéni ízlést is tükröz, s így új mondanivalót hordoz. Ezért n e m meglepő, hogy a kívánt üzenet közvetítése

érdeké­ ben az előképek ügyes alkalmazása mind a régészeti, mind pedig a művészettörténeti kutatást gyakran tanácstalanul hagyja. Mit jelent például a „Ganümédész-jelenet" a 2 sz. palackon és (kétszer) a 7 sz kancsón? A 2 sz palackon látható, nyilvánvalóan női, meztelen alakot egy széttárt szárnyú sas tartja, miközben a nő egy palmettát tart magas­ ra (6. kép) A 7 sz kancsón szintén emberi, azonban inkább férfialak látható, aki egyik kezében egy ágat, a másikban egy csészét tart, s ebből a sas éppen inni készül (7. kép) Mivel Ganümédész, akire az ábrázolás vonatkoztat, Zeusz pohárnokaként szolgált, a jelenet ábrázolásának egy előkelő asztali edénykészleten van értelme. Ennek azonban előfeltétele, hogy a jelenet megtervezője, a megrendelő, a tanácsadó vagy az aranymű­ ves az antik mitológiát jól ismerje. A z ábrázolásnak csak egyetlen hasonló példája ismert a kora középkori művészetben,

méghozzá az oroszországi Perm vidékéről.12 Azonban ezen az ábrázoláson a női alak a sast szőlővel (?) eteti, és az ábrázolás alsó peremén, a sas két oldalán egy nyilas és egy baltás alak látható. Meglehet, hogy ez az ezüstcsésze és a nagyszentmiklósi medaillonok végül is azonos gyökérből származnak, azonban mégis különböző jelentéstartam kapcsolódik hozzájuk, mivel a jelenet lénye­ ges részeit megváltoztatták. Bizonyos ismertséghez jutott a 2. sz palack két további medaillonja: az egyiken egy sisakos, páncélos, lándzsás vagy dárdás győztes harcos látható, aki egy foglyot vezet, nyergéhez az ellenség levágott feje van erősítve (4. kép) A másikon egy vadász van, aki egy szárnyas, koronás, emberfejű nagymacskán ül, és - a kezében íjjal - hátrafor­ dulva egy vadmacskára céloz (5. kép) A szasszanida ikonográfia előképei éppen ennél az ábrázolásnál nyilvánvalóak, m é g ha a Szasszanida Birodalmat az

arabok legalább két generációval az edény elkészítése előtt m e g is hódították. A 2 sz palack negyedik medaillonja egy tipikus állatküzdelmet ábrázol, amelyen a griff (oroszlántest, szárnyak és sasfej fülekkel) egy szarvast vagy őzt ejt el (13. kép) Falko D a i m 25 Kárpát-medence kincsei A palackok, korsók, kancsók különböző helyein igen sokféle inda és palmetta díszí­ tés található, s csak itt jelentkeznek az igen élő és lengő indaformák. A z ú n „pálcikaindás" szegélyek csak a III csoport csészéin fordulnak elő A III. csoport csészéin szintén megtalálhatóak a szörnyek és az állatküzdelmi jele­ netek. H a összehasonlítjuk a 2 sz palack állatküzdelmi jelenetét a 21 sz csészén találhatóval, a különbség rögtön szembetűnő (13-14. kép): míg a 2 sz palack ábrázo­ lásánál m é g megállapítható egyfajta természethez való hűség, addig a 21. sz csésze állattesteit - az alapvetően

hasonló kompozíciónál - éppenséggel a szegélyen túllépő belső szerkesztés, indák, karikák, vonalak, lángok jellemzik.3 A 21 sz csésze támadó állatalakját szoros értelemben véve n e m tarthatjuk griffnek, mivel a csőr egyfajta ku­ tyaorrá alakult. Kétségtelenül griffek vannak viszont a 20 sz csészén A III csoport tárgyain nincsenek mesés jelenetek, mint a 2. sz palackon vagy a 7 sz kancsón Ezzel szemben az oroszlánfejű sárkány megtalálható, s ez szintén a szasszanida, legalábbis a kelet-bizánci miliőből származik (15., 16, 19 sz edény; 16 kép) Szintén rejtélyesek a 13. és 14 sz „bikafejes csészék" (11-12 kép) és a velük rokon nautiluszedény ikonográfiája. A kinccsel eddig foglalkozó szerzők az ábrázolt állatok szarvait helyezték előtérbe, ezért nevezték a 13. és 14 sz edényeket „bikafejes csészéknek". Csupán Kurt Gschwantler hangsúlyozta a kapcsolatot az ökör és oroszlán között.14

Elfogulatlanul szemlélve, csakugyan az oroszlán testjegyei, így a fejforma, a sörény, a fogak és a mancsok a meghatározóak. Csupán a szarvak és a hegyes fülek idegenek az oroszlántól. E z utóbbi tényt n e m szabad túlértékelni, mivel a késő avar művészetben az oroszlán és a sas klasszikus keveréke: a griff, sokszor hegyes füllel volt ábrázolva (pl. a 2 sz palackon és a 8 sz csészén: 8 és 13 kép) Ezért inkább egy szarvas oroszlánnak, n e m pedig egy vadállatpofájú ökörnek tarthatjuk. Amennyiben a fenti azonosítás elfogadható, akkor párhuzamként lehet említeni a konstantinápolyi úgynevezett „Nagy Császárpalota" mozaikképeinek egyikét, amelyen egy szarvas vad­ macska hosszúra sikerült, hegyes fülekkel látható. A z állat éppen egy nagy gyíkot ha­ rap halálra, és vér csurog le a szájából.15 E jelenet értelmezése m é g tisztázatlan, de a kincs három edényének tervezője a motívumot éppenséggel

Konstantinápolyban, vagy a bizánci környezetben máshol is megismerhette. Technikailag egészen szokatlan a 19. sz pohár vagy „szelence" (16 kép) A mese­ beli lényes medaillonok között, illetve a perem-, valamint a nyakgyűrű között az arany­ műves igen elvont növényi díszítményt formált m e g , melyek között mély sötétkék színű üvegberakások voltak. Ezek némely kis maradványai megmaradtak A medaillonok között hat nagyobb üvegszem és éppen annyi kisebb a perem- és a nyakgyűrű alatt díszítette a kompozíciót (grafikai rekonstrukcióját lásd a 17. képen) A m i a II. és III csoportot lényegesen megkülönbözteti m é g egymástól, az a nyil­ vánvalóan későbbi III. csoport keresztény vonatkozása A 9, 10 és 21 sz csészék centrumában ugyanis görög betűs körirattal nagy, egyenlő szárú keresztek találhatóak. A z , hogy a keresztes medaillonokat később helyezték-e be, amint ez a vélemény eseten­ ként

felmerül,16 az ötvöstechnikai elemzés során fog tisztázódni. Görög nyelvű és ke­ resztény tartalmú a 9. és 10 sz csészék felirata (10 kép) A híres „Boyla"-körirat a 21 sz., inkább későbbi csészén feltehetően török nyelvű, de szláv hatást is mutat (15 kép) Tartalma erősen vitatott, és feltehetően a megrendelő (Boyla Zoapan) neve szerepel rajta. (A zsupán olyan tisztséget jelöl, amely elsőként a 8 század végén jelenik m e g az Falko D a i m 26 Kárpát-medence kincsei írott forrásokban, és talán magyarázatul szolgálhat a készítés alkalmára vagy értelmé­ re.)17 A z edények legtöbbjén később ráhelyezett, részben gondosan poncolt, részben csu­ pán bekarcolt rovásfeliratok találhatóak; ezek legjobb párhuzama egy szarvasi avar sírban talált tűtartón figyelhető m e g . (Ezt az írástípust ezért a szakirodalomban „Nagyszentmiklós-Szarvas-írásnak" jelölik. A z írást m é g mindig n e m

fejtették meg Róna-Tas András szerint a Nagyszentmiklós-Szarvas-írás sémi eredetű és annyiban igen fejlett, hogy a magánhangzókat, „legalábbis a magánhangzók valamilyen fajtáját" jelölték.)18 A z egyetlen rovásfelirat, amellyel szemmel láthatóan már az edény készítésénél számoltak, az elliptikus 8. sz csésze fogója alatt található E csésze a korai III csoport­ hoz tartozik (9. kép) A jelek sorát kereszt szakítja meg, úgy, hogy talán egy keresztény áldás lehet az értelme. Érdekes továbbá, hogy itt egy előzetes bekarcolás n y o m a is megfigyelhető. Talán egyszer ez a felirat lesz a kiindulópontja a m é g ismeretlen jelek feloldásának. Érdekes m é g az utólagosan elhelyezett, gondosan poncolt feliratok megoszlása is. A palackokon, a korsókon és a kancsókon nincsenek, a csészék közül csak a 9. és 10 számún (kereszttel a medaillonban), továbbá a kelyheken és az ivókürtön (3. kép) for­ dulnak elő. Ezen

edények talán egy és ugyanazon kronológiai csoportot alkotnak: mi­ vel a III. csoporton belül inkább korábban jelentkezik az indadísz (pl az egymást keresztező háromlevelű ágak és pálcikainda hiánya), így a 9. és 10 sz csészepárt a III csoport legkorábbi csészéinek tarthatjuk. A z o n csészék, melyekről a rovásfeliratok hi­ ányoznak, a legkésőbbiekben látszanak. Ezek közé tartozik a 21 sz Boyla-csésze, de a 19. sz oroszlánfejű sárkányos és üvegberakásos „szelence", továbbá a szarvas oroszlá­ nos („bikafejes") 13. és 14 sz csésze is A kelyhek és az ivókürt azonban magukban n e m datálhatóak. A lelet kulturális besorolása és datálása Az avar kori Kárpát-medencéből jelenleg több mint 60000 sírmelléklet, hihetetle­ nül sokrétű leletanyaggal áll a rendelkezésünkre. A z avar leletanyagban olyan tárgyak is megtalálhatóak, amelyeket a nagyszentmiklósi kincs vizsgálatához, mint fontos össze­

hasonlítási darabokat, joggal fel lehet vonultatni.19 Többnyire a férfi viselet övdíszítményeinek motívumairól van szó: az avaroknál annyira kedvelt állatküzdelmi jelene­ tekről, dekorációs elemekről, mint a pálcikainda, vagy az olyan ötvöstechnikai részle­ tekről, mint a poncolás, amely közeli rokonságot mutat a nagyszentmiklósi kincs egyes edényeivel. Ezek tekintetében - m é g ha nagy óvatossággal is kezeljük a kérdést - bizo­ nyos a kincs és az avar kultúra közötti kapcsolat, amit már számos kutató, utoljára Bálint Csanád is hangsúlyozott. Kelyheket és ivókürtöket néhány közép avar sírból (7 század második fele) ismerünk, míg a többi tárgy párhuzamos darabjai a késő avar korszak emlékanyagából ismertek. Mindenesetre szem előtt kell tartanunk, hogy a kor régészeti forrásanyaga n e m egységes. A z avar korból csak a 7 század közepének idő­ szakából, illetve a század második feléből ismerünk gazdag

temetkezéseket, az ún. „fejedelmi sírokat". N e m tudjuk, milyenek voltak a 8 századi gazdag sírok, és azt sem, hogy néztek ki az elhunyt mellé esetleg elhelyezett ezüst- és aranyedények. A z AlsóD u n a vidékéről, a 8 századi óbolgár uralmi területről szintúgy hiányzik az összehason- Falko D a i m 27 Kárpát-medence kincsei lítási anyag. Időközben kerültek elő ugyan öntött ezüstveretek, ezek azonban n e m zárt leletegyüttesekből származnak, hanem szórványleletként gyűjtötték össze őket.20 A kérdés tehát továbbra is nyitott: miként néztek ki azon aranyedények, amelyek például K r u m kán asztalán állhattak? A nagyszentmiklósi kincs datálásával kapcsolatban számos elmélet létezik. A z vitat­ hatatlan, hogy a 7. és 9 század között készült, mint ahogy az is, hogy a különféle csoportok n e m egyszerre készültek. Valószínűleg a korai darabokat (II csoport) a 8 század első felében készítették,

míg a későbbieket a 8. század második felében A cso­ portokon belül az antikváriusi és technikai vizsgálatok segítségével szintén megállapít­ hatóak kronológiai sorrendek, ezeket a III. csoportnál be is mutattuk A kelyheket és az ivókürtöt (I. csoport) egyébként a 7 századra datálják, mégis feltételezhetjük, hogy ezek m é g a 8. században is az előkelők étkészletéhez tartozhattak A z utólag beponcolt rovásfeliratok pedig inkább a III. csoport korai fázisára utalnak A nagyszentmiklósi kelyheket és az ivókürtöt így a 8. század második felében is készíthették Természetesen fontos kérdés, hogy a kincs az elásásáig avar kézben volt, és így a legkésőbbi darab m é g a 8. századból származik A z „avar elmélet" képviselőinek fő érve a kincs késői részeinek szoros összefonódása a késő avar iparművészettel. A „bol­ gár elmélet" követői a keresztény kereszteket és a feliratokat hozzák fel

érvként, mivel ezeknek a késő avar kultúrában semmiféle párhuzama sincs. Igen könnyen elképzelhe­ tő, hogy a nagyszentmiklósi kincs egykor az avar kagán kincstárához tartozhatott, és egy része az avar háborúkat követő zűrzavarok vagy a későbbi események során a korábbi avar határterületen került a földbe. H a azonban a bolgár királyi kincstárhoz tartozott, akkor azt a kérdést kell feltennünk, miért n e m az óbolgár központban, Pliska és Preslav környékén ásták el, és miért a korábbi avar településterületen. M a g a a lelő­ hely fekvése is inkább az avar elméletet támasztja alá, m é g ha a végleges bizonyíték hiányzik is. Bármelyik fejedelem birtokában volt a kincs, bárki is rendelte m e g az egyes tárgyak elkészítését, és bárki számára is álltak rendelkezésre azon anyagi eszközök, amelyek segítségével kiváló művészeket foglalkoztatott - egy biztos, hogy kiváló ismeretekkel rendelkezett. Ugyanis

több régi motívumkincsből tudott meríteni, és több kultúra mi­ tológiáját ismerte. A bizánci tradíciók, a kelet-európai és közép-ázsiai, valamint az iráni motívum- és formavilág előtte, illetve a tanácsadói és művészei előtt egyaránt ismert volt. M é g h o z z á úgy, hogy az egyes elemekkel játszani tudott, azokat új össze­ függésekbe tudta helyezni, aktuális vagy hozzáillő közlésekkel tudta ellátni. Magától érthetőnek tarthatjuk, hogy a megrendelő s a művészek egyaránt rendkívüli képzettség­ gel és ugyanakkora kulturális erővel rendelkeztek. Jegyzetek 1 A Budapesten őrzött akták gondos kiértékelését elsőként Prohászka Péter végezte el. Lásd Prohászka Péter: Der Weg des Schatzes von Nagyszentmiklós von der Entdeckung bis zur Ankunft in der Wiener k. k Antikensammlung In Gold der Awaren Der Goldschatz von Nagyszentmiklós Ausstellungskatalog Budapest, 2002, 47-56. 2 Joseph Arneth: Die antiken Gold- und

Silbermonumente des k. k Münz- und Antiken-Cabinettes in Wien. Wien, 1850; Prohászka: im 47 3 Joseph Hampel: Der Goldfund vom Nagyszentmiklós, sogennanter „Schatz des Attila". Beitrag zur Kunstgeschichte der Völkerwanderungsepoche. Budapest, 1885; Uő: Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn I-III. Braunschweig, 1905, Band III Taf 288-319 Falko D a i m 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 28 Kárpát-medence kincsei Alois Riegl - E. H Zimmermann: Kunstgewerbe des frühen Mittelalters II Wien, 1923, 79-106 és Taf. XXXI-XLVII N. Mavrodinov: Le trésor protobulgare de Nagyszentmiklós ArchHung 29 Budapest, 1943 László Gyula - Rácz István: Der Schatz von Nagyszentmiklós. Budapest, 1984 Lásd Gold der Awaren. i m Bálint Csanád: A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, 2004 Uő: Über den Schatz von Nagyszentmiklós - kurze Übersicht. In Gold der Awaren 57-80 Falko Daim - Peter Stadler: Der Goldschatz von Nagyszentmiklós als Gegenstand einer

Archaologie der Zukunft. In Gold der Awaren 130-133 Hunnen + Awaren - Reitervölker aus dem Osten. Ausstellungskatalog Halbturn, 1996, 439-445 K. V Trever - V G Lukonin: Sasanidskoe serebro Sobranie Gosudartsvennogo Ermitaza Zestbennajakultura Irana III-VII. vekov Moskva, 1987, 126, 58 színeskép Gold der Awaren. 100, Abb 25:1 Kurt Gschwantler: Der Goldschatz von Nagyszentmiklós. Katalognummern 1-23 In Gold der Awaren 32. Legutóbb lásd Werner Jobst - B. Erdal - Christian Gurtner: Istanbul - Das grosse byzantinische Palastmosaik. Wien, 1997, Abb S 77 László Gyula - Rácz István: Der Schatz von Nagyszentmiklós. Budapest, 1984, 145 Róna-Tas András: Über die Inschriften des Schatzes von Nagyszentmiklós. In Gold der Awaren 128-129. Uo. 125 A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán számos fontos párhuzamos darabot állított ki Garam Éva. Lásd Garam Éva: Die Verbindung awarenzeitlicher Fürsten- und Gemeinvolkgrabfunde mit dem Schatz von Nagyszentmiklós. In Gold der Awaren

81-111 Lásd legutóbb Falko Daim: „Byzantinische" Gürtelgarnituren des 8. Jahrhunderts In F Daim (Hrsg): Die Awaren am Rand der byzantinischen Welt. Studien zu Diplomatie, Handel und Technologietransfer im Frühmittelalter. M F M A Band 7 Innsbruck, 2000, 103-107 2. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 17 sz ivókürt (KHM, Wien) Falko D a i m 29 Kárpát-medence kincsei 3. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 17 sz ivókürt a később ráhelyezett rovásírás részletével ( K H M , Wien) 4. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 2 sz palack medaillonja, a győztes harcos ( K H M , Wien) Falko D a i m 30 Kárpát-medence kincsei 5. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 2 sz palack részlete, szörnyön lovagló nyilas ( K H M , Wien) 6. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 2 sz palack részlete, sas meztelen nőt tart ( K H M , Wien) Falko D a i m 31 Kárpát-medence kincsei 7. kép A nagyszentmiklósi kincs: 7 sz korsó medaillonja, sas meztelen embert tart ( K H M ,

Wien) 8. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 8 sz tálka ( K H M , Wien) Falko D a i m 32 K á r p á t - m e d e n c e kincsei 9. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 8 sz tálka részlete, rovásfelirat kereszttel, felette az utólag ráhelyezett fül ( K H M , Wien). 10. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 9 sz csésze görög felirattal ( K H M , Wien) Falko D a i m 33 Kárpát-medence kincsei 11. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 13 sz „bikafejes csésze" ( K H M , Wien) 12. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 14 sz „bikafejes csésze" ( K H M , Wien) Falko D a i m 34 Kárpát-medence kincsei 13. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 2 sz palack állatküzdelmi jelenete ( K H M , Wien) 14. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 21 sz csésze, a csésze fenekén található állatküzdelmi jelenet ( K H M , Wien). Falko D a i m 35 K á r p á t - m e d e n c e kincsei 15. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 21 sz csésze belsejének díszítése

Beforrasztott, áttört kereszt, eredetileg üvegberakással és a körbefutó „Boyla felirat" ( K H M , Wien). 16. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 19 sz csésze részlete, eredetileg üvegberakással ( K H M , Wien) Falko D a i m 36 Kárpát-medence kincsei 17. kép A nagyszentmiklósi kincs: a 19 sz csésze grafikai rekonstrukciója (F Siegmenth készítette) Limes 37 Kárpát-medence kincsei Szende László A „kincskereső" műszer és a leletbejelentések A földbe rejtett kincsek megtalálásának szándéka mindig is élénken foglalkoztatta az embereket. A mesés vagyon pontos, vagy vélelmezett helyét különböző segítő-erők révén kívánták megtalálni. A néphagyományban ennek számos formájával találkozunk Egyik lehetőség az volt, hogy az illetőnek álmában látomása volt, és az ott kapott információk alapján képes volt meghatározni a pontos helyet.1 A kincset szellemalak is őrizhette. Sokfajta alakváltozata ismert, a

leggyakoribb az ősz öregember2 A másik elképzelés szerint a lidércek és a hozzájuk kapcsolódó fényjelenségek révén lehetett ismereteket szerezni a vagyon hollétéről.3 Megjelenési formájuk összefüggésbe hozha­ tók azzal az általánosan elterjedt hittel, hogy az elásott kincs időnként tisztul, „tisztítja magát". Ilyenkor kékes láng csap ki belőle4 A z elrejtés helyszíne is igen változatos lehetett. A z egyik legkézenfekvőbb rejtek­ hely a kút volt, amelybe a falu harangját (harangjait) is elhelyezték.5 A pincék, alagu­ tak, üregek, várromok előfordulása m é g tovább árnyalja a képet.6 A z alföldi betyárvi­ lágnak fontos kellékei voltak a gémeskutak. Ezek többnyire egy-egy híres vagy hírhedt csárda mellett helyezkedtek el. A néphagyomány szívesen „helyezett oda" hirtelen el­ rejtett kincseket.7 Számosan gondolták úgy, hogy a vagyontárgyakat érdemes lenne a föld mélyéből kiásni. Ennek érdekében

levelek, felhívások sokaságát intézték az illetékes hatóságok­ hoz. A Magyar Nemzeti M ú z e u m h o z is szép számban kerültek ezekből8 A beküldők mindegyike úgy gondolta, hogy jelentős kincset talált, aminek feltárása érdekében akár az egész régésztársadalmat érdemes mozgósítani. A technika fejlődése a kincsek megtalálásának lehetőségében is éreztette hatását. A szellemalakok, lidércfények mellett megjelent az igény a műszeres kutatásra is. E z nagyrészt a Csanda Ferenc ötletén alapuló fémkereső szerkezetnek köszönhető, amely­ nek híre gyorsan terjedt el. A népnyelv gyakran a „kincskereső" jelzővel illette A z eszköz Csanda Ferenc, Molnár Lajos és Zalavári Tibor szabadalmán alapult, és eredeti célja a földalatti vezetékek felkutatása volt.9 A találmány lényege az, hogy a vezeték által kisugárzott elektromágneses hullám mágneses összetevőjét speciális antennával fogják fel, és különböző

helyeken figyelik a vétel erősségét. A vétel erőssége arányos a fejhallgatóban hallható hang erősségével.10 A műszer két fő egységből áll: egy adóból, amely lényegében villamos rezgéseket gerjesztő generátor, és egy vevőből, amelynek elemei a keretantenna, az erősítő és a fejhallgató. Ezt az alapelvet fejlesztették tovább a fém, illetve a „kincsek" keresésére. A műszer első régészeti bemutatkozása 1963 decemberében történt, amikor is Hódmezővásárhely-Szikáncson 1439 darabból - II. Theodosius és III Valentinianus pénzeiből - álló kincslelet került elő." (A dolog érdekessége, hogy a lelőhely közelében tollászkodó pulykákat is megvizsgálták, mivel attól tartottak, hogy a madarak lenyeltek pár solidust.) 1966-ban Szigetcsépen 3651 db. ezüstpénzt találtak a műszer segítségével12 Így tehát Szende László 38 Kárpát-medence kincsei természetesnek vehetjük, hogy a szerkezetet méltató

híradások jelentősen felcsigázták a közvélemény figyelmét. E z tetten érhető a levelekben is Ezekből kívánok az alábbiak­ ban ízelítőt adni. * Egy tengődi levélíró komoly „régészeti" múltról számolt be. Mivel traktoros volt, a mezei m u n k á k során az ekéjével több leletet szántott ki a földből. Így talált a település határában fekvő Okrádpusztán13 egy gabonatörő mozsarat. Állítása szerint ő értesítet­ te14 a régészeket egy honfoglalás kori temetőről, és éremlelet felfedezése is fűződik a nevéhez. A kincs m é g 1938-ban, a Bati erdőben15 került elő, amiért Kornfeld Móric jutalmat is adott. A levél írója fontosnak vélt információkat közölt egy mesés vagyon­ nal kapcsolatban. Gyermekkorában élt ugyanis egy nagyon öreg juhász, aki ismert egy olyan helyet, ahol nagy mennyiségű, a törökök által elrejtett kincs található. A vagyon­ tárgyakat a törökök már n e m tudták magukkal vinni.

A juhászt állítólag a csendőrök elvitték, és két hétig vallatták, de ő n e m árulta el a lelőhelyet. A z akkor m é g gyermek traktorossal azonban megosztotta titkát. A leleteket a törökök befalazták, és azokat, akik ebben a munkálatban részt vettek, legyilkolták. Egy ember azonban m e g m e n e ­ kült, neki köszönhető a titok ismerete. A tengődi levélíró azért kérte a műszer haszná­ latát, hogy kiderüljön a m o n d a valóságtartalma. Hasonló kincsbefalazásról esett szó egy Rákóczi-bányatelepen élő lakatos értesítésé­ ben. A z illetőnek tudomására jutott ugyanis, hogy a török hódítás elől az egyik, m e g n e m nevezett város templomfalába az egyház a kegytárgyait rejtette el. A leírtakat szájhagyomány útján tudta m e g (a 94 éves nagyapa mondta el halálos ágyán a 25 éves unokájának), és „természetesen" egyházi átok védte a titkot. Remélte azonban, hogy a m ú z e u m kiváló szaktudósai n e

m babonásak, és műszereik segítségével m e g tudják álla­ pítani a m o n d a realitását. Egy sajókazai fiatalember levele szerint a környék erdeje mesés kincset rejt magá­ ban. Amikor ugyanis II Rákóczi Ferenc nyugat felé menekült, vagyontárgyainak egy részét elásta. A z erdő közepén van egy kerek d o m b , körülötte fák láthatók Kézzel ásni n e m érdemes, ezért - mint írta - bízik egy olyan műszerben, ami kimutatná, hogy milyen érték található a föld felszíne alatt. A levélben sajátosan keveredik a sokfajta formában előforduló Rákóczi-kincse monda16 a legújabb technikai vívmányokba vetett hittel. Egy budapesti lakos a családi örökségét kívánta a műszer segítségével megtalálni, és ebben számított a régészek közreműködésére is. A z asszonynak tudomása volt ugyanis két kunhalomról, amelyek Békés megyében találhatók. A z egyiket „Téglaégető"-halomnak nevezik, amelyben egy honfoglalás kori

temető van17 A második halom egy befalazott pincének ad otthont, amely nagy értékű és értékes kincseket rejt magában. A szerző világosan fogalmazott: „régi vágyam ezt a családi »örökséget« realizálni, hisz ez m a m á r az elektronikus, modern kutatóműszerek segítségével n e m megoldhatatlan". Remélte, hogy a Csanda-féle szerkezettel a régészek hamar kiszállnak a helyszínre. Válaszában Burger Alice erre sok lehetőséget n e m látott, mivel „a műszer 30-40 c m mélyen mindenféle fém jelenlétét jelzi és amennyiben nincs teljesen biztos lelőhely megadva, sok hiábavaló költséget és fáradságot okoz a mindenféle fémlelet felkutatá­ sa." Egy hetven éves szeghalmi idős ember n e m akarta titkát magával vinni a sírba, ezért értesítette a múzeumot, hogy nagy kincsről vannak információi. A nagyszüleitől hal- Szende László 39 Kárpát-medence kincsei lotta, hogy a határban - egy régi kúttól 13 lépés

távolságra - három láb mélyen van egy vasajtó, amely egy nagy pincébe vezet. Itt egy-egy hordó arany, ezüst és réz talál­ ható. Mindegyik nemesfémnek megvolt a m a g a „jelzése": aranyból kiöntött taliga je­ lezte az aranyat, hat ökör, jármuk ezüstből, mutatta az ezüstöt, és réz agárkutya őrizte a rezet. Arra kérte a muzeológusokat, hogy a műszer segítségével derítsék ki, a hallot­ tak megfelelnek-e a valóságnak. Bárkit szívesen látott volna szerény hajlékában A z emberek bíztak abban, hogy az idő múlásával a műszerek is fejlődnek. Egy szentesi dohányárus annak a reményének adott hangot levelében, hogy van már olyan, kb. két vagy két és fél méterre a talajba behatolni tudó műszer, amely a földben rég eltemetett kincseket fel tudja deríteni. Világosan utalt a rádióban hallott információkra, mivel a hódmezővásárhelyi határban talált pénzleletek felkutatásánál m é g csak 80 cmre tudott hatolni a

műszer. A z eszközre azért lett volna szüksége, mert 44 évvel azelőtt egy idős asszony mutatott neki egy helyet. Itt - egy régi írás szerint - királyi kincstár van eltemetve, amely egy hordó arany, egy hordó ezüst és egy hordó bronz pénzből áll. Emellett van m é g 15 kisebb hordó bor, fegyverzet, és egy aranyveretes királyi köntös. A nagyobb mélységre azért volt szükség, mivel a kamra lejárati ajtaja fölött 140 c m vastag a föld. Természetesen az iránt is érdeklődött, hogy az akció sikere esetén a kincs mekkora hányada jár neki. A válaszlevélben sajnálattal értesítették, hogy korszerűbb műszer m é g n e m készült. Nehezen értelmezhető az a Seregélyesen kelt levél, amelynek írója igen sok infor­ mációt közölt az illetékesekkel. A levélből egy török vezér sírjának a helye olvasható ki. A z oszmán előkelő eszerint egy vízmosásban nyert végső nyugalmat, amit egy kő­ lap és egy kakas jelölt. A z

információk forrását n e m egyszerű kibogozni Állítása sze­ rint a Keleti pályaudvar környékén található kocsma vendéglőse árulta el a pontos helyet. A z ő tulajdonában volt ugyanis az a térkép, amelyet a Dréher-birtok intézője egy padláson talált. A levélíró bízott a műszerek segítségében, amelyek „már mindent megmutatnak" a föld alatt. A következő, Berettyószentmártonban kelt levél írója jól bizonyítja, hogy milyen feltételezések születtek a kincskereső műszerről. A környéken ugyanis több falu18 is a török pusztításának esett áldozatul.19 A z egyik település temploma a víz szélén volt, és a tornya, két haranggal, a Berettyóba zuhant hajdanán. 1910-ben a folyó teljesen kiszá­ radt, és az épületmaradványok láthatókká váltak. Próbálták is kiemelni a harangokat, de az ökrök n e m voltak képesek erre a műveletre. A műszerek azonban m a már olyan fejlettek - vélte a levél írója -, hogy a

vízbe sem kell bemenni az igazság kiderítése végett. Azért lenne jó kiemelni ezeket, mert a harangok elárulnák azt, hogy mi volt a falu neve - állt a levélben. A bejelentések visszatérő motívuma volt, hogy a mesés kincs egy üregben található, ami -jellegénél fogva - „természetesen" kongó hangot ad ki. Egy ceglédberceli lakos szerint Biharkeresztes és Told között egy ilyen üreget fedezett fel az úttest alatt. Erről ő már beszámolt a debreceni múzeumnak, ahonnan elutasító választ kapott. Ezért kérte a Magyar Nemzeti M ú z e u m munkatársait, hogy végezzenek a helyszínen műszeres ku­ tatást. Egy jászberényi lakos „pontos információkat" közölt egy vélt lelettel kapcsolatban, ami szerinte valami koporsószerűség lehetett. 1945 nyarán Szolnokon dolgozott a Ti­ sza partján, ahol oszlopokat tartó gödröket ásott ki társaival együtt. Amikor egy ilyen, négyzet alakú mélyedést alakított ki, két méter mélységben

egy kemény tárgyra buk- Szende László 40 Kárpát-medence kincsei kant. Ezzel kapcsolatban homályosan fogalmazott, és n e m írta le pontosan, hogy miért gondolta a tárgyat koporsónak. A tárgy megtalálását jelezte a munkavezetőnek, aki n e m engedélyezte a kiemelést. Ő próbálta ugyan megjegyezni a környezetet, azonban az idők folyamán a pontos helyre utaló jelek (villanyoszlop, fűzfa) eltűntek. Ezért kérte a m ú z e u m segítségét, mivel „ m a m á r tökéletes műszerek vannak, amelyek a föld­ ben rejtőző fémek helyét pontosan megmutatják." A Hajdú-Bihar megyei Furtáról is érdekes levél érkezett a m ú z e u m b a . A dokumen­ tum számos értékes információt tartalmazott a környék régészeti leleteihez fűződő nép­ hagyománnyal kapcsolatban. A z illetőt, állítása szerint, komolyan foglalkoztatta a régészkedés, ezért egy fémkutató műszert kívánt beszerezni. Erre m é g n e m sikerült szert tennie,

ennek ellenére végzett már kutatásokat. A Tatár-csapásnak nevezett ér mellett kőszerszámokat és csontvázat talált.20 A közelben két elpusztult falu is volt, ezek csak az öregek emlékezetében éltek.21 A folklór szempontjából érdekes, hogy említette a lidércfény megjelenését (délben felbukkanó, majd fokozatosan eltűnő fehér fény), illetve egy ún. kőkecske22 használatát is E g y pásztói asszony a nagyapjától kapott információkat osztotta m e g az illetékesek­ kel. A nagyapja ugyanis mutatott neki egy 2000 m2-es területet, amely állítólag egy szekér aranyat rejt magában. Ennek elhantolása m é g az 1866-os háború idején történt, és azóta sem szedte ki senki. Akárcsak a többi levélíró, ő is reményét fejezte ki, hogy a m ú z e u m rendelkezik olyan műszerrel, amely a pontos helyet jelezni tudja. A következő, Mohácson keltezett levél m a g á n viseli a leletbejelentés szinte minden jegyét. Egy nővérpár arról

számolt be, hogy néhai fivérük 1942 körül Felsőgöd kör­ nyékén járt, mint honvéd. Konkrétan Szanda vagy Szada vár23 omladékainál sétált, amikor egy beomlott nyíláson át lecsúszott a vár belsejébe. Ott egy széles folyosón találta magát. Továbbhaladva, ágyúkat tapogatott ki, majd csúszómászókkal és kígyók­ kal találkozott. Egy torony maradványainál vasajtóba botlott, amelyet n e m tudott ki­ nyitni. Próbálta feszegetni, de csak annyi eredményt ért el, hogy két aranypénz gurult ki. A leletet megmutatta feletteseinek, akik elvették tőle A fivér elesett a fronton, így további részleteket n e m tudnak szolgáltatni. Mindez arról jutott eszükbe a levélírók­ nak, hogy útépítés közben Mohácson komoly éremleletet találtak, és a Pécsi M ú z e u m komoly összeget fizetett ezekért.24 Kérték tehát az illetékeseket, vizsgálják m e g az em­ lített területet, mivel véleményük szerint a mostani, modern műszerek

segítségével a feltárás úgyis könnyen megy. A fenti példák jól mutatják a kincskereső műszer térhódítását a leletbejelentések­ ben. Sokan gondolták úgy, hogy ezzel könnyedén sikerül igazolni egy-egy mondában szereplő, szájhagyomány útján terjedő mesés kincs valóságtartalmát. Természetesen a levélírókat az a remény is motiválhatta, hogy a kiásott vagyon jelentős része őket illeti. Reménykedtek abban, hogy a szerkezet segítségével pillanatok alatt gazdag emberré válhatnak. Jegyzetek 1 Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon III Budapest, 1980, 197 2 Pócs Éva: Néphit. In Dömötör Tekla (főszerk): Magyar néprajz VII Népszokás, néphit, népi vallásosság Budapest, 1990, 560. 3 Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága. Budapest, 1981, 48, 78; Pócs Éva: A magyar néphit ún. természetfeletti lényei Ethnographia 90 (1979), 334 S z e n d e László 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21

41 K á r p á t - m e d e n c e kincsei Hoppál Mihály: A magyar-lidérc hiedelemkör szemantikai modellje. Ethnographia 80 (1969), 409 A z elásott kincset jelző lángra lásd Bihari Anna (összeáll.): Magyar hiedelemmonda katalógus Budapest, 1980, 128. N (Kincs) III/2 A néphagyomány az egész ország területén megőrizte a vízbe rejtett harangok történetét. A több változatban elterjedt monda szerint a falu régi harangját folyóba, mocsárba vagy kútba rejtették el, ahol most is megtalálható, mivel nem tudták kihúzni. Patay Pál: Régi harangok Budapest, 1977,42 Torma István: Harangos-kút. (A kútba rejtett harangok mondája helyneveinkben) In B Gergely Piroska Hajdú Mihály (szerk): A z V magyar névtudományi konferencia előadásai (Miskolc, 1995 augusztus 28-30.) Budapest-Miskolc, 1997, 277 Torma István: Régészeti adatok a néphagyományban és a történeti mondákban. In Hoppál Mihály Istvánovits Márton (szerk): Mítosz és történelem

Budapest, 1978, 148-154 Szabó Ferenc: Betyárvilág Orosháza környékén a szabadságharc után. In A Szántó Kovács M ú z e u m Évkönyve 1959, 50-51. Minderre lásd Szende László: Leletek, kincsek, fantazmagóriák. Leletbejelentések a Magyar Nemzeti Múzeumban. Budapest, 2002 Csanda Ferenc: Föld alatti közművezetékek felkutatása. Budapest, 1972 Uo. 18 Uo. 205 Hódmezővásárhely Szikáncs nevezetű határrészén egy V századi nagy arany-éremlelet darabjai kerültek elő, több részletben. 1100 darabot sikerült azonnal összeszedni, a hitelesítő ásatás során bukkant elő még 286 darab, majd a Csanda-Zalavári-Molnár féle elektronikus kereső műszer segítsége a traktor által széthúzott 38 darab érem megtalálását eredményezte. A megtaláló 70 ezer forint jutalmat kapott. Lásd A z 1963 év régészeti kutatásai Régészeti Füzetek 17 (1964), 56-57 1966. augusztus 2-án Gedai István szállt ki a helyszínre és jelentette, hogy diákok a 13

század első feléből származó friesachi dénárokat találtak. Megállapítása szerint a cserépedénybe rejtett kincset eke forgatta fel, ezért javasolta, hogy a területet a Csanda-féle műszerrel kellene átkutatni. Augusztus 25én Zalavári Tiborral ment ki a helyszínre A műszer segítségével sikerült megtalálni az éremlelet „fészkét", ahonnan előkerült a pénzeket tartalmazó edény alsó része, valamint 3651 darab friesachi dénár. A lelet kb 50 c m mélyen volt Lásd Gedai István jelentései Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Adattár, X X . 253/1966; Régészeti Füzetek 20 (1967), 102 A puszta törökkori falu nevét őrzi. Végh József (főszerk): Somogy megye földrajzi nevei Budapest, 1974, (63/119.) 221 Itt a Tengőd-Hékútpusztán talált sírokról lehet szó, amelyeknél Dienes István folytatott leletmentést 1960-ban. Vö A z 1960 év régészeti kutatásai Régészeti Füzetek 14 (1961), 56 A temető újabb feldolgozását lásd

Révész László: Honfoglalás kori temető Tengőd-Hékútpusztán. In A Herman Ottó M ú z e u m Évkönyve 37 (1999), 267-299. A Tengőd határában található Bat elpusztult középkori falu nevét őrzi. Végh: i m (63/116) 221, (68/ 51.) 234 Ferenczi Imre: Rákóczi alakja az abaúj-zempléni néphagyományban. Ethnographia 71 (1960), 425426; Magyar Zoltán: Rákóczi a néphagyományban Rákóczi és a kuruc kor mondavilága Budapest, 2000, 139-140. A topográfia szerint Téglaégető-halom nem található. Azonban Dévaványa belterületének DNy-i szélén volt a község téglaégetője, s ennek területén 1896-ban két honfoglalás kori (?) lovassírt találtak. A területet később beépítették. Bakay Kornél - Torma István (szerk): Békés megye régészeti topográfiája A szeghalmi járás. Budapest, 1982, 70 Berettyószentmárton határában a régészeti terepbejárás valóban számos falu helyét lokalizálta. Ezek egy részének neve a dűlőnevekben is

fennmaradt (pl. Bócs, Szomolyon, Herpály, Andaháza, Szentkozma). A z írott forrásokból nyolc Árpád-kori falut ismerünk Lásd Mesterházy Károly: Berettyóújfalu földje a IX. századtól a XIII századig In Varga Gyula (szerk): Berettyóújfalu története Berettyóújfalu, 1981, 53., 71-73 A hagyomány is megőrizte a török jelenlétét. „Berettyóújfalu határában halmok: Törökhalom a mácsó és partján mely a Főldesre vezető úttal ketté metszetett, hol hihetően az itt portyázó tatár sereg ütött tábort." Lásd Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából 1864 Bihar vármegye I Közzéteszi: Hoffmann István - Kis Tamás. Debrecen, 1996, 93 Pesty Frigyes gyűjtésében hasonló információkat olvashatunk. „41 évig e hely puszta volt, csupán a régi templom falai állottak fen. - Hihető - de ezt sem emlékezet, sem iratok nem erőssítik - hogy e község már a tatár járás odejében létezhetett, mennyiben a Nagy Szőllős kert, és Zsákai

határ közt fekvő lápos ér - hol árok ásás közben csontok és fegyver darabok kengyel vasak és 3-5. fontos vas golyók Furta során határa századi régészeti gyakran településtörténetéhez. többleletek találtattak faluhelyet is igazolják. »Tatár (Fürta-Györgyös, In csapásnak« AMesterházy Debreceni Korda-sziget, neveztetik." Károly: Déri M úRégészeti z e Veres-ér Uo. u m 209. Évkönyve. adatok mente) Hajdú-Bihar 1974, őriz. Ezeket 256-257. megye a terepbejárás Furta IXXIII. és S z e n d e László 42 K á r p á t - m e d e n c e kincsei Kornádi között 6 km-re egy középkori falu és templomának helyét találták meg. A falut azonosítani lehetett a XVI. században elpusztult Ész faluval Lásd uő: A Déri M ú z e u m régészeti tevékenysége 1962-1965. (Leletkataszter) In A Debreceni Déri M ú z e u m Évkönyve 1965, 43 22 A kőkecske a magyar nyelvterület egyik legelterjedtebb mondatípusa. Eszerint a törökök

menekülésük alkalmával egy kőkecskébe kincset rejtenek. A z emberek ezt nem tudják, és ezért az egyik helyről a másikra dobálják. Lásd Ortutay: i m III; A kincset rejtő kőkecske rendszerint elpusztult középkori falu közelében bukkan fel. Torma: Régészeti adatok, 151 23 Szada környékén hasonló kincskeresések korábban is történhettek. „Nevezetes itt a Várhegy vagy Várdomb, melly a földből magosra hányt nagy domb, körül sánczoltatva széles és mélly árokkal, mellynek sánczaiból valamelly pénzt kereső, ez előtt nehány évtizeddel égett búzát hányt ki." Lásd Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. Pest-Pilis-Solt vármegye és kiegészítések Közreadja: Bognár András. Budapest, 1984, 335 24 Ez teljesen megfelel a valóságnak. 1969 március 6-án és 11-én a Kölked felé vezető országút mentén, egymástól 10 méterre, 80 c m mélyen két pénzlelet került elő. A z egyik 10,28 kg (19 488 db), a másik 13,62 kg

súlyú (25997 db.) ezüst dénárból állt A megtalálók 8000 Ft jutalmat kaptak A területet műszerrel is átvizsgálták, de újabb leletre nem bukkantak. Régészeti Füzetek 23 (1970), 88-89 Limes 43 Római emlékek Virágos Gábor Fémberakással díszített kardok a római császárkorból Hogyan segítheti a művészeti szempontú elemzés a történettudományt, konkrétan a régészeti leletanyag új, horizontális kontextusba helyezéssel történő feldolgozását és értelmezését? Nos, a római császárkor idejéből származó berakásos díszű, ún. inkrusztált kardok vizsgálata ehhez nyújt példát. A vizsgálatunk tárgyát képező kardok Európa egész területéről elszórtan kerültek napvilágra, nagyjából az elmúlt száz év során. A római eredet vélelmezése ellenére a lelőhelyek java n e m is az egykori római birodalom területéről ismert, hanem a barbaricum különböző germán népek által lakott vidékeiről. A kardok -

pusztán alakjuk alapján n e m választhatók szét római és germán típusokra, mivel a tipikus kora császárkori római gyalogsági rövid kardot (a gladiust) épp a vizsgált berakásos kardok többségének készítési időszakára felváltotta a kezdetben csak a lovasságnál használt hosszúkard, a spatha. E z viszont alakjában, méretében lényegében n e m különbözött a germánoknál ez időben meghonosodott - feltehetően épp a rómaiaktól átvett -, a korábbi egyélű germán kardot nagyobbrészt felváltó kétélű, hosszú kardtól. Ezek pengéjének hossza általában 80-100 c m , szélessége 4-5 c m , a markolatnyelv hossza pedig 10-15 c m . E kardok vizsgálatára elsősorban abból a célból került sor, hogy eredetüket, vagyis importált - azaz a római birodalomból a barbaricumba jutott - mivoltukat igazolni lehessen. A z „import" szóval a kutatás egyébként egy komplex problémát fed le, amely kiterjed minden olyan lehetséges

módozatra (tehát n e m csak a kereskedelemre), mely­ nek révén egy tárgynak a gyártási és a lelési - tehát földbe kerülési - helye (politikai alakulat értelemben) eltérő. Így az importált kard fogalomkörébe tartozik minden olyan darab, amely ajándék vagy hadizsákmány formájában, hazatérő „zsoldosokkal", csem­ pészés, illetve legális kereskedelem révén került a birodalomból a germán szállásterüle­ tekre. Ugyancsak ide tartozik - s témánk szempontjából mindezeknél fontosabb is - az intellektuális import, vagyis e tárgyak beszerzésének, birtoklásának, készítésének, illet­ ve másolásának igénye, s az erre való törekvés. A z egyéb csatornák rendeletekkel, erőszakkal, politikával valamilyen m ó d o n korlátozhatók voltak, a szellemi tudás és igény azonban csak áttételesen befolyásolható. A z import kérdésének eldöntéséhez szükséges, hogy az egyes darabok eredetét, va­ gyis készítésük helyét

(politikai alakulat értelemben) tisztázzuk. Ehhez számos mód­ szert lehet alkalmazni, ezek azonban együttesen sem mindig vezetnek megnyugtatóan biztos eredményhez. A módszerek között szerepelhet a kardok tipológiája, természettu­ dományos és műszeres elemzése (metallurgia, röntgenanalízis), valamint a készítés tech­ nológiájának vizsgálata (damaszkolt penge, kovácsolás menete) mellett a kard díszített­ sége és jelöltsége. Bár fegyverről, tehát mások életének szándékos és erőszakos kioltására célirányo­ san kifejlesztett s legyártott termékről van szó, a kard esetében is minden történeti korszakban megvolt az emberekben az esztétikai igény, hogy a célszerűség mellett az Virágos Gábor 44 Római emlékek lehetőleg szép, díszes, művészi is legyen, hiszen ez a gazdagság és a presztízs egyik legjobb kifejezője volt. A kardok vagy szablyák esetében általában egyből az ékkövek­ kel díszített hüvelyre,

vagy a markolatra gondolunk, pedig a pengét is legalább ilyen mértékben fel tudták és fel is használták e célra. A római kori kardok esetében a penge - mivel e történeti korszakból néhány római, csontból készült markolat, pár fa- és bőrtok, valamint egy-két germán, markolati fémborítás mellett lényegében csak a pen­ ge maradt m e g - alapvetően három olyan elemet hordozhatott, amelyek esztétikai szem­ pontból társadalmi és gazdasági üzenet-többletet voltak képesek kifejezni: a penge min­ tásra kovácsolását (később kialakult fogalommal szólva: damaszkoltsága), a bepecsételt jelet vagy szöveget, valamint a fémből készült berakott mintát. A damaszkolt kard esetében kétféle fém - az ún. lágyvas és az edzett, tehát széntar­ talmától minél jobban megfosztott acél - különféle m ó d o k o n történő összekovácsolá­ sából létrehozott, rendkívül rugalmas, ugyanakkor nagyon erős pengéről beszélhetünk. A

készítés menete elméletben nagyon egyszerű. Vas- és acélrudakat magas hőfokon összekovácsolnak, majd az így kapott rudat megfelezve, azokat ismét egymás mellé téve, újból összekovácsolják. Ezt az eljárást addig ismételgetik, míg végül egy hosszú, de i m m á r mintás lapot kapnak eredményül. A rudak szakaszolása és egymás mellé helyezése révén lehet a különféle mintákat (rombusz, Z, V , stb.) kialakítani A feltehe­ tően keletről átvett technológia a római birodalom nyugati felében is csak a Kr. u 3 században tűnt fel, de n e m zárható ki, hogy rövid időn belül a germán területeken is alkalmazták. A 8-11 században oly híres viking vagy normann damaszkolt pengéjű kardok mindenesetre többségükben az egykori Észak-Gallia, a mai Normandia terüle­ téről származtak. A bepecsételés alkalmazása talán kevésbé a díszítést, mint inkább a megjelölést szolgálta, de kétségtelenül az előbbi funkciót is

betöltötte. A pecsétnyom többnyire a penge és a markolatnyelv tövében látható, s mesterjegyet ábrázol, vagy betűkből áll. A berakás minden esetben a penge tövéhez közel helyezkedik el, a kardnak csak az egyik, esetenként mindkét oldalán. A pengében kialakított lapos mélyedést valamilyen eltérő színű fémmel vagy ötvözettel (réz, bronz) töltötték ki, s azt egyéb technológiák­ kal m é g tovább díszíthették. A berakott minta ennek megfelelően sokszor nagyon egy­ szerű (pl. koszorú, pálmaág), de vannak rendkívül komplex minták is, mint például egy-egy istenség figurális ábrázolása. A kardok s z á m a - mivel drága, stratégiailag is fontos anyagból készült tárgyról van szó, melyet ritkán hagytak elveszni - a császárkor teljes négy évszázadára és a római birodalom s az azt övező barbaricum egészére vetítve sem mondható túl magasnak. Ezen belül is kezdettől fogva a germán területeken került elő több

kardlelet, ami a temetési és egyéb szokásokkal hozható összefüggésbe. Ezt az arányt aztán a dániai egykorvolt mocsárvidékeken az 1960-1990-es években folytatott intenzív régészeti kutatások „aránytalanul" fel is borították. A z ott élt germán törzsek ugyanis az egyes szomszéd törzsek felett aratott győztes csatáik után - feltehetően jólétüket is szimboli­ zálandó - az áldozati eljárás keretében a vesztesek fegyverzetét és felszerelését (leg­ alábbis részben) behajigálták a mocsarakba. Így a barbaricumban talált kardok száma sokszorosára nőtt, s ezzel együtt a napvilágra került berakásos díszű kardok száma is megduplázódott. M a már kb félszáz ilyen penge ismert, s ezek többsége Victoriát, Marsot, illetve a rómaiak győzelmi koszorúját ábrázolja. E z egyben a datálásukat is megkönnyíti, mivel Mars Ultor és Venus Victrix kultusza C o m m o d u s korában véget Virágos Gábor 45 R ó m a i

emlékek ért, s így a 3. század eleje után a római birodalomban már aligha készültek ilyen dara­ bok. E z azonban n e m jelenti azt, hogy a barbaricumi példányok n e m kerülhettek akár több évtizeddel is később a földbe, s hogy n e m lehetett volna további példányokat készíteni germán kovácsok műhelyeiben. A z ábrázolások témája tehát minden esetben római eredetű, de hogy az ezekkel díszített fegyvereket a germánok is használták, azt a mocsárleletek minden másnál egyér­ telműbben és ékesebben igazolták. E z esetben viszont aligha lehet kétséges, hogy a germánok az ábrázolásokra m a g u k is megfelelő értelmezést tudtak adni, azaz az egyes istenségek figuráját s az egyéb formációkat germán isteneknek és jelképeknek tudták megfeleltetni. A z , hogy a germán népek m é g a római birodalom határaitól egészen messze, fenn Skandináviában is meglepően nagy számban használtak római eredetű vagy római

kultúrkörbe tartozó tárgyakat, m a már evidenciának számít. A kutatók mégis nehezen akarták/akarják elfogadni, hogy a helyi termelés bizony előbb-utóbb m a g a is megpróbálta az egyre erőteljesebben jelentkező igényt kielégíteni. Erre az elmúlt két évtized kutatásai több tárgytípus esetében is rávilágítottak, köztük például a fibulák vagy a kerámia mellett a kardok esetében is. E z utóbbihoz szolgálhat adalékul az, amit a kardokon található berakások esetében már csak művészettörténeti eszközökkel vizsgálódva lehetett megállapítani. Akár a Viktória-, akár a Mars-figurákat, akár az egyéb ábrázolásokat tekintjük, ott ahol kellő­ en nagy számban, vagy szerencsés m ó d o n reprezentatív minták állnak rendelkezésünk­ re, mindig m e g lehet figyelni, hogy a megfogalmazás, a technikai kivitelezés fokozato­ san leegyszerűsödik. A z aprólékosan kidolgozott, minden részletet ábrázoló figurától több

lépésben el lehet jutni a teljes egészében stilizált, leegyszerűsített „pálcika"-figu­ rákhoz. E z pedig csakis úgy magyarázható, hogy az egyes darabokat m á s mesterek megpróbálták utánozni, de mivel a technológiát n e m ismerték elég alaposan, vagy n e m rendelkeztek a szükséges ügyességgel és felszereléssel, esetleg az ábrázolások értelme, valós jelentése n e m volt számukra világos vagy egyértelmű, a megvalósítás során a figurák leegyszerűsödtek. A z ábrázolások alapján ez a folyamat ráadásul több lépcső­ ben történt, vagyis a másolatokat is másolták, ami térben és időben is egy hosszabb folyamatot feltételez. Természetesen n e m arról van szó, hogy az egyes ábrázolások készítői az egymástól akár több ezer km-re fellelt kardok díszeit másolták volna, ha­ n e m arról, hogy azokkal azonos típusú, kvalitású darab lehetett a kezükben, s az mintá­ ul szolgált saját termékük

előállításához. Mivel a római téma a birodalomban m ű k ö d ő mesterek számára - legalábbis m é g a 3. században - n e m okozhatott nehézséget, fel kell tételeznünk, hogy az értelmezhetetlenség inkább a barbaricumi kovácsok esetében állhatott fenn, s az elkészült művekre is inkább az a katonai arisztokrácia jelenthetett felvevőpiacot, melynek tagjai számára n e m derogált, hanem egyenesen reprezentációt jelentett egy ilyen meglehetősen primitív ábrázolással ékes kardpenge. Esetünkben tehát bebizonyosodott, hogy a művészeti elem megléte nélkül soha n e m derült volna fény az ún. import kardok esetében a helyi készítés lehetőségére, ami viszont csak egy újabb adalék ahhoz a folyamathoz, mely a barbaricumi népek valós romanizáltságának újraértékeléséhez vezeti a korszak kutatóit, s amelynek végén a tör­ ténelemkönyvek átdolgozása áll majd. Virágos G á b o r 46 R ó m a i emlékek 1. kép

Victoria-figurális berakás egy Norvégiában (Jevnakerben) előkerült kardpengén (Rosenqvist, A. M: Sverd med klinger ornert med fugurer ikop-perlegeringer fra elder jernalder i Universitetets Oldsaksamling, 1967-68, Oslo; Fig. 3/b) 2. kép Vonalas ábrázolássá leegyszerűsített Victoria-figura egy dániai (illerupi) mocsárlelethez tartozó kardon. (Lelt sz: B N L , Moesgaard Museet, Dánia - a szerző felvétele) Virágos G á b o r 47 R ó m a i emlékek 3. kép A z eddig ismertté vált Victoria-figurát ábrázoló kardberakások rajzai, feltételezhető másolási sorrendben. (A másolás nem az adott konkrét darabokra, hanem ahhoz hasonló kidolgozású ábrázolásokra vonatkozik. A szerző rajza) Irodalom M. Biborski: Die Schwerter des 1 und 2 Jahrhunderts n Chr Aus dem römischen Imperium und dem Barbaricum. Specimina Nova, 1993, 91-130 M . Biborski - P Kaczowski: Zur Identifizierung römischer Schwertimporte im Lichte metallographischer Untersuchungen. In

Archeometallurgy of Iron Prague, 1989, 379-385 G. Ulbert: Straubing und Nydam Studien zur Vor- und Frühgeschichtliche Archaologie Festschrift für Joachim Werner zum 65 Geburtstag. München, 1974, 197-216 Limes 49 Római emlékek Serlegi Gábor Évszak-ábrázolással díszített ládikaveret Balatonlelléről A római kisplasztika egyik jellegzetes tárgytípusa a ládikaveret, bár a különböző értékek, szépítőszerek és hivatalos iratok tárolására szolgáló, jórészt fából készült ládi­ kót n e m a rómaiak találták ki. Használatát vélhetően a görögöktől vették át,1 görög síremlékek jelenetein láthatjuk a szereplők kezében.2 M í g azonban a görög területeken az általánosan elterjedt m ó d o n , csontborítással látták el a ládák oldallapjait, addig a rómaiak újítása a tárgy fémveretekkel való díszítése volt. Egyes késő antik kincslele­ tekből előkerült darabokat teljes egészében fémből - főként

ezüstből - készítettek.3 A kora császárkori ládikákat főleg geometrikus mintájú vas és bronz veretekkel díszítet­ ték, a figurális ábrázolásokkal, jelenetsorokkal ékes veretek inkább a késő római kor­ ban váltak általánossá. A ládikák hétköznapi szerepe során a tárolási funkció volt az elsődleges, míg a tárgy hivatalos felhasználása esetén szerepe szimbolikus volt, a szö­ vetséget, a hűséget testesítette meg.4 A hétköznapi életben a ládika jellegét elsősorban a benne őrzött tárgyak, értékek határozták meg. A katonai táborok területén előkerült ládikaleletek tanúsága szerint tartozhattak a férfiak használati tárgyai közé is, azonban az ábrázolásokon több, kézzel­ fogható bizonyítéka van a nők életében a szépítkezésben és az értékek, ékszerek tárolá­ sában betöltött szerepének. Jól mutatja ezt egy Sárisápon (I térkép, 6) előkerült sírkő (1. kép), amelyen Aiccat, egy

bennszülött viseletbe öltözött asszonyt ábrázoltak5 A z elhunytat az egyik kezében nyitott ládikával, a másik kezében tükörrel jelenítették m e g . Hasonló funkcióban ábrázolta a művész a R ó m á b a n (I. térkép, 9) előkerült esquilinusi kincshez tartozó, ún. Proiecta-ládika fedelén és a láda oldalán ismétlődő jelenetsorban is (2. kép) A ládika tetejének első oldalán Venus kagylón ülve szépítkezik, önmagát egy tükörben figyelve. Alatta, a ládika oldalán ugyanezzel a jelenettípussal találko­ zunk, amely vélhetően a tárgy tulajdonosát ábrázolja, aki szolgálói körében készülődik. A széken ülő, toalettjét készítő központi nőalaktól jobbra álló szolgáló egy tükröt, m í g a bal oldali egy ládikát tart. A kincslelet másik darabjának, az ún M ú z s á k ládikójának belsejében négy szelence és egy ezüst tégely található, ezek ugyancsak a női pipereholmik közé sorolják az említett

tárgyakat. A z ókori Pannónia provincia területén - a többi tartományhoz viszonyítva is - igen magas számban kerültek elő figurális ábrázolásokkal díszített ládikaveretek.6 A z egyik legutolsó a Balaton (az ókori Pelso Lacus) déli partján, a mai Balatonlelle határában került elő. (I térkép, 1) A lelet kapcsán alkalmunk nyílik a korszak e jellemző lelet­ típusának motívumvilágával és annak alakulásával foglalkozni. 50 Serlegi Gábor Aicca sírköve (Barkóczi 1944 nyomán) Római emlékek Esquilinusi kincs, Proiecta ládika (Shelton 1981) Ládikaveret Balatonlelléről. (Rajz: Illés László) Serlegi Gábor 51 R ó m a i emlékek A lelet előkerülésének körülményei 2002-ben, az M7-es autópálya nyomvonalának előzetes feltárása keretében Balatonlelle-Kenderföldön, a gépi humuszolás során egy figurális díszítésű bronz ládikaveret töredéke került elő. A munkálatok folyamán kiderült, hogy a terület az

őskor egyes szakaszaiban (késő neolitikum, kora és késő bronzkor), valamint a római hódítást közvetlenül megelőző és azt követő századokban, illetve a Kr. u 4 század második felében is lakott volt A feltárt késő vaskori és a római kori leletanyagot tartalmazó beásások egységes telepszerkezetet rajzoltak ki; az objektumokból előkerült leletek alapján arra következ­ tethettünk, hogy egy több száz évig lakott, falusias jellegű település nyomaira bukkan­ tunk. A leltárt felület középső harmadában nagy kiterjedésű, természetes eredetű süllye­ dést észleltünk, ahol a mezőgazdasági művelés és a talajerózió megkímélte a terület római kori életének legkésőbbi szintjét. Ebből a helyenként húsz-harminc centiméter vastag rétegből Kr. u 4 századi leletanyag, a több mint kétszáz darab késő római érem mellett a szóban forgó ládikaveret-töredék került elő.7 A ládikaveret leírása Az in situ kiemelt lemez

eredeti felületével befelé, szorosan ketté volt hajtva, egyik sarka erősen megrongálódott, apró lemezdarabokra törött szét. A ládikaveret (3. kép) negatív mintán préselt bronzlemezből készült; ezt jól mutat­ ják az előlapon egyes esetekben megfigyelhető részletek, amelyek a lemez hátoldalán n e m jelentkeznek. Utólagos megmunkálás n e m vehető észre A veret legnagyobb hosszú­ sága 142 m m , legnagyobb szélessége 65 m m . A töredékes állapotú, hajdan valószínű­ leg több mezőből álló lemez három képmezője azonosítható. A megmaradt darab kö­ zépső képe teljes, míg a bal szélső m e z ő bal oldali lezárása letörött. A jobb oldali kép töredékes, részleteit az előkerüléskor megfigyelt apró lemezmaradványokból lehetett rekonstruálni. A képeken oszlopok határolta fülkékben emberalakokat ábrázoltak. A bal oldali fülke egyik tartóoszlopa letörött, míg a másikon jól kivehető a kannelúrával díszített

oszloptest és a korinthoszi oszlopfő. A két oszlopot tojássorral díszített ív köti össze A z ív és az épen maradt oszlopfő találkozásánál orrával lefelé álló delfin látható, alul az oszlopbázisokhoz futó, két párhuzamos vonal van. A fülkében álló férfialak teste szinte teljesen mezítelen, csak a két oldalán szimmetrikus „ S " alakban fodrozódó ruhadarab alkotja öltözékét. Haja rövid, balra néző fejét profilból ábrázolták, felső teste szemből látszik, jobb lábával a bal lába előtt keresztbe lép. Bal kezében, felfelé fordított tenye­ rében egy gyümölccsel teli fonott kosarat, míg kissé visszahajlított jobbjában egy kétlevelű növényi ágat tart. A középső fülke mindkét tartóoszlopa épen maradt, az oszlopokat korinthoszi osz­ lopfő zárja; a baloldali oszloptest kannelúrával díszített, míg a másik sima. A két osz­ lopot tojássorral díszített timpanon köti össze. A timpanon baloldali szára

mentén orrá­ val lefelé álló delfin látható, míg a jobboldali szára mellett, egy kör alakú medalion­ ban, jobbra néző női fej van. Alul, az oszlopbázisok között szintén megfigyelhető a két párhuzamos, vízszintes vonal, amelyen egy tunikában és chlamysban ábrázolt férfialak Serlegi G á b o r 52 R ó m a i emlékek A fenékpusztai ládikaveret évszakábrázolásai (H. Buschhausen nyomán) Veretek a tordasi ládikáról (H. Buschhausen nyomán) Ismeretlen lelőhelyű ládikaveret töredék ( M N M ) (rajz: Illés László) Serlegi Gábor 53 R ó m a i emlékek áll, fejét jobbra fordítja. Jobb lába nyújtott, bal lába térdben be van hajlítva Jobb kezében, teste mellett egy nyulat tart a hátsó lábainál fogva, míg mellkasa előtt kereszt­ be tett jobbjában egy ágat fog, amelyről hosszú nyakú madarak lógnak fejjel lefelé. Jobb lába mellett növények láthatók. A középső fülke jobboldali oszlopfőjéről indul a

harmadik fülke növényi indákkal díszített záróíve, amelynek túloldali tartóoszlopa letörött. Alul, a többi helyen megfi­ gyelt, oszlopok közötti vízszintes vonalaknak csak kis szakasza maradt meg. A m e z ő ábrázolásának nagy része hiányzik, csak az oszlop mellett látható egy vízszintes bot végén függő, megrakott vödör, valamint egy csizmába bújtatott láb és egy fodrozódó köpeny töredéke. A z oszlop mentén jól azonosítható egy kanyargó szőlőinda és a rajta lógó szőlőfürt motívuma. A restaurálás folyamán kiderült, hogy a bronzlemezből készült ládikavereten fol­ tokban ónbevonat maradványa figyelhető meg. E z valószínűvé teszi, hogy az egész lemez ónnal volt befuttatva, amely tompa, ezüstös fényt biztosított a veretnek.8 Az ábrázolások és motívumok azonosítása A Pannóniában előkerült késő római ládikaveretek ábrázolásait figyelembe véve, a leilei lemez alakjainak azonosítása n e m jelent

nehézséget. A fenékpusztai9 (4 kép) és a kisárpási10 ládikavereteken (I. térkép 7-8) látható évszakábrázolások alapján egyértel­ m ű , hogy a veretünkön kezében növénnyel és kosárral ábrázolt alak a tavasz, míg a hosszú köpenyt viselő, kezében elejtett állatokat tartó személy a tél perszonifikációja. A töredékesen megmaradt harmadik képmezőben a vödör és a szőlőmotívum alapján az ősz megszemélyesítőjét sejthetjük. A nyár ábrázolása teljesen hiányzik a töredékről A veret feltűnő jellegzetessége, hogy az évszakok perszonifikációit n e m tojásfüzér­ sorral keretezett négyszögletes képmezőkben ábrázolták, mint a Pannóniában napjain­ kig előkerült, már említett darabokon. A lellei bronzvereten az alakok architektonikus elemekből kialakított fülkékben helyezkednek el. Hasonló képi megfogalmazásokkal a császári 1. sírból" származó és a Tordason12 (5 kép) előkerült ládikavereteken (I

tér­ kép 4-5.) találkozunk A császári lemezen a hét napjainak és a bolygóknak a perszonifikációi, valamint táncoló alakok jelennek meg, míg a tordasi vereten múzsákat látha­ tunk. Mindkét scriniumvereten az alakok oszlopokkal határolt, félköríves záródású, azonban különálló fülkékben vannak ábrázolva. Ezzel szemben a lellei darabon a ta­ vasz és a tél fülkéjének felső lezárása ugyanarról az oszlopról indul. Előkerülésekor az előlapjával befelé kettéhajtott bronzlemez környezetében famaradványokat n e m észleltünk. Mindez arra utal, hogy a földbe kerülésének időpontjában már n e m lehetett ládikára erősítve ugyanúgy, mint a hasonló kontextusban - egy sze­ métgödör betöltéséből - előkerült ságvári veretek.13 A verethez tartozó ládika rekonst­ rukciójához, a lemez töredékessége miatt, sajnos n e m áll megfelelő mennyiségű adat a rendelkezésünkre. N e m tudjuk, hogy a ládikaveretünk a doboz

melyik felületét díszí­ tette. Megfigyelhető azonban, hogy a tél és a tavasz fülkéjének felső lezárása külön oszlopokról indul, és a zárótagok oldalai mentén ábrázolt delfinek szimmetrikusan, orral egymás felé néznek. A két különálló oszlop kannelúrával díszített, szemben a tél és az ősz fülkéit elválasztó közös elemmel, amelynek felülete sima. A z is megfigyelhe­ tő, hogy a tél fülkéjének baloldali oszlopa, és emiatt az egész jelenet, feljebb helyezke­ dik el a tavaszt ábrázoló képmezőnél. A szimmetrikusan elhelyezkedő delfinek, vala- Serlegi Gábor 54 R ó m a i emlékek mint a jelenetek síkbeli elcsúszása arra utal, hogy a két, épségben megmaradt évszakáb­ rázolást külön verőtöveken alakították ki, míg a tél és az ősz perszonifikációja - a közös oszlopról induló záróelemek miatt - kétségkívül azonos matricán volt.14 Felme­ rül a kérdés, hogy az egykori mester esetleg két

matricával dolgozott. Ebben az esetben az egyiken a tél és az ősz, míg a másikon a nyár és a tavasz perszonifikációit ábrázolták két-két fülkében. A telet megszemélyesítő alak fülkéjének méretei alapján azonban a négy évszakot ábrázoló veret mindössze 190 m m hosszú lenne. E z a hosszúság megkö­ zelítőleg a fele a gyakorlatilag teljes hosszúságában ránk maradt fenékpusztai évszakábrázolásos lemeznek (370 m m ) . Ebből kiindulva elképzelhető, hogy a készítő csak egyetlen verőtövet használt, amelyen az egymáshoz kapcsolódó fülkékből kialakított árkádsor alatt mind a négy évszak ábrázolása szerepelt, és ezt a mintát ismételte m e g kétszer, egymás mellett. E z a fajta megoldás jól megfigyelhető a novaijai (I térkép 13.)vereten,15 ahol több, azonos matricán lévő ókeresztény jelenetet ismételt m e g rit­ mikusan a veret készítője, illetve ezt erősítik az alábbi példák is, ahol az alakok több­

szörösen ismétlődő fülkesorban láthatóak. A pannóniai ládikaveretek közül mindössze egyetlen olyan darab került napvilágra, amelyen a figurális ábrázolások egymáshoz kapcsolódó, architektonikus elemekből ki­ alakított fülkékben vannak (6. kép) Az ismeretlen lelőhelyű töredék16 négy, jól összeilleszthető darabból áll.17 A veret domborított bronzlemezből készült, teljes hossza 104 m m , legnagyobb szélessége 55 m m . A ládikavereten három, tunikát és pallát viselő nőalakot ábrázoltak, kannelúrával és korinthoszi oszlopfővel díszített oszlopok által elválasztott mezőkben. A z oszlopo­ kat alul egy vízszintes vonal köti össze, míg a fülkéket felül minden esetben azonos oszlopról induló ívvel vagy timpanonnal zárták le. A baloldali, ívvel lezárt mezőben ábrázolt alak a bal kezében összecsavart irattekercset tart, amely annak ellenére jól kivehető, hogy az alak karja erősen sérült. Jobb karját

könyökből visszahajlítva teste mellett tartja, kezével gesztikuláló mozdulatot tesz. Fejét, amelynek nagy része szintén letörött, profilban ábrázolták. A z ábrázolás jellege és a kisárpási, múzsákkal díszített veret - Kliót ábrázoló - képmezője alapján az alakban minden valószínűség szerint a történetírás múzsáját kell sejtenünk. Mellette, a töredék középső képmezőjében, há­ romszögletű oromzat alatt, amelynek nagy része m a már hiányzik, jobbra néző nőalak látható. A z alak jobb karja a teste mellett van, jobb alkarját és kezét a dereka előtt tartja vízszintesen. A teste mellett, felfelé fordított, kinyújtott bal tenyerén egy gömböt tart, amely alapján az alak egyértelműen Uraniaként, a geográfia múzsájaként azonosítható. A harmadik, íves záródású fülkében jobbra néző, pártás hajdíszű nőalak látható, aki mellkasa előtt kihúzott irattekercset tart, így a harmadik nőalak a

költészet múzsája, Kalliopé. A baloldali és középső képmezők között, az ív és a timpanon oldala által közrefogott részen, a lemez törése mentén, alig kivehetően, domborítás n y o m a látható. Sajnos a sérülés mértéke n e m teszi lehetővé a motívum azonosítását.18 A Pannóniában előkerült lemeztöredékek között a leilei scriniumveret párhuzama­ ként említhetünk egy Salonából (I. térkép 10) származó verettöredéket19 A salonai bronzlemezen (7. kép), oszlopokkal határolt fülkében egy mezítelen genius látható, feje két oldalán szárnyakkal. Bal karjával egy kosarat szorít a felsőtestéhez, míg az oldala mellett kinyújtott jobbjában egy sarlót tart. Ruházatát - a leilei tavaszábrázolás- 55 Serlegi Gábor Verettöredék Salonaból (H. Buschhausen nyomán) Római emlékek A kaiseraugusti ládikaveret (H. Buschhausen nyomán) Ládikaveret Trierből (H. Buschhausen nyomán) Serlegi Gábor 56 R ó m a i

emlékek hoz hasonlóan - a teste két oldalán fodrozódó köpeny alkotja. Egyértelmű, hogy az ábrázolt alak a nyár megszemélyesítője, amely a mi veretünkről teljes mértékben hi­ ányzik. A fülke és az ábrázolt alak méretei alapján azonban beleillik a leilei lemez képei közé, annak ellenére, hogy fülkéjének lezárása félköríves. Hasonló verettöredékeket, architektonikus elemekből kialakított fülkékben meg­ jelenített alakábrázolásokkal a Birodalom m á s tartományaiból is ismerünk. A Kaiseraugstban20 (I. térkép 12) előkerült scriniumvereten istenalakok - Apolló, M i ­ nerva, Merkúr - azonosíthatók, fölső részén függőleges kannelúrával, míg alsó felén haránt irányú csíkozással díszített, korinthoszi oszlopfőkkel koronázott oszlopok kö­ zött (8. kép) A fülkéket azonos oszlopokról induló, íves lezárások kötik össze A z ívek közötti részen rozetta-díszítés látható, az árkádsort alul és

felül tojássor motívum kere­ tezi. A trieri m ú z e u m b a n őrzött, ismeretlen lelőhelyű darabon21 - kannelúrával díszített és timpanonnal lezárt árkádsorból kialakított fülkékben - szintén római istenalakok (Jupiter/Poszeidón, Merkúr, Fortuna, Bacchus, Apolló) láthatóak (9. kép) A z oromza­ tokat szalaggal díszített koszorú ékíti. Mathay-bei-Mandeuere-ben (I térkép 11) ke­ rült elő az a ládikaveret-töredék,22 amelyen csavart kannelurás oszlopok között Bac­ chus, egy maenad és Apolló ábrázolása látható. A fülkék lezárása azonos oszlopról indul, az ívvel és timpanonnal lezárt képmezők felváltva következnek. A két m e g m a ­ radt oszlop közül az egyik kannelúrával díszített, míg a másik sima. Egy Münchenben őrzött darabon ókeresztény témájú ábrázolással találkozunk.23 A jelenet közepén Krisz­ tust láthatjuk két pálmafa között, tőle jobbra, illetve balra kannelúrával díszített, egy­

mást követő, közös oszlopokon nyugvó íves és háromszögletű lezárású fülkékből kiala­ kított árkádsor alatt a tizenkét apostol áll. A lemez többi töredékén, kör alakú medalionokban ókeresztény jeleneteket ábrázoltak A veret mindkét hosszanti oldalát, párhu­ zamos gyöngysor-díszek között, inda-motívum zárja le szőlőfürtökkel. Egy kissé távolabbra mutató párhuzamként fel kell m é g idéznünk a bevezetőben már említett esquilinusi kincs két darabját. A Proiecta-ládika24 oldalát egy körbeérő jelenetsor díszíti, amelynek alakjait azonos oszlopfőkről induló, íves és timpanonnal lezárt fülkékben ábrázolták (2. kép) A fülkelezárások találkozásánál madár-, gyümöl­ csöskosár- és rozettamotívum figyelhető meg. A kincs másik darabjánál, a Múzsák ládikóján25 a dobozka testén közös oszlopokról induló, íves lezárású fülkékben múzsa­ ábrázolások láthatók. A Thensa Capitolinaként

(Róma) ismert, késő római kocsivereteken mitológiai je­ leneteket ábrázoltak, korinthoszi oszlopfőkkel ékített oszlopok között. A z oszlopokat felül timpanonnal kötötték össze, folyamatos árkádsort alakítva ki ezzel. A timpanonok szárai mentén, kör alakú medalionokban profilból ábrázolt női portrék láthatóak, a medalionokat két oldalról szárnyas Erosz-alakok tartják.26 Észre kell tehát vennünk, hogy a lellei és a fentebb leírt, a Nemzeti M ú z e u m b a n őrzött, múzsa-ábrázolásos ládikaveret jeleneteinek sajátossága n e m is annyira a perszonifikációkban és azok megjelenítésében rejlik, mint inkább az ábrázolás teljességében. Ezzel az architektonikus elemekkel tagolt, á m ennek ellenére összefüggő képi megfo­ galmazással a Kr. u 3 századi szarkofág-faragásban találkozhatunk A z úgynevezett oszlopos szarkofágok (Saulen-Sarkophage) „aedicula-típusaként" aposztrofált alcso­ portjában egyaránt

megtalálhatóak azok az évszak-, illetve múzsaábrázolásos faragvá­ nyok, amelyeken az alakok egymást követő és egymáshoz kapcsolódó, architektonikus elemekből álló fülkékben jelennek meg.27 A fentebb leírtak alapján egyet kell értenem Serlegi Gábor 57 A gorsiumi ládikaveret (Fitz 1970 nyomán) I. t é r k é p R ó m a i emlékek Serlegi Gábor 58 Római emlékek azzal a már korábban megfogalmazott véleménnyel, hogy a késő római fémművesség által alkalmazott architektonikus, oszlopos képi megoldások a Kr. u 3 századi szarko­ fágok mintakincséből indulnak ki.28 A pannóniai scrinium-veretek thaisos-jeleneteinek vizsgálatai kapcsán már Paulovics István felfigyelt az egykor összefüggő megfogalmazású jelenetek szétesésére, a részek önálló képként való alkalmazására. A kisárpási thaisos-jelenet egységes szerkezete, az egymást részben takaró alakok és az összekapcsolódó csoportok egyértelművé teszik a

verőtő jelenetének egységét.29 Szemben állnak ezzel a felcsúti ládika ábrázolásai, ahol a többé-kevésbé épségben megmaradt bacchaikus alakok különböző típusokhoz tartoz­ nak, ebből kifolyólag mindegyik külön matricával készült.30 Valószínűleg ugyanezt a tendenciát figyelhetjük m e g az építészeti elemekből álló ábrázolástípusok esetében is. A z egymáshoz kapcsolódó fülkék és a bennük ábrázolt alakok a leilei és a múzsaábrázolásos lemezek esetében egyazon matricával készültek. A császári 1. sírból származó ládikavereten felfedezhető az egységes jelenetek részlete­ inek felhasználása és a különböző jelenettípusok elemeinek keveredése. A különálló oszlopok és íves lezárások által alkotott fülkében ábrázolt hét perszonifikáció mellett négy, hasonlóan architektonikus elemekből kialakított keretben, egy-egy táncoló alak látható. Ugyancsak Paulovics hívta fel a figyelmet arra, hogy

ezek az alakok jól azono­ síthatók egy dionüszoszi menet résztvevőiként, itt azonban már eredeti jelentésükből kiszakítva, pusztán dekoratív motívumokként szerepelnek.31 Ehhez hozzátehetjük, hogy az építészeti elemekből álló keret is kiszakadt már eredeti összetettségéből, így adva külön keretet a thaisos-jelenetekből kiemelt alakoknak. A négy említett alak, valamint fülkéik valamivel nagyobbak, mint a bolygók megszemélyesítői és azok fülkéi. Ebből jól látszik, hogy a különböző típusú ábrázolások két különböző matricakészlet darabjai voltak. A tordasi ládika múzsaábrázolásos vereteinek építészeti elemekkel keretezett képei m á r teljesen elszakadnak egymástól. A fülkék n e m kapcsolódnak egymáshoz, az alak és az oszlopos keret már csak önmagában hordoz egységet, a múzsák külön-külön matri­ cákkal készültek. Ezt bizonyítja, hogy a hét ábrázolás közül három múzsa (Klió, Erato, M e l p

o m e n é ) kétszer is szerepel a vereten. Abból kiindulva, hogy az ötvös egy múzsát bizonyíthatóan egyszer (Polühümnia), hármat kétszer is ábrázolt, ötöt pedig egyáltalán nem, feltételezhetjük, hogy a mesternek mindössze ezek a típusok voltak a birtokában, az ábrázolások egymástól való függetlensége miatt azonban ezeket szabadon variálhatta a rendelkezésre álló tér kitöltése céljából. A szegecselési lyukak alapján jól n y o m o n követhető, hogy a lemezeket darabonként erősítették fel. A megfigyeléseket erősíti, hogy a két ládikaveretet Bánki Zsuzsanna azonos műhely termékeinek tartja.32 Jól mutatja az egységes szerkezetű ábrázolások szétesését a gorsiumi (I. térkép 3) ládikaveret évszakábrázolása.33 A lemezen a tavasz, tőle jobbra a tél perszonifikációi láthatók, valamint egy harmadik évszak - talán az ősz - ábrázolásának töredéke (10. kép). A z alakok testtartása, ruházata és attribútumai

megegyeznek a leilei veret ábrázo­ lásaival. A z alakokat azonban egy-egy zárt, négyszögletes, tojásfüzérsorral keretezett képmezőben jelenítették m e g , nyomát sem találjuk az architektonikus elemeknek és ezek ritmikusan ismétlődő szabályszerűségeinek. A z évszakokat külön verőtöveken készítették, erre utal az a megfigyelés, hogy a téglalap alakú képmezők egymáshoz képest síkban elcsúsztak, valamint hosszanti oldalaik n e m párhuzamosak. A z alakok szorosan kitöltik a rendelkezésre álló felületet. A két lemez ábrázolása jól láthatóan Serlegi Gábor 59 R ó m a i emlékek ugyanarra az előképre támaszkodik, a gorsiumi veret alakjainak kivitelezése azonban sokkal gyengébb. A tavasz megszemélyesítőjének teste egybefolyik az előre lépő jobb lábával. Virágot tartó jobb karja aránytalanul rövid, feje kicsi Két oldalán fodrozódó ruházatának redői kidolgozatlanok. A tél perszonifikációjának megformálása

is nehéz­ kes. A lellei vereten jól látszik, hogy az alak testsúlyát jobb lábára helyezi, bal lábát hátrébb húzza. Ezzel szemben a gorsiumi veret alakja esetében ez a finom részlet n e m érzékelhető, kissé görbe bal lába szinte párhuzamos a jobbal, a leilei ábrázolás mozdu­ latának kevéssé sikerült kivitelezésével állunk szemben. A nyúl és a madár kidolgozása is sematikus, valamint hiányzik a növényi motívum is. A tavaszt megszemélyesítő alak fejének két oldalán jól kivehető két szárny, amely a tavasz genius jellegét erősíti, ez viszont az említett salonai verethez közelíti a darabot. A z architektonikus elemek teljes hiánya, a leromlott kidolgozás és a különálló verő­ tövek használata, szemben a lellei, valamint a salonai veretek alakjainak ábrázolásbeli azonosságaival, szintén mutatják, hogy a motívum és annak jelentéstartalma m e g m a ­ rad, azonban a jelenetek egysége megbomlik, ezt már csak az

évszakok sorrendisége tükrözi. A ládikaveret keltezése A lellei ládikaveret keltezéséhez mindössze egyetlen biztosnak mondható adat áll rendelkezésünkre: a földbe kerülésének legkorábbi időpontja. A veret közeléből, a már említett késő római rétegből I. Valentinianus és Valens császároknak a Kru 360-as évek közepétől a 370-es évek közepéig vert pénzei kerültek elő.34 Készítési idejének meghatározásához figyelembe kell vennünk, hogy a lemez hulladékként került a föld­ be, ami azt bizonyítja, hogy eredeti funkcióját addigra elveszítette, ezen felül számol­ nunk kell a ládika használati idejével is. N e m szabad elfeledkeznünk arról a tényről sem, hogy a tordasi lemez földbe kerülésének idejét a Kr.u 4 sz utolsó harmadára, de a Kr. u 375 előtti időszakra keltezik,35 valamint arról sem, hogy ugyanez a datálás merül fel a gorsiumi veret kapcsán is.36 Mindezt figyelembe véve el kell gondolkodnunk azon, hogy

- elfogadva H . Buschhausen keltezését37 és feltételezve leletünk szoros rokonságát a salonai darabbal a szarkofágplasztikából átvett motívumkincs a Kr. u 4 század eleji római toreutikában, így a pannóniai ládikaveretek készítésében is m é g egységesen jelentkezett. Idővel, a motívumok másolásával az alakok és környezetük elszakadt egymástól, a provinciális mesterek gépiesen másolták a jelenetrészeket és ezek elemeit anélkül, hogy igazán tu­ datában lettek volna, vagy törődtek volna az előképek összetettségével. Ebben az eset­ ben a lellei ládika a többi pannóniai darabhoz képest szokatlanul hosszú ideig, mini­ m u m ötven évig volt használatban. A másik esetben n e m fogadjuk el a salonai veret datálását, és a pannóniai ládikák földbe kerülésének időpontjából indulunk ki. M e g k ö ­ zelítőleg azonos használati időt feltételezve, a vereteket közel azonos időben készítet­ ték, amelynek

időpontját n e m keltezhetjük a Kr. u 4 sz közepénél korábbra Ebben az esetben az egységes ábrázolások részleteinek önkényes kiragadása, az egység felbomlá­ sa n e m időrendi kérdés, hanem a készítő műhely kérdése. Egyes, jobb kvalitású ötvö­ sökkel rendelkező műhelyek jobban kapcsolódtak a korszak nemesfém művészetéhez ez az esquilinusi kincs ládikáin is megnyilvánul - és ezt a motívumkincset ültették át az általánosabb, bronzveretekkel díszített faládikák vereteire. Ennek eredményét fedez- Serlegi G á b o r 60 R ó m a i emlékek hetjük fel a lellei veret ónbevonatának ezüstös hatásában is. Ezzel s z e m b e n a kisebb, provinciális műhelyek, amelyek m á r csak másodkézből, az előbb említett műhelyek produktumaiból táplálkoztak, a m a g u k szerényebb módján, leegyszerűsített formakinccsel igyekeztek kielégíteni a lokálisabb jellegű igényeket- ennek egyik eredménye a gorsiumi ládikaveret.

Sajnálatos m ó d o n mindaddig, amíg a pannóniai ládikaveretek készítési idejére vo­ natkozó megbízható információkkal n e m rendelkezünk, valamint a sirmiumi és sisciai pénzverő officinák mellett m ű k ö d ő - esetleg ezüst termékekkel is foglalkozó műhelyek38 s a provincia m a g á n k é z b e n lévő műhelyeinek termékköre, gyártmányainak elterjedési területe, valamint a nagy műhelyek termékeinek a kisebbekre kifejtett hatása n e m tisztázott,19 addig a fentebb felvetett kérdésekre megnyugtató és egyértelmű vá­ laszt n e m tudunk adni. Ezért a lellei ládikaveretet s e m keltezhetjük pontosabban, a Kr u. 4 sz eleje és közepe közötti időszakon belül Jegyzetek 1 Gáspár Dorottya: A pannóniai ládikakutatás problémái. Archaeológiai Értesítő 109 (1982), 133 2 Castiglione László: Görög művészet. Budapest, 1968, 133 kép 3 K. J Shelton: Esquiline Treasure London, 1981 4 Szabó Klára: Bronzipar. In Mócsy András - Fit

Jenő (szerk): Pannónia régészeti kézikönyve Budapest, 1990, 149-150; Gáspár Dorottya: Spatrömische Kastchenbeschlage in Pannonien. In Acta Antiqua etArchaeologica XV Szeged, 1971, 11-13 5 Barkóczi László: Brigetio. Dissertationes Pannonicae Ser II No 22 Budapest, 1950, 303; Barkóczi László - Soproni Sándor: Die Römischen Inschriften Ungarns 3. Budapest-Bonn, 1981, 769 6 Szabó: i. m 149; Gáspár Dorottya: Neuere pannonische Kastchenbeschlage Acta Archaeologica Hungarica 26 (1974), 405. 7 Marton Tibor - Serlegi Gábor: Balatonlelle-Kenderföld (M7/S20). In Honti et al: A tervezett M7-es autópálya Somogy megyei szakaszának megelőző feltárása (2002-2003). Előzetes jelentés III Somogyi Múzeumok Közleményei 16 (2004), 15-18. 8 Az ónbevonat maradványait Somlósi Éva körültekintő restaurálásának köszönhetően figyelhettük meg. 9 Lipp Vilmos: A fenéki sírmező. Archaeológiai Közlemények 14 (1886), 148, T7; Hampel József: Archaeológiai

közlemények. Archaeológiai Értesítő 6 (1886), 253; Uő: Altertümer des frühen Mittelalters in Ungarn II. Braunschweig, 1905, 217-219, 227-228; Paulovics István: Dionysosi menet (thaisos) magyarországi római emlékeken. Archaeológiai Értesítő 48 (1935), 70; Radnóti Aladár: Intercisa II. (Dunapentele) Geschichte der Stadt in der Römerzeit Archaeologia Hungarica X X X V I . Budapest, 1957, 242, 299; H Buschhausen: Die spatrömischen Metallscrinia und frühchristichen Reliquarien. Wiener Byzantinische Studien IX Wien, 1971,99-102, A-48, A Taf 5456; Gáspár: Spatrömische 22 Kat 46, Taf LI; Uő: Ein spatrömischer Katschenbeschlag-Fund von Fenékpuszta. Acta Archaeologica Hungarica 31 (1979), 322; Uő: Römische Katschen aus Pannonien Anteus 15 (1986), 211, Kat. 791 Taf XIV-XV 10 Paulovics: i. m 57, 61, 63, 65, 68, Abb 53; Thomas Edit: Magyarország Régészeti Leletei Budapest, 1957, 250-251.; Buschhausen: i m 96-98, A-46, A Taf 50-52; Gáspár: Spatrömische 23., Kat

50, Taf LIV-LV; Uő: Römische Katschen 219, Kat 838 és Taf XIII 11 Paulovics: i. m 82, Abb 64; Buschhausen: i m 140-144, A-69, A Taf 86-89; Gáspár: Spatrömische. 15, Kat 3, Taf XIX; Uő: Ein spatrömischer Katschenbeschlag-Fund Abb 19; Uő: Römische Katschen. 146, Kat 349; Taf XLVIII-L 12 Bánki Zsuzsanna: Későrómai sírok Tordason. Alba Regia 8-9 (1967-68), 234, 239; Bushhausen: Die spatrömischen. 78, A-38, A Taf 38-41; Gáspár: Spatrömische 25, Kat 66, Taf LXIV; Uő: Römische Katschen. 273, Kat 1331, Taf XLIV 13 Gáspár Dorottya: Neue Kastchenbeschlage von Ságvár aus frühchristlicher Zeit. Jahrbuch der Österreichischen Byzantinistik 26 (1977), 255-257.; Uő: Die Rekonstruktion des jüngsten urchristlichen Kastchenbeschlages von Ságvár. Mittelilungen des Archaologischen Instituts der Ungarischen Akademie der Wissenschaften 10-11 (1980-1981), 117-119.; Gáspár: Römische Katschen 229, Kat 924, 14 Taf. Meg 107-149. LIV-LV.; kell köszönnöm Tóth Dr. Endre:

TóthÓkeresztény Endrének, hogy ládikaveretek erre az apró Ságvárról. részletreFolia felhívta Archaeologica a figyelmemet. 44 (1995), Serlegi G á b o r 61 R ó m a i emlékek 15 B. Ilakovac: Unbekannte Funde aus Novalja (Jugoslawien) In Atti del IX Congresso Internationale di Archeologia Cristiana 1975. Studi di Antichita Cristiana 32, Vol III, Citta del Vaticano, 1978, 336, Abb. 3; Tóth: : Ókeresztény ládikaveretek 127 16 Gáspár: Spatrömische. 26, Kat 69, Taf LXV; Buschhausen: i m 88-89, A-41, A Taf 46 17 A ládikaveret részletes leírását azért tartottam célszerűnek, mert az eddigi publikációk vagy nagyon szűkszavúan szóltak róla (Gáspár: Spatrömische.),vagy hibásan közölték a darabot (Buschhausen: i m.) Gáspár D mindössze egy kétsoros leírást és egy rajzot közöl a veretről, amelyen rosszul illesztették össze a veret darabjait. H Buschhausen tévesen a Kisárpáson előkerült ládikaveretek közé sorolja, illetve hibás a

múzsák azonosítása is. 18 Köszönettel tartozom Mráv Zsoltnak, a Magyar Nemzeti Múzeum régészének, aki segítségemre volt, hogy a tárgyat megtekinthessem és lefotóztathassam. 19 N. Cambi: Personificacije Godisnjih doba na Spomenicima Salone Vjesnik za Arheologiju i Historiju Dalmatinsku 62 (1960), 64., Nr 18, Taf XVII, 2; Buschhausen: i m 65, A-27, A Taf 32 20 G. Ristow (szerk): Katalog Römer am Rhein Ausstellung des Römisch-Germanischen Museums Köln Köln, 1967, 67., 243-244, Nr C 199; Buschhausen: i m 50, A-19, A Taf 21 21 H. Menzel: Die römischen Bronzen aus Deutschland II Trier-Mainz, 1966, 121-122, Nr 299; R Schindler: Landesmuseum Trier. Trier, 1970, 41, Nr 123; Buschhausen: i m 49, A-18, A Taf 21 22 Salamon Reinach: Catalogue illustré du Musée des Antiquités nationales au Cháteau des Saint-Germainen Laye II. Paris, 1921, 123, Fig 61, 22; Buschhausen: i m 171, A-106, A Taf 103 23 L. Wamser - G Zahlhaas (szerk): R o m und Byzanz Archaologische Kostbarkeiten

aus Bayern München, 1998; Ch. Schmidt: Zwölf Fragmente eines Kastchenbeschlages In Ch Stiegmann (szerk): Byzanz - Das Licht aus dem Osten.Kultund Alltag im Byzantischen Reich vom 4 bis 15 Jahrhundert Mainz, 2001, 89-90., I 10 24 Buschhausen: i. m 210-214, B-7, B Taf 21-26 (További irodalommal); Shelton: Esquiline Treasure 72-75, Nr I, Pl 1-11 25 Buschhausen: i. m 214-217, B-8, B Taf 26-29 (További irodalommal); Shelton: Esquiline Treasure 75-77, Nr 2, Pl 12-17 26 F. Staehlin: Die Thensa Capitolina Mitteilungen des Kaiserlich Deutschen Archaeologischen Instituts, Roemischen Abteilung, 21 (1906), 332-386., Fig 2, Fig 4-6 27 Aedicula-ae f. = fülke - a Kr u 3 századi szarkofágplasztikában sokszor alkalmazott motívum, architectonikus elemekből (oszlop, timpanon) kialakított építmény. P Kranz: Jahreszeitensarkophage Die Antike Sarkophagreliefs. 5:4, Berlin, 1984, 26-33, M Wegner: Die Musensarkophage Berlin, 1966, Kat. 6, Kat 8-10, Kat 33, Kat 42, Kat 78, Kat 128, Kat 135, Kat

156 Kat 174, Kat 206. 28 Cambi: i. m 70 29 Paulovics: i. m 64 30 Uo. 78 31 Uo. 82-83 32 Bánki: i. m 239 33 Fitz Jenő: Gorsium, a táci római kori ásatások. Székesfehérvár, 1970, 197, Abb 38; Buschhausen: i m. 89-90, A-42, A Taf 47 34 Valentinianus: AE3, obv: DNVALENTINI - A N V S P F A V G rev: SECVRITAS - REIPVBLICAE, Siscia, Kr. u 364-367, (RIC 7a); Valens: AE3, obv: D N V A L E N - SPFAVG rev: SECVRITAS - REIPVBLICAE, Siscia, Kr. u 367-375, (RIC 7b); Valens: AE3, obv: D N V A L E N - S P F A V G rev: G L O R I A R O M A N O R U M , Siscia, Kru 364-367 (RIC 5b) 35 Bánki: i. m 240 36 Buschhausen: i. m 90 37 A salonai ládikaveret első publikálója, N. Cambi (Cambi: im 70) a Kr u 3 sz-i szarkofágreliefekkel mutatott szoros rokonsága miatt a Kr. u 3 sz végére keltezi annak korát H Buschhausen azonban ezt későbbre, a Kr. u 4 sz elejére módosította (Buschhausen: i m 65) 38 Francois Baratte: A propos de largenterie romaine des provinces danubieunes. Starinar NS

(Nouvelle Séries) 26 (1975), 33-41; E. Dinkler-von Schubert: Arca und Scrinium Jahrbuch für Antike und Christentum 23 (1980), 148. 39 Gáspár: Neuere pannonische. 410 Bollók Á d á m 62 Honfoglaláskor Svasztikadíszítés honfoglaláskori tárgyakon: I: Karos II/52. sír íjtartó tegezének korongdíszítménye 2: Hajfonatkorong. Biharkeresztes, Bethlen Gábor utca 25 1 sír 3: Ezüstözött bronzkorong SzolnokSzanda, Béke Pál halma I 7 sír 4: Bronz hajfonatkorong Dunaalmás, Tatai út I sír 5: Törökkanizsai korong. 6: Ezüst hajfonatkorong Tápé, Malajdok B 6 sír 63 Limes Honfoglaláskor Bollók Á d á m Lehetőségek a honfoglaló magyarság emlékanyagának művészeti értékelésében (A karosi II/52-es sír készenléti íjtartó tegezének korongja) A honfoglaló magyar művészet kutatásának kezdetei A honfoglaló magyarság művészetének vizsgálata nyilvánvaló módon szorosan össze­ fonódott a korszakkal foglalkozó régészeti

kutatással, hisz e korszak tárgyi emlékei szinte kizárólag régészeti kontextusból ismertek.1 Mindennek azonban n e m kellett vol­ na feltétlenül együtt járnia azzal, hogy a régészet mellett a másik illetékes szakterület, a művészettörténet művelői elhanyagolják a honfoglalás kori művészet vizsgálatát. A z azonban jelzésértékű, hogy a 10. századi ornamentika vizsgálatával a közelmúltban foglalkozó Mesterházy Károly kutatástörténeti áttekintésében alig tudott olyan írást idézni, amelyben művészettörténész e kor művészeti emlékeivel érdemben foglalkozott volna.2 A z okok felderítése n e m lehet e rövid írás feladata A z említett helyzetben a régészek - n e m kapván segítséget a társtudomány művelőitől - m a g u k alakították ki azt a módszert, amivel a m ú z e u m o k b a került tárgyakat értékelik - immár művészeti szem­ pontból is. A korszakkal foglalkozó szakemberek e feladattal felemás m ó d o

n birkóztak meg. A kutatás kezdetén - romantikus nemzeti ideáktól vezéreltetve - Pulszky Ferenc m é g amellett érvelt, hogy „azon emlékekre nézve tehát, melyeket a magyar pogány sírokból felástunk, alig találunk analógiákat, de azért mégis hiba volna ezekben a m a ­ gyar genius első eredeti művészi felfogását látni. A honfoglalók ugyanis hódítók vol­ tak, n e m iparosok, ékszereiket szolgáik, hadi foglyaik vagy a hazánkban talált lakók készítették, oly korban, melyben a művészet hanyatlott."3 A művészeti „hanyatlás" természetesen csak egy adott viszonyítási ponttal együtt értelmezhető. Pulszkynál e pontot a klasszikus antik műveltség jelentette, amiben n e m csekély szerepe volt nagy­ bátyjának, Fejérváry Gábornak, aki „felébresztette benne a művészettörténeti, régészeti érdeklődést elsősorban kiváló műgyűjteménye révén."4 Hasonló szerepet tulajdonítha­ tunk B ö h m Józsefnek is,

aki nagy befolyást gyakorolt az ifjú Pulszky művészetszemlé­ letére annak bécsi tanulóévei alatt.5 Pulszky a kora középkort e viszonyrendszerben gondolkodva „átmeneti kornak" tartotta, „melyben csak az egyház tartja fenn kapcsola­ tát a múltnak művelődési hagyományaival", amikor „ m é g Byzancban is a képromboló császárok egy egész századig [.] megszakítják a művészet folytonosságát"6 Érdekesnek tarthatjuk ugyanakkor, hogy első írásaiban Pulszky m é g m a g a sem val­ lotta ilyen egyértelműen a magyarok tisztán hódító jellegét. Nagyjából egy évtizeddel korábban m é g így fogalmazott. „ H o g y vajjon ők m a g u k űzték-e azokat [ti a különbö­ ző mesterségeket - B. Á] vagy rabszolgáik és hadi foglyaik készítették-e a fegyvereket és ékszereket, azt biztosan meghatározni nehéz; annyi bizonyos, hogy a magyar sírok­ ban fölfedezett szíjvégek úgy alakjokban, mint díszítményeikben, nagyon

hasonlítanak Bollók Á d á m 64 Honfoglaláskor az avar arany és bronz szíjvégekhez s egy m e g n e m szakadt hagyományos működésre utalnak."7 Bóna István ugyan megállapította, hogy Pulszky „a millennium közeledtével egyre jobban elvetette a sulykot, s m á r csak hódító nemeseket volt hajlandó a honfog­ lalókban látni.",8 á m a változás okaira n e m mutatott rá Pedig Pulszky szemléletének hosszú távú - gyakran konkrét hivatkozások szintjén m e g sem jelenő - továbbélése miatt a vizsgálat igencsak szükséges volna.9 A korszak másik- valójában az igazi - szintetizáló szakembere, Hampel József is az antikvitás vizsgálatával kezdte pályáját. Majd tíz évvel az első tudományos dolgozatai megjelenése után fordult érdeklődése a kora középkor felé, de az ókori témák iránti figyelme élete végéig megmaradt.10 Hampel idősebb pályatársával, Pulszkyval ellentét­ ben n e m pusztán a „hanyatlás

korát" látta a honfoglalók művészetében. Ú g y vélte, a honfoglalás kori tárgyakon látható ornamentika végső soron két alapból: az antik „régi stílusból" és a szaracén „új stílusból" nő ki. Ugyanakkor megjegyezte: „a palmettek, virágok, indák és levelek alakja csak igen ritkán mutatja azt a formát, mellyel a nö­ vényornamentika ezen elemei az antik korban bírnak", illetve, hogy az „új stílus" amely „a VII-iktől a IX-ik századig terjedő korszakban a m o h a m e d á n világ területein Elő-Ázsiában, Egyiptomban, Spanyolországban a régi világ formáinak átalakulásából keletkezett" - „fejlettebb idomai a m i emlékkészletünkben n e m fordulnak elé."11 Mikor néhány évvel később Hampel visszatért a honfoglalás kori ornamentika kér­ déseire, két megállapítást vélt alapvetőnek: 1) a magyarok n e m rabolták e tárgyakat, 2) a tárgyakon található motívumok a keleti világot

tükrözik, amiből „önként következik, hogy a mikor e motívumok hazáját kutatjuk, a keletre vetjük pillantásunkat, a mire nézve nincs is a kutatók közt véleménykülönbség."12 A hazai kutatás egy részében az elmúlt másfél-két évtizedben bekövetkezett szemléletváltást figyelő kutató számára igen érdekes Hampel Kelet-fogalma is: „.a sassanida, a szaraczén és a byzanczi művészet czímén ismert közelebbi ágai a keleti művészetnek."13 Ennek alapján - a későbbiek ismeretében - kijelenthetjük: n e m csak a művészettörténészek és a régészek vélemé­ nyének viszonyában tekinthetjük Hampel késői munkásságát választóvonalnak - amire nemrég Mesterházy Károly utalt14 -, hanem a Kelet-fogalom alakulásában is. Hampel után egyre jobban beszűkült az a térség, amit régészetünk „Kelet" címszó alatt vizs­ gált,15 - s n e m csak a honfoglaló magyar emlékanyag vonatkozásában. M a j d n e m nyolc­ van

évnek kellett eltelnie, hogy a kutatás újra felismerje: „J. Strzygowski eredetileg is íróasztal mellett született kérdése - Orient oder R o m ? - végleg idejét múlta; inkább Kelet és Bizánc összefüggéseire, kölcsönhatásaira kell a figyelmünket fordítani"." (Ki­ emelés tőlem - B. Á) E beszűküléssel párhuzamosan vált jelentős hátránnyá, hogy a magyar művészettör­ ténészek szinte teljesen kivonultak a korszak emlékanyagának vizsgálatából. Aki mégis megnyilatkozott a kérdésben, az leginkább Fettich Nándor véleményét követte. E z jel­ lemezte m é g „a klasszikus archeológiának és a művészettörténetnek külföldön is jól ismert professzorát",17 Hekler Antalt is, aki egy 1935-ös svédországi előadásán gyakor­ latilag n e m tett mást, mint Fettich akkori eredményeit ismertette.18 Pedig neki - az antik művészet megfelelő ismeretében - feltűnhettek volna a lehetséges kapcsolatok! A z sem

tekinthető véletlennek, hogy a helyzet visszás voltának művészettörténész által való megfogalmazása épp a millecentenárium kapcsán született: „.a magyaror­ szági művészettörténet m a az államalapítás utáni korszakokkal foglalkozik, a honfogla­ lás korról modern művészettörténeti képünk nincs. A M a g y a r Nemzeti M ú z e u m hon- Bollók Á d á m 65 Honfoglaláskor foglalás kori kiállításának [.] művészeti emlékanyaga művészettörténeti jelentőségét, helyét tekintve gyakorlatilag értelmezés nélkül marad."19 Marosi Ernő kritikája éppen egy évtizede jelent meg, ennek ellenére a helyzet n e m sokat változott. A 10 századi palmetta-ornamentikával legutóbb terjedelmes cikkben foglalkozó Mesterházy Károly is régész - bár az elődeinél jóval nagyobb figyelmet fordított a művészettörténészek által alkalmazott módszerek hasznosítására. A lassan egy évszázada tartó folyamat következményei

nehezen mérhetőek fel. A z ábrázolások mögött minden esetben hitvilági tartalmat kereső szemlélet egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar régészetben hosszú időn keresztül alig essék szó divatjelenségről a steppei népek viseleti tárgyai kapcsán, s így minden új - vagy újnak látszó - régészeti kultúra megjelenése mögött népvándorlásokat keressünk.20 Ráadásul a honfoglalók művészetének vizsgálata (természetesen) önmagán túlmutató probléma; a felmerülő kérdések megoldása nélkül ugyanis kevés reményünk lehet a 9. századi magyar leletanyag esetleges majdani felismerésére. A z előzőekkel összefüggésben van m é g egy érdekes kérdés, melynek tárgyalására Hampel után ismét csak egy évszázadot kellett várni, pedig annak figyelembe vétele alapvető jellege miatt - ugyancsak nélkülözhetetlen a művészeti kutatásokban. 1907ben Hampel a következőket írta: „ A sokat tárgyalt kérdések között a

sassanida, a byzanczi és a szaraczén ornamentika m á r csak azért is állítja a legbonyolultabb föladatokat a kutatók elé, mert ornamentek úgyszólván észrevétlenül születnek és ezer m ó d o n m e n ­ nek világgá. Terjesztik egyesek és népáramlatok, n e m ismernek se helyi, se korbéli határt. Itt-ott meggyökereznek, néha megmaradnak ősi mivoltukban, majd m e g átvál­ toznak egyes mesteremberek, műhelyek, városok, népek ízlése szerint. Régi motívu­ m o k újszerű kapcsolatban tűnnek föl, gyarapodnak vagy elfonyadnak [sic!], finomul­ nak vagy durvulnak."21 Igencsak hasonló állásfoglalást olvashatunk legújabban Bálint Csanádtól: „. az általunk ismert és tanulmányozandó leletek, kulturális elemek egyál­ talán n e m feltétlenül azon kultúra szerves produktumának tartandók, ahol azok tényle­ gesen napvilágot láttak. A z adott tárgytípus, ornamentika, technika eredetével kapcso­ latban szinte minden alkalommal

speciális nyomozás szükségeltetik. E helyzetet képle­ tesen értelmezendő úgy fogalmazhatunk, hogy legtöbbször kulturális búvópatakokkal van dolgunk: hasonló vagy azonos tárgytípusok és főleg ornamentikai elemek váratla­ nul és népvándorlások, közvetlen kapcsolatok nélkül is, a keletkezési helyüktől akár 1000 k m és/vagy évszázadok távolságában is fölbukkanhatnak!"22 A z alábbi vizsgálattal egy konkrét példán keresztül próbálom bemutatni azon prob­ lémák egy részét, amelyek egy-egy tárgy, illetve az azon szereplő motívum értelmezé­ se-értékelése körül felmerülhetnek. Amikor a karosi koronggal elkezdtem foglalkozni, n e m gondoltam, hogy a szálak ilyen messzire vezetnek az arab és török filológia sokszor megoldatlan - kérdéseibe. M a g a m - n e m lévén orientalista - ugyanúgy m á s kutatók véleményére vagyok kénytelen támaszkodni, mint a témával kapcsolatban ed­ dig nyilatkozó régészek. Így

megoldási javaslataimat - az általam ismert lehetőségek számbavétele után - is csak feltételesen fogalmazhatom meg. É p p ezért különösen fon­ tosnak tartanám, hogy a témában illetékes orientalista szakember a jövőben újra meg­ vizsgálja a vonatozó problémákat.21 Bollók Á d á m 66 Honfoglaláskor A karosi II/52. sír íjtartó tegezének svasztikás korongja A karosi II. temető 52 sírjából került elő egy egykor készenléti íjtartó tegez köze­ pén elhelyezett ezüstkorong, melyet egy balra forgó svasztika díszít. A temető feltárója és közzétevője, Révész László az alábbi m ó d o n értékelte a leletet. „A karosiII/52sír íjtartóján lelt svasztikamintás korong önmagában is nap szimbólumnak tekinthető. A mellette kereszt alakban elhelyezett négy veret talán a négy égtájat, a köralakba rende­ zett többi díszítmény pedig a napsugarakat jelképezheti. Ugyanezt a szimbólumot hor­ dozta a többi íjtegez

is. A napábrázolás hatalmi jelvényként a kazár jsád esetében is előfordul. Ibn Rusta és Gardizi tudósítása szerint: »Amikor valamilyen okból kivonul, egy napkoronghoz hasonló tárgyat készítenek eléje, amelyet dob módjára szerelnek fel. Egy lovas viszi, aki előtte halad vele, miközben ő követi, serege pedig mögötte vonul, és ennek a napkorongnak a fényét figyeli.« Aligha kétséges, hogy a fent bemutatott honfoglaló vezérek, rangjelző íjtegezükön napszimbólumot hordtak, a fejedelem hatal­ mi jelvényét. Úgy vélem, ez azt jelenti: valamennyien a fejedelem szűkebb környezeté­ hez tartoztak."24 A következőkben megpróbálom aszerint elemeire bontani a fenti érve­ lést, hogy mely következtetés levonását mely forrás(csoport), illetve az azzal foglalko­ zó melyik tudományterület teszi lehetővé. Csak közvetve érintem ugyanakkor a kör, illetve rombusz szimbolikáját, mert meggyőződésem szerint annak vizsgálata egy sok­

kal terjedelmesebb tanulmányt és sokkal felkészültebb szakembert igényel. A régészet saját eszközeivel a következő kérdésekre képes választ adni: a tárgy földbe kerülésének kora (10. század első harmada), funkciója (készenléti íjtartó tegez dísze), technikai kivitele (vörösréz hátlapú ezüstkorong, felületén bemélyedő, aranyo­ zott svasztika), s a korszak leletanyagával való kapcsolata (pontos mása eddig n e m ismert, csak közeli párhuzama).25 Minden további probléma megoldásához m á s tudo­ mányterületeket kell segítségül hívni - a karosi svasztikás korong esetén Révész László egy írott forráshoz fordult. Alapvető kérdés ugyanakkor, hogy egy-egy írásos adat rávetíthető-e egy-egy konkrét tárgyra, s ha igen, meddig lehet/szabad elmenni az értel­ mezés során? Konkrétan: az al-Gayháni-hagyományból merítő Ibn Rusta és Gardizi beszámolója - áttételesen - vonatkoztatható-e a vizsgált tárgyra? a)

„Vegyes érvelés" A különböző forrástípusok által szolgáltatott adatok közvetlen összevetésének lehe­ tőségeiről és feltételeiről a nemzetközi kutatásban komoly viták folytak. A kora avar kori keltezési lehetőségek számbavétele kapcsán Bálint Csanád a következőképpen fog­ lalta össze a „vegyes érvelés" lényegét. „Német nyelvterületen e kifejezés (»gemischte Argumentation«) jelöli azt a módszert, mely a magyarországi és általában: kelet-euró­ pai kora középkori kutatásban igen elterjedt. E z abban áll, hogy amikor valaki egy tárgy, leletegyüttes stb. olyan régészeti és/vagy történeti értékelésébe fog, mint például a kor, az ethnikum stb. meghatározása, akkor egy másik régészeti adat interpretációjára vagy valamilyen hipotézisre, rosszabb esetben: történeti elméletekre támaszkodik. A mindig a megismerés biztos voltára törő európai filozófiában viszont Arisztotelész óta

egyértelműen cldőltnek számít, hogy különböző n e m ű vagy kategóriájú dolgokat össze­ vetni, -kapcsolni, -hasonlítani csak igen korlátozott feltételek mellett lehetséges. A régészet számára ez azt jelenti, hogy történeti adatok és régészeti tények vagy megfi­ gyelések összekapcsolása kizárólag akkor kísérelhető meg, ha az utóbbiak abszolút kor- Bollók Á d á m 67 Honfoglaláskor meghatározása biztos alapon nyugszik, különben az a helyzet áll fönn, hogy egy bizony­ talant egy bizonytalanul odakapcsolható adattal kívánunk értelmezni."26 Mindez ter­ mészetesen n e m csak az időrend területére érvényes, s n e m csak kronológiailag kell a kérdéses adatoknak „egybevágniuk". A magyar régészetben főképp László Gyula m u n ­ kái n y o m á n terjedt el a „vegyes érvelés" alkalmazása;27 a módszer - és hatásának lényegét az alábbi példán jól n y o m o n követhetjük. b)

Történeti-nyelvészeti vonatkozások 1. A z első probléma a karosi lelet értelmezése kapcsán idézett arab szövegben sze­ replő „samsa" szó jelentése körül merül fel. Gyakran „napernyőnek" fordítják,28 á m Ludwig szerint itt sokkal inkább „egy kis »nap alakú« g ö m b vagy fémkorong"29 lehet e szó jelentése, s így az Ibn Rusta által említett tárgy valószínűleg egy g ö m b vagy lapított g ö m b alakú fémjogar volt, amit egy rúdra erősítve vittek a sereg előtt.30 Ludwig azt is felvetette, hogy ezen alak talán egy buzogány formájú fegyverre mehet vissza, ami által az is érthetővé válna, miért viszik azt a hadsereg előtt, s miért az isá (tehát a hadvezér-király), s n e m a kagán jelvénye.31 2. Ludwig felvetése azért is tűnik meggyőzőbbnek a korábbiaknál, mert egy esetle­ gesen felmerülő történeti problémát is kiküszöböl. A kazár elit ugyanis 861 után felvet­ te a zsidó vallást,32 s bár

az al-Gayháni-hagyomány adatainak pontos kronológiai hely­ zete bizonytalan, mind Ibn Rusta, mind Gardizi zsidó hiten levőként említi az isá-t.33 A két adat közötti ellentmondást általában azzal szokták feloldani, hogy felteszik: az isá az áttérés után is áldozott a napkultusznak,34 ami már csak azért is elgondolkodtató, mert a 10. századi kazár zsidó hagyomány a hadvezér-királyhoz (isá)kapcsolja az átté­ rést, sőt, a Cambridge-i Névtelen levele szerint az áttéréskor a hadvezér-királyi tisztet betöltő Bulan-Sabriel születését tekintve is zsidó volt.35 H a tehát Ludwignak van igaza, s itt egy hadijelvényként használt jogarról ír az al-Gayháni-hagyomány, akkor e forrás­ adatot n e m feltétlenül kell az isá által gyakorolt napkultusz jeleként értékelni, bár ez természetesen n e m zárható ki. A N a p fényét visszatükröző fémjelvényben mindenki azt láthatott, ami a saját kulturális hátterének leginkább

megfelelt. Egyáltalán n e m zárható ki, hogy e „jogarnak" lehetett egy „eredeti", egy „hivatalos" és néhány egyéb értelme­ zése is. 3. Itt értünk el egy elméleti kérdéshez, amely szinte megoldhatatlan problémát je­ lent a kutatás számára. Sajnos utólag már n e m tudjuk megállapítani, hogy: a) eredetileg is napszimbólumról volt-e szó, vagy b) egy kezdetben - fegyver formája miatt - csak hadijelvényként használt tárgyat értelmeztek át alakja és a róla visszaverődő napsugarak alapján. A z sem dönthető el, hogy ha az átértelmezés valóban megtörtént, akkor az a pogány - a későbbikben pedig részben muszlim - kazár katonákhoz vagy a katonai vezetéshez köthető-e. Végül az sem zárható ki, hogy a lejegyzést készítő muszlim szerző asszociált a Napra a látottak, vagy adatközlőjétől hallottak alapján - esetleg mert tudott egy, a nomádok körében élő napkultuszról -, s ezért használta a

„samsa" szót. Tovább bonyo­ lítja a kérdést az időrend: egyedi adatról lévén szó, ennek eldöntése megint csak szinte lehetetlen. 4. A Ludwig által adott értelmezés mellett egy másik lehetőségtől sem tekinthetünk el. Létezett ugyanis egy, az Abbásida és a Fátimida uralkodók által használt hatalmi jelvény, amelyet „samsa"-nak neveztek. D e Goeje itt is napernyőre gondolt, á m valójá- Bollók Á d á m 68 Honfoglaláskor ban egy felfüggesztett koronáról van szó, amelyet aranyból vagy ezüstből készítettek, s gyöngyökkel, illetve drágakövekkel díszítettek. E z tehát nincs összefüggésben sem a napernyővel, sem a mizallaval, amelyek szintén uralkodói jelképek voltak. H H a l m szerint a samsa modellje a sasanida király feje felett lógó függő korona volt. A z Abbásidáknál a samsa a legitim kalifai hatalmat jelképezte.36 Elképzelhető, hogy a le­ írást készítő arab szerző valamiért az általa saját

hazájában, az Abbásida kalifa jelvényei között ismert tárgy nevét használta a kazár hadvezér-király jelvényének megjelölésére. (Talán a hasonló funkciója miatt.) 5. Azt sem tekinthetjük mellékesnek, hogy Gardizi szövege itt eltér Ibn Rustáétól: az előbbi fáklyáról és viaszból nyert lángról ír.37 Fáklyaként azonosítható tárgyról esik szó Ibn Fadlánnál is, bár más kontextusban; leírása szerint a beg38 a kagán elé járulva meggyújt egy fáklyát, mikor köszönti őt.39 Pais Dezső az ellentmondást úgy kívánta feloldani, hogy feltette: Ibn Rusta adata hibás, s a hadvezér-király jelvénye a fáklya volt - mint Gardizi is írja -, míg a napkoronghoz hasonló tárgy a kagánhoz tartozott.40 Erre azért volt szüksége, hogy az al-Gayháni-hagyományból merítő szerzők adatait felhasználhassa nyelvészeti elméletének bizonyításához, miszerint a magyar „főkirály" címe, a muszlim források „kndh"-je

egyértelműen kapcsolatba hozható a török „kün" (nap) szóval (illetve a magyar gyula tisztség a török julaval [= fáklya, fény]). A „kndh" azonban n e m csak „kündü"-nek olvasható, hanem „künda"-nek vagy „kanda"-nek is.41 A T E S z szerint a magyarban egy ótörök „kündü" (tisztelet, kultusz) szó átvételéről van szó, ugyanakkor „nem meggyőző feltevés, hogy a magyar szó egy »napos, fényes« jelentésű török *kündü átvétele volna",42 mint azt Pais Dezső állította.43 A z al-Gayháni-hagyományt használó két szerző közötti különbség okát biztosan megállapítani mindenesetre igen nehéz. K m o s k ó Mihály szerintGardizi„nem volt modern műfordító; az előtte levő arab szöveget n e m pontosan adja vissza, olykor félre is érti, néha pedig fordítás helyett parafrázist nyújt".44 Czeglédy Károly ennél is élesebben fogalmazott: Gardizi művének nagy része „arab szövegek

fordítása, mégpedig sok he­ lyen igen gyenge fordítása. Vonatkozik ez egyebek között a kelet-európai és a steppel török népek leírására is." A „török" fejezetről külön megjegyzi, hogy „a kérdéses szövegrész tele van kisebb-nagyobb félreértéssel és fordítási pontatlansággal, ami csak részben magyarázható azzal, hogy Gardizi Gzaiháni-kézirata talán m á r szintén sok hi­ bát tartalmazott".45 H o g y ebben az esetben is félreértésről van-e szó, netán arról, hogy - mivel n e m teljesen értette az eredeti szöveget - egy általa ismert (talán az Ibn Fadlánéhoz hasonló) másik adat segítségével értelmezte azt, n e m tudjuk. Csiky Gergely hívta fel a figyelmemet arra a lehetőségre, hogy Gardizi esetleg a „gyertya, viasz" jelentésű „samc"-nak olvasta a „samsa"-t, s így került a perzsa szövegbe a „fáklya, gyertya" jelentésű szó, illetve a viaszból nyert láng.46 E g y biztos:

mindezek alapján egyértel­ m ű n e k tűnik, hogy Ibn Rusta adata a helyes, akármelyik értelmezését is fogadjuk el a „samsa"-nak. 6. Mindezen bizonytalanságok ellenére László Gyula teljes mértékben hitelt adott a n e m turkológus Pais Dezső rekonstrukciójának: „az arab forrásokból tudjuk, hogy a kazár főkirály jelvénye a napkorong volt, a másodkirályé pedig a fáklya. A z egyezés tehát tökéletes, s azt mutatja, hogy a magyar kettős királyságban is megvoltak a kazár felségjelvények."47 (Kiemelés tőlem - B Á) Valószínű, hogy László Gyula ezen sorai vezették Révész Lászlót, mikor a következőket írta. „Dzsajháni tudósítása szerint a kazár szakrális fejedelem szimbóluma a napkorong volt.Ígylehetett ez a magyar kündü Bollók Á d á m 69 Honfoglaláskor esetében is."48 (Révész ugyanakkor - Lászlóval ellentétben - a realitáshoz ragaszkodva csak lehetőségnek tartja a magyar főfejedelem

nap-jelvényét, később pedig már helye­ sen idézi a forrást.49) Így vált tehát Pais Dezső és László Gyula kezén a kazár kagán jelvényévé az egyedül Ibn Rustánál - s nála is azisávalkapcsolatban! - említett „samsa". Pedig Ibn Rusta és Ibn Fadlán (- Gardizi) tudósításai n e m is zárják ki feltétlenül egy­ mást. Elképzelhető, hogy a két jelkép a hadvezér-király hatalmának két külön aspektu­ sát jeleníti meg. A lehetőségek száma tehát igen nagy; válaszokat - egyedi adatról lévén szó - n e m remélhetünk. Összegzésképpen annyi fogalmazható m e g , hogy az isá előtt vitt tárgy n e m szolgáltat túl szilárd alapot a magyar (fő)fejedelem „kndh" címének, s ezáltal a karosi korong értelmezéséhez. c) Régészeti vonatkozások A fentiek után vizsgáljuk m e g a honfoglaló magyarság emlékanyagában m á s tár­ gyakon előforduló svasztikamotívumokat. /. Ötvöstermékek I. 1 Biharkeresztes - Bethlen

Gábor utca 25 1 sír Aranyozott ezüst hajfonatko­ rong, felületét négy, indaszáron ülő palmetta díszíti. A z indák svasztikát formáznak50 A leletmentést végző M . Nepper Ibolya szerint a m ú z e u m b a került szórványleletek eredetileg két - egy férfi és egy női - sírhoz tartozhattak. Emellett m é g két sírt sikerült feltárnia. A szórványleletek közül a feldúlt női sír mellékletei közé sorolja a svasztikás korongot, míg a közvetlen közelében megbolygatott férfisír tartozékának véli Provance-i H u g o és II. Lothar milánói denárát (931-945) Bár a temető kiterjedéséről, s ezál­ tal időrendi helyzetéről szinte semmit sem tudunk - s a szórványleletek pontosan két sírhoz való tartozása sem bizonyítható -, az ismert leletanyag (s különösen az itáliai érme) alapján a leletek a 10. század második és harmadik harmadában kerülhettek sírba (valószínűleg a század közepe táján). I. 2 Szolnok - Szanda, Beke

Pál halma I lelőhely 7 sír A bányaműveléssel meg­ bolygatott sír(ok)ból ezüstözött bronzlemez korongpár és S-végű hajkarikák kerültek múzeumba. A helyszíni szemle alkalmával a korongos sír maradványában lófogakat találtak. A korongpáron svasztikát formázó négy szimmetrikus indacsoport látható, középen poncolással díszített rombuszformával. A környező sírok alapján köznépi te­ mető töredékéről van szó. Sajnos a leletanyag közlésére - a korongpáron kívül - eddig n e m került sor, így annak kronológiai helyzetéről sem sok állapítható meg. A korong­ párt publikáló Madaras László az S-végű hajkarikák és a néhány esetben megfigyelhe­ tő, mellen összekulcsolt kezek rítusának együttes jelenléte alapján a feltárt temetőrészt a 10. század végére,illa 11 századra keltezte51 A mellen összekulcsolt kezekkel való temetési rítusnak a bizánci kereszténység hatásaként történő értelmezése további

kuta­ tást igényelne, így az ennek alapján történő keltezést is bizonytalannak tartom; azt azonban elfogadhatjuk, hogy a korongpár a 10. század közepe előtt szintén n e m kerül­ hetett sírba; a 10. század második felére, utolsó harmadára történő datálás tehát - a honfoglalás kori leletanyag jelenleg érvényes keltezési rendszerén belül - megalapo­ zottnak tűnik. I. 3 Törökkanizsa A korongpár töredezett állapota miatt a mintázata nehezen kive­ hető. A szolnokihoz hasonlóan itt is négy szimmetrikus indacsoport képezi a svasztika ágait, a szárakat pedig ismét a poncolással díszített rombuszforma alkotja. Sajnos a Bollók Á d á m 70 Honfoglaláskor leletkörülmények itt is nehézzé teszik a datálást. A lelőhelyen 1899-ben, szőlőművelés során felszínre került leleteknek csak egy része került a Nemzeti M ú z e u m b a . A leletek­ kel először foglalkozó H a m p e l József egy lándzsát, kengyelt, zablát,

sodrott bronz karpereceket, lemezkarperecet, bizánci típusú fülbevalókat és egy „kardtöredéket" kö­ zölt le Törökkanizsáról.52 A „kardtöredéket" a magyar szakirodalom egy ideig kétélű kardnak tartotta,53 á m Kovács László szerint a kard egyélű, s a lándzsával, a kengyellel és a zablával együtt avar jellegűnek tartható, így n e m lehet azt a 10. századi leletek között tárgyalni.54 A négygömbös-bogyós fülbevalót legutóbb Mesterházy Károly a 10 század első harmadára helyezte, csakhogy a típus egyetlen, pénzzel keltezett magyaror­ szági darabja Provance-i H u g o 926-931 közötti veretével került elő Halimba-Cseresen (859. sír), ami inkább a 10 század középső harmadára mutat55 E lelet, s a többi szór­ vány alapján az egykori temető inkább a 10. század közepétől, második felétől indítha­ tó,56 bár a korábbi kezdetek sem zárhatóak ki. I. 4 Dunaalmás - Tatai út 1 sír A z ezüstözött bronz

hajfonatkorongpáron - a szolnoki és a törökkanizsai korongokhoz hasonlóan - négy szimmetrikus indacsoport alkotja a svasztika ágait, míg a motívum közepén itt is kis rombuszforma található. A z előzőekkel szemben a poncolás n e m a rombuszt, hanem a szárakat díszíti.57 Kralovánszky Alán a temető kezdetét legkorábban a 10. század középső harmadára keltezte, amit az 1. sírban talált ereklyetartó mellkereszt is megerősít58 A lemezes hajfonatkorong és a bizánci kereszt együttes előfordulására egyébként találunk példát a korszak emlékanya­ gában: Ibrány-Esbó-halmon a 197/a. sírban állatalakos lemezes ezüstkorong és egyen­ lő szárú ólomkereszt került elő. A sír keltezését segíti a 197/b sír halottjának - mely az ásató megfigyelése szerint közös koporsóban feküdt a 197/a. sír vázával - koponyáján talált, valószínűleg a 10. század első feléből származó dirhemutánzat-töredék A temet­ kezést

Istvánovits Eszter, s nyomában az egyszerű mellkereszteket legutóbb vizsgáló Langó Péter és Türk Attila a 10. század közepére, második felére keltezte Dolgozatuk­ ban az egyszerű mellkeresztek Kárpát-medencei megjelenését a 10. század középső harmadától, közepétől indítják, s az ibrányi keresztet az egyik legkorábbi előfordulás­ nak tartják.59 A viselet párhuzamossága is megerősíteni látszik Kralovánszky Alán kel­ tezését. I. 5 Tápé - Malajdok B 6 sír Ezüst hajfonatkorong, melynek felületén az első közlés szerint szimmetrikus, „meanderszerű, hullámvonalas díszítés"60 található. A z eredeti közleményben látható rajz azonban m é g a tárgy restaurálása előtt készült, a restaurálás utáni rajzon jól látszik: a hullámvonalak svasztikaként értelmezhető motí­ vumot alkotnak, amelynek közepén szintén rombusz-formát láthatunk.61 A tizenhárom, 10-11. századi sír egy avar temetőben került elő, s

a publikáló szerint a 10 század utolsó harmadára, a 11. század elejére datálhatóak62 A temetőt leginkább a bizánci típusú fülbevalók alapján lehet keltezni. A 8 sír négygömbös-bogyós fülbevalóját Mesterházy Károly szintén a 10. század első harmadára helyezte, á m itt is inkább a század középső harmadára, közepére kell gondolnunk.61 A malajdoki temetőt újabban Kürti Béla is a 10-11. századra helyezte64 I. 6 Gyula - Téglagyár A hajfonatkorongot gyenge minőségű fényképen Bakay Kornél közölte, ennek alapján díszítése a tápéihez áll közel; ezt megerősítette a két korongot eredetiben tanulmányozó Bálint Csanád is.66 A lelőhelyről m ú z e u m b a került egyéb leletek, illetve a korong részletes közzétételéig e tárgy koráról n e m lehet köze­ lebbit mondani. Bollók Á d á m 71 Honfoglaláskor Csak távolabbról m e r e m e körhöz kapcsolni a csekeji temetőből előkerült két hajfo­

natkorongpárt. I. 7 Csekej 376 sír A bronz hajfonatkorongpár díszítésénél m á r csak nehezen vehető ki a négyszárú forgóalakzat, s a középrész is elvesztette szabályos alakját. N e m véletlen, hogy a közzétevő a forgó „ágakat" „madárfejekként" értelmezte, hisz analógia tanulmányozása nélkül valóban nehezen vehető ki a növényi alakzat. Olyannyira, hogy m a g a m sem vagyok benne bizonyos, miszerint az egykori készítő madárfejet vagy növényi mintát kívánt-e bemutatni.67 H a valóban a növényi mintaként való értelmezés a helyes, e korongpár a m a g a elvont ábrázolásával a fentebb bemutatott sor legvégén áll. A sírnak a 10 századon belüli pontosabb keltezésére a jelenlegi adatok alapján n e m vállalkozhatok. I. 8 Csekej 579 sír M á s a helyzet az 579 sír korongpárjánál, mivel itt három ágú a forgóalakzat, s a motívum közepén is háromszög látható.68 Ebben az esetben az ágak palmetta-mivolta

jól látható, á m a svasztikához való egykori viszonya n e m tűnik tisztázhatónak. A sír szintén a temető 10 századi rétegéhez tartozik, á m a 10 század első kétharmadán belüli keltezése jelenlegi ismereteink alapján n e m lehetséges. I. 9 Érsekújvár - Remiz 59 sír A 10-11 századi köznépi temetőből megmentett 84 sír közül mind mellékletei, mind elhelyezkedése alapján kitűnik az 59. sír, ugyanis jelentősen elkülönül a temető többi sírjától, s jóval gazdagabb mellékletekkel bocsátot­ ták az eltemetettet túlvilági útjára. A temetkezésből előkerült egyik öntött bronz lószer­ számdíszen szintén háromágú forgóalakzat látható, ágai itt is palmettát formáznak. A sír egyéb mellékletei alapján a 10. századon belül pontosabban n e m keltezhető Szintén n e m segít a datálásban a többi sírhoz való viszonya, tekintve elkülönülő jellegét.69 A felsorolt korongok kronológiai helyzete alapján a honfoglaló

művészet jellemző vonása figyelhető meg. A legkorábbi minden bizonnyal a karosi (funkciója is eltér a többitől),7" majd azt követi a biharkeresztesi, azt a szolnoki és a dunaalmási, ezt pedig a tápéi. H a a motívum fejlődéséről alkotott elképzelésem helyes, a szolnoki, a dunaalmási és a törökkanizsai nagyjából egy időben készülhetett, hasonlóan a tápéi és a gyulai is közel áll időben egymáshoz. A fejlődés iránya a kronológiailag pontosabban besorol­ ható leletek alapján látszik: az egyértelmű svasztika (Karos) fokozatosan elnövényiesedik, majd tovább egyszerűsödik. Először csak az ágak helyét foglalja el a palmetta (Biharkeresztes), majd a szárak helyét is átveszi a rombusz (Dunaalmás, Szolnok, Törökkanizsa). N e m lehetetlen, hogy a rombusz úgy került a középpontba, hogy az elnövényiesedett svasztika már-már egybemosódott egy másik jól ismert mediterrán motívummal, a körcikkely-ornamenssel.71 A folyamat

végén a motívum teljesen el­ vonttá válik: a palmetta helyét átveszi az egyszerű spirálvonal (Tápé, s talán Gyula). Egy másik fejlődési irányt mutat a csekeji 376. sír korongja, ahol a motívumnak már forgó-jellege is nehezen vehető ki.72 (Sajnos jelenleg n e m tudjuk megfelelő pontosság­ gal datálni e leleteket, ráadásul azt sem tudjuk megállapítani, hogy az egyes darabok készítése és földbe kerülése között mennyi idő telt el. E bizonytalansági tényezőket figyelembe véve, illetve egy-egy tárgy hosszabb ideig tartó használatának, vagy épp ellenkezőleg: a készítése után rövid időn belüli eltemetésének lehetőségét is mérlegelve az sem zárható ki, hogy a később készült darab hamarabb került sírba, azaz a leletkontextus alapján történt keltezés és a kimutatható motívumváltozás n e m minden esetben egyezik meg.73 A keltezések ugyanakkor csak bizonyos határokon belül „tologathatóak"! E z a gyorsan

(kevesebb mint egy évszázad alatt) lejátszódó „összeépülés" Bollók Á d á m 72 Honfoglaláskor két dolgot jelenthet: vagy a motívum viszonylag új keletű a honfoglaló művészetben (svasztika), vagy az a közeg, amibe „beépül" (palmetta/növényi ornamentika) - esetleg mindkettő. Ezek után nehéz helyzetben vagyunk. A magyar régészeti kutatásban Szabó János G y ő z ő 1983-as cikke óta elterjedt nézet, hogy a rombikus, illetve a belőle négyfelé ágazó motívum a világmindenséget jelképezi.74 A művészettörténészek ezzel szemben elhatárolódnak az ornamentika elemei mögött tudati tartalmat kereső kutatási irány­ tól." Ezért is nehezen érthető Madaras László kijelentése, miszerint „Szabó János Győ­ ző elemzése minden művészettörténeti kritikát kiállt mind a mai napig."76 Amint a kutatástörténeti részben igyekeztem rámutatni, „művészettörténeti kritiká­ ról" a honfoglalás

kor emlékei kapcsán vajmi kevéssé beszélhetünk, az utóbbi évtized egyetlen kritikus hangja (Marosi E. két írása, amelyekben egyébként - Szabó János G y ő z ő említése nélkül - negatívan nyilatkozott a kérdésben!) alig talált visszhangra.77 Szabó elemzésének egyébként komoly nehézsége, hogy az általa hozott példák mind időben, mind térben igen távol állnak a 10. századi Kárpát-medencétől78 Ez m é g talán valahogy áthidalható is lenne,79 ha bizonyítást nyerne a közép-ázsiai hsiung-nuk és a honfoglaló magyarok közös kultúrkörhöz80 tartozása. Ennek hiányában figyelembe kell vennünk, hogy „az idegen tárgyakat, formákat, ornamentikát - számtalan és ismeretlen oknál fogva - egy, az eredetitől mindenben különböző régióban másolják vagy adap­ tálják. [] E másolások, adaptációk útvesztőjében, ahol ezen terminusok határvonalai n e m is határozhatók m e g pontosan, rendkívül nehéz eligazodni.

Szükségesnek látom minduntalan hangsúlyozni, hogy súlyos és n e m ritka tévedés származhat abból, ha a hasonlóságok között kellő körültekintés nélkül közvetlen kapcsolatot feltételezünk. A hasonlóság foka n e m a kapcsolat fokát tükrözi."81 [Kiemelés az eredetiben - B A] A kapcsolatkeresést és az értelmezést így n e m csak az nehezíti, hogy az adott társadalmak kognitív hátterére releváns írott adatok hiányában a régészeti leletekből próbálunk m e g következtetést levonni, hanem az a tény is, hogy „a művészeti kompozíciók, témák, jelenetes ábrázolások legtöbb alaptípusa évszázadokra, esetleg évezredekre m e g y vissza, melyeket folyton másoltak, utánoztak, variáltak, kombináltak, kiegészítettek, mégpe­ dig úgy, hogy n e m h o g y a későbbi ábrázolások ikonográfiai programja, de m á r az ah­ hoz vezető láncszemek tartalma is lényegesen eltérhetett az eredeti képtípustól"*2 M i alapján

lehet hát kiválasztani a különböző - az eredeti jelentéssel kapcsolatban álló, vagy attól gyökeresen eltérő - tartalmak közül az adott helyzetben a megfelelőt? M i alapján mondhatjuk meg, hogy a svasztika általunk ismert - és az általunk n e m ismert(?) - jelentései közül melyikre gondolt a honfoglalás kori korongokat készítő/ használó személy? Különösen tanulságos a kompozíciók középpontjában elhelyezett rombuszok, s ál­ talában: a középpontos szerkesztési m ó d kapcsán a veretes tarsolyok, s elsősorban a Budapest-Farkasrétről ismert veretes tarsoly figyelembe vétele. Hegyére állított négy­ zet alakú középső veretet találunk a bodrogszerdahelyi,83 az Újfehértó-micskepusztai,84 a Budapest-farkasréti85 tarsolyokon, s ezek változatának tekinthetőek a karosiII/11.és a II/41. sír példányai is86 A z Újfehértó-Micskepusztáról ismert emlék kapcsán már Dienes megjegyezte: „Ez a középen és négy sarkában

verettel díszített, s talán a veretek körül a bőr alapon cifrázóvassal is ékített tarsoly teszi érthetővé, hogy miért szövik több tarsolylemezünkön a dús mintázatot a középpont és a négy sarokpont köré."87 A fehéregyházi tarsolylemeznek a Budapest-farkasréti veretes tarsollyal való díszítésbeli Bollók Á d á m 73 Honfoglaláskor hasonlósága szemléletesen alátámasztja Dienes megállapítását.88 Ennek fényében azon­ ban el kell gondolkodnunk azon, hogy van-e értelme a középpontosan szerkesztett tar­ solylemezeket a világmindenség jelképeként értelmezni? Hasonló kérdés merül fel a hajfonatkorongok esetében is. Bár a lemezes hajfonatko­ rongok esetleges - tarsolylemezeink előképeihez hasonlóan egykor talán létezett - elő­ képeit n e m ismerjük, á m az a tény, hogy egyetlen kivétellel keleten igazán jó párhuza­ m u k nincsen,89 s a Kárpát-medencei példányok sem keltezhetőek a 10. század elejére,

arra mutat, hogy e tárgytípus esetén is Kárpát-medencei fejlődéssel kell számolnunk. (Esetleges szervesanyagból készült előzményeikről adatokkal n e m rendelkezünk, így csak feltételesen számolhatunk velük.) A z mindenesetre tény, hogy míg a veretes tarso­ lyoknál a középső veret eredetileg funkcionális szereppel bírt (a zárószerkezet részét alkotta), a hajfonatkorongoknál ilyesmivel kevésbé számolhatunk. Á m a középpontosan szerkesztett verettípusok n e m csak e két tárgy típusra jellemző­ ek a honfoglaló magyarság leletanyagában. A jóval egyszerűbb, de a szintén középpont köré szerkesztett rozettás lószerszámveretek, a különböző préselt ruhaveretek és egyéb verettípusok kapcsán például n e m szokás a világmindenség jelképeiről beszélni.90 M á s kérdés, hogy a rozettás lószerszámveretekkel felszerelt lovasfelszereléssel eltemetett nők mellékleteinek egységessége mögött milyen hátteret

sejthetünk.91 II. Fenékbélyegek M á s lelettípust képviselnek a korszak cserépedényeinek alján látható fenékbélye­ gek. A teljes emlékanyag áttekintése nélkül a következő példákat ismerem II. 1 Csekej 449 sír A női sírból előkerült kelet-európai típusú amfora alján balra forgó svasztika alakú fenékbélyeg látható.92 A sírt a publikáló a 10 századra keltezte93 II. 2 Csekej 633 sír A női sírban a környező vidék edényművességébe jól illő edény alján svasztika alakú fenékbélyeg van.94 A z edényt a publikáló 10 századinak, a fenékbélyeget pedig „régi" formának tartotta.95 II. 3 Ibrány 251 sír (10 század) A lelet értékelését nehezíti, hogy a sírban az edény elhelyezése n e m a legáltalánosabb: a fordított tájolású női sírban a fazekat a sír alja felett 85 cm-rel találták, tehát a betöltésben (a sír n e m bolygatott).96 II. 4 Nagyhalász-Kiszombor-hegy 1 sír (10 század első és második

harmada) A kis csupor a koponya mellett került elő. A sír N y - K tájolású97 Istvánovits Eszter sze­ rint az edény „alján X alakú fenékbélyeg"98 látható, á m a közölt rajzok alapján itt is svasztikaábrázolással van dolgunk.99 II. 5 Tímár-Béke T S z majorja I 15 sír A női sírban a jobb lábfej előtt előkerülő cserépbögre alján svasztika alakú fenékbélyeg látható. Ezen kívül a sír egyetlen mel­ léklete a jobb kézen talált két bronz huzalgyűrű volt. A köznépi temető részlete a 10 század első kétharmadára keltezhető.100 II. 6 Tiszaeszlár-Bashalom A szórványként előkerült svasztikás fenékbélyeges edény­ töredéket az ásató és közzétevő, Kovalovszki Júlia a település 12-13. századi rétegéhez kötötte."101 II. 7 Tiszalök-Rázom 29 ház és 27 szabadon álló kemence (Árpád-kor) N e m egy­ értelmű a fenékbélyeg interpretációja, mivel csak az ábrázolás fele látható.102 A fennma­ radt

részlet alapján felvethetőnek tartom, hogy eredetileg itt is svasztikáról volt szó. II. 8 Vágtarnóc 493 sír A z É N y - D K tájolású sírban a bal orsócsont alatt előkerült edény fenekén svasztika látható.103 A sírban m á s melléklet n e m volt, a környező sírok leletanyaga alapján a 10. század második felére - a 11 század elejére tehető Bollók Á d á m 74 Honfoglaláskor A sort valószínűleg további példákkal lehetne gyarapítani a publikált és publikálat­ lan anyag alapján. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy a svasztikamotívum a honfoglalás kori - majd az Árpád-kori - kerámiánk fenékbélyegei között is megtalál­ ható, ha n e m is túl gyakran.104 E fenékbélyeg-típus azonban n e m korlátozódik csupán a Kárpát-medencére. Hasonlóak ismertek Kelet-Európában a Don-vidékről (Zovtnevoe)105 vagy a Donyec-vidékről106 éppúgy, mint Közép-Európa szláv107 területeiről: ÉNy-Csehországból,108

Nagy-Lengyelországból,109 Alsó-Ausztriából(Thunau),110illetve Délke­ let-Európában Bulgáriából.111 Külön kérdést jelentenek a mai Nyugat-Szlovákia lele­ tei: Ivona Vlkolinská ugyanis n e m adja m e g tételesen, hogy a felsorolt 28, 9-10. száza­ di temető közül melyikben kerültek elő svasztikás fenékbélyeges edények (Vlkolinská V. típusa),112 csak annyit jegyez meg, hogy a 9-10 században a svasztika egyre elter­ jedtebb motívum lett.113 Ezzel szemben az Anton Tocík által publikált, nagyrészt m a ­ gyarnak tartható temetők leletei között csak egy ilyennel találkoztam, míg a csekeji temetőben kettővel (lásd fent). Így elképzelhető, hogy Vlkolinská megjegyzése a terü­ let feltehetőleg n e m magyar lakosságú részeire vonatkozik. Módszertani szempontból problematikusnak tartható a két leletcsoport összekapcso­ lása. A z egyik esetben (hajfonatkorongok) a motívum ékszer díszítéseként, a másik esetben (kerámia) egy

általánosan elterjedt gyakorlat során alkalmazott jelöléstípusként tűnik fel. További nehézséget jelent, hogy az elitkultúra termékei közé tartozó ötvös­ műveken és a köznépi kultúra tárgyai közé tartozó cserépedényeken látható hasonló motívumok kapcsolata nehezen tisztázható.114 1. H a a motívum mögött közös ősi tudati tartalmat feltételezünk, akkor a két társa­ dalmi csoportnál azonos értelmezésre lehetne gondolni. (Ennek automatikus feltétele­ zésével azonban nagyon könnyen az önmagába visszatérő érvelés csapdájába eshetünk.) 2. A z elitkultúrában megjelenő motívumok esetén igen gyakori, hogy azt a köznép is átemeli saját művészetébe (esetleg m á s értelmezést adva neki - ha egyáltalán valami­ lyen értelmet tulajdonítanak annak). A z ilyen típusú másolás mindennapos, s gyakran jár együtt motívumromlással.115 3. A köznépi kultúrában megjelenő motívum átkerülhet az elit

kultúrkincsébe, bár ezt az esetet jóval ritkábbnak tartom. 4. N e m zárható ki annak lehetősége sem, hogy a két kulturális szinten két különbö­ ző, egymástól független irányból terjed el egy-egy motívum. Konkrét esetünkben a fent vázoltak közül a negyedik esetet látom a legvalószínűbb­ nek. Abból a jelenségből, hogy az általam ismert néhány svasztikás fenékbélyeg több­ sége a magyar-szláv érintkezési terület közelében látott napvilágot, mindaddig n e m vonhatóak le messzemenő következtetések, míg a teljes anyag felgyűjtésére és elemzé­ sére sor n e m kerül. A honfoglalás előtti magyar leletanyag ismeretének hiányában an­ nak eldöntésére sem mernék vállalkozni, hogy vajon a magyarok már a Kárpát-meden­ cébe érkezésük előtt is használtak-e svasztikás fenékbélyeggel jelölt edényeket (mint láttuk, feltételezhető lakóhelyük környékén ez n e m volt ismeretlen), vagy erre csak az új haza

területén került sor. N e m térhetünk ki a fenékbélyegek értelmezésének kérdése elől sem. Gyakran tulaj­ donítanak ezeknek valamiféle mágikus tartalmat mind a nemzetközi,116 mind a magyar irodalomban.117 Egy másik értelmezés szerint a fenékbélyegekben mesterjegyeket kell látnunk. A 9-14 századi szláv és német anyagot vizsgáló M Nabe már 1918-ban meg- Bollók Á d á m 75 Honfoglaláskor fogalmazta a fő problémát: „a mesterjegyként történő értelmezés ellen szól a jelek nagy elterjedése egymástól távolfekvő vidékeken", míg „a jelek pogány szimbólumként való magyarázata ellen szól ezen áru előfordulása a középkori német kultúrrétegekben, sőt a kora román kori templomok falain".118 A jelenlegi hazai kutatás inkább a praktikus szempontok mellett érvel: a fenékbélyegek abban az időben jelennek m e g az edé­ nyeken, amikor a »házifazekasságról« az iparszerű gyártásra való áttérés

megtörté­ nik",119 s „nem látszik reálisnak az a hipotézis, hogy ezen jeleknek valamilyen mágikus tartalma lett volna".120 A nemzetközi kutatásban is ezen szempontok kerültek előtérbe „ A fenékjegyek jelentésének hátteréről csak feltevéseink vannak, de felismerhetőek közöttük mágikus-vallási motívumok. A kézművesség perspektívájából nézve valószí­ nűleg a készítő jele, mellyel egyes fazekasok minden terméküket ellátták, de messze n e m minden edényen látható ilyen."121 M a g a m úgy gondolom: ha el is fogadhatjuk bizonyos esetekben, hogy a fenékbé­ lyegnek a használók (vagy közülük néhányan) valamilyen mágikus jelentőséget tulaj­ donítottak, n e m hiszem, hogy minden kör vagy kereszt alakú fenékbélyeg mögött nap­ vagy tűzszimbólumot kellene látnunk, mint egyes kutatók teszik.122 S bár a svasztika ősi asztrális szimbólum mivolta utalhat ilyesmire,123 de a konkrét jelentés így is isme­

retlen marad. A fentiek tanulságát a következőkben látom. a) A svasztikamotívum a korszakban igen nagy területen elterjedt volt.124 Éppúgy ismert volt azon térségben, ahonnan a magyarság feltehetőleg a Kárpát-medencébe érkezett, mint az elfoglalt új haza területén,125 illetve attól délre, északra és nyugatra. A motívum ősi, mediterrán eredetére szintén történt utalás a korábbi kutatásban.126 b) A svasztika női hajfonatkorongokon és fenékbélyegeken történő megjelenésének fényében kérdésesnek tartom, hogy mennyiben köthető az a magyar főfejedelemhez. H a a napszimbólum(ok) a főfejedelemhez való tartozást jelképezi(k) a magyarság poli­ tikai hatalma alatt álló területeken, n e m valószínű, hogy női hajfonatkorongokra, s m é g kevésbé, hogy edények fenekére kerültek volna.127 c) Arra, hogy a motívum a magyarság keleti kultúrrétegének része,128 netán a Bal­ kánról129 (Bizáncból) vagy a környező szláv

területekről, esetleg a továbbélő avarságtól került hozzánk, továbbra sem mernék válaszolni. A motívum avar kori gyakorisága azonban elgondolkodásra késztet. A Keszthely-fenékpusztai déli erőd előtt feltárt 11 sírban talált svasztika alakú fibulát Müller Róbert cividalei analógiái alapján a 6. szá­ zadra keltezte,130 á m a formát G a r a m Éva római korinak határozta meg.131 A svasztika azonban az avar öntött fémművességgel terjed el az áttört-öntött korongokon. A z e korongok első tipológiáját elkészítő G a r a m Éva a svasztikás darabokat a III/B csoport­ ba sorolta, s a közép, illetve a késő avar korra datálta őket.132 A tárgytípusból újabb nagy szériát közlő Bárdos Edith a zamárdi temető alapján megerősítette a fenti datálást.133 Ugyanakkor az avar kori svasztikaábrázolások egyik jellegzetessége, hogy nagy többségüknél a svasztika ágait különböző állatfejek alkotják (ún. Tierkopfwirbel)

Ezek az állatfejes korongok ráadásul a meroving kori Nyugat-Európában is elterjedtek. A motívum ilyen megjelenési formája már korán felkeltette a magyar kutatás figyelmét: Supka Géza 1914-ben egy kelet-európai szkíta ló homlokdíszben kereste a motívum eredetét,134 amiben részben Fettich Nándor is követte.135 Supka azt is evidensnek vélte, hogy a motívum kizárólag keletről eredhet, s „Keletrómának m i köze sincs az egész Bollók Á d á m 76 Honfoglaláskor fejlődésmenethez."136E z azonban a bizánci mágikus amulettek egy csoportjának is­ meretében felettébb kétségesnek tűnik. Bizáncban ugyanis a kör alakú arc köré szer­ kesztett, forgó állatfejekkel díszített amulettek bajelhárító szereppel bírtak, a női m é h védelmét szolgálták. Igaz ugyan, hogy az általunk ismert példányok jelen ismereteink szerint a 10-12. századra keltezhetőek, á m a hasonló védő amulettek a klasszikus antik­ vitástól

kimutathatóak a Kelet-Mediterraneumban.137 Mindezt többféleképpen értelmezhetjük. 1) az avar kori és a meroving példányok alkotói egyszerűen átemeltek egy Bizáncban teljesen m á s jelentéssel bíró motívumot, s többféle funkcióban használt korongjaikat díszítették vele. 2) A z avar és meroving korongok készítői saját motívumkincsükből vett elemekkel egészítették ki a svasztikát, beleillesztve azt ezáltal saját művészetükbe - amint azt a honfoglaló magyarság emlék­ anyagából ismert korongok esetén is bizonyítani igyekeztem. Erre utalhat a Zd Vinski által közölt leletek kronológiai tanúvallomása.138 3) A fenti tendenciák egyszerre hatot­ tak, s együttesen járultak hozzá az általunk vizsgált tárgycsoport kialakulásához. d) A z általunk vizsgált honfoglalás kori motívumok legközelebbi párhuzamait és analógiáit a Kelet-Mediterráneum térségében találhatjuk meg. A szolnoki, dunaalmási és törökkanizsai

korongokhoz hasonlóan félpalmetták alkotják az ágait annak a svasztikának, amely D a m g h a n (Tepe Hissar) lelőhelyen került elő egy sásánida palota stukkódíszei között.139 A tápéi és a gyulai korongok svasztikájához közel álló motívum­ mal (és arab felirattal!) díszített kerámia került elő Konstantinápoly 10-11. századi leletei között.140 Mesterházy Károly hasonló svasztikamotívumot talált szintén 10-11 századi kerámián: itt azonban már a palmetta is megjelenik.141 Mindezzel kapcsolatban érdemes itt újra felhívni a figyelmet arra, amire Szőke Béla Miklós az avar „indavirággal" kapcsolatban rámutatott. „Mind a fentebb tárgyalt motí­ vumokat, mind [.] m á s díszítő elem[eket] csak akkor köthetnénk biztonsággal m á s rendszerhez, »magas kultúrák« művészeti áramlataihoz, ha az [.] emlékanyag motí­ vumkincsének minden egyes eleme [.] tipologizálva lenne, s ezek az elemek m á r egy egységes rendszert

alkotnának."142 e) A bizánci amulettek példája újfent felhívja a figyelmet az egy-egy motívum mögött meghúzódó sokféle tudati tartalomra. Hiszen - m é g feltételesen is - nehezen képzelhető el, hogy egy bizánci termékenységvédő szimbólum jelentésváltozás nélkül kerülhetett át a meroving vagy az avar kultúrkörbe - tekintve az ottani felhasználásu­ kat. Mindez pedig a svasztika jelentésének problematikája miatt egyáltalán n e m lé­ nyegtelen. A szakirodalomban általánosan elfogadott a nézet, hogy a svasztikában nap­ szimbólumot kell látnunk. Ugyanakkor a keresztény világban a svasztika időnként Krisztus személyére utal, amin különösebben n e m is csodálkozhatunk,143 hisz ez is napszimbó­ lum voltából ered.144 Szintén eredeti napszimbólum mivoltával van összefüggésben óvó-védő szerepe.145 Valószínűleg az utóbbi két jelentés egyikével összefüggésben tű­ nik fel a svasztika a pusztaszentlászlói

Árpád-kori temető 105. sírjának (s talán több másik hasonló lelet) „rovásírásos" gyűrűjén - mint a rontáselhárító „jelek" egyike.146 Ezek ismeretében azonban n e m lehetünk biztosak abban, hogy a honfoglalóknál is ha egyáltalán bármilyen jelentést tulajdonítottak e motívumnak - egy, s a legeredetibb, napszimbólum mivoltában értelmezhetjük. A női hajfonatkorongokon történő megje­ lenése veti fel annak lehetőségét, hogy ezen esetekben inkább valamilyen óvó szerep­ körre kellene gondolnunk.147 Ugyanakkor érdemes figyelembe vennünk, amire éppen Révész László mutatott rá legutóbb a bezdédi tarsolylemez kapcsán: egy-egy motívum Bollók Á d á m 77 Honfoglaláskor vagy egész kompozíció - amely jelentésének megfejtésével a kutatás igen régen foglal­ kozik, s szinte a honfoglalók vallási képzeteit vizsgálók kiindulópontja lett - hogyan kerülhet át egy másik kultúrkörből a 10. századi

magyarság emlékanyagába148 Valószí­ nűleg a korábbi jelentés megtartása nélkül. Ráadásul a fémművesség termékei esetén el kell választanunk a készítő ötvös és a viselő személyét. A honfoglaló magyarok között dolgozó ötvösök etnikai, vallási hova­ tartozása a számos feltételezés ellenére sem tekinthető megoldottnak, így az ő kognitív hátterük esetleges rekonstruálása jelenleg eleve reménytelennek tűnik. A megrendelő/ viselő személyét tekintve: mindaddig, míg egyéb források híján szinte kizárólag régé­ szeti leletekből próbálunk következtetéseket levonni a honfoglalók gondolat-, illetve hitvilágáról, az önmagába visszatérő érvelés veszélyével kell szembenéznünk. Oleg Grabar megfogalmazásában: "it is partitularly difficult to see a work of art from the point of view of its creator or its first user, for, in most instances of pre-Renaissance art, w e can only approximate the conditions which

prevailed at the time of a monuments making. Yet, if one is to define the uniqueness of an aesthetic tradition, it is pherhaps this internal creative purpose which must be explained - oratbest hypohesized - rather than the external formal, iconographic, or functional characteristics."149 A h h o z azon­ ban, hogy egy tárgyat korának szellemi hátterével együtt tudjunk vizsgálni, bizonyos mennyiségű írott forrásra lenne szükségünk, amely azonban a honfoglalókkal kapcso­ latban n e m áll rendelkezésre. Összegzés I. Konkrét tanulságok I. 1 A „kndh" címnek a Nappal, napkultusszal való, nyelvészeti alapon történt kapcsolatba hozatala n e m meggyőző. I. 2 A történeti forrás (Ibn Rusta) által ránk hagyományozott tudósítás egyediségé­ ből és homályos voltából fakadóan n e m nyújt megfelelő alapot a honfoglalás kori lele­ tek ikonológiai értelmezéséhez. I. 3 A svasztikamotívum változatos társadalmi környezetben történő

előfordulása megnehezíti annak egy konkrét személyhez, illetve csoporthoz kötését. I. 4 A turfáni freskón látható készenléti íjtartó tegez közepén ábrázolt kör alakú (feltehetőleg) fémlemez a tárgytípus középpontos elrendezésű díszítése mögött (eset­ leg) meghúzódó szemléletmód tágabb elterjedtségére mutat, s így nehezíti annak a magyar fejedelemmel és kíséretével történő összekapcsolását. Ennek kapcsán figyelmet kell fordítani arra is, hogy a honfoglaló magyarság fémművességében a középpontos elrendezés széles körben alkalmazott szerkesztési elvnek tűnik. Mindezzel számolva úgy vélem, a fentiek n e m gyengítik számottevően Révész Lász­ lónak a Felső-Tisza-vidéki fejedelmi központ lokalizálásával kapcsolatban kifejtett hi­ potézisét, hiszen „a X. századi társadalom-, illetve politikatörténet ilyen súlyú kérdését nehéz lenne egyes, leletkörnyezetükből kiragadott motívumok

vizsgálatára szűkíteni és alapozni. A hatalmi központ ugyanis n e m motívumokon, hanem az azokat hordozó népességen alapulhat."150 Annak vitája kapcsán - melyre Révész László felhívása151 ellenére máig n e m került sor152 - a régészeti érveknek kell majd a döntő szót kimonda­ niuk. Bollók Á d á m 78 Honfoglaláskor II. Általános(abb) tanulságok II. 1 Egyes történeti adatok egyes tárgyakkal való kapcsolatba hozása felettébb kockázatos vállalkozás.153 N e m esetünk az első, amikor a hazai szakirodalmat toposzgyártáson kapták. Pais D e z s ő azon igyekezete, hogy a m o h a m e d á n írók adatait saját nyelvészeti elméletével összhangba hozza, igen tetszetős, de egyben igen egyolda­ lú következtetéshez vezetett.154 T ö b b e k között erre építette azután László Gyula saját, évszázadokon, népeken, kultúrkörökön át ívelő elméletét a „nap fiáról", amelyben m á r szilárd tényként jelenik

m e g Pais évtizedekkel korábbi feltevése - a hivatkozott forrás állításával ellentétben is. E „jól ismert, minden kétség felett álló tényből" azután egye­ nesen következett, hogy a kívülállónak szinte ellenőrizhetetlen nyelvészeti érvelésekbe bele n e m folyó régész szakember hitelt adott az előző évtizedekben kialakult tetszetős képnek, s ebben a koordinátarendszerben igyekezett elhelyezi saját leletét/leleteit. II. 2 A hasonló esetek elkerülésének legmegfelelőbb m ó d j a a különböző tudo­ mányterületek szakembereinek minél szorosabb együttműködése lenne. Mindenekelőtt azonban elkerülhetetlen, hogy mindenki a saját tudományterületén számoljon le az ott évtizedek, esetleg évszázadok óta „ m a g u n k előtt görgetett tévedésekkel".155 II. 3 Szükséges lenne annak belátása, hogy egy-egy művészeti alkotás értelmezését - m a éppúgy, mint készítésének korában - számtalan, tudat alatti

tényező mellett erő­ sen befolyásolja világképünk, olvasottságunk, szocializációnk. Ennek figyelmen kívül hagyásával nincs túl sok esélyünk az egykori valóság jobb megismerésére. H o g y e kissé szkeptikus magatartást a László Gyula által gyakorta hangoztatott „termékeny bizony­ talanságnak" vagy inkább - László kifejezését parafrazálva - „terméketlen bizonyta­ lanságnak" tartjuk, végül megint csak megítélés kérdése. Jegyzetek 1 Nagyon kevés olyan tárgy maradt fenn az adott időszakból, amely soha sem került föld alá. A legismertebb minden bizonnyal a bécsi szablya, mellyel újabban Fodor István foglalkozott. Fodor István: A bécsi szablya és a prágai kard. Szeged, 2000 (A vonatkozó irodalommal) 2 Mesterházy, Károly: Die Kunst der landnehmenden Ungarn und die abbasidisch-irakische Kunst. Acta Arch Hung49 (1997), 385-418.; Uő: A honfoglaló magyarok művészete és az abbaszida-iraki művészet Századok 132

(1998), 129-159. 3 Pulszky Ferencz: A magyar pogány sírleletek. In Értekezések a történelmi tudományok köréből 14 (1881), 3.; Pulszky Ferencz: Magyarország archaeologiája II Budapest, 1887, 118 4 Pulszky maga írja: „a Nemzeti Múzeum rendezetlen állapotában kevésbé érdekelt, inkább bámultam Gábor bátyám régiségei között egy szép, márvány Vénuszt, ez volt az első antik szobor, amelyet láthattam." Korek József: Pulszky Ferenc, a régész In Mravik László (szerk): Pulszky Károly emlékének 44.; a Fejérváry-gyűjteményről lásd pl Szilágyi János György: Pulszky Károly ifjúságának környezete A Fejérváry-Pulszky-gyűjtemény kialakulása és sorsa. A Pulszky-szalon In uo 30-43 5 Böhm József szerepére röviden lásd Marosi Ernő: Utószó. Programok a magyar művészettörténet-írás számára. In uő (szerk): A magyar művészettörténet-írás programjai Válogatás két évszázad írásaiból Budapest, 1999, 331-333. 6

Pulszky (1881), 3. 7 Pulszky Ferencz: Néhány magyarországi és ősmagyar leletről. In A Magyar Tudományos Akadémia Évkönyvei 16 (1878-1882), 66. 8 Bóna István: Régészetünk és a honfoglalás. Magyar Tudomány CIII - Ú F XLI (1996), 930 9 Legújabban Langó Péter mutatott rá fontos összetevőkre - így pl. Vámbéry hatására - készülő kutatástörténeti összefoglalásában. Ugyanakkor felhívja a figyelmet Pulszky tévedéseire, illetve arra, hogy Pulszky soha sem merült el igazán a korszak kutatásában. A szöveg ismeretéért fogadja köszönetemet. 10 Tudományos pályafutásának állomásait jól illusztrálja a műveiről halála után összeállított bibliográfia. Supka Géza (összeáll.): Hampel József irodalmi működése Archaeologiai Értesítő 33 (1913), 105117 11 Hampel József: Ornamentika a honfoglalás kor emlékein. Archaeologiai Értesítő 24 (1904), 152 Bollók Á d á m 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29

30 31 32 35 33 34 79 Honfoglaláskor Uő: Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. Budapest, 1907, 72 Uo. 73 Mesterházy (1998), 132-133. Ez talán legkevésbé Fettich Nándor munkáira volt jellemző, aki szintén igen széles földrajzi és időbeli keretek között vizsgálta a kérdést, bár Hampelhez képest komoly hangsúlykülönbségekkel. Főbb nézeteit és ezek bibliográfiai adatait röviden lásd Mesterházy (1998), 133-136.; Mesterházy Károly: Fettich Nándor és a magyar honfoglalás régészete. Vasi Szemle 55 (2001), 452-458 Ugyanakkor módszerét az elmúlt időszakban jogos bírálat is érte - vö. Bálint Csanád: Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai. (Régészeti tanulmányok) Szeged, 1995, 154-156 Bálint (1995), 234. Láng Nándor: Hekler Antal élete és munkássága. In Láng Nándor (szerk): Hekler Antal válogatott kisebb dolgozatai. Budapest, 1942, 7 Hekler, Antal: Die Kunst der ungarischen Landnahmenzeit. Acta Archaeologica 7

(1936), 67-75; Hekler Antal: A honfoglaló magyarság művészete. In Láng Nándor (szerk): Hekler Antal válogatott i. m 376-386 Marosi Ernő: A honfoglalás a művészetben. Magyar Tudomány CIII - Ú F XLI (1996), 1032 Vö. Bóna István: Régészetünk és Kelet-Európa In M T A II OK 28 (1979), 39-48; Bálint Csanád: A 9. századi magyarság régészeti hagyatéka In Kovács László (szerk): Honfoglalás és régészet Budapest, 1994, 39-46. Bizonyos népvándorlás-toposzok történeti és eszmetörténeti szempontú értékelését­ bírálatát lásd Vajda László: A népvándorlások kérdéséhez. Századok 129 (1995), 107-143 Hampel (1907), 73. Bálint Csanád: A nagyszentmiklósi kincs. Régészeti tanulmányok Budapest, 2004, 37 Itt szeretnék köszönetet mondani Csiky Gergelynek, aki kritikus bírálatával és értékes tanácsaival jó néhány félreértéstől és hibától megóvott. Az esetleges tévedésekért a felelősség természetesen engem terhel.

Révész László: A karosi honfoglalás kori temetők. Régészeti adatok a Felső-Tisza-vidék X századi történetéhez. Miskolc, 1996, 167-168 A tárgy leírása: Révész (1996), 158., 92 kép, 156 t Hasonló kör alakú lemez került elő az eperjeskei 3. sírból, svasztikás díszítés nélkül Lásd Kiss Lajos: Eperjeskei honfoglaláskori temető Archaeologiai Értesítő 39 (1920-1922), 49., 10 kép Legjobb fényképe: Révész László: Eperjeske In Fodor István - Révész László - Wolf Mária (szerk.): A honfoglaló magyarság Kiállítási katalógus Budapest, 1996, 74., 5 kép, 76 Sajnos, még ezen sem vehető ki igazán a lemez halványan bekarcolt díszítése, amely valamilyen növényi mintának tűnik. Hasonló korong tűnik fel egy turfáni freskón (Az ábrázolt motívum a képről itt sem állapítható meg biztosan, de nem svasztikáról van szó.) Le Coq, A von: Bilderatlas zur Kunst und Kulturgeschichte Mittel-Asiens. Berlin, 1925,60, Fig 70; Gyenge

átrajzolását lásd Gabain, A. von: Das Leben im uigurischen Königreich von Qoco (850-1250) Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica. Taf 74 174, valamint idézi Révész (1996), 101 kép, 166 A magyar anyagból ismert svasztika-ábrázolásokra alább bővebben kitérek. Bálint (1995), 245-246. A kérdéskör legújabb áttekintése Langó Péter fent hivatkozott (vö. 9 sz jegyzet) dolgozatában fog megjelenni. G. Wiet, M Canard Idézi Ludwig, Dieter: Struktur und Gesellschaft des Chazaren-Reiches im Licht der schriftlichen Quellen. 1982, 199 Gyakran - így Révész László által is - idézett magyar fordításában Czeglédy Károly „napkoronghoz hasonló tárgy"-nak értelmezte. A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. (Sar: Györffy György) Budapest, 1958,55 Legújabb kiadása: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Budapest, 2002,, 89 Ennek fényében érdekes, hogy a szöveg legújabb magyar fordításában ismét a „napernyő" tűnik

fel. Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről Földrajzi irodalom. I/1 Budapest, 1997, 205, 806 lj Ludwig (1982), 199. A kérdés vizsgálatába Ludwig által Alföldi András nyomán bevont St Maurice dAgaune-i apátságban őrzött korsó közvetlen avar kapcsolatait legutóbb cáfolta: Bálint (2004), 374377. A „sams" jelentése „nap", így a „samsa" alak szóvégi „a"-ja Ludwignál magyarázat nélkül marad, hacsak nem másolási hibára gondolunk. Ludwig (1982), 199-200. Zuckerman, C : On the Date of the Khazars Conversion to Judaism and the Chronology of the Kings of the Rus Oleg and Igor. A Study of the Anonymous Khazar Letter from the Genizah of Cairo Revue des Études Byzantines 53 (1995), 244-245. Folio Róna-Tas Khazarian Kmoskó l recto (1997), András: Hebrew - folio 204. A Documents lhonfoglaló verso. Új of magyar kritikai the Tenth kiadása nép. Budapest, Century. angol fordítással: Ithaca-London, 1996, 129.Golb, 1982,

Norman 106-121. - Pritsak, A szöveg Omeljan: Bollók Á d á m 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 65 64 80 Honfoglaláskor magyar fordítását lásd Hunyadi László: A Schechter-féle szöveg: egy névtelen kazár zsidó levele Haszdai ibn Sapruthoz. In Róna-Tas András (szerk): Források a korai magyar történelem ismeretéhez Szeged, 2001, 167-170. Halm, H.: Shamsa In Enciklopedia of Islam Vol IX San-Sze N e w Edition Leiden, 2000, 298-299 Róna-Tas (1996), 129. Forrásaink az „isá" mellett a „beget" is használják a hadvezér-király címeként. A jelenségre nem ismerek minden szempontból kielégítő magyarázatot. Róna-Tas (1996), 128. Pais Dezső: A gyula és a kündüh. Magyar Nyelv 27 (1931), 171-174 Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Budapest, 1986, 484. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. II (H-Ó) Budapest, 1970, 440

Pais (1931), 171. Kmoskó (1997), 195. Czeglédy Károly: Gardizi „török" fejezetének magyarázatához. Magyar Nyelv 68 (1972), 140 Személyes közlés. Segítségét ezúton is köszönöm László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon. Budapest, 19702, 124 Révész L.: Vezéri sírok a Felső-Tisza vidékén In Kovács László (szerk): Honfoglalás és régészet Budapest, 1994, 142. Révész (1996), 168. A tárgy első, mindmáig legjobb fényképes közlését lásd Nepper Ibolya: Biharkeresztes - Bethlen Gábor u. 25 szám In Fodor István et al (szerk): A honfoglaló magyarság 217, 4 kép A teljes leletanyag közzététele: M . Nepper Ibolya: Hajdú-Bihar megye 10-11 századi sírleletei 1 Debrecen, 2002, 27-29.; II 2-7 tábla (A hajfonatkorong: I 12 kép; II 2 t 1) Madaras László: A szolnok-szandai honfoglalás kori korongpár. In M F M É - StudArch IX (2003), 277-282. Hampel József: Régiségek a honfoglalás korából. Archaeologiai

Értesítő 20 (1902), 314315; Hampel (1907), 149-150., 38 tábla A korong lelőhelyét Dienes István azonosította Törökkanizsaként Dienes István: Megjegyzések Fettich Nándor válaszához. Archaeologiai Értesítő 96 (1969), 120 (Bár ennek konkrét indoklását sem itt, sem másutt nem adta.) Bakay Kornél: Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. Pécs, 1965, 11 Kovács László: A Kárpát-medence kétélű kardjai a 10. század második feléből (Adattár) In ComArchHung 1994-1995, 178. A fülbevalótípus legutóbbi, bolgár részről történt feldolgozása sem segít a hazai emlékek időrendjének pontosításában, hisz a bulgáriai példányok a 9-11. századon belül pontosabban nem keltezhetőek Vö Grigorov, Valeri: Kolekcija rannosrednovekovni obeci ot Severna Bálgarija. - Collection of early Medieval earrings from north Bulgaria. [sic!] Arheologija 45 (2004), 69-76 Langó Péter: Megjegyzések a Kárpát-medence X-XI. századi

huzalkarpereceinek és sodrott karpereceinek viseletéhez és használati idejéhez. In Jósa András Múzeum Évkönyve 92 (2000), 3357 Mesterházy Károly: Bizánci és balkáni eredetű tárgyak a 10-11 századi magyar sírleletekben II Folia Archaeologica 152 (1991), 152.; Török, Gyula: Die Bewohner von Halimba im 10 und 11 Jahrhundert. Budapest, 1962, 144, Taf XIII; Kovács, László: Münzen aus der ungarischen Landnahmezeit. Budapest, 1989, 32 Szőke Béla még a 10 század egészére jellemzőnek tartotta ezt a tárgytípust. (Szőke Béla: A honfoglaló és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei Budapest, 1962, 52.) Kralovánszky Alán: Honfoglalás kori leletek Dunaalmáson, Tatán. In Bíró E - Szatmári S (szerk): Komárom megye története I. Tatabánya, 1988, 6-7 ábra Uo. 249, 5 ábra Istvánovits Eszter: A Rétköz honfoglalás és Árpád-kori emlékanyaga. Nyíregyháza, 2003, 97-101 Langó Péter és Türk Attila a megjelenés alatt álló dolgozatuk

tanulmányozásának engedélyezéséért fogadják köszönetemet. Széll Márta: Elpusztult falvak, X-XVII. századbeli régészeti leletek Csongrád vármegye területén In Dolgozatok 19 (1943), 177. Bálint Csanád: Südungarn im 10. Jahrhundert Budapest, 1991, 94, 93 Anm, Abb 25 Széll (1943), 176-179. LVIII t 29 Mesterházy (1991), 152. (1978), Bakay 377. Kürti (szerk.): Béla: Kornél: LXIII. A Régészeti kőkortól 2. Honfoglalásaadatok középkorig. aésMaros-torok államalapításkori Tanulmányok vidékének temetők Trogmayer 10-11. az Ipoly Ottó századi 60. mentén. történetéhez. születésnapjára. In Studia In Comitatensia Lőrinczy Szeged, Gábor 1994, 6 Bollók Á d á m 81 Honfoglaláskor 66 Bálint (1991), 94-96. 67 Rejholcová, Mária: Pohrebisko v Cakajovciach (9.-12 Storicie) Katalóg Nitra, 1995, 40, Tab LXI 2a, 3a. 68 Uő(1995), Tab. XCII 4-5 69 Uő: Pohrebisko z 10.-12 storica v Novych Zámkoch Slovenská Archeológia 22 (1974), 440-441, 456.,

Tab VII 16 A leletre Langó Péter hívta fel a figyelmem Fogadja érte hálás köszönetemet 70 Eltér a többi korongtól a svasztika forgásiránya is: míg a hajfonatkorongokon az alakzat jobbra forog, addig a karosi példányon balra. Mivel azonban - mint alább igyekszem rámutatni - esetünkben a svasztika konkrét jelentésének megállapítása is gondot jelent - már ha számolnunk kell egyáltalán ilyesmivel -, az eltérő forgásirány mögött esetlegesen meghúzódó okok felderítését sem tartom lehetségesnek. 71 A körcikkely-ornamentikára lásd Bálint (2004), 447-451. N e m véletlen, hogy Bálint Cs a törökkanizsai korongot is e motívum kapcsán tárgyalja. (197 kép 3) Azért lehet ezt mégis a svasztikák körében vizsgálni, mert töredezett állapota ellenére is megállapítható, hogy a levelek a rombuszalakból „kinőve" indulnak, azaz a motívum „jobbra forog". 72 Nagyjából hasonlóan látta a motívum alakulását Mesterházy

Károly is. Mesterházy, Károly: Stilrichtungen in der Kunst der landnahmenden Ungarn. (Kiadás alatt) A kézirat olvasásának engedélyezéséért fogadja köszönetemet. 73 Steuer, Heiko: Bemerkungen zur Chronologie der Merowingerzeit. In Hassler, Hans-Jürgen (Hrsg): Studien zur Sachsenforschung I. Hildesheim, 1977, 379-403, s különösen a 403 oldal ábrája; Bálint (1995), 243-244. 74 Szabó János Győző: A Duna-Tisza köze és a magyar honfoglalás. Forrás, 1983, 7, 43-44 75 Marosi Ernő: A magyar középkor művészete a Nemzeti Múzeumban a millecentenáriumi év kiállításain. Buksz 9 (1997), 162-164. 76 Madaras (2003), 280. 77 A visszhangra lásd Fodor István elutasító megjegyzését. Fodor István: László Gyula, a régész In Balassa Iván - László Emőke (szerk.): László Gyula emlékkönyv 1910-1998 Budapest, 2001, 228 78 „.az áthidalhatatlanul nagy földrajzi és kulturális távolságokat figyelmen kívül hagyó rokonítások ideje már

lejárt." Bálint (2004), 203 Természetesen az időben/térben közelálló adatok sem tekinthetőek egyedül ezért relevánsoknak: Uo. 285, 357 79 Ilyenre példát hoz Bálint (2004), 396-401. 80 N e m elégséges pusztán a „közös belső-ázsiai gyökerekre" történő hivatkozás - már ha létezett egyáltalán ilyesmi. „Persze közhely számba megy fölemlegetni az eurázsiai sztyeppe kulturális egységét (hiba azonban feledni a különbözőségeket is!), az anyagi kultúrájában megfigyelhető konzervativizmust (mely jól megfért a nemzetközi divatjelenségek alkalmankénti befogadásával is) és a régészeti jelenségek értelmezésénél sokszor esik szó a (valószínű) kereskedelmi, kulturális, politikai kapcsolatokról - de mindez egy másik kontinensen, ezer kilométerekkel távolabb kifejlődött anyagi műveltség alapvető jellegének befolyásolásához mégsem lehetett elegendő."Bálint Csanád: A szegedi régészeti kiállításról

In ComArchHung 1990,225. A témánk kapcsán módszertani szempontból igen megfontolandó kérdések felvetését lásd uo., illetve újabban Bálint (2004) 20-38 81 Bálint (2004), 325. 82 Uo. 320 83 László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944, 436, 50 kép 84 Dienes István: Honfoglalás kori tarsolyainkról. Folia Archaeologica 16 (1964), 95, 30 ábra 85 Uő: Honfoglalás kori veretes tarsoly Budapest-Farkasrétről. Folia Archaeologica 24 (1973), 186 187., 3-4 ábra, 201 11 ábra 86 Révész (1996), 240., 18 tábla; 278, 56 tábla 87 Dienes (1964), 183. 88 Dienes (1964), 200-209., 186-187, 3-4 ábra, 203, 12 ábra 89 Legfigyelemreméltóbb keleti párhuzamuk a baskíriai Karanaevóból ismert. Bálint, Csanád: Die Archaologie der Steppe. Steppenvölker zwischen Volga und Donau vom 6 bis zum 10 Jahhundert (Hrsg.: Daim, Falko) Wien-Köln 1989, 138, Abb59a,140, 696 lj 90 A középpontosan szimmetrikus verettípusok ékkövekkel vagy üvegbetéttel díszített

darabjainak legújabb összefoglalását lásd Horváth Ciprián: Adatok a honfoglalás kori kő- és üvegbetéttel díszített fegyverek, tarsolyok és veretek kérdésköréhez. In ComArchHung 2004, 151-171 91 Lásd Révész László: Honfoglalás kori női sír Békéscsaba-Erzsébethelyen. In Studia Archaeologica III 92 (1997), 93 94 95 Rejholcová Uo. Uő: Das 43. 175; Graberfeld (1995) Révész70, 48-49, von László: Tab. Cakajovce Tab. CI. Aranyszántás 4. LXXI. (9.-12 10. Balotán Jh.) Analyse Budapest-Kiskunhalas, Budapest - Nitra, 1995, 2001,43-44. 58-69. Bollók Á d á m 96 97 98 99 82 Honfoglaláskor Istvánovits (2003), 353-354. A fazék képe: 110 t 251/1; 180 kép 4 Uo. 146-147, 355 A csupor képe: 134 t 1/1; 180 kép 12 Uo. 147 A leletanyagot 1989-ben újraközlő Kovács László is „ívelt végű horogkereszt alakú fenékbélyeg"-ről írt. Kovács László: A Nagyhalász-zomborhegyi 10 századi magyar temetőrészlet In ComArchHung 1989, 167. (I112

kép1)A temetőrész fent adott datálása is Kovács Lászlótól származik 100 Uő: A tímári (Szabolcs-Szatmár m.) honfoglalás kori temetőmaradványok In ComArchHung 1988, 126., 149 és 6 kép 101 Kovalovszki Júlia: Településásatások Tiszaeszlár-Bashalmon. (Bronzkor, III-IV és XI-XIII század) Budapest, 1980, 46., 26 rajz 2, 18 tábla 4 102 Méri István: Egy Árpád-kori magyar falu leletmentő ásatása Tiszalök-Rázom, 1950-53. A szöveget gondozta és a rajzokat készítette Kovalovszki Júlia. Budapest, 2000, 60, kép 5 103 Tocík, Anton: Flachgraberfelder aus dem IX. und X Jahrhundert in der Südwestslowakei I Slovenská Archeológia 19 (1971), 177., Taf XLIII 16 A gyenge minőségű képen nem vehető ki teljes egyértelműséggel a motívum, de Tocík a sírleírásban megerősíti: „gerader Standflache mit plastischem Hakenkreuz". 104 A z eddig a teljesség igényével közzétett Baranya (1983) és Vas (2000) megyei, illetve a megye leleteinek kb. 1

/3-át felölelő Hajdú-Bihar megyei síranyagban hasonló fenékbélyeggel nem találkoztam Szintén nem fordul elő a halimbai temetőben, ahol pedig igen magas a kerámiamellékletes sírok, s azon belül a fenékbélyeges edények aránya. 105 Parchomenko, O. V: Die Keramik der Saltovo-Kultur am oberen Lauf des Don In Bálint Csanád (Hrsg.): Die Keramik der Saltovo-Majaki Kultur und ihrer Varianten Budapest, 1990, 311, Taf 35 106 Krasilnikov, K. I: Die Keramik der Saltovo-Majaki-Kultur am nördlichen Mittellauf des Donec In Bálint Csanád (Hrsg.): Die Keramik 213, Abb 2 107 Brather, Sebastian: Früh- und hochmittelalterliche Keramik bei den Westslawen. In Europas Mitte um 1000. Beitrage zur Geschichte, Kunst und Archaologie Bd 1 Stuttgart, 2000, 120, Abb 77 108 Bubenik, Josef - Meduna, Petr: Zur frühmittelalterlichen Keramik in Nord-West-Böhmen. In Stana, Cenek (Hrsg.): Slawische Keramik in Mitteleuropa vom 8 bis zum 11 Jahrhundert Brno, 1994, 189, Abb. 4 109

Hilczer-Kurnatowska, Zofia - Michal, Kara: Die Keramik vom 9. bis zur Mitte des 11 Jahrhunderts in Grosspolen. In Stana, Cenek (Hrsg): Slawische Keramik 129, Abb 6; 137, Abb 12 110 Itt főleg a 9. században gyakori, s a 10 század folyamán csökken az aránya Cech, Brigitte: Die slawische Keramik des 8.-11 Jahrhunders in Niederösterreich In Stana, Cenek (Hrsg): Slawische Keramik. 59 111 Fiedler, Uwe: Studien zu Graberfeldern des 6. bis 9 Jahrhunderts an der unteren Donau Teil 1 Bonn, 1992, 159. Typ XIV/1, Typ XIV/2; 162 112 Vlkolinská, Ivona: Pottery from cemeteries of the 9th10th centuries in the territory of Slovakia. In Stana, Cenek (Hrsg.): Slawische Keramik 90Fig 8;Uő: Die Grabverbande mit der Keramik des 910 Jh aus dem Gebiet der Slowakei aufgrund geographische-chronologischer Analysen In Bialeková, D.- Zábojník, J (Hrsg): Ethnische und kulturelle Verhaltnisse an der mittleren Donau vom 6 bis zum 11. Jahrhundert Bratislava, 1996, 332, Abb IX 113 Vlkolinská (1994), 90.

114 A problematika részletes vizsgálatot és számos esettanulmányt igényelne, amely mindeddig nem történt meg a magyar honfoglalás kor régészeti irodalmában. Ennek hiányában magam ezen írásban nem vállalkozhatom többre, mint a lehetőségek vázlatos számbavételére. Ez ugyanakkor a két vizsgált emlékcsoport felettébb eltérő jellege miatt nehezen lenne megkerülhető. 115 „.a felsőbb rétegek ízlése volt mindig az irányadó, azt kísérelték meg utánozni kevésbé képzett mesterek, szerényebb eszközökkel." Dienes István: Opponensi vélemény Bálint Csanád: DélMagyarország a X században c kandidátusi értekezéséről Archaeologiai Értesítő 105 (1978), 113 116 Néhány kiragadott példa a mára könyvtárnyira duzzadt irodalomból. Baranov, I A: Die Keramik der Saltovo-Majaki-Kultur in der Krim. In Bálint Csanád (Hrsg): Die Keramik 42-43; Krasilnikov (1990), 213.; Parchomenko (1990), 297 - mindhárom a további irodalommal Nabe, F M:

Die Bodenstempel auf wendischen und frühdeutschen Gefassboden des 9.-14 nachcristlichen Jahrhunderts Mannus 10 (1918) [1919], 71- 73.; Diaconu, Petre: Wieder über den Ursprung der Bodenzeichen auf Tongefassen. In Zbornik posveten na Bosko Babic - Mélange Bosko Babic Prilep, 1986, 79 117 Pl. Sági Károly: Árpád-kori varázslás régészeti emlékei In A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 118 Auftrete 6Kirchen." voneinander „Gegen (1967),dieser die Nabe 55-85. Deutung entfernen Ware (1918), inals deutschmittelalterlichen Gebieten"; 71. Fabrikmarken „gegen spricht dieKulturschichten, Erklarung die grosse der Ahnlichkeit ja Zeichen selbstder als im Mauerwerk Zeichen heidnische infrühromanischer raumlich Symbole weit das Bollók Á d á m 119 83 Honfoglaláskor die Bodenmarken auf den Gefassen zu der Zeit erscheinen, als man von der »Haustöpferei« zu der industrieartigen Produktion übertrat."Szőke, B M: Karolingerzeitliche GraberfelderI-IIvon

GaraboncÓfalu Antaeus 21 (1992), 66 120 „ die Hypotese nicht real zu sein scheint,dassdiese Zeichen irgendeinen magischen Inhalt besassen." Szőke (1992), 66-67.; A magyar szakirodalomban a kérdéssel először foglalkozó Höllrigl József is a praktikus vonásokat emelte ki. Höllrigl József: Árpádkori keramikánk I Fenékbélyeges edények Archaeologiai Értesítő 44 (1930), 160-169. 121 Brather, Sebastian: A nyugati szlávok kerámiája a kora és érett középkorban. In Wieczorek, A - Hinz, H-M. (szerk): Európa közepe 1000 körül Budapest, 2000, 77; Ugyanez Brather (2000), 118-119 Szintén számol praktikus megfontolásokkal Richthofen, Bolko von: Zur Verbreitung und Volkszugehörigkeit der frühgeschichtlichen und mittelalterlichen Tongefasse mit Bodenzeichen und Wellenlinien. Mannus 25 (1933), 116-117; Cebotarenko, G F: Die Keramik des mittleren und südlichen Dnestr-Prut-Gebietes im 8.-12 Jh In Bálint Csanád (Hrsg): Die Keramik 59; Herrmann, Joachim (Hrsg.):

Die Slawen in Deutschland Geschichte und Kultur der slawische Stamme westlich von Oder und Neisse vom 6. bis 12 Jahrhundert Ein Handbuch Berlin 1985, 119 122 Pl. Krasilnikov(1990), 213 123 Fiedler(1992), 167. 124 Egyéb előfordulásaira lásd pl. Sági (1967), 55-85 125 Igen érdekes példákat találhatunk az avar kori leletanyagban mind fémtárgyakon (svasztika alakú csüngő gyermek sírjából Alsógellérről, valamint a széles körben elterjedt, négy forgó állatfejet ábrázoló öntött áttört korongok), mind fenékbélyegen (Érsekújvár). Tocík, Anton: Slawisch-awarisches Graberfeld in Holiare. Bratislava, 1968, Taf XXXVII 4; Cilinská, Zlata: Slawisch-awarisches Graberfeld in Nové Zámky. Bratislava, 1966, 134, Abb 9 4 A kronológiai nehézségek egyelőre - a továbbélő avar leletanyag ismeretlen voltából fakadóan - nehezen hidalhatóak át. A 9 századra datált ipolyszakállosi temető 10. sírjából előkerült svasztikás fenékbélyeg ugyanakkor jelzi

a motívum folyamatos jelenlétét Vendtová, Viera - Rejholc, Emil: Slovenské pohrebisko v Ipolskom Sokolci. Slovenská Archeológia 11 (1963), 240., 241, Obr 4 4 126 Sági (1967); Bátky Zsigmond: Szarvasagancs-lőportartóink ornamentikájához. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának Értesítője 18 (1926), 8. 127 A kettős hatalmi rendszer felbomlásának idejéről a szakirodalomban nincs egyetértés. M a g a m az ún „kettős szakrális fejedelemség" létezésében is kételkedem a 9-10. századi magyarság esetében, aminek okaira egy készülő dolgozatomban kívánok rámutatni. Ennek fényében nem látom értelmét annak sem, hogy esetleg a sosem volt „szakrális kettős fejedelemség" felbomlása után megváltozott szituációval magyarázzuk a svasztikának a „köznép körében" való elterjedését. 128 A lehetőségre utalt Borsos Béla: Magyar vadász lőportartók. Budapest, 1982, 45 129 Bátky (1926), 8. 130 Müller Róbert: Sági

Károly temetőfeltárása a Keszthely-fenékpusztai erőd déli fala előtt (1963-1967). Zalai Múzeum 9 (1999), 166. 131 Garam Éva: Avar kori fibulák. Archaeologiai Értesítő 128 (2003), 101, 99, 3 kép 2 Hasonló leletekre lásd Vinski, Zdenko: Krstoliki nakit epohe seobe naroda u Jugoslaviji. KreuzförmigerSchmuck der völkerwanderungszeit in Jugoslawien Vjestnik III (1968), 103-166, Tab VIII 132 Garam Éva: Spatawarenzeitliche durchbrochene Bronzescheiben. Acta ArchHung 32 (1980), 168, 174-175. 133 Bárdos Edith: Az avarkori öntött bronz korongok viseleti szokásához a Zamárdi avar temető alapján 1. Somogy Megyei Múzeumok Közleményei 12 (1996), 47. 134 Supka Géza: Motívumvándorlás a korábbi középkorban. II Archaeologiai Értesítő 34 (1914), 102104 135 Fettich Nándor: Sárkányábrázolások a magyarországi népvándorláskori emlékanyagban. Archaeologiai Értesítő 40 (1923-1926), 157. 136 Supka (1914), 103. 137 Spier, Jeffrey: Medieval Byzantine Magical

Amulets and their Tradition. Journal of the Warburg and Courtland Institutes 56 (1993), 25-62. A cikkre Bálint Csanád hívta fel a figyelmemet Segítségéért fogadja köszönetemet. 138 Vinski (1968). 139 Kimball, Fiske: The Sasanian Palace of Tepe Hissar. In Schmidt, E F: Excavations at Tepe Hissar Damghan. Philadelphia, 1937, 327-338, Pl LXXII H 1601 A leletre Mesterházy Károly hívta fel a figyelmem, segítségét ezúton is köszönöm. 1140 41 (1954), Rice, Mesterházy, Talbot Pl. XXVII, D.: Károly: Byzantine 2.Stilrichtungen Polychrome in der Pottery. Kunst. A Survey i. m of Recent Discoveries Cahiers Archéologiques Bollók Á d á m 84 Honfoglaláskor 142 Szőke Béla Miklós: Egy avar kori indavirág. Késő avar kori övgarnitúra Zalaegerszeg-Ola, Új kaszárnya területéről. Zalai Múzeum 10 (2001), 117 143 Montelius, Oskar: Das Sonnenrad und das christliche Kreuz. I Mannus I (1909), 68-69; Sági (1967), 75.; Bátky (1928), 8 144 Török László: XI.

századi palmettás faragványaink és a szekszárdi vállkő In Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1 (1970), 13-135. 145 Visky Károly: Díszítőművészet. In A magyarság néprajza II A magyarság tárgyi néprajza Budapest, é. n [1941-1943], 292 146 Szőke Béla Miklós - Vándor László: Pusztaszentlászló Árpád-kori temetője. Budapest, 1987, 68-73, 127., 86 kép 147 A hajfonatkorongok óvó-védő szerepének feltételezése igen elterjedt a hazai szakirodalomban. Lásd Dienes István: A honfoglaló magyarok és ősi hiedelmeik. In Hajdú Péter (szerk): Uráli népek Nyelvrokonaink kultúrája és a hagyomány. Budapest, 1975, 101; Dienes (1978), 108; Fodor István: Honfoglalás kori korongjaink származásáról. A verseci és a tiszasülyi korong Folia Archaeologica 31 (1980), 211-212. A kérdés ismételt vizsgálata - a kutatásban az elmúlt évtizedekben bekövetkezett módszertani szemléletváltás következtében - esedékessé vált. 148 Révész, László:

Das landnahmenzeitliche Graberfeld von Bezdéd. Angaben zur Ausgrabungen und zur Auswertung des Fundmaterials. ComArchHung 2003, 164-166 149 Grabar, Oleg: The Formation ofIslamicArt. 19872, 3-4 150 Révész (1996), 125. 151 Révész László: Válasz Balogh László észrevételeire. Századok 137 (2003), 477-478 152 Vékony Gábor ígért írásának eddig nem akadtam nyomára. Vö Vékony Gábor: 10 századi település Tatabánya-Dózsakertben. In Központok és falvak a honfoglalás és kora Árpád-kori Magyarországon Tatabánya, 2002, 34. 153 Ez alól természetesen a saját korábbi próbálkozásomat sem tekintem kivételnek. Lásd Bollók Ádám: „Inter barbaras et nimiae feritatis gentes". Az Annales Bertiniani 839 évi rhos követsége és a magyarok Századok 138 (2004), 361-363. 154 Úgy látszik, Pais néha maga is érezte, hogy vonzódik az ilyesmihez. Fettich Nándornak a zempléni sírról írott dolgozata kéziratáról rendezett vitaülésen, illetve az azzal

kapcsolatban írásban leadott hozzászólásában például így írt. „Sajnos, Álmos elhalálozására vonatkozólag nem tudom elfogadni azokat a - még az én ízlésem szerint is - kelleténél regényesebb mozzanatokat, amelyeket a jelzett közlemények mint Fettich felfogását ismertetnek." Dr Pais Dezső akadémikus hozzászólása In Hozzászólások Fettich Nándor: Das altungarische Fürstengrab von Zemplin című könyve kéziratához. Archaeologiai Értesítő 93 (1966), 278. 155 A kifejezést Révész Lászlótól vettem át. Itt szeretném megköszönni Bálint Csanád, Csiky Gergely, Langó Péter, Mesterházy Károly, Révész László és Vida Tivadar segítségét, akik a cikk olvasásával, beszélgetésekkel segítették munkámat. 85 Limes Honfoglaláskor L a n g ó Péter „ V a d a t űzni feljövének" Vadat űzni feljövének Hős fiai szép Enéhnek: Hunor s Magyar, két dalia, Két egytestvér, Ménrót fia. Ötven-ötven jó leventét

Kiszemeltek, hogy követnék; Mint valamely véres hadra, Fegyverkeztek könnyű vadra. Szól a rege Buda vadászatán, ahol a hun nagykirály a gazdag zsákmányt ünnepli. Etele az uralkodó testvére: Maga is bátyjával paripára mozdul, Solymászni fehérnép velük együtt buzdul. Megharsan a völgyben hajtók riadása, Nincs földön, égen sincs, vadnak maradása, Földön veri gyors nyíl, veri égen sólyom; Szárnya, sebes lába nehezül, mint ólom. Arany János elbeszélő költeménye, a Buda halála máig az egyik legismertebb 19. századi m ű , amely szépségével megérintve olvasóit, mítoszt teremtett a mítoszról.1 A nemzet költője által írt műeposzban, „a legigényesebb s legsikeresebb feldolgozásban, amit a magyar tudomány és irodalom Anonymustól a múlt század közepéig a magyar őstörténetről felhalmozott", „szinte minden együtt van".2 Arany - hasonlóan legtöbb kortársához - elutasította B u d e n z József finnugor

elméletét és egy másik akadémikus társ, V á m b é r y Á r m i n pártjára állt a magyarság „rokonságkeresésében".1 Korának a honfoglaló magyarságról alkotott eszményétől vezérelve, m a g a is formálta annak szem­ léletét: szilaj, rettenthetetlen lovasoknak festve le a „hún-rokon" magyarokat, akiknek az egyik kedvelt - a harci szellemet és tudást ébren tartó - foglalatosságuk a vadászat volt. „Honunk szerzője, diadalmas Árpád!"4 A gazdag honfoglaló magyar vitézekről alkotott eszménykép nem csak Arany köl­ tészetében figyelhető m e g , h a n e m - a korabeli nemzeti romantikából táplálkozó őstör­ téneti elképzelések hatására - a tudományos értekezésekben is. Pár évvel az eposz m e g ­ születését követően a M a g y a r Nemzeti M ú z e u m élére - amely előtt m a Stróbl Alajos Aranyszobra áll - Pulszky Ferenc, a reformkor nagy nemzedéknek egyik vezéralakja került.5 A z „óságbarát

múzeumigazgató", ahogy nemrég egy tudós méltatója nevezte,6 szintén m e g volt győződve - a család barátjaként számon tartott - V á m b é r y elképzelé­ sének helyességéről.7 A z akkoriban nagy tekintélynek örvendő Pulszky-szalon szomba- Langó Péter 86 Honfoglaláskor ti beszélgetésein, ahol a magyar és a nemzetközi tudományos élet számos kiválósága megfordult, m é g meggyőzőbben hathattak Vámbéry érvei a magyar és a török nyelvek rokonságáról.8 A neves orientalista hatása lemérhető a kor kiemelkedő történészének, a Pulszky-szalonba bejáratos Marczali Henriknek a munkáin keresztül is.9 A régészetben iránymutatóul szolgáló Pulszky-előadások és a Semsey-pályadíjra készített régészeti összefoglalásának vonatkozó fejezete szintén a keleti, törökös jellegű „gazdag lovassírok" „nemes fegyverforgatóit" tekintette csak magyarnak.10 E 19 századi elképzelés máig meghatározza a

honfoglaló eleinkről kialakított történelmi és régészeti képet.11 A régészet (a nyelvészethez hasonlóan) ekkoriban fordult a Kelet felé.12 A hazai emlékanyag gyarapodása mellett a kor kiemelkedő archeológusai - így R ó m e r Flóris és Hampel József - megpróbálták fellelni a moszkvai és a kijevi gyűjteményekben a levédiai és az etelközi magyarok régiségeit.13 A korábbi szálláshelyek és a magyar őshazák megtalálása volt az egyik célja a gazdag tudós mecénás, Zichy Jenő gróf ázsiai kutató­ útjainak is.14 Zichy Wosinsky Mór,15 majd Pósta Béla felkérésével a kor neves régészeit is bevonta expedícióiba,16 melyeknek eredményei annak a reményével töltötték el a magyar régészeti kutatást, hogy a tárgyi emlékanyag retrospektív vizsgálatával megha­ tározható lesz a magyar őshazák elhelyezkedése.17 A 19-20. század fordulóját követően a tudományos munkákban az addig jobbára csak a díszítőművészet

bemutatására szolgáló régészeti leletek egyre nagyobb súllyal szerepeltek.18 Hampel összefoglalásai és értekezései n y o m á n a korai történettel foglal­ kozó kutatók egyre inkább felismerték az új, m é g kiaknázatlan forrásbázis lehetőségeit. Munkáikra azonban Hampel tárgyilagos megfigyelései helyett Pulszky és N a g y Géza elképzelései hatottak.19 A z előbbi, sokszor hangoztatott véleménye a gazdag „úri" hon­ foglalókról a kutatók axiómájává vált és hozzájárult ahhoz, hogy csak a lovas, fegyve­ res, ezüst ruhadíszes sírokat tartsák magyarnak. A z emlékek, a tárgyakon lévő motívu­ m o k keleti kapcsolatrendszerének egyedüli figyelembevételét tovább erősítette a kor orientalista rajongása és a népszerű keletszemléletnek a régiségtudományokra gyako­ rolt hatása.20 Hampel, elfogadva végül kortársai véleményét, feladta korábbi állásfog­ lalását.21 H a m p e l lényeges megállapításaihoz

hasonlóan a neves bécsi művészettörténésznek, Alois Rieglnek a kora középkori emlékek kapcsán megfogalmazott téziseit sem vette figyelembe a kortárs és a későbbi kutatás.22 Riegl szemlélete helyett Josef Strzygowski álláspontja vált meghatározóvá,23 amint azt a Hampel József fiatal utódjának, a Régi­ ségtár népvándorlás kori gyűjteménye őrének kinevezett Supka Géza tanulmánya is jelezte.24 N a g y Géza, Josef Strzygowski és Supka Géza hatására általánosan elfogadottá vált az a szemlélet, amely a kora középkori belső-ázsiai és iráni emlékeket, művészi jellegzetességeket a korai magyar művészet forrásaiként kezelte és azokból levezethetőnek vélte a honfoglaló magyarság műveltségét.25 László Gyula és a keleti „magyar tálak" felfedezése A 20. század első felére a magyar régészek - a számtalan vélt analógia hatására kiemelkedő szerepet tulajdonítottak mind a „szászánida"

ötvösművészet alkotásainak, mind az azt követő („poszt-szászánida") időszak fémműves emlékeinek.26 A korszak egyik meghatározó kutatójává László Gyula vált. Számos kiemelkedő - kora régészeti látásmódját megújító - elképzelése ellenére, a leleteket sok esetben hasonló szemlélet- Langó Péter 87 Honfoglaláskor móddal vizsgálta, mint kortársai és elődei.27 A z egyik korai munkájában - ahol a K o ­ lozsvári Márton és György által készített Szent György-szobor vizsgálatának apropóján részletesen foglalkozott a korai, sztyeppei eredetűnek vélt lószerszámzat fejlődésével tovább „gyarapította" a keleti magyar fémművesség emlékeit. Feltételezte, hogy a Vjatkai kormányzóság területén (a mai Udmurtiában), Utemilszk faluban talált ezüsttálat m a ­ gyar mester készítette. „Mivel a vjatkai tál ornamentális képzésének elemei és azok a rajztechnikai tulajdonságai, hogy nagyobb formán

belül a részleteket csak vonallal je­ löli, egytől-egyig a magyar hon foglaláskori anyag felé mutatnak, biztosra veszem, hogy a vjatkai és a vele rokon emlékek magyar ötvösök kezéből kerültek ki s céljuk a házi használaton kívül talán elsősorban az volt, hogy csereárut teremtsenek."28 A n n a k a lehetőségét is felvetette, hogy számos további (így többek között Muzsi lelőhelyen, a permi Malceva és Kudaszevo, valamint Szoszva faluban és a szintén udmurtiai Ukanban talált) ezüsttálak magyar készítmények voltak.29 Későbbi munkáiban László Gyula többször említette az utemilszki tálat, a képalá­ írásokban mindig kérdőjellel jelezve a tál bizonytalan, de nagyon is elképzelhető m a ­ gyar eredetét.30 Állításának hipotetikus jellege azonban mindig csak az első mondatok­ ból érződött, a tárgyhoz fűződő magyarázatai már minden esetben mint biztosan m a ­ gyar eredetű emlékről tudósítottak.31 A tál és a

korai magyarság kapcsolatáról alkotott véleményét idővel a magyar kutatók is osztották.32 László Gyula angol nyelven is meg­ jelent összefoglalása, valamint a magyar kutatók e témát érintő idegen nyelvű tanulmá­ nyai alapján a tárgyak magyar eredetét a nemzetközi (elsősorban a szovjet, majd ké­ sőbb orosz) kutatás is elfogadta.33 A László Gyula által 1942-ben felsorolt tálak feltételezett magyar vonatkozására a professzor későbbi munkáiban már n e m tért ki.34 A nyomdokain járó kutatók ezek közül már csak az utemszki tálat, az egyik Muzsi lelőhelyen talált emléket (3. kép) és a kudeszevai csészét tekintették magyarnak. E három tárgy magyar vonatkozását igazol­ va látta mind a magyar, mind a szovjet-orosz kutatás. Később, az e tárgyakon megfi­ gyelt és korai magyarnak vélt jellegzetességek alapján, két további tál került a magyar­ nak tartott emlékek közé a szalehardi Semanovszkij M ú z e u m emlékei

közül (2. kép, 4 kép.)35 A közös - feltételezett - magyar gyökerek alapján összekötött tálak újabb elem­ zései további (a 10. század Kárpát-medencei leletanyagát érintő) interpretációk kiindu­ lópontjai lettek. Számos kutató egyes temetkezések leleteit azért utalta a honfoglalás idejét követő első periódusra, mert a Kárpát-medencei leletek és az ezüsttálak ábrázolá­ sai közt hasonló elemeket, ötvöstechnikai megoldásokat vélt felfedezni.36 Az utemilszki ezüsttál feltételezett magyar vonatkozásai Az 1891-ben előkerült utemilszki leletet először 1892-ben közölték,37 de a tárgy számos további lelettel együtt - Ja. I Szmirnov „keleti ezüstöket" összefoglaló munká­ ját követően vált ismerté.38 A lelet a szentpétervári Ermitázs gyűjteményében található A töredezett tál tükrének korongjában egy lovas solymász alakját domborította ki a hajdani mester. A fiatal, bajusz és szakáll nélküli

lovas jobb kezével lova gyeplőjét fogja, míg baljában madarát tartja. A lovas fején sapka körvonalai láthatóak A lovason valószínűleg kaftán van, amely a térdéig ér, lábát pedig egy hegyes orrú csizma fedi. A jobb oldalán díszes tegez függ. A ló farhámját három, levél alakú csüngő, a kantárzatot egy rozettás szíjelosztó díszíti. A lovas egy kerek talpallójú kengyelben nyugtatja lábát L a n g ó Péter Honfoglaláskor 1.kép Az utemilszki tál (Marschak 1986 nyomán) 2. kép A szalehardi Semanovszkij Múzeumban őrzött lovas solymászt ábrázoló tál (Fedorova 1996 nyomán). Langó Péter 89 Honfoglaláskor A ló kantárját egy kisebb emberi alak tartja a jobb kezével, miközben az alak bal lába a ló lépésre emelkedő elülső bal lábához simul. A talajt lendületes vonásokkal megraj­ zolt palmetták jelzik. (1 kép) László Gyula az alábbi érvek alapján kapcsolta össze a korai magyarsággal a tálat. 1. A lovas

fején lévő sapka Véleménye szerint a fiatal solymász fején egy fülre hajtható prémsapkát akart megformázni az ötvös. A sapkát László Gyula azonosította a német püspök, Ratherius által említett „galerus Ungaricus"-sal. Ú g y gondolta, hogy a prémes sapka divatját a magyarság honosította m e g Európában, s ez a viselet m é g évszázadokkal később is megmaradt,39 amire - szerinte - a Zsigmond király képein megfigyelhető prémes sapkaviselet is utal.40 2. A csizma és a tegez díszítése László Gyula, művészi látásmódjából adódóan, az ábrázolt személyt újjáalkotta, így n e m csak a magyarnak tartott palmettás motívumok­ kal díszített csizmát, hanem annak kialakítását is leírta: „csizmája valószínűleg n e m e z csizma, s n o m á d szokás szerint két, hosszú szárból varrták egybe, a varrás vonala pedig a palmettalevél ritmusát követi".41 3. A ló sörénye és farka László Gyula megfigyelései

szerint a ló sörénye tincsekben lóg a nyakán, míg a rövid, felfelé pederedő farka spirálisan végződik, mintha bekötött lenne, s ez - véleménye szerint - megvolt a 9-10. századi magyar lótartásban is42 4. A lószerszámzat csüngős veretei és a farmhám mintája A z utóbbi díszítése Lász­ ló Gyula szerint megegyezik a kenézlői 39. sír íjtartó tegeze palmettadíszes csontleme­ zének szegélydíszével, valamint a tarcali tarsolylemez szegélydíszével.43 5. A tál témája László Gyula a vadászatra induló solymász ábrázolását egy, a perzsa (szászánida) művészetből levezethető elemnek tartotta, a lovast vezető ember képrész­ letét pedig - az antikvitás n y o m á n - a sztyeppén is megjelenő „győztes hadvezér" képtí­ pushoz kapcsolta. Ez utóbbi esetében a különbség az antik előképektől annyiban tért el, hogy a ló előtt álló győzelmi istennő helyett itt egy férfi fogja a ló kantárszárát.44 A

solymászatot a későbbi, kárpát-medencei analógiák alapján a honfoglaló magya­ rok „elsőrendű kedvtelésének" tartotta. Ú g y vélte, hogy a kelet-európai területeken a magyarok kedveltették m e g a környező népekkel a vadászat e fajtáját.45 6. A tálak, csészék megléte a 10 századi kárpát-medencei leletanyagban A gégényi lelet és a Nemzeti M ú z e u m Agnus Dei ábrázolást mutató ezüstcsészéje alapján feltéte­ lezte, hogy a honfoglaló magyar emlékanyagban voltak sztyeppei eredetű csészék. Ú g y vélte, hogy a kereszténység felvétele után is megmaradt ezeknek a tárgyaknak a kultu­ rális szerepe - amit az Agnus Dei ábrázolású csésze bizonyítana -, csak a hozzájuk kapcsolódó gondolatvilág értelmeződött át. 7. László Gyula a tárgyak északi elterjedésére is adott magyarázatot Fettich Nándor - akkor népszerű -, kereskedelemmel kapcsolatos elképzeléseihez igazította vélemé­ nyét,46 s az írásos

forrásokból ismert cserekereskedelemmel (ezüstöt prémért) magya­ rázta az előkerülési helyüket. A z írásos források - elsősorban A n o n y m u s adatai - alap­ ján hangsúlyozta a magyarság 10. századi kereskedelmi kapcsolatait, s egy „Kieven és Cernigovon át s Vjatkán keresztül Permigívelő"47kereskedelmi utat vélt, amely köz­ vetlenül kapcsolódott a Vereckei-hágón keresztül a Kárpát-medencéhez.48 László Gyula érveit két kutató - Szőke Béla, valamint Borisz Marsak - egészítette ki a továbbiakkal. L a n g ó Péter 90 Honfoglaláskor 3. kép A Muzsiban talált, páncélos lovast ábrázoló tál (Marschak 1986 nyomán) 4. kép A szalehardi Semanovszkij Múzeumban őrzött, dárdás lovast ábrázoló tál (Fedorova 1996 nyomán). Langó Péter 91 Honfoglaláskor - Szőke Béla szerint a tálon ábrázolt lovas egy nő. Szerinte emellett szól a kismére­ tű kengyel, illetve az, hogy a farhámon megfigyelhető levél

alakú csüngők a Kárpát­ medencében olyan rozettás lószerszámveretek részei voltak, amelyek a kiemelkedő gaz­ dagságú női sírok mellékleteihez tartoztak. Szőke a lószerszámveretek alapján m é g inkább megerősítve látta azt az álláspontot, hogy a levédiai magyarságnak szoros kap­ csolata volt ezzel a területtel, mivel a „rozettás lószerszámveretek oroszországi példá­ nyai mind erről a területről kerültek elő".49 -Borisz Marsak a szogd ezüstedényekről készített munkájában foglalkozott a tárggyal. Ő a fentebb már említett három tálat sorolta a korai magyarság emlékei közé. A hon­ foglalás kori tárgyak és az utemilszki tál között talált összekötő kapocsként emelte ki az egyik díszítő motívumot: a palmettalevelek belsejében lévő félkörre állított vonalat.50 Ezek a palmettalevelek keretezik a képet a ló rajza alatt, illetve felett. A magyar eredet (kapcsolat) mellett felhozott érvek vizsgálata Az

utemilszki tál magyar eredete és a fentebb felsorolt további négy tálnak a korai magyarsággal való kapcsolata m a már n e m tűnik ennyire egyértelműnek. Mint a fen­ tebbi kutatástörténeti áttekintésből is kitűnik, az elképzelés alapvetően László Gyulától eredt, s később az ő hatására vált általánosan elfogadottá. A kutatás újabb irányvonalai (az úgynevezett „vegyes érvelés" elutasítása,51 a keletpreferens szemléletmód és a bécsi kultúrtörténeti iskola „kultúrkör"-elméletének kritikája)52 alapján fontosnak tűnik újra megvizsgálni azokat az érveket, amikkel a tárgyak magyar eredetét kívánta alátámasz­ tani a korábbi kutatás. 1-2. A viselettörténeti érvek a) A sapka. A lovas fején lévő sapka rajzolata teljesen bizonytalan; azt, hogy a szegélye prémből volt-e, az ábrázolás alapján n e m lehet eldönteni. Hasonló ábrázolás van a fentebb említett szalehardi Semanovszkij M ú z e u m egyik

tálján, amelynek a sze­ gélye hasonlít az utemilszkihez.53 (2 kép) A hasonlóság alapján feltételezhető, hogy az általunk vizsgált tálon is ilyen sapkát kívánt megmintázni az ötvös. A sapkaforma azonban nem ismert a 10-11. századi Kárpát-medencei leletanyagból A z írásos források sem szólnak arról, hogy a magyaroknak pontosan milyen fejfedőjük volt.54 László Gyulá­ nak az a felvetése, hogy a prémsapkát a honfoglaló magyarok honosították m e g KözépEurópában, a rendelkezésre álló források alapján n e m igazolható. A honfoglalás kori sírokból csak egy olyan tárgy ismert, amely a korabeli férfi fejfedőkhöz kötődik. A Beregszászról a 20. század elején előkerült süvegcsúcs - Kovács László újabb kutatásai alapján - inkább a 10. századi bizánci és északi, viking emlékekkel kapcsolható össze, mint a szalehardi m ú z e u m ezüsttálján látható fejfedővel.55 Hasonló süvegcsúcs került elő a birkai

temetőből, és számos bizánci ábrázoláson is megfigyelhető a beregszászi­ hoz hasonló süvegzáródás.56 Mindezek alapján László Gyula felvetése a honfoglalók süveges prémsapkájáról n e m támasztható alá forrásokkal; mint ahogy az sem, hogy a 14. századi ábrázolások a viseleti jelenség folyamatos továbbélését bizonyítanák A z ezüsttálakon megrajzolt fejfedő egyik legközelebbi párhuzama a nishapuri (9. századi) freskótöredéken látható vadász sapkája.57 (6 kép) A Semanovszkij M ú z e u m ezüsttálján megfigyelhető, hogy a sapka két széle csúcsos végződésben kiemelkedik. Hasonló csúcsos végződésű sisak látható egy másik 9-10. századi keleti solymászjele- Langó Péter 92 Honfoglaláskor neten. A „poszt-szászánida stílusú" textiltöredéken azonban az is jól látható, hogy a fejfedő két oldalán kialakított csúcsos részek szárnyakat formázó sisakdíszek.58 (5 kép) A két ezüsttálon

megrajzolt ábrázolásról azonban n e m lehet eldönteni, hogy azok fejfe­ dő díszei voltak-e, vagy funkcionális szerepük volt. Összefoglalva megállapítható, hogy a két ezüsttálon látható sapka legközelebbi pár­ huzamai n e m az egyébként ismeretlen 9-10. századi magyar viseletben lelhetők fel, hanem a keleti solymászábrázolásokon.59 A z ezüsttálakon a sapkakialakítás egyezései n e m csak egy közös ikonográfiai forrást, hanem azonos műhelyhagyományt is jelez­ nek. b) A csizma. László Gyula a kaftán szegélyétől induló és a láb középvonalán végig­ futó díszítést a lovas csizmájaként értelmezte. Megállapítása minden bizonnyal helyes M e g kell azonban jegyezni, hogy a korabeli magyar férfiak lábbeli-viseletére vonatko­ zólag viszonylag kevés információval rendelkezünk. Feltételezhető, hogy hasonló ki­ alakításuk lehetett, mint a női sírokban talált veretes lábbeliknek, csak kevésbé voltak díszesek, mivel

ezüstveretek csak a női sírok mellékleteiként kerültek eddig elő.6" A korabeli lábbelik között m e g kell m é g különböztetni a puha talpú, és a kemény talpú típusokat, melyek különbségére Dienes István hívta fel a figyelmet a 10. századi ken­ gyelek vizsgálata során.61 A z ezüsttálakon eltérés figyelhető m e g a megrajzolt lábbelik között. Mind a két ábrázoláson hasonló díszítés látható a láb középső tengelyén, míg azonban az utemilszki tálon ez a díszítés végigfut a kaftán alsó szegélyéig,addiga Semanovszkij M ú z e u m ezüsttálján ez a díszítés a térd alatt a tibia irányába befordul. A lábfej magasságában mind a két esetben egy vonal zárja le a díszítést. Ezek alapján úgy tűnik, és a finomab­ ban kidolgozott szalehardi tál arra figyelmeztet, hogy esetleg n e m is a csizma szárát jelöli az ábrázolt vonaldísz, hanem egy, a nadrág szárára varrt rátétet, amely lovaglás közben a

nadrágot óvta a kopástól.62 Mindez azonban csak egy lehetőség, akár csizmá­ ban, akár rátétdíszes nadrágban ábrázolták a tálak solymászait, a ruhadarabok alapján semmilyen komolyabb etnikai következtetést n e m vonhatunk le.61 c) A tegez. A lovas jobboldalán ábrázolt palmettahálós díszítésű tegez döntő érv­ ként hatott a tárgy magyar eredeztetése szempontjából. A palmetta szerkezete vázlatos, az n e m áll közelebb a honfoglalás kori Kárpát-medencei palmettákhoz, mint bármely más, hasonló időszakban a sztyeppén készített tárgy palmettás díszítése. A tegezen lát­ ható mustra összekapcsolható az újabban a 12-13. századra keltezett - hátrafelé nyilazó lovast ábrázoló -, Muzsiban talált tállal,64 vagy a 8. századi viharevai ezüstcsésze olda­ lán lévő palmettás díszítéssel.65 Marsak és Darkevics kutatásai n y o m á n mára nyilvánva­ lóvá vált, hogy a palmettaháló n e m kimondottan csak a

magyarságra jellemző díszítő­ stílus. Alois Rieglnek a 19-20 század fordulóján publikált kutatási eredményei újra a kutatás kiindulópontjaivá váltak, s ezáltal m a már n e m egy keletpreferens, hanem egy késő antikvitás-központú szemlélet jellemzi a kutatást.66 A Kárpát-medencei és a sztyeppei területek emlékeinek a közvetlen kapcsolatáról alkotott feltételezését tovább rontják Bálint Csanád és Révész László megfigyelései, amik szerint a 10. századi leletanyag közvetlen párhuzamai n e m a sztyeppei területen találhatóak.67 A honfoglalás kori ma­ gyar leletanyag legjobb párhuzamait megtalálhatjuk a mai Bulgária 10. századi emlékei között.68 A z orosz kutatás újabb eredményei alapján m a már egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy a Kárpát-medencei, 10. századi palmettás veretekhez kapcsolódó sztyeppei emlékek időben n e m előzményei ennek a leletcsoportnak, hanem kortársai; vagyis olyan L a n g ó Péter

93 Honfoglaláskor 5. kép Iráni lovas solymászt ábrázoló textiltöredék, részlet (A Trésors delancien Iran c katalógus nyomán) 6. kép A nishapuri lovas solymászt ábrázoló freskójelenet (Wilkinson 1986 nyomán). Langó Péter 94 Honfoglaláskor 7. kép A 11 századi bizánci (Ravyy) textiltöredék lovas solymász részlete (Wilkinson 1986 nyomán). 8. kép Káma-menti lovas solymászt ábrázoló függők (Krylasova 2001 nyomán). általános divatelemek lehettek, amelyek elterjedése párhuzamos a Kárpát-medencében és a sztyeppén, s feltűnésük a 10. században következett be69 A sztyeppei leletekben talált hasonló emlékek tehát n e m tekinthetőek a Kárpát-medencei darabok előzménye­ inek, ezáltal n e m is előképei azoknak. A tálon látható palmettás dísz sem egyedi jelen­ ség - amint arra már László Gyula is rámutatott. A vázlatosan megrajzolt palmettaháló alapján tehát sem keltezni, sem régészeti kultúrához kötni n

e m tudjuk a tárgyat. A tegez megléte azonban arra enged következtetni, hogy a tálon ábrázolt személy n e m nő - amint azt Szőke Béla feltételezte -, hanem férfi volt. Ilyen tárgy sem a Kárpát-medencében, sem a sztyeppén ugyanis soha n e m került elő női sírból, hanem csak férfiak mellől. A tegez a különböző korú és kulturális hátterű festményeken is mindig a férfiak oldalán lógott, akár vadászat, akár más esemény ábrázolásakor. 34. A ló sörényének tincsekbe fonása és farkának a bekötése; a lószerszámzat kér­ dése a) A ló sörényének befonása. A z utemilszki edény esetében a ló sörényének befoná- Langó Péter 95 Honfoglaláskor sa n e m igazolható. A hasonló tálak ábrázolásaival összevetve n e m lehet eldönteni, hogy az ötvös ebben az esetben tényleg ezt a szokást akarta-e hangsúlyozni, vagy csak az utókor magyarázta bele a meg-megszakadó sörénybe mindezt. b) A ló farkának befonása. A

művelet kapcsolatát a korai magyarsággal m é g N é ­ meth Gyula vetette fel,70 majd László Gyula és Györffy György is elfogadta azt.71 László Gyula a Szent György-szobron látható hasonló jelenség alapján feltételezte a szokás folyamatos meglétét a középkori magyar kultúrában. A lófarok díszítésére, befonására utaló konkrét régészeti lelet azonban n e m maradhatott fenn, és az írott forrá­ sok sem említik ezt a gyakorlatot a magyarokkal kapcsolatban. A sörény és a lófarok befonása olyan általánosan elterjedt szokás volt a korban, amely megtalálható volt a szászánidáknál, a sztyeppei népeknél, a szeldzsukoknál ugyanúgy, mint a bizánci ha­ gyományban, vagy Nyugat-Európa középkori lovagi kultúrájában. (5 kép, 7 kép) Ezek a sok esetben egymástól független, paralel jelenségek n e m igazolják a tál magyar eredetét. M e g kell azonban jegyezni, hogy a két szalehardi tálon, valamint a Muzsiban talált páncélos

lovast ábrázoló emléken is jól látható, hogy a ló farka és sörénye nincs sem befonva, sem díszítve. (2-4 kép) c) A farhám mintázata. A tálon szereplő farhám mintázatát László Gyula a fentebb említett, 10. századi tárgyak peremének a díszítésével kapcsolta össze Kérdés azonban, hogy elfogadhatóak-e az analógiái. A képen a farhám mintázata n e m szegélydísz, ha­ n e m a lószerszámzat vereteit akarja jelölni, s ez nehezen vethető össze m á s tárgyak ikonográfiai szempontból jelentéssel n e m bíró - szegélydíszeivel. d) A levél alakú csüngők. Szőke Béla hívta fel a figyelmet a farhámon megfigyel­ hető, levél alakú csüngők Kárpát-medencei párhuzamaira. Révész László gyűjtése nyo­ m á n több mint 10 ilyen leletet ismerünk a 10. századi magyar sírokból72 Ezek a leletek azonban elsősorban n e m női sírok mellékletei voltak, amint azt Szőke Béla vélte, ha­ n e m férfiak mellől kerültek elő.73

Keleten is a férfiakhoz tartozhattak ezek a díszek, amire a Muzsiban talált tál harcosának lószerszámzata is utal. Ezen az ezüstedényen hasonlóan az utemilszki tálhoz - a lovas farhámját és szügyelőjét levél alakú veretek díszítik. A lószerszámveretek keleti analógiái n e m támasztják alá Szőke azon érvét sem, hogy ezek a veretek Perm környékére lokalizálhatók. Hasonló emlékek gazdag sorozatát mutatta be R. S Orlov, aki a besenyőkhöz és a torkokhoz kötötte azokat,74 s a keltezésükkel kapcsolatban a 10. század végét és a 11 századot javasolta Egy Preszlavból előkerült veret alapján a kérdéskört újabban St. Witljanov tekintette át,75 s véleménye szerint a verettípus széles körben elterjedt a 10. századra Witljanov a kora­ beli ábrázolások alapján a díszítmények származási helyét a Minuszinszki-medence te­ rületére helyezte, és a türk népekhez kötötte. A verettípus a Tang-kori Kínában, Szibé­

riában76 és - amint arra D. I Blifeld kutatásai is rámutattak a sesztovici lelőhely kap­ csán - a 10-11. századi druzsinatemetők sírjaiban is előfordult77 A tálon ábrázolt levél alakú veretek alapján n e m lehet tehát sem a tál készítésére vonatkozó pontosabb krono­ lógiát, sem a tál készítőjének etnikai hátterét megállapítani. Hasonló, levél alakú csüngős veret a Semanovszkij M ú z e u m b a n őrzött egyik tálon volt, ahol két keskeny levél alakú veret díszíti a farhámot. Ezen az emléken azonban n e m egy solymász, hanem egy fegyveres lovas látható. Minden bizonnyal a veretforma ábrázolása is közrejátszott a Muzsi lelőhelyről származó tál magyar eredeztetésében. A veret alapján, a fentebbi érvek figyelembevételével azonban kétséges ennek a tálnak korai magyar készítményként való interpretációja. Langó Péter 96 Honfoglaláskor 5. A tál témája és díszítése a) A vadászatra induló solymász

alakja. László Gyula felvetése - ami szerint a lovas solymászat megjelenése Európában a magyarokhoz kötődik - az Arany János költésze­ tében is megjelenő romantikus feltételezésből ered. Állítását cáfolja a lovas solymászt ábrázoló Staré Méstóban talált korong - melyet Klement Benda és Bálint Csanád elem­ zett711 a legrészletesebben - és az északi Osbergben talált viking hajóstemetkezés egyik fafaragványának jelenete is.79 Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a lovas solymász ikonog­ ráfiája n e m a magyarsághoz és n e m is a szászánida hagyományokhoz, hanem az antik előképekhez kapcsolódik.80 A késő antik mintát vette alapul az iráni, az arab és az európai hagyomány egyaránt.81 A z ábrázolás típusa folyamatosan jelen volt a bizánci kultúrában, ami egyben jelzi azt is,82 hogy m á s területek bizánci közvetítéssel vették át a jelenetet, integrálva, vagy csak adaptálva saját kulturális

hagyományrendszerükbe.83 László Gyula figyelmét elkerülte az általa is említett, 8. századi itáliai longobárd ábrá­ zolás jelentősége,84 csakúgy, mint a Szmirnov katalógusában közölt Stroganoff- és Bobrinsky-gyűjtemény hasonló témájú tálaiból levonható konzekvencia.85 A z egykor László Gyula rendelkezésére álló források alapján is látható, hogy egyáltalán n e m egy jellegzetes magyar hagyomány ikonográfiai megjelenéséről van szó az utemilszki tál esetében, hanem egy általánosan elterjedt, késő antik képtípus adaptációjáról. A képtí­ pus természetesen összekapcsolódhatott magával az ábrázolt cselekmény gyakorlásá­ val, azonban - amint erre Bálint Csanád elemzése rávilágít - n e m kellett, hogy ilyen kapcsolat minden egyes esetben fennálljon.86 A jelenet tehát már egy a késő antikvitástól meglévő képtípusra vezethető vissza. A képtípus bizánci közvetítéssel megjelent a szászánida

emlékeken, mozarab területen ugyanúgy,87 mint az avar tárgyakon,88 a longobárd, a fatimida, vagy a szeldzsuk művé­ szet remekein.89 A jelenet népszerűvé vált az északi területeken is, ahol n e m csak a fentebb vizsgált utemilszki és a szalehardi tálon van meg,90 hanem későbbi volgai bol­ gár emlékeken91 és a volgai területektől északabbra lévő V i m folyó mentén is.92 A z ábrázolás a sztyeppei darabok esetében származhatott a bizánci hagyományból, de más közvetítő-állomáson/állomásokon keresztül is oda kerülhetett.93 (8 kép) b) A lovas és az előtte megrajzolt emberalaknak a László Gyula által javasolt „triumfáló hadvezér képtípusba való sorolása kérdéses, azonban e jelenet n e m bírt külö­ nösebb jelentőséggel a tárgy esetleges magyar készítése esetében. c) A tál palmettás díszítése. Borisz Marsak a tálon meglévő palmettás díszítéssel is alá kívánta támasztani a tárgy magyar eredetét. A z

utemilszki tál díszítése nyomán Mesterházy Károly volt az, aki rámutatott arra, hogy a Marsak által feltételezett, a palmetták belső díszítésében megfigyelt kapcsolat n e m csak a honfoglalás kori tárgya­ kon figyelhető meg, hanem a keleti selymeken és a kora középkori iszlám díszítőművé­ szet különböző elemein is.94 Ezek n y o m á n sem a palmetták belső térkitöltése, sem azok jelenléte a vereteken n e m igazolja, hogy a tál a magyarság korai emléke lenne. 6. A korai magyar csészék és a sztyeppei tálak A Kárpát-medencei leletanyagban mindössze három lelőhelyről ismerünk olyan fém­ edényeket, amelyek a 10. századi leletanyaghoz köthetők95 A legkorábbi - már László Gyula által is idézett - edény G é g é n y - M o n o k d o m b lelőhelyről való. A szabálytalan kör alakú ezüstcsésze 1,5 méter mélyen volt három szügyelőverettel együtt.96 Régészeti megfigyelés nélkül került elő a kétpói csésze is.

A tárgy minden bizonnyal sírleletként Langó Péter 97 Honfoglaláskor jelezte egykori tulajdonosa gazdagságát.97 A harmadik ilyen csésze az egyetlen, amely­ nek a lelőkörülményeit is pontosan ismerjük. A zempléni gazdag férfisírban talált ezüst­ csésze formáját tekintve eltér a két másik emléktől, díszítését tekintve azonban össze­ vethető a kétpói darabbal.98 A csészék és a korai tálak kapcsolata mellett érvelt számos tanulmányában Fodor István, aki hangsúlyozta a fentebb vizsgált utemilszki tál és a csészék összetartozását.99 Fodor elképzelése részben László Gyula fentebb elemzett véleményén, részben Csernyecov néprajzi megfigyelésein és - a neves orosz néprajzkutató által elemzett 16. századi, vogulokról szóló leírásokon alapult100 Fodor elképzelése szerint a magya­ rok korai hagyományaiból magyarázható a gégényi csésze elrejtésének oka.101 Ú g y vél­ te, hogy a tárgyakon ábrázolt

alakokban a finnugor népek saját isteneikre ismertek, így többek közt N u m i Torem főistenre, akinek a lovai patái alá ezüsttálakat kellett helyez­ ni, amikor az égből alászállt.102 Kiemelte azt is, hogy a finnugor népeknél az áldozati állat húsának elfogyasztásán kívül a szent ligetek díszítésében is fontos szerepük volt az ezüstedényeknek.103 Véleménye szerint e tárgyak ezekben a szent ligetekben maradtak, „majd amikor az enyészet lett úrrá a fákon, azok is az avarba kerültek. Ezért bukkannak rájuk mindig véletlenül, mindössze 20-30 c m mélyen".104 A kérdés vizsgálata során a 10. századi Kárpát-medencei ezüstedények számbavéte­ le alapján úgy tűnik, hogy azok sztyeppei és belső-ázsiai eredeztetése m é g bizonyításra szorul. Bálint Csanád részletes - a kora középkori fémedényekről írt - áttekintésében rámutatott arra, hogy ilyen emlékek n e m csak a Kárpát-medencében, hanem a 8-10. századi

kelet-európai sztyeppén is ritka tárgynak számítottak.105 A Kárpát-medencei darabok kelet-európai, vagy m é g keletebbi, belső-ázsiai ere­ deztetése esetén be kellene mutatni a tárgyak keleti analógiáit, előképeit. A gégényi csésze esetén olyan általános formáról van szó, „melynek ötvöstechnikai kivitele olyan végtelenül egyszerű, hogy akkor m á r a kora középkori Eurázsia legtöbb csészéjével is rokonnak lehetmondani".106A kétpói darab a formai kialakítását tekintve szintén álta­ lánosnak tekinthető, hasonló emlékek hosszú időn keresztül nagy területen voltak jelen. A zempléni csésze közép-ázsiai, sztyeppei analógiái mellett n e m hagyhatóak figyelmen kívül a délkelet-európai emlékek sem.107 A Preszlavban talált ezüstcsésze,108 a svédor­ szági Dune-ból való emlék,109 valamint a bizánci emlékanyag további párhuzamai alapján n e m zárható ki a három Kárpát-medencei darabnak a korábbi kutatás

által felvázolt lehetőségtől eltérő kapcsolatrendszere sem. A Kárpát-medencei csészéknek a korai magyarság keleti emlékeként való értékelése mellett szólna azok korai keltezése (amiből azonban n e m következik egyértelműen, hogy keleti hagyomány alapján is készültek).110 A három ezüstedény közül egyedül a kétpói darab esetében van m ó d pontosabb korhatározásra, amennyiben elfogadjuk azt a kitételt, hogy a m ú z e u m b a került tárgyegyüttes darabjai egy sírhoz tartoztak, vagy legalábbis azonos időhorizontot jelölnek.111 A leletek közt talált szíjbefűzéses csat a Kárpát-medencei és a hasonló kialakítású kelet- és dél-európai emlékek alapján a 10. század második felére keltezhető.112 A másik két lelet esetében a különböző tárgytípu­ sok tipológiai vizsgálatainak az elvégzését követően nyílik csak m ó d arra, hogy azokat a 10. századon belül pontosabban keltezzük A sírból előkerült 10.

századi fémedények kis száma alapján úgy tűnik, hogy ezek használata n e m volt olyan jelentős, mint azt korábban László Gyula feltételezte. A 10 Langó Péter 98 Honfoglaláskor századi edények Árpád-kori továbbélését és szerepük feltételezett átértelmezését m a már a kutatás egy olyan elképzelésnek tekinti, amely n e m tartható.113 Csernyecov néprajzi megfigyeléseinek őstörténeti szempontú értékelése is számos nehézségbe ütközik. A szovjet kutatásban - a László Gyulára114 is ható - L A Maculevics megállapítása alapján terjedt el azon elképzelés, hogy a Káma-vidék lakossága a saját hitvilágába integrálta a tálakon látható jeleneteket.115 Bálint Csanád hívta fel a figyel­ met arra, hogy az „a m ó d azonban, ahogy a helyi lakosság kezelte ezeket az edényeket, néhány esetben ellene szól ennek az elképzelésnek".116 Kérdéses az is: visszavetíthetők-e időben a Csernyecov által idézett kora

újkori uta­ zók megfigyelései egy fél évezreddel korábbi vallási gyakorlatra? A z edények fára akasztásának szokása is újabb, az eddigieknél behatóbb vizsgálatot kívánna.117 A szokás megléte mellett szól, hogy a tárgyak egy jelentős részén a peremnél jól látható egy lyuk, amely akár a felakasztást isszolgálhatta.118E z a lyuk azonban n e m általános, így nincs m e g számos e területről származó ezüstedényen, mint például a szintén magya­ rokhoz kötött, dárdás lovast ábrázoló, a Semanovszkij M ú z e u m b a n őrzött tálon sem.119 (4. kép) A lyukkal átfúrt tálak esetében sem csak az edények fára akasztásának a szo­ kását kell figyelembe venni, hiszen azok kialakításának számos egyéb praktikus oka is lehetett. A fára akasztás mellett döntően az szólna, ha a lyuk oldalán, illetve e felfüg­ gesztés vonalában jól megfigyelhető kopásnyomokat sikerülne észlelni a tárgyak felü­ letén. A Semanovszkij M

ú z e u m lovas solymászt ábrázoló ezüsttáljának vizsgálatánál további nehézséget jelent, hogy az emlék csíkokra vágva maradt meg. (2 kép) A tárgyról közölt eddigi beszámolók n e m említették azt, hogy annak szétvágása a megta­ láláskor vagy az elrejtéskor történhetett-e. Vannak-e az egyik, vagy a másik lehetőség mellett felhozható érvek, esetleg történtek-e olyan vizsgálatok, melyek segítenek a kér­ dés eldöntésében? Abban az esetben ugyanis, ha az edényt az elrejtésekor vagdalták darabokra, akkor az nehezen magyarázható a fentebb említett szent ligetekben alkalma­ zott gyakorlattal. 7. A kereskedelmi kapcsolatok és az ezüsttálak vélt összefüggései A Zichy István és Fettich Nándor által feltételezett, a korai magyar emlékanyagban meglévő északi, viking hatás, akárcsak a 9. századi viking-magyar kereskedelem n e m igazolható a 10. századi Kárpát-medence régészeti forrásai alapján120 A két tudós

érve­ it az újabb kutatások cáfolták,121 így m a a régészeti leletek alapján a vizsgált népcso­ portok 10. századi kapcsolata valószínűsíthető,122 ez azonban korábbi időszakra n e m vetíthető vissza.123 László Gyula felvetését a 10. században meglévő kereskedelmi kapcsolatrendszer­ ről, amely összekötötte az északi területeket a Kárpát-medencével, az újabb régészeti, numizmatikai és filológiai vizsgálatok is megerősítették.124 E kapcsolatokkal azonban n e m magyarázható - amint azt László Gyula sejtetni engedte - a gégényi és a Nemzeti M ú z e u m b a n őrzött Agnus Dei ábrázolású csésze készítési helye. A László Gyula által felvetett lehetőség azért is kérdéses, mert a szerző az utemilszki csészét „és a vele rokon emlékeket" egy helyen sztyeppei „magyar ötvös" készítményének vélte, de pár sorral alább - megváltoztatva nézőpontját - a keleti tálakkal kapcsolatba hozott

Kárpát-me­ dencei leleteket már n e m magyar emlékeknek, hanem északiaknak, „Perm vidékiek­ nek" tartotta.125 A Kárpát-medencei tálak keleti eredete - amint arról már volt szó - Langó Péter 99 Honfoglaláskor n e m igazolható, így ezek az emlékek egyelőre n e m vonhatók be e kapcsolatok vizsgá­ lati körébe. Számos forrás igazolja azonban a volgai bolgárok, a vikingek és a muszlim kereske­ dők 10. században kialakított kapcsolatait126 E kapcsolatrendszer keretében számos európai (mind a nyugati területek, mind Bizánc irányából) és muszlim áru is eljutott az északi erdős sztyeppe népeihez.127 A z áruk mellett - minden bizonnyal - új viseleti jelenségek (mint például a tarsolyok használata)128 és új szokások (így feltehetően a ragadozó madarakkal való vadászat) is megjelent ezeken a területeken.129 Összegzés Vizsgálódásaink alapján úgy tűnik tehát, hogy sem az utemilszki, sem más keleti ezüstedény n e m

köthető össze a magyarsággal. E korábban felvetett elképzelés m é g bizonyításra szorul. A Perm-vidék és a Káma-mente újabb leleteinek, valamint újabb szempontok figyelembevételével a jövőben minden bizonnyal a mainál komplexebb régészeti kép áll majd a kutatás rendelkezésére, amely tisztázhatja e tálak kulturális hátterét. A lovas vadászat és ezen belül a solymászat művelése, illetve annak ábrázolása n e m csak az Arany János versében szereplő „Ménrót fiak" és utódaik öröksége. E sport gyakorlása és művészi megjelenítése az antik római hagyományon,130 majd pedig Bi­ záncon keresztül sok kultúra részévé vált.131 A solymászat presztízsét és kulturális sze­ repét a képzőművészeti emlékek mellett a számos korabeli irodalmi alkotás,132 így a Firdauszí által megénekelt perzsa sah, Bahram Gúr alábbi története is jól mutatja. „A legszebb egy éjszín madár volt, melyet a sáh minden madárnál

jobban szeret. A két lába éjszínű volt, csőre m e g mint arany a lazúron fényeskedett. E z éjszín madárnak Tugral volt a neve mint vérrel telt két serleg égett a szeme. A kínai nagykán ajándéka volt, trónt és gránátkő-sáh fejéket csatolt az hozzá s aranyláncot, topázkövet, harminchat függőt, negyven karperecet." „A királyok királya ím így halad fejéke a csillagnál is magasabb. Folyóparthoz érvén a vadászcsapat, a sáh lát a víz színén madárhadat. A dob hangja dörrent, Tugral felröpült, a solymász kezén hisz türelmetlen ült. D e gémnél különb célra vágyódhatott, ha kellett a párducra is rácsapott. Most eltűnt a légben, egy gémet fogott a karmában Tugral és elsuhogott; mint húrról ha nyíl pattan, úgy elsuhant a solymász a sólyom nyomába rohant."133 L a n g ó Péter 100 Honfoglaláskor Jegyzetek 1 Arany János: Buda halála. Hún-rege (1863) 2 Domokos Péter: Szkítiától Lappóniáig. A

nyelvrokonság és az őstörténet kérdéskörének visszhangja irodalmunkban. Budapest, 1990, 121 Keresztury Dezső megfogalmazásával élve: ekkor vált az addig „nép költőjeként" számon tartott Arany a „nemzet költőjévé". Arany magyar őstörténettel kapcsolatos véleményéről lásd uo. 120-128 3 Arany személyesen is támogatta (Eötvös Józseffel, Kemény Zsigmonddal, Teleki Józseffel, Jókai Mórral, Deák Ferenccel és Orbán Balázzsal egyetemben) Vámbéry Ármin munkáját. Vö Domokos (1990), 116. 4 Arany János: A tetétleni halmon. (1855) 5 Pulszky életével kapcsolatban lásd Pulszky Ferenc: Életem és korom. Sajtó alá rendezte: Oltványi Ambrus [-II. Budapest, 1958 Vö Concha Győző: Pulszky Ferencz Élet és jellemrajz Budapest, 1903.; Oltványi Ambrus: Pulszky Ferenc In Pulszky (1958),I24-30; Csorba László: Pulszky Ferenc életútja - Ferenc Pulszky. In Pulszky Ferenc emlékére (1814-1897) Budapest, 1997, 11-18; 119128 6 Marosi

Ernő: A z óságbarát múzeumigazgató. Pulszky és Bizánc művészete - An antiquariam museum director. Pulszky and the Byzantine Art In Pulszky Ferenc emlékére (1814-1897) Budapest, 1997, 50-55; 157-162. 7 A Pulszky-család és Vámbéry kapcsolatára rávilágít az a tény is, hogy Vámbéry Ármin fia, Vámbéry Rusztem Pulszky Polixenia és Hampel József keresztgyermeke volt. 8 A Pulszky-szalonról: Concha (1903), 95-96.; Marczali Henrik: Emlékeim (7) Itthon Nyugat 22 (1929), 225-226. Szilágyi János György: Pulszky Károly ifjúságának környezete A Fejérváry-Pulszkygyűjtemény kialakulása és sorsa A Pulszky-szalon In Pulszky Károly emlékezete Szerk: Mravik László. Budapest, 1988, 30-43, 42; idem: „Ismerem helyemet" (A másik Pulszky-életrajz)-„I Know M y Place" (The Biography of the Other Pulszky). In Pulszky Ferenc emlékére (1814-1897) Budapest, 1997, 24-36., 132-146, 31 9 Marczali Henrik: A magyarok őstörténete a honfoglalásig In A

magyar nemzet története. Szerk: Szilágyi Sándor. Budapest, 1895, 7-64; Marczali és Vámbéry kapcsolatáról lásd még Pusztay János: A z „ugor-török háború" után. Fejezetek a magyar nyelvhasonlítás történetéből Budapest, 1977, 96; Vékony Gábor: Magyar őstörténet - magyar honfoglalás. Budapest, 2002, 33 10 Pulszky Ferencz: Néhány magyarországi és ősmagyar leletről. In A Magyar Tudományos Akadémia Évkönyvei 17 (1878), 57-66.; Uő: A magyar pogány sírleletek In Értekezés a történettudományok köréből 4 (10) (1891), 3-21.; Uő: Magyarország archaeologiája II Budapest, 1897, 118-131 Ez utóbbi készülési körülményeiről lásd Nagy Géza: Pulszky Ferencz régészeti működése. In Pulszky Ferencz emlékünnepe. Budapest, 59-86, 76; Pulszkynak a tudományos közéleten betöltött súlyáról lásd Marczali Henrik: Pulszky Ferencz a tudományban és a közéletben. In Pulszky Ferencz emlékünnepe Budapest, 5-58., 53-55 11 A 19.

századi szemlélet hatásait Bóna István elemezte Bóna István: Régészetünk és a honfoglalás Magyar Tudomány 103 (1996), 927-936., 928-930 Uő: Die Archaologie in Ungarn und die ungarische Landnahme. Acta ArchHung 49 (1997), 345-362, 346-347 12 A z első, aki régészeti emlékekkel is foglalkozott, Jerney János volt. Vö Jerney János keleti utazása a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett, 1844 és 1845. Pest, 1851,I-IIJerneyre vonatkozólag lásd még Péter László: Jerney János 1800-1855. Szeged, 1988; Fodor István: Őseink nyomában Budapest, 1996, 9-14. 13 Rómer Flóris: Jelentés az északi tartományokban tett tudományos kirándulásokról. ArchÉrt 9 (1875), 9-17., 39-48, 78-81; p p: A moszkvai történeti múzeum ArchÉrt 5 (1885), 144-145; Hampel József: A honfoglalási kor hazai emlékei. In A magyar honfoglalás kútfői Szerk: Pauler Gyula Szilágyi Sándor Budapest, 1900, 505-830, 796 14 Zichy Jenő: A magyar faj vándorlása - La migration de la

race hongroise. In Zichy Jenő gróf kaukázusi és középázsiai utazásai. I Budapest, 1897, I-L; Zichy Jenő: Elsődleges beszámoló harmadik ázsiai utazásomról - Vorlaufiger Bericht über meine dritte Forschungsreise nach Asien. In Zichy Jenő gróf harmadik ázsiai utazása. Budapest - Leipzig, 1900,I1-72 15 Szádecky-Kardoss Lajos: Útinapló, Zichy-expedíció Kaukázus, Közép-Ázsia 1895. Gyorsírásból megfejtette: Schelken Pálma. Budapest, 2000 16 Pósta Béla: A z archaeologiai gyűjtemény leírása- Description de la Collection archéologique. In Zichy Jenő gróf kaukázusi és középázsiai utazásai. II Budapest, 1897; Pósta Béla: Régészeti tanulmányok az 17 ArchÉrt feljegyzései százados AOroszföldön. z expedíciók 17ünnepe (1897), (1897. Budapest régészeti 1862-1962. szept. 283-284. -jelentőségéről 1. Leipzig, - Eredményeit 1898. Budapest, 1905; aug.először 31.) Pósta 1962, később Sajtó Pulszky Béla 43-148. alá Nagy oroszországi

rendezte: számolt Géza foglalta be: Banner tanulmányútján Grófössze: János. ZichyZichy In Jenő Pósta készült újabb Jenő Béla gróf expeditiója. naplószerű születésének harmadik L a n g ó Péter 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 101 Honfoglaláskor ázsiai útja. ArchÉrt 26 (1906), 385-416 A z expedíciók jelentőségéről lásd még mp: Zichy Jenő gróf kaukázusi és közép-ázsiai utazásai. ArchÉrt 18 (1898), 364-367; Fodor (1996), 14-18 A leletek mint díszítőelemek jelentek meg a 19-20. század fordulóján kiadott összefoglalásokban is Jó példa erre Marczali (1895); Horváth Cyrill: A magyar irodalom története J. A régi magyar irodalom Budapest, 1899, 9. Nagy Gézáról lásd Gedai István: Nagy Géza (1855-1915). Alba Regia 8-9 (1967-1968), 295-296 A honfoglalás korral kapcsolatos munkáinak tudománytörténeti értékeléséről: Bóna (1996), 929-930.; Bóna (1997), 347-348. A 19. századi Európa

orientalizmusáról átfogó képet nyújt Edward W Said: Orientalizmus Budapest, 2002. A keletpreferens látásmódról Bálint Csanád: Zwischen Orient und Europa Die „Steppenfixierung" in der Frühmittelalterarchaologie. In Zwischen Byzanz und Abenland Pliska, der östliche Balkanraum und Europa im Spiegel der Frühmittelalterarchaologie. Hrsg: Joachim Henning Frankfurt am Main, 1999, 13-16.; Uő: A nagyszentmikósi kincs Budapest, 2004, 246-252 Bóna (1996), 928-931.; Bóna (1997), 346-349 Alois Riegl: Stilfragen. Grundlegungen zu einer Geschichte der Ornamentik Berlin, 1893 Riegl recepciójáról lásd M a x Dvorák: A művészet szemlélete. Budapest, 1980, 333-347; Marosi Ernő: A honfoglalás a művészetben. Magyar Tudomány 103(1996), 1026-1034; Uő: Utóélet vagy újjáélesztés? Kísérletek a nagy szentmiklósi kincs beillesztésére a magyar művészet történetébe. In A z a varok aranya A nagyszentmiklósi kincs. Szerk: Garam Éva Budapest, 2002, 134-142;

139-141; Radnóti Sándor: „Tisztelt közönség kulcsot te találj." Budapest, 1990, 19-80; Mesterházy Károly: A honfoglaló magyarok művészete és az abbaszida-iraki fémművesség. Századok 132 (1998), 129-159, 131-132; Bálint (2004), 64-66. (Mindegyik munkában további irodalommal) Bálint Csanád: Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolata. Szeged, 1995, 231-234; Bálint (2004), 6466 Supka Géza: Motívumvándorlás a korai középkorban. ArchÉrt 34 (1914), 1-19, 89-110, 184-207 Supka és Strzygowski viszonyára: Marosi (2001), 140-141. Nagy Géza: Népvándorláskori Turán öltözet. ArchÉrt 21 (1901), 318-323; Nagy (1906), 414-415; Kada Elek: Sírleletek a honfoglalás korából III. Kecskemét vidékéről való leletek ArchÉrt 32 (1912), 323-329., 327; Supka Géza: Recenzió: Hampel József: Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről ArchÉrt 28 (1908), 278-282.; Nagy (1914); Josef Strzygowski: Altai-Iran und Völkerwanderung Leipzig, 1917,

101-105.; A kérdésről összefoglaló jelleggel: Mesterházy (1998), 130-133 A kutatás hosszú időn keresztül használt „szászánida" és „poszt-szászánida" fogalmára vonatkozólag lásd Bálint (2004), 32-34., 150-169 László Gyula régészeti munkásságára vonatkozólag lásd Fodor István: László Gyula, a régész. In László Gyula 1910-1998. Emlékkönyv Szerk Balassa Iván - László Emőke Budapest, 2001, 149270 László Gyula: Kolozsvári Márton és György Szent-György szobrának lószerszámja. Kolozsvár, 1942, 87. Uo. 87, 312lj;89, 321lj;90-91, 325 lj Uő: A honfoglaló magyar nép élete. Budapest, 1944, 286 Uő: A népvándorláskor művészete Magyarországon. Budapest, 1970, 68; Uő: The Art of the Migration Period Budapest-London, 1974, 68; Uő: Árpád népe Budapest, 1986, 69 Szőke Béla: A honfoglaló és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei. In Régészeti Tanulmányok 1. Budapest, 1962, 15; Fodor István: Einige Beitrage

zur Entfaltung der ungarischen Kunst der Landnahmezeit. In Kunst und Mythologie der landnehmenden Ungarn Hrsg:FitzJenő Székesfehérvár, 1979, 7-15.; Uő: A magyarság születése Ungvár, 1992, 139-140; Uő: Leletek Magna Hungáriától Etelközig. In Honfoglalás és régészet Szerk: Kovács László Budapest, 1994,47-65, 59; Uő: Hitvilág és művészet. In „Őseinket felhozád"A honfoglaló magyarság Szerk: Fodor István - Révész László - Wolf Mária - M. Nepper Ibolya Budapest, 1996, 31-36, 34; Uő: Őseink (1996), 56-57; Fodor (2001), 219-220.; Révész László: Honfoglalás kori nyeregmaradványok Karosról - Überreste von Satteln aus der Zeit der Landnahme, gefunden in Karos. H O M É 30-31 (1993), 105-124 Andrei M. Belavin: Kamskij torgovyj put Perm, 2000, 157; V P Darkevic: Chudozestvennyj metall Vostoka VIII-XII vv. Moskva, 1976, 170-173; N V Fedorova: Silverware of „Magna Hungaria" In Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum. Debrecen,

27 VJ7J - 2 IX 1990 Debrecen, 1990, 160-165.; Uő: Sokrovischa Priobja Zapadnaja Sibir na torgovych putjach srednevekovja Salekhard-Sankt-Peterburg, 2003, 54-56.; A G Ivanov: Etnokulturnye i ekonomiceskie svjazi naselenija basseja r. Cepcy v epochu srednevekovja: konec V - pervaja polovina XIII v Izevsk, 1998, 129-130.; BorisPriobja. Marschak: Silberschatze Orients. Leipzig, 1986, 345.; Uő:aSokrovischa Priobja. In Marsak Marschak Sokrovischa az(1986), ukani tálakat 102-103.; már Sankt-Peterburg, Akelet-iráni szoszvai,készítménynek ades 1996, lovon 16., ülő, hátra 118-119. tartotta, forduló s nem íjászt kötötte ábrázoló, magyarokhoz. Muzsi lelőhelyről Lásd L a n g ó Péter 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 102 Honfoglaláskor való edényt és az 1853 előtt a tomszki kormányzóságban talált tálakat Darkevic és Fedorova volgai bolgárnak határozta meg, míg Marsak ez utóbbit a Káma-mentén készült darabként említi. Darkevic

(1976), 170.; Fedorova (2003), 62; 64-65; Marschak (1986), 100 Vö még Marsak (1996), 98 Fedorova (1990); Fedorova (2003), 53., 57; Fodor István: Leletek Magna Hungáriától Etelközig In Honfoglalás és régészet. Szerk: Kovács L Budapest, 1994,47-65, 59; Marsak (1996), 16-17, 114117, 120-121 Darkevic (1976), 173.; Fodor (1979), 11-12 Otcety Imperatorskoj archeologiceskoj komissii. 1892,92 Ja. I Smirnov: Vostocnoe serebro Atlas drevnej serebrjanoj i zolotoj posudy vostocnago proischozdenija, najdennoj preimuscestvenno v predelach Rossijskoj imperii. Sanktpeterburg, 1909, Tab 37, 157 A sapkaviselet folyamatos meglétére utalna László Gyula szerint szerint Könyves Kálmán törvénye, melyben a papok számára megtiltja a kucsma hordását. A törvény szövege („Nullus, qui in clero estimatur, vestibus utatur laicalibus,Sutpote fisso pellicioveltunica sparsa, manica"gilva,rubra stragula velviridi clamide, caliga seu cappa, calceo pictovelsericato, camisia

quoque"et tunica et serico; non in pectore conserantur nodisvel fibulis, sed amplexantur collum quasi". Col I 70) azonban nem a kucsma tiltására utal, hanem - amint azt Závodszky Levente már 1904-ben kimutatta - elsősorban arról rendelkezik, hogy ne használjanak világi öltözéket az egyházi személyek. Kálmán végzése nem a László Gyula által sejtetett, jellegzetesen sajátos magyar elemek meglétét tiltja, hanem - a latin zsinati határozatokkal szinkronban - az egyháziak világi öltözetét. Jól tükrözi ezt az 1090-es amalfi és az 1102-es londoni végzés is („Utque omnia scandala omnesque occasiones laicis subtrahantur, scissis vestibus clericos abuti ulterius prohibemus, et ne pomposis induantur exuviis admonemus." Conc Melfit. a 1090 c XIII [Mansi X X col 724] „Ut vestes clericorum sint unius coloris et calceamenta ordinata." Conc London a 1102 c X [Mansi T X X col 1151] Vö Závodszky Levente: Szent István Szent László és

Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Budapest, 1904 Vö még Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Budapest, 1893, 588, 369 lj. László (1942), 84-85. Uo. 85 Uo. 20-21, 73-79, 85 Uo. 85, 306lj; Vö László Gyula: A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge Budapest, 1941, 42. A kenézlői leletekre vonatkozólag lásd m é g Fettich Nándor: Adatok a honfoglaláskor archaeologiájához. ArchÉrt 45 (1931), 48-112, 305-329, 88, 90; Révész László: Kenézlő Fazekaszug In „Őseinket felhozád" A honfoglaló magyarság Szerk: Fodor István - Révész László - Wolf Mária- M . Nepper Ibolya Budapest, 1996, 150-152 A tarcali tarsolylemezzel kapcsolatban uő: Tarcal-Veréb-árok. In uo 120-123 László (1942), 86. László (1942), 89-90. Harmatta János később tovább fűzte László Gyula gondolatát A Hérodotosz leírásában megjelenő iürkákban, akik már ismerték a lovas solymászatot

(Hérodotosz: A görög-perzsa háborúk története. IV 22), Harmatta a proto-magyarokat vélte felismerni A forráshely leírását összekapcsolta az osztják medveénekek lovas vadász alakjával is. Vö Harmatta János: A magyarság őstörténete. Magyar Tudomány 97 (1990), 243-261, 250 Felvetésének nyelvészeti, valamint néprajzi elemeit, nem lévén sem nyelvész, sem etnológus, nem tudom megítélni. A iürkák és magyarok kapcsolata azonban nem igazolható a történeti forráskritika oldaláról: Hérodotosz leírása ugyanis nem tartalmaz egyetlen olyan elemet sem, amely alkalmas lenne arra, hogy annak segítségével az egykori iürkákat bármely későbbi - történeti forrásokban szereplő - csoporttal összekapcsoljuk. A forráshelyen szereplő név - mint önelnevezés, vagy mint más népek által egy adott csoportra használt elnevezés - más forrásból nem ismert, és a korai magyar hagyományban sem maradt fenn. A iürkák és egy feltételezett - de nem

bizonyított - proto-magyar csoport összekapcsolása nem tekinthető olyan történeti hipotézisnek, amellyel a kutatásnak számolni kellene. Fettich Nándor: Oroszországi kereskedelmi utak és az ősmagyarság. Budapest, 1933; Uő: A levediai magyarság a régészet megvilágításában. Századok 67 (1933), 250-276, 370-399, 273-276 László (1942), 88. Uo. 87 Szőke (1962), 15. Marschak (1986), 99. Csanád Bálint: Probleme der archaologischen Forschung zur awarischen Landnahme. In Ausgewahlte Probleme europaischer Landnahmen des Früh- und Hochmittelalters: Metodische Grundlagendiskussion im Grenzbereich zwischen Archaologie Geschichte. Michael Müller-Wille - (Rendhagyó Reinhard Schneider. Szeged, 1995, Sigmaringen, 245-248.; Kristó 1993, I. Gyula: 195-273., A und honfoglalók 203-204.; régészeti Uő:Hrsg.: Kelet, hagyatékának a korai avarok keltezéséről és Bizánc kapcsolatai. L a n g ó Péter 103 Honfoglaláskor válasz bírálóimnak). Századok 131

(1997), 234-275, 247-251; Herwig Wolfram: A magyarok és a frank-bajor Ostmark. Történelmi Szemle 43 (2001), 123-132, 130 52 Bálint (1999); Bálint (2004), 246-252.; A kultúrkörelmélet kritikájára először a magyar kutatásban lásd Vajda László: A néprajztudomány kultúrtörténeti iránya és a „bécsi iskola". Ethnographia 60 (1949), 45-69.; újabban Florin Curta: The Making of the Slavs Cambridge, 2002, 24-25 53 Fedorova (1990), 162. 54 László Gyula hivatkozik Balogh József rövid közlésére a magyarok kucsmájáról. Vö Balogh József: A portyázó magyarok kucsmája és a német püspökök süvege. Ethnographia 38 (1927), 42 László Gyula azonban figyelmen kívül hagyta Balogh következetes megjegyzését, mely szerint „milyen lehetett ez, mit értett Ratherius ezen, nehezen mondható meg". Uo 55 László Kovács: Beregszász - Birka. Beitrage zu den Mützen mit Blechspitze des 10 Jahrhunderts ActaArchHung 54 (2003), 205-241. A leletről lásd

még Lehoczky Tivadar: Honfoglaláskori sírról Beregszászon. ArchÉrt 20 (1900), 398-402; Fodor István: Beregszász In „Őseinket felhozád" A honfoglaló magyarság. Szerk: Fodor István - Révész László - Wolf Mária - M Nepper Ibolya Budapest, 1996, 130-133. 56 Holger Arbman: Birka I. Die Graber Text Uppsala, 1943, 143-144; Kovács (2003); A sztyeppei sisaktípusokról újabban lásd M . V Gorelik: Obraz muza-voina v kabarii-ugri-rusi In Kultury evrazijskich stepej vtoroj poloviny I tysjaceletija n. eh (iz istorii kostjuma) T o m 1 Samara, 2001, 169-185. 57 Charles K. Wilkinson: Nishapur S o m e Early Islamic Buildings and Their Decoration N e w York, 1986, 206-211. 58 Trésors delancienIran. Genéve, 1966, 136; Taf 86 59 A Káma-mentén talált, solymászábrázolást tartalmazó korongok és amulettek egy jelentős részén szintén megfigyelhető a vadász fején a sisak. Ezeknél az ábrázolásoknál azonban - a kis méretből adódóan - a fejfedő részletei

elnagyoltak. Vö P Smirnov: K voprosu o meste proizvodstva samanskich privesok. KSIA 99 (1964), 59-64; B Krylasova: Bljachi s „ochotnicim" sjuzetom iz Verchnego Prikamja. In: Archeologija i ehtnografija Srednego Priuralja I Berzenik, 2001, 116-122 60 A kérdés összefoglalására lásd Révész László: A karosi honfoglaláskori temetők. Régészeti adatok a Felső-Tisza-vidék X. századi történetéhez - Die Graberfelder von Karos aus der Landnahmezeit Archaologische Angaben zur Geschichte des oberen Theissgebietes im 10. Jahrhundert Miskolc, 1996, 98-103. (További irodalommal) 61 Dienes István: A honfoglaló magyarok fakengyele. Folia Archaeologica 10 (1958), 125-142, 137 62 Hasonló rátétdísz figyelhető meg a már említett nishapuri ábrázoláson. Vö Wilkinson (1986), 207 Fig. 240 Hasonló nadrágban ábrázolták a - szintén magyar készítménynek tartott - Semanovszkij Múzeumban őrzött másik ezüsttál lovasát. Vö Fedorova (2003), 53 63 A

solymászábrázolások jelentős részénél nem lehet megállapítani, hogy magasszárú csizmát, vagy bokáig érő cipőt viseltek-e a lovasok. Egyes ábrázolásokon jól látható, hogy a lovas csizmában volt: ilyet viselt az említett iráni textiltöredéken ábrázolt lovas (Trésors delancienIran. Genéve, 1966, 136, Taf. 86) (5 kép), egy nishapuri festett kerámia-ábrázolásán (Gönül Öney: Mounted hunting scenes in Anatolian Seljuks in comparison with Iranian Seljuks. Anadolu [Anatolia] 11 (1967), [1969], 139159, Fig4), vagy az Abegg alapítvány 11 századi bizánci textiltöredékén (Wilkinson 1986, 212, fig 2.45) (7 kép); más tárgyakon viszont a lovas cipőt hord, mint például a nishapuri festményen (Wilkinson, 1986, 207., Fig 240) (6 kép), vagy az egyik 13 századi iszlám tálon Öney (1969), Fig 7 64 Marsak (1996), 98-99.; Fedorova (2003), 62 65 Smirnov (1909), Ris. 117 66 Riegl (1893). Recepciójáról lásd Ernst Kühnel: Die Arabeske: Sinn und

Wandlung eines Ornaments Wiesbaden, 1949; Terry Allen: The Arabesque, the Beveled Style, and the Mirage of an Early Islamic Art. In Tradition and Innovation inLateAntiquity Ed by F M Clover- R S Humphreys Wisconsin, 1989, 209-244. (További irodalommal) A magyar kutatásban lásd Bálint (1995), 231-234; Marosi (1996); Mesterházy (1998), 130-133.; Marosi (2002); Bálint (2004), 64-66 67 Bálint Csanád: A 9. századi magyarság régészeti hagyatéka In Honfoglalás és régészet Szerk: Kovács László. Budapest, 1994, 39-46; Révész László: Szempontok a honfoglalás kori leletanyag időrendjének meghatározásához a keleti párhuzamok alapján - Gesichtspunkte zur Bestimmung der Chronologie der landnahmezeitlichen Funde Aufgrund der östlichen Analogien. MFMÉ-StudArch 4 (1998), 523532 68 Fehér Géza: A bolgár-törökök szerepe és műveltsége. Budapest, 1940, 49-71; Valentin Pletnjov Vanja Pavlova: Rannosrednovekovni remahcni aplikacii vahv Varnenskija arhaeologiceski

muzej Frühmittelalterliche Riemenbeschlage im Archaologischen M u s e u m von Varna Izvestija na Narodnij Muzej ot X-XIVarna vek do 30-31 s. Kladenci, (45-46) (1994-1995), Tervelsko. Varna, 24-239.; 1998;Valeri Gudrun Jotov Gomolka-Fuchs: - Georgi Atanasov: Ein Gürtelgarnitur Skala. Krepost vom L a n g ó Péter 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 104 Honfoglaláskor ungarischen Typ aus der frühmittelalterliche Siedlung von Krivina, Bezirk Ruse, Bulgarien. Eurasia Antiqua 8 (2002), 493-514. Put iz varjag v greki i iz grek. - The Road from the Varangians to the Greeks and from the Greeks Moskva, 1996. Németh Gyula: Magyarok és törökök I. Budapest, 1990, 126-130 Györffy György: A magyarság keleti elemei. Budapest, 1990, 182-183; László (1942) Révész (1996), 74-76. A női sírokban is vannak ilyen levél alakú csüngők, de ezek ott inkább a viselet részeként az eltemetett nők nyakláncát

díszítették. Vö Horváth Ciprián: Láncékszerek a honfoglalás kori leletanyagban Kettenschmucksachen in dem landnahmezeitlichen Fundmaterial MFMÉ-StudArch 10 (2004), 459482 R. S Írlov: Srednedneprovskaja tradicija metalloobrabotki v X-XI vv In Kultura i isskustvo srednevekovogo goroda. Red: I P Rusanova Moskva, 1984, 32-52 St. Witljanow: Ein vergoldetes Silbermedaillon aus Preslaw Acta ArchHung 42 (1990), 195-204 Vö Teodora Kroumova: The Pecheneg Bridle. Central Europe University Budapest, 2001 Alfred Salomny: Eine chinesische Schmuckform und ihre Verbreitung in Eurasia. Eurasia Septentrionalis Antiqua 9 (1934), 323-335.; László (1942), 82 D. I Blifeld: Davnoruski pamjatniki Sestovici Kiev, 1977 Vö még Oleksandr Mocja: Le role des élites guerricres dans la formation des centres urbains de la Rus kiévienne, daprés la fouille des tombes. In Les centres proto-urbains russes enttre Scandinavie, Byzance et Orient Ed par: M Kazanski, A. Nerecessian, C Zuckerman Paris, 2000,

267-282 Klement Benda: Stríbrny trec se sokolníkem ze Starého Mésta u Uherského Hradiste - Silberne Zierscheibe mit Darstellung eines Falkenreiters von Staré Mésto in Mahren. PamArch 54 (1963), 4 1 66; Uő: Bemerkungen zum Stil und zur Chronologie der spatawarenzeitlichen Metallkunst Uméní 19 (1971), 1-32., 25-28; Bálint (2004), 329-333;Uő: Zobrazenie na treci zo Starého Mésta In Zborník na pocest Dariny Bialekovelj. Red: Gabriel Fusek Nitra, 2004, 31-34 Erla B. Hohler: Holzschnitzkunst In Wikinger, Warager, Normannen Die Skandinavier und Europa 800-1200. Mainz, 1992, 206-207 Bálint (2004), 330. Benda (1963), 50.; Anna Akasoy: Neuere Erkenntnisse zu den arabischen Vorlagen der lateinischen Falknereiliteratur. In XXVIII Deutscher Orientalstag Abstract Bamberg, 2001 Lásd még 7000 Jahre Kunst in Iran. Essen, 1962, 161 No 456; Davids Samling: Islamic Kunst Kobenhavn, 1975, 22/ 1968.; Trésors (1966), 136 No 814 Irving Lavin: The Hunting Mosaics of Antioch and Their

Sources. A Study of Compositional Principles in the Development of Early Mediaeval Style D O P 17 (1963), 179-286; Benda (1963), 4748; Wilkinson(1986), 212 A z integráció és az adaptáció közti különbségről lásd Bálint (2004), 325-326., 336-337 László (1942), XIII. t 2; Gian Carlo Menis:ILangobardi (1990), 307-308 Bálint (2004), 330-332 Smirnov (1909), No. 160-161; Ris 22-23 Bálint (2004), 333. Eva Baer: Le suaire de saint Lazare: une ancienne bordeire hispano-islamique datable. Oriental Art 12 (1967), 1-14.; André Strasberg: La suaire de saint Lazare In Autun: prémices et floraison de lart roman. Autun, 2003, 85-88 Falko Daim: Scharnierbeschlag mit Darstellung eines Falkners. In Hunnen+Awaren Hrsg: Falko Daim. Halbturn, 1996, 353; Bálint (2004), 330 Ettinghausen (1970), 129.; Wilkinson (1986), 213; Rachel Ward: Islamic Metalwork London, 1993, 20-21. A szalehardi tálon jól látható az is, hogy a vadász egy madarat kíván elfogni. Hasonló rész az utemilszki

tálon nem figyelhető meg. Smirnov (1964). E. A Saveleva: Vymskie mogilniki XI-XIV vv Leningrad, 1987, 111-118 A kései tradícióra jó példák az északi területen előkerült ábrázolások, melyek a legtöbb esetben kisméretű korongokon, amuletteken láthatók. Vö Krylasova (2001) Szerepükre vonatkozólag lásd még Smirnov (1964), 63-64. Mesterházy (1998), 150. Áttekintésükre: Bálint (2004). Jósa András: leletről Gégényben. ArchÉrt 24144-145. (1904), 175-176.; Fodor István: GégényLászló von Fodor Monokdomb. Kétpó. István: - Wolf Acta AHonfoglaláskori In Mária kétpói „Őseinket ArchHung -csésze. M. Nepper felhozád." 32 Élet (1980), ésIbolya. Tudomány, 251-265.; ABudapest, honfoglaló 1977; Madaras 1996, László magyarság. Selmeczi: László Szerk.: - Der Selmeczi landnahmezeitliche Fodor László: István Kétpó. - Révész Fund In L a n g ó Péter 105 Honfoglaláskor „Őseinket felbozád."A honfoglaló magyarság Szerk:

Fodor István - Révész László - Wolf Mária M Nepper Ibolya Budapest, 1996, 236-239 98 Vojtech Budinsky-Kricka - Nándor Fettich: Das altungarische Fürstengrab von Zemplín. Bratislava, 1973, 81-90. 99 Fodor (1996), 34.; Fodor (1996), 144 100 Fodor István: Honfoglaláskori művészetünk iráni kapcsolatainak kérdéséhez. A sóshartyáni korongpár - O n the problem of the influence of Iranian art upon Hungarian art in the conquest period (10th century). ArchÉrt 100 (1973), 31-41, 39-40 Vö V N Cernecov: K voprosu o proniknovenii vostocnogo serebra v Priobe. TIE 1 (1947), 113-147 101 Fodor (1996), 144. 102 Fodor (2001), 14-270; 223. 103 Fodor (1973), 39.; Fodor (2001), 223; Vö Otto N Bader: O vostocnom serebre i ego ispolzovanii v drevnem Prikame. „Na zapadnom Urale" Sbornik statej Molotovskogo Kraevedceskogo Muzeja za 1951 g. Molotov, 1952, 182-200 104 Fodor (2001), 223. 105 Bálint (2004), 230-231.; 237-241 106 Uo. 143 107 Fodor István: Megjegyzések a zempléni

sír értékeléséhez. ArchÉrt 103 (1976), 282-285, 284 108 Totju Totev: Za edin paralel na casata na Sivin zupan ot Preslav. Arheologija 1966/1 31-37 109 David Talbot Rice: Byzantine Art and its Influences. London, 1973, X X 351; Bálint (2004), 121 110 Fodor (1996), 34. 111 Selmeczi (1980). 112 Langó Péter - Türk Attila: Honfoglalás kori sírok Mindszent-Koszorús-dűlőn (Adatok a szíjbefűzős bizánci csatok és a délkelet-európai kapcsolatú egyszerű mellkeresztek tipológiájához) Landnahmezeitliche Graber in Mindszent-Koszorús-dűlő (Angaben zur Typologie der trapezförmigen byzantinischen Schnallen und einfachen Brustkreuze mit südosteuropaischen Beziehungen.) M F M É StudArch 10 (2004), 365-457, 381-385 113 Bálint (2004), 337. 114 Barha Antal: A IX-X. századi magyar társadalom Budapest, 1968, 185, 721j 115 L. A Maculevic: Vizantijskij antik v Prikame - Lantique byzantin el la région de la Kama M I A 1 (1940), 139-158.; Bartha (1968), 184-185; Bálint

(2004), 337 A Káma-mentén előkerült tálak vizsgálatára újabban: Svetlana Kameneva: Enigmatic Relationship Ancient Ural Culture with Sasanian Dynasty. 116 Bálint (2004), 337., 1062 lj 117 A. H Halikov: Istoki formirovanija tjurkojazycnyh narodov Povolzja i Priuralja Voprosy ehtnogeneza tjurkojazycnyh narodov Srednego Povolzja. In Arheologija i ehtnografija Tatarii Kazan, 1971, 2836 Vö Fodor István: Recenzió ArchÉrt 99 (1972), 283-285, 284 118 E tekintetben figyelmen kívül kell hagynunk az utemilszki tálat és a kudeszevai csészét, mert mind a két tál sérült, és a lyukat ezen a később sérült felületen is kialakíthatták. 119 Fedorova (2003), 53. 120 Fettich (1933); Fettich N.: A honfoglaló magyarság fémművessége - Die Metallkunst der landnehmenden Ungarn. Budapest, 1937, 25-57, 162-201; Zichy István: A steppék régi lovasnomádjai (szkíták, szarmaták, hunok, avarok és honfoglaló magyarok). Budapest, 1936, 11-14; Uő: Magyar őstörténet Budapest,

1939, 4. 121 Dienes István hozzászólása Fettich Nándor: Das altungarische Fürstengrab von Zemplín című könyve kéziratához. ArchÉrt 93 (1966), 279-281; Dienes István megjegyzése Fettich Nándor válaszához ArchÉrt 96 (1969), 116-122. 122 Fodor István: A magyarság baltikumi és skandináviai kapcsolatai a IX-XI. században (a régészeti leletek alapján) - Verbindungen der Ungarn mit der Baltikum und Skandinavien zwischen dem 9. und 11. Jahrhundert (Aufgrund der Bodenfunde) In Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyve, 1981, 85-89; Fodor (1994), 51-54.; Uő: Szabolcsveresmart In „Őseinket felhozád" A honfoglaló magyarság Szerk.: Fodor István - Révész László - Wolf Mária - M Nepper Ibolya Budapest, 1996, 172-173; Uő: Honfoglalás kori magyar lelet Kazanyból. In Abhivádana Tanulmányok a hatvanéves Wojtilla Gyula tiszteletére. Szerk: Felföldi Szabolcs Szeged, 2005, 142-153; Kovács László: Előkelő rusz vitéz egy székesfehérvári sírban (A

rádiótelepi honfoglalás kori A. sír és kardja) In Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére Szerk: Koszta László Szeged, 1995, 291308 123 Bálint (1994); Bóna István: Honfoglalás régészet. Korunk, 21-40., 25. 124 Thomas Finds. with Sámánid Russian Noonan: Central History/Historie Monetary Asia. Archivum Circulation Russe 1Eurasiae (1980), inésEarly Medii 294-311.; Medieval AeviUő: Rus: 11 1996/8., Volga (2001), A Study Bulgharias 140-218.; of Volga tenth-century Gert Bulgar Rispling: Dirham trade The L a n g ó Péter 106 Honfoglaláskor Volga Bulgarian imitative coinage of Al-Amir Yaltawar (Barman) and Mikail b. Jafar In Commentationes de Nummis Saecolorum IX-XI. 6 (1990), 275-282; Polgár Szabolcs: Útvonalak a Volga-vidék és a Kárpát-medence között a 10. században - Routes between the Volga-Kama region and the Carpathian basin in the10thcentury. In Orientalista Nap 2000 Szerk: Birtalan Ágnes - Yamaji Masanori.

Budapest, 2001, 159-173; Uő: A Volga-vidékről a Kárpát-medencéig vezető utak említése egy muszlim forrásban és a magyar fejedelmi székhely a 10. század első évtizedeiben In Központok és falvak a honfoglalás és Árpád-kori Magyarországon. Szerk: Kissné Cseh Julianna Tatabánya, 2002, 217-232.; Kovács László: Muszlim pénzek a X századi Kárpát-medencében Csodaszarvas 1 (2005), 35-96.; Balogh László: Észrevételek Al-Istahri kelet-európai távolságadataihoz In Abhivadana Tanulmányok a hatvanéves Wojtilla Gyula tiszteletére. Szerk: Felföldi Szabolcs Szeged, 2005, 1931 125 László (1942), 87-88. 126 A. P Mocja - A Ch Chalikov: Bulgar Kiev Puti svjazi - sudby Kiev, 1997; Ahmed Nazmi: Commercial Relations between Arabs and Slavs (9th-11th centuries). Warszawa, 1998; Bollók Ádám: „Inter barbaras et nimiae feritatis gentes". A z Annales Bertiniani 839 évi rhos követsége és a magyarok Századok 138 (2004), 349-380. 127 A. Ch Chalikov:

Kijevskij import IX-XIII vv v Bulgarii In Mocja - Chalikov (1997) 74-87; Nazmi (i. m); Noonan (2001); Ekaterina Goldina: Scandinavia and the K a m a region: contacts in the second half of he I millennium A D . In Art and archaeological investigation of the woodland of East Europe Ed.: G I Shapran Izhevsk, 2003, 61-70; Kovács (2005) 128 Fodor (1994), 51-52.; V P Denisov - S N Korenjuk: Rekonstrukcija kostjuma po materialam Rodestvenskogo i Ogurdinskogo mogilnikov X-XI vekov. In Archeologija i ehtnografija Srednego Priuralja I. Berzenik, 2001, 122-137 129 Al-Muqaddasi megjegyzése alapján úgy tűnik, e területen szerezték be a 10. században a muszlimok a vadászmadaraik egy részét. Vö Nazmi (i m), 30, 209; Noonan (2001), 196 130 A jelenet már megtalálható a surcea-i 1. századi római ezüst phalerán is VöIDaci Firenze, 1997,343 131 A z iráni hagyományban lásd Ritsushi Takeuchi: The Parthian Shot in Hunting Scenes. Silk Road Art and Archaeology 10 (2004), 29-49.; A David

H Bivar: The Royal Hunter and the Hunter God: Esoteric Mithraism under the Sasanians? Res Orientales 1 (1995), 31-38.; További szakirodalommal: Bálint (2004), 150-169. A Káma-mente hagyományaira: Smirnov (1964); Krylasova (2001) A vadászat e formájának elterjedésére vonatkozólag az iszlám területekre még lásd U. Beyerbach: Solymászat Nyugat-Pakisztánban. In Solymászévkönyv, 1994-1995, 27-34; Bogyai Frigyes - Diczházy Dénes Stolz Károly: Más népek solymászai 1 Maghreb 2 Nyugat-Pakisztán In Solymászévkönyv, 19941995, 20-34 A kaukázusi elterjedésére lásd Bogyai Frigyes: Más népek solymászata 3 A grúz solymászat. Magyar Solymász, 1996, 49-50; G Csogovadze: Solymászat Grúziában Uo 50-51 A török népek hasonló vadászszokásaira lásd Sági Oszkár: A solymászat őshazája. In Solymászévkönyv, 1994-1995, 79-84.; Torma (2001) 132 Lásd például M a h m u d Kasgári: Vadat űzve. In Örök kőbe vésve A régi török népek irodalmának

kistükre a VII.-től a X V századig Szerk: Kakukk Zsuzsa Budapest, 1985, 228-229; Jiszügej batur sólymászata: Mongolok Titkos Története, 54.§;Dzüsüp M a m a y kirgiz költő Toltoy című hőskölteménye: Torma (2001), 193-196. 133 Firdauszí: Királyok könyve (Sáhnáme). Fordította: Devecseri Gábor Budapest, 1959, 292, 293-294 Limes 107 Szemle A z o s z t r ó p a t a k a i v a n d á l királysír* A z utóbbi időben megélénkült az ér­ deklődés a reprezentatív leletek iránt. A Magyar Nemzeti M ú z e u m több kiállítást is rendezett, amelyeken a szilágysomlyói, illetve a nagyszentmiklósi kincseket m u ­ tatták be. Ezekhez szakkatalógusok is ké­ szültek, amelyekben a korszak kutatói fog­ lalták össze a leletekhez kapcsolódó isme­ reteket. Bálint Csanád tollából pedig a nagyszentmiklósi kincset tárgyaló impo­ záns monográfia született.1 Prohászka Péter munkája2 a Sáros m e ­ gyei Osztrópatakán talált vandál

királysír leleteit mutatja be. A z előkerülési körül­ mények következtében a tárgyak m a két helyen láthatók: a bécsi Kunsthistorisches M u s e u m b a n , illetve a M a g y a r Nemzeti M ú z e u m b a n . A Bevezetésben erre is fel­ hívja a szerző a figyelmet, majd rövid kutatástörténeti áttekintést ad. Ennek so­ rán megemlíti, hogy a leletekkel foglal­ kozó Hampel József tanulmánya napjain­ kig rányomta a bélyegét a királysírról al­ kotott ismeretekre. A könyv 13 fejezetből áll. A címek kissé hosszúak, de értelmezhetőek. H a vé­ gigolvassuk a tartalomjegyzéket, rögtön megállapítható, hogy a szerző minden problémára kitér munkájában. A kezdő fejezet az első lelet előkerülési körülmé­ nyeit rekonstruálja. Rudolf Noll katalógu­ sa alapján világosan kiderül, hogy milyen tárgyak tartoztak a lelethez. A fejezet je­ lentősége az, hogy a levéltári források alap- ján pontosabb kép alakulhat ki az

olvasó­ ban a kérdésről. A m a g y a r hatóságok ugyanis minden tudomásukra jutott kincs­ lelet kapcsán vizsgálatot indítottak. A Magyar Királyság területén ezt a Magyar K a m a r a folytatta le. A szerző kutatásai so­ rán megtalálta az osztrópatakai kincs elő­ kerülését követő vizsgálati jegyzőkönyve­ ket, köztük a leletekről felvett listákat. A z első m é g 1790 májusában, Eperjesen ké­ szült. A többit már a bécsi Hauptmünzamt (Főpénzverő Hivatal) rögzítette. A szöve­ geket az átírásnak köszönhetően jól lehet­ ne követni, ha ezek egymással párhuza­ mosan lettek volna szerkesztve. A z igaz­ sághoz tartozik, hogy egyes leleteket a hozzáértés hiánya következtében beolvasz­ tottak. A szerző külön fejezetben próbálja m e g rekonstruálni, hogy milyen tárgyak lehettek ezek. A z alapos vizsgálat követ­ keztében sikerült kizárni a korábban a le­ lethez tartozónak hitt ezüst asztragaloszfibulát

(nagyméretű, több gombbal díszí­ tett ruhakapcsoló tűt). A következő fejezet a második lelet megtalálását mutatja be. B á n ó József bir­ tokán 1865. április 22-én egy gazdag sír­ lelet került elő, a birtokos erről levélben tájékoztatta Eötvös Józsefet. A területre végül Henszlmann Imre szállt ki, aki hiá­ ba kutatott az esetleges újabb leletek iránt. Prohászka érdekes adalékokat hoz azzal kapcsolatban, hogy a kincsek mennyire fogalkoztatták a sajtót. Azt sem rejti véka alá a szerző, hogy B á n ó nehezményezte Arany János kissé kétértelműen megfogal­ Prohászka Péter: A z osztrópatakai vandál királysír: Esztergom, 2004, szerzői kiadás, 144 mazott levelét. A lelet végül 1875 előtt került be a Magyar Nemzeti M ú z e u m b a , o. Limes 108 Szemle ennek pontos dátumáról azonban nincse­ jezet az aranyfibulák szerepével foglalko­ nek pontos információink. A leltározásra zik. A szerző végigköveti az

ékszer kü­ lönböző típusainak a kialakulását, fejlő­ száz évvel később, 1968-ban került sor. A szerző kísérletet tesz a helyszín pon­ désének történetét. A jobb megértést ügye­ tos rekonstruálására, azonban az elégtelen sen válogatott képek teszik teljessé. A szer­ adatok miatt inkább a jövőbeni ásatások ző felhívja a figyelmet, hogy az európai eredményeiben bízik. Érdekesek a temet­ barbarikum sajátos jelenségét képezik a 3. kezéssel kapcsolatos megfigyelései is. Va­ század második felében megjelenő arany fibulák. A z aranyat a rómaiaktól kaphat­ lószínűsíthető, hogy a halottat egy fából ták a szövetségért cserébe. Prohászka ki­ készített sírkamrában helyezték végső nyu­ tér az európai germán temetkezésekben galomra. A két leghosszabb fejezetben sor kerül előforduló fibulákra is. Szintén hosszú annak a fejezetnek a a tárgyak részletes bemutatására és elem­ zésére. A szerző

külön-külön mutatja be címe, amely az Osztrópatakán talált sír­ az első, illetve a második lelet tárgyait. ban nyugvó személy etnikumára vonatko­ A z alfejezeteket egy rövid, szakszerű zó ismereteket foglalja össze. A szerző a tárgyleírás indítja. Ezután egy történeti gyér írott források adatait a régészeti ered­ áttekintés következik, a megfelelő szak­ ményekkel egészíti ki. Örvendetes, hogy irodalom, illetve analógiák idézésével. E z ehhez felhasználta a legújabb szakiroda­ alapján egyértelmű, hogy Prohászka igen lom megállapításait is. Mindezek alapján alapos munkát végzett. A szemléltetést úgy tűnik, hogy a sírba egy vandál királyt temettek el. változó minőségű képek teszik többé-ke­ vésbé érzékletessé. A második lelet tárgyai A z osztrópatakai sír összevetése más, közül érdemes kiemelni a bunkósvégű hasonló korú germán fejedelmi temetke­ arany karperecet, amelynek viselői a ger­

zésekkel izgalmas lehetőségeket rejt m a ­ m á n társadalom politikai és katonai hata­ gában. A szerző külön táblázatban hason­ lommal bíró személyei közül kerülhettek lítja össze a legfontosabb fejedelmi síro­ ki. kat (Osztrópataka - G o m m e r n - Sackrau Fontos kérdést tisztáz a szerző, amikor - Stráze - Hassleben - Emersleben annak meghatározására vállalkozik, hogy Leuna) és mellékleteiket. Egyértelmű, vajon az osztrópatakai leletek hány sírnak hogy a kötetben tárgyalt sír - az aranyból voltak részei. A z előkerült fémek mennyi­ készült tárgyak mennyiségének köszönhe­ sége már figyelmezteti a kutatót, hogy n e m tően - kiemelkedik a többi közül. A szer­ mindennapi temetkezésre bukkantak rá az ző véleménye szerint n e m lehetetlen, hogy idők folyamán. Henszlmann a csontok és az itteni vandálok a 3. századi római poli­ az ékszerek alapján a sírt egy fiatal nő tikai küzdelmek haszonélvezői voltak,

nyughelyének tartotta, ezt a vélekedést mivel a sírban jól tetten érhető a 3. század azonban Prohászka n e m tartja megalapo­ második felének germán-római kapcsolat­ zottnak. A fejezet végén közli álláspont­ rendszere. ját: „az 1790-ben és 1865-ben előkerült A kötetet impozáns irodalomjegyzék és tárgyak egyetlen sírnak voltak a mellékle­ négy oldalnyi színes kép zárja. Végül kü­ tei, amely a jelenlegi ismereteink szerint a lönösen tanulságos, hogy a 143. oldalon leggazdagabb császárkori germán temet­ megtalálhatjuk mindazon - nagyrészt Ko­ kezés volt." márom-Esztergom megyei - vállalkozók A z egyik leghosszabb, véleményem jegyzékét, akik a könyv megjelenését tá­ szerint kissé terjengős címmel ellátott fe­ mogatták. Limes 109 A m u n k a végigolvasása után megálla­ píthatjuk, hogy Prohászka Péter értékes elemzéssel járult hozzá a császárkori le­ letanyaggal kapcsolatos problémák

tisztá­ zásához. A szerkesztés során azonban né­ hány olyan bosszantó hiba keletkezett, amelyeket kisebb odafigyeléssel el lehe­ tett volna kerülni. Mindezek természete­ sen n e m érintik a m u n k a tudományos ered­ Szemle ményeit. Ezért csak biztatni tudom a szer­ zőt, hogy kutatásait m á s kincsleletek felé is terjessze ki. Szende László Jegyzetek 1 Bálint Csanád: A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, 2004. 2 Prohászka Péter: A z osztrópatakai vandál királysír. Esztergom, 2004 Limes 110 Szemle M ű k i n c s e i n k vándorútja Bécsbe* Utószó helyett A 2004. évi könyvhétre jelent m e g a Kárpáti H á z Kiadónál Dr. Siklóssy Lász­ ló Műkincseink vándorútja Bécsbe című könyve, melynek első kiadása 1919-ben jutott el az olvasókhoz. A szerző a Habs­ burg Monarchia és a Magyar Királyság közel öt évszázadon át tartó kapcsolatát egy sajátos szempontból vizsgálja: a kulturális értékek és javak Bécsbe

kerülésének szem­ szögéből. A könyv megírásában szerepet játszott a Monarchia összeomlása és az egyre nagyobb mértéket öltő területvesz­ tés. 1919-ben m á r látható volt, hogy a béketárgyalások nagy vesztese Magyaror­ szág lesz. Ezt a helyzetet csak tovább sú­ lyosbította a Tanácsköztársaság, majd a román megszállás. A szerző célja elsősor­ ban a figyelem felhívása volt azokra a magyar vonatkozású, Bécsben őrzött kul­ turális értékekre, melyek a Habsburg M o ­ narchia felbomlását követően várhatóan az új határokon kívül kerülnek, és nagyobb­ részt elérhetetlenekké válnak a hazai ku­ tatók számára. Lássuk, melyek voltak ezek a javak, amelyekről a későbbiekben m é g szó lesz. Kezdjük a legismertebbekkel: a Corvinák, a Kódexek, a magyar vonatko­ zású levéltári dokumentumok, régészeti leletek és a különféle műkincsek. A kötet megjelenése éppen az említett bel- és külpolitikai

problémák miatt n e m tudott nagyobb hatást gyakorolni az olva­ sókra. Siklóssy könyve bizonyos szem- Dr. Siklóssy László: Műkincseink vándorútja Bécsbe. Második kiadás Budapest, 2004, Kárpáti Ház Kiadó. pontból azon kiadványok közé sorolható, melyek a területvédő propaganda szolgá­ latában jelentek meg, ezek sorából azon­ ban kiemelkedik m á r a témaválasztás, il­ letve a szerző tudományos igénnyel össze­ állított szakapparátusa révén. A könyvben felvetett elképzelések - a Corvinák és Kódexek magyar közgyűjteménybe való visszaszerzése és a bécsi magyar vonatko­ zású levéltári, múzeumi, könyvtári anyag kutatása, a klebelsbergi kultúrpolitikának köszönhetően - az 1920-as és 1930-as években megvalósultak. Ezért, illetve az elmúlt közel nyolcvan évben folytatott kutatások szempontjából érdemes lett volna a kötethez egy Utószót csatolni. E könyvismertetésben - Siklóssy köny­ vének

bemutatásán túl - azokról a téves adatokról, illetve az 1919 utáni tudomá­ nyos és politikai eredményekről is szólni szeretnénk, melyek az általa ábrázolt fo­ lyamatokat lényegesen árnyalják. A 18. és 19 században létrejött művé­ szeti közgyűjtemények alapját sok esetben a királyi és főúri kincstárakban őrzött al­ kotások adták. Pedig ezen alkotások saját korukban sokkal inkább képeztek anyagi értéket, a reprezentációban (nemesfém ét­ készletek, viseleti tárgyak) jutva szerep­ hez, semhogy a kor művészeti alkotásai­ nak, esztétikai igényű gyűjteményeinek tekinthetnénk őket.1 A z itt felhalmozott anyagi javak, pénzek, ékszerek, ruhák ér­ téke elsősorban n e m a művészi, hanem az ingó érték volt. A kincstár jelentette a ha­ talom stabilitását is, ugyanis annak segít­ ségével a fejedelem szövetségeseket és hűbéreseket tudott szerezni magának. Mi- Limes 111 Szemle vel könnyen mozdítható

volt, ezért követ­ Árpád-, majd az Anjou-kori kulturális ja­ hette az uralkodót, és el lehetett zálogosí­ vak és műkincsek típusainak felvázolásá­ tani. Mindezen tendenciák alól a magyar ra. A z elsődleges szerepet kétségtelenül a királyok sem jelentettek kivételt, hiszen a királyi udvar és környezete játszotta, ahol rendelkezésükre álló kincsekkel reprezen­ mind a külföldi, mind pedig a hazai m ű ­ táltak, a segítségükkel viseltek háborút - vészettörténeti alkotások egyaránt megta­ itt elég András király keresztes hadjáratát lálhatóak voltak. Ezek nagy része korabe­ megemlíteni - és biztosították a szövetsé­ li használati tárgy, bronz és ezüst ötvösgeseket. m ű : tálak, kupák vagy ékszerek, melyek A 15. században, a dinasztikus kapcso­ mellett nagy megbecsülésnek örvendtek a latok következtében, elsőként került ki a drága szövetből és selyemből készült ru­ Habsburg-házból egy magyar

király. Habs­ hák is A királyi kincstárban betöltött je­ burg Albert uralma az 1439-ben bekövet­ lentős szerepükről a különféle ajándéko­ kezett halála miatt mindössze néhány évig zások vagy végrendeletek tudósítanak, tartott, ennek ellenére a Habsburgok to­ mint például III. Béla ajándékai Barbavábbra is a hatalmuk kelet felé történő ki­ rossa Frigyesnek vagy Lokietek Erzsébet terjesztésére törekedtek. Sikerüket az or­ végrendelete.3 Siklóssy megemlékezik szág tragédiája, a mohácsi ütközet hozta ugyan Erzsébet királynő zarándoklati aján­ meg, amikor is Habsburg Ferdinándnak - dékairól, de a középkori anyagi kultúra a testvére és a magyar nemesség egy ré­ ezen fontos forrásáról nem. szének támogatásával - sikerült megsze­ A világi mellett az egyházi vonatkozá­ reznie a magyar koronát, és ezzel közel sú művészeti tárgyak szerepe is kiemelke­ négyszáz éven keresztül a Habsburg ural­ dő a

magyar művészettörténetben. A m ű ­ kodók sora következett a magyar királyi vészeti ritkaságok jelentős része az évszá­ trónon. zadok során megsemmisült, méghozzá el­ sődlegesen a királyi és egyházi javak le­ A z uralkodó, az örökös tartományok és a Magyar Királyság kapcsolatrendsze­ foglalása, elzálogosítása, illetve beolvasz­ rében az elsődleges szerepet a katonai és tása miatt. Felbecsülhetetlen kultúrtörté­ gazdasági kapcsolatok játszották a politi­ neti ritkaságok semmisültek így meg. A z kaiak mellett. A Kárpát-medence művé­ Árpád-házi II. András király után a 15 szeti emlékeinek és műkincseinek sorsa egy században figyelhető m e g a királyi kin­ sajátos fejezetet jelent a két állam történe­ csek nagy mértékű elzálogosítása, amikor tében. Mint Siklóssy könyvének céljaként is Erzsébet királynő például n e m csupán megfogalmazza: „ A következő sorok egy­ az ékszereket, hanem m

é g a királyi koro­ felől megvilágítják azt a tervszerű m u n ­ nát is zálogba adta 2500 forintért Habs­ kát, amellyel a Habsburgok minden m ű ­ burg Frigyesnek,4 aki m a g a is műgyűjtő kincset kivontak országunkból, másfelől volt. Gyűjteményét a múlt emlékeivel is vázlatosan felsorolják a műkincseket, ame­ igyekezett gazdagítani, ennek érdekében lyeket visszakérünk."2 Azonban az, hogy jogot szerzett az előkerült kincsleletekre.5 Figyelemreméltó, hogy a Habsburg-ház tervszerűen folyt az ország kirablása a közös uralkodás négyszáz éve alatt, az igen­ uralkodói, mint I. Ferdinánd magyar ki­ csak kérdéses, m é g ha egyes esetekben, rály, valamint Ferdinánd főherceg, Mik­ egyes uralkodóknál - éppen gyűjtőszen­ sa, Rudolf és I. Ferenc, kiemelt figyelmet vedélyük folytán - valóban megfigyelhe­ szenteltek a műgyűjtésnek, és igyekeztek tő a műkincsek Bécsbe szállíttatása. a császári gyűjteményt újabb

kincsekkel gazdagítani. Könyvében Siklóssy kísérletet tesz az Limes 112 A magyar kultúrtörténetben Hunyadi Mátyás uralkodása és a magyarországi hu­ manizmus a kulturális javak tekintetében is kiemelkedő szerepet játszott. Mátyás, amint azt Siklóssy részletesen bemutatja, elsősorban a Corvinák révén jutott euró­ pai ismertséghez, a kor ötvösművészeti alkotásai azonban szintén magas nívón áll­ tak. A Corvinák szomorú sorsát a könyv részletesen bemutatja. Mátyás halála után tudósok és kereskedők kaparintják m e g azok egy részét, míg a többi - Budával együtt - török uralom alá került, és egy részük Marsigli grófnak köszönhetően menekült meg. A Corvinák egy része az évszázadok során Bécsbe, az 1663-ban ala­ pított császári udvari könyvtárba jutott.6 Habár Siklóssy elítélően nyilatkozik a Corvinák kiviteléről, egy fontos tényt n e m szabad figyelmen kívül hagynunk - éspe­ dig azt, hogyha ez

n e m történik meg, ak­ kor m a bizonyára n e m csodálhatnánk a 15. századi könyvművészet e kiváló alkotása­ it. A szerző felhívása ezek visszaszerzésé­ re egyébként több mint egy évtizeddel később valósult meg. A z 1932-ben kötött velencei egyezmény keretében sok, Bécs­ ben őrzött Corvina - A n o n y m u s Gestájával és a Képes Krónikával együtt - hazatért az Országos Széchényi Könyvtár gyűjte­ ményébe. A magyarországi műkincsekre a leg­ nagyobb csapást kétségtelenül a török hó­ dítás jelentette, mivel részint a harcok so­ rán, részint pedig a török visszaverésének célja érdekében számos világi és egyházi műremeket zálogosítottak el vagy olvasz­ tottak be. A mohácsi csatavesztés után a testvéréhez menekülő Habsburg Mária a királyi kincstár mellett m é g a visegrádi várban őrzött nemesfém tárgyakat is m a ­ gával vitte. Ezen tárgyakról Pozsonyban több jegyzéket is készítettek,

amelyeket Siklóssy is közöl. A kincsek jelentős ré­ szét Ferdinánd beolvasztatta és pénzt ve­ retett belőlük. A királyi mellett azonban Szemle számos főúri gyűjtemény is elpusztult ezekben az évtizedekben. Ezek sorából is kiemelkedik a Fráter Györgyé, akinek meggyilkolása után a kincsei részben Castaldóhoz, részben pedig Bécsbe kerül­ tek. E kincsek között volt egy ókori érem­ lelet is, amelyről Lazius mellett számos író megemlékezett, és amelyhez egy arany­ sárkány tartozott.7 Ferdinánd gyűjteményét halála után a fiai örökölték, így az három részre sza­ kadt. II Miksa Bécsben, stájer Károly fő­ herceg Innsbruckban, míg Tiroli Ferdi­ nánd főherceg (1529-1595) Ambrasban folytatta a gyűjtemény építését. Ferdinánd főherceg lelkes amatőrként komoly gyűj­ teményt hozott létre. Siklóssy őt a Habs­ burg-ház „szimpatikus" tagjai közé sorol­ ta, és mint arról beszámol, Magyarország­ ról

számos fegyver és egyéb műkincs ju­ tott az ambrasai gyűjteménybe, melynek maradványait végül 1806-ban Bécsbe szál­ lították. Miksa szintén törekedett a rá eső rész további gyarapítására: ő szerzi m e g a magyar polihisztor Zsámboky János gyűj­ teményét és könyvtárát. A gyűjtőszenve­ délyt örökölte fia, Rudolf is, aki különc, hóbortos emberként igen széles körű gyűj­ tőszenvedélynek hódolt prágai udvarában. A török elleni harcok fellángolását kihasz­ nálva, igyekezett a visszafoglalt várakból további fegyvereket és műkincseket meg­ szerezni. A szerző részletesen ismerteti annak a koronának a történetét, amelyet Bocskay István a török szultántól kapott. E korona megszerzésében azonban a bécsi udvart elsősorban a politikai indokok irányítot­ ták, és csak másodsorban a művészi érték. A 17. században a magyar főurak el­ len indított perek és vagyonelkobzások hátterében - a szerző

véleményével ellen­ tétben - n e m a műgyűjtőszenvedélyt, ha­ n e m sokkal inkább a politikai érdekeket kereshetjük. A vagyonelkobzások során számos főúri gyűjtemény szóródott szét és Limes 113 semmisült meg. A z egyházi gyűjtemé­ nyekre a legnagyobb csapást kétségtelenül a felvilágosult uralkodó, II. József mérte, amikor is feloszlatva a szerzetesrendek nagy részét, gyűjteményeiket központi rak­ tárakban helyeztette el, utasítást adva egy 1786-os rendeletben a beolvasztásukra. Mellette kétségtelenül I. Ferdinánd okoz­ ta a legnagyobb kárt a magyarországi műkincsekben. Pedig a 18 században fon­ tos változás történt a Habsburg-gyűjtemé­ nyek terén, amikor Mária Terézia férje utasítására létrejön a Naturalienkabinet és elkezdődik a többi gyűjtemény újjászer­ vezése. E gyűjteményépítés kezdettől fogva a hatóságok segítségével történt. Így 1773ban felmérik a Budán és Pozsonyban ta­

lálható képeket, majd gondoskodnak a je­ lentősebbek Bécsbe szállításáról.8 Ugyan­ erre az időszakra esik a földben talált kin­ csek és régészeti leletek törvényi szabá­ lyozásának a kidolgozása.9 A z első lépést a bécsi Éremtár igazgatójának, Eckhel Abbénak a császárhoz intézet beadványa jelentette, amelyben az Erdélyben előke­ rült éremleleteknek a Éremtárba küldését kérte. Kérvényét a császár támogatta, és később e gyakorlatot az egész birodalom területére kiterjesztette.10 Eckhel sajátos szerepét az Éremtár gyűjteményének épí­ tésében azonban jól jelzi a kolozsvári pénz­ verőhöz intézett 1793-as utasítása, mely­ ben megtiltotta a kelta-dák pénzek Bécsbe küldését, azonnali beolvasztásukat javasol­ va.11 A 18. század vége felé az érmek mel­ lett a Kárpát-medencéből számos régésze­ ti lelet is előkerült.12 Köztük volt a Siklóssy által is megemlített osztrópatakai lelet,

valamint a nagyszentmiklósi arany­ kincs is. M í g az osztrópatakai leletek nagy része áldozatul esett - a tudomány nagy kárára - Eckhel Abbé válogatásának, mely­ nek következtében a lelethez tartozó arany­ és ezüsttárgyak mintegy kétharmadát be­ Szemle olvasztották,13 addig a nagyszentmiklósi kincsnek szerencsére már m á s sors jutott. A z Érem- és Régiségtár új igazgatója, Neu­ m a n n A b b é ugyanis gondoskodott arról, hogy az összes edényt megvásárolják.14 A korabeli gyakorlaton a Magyar N e m ­ zeti M ú z e u m 1802-ben történt megalapí­ tása sem változtatott sokat, hiába sikerült - ismét egy, a szerző számára is szimpati­ kus Habsburgnak, - József nádornak elér­ nie, hogy 1812-ben a császári udvar enge­ délyezze, hogy az előkerült éremleletek­ ből a Nemzeti M ú z e u m megválthassa a hiányzó érmeket.15 Azt, hogy a korábbi gyakorlat m é g ezután is élt, jelzi a bresztováci leletek sorsa. A Pozsega

vár­ megyei Bresztovácon 1820-ban a meg­ bolygatott temető sírjaiból előkerült 9. századi aranytárgyakat a földbirtokos a Nemzeti M ú z e u m n a k adományozta, és fel­ küldte őket Pestre. A hivatali értékbecslés során azok felkerültek Bécsbe, ahol az Érem- és Régiségtár gyűjteményében kö­ töttek ki, a Nemzeti M ú z e u m csupán az aranyértékért járó pénzben részesült.16 E z a gyakorlat egészen a kiegyezésig a ható­ ságok segítségével tovább folytatódott. 1867 után az Érem- és Régiségtár elsősor­ ban a különböző magánszemélyeknek kö­ szönhetően gyarapodott régészeti leletek­ kel. Siklóssy a korábbi, sikertelen visszaszerzési kísérletek bemutatásával zárja könyvét, úgy, mint a Corvinák ügyében kezdeményezett 1843-1844-es felirattal. A magyar kulturális kincsek egy részét a későbbiekben Budapesten is bemutatták, így az 1882. évi könyvkiállításon, vagy 1896-ban, a millenniumi

kiállításon. A régészeti leleteket és az ötvösműveket köztük a nagyszentmiklósi kincs edénye­ it- 1884-ben, az ötvösmű-kiállításon ál­ lították ki.17 A két állam között a műkin­ csek elosztására azonban, mint már em­ lítettük, csak az 1932-es velencei egyez­ ménnyel került sor, amikor is a könyvé- Limes 114 szeti anyag nagy része Budapestre került, a levéltári anyag Bécsben maradt. E z azon­ ban a m a g y a r kutatók számára hozzáfér­ hető, hasonlóan a Bécsben őrzött régésze­ ti leletekhez és művészeti alkotásokhoz, melyek a bécsi m ú z e u m o k gyűjteményeit gazdagítják. A klebelsbergi kultúrpolitikának kö­ szönhetően - a bécsi M a g y a r Történeti In­ tézet és a Collegium Hungaricum létreho­ zásával - megvalósultak a szerző által hangsúlyozott feladatok is: „Egyáltalán csodálatos jelenség, h o g y a m a g y a r iroda­ lomból jóformán kimaradt a bécsi gyűjte­ m é n y e k

boncolása, holott a m a g y a r vo­ natkozású bécsi műkincsek tanulmányozá­ sa állandó feladata kellett volna, h o g y le­ gyen egy erre a célra megszervezett intézetnek."18 Prohászka Péter Jegyzetek 1 Matthias Hardt: Gold und Herrschaft. Die Schatze europaischen Könige und Fürsten im ersten Jahrtausend. Berlin, 2004, 11-17 2 Dr. Siklóssy László: Műkincseink vándorútja Bécsbe. Budapest, 2004, 10 3 Szende László: Lokietek Erzsébet végrendelete. K Ú T 3 (2004), 2. szám, 9-11 4 Siklóssy: i. m 24-25 5 Alphons Lhotsky: Die Geschichte der Sammlungen. Festschrift des Kunsthistorischen M u s e u m s zur feier des fünfzigjahrigen Bestandes. Wien, 1941-1945, 60 6 A Corvinákról lásd Monok István (szerk.): A holló jegyében. Fejezetek a Corvinák törté­ netéből. Budapest, 2004 A Magyarországon található köteteket és a hozzájuk kapcsolódó irodalmat lásd a www.corvinaoszkhu hon­ lapon. Szemle 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Makkay

János: The Treasure of Decabalus. Specimina Nova 1994, 151-215. Lhotsky: i. m 438 Manfred Niegl: Die Entwicklung der generellen gesetzlichen Normen betreffend des Fundwesen und die archaologische Forschung in Österreich. Römisches Österreich 4 (1976), 189-206. Hoffkammerarchiv (Wien) Münz- und Bergwesen RtNr. 328 17 ex Februario 1782 Vö. Walter Frodl: Idee und Verwirklichung Das Werden der staatlichen Denkmalpflege im Österreich. Wien-Köln-Graz, 1988, 26-27 Joseph Bergmann: Pflege der Numismatik in Österreich im XVIII. Jahrhundert mit besonderem Hinblick auf das k.k Münz- und Medaillen-Cabinet II. Sitzungsberichte der philosophisch-historischen Classe der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften 24 (1857), 334. Joseph Arneth: Monumente des k.k Münz- und Antiken-Cabinettes in Wien. Die antiken Goldund Silbermonumente des k k Münz- und Antiken-Cabinettes in Wien. Wien, 1850; Uő: Das kaiserlich-königliche Münz- und AntikenCabinet. Wien, 1854 Rudolf Noll: V o m Altertum zum

Mittelalter. Spatantike, altchristliche, völkerwanderungszeitliche und frühmittelalterliche Denkmaler der Antikensammlung. Wien, 1958 Prohászka Péter: A z osztrópatakai vandál királysír. Esztergom, 2004 Uő: A nagyszentmiklósi kincs útja a meg­ találásától a bécsi cs. és k antik gyűjteménybe történő megérkezéséig. In Avarok aranya A nagyszentmiklósi aranykincs. Budapest, 2002, 47-56. Pallos Lajos: Az Éremtár. In A 200 éves Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei. Budapest, 2002, 226. Noll: i. m 90; Prohászka Péter: A bresztováci leletek előkerülésének története és útjuk a bécsi Császári és Királyi Régiségtárba. In uő: Kincsek a levéltárból. Budapest, 2005, 69-75 Pulszky Károly: A magyar történeti ötvösműkiállítás lajstroma. Budapest, 1884 Siklóssy: i. m 12 Limes 115 Szemle Határhártyák A Kárpát-medencei kisebbségekkel foglalkozó szakirodalom közismert szer­ zője, a művelődésszociológus-kisebbségkutató

Székely András Bertalan új m ű v e több évtizedes, sokrétű tevékenységének jelentős állomásaként értékelhető. A kötet egyidejűleg visszapillantás és összegzés. Ú g y is mondhatnánk: a mérföldkő a szer­ ző életútján, annak jelentős állomása. A kiadvány Székely András Bertalan­ nak az elmúlt két évtizedbeli sokféle kutatói, tudományos és ismeretterjesztő munkásságának termése. A kötetbe fog­ lalt írások ennek megfelelően változó műfajúak: jelen vannak közöttük az e m ­ pirikus szociológiai terepkutatás adatainak elemzését tartalmazó tanulmányok, a ha­ zai vagy nemzetközi konferenciákon tar­ tott előadások, a különböző események és etnikai folyamatok kapcsán született „töp­ rengések, reflexiók", valamint azok az in­ terjúk a Kárpát-medencei kisebbségpoli­ tikai, tudományos közélet kiemelkedő sze­ replőivel, amelyeket a szerző kiterjedt nemzetközi kapcsolatai ápolása közben

készített. A kötetbe gyűjtött írásokból kitűnik közös nevezőjük: az írások mindegyike a kisebbségi léthelyzetekről szól, akár ha­ tárainkon túl élő magyarokéról, akár a M a - gyarországon élő nemzeti, etnikai kisebb­ ségekéről. Ugyanabból a szerzői ars poetica-ból indulnak ki, amelyet Székely And­ rás Bertalan így fogalmaz m e g e kötetét lezáró, szerzőt bemutató interjúban: „Ki­ sebbségben élni m é g a legtámogatottabb környezetben s e m könnyű, a közösség számbelisége, csonka társadalomszerkeze­ te, és intézményrendszere miatt. A Kárpát­ medencében nemigen van olyan kisebbség, amelyik ne lenne hátrányos helyzetű. É p erkölcsi érzékű ember, aki ha észleli ezt a hátrányt, előbb-utóbb szolidaritást kell, hogy érezzen irántuk." (295 p) Másik figyelemre méltó alapelve, amit írásaiban, akárcsak gyakorlati tevé­ kenységében, közéleti emberként szem előtt tart: „nincs kétféle

mérce. () amit m i a határon túl élő magyarjaink számá­ ra fontosnak tartunk, és jogosan küzdünk emberi-közösségi jogaik megszerzéséért, illetve megtartásáért, ugyane téren n e m lehetünk szűkmarkúak a hazai kisebbsé­ gek vonatkozásában sem, természetesen a sajátosságok figyelembe vételével." (295. p) A négy fejezet-egységbe csoportosított írások közül az első egységben - Tanul­ mányok, dolgozatok - a szerző átfogó kér­ dések adatolt elemzésével foglalkozik. Ilye­ nek az identitás és nemzet kapcsolata, a szórvány-helyzet, az anyanyelvű hitélet Székely András Bertalan: Határhártyák. Interetnikus megtartó ereje, kisebbségek a nagyváros­ folyamatábrák és pillanatképek a Kárpát­ ban, az együttélés kérdései. Kiemeljük to­ medencéből. Kiadja a Muravidék Baráti Kör vábbá a jugoszláviai magyarok vallási éle­ Kulturális Egyesület, Pilisvörösvár, 2005, 306 tének néhány jellemzőjével

foglalkozó alaoldal. Limes 116 pos dolgozatot, amely a két világháború közötti helyzetet tárja elénk. A következő fejezet - Kisebbségi arcélek - írásai a Kárpát-medence jelentős nemzetiségi szakértőinek, tudományos ku­ tatóinak vagy közéleti személyiségeknek életébe engednek bepillantást. Változó ünnepi alkalmak, évfordulós megemléke­ zések, kitüntetések kapcsán született rövi­ debb-hosszabb írások ezek, többek között a kolozsvári Gáll Ernő, az észak-bácskai Utasi Jenő, a szombathelyi Pável Ágos­ ton, az újvidéki Béres Károly és mások életútját ismertetik. Egy-egy kisebbség, közösség adatolt helyzetismeretére támaszkodó elemzése közben született gondolatok képezik a kö­ tet negyedik egységét, melyet a Töpren­ gések, reflexiók fejezetcím foglal össze. Szerepelnek benne Székely András Berta­ lannak a hazai nemzettudat zavarairól, vagy Kárpát-medencei kisebbségpolitikánkról szóló

írásai, akárcsak a lappok „testvér­ sorsáról" született, tájainkon sem tanulság nélküli elmélkedés. A szerző sokoldalúsá­ gát érzékelteti a tény, hogy - a hazai hon­ ismereti mozgalom több évtizedes részt­ vevőjeként is -, otthonosan m o z o g a ha­ g y o m á n y o s nemzetiségi népi kulturális életben, ugyanakkor tájékozott a kisebb­ ségi lét legújabb dimenzióiban is („Kisebb­ ségek a terepen és a világhálón"). Az Interjúk című fejezet egy része a szerző által Pozsgay Imrével, Püspöki N a g y Péterrel, Skultéty Csabával és m á ­ sokkal készített interjúkat tartalmazza, más Szemle része magával a szerzővel, különböző idő­ szakokban, különböző média-szerkesztő­ ségekben készült interjúk szövegét adja közre. Ide kapcsolódik az Utószó helyett cím alatt közreadott interjú, amely - a kötet hátsó borítójának fülszövegével együtt kirajzolja a szerző szakmai

pályafutását, életútjának fontosabb állomásait, szakmai hitvallását. A kötet tanulmányai, írásai pontos ké­ pet adnak a vizsgált térség nemzetiségi la­ kosságának életéről, problémáiról, nyo­ m o n követik a változásokat, ezáltal segít­ séget jelentenek a nemzetiségekkel kapcso­ latos kutatásokkal foglalkozóknak, miköz­ ben hasznos támpontot nyújtanak a ki­ sebbségpolitikai törekvéseink szakmai megalapozásához is. A kötet könyvészeti adatokkal és né­ met nyelvű összefoglalóval zárul. Érdemes megemlíteni a kiadvány esz­ tétikus nyomdai kivitelezését, melyre a kiadó gondos hangsúlyt fektetett, így az érdekes, n e m csupán tudományos, hanem olykor már-már szépirodalmi igényű, szel­ lemiségében pedig az etikai következetes­ séget a középpontba állító olvasmányt él­ m é n y kézbe venni. Zárógondolatként idézzük a szerző, a feltárt konfliktusok ellenére pozitív konk­ lúzióját: „Csak

remélhetjük, hogy az egye­ sült Európában ez az empatikus közeledés lép a X X . század kizárólagosságainak és konfrontációinak a helyébe." Demeter Zayzon Mária KÖNYVAJÁNLÓ I. Castrum-könyvek 1. Wehner Tibor: Tata-Veduta (Szépművészeti antológia) Tb, 1994 - 200 Ft 2. Szénássy Árpád: A komáromi hírlapírás kétszáz éves története 1789-1989 Tb., 1994 - 400 Ft 3. Fecske András: Vecsési Sándor Tb, 1994 - 600 Ft 4. Takáts Sándor: Fejezetek Komárom művelődés- és gazdaságtörténetéből Tb., 1996 - (elfogyott) 5. Id Szinnyei József: Komárom históriái Tb, 1997 - 610 Ft 6. Baranyay József: Kalandozások Komárom vármegyében Tb, 1998 - 740 Ft 7. Alapi Gyula: Komárom vármegye kultúrtörténetéből Tb, 2000 - 1180 Ft 8. A tudós, könyvtáralapító, művelődésszervező: Kultsár István Tb, 2001 1480 Ft 9. Ortutay András: Jó, ha a dolgokat írásba foglaljuk (Tanulmányok Komárom-Esztergom megye múltjából) Tb., 2003 -

1980 Ft 10. A z 1848/49-es forradalom és szabadságharc Komárom vármegyében (Tanulmányok) Tb., 2003 - 1280 Ft II. Kernstok-füzetek 1. Horváth Béla: Kernstok Károly Tb, 1993 - 400 Ft 2. Kernstok Károly művészeti írásai (Szerk Bodri F) Tb, 1997 - 480 Ft 3. Kernstok Károly és vendégei, látogatói Nyergesújfalun (Szerk Bodri F) Tb, 2000. - 685 Ft III. Paraszti élet a Duna két partján II-III köt Tb, 1994-97 - 1060 Ft Komárom-Esztergom megyei néprajzi tanulmányok. (Szerk: Körmendi Géza) IV. Limes-Könyv-Tár 1. Kötődések Erdélyhez (Tanulmányok) Tb, 1999 - 980 Ft 2. Fecske András: A monumentalitás kérdései Patay László festészetében Tb., - 825 Ft V. Alleé-könyvek (4-6 kötet) 1. Szabó Szilárd: A z Egyetlen töredékei (Tandori Dezső munkássága) Tb., 2000 - 780 Ft 2. Wehner Tibor: Keretek Tíz beszélgetés művészetünk állapotáról Tb., 2002- 1200 Ft 3. Bedecs László: A példának oka (Kritikák) Tb., 2003 - 980 Ft VI. 1 Komáromi

Értesítő 1849 Januáriustól Júliusig: Reprint Tatabánya, 2001. - 1600 Ft 2. Komáromi Lapok 1849 Júliustól Októberig Reprint Tatabánya, 2001. - 1200 Ft INHALT SCHATZE - ARCHAOLOGIE-KUNSTHISTORIE Szerkesztette: Prohászka Péter SCHATZE DES KARPATENBECKENS Károly Belényesy: Orbis pictus. Archaologie und Kunst Und ist die Archaologie eine Kunst? Péter Prohászka: Ein goldreiches Jahrzehnt Falko Daim: Der Schatz von Nagyszentmiklós im Spiegel der neueren Forschungen László Szende: Das „Schatzsuch"gerat und die Fundmeldungen 5 9 21 37 RÖMISCHE DENKMALER Gábor Világos: Mit Metalleinlagen verzierte Schwerter aus der römischen Kaiserzeit 43 Gábor Serlegi: Der mit Jahreszeitdarstellung verzierte Kastchenbeschlag von Balatonlelle 49 LANDNAHMEZEIT Ádám Bollók: Möglichkeiten in der künstlerischen Wertung des landnahmezeitlichen Denkmaterials (Die Scheibe des Bereitschafts-Bogenbehalters aus dem GrabII/52von Karos) 63 Péter Langó: „Sie kamen herauf, um

Wild zu hetzen" 85 RUNDSCHAU László Szende: Das vandalische Königsgrab von Osztrópataka 107 Péter Prohászka: Die Wanderfahrt unserer Kunstschatze nach Wien - an Stelle von einem Nachwort 111 Mária Zayzon Demeter: Grenzhautchen 115 * Informationen - Rezensionen 117 Inhalt in Deutsch - Übersetzt von Péter Prohászka 121